𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

Érdekességek

http://78.media.tumblr.com/b54e2d84981e7ac6147375846ba8d6f4/tumblr_mg63x7icw21qeiw2ao1_500.gif

 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Nem eszem meg a gyorséttermes szendvicseket sültkrumpli nélkül.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Nem szeretem a hamburgert.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Horoszkópmániás vagyok.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Minden rejtélyes dolog érdekel. (univerzum, természetfeletti dolgok, dínók...)
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Az egyik életcélom, hogy minél több nyelvet sajátítsak el. Jelenlegi terveim: angol, koreai, olasz, svéd.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Kedvenc városom London.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Voltam már a párizsi DisneyLand-ben.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif A cica a kedvenc állatom. Imádom őket! A második pedig a maci.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Mindenkivel próbálok minél kedvesebb lenni.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Csak akkor vagyok bunkó valakivel, ha az illető kiérdemli.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Elvileg jó a humorom.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Őszinte ember vagyok.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Az állatok jelentik a világom egy részét!
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Kék szemem van és barna hajam.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Ha kifestem a körmöm, egy idő után nem bírom ki, hogy ne kaparjam le azt. Van, amikor azon kapom magam, hogy a tudtom nélkül azt kapargatom.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Rágom a számat. Ez olyan, mint másoknál a körömrágás.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif A legnagyobb félelmem, hogy egyedül öregszem meg.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Szerelmes vagyok.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Fontos nekem a helyesírás.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Általában a mának élek.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Sajnos dohányzom, de leszokóban vagyok.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Nem nagyon szeretem az édességeket, nem vagyok édesszájú. Inkább valami rágcsálnivalót eszegetek.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif A kedvenc filmes műfajom a horrorfilm. A kedvenceim a Fűrész, az Alien és a Kaptár.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Nem szeretek szerelmes lenni, mert akkor gyenge vagyok.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Az allergén anyagok kb. háromnegyedére allergiás vagyok.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Elég lusta vagyok, de mégsem szeretek egyhelyben ülni sokáig.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Lefekvés előtt mindig megnézek egy BIGBANG vagy G-Dragon klippet!
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Van két medálom, amiken Jiyong van. Már elég kopottak, de nagyon sokat jelentenek nekem. Állandóan rajtam vannak.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Van egy Mérleges bögrém, anyumnak pedig egy Nyilasos, amelyből nem vagyok hajlandó inni semmilyen helyzetben sem, ugyanis nem vagyok Nyilas.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Rosszul vagyok a finom vágásoktól, főleg ha a sebek egy érzékeny ponton vannak, mint mondjuk a hajlatok, vagy ilyesmi. Egyszer elvágtam a lábamat pengével. Nem fájt, de a tudattól olyan rosszul lettem, hogy kifehéredtem, összeestem és majdnem elhánytam magam. Ha ezekre gondolok, már elgyengülök.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Rettegek a pókoktól.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif 2009-ben kezdtem a blogolást.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif A Diamondteddy.gp előtt két blogom is volt.
 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif Ki nem állhatom ha valaki bent napszemüveget visel. Bunkóságnak tartom.

© diamondteddy.gp || Cassie
2017.10.09.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre