Annyeong!

A "nevem" Cassie DaVinci - az igazi Gabriella -, de szólíts Cassienek. 21 éve, október 16-án láttam meg a Napvilágot. Ebből adódóan a csillagjegyem Mérleg, az aszcendensem pedig Rák. Magyarország gyönyörű fővárosának egyik külső kerületében élek mióta csak az eszemet tudom. Bárki bármit mondhat, számomra mindig ez lesz a világ legszebb városa. Büszke vagyok magyarságomra, többek között azért is, mert a világ egyik legnehezebb nyelvét beszélem. | Mint azt már valószínűleg észrevetted, kedvelem Dél-Koreát - ideáljaim a koreai férfiak, imádom a koreai nyelvet és érdekel a nemzet kultúrája -, a kedvenc országom azonban Olaszország, városom pedig London. | Az egyik életcélom minél több nyelvet elsajátítani. Az angol már megy, a koreait pedig jelenleg tanulom. A további sorrendem: olasz, svéd, orosz, cseh, kínai és a többi ahogy jön. Szokásom a mondandóimba belevinni angol és koreai szavakat is, így ne haragudjatok ha esetleg ezt tapasztaljátok. | Jelenleg a repülőtéren dolgozom check-in agentként. A terveim a jövőre nézve azonban: hogy megtanuljak gitározni, zongorázni, vezetni, kung-fuzni kezdjek, valamint táncolni és lőni járjak. | Mindenféle kreatív dolog érdekel. Régen színészkedtem, a tánc nagy szenvedélyem. Igaz, hogy ma már nincs rá időm, de amikor csak tudok igyekszem elsajátítani egy-egy K-pop koreográfiát. Elengedhetetlen részét képezi az életemnek a zene - és annak összes műfaja, még ha leginkább K-popot hallgatok is. Énekelni is szerettem, de már a rappelés jobban vonz. A másik nagy szenvedélyem az írás, melyet itt tapasztalhatsz. | Ha már a zenéről volt szó, meg kell említem a kedvenc előadóimat: Bigbang, Snuper, Nu'est, FEMM, Blackpink, Orange Caramel, Sistar, SS501, ZE:A, Dal Shabet, the Gazette. Számomra mégis az egész K-pop műfajt uralja a BIGBANG és a SNUPER. Az ultimate biasom Suhyun a Snuperből, a hősöm pedig nem más, mint PewDiePie. | Végül, de nem utolsósorban - sőt, elsősorban - szerelmes vagyok már lassan 5 éve. Nem vagyunk együtt, én mégsem tudom és nem is akarom őt elengedni. | Most, hogy átrágtad magad a gyors bemutatkozásomon, légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! Szívesen látok minden kedves látogatót és cassieteddyt! >> Szabályzat


Miért pont "gyémántmackó"? Eleinte nem volt semmilyen különösebb jelentése ennek a névnek, csak olyan jól hangzott, ám a későbbiekben rájöttem, hogy akár tudatalatt, de nem véletlenül választottam ezt a nevet. A plüssmackó aranyos és mindig ott van neked ha félsz, szomorú vagy, esetleg ha csak egy ölelésre lenne szükséged. A gyémánt pedig eleinte csak szén, ám kemény munkával ragyogóvá és törhetetlenné válik. { Cute as a teddybear, strong as a diamond. }
Miért pont "cassieteddy"? Még az egyik barátnőmmel találtuk ki ezt a nevet. Szükség volt egy megkülönböztető elnevezésre, melyet az olvasóim használhatnak, amely különlegesebbé teheti őket bárki másnál és érezhetik, hogy összetartozunk. Cassie mackói. Ugyanúgy ott vannak nekem plüssmackóként, mint én nekik. { Cassie's teddies. }

 
Naptár
2017. augusztus
Ke Sz Cs Sz Va
  1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25 26
27
28 29 30 31      

Ha egy napra viszed az egeret, kiírja hozzá a magyarázatot.
[szürke háttér - munka / azzal kapcs. események] [pink háttér - egyéb program] [vastag - munka] [aláhúzás - egyéb program] [dőlt - születésnap]

. Születésnapok .

 
Terveim

megszerezni a jogosítványt / lefogyni 44 kg-ra (még 4 kg) / elmenni szemészetre / elkezdeni kung-fuzni / látni Kwon Jiyongot / látni a Snupert / k-pop koreográfiákat tanulni (tovább) / tetoválások: Jiyongos, BIGBANG-es, cicás, Mérleges, csillagászatos, PewDiePieos, Diamondteddys / megnézni a Chilling Romance-t / sorozatokat nézni (tovább) / megvenni PewDiePie könyvét / könyveket kiolvasni: Ha maradnék, Fehér farkas, Légy erős, Confessions

 
Chat

Ha az egyik bejegyzésemhez van hozzáfűznivalód, azt kommentben tedd meg! Amennyiben itt írsz azzal kapcsolatban, beleegyezel, hogy a nevedben bemásoljam oda.

 
 
Cserék

http://kephost.com/images/2016/01/24/6c38b8ea97f51b5ca889c7feca0a260c.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/8f6b4f100fb9375edf2cb31a26e085cb.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/30/57b6fb7ecd5c83f78a8b0f0b888b5eee.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/686ada2526658fc9cb931d3d2e586c1f.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/f839cb4b654f7fa0809260254a912e67.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/06/b40a7023860938fd47f212bd9fdec3b3.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/13/c59cad45b2315ac3c2d3ea5c03f2f547.png
http://kephost.com/images/2016/02/24/343c6c0eedc381c5527e63afb792182d.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/29/2a363cd917d693f531115957cad4da96.pnghttp://kephost.com/images/2016/03/11/2c2ad225aae384212b93e444d58760db.pnghttp://kephost.com/images/2016/03/14/f75c28627196794d6e083e9586523051.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/06/e24b5869ec6b78e0979f3f40db3cb027.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/07/79f3f0a5b95831ebe96e1535b65b4841.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/11/567022299c2dd71d67e957ecfb70b584.png
http://kephost.com/images/2016/04/11/c8fc5909572a411cb2297cd067f07cbb.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/27/e9b46da931da94932cf87f448d019832.pnghttp://kephost.com/images/2016/05/30/4baffba5742e3008d3c2632fcf68861c.pnghttp://kephost.com/images/2016/06/01/72b6760aa00b6240471bbca50c0d5b51.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/01/xkrelot.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/01/ywll4w.pnghttp://kephost.com/images/2016/08/23/d7d3e43b0ca96e641dee2aa697b95027.png
http://kephost.com/images/2016/07/02/e3f2564036dbc8985f8ace9980b1b981.pnghttp://kephost.com/images/2016/08/16/4fe0617c117ce6446617e6b211ea0d96.pnghttp://kephost.com/images/2017/04/02/a5f58f67ca2a74f5bf9ed9cd5538bb79.pnghttp://kephost.com/images/2017/04/02/0cfbedb444985ae7dd2b8cbde5684065.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/01/sj4sss54n6n.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/19/ftr5r5_03.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/19/we54h197c0.png

Ninaa / Ayasha / Viki / Oliv / Vampy / KMiyuki / Lore♥ / Missy / you / you / you / you / you / you ...

. Csereszabályzat . Lekerültek .

 
Twitter

 
Információk

Blogger: Cassie / Nyitás: 2011.07.03. / Szünet: 2015.08.25. (6 hónap) / Újranyitás: 2016.02.03. / Dizájn: #07 Huggiebear (CREDIT: NINAA) / Host: G-Portál / Online:

Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk, line: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram #1 #2 / weheartit / tumblr / ask / starity / youtube

Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

http://www.kephost.com/images/2014/08/08/ENGLISH.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/KOREAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/ITALIAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/JAPANESE.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/GERMAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/CHINESE.png

 

Cassie

http://data.whicdn.com/images/239062779/large.gif

 

A csillagjövõ asztrológia,nagyon sok olvasmányt,ezoterikus,témákat,szoftvereket és óriási nyári akciókat ajánl, NEKED!    *****    Egy blog rólam, velem, mert szeretek ide írni. Ðzsí. *** Augusztus 25-én PlayDay, azaz játéknap sok-sok nyereménnyel! :)    *****    Tudod hol van és mit jelent a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont? A Chiron? A Lilith? Én megmondom.Látogass meg!    *****    Gyere és nézd meg a lovas és állatos blogom.Különbözõ érdekes történetekkel és sok friss blogbejegyzéssel.Jó nézelõdést!    *****    Ünnepi minijáték vár rád! Kattanj rá, küldd be a megoldást, és NYERJ! =)    *****    Az ASZTRO-suli mindenkit Szeretettel vár. Tanuld meg az asztrológiát a saját horoszkópod elemzésével -TELJESEN INGYEN!    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon akció! Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Párkapcsolati elemzés 2000 Ft. katt!    *****    Szereted a humort, jó zenéket? Szeretnél ilyen mûsorban részt venni? Keress oldalamon!    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus SZEREPJÁTÉK! Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!    *****    Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!