𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

Liebster Award (or what)

2016.02.19. 11:34, Cassie
Az első díjam újranyitás óta

http://i.imgur.com/3gQ9vzi.gif

Szia drága olvasóm, azaz én cukimuki cassieteddym!

A zárás előtt kaptam már ilyen díjakat, de most újra elért hozzám egy... az első a blogom újranyitása óta. Kedves Ninaa barátosnémnak köszönhetem, hogy jelölt rá, vagy meghívott, vagy nem is tudom... belinkelt na. Mindenki tudja, hogy szeretek teszteket kitölteni és mindenféle kérdésre válaszolni. Örülök, hogy máris kaptam egyet. Köszönöm szépen Ninaa! Egyébként ha azért nem akartok adni majd, mert már kaptam egyet, akkor azt verjétek ki a fejetekből! Én nagyon szeretem ezeket töltögetni, szóval jelöljetek, ha méltónak éreztek rá! :3

Egyébként én elég hülyeségnek tartom, hogy a szabályok között ott van ez a köszönetnyilvánítás. Számomra természetes és gondolom mindenki másnak is. Whatever. Kezdjük...

Szabályok:
- Köszönd meg a díjat, akitől kaptad!
- Maximum 11 bloggertársad jelöld.
- Írj magadról 11 random dolgot.
- Válaszolj a jelölő blogger kérdéseire.
- Te is tegyél fel 11 kérdést az általad válaszott bloggereknek.

http://33.media.tumblr.com/7f96b178b7bae7dc89cf8870ac62dc69/tumblr_nj0k3b5FcO1s5ezrso5_500.gif

Kérdések:

01. Mi a kedvenc filmed?
Ha még nem írtam volna le 20ezerszer, akkor közlöm veletek újra. A kedvenc filmem a Fűrész és annak az összes része. Megvan mind a hét része eredetiben, extrákkal, mindennel. Bármikor képes vagyok megnézni.

02. Ki a példaképed?
Nincs példaképem. Régen Miley Cyrus volt, de azóta megváltozott egy-két dolog. Saját magamról veszek példát, nem másról.

03. Kedvenc márkáid? (ruha, parfüm, smink, cipő, telefon)
Nem igazán vannak kedvenc márkáim ruhában. Esetleg a HBA cuccokat szeretem. Parfümben minden jöhet, aminek jó illata van. Sminkelni nem sminkelem magam, cipőben sem érdekelnek a márkák. Telefonban viszont egyértelműen Samsung-párti vagyok! Pontosítva a legelső a Samsung, utána bármi jöhet csak ne iFos.

04. Tél vagy nyár? Miért?
Mind a kettő. Csupa olyan kérdéseket írtál össze, amikre nem tudok válaszolni, vagy nem érint. Nem tudok választani az évszakok között. Mind a négynek megvan a maga varázsa.

05. Mit szeretsz magadban és mit nem?
Szeretem magamban, hogy kitartó vagyok és, hogy ha valamit eltökélek, akkor azt el is érem. Tudok igazán szeretni és senki véleménye nincs rám hatással. Egyedül is boldogulok, amire régebben nem voltam képes. Azt hiszem jót tett, hogy kicsit egyedül maradtam. Rájöttem, hogy nincs is szükségem senkire. Senki másra, csak egy emberre. Azt azonban nem szeretem magamban, hogy bunkó vagyok néha olyanokkal is, akik nem érdemlik és nem tudom kimutatni, ha szeretek valakit. Én úgy mutatom ki, ha szeretek valakit, hogy csesztetem. (Olyan Jiyong-Seungri-feeling.) Azt sem szeretem továbbá, hogy egy érzelmi roncs lettem és már nem  vagyok képes senki mást igazán szeretni.

06. Mit nézel meg először egy férfin?
Azt, hogy Kwon Jiyong-e.

07. Szerinted mi voltál előző életeben?
A személyiségem alapján biztosan egy macska. Vagy egy ember, aki rossz dolgokat tett és most ebben az életben büntet meg a sors érte.

08. Kedvenc szavad, amit sokszor használsz?
Nem igazán van, mert keveset beszélek. Káromkodni gyakran szoktam, legyen az "idióta". Azért szeretem, mert kedves hangsúlyban is szoktam használni, meg negatív értelemben is.

09. Hiszel a szellemekben?
Igen, teljes mértéking hiszek a szellemekben, de nem félek tőlük. Volt már, hogy például énekelgettem magamban, de direkt abban a visszataszító stílusban, aztán magamhoz tértem és így: "bocsi szellemek, hogy ezt látnotok, meg hallanotok kellett". Szegények, miket kellett már tapasztalniuk itt.

10. Hiszel a médiumokban?
Nem. Képmutatónak tartom őket. Maximum annak hiszek, aki ingyen "dolgozik", mert arról tudom, hogy nem a pénzért csesz át és talán igazat is mond.

11. Mi a véleményed rólam?
Utállak. Mégis mit gondoltál queENN? Nagyon kedvesnek, barátságosnak, közvetlennek és persze tehetséges bloggernek tartalak. A blogodon mindig találok valami érdekességet. Tetszenek az írásaid és a világszemléleted. Sokoldalú vagy és jó veled beszélgetni. Például zenei téren te is sokfélét szeretsz. Elfogadó és megértő vagy. Kicsit szeszélyesnek tartalak. Gondolok itt mondjuk arra, amikor kb havonta váltogattad az oldalad, vagy a dizájncserékkel eltűnt az összes eddig bejegyzésed. Ilyet ne csinálj! >< Mostanában kis szeretetéhesnek tűnsz, de ezzel nincs gond, éppen ellenkezőleg. Én itt vagyok ha szükséged van valakire! Maradj ilyen és sok sikert a blogoláshoz ezután is!

http://31.media.tumblr.com/tumblr_m9qklwmABF1rwdb8no2_500.gif

11 random tény szerény személyemről:

 ▪ Intelligens embernek tartom magam.
 ▪ Volt, hogy azért barátkoztam valakivel, mert csodált engem és ez imponált nekem.
 ▪ Nagyon könnyen megbocsátok.
 ▪ Ha valamiről határozott véleményem van, azt nehezen, vagy egyáltalán nem tudom magamba fojtani és nem érdekel, ha másoknak az nem tetszik.
 ▪ Legalább egyszer mindenképpen szeretnék "macizni", azaz megsimogatni / megölelni egyet.
 ▪ A filmekben szinte mindig akaratlanul, de szimpatizálok a főgonoszokkal. (Mint pl. Voldemort, vagy John Kramer.)
 ▪ Hiszek a karmában és a sorsban, azonban egyáltalán nem vagyok vallásos.
 ▪ Nagyon makacs és kitartó vagyok.
 ▪ Szeretek egyedi lenni. Például ha meglátok a környezetemben valakin egy ruhát, biztosan nem fogok olyat venni. A márkák viszont egyáltalán nem érdekelnek.
 ▪ Nem vagyok rajongó típus. Számomra megalázó. Elismerem és tisztelem a tehetséget, emellett vannak hírességek akikkel szimpatizálok, de nem látom értelmét rajongani valakiért, aki emberileg semmivel nem több, mint én, csupán jobb helyzetben van.
 ▪ Imádom a rapzenéket és a rappereket.

Kérdéseim:

  1. Ha tudnál, kiken / miken segítenél leginkább?
  2. Melyik az a három város, amelyeket legszívesebben meglátogatnál?
  3. Leginkább hol vásárolsz és miket?
  4. Te mikor szeretnél megházasodni és gyereket vállalni? Ill. ha nem szeretnél, akkor mikor a legideálisabb szerinted?
  5. Mi jót tettél a közelmúltban, amire büszke vagy?
  6. Melyik az az öt tulajdonságod, amit szeretsz magadban? (Lehet külső és belső, de inkább belsőre gondolok.)
  7. Melyek azok a tárgyak, amiket minden nap használsz?
  8. Szerinted mitől jó egy blog?
  9. Ki a kedvenc énekesed?
  10. Milyen háziállataid vannak?
  11. Milyen fóbiáid vannak? Mitől félsz?

Jelölteim: Hana ; Minaru ; Sunny ; SimJang ; Lotte ; Kira ; Ninaa
Nem csak blogokat jelöltem meg, de gondolom így is jó lesz. Ha meg nem, akkor bocsika az általam okozott álmatlan éjszakákért.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre