Ha hiszel benne, semmi sem lehetetlen! { DIAMONDTEDDY }
Annyeong!

A "nevem" Cassie DaVinci - az igazi Gabriella -, de szólíts Cassienek. 22 éve, október 16-án láttam meg a Napvilágot. Ebből adódóan a csillagjegyem Mérleg, az aszcendensem pedig Rák. Magyarország gyönyörű fővárosának egyik külső kerületében élek, mióta csak az eszemet tudom. Bárki bármit mondhat, számomra mindig ez lesz a világ legszebb városa. Büszke vagyok magyarságomra, többek között azért is, mert a világ egyik legnehezebb nyelvét beszélem. | Mint azt már valószínűleg észrevetted, kedvelem Dél-Koreát - ideáljaim a koreai férfiak, imádom a koreai nyelvet és érdekel a nemzet kultúrája -, a kedvenc országom azonban Olaszország, városom pedig London. | Az egyik életcélom minél több nyelvet elsajátítani. Az angol már megy, a koreait pedig jelenleg tanulom. A további sorrendem: kínai, olasz, svéd, orosz, cseh és a többi ahogy jön. Szokásom a mondandóimba belevinni angol és koreai szavakat is, így ne haragudjatok ha esetleg ezt tapasztaljátok. | Jelenleg a repülőtéren dolgozom check-in agentként. A terveim a jövőre nézve: hogy megtanuljak gitározni, zongorázni, vezetni, kung-fuzni kezdjek, valamint táncolni és lőni járjak. | Mindenféle kreatív dolog érdekel. Régen színészkedtem, a tánc nagy szenvedélyem. Igaz, hogy ma már nincs rá időm, de amikor csak tudok igyekszem elsajátítani egy-egy K-pop koreográfiát. Elengedhetetlen részét képezi az életemnek a zene - és annak összes műfaja, még ha leginkább K-popot hallgatok is. Énekelni is szerettem, de már a rappelés jobban vonz. A másik nagy szenvedélyem az írás, melyet itt tapasztalhatsz. | Ha már a zenéről volt szó, meg kell említem a kedvenc előadóimat: Bigbang, Snuper, Nu'est, FEMM, Blackpink, Orange Caramel, Sistar, B.A.P, SS501, ZE:A, Dal Shabet, the Gazette. Számomra mégis az egész K-pop műfajt uralja a BIGBANG és a SNUPER. Az ultimate biasom Suhyun a Snuperből, a hősöm pedig nem más, mint PewDiePie. | Most, hogy átrágtad magad a gyors bemutatkozásomon, légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! Szívesen látok minden kedves látogatót és cassieteddyt! >> Szabályzat


Miért pont "gyémántmackó"? Eleinte nem volt semmilyen különösebb jelentése ennek a névnek, csak olyan jól hangzott, ám a későbbiekben rájöttem, hogy akár tudatalatt, de nem véletlenül választottam ezt a nevet. A plüssmackó aranyos és mindig ott van neked ha félsz, szomorú vagy, esetleg ha csak egy ölelésre lenne szükséged. A gyémánt pedig eleinte csak szén, ám kemény munkával ragyogóvá és törhetetlenné válik. { Cute as a teddybear, strong as a diamond. }
Miért pont "cassieteddy"? Még az egyik barátnőmmel találtuk ki ezt a nevet. Szükség volt egy megkülönböztető elnevezésre, melyet az olvasóim használhatnak, amely különlegesebbé teheti őket bárki másnál és érezhetik, hogy összetartozunk. Cassie mackói. Ugyanúgy ott vannak nekem plüssmackóként, mint én nekik. { Cassie's teddies. }

 
Naptár
2018. március
Ke Sz Cs Sz Va
     
1
2
3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Ha egy napra viszed az egeret, kiírja hozzá a magyarázatot.
[szürke háttér - munka / azzal kapcs. események] [pink háttér - egyéb program] [vastag - munka] [aláhúzás - egyéb program] [dőlt - születésnap]

. Születésnapok .

 
Terveim

+ activities: _elkezdeni vezetni tanulni _megszerezni a jogosítványt _lefogyni 44 kg-ra (még 3 kg) _elmenni szemészetre _elkezdeni kung-fuzni _elkezdeni koreait tanulni _elkezdeni kínait tanulni látni Kwon Jiyongot látni a Snupert
+ utazgatás: _Dél-Korea _Kína _Róma _Párizs _London _Chile _USA
+ tetoválások: _Jiyongos _BIGBANG-es _cicás _Mérleges _csillagászatos _PewDiePieos _Diamondteddys
+ szabadidő: _k-pop koreográfiákat tanulni (tovább) _megnézni a Chilling Romance-t _sorozatokat nézni (tovább) _megvenni PewDiePie könyvét
+ könyveket kiolvasni: _Ha maradnék _Fehér farkas _Légy erős _Confessions

 
Chat

Ha az egyik bejegyzésemhez van hozzáfűznivalód, azt kommentben tedd meg! Amennyiben itt írsz azzal kapcsolatban, beleegyezel, hogy a nevedben bemásoljam oda.

 
 
Cserék

http://kephost.com/images/2016/01/24/6c38b8ea97f51b5ca889c7feca0a260c.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/8f6b4f100fb9375edf2cb31a26e085cb.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/30/57b6fb7ecd5c83f78a8b0f0b888b5eee.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/686ada2526658fc9cb931d3d2e586c1f.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/f839cb4b654f7fa0809260254a912e67.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/06/b40a7023860938fd47f212bd9fdec3b3.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/13/c59cad45b2315ac3c2d3ea5c03f2f547.png
http://kephost.com/images/2016/02/24/343c6c0eedc381c5527e63afb792182d.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/29/2a363cd917d693f531115957cad4da96.pnghttp://kephost.com/images/2016/03/14/f75c28627196794d6e083e9586523051.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/06/e24b5869ec6b78e0979f3f40db3cb027.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/07/79f3f0a5b95831ebe96e1535b65b4841.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/11/567022299c2dd71d67e957ecfb70b584.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/11/c8fc5909572a411cb2297cd067f07cbb.png
http://kephost.com/images/2016/04/27/e9b46da931da94932cf87f448d019832.pnghttp://kephost.com/images/2016/05/30/4baffba5742e3008d3c2632fcf68861c.pnghttp://kephost.com/images/2016/06/01/72b6760aa00b6240471bbca50c0d5b51.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/01/xkrelot.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/01/ywll4w.pnghttp://kephost.com/images/2016/08/23/d7d3e43b0ca96e641dee2aa697b95027.pnghttp://kephost.com/images/2016/07/02/e3f2564036dbc8985f8ace9980b1b981.png
http://kephost.com/images/2016/08/16/4fe0617c117ce6446617e6b211ea0d96.pnghttp://kephost.com/images/2017/04/02/a5f58f67ca2a74f5bf9ed9cd5538bb79.pnghttp://kephost.com/images/2017/04/02/0cfbedb444985ae7dd2b8cbde5684065.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/01/sj4sss54n6n.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/19/ftr5r5_03.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/19/we54h197c0.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/25/aw35n.png
http://kephost.com/images/2017/09/14/98unoi.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.png

Ninaa♥ // Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Vampy // KMiyuki // Missy // Kim Lee // Eszter // Vivi // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat . Lekerültek .

 
Twitter

 
Információk

Blogger: Cassie / Nyitás: 2011.07.03. / Szünet: 2015.08.25. (6 hónap) / Újranyitás: 2016.02.03. / Dizájn: #08 Chaeyoung (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:

Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk, line, wechat: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram #1 #2 / weheartit / tumblr / ask / starity / youtube

Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

http://www.kephost.com/images/2014/08/08/ENGLISH.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/KOREAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/ITALIAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/JAPANESE.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/GERMAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/CHINESE.png

 

Cserefeltételek

http://66.media.tumblr.com/7e14767d2c515655b8681e0a054c6229/tumblr_ofw6imSt1N1r76b9fo5_r1_540.gif

Cserékkel kapcsolatos szabályok

Általános
▶ Javallott a chatben cserét kérni! Ha máshol kérsz, sem haragszom meg, csak lehet, hogy akkor nem veszem észre.
▶ Az oldalad témája semelyik esetben sem számít. Rajongói oldal, szerepjátékos oldal, állatokkal foglalkozó oldal, blog, bármi jöhet.
▶ Be szoktam nézni a cseréimhez és ezt fordítva is elvárom.
▶ Hosszabb inaktivitás után bekerülsz a szünetelők közé.
▶ A szabályok nem ismerete nem mentesít betartásuk alól (hah ez olyan menőn hangzik és még igaz is).
▶ Nem harapok, kérj cserét bátran. Én annak csak örülök minél több "partnerem" van.
▶ Nem telik be egyik csere sem. Hülyeségnek tartom a korlátozott férőhelyet.
▶ A két csere között többnyire csak az a különbség, hogy van-e neked képes cseréd, vagy nincs.

Írásos cserék
▶ Az írásos cserék közé bárki kikerülhet, aki rendszeresen frissít és honlapja megfelel a G-Portál szabályzatának.
▶ Ide kerülsz, ha nincsenek képes cseréid.

Képes cserék
▶ Igényes legyen a lapod kinézete.
▶ Olyan gyakran frissíts, amilyen gyakran tudsz.
▶ Számomra a tartalom a legfontosabb, tehát legyen tartalmas az oldalad.
▶ Kedves és közvetlen szerkesztő.
▶ Legyenek képes cseréid, tehát én is képpel kerüljek ki nálad.
▶ Jiyonggal (G-Dragonnal) tegyél ki.
▶ Ne az oldalon talált képpel tegyél ki. Legalább vedd a fáradságot, hogy kutatsz kicsit.
▶ Nem szeretnék 2 embert ugyanazzal a képpel / személlyel kitenni. Ennek tudatában válassz képet, kérlek! (Aki kapja, marja alapon működik a dolog.)

Kiemelt cserék
▶ Értelemszerűen ide az kerül ki, akivel jóban vagyok (személyesen, vagy gyakran beszélgetünk)
Egyelőre nincs ilyen - Szünetel


Az oldal szabályzatáért kattints ide!


Ha lehet többször látogasd ezt a menüpontot, mert frissülhet!


© diamondteddy.gp || Cassie
2017.08.03.

 

Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Supernatural - Odaát - 13. Évad - Extrák - Infók - Érdekességek - Odaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - Odaátv    *****    Készítsük el együtt a születési horoszkópodat, látogass el az oldalamra és nézd meg a részleteket. Szeretettel várlak!!!    *****    Adóbevallás 2018 ! 17SZJA - 1753any adónyilatkozat letöltés szja adóbevalláshoz    *****    Részletes személyiség és sors analízis, ajándék 3 év elõrejelzéssel,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid!    *****    BOOKISLAND -> A könyvek szigete, ahol ötletet kaphatsz egy jó könyvhöz <- BOOKISLAND    *****    Rendeld meg asztrológiai elemzésed,nagyon kedvezõ feltételekkel,találkozzunk az oldalamon és válassz a sok lehetõségbõl!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Adóbevallás 2018 sms, határidõ, nyomtatvány és tudnivalók itt