231 napot töltöttem el Koreában. Azóta visszajöttem másfél hónapra. Majd arra is kitérek, hogy ennek mi az oka. Mialatt kint voltam, azonban, rengeteg minden történt velem, ami végig kikívánkozott belőlem. Mindig szerettem volna lejegyezni nektek a napom történéseit... ha nem is a napjaim, de legalább hetem, vagy hónapom. Elég gyatrán teljesítettem, tudom. Hét és fél hónap alatt nem jutottam el idáig. Szégyen. Legalábbis én így élem meg, mert olyan sok mindent tudtam volna mesélni. Igyekszem most összesűríteni a lényeget, valamint felidézni a legemlékezetesebb pillanatokat. Dióhéjban mi is történt...

Kezdem azzal, hogy a magyar nyeltudásom romlott, akárcsak az angol és a koreai sincs még azon a szinten, hogy bármi értelmeset tudjak kezdeni vele... azon kívül, hogy elmondjam valakinek: túúúl sok csípős kimchit ettem, amitől megfájdult a hasam. Useful tho. Június 14-én érkeztem meg. Nagyjából egy hetet Seoulban töltöttem, később négy napot Jejun, majd egy hónapot Busanban éltem. Ezután back to Seoul, ott a legjobb barátnőmmel töltöttem, három hónapot, augusztustól november elejéig. Na persze együtt is utazgattunk, például Gimpoba és Yeosura. Szeptember negyedikén anyum meglátogatott minket két és fél hétre, és hárman elvonatoztunk Busanba, onnan hajóval át Jejura, végül pedig vissza Seoulba repülővel. Yeosun ünnepeltük a születésnapomat Trixivel (súgok: október). November elejétől január utolsó napjáig Seoulban éltem, albérletben. Először még öt hónapra kötöttem meg a szerződést, tehát áprilisig, viszont mégis úgy alakult, hogy januárban jobb döntés volt hazajönni. Hongdaeben jártam koreai nyelvtanfolyamra. Még mindig nem fejeztem be, ez az egyik oka, hogy visszamegyek március közepén 2 és fél hónapot még. Hogy őszinte legyek, ugyanis mindig az vagyok - könyörtelenül. Voltak nehéz pillanataim, ami természetes és számoltam is vele. Azért maradtam mégis olyan hosszú időre, s megyek vissza, mert - tudom, hogy nem 100%-ig igaz és hülye gondolat, de - ha "feladom", RÉSZBEN elvesztegetett időnek érezném a kintlétet. Részben azért éltem kint, hogy fejlesszem a koreai nyelvtudásomat és nem fejlődött eléggé ahhoz, hogy elégedett legyek vele. Volt egy kis honvágyam. Anyumon és cicámon kívül a tejföl hiányzott a legjobban - meg a magyar kaják. Az egyik barátommal majd' megszakadtunk, annyira igyekeztünk találni egy éttermet, ahol legalább egy gulyáslevest benyomhatok, de ami az interneten is van étterem, már bezárt. Persze lehet, hogy van, de nem volt elég időnk végig járni Itaewont - ugyanis, ha létezik ilyen étterem Seoulban, akkor nagy esély van rá, hogy ott található.

Funfact: Azért szeretem Seoulnak írni, Szöul helyett, mert eredetileg nem ö-vel kell ejteni. Ezt valószínűleg mindenki tudja, aki jártas a koreai világban, ám ennek fontossága akkor tudatosult bennem, amikor még a reptéren dolgoztam. Egy másik cégnél dolgozó hölgyike nagyon panaszkodott a kollégájának, hogy a koreaiak milyen idióták, mert még azt sem értik meg, amikor rákérdez, hogy "szÖulba" utaznak-e. Nem bírtam ki, hogy ne reagáljak rá, így felvilágosítottam a drágámat, hogy ez azért lehet, mert... talán... esetleg... fffffingod nincs, hogy ejtik a városnak a nevét "helyesen". Különböző kultúrák, nyelvek. Oly' egyszerű lehülyézni a másikat, ahelyett, hogy megpróbálnál rájönni, hogy vajon MIÉRT nem értik a TE idióta kiejtésedet. ......... (Nem is értem miért nem vagyok népszerű. Hahaha...)

{{ Aki követ Instagramon, minden bizonnyal látta a sztorijaimat. Valamennyire talán tisztában lehet vele, mi is zajlik arrafelé. Szeretnék írni a kulturális különbségekről, csak azt érzem, hogy annyira hozzászoktam már az kinti élethez, hogy nem tudom mi az, amit Európában, Magyarországon mi máshogy csinálunk. Igyekszem lemenni alfába és összeszedni a lényeget. Az instagramomra (@casszisza) jópár sztorit kitettem. Jelenleg a kiemeltek között vannak a képek. Ha szeretnétek látni, kérvényezzétek a követést. Általában nem mindenkit engedek, hogy bekövessen, így ha nem engedélyeznélek egy ideig, légyszi írj rám, hogy innen jöttél és a képek érdekelnek, vagy ilyesmi. Utána kikövethetsz, ha gondolod, de itt egyelőre nem osztanék meg képeket. (Bár lehet annak is eljön az ideje egyszer.) }}

Június 13-án indultam és 14-én érkeztem. Amikor kisétáltam a reptérről - nyilván - minden teljesen új volt számomra. Nem igazán tudtam merre induljak el. Mindenki mondja nekem, hogy milyen találékony vagyok és mennyire meg tudok állni a lábamon bármilyen környezetben. Ebben van igazság, tekintve, hogy a legtöbb dolgot magamnak intéztem és tényleg ügyesen fel tudom találni magam. Azonban, ha a kezdetekkor nincsenek ott a barátaim, tény, hogy sokkal keményebben indult volna minden. A reptérre egy olyan barátom jött ki elém, akivel sajnos már nem tartom a kapcsolatot. Kicsit később kitérek rá, hogy miért. Mindenesetre nagyon cuki volt. Kimentünk cigizni és, ami legelső újdonság volt számomra, hogy ott hagyhattam a bőröndömet a fülke előtt őrizetlenül. Senki nem nyúlt hozzá. Mondjuk olyan súlya volt, hogy azon gondolkoztam, ha ezt bárki elhúzza és szalad vele, meg is érdemli, vigye. Akkor még azért voltak kételyeim ezzel kapcsolatban, hiszen nem voltam hozzászokva, hogy ilyen szinten bízzak az emberekben. Európában nem is lehet. Több koreai barátom rá is fázott emiatt. A végére már nem okozott problémát például, hogy egy kávézóban mindent az asztalnál hagyjunk őrizetlenül, amíg cigizünk, vagy mosdóba megyünk. Csak meg ne szokjam annyira, hogy itthon is így teszek. Ezután a SIM vásárlás és a pénzkivétel következett. A SIM kártyával nem volt probléma. 2 hónapra megvettem korlátlan internettel és - Koreához képest - nem is olyan drága, na meg, hogy a laptopomat is ilyenről használom, mert gyorsabb azt a netet megosztani, mint a Wifire csatlakozni néha. Egyébként ha már erre kitértem, szeretnék gratulálni az isztambuli reptérnek. Mivel nem volt SIM kártyám az út alatt - a magyart otthon hagytam -, így végig a repülő úton, valamint a 4 óra várakozás alatt sem volt internet hozzáférésem. Amikor megérkeztem Isztambulba, megláttam egy koreai srácot, aki velem utazott egy gépen és biztos voltam benne, hogy ugyanúgy Turkish Airlines-szal megy Seoulba. ne kérdezzétek miért, 3 évi reptéri tapasztalat. Odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy melyik terminálra érkezik a Turkish gépe Seoulba. Kedves volt, válaszolt a kérdésemre, az 1-es terminál egyébként... amit meg is akartam nyomban írni a barátomnak, ám rájöttem: nincs netem. Nem is volt, azonban volt olyan értelmes a srác, hogy feltalálja magát. Ki van írva minden ott is egyértelműen. Na tehát, SIM card letudva 2 hónapra: LG+ kb 145 000 won. Pénzkivétel... ha ha ha... nem volt egyszerű menet. VISA kártyám van a K&H-nál. Szeretnélek titeket okos tippekkel ellátni, ha esetleg terveztek menni, de nem megy. 7 hónapot voltam ott és addig sem sikerült megérteni, hogy mi szerint tudom használni. Azt sikerült kitanulni, hogy melyik bank automatájából tudok tutira pénzt kivenni, ám nem mindenhol enged vele fizetni. Sokszor volt, hogy ahol azt hittem tutira megy majd, például egy nagyobb cégnél nem engedte, azonban egy kis butikban minden gond nélkül sikerült. Össze-vissza hol tudtam, hol nem. A másik nagy problémám volt, hogy csak egy bizonyos limitig tudtam kivenni. Persze, az internet bankon, e-bankon keresztül meg lehet változtatni azt a limitet. No problem, csak nem vagyok túl okos és elfelejtettem minden létező jelszavam, kódom, és megváltoztatni azt is csak személyesen lehet, ha bemegyek a bankba. Úgyhogy a koreai KB bank megköszönheti nekem a sok pénzlevételi összeget, amivel támogattam őket - mert nem volt más választásom. Ha meg sokszor használom a kártyám, több lenne.

Imádom ezt a srácot. [nctmark]

# t-money kártya # A koreai közlekedés ezzel a kártyával történik. Gondolom mindenki ismeri a londoni Oyster kártyát. Ugyanaz. Minden - legalábbis a legtöbb - metróaluljáróban van automata, ahol fel tudod tölteni adott összeggel 1000-től 50000 won-ig, azt hiszem. Ha nincs automata, bármelyik "convenience storeban" ugyanúgy fel tudod tölteni. Egy metrózás körülbelül 1500 won, a busz is ennyi - bár az összeg több tényezőtől függ. Az egyik barátom fél órát, a másik 40 percet mondott, de körülbelül az ez időn belüli átszállás ingyenes. Elvileg. A busznál ez bejött, azonban metróknál nem éppen. Ja és minden városban használható a kártya. Itt nem kell városonként külön jegyet venni, mint Magyarországon (amit viccesnek találok kicsit). Hosszútávú buszok igénybevételére is használható, néhány vonaton is, taxiban és pár kávézóban, boltban tudsz vele fizetni, például Starbucksban. Még nem próbáltam, de elvileg lehet. Szerencsém volt, mert nem kellett sokat keresgélni, a SIM vásárlásakor ezt is adtak ajándékba.

# convenience store # GS25, CU, 7eleven, Ministop, Buy the way - most ennyi jutott eszembe, lehet több is van. Az angolul nem beszélőknek többé-kevésbé értelmesen lefordítva: kényelmi üzlet. A nevéhez hűen 24 órán keresztül nyitva van, ünnepekkor is és tényleg mindent megtalálsz ott.

# daiso # "100 forintos üzlet: level ezer" - valamiért ez jutott róla eszembe rögtön. Szinte bármilyen háztartási cucc megvehető ebben az üzletben, olcsón.

Becsekkoltam a vendégházban, majd a haverommal a Han folyóhoz mentünk sétálni, ahol rögtön láttam is több embert csak úgy kiállni a térre és énekelni. Szeretnének minél nagyobb hívnévre szert tenni, amit azért nem teljesen értek, mert nem sok olyan ítélkező nép van még, mint a koreaiak. Ennek eredménye az utóbbi időkben elveszített idolok. Itt azonban ez teljesen normális, a vérükben van a zene szeretete és sokszor a tehetség is. Rendesen mikrofonnal, akár hangszerekkel, hangosítóval nyomnak egy mini ingyen koncertet. Itt nagyon szeret mindenki énekelni. Állandóan noraebangba (karaokéba) járnak. Oké, én is szeretek, de az, hogy állandóan oda akarnak menni, kicsit unalmas volt számomra. A hangjuk egyébként általában tényleg szuper. Pont amikor mentünk, akkor volt egy kisebb fesztivál Yeouidon, ami egy "sziget" a Han folyóparton... Azért van idézőjelben, mert régen az volt, de már nem. Volt ott mindenféle utcai kaja, amit akkor nem próbáltam ki, de azóta kóstoltam őket és imádom. Időm nem volt sok, mert este megbeszéltem egy találkozót egy olyan barátommal, akivel már régóta ismerjük egymást és Budapesten több napot is együtt töltöttünk még 2018 nyarán (ez a bejegyzés, 4. bekezdés - végül azóta is barátok vagyunk).

Estefelé találkoztam Byeonghuval. Hongdaeben - Seoul egyik városrészében iszogattunk. Akkor még jóformán semmi fogalmam nem volt a városról és a városrészekről. Jó, az túlzás, hogy nem tudtam róla semmit, de van olyan ismerősöm, aki ide jött és már az első nap szinte oda meg vissza volt, hogy mennyire ismeri a várost. Jó, az az ismerősöm mondjuk mindennel kapcsolatban úgy van, hogy ő jobban tudja mindenkinél. Eh, nem is számít, inkább pozitív gondolatokkal töltöm ki a bejegyzést. Akkor épp Mapo-ban éltem, ami szintén egy városrész, azon belül található Hongdae is. Vannak kerületek és azon belül is városrészek. Vagy mittomén hogyan fejezzem ki magam, óriási ez a város egyébként. Legalábbis Budapesthez képest. (Bocsi, arra ki kell térnem, hogy hónapok óta újították a drága kék metrót már akkor is, amikor kimentem, de még mindig nem fejezték be és még egy évig így fog menni.) Metróztunk, aztán sétálgattunk, mert csak egy bizonyos pontig közlekedett a metró éjszaka. Nem bántam, mert jó idő volt és élveztem vele lenni. Hazakísért, aztán reggel is elmentünk étterembe, ahol azt hiszem samgyeobsalt, azaz koreai BBQ-t ettünk.

Június 15-e volt már. Találkoztam egy másik akkori barátommal - hívjuk Unsiknek -, akinek "köszönhetem", hogy a másik sráccal, aki a reptérre is értem jött, már nem vagyunk barátok. Először még minden rendben volt Unsikkel. Csak kávéztunk, meg beszélgettünk. Az azt követő napokban más barátaimmal is találkoztam. Pár emberrel, akivel egészen addig csak Kakaotalkon üzengettünk egymásnak, vagy akár Budapesten egyszer találkoztam. Seoulban több helyre is ellátogattam akkor. Igyekeztem minél többet látni a városból. Voltam a hanok villageben, Gwangmyeong barlangban, Banpo hídnál, láttam több hagyományos épületet, sokféle koreai ételt próbáltam ki és eljártam inni a barátaimmal. Az volt az az időszak, amikor nem foglalkoztam a pénzzel, majd amikor eljött a Jejura utazásom ideje, jöttem rá, hogy mennyire nem figyeltem oda, mennyit költök. Drága hely ez, előtte is tudtam, de nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan képes leszek elkölteni annyit. Azután elkeztem kicsit jobban odafigyelni erre. Eközben a magánéletemben mi is történt? Unsikkel viszonylag sokat találkoztam, mert eleinte szuperül éreztem vele magam, majd egyre inkább azt kezdtem észrevenni rajta, hogy féltékeny a barátaimra is. Például mikor megemlítettem neki, hogy az egyik barátom mondta mennyibe kerül egy belépő a Lotte Worldbe (vidámpark), rögtön rávágta, hogy az nem úgy van és rám förmedt, hogy a barátom milyen hülye. Össze is vesztünk ezen. Valamint egy tényleg nagyon jó koreai barátomat, aki egyébként Budapesten él, lecsúnyázta. Akkor is megharagudtam rá és elkeztem még kevésbé élvezni a társaságát. A rossz érzésem akkor kezdődött, amikor egyszer elmentünk inni... és addig ittunk, amíg nem volt buszom, sem metróm haza. Amikor először szembesültem azzal, hogy Koreában nincs éjszakai busz, kiakadtam. Van egy-kettő elszórtan ebben az óriási városban, de az semmire nem elég. Az, hogy Budapesten kb jobban tudsz közlekedni éjszaka, mint nappal, kitűntetést érdemel. Na és akkor mondta, hogy aludhatok nála. Először nem akartam belemenni, de sokáig sétálgattunk és fáradt is voltam már, emellett sok idő volt még az első metróig. Beleegyeztem a dologba. A szobája olyan kicsi volt - ez Koreában normális egyébként -, hogy nem is tudtunk volna máshogy aludni, csak egy ágyban. Egy darabig rendben ment minden, majd elkezdett fogdosni. Ja... Állandóan leállítottam és próbáltam aludni, de nem tudtam miatta, mert egyszerűen nem hagyta abba. Egy ideig türelmes vagyok, az is voltam, ám egy idő után a sírás is kijött belőlem, mert elmondhatatlanul fáradt voltam és nem hagyott békén akárhogy és kértem tőle, szépen, vagy csúnyán. Addigra már világos is volt és eldöntöttem, hogy hazamegyek. Hülye voltam, de azután is adtam neki még egy esélyt, mert bocsánatot kért mindenért. Ugyanezt eljátszotta nálam is, pár napra rá. Azzal a sráccal, aki elém jött a reptérre, azért szakadt meg a kapcsolatom, mert Unsik nem akart elmenni a szobámból, így nem tudtam elmenni találkozni vele. Írnom kellett neki, hogy az egyik barátom átjött hirtelen és nem tudtam róla. Nem akartam leírni neki a valóságot, mert vagy nem hitte volna el, vagy átjött volna és nem szerettem volna belekeverni, hiszen Unsik egyértelműen nem volt teljesen normális. Akárhogy könyörögtem neki, akármit mondtam, nem ment el. Végül azzal tudtam rávenni, hogy mondtam neki kikísérhet a reptérre 29-én, amikor Jejura repülök. A repteres srácot pedig nagyon sajnálom, mert jó ember volt, de megértem amiért nem akart velem utána már találkozni.

Az egyik legemlékezetesebb napom az utazás alatt június 26-a. Három fontos emberrel is találkoztam egy nap alatt. Reggel még nem számítottam rá, hogy ilyen nap lesz. 11 körül elindultam Goyangba/Ilsanba. Seoulhoz az egy közeli kis város. Ott találkoztam az egyik barátommal. Sétálgattunk a városban lévő kis tó körüli sétálóúton. Beszélgettünk, aztán bubisteát ittunk. Koreában még jobb is mint Budapesten. Oké, ez elég egyértelmű volt, viszont itt a tejes a kedvencem, mert tejet használnak, az íze is olyan, nem mű por az egész. Egyébként a pesti se rossz, de a kintit preferálom. Előtte kávéztunk is. Muszáj volt mindig valami jegeset inni, mert nagyon meleg volt. A belvárosban terveztük, hogy eszünk is valamit, de nem találtunk semmi jót, így elindultam vissza metróval Seoulba. Jó a kialakítása a metróknak. Csak azt használva jóformán bárhova eljutsz a városban, vagy annak a közelében. Kicsit korán volt egyébként, hogy elindultam, mert azt beszéltem meg az egyik barátommal, hogy este 9 körül találkozom vele a Jongno 3-ga megállónál, de már délután 5 után ott voltam. Volt szabad pár órám, így gondoltam írok valakinek. Pyojunt még az első napokban ismertem meg az interneten, egy appon amit nem fogok népszerűsíteni, úgyis ismeri mindenki (aki nem, az örüljön). Kíváncsi voltam milyen az appot használni Koreában. Azóta meguntam és annyi jelölést kaptam, hogy sokszor nyűg inkább. A srác viszont elég szimpatikus volt elsőre is. Beszélgettünk Kakaotalkon, aztán mivel írtam neki, hogy van pár szabad órám, ha ráér, akkor jó lenne találkozni. Nem sokkal utána válaszolt is, hogy végzett a munkával, szóval ha még akarom, tudunk találkozni. Úgyis ott voltam, tehát megbeszéltük. Amíg vártam rá, Trixivel beszélgettem telefonon. Ahogy legjobb barátnők között szokás, kibeszéltünk róla mindent. A foglalkozásától kezdve a kinézetéig. A srácnak egyébként nagy szemei vannak, baba arca, kb 183 cm magas, jól öltözködik és a testalkata sem utolsó, valamint a személyisége is tisztelettudó, udvarias. Erre jön a kérdés, hogy "hol a kaki?" Valami hátulütője biztos van a dolognak. Nem lehet valaki ennyire jó. Mondtam is Trixinek, hogy biztos szét van szerkesztve a képe és neten nagyon helyes, de élőben majd meglátom és pofára esek. Hááááát... nem így történt. Éppen videótelefonáltunk Trixivel, amikor felsétált a metróaluljáróból. Mondtam is neki akkor, hogy "azt... a... k*rva". Trixi is látta és csak annyit tudtam Pyojunnak mondani remegő hangon, amikor a 163 centimmel megállt előttem, hogy "ő izé... hi..." Be volt lőve a haja, barnára festve mellesleg, elegánsan felöltözve, kellemes illatfelhővel, nagy szemekkel rám nézve mosolygott és köszönt. Trixi tudta is a "dolgát", letette a telefont, mert nem akart hallgatózni, én meg abban a pillanatban erre nem tudtam koncentrálni. Elkezdtünk sétálgatni és azon gondolkoztunk, hogy mit együnk. Rendesen izgultam, pillangózott a pocim. Alig mertem rá nézni, azt viszont láttam, hogy az emberek - főleg a lányok - hogy néztek minket, amikor megfogta a kezem és úgy sétáltunk. Nem voltam nekik szimpatikus, az biztos, de szórakoztatónak találtam a szituációt. Elég fülledt volt az idő és nem tudtuk hol együnk, így előállt egy zseniális ötlettel: menjünk egy hotelszobába pár órára és rendeljünk oda csirkét. "Haha. Nem" - válaszoltam automatikusan. "Ja. Itt a kaki. Gondolhattam volna, hogy csak arra megy ki a dolog." - gondoltam magamban csalódottan. Végül belementem a dologba, mert meleg volt, ő is fáradt volt, én is és ez tűnt tényleg a legértelmesebb és legkényelmesebb lépésnek. Legfeljebb ott hagyom, ha belekezd valamibe, vagyok elég erős hozzá, egyébként is úgy voltam vele, hogy egy ilyen srácnak úgyse kellek. Megérkezve a szobába, szégyellős voltam ugyanúgy, levettem a cipőmet, aztán ledőltem az ágyra, kifelé nézve. Ő bekapcsolta a tévét és ledőlt az ágyra. Próbáltam relaxálni, de féltem, hogy valami történni fog, így háttal feküdtem és néztem én is a tévét. Beszélgettünk a műsorról, majd megjött a kaja. Filmezés közben ettünk, de mivel nekem még mindig kisebb görcsben volt a gyomrom, nem sokat ettem. Kajcsi után visszafeküdtünk az ágyba és mivel megint háttal voltam neki, mondta, hogy forduljak felé, mert látni szeretné az arcomat. Odafordultam, de csukott szemmel feküdtem. Továbbra se tudtam rá nézni. Amikor kinyitottam a szemeimet, engem nézett, amitől még jobban zavarba jöttem. Elkezdtünk beszélgetni. Végül megállapítottam, hogy jól kijövünk és értelmes. Nem gondoltam volna, hogy aki kívülről ilyen, nincs annyira elszállva magától, hogy a személyiségét elhanyagolja. Azt nem mondom, hogy nem szereti magát, mert hazudnék. A legviccesebb, hogy saját maga a háttérképe, azon jókat mosolyogtam mindig, amikor megláttam. Jókat nevettünk együtt, bármit meg tudtunk beszélni és olyan természetesen jött minden. Semmi nem volt eröltetett. Úgy éreztem magam, mint egy drámában. Még azon részében, amikor minden tökéletes. Senki más nem számított akkor. Úgy éreztem, csak mi vagyunk a Földön. Továbbá még szimpatikusabbá vált, hogy tiszteletben tartotta, amit mondtam. Nem szerettem volna, hogy megöleljen, így nem tette. A legtöbb, ami történt, az volt, hogy megfogta a kezem és úgy beszélgettünk tovább egymással szemben fekve. Az órát nem is nagyon néztem, de írta a haverom, akivel 9-kor találkozót terveztem, hogy késni fog, aminek örültem és Pyojun is ugyanezt mondta. Szerettem volna ott maradni vele egész este, csak úgy egymás mellett fekve, beszélgetve. Este 10:30 körül viszont el kellett köszönnünk egymástól, mert megérkezett kocsival Jongsu, aki egyébként a legjobb koreai barátom. Elmentünk kocsikázni, majd esti seouli tájat nézni. A legjobb az volt, amikor az autóban Bigbanget hallgattunk és együtt táncoltunk rá. Együtt ettünk jó kis kimbapot és jókat nevettünk.

Pyojun mielőtt ott hagyott volna engem a haverommal, mondta, hogy féltékeny és vigyázzak magamra. Másnap megbeszéltük, hogy mielőtt Jejura megyek, már nem lesz időnk találkozni, de utána mindenképp. Közölte, hogy várni fog rám. Mondtam neki, hogy ilyet ne igérjen, mert nem tudom ezeket a szavakat elhinni... na meg több, mint egy hónapig nem fogjuk látni egymást. Naiv sem vagyok, így tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akivel beszél. Annak ellenére, hogy elsőre ennyire jól kijöttünk és így megkedveltem, nem gondoltam, hogy lesz belőle valami. Azonban... Ő a (volt?) barátom. Nem volt egyszerű menet, ahogy összejöttünk, sőt azután sem. Mesélek később erről is.