Nya sziasztok!! Jó régóta nem jelentkeztem, igaz? Mondanám, hogy sajnálom, de nem mondom. Igazából nekem is rossz érzés feljönni az oldalra és látni, hogy nincs friss bejegyzés. Nem tölt el jó érzéssel, ha nincs semmi frissítés, de nem fogok sajnálkozni azért, mert elfoglalt voltam és nem jutott időm írni. Illetve időm talán lett volna, hiszen mindenre lehet időt fordítani, amire szeretnél, de nagyon fáradt voltam. Ezzel együtt azt se felejtsd el, hogy ha valaki szeretne időt fordítani rád, akkor megtalálja a módot, ha pedig nem, kifogásokat fog találni. Nem egy vidám dolog, de nagy igazság, sajnos. Ez mindenhol így van. Ha valakinek igazán fontos vagy, nem fog feladni téged. Én pont ezért nem adom fel Jiyongot, mert... ő az, aki igazán fontos nekem. Jaj... emlékszem régen mennyire oda, meg vissza voltam a barátaimmal, hogy mennyire szeretem őket. Akkor ez úgy is volt, de az én naiv énem képes volt azt hinni, hogy majd bármelyiknek is annyira fontos lehetek, mint amennyire ők voltak nekem. Nem mártírkodok, de az az igazság, hogy akármennyire is bunkó személyiség vagyok, azárt bármit képes vagyok megtenni, aki fontos nekem. Azonban állandóan azt tapasztaltam, hogy ez nem kölcsönös. Akkor nem is zavart, mert kutya módjára rohangáltam utánuk, de ráeszméltem, hogy nem értem miért is váltottam át kutyára, amikor az én személyiségem egy macska... mondhatnám úgy is, hogy a patrónusom is egy cica, meg minden más. A macska is tud hűséges lenni, de az ő bizalmát nem olyan egyszerű kiérdemelni. Pont ilyen vagyok most. A szokásos buszutamon el is gondolkoztam még a minap - azt hiszem szerdán -, hogy ez ugyan rossz tulajdonság, de annyira nem vagyok alkalmazkodóképes. Az életben ez egy nagy hátrány, mert a munkahelyen, meg mindenféle közösségben szükség van arra, hogy az ember tudjon alkalmazkodni. Ez em feltétlenül azt jelenti, hogy meg kell alázkodni, én mégis úgy fogom fel. Nekem nem megy, sajnos.

Meló, azaz sétálgatás a Budai várban

Hétfőn és kedden ugye nem volt suli a nemzeti ünnepünk miatt. Azon a két napon nem igazán csináltam semmit. Igyekeztem kipihenni előre a hetet. Csak szerdán volt sulink... legalábbis Beccának és nekem. Volt ugye ügyvitelünk, amin nem igazán csináltunk semmit. Annyira rossz érzés, hogy nem tudok aludni a suliban, pedig mindig olyan álmos vagyok ilyenkor. Nekem nem nagyon megy, mivel annyira nem tudok kényelmesen ledőlni a padra. Mást viszont nem igazán tudok csinálni. Talán rejtvényt fejteni, de már az is unalmas. Minden unalmas. Egy megszomorodott nyanyának érzem magam. Az is vagyok... csak kívülről nem látszik a "nyanya" része a dolognak. Ezután etika volt, amin a tanár arról beszélt, hogy meg kell találnunk a célunkat az életben és azért küzdeni. Végig egyetértettem vele és aprókat bólogattam, hogy ez pontosan így van. Nekem megvan a célom, ami egy személy, de az ugyanúgy lehet cél, mint akármi más. Ezután angolunk jött, amin kiosztották az előző órán írt dolgozatokat. Azt mondtam rá, hogy nem lesz ötös, de egyes sem. Lol... hát... egyes lett. Kicsit nevetséges volt, mert mondta a tanár, hogy nem jó ha mással helyettesítjük a szavakat, azokat ugyanúgy kell tudni, ahogy le vannak írva. Bocsika, én nem fogok magolni. Szerinte egy angolul alig tudó ember jobban megérti a hold-ot, mint a wait-et... de oké. Jaj, de irritáló az a tanár. Tanárnak legalábbis szörnyű. Mindegy, van egy egyesem, ez van. Sírni nem fogok, mert pont nem érdekel. Ez is csak azt bizonyítja, amit mindigis tudtam, hogy a jegyek nem tükrözik a tudást. A tanár ezután bejelentette, hogy elmarad az óra, viszont mi maradtunk Beccával egy ideig, mert 5-re mennünk kellett a munkával kapcsolatos oktatásra. Pont akkor hívta fel őt a nő, hogy 6-tól 7-ig lesz, szóval eldöntöttük, hogy hazamegyünk előtte. Itthon voltam 2 órát, aztán indultam vissza. Én ott voltam időben, de megvártam őt, ezért 10 perces késéssel értünk be. Ott volt egy kis kavarodás, mert eredetileg úgy beszéltük meg, úgy szólt a szerződésünk, hogy Beccával egy helyre megyünk, a Batthyány térre. Nos, hívták az embereket és mindenkinek adtak egy kis füzetkét, amire rá volt írva a helyszín, hogy hova menjen. Az elsők között szólították Beccát, de én már azt hittem, hogy rólam el is feledkeztek, mert csak a legvégén mondták a nevem. Ő a Batthyány teret kapta, én viszont a Nemzeti Galériát. Hangot is adtam a nemtetszésemnek. Mondtam a csávónak, hogy a szerződésemben nem ez állt, meg nem ez volt megbeszélve. Együtt jelentkeztem a barátnőmmel a térre. A csávó "vissza is vágott", hogy vele nem írtam semmilyen szerződést. Mondom: "veled nem, de a szövetkezettel igen". Ezután végül mind a ketten a Galériához kerültünk, ami angolnyelvű volt. Ott angolul kellett közvéleménykutatást végezni. Végül beleegyeztem, mert legalább együtt voltunk, de akkor sem ez volt megbeszélve. Szerintem utána még nekik állt feljebb, hogy én ezt szóvátettem, tök jogosan. Végül mégis jól sült el az a nap. Egész nap a Budai várban sétáltunk sé beszélgettünk. Tök jó volt! Élveztem azt a napot. Az idő is szuper volt és végig elhülyéskedtünk ott ketten 13-tól 17-ig.

03.18. - Péntek - Az utolsó zabálás

Végül úgy alakult, hogy pénteken nem mentem be dolgozni. 2 óra lett volna, de én akkor is szerettem volna elmenni. Igazság szerint kissé felb*szták az agyam. Névszerint Becca. A lényeg, hogy reggel, amikor pont időben fenn volt, hogy elinduljon, írt, hogy ő nem megy, mert felesleges és, hogy nem tudott aludni, stb. Nem is tudom hol kezdjem. Írtam neki, hogy persze, akkor álljak ott egyedül, mint egy hülye. Erre mondta, hogy amúgy is egyedül álltam volna, mert nem egy oldalon voltunk, meg minden... meg hogy én nem mentem volna át az ő oldalára. Most tényleg rám fogta? Nagyon tudom utálni, ha valaki felelőtlen. Ha egyszer elvállal valaki valamit, akkor teljesítse már. Az iskolával kapcsolatban is. Sokszor hallom, hogy az osztálytársaim is panaszkodnak, hogy rosszul vannak, meg sokszor hiányoznak. Van, ami érthető, de attól még mert én nem panaszkodom, nem azt jelenti, hogy sose vagyok rosszul... és csak azért mert ők hisztiznek, megkapják a lehetőséget, hogy pihenjenek, meg ilyenek. Komolyan ennyire sokat lehet elérni hisztivel? Oh, mindegy, most nem erről volt szó. Nagyon irritálónak tartom, ha valakinek nincs szinte semmi felelősségtudata, illetve ha nem tisztességes. Nem azt mondom, hogy én 100%-ig az vagyok, de azt sem mondtam soha, hogy magamat szeretem. Egy bizonyos szint után viszont engem is zavar. Most azért nem menni el dolgozni, mert "úgyse látják". Rendben. Az b*szott fel a legjobban, hogy ő rángatott bele az egészbe, ő hívott el és akkor még ő hagy faképnél ilyen helyzetben. Persze, hogy ezek után cseszek majd bemenni... viszont nem is várom el érte a fizetést. Pénteken tehát fostam ezen után az egészre, elegem volt, így visszafeküdtem. Nagyon nagy bűntudatom volt és szégyenérzetem, hogy nem mentem el dolgozni, de vannak ilyen szégyenteljes döntések az életben... és csak nekem ég le a pofámról a bőr emiatt? Miután felkeltem, egész nap csak zabáltam, mert ideges voltam a másnap rám váró nyelvvizsga miatt. A legrosszabb az egészben az volt, hogy egyedül kellett átvészelnem. Ez zavart a legjobban. Ha még hívhattam volna valakit, hogy velem legyen, nem féltem volna annyira. Hachit megkértem, hogy jöjjön el velem, de nem tette. Mondtam neki, hogy ilyenkor lenne a legnagyobb szükségem egy barátra és nem máskor, de ez is csak megerősített abban, hogy nincs barátom. Ismételten beigazolódott, hogy az ember csak önmagára számíthat az életben. Ha valaki azt hiszi, hogy van önzetlen ember, aki mellette lesz mindig, az nagyot téved. Illetve a családon kívül nincs ilyen. Anyumnak dolgoznia kellett, ezért nem tudott jönni.

03.19. - Szombat - Szóbeli angol nyelvvizsga

Eljött a szombat. Reggel 8 után egy kicsivel felkeltem. Olyan furcsán éreztem magam. Ideges voltam, de valamiért mégsem látszódott meg rajtam annyira. Nem éreztem annyira, hogy szétáradna bennem a "félelem". Persze, bennem volt az a kellemetlen, nyomasztó érzés, hogy éppen vizsgázni készülök, de közben úgy voltam vele, hogy egyedül leszek, nem lesz ott velem senki, nem támaszkodhatok senkire, muszáj, hogy magam boldoguljak. Inkább erre koncentráltam, felnőttesebbnek is éreztem magam, hogy senki nem volt a s*ggemben... ez azonban nem azt jelenti, hogy jó volt egyedül menni. Felöltöztem szépen, kisminkeltem magam, összefontam a hajam és küldtem Jiyongnak egy üzenetet, hogy b*ssza meg amiért ilyenkor nincs velem. Mennyivel könnyebb és jobb érzés lett volna elindulni, ha akkor egy annyit ír nekem, hogy "fighting"... arra azonban várhattam volna egy életet... vagy nem csak egyet. Aznap úgy délután 4 óráig nem ettem semmit, csak szőlőcukrot. Mást nem tudtam leeröltetni a torkomon. Vizet is alig ittam, de állandóan pisilnem kellett. Nem is értem ezt. Ha ideges vagyok, akkor mindig pisilnem kell, még ha egy napja nem is ittam, akkor is. A Ferenciek teréig mentem 3-as metróval, onnan pedig busszal tovább. Persze először rossz oldalon jöttem fel az aluljáróból. Néztem a menetrendet, meg a busz irányát és furcsa volt nekem, hogy átmegy a hídon. Tudtam, hogy nem Budán van a hely, ezért leesett, hogy rossz oldalon vagyok. Átsiettem a másikra, aztán felszálltam a buszra. Leszállva arról, besétáltam a suliba és nagyon meglepett, amit ott láttam. Jiyong fogadott egy csokor rózsával. LOL... na az aztán tényleg meglepne. Khm... komolyra fordítva a szót, meglepett, hogy sokan voltak. Azt hittem alig leszünk, hiszen szombat is volt és nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan vizsgáznak egyszerre. Amikor az előző helyre mentem szóbelizni, alig voltak annál a teremnél, de itt mindenhol hemzsegtek az emberek. Igazából ez érthető, nem is tudom miért gondoltam, hogy kevesen lesznek. Bele se gondoltam, hogy egyszerre mennyien vizsgázhatnak. Szerintem az előző helyen azért nem tűnt fel annyira, mert kisebbek voltak a folyosók és máshogy volt megszervezve az egész. Na meg itt most egyedül voltam. Volt időm ezen töprengeni, ahogy minden máson is. 11:40-kor kezdődött a vizsga, de már 20 perccel előtte ott voltam, ahogy azt megírták. Úgy mentem oda, hogy nem tudtam semmiről, hogy hogyan fog lezajlani a vizsga. Amikor hívtak, bementem és leültem egy padra. Akkor tudtam csak meg, hogy a listening, azaz a hallott szövegértés az első. Nem lett olyan vészes szerintem, de nem akarom elszólni, mert az előző vizsgámon is mindenre azt mondtam, hogy jól sikerült, mégis megbuktattak a szóbeli részen. Ezért most nem fogom azt mondani, hogy jó lett, csak nekem tetszettek a feladatok. Először kicsit nehezen ment a koncentrálás valamiért, de aztán sikerült belerázódnom. Ez a hallott szövegértés sokkal jobb volt, mint az előző. Jóval értelmesebb és több esélye volt az embernek jó választ adni. Miután azzal végeztem, megnéztem, hogy mikor lesz a szóbelim. 13:40-kor kezdődött, ami azt jelentette, hogy 1 órát vártam ott. Kimentem cigizni, aztán benn ültem és zenéthallgatva sudokut fejtettem. Nehezen ment, mert nem tudtam 100%-ig arra koncentrálni. 13:25-kor odamentem a teremhez, aztán 40-kor szólítottak. 8-an voltunk benn a teremben. Kicsit furcsálltam is a helyzetet, mert azt hittem, hogy már kezdődik is az elbeszélgetés, de rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Fogalmam sem volt róla, hogy mi fog még következni. Annyira nem értettem semmit. Én csak megcsináltam, amire utasítottak, de nem tudtam, hogy mit és miért csinálok. A teremben 8-ból 7 fiú volt és én, ezért is bírtam annyira, mikor a csávó behívott minket, aztán tudta, hogy kik vannak benn, de megkérdezte, hogy én ki vagyok. Mondom: öhm... Gabriella... kizárásos alapon. Az volt az első feladat, hogy 5 perc alatt írni kellett egy mesét a képekről. Mindenkinek másféle volt. Nem tudtam befejezni annyi idő alatt, mert sok gondolatom volt, de nem volt időm leírni. Szóltak, hogy vége, így befejeztem az írást és kíváncsian vártam, hogy mi jön ezután. Fogalmam sem volt a vizsga felépítéséről. Ezután a vizsgapartneremet és engem az egyik teremhez vezetett a srác. Egy fiúval voltam, akivel útközben elbeszélgettem. Neki mondtam, hogy semmit nem tudok. Ő tisztában volt mindennel. Kérdezte, hogy izgulok-e. Nem tudom már pontosan mit válaszoltam, de szerintem azt, hogy igen, egy kicsit azért izgulok. Amikor elértünk a teremhez, én léptem be először egy "good afternoon"-nal. Ezután leültünk a férfi elé, aki kérdezgetett minket. Kicsit arrébb pedig egy nő ült, aki jegyzetelte a dolgokat. Ezt sem akarom elszólni, de szimpatikusnak tűntek. Középkorúak voltak mind a ketten és általánosságban pokerfaceszel néztek ránk, de néha-néha elmosolyodtak. Az elején kérdéseket tett fel a férfi. Először a fiútól, aztán tőlem. Tőlem azt kérdezte, hogy szeretek-e vásárolni. Bírom az ilyen kérdéseket. Mindig ilyeneket kapok, csak mert lány vagyok. Mondtam, hogy nem igazán járok plázákba, meg ilyen helyekre, mert nem vagyok egy lányos lány, de vannak dolgok, amiket szívesen vásárolok, aztán kérdezett az internetes vásárlásról és mondtam, hogy azt már inkább. Ezután el kellett mesélni az általunk írt mesét. Annyira idegesítő, hogy a vázlatomban olyan szép, nyelvtanilag helyes mondatokat írtam, de ott valahogy nem tudtam kinyögni egyiket se. A vázlatra pedig nem nagyon lehetett ránézni. Annyira zavaró, hogy utólag mindig olyan szép mondatokat tudok mondani, vagy akár előtte, de amikor éles helyzetben vagyok, semmi nem jut eszembe. Ezután rövid szituációk voltak. Meg is lepődtem, hogy csak 2-2 reakció jutott mind a két félnek. Például az egyik az volt, hogy láttam, hogy sírt és meg kellett kérdeznem, hogy miért, aztán válaszolt rá valamit, majd arra én is, végül ő lezárta. Nem volt olyan rossz. Tetszett az egész vizsgában, hogy sokszínű volt és nem olyan monoton, hogy akkor most csak úgy beszélj a nagy semmiről. A vizsga legutolsó feladata az volt, hogy a technológiai fejlődésekről kellett beszélnünk a vizsgapartneremmel és 4 szempontot megemlíteni amiben megváltozott az élet emiatt az utóbbi 100 évben. Szerintem egész jól megoldottuk. Az volt a legjobb, hogy nem nyomtuk el egymást. Én kezdtem, de szépen beszélgettünk róla és nem harcoltunk azért, hogy most ki beszéljen. Amikor végeztünk, annyira megkönnyebbültem. Kisétáltunk a teremből, aztán mondtam a srácnak, hogy "ez szörnyű volt". Azt válaszolta, hogy szerinte annyira nem volt szörnyű, mert mind a ketten jók voltunk. Végülis igaza van. Nagyjából egy szinten voltunk és ügyesek voltunk. Kicsit még beszélgettünk, aztán megkérdeztem, hogy merre megy, de ő még megvárta a haverját. Szerencsére hamar jött, ezért hozzájuk csapódtam és végig beszélgettünk így hárman egészen a buszig. Nagyon jól elhülyéskedtünk, igazán jófejek voltak. Ők a buszról leszálltak a Keletinél, én pedig mentem tovább a Ferenciek teréig, ott anyum felhívott és beszélgettünk egy keveset.

 + Elkezdtem nézni a Lie To Me című koreai drámát. Eleinte kicsit unalmas volt, aztán jött az érdekesebb része és most megint kicsit uncsi. Igazából nem rossz. Yoon Eun Hye fantasztikus, mint mindig. Ezen kívül a Coffee Prince-ben láttam csak, de az ott nyújtott alakításával azonnal belopta magát a szívembe. Egy kicsit idegesít úgy az összes doramában, hogy a fiúk mennyi mindent megtesznek a lányokért benne. Jó, nyilván ezért sorozat és nem a való élet, de néhol azért nevetséges, hogy ennyire papucsot játszanak benne a csávók. Néhol irritáló, de nem baj, mondván, hogy a büdös életben nem találsz ilyen srácot, úgyhogy nézzed ezt és itt éld ki az ilyesfajta vágyaidat. To be honest, nekem nem is kéne egy papucs-boyfriend.

 + Képzeljétek... most március 26-án veszek majd részt életem első Mondoconján. Nem tudom milyen lesz. Igazából annyira nem is elengedhetetlen része az életemnek, mert sosem láttam értelmét. Vagyonokat fizetni konkrétan a semmiért. Oké, talán vannak jó cuccok, de kinek van kedve arra is költeni ezek után? Jó, biztos van olyan, de engem sosem vonzott igazán ez az egész. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy életemben egyszer azért elmegyek, hátha megváltozik az eseményről alkotott véleményem. Szombaton biztos megyek, a vasárnapban még nem vagyok biztos.

 + Éppen egy dizájnon dolgozok már... egy ideje, csak sehogy nem akar kirajzolódni. Ha sikerülne úgy megvalósítani, hogy a fejemben elképzeltem, annak nagyon tudnék örülni, mert úgy szép. A másik ok pedig, hogy eddig nem váltottam az Ninaa versenye. Ugyebár pontozi kell egymást és egy csomóan elkezdték már. Nem akarom most lecserélni, ha egyszer megírták erről az egészről a véleményüket. Most, hogy túl vagyok ezen a héten is, belehúzok a dologba, mert nekem is uncsi már ez kicsit.

Azt hiszem végre elérkezett az idő és sikerült nagyjából összeszednem a blogokkal és blogolással kapcsolatos tanácsaimat, illetve tapasztalataimat. Kérték már tőlem, hogy írjak egy bejegyzést erről, ezért most igyekeztem minél hasznosabb dolgokkal előállni nektek a blogokat illetően. Előtte viszont egy kis "önfényezés".

Why am I the blogger queen?

Hogy miért is tartom magam queennek? First of all, nem tartom magam jobbnak senkinél. Illetve, néhány embernél azért igen, de ez most mellékes. Az idiótáknál, akik csak utálkozni tudnak egyértelműen jobb vagyok, most viszont nem erről szeretnék beszélni. Azt hiszem éppen itt az ideje, hogy elmagyarázzam mire fel gondolom azt, hogy "queen" vagyok. Nézhettek emiatt nagyképűnek, de szerintem ez szimplán őszinteség és reális gondolkozás. Leszögezném, hogy ezzel egy blogot sem szeretnék degradálni, vagy lekicsinyleni, mert az enyémnél vannak jobbak. Nem gondolom azt, hogy az én blogom a legjobb. Továbbá azt sem hiszem, hogy az enyém lenne a legnépszerűbb. Mint kinézetben, mint tartalmilag vannak jobbak az enyémnél - én így gondolom. Szerintem nem is a legválasztékosabb a fogalmazásom, a bejegyzéseim pedig sokszor unalmasak - legalábbis az én véleményem szerint - és vannak alkalmak, amikor nincs naponta friss. Ettől függetlenül tehát miért is vélekedek így magamról? A válasz egyszerű: azért, mert vannak olyanok, akiknek írhatok. Ez kicsit talán hülyén hangzott, de hadd magyarázzam el. Egy blognak ez a lényege, a blogger "vágya", hogy meghallgassák őt, odafigyeljenek rá. Ha nem ezt szeretné, akkor naplót is vezethetne, nem szükséges foglalni a helyet a listán. Még ha nem is annyira aktívak az olvasóim, tehát nem sokszor mutatják ki nekem, hogy itt vannak, mégis úgy érzem, hogy érdemes éjszakákon át virrasztani, hogy összehozzak egy jó bejegyzést. Szoktam ilyet csinálni. Volt, hogy egész nap nem ettem, mert egy bejegyzésen dolgoztam folyamatosan. Elég feltűnő szerintem, hogy számomra ez az egész már nem csak egy "blog", hanem sokkal többet jelent. Már rég túlnőtt egy blogon ez az egész. Tetoválást is szeretnék majd csináltatni, amely erre emlékeztet majd örökké. Azért vagyok tehát "blogger queen", mert van olyan, aki visszajár a blogomra, akinek segíthetek, akit inspirálhatok és ezért tényleg megéri ezzel foglalkozni folyamatosan, pihenés nélkül. Ezt tartom igazán fontosnak. Hirdetéssel akármennyi látogatód lehet, de azokat meg is kell ám tartani... és én itt a valódi olvasókra gondolok. Ezért van az, hogy engem elsősorban nem az érdekel, hogy mennyien látogatnak. Én egyedül azzal foglalkozok, hogy ezekből a látogatókból mennyi az olvasóm, ugyanis a kettő egyáltalán nem ugyanaz. Kis Pista, az 55 éves favágó is idetévedhet a blogomra, tehát ő már látogató, ám aligha hiszem, hogy felkeltené az érdeklődését egy 20 éves szerelmes lány mindennapjairól szóló oldal és olvasómmá válna. Nem tagadom, mindig jó érzés, amikor sokan járnak az oldalamon, hiszen legalább többen látják az oldalt, amiért nap, mint nap megdolgozok, ugyanis amikor nem hozok frisst, akkor is mindig ügyködöm a blogomon valamit. Hirdetni sem szoktam magam. Ha mégis megteszem, akkor az azért van, mert szeretném ha sokan rátalálnának erre a kis "világra" hogy nekik is segíthessek. Egy valamit azért kiemelnék ezzel kapcsolatban: február 3-án nyitott ki újra a blogom, nagyjából öt napra rá pedig már az első helyen volt a portállistán. Egyszer hirdettem magam, hogy visszatértem, de azután többször nem és szerintem ez fantasztikus. Ahogyan az is, hogy hirtetés nélkül vagyok jelenleg dobogós helyen a blogok között. Szeretném megköszönni az olvasóimnak, hogy lehetővé teszik számomra, hogy átérezzem a blogolás élményét és, hogy van akiért megéri írni, illetve nevezhetem magam blogger queennek! Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy idáig fejlődtem, hogy ezt mondhatom magamról. Remélem ti sem gondoljátok másképp, cassieteddyk.

What makes a blog good and enjoyable? (Advices)

Mitől jó egy blog? Ez elég sok mindentől függhet. Ugyebár mások vagyunk. Mindenkinek megvan a saját személyisége és ezt figyelembe kell venni. Ezzel összefügg az is, hogy nem mindenki "született blogger". Nem való mindenkinek a blogolás. Néhány ember szerint talán nem olyan nagy dolog egy blog vezetése és "bárki képes rá"... ez azonban egyáltalán nem így van. Az sem elég ehhez, ha jól fogalmazol. Szerintem én annyira nem fogalmazok nagyszabásúan, ám mégis népszerű a blogom. Ez azért van, mert hiába választékos valaki beszéde, ha nem beszél érdekes dolgokról, semmit sem számít. Nyilvánvalóan sokat számít, hogy helyesen írjon és beszéljen a blogger. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de a sok rövidítés és a helyesírási hiba engem idegesít. Nem azt mondom, hogy olykor nem csúszhat be pár, mert a profiknál is előfordul, de szerintem ez a legalapabb dolog az egészben. Ha már blogoláson gondolkozol, legalább helyesen írj és beszélj az anyanyelveden. Felesleges a túlzott bonyolítás a mondatokat illetően. Nem kell "jogszabályi szinten" fogalmazni. Ez csúnyán fog hangzani, de a lényeg, hogy a köznép megértse amiről prédikálsz. Hiába vágsz fel a vokabuláris szinteddel, ha az olvasó nem érti meg amit mondani akarsz, gyorsan "elijeszheti". Egy blogger emellett legyen érdekes. Ez is elég furán hat, de ha unalmas maga a blogger, nyilván a blogja sem tartogat majd különösebb élményeket az olvasó számára. Sokan gondolják úgy, hogy unalmas az életük. Lehet, hogy így is van. Talán te monotonnak éled meg, de gondolj bele, más nem ugyanazt az életet éli, amit te, lehet, hogy neki unalmasabb és / vagy szívesen olvasna a tiédről. Az enyém sem különösebben érdekes, viszont ez az, amit már említettem: egy bloggernek tudnia kell hogyan írjon az unalmas életéről egy élvezhető bejegyzést. Ez az, amit szerintem megtanulni nem lehet, legalábbis nem egy könnyen. A jó blogger tudja hogyan fogja meg a "hallgatóságot". Amellett, hogy a napjait, a tapasztalatait és a gondolatait megosztja az olvasókkal, egyéb extrákkal is szolgálhat. Például nem egy rossz dolog, ha bejegyzés-sorozatoba kezd. Én zeneajánlós bejegyzés-sorozatot indítottam, de ez bármilyen lehet. A blogger fantáziájára van bízva minden, hogy ő mit szeret és mit szeretne megosztani a nagyérdeművel. Gondolom másokkal is megesett, hogy nem volt ihletük, akkor pont jól jönnek a tesztek, melyekre csak válaszolgatni kell. Én ezeket szoktam "bevetni", de ahogy már említettem, egy igazán tehetséges blogger tudni fogja, hogy mit kezdjen ilyenkor és mivel fogja meg a látogatókat, hogy olvasóvá váljanak. A kinézet is fontos, ám szerintem egyedül az számít, hogy esztétikus legyen az oldal. Nem kell nagyszabású dizájnokkal bombázni a népet. Az már nem is igazán illik egy bloghoz. Leginkább a rajongói oldalak ismérve a lób*szó fejléc és társaik. Persze, ez is személyfüggő, hogy ki mit szeret, vagy kinek mi tetszik. Ez csupán az én véleményem volt. Ahogy a való életben is, a blogodnál sem a kinézettel próbáld megfogni a másikat, hanem a tartalommal. Az egyébként is olyan, hogy megállapítja valaki, hogy oké, szép az oldal, de ha üres és nincs "belül" semmi, akkor nem fog visszajárni sem. Ne legyen tele a blogod rövid, semmitmondó bejegyzésekkel, mint például, hogy most elmész otthonról, vagy izgatott vagy hányas lett a dolgozatod. Erre kitalálták a Twittert. Ott van 140 karaktered, mely bőven elég ahhoz, hogy megoszd ezeket. Egy blogbejegyzés legyen tartalmas és kellően terjedelmes. Sokszor kaptam már meg, hogy milyen hosszúak a bejegyzéseim. Igen, ez így van, mert akkor van értelme az egésznek, ha szépen kidolgozom azokat. Bár ez mint mindenhol, itt is helytálló, hogy a minőség fontosabb, mint a mennyiség, az én posztjaim mindig hosszúra sikerülnek. Nem szándékosan, csupán legtöbbször árad belőlem a sok mondanivaló. Ezzel is szerettem volna szemléltetni, hogy fontos az elszántság, az, hogy legyen időd a blogodra. Szánj rá időt és fektess bele energiát, hogy minőségi munkát adj ki a kezeidből. Tedd személyesebbé a kapcsolatot az olvasóiddal! Talán először még nincs olyan sok, vagy egyáltalán nincs. Ez a másik, ne várd el, hogy azonnal tolongjanak nálad az olvasók, mert ez nem így megy. Eleinte csak írj kedvtelésből, majd később folytasd ugyanezt, csak akkor már annak a tudatában, hogy van is kinek írni a bejegyzéseket. Ha egyszer szereztél magadnak olvasókat, akkor ne hagyd őket cserben. Nem azt mondom, hogy ennek szenteld az életed, hisz egyszer mindennek vége és nyilván van élete a bloggereknek is, de abban a tudatban vezess blogot, hogy tudod, szeretik is amit írsz. Végezetül megemlíteném a legfontosabbat: szeresd és élvezd, amit csinálsz! Vannak olyanok, akik pár helyen látják mennyire jó dolog blogot vezetni, mert sokan érdeklődnek iránta. Ez amolyan fellángolás. Neki is kezdenek egynek, de kínszenvedésként élik meg, mert csupán figyelemre vágynak, de nem élvezik az írást. Csak akkor lehetsz sikeres a blogolásban (is), ha szereted csinálni és nem a figyelemért, vagy elismerésért írsz. Az életben minden téren igaz, hogy csak abban lehetsz igazán sikeres, amit élvezettel csinálsz.

My short advices for bloggers

Ismerd az anyanyelvedet! - Nem hiszem, hogy ez különösebb magyarázatra szorul. Ha már belekezdesz egy blogba, az a minimum, hogy tudj helyesen írni és ne használj túl sok szlenget. (Egy idő után) idegesítő tud lenni a "vok, nemtom" és társaik.

Fogalmazz egyszerűen, érthetően! - Példás dolog, ha mindenféle kacifántos szót ismersz, de tudnod kell, hogy ezzel a tudással nem mindenki rendelkezik. Nyilván nem túl szórakoztató egy olyan bejegyzést olvasni, aminek az ember a felét sem érti.

Fejezzen ki téged a blogod címe! - Nem hinnétek, pedig mégis nagyon sokat számít, hogy mi a blogod url címe, ezért jól válaszd meg. A lényeg, hogy érezd magadénak. Én például már biztosan nem tudnék más oldalon blogolni.

Légy kreatív! - Sokszor megesik egy bloggernél is, hogy nincs ihlete, vagy éppen annyi ideje. Ez normális, mi is emberek vagyunk. Azonban nem árt, ha ilyen alkalmakra is felkészülsz és mindenféle érdekességekkel várod a látogatókat.

Legyél érdekes! - Talán furcsa tanács, de nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt sem. Nem kell, hogy a legizgalmasabb legyen az életed, de legalább érdekes gondolatokkal rendelkezz és tudd "tálalni" is azokat.

Legyen véleményed! - Én sok utálót szereztem azzal, hogy kinyilvánítottam a véleményemet, de ha egyszer már kicsit jobban megismernek, ez hozzátartozik a dologhoz. Fontos, hogy a bloggernek legyen egy kialakult világnézete és ne legyen az a "nekem minden mindegy" típus.

Légy sokoldalú! - Izgalmas egy olyan ember blogját olvasni, aki sokoldalú, így mindig meglepi az olvasót valami újdonsággal. Aki sokoldalú, az alapjáraton érdekes személyiség, ez nincs máshogy akkor sem, ha blogot vezet.

Légy egyedi, ne másokról vegyél példát! - A blogod téged fejez ki, nem mást. Minden ember különböző és éppen ezt kell szemléltetned. Elsősorban arról írj, ami téged érdekel, amit te találsz fontosnak. Azért egy hasznos tanács: ne vidd túlzásba az áradozást és egyebeket, mert sokszor taszító tud lenni. Nem mindenki lehet oda egy dologért annyira, amennyire te.

Légy udvarias és közvetlen! - Semmiképp nem hátrány, sőt ez egy nagyon fontos tulajdonsága a bloggernek. Nem hiszem, hogy az emberek szívesen látogatnak valakit, aki bunkó, vagy undok. Legyél kedves és barátságos más bloggerekkel. Nem rossz dolog, ha bekerülsz egy társaságba.

Ne foglalkozz a rosszakarókkal! - Miért kéne bocsánatot kérned azért aki vagy? A blogon kifejezed magadat. Ez így van jól. Ne érdekeljenek a rossz szándékkal megírt kommentek téged, vagy a blogodat illetően. Továbbra is tedd azt, ami neked jó. Senkinek nincs beleszólása az életedbe.

Fektess bele időt és energiát! - Lehetsz elfoglalt ember, de ha már nekikezdesz egy ilyen oldalnak, szánj is rá elegendő időt. Nem kell 0-24-ben a gép előtt ülni, de ha nem foglalkozol vele eleget, nyilván nem olyan fontos, akkor pedig nincs értelme az egésznek.

Legyen esztétikus a blogod kinézete! - Nem tanácsolnám az óriási, csicsás dizájnokat. Sokkal kellemesebb hatást tudsz elérni egy kevésbé feltűnő, visszafogott, de mégis ízléses kinézettel. A lényeg, hogy ez is valahogyan téged fejezzen ki. A bejegyésekben alkalmazz kiemeléseket, de ne vidd túlzásba!

Légy türelmes! - Ahogy az életben semmi, az olvasók sem fognak egyből az öledbe pottyanni. Én 2009-ben kezdtem a blogolást és körülbelül 4 évembe tellett, míg eljutottam odáig, hogy olvasókat szereztem.

Szólítsd meg az olvasóidat! - Kommunikálj velük. Akár kezdd köszönéssel a bejegyzést, vagy zárd le azzal. Még ha nem is fognak válaszolni, hidd el, jobban bele tudják élni magukat az olvasásba, ha úgy érzik személyesen nekik írsz.

Figyelj oda az olvasóidra! - Ha már eljutottál odáig, hogy vannak olvasóid, akkor fontos figyelmet fordítani rájuk. Akár szavazásokkal, vagy felmérésekkel tudd meg, hogy mire kíváncsiak, ugyanis innentől már nem csak rólad szól ez az egész.

Szeresd, amit csinálsz! - Ez a legfontosabb tanács. Csak akkor érhetsz el valamit, ha szereted is azt csinálni. Érezd azt reggelente, hogy szívesen ülnél le a blogod elé és kezdenél neki egy bejegyzésnek. Szeresd a blogod! A blogod TE vagy.

Tudom, elég sok dolgot összegyűjtöttem. Nem szerettem volna parancsolgatni, vagy irányítgatni bárkit is, én csupán igyekeztem hasznos tanáccsal ellátni azokat, akik szeretnének blogot indítani, vagy már vezetnek, de elakadtak. Remélem tudtam nektek segíteni. Örömmel várom a hozzászólásokat ezzel kapcsolatban. Ha van még kérdésed, azt itt nyugodtan felteheted kommentben, vagy EZEN AZ OLDALON. Illetve szívesen várom az egyéb kérdéseiteket is az Ask.fm-en, ugyanis nagyon jó unaloműző válaszolni rájuk. Örömmel teszem. Ne feledd, fontos, hogy jól érezd magad a bőrödben és boldog legyél! Mindig erre törekedj! Ha egyedül nem is megy, én mindig itt vagyok, hogy segítsek! Kellemes hetet kívánok nektek! Nemsokára tavaszi szünet! Kitartás!

Hello béjbiz! (I'm Taeyang in this gif when I see chips. LOL) Nektek hogy telnek a napjaitok? Az enyémek többnyire elég uncsik. Bevallom, sosem értettem, amikor az olvasóim mondták, hogy nekem olyan érdekesek a napjaim, velem történnek izgalmas dolgok és milyen jó emiatt olvasni a bejegyzéseimet. Szerintem teljesen unalmas és átlagos dolgokról írok, szóval tényleg fogalmam sincs, hogy mit találnak ebben érdekesnek. Persze én azon vagyok, hogy minél jobban feldobjam a posztjaimat, de sz*rból sajnos elég nehéz várat építeni. Régen még történt is velem valami, de mára már üresek a bejegyzéseim, a napjaim és én is. Azt vettem észre magamon, hogy régen vizsgálgattam azért a körülöttem lévő világot és elgondolkoztam mindenfélén. Mindig eszemben volt, hogy na majd ezt, meg ezt leírom egy bejegyzésben. Ez sajnos elmúlt. Már gondolataim sincsenek. Állandóan üres a fejem. Oké, a haterek ezt eddig is tudták... meg én is, de tényleg nem gondolkozok el semmin. Egyedül azon, hogy "Jiyong így, Jiyong úgy..." Nonstop ez megy a fejemben és mivel senkit nem érdekel, se itt se sehol nem igazán adom ki magamból ezeket. Elég nehéz másra gondolni, ha az ember szerelmes és beteljesületlen is. Ha beteljesülne, akkor nem kéne azon törnöm a fejem, hogy mikor mit csinálnánk, ezért tudnék másra is koncentrálni... most sajnos csak a fájdalomra vagyok képes fókuszálni... I mean legfőképp érezni. Átlagos vagyok. Egy átlagos 20 éves lány, aki leérettségizett és idén fog vizsgázni az OKJ-n. Vannak háziállataim, hosszú barna hajam van, néha lógok a suliból és néha sírok. Egy átlagos depressziós 20 éves lány. Komolyan én szeretnék segíteni másnak, amikor én is segítségre szorulok? Kicsit ironikus helyzet. Úgy vagyok vele, hogy ha én nem vagyok boldog, legalább igyekszem másokat azzá tenni. Azokat, akik megérdemlik. Ha tudok valakinek segíteni, az engem is jó érzéssel tölt el. Ezért is szeretem a pozitív visszajelzéseket. Néha úgy érzem magam, mint Hannah Montana. Nappal egy átlagos lány vagyok, de éjszaka - illetve amikor itthon vagyok és megszáll az ihlet - egy blogger aki még inspirál is másokat. Erre az egyre legalább büszke vagyok. Nemigen van számomra jobb érzés, mint amikor elkészülök egy bejegyzéssel és publikálom.

Hétfőn nem történt semmi, majd ugyanez megismétlődött kedden is, továbbá szerdán annál inkább megtörtént ez a semmi, csütörtök pedig izgalmatlanságokban (igen, tudom, hogy ez nem egy szó) dús nap volt... és itt vagyunk most. Péntek van. Na jó, komolyra fordítva a szót... igyekszem azért valamit összehozni erről a hétről. Szerencsére ez a lazítós hetem volt, amikor nincs olyan sok órám. Hétfőn például nem volt első négy órám, azaz dokumentációkezelés. Kedden is csak 11:30-ra kellett mennem, ahogy hétfőn is. Meséltem már arról a projectről, amit négyen csinálunk... amiatt nem kellett bemenni kedden marketingre, viszont ha jól tudom a jövőhétre meg kellene csinálni... nem ártana nekiállni, asszem. Szerdán 8-ra mentem és aznap pedig pont 11:30-kor végeztem. Lett volna még angolom, de úgy döntöttem, hogy én nem ülök benn feleslegesen 3 órát. Nem szeretem az angolokat, mert nem tanulunk semmit. Általában végigbeszélgetik az osztálytársak a tanárral az órát, ráadásul mégcsak nem is angolul. Ha pedig nem lesz 2in1 képzés, pláne nincs értelme bemenni. Még mindig ezen csámcsognak, hogy legyen olcsóbb, csak az a truth, hogy semmi értelme ezen törni magukat, úgysem lesz meg a minimális létszám. Egy csomó embernek - köztük velem - még mindig nincs meg a nyelvvizsgája, pedig májusra kell... viszont az a különbség, hogy bennük a potenciál se nagyon van meg hozzá. Csütörtökön, azaz tegnap egész nap itthon voltam, mert nem volt órám. Azon rágódtam, hogy meg kéne írni valami bejegyzést, de ahhoz annyira nem jött az ihlet. Olyan szomorú, borongós nap volt, hogy az az egész napomra kiterjedt. Nem volt jó kedvem, azonban képzeljétek, elkezdtem írni egy történetet hosszú idő után először. Furcsa volt és tudom, hogy meg fogom bánni, hogy egyáltalán nekikezdtem. Nem tudom még, hogy mi lesz a sorsa, de elég sokáig jutottam vele, nemsokára be is fejezem. Valószínűleg ha megcsináltam a történetes menüpontot, akkor a regisztráltak elolvashatják.~ Ma 11-kor keltem, ami miatt mérges voltam magamra, mert jóval előbb akartam. Megkávéztam és most ezt a bejegyzést írom. Igyekszem hamar végezni vele, mert utána megyek és megcsinálom a garnélát. Húúúú, már itt nevetek. Kíváncsi vagyok mit fogok kihozni belőle. Szerintem ma koplalni fog a család... de önként vállalták be az éhezést, szóval nincs bűntudatom.

Féltékenység (ill. egyéb kategóriák)

Igen, féltékeny vagyok. Hmm ilyenkor jogosan merül fel bennem és gondolom másokban is a kérdés, hogy mégis hogyan és mire fel. Well... én Jiyong előtt sosem voltam féltékeny típus. Az első szerelmem egy hvcs (helyi vagány csávó) volt, tehát sok lány odavolt érte és persze nem mondom, hogy kellemes érzéssel töltött el, de mégsem éreztem, hogy annyira féltékeny lennék. Ráadásul ezután az akkori egyik legjobb barátnőm összejött a szerelmemmel... igen, bizony, ezt csinálta a kis cukibogár... ^^ és persze rohadtul kellemetlenül érintett, de ami a durva, hogy annyira nem is viselt meg. Jó, akkor talán úgy éreztem, hogy igen, de visszatekintve az még nem volt semmi ehhez képest. Oké, azért van különbség egy hvcs és egy vvcs (világ vagány csávója) között, de a szerelemben szerintem ezek nem így számítanak. Olykor rosszul esett, amikor eszembe jutott, hogy a legjobb barátnőm vele van, de mégis inkább a lány hátbatámadása sújtott le igazán. Ezután a fiú eltűnt a környékről és mindenhonnan, majd évek múltán, most 2015-ben a szülinapomon rám írt. Beszéltünk pár sort. Jól esett kicsit kommunikálni vele és azt tapasztalni, hogy egészen jól eléldegél és nincs semmi baja. Aggódtam érte (leginkább mert drogozott). Tudjátok, ha valakit nagyon szerettél egyszer, akkor talán az érzés elmúlik, de azután mindig törődni fogsz vele. Én legalábbis biztosan ilyen vagyok. Én ha valakit igazán a szívembe zártam egyszer, soha nem fog onnan elmenekülni, még ha az életemből ki is lép. Jiyongot úgy belezártam a szívembe, hogy még az életemből sem fogom elengedni soha, ha egyszer sikerül a részévé válnia. *evil laugh*

Na és rá is térek végre az alcímre, illetve arra, hogy miért is merült fel bennem ez a téma. Ahogy kezdtem, talán sokatok hülyének néz, mert nem érti, hogy én nekem mire fel van jogom féltékenykedni Jiyonggal kapcsolatban, de nem érdekel ki mit gondol erről. Szerintem azért "van jogom" hozzá, mert tudom, hogy nálam jobban senki nem szereti... mármint ilyen tekintetben. Nekem ő az életem szerelme és tudom, hogy ilyen szemmel vizsgálva a helyzetet, senki más nem tudja űberelni az én érzéseimet iránta. Bocsika, ha ez neked túl offenzív tartalom, talán nem kéne a blogomat olvasnod ilyen zártkörű gondolkodásmóddal. Vannak Jiyong rajongói, azzal nincs is baj, akik a normális kategóriába tartoznak. Egy ideig tényleg, még aranyos is és biztos, hogy ha együtt lennék Jiyonggal, még beszélnék is velük, mert szimpatikusak. Nyilván aki nem szeretne engem, azzal nem beszélnék. Nem foglalkoznék velük és nem is haragudnék rájuk egy cseppet sem. Mondjuk talán írnék nekik normálisan, hogy "nem értem miért gondolod így", vagy "én azért nem utállak téged, amíg Jiyongot támogatod", stb. Ők Jiyong rajongói és nem kötelesek engem szeretni. (LOL, úgy beszélek, mintha kajak együtt lennénk.) Tehát rájuk nem is lennék féltékeny és nem is vagyok. Az őrültebb rajongókról is szeretnék szót ejteni. Van az a 18 évesnél nem idősebb (de általában még 15-nél sem) kategória, akik arról írogatnak, hogy milyen pózokban és hogyan szeretnék ha megd*gná őket. Nem csak Jiyong, hanem mások idolok is. Erre nem tudok még csak féltékeny se lenni. Ilyenkor komolyan lehetetlenség számomra eldönteni, hogy nevessek-e, mert egyrészt k*rvára nevetséges, másrészt szánalmas. Szerintem mindenki átérzi ezt, amikor ilyet lát. Abban a korban még a méhecskénél és a virágoknál kéne tartani, nem a kámaszútránál, b*sszus. ._. De még ha az is a legnagyobb élvezete, hogy éjszakánként "jól érzi magát", legalább ne ossza meg senkivel a fejében lejátszódó, idolokkal lefolytatott perverzióit. Tartsa meg magának. Bocsika, hogy már megint kicsit 18-as a téma, de én 20 éves és tényleg szerelmes létemre nem csinálok ilyeneket. Még ha csinálnék sem írnám le.

Nem is tudom konkrétan, hogy most milyen viselkedésre vagyok féltékeny, de nagyon tudom utálni, amikor már úgy áradoznak róla, hogy túlzásba viszik és amikor "szerelmem", meg egyéb jelzőkkel illetik. Én a szerelmem jelzőt nem tudom csak úgy mindenkire ráaggatni. Fogalmam sincs, hogy ők ezt mennyire komolyan gondolják, de az biztos, hogy zavaró tényező(k). Vannak dolgok, amikkel néha ki tudnak akasztani az ilyen p*csák. Ezekre a dolgokra személyesen szerintem képes lennék ugrani. Van Facebookon is olyan, akinek legszívesebben betonfalba verdesném a fejét... és leginkább a magyar fanokról tapasztalom ezt. Jó, máshol nem is nagyon szoktam figyelni, Facebookon meg többször megakad az ilyeneken a szemem. Like, nope, b*tch... Most kicsit gondoljatok bele... idézzük fel kicsit az amerikai tinifilmeket. Tegyük fel, hogy Jiyong egy teljesen átlagos srác és mondjuk egy suliba járok vele, de nem szoktunk beszélgetni, mégis szerelmes vagyok belé. (Ez egyébként tök ugyanaz, mint ami nálam van, csak az a különbség, hogy Jiyong híres és nincs a közelemben, de persze az én érzelmeim elítélendők... no mindegy...) Aztán a suliban egy csomó csaj odavan érte, mert nagyon kis menőgyerek. Így már sokkal másabb a sztori, nemde? Ha a való életben is így lenne, akkor senkinek nem lenne semmi problémája azzal, hogy én szeretem őt. Ebben a helyzetben viszont senki nem hiszi el, mert... nos én nem tudom pontosan miért, de abban biztos, hogy a féltékenység számukra is nagyban közrejátszik, hogy utálnak engem és nem hisznek nekem. A különbség csak az, hogy én tényleg úgy szeretem Jiyongot, mint az embert és abba az emberbe vagyok szerelmes.

Reakció videó

Nem olyan régen megjelent már új MV, amit még mindig nem néztem meg. Azt terveztem, hogy csinálok rájuk egy reaction videót. Mit gondoltok? Szavazásra is bocsátom, hogy melyiket szeretnétek legjobban látni. Én arra gondoltam, hogy arra csinálok ilyen videót, amelyikre én szeretnék, de ha még pluszban megszavazzátok valamelyiket, akkor arra biztosan lesz. Aztán ki tudja, lehet a nagy részükre alkotok valamit ezek közül. Gondolkoztam, hogy lehessen-e többre szavazni, de gonosz voltam és inkább azt választottam, hogy csak egyet lehessen megjelölni. Az életben tudni kell dönteni (mondom én, oké). Hajrá! (Olyanokat soroltam fel, amiket még nem láttam. Volt amit direkt ezért nem lestem még meg.) A legtöbb szavazatot kapó videó nyer, 2016. március 10-én zárom le a szavazást!

Emellett kérlek ne feledkezzetek meg erről a szavazásról sem, ugyanis még mindig érdekel, hogy közületek hányan látták már "gyönyörűséges" fejemet. Ja és veletek is jó lenne találkozni! *-* Egyébként van valami - nem, nem egy találkozó, mert arra senki nem jönne el - amit már tervezek egy ideje... majd egyszer azt is bejelentem az egyik bejegyzésemben, vagy valamilyen formában, akár Facebookon. Look forward to it~!

Végezetül jöjjön egy kis teszt. Teljen mindenkinek szuperül a hétvégéje! Puszi! (A tesztért kattints a bővebbenre.)