Ha hiszel benne, semmi sem lehetetlen! { DIAMONDTEDDY }
Annyeong!

A "nevem" Cassie DaVinci - az igazi Gabriella -, de szólíts Cassienek. 22 éve, október 16-án láttam meg a Napvilágot. Ebből adódóan a csillagjegyem Mérleg, az aszcendensem pedig Rák. Magyarország gyönyörű fővárosának egyik külső kerületében élek, mióta csak az eszemet tudom. Bárki bármit mondhat, számomra mindig ez lesz a világ legszebb városa. Büszke vagyok magyarságomra, többek között azért is, mert a világ egyik legnehezebb nyelvét beszélem. | Mint azt már valószínűleg észrevetted, kedvelem Dél-Koreát - ideáljaim a koreai férfiak, imádom a koreai nyelvet és érdekel a nemzet kultúrája -, a kedvenc országom azonban Olaszország, városom pedig London. | Az egyik életcélom minél több nyelvet elsajátítani. Az angol már megy, a koreait pedig jelenleg tanulom. A további sorrendem: kínai, olasz, svéd, orosz, cseh és a többi ahogy jön. Szokásom a mondandóimba belevinni angol és koreai szavakat is, így ne haragudjatok ha esetleg ezt tapasztaljátok. | Jelenleg a repülőtéren dolgozom check-in agentként. A terveim a jövőre nézve: hogy megtanuljak gitározni, zongorázni, vezetni, kung-fuzni kezdjek, valamint táncolni és lőni járjak. | Mindenféle kreatív dolog érdekel. Régen színészkedtem, a tánc nagy szenvedélyem. Igaz, hogy ma már nincs rá időm, de amikor csak tudok igyekszem elsajátítani egy-egy K-pop koreográfiát. Elengedhetetlen részét képezi az életemnek a zene - és annak összes műfaja, még ha leginkább K-popot hallgatok is. Énekelni is szerettem, de már a rappelés jobban vonz. A másik nagy szenvedélyem az írás, melyet itt tapasztalhatsz. | Ha már a zenéről volt szó, meg kell említem a kedvenc előadóimat: Bigbang, Snuper, Nu'est, FEMM, Blackpink, Orange Caramel, Sistar, B.A.P, SS501, ZE:A, Dal Shabet, the Gazette. Számomra mégis az egész K-pop műfajt uralja a BIGBANG és a SNUPER. Az ultimate biasom Suhyun a Snuperből, a hősöm pedig nem más, mint PewDiePie. | Most, hogy átrágtad magad a gyors bemutatkozásomon, légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! Szívesen látok minden kedves látogatót és cassieteddyt! >> Szabályzat


Miért pont "gyémántmackó"? Eleinte nem volt semmilyen különösebb jelentése ennek a névnek, csak olyan jól hangzott, ám a későbbiekben rájöttem, hogy akár tudatalatt, de nem véletlenül választottam ezt a nevet. A plüssmackó aranyos és mindig ott van neked ha félsz, szomorú vagy, esetleg ha csak egy ölelésre lenne szükséged. A gyémánt pedig eleinte csak szén, ám kemény munkával ragyogóvá és törhetetlenné válik. { Cute as a teddybear, strong as a diamond. }
Miért pont "cassieteddy"? Még az egyik barátnőmmel találtuk ki ezt a nevet. Szükség volt egy megkülönböztető elnevezésre, melyet az olvasóim használhatnak, amely különlegesebbé teheti őket bárki másnál és érezhetik, hogy összetartozunk. Cassie mackói. Ugyanúgy ott vannak nekem plüssmackóként, mint én nekik. { Cassie's teddies. }

 
Naptár
2018. február
Ke Sz Cs Sz Va
      1 2 3 4
5
6
7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17
18
19 20
21
22
23
24
25
26
27
28
     
 

Ha egy napra viszed az egeret, kiírja hozzá a magyarázatot.
[szürke háttér - munka / azzal kapcs. események] [pink háttér - egyéb program] [vastag - munka] [aláhúzás - egyéb program] [dőlt - születésnap]

. Születésnapok .

 
Terveim

+ activities: _elkezdeni vezetni tanulni _megszerezni a jogosítványt _lefogyni 44 kg-ra (még 3 kg) _elmenni szemészetre _elkezdeni kung-fuzni _elkezdeni koreait tanulni _elkezdeni kínait tanulni látni Kwon Jiyongot látni a Snupert
+ utazgatás: _Dél-Korea _Kína _Róma _Párizs _London _Chile _USA
+ tetoválások: _Jiyongos _BIGBANG-es _cicás _Mérleges _csillagászatos _PewDiePieos _Diamondteddys
+ szabadidő: _k-pop koreográfiákat tanulni (tovább) _megnézni a Chilling Romance-t _sorozatokat nézni (tovább) _megvenni PewDiePie könyvét
+ könyveket kiolvasni: _Ha maradnék _Fehér farkas _Légy erős _Confessions

 
Chat

Ha az egyik bejegyzésemhez van hozzáfűznivalód, azt kommentben tedd meg! Amennyiben itt írsz azzal kapcsolatban, beleegyezel, hogy a nevedben bemásoljam oda.

 
 
Cserék

http://kephost.com/images/2016/01/24/6c38b8ea97f51b5ca889c7feca0a260c.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/8f6b4f100fb9375edf2cb31a26e085cb.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/30/57b6fb7ecd5c83f78a8b0f0b888b5eee.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/686ada2526658fc9cb931d3d2e586c1f.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/f839cb4b654f7fa0809260254a912e67.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/06/b40a7023860938fd47f212bd9fdec3b3.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/13/c59cad45b2315ac3c2d3ea5c03f2f547.png
http://kephost.com/images/2016/02/24/343c6c0eedc381c5527e63afb792182d.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/29/2a363cd917d693f531115957cad4da96.pnghttp://kephost.com/images/2016/03/14/f75c28627196794d6e083e9586523051.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/06/e24b5869ec6b78e0979f3f40db3cb027.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/07/79f3f0a5b95831ebe96e1535b65b4841.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/11/567022299c2dd71d67e957ecfb70b584.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/11/c8fc5909572a411cb2297cd067f07cbb.png
http://kephost.com/images/2016/04/27/e9b46da931da94932cf87f448d019832.pnghttp://kephost.com/images/2016/05/30/4baffba5742e3008d3c2632fcf68861c.pnghttp://kephost.com/images/2016/06/01/72b6760aa00b6240471bbca50c0d5b51.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/01/xkrelot.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/01/ywll4w.pnghttp://kephost.com/images/2016/08/23/d7d3e43b0ca96e641dee2aa697b95027.pnghttp://kephost.com/images/2016/07/02/e3f2564036dbc8985f8ace9980b1b981.png
http://kephost.com/images/2016/08/16/4fe0617c117ce6446617e6b211ea0d96.pnghttp://kephost.com/images/2017/04/02/a5f58f67ca2a74f5bf9ed9cd5538bb79.pnghttp://kephost.com/images/2017/04/02/0cfbedb444985ae7dd2b8cbde5684065.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/01/sj4sss54n6n.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/19/ftr5r5_03.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/19/we54h197c0.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/25/aw35n.png
http://kephost.com/images/2017/09/14/98unoi.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.png

Ninaa♥ // Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Vampy // KMiyuki // Missy // Kim Lee // Eszter // Vivi // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat . Lekerültek .

 
Twitter

 
Információk

Blogger: Cassie / Nyitás: 2011.07.03. / Szünet: 2015.08.25. (6 hónap) / Újranyitás: 2016.02.03. / Dizájn: #08 Chaeyoung (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:

Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk, line, wechat: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram #1 #2 / weheartit / tumblr / ask / starity / youtube

Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

http://www.kephost.com/images/2014/08/08/ENGLISH.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/KOREAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/ITALIAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/JAPANESE.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/GERMAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/CHINESE.png

 

My modern fairytale

NU'EST is L.O.V.E | K-pop teszt

2016.08.20. 16:26, Cassie

- Kicsit megkésve, de boldog 10. évfordulót a BIGBANG-nek! -

http://66.media.tumblr.com/4c3ec1074f987940fed3b41d29471006/tumblr_oc5y1fZ8p11uwvk8co1_1280.jpg

Oh! NU'EST! B*sszus, tegnap épp, hogy hazaértem, netezgettem és megláttam a Tumblrön a fantasztikus hírt: a NU'EST visszatér augusztus 29-én! Annnnnnyira örülök neki, mert 1: ez lesz az első comebackünk együtt, 2: vééégre visszatérnek~ nagyon reménykedem ebben a comebackben... ajánlom, hogy a Pledis végre szedje össze magát... oh és 3: NU'EST! ... Pont írtam még Hanának, hogy mindig is kedveltem pár dalukat, nem is értem, hogy miért csak most szerettem meg őket ennyire. Jobb késő, mint soha - ahogy Hana is mondta. Emlékszem, hogy amikor még táncolni jártunk Jennyvel, beszéltük, hogy a "Sleep Talking" táncát megtanuljuk, aztán sajnos nem lett belőle semmi, mert elég hamar véget ért az egész. (Nagyjából 2 táncot tanultunk meg.) Akkor Jenny szerette a NU'EST-et, aminek nem tudom, hogy vége van-e, de gyorsan váltott. Régen több bandát is szeretett és tudtunk róluk beszélni, de amikor már csak a BTS körül forgott neki minden, pláne nem volt közös témánk. A tánc tervezésekor is Aront néztem ki magamnak, pedig nem ismertem a fiúkat. Azt tudtam, hogy két rapper van, JR és Aron. Persze Rent ismertem, ő szerintem egy olyan jelenség, akit nehéz nem ismerni legalább látásból, amikor elgondolkozol rajta, hogy milyen nemű. Aztán végül igazából nem merültünk bele a bandába jobban. Én legalábbis akkor még nem. I have no idea why~! Nem olyan rég nézegettem őket, aztán megint teljesen belebolondultam a "Face" című dalukba. Na és igen, így kezdődött ez a korszakom. Most a Sleep Talkingot hallgatom tőlük sokat. Minden reggel bekapcsolom a tévét, felteszek NU'EST (és/vagy SNUPER) videókat a lejátszási listára és egész nap az megy. Tök jó! Nagyon kíváncsi leszek a mostani visszatérésükre. Remélem ez is egy igazi NU'EST-es perfection lesz. Miért ne lenne? Ez a csapat csak jót tud alkotni. Viszont, Pledis... FIGYELLEK! Esküszöm ha gazdag lennék adnék nekik egy csomó pénzt, de csak ha a NU'EST-re, az Orange Caramelre és az After Schoolra fordítják. (Nincs különösebb problémám a 17-nel sem, de azt már így is nyomatják eléggé a többiekhez képest.)

http://67.media.tumblr.com/b01d4a443a75b63310cac96dfa994ef7/tumblr_nxo3yrnb6t1qg2qi4o2_250.gifhttp://66.media.tumblr.com/b5cd2256bda410fa143803bde6e50e87/tumblr_nxo3yrnb6t1qg2qi4o5_250.gifhttp://67.media.tumblr.com/4b0a4e4772689125aeed280bffe81d4d/tumblr_nxo3yrnb6t1qg2qi4o7_250.gif

ARen! Aron és Ren~ na igen. Ezt szeretném azzal kezdeni, hogy ne nézzetek teljesen hülyének, de annyira megkedveltem az Aron & Ren párost. Kicsit meg is lepett ez magamtól, hiszen én sosem voltam oda az "ilyenekért"... az ilyen yaoizásokért. Ami azt illeti, ez sem ugyanaz, csak mégis szokatlan, hogy kedvelem őket együtt. Az eddigi férfi-férfi shippeléseim csak a barátságig mentek el és ez is, azonban ez annyival "több", hogy ha együtt lennének, akkor aranyosnak találnám őket. Leginkább ezek miatt a "love-hate" megnyilvánulásaik miatt kedvelem őket annyira. A másik fele a dolognak, hogy a bandából mindenki úgy rá van kattanva Renre, de tényleg. Még az is lehet, hogy legbelül nem tekintenek rá 100%-ig férfiként, ami nem hiszem, hogy túlságosan meglepne. xD Mégis, ahogy Ren viselkedik, az biztos, hogy teljesen hetero, még ha olykor a kinézete nem is ezt tükrözi. Egy erőszakos kis hülye, egyébként. Tipikus Skorpió. Mindenkit állandóan üt és ellök magátől, de néha, ha őfelségének megfelel, megengedi, hogy átöleljék és hozzáérjenek, na. xD Ha ő akarja, akkor viszont muszáj! Legbelül imádnivaló, csak ezt soha nem mutogatja... mégis, biztos vagyok benne, hogy azonnal előtörne belőle a leglelkesebb fanboy, ha találkozna Lady Gagával. Úristen, a Lady Gaga imádata valami eszméletlenül édes! Twitteren a bioja a Paparazzi dalszövege, az instagram neve "bornthisren", az ottani képeihez gyakran a dalszövegeit írja, stbstb. Megzabálom, komolyan. Jó, nyilván más idol is rajong különböző sztárokért, de ahogy ő kinyilvánítja ezt, az annyira emberi~ semmi észjátszás, hogy "én is sztár vagyok". Choi Minki egy igazi fanboy.

http://data.whicdn.com/images/253526915/large.gif

Szeretnék most pár nem olyan régen megjelent dalról / klipről szót ejteni röviden... [ Lip 2 Lip | 9MUSES A ] 9MUSES! My dear muses. Nagyon szeretem a 9MUSES-t még mindig, bár azt be kell vallanom, hogy mióta az én Eunjim kilépett, nem igazán vagyok oda értük. Azóta valamiért nem fognak meg annyira sem a klipek, sem a dalok. Nem is csodálom, hiszen az istennőmet már nem láthatom. A napokban megjelent a legújabb alcsapat a 9MUSES A debütáló dala, amit... imádok! Szuper lett és még Sojint is kezdem jobban megkedvelni., pedig eleinte kicsit ellenszenves volt számomra. Itt tetszik az a sajnos rövidre sikerült raprésze. Mindegyik lány szép, ahogy azt már megszokhattuk a múzsáktól és igazi fülbemászó slágert kaptunk "Lip 2 Lip" címmel. A klip is nagyon aranyos! Kár, hogy a végén jön a kellemetlen fordulat. [ That's My Jam | B.A.P ] Ahogy a címe is mondja ennek a dalnak: that's my jam! Kell ennél többet mondanom? Remélem nem, mert nem nagyon tudok. xD Ez nem azért van, mert nincs róla véleményem, csupán annyira tökéletes és úgy lehengereltek a fiúk MEGINT, hogy szótlan vagyok. Kicsit ugyan hiányzik a rosszfiús koncepció tőlük, de annyira nem sírok miatta, mert ők mindenből a legjobbat hozzák ki. [ Boombayah / Whistle | BLACKPINK ] Gondolom többen vártátok már, hogy mit szólok hozzájuk. Tehetséges az összes lány, igazán aranyosak és szépek is. A dalaik és MV-ik azonban csalódást okoztak nekem. Sokkal jobbat vártam, ha már így beharangozták őket. Tűkön ült mindenki, hogy mekkorát szólnak majd. Akkorát szerintem mégsem szóltak. Mindenki odavan értük, a legtöbben tudat alatt szeretik annyira, mert elfogultak, hogy YG csapat, ez szerintem elég egyértelmű. Vártam már őket régóta, de rám nem gyakoroltak akkora hatást, hogy le legyek nyűgözve. Mindenesetre én reménykedem, hogy ezután jobb dalaik jönnek ki. A klip végülis nem rossz, a dal viszont semmi különleges. Nem mondom, hogy rossz, de annyira nem HÚDETÖKÉLY, amennyire odavan érte mindenki. Legalább nem cukimukik lánycsapat végre, szóval még bízom bennük és várom, hogy lenyűgözzenek. Tehetségük van, csak jó dalaik nincsnek még. Jennie rapje bejött, bár tagadhatatlan, hogy eléggé hajaz CL-re. A kedvenceim Jisoo és Rosé. Ha pedig a két dal közül kell választani, akkor a Boombayah jobb lett egy fokkal. Aztán ki tudja? Lehet idővel hozzászokom mind a kettőhöz és meg is szeretem azokat. [ How's This? | HyunA ] Erről röviden annyit mondanék, hogy az MV... érdekes, nem is foglalkoznék vele. Először nagyon nem tetszett a dal, annyira szétesett nekem az egész. Szép lassan viszont, hogy megnéztem a táncvideót, ami szintén nem tetszett, de a szám maga egyre élvezhetőbbé vált. Aztán amikor a SNUPER egy videóban úgymond "bemutatta" azt, megint meghallgattam és még ha nem is Hyuna legjobb dala, egészen megszoktam.

https://49.media.tumblr.com/18ff736322502867c76eee6070a01db4/tumblr_o3yf8gVrqb1udnky8o3_500.gif

Neki is látnék annak a 100 kérdéses K-pop tesztnek. Az eleje valamennyire élvezhető és érdekes kérdéseket tartalmaz, de a vége szerintem elég uncsi, főleg nálam, mert a legtöbb ott felsorolt csapat nem mozgat meg túl sok mindent bennem, vagy még nem néztem utánuk eléggé. A 44. kérdés utániak tehát ha érdekelnek, akkor a bővebbenre kattintva elolvashatod őket, de előre szólok, hogy nem lesz nagy szám. Saját fordítás! Ha elviszed, szólj és írd ki a forrást!

001. Mikor kezdtél K-popot hallgatni? 2009 nyarán kezdtem hallgatni a Lollipopot a BIGBANG-től és a 2NE1-től, de kpopperré 2012 őszén váltam.
002. Első csapat akiket hallgattál / szerettél? BIGBANG. Nagyon lojális típus vagyok, főleg a királyokhoz.
003. A fiú- vagy lánycsapatokat részesíted előnyben? Nem válogatok tudatosan, de úgy összességében szerintem több lánycsapatot kedveltem meg, mint fiút és őket könnyebben is. Mostanában azonban nagyon taszítanak az újabban debütáltak. Az A.KOR volt még számomra az utolsó, akikben láttam valamit. Most copy-paste cukimuki koncepciós az összes. Unalmas és irritáló. 5-öt kapásból fel tudnék sorolni, akik mostanában debütáltak és így tekintek rájuk, kezdve a GFrienddel (bár szeretem pár dalukat), folytatva az Oh My Girllel, áthaladva az IOI-on és a Lovelyz-en, kilyukadva a Gugudannál. A fiúcsapatok pedig ugyanez csak az bad boy / "menő csávó" koncepciós copy-paste.
004. Kedvenc lánycsapat? A.KOR
005. Kedvenc fiúcsapat? BIGBANG & SNUPER
006. Kedvenc női szólóénekes? Minzy & Jessica, valamint Hyorin (SISTAR), Ahn Jiyoung (A.KOR), Hyuna... bár a legutóbbi elvileg rapper. Olyan kedvenc szólóénekesem nem igazán van, aki nem egy bandának a (volt) tagja.
007. Kedvenc férfi szólóénekes? Ugyanaz a helyzet, mint amit az előbb említettem. Daesung (BIGBANG), Chen (EXO), Youngjae & Daehyun (B.A.P).
008. Top 3 csapat? Az első biztos, hogy a BIGBANG és a SNUPER egy döntetlennel, de utána nehéz dolgom van. SS501, A.KOR, Orange Caramel, mostanában egyre feljebb kerül a NU'EST is.
009. Kedvenc K-pop dal? Heartbreaker
010. Kedvenc vidám K-pop dal? Ezen még így nem gondolkoztam el, de az Orange Caramel dalokat említeném meg. Például a Catallena, My Copycat, esetleg a Shall We Dance a SNUPER-től, a Sleep Talking (NU'EST), vagy a B.A.P Feel So Good-ja, ha már a címe is erre utal.
011. Kedvenc szomorú K-pop dal? Talán a Haru Haru, de nehéz választani itt is.
012. Kedvenc korhatáros* K-pop dal? 9MUSES - Wild jut eszembe először így hirtelen, bár nem igazán értem, hogy miért 19-es.
013. Kedvenc eddig megjelent 2016-os K-pop dal? Nem nehéz választani~ You=Heaven a SNUPER-től.
014. Kedvenc debütálás? BIGBANG. Nyilván. A K-pop világának legjobb pillanata volt.
015. Kedvenc eddigi 2016-os debütálás? Nem igazán figyelek oda ezekre. Blackpink, gondolom. Róluk tudok egyedül, hogy 2016-ban debütáltak. xD
016. Kedvenc eddig megjelent 2016-os MV? You=Heaven... és előre ki merem jelenteni, hogy a "Canvas" is ütni fog.
017. Kedvenc MV? Aigoo már! Nem nagyon vannak nekem ilyenek. Legyen a My Copycat az Orange Carameltől. Kétségtelen, hogy látványos, színes, aranyos és végtelenül kreatív. A Pledis nem egy amatőr ilyen értelemben, csak törődjön már jobban az előadóival... és a promóciókkal!
018. Kedvenc album / mini album? Az összes BIGBANG album maga a zsenialitás.
019. Kedvenc eddig megjelent 2016-os album / mini album? A SNUPER-től a "Compass" csak single album, szóval még várok a NU'EST "Canvas"-ére, mielőtt választok. :D
020. Bias csapatod? SNUPER
021. Ultimate biasod? Suhyun (SNUPER)
022. Kedvenc animációd az ultimate biasodról? Kedvencem? Az összes! EZ biztos, hogy az egyik kedvencem... az a mosoly... az, hogy mindig nevet~! ♥ [ szemek, mosoly, mosoly, mosoly, angyal, angyal, drága, bolond, cukiság ... stb. ]
023. Kedvenc képed az ultimate biasodról? A képekkel kapcsolatban ugyanez a helyzet. Cicám~ most ez a kép volt kéznél, de egyébként tényleg felsorolhatatlan. Az összes képet imádom, amin nevet és mosolyog... vagy csak úgy rajta van. xD [ pinky pinky, perfect, precious, style, dear, flawless, smile, cheonguk, why does that look like a condom, handsome, omfg, puppy eyes, sweetheart ... stb. ]
024. Kedvenc dolgod a biasoddal kapcsolatban? A nevetése! Az, hogy mindig mosolyog és nevet. Állandóan hülyéskedik és ez a hangulat ami belőle árad, rám is képes átragadni és óriási mosolyt csal az arcomra, meg mindenkiére. Mindenkivel képes megtalálni a közös hangot, annyira barátságos és kedves ember. Túl jó és önzetlen ehhez a világhoz, na. A másik dolog az a titkos tetoválás, ami a mellkasán van, de úgy őrzi a nagyérdemű elől, mintha a jelszavát tetováltatta volna oda, vagy nem tudom. Nagyon szeretném látni, mert odavagyok a tetoválásokért. A harmadik pedig a homloka! A szintén titkos homlok! Nem tudom mi lehet azon annyira durva, hogy soha semmilyen körülmények között nem engedi láttatni a homlokát. Állandóan eltakarja a frufruja. A egyik Snuper Self Cam részben fel volt csatolva a frufruja, mert épp csinálták a haját, vagy a sminkjét és komolyan kicenzuráztatta a fejét. Jót nevettem azon.
025. A jelenlegi biasod az elejétől kezdve az volt? Nem. Amikor megismerkedtem a K-poppal, még alig lehetett tervben a SNUPER.
026. Top 10 biasod? Ez elég változékony. Sosem tudtam konkrétan meghatározni a sorrendemet. Most igyekeztem összehozni egyet és egy bandából csak egy tagot kiemelni. Az első biztos, a BIGBANG tagok pedig azért nincsenek itt, mert többek számomra biasoknál. Suhyun (SNUPER), Kemy (A.KOR), Hyunjoong (SS501), Ren (NU'EST), Youngjae (B.A.P), Eunji (9MUSES), Lizzy (AS / OC), Dasom (SISTAR), Taemin (SHINee), Serri (Dalshabet).
027. Cserélted már le 3-nál többször a biasodat egy csapatban? Azt hiszem igen.
028. Ha igen, melyik csapat volt és kik voltak azok a tagok? Orange Caramel: Nana volt az első, aztán igazából nem is tudom ki következett, vagy nevezhető-e ez annak, de nagyon megkedveltem Lizzyt, meg Rainát is, szóval most választani se nagyon tudok kedvencet. After School: Majdnem ugyanez a helyzet. Nana volt az első, vele ismertem meg a csapatot. Aztán Kahi, Jungah, végül ennél a csapatnál is Raina és Lizzy lettek. SISTAR: Bora volt az első, ugyanis én általában a rappereket kedvelem meg először, aztán Hyorin lett, végül Dasom mellett kötöttem ki. SNSD: Taeyeon volt az első, akit megkedveltem a hangja miatt a Mr.Mr-ben. Ezután Tiffany egy rövid ideig, Sunny is kb annyi ideig, aztán Seohyun és Sooyoung, végül miután Jessica kilépett, ő lett az. Ha úgy vesszük, még mindig mondhatjuk Seohyunt, mert Jessica már nem tag.
029. Kedvenc shiped? Suhyun & Woosung (SNUPER), ARen (NU'EST)
030. Shippeled az “anyát és apát” a kedvenc csapatodban? Nem tudom kik ők.
031. Ki az anya és az apa a kedvenc csapatodban? Nem tudom. Talán Taewoongot mondanám az anyának és esetleg Woosung az apa. xD
032. Általában kiket kedvelsz meg egy csapatban; leaderek, maknaek, kedvcsinálók, vokalisták, rapperek, “anyák”, “apák”, angolosok, dobos, gitáros, zongorista? Rapperek, ez egyértelmű számomra.
033. Ha a biasod összejönne valakivel, hogy reagálnál? *odasétál a lányhoz, a vállára könyököl lazán* "Nagyon vigyázz erre a kincsre. Figyelni foglak!"
034. Hogy reagálnál, ha a biasodról kiderülne, hogy a saját neméhez vonzódik? "Hajrá Woosung, vesd be magad!" LOL, jk... nyilván nem foglalkoznék vele. Ez az ő magánügye és attól, hogy mondjuk a saját neméhez vonzódna, semmiben nem változna a szememben.
035. Szerinted van olyan idol, aki a saját neméhez vonzódik? Van egy pár idol a K-pop világában, lehetséges, hogy akad köztük.
036. Ha igen, ki? Nem tudom, nem is érdekel.
037. Top 3 kedvenc csapat? Ez a kérdés nem az előbb volt? De.
038. Kedvenc K-pop blog? Nem igazán van kedvencem.
039. Kedvenc történetes K-pop blog? Nincs, nem olvasok fanfictionöket.
040. Kedvenc korhatáros* K-pop blog? Pláne.
041. Kedvenc K-pop fanfiction? Lépj vissza kettőt.
042. Kedvenc show K-pop idolokkal? Húúú~ na~ a Running Man a kedvenc koreai show-m. Imádom az összes műsorvezetőt és azokat a játékos feladatokat, valamint az érdekes, vicces koncepciókat. A kedvenc részem, amikor a BIGBANG vett részt benne és a vágyam, hogy a SNUPER és a NU'EST is szerepeljen benne.
043. Melyiket szereted jobban; ha “oppának” hívhatsz valakit vagy ha téged hívnak “noonának”? Más szóval az idősebb, vagy fiatalabb pasikat szeretem-e jobban? Tetszik a "noona" megszólítás, mert akkor egy pici hatalmat érzek, de egyébként nem szeretem, ha bárki fiatalabb nálam. xD Másrészt, mivel a fiúk jóóóóval később érnek, az 5 év a minimum, amivel idősebbnek kell lennie a férfinak, főleg egy párkapcsolatban. Maradok az oppánál, bár nem használom gyakran. *integet Sebin és Ren dongsaengnek*
044. Szerinted az a cukibb, ha a K-pop idolok beszélik a nyelvedet vagy ha nem beszélik, de próbálkoznak vele? Az én nyelvemet ugyan egy idol sem fogja beszélni soha... (lol)... de gondolom ez most az angol nyelvre vonatkozott. Örülnék neki, ha az idolok legalább azt realizálnák, hogy Magyarország létezik *sends kisses to VIXX, Teen Top, Boys Republic and Block B*, nemhogy még a magyart beszéljék. Az angollal kapcsolatban pedig, szerintem pozitív, ha egy idol beszéli, ugyanis nemzetközi rajongók mindig vannak. Aranyos, amikor próbálkoznak vele (lásd: Seungri), de én szeretem, ha valamennyire azért megérti mit, miért, merre, hogyan.

30 napos BIGBANG kihívás (26-30)

2016.06.21. 17:36, Cassie

http://38.media.tumblr.com/fd4e188646b0c0539a9f3c60e1ea5907/tumblr_nbfc403gsr1s4eyujo1_500.gif

30 napos BIGBANG kihívás

01. nap: A BIGBANG dal, aminek köszönhetően VIP lettél
02. nap: Kedvenc BIGBANG dalod
03. nap: Kedvenc BIGBANG fotósorozatod
04. nap: Kedvenc G-Dragon frizurád
05. nap: Kedvenc Taeyang "szem-mosolyod"
06. nap: Kedvenc Daesung "szem-mosolyod" fellépésed
07. nap: Kedvenc "panda szemű Seungri" képed
08. nap: Kedvenc T.O.P öltözéked
09. nap: Kedvenc BIGBANG párosod
10. nap: Kedvenc díjátadós képed díjátadód
11. nap: Kedvenc BIGBANG MV-d
12. nap: Kedvenc kacsintásod a Come To Play műsorból
13. nap: Egy lehetséges első barátnő Taeyang számára. Miért?
14. nap: A BIGBANG tag, akivel járnál és / vagy összeházasodnál
15. nap: A BIGBANG tag, akinek szívesen lennél a legjobb barátja
16. nap: A BIGBANG tag, akinek szívesen lennél a testvére
17. nap: A BIGBANG dal, ami sokat jelent számodra / hozzádszól
18. nap: Kedvenc BIGBANG tagod és a kedvenc képed róla
19. nap: Egy interjú / dal / MV / stb, aminek köszönhetően megszeretted a biasodat
20. nap: Kedvenc G-Dragon által szerzett dalod
21. nap: Kedvenc fancamed
22. nap: Kedvenc BIGBANG szóló dal
23. nap: Kedvenc BIGBANG dal / MV / stb. együttműködésed
24. nap: Akármi, amit szeretnél
25. nap: Kedvenc jeleneted a BIGBANG TV-ből

26. nap: Kedvenc BIGBANG fellépésed
Nagyon sok jó fellépésük van és mindegyiknél fantasztikusan szerepeltek, de amikor ezt olvastam, hirtelen két fellépés ugrott be, úgyhogy azokat be is teszem nektek. Az egyik egy Love Dust-os fellépés. Annál már rögtön megfogtak azon a fanchantok, azaz a rajongók buzdítása. Annyira édesek, hogy elindul a zene és ott mondják a neveiket. Jól esik így hallani. A fiúk meg pedig kitettek magukért, mint mindig. Szuper a kameramozgás, a díszlet, a megvilágítás, minden. Édesek! A második meg egy Fantastic Baby-s. Ott színpadi jelenlétük az, ami annyira magával ragadott.

27. nap: Kedvenc vicces képed
Van egy pár ilyen. Azok a legjobbak, amikor együtt hülyülnek és megmutatják, hogy milyenek is valójában, kívül-belül.

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/18/44/b9/1844b974c0ebe11fe569799a4068f412.jpghttps://i.ytimg.com/vi/EbRrzOnR6qs/hqdefault.jpghttps://pbs.twimg.com/media/Ax_XR-gCMAA2Rg1.jpghttps://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/75/1a/36/751a36a45b06d047015103eba9b33869.jpg
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/0d/e3/ed/0de3ed514f88aceab11dbf8cfaf3fee6.jpghttps://pbs.twimg.com/media/BATxFkxCQAAkBpK.jpghttp://data.whicdn.com/images/50372828/large.jpghttp://www.kpop-map.com/wp-content/uploads/2015/06/bigbang-selfie1.jpghttps://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/4b/30/c8/4b30c8f18f1a1e16954839fe2e7e64c1.jpg

28. nap: Kedvenc BIGBANG koncepciód
A régebbiek voltak a kedvenceim, amikor annyira nem voltak még kicicomázva. Talán a Koe Wo Kikasete-s koncepció az egyik kedvencem, meg a Beautiful Hangover, Lollipop, de a Blue-s és a Monsteres sem rossz.

29. nap: Az álom együttműködésed (BIGBANG feat. ?)
Régen az After School volt a kedvenc lánybandám és annyira szerettem volna ha ők készítettek volna egy dalt együtt. Hála egy tehetséges lánynak, tudom milyen lett volna, ha megvalósul, ugyanis csinált egy mashup-ot a Fantastic Baby-ből és a Bang-ből. Az nagy kedvencem lett és máig szeretem. Most viszont annyira örülnék ha a BIGBANG az A.KOR-ral készítene egy közös dalt, csak én igazán akkor örültem volna neki, ha mind a 10 tag benne van. Viszont egy GD&TOP feat. A.KOR Black biztos, hogy epic lenne! Ha lenne hozzá tehetségem, szívesen csinálnék egy mashupot. Jelenleg van egy a We Like 2 Party-ból és a How We Do-ból. Nekem ez is tetszik! Még így is szuperek együtt 7-en.

30. nap: Miért vagy VIP?
Mert a kisnyúl szőrös és nem borotválkozik. Nyilván mert szeretem őket, azért. Már számtalanszor leírtam, hogy mennyit jelentenek nekem és, hogy hogyan tekintek rájuk. Nem feltétlenül mondnám, hogy a rajongójuk vagyok, csupán nagyon fontosak nekem és nagyon szeretem mind az öt bolondot.

http://31.media.tumblr.com/ea240c7006755d367d1bec5276e5aad5/tumblr_mwfiabJCbU1rssyieo1_500.gif

Köszönöm, hogy végigkísértetek ezen a kihíváson és örömmel fogadtátok. Nem mindig sikerült egyesével hoznom a napokat - főleg itt a végén -, de már az elején tudtam, hogy így lesz. Nem mindig van ám a fejemben ihlet... van amikor csak hangyák háborúja dúl ott bent és azzal elég nehéz bármit megírnom. Pár dolgot változtattam a kihíváson, mert véleményem szerint volt pár hülyeség benne, de nagyjából mindegyikre sikerült választ adnom. Mindent összevetve, nem volt rossz és már az megszépítette, hogy a fiúkkal foglalkoztam közben. Nyugodtan vihetitek, ha gondoljátok. Örülnék ha kiírnátok a forrást. Én Tumblr-ön találtam meg először angolul, majd a felétől Facebookon rátaláltam magyarul, de nem teljesen azt használtam. Kattints a bővebbenre, ha az angol és a facebookos magyar verzió érdekel. Ha az enyémet szeretnéd vinni - amit feljebb megtalálsz, csak össze kell szedned egybe -, akkor írd meg, hogy tőlem van. Köszönöm. Ezután is hozok majd még különféle teszteket, valamint igyekszem összekapni magam és írni - bár a semmiről, ami mostanában körülvesz, elég nehéz. Még egyszer szép nyarat mindenkinek! Pussz!

Twenty-TWO to twenty-FOUR

2016.06.17. 16:12, Cassie

http://data.whicdn.com/images/244933701/large.gif
http://data.whicdn.com/images/244933680/large.gif
http://data.whicdn.com/images/244933658/large.gif
http://data.whicdn.com/images/244933647/large.gif
http://data.whicdn.com/images/244933943/large.gif
http://data.whicdn.com/images/244933404/large.gif

Sziasztok! Most csak ezt a cukiságot szerettem volna megosztani veletek. Kattints ide a teljes videóért. Imádnivalóak. Ahogy Jiyong az elején magyaráz, ott az az akcentus... azután Youngbae, majd Seungri. Jiyong úgy javítja ki, mintha ő annyira perfect angolos lenne. (A kis Seunghyun egyébként is sokat fejlődött angol-ügyileg. Büszke vagyok rá.) Sebaj, aranyos jelenet született azért ebből. Nagyon szeretem kettőjük barátságát még mindig. Örülök, hogy Seungri nem hallgatott Jiyongra és végül önmagát adta... ahogy mindig. xD I adore him! Olyan jó látni, hogy így együtt nevetnek mindannyian és, hogy ennyire bolondok. These guys will always be my number one. ❤️‍

Most pedig indulok Elishával bubisteázni, aztán nála alszom, holnap azonban jövök. Addig is elértek az SNS csatornáimon. ^^ Kellemes hétvégét mindenkinek!

Társadalmi problémák // 30nBBk (24-25)

2016.06.16. 23:32, Cassie
avagy, is it me being antisocial or society being antiCassie?

http://38.media.tumblr.com/aac7fcae73ce217563111bf6e288e403/tumblr_inline_n8m0f650Cb1rpezos.gif

Hello baebaes! Mizúúújs? Mint már azt említettem az előző bejegyzésemben, kedden találkoztam Elishával, viszont akkor még az azelőtti múltban voltam, szóval nem tudtam előre milyen lesz. Hú, ez olyan értelmes lett. Azt akartam kihozni ebből, hogy most nagyvonalakban elmesélem, milyen volt a talcsink. Mint minden hétköznap, Elisha kedden is dolgozott, ezért csak melója után tudtunk találkozni. Egészen addig abban a hitben voltam, hogy szerdán megyünk, amíg meg nem láttam, hogy reggel írt. Félálomban a telefonomat nézegettem, aztán látva, hogy mennyit írt, rögtön kinyíltak a szemeim. Elkezdtünk beszélni. Elnézte a dolgokat kicsit és csak azon a napon volt benn a tetkósa kb. 6-ig, én pedig még megígértem neki, hogy elkísérem. Úgysincs mostanában semmi dolgom azon kívül, hogy lassan elsétálok az autósiskolához és jelentkezem az egyik induló tanfolyamra, amiről e-mailben értesítettek. Megírtam tehát gyorsan még a kihívást kedden, aztán elkezdtem készülődni és elindultam. Szerencsére jó idő volt, szóval felvehettem a B.A.P-s haspólómat, ami nem mindenkinek nyerte el a tetszését, de erről majd később mesélek. A Kökiben találkoztunk, aztán onnan metróztunk a Deákra, ahol átszálltunk a 2-esre, onnan pedig a Blaháig utaztunk. Akkor már nagyon fájt a lábam és a nap hátralévő részét végigszenvedtem. Nem értem, mert ez a cipőm egy kicsit magasított és telitalpú és többször volt rajtam. Eddig még soha nem törte ki a lábam. Ennyire még egyik sem. Most úgy néz ki a sarkam, mintha valami drótokkal bélelt cipőben járkáltam volna egész nap. Mondjuk egy idő után úgy is éreztem, de én szépen végigszenvedtem benne a napot. Persze a tetkósig is elég sokat kellett sétálni. Mikor odaértem és azt mondták, hogy üljünk le, megváltásnak éreztem. Beszéltünk a nővel. Először Elisha, mert az egyik tetkóját még szeretné bővíteni, majd én jöttem. Beszéltem vele a BIGBANG-es tetóválással kapcsolatban, hogy egy feliratot szeretnék, aztán megadott egy honlapcímet, hogy nézegessem ott a betűtípusokat. Azóta is azt csinálom és van még több ezer oldal, de nem baj, végig fogom nyálazni. Időm mint a tenger jelenleg. Plusz az e-mail címét is megadta és majd Facebookon is bejelölöm. Először még megpróbálom pontosítani a terveimet és utána írok neki. A Mérlegeset is megemlítettem, hogy jó lenne, ha azt is megalkotná nekem, mert az interneten semmi használhatót nem találtam. A gyémántmackós tervemet is mondtam, hogy egy macit szeretnék gyémánttal. Arra mondta, hogy az tök jó és örültem, hogy nagyjából el tudta képzelni mire gondolok és meg tudja majd rajzolni nekem. Nagyon szimpatikus volt a nő és nagyon szép is! Aish! >< Szerintem egy kis ázsiai beütése is van. Ügyes, jófej és szép, ráadásul a tetkói is szuperek. Remélem minden rendben lesz az enyéimmel is. Egyelőre amiket az elsősorban fogok megcsináltatni az a Mérleges, a gyémántmackós, a BIGBANG-es és a Jiyongos. Miután végeztünk, elindultunk vissza a Kökibe. A lábam már nem csak szétszakadt, de gyönyörűen is nézett ki. Visszaérve először bementünk a Claire'sbe nézelődni egy kicsit, majd a Bijou Brigittebe szintén átgaloppoztunk. Vagyis csak ő, én átvonszoltam magam. Nézzetek hülyének, de egy hűséggyűrűt kerestem. Találni nem találtam, de mindenképpen fogok venni. Nagyon szépeket találtam, de szinte az összes nagy volt az ujjamra. Amelyik éppen jó volt, az pedig nem tetszett. A hűséggyűrű számomra egy jelkép lenne... nem arra, hogy sosem lesz senkim, mert örökké rá fogok várni. Ennyire nem vagyok hülye, én is tudom, hogy sosem fog összejönni. Azt jelképezi nálam, hogy mindig is szeretni fogom és egy nagyon fontos személy - a legfontosabb - lesz az életemben... akárcsak a tetoválás róla, amely ugyanezzel a jelképpel bír majd. Ezután Elisha vett egy jegeskávét, én pedig egy mojitot. Az volt a vicces, hogy én az eladócsajjal tök jól elbeszélgettem. Mondta, hogy fiatalos vagyok, erre válaszoltam, hogy ő is az. Mondta rá, hogy hát igen, ez van ha valaki nem piál állandóan, nem szolizik, nem drogozik, nem járkál el állandóan bulikba, meg ilyesmi. Mélyen egyetértettem vele és váltottunk még pár szót, aztán amikor elindultunk Elishával a tetóteraszra, mesélte, hogy ismeri a csajt és pont azt csinálja, aminek az ellentétével példálozott. Nos igen, kicsit meglepődtem, de attól függetlenül még abban a pillanatban szimpi volt és hát... who am I to judge her? Na amikor kiértünk, leültünk, cigizgettünk, beszélgettünk és a tetkómat tervezgettük. Persze megint sikerült magam leégetni azzal, hogy leszbikusnak tituláltam magam. Kérek mindenkit, hogy senki ne vegye sértésnek, aki a saját neméhez vonzódik, mert nekem semmi bajom nincs ezzel, sőt támogatok mindenkit, because LOVE IS LOVE... de ettől függetlenül én nem vagyok az. A barátnőim gyakran neveznek / neveztek leszbikusnak - de ezt én is ugyanúgy csinálom -, mert egy nem éppen férfias csávóba vagyok ugyebár szerelmes. Többször hülyéskedtünk már ezzel, amikor arra jártak. Most éppenséggel egy fiú és egy lány ment arra, amikor mondtam, hogy "ja, leszbikus vagyok", aztán elmentek, én meg így "nem, amúgy nem is", majd gyorsan meggondoltam magam és így: "vagy tudod mit? de, az vagyok, tök mindegy, úgyse lenne köze hozzá senkinek ha az lennék". Ahhoz se nagyon van köze senkinek, hogy kit szeretek, de mégis állandóan belepofáznak, szóval egy bizonyos értelemben egy cipőben járok a homoszexuális emberekkel. Ezután, ha már úgyis arról volt szó, hogy az idióták mindenbe belepofáznak, éppen mentünk visszafelé, aztán pár ott dolgozó megjegyzést tett... vagy arra ahogyan jártam a cipőben (ugyanis majd besz*rtam a fájdalomtól), vagy a ruhámra. Nem tudom melyik ihlette meg őket, de nem tudták visszafogni magukat. Mondani nem mondtak először semmi konkrétat, csak egy "úristent", amire én megálltam - természetesen nem néztem rájuk, nehogy már én nézzek a pórnépre - csak megkérdeztem Elishától, hogy ez nekem szólt-e. Ő azt mondta, hogy valószínűleg igen, szóval csak libbentettem egyet felsőmön, ami a haspólóm felett volt és testtartásommal jeleztem, hogy ha már úgyis mögöttem vannak, tökéletes pozícióban vannak ahhoz, hogy kinyalják a s*ggemet. Az egyik odaszólt, hogy jól odatettem magam, mondom: mert nekem van mit odatenni. Asszem azt mondta rá, hogy naiv vagyok, de lássuk be... ha az alakomról van szó, akkor nem igazán van mit szégyelnem. Mármint ahogy fel voltam öltözve, az jó volt az alakomhoz, a hasam lapos volt, a hátsófelemmel és a combommal nem vagyok megelégedve, de egy fekete hosszúnadrág volt rajtam, ami rásimult és a pozitív oldát hangsúlyozta ki annak. Legalább tudom mi áll jól nekem, még ha nem is vagyok tökéletesen megelégedve magammal. Megkeseredett Tescos dolgozók. Elég vicces. Mindig annak a legnagyobb a szája, akinél a legkevesebb van. Legyen az ész, pénz, jókedv, bármi. Az utálkozás egyik legfőbb oka a féltékenység és a ostobaság. Hupsz. Volt köztük már nyanyábbkorú is. Az mégis mit gondol magáról, őszintén? A másik pedig, hogy miért jó ez? Sosem értettem. Mondjuk lehet, hogy van egy csaj, akinek nem tetszik az öltözködése, mert szerintem az k*rvás, vagy mit tudom én... megállapítom magamban, oké, de akkor sem kezdek beszólogatni neki. Mi közöm és jogom van hozzá? Semmi. Az egész embert attól még nem ítélem el, ha maga a viselkedése nem közönséges. Én is... az év 364 napján úgy elrejtem mindenemet, hogy az Isten sem tudja megállapítani milyen alakom van. Egy ilyen alkalom van egy év alatt, akkor is erről ítélnek meg. Érdekes. Gondolkoztam rajta, hogy benyögjem mosolyogva, hogy remélem jó a Tescoban dolgozni, vagy hogy nagyon feltűnően féltékenyek, vagy, hogy csak megtépjem-e kicsikét, de lépve párat elég gyorsan elterelte a figyelmemet a lábamban lévő fájdalom és onnantól még feltűnőbben sz*rtam a fejükre. Ezután még sétáltunk kicsit... a buszig, ahol elváltak útjaink. Lassan hazasántikáltam, itthon pedig megválva a cipőimtől... hát egy kicsit felszabadító volt, de nem mondom, hogy nem fájt utána is. Még mindig fáj és gyönyörűségesen néz ki az egész sarkam, tényleg.

http://67.media.tumblr.com/245ae44ff518e418390f124513da2b11/tumblr_mp32pxNV1e1qcyraio1_500.gif

Na ki szereti itt a gyerekeket? Tegye fel a kezét! Oké, akkor ti elmehettek és a maradék senki nyugodtan olvassa tovább. Ha van olyan, aki nem rajong értük, akkor bocsika, nem állt szándékomban lesenkizni, csak feltehetően nem nagyon van a közelben olyan ember. Rajtam kívül. Oké, ha úgy vesszük, ez is elég erős kifejezés, hogy utálom őket. A nagy részüket nagyon ki nem állhatom. Sokszor ez a szülőnek róható fel, ugyanis a gyereket nem árt ám néha-néha nevelgetni is, nem csak kitörölni a kakis popsiját. Habár nem értek a gyerekekhez és nem is vagyok oda értük, jópár szülőnél tudom, hogy jobb lennék. Szigorú lennék, de igazságtalan. LOL. Just kidding, szigorú, de igazságos szülő leszek(?). Ájfont nem fog kapni 10 évesen és nem fogom neki engedni, hogy olyan legyen, mint a mai kölkök és tinik többsége. Nem fogom engedni, hogy a társadalom fertője magával rántsa... csak egy bizonyos mértékig, amíg az egészséges. Piercigje nem lehet, csak az orrában - feltéve ha lány lesz -, máshol undorító... oké, most megint túloztam. A köldökben is jó, ha valakinek van hozzá alakja. Azonban a Monroe piercing, vagy mi az... meg a szemöldögpiercing a két halálom. Amikor meglátom, pont úgy nézek ki (csúnyább verzióban), mint Nana, hogy... "mégis... miért"? Na, de most ezen még nem nagyon kell gondolkoznom, mert ha nem tőle lesz gyerekem, akkor nem lesz gyerekem. Igen, ezt megaszondtam ám. Vagy ki tudja hogyan alakul az életem, viszont ha lesz hozzá stabil hátterem - és elég energiám -, biztosan örökbefogadok majd egy gyereket. Egészen addig... utálkozom, ha meglátok egyet. Nya, de ezzel a kis bevezetővel igazából arra akartam kilyukadni, hogy ma itt voltak a rokonok. Az unokabátyám, az unokanővérem és a nagynéném. Eddig oké... na de nem ilyen könnyű ám az élet. Az unokanővéremnek, Sarahnak van egy fia, Stevie, aki önmagában tényleg egy tündéri gyerek - még ha ma sikerült is felcsesznie. A pokolfajzatok viszont az unokabátyám gyermekei, egy lány meg egy fiú van. Ma annyira kiidegeltek. Nem tudom miért lehetett ez, talán az idő miatt, talán a vértengerem miatt, vagy egyszerűen csak ki nem állhatom őket. Ma különösen nem ment az, hogy eljátsszam, minden oké. Néha szoktam mosolyogni, jópofizni, de ma nem így volt. Éppen egy projecten dolgoztam, amikor kocsicsapódást hallottam. Tudtam, hogy tuti nem az anyám, mert még nem volt annyi idő. Ezzel együtt azzal is tisztában voltam, hogy kínkeserves órák elé nézek. Azonnal ráírtam Elishára, akivel sikerült egy elég vicces helyzetet generálnunk. Írtam neki, hogy "hé, figyu, csinálj már úgy mintha nagyon nagy szükséged lenne rám és muszáj lenne itt maradnom veled". Mondanom sem kell, hogy nem volt kedvem kimenni a rokonokhoz, de hála az égnek (sarcasm) a gyerekek bejöttek magukról is. Először csak az unokabátyám gyerekei, aztán végül Stevie is. Az elején még tényleg igyekeztem... nagyából 5 percig, de egyszerűen mindennel kiidegeltek. Elishával közben azt játszottuk, hogy eltört a lába és muszáj ott maradnom vele és tartanom benne a lelket, amíg az anyukája haza nem ér és el nem viszi az SZTK-ba. Közben rejtett beszélgetéseket folytattunk, mint például:

Elisha: Egyebkent emlekszem azokra a viragokra, tudod azokra a szepekre amik a szomszedban voltak... OTT VANNAK MEG?
Cassie: PERSZE...
Elisha: Szivesen kernek. REMELEM hamar nyilnak, mert olyan nyarias viragok... Bar az eso lehet tonkretenne oket... fuuu viszont HAMAROSAN megjelenik az az uj horror a moziban, elmehetnenk arra is. lehet anyuek is ELMENNEK ra, bar nem hiszem hogy a baratjat ra tudna venni xD

... ééés ehhez hasonlókat. xD A gyerekek viszont. Ah... na, nem is tudom mivel kezdjem. ELőször is az, hogy állandóan bejárkáltak ide. Ki-be rohangáltak, mintha átjáróház lenne, üvöltöztek és persze engem is nyaggattak. Sokszor próbáltam figyelmen kívül hagyni őket, de olyankor rájukvetettem egy műmosolyt, ami nem tudom nekik mennyire esett le. Szegény macskát is nyúzták, azonban okos volt és elszaladt, majd azzal az erővel el is bújt. Azután engem nyúztak, hogy hol a macska. 100-szor mondtam nekik, hogy elszaladt és nem tudom. Jaj, aztán a kiscsaj... egy kicsit felcseszett azzal, hogy az ékszerállványomat elkezdte cseszegetni. Illetve az azon lévő ékszereket. Akkor lett elegem igazán. Oda is szóltam, hogy "ne vedd le", meg igyekezve találni egy kifogást "le fot dőlni az egész"! Elég erélyesen. Lehet velem van a gond, de én megtanítanám azért a gyerekeimet, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek. Ne szedegesse már le a cuccaimat. Egyszer még mikor kisebb voltam, akkor is anyum egyik régi barátnője meglátogatott minket és persze hozta a gyerekeit. Nem voltam sokkal idősebb náluk, de már akkor sem bírtam. Voltak mindenféle apró játékokból álló gyűjteményeim, amiket nagy becsben őriztem, erre ők elkezdik össze-vissza pakolgatni, meg a szájukba venni. Az anyjuk persze nem szól rá, én pedig akkor abban a korban voltam, hogy előbb bőgöm el magam ezért, minthogy szóljak érte. Volt olyan is ma, mikor bejöttek - persze mindannyian az én nyakamon lógtak - és mondták, hogy itt fognak játszani, meg minden. Hát mondom k*rvajó lesz. Egyszer volt, hogy csak a kis Stevie jött be egyedül. Na az a gyerek magában egy kis édibogyesz. Hozott négy autót, amiket mutatott nekem - nem mintha nem az enyém lett volna kiskoromban és nem tudtam volna hogy milyenek -, de azért ott mutogatta, én pedig beszálltam a játékba. Megkérdeztem, hogy melyik tetszik neki a legjobban, meg kaptam is tőle a négyből kettőt, a sárgát és a kéket. Ezután kiment és egy kicsivel később úgy jött vissza, mintha kicserélték volna... ugyanis a két sátánkával volt. Remélem, hogy a jövőben nem nagyon lesznek rá negatív hatással és elég erős személyisége lesz ahhoz, hogy ne tudják még jobban lehúzni. Ugyanis az a két gyerek elég rosszul nevelt. Nem akarok gonosz lenni, nem is ítélkezem a szülők felett, de ez tény... és nem csak én mondom. Amikor hárman jöttek be, Stevie megint hozott autókat, amiket letett az asztalomra, aztán valamit beszélgettek ott és csak annyit vettem ki az egészből, hogy "csiga", meg, hogy "hozom". Azonnal felkaptam a fejem, utánakiabálva, hogy "mit hozol?" Nos igen. Én nagyon szeretem a csigákat, tényleg... de b*sszus, ne hozza már be ide és tegye az asztalomra. Na itt cseszett fel azzal, hogy odasétálva megfogtam a csigákat és mondtam neki, hogy vigye ki, erre ő nemmel felelt. Na jól van, ki is mentem, nem érdekeltek már úgy a rokonok sem igazán, sőt eddig sem ők zavartak. Kivittem az udvarra - a gyerekek követtek - és letettem a csigákat. Ezután kicsit kinn maradtam és beszélgettem a felnőttekkel. A kérdés persze azonnal feljött az unokabátyámtól, hogy "mikor lesz lagzi?" Hát mondom, majd ha újranősülsz. ... Oké, ezt csak a fejemben mondtam, de ezek a kérdések már, komolyan. Ezután, 10 percre rá a nagynéném: "mikor lesz esküvő?" NE MÁR! Mondtam is nekik, hogy nem vagyok egy házasságpárti, szóval ezt úgy ahogy jött, el is felejthetik, hogy ha az én "esküvőm" a téma. Még egy kicsit kinn voltam, aztán már eléggé zavart, hogy a gyerekek bent, én pedig kint, ezért bementem, hogy lássam mit csinálnak. Régen gyűjtöttem a LPS állatkákat (a régebbieket, amik még jól is néztek ki)... tudjátok, amelyek ilyen mágnesesek és mozog a fejük. Na, abból nagyon sok van nekem valahol és az egyiket az asztalomon tartom. Egy pocok, vagy micsoda. A kislány éppen fogdosta, meg az asztalomra nyúlkáltak, amikor beértem. Nem mondtam semmit, de nem voltam túl boldog abban a pillanatban. A lány megkérdezte, hogy mi az, aztán, hogy hazaviheti-e. Azt válaszoltam, hogy "ne haragudj, de ezt nem". Nem gondolom, hogy irigy vagyok. Sok dolgot vittek már el innen, de ezeket nem szeretém odaadni senkinek, csak majd a saját gyerekeimnek. Nem sokkal ezután kimentek, aztán elindultak haza. Szerintem amúgy a rokonok is észrevették rajtam, hogy nem nagyon bírom ezt idegekkel. Annyira nem zavar a dolog. Most az egyszer nem voltam hajlandó jó képet vágni ahhoz, hogy rajtam lógnak akaratom ellenére. Egy ilyenen most túl vagyunk, úgyhogy egy ideig talán nyugalom lesz. Legalábbis nagyon remélem. Az egyik gyerek, nevezetesen Stevie eldobott egy ilyen nedves zsebkendőt csak úgy, amikor kint voltunk már és köszöntünk el egymástól. Igen, én vettem fel pofahúzással együtt... ezután a másik is követte a példáját... de azért a szülei nem szóltak rájuk. Végül azt vettem észre, hogy amikor az autóban ültek, tisztes távolságból aranyosak voltak. Aranyosan mosolyogtak, integettek, csak a közelembe nem szükséges jönniük.

Oh, még egy érdekesség... ez kicsit talán undi lesz egyeseknek, de tudjátok, hogy a kutyanyál elvileg fájdalomcsillapító, meg gyógyító, meg mindenféle jóságos hatással bír. Nos... miután elmentek a rokonok, kicsit leültem az udvarra. A kutyusom odasétált és spontán - nem úgy ahogy puszit szokott adni -, rendesen elkezdte nyalogatni a sarkamon lévő elég csúnya sebet. Én csak néztem, hogy ez mit csinál, de annyira édes volt. Ki is tisztította és esküszöm, nem is fájt már utána annyira. Mondjuk, a másikkal is megcsinálhatta volna még azért.

http://38.media.tumblr.com/435a70b4eb47a62ad8c396fd710fb529/tumblr_no2fx8QoqR1s4eyujo1_540.gif

30 napos BIGBANG kihívás

01. nap: A BIGBANG dal, aminek köszönhetően VIP lettél
02. nap: Kedvenc BIGBANG dalod
03. nap: Kedvenc BIGBANG fotósorozatod
04. nap: Kedvenc G-Dragon frizurád
05. nap: Kedvenc Taeyang "szem-mosolyod"
06. nap: Kedvenc Daesung "szem-mosolyod" fellépésed
07. nap: Kedvenc "panda szemű Seungri" képed
08. nap: Kedvenc T.O.P öltözéked
09. nap: Kedvenc BIGBANG párosod
10. nap: Kedvenc díjátadós képed díjátadód
11. nap: Kedvenc BIGBANG MV-d
12. nap: Kedvenc kacsintásod a Come To Play műsorból
13. nap: Egy lehetséges első barátnő Taeyang számára. Miért?
14. nap: A BIGBANG tag, akivel járnál és / vagy összeházasodnál
15. nap: A BIGBANG tag, akinek szívesen lennél a legjobb barátja
16. nap: A BIGBANG tag, akinek szívesen lennél a testvére
17. nap: A BIGBANG dal, ami sokat jelent számodra / hozzádszól
18. nap: Kedvenc BIGBANG tagod és a kedvenc képed róla
19. nap: Egy interjú / dal / MV / stb, aminek köszönhetően megszeretted a biasodat
20. nap: Kedvenc G-Dragon által szerzett dalod
21. nap: Kedvenc fancamed
22. nap: Kedvenc BIGBANG szóló dal
23. nap: Kedvenc BIGBANG dal / MV / stb. együttműködésed

24. nap: Akármi, amit szeretnél
Kreatív készítő strikes again! Akármi? Bármi? Oké, akkor tessék, itt van mindenkinek egy videó, ami az egyik személyes kedvencem. Meg plusz két videó: ONE, TWO.

25. nap: Kedvenc jeleneted a BIGBANG TV-ből
Nincs. Igazából szerintem meg sem néztem, legalábbis nem végig. Volt egyáltalán rendes BIGBANG TV? Én csak 2NE1 TV-ről tudtam, aminek volt külön BIGBANG TV-s, meg GD TV-s része. Vagy valami ilyesmi, de a Youtubeon nézegetve azért van elég videó ezzel kapcsolatban. Ezek szerint volt külön is, de nem hiszem, hogy nagyon sok részes lett volna. Láttam részleteket, de nem egyben és nem sorban. Nincsen kedvencem. Az egész imádnivaló. Akkor még annyira tényleg önmagukért voltak szerethetők a srácok. Nem azok a megcsinált idolok voltak. A régi szép idők.

30 napos BIGBANG kihívás (17-23)

2016.06.14. 12:03, Cassie

Hiii~! A tegnapi bejegyzésemben írtam, hogy szerdán megyünk Elishával a tetkósához. Változtak azóta a tervek kicsit, mert elnézte az időpontot. Kiderült, hogy a csajszinak csak kedden, azaz ma jó, ezért ma megyünk és lassan indulok is. Előtte mindenképpen szerettem volna pubikálni ezt. Az extra bejegyzés pedig akkor úgy látszik holnapra, vagy valamikor máskorra marad. Szép napot mindenkinek!

http://38.media.tumblr.com/3fa0c5296901d899de4c973b9a3716ac/tumblr_n8t2k0BdaZ1s0ga5lo3_500.gif

30 napos BIGBANG kihívás

01. nap: A BIGBANG dal, aminek köszönhetően VIP lettél
02. nap: Kedvenc BIGBANG dalod
03. nap: Kedvenc BIGBANG fotósorozatod
04. nap: Kedvenc G-Dragon frizurád
05. nap: Kedvenc Taeyang "szem-mosolyod"
06. nap: Kedvenc Daesung "szem-mosolyod" fellépésed
07. nap: Kedvenc "panda szemű Seungri" képed
08. nap: Kedvenc T.O.P öltözéked
09. nap: Kedvenc BIGBANG párosod
10. nap: Kedvenc díjátadós képed díjátadód
11. nap: Kedvenc BIGBANG MV-d
12. nap: Kedvenc kacsintásod a Come To Play műsorból
13. nap: Egy lehetséges első barátnő Taeyang számára. Miért?
14. nap: A BIGBANG tag, akivel járnál és / vagy összeházasodnál
15. nap: A BIGBANG tag, akinek szívesen lennél a legjobb barátja
16. nap: A BIGBANG tag, akinek szívesen lennél a testvére

17. nap: A BIGBANG dal, ami sokat jelent számodra / hozzádszól
Mindegyik ilyen. Legalábbis egy ideig mindegyik ilyen volt, hiszen úgy éreztem, mintha tényleg rólam énekeltek volna, annyira magamra ismertem olykor a dalszövegekben. Ez már nem nagyon van így, de még mindig sokat jelentenek számomra a BIGBANG dalok, mert jók és persze az előadójuk miatt is. Legyen a Make Love, az tényleg sokat jelent nekem és elég közel áll a szívemhez. Plusz a Pabo-t is ide sorolom mellékesen. Imádom mind a kettőt! Nagy kedvenceim.

18. nap: Kedvenc BIGBANG tagod és a kedvenc képed róla
Ha már választani kell kedvenc tagot, akkor Seungrit mondom és kedvenc képem pedig nem nagyon van róla. Bááár... emlékszem, amikor ezt és ezt a képeket megláttam, nagyon megtetszettek abban a pillanatban. Ezt még imádom. Olyan édes volt ott azzal a pandával... meg az összes imádnivaló, amikor pandázik. Hmm... a kedvenceim azonban egyértelműen ezek: 01 . 02 . 03 . 04 . 05, és társaik. These are the main reasons I love him SO MUCH.

19. nap: Egy interjú / dal / MV / stb, aminek köszönhetően megszeretted a biasodat
Nagyon sokáig nem volt "biasom" a bandából és még mindig nem nevezném annak. A BIGBANG-et nem teljesen vagyok képes a kedvenceim közé sorolni, mert többet jelentenek annál. Ezért nem szeretem "kedvencemnek" sem hívni őket. Viszont akkor már Seungri áll hozzám a legközelebb talán és azért szerettem meg ennyire, mert felfigyeltem rá mennyire egy imádnivaló ember. Az egyik jellemzője, hogy nagyon barátságos. Komolyan. Biztos vagyok benne, hogy a te kedvenc idoloddal is - bárki legyen - jóban van, vagy képes leállni beszélgetni vele. Közvetlen és szerethető. Egy igazi bolond a legjobb értelemben. Bármikor képes felvidítani az embert és ő egy olyan személy, akit nem lehet utálni, vagy nem tisztelni. A legnagyobbak egyike, mégis az összes rookieval elkezd barátkozni. Ezt pedig nem csak én mondom. Egy kedves, vidám, bolondos, tehetséges ember. Felnézek rá és a vágyaim közé tartozik, hogy nekem is legyen szerencsém összebarátkozni vele, ugyanis tudom, hogy azzal egy csodálatos barátot nyernék.

20. nap: Kedvenc G-Dragon által szerzett dalod
Nem szolgálok túl sok új tartalommal, de nem baj. A Make Love, de az összeset szeretem, mert Jiyong egy nagyon tehetséges zeneszerző / dalszövegíró. A This Love is fantasztikus lett, hamar megszerettem. Aki nem tudná, nagyon kevés kivétellel, az összes BIGBANG dalt Jiyong írta, szóval elég egyértelműen ért a dologhoz.

21. nap: Kedvenc fancamed
Nincsen ilyenem, nagyon sajnálom.

22. nap: Kedvenc BIGBANG szóló dal
Oké, hát ez elég nyilvánvaló. A Heartbreaker a kedvenc dalom már lassan 4 éve és az az egyik tag, nevezetesen... G-Dragon szóló dala, szóval azt hiszem ezzel le van tudva a dolog.

23. nap: Kedvenc BIGBANG dal / MV / stb. együttműködésed
Annyira sok szerintem nem volt, csak persze a 2NE1-nal. A Lollipopot szeretem, mert nagyon jó dal lett és annak köszönhetően ismertem meg a fiúkat, de kedvencemnek egy másikat említenék, ami nem egy külön dal. Amikor az egyik karácsonykor megtaláltam a felvételt, nagyon boldog voltam, azonban sajnáltam, hogy rossz a minősége miatt alig kivehetőek az emberek, mert akkor csak úgy találtam rá. Most viszont boldoggá tett, hogy szuper minőségben is meg van! Ez a fellépés még akkor volt, amikor a BIGBANG elég kis fiatal csapat volt és karácsony alkalmából több csapat és egy idol együtt énekelt, a Super Junior albandája, a K.R.Y, ha jól tudom, Se7en és két olyan banda is, akik nagyon fontosak nekem. A BIGBANG és a SS501 miatt a szívembe zártam ezt a kis eseményt. A SS501 már akkor nagy népszerűségnek örvendett és a BIGBANG a kis rookie csapatként fellépett velük. Annyira megható számomra! Olyan borzasztóan édesek! Jól esik látnom, hogy itt még a BIGBANG is olyan átlagosan nézett ki, akkor még csak a tehetségük emelte ki őket a tömegből. (Daesung mennyire imádnivaló máááár!) Drágáim. Ez a fellépés minden értelemben epic. SS501, SuJu, BIGBANG, azaz a legnagyobbak egy színpadon, plusz Se7en, aki ugyebár szintén nagy szólóénekes volt akkor. Kattints ide a videóért!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Avon vásárló vagy de unod, hogy a tanácsadód várat állandóan? Esetleg eltûnt? Az Õ kedvezményeit inkább te vlltanád be??    *****    Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend    *****    Még nagyon az év elején járunk, most rendelj születési horoszkópot az ajándék 3 év elõrejelzés és ingyenes konzultáció!!    *****    Pánikenyhítõ poszt a Histórián. Superuser jelen. És TE merre jársz? Kattints!    *****    SIMONA | az Isten áldjon, Esperanza! Lolájának fõszereplésével | SIMONA | a jelenleg futó legsikeresebb argentin sorozat    *****    Marculábi cica tíz éves lett! Ünnepeljétek meg a születésnapját a Mesetárban Marculábis ujjbábokkal! Boldog szülinapot!    *****    ***Munkalehetõség! Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból keresünk, MLM vezetõket és tanácsadókat! ***