𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

Fontos születésnapok

http://25.media.tumblr.com/tumblr_lkluuorgFx1qhk1wjo1_500.gif

Ismerőseim születésnapjai

J A N U Á R
  11. Katie születésnapja
16. Nagynéném születésnapja
25. Becca születésnapja
F E B R U Á R
  -  
M Á R C I U S
  -  
Á P R I L I S
  14. Volt nevelőapum születésnapja
20. Karen születésnapja
M Á J U S
  -  
J Ú N I U S
  1. Mimi születésnapja
J Ú L I U S
  -  
A U G U S Z T U S
  9. Mamám születésnapja
18. Szerelmem születésnapja
31. Elisha születésnapja
S Z E P T E M B E R
  3. Hachi születésnapja
17. Hana születésnapja
O K T Ó B E R
  16. Születésnapom
N O V E M B E R
  21. Lisa születésnapja
25. Papám születésnapja
  Unokanővérem születésnapja
D E C E M B E R
  8. Anyum születésnapja

 

http://data.whicdn.com/images/116774023/large.gif

Számomra fontos idol születésnapok

J A N U Á R
  1. Lee Sungmin születésnapja (SuJu)
11. Hyorin születésnapja (Sistar)
17. Minju születésnapja (A.KOR)
18. Minzy születésnapja (2NE1)
24. Youngjae születésnapja (B.A.P)
30. Bora születésnapja (Sistar)
F E B R U Á R
  3. Kyuhyun születésnapja (SuJu)
6. Jongup születésnapja (B.A.P)
9. Junyoung születésnapja (ZE:A)
10. Sooyoung születésnapja (SNSD)
11. Dongjun születésnapja (ZE:A)
12. Soyou születésnapja (Sistar)
23. Kevin születésnapja (ZE:A)
24. Kim Kyujong születésnapja (SS501)
M Á R C I U S
  9. Taeyeon születésnapja (SNSD)
19. Jooyeon születésnapja (After School)
31. Yongguk születésnapja (B.A.P)
Á P R I L I S
  3. Hyemi születésnapja (9MUSES)
  Park Jungmin születésnapja (SS501)
4. Eunhyuk születésnapja (SuJu)
7. Siwon születésnapja (SuJu)
8. Jonghyun születésnapja (SHINee)
14. Jiyoung születésnapja (A.KOR)
18. Jessica születésnapja (SNSD)
19. Himchan születésnapja (B.A.P)
26. Daesung születésnapja (BIGBANG)
M Á J U S
  3. Euaerin születésnapja (9MUSES)
4. Daya születésnapja (A.KOR)
5. LeeSem születésnapja (9MUSES)
6. Dasom születésnapja (Sistar)
7. Raina születésnapja (AS/OC)
15. Jonghyun születésnapja (CNBLUE)
  Sunny születésnapja (SNSD)
18. Taeyang születésnapja (BIGBANG)
30. Yoona születésnapja (SNSD)
J Ú N I U S
  6. Hyuna születésnapja (4minute)
  Kim Hyungjoong születésnapja (SS501)
18. Taeheon születésnapja (ZE:A)
21. Ryeowook születésnapja (SuJu)
22. Yonghwa születésnapja (CNBLUE)
27. Minha születésnapja (9MUSES)
28. Minhyuk születésnapja (CNBLUE)
  Seohyun születésnapja (SNSD)
  Daehyun születésnapja (B.A.P)
J Ú L I U S
  1. Leeteuk születésnapja (SuJu)
10. Heechul születésnapja (SuJu)
15. Kyungri születésnapja (9MUSES)
18. Taemin születésnapja (SHINee)
31. Lizzy születésnapja (AS/OC)
A U G U S Z T U S
  1. Tiffany születésnapja (SNSD)
2. Jungah születésnapja (After School)
3. Kim Hyungjun születésnapja (SS501)
18. G-Dragon születésnapja (BIGBANG)
21. Kibum születésnapja (SuJu)
24. Yesung születésnapja (SuJu)
25. Kwanghee születésnapja (ZE:A)
S Z E P T E M B E R
  3. Hyunseung születésnapja (Beast)
6. Minwoo születésnapja (ZE:A)
14. Nana születésnapja (AS/OC)
  Zico születésnapja (Block B)
15. Jungshin születésnapja (CNBLUE)
21. Chen születésnapja (EXO-M)
22. Hyoyeon születésnapja (SNSD)
23. Key születésnapja (SHINee)
25. Kemy születésnapja (A.KOR)
27. Eunji születésnapja (9MUSES)
28. Shindong születésnapja (SuJu)
O K T Ó B E R
  3. Sera születésnapja (9MUSES)
15. Donghae születésnapja (SuJu)
  Zelo születésnapja (B.A.P)
N O V E M B E R
  3. Heo Youngsaeng születésnapja (SS501)
4. T.O.P születésnapja (BIGBANG)
12. Dara születésnapja (2NE1)
16. Hyungsik születésnapja (ZE:A)
23. Taehee születésnapja (A.KOR)
D E C E M B E R
  1. Siwan születésnapja (ZE:A)
5. Yuri születésnapja (SNSD)
9. Heechul születésnapja (ZE:A)
  Minho születésnapja (SHINee)
12. Seungri születésnapja (BIGBANG)
14. Onew születésnapja (SHINee)
23. Jaehyo születésnapja (Block B)
25. Park Kahi születésnapja (After School)
27. Taecyeon születésnapja (2PM)

 

A többi idol születésnapjához kattints ide!

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.