Annyeong everyone! Hogy vagytoook? Én még mindig elég sz*rul, de semmi gond, még mindig magasan tartom a fejem. Rajtam nem fogja meglátni senki, hogy nem vagyok jól. Itt a blogomon sem szeretnék panaszkodni, mert úgy érzem pár emberre hatással vagyok. Többeteknek segíthettem már és nem szeretném hogy itt is azt kelljen látnotok, hogy bloggernimnek milyen keserűségesen borzadályos élete van. Mesélnivalóm viszont van egy pár, úgyhogy inkább térjünk rá arra ahelyett, hogy panaszkodni kezdenék. Mosolyogni fogok rátok, hátha átveszitek ezt a szokást ti is. Ren pedig még mindig perfect, oh my f*cking gooood... ahhh.

Ultimate bias. Ezt a jelzőt eddig senkire nem használtam. Nem is nagyon éltem vele, számomra a bias szó is kicsit furcsa volt. Van egy olyan "betegségem" - vagy minek nevezzem -, hogy én sokszor a felkapott dolgok ellen vagyok. Nem mindig, mert vannak olyan alkalmak, amikor elismerem olyankor is, hogy jó valami, de legtöbbször nagyon zavar, hogy mások ezzel szemben nem kapnak elég figyelmet. Ez most lehet egy banda is, de akár valamilyen öltözködési stílus, eszme, bármi, ami éppen "trendi" és "menő". Például a "bias" szó is számomra olyan volt, mint mondjuk a "swag", "yolo" és társai. Nem voltam oda érte, de most, hogy mégis találtam egy olyan idolt, akit első helyre sorolhatok ilyen szempontból, kénytelen voltam megbarátkozni ezzel a kifejezéssel. A BIGBANG ugye számomra több idoloknál. Rájuk nem igazán tudok ilyen szemmel tekinteni, úgyhogy még Seungrit, vagy Daesungot sem tudom ilyen szempontból kiemelni, pedig ők a kedvenc előadóim. Az ultimate biasom azonban nem más lett, mint... *dobpergés*... Choi Hyunggeun. Húúú~ gondolom ezzel most nem mondtam senkinek semmit... na jó, talán 1-2 embernek. Ő Suhyun a SNUPER-ből, akit mostanában nagyon megkedveltem. Iszonyúan fontos lett számomra, mint idol és mint ember. Egy szerethető, zabálnivaló kis drágaság. Minden alkalommal elmosolyodok és vele nevetek, amikor nevetni látom, vagy akár hallom azt az idióta kacajt. Nagyon szeretném, hogy a SNUPER végre megkapja a jól megérdemelt hírnevet. Én biztosan segítek, ahogy csak tudok. Ők képesek voltak elérni nálam, hogy megint rajongjak valakiért. Szeretem ezt a 6 bolondot és legfőképp Suhyunt, a csapat vokalistáját és legidősebb tagját, az ultimate biasomat. Suhyun állandóan mosolyog és az a mottója, hogy "Először mindig másokra gondolj". Egy igazi imádnivaló ember, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot. Főleg Woosunggal. Egyszerűen odavagyok a barátságukért. Annyira össhangban vannak mindig, hogy le sem tagadhatnák, hogy mind a ketten Mérlegek. Szuperül kijönnek és állandóan mindent egyszerre mondanak. Imádom őket együtt, na. Valamint a drága leader, Taewoong is egyre jobban bias-wreckerkedik itt nekem.

A fenti srácok mellett pedig egy új bandát kedveltem meg, ez pedig nem más, mint a NU'EST. Többször hallottam már felőlük, de eddig nagyjából 3 dalukat hallottam. Nem tudom miért, de ezelőtt nem figyeltem fel rájuk annyira, pedig most újrahallgatva a dalaikat, nagyon hülye voltam! A Face című dalt mindig is imádtam, de eddig valamiért elveszett a feledés homályában. Most megint hallgatgattam a Face-t és a többit. Rájöttem, hogy mekkora hülye voltam egészen eddig, hogy nem merültem el a világukban jobban. Sebaj, ami késik nem múlik. Azt viszont meg kell említenem, hogy a Pledis egy óriási barom állat, amiért nem szentelt rájuk elég figyelmet. Ha egy kicsivel jobban promotálta volna őket, biztos, hogy már a legnagyobb K-pop bandák között lennének, ugyanis a NU'EST nem egy olyan csapat, ami nem lenne erre kiváló "alapanyag". 100%-os dalok, 100%-os MV-k, 100%-os tagok, 100%-os csapatmunka, 100%-os minden. El sem hiszem, hogy ezt hagyták így elúszni. Nem kis potenciál van bennük, de a Pledis elég hülye volt ahhoz, hogy ne tudja ezt kihasználni. A Seventeen debütálásával pedig ez a helyzet csak rosszabbodott. Azért remélem még lesz lehetőségük bizonyítani, bár ez tényleg semmiben nem rajtuk múlik, hanem a hülye cégen. Annak kéne összekapnia magát. Számomra még ennek ellenére sincs semmi akadálya, hogy megkedveljem őket. A napokban showkat is néztem velük és valami eszméletlen, hogy mennyire édes az összes tag. Amikor kísértetházban voltak, egyszerűen imádtam Ren reakcióit... meg amikor Baekhoval a hullámvasúton kellett kirúzsozniuk egymást. Fantasztikus volt! Jót szórakoztam, az biztos. A kedvenceim, azaz biasaim, ugyebár, Ren és Aron. Egyelőre legalábbis, mert nagyon nehéz még döntenem. Mindegyik srác levett a lábamról.

Nem tudom hányan vettétek észre, de egy ideje nem elérhető a Facebook, Twitter és Instagram oldalam. Csak gondoltam bejelentem, hogy ne érjen meglepetésként senkit. Azt hiszem jobb, ha egy időre legalábbis elzárom magamtól a közösségi média néhány formáját. Egy kicsit furcsa úgy ébredni, hogy nincsenek onnan értesítéseim, meg furcsa az is, hogy nem írok ki, vagy posztolok semmit, de egyáltalán nem rossz. Egy kicsit szerintem néha mindenkinek szüksége lenne szünetekre. Természetesen ahogy látjátok nem vagyok 100%-osan elzárva tőle, hiszen a blogom is hozzátartozhat akár, de mégis valamivel kellemesebb anélkül a szenny nélkül tengetni a napjaimat, ami sokszor ott fogad. Legszívesebben a személyes Facebookomat is felfüggeszteném, de ha azon a felületen tudnak elérni az ismerőseim a leginkább, szóval az üzenetek miatt hagyom csak, de erősen gondolkozok annak a felfüggesztésén is. Ha valaki szeretne velem kapcsolatba lépni, akkor itt megteheti. Akár a chatben, a vendégkönyvben, írhat e-mailt is, vagy akár a többi az elérhetőségeimen, amiket az oldalmodulban megtaláltok. Az a baj, hogy nagyon sok olyan dolgot nézek a médián keresztül amit nem kéne és ezzel magamnak okozok állandóan nagyobb és nagyobb fájdalmakat. Mazochista vagyok, gondolom. Mégis most úgy döntöttem, hogy jót fog tenni egy kis pihenés ezek nélkül. A Facebook pedig sajnos még mindig ott van, szóval tájékozódni mindig fogok, csak azt nem használom igazán. Felnézek esetleg ha írnak, vagy jön egy-egy értesítésem, néha-néha fellesek, de ennyi. Jobb lesz nekem így. Még nem tudom meddig (19-e előttig biztos nem). Majd kiderül.

Addig is, amíg nem a közösségi médián lógok, van időm doramát nézni. Többé-kevésbé befejeztem a Goodbye Dear Wife-ot, ami nekem nagyon nem tetszett. A karakterek benne vagy gonoszak voltak, vagy unalmasak. Az egésznek a története is az volt. Nem igazán kötött le. Nem szép dolog ugyan és nem is szoktam ilyet csinálni, de már nem bírtam nézni, szóval beletekergettem az utolsó részbe, hogy mégis megtudjam mi lesz a vége. Ezután pedig végre elkezdhettem egy újat. Először a Pastát akartam elkezdeni, de ahogy láttam az nincs magyar felirattal, szinkronnal viszont igen. Úgy valahogy most nem volt kedvem elkezdeni, meg én doramát az eredeti hangján szeretem élvezni. Egyszer majd azt is megnézem, de most mégis egy másikat választottam. Azt a doramát, aminek a SNUPER énekli a betétdalát - igazából kettő ilyen van, de tegnap az Oh My Venust kezdtem el nézni. Mennyivel másabb, jobb! Még csak a második résznél tartok, de eddig tetszik! So Jisub tökély minden szempontból, már a Master's Sunban imádtam (bár ott jobb volt a haja). Shin Minah nagyon tehetséges színésznő! Igazán összeillenek ketten, még úgy is, hogy a női főszereplő "kövér"... bár ez számomra még mindig érthetetlen. Kicsit gondolom Betty a csúnyalányos beütése lesz a dolognak, ugyanis lefogy, meg minden, de szerintem így is szép, nem értem mi ez a nagy hűhó körülötte. Persze a lényeg, hogy meg legyen elégedve magával. Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat még számomra és előre sajnálom, hogy csak 16 részes. Eddig nem okozott csalódást, már most leköt.

Kivel találkozom a Block B koncerten? Gondolom a legtöbbetekkel igen. Mondjuk még abban sem vagyok biztos, hogy én megyek. Nagyon szeretnék, de pénz kérdése is, ugye, a másik pedig a munka. Akkor már 100%, hogy dolgozni fogok és ott nem úgy megy, hogy csak úgy bármikor bármerre. Azért remélem tudok majd menni, mert eddig még nem jött olyan K-pop banda Budapestre, akikért oda is voltam. A Block B-nek sem vagyok a legnagyobb rajongója, de szeretem a srácokat, mert eszméletlen nagy formák és tehetségek, a dalaik pedig egytől-egyig zseniálisak. Örülök, hogy megtisztelik majd októberben a jelenlétükkel kis országunkat. Szuper szülinapi ajándék lesz! Amikor megtudtam, hogy jönnek, sikítottam... annyira édesen mondták a Budapestet... ráadásul a második helyen, London után. Köszönettel tartozom azoknak, akik részt vettek a MyMusicTaste-s kampányban, én ugyanis végig szkeptikusan álltam a dologhoz. Én is csatlakoztam már valamikor, de nem nagyon figyeltem erre oda. Minden kpopper nevében, köszönöm azoknak, akik küzdöttek ezért! Ha hiszel benne, akkor küzdesz érte és akkor el is éred, hiszen semmi sem lehetetlen. Hehe.

Először is...
Még sok-sok boldog születésnapot a mamámnak! ♥ { 0809 }
Hétfőn anyummal elmentünk vásárolgatni. Vettünk tortát és ajándékot a mamámnak, aztán este megünnepeltük a születésnapját hárman. Pezsgőztünk és beszélgettünk.

Az oktatások végeztével az orvost kellett már csak letudnom. Tegnap, azaz 8. hó 9-én, kedden 10-re kellett mennem... tök jól jött így össze~ hehe. Reggel csináltam kávét! Bizooony! Ha ezt Lilith és Elisha olvasná, szerintem tuti szakadnának, mert tisztában vannak vele, mennyire ügyesen csinálom. Persze szarkasztikusan ügyesen. xD Viszont hétfőn, amikor ajándékot vettünk a mamámnak, vettünk egy új kávéfőzőt is, amivel már nekem is megy a kávékészítés. Kicsit vízízű lett, mert kevesebb kávét tettem bele, de a mai nagyon jó sikerült. Egy kis beszélgetés után elindultunk. Anyum elvitt kocsival, aztán meg is várt a rendelő várótermében. A doktornő nagyon kedves és szimpatikus volt. Leginkább csak kérdezgetett, hogy volt-e műtétem, ilyen-olyan betegségem, vagy esetleg van-e. Ilyen volt a nagyrésze, miközben el is beszélgettünk. Más nem volt ott, szóval nem tartottam fel senkit. Megmérte a vérnyomásom, pulzusom, aztán látásvizsgálat következett. Két papírt kaptam, aztán végeztem is. Arra figyeltem fel, hogy szinte végig nemmel feleltem. Nekem tényleg semmi komolyabb bajom nem volt soha. Oké, azon kívül, hogy majdnem megfulladtam kiskoromban az orrmandulám miatt, meg azon kívül, hogy allergiás vagyok, nem nagyon vannak komolyabb betegségeim. Legalábbis nem tudok róluk. Ezután anyummal beültünk a KFC-be, ahol szokásos módon ittunk egy-egy Mojitót, majd hazajöttünk. Itthon elég sz*ul éreztem magam, sokat sírtam és akkor döntöttem el, hogy nem fog ártani ha egy ideig nem leszek elérhető pár helyen... pontosabban én nem érek el különféle tartalmakat. Délután viszont hívtak a cégtől. Megbeszéltem a nővel, hogy mik a további teendőim, ugyanis pont végeztem az orvosnál is, szóval már csak az volt hátra, hogy felkeressem őt, de megelőzött. Kérdezte, hogy mikor tudnék bemenni, hogy megírjuk a szerződést és megbeszélünk mindent. Mivel a szerződés után már rögtön munkába kell állni, én pedig még szeretném kiélvezni legalább ezt a nyarat, ugyanis több ilyen már nem lesz, abban állapodtunk meg, hogy augusztus 26-án, pénteken megyek be 9 órára. Elvileg 11-kor végzek majd. Nem tudom mi fog 2 óráig tartani, de annyit tudok, hogy megbeszélés lesz, szerződéskötés, valamint kapok egy kártyát és azt is el kell intézni. Végül úgy lett megbeszélve a dolog, hogy habár 26-án meglesz minden, de szeptember 1-jén állok majd munkába. Izgulok és kicsit félek, de ez természetes. Egyelőre igyekszem kiélvezni ezt a pár hetet, ugyanis míg az iskolások sírnak, hogy mindjárt jön a suli - jaj de rossz lehet -, nekem több nyári szünetem nem lesz az életben.

Erre a hétre meg is vannak a terveim, ha már a nyári szünetről és annak kihasználásáról van szó. Kihasználása? Haha, persze. Ránézek a teendőim listájára az oldalmodulban és annyira szépen "pipátlan" az egész. xD Semmit nem csináltam, csak itthon ültem egész szünetben, de nem panaszkodom, ugyanis ezután nem biztos, hogy tudok majd ennyit "semmit csinálni". (Jaj de Hungarian volt ez a mondat.) Ezen a héten anyum szabadságon van, én meg kihasználom ezt, hogy végre elmenjünk valahova. Hétfőn együtt vásároltunk, kedden elvitt a dokihoz és együtt KFC-ztünk, ma pedig moziba fogunk menni este 18:15-re. Az "Amikor kialszik a fény" című horrot fogjuk megnézni. Elvileg jó film, én jókat hallottam róla. Pont a napokban akartam megnézni neten, ugyanis nem gondoltam, hogy lesz rá alkalmam moziban, de mivel mindegyik csak kamerás minőségben volt fent, ugy nem volt kedvem hozzá. Örülök, hogy nem tettem, mert ma este együtt fogjuk megnézni anyummal és ez tök szuper! Régen voltunk már együtt moziban, pedig kiskoromban sokat jártunk együtt a Lurdyba mozizni. Most is oda megyünk. Holnap leutazunk Dunaújvárosba, mert a mamám már régóta kérleli anyumat, hogy vigye le. Most eljött ez a pillanat is. Sokat voltam már ott is, mert a mamámnak az a szülővárosa... vagy faluja, mert akkor még falu volt, és Dunapentele, majd Sztálinváros, végül megkapta a mostani nevét. Sokat nyaraltam lent gyerekkoromban a mamám testvérénél. Sajnos pár éve elhúnyt, pedig csodálatos ember volt, csak a halál nem eszerint válogat. Holnap elmegyünk ott a temetőbe és még gondolom máshova is, de ha esetleg nem, nekem az is megfelel. Szeretek utazgatni és élvezni fogom, hogy kimozdulok végre itthonról. Pénteken pedig lehet, hogy elmegyünk a Maciparkba... vagyis a Veresegyházi Medveotthonba, szintén anyummal. Ez még nem 100%, de én nagyon szeretném ha összejönne, ami gondolom egyik olvasómat sem lepi meg. Imádom a medvéket és szerintem már többször voltam ott, de hogy tudnám megunni a drágáimat? Sehogy!

Erre a hétre ezek a terveim, a továbbiakban pedig valószínűleg leginkább itthon leszek és egy életre kipihenem magam, hogy aztán elkezdődhessen a felnőtt életem és minden azzal járó negatívum és... pozitívum, ha van. További kellemes nyári szünetet és nyarat kívánok! Remélem nektek szuperül és izgalmasan telt az eddigi része, vagy legalább egy jót tudtatok pihenni! Legyetek kellően rosszak, de mégis a legjobbak, ahogy mindig! Kiseu~!

Mielőtt elkezdenétek olvasni a 10 napos kihívást, muszáj meglesnetek ezt a videót. Az A.KOR Ahn Jiyoungja, azaz a csapat leadere nyűgözött le mindenkit az I Can See Your Voice-ban. Annyira csodálatos hangja van, hogy még a hideg is kirázott miközben hallgattam. Megérdemli a figyelmet, mert nem mindennapi tehetség! Nem véletlenül hangoztatom állandóan, hogy a tehetség nem hívnévtől függ!

10 napos kihívás

 - 1. nap (Min gondolkodsz ebben a pillanatban?) - 2. nap (Egy dzsinn ad 5 kívánságot, mit kívánsz?) - 3. nap (Szeret / Nem szeret lista) - 4. nap (Kedvenc idézet) - 5. nap (Gondolatok életről és halálról)

6. Kedvenc emlék?
Nagyon sok van, nem tudnék egyet kiemelni. A legjobbak azok, amikor még minden rendben volt. A 12. oszály körüli időszak volt a legjobb az eddigi életemben a sok fájdalom ellenére is, mert akármekkora fájdalmat okoz Ő, boldogságot is, ráadásul akkor voltak mellettem igazán az emberek. Akkor mindenkivel jóban voltam és sok-sok szuper emlékre tettem szert a barátaimmal. Most hirtelen az jut eszembe, amikor a 19. születésnapom alkalmával elmentünk a Horror Hotelbe és ott a Fürész témájú szobából kellett kijutnunk. Akkor lehettem talán a legboldogabb, ahogy körülvettek a számomra legfontosabb emberek (minusone). Akkor senkinek nem volt más fontosabb, minthogy az én születésnapomon megjelenjen és velem ünnepeljen. Ugyanez a 18. születésnapom, a limuzinozás a szeretteimmel, nagyjából ugyanazokkal az emberekkel. Amikor lenn voltunk a Balatonon Yuna dongsaenggel, aztán Sabine dongsaenggel. A sok megunhatatlan, véget nem érő beszélgetés Mimivel. A Mayvilles szerepjátékozások, az emberek akiket ott megismertem: Jayna, Hachi. Az a sok ottalvás Elishánál, amikor rendeltük a pizzákat, órákat tököltünk mire kiválasztottunk egy horrorfilmet, de végül úgyis végigbeszélgettük az egészet. Az együtt ivások, amikor egyszer nála voltunk és véletlenül hozzám rendeltük a pizzát. Az a csodás emlék, amikor Lilithtel elmentünk a Cat Caféba, aztán a nyár közepén eleredt az eső, mi pedig elmondhatatlanul élveztük. A Deákon még be is ugrottunk abba a lábáztató medencébe, holott nem szabadott. Amikor Lilith itt aludt, napokat, heteket töltött itt, amikor állandóan egymást szívattuk a másik szerelmével. A bubisteázások. A banda Katievel, Lisával és Karennel, amikor 4-en elválaszthatatlanok voltunk. Mindannyian különbözőek, de mégis a legjobbak voltunk együtt. A környezetgyakorlat órák a bolondos osztályfőnökünkkel. Amikor Katie kisminkelt, Lisa meghallgatott, Karennel a Starbucksos hagyomány. Ahogy mindegyikük támogatott és mellettem állt, ahogy csak tudott. Amikor anyummal Győrben egy 4 csillagos hotelban tölthettünk el pár napot és együtt fel is ültünk egy hullámvasútra. Az olvasóim, amikor írnak nekem és megköszönik, hogy segítek nekik, az külön mindegyik egy jó emlék. Sorolhatnám még tovább mennyi embernek vagyok hálás, hogy megszépítették az eddigi életemet, de sosem érnék a végére. Ha bármelyik volt barátnőm azt hiszi én ezeket elfelejtettem, nagyot téved. Ha bármelyikük azt hiszi haragszom rájuk és őket okolom, nagyot tévednek. Még mindig a legnagyobb értékként örzöm ezeket az emlékeket a szívemben, és ez így is marad örökre. Köszönök nekik mindent!

Sziasztok! Egy olyan jó kis fontos, jelentős bejegyzést terveztem, aminek tényleg van értelme is, de annyira nem tudok haladni most olyan dolgokkal, amikkel kapcsolatban gondolkozni kell. Teljesen le vagyok terhelve lelkileg. Nem vagyok a legjobb passzban mostanában sem lelkileg, sem testileg. Nem tudom mi van velem. Biztos csak a szokásos mélypont. Bár, ami azt illeti ez most kicsit többnek tűnik. Egy jó ideig sikerült kizárni a negatív gondolatokat, de megint utat törtek maguknak. Megint megtudtam pár új infót és a régiek is újra a fejembe égették magukat. Nem vagyok a toppon, na, de amíg öngyilkos nem leszek, senki nem veszi majd komolyan úgy sem, tehát nincs értelme a számat tépni. Sebaj, mosolygok amíg tehetem. Eddig is a mosoly mögé rejtettem mindent, ezután sem lesz másképp. Most elmesélem az oktatásokat és anyum névnapját nagy vonalakban... valamint a bejegyzés végén egy jól megszokott kis teszt is vár rátok. Mindenki kész? [...] Hangosabban! [...] Hoooooooooo~

Oktatások. Felvettek a reptéri check-in-es melóra... ám az élet nem olyan egyszerű, hogy rögtön kezdhessek is. Végig kellett csinálnom 3 oktatást, ezekből vizsgát kellett tennem... valamint az orvosi papírok elintézése még mindig várat magára. Az első oktatásom július 22-én, pénteken volt. 7 órát vett igénybe az egész, 2 féle oktatással és pár szünettel együtt. Amikor megláttam a hét órát, azt hittem dobok egy hátast, pedig a suliban sokkal többet is kibírtam már... például 11-et. Gondolom ennyire elszoktam tőle, hogy ilyen sok órán üljek. 10-re kellett menni, de persze sikerült elkésnem. Olyan durva, mert mindig amikor késésben vagyok, az ájulás határán vagyok állandóan, hogy mennyit fogok késni, de végül mivel gyorsan sétálok, általában maximum 10 percet szoktam. A Google térkép szerint nagyjából fél óra az út oda, ezért én elindultam 9:20 körül, de mégis késtem 10 percet. Annyira nem akart jönni egyik busz sem. Mondjuk amikor leszáll az ember a 200E-ről, utána elég sokat kell befelé sétálnia, plusz a portán is várni kell rá, hogy kapjunk a belépéshez szükséges kártyát. 10 perc késéssel végül megérkeztem. Szerencsém volt abból a szempontból, hogy az oktató pont nem volt benn a teremben, amikor megérkeztem, így megkérdeztem a már bent ülő emberektől, hogy jó helyen járok-e, majd a pozitív megerősítést követően lecsüccsentem a második sor legkülső székére. Ezután megérkezett a férfi is, aki az oktatást vezette le. Szimpatikus volt. A veszélyforrásokról szólt az egész előadás, hogy mire kell odafigyelni, mik történhetnek. Voltak képek, hogy miket szedtek már el a reptéren emberektől és volt köztük bizony bomba is. Nagyon kis bíztató a dolog. Én azonban nem félek. Minden munka veszélyes bizonyos értelemben és az ember nem élheti le rettegve az életét. Az első nagyjából 3 órás volt összesen, aztán az utolsó 15 percben közli a tanár, hogy megírjuk most a vizsgát belőle. Egyáltalán nem voltam felkészülve rá. Meg is lepődtem. Abból az anyagból, amit órán vettünk, írtunk is azonnal. Oké, voltak ott olyanok, akik már rég ott dolgoztak, mert ugye ilyen oktatáson majd újra és újra részt kell vennem nekem is, ha ott dolgozok majd. Ezeket a szabályokat változtatják is, meg egyébként sem árt soha újravenni őket. Kíváncsi leszek milyen lesz maga a munka és sikerül-e majd levetkőzni magamról a megfelelési kényszert, ami egy bizonyos szinten még mindig megvan, sajnos. Emellett sikerül-e valamennyire megnyílnom, ugyanis azt vettem észre, hogy az emberek rögtön bunkónak és beképzeltnek hisznek, valamit azt gondolják, hogy lenézem őket, csak mert nem beszélek sokat, valamint nem nyílok meg nekik. Nem tudom milyen hülye felfogás ez, de sajnos így gondolják az emberek, aztán utána már adok is rá okot. Így megy ez. Ez viszont már nem az iskola, itt komolyabb lesz minden. Már csak olyan szempontból is, amiket elmondtak, hogy mennyi mindenért felelünk ott és milyen következményei lehetnek egy kisebb hibának is. Bevallom, megijesztett, de mindent el fogok követni azért, hogy minél jobban végezzem a munkámat! A teszt, amit akkor írtunk azonban egyáltalán nem volt komoly. A jegyzetet lehetett használni, a telefont is, valamint a férfi elmondta a válaszokat is dióhéjban. Rendes volt nagyon. Ő is tudta, hogy nem ezen kéne, hogy múljanak a dolgok. Akik már ott dolgoztak, nyilván sokszor hallották, de az újak még nem. Ezért is segített. Az óra elejefelé egyébként ki is szúrt magnak, mert én annyira bátran tartottam vele a szemkontaktust, míg ő beszélt. Meg is lepődtem egyrészt magamon, hogy képes voltam szemkontaktust tartani, másrészt a kérdésén. Nem volt egy nehéz kérdés, csak olyan hirtelen és vártatlanul jött, hogy 1-2 másodpercig szótlanul ültem, majd válaszoltam a kérdésére, hogy milyen munkakörben fogok dolgozni. Mondtam is neki, hogy hirtelen jött a kérdése, aztán mosolyogtunk rajta egyet. Azután egy kisebb szünet következett, végül egy új oktató sétált be. A második részén az oktatásnak a tűzvédelmi, balesetvédelmi dolgokat vettük át. Őszintén szólva, a második rész sokkal gyorsabban telt el és érdekesebb volt egy fokkal. A második oktató is szimpatikus volt és jófej. Nem értek ezekhez annyira, de valamiféle arab neve volt és a beszédén, meg az akcentusán is hallatszódott, hogy nem teljesen magyar, de kinézetre nem volt sötétebb bőrű. Talán az arcán látszódott kicsit. Kedves volt és mindig mondta, hogy mit kell írni, mi lesz benne az óra végén lévő dolgozatban / vizsgában, mert abból is írtunk. Fotózni is lehetett telefonnal a diákat. Én is fotóztam kétszer a táblákat, például a veszélyeket jelző táblákat, az utasítást adókat, stb. Nem hiszem, hogy nem tudtam volna fejből, de ha már lehetett használni a telefont is, akkor miért ne egyszerűsítsem meg a saját helyzetemet? Az egyik szünetben pont a veszélyt jelzőtáblákon hagyta a vetítőt. Mondtam, hogy sokáig néztem én ezeket még a környezetvédelmis szakon. Beszéltünk róla pár szót. Megkérdezte, hogy mit végeztem utána, valamint még beszéltünk egy-két dologról. Nagyon szimpatikus lett és örülnék neki, hogy ha ő lenne a felügyelő mellettem a próbaidőszakom alatt... bár nem hiszem, hogy az ő feladatai közé tartozna az ilyen. Mikor megírtam a vizsgalapot, odaadtam az oktatónak és mondtam, hogy hááát nem tudom milyen lett. Átlapozta, aztán bátorítóan és kedvesen, mosolyogva bólintott egyet, miszerint sikerült és ügyes...en "puskáztam". Egyébként én azt sem mondanám, mert néhány tábla pontos meghatározását néztem a telefonomból, azon kívül mindent a fejemből írtam. Aznap még el kellett volna mennem orvosi beutalóért, de a cipőm megint kitörte a lábamat és csak arra koncentráltam, hogy érjek haza, teljesen kiment a fejemből.

A második oktatás elméletileg 5 és fél órás volt, de hamarabb végeztünk, mégis hosszabbnak tűnt, mint az előző 7 óra egyben. Július 27-én, szerdán is 10-re kellett menni. Direkt előbb indultam el, szóval nem voltam késésben. Nem is késtem el. Mivel első alkalommal elfelejtettem orvosi beutalót kérni, aznap azt is elintéztem, aztán beültem az egyik hátsósorban lévő székbe. Egy fiatal nő tartotta az oktatást. Biztos vagyok benne, hogy még nem volt 30 éves. Akkor nem volt kivetítő és kevesebben is voltunk jóval. Kaptunk egy kis füzetecskét, amiben minden benne volt. A csomagolásokról volt szó, vagyis hogy a veszélyes anyagokat hogyan csomagoljuk, valamit hogyan szállítjuk, milyen feltételekkel, milyen gépeken. A veszélyes anyagokat milyen jelzésekkel kell ellátni, stb. Szerencsére hamarabb végeztünk, mint ami ki volt írva. Nagyjából 2-kor már haza is indultam a vizsga megírása után. Azt hittem arra is, hogy nagyon rosszul sikerült, de ott ki is javította a nő és csak 5 hibám lett. Ezzel le is tudtam az oktatásokat és a hirtelen jött "vizsgákat" is, melyekhez a jegyzeteket lehetett használni. Miylen jó is lett volna, ha mindenhol így lett volna eddig is. Azt hiszem könnyebb lett volna az élet. :D Most el kell intéznem az orvost, aztán írni egy e-mailt annak a nőnek, aki interjúztatott is, hogy végeztem és mik a további teendőim.

Névnap. Anyumnak a napokban volt a névnapja, ezért aznap összeültünk és beszélgettünk. Mondtam neki, hogy az én ajándékom az, hogy elmegyünk aznap vásárolni és bármit választhat 20ezer forintig... mert nagyjából annyim volt készpénzben. El is mentünk először a Tescoba vásárolni, ugyanis másnap terveztük, hogy grillezünk. Bevásároltunk, ráadásul a könyveket is megnéztük. Ott megláttuk a színezőket és az egyikre az volt írva, hogy stresszoldó színező, rögtön mondta, hogy ilyet vesz nekem. Végül nem olyat vettünk, de választottunk kettőt. Az egyikben szép figurák vannak és állatok, a másik pedig csak cicás, ami egy cicabolondnak, mint én, ideális. Miután bevásároltunk, hazavittük a cuccokat, majd elindultuk Vecsésre a KFC-be, ahol meghívtam egy Mojitora. Ott mindig jókat szoktunk beszélgetni és ez akkor sem volt másképp, de legfőképp mégis csak ültünk szótlanul és bámultunki ki a fejünkből. Egyszer csak elindult Pharrelltől a Happy, én meg ott énekelgettem. Megjegyeztem, hogy "aki ezt énekli, az Jiyong példaképe", mire anyum azt válaszolta, hogy tudja, mert már mondtam és mutattam is. Meglepett vele. Oké, asszem megállapíthattam, hogy többet beszélek Jiyongról, mint amennyire nekem az feltűnik. Ciki. Miután megittuk a Mojitokat, bementünk az ottani Tescoba is. Az előzőben anyum kinézett magának egy medencét, amit egészen kedvező áron meg lehetett venni, de addig húztuk, míg fizettünk, aztán végül ott nem vettük meg. Mondtam, hogy azt kapja névnapjára, ezért ott a vecsési Tescoban meg is vettem neki. Este pedig a legjobb barátnőjével elmentek egy koncertre.

Másnap reggel ugyan dolgoznia kellett menni, de szerencsére csak délig volt bent. Egész délelőtt színeztem és ez egy új hobbimmá vált. Nagyon élvezem és tényleg megnyugtat. Minden a kreativitásomra van bízva és olyan színű lesz, amilyennek elképzelem. Már előre látom, hogy lesz egy rózsaszín macskám. Hehe. Amikor anyum hazaért, megcsinálta a kaját. A készítést én végigaludtam, mert nagyon korán keltem aznap, úgy 5-6 körül. Mostanában nagyon rosszul alszom. Fel-fel kelek éjjelenként és nehezen alszom el, mégis korán ébredek fel. Nem tudom miért van ez, de talán köze lehet hozzá a nem éppen pozitív lelkiállapotom is. Mostanában rendszeresen álmodom Jiyonggal és mindegyik megvisel, még ha nem is történnek benne nagyobb dolgok. Délután azonban legalább tudtam aludni 1 órát, majd amikor felkeltem, ettünk, koccintottunk anyumra, aztán folytattuk a napot, ahogy eddig.

A napokban Black Violin meghívott egy ilyen kisebb tages, kitöltős, izére... hmm... nem is értem hogyan lettem én blogger ilyen "fejlett" kommunikációs- és fogalmazókészséggel. xD Szóval egy ilyen általam csak tesztként emlegetett kitöltősdire. 11... bocsánat, 10+1 kérdés van, amit örömmel választolgatok. Lehetne jóval több is, ugyanis pont ilyeneket terveztem most. Ideálisak az ilyenek ihlethiány közepette. A következő bejegyzésemben egy 100 kérdéses teszt lesz, valószínűleg. Most pedig Black Violinnak szeretném megköszönni a meghívást! Lássunk neki...

01. Van háziállatod? Van hát. Állatok nélkül el sem tudnám képzelni az életemet. Ebben a menüpontban olvashattok a drágáimról.
02. Nevezz meg három dolgot, ami a közeledben van épp! Színes ceruzák, egy üveg soju és egy Mike Wazowski plüss.
03. Milyen most az időjárás? Vihar van. Zuhog az eső, villámlik, dörög az ég.
04. Mikor kelsz fel reggel? Mostanában elég korán. Nem tudok jól aludni.
05. Mi az a film, amit utoljára láttál? Feketék fehéren. Tegnap ment a tévében és anyummal megnéztük.
06. Mi a csengőhangod? Michi Go, de teljesen mindegy, mert 24/7 le vagyok némítva (azt hiszem az a tipikus "minek van telefonja" ember vagyok - nem mintha annyian hívnának)
07. Voltál már külföldön? Igen, szerencsére. Angilában, Skóciában, Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, Görögországban, valamint még pár helyen átutazóként. Az egyik életcélom, hogy minél több helyre eljussak, szóval még megyek is sok-sok helyre majd.
08. Hol szoktál élelmiszert vásárolni? Én egyedül nem nagyon vásárolgatok így, de mivel a Penny van hozzánk közel, oda szoktunk menni anyumékkal, valamint Tesco, néha Auchan. De egyébként ami éppen útba esik, ha épp megkívánok valamit.
09. Hány testvéred van? 5 + 9 - 14 = nincs... csak féltestvéreim vannak, akiket nem ismerek.
10. Asztali géped vagy laptopod van? Egy gyönyörű Asus laptopom. Mondjuk már nem ártana neki egy tisztítás.
+1. Fested a hajad? Nem. Egyszer volt melíros, valamint később egy alkalommal szinezőt használtam, de ennyi. Nem szeretném már fiatalon tönkretenni a hajam. Jó ez így nekem.

I wanna love you ~ That’s it baby, but where are you? ~ Oh I was listening to a song then I cried so hard ~ Cried endlessly ‘cause it sounded like my story ~ I had a drink and then I cried so hard ~ Because I remembered the past, oh baby ~ I was eating then I cried so hard ~ Because I thought of you, I couldn’t swallow ~ Because I thought of you, I couldn’t sleep ~ I’m crying because...

#SAVESTELLAR - Kérek mindenkit, hogy egy pillanatra szakadjatok le az oppáitokról és adjatok egy esélyt a lányoknak. Talán ez az utolsó esélyük, hogy megismerjék őket még többen, különben még az is lehet, hogy feloszlanak. Nem nagy dolog megnézni és megosztani ezt a videót. Hátha megfog majd valakit. Én nem vagyok a rajongójuk (még(?)), de van pár daluk, mint például ez, ami igazán megtetszett. Bevallom, a Vibrato című dalukkal, vagyis inkább a klipjükkel nálam kicsit kiverték a biztosítékot, de az csak egy comeback volt a többi mellett. Tehetségesek és nagyon remélem, hogy nem kell majd feloszlania a bandának és, hogy ezután nem szexualitással akarják majd eladni őket. Jobbat és sok szeretetet érdemelnének!

Heeeyyy everyone! Ki hogy van ilyen sok idő után? Nem fogok mártírkodni, de nem úgy tűnik, mintha annyira megviselt volna bárkit is a hiányom. Ez nem baj, nem nagy dolog és nem is várhatom el az emberektől, hogy foglalkozzanak velem, ha nem akarnak, csak az a gond, hogy így még írni sincs kedvem annyira. Vagyis kedvem az van és igazából elsősorban azért írok mert én szeretek, de nagyon jó érzés tud lenni, ha tudom, hogy meghallgatnak, támogatnak és itt vannak velem. Oké, nem számít, kihisztiztem magam, lépjünk túl... úgyis bele fogok törődni, ahogy eddig is tettem. Mindenesetre tényleg elég rég voltam már itt. Szinte látom, ahogy a blogomon fújja a szél az ördögszekereket és tücsökciripelés hallatszik. Habár annak is meg lenne a hangulata, de mégis jobb, amikor van valami új olvasnivaló, amely egyeseknek segít, támaszt nyújt, egyeseket megmosolyogtat, felvidít, másokat feldühít, vagy felháborodás tárgyává válhat. Nem így van? Ki mit lát a blogomban. Nekem nem számít ki miért van itt. Azt mindenki csak maga tudja, hogy miért jár fel és ha ez megéri neki, akkor már rossz úton biztos nem járok.

First of all, megjelent a SNUPER új dala, klipje, albuma már egy ideje, ami annyira fantasztikus lett, hoooogy nagyon. Hehe. Megnyitott ugyebár a SNUPER fanoldalunk, ahol ezt megosztottuk, de ott nem adhattam ki magamból annyira az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Legalábbis írásban nem (mert reakció videót csináltam róla). Na tehát, imádom! Nem mondom, hogy ez a kedvenc dalom tőlük, de ezúttal sem okoztak csalódást! Ez az oldal az egyik oka annak, hogy ide nem írtam, ám a nem a legfőbb. Most inkább arra koncentráltam, mert még új és nem szeretném, ha már kezdetben alhanyagolnám az oldalt. Imádom a fiúkat és örömmel szerkesztem Hana társaságában. Jó érzés, hogy ezzel is tudjuk támogatni a fiúkat. Az első videón megtekinthetitek az új videoklipet, ha valaki esetleg még nem látta volna. A második videón az egész single album meghallgatható. Valamint ide kattintva megnézhetitek a reakció videómat az MV-ről "angolul".

Két fő oka van annak, hogy nem voltam... már az ihlethiányon, lustaságon, meg egyebeken kívül. Az egyik ok, hogy a Twitteren lógok már egy jó ideje. (Hol is kezdjem?) Nos... a Twitteremen is már leginkább a SNUPER a téma. Nagyon szeretem őket és elmondhatatlanul hálás vagyok nekik. Ezelőtt úgy igazán sosem éreztem, hogy milyen is rajongani egy K-pop csapatért. A BIGBANG-ért sem rajongok, de ezt mondtam már. A SNUPER tényleg elfeledteti velem a fájdalmamat, miközben velük foglalkozom és azzal, hogy mennyire édes ember mindegyik. A másik "társaság" akiknek hálás vagyok, azok a Swingek, azaz a SNUPER rajongók. Ahogy a rajongással voltam, eddig egy rajongói táborban sem éreztem igazán otthon magam valamiért, de itt most amikor azt mondom úgy érzem mellettem vannak, akkor úgy is értem. Napi szinten beszélgetünk, hülyéskedünk és persze a fiúkkal foglalkozunk. Nem mondanám, hogy a barátaim, vagy valami, de talán jobb is. Aki egyszer a barátom lesz, azt eltaszítom magamtól, szóval addig jó, amíg nem kerül hozzám közelebb senki. Velük mindig képes vagyok egy jót hülyéskedni és jól érzem magam köztük. Végre megint úgy érezhetem, hogy tartozok valahova és nem vagyok egyedül. Márpedig ilyet rég éreztem. Ezért is vagyok fenn Twitteren annyit. Ott vannak azok az emberek, akikkel foglalkozni szeretnék.

Tényleg nem szoktam ilyet mondani rá, de nem tudok nem mosolyogni, ha erre a gifre nézek.

Legutóbb az állásinterjúm után jelentkeztem. Elmeséltem nektek, hogy milyen volt. Legalábbis, hogy én milyennek láttam. Páran már tudhatják, hogy mi lett annak az eredménye, de majd később írok róla. Előbb vegyük sorjában a dolgokat. A tévé... nos igen. Elég nagy tévéző lett belőlem és ez a másik oka annak, hogy nem írtam. Múlt hét kedden, azaz 12-én kijöttek a T-Home-tól és bütyköltek itt valamit. Mivel lejárt a 2 éves szerződés az előző csomagra, így váltottunk egy sokkal kedvezőbbre. Eddig szinte egyáltalán nem tévéztünk. Nem volt sok csatorna és nem is igényeltük. Most azonban, hogy váltottunk, sokkal több van és egy csomó érdekes is van köztük. Eddig leginkább csak neteztem és be se kapcsoltam a tévét egész nap, csak lefekvés előtt, mert - lehet rossz szokás, de - tévére tudok elaludni. Eddig mindig South Parkra, meg Spongyabobra aludtam el, ami a Comedyn ment. Csak azt néztük, ha tévéztünk, vagy esetleg a LifeNetworkön a Rejtélyes történeteket este. Most ehhez a csomaghoz gyorsabb internet is járt. Elvileg 10-szer gyorsabb, ami tök jó, csak nagyon sokszor tapasztalom, hogy a telefonomon nem tölt be rendesen, valamint ennek már nem BIGBANG a neve, így nem valami szimpatikus. A kódot sem tudom hozzá fejből, ami nagyon idegesít, szóval amint lehet, visszavariálom úgy, ahogy nekem megfelel. Az viszont durva, hogy ez a csomag olcsóbb, pedig sokkal kedvezőbb. Visszatérve azonban a tévére, nos végre nem csak éjszaka 1-kor tudok Spongyabobot nézni, mert van Nickelodeon és azt hiszem a Coolon, meg talán az RTL+-on is szokott menni. Jó, van olyan csatorna, ami eddig is volt, de eddig eszembe sem jutott nézelődni és tévézni. Most még jobban benyanyásodtam, de nem érdekel, még kiélvezem ezt a kis időt, amikor azt csinálok, amit akarok. Végre van ID Xtra is, amit Elishánál néztem mindig, általában azon lógok. Nagyon érdekes igazából megtörtént, nyomozós műsorok mennek rajta~ valamint a Mónika shown szoktam nevetni, jókat tudok szórakozni rajta. Na és a Nickelodeon. Amikor még Lilithtel barátok voltunk, még a K-pop korszak előtt, vagy 4 éve... úristen de durva... na szóval akkor hatalmas Big Time Rush rajongók voltunk és mindig arra vágytam, hogy legyen nekem is Nickelodeonom, hogy nézhessem. Sajnos csak most jutottam el idáig, de jobb későn, mint soha. Jamest meglátva, még mindig képes vagyok sikitozni, meg olvadozni. Naja, emellett ha valamire rábukkanok, megnézem. Eddig nem tudtam mit nézzek, mert kevés adó volt... és... most sem tudom mit nézzek, mert annyi adó van. Hehe~ az utóbbi mégis csak jobb... csak netezési / blogolási szempontból nem tudom mennyire.

Az állásinterjún, ami július 7-én volt, azt mondták, hogy egy héten belül visszajeleznek, hogy megkaptam-e a munkát. Szerdáig vártam, anyummal pont emlegettük már, amikor megkaptam az e-mailt, hogy felvettek. Különösebben nem szeretnék róla beszélni. Anyum állandóan mondja, hogy ez nagyban az én érdemem, mert - nem így fogalmazva ugyan, de - sz*rból sehogy nem lehet várat építeni. Pete is annyira édes, b*sszus. Anyumnak állandóan lelkesedik, hogy majd milyen lehetőségeim lesznek, meg majd utazgathatok, meg mire vihetem még. Esküszöm lelkesebb az én jövőmet illetően bármelyikünknél, de ez nagyon jól esik nekem. Nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen ő szerezte nekem a munkát és még ennyire oda is van értem - nem úgy. Én is nagyon bírom! (Halak... lol, ezt muszáj voltam megjegyezni.) Ráadásul nem csak Pete, aki üzletkötő a cégnél, ahol anyum dolgozik, de még a cég főnöke - aki anyum jó barátja - is bement beszélgetni a másik céggel például velem kapcsolatban. Ezért is vagyok úgy vele, hogy egyáltalán nem érzem úgy, hogy ez bármilyen szempontból nekem köszönhető. Rosszul is érzem magam amiatt, hogy nekem volt ilyen lehetőségem, míg másoknak nincs. Oké, hogy nem vagyok egy hülye ember és nem úgy kerülök majd oda, hogy azért semmi keresnivalóm ott, de mégis kellemetlen kicsit. Azonban nagyon jól esik és hálás vagyok a lehetőségért. Holnap, azaz 22-én, meg 27-én mennem kell majd oktatásokra. Kicsit húzós nap lesz, mert egyben fogunk lehúzni 7 órát, jövő héten pedig 5 és felet. Ó és ha odakerülök, meg maradok egy ideig, akkor pont azt beszéltük még anyummal, hogy ha netán jön egy K-pop csapat, lehetséges, hogy az elsők között lehetek, aki megtudja és találkozik velük. Na meg ázsiaiak is tuti lesznek. Csak lesznek lehetőségeim. Egy idő után biztosan utazhatok majd és... talán az a vágyam is valóra válik, hogy találkozhassak vele. Igen... pont tegnap voltunk anyummal a KFC-ben és beszélgettünk az utazásról, meg a lehetőségeimről. Mondtam, hogy sosem fogok eljutni Dél-Koreába, viszont legbelül itt ez amolyan metaforaként is szolgált számomra, hogy sosem leszek együtt Jiyonggal. Mondta, hogy még van egy csomó időm. Kicsit kiakadtam és mondtam, hogy nem akarok már várni, nem 70 évesen akarok oda eljutni, nem is 30 évesen, most vagyok fiatal, ezután lesz munkám, állandóan dolgozok majd és lehetőségem semmi. Azután hazafelé az autóban végig a könnyeimmel küszködtem. Csak arra tudtam gondolni, hogy 16 / 17 éves korom óta mást sem csinálok csak várok. Közben "felnőttem" szenvedések közepette. Elkeserít, hogy ezt a pár évet mind csak a szenvedés töltötte ki, ezért semmit sem élveztem ki, ráadásul nagyon sokat változtam negatív irányban. Mégsem tudnám elengedni soha. Annyira kétségbeesett vagyok mostanában, mert csak erre gondolok, hogy már ennyi idő eltelt és nagyon sokat szenvedtem, de semmivel nem jutottam előrébb. Fáj az egész és fáradt vagyok. Már nagyon rám nehezedik a dolog.

Esküvő... igen... jó téma most ezek után. 16-án volt és elindulás előtt pár percel megszólalok, hogy "amúgy kinek az esküvőjére megyünk?" Nos, ja. xD Ettől függetlenül én szerettem volna menni. A papám testvérének a fiának, tehát anyum unokatesójának a fiának az esküvője volt. LOL, remélem érthető volt valamennyire. Amikor kisebb voltam, nem nagyon bírtam őket. Az, aki most esküdött, nagyjából egykorú velem - ami durva számomra -, de annyira neveletlenek voltak mikor kisebbek voltak, mert 3 testvér van és régebben jöttek általában húsvétkor locsolkodni. Azt hiszem most a középső gyereknek volt az esküvője, de ebben sem vagyok teljesen biztos. A nevében sem vagyok biztos, ciki, nem ciki, ez van. Amiért annyira menni akartam, az az volt, hogy ki akartam végre öltözni. Nem hobbiból vettem a magassarkúmat, meg a ruháimat. Hát, de tényleg. Már a lány nevére sem emlékszem. Anyum és én mentünk. Persze azon a napon pont zuhogott az eső. Akkor volt a Mondocon is, ha jól tudom. Kicsit késve indultunk és mivel esett, így a forgalom sem volt a legjobb, de emlékszem, hogy 15:00-kor pont ott voltunk. Amikor megérkeztünk a templomba, besétáltunk, aztán megállunk anyummal, nézelődünk körbe: jó helyen vagyunk egyáltalán? Senkit nem ismertünk meg, amíg én meg nem láttam anyum unokatesóját, azaz a vőlegény apját. Addig néztük, hogy mi van. Lehet velünk van a baj, de nem értettük miért van mindenki feketében. Elvileg ez nem egy temetés. Az már más téma, hogy én személy szerint mit gondolok róla, ugyanis én hülyeségnek tartom - jajaja, ez van, mindenkinek más erről a véleménye. Amikor megállapítottuk, hogy jó helyen vagyunk, leültünk egy sorba, aztán megjöttek a közelebbi rokonaink is. Az unokatesóim, nagynéném, nagybátyám, gyerekek. Kicsit késve kezdtük, ugyanis - kicsit meglepő, de - a mennyasszony anyja elkésett a lánya esküvőjéről. Nem is értettük a dolgot. Anyummal is beszéltük, hogy ha nekem lenne, ő egész nap ott lenne velem. Kicsit furcsálltuk a helyzetet. Nem láttuk, hogy megjött-e, de egy idő után elkezdték. Amikor láttam kinn állni a menyasszonyt, elérzékenyültem egy pillanatra, mert belegondoltam, hogy milyen elmondhatatlanul boldog lennék, ha én állhatnék ott az esküvőmön... vele. B*sszus... az egész esküvő alatt felálltunk-énekeltünk-leültünk-felálltunk-leültünk-felálltunk-énekeltünk-leültünk. Nagyjából erről szólt. Szerencsére nem volt hosszú, mert én nem szeretem sokáig hallgatni a szent beszédeket. Egyik papot sem tartom semmire. Ha még nem mondtam volna 100-szor, akkor elismétlem, nem a vallással van a bajom, hanem az egyházzal, szóval nem kell sírni, hogy milyen tiszteletlen vagyok. Én nevettem a papon, meg az éneken, igen, ez van. Az éneken leginkább azért nevettem, mert esküszöm sosem akart vége lenni, egy rész ismétlődött állandóan és komolyan már a 10. ismétlés után nem bírtam, hogy ne nevessek fel... halkan. A dalszövegből pedig semmit nem lehetett érteni, mert... igazából fogalmam sincs miért. Annyira érthetetlenül énekelnek a templomokban állandóan. Nem tudom ennek mi az oka, de amikor a nagynénémmel is álltunk egymás mellett és megkérdezte, hogy hol tartunk - mert kaptunk szöveget -, mondom: fogalmam sincs. Mondjuk én már voltam olyan esküvőn, amin azt hiszem a pap mondta, hogy "szeretik egymást, de istent jobban szeretik" és hogy eszerint kell élniük, blablabla. Jó nagyot néztem, mondom WAT?! :D Szerintem ha Jiyonggal állnánk a templomban az esküvőnkön és ezt mondaná a pap, ott fordulnék meg és sétálnék ki, hogy "LOL, nope, sorry". Miután vége lett a templomi szertartásnak, letessékeltek minket valami kis terembe, ahol álló fogadás, vagy mi volt, a pár pedig egy kisebb színpadon állt, ahol lehetett nekik gratulálni. Volt kaja-pia. Anyum ivott egy kevés vizet, én pedig egy korty almalevet, aztán ott még kicsit álldogálltunk, beszélgettünk, anyum készített rólam képeket (ofkorsz). Találkoztam ott a vőlegény bátyjával is, aki ha jól tudom már orvosgyakornok. Menő. Fú és olyan magas volt, főleg mellettem, puszit is alig tudtunk adni egymásnak, úgy le kellett hajolnia. Ja és... igen... nagyon jól nézett ki a dolog, hogy odamentünk, én ittam két pohár pezsgőt és eljöttünk. Vicces volt, de igazából nekünk nem volt túl sok dolgunk ott. A sor nagyon nagy volt, akik arra vártak, hogy gratuláljanak és nem hiszem, hogy abba halnak bele, hogy mi nem mentünk oda. Azt se tudták kik vagyunk... én se, hogy ők, ami azt illeti. Amikor anyummal eldöntöttük, hogy elindulunk, már nem esett az eső. Egyikünknek se volt kedve hazamenni, szóval elmentünk a Lurdyba, megnézni, hogy a moziban milyen filmeket játszanak, de abban, ami ott van, szinte semmit. Szinte csak a Jégkorszak legújabb része volt, amihez nem volt kedvünk, ezért beültünk kávézni a McCafé-ba. Ő ivott egy jegeskávét, én pedig egy meleg fehércsokisat, aminek semmi köze nem volt a fehércsokihoz. Amikor ott ültünk, legtöbbször beszélgettünk és elmondta, hogy én még semmiben nem okoztam csalódást és sosem adtam még fel semmit, ezért büszke rám. Ösztönösen elkezdtem keresni az ellenérveket, hiszen én mindig ezt csinálom. Semmiben nem vagyok képes elismerni magam. Mondtam, hogy kung-fuzni is szerettem volna elkezdeni, meg a koreait tanulni, de egyik sem jött még össze. Ezt mondtam is neki, de a legfőbb okot nem említettem, ami természetesen Jiyong. Én egyáltalán nem vagyok magamra büszke. 4 éve szenvedek miatta és még mindig nem sikerült elérnem hozzá. Szánalmas vagyok és az az igazság, hogy felszínesen sikerül mostanában kizárnom, de amint egy pillanatra elmélyedek saját magamban, rájövök, hogy nagyon boldogtalan és üres vagyok, ennek pedig az az oka, hogy a szerelmem nem az életem része... és a tudat, hogy nem is lesz soha.

10 napos kihívás

 - 1. nap (Min gondolkodsz ebben a pillanatban?) - 2. nap (Egy dzsinn ad 5 kívánságot, mit kívánsz?) - 3. nap (Szeret / Nem szeret lista) - 4. nap (Kedvenc idézet)

5. Gondolatok életről és halálról
Az életet sokan ajándékként fogják fel, pedig mindenki csak kölcsönbe kapja. Én a lélekvándorlásban hiszek, a mennyben és a pokolban tehát nem. A halált sajnos nem tudja senki elkerülni, ezért is olyan félelmetes. Ha már muszáj előbb-utóbb "találkozni" vele, akkor próbáljuk az azelőtti időszakot azaz az életet minél jobban kiélvezni. Ha valaki teljes életet él és valóra váltja az álmait, onnantól a haláltól sem fél majd. Addig fél az ember tőle, amíg még tudja magáról, hogy dolga van itt.

Annyeong kaesitediseu! Felnőtt nő vagyok! ... Legalábbis Pete szerint. LOL. Jót nevettem, amikor írta. (Bár írt utána viccesebbet is.) Egyáltalán nem tartom magam annak. 20 éves vagyok, de mégsem állok még készen az élet nagyobb megpróbáltatásaira, mint például a munka. Ezekben a napokban kellett ráeszmélnem, hogy már igenis neki kell kezdenem a melónak és nem húzhatom tovább. A saját talpamra kell állnom és saját pénzt keresni. Már nem diákmelókról van szó, kisebb hostesskedésekről, hanem rendes munkáról, ami bizony kötelező, ha nem szeretnél az utcán élni. Mondjuk az nevetséges, hogy ebben az országban kidolgozod a beledet és úgy is csak éppen hogy csak megélsz. Egy normális helyen ha normális tempóban dolgozol, tök jól megélsz és még félre is tudsz tenni, hogy esetleg az életet is élvezni tudd kicsit. Nem azt mondom, hogy máshol kolbászból van a kerítés (bár az nekem nem jönne be annyira), de tény és való, hogy Magyarország nem arról híres, hogy mennyire jó az élet más nemzetekéhez képest. Sajnos itt meg kell ragadni minden lehetőséget és nem szabad feladni. Könnyen beszélek, tudom. Viszont még mindig nem biztos, hogy megkaptam az állást attól függetlenül, hogy előnyöm van.

Szerdán miután végeztem az autósiskolával, hazasétáltam és úgy volt, hogy elmegyünk anyummal a bizonyítványomért. Megkértem, hogy dobjon el, de 14-kor volt vége az ügyfélfogadásnak, 1 óra alatt pedig nem értünk volna oda. Mivel már felöltöztünk, mire rájöttem, hogy mi a helyzet, elmentünk fagyizni a mekibe. Na, az érdekes volt. A vecsésibe mentünk, ahol éppen diákok voltak. Gondolom most nagyon menő ez a diákmunka, mert mindegyik pultnál azok voltak. Nem is értettem a dolgot, Szerintem azért kellett volna egy tapasztalt dolgozót is betenni. Nem baj az, ha valaki kezdő, de bunkó ne legyen. Miután kivártuk a sort, két csajnál rendeltünk, akik látszólag nem lelkesedtek a munkájukért. Na de kérem szépen, először is, vendég vagyok, akivel nem szabad bunkózni, pláne ha semmi rosszat nem csinált. Nem én tehetek róla, hogy a nyári szünetét ott kell töltenie, ne rajtam töltse ki. Én ettem még egy csibeburgert is, meg sültkrumplit... aztán amikor mondtam, hogy juicet kérek hozzá, úgy nézett, mintha kínaiul beszéltem volna. Arról nem is beszélve, hogy olyan unottan, meg flegmán beszélt, hogy bazki nagyon érett már az a pofon. Nagyon igyekeztem visszafogni magam. Mondtam, hogy még egy epres, meg egy karamellás gurus fagyit. A másik megszólal: alul-felül öntettel? Mondom: gurus. Elég jártas vagyok már a Meki világában ahhoz, hogy tudjam, a sima fagyi alul-felül öntetes, nem a gurus. Aztán anyu figyelmeztetett, hogy kérjek szószt is hozzá - mármint nem a fagyihoz xD - mert azt mindig elfelejtem és mondta nekem, hogy majonézt kérek-e, aztán eszembe jutott és mivel a csibeburgerben alapból van majonéz, inkább ketchupot kértem, szóval azt mondtam neki. Erre megszólal egy olyan flegmatikus hangon, hogy "most akkor majonéz vagy ketchup...?" Egy egész tubus majonéz, b*zdmeg, amit egyenesen feldugok a seggedbe, kis r*banc. Nehogy már így beszéljen egy vásárlóval, pláne ha azok idősebbek is. Nem tudom mit képzelt magáról, de az biztos, hogy ha legközelebb megyek - már alig várom - és ott lesznek, direkt hozzájuk állok be és ha ilyen stílusban szólal meg, a hajánál fogva rángatom ki a pultból és húzom végig az Üllőin - Vecséstől a belvárosig. Mivel a másik csaj meg a fagyinkat csinálta, turmix lett belőle.

Miután megkajáltunk, elindultunk haza. Pete írt Viberen, hogy másnap, azaz 7-én 15:00-ra a Repülőtér D Portájához kell mennem... állásinterjúra. Mondom: WTF?! Teljesen le voltam sokkolva. Nem úgy volt, hogy nem kell állásinterjúra mennem? Egészen addig abban a hitben éltem, hogy megkímélhetem magam attól a feszültségtől. Anyum azt mondta, hogy nem kell, de nem is tudom mit vártam. Nem hiszek már senki szavának. Vissza is írtam neki, hogy én úgy tudtam nem kell mennem és, hogy k*rvajó, hogy egy nappal előtte kell megtudnom, ugyanis semmit nem tudtam készülni. Mi úgy tanultuk az OKJ-n, még egy vizsgatétel is volt, hogy hogy kell egy állásinterjúra felkészülni. Utána kell nézni többek között a cégnek, megbeszélni magaddal, hogy hogyan adod el magad, ugyanis az állásinterjúnak pont ez a lényege, hogy ügyesen üzletelj, az áru és a kereskedő pedig te vagy. Írta, hogy nem kell felkészülni, meg ilyenek, de én nem egészen így láttam a helyzetet. Akkor mégis mi a protekció az egészben, ha minden ugyanúgy zajlik, mint mindenki másnál? Öhm, semmi? Nem panaszkodok, mert amúgy is rosszul éreztem magam, hogy megkülöböztetett helyzetben vagyok, nem szeretem az ilyet... de akkor is. Ne mondjanak már dolgokat, amik nem úgy vannak. Ezután tényleg nem fogok semmit elhinni senkinek - annyira se, mint eddig.

[07/07] Másnap túl voltam az autósiskolában az utolsó órán. Írtunk óra végén egy tesztet, ami egészen jól sikerült! Annyira nem szuperjól, mert 15 hibapontom lett az 55 kérdésből, de szerintem még így az utolsó órán, egy hét után nem vészes. Főleg, hogy aznap, óra után vettem meg a könyvet és akkor kezdtem el tanulni részletesen. Jövőhét pénteken fogok elsétálni az irodához és vizsgaidőpontot kérni. Így is valószínűleg majd augusztus közepére kapok. Legalább lesz egy kis motiváció, hogy meddig kell megtanulnom a KRESZ-t. A kereszteződések a halálom! Szerintem ott fogok elvérezni minden alkalommal. Amikor hazajöttem, még volt egy órám indulásig, de olyan ideges voltam. Nem a félelem miatt, hanem a mérges értelemben ideges. Mindent csapkodtam és dobáltam. Ja, vannak ilyen pillanataim. Nem gyakran, sőt, naaagyon ritkán, mert a dühömet / szomorúságomat általában elfojtom magamban - ami tudom nem jó, de ilyen vagyok. Viszont aznap egyedül voltam és igazából semmiben nem okoztam kárt szerencsére. Kivételesen még magamban sem. Annyira ideges voltam, mindenkire, de szerencsére bejött a cicám és jobb lett minden.

Job interview

Az úton persze rosszbuszra szálltam. Vagyis csak félig rossz buszra, mert amikor felszálltam, rájöttem, hogy az a busz nem áll meg abban a megállóban, ahova mennék, de nem pánik oltam be és kezdtem visszafelé rohanni. Tettem egy kisebb kerülőt, de végül át tudtam szállni a 200E buszra, amit még az utolsó pillanatban elértem 14:32-kor. Amikor leszálltam, már rohadtul fájt a lábam. Nem tudom mi ez, lehet elátkozták a cipőimet, de mostanában mindegyik cipőm kitöri a sarkam. Vagy lehet csak mindegyik újnak számít, mert nem nagyon hordom őket. Elsétáltam a zebráig a fájós lábammal, aztán eskü vagy 10 percig álltam a zebránál. Azt hittem már elromlott a lámpa, vagy valami. Még csak át sem futhattam - nem mintha azon a forgalmas úton azt terveztem volna -, mert pont előttem állt egy rendőrautó, benne természetesen rendőrökkel. Azt hittem el fogok késni a lámpának köszönhetően, de végül pont beértem 15:00-ra. Először a portán kértem valamilyen kártyár, hogy be tudjak menni. Persze rossz kapun akartam bemenni, de mint később megtudtam, nem voltam ezzel egyedül. Miután bejutottam, fájdalmas lépések közepette, de büszkén sétáltam el a cég épületéig. Nem tudom miért hittem azt, hogy csak én leszek és csak engem várnak, de amikor megérkeztem, már négyen voltak ott és feltehetően az állásinterjúra vártak. Egy darabig ott álltam és írtam Petenek, hogy jó helyen vagyok-e. Szerencsére megnyugtatott és még írta is, hogy ügyes leszek. Háááát jóóó, ha te mondod. Nem ismer még annyira, hogy tudja milyen vagyok, ha izgulok. Teljesen össze-vissza beszélek és nem hogy angolul, de még magyarul sem találom a szavakat. Talán koreaiul kellene olyankor beszélnem. Úgyse értik ha csak szavakat pakolok egymás mellé. xD Még ha megtehetném. Egy ideig álltam, aztán jött egy másik nő, aki elég közvetlen és beszédes volt, végül hellyen kínált, mert pont annyi volt, ahányan vártunk ott. Eleinte nem nagyon szóltam bele a beszélgetésbe - ahogy az lenni szokott. Sosem nyílok meg könnyen, vagy beszélek sokat ilyenkor. Az beszédes nő viszont kissé idegesített a nagyképűségével, hogy oh ő az angol részt várja a legjobban, mert kint élt Angliában egy csomó ideig és amikor an inetrjúról kijött, akkor is azt mondta, hogy olyan folyékonyan beszélt angolul, hogy néha keverte is az angolt a magyarral és, hogy az interjúztatónak fel sem tűnt, hogy angolul beszél, olyan jó volt, stbstb. Nekem ezekkel 100%-ig sikerült lerombolni az önbizalmamat az angol tudásomat illetően, ami meg is látszott a teljesítményemen. Nem mindegy, hogy az ember milyen tudatban sétál be, hogy magabiztos a tudását illetően, vagy fogalma sincs még az igeidőkről sem. Amit észrevettem magamon már pár hónapja, vagy éve, hogy az igeidőkkel nincs gond, meg magával az angollal, csak mivel nem gyakorlom annyit, így a szókincsem kopott meg nagy mértékben, valamint szóban nem nagyon tudok megnyilvánulni - bár azt magyarul sem igazán. Írásban szeretem sokat kommunikálni emberekkel angolul is... nagyon... de szóban egyszerűen sosem jut eszembe mit kéne mondanom. A stressz ugye, hogy ott nem lehet javítani ha már egyszer kimondtad és az spontán dolog. A felelések is ezért voltak a legundorítóbbak számomra mindig. A társaságban egyébként, ahogy megérkeztem feltűnt, hogy én vagyok a legfiatalabb. Nagyjából 10 évvel voltak nálam idősebbek... többé-kevésbé. Mint később kiderült, az egyik csaj szintén 20 éves és tanult és blablabla. Ki nem néztem volna belőle, hogy 20. Simán adtam volna még hozzá 5 évet. Csak hallgattam őket egy ideig. Nekik már mennyi tapasztalatuk volt, sokat utazgattak - ami nekem nagy álmom - több állásinterjún voltak, több helyen dolgoztak már és olyan furcsa volt ilyen helyre beülni. Én meg ott tényleg még ha szerettem volna sem tudtam volna beleszólni a témába, mert nincsenek ilyen tapasztalataim. Az interjúztatók, egy fiatal nő - akivel elvileg Pete beszélt velem kapcsolatban - és egy férfi behívtak először mindenkit, ismertették a cég dolgait, a munkakört, stb. Nagyrészt már tisztában voltam vele. Amikor megemlítették a taxit, az a rész volt, ami abszolút ismerős volt számomra. A lényege, hogy vannak olyan esetek, amikor akkor kezdődik a munka, amikor még nem jár BKV, ilyenkor ingyen taxit biztosít a cég, ugyanez visszafelé is. Amikor gyakornok voltam anyumnál, bent a taxiközpontban, emlékszem, hogy ott ezzel foglalkoztak, hogy megszervezzék a taxi útvonalát, hogy kiket vesz fel, kiket tesz ki. Tudtam már hogyan megy ez. Oh és Pete... nos ő a taxis cégnél az üzletkötő, azaz mindenféle partnereket szervál ugye. Ez a cég is egy partner, szerződésben állnak, szóval így tudott nekem segíteni.

Miután elmondtak mindent, ki kellett mennünk és egyesével, tetszőleges sorrendben mehettünk be. Én voltam a negyedik és mire eljutottunk odáig, két nővel maradtam ott, akik szimpatikusak voltak. Először az egyikkel kezdtem el beszélgetni, amikor még négyen voltunk kinn, aztán bement a 20 éves csaj és utána én - szintén 20 éves csaj. Az a durva, hogy az interjúból alig maradt meg bármi, olyan szinten más tudatállapotban voltam. Nem is aludtam ki magam, ideges voltam és jól le is rombolták az angollal kapcsolatos önértékelésemet. Úgy mentem be oda, mintha én lennék a világ leghülyébb, legunalmasabb embere, aki a legalkalmatlanabb az állásra. Ezért mondtam, hogy nem mindegy milyen gondolatokkal állít be az ember. Mondta Pete is, hogy gondoljak arre, hogy én előnnyel indulok. Oké, de az az előny semmit nem ér, ha nincs meg hozzá semmi más. Leültem és tényleg, mintha minden kiesett volna, olyan érzés volt, mintha részeg lennék. Csak teszem, amit teszek, de nem tudom, hogy mit és miért. Először azt kérdezték, hogy miért jelentkeztem a munkára. Na igen, az a baj velem, hogy annyira nem tudok hazudni még ilyenkor is. Mindig, automatikusan őszinte vagyok. Mindenki azt mondja, hogy ilyen szituációkban, mint pl állásinterjúk, vizsgák, nem kell teljesen őszintének lenni, ők úgyse tudják az igazat. Arról kell beszélni, amiről tudsz. Nekem ez sajnos nem megy. Gyakorolnom kéne még a hazudozást. Amikor ezt kérdezte, én rávágtam, hogy hát kezdetnek jó lesz - good job, Cassie. Azután azért kicsit javítottam, hogy közel is van, meg szeretnék olyan munkát végezni, ahol mindig van mit csinálni és nem telik unalmasan egy perc sem... tehát őszinte voltam megint. Az unalom a legrosszabb! Olyankor telik a leglassabban az idő. Ezután ha már egy reptérrel foglalkozó cégről van szó, kérdezték, hogy repültem-e már. Mondtam, hogy személyszállítón még nem, de ilyen magángépen igen. Rendes volt a férfi, kíváncsiskodott és én meg szívesen meséltem róla. Na és el is érkeztünk a legrosszabb részhez, az angolhoz. Nem tudom miért féltem tőle, nekem mindig is jól ment, de most valamiért sokkal nagyobb volt rajtam a nyomás, mint bármikor máskor. A nyelvvizsgán nehezebbeket kérdeztek, ott mégis sokkal jobb voltam. Először a legutóbbi utazásomról kérdezett, hogy hova mentem és, hogy milyen volt. Görögország volt és arról meséltem dióhéjban. Megkérdezte, hogy mit csináltunk ott, amie mondtam, hogy jóformán semmit. Pihentünk, a parton voltunk, sétáltunk, zabáltunk. Az esti piálásokat inkább nem tettem hozzá... és azt sem azért, mert nem akartam, hanem mert nem jutott eszembe, hogyan fejezhezném ki magam. Közben nézegette az önéletrajzomat, ezért mivel abban azt írtam, hogy szeretek olvasni, meg írni, megkérdezte mit olvastam utoljára és meséljek róla. A lány 7 névvel című könyvet, amiről nagyvonalakban meséltem, de az sem jutott eszembe, hogy mi történt már benne. Nem tudtam elmondani, hogy mennyit szenvedett, hogy mik történtek, mert olyan szinten hangyák háborúja dúlt a fejemben, hogy azt elképzelni nem lehet. Gondoltam is magamban, hogy he ezután felvesznek, akkor az tényleg csoda lesz, mert, hogy ezen még a protekció sem segít, az biztos. Végül egy rövid szöveget kellett lefordítanom angolról magyarra. Őszintén elmondom, fogalmam sincs még most sem, hogy miről szólt. Valami repülőteres kuponokkal kapcsolatos szabályok voltak. Annyira szenvedtem, ugyanis megtörtént velem, ami mindig megtörténik. Tudom a szót angolul, tudom mit jelent, de nem tudom átfordítani magyarra. Nem találom a megfelelő kifejezést rá. Pont ez esett meg velem. Amikor azzal végeztem, minden kitörlődött az agyamból, ha esetleg maradt is benne valami és az egyetlen, amit ki tudtam nyögni, hogy "mehetek?" Még nem mehettem, mert elmondta, hogy milyen fizetést fogok kapni, de tök feleslegesnek találtam, mert én már itt elástam az egész reményt, lehetőséget. Azután végre szabadultam és kint beszélgettem azzal a nővel, akivel előtte is. Ő nagyon izgult, és ugyanezt ettem észre magamon, pedig általáben mindig magabizosan sétálok be az ilyen vizsgákra, de erre nem sikerült. Talán mert állásinterjú volt? Nem tudom.

A nővel egyébként nagyon jól elbeszélgettünk és mivel ki kellett tölteni egy lapot, amin a születési dátum is volt, láttam, hogy Halak. Megjegyeztem magamban, hogy most akkor kijövök a Halakkal vagy nem? Mivel én egy ideig azt tapasztaltam, hogy nem, de volt már ellenpélda rá - lehet, hogy csak rossz élmény, mert egy Halak "legjobb barátnőm" jött össze az első szerelmemmel. Valamint amit megint sikerült az agyamba vésnem, hogy a nálam több évvel idősebbekkel sokkal jobban szót értek, mint a velem egykorúakkal, vagy fiatalabbakkal. Néha tudok gyerekes lenni, de alapvetően jóval érettebb vagyok a koromnál. Ezután bement ő és kijött a másik nő - aki Szűz volt és -, akivel szintén jól elbeszélgettem. Jó volt hallani, amiket meséltek. Az "Halak nő" mesélte, hogy élt Írországban, Amerikában. A másik nő két országon kívül mindenhol volt már Európában. Leginkább Franciaországról mesélt, mert sokat volt ott egy akkori pasija miatt és egyetértett velem, hogy elég egy "érdekes viselkedésű" és mentalitású nemzet. Nagyon sok helyen volt már ugyebár, mint például Róma - ahova nagyon szeretnék eljutni végre. Továbbá alapszinten beszél több nyelvet. Csak ámultam rajtuk és nagyon irigyeltem őket. Megvártuk egymást így hárman, szóval mikor mindenki végzett, elindultunk. Közben is jót beszélgettünk és nevettünk. Persze végig nagyon fájt a lábam, így elég hosszadalmas utam volt hazáig. A reményt persze már akkor feladtam, amikor kijöttem az interjúról, és biztos vagyok benne, hogy nem kaptam meg, de legalább megismerhettem kér fantasztikus embert és meghallgathattam a tapasztalataikat, valamint legalább az első állásinterjúmon túl vagyok, ezután igyekszem jobban teljesíteni. Itthon Pete írt, hogy hogyan sikerült. Bevallottam, hogy szörnyen és mondták, hogy majd egy héten belül tudatják velem az eredményt e-mailben. Váltottunk pár szót, aztán mondta, hogy majd odatelefonál, hogy mi újság. Erre azt válaszoltam, hogy lehet nem kéne, mert a tudatlanság néha áldás. Ezután azt írta, hogy aranyos vagyok meg minden, de ő a profi ebben, hiszen a s*ggnyalás a munkája. Emellett hozzátette, hogy nagyon bírja anyumat, ezért a szívén viseli a sorsom... és ha megkapom a munkát, akkor csak csakis az én érdemem. LOL! Erre úgy felnevettem, küldtem is neki szép sírós, nevetős emojikat. Mondom: "ja, az én érdemem, mert az anyám lánya vagyok".

Mostanában itthon vagyok és leginkább a V appon lógok, ugyanis a SNUPER-nek végre van már V appos csatornája. Egész nap a szíveket nyomogatom és a Swingekkel beszélgetek, akik tök aranyosak! Egyre jobban és jobban megszeretem a SNUPER-t - már ha lehet ennél jobban - és ami a fura, hogy rájöttem milyen az, amikor tényleg rajongsz egy K-pop bandáért. Talán régen még tudtam valamennyire, de most újra érzem. Ezzel együtt arra is rájöttem, hogy a BIGBANG-ért tényleg nem rajongok. Őket szeretem a legjobban, ők az elsők, ez nem vitás, de nem vagyok a rajongójuk, egyáltalán. Őket tisztelem és nagyon fontosak számomra, de másféleképp, nem idolokként.

Hamarosan kinyit a SNUPER fanoldalunk! Jelenleg dolgozunk vele, de igyekszünk a július 12-i comaback előtt megnyitni az oldal kapuit. Addig valószínűleg nem nagyon lesz bejegyzés itt, csak ha valami extra történik, vagy ha nagyon lesz ihletem. Pár napig kell majd csak mellőznötök. Azt pedig már megszokhattátok. SNS-eken, e-mailen még mindig vagyok, ha valaki szeretne írni. Mivel még van dolgunk, van mit szerkeszteni, szeretnék én is 100%-ig arra koncentrálni. Nemsokára találkozunk ott is. Július 10-11-e környékén muszáj leszünk megnyitni az oldalt, szóval próbálgassátok nyugodtan EZT {snuperhungary.gp} a linket.

10 napos kihívás

 - 1. nap (Min gondolkodsz ebben a pillanatban?) - 2. nap (Egy dzsinn ad 5 kívánságot, mit kívánsz?) - 3. nap (Szeret / Nem szeret lista)

4. Kedvenc idézet
Ha hiszel benne, semmi sem lehetetlen!

Sziasztok! Túl vagyok a vizsgáimon, ami akkora elégedettséggel és örömmel tölt el. Számomra elkezdődött a nyári szünet, amit igyekszem minél jobban kihasználni, amíg még itt vagyok Magyarországon. Nemsokára elvileg Ninával is találkozunk, továbbá pihenek, amennyit csak tudok... és persze a lányokkal megünnepeljük, hogy levizsgáztunk. Egyelőre a jövőhét utáni hét van megbeszélve, de a dátum még nem teljesen biztos, ünnepelni azonban mindenképp fogunk. Tegnap például mamámmal és anyummal ünnepeltük meg, hogy voltam ilyen ügyes és ezen a rohadtul egyszerű vizsgán jelessel végeztem. Egyszerű volt a vizsga? Na és? A lényegen nem változtat. Levizsgáztam és most annyira jó érzés kicsit nyugiban lenni, hogy nem zaklat senki és semmi. Az tegnapi ünneplés a családommal úgy zajlott, hogy először kivittem az udvarra a laptopot, miután a szomszéd gyerekek felkeltettek édesded álmomból. Nem tudom már pontosan mit álmodtam, de biztos jó volt. A valóságnál nem lehetett rosszabb. Kinn elkezdtem a laptopon zenét hallgatni, méghozzá K-popot. Legelőször B.A.P-t, de utána jöttek a többiek is, mint például EXID, Purfles, Red Velvet, 2PM, SHINee, Super Junior, Twice, Jessica, 9MUSES, A.KOR, After School, Sistar... stb... de persze a SNUPER és a BIGBANG sem maradt ki. Régebben biztos említettem már, de anyum is imádja a K-popot és hatalmas BIGBANG rajongó. TOP a biasa, mert még mondta, hogy tetszik neki a sok vékonyka hang mellett az a mély. Tökéletesen egyetértek vele. Múltkor pedig például mikor kérdeztem tőle, hogy mit hallgassunk, az A.KOR-t mondta, szóval megállapíthatjuk, hogy fantasztikus ízlése van anyumnak (is). 11-12 körül például odaültem anyum mellé a hintaágyba és ott néztük a K-pop táncvideókat, ugyanis odavan azért, ahogy a K-pop idolok táncolnak, amit megértek. Nem is kell írnom róla ugye mennyire ügyesek egytől egyig. Beszélgettünk még a dél-koreai ügynökségek zsarnokoskodéséról és Jessicáról, majd a nap részét BIGBANG fellépésekkel zártuk és együtt szakadtunk rajta, amikor Seungri a Bae Bae közben egyszer egy férfinak adta a rózsát, máskor pedig Sehun (?) ölében ült. Hát igen... Nyilas a javából... anyum is az és a volt legjobb barátnőm is az. Imádom a Nyilasokat. Ezután anyum elkezdett sütögetni, én pedig visszaültem az asztalhoz és onnan adtam a háttérzenét. Szerintem nagyon szerencsés vagyok, hogy anyum ennyire nyílt ezekre a dolgokra és tudom, hogy nem miattam teszi, vagy megjátssza. Rendesen lelkes, amikor BIGBANG-et hallgatunk és dúdolja ő is a dalokat nagyban. Az egyik fellépésnél mondta, hogy milyen édesen elmosolyodott Jiyong... én meg visszatekertem aztán ő így: "itt. hát nem aranyos?" ... "de, anya, nagyon...". Ő is mindig azt mondja, hogy egy csomó szuper K-pop csapat van, de annyira nagy bulit egyik se csap, mint a BIGBANG és tényleg a legjobbak. Viszont szereti még a B.A.P-t is. Tőlük is néztünk fellépéseket és mondta, hogy a "colos gyerek nagyon jól mozog"... alias Zelo. Ja és az Angel a kedvenc dala. Mindig mikor megszólal, ő így: "ááá, a dalom! még mindig imádom". Miután kész lett a kaja, jól bezabáltam... illetve mindannyian, aztán felmentünk. Anyum és én megnéztük először a Mulant, majd a Herkulest... és igen, sikerült a Mulant anélkül néznem, hogy... hagyjuk. A filmezés után kimentünk az udvarra, mert már kicsit lehült az idő és iszogattunk egy kicsit az én egészségemre. Közben beszélgettünk hárman. Jó érzés volt. Mondjuk lehet kicsit sokat ittam. Nem tudom mióta bírom rosszul a piát, de nagyon zavar. Valószínűleg azóta, mióta a folytonos abszintozás szétcs*szte a szervezetem. Azóta hányok csak piától. Lehet annak is köze van hozzá, hogy jóval kevesebbet eszek, mint régen. Jó, tegnap nem rúgtam be, de kicsit tompábbnak éreztem magam. Ilyen fincsi boralapú koktélt ittunk, ami csak 7%-os. Az este folyamán mamám megszólal, hogy már csak egy jóvágású férfit kell keresni nekem... vagy valahogy így mondta. Ez volt a lényege. Mondom: "már találtam, azzal nincs gond". Nem számítottam rá, hogy hallani fogja, de visszakérdezett, hogy "miii? találtál?". Erre én azonnal behúztam a kéziféket és: "jaaa, neeem, neeem". Ha együtt lennénk is így reagáltam volna, ugyanis az idősek már elég konzervatívak ugye és a mamám sem nézné jó szemmel, hogy egy koreait szeretek. Nem mintha annyira érdekelne. A nagyobb probléma úgyis az ő családja lenne, nem az enyém. Anyám pl. már alig várja, hogy unokái legyenek, ő zárna össze minket, hogy azonnal legyen már unokája. Amilyen Nyilas, kinézem belőle. Este még anyummal kinn maradtunk és BIGBANG klipeket néztünk, majd este még sort kerítettünk az Alice csodaországban remakejére. Én végignéztem, aztán mentem alukálni.

Most, hogy időmilliomos vagyok, van időm bejegyzések hadát zúdítani rátok. Áh, ismerem magam, szerintem belustulok, de azért hogy mégis legyen valami motiváció minden napra... belekezdek valamibe, ami sokatoknak ismerős lehet már a blogomon. A BIGBANG a kedvenc K-pop csapatom. Illetve a kedvenc csapatom. Minden más előadó felett állnak számomra. Leginkább együtt, de ha választani kell, akkor két tagja: Seungri és Daesung lopták be magukat a szívembe leginkább. Nagyon sok mindenen mentünk már át "együtt". Régen nem tudtam volna kedvenc tagot választani, de túl sok minden történt azóta és én úgy látom, hogy a bandából csak az a két tag nem szállt még el, akiket a legjobban szeretek. Mindegy, ez nézőpont kérdése. Én így látom a dolgokat és ettől függetlenül nagyon szeretem őket. Mindegyiküket. Az egyetlen különbség az, hogy nem vagyok elfogult. Nem olyan régen volt Taeyang születésnapja és azon a napon szerettem volna ezt a bejegyzést megírni, de elszállt az internet az egész házban, szóval nem tudtam befejezni és publikálni. Szerencsére azóta megoldódott a helyzet. Pár napja kijött egy férfi és megcsinálta. Ezután csináltam egy új dizájnt és arról írtam bejegyzést, így végül ma jutottam el odáig, hogy megosszam veletek, de vegyük úgy, hogy Youngbae születésnapja alkalmából kezdtem neki a kihívásnak, ugyanis nem ünnepelhetném ez meg méltóbb módon mint, hogy nekilátok egy 30 napos BIGBANG kihívásnak. Olyan rég volt kihívás, nem? Már hiányzott. A napokat előre nem írom ki, majd ahogy jönnek sorban, úgy meglátjátok. A Tumblrről van és saját fordítás. Kezdjük is...

30 napos BIGBANG kihívás

1. nap: A BIGBANG dal, aminek köszönhetően VIP lettél

A legelső dal, amit hallottam tőlük, az a Lollipop volt amit a 2NE1-nal együtt jelentettek meg. Még 2009-ben mutatták nekem, de valamiért csak 2012-ben váltam VIP-vá. Ez az egyik dal, amit megemlíthetnék, hiszen ezt hallottam tőlük először és ennek köszönhetően néztem utánuk, de én mégis egy másik dalt neveznék meg, mégpedig a Beautiful Hangovert. Emlékszem, hogy amikor 2012-ben hirtelen belémhasított ez a tudat, hogy nekem utánuk kell néznem, az első dal, amit órákon át folyamatosan hallgattam a Beautiful Hangover volt. Még arra is emlékszem, hogy itt volt anyum legjobb barátnője, én meg azt hallgattam full hangerőn egész este. Szeptember vége volt. Élő felvételeket is kerestem, de arról sajnos nincs túl sok. A dal maga nagyon megfogott, legfőképp TOP része. Ott egyenesen "elolvadtam" attól a raprésztől és állandóan visszatekergettem. Addig hallgattam, elemezgettem és nem nyugodtam, amíg meg nem tanultam kívülről. Legalább angolul rappel, szóval szerencsém volt, egész gyorsan megjegyeztem. Teljesen a hatalmába kerített ez a dal. Utána jött a többi és minden megváltozott.