𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

Pieces Of My Personality

2016.08.22. 22:03, Cassie

Ivós játék: Válassz egy szintet és igyál akárhányszor a következő szavakat olvasod. Nehézségi szintek: [ level 1 - "amikor" ] [ level 2 - "ha" ] [ level 3 - "is" (S*ggrészeg leszel.) ] >> START! >>

Sziasztok! Gondolkoztam, hogy milyen bejegyzést hozhatnék és végül arra jutottam, hogy összefoglalok nektek velem kapcsolatos apró, vagy épp nem apró dolgokat. Teljesen random írtam össze a szempontokat, remélem azért valamennyire érdekesek lesznek számotokra. Egyértelműen nem mindent írtam le, mert lenne vagy 20 oldalas némelyik szempont, főleg talán az első, hogy miket szeretek.

http://25.media.tumblr.com/e4216c78f6833e8db02d06ff1bdba638/tumblr_mv1tuqYBnc1r8qrdio1_500.gif

Dolgok...

... amelyeket szeretek
 > Reggel korán felkelni magamtól, ha nincs semmi kötelező tennivalóm egész nap. Olyankor kellemes szépen lesétálni a konyhába, nyugiban megfőzni a kávét, azt meginni és gondolkozni, hogy mit csinálhatnék egész nap, amihez nekem van kedvem.
 > Nyáron átvirrasztani éjszakákat, belefeledkezve akár egy jó sorozatba, filmbe, az oldalam szerkesztésébe, vagy bármibe.
 > Amikor nyáron anyum reggel 4:20-kor felkel, hogy munkába menjen, én pedig fenn vagyok még. Olyankor jön fel a Nap és jó hűvös az idő. Az udvaron tudunk beszélgetni egy keveset.
 > Belebolondulni egy általam újonnan felfedezett dalba és azt hallgatni napokig folyamatosan.
 > Rejtvényt-, sudokut fejteni. Szerintem még a papámtól örököltem. Nagyon okos ember volt és a mai napig előttem van, ahogy fejtette a rejtvényeket az udvarunkon lévő padon.
 > Az emlék, amikor még kicsi voltam és a papámmal ültünk a fedett teraszunkon, miközben az eső zuhogott. A mamám épp főzött, mi pedig beszélgettünk és együtt nevettünk.
 > Belemerülni egy igazán érdekes könyvbe. Szeretem, amikor van hangulatom és erőm leülni olvasni. Sajnos legtöbbször valamiért nem tudok rá koncentrálni, annyi minden jár a fejemben és annyi elintéznivalóm van.
 > A cicák dorombolása... vagy úgy szimplán csak a cicák. Boldoggá tesznek. Amikor az én cicám odajön hozzám. Máshoz nem megy, ha hívja, de hozzám igen. Nem én etetem, mégis engem szeret a legjobban. (Gondoltam megjegyzem azoknak, akik szerint a macska csak a kajáért szeret.)
 > Felvidítani valakit és erőt adni neki. Ha boldogok azok, akiket szeretek.
 > Egy jó, izgalmas horrorfilmet nézni. Esetleg egy érdekes doramát, sorozatot.
 > A jó érzést, amikor látom, hogy mások is támogatják az alulértékelt kedvenceimet. Nagyon kellemesen tudok csalódni olyankor az emberekben. Valamint az ilyenkor szerzett ismeretségeket a közös érdeklődéssel rendelkezdő emberekkel.
 > Amikor látom és érzem, hogy mellettem állnak és támogatnak.
 > Elmenni anyummal vásárolni. Valamiért annyira szokássá vált és tök jól tudom érezni magam, amikor anyummal elmegyünk valahova vásárolni, vagy épp beülünk a KFC-be, esetleg Mekibe, vagy néha napján sushizni.
 > Egy jó ruhát találni és megszerezni. Nem vagyok a shoppingolós fajta, sőt egyenesen rühellek a plázákban sétálgatni, ruhákat próbálgatni, de olykor ha találok egy darabot, cipőt, ékszert, vagy igazából bármit, ami tetszik, azt nem rossz megvenni. Ez a netes vásárlásra is igaz.
 > Várni egy csomagra. Amikor rendelek valamit magamnak a netről és várok rá, az olyan jó érzés. Szeretek a jó dolgokra várni, amik tudom, hogy biztosan eljönnek. A várakozás a legizgibb része az egésznek.
 > Meglepetések! Nagyon szeretem a - jó - meglepetéseket. Ezért is, összefüggően az előbb említett várakozással, amikor szülinapomkor is ajándékot kapok, minél lassabban bontom ki. Persze ez a többiek számára idegtépő, mint az állat, de én imádom azt az érzést, hogy vajon mi lehet benne, mit kaphattam és az az egy pillanat, amikor meglátom. Ezért is van az, hogy valamilyen meglepetést mindig kapok szülinapomon, még ha nem is nagy dolgot.
 > Kiélvezni a pillanatot a szeretteimmel. Ez nyilvánvaló, hogy szeretek azokkal lenni, akik közel állnak a szívemhez, de megpróbálom úgy szervezni is a dolgokat, hogy minél jobb emlékekkel legyünk gazdagabbak. Ezért emlegetem például, amikor Lilithtel a zuhogó esőben mezitláb rohangáltunk, kiabáltunk, énekeltünk és táncoltunk a Deák téren. Vagy amikor Elishával mindig elmentünk bulizni és például hazafelé éjszaka kihalt volt minden.
 > Egy jó, mélyreható beszélgetés. Leginkább személyesen.
 > Egy olyan bejegyzés publikálása, amivel teljesen meg vagyok elégedve. Vagy igazából már azt szeretem, ha publikálhatok egy bejegyzést. Habár lehet kívülről nem így jön le, de nem olyan kis munka azért megírni egyet, ami még tartalmas is és nem csak a cicám étkezési szokásairól szól, meg az ülési pozitúráimról (törökülésben szeretek ülni, vagy úgy hogy a talpaimat összeteszem és minél közelebb húzom magamhoz, btw xD).
 > Új dolgokat kipróbálni, megismerni. Akár a legextrább dolgokat is. Szeretnék egyszer ejtóernyőzni, bungee-jumpingozni, búvárkodni (még ha thalassofóbiám van is - elvégre nem élheti le az ember rettegve az életét, bátornak kell lenni), snowboardozni, gokartozni, motorozni, sétarepülni (megint, sokszor), minél több vidámparkba eljutni / hullámvasútra felülni, fellépni sok ember előtt (megint), stb.
 > Új embereket megismerni.
 > Nyelveket tanulni.
 > Segíteni a rászorulókon és - hívjatok érzéketlennek, de - leginkább az állatokon.
 > Télen, amikor sok hó esik és a karácsony is fehér. Persze ez már nagyon régóta nem történt meg, a mai fiatalok azt sem fogják tudni mi az a hó, milyen szánkózni, hóembert építeni, hócsatázni, vagy hóanyalt készíteni. Valamint, amikor karácsonykor kinézel az ablakon és minden fehér, az általad épített hóember pedig visszamosolyog rád.
 > Pulcsit viselni. Sok pulcsim van és a készlet egyre csak bővül. A pulcsis idő az ideális számomra, a hőmérséklet is kellemes és felvehetem valamelyik kedvencemet.
 > Színes, látványos, különleges dolgok. Lehet ez akár egy kép, vagy egy videó, videoklip, Bármi.

... amelyek idegesítenek
 > Ha valaki hangosan eszik, vagy lélegzik. Nem tehetek róla, de amikor valaki hangosan eszik a legnagyobb csendben, az nagyon tud idegesíteni.
 > Amikor nem találok valamit. Oké, ez természetes, de állandóan az történik, hogy leteszek valamit, hogy "emlékeznem kell, ide tettem, itt majd biztos megtalálom", aztán biztos, hogy nem fogom. A TB kártyám azóta nincs meg, pedig kéne már. xD
 > Ha valaki az utolsó pillanatban mond le valamit, vagy szervezi át a terveket. Van egy időintervallum, amikor még okés, de például ne pár órával a tali előtt jelezze, hogy mégse jó, vagy hogy máshogy legyenek a megbeszélt dolgok.
 > Ugyanez ha megbeszélek valakivel valamit, de nem azt csinálja. Akkor minek is beszéltük meg?
 > Az értetlenség és az önállótlanság. Annyira tud irritálni, ha valaki nem képes feltalálni magát. Lehet én vagyok zseni másokhoz képest, de ha keresek valamit, meg is találom, ha érdekel valami, utánanézek, tudom mit hogy csináljak. Többször esett már meg, hogy én néztem utána annak, hogy a másik ember telefonjával mit hogy kell csinálni. Ha én megtaláltam és megoldottam a helyzetet, másoknak mi olyan nehéz benne? Én nézek utána mások dolgainak. Oké, megteszem én, nyilván nem kérek érte semmit, egyszerűen csak nem értem, hogy nekik miért nem megy. Magányomozónak kéne elmennem, tök komolyan.
 > A Nap. Elég érzékeny szemem van és ha már kicsit is világosabban süt, szinte nyitva se tudom tartani a szemem. Vagy túl meleg nekem. Valahogy mindig megtalál.
 > Hangoskodás, feltűnősködés és kihívó viselkedés.
 > Amikor azt hajtogatják, hogy nem eszek semmit.
 > Ha fel van kapcsolva a villany ott, ahol nincs senki. Miért nem lehet lekapcsolni azt a hülye lámpát?
 > Ha nem teszik vissza a helyére a dolgokat. Oké, hogy az én íróasztalomon is tök nagy a kupi, de még alapvetően ott is megvan mindennek a helye. Például a konyhában utálom ezt a legjobban. Az egyébként sem tágas. Ha egy kicsit is rendezetten lennének elhelyezve a dolgok, talán jobban elférnénk.

... amelyek érdekelnek
 > Zene, minden mennyiségben, minden formában.
 > Természetfeletti dolok, okkultizmus.
 > Csillagászat, világűr.
 > Mindenféle tudomány, főként a fizika, pedig semmi érzékem nincs a reálos dolgokhoz.
 > Pszichológia, emberi természet és annak a "tanulmányozása" alap szinten. (Ez milyen mániákusan hangzott... xD)
 > Állatok, természet. Tetszenek pl. a kígyók és a szép kitinpáncélos bogarak.
 > Nyelvek és azok tanulása. Főként a magyar, angol, koreai, olasz, svéd és orosz nyelvet szeretem.
 > Új helyek, utazgatás.

... amelyektől félek
 > Pókok. Nem utálom őket, hiszen nem tehetnek semmiről, de szinte már akkor sírok, ha meglátok egyet. Hasonlóképpen vagyok az összes olyan élőlénnyel, aminek 6-nál több lába van. (A polip nem tartozik ide, annak csápjai vannak, nem lábai.)
 > Csalódás. Pont ezért nem akarok többé közel kerülni senkihez. Nem is engedem, hogy megtörténjen. Engem megszeretni sem érdemes, mert úgyis megbántok mindenkit. Nem vagyok jó ember és normális sem.
 > Hogy nem sikerül valóra váltani az álmaimat. Nem szeretném végigdolgozni az életemet. Nem azért vagyok így vele, mert lusta vagyok, de komolyan szánalmas, hogy azért születik meg az ember, hogy végigdolgozza az életét. Komolyan? Nem erről szól az emberi lét. Haláláig csak robotol az ember és csoda, hogy annyian depressziósak. (Persze van pár szerencsés kivétel...) Az embereknek az álmaikat kéne üldözniük egész életük során. Igenis joga kéne, hogy legyen az embernek azt csinálni, amit szeretne és nem azt, amibe kényszerítik!
 > Vágott sebek, injekciós tű, stb. Nem bírom az ilyeneket. Elsápadok és elnyengülök ha csak erről van szó. Most, ezt írva is. Emiatt a kórházba kerüléstől is félek. Biztos vagyok benne, hogy legtöbbször többet ártanának, mint használnának. Nem a fájdalomról félek, hanem magát a tudatot nem bírom. Egyszer borotvával elvágtam a lábam és teljesen elsápadtam, hányingerem lett, elsötétült minden, rendesen csillagokat láttam, aztán majdnem elájultam. Szerencsére volt elég lelkierőm. Emlékszem, hogy mennyire durva volt, hirtelen azonnal eltompult a zene a fülemben és minden megváltozott, még azt is tudom, hogy épp Block B-t hallgattam. Azért azt sem fogom elfelejteni, hogy ez mind emberek között történt és egyik sem törte magát, hogy segítsen, pedig feltűnően szédelegtem.
 > Tengerek, óceánok, tavak. Ezt nem lehet igazán elmagyarázni senkinek, akinek nincs ilyen fóbiája. Thalassofóbia a neve. Egyszer mikor azt mondtam vízfóbia, egy nagyon okos egyed rávágta, hogy "akkor nem fürdesz?". Ja, haha, nem, sőt 20 éve nem is ittam semmit. Gyökér. Ez a fóbia nem a vízre öszpontosít leginkább, mert például egy strandon minden oké, ott szép tiszta / átlátszó a víz, nincs semmi ijesztő benne. Egy tó például teljesen más. Nem tudom mióta van nekem ez, mert régen simán bementem pl. a Balatonba, viszont már pár éve úgy érzem, félek ott. Tudja az ember, hogy nem eszi meg semmi, nem bántja, mégis az a tudat, hogy ott a mélyben mi lehet alattunk. Magában nem félek például egy hínártól, vagy egy kis haltól, de ha mondjuk a Balatonban hozzáér a lábamhoz, simán elsírom magam. Pláne az óceánok amit rejtenek. Még ha nem is vagyok ott, de rágondolok a mélységre, meg arra ami ott van, a sok hajóroncs pl, rosszul leszek. Itt egy videó, amit nekem rettegés végignézni. Lehet így jobban megértitek.
 > Magány. Ja, elég ellentmondásos dolog, hogy senkit nem engedek közel magamhoz, mert félek a csalódástól, de egyben nem szeretnék egyedül maradni, mert félek a magánytól. Érdekes lesz ez a későbbiekben. xD Bár ez a magány dolog inkább a szerelemre, leendő családra vonatkozik.

... amelyek tetszenek egy fiúban
 > Ha férfias. A közhiedelemmel ellentétben azok a hím nemű egyedek jönnek be, akik férfiasak. (Nem tehetek róla, hogy ez most így alakult.) Nem is csak külsőre értem. Viselkedjen férfiként! (Ami manapság nagy kérés.)
 > Megfelelő testalkat. Itt nem az izmokra gondolok. Nagyon taszítanak az agyongyúrt csávók. Szerintem jól tud kinézni, ha valamennyire vékony és éppen kellően edzett. Nem kell, hogy kigyúrt legyen, csak edzett... és bírja már el a 49 kilómat azé'.
 > Szemüveg, szemüveg, szemüveg, szemüveg, szemüveg. Nem mindenkin, és tudni kell viselni, de na... van akinek nagyon jól tud állni.
 > Ing, ing, ing, ing, ing. Szeretem hordani is az ingeket. Odavagyok értük magamon és a fiúkon is teljes mértékig. Emellett az öltöny szintén tetszik rajtuk.
 > Tetoválás! Legyen esztétikus. Alapvetően tetszik, ha egy férfinak vannak tetoválásai... de~ azért túlzásba se vigye.
 > Haj. Talán hülyén hangzik, de szeretem a szép, ápolt, dús, jól kinéző hajat. Nem azokat a felnyírt, felzselézett sündisznókat. Jó, az is tud olykor jól kinézni, de a másik, amit tudni kell hordani. Itt egy példa, hogy mondjuk mi tetszik... oké, vicc volt. Ez, ez, ez, ez, ez és ez már komolyan tetszik. Az se rossz, ha van benne egy kis szín. Nézzetek idiótának, de nekem ez is bejön. Szintén csak tudni kell viselni és ő tudja.
 > Ha ázsiai. Hát na... nem hiszem, hogy sok embert megleptem ezzel. Ízlések és pofonok, mindenkinek más jön be. Nekem az ázsiaiak. (Lehet jönni a kis p*ccsel, mert egy okos mindig akad, aki megjegyzi. - Most én voltam, mi? xD)
 > Intelligencia. Hát na. Mindenkiben szeretem, de ha már arról van szó, hogy valakivel összejöjjek, szeretem ha lehet vele egy értelmeset társalogni, kedves, normális, művelt.
 > Humorérzék. Ki ne szeretné? Fontos ám. Sőt, úgy fogalmaznék, hogy hasonló humozérzék, mint ami nekem van, mert humor és humor között is van különbség. Lehet két ember vicces, az nem biztos, hogy meg is értik egymás poénjait és együtt tudnak nevetni.
 > Ha jó a konyhában. Vagy legalább próbálkozik. Szégyen vagy nem, de én nő létemre nem szeretek a konyhában tevékenykedni. A kávéig terjed ki a tudományom és már az is nagy szó. Ha az akivel együtt vagyok szeret főzni és akár még jó is benne, tökély. (Suhyun jól főz és szeret is. :3)
 > Szeresse az állatokat! Nagyon fontos számomra. Előny, ha főleg cicás. (LOL, ez a topik kezd úgy kinézni, mint egy társkereső hirdetés. XD Legalább a későbbiekben elég lesz ezt bemásolni. x3)
 > Szeresse a zenét és fogadja el az én ízlésemet is ilyen téren még ha ő nincs is oda azokért a műfajokért. (Bár én az összes műfajt szeretem.)
 > Nem árt, ha van stílusa és nem szandálzoknizik. Főleg az egyedi stílust szeretem. (... Ez a lista egyre Jiyongosabb, szóval asszem itt hagyom abba~ bár Jiyong simán szandálzoknizna~)
 > Legyen kedves, hűséges, megértő, támogasson, blablabla, ezek alap dolgok, szóval nem akartam részletesen kitérni rájuk.

http://data.whicdn.com/images/80868461/large.gif

Woah! Most egy kicsit talán jobban megismertél... vagy talán ezt mind már eddig is tudtad rólam. Lehetségesnek tartom, hogy lesz második része ennek a bejegyzésnek, ahol még több nagyon fontos, érdekes információt árulok el magamról. Ha már az én blogom és nagyképű is vagyok, miért ne? Komolyra fordítva a szót~ még az is elképzelhető, hogy valakit érdekel és elolvassa... gondolom. Ha így van, köszike, hogy velem tartottál.

Végezetül, random dalok~ csak nektek...
 > Morning Glory . Overcome . Shall We Dance . Missing . Fly . Fantasy . No Jam . Ticket . Can't Help Myself . Lotto . Treasure . Let's Love . If You . Flower . My House . Secret .

További kellemes időtöltést... amivel éppen foglalatoskodtok! Legyetek mindig kedvesek másokkal, valamint erősek és kitartóak! Minden rossz véget ér egyszer! Pihenjetek és csináljátok azt, amit szerettek! Fighting! Good Bye Bye~! ^w^

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.