𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

30 napos BIGBANG kihívás (26-30)

2016.06.21. 17:36, Cassie

http://38.media.tumblr.com/fd4e188646b0c0539a9f3c60e1ea5907/tumblr_nbfc403gsr1s4eyujo1_500.gif

30 napos BIGBANG kihívás

01. nap: A BIGBANG dal, aminek köszönhetően VIP lettél
02. nap: Kedvenc BIGBANG dalod
03. nap: Kedvenc BIGBANG fotósorozatod
04. nap: Kedvenc G-Dragon frizurád
05. nap: Kedvenc Taeyang "szem-mosolyod"
06. nap: Kedvenc Daesung "szem-mosolyod" fellépésed
07. nap: Kedvenc "panda szemű Seungri" képed
08. nap: Kedvenc T.O.P öltözéked
09. nap: Kedvenc BIGBANG párosod
10. nap: Kedvenc díjátadós képed díjátadód
11. nap: Kedvenc BIGBANG MV-d
12. nap: Kedvenc kacsintásod a Come To Play műsorból
13. nap: Egy lehetséges első barátnő Taeyang számára. Miért?
14. nap: A BIGBANG tag, akivel járnál és / vagy összeházasodnál
15. nap: A BIGBANG tag, akinek szívesen lennél a legjobb barátja
16. nap: A BIGBANG tag, akinek szívesen lennél a testvére
17. nap: A BIGBANG dal, ami sokat jelent számodra / hozzádszól
18. nap: Kedvenc BIGBANG tagod és a kedvenc képed róla
19. nap: Egy interjú / dal / MV / stb, aminek köszönhetően megszeretted a biasodat
20. nap: Kedvenc G-Dragon által szerzett dalod
21. nap: Kedvenc fancamed
22. nap: Kedvenc BIGBANG szóló dal
23. nap: Kedvenc BIGBANG dal / MV / stb. együttműködésed
24. nap: Akármi, amit szeretnél
25. nap: Kedvenc jeleneted a BIGBANG TV-ből

26. nap: Kedvenc BIGBANG fellépésed
Nagyon sok jó fellépésük van és mindegyiknél fantasztikusan szerepeltek, de amikor ezt olvastam, hirtelen két fellépés ugrott be, úgyhogy azokat be is teszem nektek. Az egyik egy Love Dust-os fellépés. Annál már rögtön megfogtak azon a fanchantok, azaz a rajongók buzdítása. Annyira édesek, hogy elindul a zene és ott mondják a neveiket. Jól esik így hallani. A fiúk meg pedig kitettek magukért, mint mindig. Szuper a kameramozgás, a díszlet, a megvilágítás, minden. Édesek! A második meg egy Fantastic Baby-s. Ott színpadi jelenlétük az, ami annyira magával ragadott.

27. nap: Kedvenc vicces képed
Van egy pár ilyen. Azok a legjobbak, amikor együtt hülyülnek és megmutatják, hogy milyenek is valójában, kívül-belül.

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/18/44/b9/1844b974c0ebe11fe569799a4068f412.jpghttps://i.ytimg.com/vi/EbRrzOnR6qs/hqdefault.jpghttps://pbs.twimg.com/media/Ax_XR-gCMAA2Rg1.jpghttps://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/75/1a/36/751a36a45b06d047015103eba9b33869.jpg
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/0d/e3/ed/0de3ed514f88aceab11dbf8cfaf3fee6.jpghttps://pbs.twimg.com/media/BATxFkxCQAAkBpK.jpghttp://data.whicdn.com/images/50372828/large.jpghttp://www.kpop-map.com/wp-content/uploads/2015/06/bigbang-selfie1.jpghttps://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/4b/30/c8/4b30c8f18f1a1e16954839fe2e7e64c1.jpg

28. nap: Kedvenc BIGBANG koncepciód
A régebbiek voltak a kedvenceim, amikor annyira nem voltak még kicicomázva. Talán a Koe Wo Kikasete-s koncepció az egyik kedvencem, meg a Beautiful Hangover, Lollipop, de a Blue-s és a Monsteres sem rossz.

29. nap: Az álom együttműködésed (BIGBANG feat. ?)
Régen az After School volt a kedvenc lánybandám és annyira szerettem volna ha ők készítettek volna egy dalt együtt. Hála egy tehetséges lánynak, tudom milyen lett volna, ha megvalósul, ugyanis csinált egy mashup-ot a Fantastic Baby-ből és a Bang-ből. Az nagy kedvencem lett és máig szeretem. Most viszont annyira örülnék ha a BIGBANG az A.KOR-ral készítene egy közös dalt, csak én igazán akkor örültem volna neki, ha mind a 10 tag benne van. Viszont egy GD&TOP feat. A.KOR Black biztos, hogy epic lenne! Ha lenne hozzá tehetségem, szívesen csinálnék egy mashupot. Jelenleg van egy a We Like 2 Party-ból és a How We Do-ból. Nekem ez is tetszik! Még így is szuperek együtt 7-en.

30. nap: Miért vagy VIP?
Mert a kisnyúl szőrös és nem borotválkozik. Nyilván mert szeretem őket, azért. Már számtalanszor leírtam, hogy mennyit jelentenek nekem és, hogy hogyan tekintek rájuk. Nem feltétlenül mondnám, hogy a rajongójuk vagyok, csupán nagyon fontosak nekem és nagyon szeretem mind az öt bolondot.

http://31.media.tumblr.com/ea240c7006755d367d1bec5276e5aad5/tumblr_mwfiabJCbU1rssyieo1_500.gif

Köszönöm, hogy végigkísértetek ezen a kihíváson és örömmel fogadtátok. Nem mindig sikerült egyesével hoznom a napokat - főleg itt a végén -, de már az elején tudtam, hogy így lesz. Nem mindig van ám a fejemben ihlet... van amikor csak hangyák háborúja dúl ott bent és azzal elég nehéz bármit megírnom. Pár dolgot változtattam a kihíváson, mert véleményem szerint volt pár hülyeség benne, de nagyjából mindegyikre sikerült választ adnom. Mindent összevetve, nem volt rossz és már az megszépítette, hogy a fiúkkal foglalkoztam közben. Nyugodtan vihetitek, ha gondoljátok. Örülnék ha kiírnátok a forrást. Én Tumblr-ön találtam meg először angolul, majd a felétől Facebookon rátaláltam magyarul, de nem teljesen azt használtam. Kattints a bővebbenre, ha az angol és a facebookos magyar verzió érdekel. Ha az enyémet szeretnéd vinni - amit feljebb megtalálsz, csak össze kell szedned egybe -, akkor írd meg, hogy tőlem van. Köszönöm. Ezután is hozok majd még különféle teszteket, valamint igyekszem összekapni magam és írni - bár a semmiről, ami mostanában körülvesz, elég nehéz. Még egyszer szép nyarat mindenkinek! Pussz!

http://chimera.mixrmedia.com/wp-uploads/ningin/blog/2011/07/big-bang1.jpg

30 Day Big Bang Challenge 30 Napos BIG BANG Kihívás (forrás)

Day One: Big Bang Song That Made You A Fan
Day Two: Favorite Big Bang Song
Day Three: Favorite Big Bang Photoshoot
Day Four: Favorite G-Dragon Hairstyle
Day Five: Favorite Taeyang Eye Smile
Day Six: Favorite Daesung Eye Smile
Day Seven: Favorite Seungri ‘Panda Eyes’ Picture
Day Eight: Favorite TOP Outfit
Day Nine: Favorite Big Bang Pairing
Day Ten: Favorite Award Show Photo
Day Eleven: Favorite Big Bang MV
Day Twelve: Favorite Wink from the Come To Play Episode
Day Thirteen: A Possible First Girlfriend for Taeyang & Why?
Day Fourteen: Big Bang Member You Would Date and/or Marry
Day Fifteen: Big Bang Member You’d Like To Be Your Best Friend
Day Sixteen: Big Bang Member You Would Want To Be Your Sibling
Day Seventeen: Big Bang Song That Means A Lot to You or Speaks to You
Day Eighteen: Favorite Big Bang Member & Your Favorite Picture of Them
Day Nineteen: Interview/Song/MV/etc. That Made You Fall For Your Bias
Day Twenty: Favorite Song Produced/Written By G-Dragon
Day Twenty-One: Favorite Fancam
Day Twenty-Two: Favorite Big Bang Solo Song
Day Twenty-Three: Favorite Big Bang Feature in a Song/MV/etc.
Day Twenty-Four: Whatever You Want!
Day Twenty-Five: Favorite Clip From Big Bang TV
Day Twenty-Six: Favorite Big Bang Performance
Day Twenty-Seven: Favorite Dorky/Funny Picture
Day Twenty-Eight: Favorite Big Bang Concept
Day Twenty-Nine: A Song by Big Bang & ? – Your Dream Collaboration
Day Thirty: Why Are You A VIP?

Első Nap : A Big Bang szám amitől VIP lettél
Második Nap : Kedvenc Big Bang számod
Harmadik Nap : Kedvenc Big Bang fotózásod
Negyedik Nap : Kedvenc G-Dragon frizurád
Ötödik Nap : Kedvenc Taeyang szemmosolyod
Hatodik Nap : Kedvenc Daesung szemmosolyod
Hetedik Nap : Kedvenc Seungri 'panda szemek' képed
Nyolcadik Nap : Kedvenc T.O.P öltözéked
Kilencedik Nap : Kedvenc Big Bang párosod
Tizedik Nap : Kedvenc díjkiosztó műsoros fotód
Tizenegyedik Nap : Kedvenc Big Bang MV
Tizenkettedik Nap : Kedvenc kacsintásod a Come To Play műsorból
Tizenharmadik Nap : Egy lehetséges első barátnő Taeyang számára, és miért?
Tizennegyedik Nap : Az a Big Bang tag akivel járnál / feleségül mennél hozzá
Tizenötödik Nap : Az a Big Bang tag akit a legjobb haverodnak szeretnél
Tizenhatodik Nap : Az a Big Bang tag akit a testvérednek szeretnél
Tizenhetedik Nap : Az a Big Bang szám ami sokat jelent számodra / vagy úgy érzed, hogy neked szól
Tizennyolcadik Nap : Kedvenc Big Bang tagod és kedvenc képed róla
Tizenkilencedik Nap : Egy interjú / dal / MV stb. ami miatt megszeretted a Biasodat
Huszadik Nap : Kedvenc G-dragon által írt számod
Huszonegyedik Nap : Kedvenc fancamed
Huszonkettedik Nap : Kedvenc Big Bang sólószámod
Huszonharmadik Nap: Kedvenc Big Bang featuringed egy számban / MV-ben stb
Huszonnegyedik Nap : Akármi amit csak akarsz!
Huszonötödik Nap : Kedvenc részleted a Big Bang TV-ből
Huszonhatodik Nap : Kedvenc Big Bang előadásod
Huszonhetedik Nap : Kedvenc hülyülős / vicces képed
Huszonnyolcadik Nap : Kedvenc Big Bang koncerted
Huszonkilencedik Nap : Egy szám a Big Bang-gel &.... – Az álom közreműködésed
Harmincadik Nap : Miért vagy VIP?

Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.