𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

Better than I know myself

2018.10.18. 17:03, Cassie

https://78.media.tumblr.com/87c906bf495415ad2fb6f0c2ce5d2ac2/tumblr_p87bpr3jVd1xs0upao1_540.gif

IT'S MA BDAY ! Oké... már nem, de pár napja az volt. Október 16-án. Már jó ideje nem írtam bejegyzést, ami annak köszönhető, hogy az életem nagyon bonyolult lett és manapság a legnehezebb dolog számomra, hogy összeszedjem a gondolataimat. Whatever... elmesélem most gyorsan, hogy kik fordultak meg az életemben... úgy mostanában. Kezdeném azzal, hogy vannak kollégáim, akikkel jobban kijövök, mint a többivel, bár még barátnak nem sorolom be őket. Amúgy is nehéz nálam elérni azt, hogy barátként tekintsek valakire, azok után, ahányszor már elhagytak. Szóval van pár jófej kollégám, akiket szintén nem szeretnék név szerint emlegetni, mert túl sok van ahhoz. Alapvetően amúgy is mindenkivel kijövök, akivel ki szeretnék. Akivel pedig nem, az számomra nem több a O2-nél... azaz a levegőnél. Oké, amúgy a levegő több mindenből áll össze, de AH~ whatever. Trixi a legjobb barátnőm. Nagyjából egy éve ismerem már, de nagyon sok mindent éltünk már át együtt. Elég szomorú, hogy egy másik városban él, vonattal nagyjából 2 órára Budapesttől... de általában minden hónapban találunk legalább egy napot, amikor vagy ő jön fel, vagy én látogatok le hozzá. Ilyennek látok én egy igaz barátságot. Nem kell állandóan egymás seggében lógni, meg... igazából nem tudunk... de mégis megmarad ugyanolyannak a kapcsolatunk. Az ő kedvenc bandája a Beast / Highlight, a drágája Yoseob. Az enyém ugye - a Bigbang mellett - a Snuper... és tavaly nyáron még jöttek Londonba. Egészen pontosan egy koreai fesztivál volt, ahol fellépett az Exid, a Knk, a Highlight és a Snuper. Mind a kettőnk kedvence! Na... ott kezdődött igazán a barátságunk. Amikor megtudtuk ezt a hírt, még nem voltunk jóban olyan régóta, de mégis eldöntöttük, hogy együtt megyünk. Igazi élmény volt számunkra. A mai napig fel sem tudjuk fogni, hogy igazából megtörtént. Most pedig... megyünk vissza Londonba... egészen pontosan 5 nap múlva. Anyum is jön. Nekem ugye a kedvenc városom London és bármikor szívesen megyek oda. Október végére kaptam szabit, úgyhogy azt gondoltam, hogy ott is ünneplem a szülinapomat két olyan személlyel, akik a legfontosabbak számomra: anyum és Trixi. Így hát hárman utazunk is pár nap múlva. Az Instagramomon egyébként, ha bekövettek, majd teszek is ki képeket, amiket láthattok. Uh... na a barátokra... azaz a mindenféle emberi kapcsolatokra visszatérve. A srácok... meg egyebek...

https://78.media.tumblr.com/51463d0fab99eab2ac2cc244f0a27d35/tumblr_n6jwmahAKo1sgbtl8o1_500.gif

Lesznek olyan témák, amikre lehet, hogy majd pár későbbi bejegyzésemben részletesebben is kitérek, vagy még beszélek róla, egyelőre azonban csak említéseket teszek azokról, akikkel találkoztam, vagy amik történtek velem. Pár személy annyira nem tett rám mély benyomást... némelyikük azonban örök életemre megmarad az emlékezetemben. Zennel szakítottam... június 30-án. Hivatalosan azon a napon váltunk el egymástól, amikor élőben is megbeszéltük és jeleztem neki, hogy én biztosan nem akarom újra kezdeni. Viszont üzenetben ő vetett véget a dolgoknak (amit aztán később meg is bánt). Június elején megismertem egy koreai srácot. Sungeunnek hívják (legalábbis a blogomon) és ő egy olyan személy, akire örökké emlékezni fogok. Rengeteg szebbnél szebb emlékem van vele. Három hónapot töltöttünk együtt - az egész nyarat. Ő éreztette velem mi is az a fogalom, hogy "nyár", amiről annyit beszélnek az emberek. Az eddigi nyaraim nem voltak túl emlékezetesek, legalábbis semmi különleges nem történt. 2018 nyara ellenben mindig meglesz a kis buksimban. Nem csaltam meg Zent. Írtam neki június elején, hogy van egy koreai srác, akivel találkozhatok-e. Mondtam neki, hogy barátok vagyunk és eszemben sem volt vele csinálni semmit, amíg párkapcsolatban éltem. Zen egyszerűen csak besértődött és annyit írt flegmán, hogy "go". El is mentem találkozni vele. Az első alkalommal a Deákon találkoztunk, ittunk egy-egy limonádét, majd a Cat Cafe-ban kötöttünk ki. Neki is a macskák a kedvencei, így mind a ketten jól éreztük ott magunkat. Egyébként számomra annyira vonzó egy férfi aki imádja a macskákat. Visszakanyarodva... semmi nem volt köztünk. Egymáshoz sem értünk, még egy kézfogás sem volt. Azt hittem többet már nem találkozunk, ám nem így lett. Aznap este írt Zen, hogy csalódott bennem és kezdte a szokásos szövegét arról, hogy mennyire nem támogatom, dráma dráma dráma dráma... hisztizett össze-vissza, hogy megint mennyire gonosz vagyok. Végül írta, hogy "we are done". Egyáltalán nem válaszoltam a regényére. Elkönyveltem magamnak... és őszintén szólva meg is könnyebbültem. Teljes mértékig uralkodni akart felettem, kisajátítani... még a barátaimra is, Trixire is... nem... mondok jobbat: anyumra is féltékeny volt szinte. Nem. Ha egy párkapcsolatban vagyok, én nem csalok meg senkit, ez 100%, de nekem kell egy bizonyos mértékű szabadság. Nem bírom azt elviselni, ha valaki uralkodni, rendelkezni akar minden mozdulatom felett. Arról nem beszélve, hogy ő... neki nem lehetett nemet mondani. 18+ // Sokszor azért feküdtem le vele, mert nem fogadta el, hogyha én nem akartam, úgyhogy inkább belementem, mert sokkal hamarabb túlléphettem a dolgon és "mehettem a dolgomra". Nem is emlékszem olyanra, hogy bármikor én akartam volna és nem ő. // Mindenesetre, amikor elváltak útjaink és ezt megbeszéltük, ő visszakozni akart, újrakezdeni, de én egyértelműen nem. Az az igazság, hogy az én hülye személyiségemmel mindenkit boldoggá akarok tenni és nekem elviselhetetlen, ha megbántok valakit. Nagyon kellett küzdenem, hogy erős maradjak és nemet mondjak. Rosszul esett és sírtam is miatta, mert nem szerettem volna, hogy szomorú legyen. Mondtam is neki, hogy mind a ketten jó emberek vagyunk, de párként nem vagyunk jók. Részemről békében történt az elválás... majd egy hónapra rá írt instagramon egy elég negatív hangvételű üzenetet, hogy én tényleg csak időpocsékolás voltam és hogy köszöni istennek, hogy időben vége lett. Nyugtáztam. Nem válaszoltam rá. Én még mindig követem őt instagramon például, ő engem már nem, bár abban is biztos vagyok, hogy a barátai akik még mindig követnek, megmutatják neki a posztjaimat és a sztorijaimat. Reménykedem azért, hogy nem, mert én nekem a szép emlékek megmaradnak, de ő már O2 számomra.

https://i1.wp.com/www.seoulsync.com/wp-content/uploads/2014/04/ride-in-car-fall-asleep-on-shoulder.gif?w=575Na de ezután jött ugye Sungeun, akivel szintén sok mindenen mentünk keresztül. Az a három hónap - még ha nem is mondtuk ki konkrétan -, kapcsolat volt. Ő is érezte ezt, biztos vagyok benne... ettől meg is rémült. Voltak veszekedéseink. Némelyik intenzívre is sikerült. Emellett azonban rengeteg volt a csodás pillanat. Együtt utaztunk el például Olaszországba. Először Milánóba, majd onnan vonattal Rómába. Legszebb emlékeim egyike az az utazás... akárcsak még jópár vele töltött pillanat. Azonban egy nagyon nagy gond az volt, amit nem mondok ki, páran tudják, az éppen elég is... csak úgy fejezem ki magam, hogy három a magyar igazság. Really? Lol... sebaj, mondjuk így. Emiatt el lehet ítélni engem, bár aki eddig utált, ezután is fog, aki meg kedvel, hát... who knows. Mindenesetre nekem nincsenek titkaim. Tettem pár rossz dolgot, soha nem voltam szent és nem is szeretnék az lenni. Mégis... a nagyobb felelősség az ő oldalán van. Augusztus 31-én visszament Koreába. Azóta csak kakaon szoktunk párszor beszélgetni... onnantól pedig az ő dolga minden. Jövőre viszont, ha megyek ki Koreába, az biztos, hogy találkozni fogok vele. Megígért valamit, amit mindenképp be kell tartania. Volt már a katonaságban és egy viszonylag felettesi poziciót látott el. Ott megismert egy férfit, aki most ott valamilyen vezető, ahol Jiyong katona. Nyilván nem biztos semmi... azt viszont megígértettem vele, hogy bevisz legalább arra a helyre... és jelenleg ez a legnagyobb reménysugár számomra.

Augusztusának közepén elég csúnyán összevesztünk Sungeunnel és úgy is volt, hogy megszakad a kapcsolatunk. Akkor nagyon kivoltam. Még a munkában is sírtam, mert nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Eredetileg akkor 8-9 körül végeztem, de éjfélig ott ültem a pihenőben és alkalmazásokon próbáltam találni egy srácot, akivel találkozhatok. Sikerült. Egy kínai sráccal kezdtem beszélni. Semmiképp nem akartam hazamenni, ezért megbeszéltem vele, hogy találkozzunk a Deákon. Kérdezte, hogy mi van ha találkozunk és elad az indiaiaknak szexrabszolgaként. Azt válaszoltam rá, hogy még az sem érdekel. Másnap egy srác utazott Budapestre. Ő koreai és szintén mély benyomást tett rám. Három napot töltöttünk együtt, ami alatt sokat beszélgettünk és sétálgattunk a városban. Elmentünk magyar étterembe, sétáltunk a várban és a Szabadág-hídon söröztünk. Nagyon jófej, marhára helyes (amit anyum is kijelentett, amikor meglátta) és megbeszéltük, hogy továbbra is ápolni fogjuk a barátságot. Ez azonban nem így történt. Miután tovább utazott - mert éppen világkörüli expediciót tartott, vagy mittomén -, Vietnamban újra összejött az exével. Amikor ezt megtudtam, közöltem vele, hogy ne keressen többé. Majd talán akkor írjon nekem újra, ha valami nagyon SOS dolog történik, illetve amennyiben szakított azzal a p*csával. Egyébként hagyjon békén. Valamit még írt instán, de azóta sem néztem meg. Nem. Én nem fogom megint átélni azt, amit Sungeunnel. Elég fájdalmas volt egyszer is. Ettől függetlenül viszont jól éreztem magam vele, amit azért nem felejtek el, vagy törlök ki.

Ezek után... lassan eltelik két hónap. Beszélgettem más srácokkal is. Illetve az egyik kollégám elkezdett kedvelni, ami szomorú, mert én nem érzem ugyanazt. Azért is rossz, mert kedveltem, mint barát, csak egy kissé elrontott mindent ezzel. Párszor iszogattam a jófej kollégáimmal, a szülinapomat is megünnepeltem velük október 12-én. Oda szerencsére pár olyan kollégám is jött, akikhez közelebb állok - akár barátok is. Annak például nagyon örültem. Az egyik k-pop buliban - ahova egy barátnőmmel mentem - még megismerkedtünk négy koreaival. Átmentünk hozzájuk. Ők csak utazgattak erre és kivettek egy egész házat négyen. Az szintén egy nagyon szép emlék. Nem történt semmi, de egészen reggel nyolcig beszélgettünk kettőjükkel. Ittunk sojut is, majd olyan 11-ig aludtunk. Reggel főztek nekünk, beszélgettünk, hülyéskedünk. Azután pedig elvittek egy kávézóba. Szuperül telt az a két nap.

/// Wassup nowadays ///

https://2.bp.blogspot.com/-fUkdedINyGQ/Wu7C_dvL7BI/AAAAAAAAKfw/EC-5nIGNKJoVpwM13oYLuyM2T4nvfVJ5wCLcBGAs/s1600/download%2B%252826%2529.gifOktóber 14-én Trixivel, Minaruval és az ő anyukájával egy Koreai családi fesztiválon vettünk részt. A fesztivál nem volt jó... mégis örülök, hogy elmentem rá. Az egész napom úgy kezdődött, hogy felkeltem... ő... jó korán. Hogy miért? Mert van Koreában egy srác. Gondoltam itt teszek róla említést gyorsan. Vele megbeszéltük, hogy amikor megyek ki Koreába, akkor pár hetet nála fogok tölteni, mielőtt elkezdek dolgozni Szöulban. Ő Szöultól nagyjából 2 órára lakik egy másik városban. Nagyon sokat beszéltünk, szinte mindennap videótelefonáltunk, vagy csak sima hívásban beszélgettünk. Nagyon megkedveltem, ám az a probléma - amit az elejétől fogva megpróbálok ignorálni, hátha változik -, hogy úgy érzem részben ugyanaz a helyzet nála, mint Zennél. Ki szeretne sajátítani kicsit. Tegnap mikor anyummal beszélgettem a magánéletemről, mielőtt említettem volna, hogy ezt érzem, ő is rávilágított. Nem maradtak kétségeim. Kedvelem, azonban mondtam neki, hogy nem szeretnék kapcsolatot addig, amíg nem találkozunk. Élőben majd meglátjuk, hogy hogy működnek a dolgok. Ezt ő nem igazán érti meg, sajnos. Ő már most úgy érzi, hogy szeret és van, amikor barátnőjének szólít. Az a baj velem, hogy - mint már említettem - én senkit nem akarok megbántani, szóval csak írom neki, hogy nem hivatalosan. Bár már többször mondtam, hogy majd csak személyesen próbáljuk meg a dolgokat komolyabbra fordítani, nem fogadja el. A napokban pedig, hogy nem írtam vissza neki rögtön, azonnal kiakadt és írta, hogy pedig ő bízott bennem, változtam, satöbbi. Tényleg fontos nekem, de én nekem lehet, hogy ez sok. Pár napja, hete még többet beszélgettünk, viszont ahogy neki is mondtam... nagyjából egy év alatt, amíg nem találkozunk, sok minden történhet. Velem történt is.

Aznap először Trixivel találkoztam. Átjött hozzám és hozta magával az ajándékomat is, amit egészen a szülinapomig ki se bontottam. Addig a napig egyiket se... van olyan amit a mai napig nem. Például a srác ajándékát, aki Koreában van. Ő is küldött nekem. Nincs pofám kinyitni, egyszerűen csak bűntudatom lenne, hogy megbántottam... még ha nem is szándékosan. Trixi ajándéka egyébként... olyan cukiiiiiii. Örültem neki, tekintve, hogy oda és még vissza is vagyok a Kakao friendses Ryanért. Biztos ismeritek. Ha nem, akkor kattints ide. Igen, mint mindenki más, én is azt hittem először, hogy egy maci... pedig... bocsika, ha én közlöm először... ő bizony egy oroszlán. Kaptam tőle egy nagy Ryan plüsst. Y A Y ! Nyaaaa... de... nálam beszélgettünk még egy keveset, aztán 10 után valamikor erőt vettünk magunkon és elindultunk. A Kökiből mentünk vonattal, majd egy kis séta után megérkeztünk. Alig lézengett ott bárki. Persze pár k-pop fan már a bejárat előtt táncolt akkor is... egészen az esemény végéig. Nem akarok gonosz lenni, de nevetséges volt egy kicsit, ahogy ki-be járkáltunk párszor és még mindig, még mindig nyomja... sose fejezte be kb. Minaru rögtön jött is ki az ajtón. Megöleltük egymást, aztán beszélgettünk, sétálgattunk... csak nem tudtuk merre. Be is mentünk, ahol Minaru anyukájával is ölelkeztem egyet. Nagyon bírom, tök jófej, fiatalos és lehet vele szórakozni. Ő is szereti az ázsiai, főleg koreai dolgokat, mint Trixi anyukája... és mint az enyém. Szerencsénk van, hogy ilyen anyákkal áldott meg minket a sors, mert hallottam már jó pár kellemetlen szituációt, amikor a szülők nem tudják elfogadni ezt az érdeklődési kört. Az esemény egyébként semmi izgalmat nem tartogatott. Arra számítottam (a legnagyobb csalódásom aznap), hogy legalább koreai kaja lesz. Hát nem volt. Egy fellépőterem volt, ahol egyedül egy taekwondo előadás tetszett. Volt tradicionális koreai tánc is, amiből egy másodpercet láttam. Azon kívül k-popra táncoltak, meg vernyogtak. Azon a fesztiválon - mint mindegyiken, mondjuk -, ahogy beléptem, a k-poppal kellett szembesülnöm. Szeretem hallgatni, de ami a legjobban fel tud idegesíteni, hogy mintha a koreai kultúra csak a k-popról szólna, pedig sokkal több annál. Mindig az a lényeg az ilyen helyeken és ez kicsit sem szimpatikus. Nem azt mondom, hogy ha meghallok egy jó zenét, akkor azt nem kezdem el dúdolgatni. Nem azt mondom, hogy nem lehet belecsempészni a koreai popot az ilyenekbe. Én csak azt mondom, hogy a koreai kultúra nem egyenlő k-pop. Kész.

Legnagyobb csalódásomra tehát koreai kaja nem volt, így mivel éhes voltam, vettem egy szendvicset. A büféknél leültünk Trixivel és Minaruval, míg én egyedül zabáltam azt a nyamvadt MAGYAR szendvicset. Egy kicsit távolabb, az egyik asztalhoz leült egy koreai srác. Szőke hajjal, nagyon jó stílussal. Rögtön kiszúrtuk. Én a szemébe is néztem egy ideig, majd miután megettem a hülye szendvicset, kimentünk az épület elé cigizni. Egészen pontosan csak Minaru anyukája és én cigiztunk, de mind a négyen beszélgettünk, amikor éppen jött ki a srác. Szomorúan voltunk, mert elsétált. Azt hittük elmegy, szóval onnantól nem is igazán foglalkoztunk vele, pláne, hogy láttuk, hogy egy lány utánamegy, aztán beszélgetnek is. A csaj utána mondjuk visszajött, majd még kint voltunk egy ideig... amikor újra láttuk a csávót kisétálni. WTF mikor jött ez vissza? Mivel arról volt szó, hogy kár, hogy nem szólítottuk meg... ráadásul ha ilyenről van szó, én nem p*csölök. Elég bevállalós, nyílt és őszinte vagyok. Ha valamit akarok, akkor teszek is érte. Ismét elkezdett ugyanabba az irányba sétálni, aztán amikor kellő távolságra volt, és átkelt a zebrán... utánakiáltottam, hogy "annyeonghaseyo". Megállt és leült a padra, ami pont a közelben volt és telefonált. A többiek amúgy jöttek utánam. Megálltunk a padnál és beszélgettünk négyen. Igazából vártuk, hogy letegye a telefont. Trixi egyébként jó megfigyelő és kiszúrta, hogy ökölben van a keze. Igazából a hívásból nem sok mindent értettünk, mert nem angolul beszélt, hanem koreaiul... viszont úgy gondoltuk, hogy nyilván ideges, hogy ott állunk - ám, mint később kiderült, nem miattunk volt ideges. Közben persze ott nevetgéltünk, valamint róla beszéltünk. Kijelentettük, hogy durva lenne, ha beszélne magyarul és mindent értene... ugyanis én meg azt állapítottam meg, hogy valószínüleg hosszú távra van itt, mert a telefonjának a tokjában volt egy havi bkk bérlet, ráadásul diák kedvezménnyel. Tiszta Sherlockok vagyunk, amúgy. LOL. Miután letette a telefont, odafordultam hozzá.

 - Do you speak Hungarian?
 - Oh... nem - válaszolt mosolyogva, magyarul.

Igazán sok mindenre már nem emlékszem a beszélgetésből, de sok minden szóba került. Mi ketten beszélgettünk jó ideig, a többiek pedig megismerték egymást. Minaruék ls Trixi jóban is lettek egymással, ami nekem jó érzés. A srácról közben megtudtam pár dolgot. A neve Minki (a blogomon). A szülei koreaiak, de Amerikában nőtt fel, úgyhogy perfekt beszéli az angolt, ami elég szimpatikus. Taekwondozott pár évig. A horoszkópja Nyilas... valamint most szeptembertől még három évig itt fog tanulni az ELTE-n. Még valamit megtudtam... van egy zaklatója. Amikor akkor mesélte, még nem tűnt olyan komolynak a dolog, mégis elég félelmetes belegondolni. Oké, helyes, de azért ennyire hogy lehet valaki elszánt, vagy nem is tudom... elvetemült, hogy kövesse? Csak azért maradt ott, mert egy barátjával megbeszélte, hogy ott találkoznak. Minaruék sajnos közben hazamentek, így Trixi, ő, meg én visszamentünk... és ott elváltunk egy időre. Én megigazítottam a sminkemet az egyik tükörnél, amikor elment mellettem, végül kb azonnal visszafordult, hogy kimegyünk-e cigizni. A büféknél akkor ott ült a csaj, aki még utána futott nem sokkal előtte, így össze is állt a kép. Akkor is megkérdeztem tőle, hogy az-e az a lány és igennel válaszolt. Megálltunk az épület előtt, de jött utána ő is, szóval sétálni kezdtünk. Belékaroltam, hátha akkor úgy gondolja, hogy foglalt és lekopik, de nem tette. Így utólag, szerintem az se zavarná. Sikerült leráznunk, aztán visszasétálva a helyszínre, elváltak útjaink. Én Trixivel sétálgattam arrafelé egy darabig, majd elmentünk a Westendbe bubisteázni. Sok időt töltöttünk ott együtt és nagyon élveztem, hogy végre találkoztunk. [ ... ]

#PIHIDAY

2017.08.20. 15:51, Cassie
#10AUG #11AUG #14AUG #15AUG #16AUG { #18AUG } #20AUG

http://data.whicdn.com/images/294756123/large.gif

Sziiiiiiiasztok! Éppen a laptopom előtt ülök és körmölöm ezt a bejegyzést. Ezzel egyidőben a tévén jutbobozok... azaz K-pop dalokat hallgatok, anyum társaságában. Volt már B.A.P, TWICE, Hyuna, Sistar, Beast, ZE:A, BTOB, BIGBANG, SNUPER, Blackpink, 2ne1, U-Kiss, SS501, 4minute, EvoL... sőt, még BTS is (ami nálam nagy szó, bár van 4 daluk, amit kedvelek). Ez a legjobb program amit a szabadnapomon el tudok képzelni. Fú, ne tudjátok meg mióta nem volt már egy nyugodt napom, amikor kiélvezhettem a semmittevést. Nagyon ritkán adatik meg mostanában. Annyira jól esik most. Még akkor is ha... öhm... holnap hajnali 3:30-ra megyek dolgozni. Ez vicces sztori, mondjuk... hivatalosan 4-tól szól a munkaidőm, de 3:55-re már kint kéne ülnöm az egyik check-in pultban. Nevetséges. Biztos, hogy előbb fogok bemenni. Ah whatever... Nem koncentrálok erre... inkább csak hallgatom a jó kis zenéket és lazítok. Csinálom a jóóóó nagy semmit! Ahhh... mondjuk ma még hajat is kéne mosnom. Maaajd~ Deee ami sokkal fontosabb~ nektek hogy telik / telt a szünet? Ez a nyár számomra... a leghosszabb volt, az biztos. Az első nyár volt, amit végigdolgoztam. Fura érzés, de ez van... ez a felnőtt élet, I guess. Utálom. Tervezem, hogy visszamegyek tanulni. Csak azzal az a gond, hogy pénz meg kell és amíg tanulok, nem igazán tudok dolgozni. Mindenesetre már 3 hónap munka után tervezgettem a sulit újra. Higgyétek el, jó az a diáklét. Képzeljétek, már nézegettem is iskolákat. Külföldön is. Az egyik eléggé megtetszett, ami Prágában van. Művészetis suli. Nagyon szívesen tanulnék külföldön. Ami azt illeti, ilyen szempontból engem Svédország vonz a legjobban. Egyébként is érdekel a nyelve, plusz maga az ország is. Nem tűnik rossz helynek. Ja és ott nem halok bele a nyári hőségbe. Nem szeretem a meleget. Nekem már a 28 fok is halál. Mindenesetre megyek oda, ahol találok jó helyet... csak Hollandia nem vonz a pókfóbiámmal, ahol minden emberre jut vagy 10... or több? Jujjjjj. Esetleg dolgozni megyek még külföldre, ami pénz szempontjából jobb is. Képzeljétek, van olyan lehetőség nyáron, hogy külföldiek kimehetnek Dél-Koreába. Több ilyen hely is van, ami szállást biztosít, plusz fizet, neked pedig csak a ház körül kell segítened. Akár az angol nyelvvel, takarítani, bármit. Szerintem szuper lehetőség. Jövőre lehetséges, hogy belevágok.

Ó... ha már a külföldön tanulásnál tartunk... megismerkedtem egy sráccal. Kínai és itt tanult Pécsen. Jó, igen, Pécsett, az helyesebb... asszem... de nekem olyan hülyén hangzik, nem jön be, szóval PÉCSEN. Pécs amúgy egy olyan város, ahol még sosem voltam, de nagyon szeretnék eljutni! Végre - azt hiszem - eljött ennek is az ideje. Majd Xin - mert hogy nagyon kreatív módon Xinnek hívom itt a blogomon - segítségével elmegyek oda. Ő körbe tud vezetni. Magyarul ugyan nem tud és elég viccesen néz ki, hogy egy kínai vezet körbe egy magyart Pécsen, de nem gond. Különleges. Kérdeztem és csak pár szót tud magyarul. Egy angol nyelvű osztályban tanult és egy magyar osztálytársa se volt. Ó bájdövéj, a találkozó. 14-én találkoztunk a reptéren. 7-re kimentem... pedig csak 11-kor kezdtem aznap, de én mégis voltam olyan cuksi, hogy miatta ilyen korán keljek. Bocsánatot is kért, és mondta, hogy nagyra értékeli ezt. Közöltem vele, hogy nem kell bocsánatot kérnie, mert én mondtam, hogy kimegyek, nem ő erősködött. Az én döntésem volt. Igaz, reggel 5-kor nem tűnt olyan jó ötletnek, de amikor találkoztunk, már sokkal inkább tűnt annak. Épp, amikor megérkeztem, akkor csekkolt be a pultnál... a kollégáimnál. Qatarral utazott Dohába, aztán Sydneybe. Azért ment Ausztráliába, mert most egy vállalkozásba fogott és azt fogja ott promotálni. Remélem sikerrel jár. Én drukkolok neki. Még csak 23 éves és már ilyeneket csinál. Interesting. Jaaa és október 14-én van a szülinapja, tehát Mérleg. A Mérleg-Mérleg párosok vagy nagyon jól kijönnek (ez a kisebb százalék), vagy kinyírják egymást. Mi egyelőre jól kijöttünk, majd meglátjuk mi lesz később. Mindenesetre nemrégiben találkoztam én egy másik Mérleggel is... na és az nem sűlt el valami jól. Remélem most minden rendben lesz. Whatever. Cigiztünk egyet, beszélgettünk. Ő narancslézett, én kávéztam. Meg akart hívni arra a kávéra, de - szokás szerint - nem engedtem. Elkísértem a B11-es kapuig és megbeszéltük, hogy majd 24-én jön vissza. Este iszunk egyet. Oh and... mikor elköszöntünk egymástól... nem tudom eldönteni, hogy megakart-e csókolni, vagy nem, de én pont úgy mozdultam, hogy csak egy ölelés lett belőle. Lehet - és remélem, hogy nem akart, csak úgy tűnt. Sh*t, nem szükséges tovább bonyolítani a "magánéletemet".

AJÁNLÁSAIM: #유성 @SNUPER: Úúúú SNUPEEER!! Megint fantasztikusat alkottak. Ti mit gondoltok? Nekem még mindig a Back:Hug az egyik kedvenc dalom (tőlük)... de ezt is imádom! Az angol címe The Star Of Stars és egyszerűen annyira dallamos. Anyummal mindig együtt táncolunk a refrénre. Ő is nagyon szereti őket, ami teljesen érthető. A tánca is tetszik, de valamiért úgy érzem, hogy itt inkább arra mentek rá, hogy aranyosra sikerüljön, mint profira. Nem mindig táncolnak annyira egyszerre itt, de nem bánom, mert a profizmus a Back:Hug-nál már előjött. Tudom róluk, hogy mennyire tehetségesek és én nagyra értékelem ezt a comebacket is. Számomra valamiért megható. Nézem, hallgatom és az jut eszembe róla, hogy mennyire szeretem őket és milyen büszke vagyok rájuk. Az MV-ben is annyira édesek együtt. Nem érdekel, hogy nem olyan ismertek, számomra akkor is a legjobbak. Egyszerűen csak ölelgetni akarom őket állandóan és kimutatni nekik mennyire csodálatosak, bátorítani őket, hogy mindig higgyenek magukban, mert számomra ők az elsők. | #IllBeYourMan @BTOB: A raprészek egyszerűen magukkal ragadtak, ahogy a rapperek is. Annyira zseniálisak! Ismertem eddig is a fiúkat, de nem tudtam, hogy ennyire jók. A dal végénél, amikor egyszerre énekelnek és rappelnek, mindig kiráz a hideg. Emiatt a dal miatt kezdtem el jobban kedvelni őket és egyre szimpatikusabbak, minél tobbet hallgatom a dalt. Főleg a két rapper nyert meg magának. Nem tudom eddig hogy nézhettem el mellettük így, amikor egy szuper csapatról beszélünk. Igencsak szimpik na. | #LONELY @SISTAR: Nem akarok sokat regélni erről, mert még mindig bőghetnékem van, ha arra gondolok, hogy már nem lesz több comebackjük, már soha nem térnek vissza. Még mindig nem emésztettem meg teljesen, hogy a kedvenc lánycsapatomnak ez lett a sorsa, ennyire hamar. Fantasztikus lett ez a comeback is, akár az összes, amit ők adtak ki. Nem is értem ezt a hirtelen feloszlást. Nagyon remélem azért, hogy mindegyikük boldog lesz a saját útján. Hyorint pedig még mindig támogatom szólóban - ugyanis szerintem csak ő lesz aktív. Az egyik női biasom. Mellette állok! | #LOVE @PSY @Taeyang: PSY-t nagyon kedvelem. Már ki is fejtettem, hogy az egyik nagy vágyam, hogy a háttértáncosa legyek. A klipjei egytől egyik olyan szórakoztatóak, hogy a felvétel is biztosan jó hangulatban telik. Na meg a táncai is királyak, ahogy ez is az! Imádom a táncosokat a klipben. Végig mosolyognak, látszik rajtuk, hogy jól érzik magukat és ettől másokat is jobb kedvre derítenek. A szám - PSY-tól megszokott módon - akkora sláger lett, amint meghallottam, csak ezt nyomattam jó ideig. Taeyang is jó benne, of course, de PSY rapje a kedvencem. What we need is love!

#10AUG #11AUG @Minaru {{ Strandolás }} Már vagy egy hónapja megbeszéltük Minaruval, hogy augusztus 10-én találkozunk. Az még nem volt tisztázott egy ideig, hogy Székesfehérváron, vagy Budapesten végre. Az anyukája végre felengedte Budapestre, szóval majd kihasználjuk egyszer azt is. Még valamikor augusztusban kéne, mertneki ugyebár elkezdődik a suli. Ő még sulizik, amit igazán megbecsülhetne - ez minden diáknak szól. Ja és a diákok közti zaklatás... ne higgyétek, hogy az csak az iskolában van. A munkahelyen "érett felnőttek" között is ugyanúgy jelen van. Szóval nem igazán tudok semmilyen pozitívumot felhozni a melóban a sulival szemben. Fizetnek - ennyi... de azért a ledolgozott óraszámért fizessenek is. Mellesleg azt sem tisztességesen teszik. Naaa de mindegy, nem ez a téma most. Végül én mentem hozzájuk megint. Megbeszéltük, hogy strandolni fogunk. Először azt hittem, hogy majd egy kiépített strandra megyünk és nem tóhoz. Csak a vonaton jutott eszembe, hogy Minaru háza közelében van egy szabadstrand egy tónál... én azonban félek az élővizekben. Meg is beszéltük, hogy máshova megyünk. Az anyukája egy gyógy- és termálfürdőben dolgozik, ezért be tudtunk oda menni ingyen és olyan részeit kiélvezni, amit csak azok, akik drágábban vesznek jegyet. Először anyukája vezetett körbe minket, ittunk kávét, majd beültünk az egyik medencébe. Beszélgettünk ott egy kis ideig, aztán koktéloztunk. Utólag jöttem csak rá, hogy Minarunak alkoholmenteset kellett volna venni, de sebaj. Szaunáztunk egyet. Az egyik 80 fokos volt és kellemes levendula illatú, a másik "csak" 45, ha jól emlékszem. Ezután jakuzzizunk, ahol nagyon sokat nevettünk, végül ettünk és Minaru teljesen kimerült a végére. Eléggé fel is cseszett vele, de mindegy már. Azanyukája is végzett, így elmentünk vásárolni. Este is jól elvoltunk. Kb 1-2 felé sikerült lefeküdni... 8-kor pedig felkeltünk. Az a nap is jól telt el... csak kicsit gyorsan. K-popos challenge-ket csináltunk Youtubeon, miután megnéztünk 2 horrort. Azaz... a megnézés annyiból állt, hogy az elsőn végig csikiztem őt, a másodikon pedig bealudtunk. Engem tényleg érdekelt, de tök fáradt voltam. Este, fél 9 körül indult a vonatom, amit majdnem sikerült lekésni, mert mindenki ott tökölt az automatánál. Végül az ellenőrtől akartam jegyet venni, de nem jött, szóval ingyen utaztam hazafelé. Úgy gondolom, megérdemlem, ugyanis nagyon sokszor vettem már jegyet feleslegesen, amit nem kértek el. Most ez pont kijárt már nekem. { Minaru bejegyzése }

#15AUG @anyum {{ Tropicarium }} Eredetileg úgy volt, hogy Miskolctapolcára megyünk anyummal a barlangfürdőbe, de máshogy alakult ez a nap. Mivel a munkámhoz szükséges évente az orvosi vizsgálat, be kellett jelentkeznem már mostanában. Hú... belegondolni, hogy egy éve volt az is. OMG. Az orvos 15-ére tudott időpontot adni 11:30-ra, azután pedig már késő lett volna elindulni Miskolctapolcára, így átvariáltuk kicsit a napot anyummal. Ettől függetlenül együtt töltöttük azt. Reggel tehát elvitt az orvoshoz. Míg vártunk, ott ültünk és pont arról volt szó, hogy egy éve is ott ültem, csak akkor még fogalmam sem volt, hogy mi vár rám. Annyira durva. Nyaaa és igazából a vizsgálat abból állt, hogy megkérdezte változott-e valami. Semmi nem volt különb, mint egy éve. Pulzusomat nézte meg, plusz egy látásvizsgálat volt. Az utóbbinál csaltam egy kicsit, megjegyezve pár számot... de na... a jobb szemem picit rosszabb. Csak az egyik számnál csaltam. T_T 5 perc se volt a "vizsgálat". Végeztem, aztán sushizni mentünk. Még gyereknapra kaptam egy kupont anyumtól, ami egy sushizásra jogosít. Aznap használtam fel. Később eszünkbe jutott, milyen jó lenne elmenni a Tropicariumba, mert már olyan régen voltunk. Legutóbb akkor, amikor én még piiiici gyermek voltam. Úgy döntöttünk elmegyünk, mert... why not? Naaagyon szép volt minden. Képeket is csináltunk. Nem tudom voltatok-e már, de mindenképp megéri egyszer eljutni oda. Olyan hangulatos, amikor a cápa konkrétan feletted úszik el. El tudnék ott ücsörögni egy napot is akár. Elképzeltem, ahogy Jiyonggal elmegyünk oda - mert ki lehet bérelni egy termet - és ott ülnénk egész nap. Nem is lenne rossz szülinapi ajándék... ha már témába vág, mert mostanában volt a születésnapja. Voltak egyébként gyönyörű kígyók is, mindenféle más állat. Amikor beléptem és megláttam a halakat úszkálni, rögtön megjegyeztem: "oké, most kissé bűntudatom van, hogy az előbb sushiztam." De ha egyszer olyan finoooom. Ja, kellemetlen érzés, hogy a hal a kedvenc ételem, de ha rajtam múlna, nekem okés lenne, hogy ne bántsák őket és nem eszek többet. Csak nem rajtam múlik, unfortunately. A végén vagy egy órán keresztül simogattam a rájákat. Volt jó pár idegesítő gyerek, de túléltem őket is, hősiesen. Kifelé menet anyummal vásároltunk pár szuvenírt, egy cápás hűtőmágnest és két fürdőbombát, vagy mit. Beleteszed és valamilyen alak formálódik ki belőle. Nagyon menőőő... kivárom a megfelelő pillanatot, amikor el tudok lazulni és felhasználom. Kettőt vettünk, mert az egyik az enyém, a másikat pedig majd Taesunnak adom, amikor jön. Sajnos nem tudni milyen alakot ölt majd, de van oroszlán és csak reménykedni tudok, hogy neki az lesz. Továbbá egy macis kulcstartót vettem, szintén neki... valamiért rá emlékeztetett.

http://data.whicdn.com/images/277386651/large.gif

#UTOIRAT01: Taesun már meg is vette a repülőjegyet ide, valamit lefoglalta a szállást. Jeee! Annyira örülök neki! Egészen pontosan szeptember 18-án ér majd ide 14:30-kor, ami azért tök jó, mert aznap pont fél háromkor végzek. Direkt egy olyan szállást foglalt, ami... apartman? Nem tudom ezeknek a pontos megnevezését, de van konyha, meg minden. Azért olyat foglalt, mert szeretne főzni nekem koreai kajáááát. Majd mondom neki, hogy a kimbap legyen az első, azt ugyanis már eredetileg is imádom, úgyhogy ha a többi nem ízlik, legalább abból be tudok majd zabálni. 20-án megy majd tovább Németországba, ugyanis ott tanul, ahogy azt már említettem is. Remélem nem fog majd megutálni, amikor közlöm vele, hogy a kimchi nem a kedvencem. Kíváncsi leszek a reakciójára azéééé... meg a kajcsikra is. Egyébként a szülinapja alkalmából sütni fogok muffint. Vettem 2 betűs gyertyát. A keresztnevének 2 betűje - mert a koreaiaknál úgy van ugye, hogy például J és Y, azaz Ji Yong... úgyhogy mondjuk, hogy egy T-t és egy S-t vettem, mert ő Tae Sun. Nálam egyébként nagyon nagy szó, hogy sütök, vagy bármit csinálok a konyhában. Ha éhes is vagyok, inkább éhezek, minthogy kimenjek és csináljak magamnak egy szendvicset. A konyha az a hely, amit én a legmesszebbről elkerülök. Kivéve, ha más főz... néha van kedvem besegíteni, mert közben az illetővel is eltölthetem az időmet. Valószínűleg így lesz, ha Taesun itt lesz és főzőcskézni kezd. Majd közlöm is vele, hogy érezze megtisztelve magát, hogy miatta sütöttem és, hogy akármilyen gusztustalan is az íze, meg kell ennie azt az egyet, legalább.

#UTOIRAT02: A napokban Trixy mutatott egy játékot. Mondjuk, előtte is hallottam már róla, de ahogy megmutatta, gondoltam letöltöm én is. A YG hivatalos játéka. Olyasmi, mint a guitar hero. Nagyon rákattantam, tegnap a munkában is azzal játszottam. A kedvenceim közül már megkaptam Jennie-t... és nagyjából ennyi is. Jaa, meg Taeyangot és Jiyongot is... bár GD az első, akit mindenki megkap, hogy a fangirlöknek megjöjjön a kedve a játékhoz. A lényeg, hogy egy marha jó játék szerintem és megéri kipróbálni mindenkinek. A neve BEATEVO YG. Hajrá! :3

#UTOIRAT03: Boldog augusztus 20-át minden magyar olvasómnak! Ezt most úgy írtam, mintha lenne más is... bár... elvileg van, én beszéltem már más nemzetiségűvel is: olasszal. Nekünk, magyaroknak jelent valamit az augusztus 20-a, de ettől függetlenül további szépséges vasárnapot mindenkinek és szuperjó jövő hetet!

Mondoconnie-bunny

2016.03.31. 01:33, Cassie

http://31.media.tumblr.com/8600d2f1edb544c4882b35c3d8ac1370/tumblr_mew45xZvbV1rmvajfo1_500.gif

Milyen volt életem első Mondoconja? Milyen tapasztalataim voltak az eseménnyel kapcsolatban? Lássuk. Bevallom egészen pozitívan csalódtam. Nem gondoltam volna, hogy majd ennyire élvezni fogom. Lehet, hogy ezt az egész annak köszönhető, hogy már úgy álltam hozzá, hogy nem igazán élvezem a társaságot. Nem szeretem ha K-popperek vesznek körül, mert nem vagyok oda értük, de a nap végére mégiscsak pozitívan csalódtam. Végére? Nem is... igazság szerint az egész kellemes volt. Lassan indult be, de élvezetes napot zárhattam le. El is mesélem nektek tehát a Mondocont az én szemszögemből. Életem első Mondoconját.

2016-os Tavaszi Mondocon \ április 26. \ szombat \ Day 1

Reggel 6 - fél 7 körül már fenn voltam. Jó, mondjuk aludtam volna még szívesen, de az ébresztőmet beállítottam, hogy mégse aludjak el. Még ráértem volna npihenni kicsit, de én olyan vagyok, hogy szeretek az indulás előtt legalább egy órával felkelni. Nem tudom mikor kezdődött pontosan ez a szokásom. Talán amikor másik útvonalon kezdtem suliba járni, ugyanis azóta nekem kell a bushoz igazodnom, mert ritkán jár. Szerintem azóta vagyok ilyen, amit egy igen jó szokásnak fogok fel. Azóta igazából nem is nagyon késtem még sehonnan. Suliból se, pedig itt még a késéseket sem írják, de én mégis időben beérek. Van időm olyankor kicsit felébredni az íróasztalomnál mélázgatva az élet nagy dolgain. Most sem tettem másképp. Megittam egy kávét, aztán fel is öltöztem. Kisminkeltem magam, amely fogalma nálam kimerül a BB krémnél és szemhéjtusnál. Egy kicsit még készülődtem, énekelgettem, táncolgattam. Oh és a hajamat kibontottam, ugyanis előző este megmostam és összefontam, hogy másnap hullámos legyen. Igencsak meglepett, hogy az is volt. Ráadásul a nap végéig egészen jól megmaradt a tartása... hajlakk segítségével azért. A ruhám... milyen volt? Persze az nagyon fontos jelen esetben. Egy fekete cicanaciban voltam, ami annyira nem nagy szám, de pont előző nap jött meg a hosszú nyuszis felsőm, ami nagyon megtetszett és úgyis a nyakunkon volt a húsvét, szóval felvettem és rá pedig a G-Dragonos dzsekimet. A nap folyamán többször meg is kérdeztem a lányokat, hogy "látszik, hogy GD-s?", erre: "igen", majd én: "a francba". x3 Sapka gyanánt a Bad Boy-osra esett a választásom, maszkokból a maciszájasat választottam, cipőnek pedig egy magasabb sarkút vettem fel, amit a nap végére természetesen meg is bántam. Időben elindultam, aztán oda is értem a nyugatiba, ahol megbeszéltük a találkozót Hachival. Már ott várt, amikor felértem az aluljáróból a vonatkohoz. Azonnal kiszúrtam a BIGBANG-es felsőjét, a G-Dragonos sapkáját és persze a vörös haját. Még gyorsan váltottunk pénzt, ugyanis ő Szlovákiából jött, euro volt nála. Először 6-os villamossal mentünk a Blaháig. Vicces volt, hogy mennyire nem akart hozzáérni semmihez. Bevallom, nem szeretem ha valaki ennyire "finnyás". Igen, sok ember megfogdossa a közlekedési járműveken lévő dolgokat, de most mi baja lesz az embernek? Na nem baj, nevettem rajta. Amikor leszálltunk, a 37A-ra szálltunk át. Egy rendőrnőt kérdeztem meg, hogy merre találom, aki útbaigazított minket és hozzá is tette, hogy merre van a zebra és azt használjuk. Oké, nem szándékoztam átrohanni a kocsik között. Az a villamosút még viccesebb volt. Egy részeg ember beült oda ahova mi, csak a másik oldalon lévő ülésre és egyszer csak leesett onnan és a földön térdelt. Elég közel volt hozzánk, én csak néztem ki az ablakon, Hachi viszont felvetette az ötletet, hogy üljünk el. Így is tettünk, aztán mondtam neki, hogy ha Budapesten élne, már hozzászokott volna ehhez. LOL. Miután leszálltunk, sétáltunk egy kicsit, aztán megérkeztünk a bejárathoz. Elszívtam egy szálat, aztán beálltunk a sorba.

Eleinte eléggé furcsán éreztem magam, mert mindenhol cosplayest láttam, meg például sok kpoppert. Nem tudom miért, de kicsit feszélyezve éreztem magam. Olyan furcsa volt nekem az egész helyzet, hogy ennyi ember és mindegyik olyan különlegesen, nem hétköznapian nézett ki, ráadásul, hogy a szinte az összeset leüthettem volna a szerelmem miatt. Ami még nagyon feltűnt, hogy a kpopperek közül, hogy szinte az összes BTS-es volt, amire inkább nem is mondok semmit, mert megbánom. Majd a vasárnapi napon úgyis fogok eleget "panaszkodni" velük kapcsolatban. Az egész nap folyamán rajtunk kívül nagyjából 2 BIGBANG-es sapkás embert láttunk, ezt viszont annyira nem is bántuk, mert az ilyen jó érzéssel tölt el. http://kephost.com/images/2016/03/30/0e699403caf9f4310ed773ac7825673d.pngPéldául a BTS rajongók el is néznek egymás mellett, hogy oké, még egy, de nekünk felemelő érzés amikor látunk még egy BIGBANG-es embert. Rendesen fellelkesülve borulunk egymás nyakába. Nagyjából ez is történt délután, de ne ugorjunk ennyire előre. Amikor Hachival bejutottunk, nagyjából 11 óra múlt pár perccel. Nem kellett olyan sokáig sorban állni, mert szerencsére előre megvettem a jegyeket. Először elkezdtük nézni a programfüzetet, amiről kép is készült. Az egész nap alatt úgy tűnik ez az egy kép készült rólunk, legalábbis eddig többet nem találtunk. Nem is biztos, hogy annyira bánjuk, mert ez az egy annyira nem lett vészes, de ki tudja milyenre sikerült volna a többi. Aztán lehet, hogy elveszve a világhálón fenn van még pár, csak mi nem tudunk róla és mások nevetnek azokon. Mi azon szórakoztunk, hogy úgy nézünk ki a képen, mint a turisták. Úgy is éreztem magam a Mondocon elején. Nem tudtam mi hol van, illetve hol vagyok, illetve, hogy milyen programok vannak, illetve, hogy mi történik velem abban a szent pillanatban... Oké, azért ennyire csak nem voltam eltévedve, de egy ideig össze-vissza járkáltunk kint, míg belejöttünk a dolgokba és sikerült betájolnunk, hogy mit merre találunk.

Három épületben voltak programlehetőségek. Először a D épület felé vettük az irányt. Kisebb kóválygás után bementünk. Tanácstalanul álltunk ott, néztünk ki a fejünkből és közben beszélgettünk, hogy merre kéne mennünk. A Just Dance-re szerettünk volna nevezni, azért is kezdtük ezzel az egészet. Egy kicsit még álltunk ott, majd Hachi megszólal, hogy "Supernatural", mire én, azonnal felkaptam a fejem, hogy "HOL?", aztán megfordultam és ott volt egy Supernaturalos pult. Odasétálva először egy Sam-es rajzot pillantottam meg. Nagyon tetszett, amit azonnal a pult mögött álló lány tudtára is adtam, aki rajzolta. Tényleg gyönyörű rajz volt. Ezután rájöttem egy kis segítséggel, hogy ő Samnek öltözött be, a barátnője pedig Deannek, amikor kicsit arrébb sétáltam, akkor meg Castielt pillantottam meg. Talán ez az egész vezetett rá arra, hogy elkezdett tetszeni és érdekelni az egész esemény és kíváncsi lettem mit tartogat még. Supernaturalra nem is számítottam, de megtörtént az első pozitív csalódás azon a napon. Tovább indultunk. Annyi mindent láttunk ott, hogy fel sem tudom sorolni. Némelyikről nem is tustam, hogy mi az. Volt ott ilyen... japán kert? Gondolom az akart lenni. Le lehetett ülni, enni, teázni, ázsiai játékokkal játszani. Érdekes volt, de ott nem időztünk el. Volt a Gamer-szektor. Először nem értettem, hogy miért jön el valaki ide azért, hogy itt is csak játsszon, de végül anyum világosított fel, hogy lehet valakinek otthon nincs meg az a játék és szeretne vele játszani. Igaz. Engem az a rész sem vonzott annyira. Egy előadást is tartottak valamilyen játékról, de azt se figyeltük. Azután láttuk meg a Just Dance-t. Beálltunk az akkor még kicsi "tömegbe", akik a táncosokat nézték. Éppen egy táncost hívtak. Mi is szerettük volna nevezni, de nem tudtuk hol kell. Megkérdeztem a mellettünk álló srácot, aki azt mondta, hogy már nem lehet, mert betelt a létszám. Kicsit hülyeségnek tartottam, mert elvileg 1 óráig lehetett folyamatosan nevezni és mi még benne voltunk az időben, de sajnos korlátozott volt a hely. Nagyon szeretem egyébként azt a játékot, szóval amikor csak esélyem van rá, játszom, most viszont továbbálltunk, mert jobb dolgunk is volt, mint hogy nézzünk másokat táncolni. Több táncgép is volt ott, így megálltunk egynél. Éppen táncoltak a Ring Ding Dong-ra. Persze nem a koreográfiáját, hiszen ez az a nyilas játék volt... amikor megfelelő időben rá kell lépni a megfelelő gombra. Ott állt mellettünk egy anyuka és a kislánya is, majd amikor az előző két ember befejezte, odafordultam az anyukához és megkérdeztem, hogy nem gond-e, hogy ha mi letáncolunk most egyet, mert a srác pont a Fantastic Baby-t tette be. Beleegyezett ő és a lánya is. A kislányhoz mosolyogva hajoltam le és kedvesen megköszöntem neki, ami lehet tőlem nagy dolog, de az a gyerek aranyos volt. Egy nehezebb szerkezetet választottunk, mert itt nem lehetett középen állni, ugyanis az is gomb volt. A gond ott kezdődött, hogy az első gombig nem is ért el a lábam. A másik gond az volt, hogy nehéz volt ez a "pálya", a harmadik pedig,h ogy le kellett vennem a cipőm, így vagy 20-szor beütöttem közben a lábam. Miután végeztünk vele, fogtam a fejem, hogy hogyan lehettem én ilyen béna, de utána örömmel állapítottam meg,h ogy nem is feltétlenül az én hibám. Nem tudom melyikünknek lett több pontja, de azt hiszem Hachinak. Ezután a kislány és az anyukája következett, akik a Heartbreakerre táncoltak. Éppen beszélgettünk Hachival, amikor elindult a zene és egy pillanatra lefagytam. Egyébként azt figyeltem meg, hogy ha beszélek és Jiyong szóbajön valamilyen formában, akkor elfelejtem a mondanivalómat és csak hosszas pufferelés után tudom csak összeszedni magam és folytatni ahonnan elakadtam. Fogalmam sincs miért van ez, de nagyon idegesítő. A zenére viszont azután táncoltam... mármint én ott lenn a táncát.

Úgy gondoltuk, hogy ideje elindulni a karaoke-terem felé. Kisétáltunk a D épületből és elindultunk a K felé. Út közben megöleltem pár Free Hug-os embert. Ez a dolog meg is határozta a napomat ezután. Az első FH-s egy csávó volt, akit szinte egészen le is támadtam. Pont mentünk volna el, amikor pont a fejemben volt a Free Hug-os táblája, mondom oké, kihívás elfogadva, aztán megöleltem. Egyébként leginkább srácokhoz mentem oda, ha tudtam, ezt pedig Hachi szóvá is tette. Meg is magyazáztam neki: "1: nem vagyok leszbikus, 2: a csávók MINDIG normálisabbak". A leszbikusos dolgot természetesen nem negatív értelemben mondtam és nem is gondolom úgy, hogy ha egy lányt megölel egy másik, akkor azok, csak ha választanom kell a csávókhoz megyek oda leginkább, már csak azért is, mert ahogy a második pontban említettem, az élet legtöbb területén normálisabbak. Amikor az egyik srácot megöleltem, váltottunk is pár szót egymással, aztán odaszóltam Hachinak, hogy "na látod, hogy a csávók mindig normálisabbak", mire ő válaszolt, hogy bóknak veszi, erre én: "nyugodtan, az volt". A srácok nem pletykásak, nem hisztiznek annyit és persze nem r*bancok... xD Stb.~ Egész nap egyébként olyat is játszottunk, hogy megmondtuk egymásnak kinek melyik Free Hug-os embert kell megölelnie. Annyi embert öleltem meg aznap, hogy szerintem még az életemben összesen annyit soha. Jó volt, én nagyon élveztem. Olykor tényleg annyira felszabadító és kellemes érzés tud lenni egy ölelés.

https://38.media.tumblr.com/fe0362170b16629cb405c8113b9cd809/tumblr_meunc7iusE1ry1pglo1_250.gifA karaoke-teremben ültünk egy ideig és hallgattunk másokat. Hachit közben győzködtem, hogy jöjjön fel velem és énekeljünk együtt. Hátul megnéztem, hogy mik vannak és a BIGBANG-től csak a Fantastic Baby volt, amit furcsálltam is. A legtöbb ilyen animés, japán dal volt, amik közül egyet sem ismertem. Nem is tetszettek. Végül egy ideje már benn ültünk, beszélgettem SMS-ben Minaruval közben, hogy ha megjön, akkor énekeljünk együtt. Benne volt, ezért gondoltuk megvárjuk. Nem is írtuk fel magunkat ezért. Egyszer azonban jött egy csaj, aki elénekeltem a Fantastic Babyt. Végigtáncoltam, de annyira felcseszett, hogy elénekelte, hogy utáne el is mentünk onnan. Én lenn elszívtam egy cigit, aztán kinn sétálgatni kezdtünk. Beszélgettünk, közben játszottuk a Free Hug-os játékunkat, majd egyszer megláttam valakinél egy bubisteát. Tudtam, hogy lesz! Hachi már volt Mondoconon, de azt mondta, hogy eddig még nem látott. Szerintem csak azért, mert akkor még nem ismerte és nem figyelt fel rá, de most mindenképpen volt. Eldöntöttem, hogy muszáj venni, de előbb elmentünk nézelődni és vásárolni. Persze nagy volt a sor és a tömeg ott is, de csak sikerült elérni oda, ahova szerettünk volna. Először Hachi vett egy Mondot magának. Azt az egyet, ami még nekem is megvan a BIGBANG cikk miatt. Persze ő sem más miatt vásárolta meg. Ezután a kpopos cuccokat céloztuk meg. Egy ideig ott tolakodtunk, míg Hachi el tudta dönteni, hogy mit vegyen. Vett még ott egy BIGBANG-es kulcstartót, meg egy olyan koreai édességet... Pocky-t, vagy mit. Amikor ott végeztünk, azonnal "futottunk" a bubisteához. Az is a D épületben volt, amiben az volt a rossz, hogy nem volt konkrét sor. Nem tudtuk hova álunk, de végül egész hamar mi következtünk. Persze Bubu volt, amit nagyon nem szeretek, mert vízízű. Most sem volt ez máshogy, de ha csak az van, az ember nem tud válogatni. Ott láttuk meg viszont, amikor a sorban álltunk, az első BIGBANG sapis srácot.

Miután kinn megittuk, eldöntöttük, hogy sushizni is szeretnénk ha már itt vagyunk. Két helyen volt. Az egyik a D épületben a bubisteás mellett, ami nagyon nem volt szimpatikus, így felmentünk a K épület második emeletére, ahol a karaoke-terem is volt. Azelőtt volt egy sushizó. Elég sokáig álltunk sorban. Az volt a legviccesebb, amikor egy kislánynál volt egy plüsssárkány, majd Hachival elkezdünk szórakozni, hogy elvesszük tőle és majd sírni fog. Természetesen az anyja állt előttünk a sorban. Mi amikor erre rájöttünk, hátrafordulva: "pff, ki volt ez? chh, undorító emberek... ilyenen szórakozni... pff". Amikor sorra kerültünk volna, persze elfogyott a hozzávaló, így més várnunk kellett elég sokat ott egyhelyben állva. Legalább elbeszélgettünk és jókat nevettünk együtt. Például Hachi mondta, hogy "fúj, pénz szagú lett a kezem", én meg erre: "mi az hogy fúj? a pénznek csodás illata van, szagold". xD Gondolom ezután nem tűnök valami szimpatikusnak, de én mindig azt mondom, amit jónak érzek és másik véleménye úgysincs hatással rám. Mondtam is utána szarkesztikusan, hogy egyébként Jiyongot is azért szeretem ám, a pénzéért, ugyanis egy közelebbi pénzes pasit nem találtam nagyobb p*ccsel. (...na ez de k*csög volt, Cassie...) A sushit kivittük az egyik kinti padra, ahol megettük, majd teli hassal indultunk útnak ismét. Az evés közben láttunk sok mindent elhaladni arrafelé. Például egy óriási miniont, egy japán hölgyet, pár Kakashit, meg ilyeneket. Ekkor már nagyjából fél 4 lehetett. Egyszer csak a nagy beszélgetásünk közben odajön hozzánk valaki. Először meglepődtem, hirtelen fel sem ismertem Minarut. Egészen addig figyeltem többször is, hogy hol lehet, vagy, hogy itt van-e már, de pont amikor elterelődött a figyelmem, akkor jelent meg. Kellemes volt vele találkozni. Ez volt az első találkozásunk, de mégis, úgy viselkedtünk egymássel végig mintha már ezer éve ismernénk egymást és többször is találkoztunk volna. Sőt, még Hachival is elvoltak. Hárman annyira jól elvoltunk, mintha már jó barátnők lennénk. Pedig ők ketten még ezelőtt nem is beszélgettek egymással soha, ráadásul Hachi nem egy könnyen megnyíló típus. Örülök, hogy Minaruval kijöttek! Ő még négy emberrel volt, akit be is mutatott nekünk. Beszélgettünk egy keveset, aztán el is indultunk a karaoke felé, mert úgy volt, hogy éneklünk együtt, még akkor is ha már elénekelték azt a dalt. Amikor felértünk, hárman maradtunk. Hachi, Minaru és én. A többiek lenn maradtak és alig lehetett őket felcsalogatni. Minaru hívta őket, de alig akartak feljönni, foylton csak azt mondták, hogy majd jönnek. Mi Hachial nem értettük, hogy nem baj ha nem akarnak jönni, csak akkor mondják. Mi mindenesetre felírtuk magunkat a lapra. Ezután megkérdeztük először is, hogy előttünk énekli-e valaki. Erre a nő azt mondta, hogy csak egy lány énekelte, más nem. Másrészt az érdekelt minket, hogy mennyi idő múlva kerülünk sorra. Bő 1 óra. Bő 1 óra?! Addig hárman leültünk és elkezdtük hallgatni az embereket. El sem hittük, hogy erre vállalkoztunk. Hachi elkezdte hallgatni fejhallgatón a Fantastic Babyt, majd Minaruval az én telómon hallgattuk, hogy mindenképpen belénk rögzüljön. Ekkor azonban akik Minaruval voltak, közölték vele, hogy mennek, ő pedig kikísérte őket, így mi ketten is lementünk utána. Éppen akkor, amikor Minaru már jött vissza, azonban mindenképp úgy döntöttünk, hogy kimegyünk. Kicsit elbátortalanodtunk és abban sem voltunk biztosak, hogy szeretnénk visszamenni és kiállni mindenki elé. Mennyire örülök, hogy akkor kimentünk, ugyanis ott álltunk és játszotuk a Free Hug-os játékunkat, amikor megláttam egy lányt olyan táblával. Utólag tudtam csak meg, hogy a Tokyo Ghoulból Kanekinek öltözött be. Akkor nem tudtam, mert nem ismerem az animét, de mégis azonnal megtetszett az arca, hogy olyan félelmetes volt. Azonnal odarohantam hozzá és megöleltem. Volt vele egy srác is, akin BIGBANG-es sapka volt. Rögtön egymásra is találtunk öten. Annyira jól elbeszélgettünk az első perctől kezdve. Persze a BIGBANG-ről volt szó. A Bang Bang Bang-et be is tette telóról a lány - akit egyébként Chibinek hívnak - és arra táncoltunk, meg énekeltünk ott. Azután Chibi egyre szimpibb és szimpibb lett. Például szereti a B.A.P-t, a kedvenc K-popos bandája, aztán a the GazettE-ért is odavan, ráadásul az X Japanért is... végül megláttam a pulcsiját, ami Asking Alexandriás volt. El sem hittem, amit látok. Ő K-popos, meg J-rockos leginkább, én meg ugyebár mindenevő vagyok zenei téren. Emellett a srác rappel, akárcsak én, odavan a reapzenéért és a popzenéért, ahogy a K-popért is, ugyebár. Pont mind a kettő illik egy-egy oldalamhoz. Szuper! Jó érzés volt megismerni őket. A Facebookjainkat is megadtuk nekik, hogy be tudjanak jelölni.

Még két lány valahogy hozzánk csapódott. Annyira közvetlen volt mindeki mindenkivel, hogy nem tudtam eldönteni, hogy kik találkoztak most először és kik ismerik egymást régóta. Egy ideig ott kinn a K épület előtt elvoltunk, jókat beszélgettünk, aztán a többiek csak rávettek, hogy menjünk vissza karaokézni. Legalábbis engem igen és én pedig Hachit, meg Minarut. Örültem neki, hogy Daisuke azt mondta ő is benne van a karaokéban, azaz feljön velünk. Azért volt jó, mert végig csak az én hangomat lehetett volna hallani, ha ő nincs fenn. Még mindig várnunk kellett kicsit. Egyszer csak mondják, hogy a BIGBANG-től a Fantastic Baby jön. Mi nagyban felállunk, elindulunk, erre látjuk, hogy két lány felsétál a színpadra. Egymásra néztünk, hogy most mi a f*sz is van. Persze, hogy mint mindig, most is én voltam a reklamálós a csapatból, azaz mindenkinek a szócsöve. http://38.media.tumblr.com/1a07da7d68cc9b5e2681070e59105caf/tumblr_myueghg99X1rkqofno1_500.gifCsak, hogy még jobban megutáljanak az arckifejezéseim után, ki is mentem és megkérdeztem, hogy most mi van, mert nekünk azt mondták, hogy más nincs. Ott tolakodtam kicsit, mert össze-vissza dumált mindenki és megnéztem a lapot. Előttünk kb. hárommal írták fel magukat. Én olyan ideges lettem... de nem csak én, hanem mindannyian. Amikor ezek a lányok kimentek, mindenki tapsolt, hogy "Ezaz, BIGBANG", de mivel már egyszer hallották, a mi esetünkben nem így volt. Egyértelmű, hogy akkor már unták. Nem tudta volna mondani, hogy előttünk majd jönnek. Persze elénekelték, aztán utána jöttünk mi és már senki nem volt annyira lelkes. Mondtam is, hogy én így nem megyek ki, de végül felálltam és felsétáltunk. Daisuke ment előre, aztán én, majd Hachi és végül Minaru. Annyira jó volt a színpadon állni. Egyáltalán nem is figyeltem senkire a székekben ültek, de még a szöveget sem néztek, csak fejből énekeltem, mert az is összezavart. Nagyon jól éreztem magam. Mindannyian ügyesek voltunk. http://38.media.tumblr.com/5ad201776be7536fd895ddf3cf120239/tumblr_myueghg99X1rkqofno2_500.gifNem is a hangra ment ki az egész, hanem, hogy jól érezzük magunkat. Az megvolt! Daesung részeit persze nem mertem bevállalni, de a raprészeket imádtam! A dal végén néztem csak az emberekre és akkor vettem észre, hogy Chibi telefonjával videózott a két lány, akiket most ismertünk meg. Még oda is mutattam nevetve. (A Cassieteddy menüpontba valószínűleg felteszem majd a videót.) Miután a dalnak vége lett, még egy kicsit beszélgettünk, aztán lementünk, cigizgettünk, tovább hülyéskedtünk ott páran. Eközben szépen lassan be is sötétedett. Végül újra hárman maradtunka lányokkal, aztán elmentünk még egyet vásárolni. Én vettem 3 db Pocky-t: egy citromos, narancsosat, egy oreosat és egy vegyeset. Eddig csak a citromos, narancsos fogyott el, de az nagyon finom volt. Vettem még egy VIP-s fülbevalót és egy BIGBANG-es franciakártyát. Sok dolog volt, ami tetszett, de mindegyiknél rájöttem, hogy csak porfogó lenne. Egy BIGBANG-es fejhallgatót szerettem volna, de sajnos az nem volt. Ezután még a D épületben táncoltunk egyet, beszélgettünk, én ettem egy szendvicset, aztán Minaru szülei voltak olyan rendesek, hogy eldobtak a legközelebbi metrómegállóig. Hachival a Deákon elköszöntünk egymástól. Egy kis rohanással éppen elérte a vonatját, én pedig a saját fájóslábú tempómban hazautaztam.

2016-os Tavaszi Mondocon \ április 27. \ vasárnap \ Day 2

Vasárnap nyugiban felkeltem, elkezdtem írni a blogomat, gépezgettem, aztán látom, hogy Facebookon bejelölt Chibi és Daisuke. Chibi azonnal rám is írt, hogy kinn vagyok-e a conon. Válaszoltam neki, hogy nem, erre elkezdte mondani, hogy akkor menjek ki, mert ő egyedül van. Bevallom, nem kellett sokat győznödni, mert egyébként is szerettem volna kimenni vasárnap is, csak nem tudtam kivel. Hachi nem ért rá és igazából más sem. Na meg más vagy nem jött volna el és / vagy nem volt jegye, stb. Egyedül pedig nem szerettem volna ott kóvályogni, mint gólyaf*s a levegőben. Egy kicsit azért gondolkoztam rajta, mert aznap pihenni szerettem volna, de úgy voltam vele, hogy miért ne? Egyszer az életben jöjjön már valami spontán dolog, amit nem terveztem meg előre. Jól fog jönni az ilyen nekem is. El is kezdtem öltözni, aztán délután 3 óra körül elindultam. 217-essel mentem, aztán onnan sétáltam... többet, mint szombaton, közben elszívtam az utolsó szál cigarettámat. Amikor beértem, hirtelen alig ismertem fel Chibit az arcfestése nélkül, bár a piros kontaktlencséje még mindig megvolt. Elkezdtünk beszélgetni, hogy mit csináljunk, míg végül elindultunk a karaoke-terem felé, mert ott volt a vetítés 16-tól 18-ig. Pont akkor értünk be, amikor elsötétült minden, szóval bemásztunk az egyik helyre és onnan néztük a klipeket. K-pop és J-rock volt főként. Közben végig beszélgettünk és egy csomó zenéről megállapítottuk együtt, hogy mennyire jók. Volt például a Daddy PSY-tól, amit ott énekeltünk, volt a B.A.P-től a Feel So Good, amire egyébként reakcióvideót is csináltam, úgyhogy azt is megtekinthetitek majd. Volt Babymetal, Faky... ééééés... képzeljétek, ültem nagyban, egyszer csak megszólal a FEMM-től a PoW!... Hallanotok és látnotok kellett volna engem, ahogy arra felugrottam. "Ááá! FEMM!" - ott kiabáltam és végig énekeltem. Annyira meglepődtem, de úgy örültem neki. Én voltam kb az egyetlen, aki ennyire lelkes volt közben és végig énekelte a szöveget, majd a végén kiabálva tapsolt. Nagyon boldog voltam, amikor az ment. Hátra is néztek, mire én: "nem érdekel, nézzetek!"... és énekeltem tovább.

Ezután jött a "legkellemesebb" része az egésznek. Nem szeretnék sokat elidőzni ezzel a résszel, ugyanis kissé lehúzná a bejegyzés hangulatát a sok hülye. A vetítés alatt mögöttünk ült pár BTS fan, akiket alapjáraton ki nem állhatok. Kb az összeset, pár kivétellel. Annyira gyerekesek és még a bandát is képesek volták velem "megutáltatni". Oké, nem utálom 100%-ig, de szeretni se tudom őket. Meglátom és a szemeimet fogatom. Bocsi, nem leszek népszerű, de ez van. Abban nem is mennék bele, hogy szerintem nincs bennük semmi különleges, mert most nem is a bandáról van szó, hanem a hülye rajongókról. A legvégén volt BTS, de addig azok a hülyék végig, minden egyes előadót leszóltak, hogy mennyire gáz ez, meg az, meg, hogy ez nem BTS, akkor ez sz*r. Undorító és szögletes ez a gondolkodásmód. Szánalmas. Én, persze, örültem volna, hogy BIGBANG-et is adnak, de elsősorban azért ültem be, mert jó új bandákkal megismerkedni, új zenéket hallani, kíváncsi vagyok, hogy mik lesznek, stb. Amikor meguntam ezt a viselkedést, odaszóltam, hogy "nem csak a BTS van a világon". Szószerint ezt mondtam. Egy egyszerű kijelentéset tettem, de úgy fogták fel, mintha vérig sértettem volna a "tökéletes oppáikat", vagy valami rosszat mondtam volna rájuk. Erre ők így: "a BTS a legjobb, a BTS életem", flegmán. Mondom neki: "igen, a tiéd". Nem értem ezen mit kell annyira felhúzni a vizet. Ők viselkedtem szánalmasan, erre ha nem azt mondom, hogy a BTS sz*rta a spanyol viaszt, akkor kinek képzelem magam. Okay. Utána végig nagyoskodtak, mi meg Chibivel sz*rtunk a fejükre. xD Majd mondtuk, hogy a végén talán elbeszélgethetünk, de elhúztak onnan. Jaj, amikor Chibi kijelentette, hogy őt nagyon nehéz felidegesíteni, azonnal rákérdeztem a horoszkópjára és egyáltalán nem lepődtem meg, amikor azt felelte, hogy Mérleg.

Később vette bubisteát, majd megint összefutottunk a kedves kis fanokkal, akiknek csókot is kültem. Szerencsére még ezek a hülyék sem tudták tönkretenni számomra az első Mondoconom élményét. A bejárattól nem olyan messze megálltunk kicsit, mert összefutottunk megint azzal a sráccal, akivel a bubisteásnál. Beszélgettünk, aztán az egyik csávónál volt egy plüss alien, amit muszáj volt szóvá tennem, hogy mennyire tetszik. Az Instagramomra fel is tettem erről egy KÉPET. Nagyon tetszett az a kis plüss, szinte el is loptam. A gazdája pedig nagyon durván olyan volt, mint aki be van szívva. Beszélgettünk négyen kicsit a zenékről, meg mindenféle hülyeségről. Egy idő után már csak hallgattam őket, mert az a sok "okosság" már az én mércémet is túlszárnyalta. Hazafelé Chibivel és az egyik haverjával mentünk. Séta közben metált hallgattunk. Többek között the GazettE-t is.

http://kephost.com/images/2016/03/31/4099837610800d9acc7320e051c88266.gifÖsszességében nagyon élveztem életem első Mondoconját. Sosem gondoltam volna, hogy majd ennyire tetszeni fog. Nem gondolom úgy, hogy az cosplayes embereken kívül láttam, vagy tapasztaltam volna ott bármiféle extra dolgot, mégis annyira jó hangulata volt az egésznek. Tényleg olyanok vannak ott, akik valamit tekintve - játékot, sorozatot, vagy zenét -, egymásra tudnak találni és gátlások nélkül, többnyire barátságosan viszonyulni egymáshoz. Én pozitívan csalódtam az egész eseményben. Láttam ott sok Kakashit (vagy lehetm hogy egyes sokszor, ki tudja?), Narutokat, két Castielt, egy L-t a halállistával, egy óriás szobalány minion is volt és érdekesebbnél érdekesebb cosplayesek. Nem vagyok animerajongó, így legtöbbször nem tudtam, hogy ki miből van, de mégis olyan különlegesen néztek ki. Jó volt tapasztalni mennyire kreatívak tudnak lenni az emberek. Már el is döntöttem, hogy ha minden összejön, akkor valószínűleg az őszi Mondoconon én is cosplayezni fogok. Az még mellékes, hogy ki / mi leszek, nem akarom előre lelőni a poént, de biztosítlak titeket, hogy ha összejön, akkor időben fog róla mindenki értesülni. Köszönöm a szervezőknek, hogy összehozták és köszönöm mindenkinek aki közvetlen és kedves volt ebben a két napban! Felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb.

. Minaru beszámolója a Mondoconról .

http://24.media.tumblr.com/tumblr_llcl8saCp71qilaabo1_r2_500.gif

Drága cseréim, cassieteddyjeim, látogatóim, szépen elmúlt a húsvét, míg én itt sunyiskodtam. Gondoltam kedveskedek nektek pár aranyos képpel. El is kezdtem, de azután dolgom akadt és sehogy se sikerült befejeznem. Csak pár embernek van így meg az ajándéka, azt viszont nem szeretném odaadni, mert bunkóságnak tartom, hogy valakinek adok, valakinek nem. Ezért így utólag is kérlek titeket, hogy elégedjetek meg egy jókívánsággal. A sulihoz kívánok kitartást, ugyanis van ahol már elkezdődött. Nekem szerencsére a héten még nem kell mennem, de akinek igen, remélem az sem búslakodik, hanem mosolyog a jó időre való tekintettel és arra gondol, hogy nemsokára úgyis nyár. Puszi mindenkinek!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre