Sziasztok drágák! Uhhhhhhhhh imádom ezt az embert. Mielőtt elkezdem mesélni milyen érdekességek történtek velem mostanában, ki kell fejtenem nektek mennyire szeretem Markot. NAGYONNNNN! Na igen... haha... jópár hónapja kezdődött, talán már egy éve... megnéztem EZT A VIDEÓT. Akkor még csak névről ismertem az NCT-t. Sosem fogtak meg az NCT dalok, az az igazság. Azonban amikor megnéztem a fentebb említett videót, egy ember rögtön megragadta a rekintetem. Mark volt az, igen. Mindegyikük jófejnek tűnt, de Mark személyisége azonnal megfogott. Utána sem lettem rajongója a csapatnak, sem Marknak, csak megmaradt a szívemben, ugyanis amikor megjelent a Jopping a Super M-től, akkor épp Koreában voltam. Először az a dal sem tetszett, viszont Mark részét imádtam, mindig visszatekertem. Majd nem tudom hányadik hallgatásra esett le, hogy az a két személy ugyanaz. Továbbá... ugyebár sosem szerettem az NCT dalokat, de az még körülbelül 3 éve lehetett, hogy rátaláltam ERRE A MASHUP-ra. Oké, szerintem már tudjátok a forgatókönyvet, az ő részét imádtam a legjobban 2:02-nél. Akkor pláne nem tudtam ki ő. A Jopping után már kénytelen voltam belátni, hogy mindig őt találom meg véletlenül, egyszerűen imádom. A love azóta tart... körülbelül előző év októbere óta. Azóta az NCT-t is megszerettem, jópár dalukat imádom már. Az ultimate biasom azonnal Mark lett, a kedvenc bandám az NCT (oké.. a BIGBANG után, egyértelműen). A 127-et ismerem és hallgatom a legtöbbször, de a többiek is jók. Például a második biasom Jaemin a Dreamből. Ugyanúgy rögtön megfogott a személyisége, amikor megláttam ebben a műsorban. Rögtön belopta magát a szívembe. Uh.. tegnap megjelent egy új daluk... már rongyosra is hallgattam. Jaemin a kék hajával, a mély hangjával és azzal a szép arcával............ ah. A harmadik számomra Jungwoo. Őt is tudnám az egekig fényezni, de könnyebb, ha megnézitek a kedvenceimet ebben a menüpontban. Le van írva. ♥

Naaa... sikerült visszafojtanom a túlzott szeretetkirohanást, így bele is tudok kezdeni a mesélésbe. Úgy gondoltam leírom nektek a jelenlegi helyzetemet, valamint azt, hogy nagyjából hogyan telt a 2019-es évem amíg még Budapesten voltam és a 2020-am eddig. Egyrészt mert mostanában nem érzem túl jól magam és lehet segít majd ha kiadom magamból. A második oka ennek, hogy a Koreás bejegyzést is elkezdtem már, de szeretnék jelenlegi helyzetjelentést adni mielőtt... úgymond... elévül. Nagyon sok dolog történt velem, melyeket a mai napig nem osztottam meg veletek. Nem volt hangulatom, időm leírni, úgyhogy lenne mit bepótolni. Voltak srácok is az életemben Minki után is. Ő volt az utolsó, akiről meséltem. Nem tartott sokáig és nem is volt jó.

_______________________________
k é t e z e r t i z e n k i l e n c  -  2 0 1 9  

Minkivel az a helyzet, hogy sokat veszekedtünk, mert fiatalabb volt nálam pár évvel, egyaránt éretlenebb is... én viszont egy komoly kapcsolatra vágytam akkor. Megkedveltem... iszonyúan. Depresszióba is estem miatta. Hogy mi segített elengednem? Ez egy elég ominózus pillanat volt számomra. Nyáron, egy buli után történt, ahol együtt voltunk, de végig kakált a fejemre. Az egy dolog, hogy ő volt a nagymenő gyerek, nagyon sokan ismerték és a lányok odavoltak érte... azonban nem értékeltem, hogy titkolt engem. Akkor alakult ki nálam elég erősen, hogy nem vagyok elég jó senkinek, hogy felvállaljon. Akkor alakult ki, hogy attól félek, hogy soha senki nem fog velem "büszkélkedni". Ez azért irónikus, mert Koreában is titkolni kellett a barátommal a kapcsolatot a munkájából kifolyólag. Az viszont legalább nem az ő hibája volt és azért akinek tudta, elmondta. Őt még mindig szeretem és ő az, aki a legnagyobb hatással volt rám az összes pasi közül, akikhez valaha is közöm volt. Neki egy rossz szava nem volt hozzám sose. Szándékosan sosem okozott fájdalmat és azt is belátta, amikor hibázott. Amikor találkoztunk, minden pillanat tökéletes volt. Csak... találkozni nem tudtunk sokat. Volt, hogy egy hónapban egyszer tudtunk csak összefutni. Anyukája is tiltotta mindentől, nem engedte elköltözni sem. Mivel nem láttam, hogy bármerre is haladna a kapcsolatunk, írtam neki, hogy szeretném ha vége lenne és hazajöttem Magyarországra. Azóta beszéltünk egyszer-kétszer, de Trixi azt mondja nekem, hogy ő még nem érzi, hogy ennek vége van. Anyum is ezen a véleményen van. Ja igen, anyum mindenről tud. Minden srácról, minden buliról, az érzéseimről, stb. Ő az, akivel bármit megoszthatok. Iszonyúan szeretem és közel állunk egymáshoz. Ő is nagyon szerette Pyojunt - akiről most meséltem. Ja és Minkike... ja... ha már így anyumat is megemlítettem, nagy szerepet játszott benne... Az egyik buli után, körülbelül éjjel 2-kor ültem a villamosmegállóban és azon gondolkoztam, hogy el kell engednem Minkit. Hogy miért? Mert szenvedek, depressziós vagyok, nagyon rossz dolgokra is gondoltam már miatta. A fő oka a döntésemnek az oka azonban az, hogy édesanyám nem azért nevelt fel, hozott ennyi áldozatot értem, hogy így lásson végül. Anyum miatt voltam erős és mondtam goodbye-t a nagy Minkinek, akinek minden más kislány nyalta a popóját. Annyira ciki volt, amikor kimentünk egyszer egy szórakozóhely elé és a tinilányok konkrétan elkezdték visitozni a nevét. Arrébb is mentem inkább. Minkivel végül utána egyszer találkoztam. Pár hét után rám írt, hogy füvezik és függő lett. Mondtam neki, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Segítenék, de nem tudom hogyan, ha nem hallgat rám. Összefutottunk egyszer, beszélgettünk. Fél óra volt az egész. Megkérdezte tőlem, hogy akarok-e füvezni vele. Nemmel feleltem és ennyi volt. Azóta se beszéltünk, ő pedig már nincs itt. Ez volt 2019 januárjában.

A következő fejezete az életemnek... 2019 áprilisa... amikor megismertem egy kínai srácot. Akkor kezdődött az, hogy élőben is sikerült sok utálót szereznem. Huh~ mit tegyek? Ennyire népszerű vagyok. De tényleg. A kínai srácot hívjuk Petenek. Lehet páran ismeritek is. Elég népszerű ő is ilyen ázsiai körökben. A mai napig haverok vagyunk... és nem is ő az, akit megkedveltem... ám neki köszönhetően kezdődött el az "új életem". Április 16-án találkoztunk először. Kezdetben csak beszélgettünk ketten, aztán megkérdezte szeretnék-e a barátaival találkozni. I was like OK, why not, I like making friends. Elmentünk a Corvinhoz egy bárba, ott találkoztam két lánnyal és Chennel. Chen - ő meghatározó szerepet játszik/játszott az életemben. Vicces, hogy akkor még alig váltottunk pár szót egymással, ám a két lány, akik ott voltak le se szálltak róla. Azért neveztem el Chennek, mert kínai és az igazi neve is hasonlóan basic kínai. Haha. Oké, van beceneve, de az is elég érdekes. Ez így tökéletes neki. Az este folyamán talán egyszer volt kontaktunk. Szimpatikusnak tűnt, úgyhogy másnap be is jelöltem Facebookon. Visszajelölt, ami nagy szó - csak ezt akkor nem tudtam még -, mert általában nem jelöli vissza az embereket. Elkezdtünk beszélgetni és megbeszéltünk még egy találkozót. Azonban... nem volt olyan egyszerű a helyzet, mert az egyik lánnyal akkor jóban lettem, aki a találkozón is ott volt és tudtam, hogy ő szeretne Chennel összejönni. Emiatt tehát amikor találkoztam Chennel másodszorra, egy másik kínai sráccal is találkoztam és hívtam D-t is (azt a lányt). Előre leszögezem, hogy nem találok ki neveket azoknak, akiket nem kedvelek - nem érnek annyit, hogy ennyire is megeröltessem magam. Egy ideig próbáltam őket összehozni, legalábbis segíteni abban, hogy többet legyenek együtt és lehessen esélye D-nek, hogy Chen szívébe lopja magát. A gond az volt, hogy Chen velem akart találkozni inkább, én pedig állandóan hívtam D-t és egyre jobban láttam, hogy ez veszett ügy. Nem mondom, hogy barátnőhöz méltóan viselkedtem, de történt köztünk valami Chennel végül. Előbbutóbb úgyis megtörtént volna. Közel kerültünk egymáshoz, de mindig amikor eljártunk többen inni, D próbálkozott, én pedig nem tudtam hogy mondjam el neki, hogy Chen nem vevő a dologra. Emiatt is kezdődött egy bizonyos titkolózás, valamint amiatt, hogy a társaság jobb ha nem tud meg rólunk semmit. Több lány is szerette volna őt, talán nekem vált hasznomra, hogy senki nem tudta, hogy mennyire jóban vagyunk. Egyszer egy buliban M mesélte, hogy Chen milyen fura, én azonban nem értettem vele egyet, mert velem mindig normális volt, de nem mondtam semmit inkább. Persze voltak köztünk nehézségek... például, hogy ismételten az jött elő, hogy titok vagyok és nem vállal fel valaki...

Ú, de nem is tudom hogy kezdjem, mert belegabalyodtam a történetek fonalába. A lényeg, hogy megismertem Pete-et és Chent, valamint D-t. D-vel jóban lettünk és elhívott egyszer egy "meetup"-ra. Erről azt kell tudni, hogy magyar/európai lányok és ázsiai srácok találkoznak, beszélgetnek, ismerkednek, maybe etc. Barátságos vagyok, így el is mentem. Ez április 20-án volt. Nem tudom mi az oka ennek, de pár lány már szinte a köszönésemtől kezdve nem kedvelt... úgyhogy r*banc lettem, véleményük szerint - én pedig erre viszonylag rá is játszottam, bevallom. Nem szeretném fényezni magam, de általában jól kijövök a srácokkal és azon az estén ott volt egy koreai srác, akivel többen próbáltak beszélgetni. Egyszer csak leült mellém és elkezdtünk ismerkedni. Nagyon jól kijöttünk, pedig még egy csók sem történt, nemhogy több. Többször kimentem vele cigizni, majd hazakísértem. Körülbelül 5 percre lakott a bártól, ahol épp iszogattunk. A hotelnél beszélgettünk kicsit, megöleltük egymást és visszasétáltam a bárba. Ha akarjuk se jött volna össze, ugyanis egy olyan szobája volt, ahol ugyabár többen aludtak egyszerre. Azt, hogy nem történt semmi, nem tudom mennyire hiszik el, de nem is annyira izgat. A véleményük úgyis meg van rólam erről függetlenül - az már mellékes, hogy mennyi az alapja. Belekerültem a sz*rkeverőcsoportba. Mióta az eszemet tudom, minél jobban próbáltam távol tartani magam az ilyen "baráti társaságoktól", ugyanis tudom milyenek. Belekerültem. Próbáltam egy ideig mindenkivel kedves lenni, a véleményektől függetlenül. Áprilisban már nagyon a koreai vízumomat intéztem. Emellett összejöttek ezek a dolgok. A hónap végén többször aludtam Pete-nél. Hiszitek, vagy sem, ALUDTAM nála sokszor. Egyetértettünk abban, hogy szeretünk ölelkezve aludni. Vannak K-pop bulik, ezeknek a neve Omona. Ilyenkor eléggé egy helyre koncentrálódik a társaság java. Régebben csak párszor jártam, de amikor belekerültem a társaságba, többször mentem, mert szerettem ott lenni, a zenét is szeretem és először még az embereket is kedveltem. Persze a mai napig vannak olyanok, akikkel megismerkedtem a társaságból és kedvelem őket. Egy lánnyal például találkoztam ott, aki olvassa a blogomat, őt imádom a mai napig. Fogom is. Az április 27-i Omonán nagyon kiütöttem magam. A buli 80%-át a budin töltöttem és végül mindenki annyit látott, hogy az egyik kínai sráccal - akit már ismertem a "Minkis időszak" óta - leléptem. Körülbelül fél órát töltöttem nála. Persze bepróbálkozott, de leléptem, mert akkor még a reptéren dolgoztam és mennem kellett hajnali 5-re dolgozni.

Május elején nagyon azon voltam, hogy D-t összehozzam Chennel, de akkor kerültünk közelebb egymáshoz a sráccal. Többször találkoztunk, kínai fesztiválra is együtt mentünk, persze a haverjaival, de ő végig figyelt rám. Például akkor volt, hogy elkísért a vécéig, majd azt mondta elenged, ha adok neki egy csókot. Az megmaradt, romi volt nagyon. Haha. Szuperül kijöttünk. Volt, hogy beteg lett és én jelentkeztem be neki az orvoshoz, majd kísértem el másnap. Az egy napot vett igénybe és délután 3-ra mennem kellett volna dolgozni, de mivel rohangálnunk kellett ide-oda, nem végeztünk addigra. Betelefonáltam a melóhelyemre, hogy a mamámat kellett elkísérnem orvoshoz, így késni fogok. Miután végeztünk, volt egy kis időnk és beültünk egy kávézóba. Az eső is elkezdett esni. Akkor mondta nekem, hogy én különleges hatással vagyok rá. Chen olyan srác, aki nagyon pimaszul tud mosolyogni bárkire, szeret flörtölgetni poénból, ám az érzéseit nem adja át szinte senkinek. Amikor összevesztem vele, akkor is bevallotta, hogy tisztában van vele, hogy nem fog még egy olyan lányt találni, mint amilyen én vagyok. Az az igazság, hogy ebben a társaságban nehéz is értelmeset találni sokszor. Akkortájt volt sörfesztivál is. D-t is hívtam először, valamint megismerkedtünk ott másokkal, de másnap csak kettesben találkoztunk. Sétáltunk, iszogattunk és mondta, hogy tudja, hogy elmegyek és nem akar megkedvelni. Legutoljára akkor egy Omona alkalmával találkoztunk, amikor kivettünk együtt egy szobát a szórakozóhelyhez közel. Ott is alig töltöttünk együtt időt, senki nem tudott rólunk és közben minden lány rá akart nyomulni. Én meg még segítettem is, hogy tudjanak beszélni vele. Én úgy működök, hogy ha valaki tudom, hogy hozzám tartozik, nem vagyok féltékeny... csak pár napra rá már megkérdőjeleztem, hogy hozzám tartozik. Az a vicces, hogy Budapestről ő lépett le előbb. A következő héten már nem volt a városban, Ázsiába utazott. Amíg Koreában voltam, ő visszautazott Budapestre, segítettem neki, a buszjegyet is megvettem neki a kártyámmal, mert ő nem tudta elintézni akkor. Végig legjobb barátokként beszélgettünk azalatt a 8 hónap alatt. Azt pedig már a társaság is tudta, hogy ennyire jóban vagyunk.

Május 11-én megismertem egy koreai srácot is, Hwangunt. A második "meetup"-ra már úgy mentem, hogy ő jó barátom volt és ezt mindenki tudta. Van egy lány, akivel majdnem összejöttek. Nem tudom pontosan végül miért nem, illetve nem szeretném a lányt elítélni, de a lényeg, hogy nem tudott szerintem megállapodni egy mellett. Én azonban nagyon kedveltem Hwangunt és nem szerettem volna, hogy megbántsa. Így is volt, hogy nem érezte jól magát. A második meetupon tehát már alapvetően nem kedvelt az a lány, legalábbis elég érdekesen nézett végig rám, pedig én a legkevésbé sem hajtottam rá a srácra. Volt, hogy elmentünk mekibe, akár máshova kajálni, bubble tea-t inni, de nem volt semmi köztünk... akkor még. Az egyik Omonára ő is eljött. Pont amelyikre Chennel mentem. A lány is ott volt és egy másik sráccal táncolt, meg smárolt, miközben még úgy volt, hogy összejönnek. Odamentem hozzá és normálisan megkérdeztem, hogy akkor nem fognak-e összejönni, mert nem szeretném ha megbántaná a srácot. Választ nem kaptam, úgyhogy elengedtem a dolgot. Végül azt hiszem barátok lettek leginkább. Miután elment Chen, Hwangunnal találkoztam viszonylag sokat, valamint bekerült a képbe még egy koreai srác, akit május 25-én ismertem meg. Szerettem volna továbblépni Chenen, az egy dolog, de nem így. A társaságból főként M elkezdett nyomni minket, hogy jöjjünk össze. Végül párszor találkoztam a sráccal, nem volt az esetem, de jól el tudtunk beszélgetni és kedvelt is engem, én pedig adni akartam az egésznek egy esélyt az elején. Leginkább a társaság nyomta a dolgot, a srác is valamennyire, én pedig nagyon nehezen mondok nemet. Végül kimentem Koreába és nem tudom honnan jött M-nek is az, hogy én kint r*banckodok... elkezdett ezzel zaklatni, hogy ne merjem megcsalni a fiút. Hivatalosan együtt se voltunk, de már más is nyomta az egészet, a fiúval is veszekedtünk többször, így megírtam neki is, hogy az egészből elegem van, felejtsük el a dolgot. Na, akkor lettem én a világi r*banc és a szemét. M azonnal megutált és mindennek elhordott. Azóta is utál... mások is. (Egyébként gyorsan megemlítem azt is, hogy M ugyanaz a személy akit említettem a Minkis bejegyzésben is. Tőle félt, igen...) Amikor kimentem Koreába, érdekes, valahogy mindenkinek eszébe jutott szintén kiutazni. Próbálkoztak vízummal is, ami nekem volt, de egyiküknek sem sikerült megigényelni végül. Az a nagy büdös helyzet, hogy ez az utálat irányomba már csak a féltékenységen alapszik - erre már nem tudok mit mondani. Kint éltem Koreában (MAGAMTÓL), jól kijövök a srácokkal (akikkel ők nem tudnak) és erős a személyiségem. Sokan nem tudnak ezekkel mit kezdeni, könnyebb utálni. Mindenesetre Hwangun azóta is a barátom, 1 egész éve, aminek nagyon örülök.

_______________________________
k é t e z e r h ú s z  -  2 0 2 0  

Kimentem Koreába... ugyebár arról egy külön bejegyzésben fogok írni... illetve folytatni azt. Az első része ezen a linken olvasható. Kint éltem körülbelül 8 hónapot. 2020. január 31-én hazajöttem. Akkor kezdődött a koronavírus járvány. Illetve Koreában akkor már találtak 1-2 fertőzöttet, de sikerült egy időre visszaszorítaniuk... egészen amíg egy nagyon okos vallásos hölgyike Daeguban úgy nem döntött, hogy megtagadja a karantént és elmegy templomba. Ez volt márciusban. Akkor szerettem volna visszamenni 2 hónapra befejezni a nyelviskolát. Nem a vírus miatt jöttem haza. Majd azt is kifejtem nektek, mi az oka annak, hogy így döntöttem. Pedig szerettem volna egy évet kint lenni legalább. Mielőtt kimentem, nem gondoltam, hogy ennyire meg fogom szeretni a kinti életet. Nem voltam elfogult egy kicsit sem, most azonban úgy vagyok vele, hogy ha lenne lehetőségem, gondolkodás nélkül költöznék ki. A szívem igencsak visszavágyik és nagyon fájt az is, hogy nem tudtam a járványnak köszönhetően visszamenni. A repülőjegyem is megvolt március 17-ére, ám azt áttetettem októberre... viszont csak két hetet leszek kint akkor. A szülinapomat ismételten Koreában fogom ünnepelni, ha ezúttal minden simán megy. Bevallom, én nem féltem a vírustól. A fő oka annak, hogy végül itthon maradtam az, hogy állást kaptam a Samsung SDI-nál.

Akkor kezdett bonyolódni az életem megintcsak. Oké, amúgy nem emlékszem mikor volt teljesen nyugodt és zökkenőmentes az életem. Talán februárban az volt. Volt egy egész hónapom amikor kiélveztem a szabadságot és volt időm pihenni. Februárban még azt hittem, hogy visszamegyek márciusban Koreába, úgyhogy igyekeztem minél több időt tölteni a szeretteimmel itthon. Főleg anyummal. Átnéztem a beosztását és igyekeztem nem tervezni semmit azokra a napokra, amikor nem dolgozott épp. Olyan furcsa, hogy akkor még szabadon ki lehetett mozdulni. Mintha egy éve tartana a kijárási tilalom. Borzasztó. Teljesen magamba is fordultam miatta. Akkor még találkoztam Pete-tel párszor, Trixivel, Caseyvel, a volt kollégáimmal a reptérről. Új barátnőre is szert tettem, June személyében. Ő, Casey, a legjobb barátnőm és én lettünk tehát a GANG. Mi csak értelmiségeknek, vagy Kazinczyknak hívjuk magunkat... na meg elég sok mindennek, mondjuk. Casey egyébként még OKJ-n volt az osztálytársam. Újból egymásra találtunk, ami boldoggá tesz. Mi négyen nagyon jó barátnők lettünk és boldoggá tesz, hogy vannak nekem. Mindent megbeszélünk, kibeszélünk és mindig itt vagyunk egymásnak. Március elején már nagyon stresszes voltam, ugyanis egyre rosszabbodott a helyzet Koreában és nem tudtam mit csináljak, közben munkát is elkezdtem keresni, mert ha itthon maradok, kell valami. Aminek nagyon örülök, hogy még pont kihasználtunk a csajokkal a tilalom előtti időszakot és leutaztunk Komáromba. Teljesen random ötlet volt, hogy menjünk, vegyünk ki egy hotelszobát és iszogassunk. Amikor leszálltunk a vonatról, egy lány megszólított minket és segített, hogy ne tévedjünk el... még véletlenül se. Ginny, ő azóta is a barátnőm, mint kiderült szereti ő is az ázsiai kultúrákat és ahhoz képest, hogy kilenc évvel fiatalabb nálam, nagyon jól kijövünk. Örülök, hogy az is így alakult. Komáromban elég sok koreai él, mert ott van egy koreai gyár, ahol dolgoznak. Persze a kedves lánykák, rögtön arra gondoltak, hogy pasizni megyünk oda. Tény, hogy találkoztunk koreaiakkal, de semmi nem történt. Vagyis történni történtek dolgok, de csak négyünkkel. Volt egy kisebb lerészegedés, ami nem sült el túl jól, de végülis semmi igazán negatív nem történt. Megbeszéltük a dolgot másnap és már ugyanolyan a kapcsolatunk, mint előtte. Az este viszont nagyon jó volt még ezelőtt. Március 13-a. Beültünk egy ottani koreai étterembe enni és inni is persze. Az étterem neve Komáromban a Hotel Leo, illetve ahhoz tartozik és CSAK ajánlani tudom. Egyre csak gyűltek a koreaiak. Mi is beszélgettünk négyen, majd elkezdtünk barátkozni a többiekkel, egy egész csapat koreai sráccal, akik a másik asztalnál ültek. Kijárogattunk cigizni, beszélgettünk, jókat nevettünk, valamint az étterem tulajdonosával is beszélgettem koreaiul. Akkor mindenki engem nézett az étteremben, amikor koreaiul beszéltem. Olyan aranyosak voltak, nekem ugyan nem tűnt fel, hogy mindenki nézett, de a lányok azon nevettek, milyen cukik ahogy meglepődtek a vendégek, hogy így tudok. Olyan kedves volt az a koreai hölgy, be is mutatta nekünk a fiát, aki magyar általános iskolába jár és beszél is magyarul. A lányoktól ajándékot is kaptam, mert akkor még úgy volt, hogy visszamegyek Koreába. A lényeg, hogy mindenki szuperül érezte ott magát és biztos, hogy vissza fogunk még menni.

Ugyanazon a hétvégén Budapesten is kivettünk egy hotelszobát négyen. Először még nem volt konkrét tervünk, de vettünk piákat. Casey hívta Jennyt is. Nem tudom rá emlékeztek-e. Ugyanúgy barátnőm volt egy ideig OKJ-n, mint Casey. Trixinek szóltam, hogy hívja meg Hwangunt és Chent. Először poénból mondtam neki, mert azt hittem nemmel fognak felelni...

Ja igen, kihagytam, hogy amikor hazajöttem Koreából, sikerült összeveszni velük. Az utolsó pár hetem Koreában nagyon nehéz volt és stresszes is voltam, így amikor eldöntöttem, hogy hazajövök, teljesen hirtelen jött és beszéltem Chennel róla. Igazából ha már így alakult, meg akartam lepni anyumat és Trixit is, hogy hirtelen hazaállítok. Sikerült. Chennel beszéltem, valamint Hwangunnal az egészről. Az egész nézeteltérés ott kezdődött, hogy Chent megkérdeztem, ki tudna-e jönni elém a reptérre. Ő olyan, hogy minél inkább próbálja rejtegetni az érzéseit és erre se tudott igennel felelni, mindig csak azt mondta, hogy ha lesz ideje. Azonban nekem NAGYON nehéz volt a cuccom és nem tudtam egy talán-ra hagyni a dolgot. Szerintem kijött volna egyébként, de amikor Hwangunnak írtam, hogy megyek haza, a válasza rögtön az volt, hogy milyen jó, kijön értem a reptérre és menjek hozzá, igyunk. Jól esett, hogy ő ennyire örült nekem, így megkérdeztem Chent, hogy akkor mi a helyzet, mert egy másik barátom BIZTOSRA ki tud jönni, ha neki nincs ideje. A válasz az volt rá, hogy akkor menjen ő... I was like... ok. Chenben az a jó, hogy nem ítél el és tényleg tudja mennyit érek, azonban egy része szerintem elhiszi a pletykákat rólam. Biztos, hogy azt hitte, hogy Hwangunnal is csinálok majd valamit. Végül első este Hwangunnál aludtam, KFC-ztünk, filmeztünk és ittunk. Vele aludtam kifliben. Cuki pillanat vót, ám két napra rá, szerintem feszültek voltunk mind a ketten. Akkor is átmentem hozzá, filmeztünk, de eléggé összevesztünk. Chennel pedig pont amikor jöttem haza és Varsóban átszálltam, akkor úgy összevesztem, hogy rögtön letiltott. Akkor megértettem mennyire is vagyok neki fontos, úgyhogy üzentem neki Trixivel, végül annyiban hagytam a dolgot.

... Ezek fényében tehát nem gondoltam volna, hogy eljönnek az iszogatásra... Hwangun azonban rögtön igennel felelt. Chent győzködni kellett, de eljött. Vicces volt, mert hatan beültünk egy bárba és már le is mondtam arról, hogy Chen jön, mert nagyon játszotta az eszét... pont amikor kisétáltam a vécéből, odaszólnak, hogy "Chen jön". Azonnal visszafordultam és megmostam az arcomat. "Tudom, hogy Cassie fontos neked" - ezt írta Trixi, Chen válasza pedig a következő volt: "Igen, azért megyek". Elkezdtem izgulni, mert nem beszéltünk legalább egy hónapja és fontos volt nekem előtte nagyon. Kimentünk Junenal cigizni miután a bárpultnál rögtön lehúztam egy tequila shotot. Kijött Hwangun és mondta, hogy igazából miattam jött, hogy elköszönjön, mert pár nap múlva megy Svájcba, onnan pedig végleg vissza Koreába. Nagyon elszomorított, de megöleltük egymást és kénytelen voltam megérteni, hogy hiányzik neki az otthona. Amikor megérkezett Chen, nem tudtam hogy reagáljak... June első szava azonnal az volt, hogy "azta ez jól néz ki", hát mondom ja, tudom. Ketten átmentünk egy másik, szomszédos bárba. Eleinte kicsit kínos volt a hangulat, de minél többet ittunk, annál jobban tudtunk beszélgetni. Alig mutat ki bármit, de én úgy olvasom, mint egy könyvet. Oké, egy könnyű olvasmányt, na. Mondtam neki, hogy előlem nem tudja rejtegetni a dolgait. Végül addig jutottunk, hogy már megcsókolni is képes volt. Éjszaka a szobánkban aludt, így hárman voltunk egy ágyban. Trixi, én és ő. Éjszaka és reggel is úgy aludtunk, hogy össze volt kulcsolva az ujjunk, arra emlékszem és az általam annyira szeretett kiflire is sor került.

Trixi elég sokat aludt nálunk akkor. Pár nap után Chen képes volt rám írni, hogy talán el kell mennie Budapestről. Válaszoltam is neki, hogy nem örülnék neki, majd közöltem vele, hogy felvettek a Samsunghoz, úgyhogy én maradok Budapesten. Meg is beszéltük rögtön, hogy iszunk erre, így március 18-án találkoztunk is. Addigra Pete és Chen már egy albérletben éltek. Februárban kétszer is megesett, hogy átmentem Pete-hez inni és szinte bújkálnom kellett, hogy Chennel ne fussak össze a lakásban. Szerencsére csak a vécézéseknél kellett erre figyelni. Most azonban Chenhez mentem, végül eleinte hárman iszogattunk, beszélgettünk. Főleg Pete-tel beszélgettem, mert Chen egyáltalán nem nyitott ha nem részeg. Ezért is nagyon nehéz vele sokszor. Egyre inkább lerészegedett ő is és képes volt nevetni. Cigizgettünk és beszélgettünk. Végén már ketten, hallgattunk a Wolves-t Selenától, ugyanis az... úgymond a közös dalunk. Egyszer elküldte, amikor Koreában voltam és azóta ő jut róla eszembe... akár a szövege miatt is. Másnap amikor felkeltünk, mintha újra egy nulla érzelemmel rendelkező szikla mellett feküdtem volna és nagyon elegem volt már ebből. Emellett találtam egy cetlit a szekrényén, amin egy lány ecsetelte mennyire jól érezte magát vele, mennyire szereti, stb. Ez tett be, úgyhogy ott inkább hazamentem, pár szót váltottunk Messengeren és ennyi volt. Egy darabig...

Amikor felvettek a Samsunghoz és ennek elterjedt a híre, megint jött a r*bancozás. Egy olyan személytől, akitől nem vártam, mert vele például semmi konfliktusom nem volt. Nagyon meglepődtem és eléggé csodálkoztam, hogy hogy képes valaki ilyen kétszínű lenni. K nekem teljesen normálisan írt, azonban egy koreai barátom mondta nekem, screenshotokat is küldött, hogy miket írt rólam a Samsungos koreaiaknak. Például, hogy ne kerüljenek közel hozzám, mert r*banc vagyok és csak azért mentem a Samsunghoz dolgozni, hogy megd*gassam magam a koreaiakkal. Ez a lényege. Azért is tartom mérhetetlenül szánalmasnak, mert ez egy munkahely és ez az a pont, amikor el kéne vonatkoztatni a személyes sérelmektől... akármi is legyen az. Egyébként annyira nem könnyű a Samsungnál, de nem ezek miatt, ugyanis a koreai barátom is mondta, hogy rajta röhögnek, hogy ilyeneket mond valakiől a háta mögött. Remélem ő sem gondolta komolyan, hogy ezt a viselkedést majd bárki méltányolja. Mindegy, több billentyűlenyomást már nem is ér meg a lányka. A cégnél először a fő irodában voltam, de nagyon sokáig, egészen pontosan 2 hétig semmit sem csináltam, mert semmi értelmeset nem tanítottak be, ráadásul én és a kolléganőm le is lettünk cs*szve amikor mutatott nekem valamit. Ebből lett elegem és ki is mutattam, úgyhogy pár koreai vezetőnek ez nem tetszett. Egyébként a Samsung itteni elnökének dolgoztam, aki nagyon kedves volt mindig, őt meg is kedveltem. Ahhoz képest, hogy ő az elnök, a legtisztelettudóbb az összes közül. Még meghajolni nekem is képes volt, minden egyes kérésében volt egy please, valamint azt egy thank you követte. Eleinte egy koreai lánnyal voltak nézeteltéréseink, ám úgy alakult, hogy a végén megkedveltük egymást és jóban is lettünk. Azóta átkerültem egy másik részlegre, ami a fő irodától messze van, körülbelül 15 percre. Párszor alakul úgy, hogy fel kell mennem oda, így össze szoktunk futni. Mindig beszélgetünk egy keveset, nagyon megkedveltem.

Az új részlegen... új embereket ismertem meg, akik többnyire jófejek. Új srác jött be a képbe, igen... Jeongbin. Annyira nem új mondjuk. Hwangunnak a barátja és Facebookról már ismertük egymást régebb óta is. Őt elég sokan ismerik és követik ezekből a körökből. Hasonló kategória, mint Minki, ilyen szempontból. Bulik alkalmával is rohangáltak utána a lányok, azt pedig élvezet nézni mennyire kaksizik rájuk. Rám írt Facebookon, amikor felvettek a Samsunghoz. Általában fel is hívott reggelente telefonon, vagy dél körül, hogy menjünk ki cigizni. Olyankor mindig összefutottunk. Váltottunk egy pár szót, de nem találkoztunk sokat. Amikor elindult az ügyem, hogy áthelyeznek, még poénkodott Jeongbin, hogy menjek hozzájuk. Hozzáteszem, sok részleg van, de... így történt. Pont oda kerültem, ahol ő van és ebbe semmilyen beleszólásom nem volt. Ez ilyen sors, vagy mittomén. Ennek köszönhetően minden reggel kijártunk cigizni egy ideig, aztán bent is találkoztunk többször. Közben valami elkezdett zavarni. Most már tudom jól, hogy a stressz miatt volt, azonban... egy hetet késett. Két hete, pénteken nagyon rosszul voltam, így írtam pár barátomnak, hogy átmehetnék-e hozzájuk. Nem szerettem volna otthon megcsinálni a tesztet és anyummal sem szerettem volna találkozni egy ideig. Persze legelőször Chennek írtam, ugyanis rá tartozott a dolog. Nem írtam le mi volt a gondom, személyesen szerettem volna, de mondta, hogy nincs Budapesten, így lefújtam vele. Azóta sem írtam meg neki mi volt a gond. Azóta igazából fel is függesztettem a Facebookomat és Messengeremet. Így hát szerettem volna akkor már egy barátomhoz menni, de senkinek nem volt jó. Jeongbin... nem akartam megkérni először, mert nem szerettem volna, hogy félreértse, de közeledett a műszak vége, így kénytelen voltam. Belement a dologba. A Nyugatihoz mentünk busszal, ahol vettünk tesztet, majd sétálgattunk, hogy találjunk egy nyitva lévő cigiboltot, de egyik sem volt nyitva, pedig volt vagy fél óra séta részünkről. Whiskyt viszont szereztünk kólával. Átmentünk hozzá és tudta, hogy van egy kis problémám, így rá is tértünk a dologra, én viszont féltem megcsinálni. Iszogattunk és nagyon sokat nevettünk együtt. Kicsit később már komolyabb témák is szóba jöttek. Végül megcsináltam és negatív lett. Nagyon boldog voltam, részegen le is fényképeztem, hogy másnap tutira le tudjam csekkolni. Olyan vicces volt, amikor nem találtam kis tálat, amibe pisilhetek, erre elkezdett keresni egy poharat. Leállítottam, hogy azt azért mégse. Este, amikor már én is lenyugodtam, elkezdtünk filmezni és átkarolt. Ott is nevettünk párszor, amikor folyamatosan valamelyikünk bealudt. Végül mind a ketten elaludtunk. Reggel ugyanúgy hülyéskedtünk, aztán egyre hosszabban néztünk egymás szemébe, végül megcsókoltuk egymást, na...

Hazamentem, aztán sikerült összevesznünk. Illetve én nagyon rosszul éreztem magam egész nap, úgyhogy inkább nem írtam neki vissza, meg igazából úgy senkinek. Anyum vállán sírtam ki magam, hogy félek megkedvelni megint valakit. Már ténylegesen félek tőle. Ennek az ignorálásnak az lett a következménye, hogy vasárnap letiltott mindenhol és írta, hogy sajnálja amit tett és nem fog többé zavarni. Nekem akkor szinte a szívem tört össze. Nagyon rosszul esett, egész nap nem ettem semmit és bőgtem. Végül sikerült vele beszélgetnem, de iszonyú bűntudatom volt, hogy így megbántottam akkor. A lányokkal beszélgettem telefonon, ami nagyon sokat segített. Ha ők nincsenek, nem tudom mit kezdek magammal. Meg is beszéltem Jeongbinnel, hogy jövőhéten is együtt iszunk, csak nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet. Eljött az a nap is. Szombaton mind a ketten dolgoztunk, aztán délután 4-kor összefutottunk az Oktogonnál. Megintcsak nagyon jól kijöttünk. Vettünk inni, majd filmeztünk nála és KFC-t rendeltünk. Végül az ágyában hallgattunk zenét és beszélgettünk. Megosztott velem dolgokat, melyek eszembe juttatták Pyojunt is és azt, hogy rajta még nem léptem túl. Mind a ketten magányosak vagyunk és csak barátokként tekintünk a másikra. Ezt tisztáztuk, azonban nem voltam biztos benne, hogy nem fogom megkedvelni, ha általában az ágyban ölelkezve vagyunk barátok. Emiatt mondtam neki, hogy abba kéne hagynunk a barátkozást is, mert nekem fog fájni később. Kérdezte, hogy most nem fáj-e... azt válaszoltam, hogy fáj, de később jobban fog. Még könnyezni is kezdett, úgy ment ki a szobából. Ezután ittunk még kicsit és megnyugtattam, hogy rendben barátok vagyunk, ám azóta én nem írok neki, ha ő nem keres. Előbb-utóbb túl fogok lépni a dolgon, mert már most nehezen megy, az az igazság.

Itt tart most az életem. A munkában összevesztem az egyik koreai csávóval, aki szintén ismert valamennyire ezekben a körökben, tehát a meló előtt is tudtam ki ő... csak az a különbség, hogy neki nagyon nagy gondok vannak a viselkedésével. Nem egy lánnyal volt már bunkó, a barátnőim közül is. Most a munkahelyen az a baj, hogy a koreaiak szava a minden, a magyarok pedig szinte semmibe vannak véve... úgyhogy nem tudom meddig fogom még bírni. Majd meglátjuk. Veletek remélem minden a legnagyobb rendben van. Nehéz most ez az időszak. Én is teljesen magamba fordultam, pedig melóba azért mehetek. Az azonban, hogy nem tudok a lányokkal találkozni, csak beugrani egy sörre, vagy ilyesmi, kikészít. Hú... kellemetlen na, de ha máshogy nem is, így itt vagyunk egymásnak. Hamarosan vége a nehézségeknek. Ha kérdésetek van, vagy beszélni szeretnétek, nyugodtan írjatok. Vigyázzatok magatokra és egymásra!

231 napot töltöttem el Koreában. Azóta visszajöttem másfél hónapra. Majd arra is kitérek, hogy ennek mi az oka. Mialatt kint voltam, azonban, rengeteg minden történt velem, ami végig kikívánkozott belőlem. Mindig szerettem volna lejegyezni nektek a napom történéseit... ha nem is a napjaim, de legalább hetem, vagy hónapom. Elég gyatrán teljesítettem, tudom. Hét és fél hónap alatt nem jutottam el idáig. Szégyen. Legalábbis én így élem meg, mert olyan sok mindent tudtam volna mesélni. Igyekszem most összesűríteni a lényeget, valamint felidézni a legemlékezetesebb pillanatokat. Dióhéjban mi is történt...

Kezdem azzal, hogy a magyar nyeltudásom romlott, akárcsak az angol és a koreai sincs még azon a szinten, hogy bármi értelmeset tudjak kezdeni vele... azon kívül, hogy elmondjam valakinek: túúúl sok csípős kimchit ettem, amitől megfájdult a hasam. Useful tho. Június 14-én érkeztem meg. Nagyjából egy hetet Seoulban töltöttem, később négy napot Jejun, majd egy hónapot Busanban éltem. Ezután back to Seoul, ott a legjobb barátnőmmel töltöttem, három hónapot, augusztustól november elejéig. Na persze együtt is utazgattunk, például Gimpoba és Yeosura. Szeptember negyedikén anyum meglátogatott minket két és fél hétre, és hárman elvonatoztunk Busanba, onnan hajóval át Jejura, végül pedig vissza Seoulba repülővel. Yeosun ünnepeltük a születésnapomat Trixivel (súgok: október). November elejétől január utolsó napjáig Seoulban éltem, albérletben. Először még öt hónapra kötöttem meg a szerződést, tehát áprilisig, viszont mégis úgy alakult, hogy januárban jobb döntés volt hazajönni. Hongdaeben jártam koreai nyelvtanfolyamra. Még mindig nem fejeztem be, ez az egyik oka, hogy visszamegyek március közepén 2 és fél hónapot még. Hogy őszinte legyek, ugyanis mindig az vagyok - könyörtelenül. Voltak nehéz pillanataim, ami természetes és számoltam is vele. Azért maradtam mégis olyan hosszú időre, s megyek vissza, mert - tudom, hogy nem 100%-ig igaz és hülye gondolat, de - ha "feladom", RÉSZBEN elvesztegetett időnek érezném a kintlétet. Részben azért éltem kint, hogy fejlesszem a koreai nyelvtudásomat és nem fejlődött eléggé ahhoz, hogy elégedett legyek vele. Volt egy kis honvágyam. Anyumon és cicámon kívül a tejföl hiányzott a legjobban - meg a magyar kaják. Az egyik barátommal majd' megszakadtunk, annyira igyekeztünk találni egy éttermet, ahol legalább egy gulyáslevest benyomhatok, de ami az interneten is van étterem, már bezárt. Persze lehet, hogy van, de nem volt elég időnk végig járni Itaewont - ugyanis, ha létezik ilyen étterem Seoulban, akkor nagy esély van rá, hogy ott található.

Funfact: Azért szeretem Seoulnak írni, Szöul helyett, mert eredetileg nem ö-vel kell ejteni. Ezt valószínűleg mindenki tudja, aki jártas a koreai világban, ám ennek fontossága akkor tudatosult bennem, amikor még a reptéren dolgoztam. Egy másik cégnél dolgozó hölgyike nagyon panaszkodott a kollégájának, hogy a koreaiak milyen idióták, mert még azt sem értik meg, amikor rákérdez, hogy "szÖulba" utaznak-e. Nem bírtam ki, hogy ne reagáljak rá, így felvilágosítottam a drágámat, hogy ez azért lehet, mert... talán... esetleg... fffffingod nincs, hogy ejtik a városnak a nevét "helyesen". Különböző kultúrák, nyelvek. Oly' egyszerű lehülyézni a másikat, ahelyett, hogy megpróbálnál rájönni, hogy vajon MIÉRT nem értik a TE idióta kiejtésedet. ......... (Nem is értem miért nem vagyok népszerű. Hahaha...)

{{ Aki követ Instagramon, minden bizonnyal látta a sztorijaimat. Valamennyire talán tisztában lehet vele, mi is zajlik arrafelé. Szeretnék írni a kulturális különbségekről, csak azt érzem, hogy annyira hozzászoktam már az kinti élethez, hogy nem tudom mi az, amit Európában, Magyarországon mi máshogy csinálunk. Igyekszem lemenni alfába és összeszedni a lényeget. Az instagramomra (@casszisza) jópár sztorit kitettem. Jelenleg a kiemeltek között vannak a képek. Ha szeretnétek látni, kérvényezzétek a követést. Általában nem mindenkit engedek, hogy bekövessen, így ha nem engedélyeznélek egy ideig, légyszi írj rám, hogy innen jöttél és a képek érdekelnek, vagy ilyesmi. Utána kikövethetsz, ha gondolod, de itt egyelőre nem osztanék meg képeket. (Bár lehet annak is eljön az ideje egyszer.) }}

Június 13-án indultam és 14-én érkeztem. Amikor kisétáltam a reptérről - nyilván - minden teljesen új volt számomra. Nem igazán tudtam merre induljak el. Mindenki mondja nekem, hogy milyen találékony vagyok és mennyire meg tudok állni a lábamon bármilyen környezetben. Ebben van igazság, tekintve, hogy a legtöbb dolgot magamnak intéztem és tényleg ügyesen fel tudom találni magam. Azonban, ha a kezdetekkor nincsenek ott a barátaim, tény, hogy sokkal keményebben indult volna minden. A reptérre egy olyan barátom jött ki elém, akivel sajnos már nem tartom a kapcsolatot. Kicsit később kitérek rá, hogy miért. Mindenesetre nagyon cuki volt. Kimentünk cigizni és, ami legelső újdonság volt számomra, hogy ott hagyhattam a bőröndömet a fülke előtt őrizetlenül. Senki nem nyúlt hozzá. Mondjuk olyan súlya volt, hogy azon gondolkoztam, ha ezt bárki elhúzza és szalad vele, meg is érdemli, vigye. Akkor még azért voltak kételyeim ezzel kapcsolatban, hiszen nem voltam hozzászokva, hogy ilyen szinten bízzak az emberekben. Európában nem is lehet. Több koreai barátom rá is fázott emiatt. A végére már nem okozott problémát például, hogy egy kávézóban mindent az asztalnál hagyjunk őrizetlenül, amíg cigizünk, vagy mosdóba megyünk. Csak meg ne szokjam annyira, hogy itthon is így teszek. Ezután a SIM vásárlás és a pénzkivétel következett. A SIM kártyával nem volt probléma. 2 hónapra megvettem korlátlan internettel és - Koreához képest - nem is olyan drága, na meg, hogy a laptopomat is ilyenről használom, mert gyorsabb azt a netet megosztani, mint a Wifire csatlakozni néha. Egyébként ha már erre kitértem, szeretnék gratulálni az isztambuli reptérnek. Mivel nem volt SIM kártyám az út alatt - a magyart otthon hagytam -, így végig a repülő úton, valamint a 4 óra várakozás alatt sem volt internet hozzáférésem. Amikor megérkeztem Isztambulba, megláttam egy koreai srácot, aki velem utazott egy gépen és biztos voltam benne, hogy ugyanúgy Turkish Airlines-szal megy Seoulba. ne kérdezzétek miért, 3 évi reptéri tapasztalat. Odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy melyik terminálra érkezik a Turkish gépe Seoulba. Kedves volt, válaszolt a kérdésemre, az 1-es terminál egyébként... amit meg is akartam nyomban írni a barátomnak, ám rájöttem: nincs netem. Nem is volt, azonban volt olyan értelmes a srác, hogy feltalálja magát. Ki van írva minden ott is egyértelműen. Na tehát, SIM card letudva 2 hónapra: LG+ kb 145 000 won. Pénzkivétel... ha ha ha... nem volt egyszerű menet. VISA kártyám van a K&H-nál. Szeretnélek titeket okos tippekkel ellátni, ha esetleg terveztek menni, de nem megy. 7 hónapot voltam ott és addig sem sikerült megérteni, hogy mi szerint tudom használni. Azt sikerült kitanulni, hogy melyik bank automatájából tudok tutira pénzt kivenni, ám nem mindenhol enged vele fizetni. Sokszor volt, hogy ahol azt hittem tutira megy majd, például egy nagyobb cégnél nem engedte, azonban egy kis butikban minden gond nélkül sikerült. Össze-vissza hol tudtam, hol nem. A másik nagy problémám volt, hogy csak egy bizonyos limitig tudtam kivenni. Persze, az internet bankon, e-bankon keresztül meg lehet változtatni azt a limitet. No problem, csak nem vagyok túl okos és elfelejtettem minden létező jelszavam, kódom, és megváltoztatni azt is csak személyesen lehet, ha bemegyek a bankba. Úgyhogy a koreai KB bank megköszönheti nekem a sok pénzlevételi összeget, amivel támogattam őket - mert nem volt más választásom. Ha meg sokszor használom a kártyám, több lenne.

Imádom ezt a srácot. [nctmark]

# t-money kártya # A koreai közlekedés ezzel a kártyával történik. Gondolom mindenki ismeri a londoni Oyster kártyát. Ugyanaz. Minden - legalábbis a legtöbb - metróaluljáróban van automata, ahol fel tudod tölteni adott összeggel 1000-től 50000 won-ig, azt hiszem. Ha nincs automata, bármelyik "convenience storeban" ugyanúgy fel tudod tölteni. Egy metrózás körülbelül 1500 won, a busz is ennyi - bár az összeg több tényezőtől függ. Az egyik barátom fél órát, a másik 40 percet mondott, de körülbelül az ez időn belüli átszállás ingyenes. Elvileg. A busznál ez bejött, azonban metróknál nem éppen. Ja és minden városban használható a kártya. Itt nem kell városonként külön jegyet venni, mint Magyarországon (amit viccesnek találok kicsit). Hosszútávú buszok igénybevételére is használható, néhány vonaton is, taxiban és pár kávézóban, boltban tudsz vele fizetni, például Starbucksban. Még nem próbáltam, de elvileg lehet. Szerencsém volt, mert nem kellett sokat keresgélni, a SIM vásárlásakor ezt is adtak ajándékba.

# convenience store # GS25, CU, 7eleven, Ministop, Buy the way - most ennyi jutott eszembe, lehet több is van. Az angolul nem beszélőknek többé-kevésbé értelmesen lefordítva: kényelmi üzlet. A nevéhez hűen 24 órán keresztül nyitva van, ünnepekkor is és tényleg mindent megtalálsz ott.

# daiso # "100 forintos üzlet: level ezer" - valamiért ez jutott róla eszembe rögtön. Szinte bármilyen háztartási cucc megvehető ebben az üzletben, olcsón.

Becsekkoltam a vendégházban, majd a haverommal a Han folyóhoz mentünk sétálni, ahol rögtön láttam is több embert csak úgy kiállni a térre és énekelni. Szeretnének minél nagyobb hívnévre szert tenni, amit azért nem teljesen értek, mert nem sok olyan ítélkező nép van még, mint a koreaiak. Ennek eredménye az utóbbi időkben elveszített idolok. Itt azonban ez teljesen normális, a vérükben van a zene szeretete és sokszor a tehetség is. Rendesen mikrofonnal, akár hangszerekkel, hangosítóval nyomnak egy mini ingyen koncertet. Itt nagyon szeret mindenki énekelni. Állandóan noraebangba (karaokéba) járnak. Oké, én is szeretek, de az, hogy állandóan oda akarnak menni, kicsit unalmas volt számomra. A hangjuk egyébként általában tényleg szuper. Pont amikor mentünk, akkor volt egy kisebb fesztivál Yeouidon, ami egy "sziget" a Han folyóparton... Azért van idézőjelben, mert régen az volt, de már nem. Volt ott mindenféle utcai kaja, amit akkor nem próbáltam ki, de azóta kóstoltam őket és imádom. Időm nem volt sok, mert este megbeszéltem egy találkozót egy olyan barátommal, akivel már régóta ismerjük egymást és Budapesten több napot is együtt töltöttünk még 2018 nyarán (ez a bejegyzés, 4. bekezdés - végül azóta is barátok vagyunk).

Estefelé találkoztam Byeonghuval. Hongdaeben - Seoul egyik városrészében iszogattunk. Akkor még jóformán semmi fogalmam nem volt a városról és a városrészekről. Jó, az túlzás, hogy nem tudtam róla semmit, de van olyan ismerősöm, aki ide jött és már az első nap szinte oda meg vissza volt, hogy mennyire ismeri a várost. Jó, az az ismerősöm mondjuk mindennel kapcsolatban úgy van, hogy ő jobban tudja mindenkinél. Eh, nem is számít, inkább pozitív gondolatokkal töltöm ki a bejegyzést. Akkor épp Mapo-ban éltem, ami szintén egy városrész, azon belül található Hongdae is. Vannak kerületek és azon belül is városrészek. Vagy mittomén hogyan fejezzem ki magam, óriási ez a város egyébként. Legalábbis Budapesthez képest. (Bocsi, arra ki kell térnem, hogy hónapok óta újították a drága kék metrót már akkor is, amikor kimentem, de még mindig nem fejezték be és még egy évig így fog menni.) Metróztunk, aztán sétálgattunk, mert csak egy bizonyos pontig közlekedett a metró éjszaka. Nem bántam, mert jó idő volt és élveztem vele lenni. Hazakísért, aztán reggel is elmentünk étterembe, ahol azt hiszem samgyeobsalt, azaz koreai BBQ-t ettünk.

Június 15-e volt már. Találkoztam egy másik akkori barátommal - hívjuk Unsiknek -, akinek "köszönhetem", hogy a másik sráccal, aki a reptérre is értem jött, már nem vagyunk barátok. Először még minden rendben volt Unsikkel. Csak kávéztunk, meg beszélgettünk. Az azt követő napokban más barátaimmal is találkoztam. Pár emberrel, akivel egészen addig csak Kakaotalkon üzengettünk egymásnak, vagy akár Budapesten egyszer találkoztam. Seoulban több helyre is ellátogattam akkor. Igyekeztem minél többet látni a városból. Voltam a hanok villageben, Gwangmyeong barlangban, Banpo hídnál, láttam több hagyományos épületet, sokféle koreai ételt próbáltam ki és eljártam inni a barátaimmal. Az volt az az időszak, amikor nem foglalkoztam a pénzzel, majd amikor eljött a Jejura utazásom ideje, jöttem rá, hogy mennyire nem figyeltem oda, mennyit költök. Drága hely ez, előtte is tudtam, de nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan képes leszek elkölteni annyit. Azután elkeztem kicsit jobban odafigyelni erre. Eközben a magánéletemben mi is történt? Unsikkel viszonylag sokat találkoztam, mert eleinte szuperül éreztem vele magam, majd egyre inkább azt kezdtem észrevenni rajta, hogy féltékeny a barátaimra is. Például mikor megemlítettem neki, hogy az egyik barátom mondta mennyibe kerül egy belépő a Lotte Worldbe (vidámpark), rögtön rávágta, hogy az nem úgy van és rám förmedt, hogy a barátom milyen hülye. Össze is vesztünk ezen. Valamint egy tényleg nagyon jó koreai barátomat, aki egyébként Budapesten él, lecsúnyázta. Akkor is megharagudtam rá és elkeztem még kevésbé élvezni a társaságát. A rossz érzésem akkor kezdődött, amikor egyszer elmentünk inni... és addig ittunk, amíg nem volt buszom, sem metróm haza. Amikor először szembesültem azzal, hogy Koreában nincs éjszakai busz, kiakadtam. Van egy-kettő elszórtan ebben az óriási városban, de az semmire nem elég. Az, hogy Budapesten kb jobban tudsz közlekedni éjszaka, mint nappal, kitűntetést érdemel. Na és akkor mondta, hogy aludhatok nála. Először nem akartam belemenni, de sokáig sétálgattunk és fáradt is voltam már, emellett sok idő volt még az első metróig. Beleegyeztem a dologba. A szobája olyan kicsi volt - ez Koreában normális egyébként -, hogy nem is tudtunk volna máshogy aludni, csak egy ágyban. Egy darabig rendben ment minden, majd elkezdett fogdosni. Ja... Állandóan leállítottam és próbáltam aludni, de nem tudtam miatta, mert egyszerűen nem hagyta abba. Egy ideig türelmes vagyok, az is voltam, ám egy idő után a sírás is kijött belőlem, mert elmondhatatlanul fáradt voltam és nem hagyott békén akárhogy és kértem tőle, szépen, vagy csúnyán. Addigra már világos is volt és eldöntöttem, hogy hazamegyek. Hülye voltam, de azután is adtam neki még egy esélyt, mert bocsánatot kért mindenért. Ugyanezt eljátszotta nálam is, pár napra rá. Azzal a sráccal, aki elém jött a reptérre, azért szakadt meg a kapcsolatom, mert Unsik nem akart elmenni a szobámból, így nem tudtam elmenni találkozni vele. Írnom kellett neki, hogy az egyik barátom átjött hirtelen és nem tudtam róla. Nem akartam leírni neki a valóságot, mert vagy nem hitte volna el, vagy átjött volna és nem szerettem volna belekeverni, hiszen Unsik egyértelműen nem volt teljesen normális. Akárhogy könyörögtem neki, akármit mondtam, nem ment el. Végül azzal tudtam rávenni, hogy mondtam neki kikísérhet a reptérre 29-én, amikor Jejura repülök. A repteres srácot pedig nagyon sajnálom, mert jó ember volt, de megértem amiért nem akart velem utána már találkozni.

Az egyik legemlékezetesebb napom az utazás alatt június 26-a. Három fontos emberrel is találkoztam egy nap alatt. Reggel még nem számítottam rá, hogy ilyen nap lesz. 11 körül elindultam Goyangba/Ilsanba. Seoulhoz az egy közeli kis város. Ott találkoztam az egyik barátommal. Sétálgattunk a városban lévő kis tó körüli sétálóúton. Beszélgettünk, aztán bubisteát ittunk. Koreában még jobb is mint Budapesten. Oké, ez elég egyértelmű volt, viszont itt a tejes a kedvencem, mert tejet használnak, az íze is olyan, nem mű por az egész. Egyébként a pesti se rossz, de a kintit preferálom. Előtte kávéztunk is. Muszáj volt mindig valami jegeset inni, mert nagyon meleg volt. A belvárosban terveztük, hogy eszünk is valamit, de nem találtunk semmi jót, így elindultam vissza metróval Seoulba. Jó a kialakítása a metróknak. Csak azt használva jóformán bárhova eljutsz a városban, vagy annak a közelében. Kicsit korán volt egyébként, hogy elindultam, mert azt beszéltem meg az egyik barátommal, hogy este 9 körül találkozom vele a Jongno 3-ga megállónál, de már délután 5 után ott voltam. Volt szabad pár órám, így gondoltam írok valakinek. Pyojunt még az első napokban ismertem meg az interneten, egy appon amit nem fogok népszerűsíteni, úgyis ismeri mindenki (aki nem, az örüljön). Kíváncsi voltam milyen az appot használni Koreában. Azóta meguntam és annyi jelölést kaptam, hogy sokszor nyűg inkább. A srác viszont elég szimpatikus volt elsőre is. Beszélgettünk Kakaotalkon, aztán mivel írtam neki, hogy van pár szabad órám, ha ráér, akkor jó lenne találkozni. Nem sokkal utána válaszolt is, hogy végzett a munkával, szóval ha még akarom, tudunk találkozni. Úgyis ott voltam, tehát megbeszéltük. Amíg vártam rá, Trixivel beszélgettem telefonon. Ahogy legjobb barátnők között szokás, kibeszéltünk róla mindent. A foglalkozásától kezdve a kinézetéig. A srácnak egyébként nagy szemei vannak, baba arca, kb 183 cm magas, jól öltözködik és a testalkata sem utolsó, valamint a személyisége is tisztelettudó, udvarias. Erre jön a kérdés, hogy "hol a kaki?" Valami hátulütője biztos van a dolognak. Nem lehet valaki ennyire jó. Mondtam is Trixinek, hogy biztos szét van szerkesztve a képe és neten nagyon helyes, de élőben majd meglátom és pofára esek. Hááááát... nem így történt. Éppen videótelefonáltunk Trixivel, amikor felsétált a metróaluljáróból. Mondtam is neki akkor, hogy "azt... a... k*rva". Trixi is látta és csak annyit tudtam Pyojunnak mondani remegő hangon, amikor a 163 centimmel megállt előttem, hogy "ő izé... hi..." Be volt lőve a haja, barnára festve mellesleg, elegánsan felöltözve, kellemes illatfelhővel, nagy szemekkel rám nézve mosolygott és köszönt. Trixi tudta is a "dolgát", letette a telefont, mert nem akart hallgatózni, én meg abban a pillanatban erre nem tudtam koncentrálni. Elkezdtünk sétálgatni és azon gondolkoztunk, hogy mit együnk. Rendesen izgultam, pillangózott a pocim. Alig mertem rá nézni, azt viszont láttam, hogy az emberek - főleg a lányok - hogy néztek minket, amikor megfogta a kezem és úgy sétáltunk. Nem voltam nekik szimpatikus, az biztos, de szórakoztatónak találtam a szituációt. Elég fülledt volt az idő és nem tudtuk hol együnk, így előállt egy zseniális ötlettel: menjünk egy hotelszobába pár órára és rendeljünk oda csirkét. "Haha. Nem" - válaszoltam automatikusan. "Ja. Itt a kaki. Gondolhattam volna, hogy csak arra megy ki a dolog." - gondoltam magamban csalódottan. Végül belementem a dologba, mert meleg volt, ő is fáradt volt, én is és ez tűnt tényleg a legértelmesebb és legkényelmesebb lépésnek. Legfeljebb ott hagyom, ha belekezd valamibe, vagyok elég erős hozzá, egyébként is úgy voltam vele, hogy egy ilyen srácnak úgyse kellek. Megérkezve a szobába, szégyellős voltam ugyanúgy, levettem a cipőmet, aztán ledőltem az ágyra, kifelé nézve. Ő bekapcsolta a tévét és ledőlt az ágyra. Próbáltam relaxálni, de féltem, hogy valami történni fog, így háttal feküdtem és néztem én is a tévét. Beszélgettünk a műsorról, majd megjött a kaja. Filmezés közben ettünk, de mivel nekem még mindig kisebb görcsben volt a gyomrom, nem sokat ettem. Kajcsi után visszafeküdtünk az ágyba és mivel megint háttal voltam neki, mondta, hogy forduljak felé, mert látni szeretné az arcomat. Odafordultam, de csukott szemmel feküdtem. Továbbra se tudtam rá nézni. Amikor kinyitottam a szemeimet, engem nézett, amitől még jobban zavarba jöttem. Elkezdtünk beszélgetni. Végül megállapítottam, hogy jól kijövünk és értelmes. Nem gondoltam volna, hogy aki kívülről ilyen, nincs annyira elszállva magától, hogy a személyiségét elhanyagolja. Azt nem mondom, hogy nem szereti magát, mert hazudnék. A legviccesebb, hogy saját maga a háttérképe, azon jókat mosolyogtam mindig, amikor megláttam. Jókat nevettünk együtt, bármit meg tudtunk beszélni és olyan természetesen jött minden. Semmi nem volt eröltetett. Úgy éreztem magam, mint egy drámában. Még azon részében, amikor minden tökéletes. Senki más nem számított akkor. Úgy éreztem, csak mi vagyunk a Földön. Továbbá még szimpatikusabbá vált, hogy tiszteletben tartotta, amit mondtam. Nem szerettem volna, hogy megöleljen, így nem tette. A legtöbb, ami történt, az volt, hogy megfogta a kezem és úgy beszélgettünk tovább egymással szemben fekve. Az órát nem is nagyon néztem, de írta a haverom, akivel 9-kor találkozót terveztem, hogy késni fog, aminek örültem és Pyojun is ugyanezt mondta. Szerettem volna ott maradni vele egész este, csak úgy egymás mellett fekve, beszélgetve. Este 10:30 körül viszont el kellett köszönnünk egymástól, mert megérkezett kocsival Jongsu, aki egyébként a legjobb koreai barátom. Elmentünk kocsikázni, majd esti seouli tájat nézni. A legjobb az volt, amikor az autóban Bigbanget hallgattunk és együtt táncoltunk rá. Együtt ettünk jó kis kimbapot és jókat nevettünk.

Pyojun mielőtt ott hagyott volna engem a haverommal, mondta, hogy féltékeny és vigyázzak magamra. Másnap megbeszéltük, hogy mielőtt Jejura megyek, már nem lesz időnk találkozni, de utána mindenképp. Közölte, hogy várni fog rám. Mondtam neki, hogy ilyet ne igérjen, mert nem tudom ezeket a szavakat elhinni... na meg több, mint egy hónapig nem fogjuk látni egymást. Naiv sem vagyok, így tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akivel beszél. Annak ellenére, hogy elsőre ennyire jól kijöttünk és így megkedveltem, nem gondoltam, hogy lesz belőle valami. Azonban... Ő a (volt?) barátom. Nem volt egyszerű menet, ahogy összejöttünk, sőt azután sem. Mesélek később erről is.

IT'S MA BDAY ! Oké... már nem, de pár napja az volt. Október 16-án. Már jó ideje nem írtam bejegyzést, ami annak köszönhető, hogy az életem nagyon bonyolult lett és manapság a legnehezebb dolog számomra, hogy összeszedjem a gondolataimat. Whatever... elmesélem most gyorsan, hogy kik fordultak meg az életemben... úgy mostanában. Kezdeném azzal, hogy vannak kollégáim, akikkel jobban kijövök, mint a többivel, bár még barátnak nem sorolom be őket. Amúgy is nehéz nálam elérni azt, hogy barátként tekintsek valakire, azok után, ahányszor már elhagytak. Szóval van pár jófej kollégám, akiket szintén nem szeretnék név szerint emlegetni, mert túl sok van ahhoz. Alapvetően amúgy is mindenkivel kijövök, akivel ki szeretnék. Akivel pedig nem, az számomra nem több a O₂-nél... azaz a levegőnél. Oké, amúgy a levegő több mindenből áll össze, de AH~ whatever. Trixi a legjobb barátnőm. Nagyjából egy éve ismerem már, de nagyon sok mindent éltünk már át együtt. Elég szomorú, hogy egy másik városban él, vonattal nagyjából 2 órára Budapesttől... de általában minden hónapban találunk legalább egy napot, amikor vagy ő jön fel, vagy én látogatok le hozzá. Ilyennek látok én egy igaz barátságot. Nem kell állandóan egymás seggében lógni, meg... igazából nem tudunk... de mégis megmarad ugyanolyannak a kapcsolatunk. Az ő kedvenc bandája a Beast / Highlight, a drágája Yoseob. Az enyém ugye - a Bigbang mellett - a Snuper... és tavaly nyáron még jöttek Londonba. Egészen pontosan egy koreai fesztivál volt, ahol fellépett az Exid, a Knk, a Highlight és a Snuper. Mind a kettőnk kedvence! Na... ott kezdődött igazán a barátságunk. Amikor megtudtuk ezt a hírt, még nem voltunk jóban olyan régóta, de mégis eldöntöttük, hogy együtt megyünk. Igazi élmény volt számunkra. A mai napig fel sem tudjuk fogni, hogy igazából megtörtént. Most pedig... megyünk vissza Londonba... egészen pontosan 5 nap múlva. Anyum is jön. Nekem ugye a kedvenc városom London és bármikor szívesen megyek oda. Október végére kaptam szabit, úgyhogy azt gondoltam, hogy ott is ünneplem a szülinapomat két olyan személlyel, akik a legfontosabbak számomra: anyum és Trixi. Így hát hárman utazunk is pár nap múlva. Az Instagramomon egyébként, ha bekövettek, majd teszek is ki képeket, amiket láthattok. Uh... na a barátokra... azaz a mindenféle emberi kapcsolatokra visszatérve. A srácok... meg egyebek...

Lesznek olyan témák, amikre lehet, hogy majd pár későbbi bejegyzésemben részletesebben is kitérek, vagy még beszélek róla, egyelőre azonban csak említéseket teszek azokról, akikkel találkoztam, vagy amik történtek velem. Pár személy annyira nem tett rám mély benyomást... némelyikük azonban örök életemre megmarad az emlékezetemben. Zennel szakítottam... június 30-án. Hivatalosan azon a napon váltunk el egymástól, amikor élőben is megbeszéltük és jeleztem neki, hogy én biztosan nem akarom újra kezdeni. Viszont üzenetben ő vetett véget a dolgoknak (amit aztán később meg is bánt). Június elején megismertem egy koreai srácot. Sungeunnek hívják (legalábbis a blogomon) és ő egy olyan személy, akire örökké emlékezni fogok. Rengeteg szebbnél szebb emlékem van vele. Három hónapot töltöttünk együtt - az egész nyarat. Ő éreztette velem mi is az a fogalom, hogy "nyár", amiről annyit beszélnek az emberek. Az eddigi nyaraim nem voltak túl emlékezetesek, legalábbis semmi különleges nem történt. 2018 nyara ellenben mindig meglesz a kis buksimban. Nem csaltam meg Zent. Írtam neki június elején, hogy van egy koreai srác, akivel találkozhatok-e. Mondtam neki, hogy barátok vagyunk és eszemben sem volt vele csinálni semmit, amíg párkapcsolatban éltem. Zen egyszerűen csak besértődött és annyit írt flegmán, hogy "go". El is mentem találkozni vele. Az első alkalommal a Deákon találkoztunk, ittunk egy-egy limonádét, majd a Cat Cafe-ban kötöttünk ki. Neki is a macskák a kedvencei, így mind a ketten jól éreztük ott magunkat. Egyébként számomra annyira vonzó egy férfi aki imádja a macskákat. Visszakanyarodva... semmi nem volt köztünk. Egymáshoz sem értünk, még egy kézfogás sem volt. Azt hittem többet már nem találkozunk, ám nem így lett. Aznap este írt Zen, hogy csalódott bennem és kezdte a szokásos szövegét arról, hogy mennyire nem támogatom, dráma dráma dráma dráma... hisztizett össze-vissza, hogy megint mennyire gonosz vagyok. Végül írta, hogy "we are done". Egyáltalán nem válaszoltam a regényére. Elkönyveltem magamnak... és őszintén szólva meg is könnyebbültem. Teljes mértékig uralkodni akart felettem, kisajátítani... még a barátaimra is, Trixire is... nem... mondok jobbat: anyumra is féltékeny volt szinte. Nem. Ha egy párkapcsolatban vagyok, én nem csalok meg senkit, ez 100%, de nekem kell egy bizonyos mértékű szabadság. Nem bírom azt elviselni, ha valaki uralkodni, rendelkezni akar minden mozdulatom felett. Arról nem beszélve, hogy ő... neki nem lehetett nemet mondani. 18+ // Sokszor azért feküdtem le vele, mert nem fogadta el, hogyha én nem akartam, úgyhogy inkább belementem, mert sokkal hamarabb túlléphettem a dolgon és "mehettem a dolgomra". Nem is emlékszem olyanra, hogy bármikor én akartam volna és nem ő. // Mindenesetre, amikor elváltak útjaink és ezt megbeszéltük, ő visszakozni akart, újrakezdeni, de én egyértelműen nem. Az az igazság, hogy az én hülye személyiségemmel mindenkit boldoggá akarok tenni és nekem elviselhetetlen, ha megbántok valakit. Nagyon kellett küzdenem, hogy erős maradjak és nemet mondjak. Rosszul esett és sírtam is miatta, mert nem szerettem volna, hogy szomorú legyen. Mondtam is neki, hogy mind a ketten jó emberek vagyunk, de párként nem vagyunk jók. Részemről békében történt az elválás... majd egy hónapra rá írt instagramon egy elég negatív hangvételű üzenetet, hogy én tényleg csak időpocsékolás voltam és hogy köszöni istennek, hogy időben vége lett. Nyugtáztam. Nem válaszoltam rá. Én még mindig követem őt instagramon például, ő engem már nem, bár abban is biztos vagyok, hogy a barátai akik még mindig követnek, megmutatják neki a posztjaimat és a sztorijaimat. Reménykedem azért, hogy nem, mert én nekem a szép emlékek megmaradnak, de ő már O₂ számomra.

Na de ezután jött ugye Sungeun, akivel szintén sok mindenen mentünk keresztül. Az a három hónap - még ha nem is mondtuk ki konkrétan -, kapcsolat volt. Ő is érezte ezt, biztos vagyok benne... ettől meg is rémült. Voltak veszekedéseink. Némelyik intenzívre is sikerült. Emellett azonban rengeteg volt a csodás pillanat. Együtt utaztunk el például Olaszországba. Először Milánóba, majd onnan vonattal Rómába. Legszebb emlékeim egyike az az utazás... akárcsak még jópár vele töltött pillanat. Azonban egy nagyon nagy gond az volt, amit nem mondok ki, páran tudják, az éppen elég is... csak úgy fejezem ki magam, hogy három a magyar igazság. Really? Lol... sebaj, mondjuk így. Emiatt el lehet ítélni engem, bár aki eddig utált, ezután is fog, aki meg kedvel, hát... who knows. Mindenesetre nekem nincsenek titkaim. Tettem pár rossz dolgot, soha nem voltam szent és nem is szeretnék az lenni. Mégis... a nagyobb felelősség az ő oldalán van. Augusztus 31-én visszament Koreába. Azóta csak kakaon szoktunk párszor beszélgetni... onnantól pedig az ő dolga minden. Jövőre viszont, ha megyek ki Koreába, az biztos, hogy találkozni fogok vele. Megígért valamit, amit mindenképp be kell tartania. Volt már a katonaságban és egy viszonylag felettesi poziciót látott el. Ott megismert egy férfit, aki most ott valamilyen vezető, ahol Jiyong katona. Nyilván nem biztos semmi... azt viszont megígértettem vele, hogy bevisz legalább arra a helyre... és jelenleg ez a legnagyobb reménysugár számomra.

Augusztusának közepén elég csúnyán összevesztünk Sungeunnel és úgy is volt, hogy megszakad a kapcsolatunk. Akkor nagyon kivoltam. Még a munkában is sírtam, mert nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Eredetileg akkor 8-9 körül végeztem, de éjfélig ott ültem a pihenőben és alkalmazásokon próbáltam találni egy srácot, akivel találkozhatok. Sikerült. Egy kínai sráccal kezdtem beszélni. Semmiképp nem akartam hazamenni, ezért megbeszéltem vele, hogy találkozzunk a Deákon. Kérdezte, hogy mi van ha találkozunk és elad az indiaiaknak szexrabszolgaként. Azt válaszoltam rá, hogy még az sem érdekel. Másnap egy srác utazott Budapestre. Ő koreai és szintén mély benyomást tett rám. Három napot töltöttünk együtt, ami alatt sokat beszélgettünk és sétálgattunk a városban. Elmentünk magyar étterembe, sétáltunk a várban és a Szabadág-hídon söröztünk. Nagyon jófej, marhára helyes (amit anyum is kijelentett, amikor meglátta) és megbeszéltük, hogy továbbra is ápolni fogjuk a barátságot. Ez azonban nem így történt. Miután tovább utazott - mert éppen világkörüli expediciót tartott, vagy mittomén -, Vietnamban újra összejött az exével. Amikor ezt megtudtam, közöltem vele, hogy ne keressen többé. Majd talán akkor írjon nekem újra, ha valami nagyon SOS dolog történik, illetve amennyiben szakított azzal a p*csával. Egyébként hagyjon békén. Valamit még írt instán, de azóta sem néztem meg. Nem. Én nem fogom megint átélni azt, amit Sungeunnel. Elég fájdalmas volt egyszer is. Ettől függetlenül viszont jól éreztem magam vele, amit azért nem felejtek el, vagy törlök ki.

Ezek után... lassan eltelik két hónap. Beszélgettem más srácokkal is. Illetve az egyik kollégám elkezdett kedvelni, ami szomorú, mert én nem érzem ugyanazt. Azért is rossz, mert kedveltem, mint barát, csak egy kissé elrontott mindent ezzel. Párszor iszogattam a jófej kollégáimmal, a szülinapomat is megünnepeltem velük október 12-én. Oda szerencsére pár olyan kollégám is jött, akikhez közelebb állok - akár barátok is. Annak például nagyon örültem. Az egyik k-pop buliban - ahova egy barátnőmmel mentem - még megismerkedtünk négy koreaival. Átmentünk hozzájuk. Ők csak utazgattak erre és kivettek egy egész házat négyen. Az szintén egy nagyon szép emlék. Nem történt semmi, de egészen reggel nyolcig beszélgettünk kettőjükkel. Ittunk sojut is, majd olyan 11-ig aludtunk. Reggel főztek nekünk, beszélgettünk, hülyéskedünk. Azután pedig elvittek egy kávézóba. Szuperül telt az a két nap.

/// Wassup nowadays ///

Október 14-én Trixivel, Minaruval és az ő anyukájával egy Koreai családi fesztiválon vettünk részt. A fesztivál nem volt jó... mégis örülök, hogy elmentem rá. Az egész napom úgy kezdődött, hogy felkeltem... ő... jó korán. Hogy miért? Mert van Koreában egy srác. Gondoltam itt teszek róla említést gyorsan. Vele megbeszéltük, hogy amikor megyek ki Koreába, akkor pár hetet nála fogok tölteni, mielőtt elkezdek dolgozni Szöulban. Ő Szöultól nagyjából 2 órára lakik egy másik városban. Nagyon sokat beszéltünk, szinte mindennap videótelefonáltunk, vagy csak sima hívásban beszélgettünk. Nagyon megkedveltem, ám az a probléma - amit az elejétől fogva megpróbálok ignorálni, hátha változik -, hogy úgy érzem részben ugyanaz a helyzet nála, mint Zennél. Ki szeretne sajátítani kicsit. Tegnap mikor anyummal beszélgettem a magánéletemről, mielőtt említettem volna, hogy ezt érzem, ő is rávilágított. Nem maradtak kétségeim. Kedvelem, azonban mondtam neki, hogy nem szeretnék kapcsolatot addig, amíg nem találkozunk. Élőben majd meglátjuk, hogy hogy működnek a dolgok. Ezt ő nem igazán érti meg, sajnos. Ő már most úgy érzi, hogy szeret és van, amikor barátnőjének szólít. Az a baj velem, hogy - mint már említettem - én senkit nem akarok megbántani, szóval csak írom neki, hogy nem hivatalosan. Bár már többször mondtam, hogy majd csak személyesen próbáljuk meg a dolgokat komolyabbra fordítani, nem fogadja el. A napokban pedig, hogy nem írtam vissza neki rögtön, azonnal kiakadt és írta, hogy pedig ő bízott bennem, változtam, satöbbi. Tényleg fontos nekem, de én nekem lehet, hogy ez sok. Pár napja, hete még többet beszélgettünk, viszont ahogy neki is mondtam... nagyjából egy év alatt, amíg nem találkozunk, sok minden történhet. Velem történt is.

Aznap először Trixivel találkoztam. Átjött hozzám és hozta magával az ajándékomat is, amit egészen a szülinapomig ki se bontottam. Addig a napig egyiket se... van olyan amit a mai napig nem. Például a srác ajándékát, aki Koreában van. Ő is küldött nekem. Nincs pofám kinyitni, egyszerűen csak bűntudatom lenne, hogy megbántottam... még ha nem is szándékosan. Trixi ajándéka egyébként... olyan cukiiiiiii. Örültem neki, tekintve, hogy oda és még vissza is vagyok a Kakao friendses Ryanért. Biztos ismeritek. Ha nem, akkor kattints ide. Igen, mint mindenki más, én is azt hittem először, hogy egy maci... pedig... bocsika, ha én közlöm először... ő bizony egy oroszlán. Kaptam tőle egy nagy Ryan plüsst. Y A Y ! Nyaaaa... de... nálam beszélgettünk még egy keveset, aztán 10 után valamikor erőt vettünk magunkon és elindultunk. A Kökiből mentünk vonattal, majd egy kis séta után megérkeztünk. Alig lézengett ott bárki. Persze pár k-pop fan már a bejárat előtt táncolt akkor is... egészen az esemény végéig. Nem akarok gonosz lenni, de nevetséges volt egy kicsit, ahogy ki-be járkáltunk párszor és még mindig, még mindig nyomja... sose fejezte be kb. Minaru rögtön jött is ki az ajtón. Megöleltük egymást, aztán beszélgettünk, sétálgattunk... csak nem tudtuk merre. Be is mentünk, ahol Minaru anyukájával is ölelkeztem egyet. Nagyon bírom, tök jófej, fiatalos és lehet vele szórakozni. Ő is szereti az ázsiai, főleg koreai dolgokat, mint Trixi anyukája... és mint az enyém. Szerencsénk van, hogy ilyen anyákkal áldott meg minket a sors, mert hallottam már jó pár kellemetlen szituációt, amikor a szülők nem tudják elfogadni ezt az érdeklődési kört. Az esemény egyébként semmi izgalmat nem tartogatott. Arra számítottam (a legnagyobb csalódásom aznap), hogy legalább koreai kaja lesz. Hát nem volt. Egy fellépőterem volt, ahol egyedül egy taekwondo előadás tetszett. Volt tradicionális koreai tánc is, amiből egy másodpercet láttam. Azon kívül k-popra táncoltak, meg vernyogtak. Azon a fesztiválon - mint mindegyiken, mondjuk -, ahogy beléptem, a k-poppal kellett szembesülnöm. Szeretem hallgatni, de ami a legjobban fel tud idegesíteni, hogy mintha a koreai kultúra csak a k-popról szólna, pedig sokkal több annál. Mindig az a lényeg az ilyen helyeken és ez kicsit sem szimpatikus. Nem azt mondom, hogy ha meghallok egy jó zenét, akkor azt nem kezdem el dúdolgatni. Nem azt mondom, hogy nem lehet belecsempészni a koreai popot az ilyenekbe. Én csak azt mondom, hogy a koreai kultúra nem egyenlő k-pop. Kész.

Legnagyobb csalódásomra tehát koreai kaja nem volt, így mivel éhes voltam, vettem egy szendvicset. A büféknél leültünk Trixivel és Minaruval, míg én egyedül zabáltam azt a nyamvadt MAGYAR szendvicset. Egy kicsit távolabb, az egyik asztalhoz leült egy koreai srác. Szőke hajjal, nagyon jó stílussal. Rögtön kiszúrtuk. Én a szemébe is néztem egy ideig, majd miután megettem a hülye szendvicset, kimentünk az épület elé cigizni. Egészen pontosan csak Minaru anyukája és én cigiztunk, de mind a négyen beszélgettünk, amikor éppen jött ki a srác. Szomorúan voltunk, mert elsétált. Azt hittük elmegy, szóval onnantól nem is igazán foglalkoztunk vele, pláne, hogy láttuk, hogy egy lány utánamegy, aztán beszélgetnek is. A csaj utána mondjuk visszajött, majd még kint voltunk egy ideig... amikor újra láttuk a csávót kisétálni. WTF mikor jött ez vissza? Mivel arról volt szó, hogy kár, hogy nem szólítottuk meg... ráadásul ha ilyenről van szó, én nem p*csölök. Elég bevállalós, nyílt és őszinte vagyok. Ha valamit akarok, akkor teszek is érte. Ismét elkezdett ugyanabba az irányba sétálni, aztán amikor kellő távolságra volt, és átkelt a zebrán... utánakiáltottam, hogy "annyeonghaseyo". Megállt és leült a padra, ami pont a közelben volt és telefonált. A többiek amúgy jöttek utánam. Megálltunk a padnál és beszélgettünk négyen. Igazából vártuk, hogy letegye a telefont. Trixi egyébként jó megfigyelő és kiszúrta, hogy ökölben van a keze. Igazából a hívásból nem sok mindent értettünk, mert nem angolul beszélt, hanem koreaiul... viszont úgy gondoltuk, hogy nyilván ideges, hogy ott állunk - ám, mint később kiderült, nem miattunk volt ideges. Közben persze ott nevetgéltünk, valamint róla beszéltünk. Kijelentettük, hogy durva lenne, ha beszélne magyarul és mindent értene... ugyanis én meg azt állapítottam meg, hogy valószínüleg hosszú távra van itt, mert a telefonjának a tokjában volt egy havi bkk bérlet, ráadásul diák kedvezménnyel. Tiszta Sherlockok vagyunk, amúgy. LOL. Miután letette a telefont, odafordultam hozzá.

 - Do you speak Hungarian?
 - Oh... nem - válaszolt mosolyogva, magyarul.

Igazán sok mindenre már nem emlékszem a beszélgetésből, de sok minden szóba került. Mi ketten beszélgettünk jó ideig, a többiek pedig megismerték egymást. Minaruék ls Trixi jóban is lettek egymással, ami nekem jó érzés. A srácról közben megtudtam pár dolgot. A neve Minki (a blogomon). A szülei koreaiak, de Amerikában nőtt fel, úgyhogy perfekt beszéli az angolt, ami elég szimpatikus. Taekwondozott pár évig. A horoszkópja Nyilas... valamint most szeptembertől még három évig itt fog tanulni az ELTE-n. Még valamit megtudtam... van egy zaklatója. Amikor akkor mesélte, még nem tűnt olyan komolynak a dolog, mégis elég félelmetes belegondolni. Oké, helyes, de azért ennyire hogy lehet valaki elszánt, vagy nem is tudom... elvetemült, hogy kövesse? Csak azért maradt ott, mert egy barátjával megbeszélte, hogy ott találkoznak. Minaruék sajnos közben hazamentek, így Trixi, ő, meg én visszamentünk... és ott elváltunk egy időre. Én megigazítottam a sminkemet az egyik tükörnél, amikor elment mellettem, végül kb azonnal visszafordult, hogy kimegyünk-e cigizni. A büféknél akkor ott ült a csaj, aki még utána futott nem sokkal előtte, így össze is állt a kép. Akkor is megkérdeztem tőle, hogy az-e az a lány és igennel válaszolt. Megálltunk az épület előtt, de jött utána ő is, szóval sétálni kezdtünk. Belékaroltam, hátha akkor úgy gondolja, hogy foglalt és lekopik, de nem tette. Így utólag, szerintem az se zavarná. Sikerült leráznunk, aztán visszasétálva a helyszínre, elváltak útjaink. Én Trixivel sétálgattam arrafelé egy darabig, majd elmentünk a Westendbe bubisteázni. Sok időt töltöttünk ott együtt és nagyon élveztem, hogy végre találkoztunk. [ ... ]

안녕하세요 캐시테디스! / Sziasztok cassieteddyk!

Hogy vagytok manapság? Remélem, hogy a mindennapi bíztatásom nélkül is jól telnek a napjaitok! Hú... igazából eléggé eseménydús lett az életem és mesélnem lenne mit, csak pont emiatt nincs időm lekörmölni ide nektek. Mindig a megoldáson gondolkozom, hogy hogyan tudnám így tartani veletek a kapcsolatot és beszámolni minden hülyeségről, ami velem történik és egyben lépést tartani minden mással is. Még mindig a megoldáson töröm a fejem. Ha van valami jó ötletetek, szívesen meghallgatok bármilyen tippet. Tényleg örülnék neki, ha gyakrabban tudnék írni. El sem tudjátok képzelni, mennyire hiányzik ez a világ... az én blogom, az én 3 darab drága olvasóm. Hehehe~ csak viccelek, tudom azért, hogy többen felnéztek ide és én ezt nagyon értékelem is. Remélem azért még mindig nem feledkeztetek meg rólam 100%-osan és miközben olvassátok et a bejegyzést, mosolyogtok. Cheeeese! Jajjj.. erről jut eszembe... képzeljétek, most frissített valamit a telefonom, az androidot, ugye~ és most beállítottam, hogy hangvezérlésre is csináljon képet. Elég ha azt mondom, hogy "shoot", vagy "cheese", vagy épp "record video" és fotózni, videózni kezd. Naaagyon menő! Szeretem az én telefonom. Ráadásul most a frissítés után olyan designos és ízléses lett az egész kinézete. Nem mintha eddig nem lett volna az. Drága Samsung Galaxy S6 - ingyen reklám.

ᴅᴇsɪɢɴ. sɴuᴘᴇʀ. }} Oh.. ha már a designnál tartunk.. még nem is beszéltem a jelenlegi kinézetről, ami az oldalt díszíti. Nos, nem lett egy nagy szám, de ha esetleg nektek tetszik, annak nagyon örülök. Eléggé kifogásszagú lesz, amit most írok, de komolyan volt olyan, hogy a dizájn miatt nem tudtam írni. Az a gond, hogy a dizi nálam segít abban, hogy megjöjjön az ihlet és le is tudjam firkálni nektek. Ha egyáltalán nem vagyok megelégedve a dizájnnal, vagy már úgymond "kimerítettem" az összes ihletet a jelenleginél, akkor nem fog menni. Ezért kellenek újak. Viszont a dizihez is idő kell. Gondoltam rá, hogy a Facebookon posztolgathatnék, de akkoriban azért töröltem le, mert belájkoltak, aztán ki és meguntam, hogy ezzel szórakoznak. Inkább hagytam az egészet, le van sz*rva. Ahhh whatever. A jelenlegi kinézetre még visszatérve... Jo Sangho ékeskedik rajta... miközben épp egy telefonfülkében kamutelefonál. Az It's Raining klipjéből van kivágva a pikcsör, ami gondolom nem szolgál túl nagy meglepetéssel az esőcseppes üveg láttán. Még egy ingyen reklám: annnnyira jó az a klip és dal! Ha még valaki nem hallotta, akkor muszáj sort kerítenie rá! Nagyon ajánlom mindenkinek, bár én egyébként is imádom a csapatot. A Snuper a kedvenc csapatom - ha még nem mondtam volna kismilliószor - és az egyik tagja, névszerint Choi Hyunggeun, azaz Suhyun az én "ultimate biasom". Iiiiiimádom! Bár erről az előző bejegyzésemben is írtam, mert - úristen, mikor volt az... - a születésnapján felköszöntöttem, október elsején. Sangho, aki a dizin van, pedig a második kedvencem, a harmadik pedig Woosung, akivel egyébként imádom együtt Suhyunt. Ők hárman vannak az baloldalt látható gifen. Ők egyébként sokat is hülyéskednek együtt. / Ma fave trio / Bár ez most olyan hülyén jött ki, mert nincs olyan tagja a Snupernek, akit ne szeretnék. Utolsót még választani se tudok. Annyira fantasztikus az egész csapatban, hogy mind a hatan olyan összetartóak, hogy mindenki mindenkivel tökéletesen kijön. Nem tudnék olyan párost mondani, akik ne lennének jóban. Például amikor a csapat nem annyira rég Japánban promotálta magát, Sangho nem tudott menni. Elvileg a vízumával volt gond. De a srácok közben annyira édesek voltak, hogy az hihetetlen! Egy pillanat nem telt el anélkül, hogy ne lett volna valamelyiküknél egy kis tábla "Sangho" felirattal, vagy a képével. Ilyen számomra egy igazi csapat. Sosem feledkeznek meg egymásról és mindig kiállnak a másik mellett. Jó érzés látnom, hogy ennyire közel állnak egymáshoz és szeretik egymást!

Őőő, blablabla, izé, aaaaahhhh... most szedjem össze mi történt velem október óta? Úristen, már más évet is írunk. Durva. Ne haragudjatok fogalmam sincs, hogy sorrendben mik történtek, de minden fontosra megpróbálok kitérni a mese közben. Valamint... egy kis tesztet is kitöltök a bejegyzés végén, mert az a minimum. Szerintem talán a munkával kéne kezdenem. Hol is fejeztem be? Ott, amikor még csak a meló elején voltam, igaz? Húú... azóta már nyakig vagyok benne. Nyakig vagyok mindenben. A lósz*rban is. Na jó, abban még csak derékig, de ha így folytatom, lassan még jobban elmerülök benne. Hogy minek a metaforája a lókaksi? Gondolkozzatok kicsit. Bárminek lehet, ha jobban belegondolunk. Számomra annyit tesz, hogy egyre zűrösebbé válik az életem. Sokkal több minden történik velem, mint azt eddig sejteni mertem volna... így 21 évesen "végre". Nem mondom, hogy egy koreai srác lett az egyik legjobb barátom, akit már semmilyen körülmények között nem szeretnék elengedni... ja, de, ez tényleg így van. Akkor... lássuk, mi nem történt meg. Nem húztam még be senkinek, pedig voltam már a határán annak is. Ja igen, Jiyongot még mindig szeretem, még akkor is ha keresek magamnak valakit, aki segít őt elfelejteni. Eddig nem jártam valami nagy sikerrel. Találni találtam srácokat, akikkel összehaverkodtam, de nem érzek egyik iránt se semmit. Annyira béna vagyok a "kiheverésében", hogy már a közös életünk miatt dolgozom. LOL, ezt inkább felejtsétek el. Mániákusabbnak hangzik, mint ahogy a fejemben elhangzott (és nem is igaz). Jelenleg arra gyűjtök pénzt, azért dolgozok, hogy legyen pénzem találkozni vele. Az azutánin már nem kell törnöm a fejem, majd úgyis összejövünk és eltart életem végéig. (Hogy én mennyire imádom a megbotránkoztatni az embereket. xD) Már olyan régen kaptam utálkozó üzetetet egyébként is. Épp itt az ideje. x3 Jelenleg nem olyan nagy ügy, de ha történne valami és tegyük fel összeismerkednék Jiyonggal, ez lenne az első amit kiragadnának a mondandómból, amit az előbb mondtam arról, hogy mi lesz ha összejövünk. Mindig a negatív dolgokat fogják észrevenni az emberek, még ha nem is igaz. Éppen ezért mondom az olvasóimnak, hogy ne törődjenek azokkal, akik nem ismerik őket, mert úgyis mindenki csak a rosszat veszi észre abban, akivel nem szimpatizál. Van egy fantasztikus mondás: if they don't know you personally, don't take it personally. Jegyezzétek meg és csak azokra a személyekre fókuszáljatok, akik szeretnek titeket. Ha ők mondanak valami negatívat rólatok, azt se vegyétek a szívetekre. Beszéljétek meg és próbáljátok megérteni a másik nézőpontját. A vitáknak ez a megoldása. Megéri az egód miatt elveszíteni egy számodra fontos embert? Na ugye, hogy nem. (Mondom ezt én... hahaha... Mindenesetre, ti ne essetek bele azokba a hibákba, mint én.)

ᴍuɴκᴀ. }} Let's start. Még mindig a reptéren dolgozom, ugyanúgy, ahogy eddig. Szeptember elején kezdtem ott dolgozni, szóval most vagyok 7 hónapos. Milyen gyorsan eltelt, hiheteten. El sem hiszem mennyire száguldanak az évek 20 felett, majd ti is megtapasztaljátok egyszer - vagy már tapasztaljátok is, I don't know. Annyira furcsa volt, amikor először mondták nekem, hogy segítsek egy új munkatársnak. Én? Én, aki még mindig újnak érzi magát. Valamiért még mindig nem vagyok magabiztos... de ahogy ismerem magam, soha nem is leszek. Ez nem feltétlenül baj, hiszen amíg él az ember, addig tanul, fejlődik. Nem szabad szégyenkezni, ha nem tudunk valamit. Senki nem úgy születik, hogy mindent tud. Van a munkahelyen pár ember, akikkel jól összeismerkedtünk és vannak olyanok, akikkel jól el tudok beszélgetni, valamint akikkel nem nagyon kommunikálok, bajom viszont nincs senkivel. Őszinte leszek: különösebben nem foglalkozom velük, mindenkivel rendes vagyok. Jaj... viszont van egy srác... ah istenem. Tényleg nem utálom, meg semmi, el tudunk beszélgetni, de azt hiszi, hogy mindent jobban tud és mindenről kioktat mindenkit és beleszól a dolgokba. Kezdjük ott, hogy beszéltünk Janenel a K-popról. Janeről nem tudom beszéltem-e már. A munkatársam, aki szintén szereti a K-popot és tök jól összebarátkoztunk. Jelenleg szabin van, kapja be. Szóval társalogtunk, aztán beleszól a csávó, hogy voltam-e már Koreában. Mondom nem. Erre elkezdi, hogy ha elmegyek majd, akkor úgyis megutálom a K-popot, mert mindenhonnan az szól. Oké, most is mindenhonnan az szól nekem. És nem lehet neki azt mondani, hogy az nem úgy van. Egyszer együtt zártuk az egyik British Airways járatot, ami annyit tesz, hogy megvárjuk az indulás előtti 30 percet és akkor lehet elhagyni a pultot. Na és akkor megtudtam, hogy egy koreai csaj iránt érez valamit. Elvileg - mert még ő sem tudja pontosan. De nem ez a lényeg, hanem hogy szóba jött, hogy a koreaiak márhogy számolják, hogy hány évesek. Mondtam neki, hogy egyet már pluszban hozzáadnak az európaihoz, valamint január elsején is mindenki egy évvel idősebb lesz. Erre ő: nem, az nem úgy, van, ez a lány akkor is csak egy évvel idősebb, meg hogy csak egyet adnak hozzá. I was like O.K, én nem állok le ezen vitatkozni, okos enged, szamár szenved alapon, elengedtem a dolgot. Úgyse fogja elhinni, mert ő "mindent jobban tud". Néha tud idegesíteni, de mindegy is, ennyi bőven elég volt róla. Egy új sráccal is elég jól összehaverkodtunk, plusz egy másik nekem adta a túrórudiját az egyik nap. Többnyire jófejek... bár nem találkoztam még olyannal, aki kifejezetten ne lett volna szimpatikus. Pl ez a srác, aki múltkor megajándékozott a túrórudijával, eleinte kissé nárcisztikusnak tűnt nekem. Oké, még mindig nem zártam ki ezt az opciót, de attól függetlenül rendes volt tőle. Azt is felajánlotta, hogy elvisz egy darabig hazafelé, mert már későn végeztünk egy járat késése miatt. Rendes volt tőle, de a taxit választottam, az ugyanis egyenesen hazavisz és ingyen van este 11 után - a cég fizeti.

κoʀᴇᴀɴ. }} Aztán... meséltem azt is még, hogy elkezdtem tanulni koreaiul. Nos, még összebarátkoztam a koreai tanárommal, aztán lehet nem kellett volna, mert ő is csatlakozott azokhoz a személyekhez, akik kisétáltak az életemből. Nagyon könnyű engem elhagyni egyébként. Szerintem lehetne ebből szervezni egy olimpiai sportágat, mert sok a versenyző és erős a mezőny. Na és emiatt, meg azért mert amúgy is elfoglalt lett a munkája miatt - a tanulmányom megszakadt. Most magamtól próbálok ráállni, csak azért kell nekem tanár a magyarázás mellett, mert az ad egyfajta motivációt is. Volt még egy másik tanár is, akit találtam a neten, szóval lehet felveszem vele a kapcsolatot. Nem tudok mást tenni. Ha már Tamsin nem ír vissza, akkor tényleg kénytelen vagyok.

ᴍʏ κ-ᴅʀᴀᴍᴀ. }} A koreai nyelv gyakorlása miatt letöltöttem egy alkalmazást a telefonomra. Mármint egy ismerkedős alkalmazást. Regisztráltam is rá. Az volt a célom vele, hogy koreai chatpartnereket szerezzek és így is használjam a nyelvet, valamint ők is segítsenek egy bizonyos értelemben. Jó sok hülye van ott is, bár ezt szerintem mondanom sem kell. Viszont alig látom őket, szerencsére. Ez abból adódik, hogy nagyon sokan írnak és nagyképűen hangzik, de kb 5 másodpercenként egy ember és nem tudok mindenkinek visszaírni. Kissé zavar, mert így azt a lehetőséget is elhalaszthatom, hogy a normális emberekkel társalogjak. Mindenesetre megismertem jó pár koreai emberkét. Innen kezdődtek a bonyodalmak. Pontosabban onnan, hogy megismertem Woohant. Oh maaan, azt sem tudom hol kezdjem. Még január végefelé kezdtem el beszélgetni vele. Wow... mennyi idő telt el azóta... és mennyi minden történt. Btw, a Woohan is olyan álnév, mint mindegyik ismerősömnél. Twitteren egyébként csak "WH"-ként szoktam emlegetni. Aki követ ott és látta már pár tweetemet, az biztos tájékozott már pár ügyben vele kapcsolatosan. Well... rögtön tök jól el tudtunk beszélgetni, az első perctől kezdve. Felvettük egymást kakaotalkon. Azóta nem telik el egy olyan nap se, hogy ne beszéljünk. Ez eddig a kellemes, cuki része a dolognak. Olyan hirtelen megismertük egymást. Már egy hónap után jó barátok lettünk. Már akkor majdnem annyit tudott rólam, mint a többi barátom, ugyanis állandóan tartalmas témákról esett szó, valamint regényeket írogattunk egymásnak. Nem is húzom az időt. I feel like I'm in a k-drama. Szerelmes belém és tudja, hogy én mást szeretek. A horoszkópja Kos, tudjátok, nekem ez fontos. Mind a ketten makacs személyiségek vagyunk. Antiszociális típus - akárcsak én. Nagyon fontos személlyé vált ő az életemben. Először nagyon jó barátomnak tartottam, de mára már a legjobbnak. Hiába van messze tőlem, sokat jelent nekem... viszont sokszor megharagszom rá, vagy ő rám, vannak nézeteltéréseink. Szoktunk vitatkozni, de ez normális ha valakivel sokat kommunikálsz. Elvileg azzal veszekszel a legtöbbet, akit a legjobban kedvelsz. Ez logikus, hiszen azzal beszélsz sokat, akit kedvelsz, így több esély van vitázni is. Vannak olyan dolgai, amiket kicsit nehéz megértenem, de elfogadom. Magyarország eddig nem vonzotta különösképpen, viszont amikor elkezdtünk beszélgetni, épp szünete volt a suliban, de elkezdett dolgozni egy könyvtárban. Azért kezdett dolgozni, hogy pénzt gyűjtsön egy utazásra ide... miattam. Jelenleg sulizik, edzeni jár és egészen éjfélig dolgozik is egy edzőteremben. Még mindig azért dolgozik, hogy ide tudjon jönni. Vett egy magyar tankönyvet is, amire mondtam is, hogy rossz döntésnek tartom. Egy angollal sokkal többre ment volna. A magyar az egyik legnehezebb nyelv, valamint elkezdeni tanulni egy nyelvet... miattam? Meg fogja bánni - ezt vele is közöltem. Amikor meséltem neki, hogy szerelmes vagyok egy koreai srácba, még mondta is, hogy segít majd vele találkozni, ha egyszer ellátogatok Koreába. Háááát mondom, inkább hagyjuk, nem lesz az olyan könnyű dolog. Nehéz erről beszélnem vele, mert nem tudom hogyan kezelné, hogy jaj hát amúgy Kwon Jiyong, G-Dragon az a személy. Nem hiszem, hogy megértené, de majd eldől augusztusban. Akkor ugyanis ideutazik. Megígérte, hogy ez év augusztusában jön és itt tölt pár napot. Megmutatom neki majd Budapestet, valamint mivel szeretné látni a Balatont, egyik nap Tihanyba elvonatozunk. Meséltem neki, hogy Magyarország egy viszonylag - Koreához képest legalábbis mindenképpen - szegény ország és, hogy itt nem lehet túl sokat keresni. Erre azonnal képes lett volna pénzt küldeni. HÜLYE VAGY? - ez volt a reakcióm azonnal. Koreai nasit viszont küldött - ami el is fogyott azóta. Csoda, hogy elfogyott... nem is egyedül pusztítottam el... nagyon sokat küldött. Akkora doboz volt teletömve nasival, hogy alig bírtam el, megfogni is alig lehetett. Hihetetlen ez a gyerek, mert miután mondtam, hogy ne küldjön több kaját, az volt a kérdése, hogy akkor mi mást akarok, "esetleg cipőt?"... I was like~ I. WANT. NOTHING. A születésnapja egyébként a napokban volt, március 28-án (3 évvel idősebb nálam) és én is küldtem neki egy csomagot magyar nasikkal, valamint egy szép díszes tollal, sőt még egy 10, 20 és 50 forintost is küldtem neki, hogy lássa milyen, továbbá egy kis cuki levelet írtam. Jaj... a postán az a nő, akinek átadtam a csomagot. Kissé felcseszett. Nem csak a hülyesége miatt, de az is vót neki~ megkérdezte, hogy Észak-, vagy Dél-Koreába szeretném-e küldeni, valamint miután mondtam, hogy "délre, légyszike. nem igazán szeretném hogy északon megtudják a címem és levadásszanak, köszcsi"~ lol... A további kérdései pl: "a koreai demokratikus köztársaság?" Őőőőőő~ nem. Viszont még a hülyeségét is elnéztem volna, ha a hülye nyanya nem teszi hozzá nagyon poénosnak gondolva magát, hogy hehe, igen, két Korea van, nem is érti miért nem válnak eggyé, pedig egy is elég lenne, sőt sok is. He-He-He-He.. én így magamban: *ne mondj rá semmit, nála van a csomag, az ő kezében van, tőle függ a sorsa, csak mosolyogj, a ku-, CASSIE, csak mosolyogj* Anyámmal néztünk is és megbeszéltük, hogy ez nem normális. Mármint oké, egy tirpák, ez le van tudva, de hogy annyira agyhalott is legyen, hogy ezt egy olyan előtt mondja, aki NYILVÁNVALÓAN egy koreai embernek küld egy csomagot, akit kedvel. Ez volt 21-én és Woohan még mindig nem kapta meg a csomagot. Még mindig Magyarországon rohad - ami annyira rohadtul idegessé tesz. Magyar ügyintézés, gratulálok. Illetve "remélem" mégis északra küldte a gyökér.

Woohanra visszatérve... múltkor volt egy nagyobb veszekedésünk, amikor majdnem befejeztük a beszélgetést. Úgy éreztem, majd' megszakad a szívem. Bőgtem is rendesen. Ez mind pedig nagyon zavar, mert csak azok tudnak bántani, akik fontosak számomra és pont ezért félek megkedvelni bárkit. Nem élném túl ha megint elhagyna valaki. Már nem. Már túl sokszor történt meg. Woohan pedig a legjobb barátommá vált, bár már nem tudom ő mit érez pontosan, annyi dolgot mondott a veszekedés alatt. Azt, hogy nem tud szeretni egy olyan embert, aki mindig megkérdőjelezi. Mondtam is neki ezerszer, hogy ne szeressen. Végül addig fajúlt a vita, hogy azt mondta "időt akar, hogy átgondolja a dolgokat és ne beszéljünk". Eskü úgy nézett ki az egész, mint egy szakítás. Emiatt kissé furán is éreztem magam, de közben bőgtem. Végül mondtam neki, hogy velem így ne játsszon, engem el fog veszíteni, ha ezt csinálja. Nem megyek bele abba, hogy összetör lelkileg, majd megint elkezdünk beszélgetni és újra eljátssza ezt és újra összetör. Nem. Akkor legyen vége egyszer s mindenkorra, így legalább csak egyszer kell átélnem. El is köszöntem tőle végleg, majd pár órával később felhívott. Ott már nagyon késő volt, így ment is aludni, de kérdezte, hogy másnap délben tudunk-e beszélni, meg tudjuk-e beszélni. Persze a telefonálás közben is sírásban törtem ki. Közölte velem, hogy nem akar elveszíteni és hogy meló közben kiment a mosdóba és ő is sírt. Ah, de megoldódott utána a dolog, csak most sokkal tartózkodóbbnak tűnik, szóval fogalmam sincs mit érez. Kicsit azért még mindig kellemetlenül érint az egész dolog, mert egy olyan dolgot tett, amit emésztenem kell. Olyan ember vagyok, aki mindig megbocsát, de... nem tudom elfelejteni, amit tett és a tüske attól még szúrja a szívem. Túl sok tüske szúrja már így is.

Ezen az alkalmazáson egyébként több emberrel megismerkedtem. Például Jinhyunnal. Ő fiatalabb nálam 4 évvel, de mégis érettebb a koránál. Mesélte, hogy szeretett volna egy éttermet nyitni Magyarországon. Mondtam neki, hogy nem éri meg, de persze azt csinál amit szeretne. Én mindenképpen örülnék neki, ha idejönne és itt dolgozna, vagy épp tanulna. Tervezi, hogy Dániába megy tanulni és azzal is közelebb lesz. Akárcsak én, ő is szeretne utazgatni és bizonytalan a jövőjével kapcsolatosan, szóval megértjük egymást. Továbbá Jaeho és Changho is nagyon jó haverjaim lettek. Mindegyikükkel értelmes beszélgetéseket tudok folytatni, amellett nagyon jófejek. Félreértés ne essék, koreai lánnyal is beszélgettem, de valamiért nem jöttem ki velük túlságosan. Számomra egyébként is - általánosságban - túl felületesek a koreai lányok. Jajjj, a reptéren még össze is vesztem egy nővel valamelyik nap.

ᴛwɪᴛᴛᴇʀ. }} Mivel nem nagyon volt időm eddig bejegyzést írni, twitteren veséztem ki egy-egy eseményt. Azt azonban nem biztos, hogy mindenki látta - bár, tessék bekövetni twitteren, ha érdekelnek a hülye dolgaim. Ott ugyanis egyszerűbben tudok nektek mesélni. Emellett ott bármikor el tudtok érni. Naaa tehát~ vegyünk sorra pár tweetet. és elemezzük ki. Valószínűleg visszafelé fogok haladni időrendben. [ no.1 ] Nem nagy cucc, de a napokban motorversenyt néztem vééégre. Annyira régen láttam már, pedig nagyon szeretem és egy nap én is motorozni fogok. Rajta van a bakancslistámon. [ no.2 | no.3 | no.4 | no.5 | no.6 | no.7 | no.8 | no.9 | no.10 | no.11 | no.12 | no.13 | no.14 ]

1. Mi szerettél volna lenni gyermekként? Fúú~ mi nem? Nagyon sok minden értekelt gyerekként és még mindig sok dolog érdekel, csak sajnos már kiveszett belőlem minden lelkesedés. Kutya szerettem volna lenni egyszer. LOL. Karrierek közül pedig ügyvéd, csillagász, színésznő, énekesnő, állatorvos, régész.
2. Melyik Jóbarátok karakterrel tudsz a legjobban azonosulni? Phoebe. Hehe~ komolyabb szemmel vizsgálva a dolgot, viszont inkább Rachellel.
3. Szereted a neved? Miért? Szeretem, csak a becenevét utálom, mert ugyanaz, mint a Gábornak.
4. Rendetlen, vagy rendmániás ember vagy? Mindkettő és egyik sem. A kettő közé sorolnám magam. Néha rámjön, hogy rendet tegyek és olyankor tök jó "új" dolgokat találni, amikről már el is feledkezdtem. Viszont kicsit kellemetlen nekem, mert allergiás vagyok a porra és hasonló dolgokra, szóval csak valamilyen maszkban megy. Az íróasztalom viszont 99%-ban kupis.
5. Milyen magas vagy? 163 cm, ami számomra tökéletes.
6. Milyen magas voltál 10 évesen? Honnan a jó fran- na várj... szerintem 140 cm körül lehettem~ inkább alatta, mert mindig nagyon alacsonynak számítottam. 11 évesen mentem Disneylandbe, ahol nem engedtek fel egy hullámvasútra, mert nem voltam meg 140 cm.
7. Mi számodra a bűnös élvezet? Leginkább semmi. Se bűn, se élvezet nincs az életemben. x'3
8. Jelenleg mire gyűjtesz? Dél-Koreára... és nagyon jól megy, mert szinte egyáltalán nem költök semennyit. Már jó sok pénz összegyűlt.
9. Mennyi Pringles-t tudsz egyszerre megenni? Nem szoktam Pringles-t enni.
10. Tea vagy kávé? Both, de mostanában inkább kávé.
11. Extrovertált vagy introvertált vagy? Abszolút introvertált. Nem is szeretem az embereket.
12. Minek öltözöl idén Halloweenkor? Cassienek. Hatásos lesz a jelmezem.
13. Édes vagy sós? Sós! Nem rajongom az édes dolgokért.
14. Kedvenc közösségi oldalad? Twitter és Weheartit.
15. Ki az utolsó ember, akit megcsókoltál? Jaj, fogalmam sincs. Szerintem még az a helyes csávó Görögországban.
16. Mi a kedvenc reggelid? Talán a cereal~ de amúgy mikor mi...
17. Mikor van a születésnapod? 6 hónap és 14 nap múlva. Juj de rosszul esett leírni.
18. Mikor kezdted a blogolást? 2009-ben.
19. Mi a véleményed a Kardashian családról? Sz*rok én rájuk.
20. Hogyan írnád le a stílusod? Deponmafkinmood "DOMFM" - saját márka, levédetve.
21. Milyen színű a hajad? Maciként~ milyen színű lenne? És nem panda, nem jeges.
22. Milyen színű zoknit viselsz? Olyan~ nincsrajtamzokni árnyalatút.
23. Mi az álomkarriered? Nincsen má' sajnos. Annyira céltalan az életem. Tiszta szánalmas. Egyébként csillagász lennék naaagyon szívesen, csak a matektudásom jóindulattal 0,00001%-os. Viszont még ügyész szívesen lennék, de a jogszabályok magolása nem az én műfajom. Rapper lennék a legszívesebben.
24. Kutya vagy macska? A macska a kedvenc állatom.
25. Mi tesz furcsává? Minden. Nagyon cringy vagyok.
26. Híres álompasi? Hehehehehehehehehehehehe. Ezt ki nem tudja, most seriously...?
27. Véleményed a cigiről? Fúj, le kéne szoknom 100%-ig. De azé' néha jó.
28. Szeretnél gyereket? Mennyit? Hááááát ez még mindig nem tisztázódott le a fejemben teljesen, de én egyet szeretnék CSAK tőle, mástól nem. Emellett egyet örökbe szeretnék fogadni.
29. 3 kedvenc férfi név? Milyen nyelven? Jiyong, Ádám, Attila.
30. 3 kedvenc női név? Gaeul, Hannah. Harmadik most nem jut eszembe.
31. Kedvenc növény? Rózsa.
32. Kedvenc művészeti ág? Előadóművészet, zene.
33. Mekkora a cipőméreted? Elég bizonytalan, mert mindig más méretű cipő kell, de átlagosan 36, 37, esetleg 38.
34. Pénz vagy ész? Nekem pénzem legyen, a pasinak esze.
35. Melyik szín áll neked a legjobban? Kék? I have no idea.
36. Melyik furcsa fázison estél át fiatalabb korodban? Emo. Jó, hagyjatok. Ha '90-es gyermekek vagytok, valszeg ti is átestetek rajta.
37. Kedvenc sampon és kondicionáló márka? Legyen alkalmas a hajtisztításra. Édesmindegy milyen feliratot nyomnak rá.
38. Kedvenc pizza feltétek? Szalámi, SOK kukorica, sajt, sonka.
39. Vélemény a veganizmusról? NEM VAGYOK VEGÁN. Gondoltam közlöm. Lol. A természet rendje, hogy a gyengébb marad alul. Amíg egészséges, jó, természetes körülmények között élnek az állatok, addig nincs ellenemre, hogy megesszük öket. Akár tetszik, akár nem, az ember is a természethez tartozik, ugyanúgy kifejlődtünk mi, csak több dologra vagyunk képesek használni az agyunkat. Ha egy medve megeszi az embert, ez van, a medve erősebb és a természet rendje, hogy mi maradtunk alul. Nem kéne ezért egy állatot se bántani. Pár állat sajnos gyengébb nálunk. Ha "boldogan él", akkor TÖBBNYIRE rendben van a dolog részemről. Ezt úgy mondom, hogy a malac az egyik kedvenc állatom. Én az állatkínzást ítélem el, de hihetetlen módon. Nagyon hivatalos voltam most. Ha kicsit szubjektívebb akarok lenni, azt mondom, hogy nyugodtan haljanak ki az emberek és az állatok éljenek tovább boldogan. A hülye vegánoknak üzenném: a növény is élőlény. Ők meghalhatnak azért, hogy te megzabáld? Jájj micsoda egyenjogúság van itten.~ Én sem szeretem túlságosan amúgy a húst és nem érzem jó magam az állatok miatt. Nem eszek sokat és válogatós vagyok, de nem fogok leszólni senkit, aki sok húst eszik.
40. Örök-kedvenc könyved? Confessions, A lány hét névvel.
41. Kedvenc színész? Hyun Bin, Tobin Bell, Jared Padalecki, Jensen Ackles.
42. Kedvenc színésznő? Sigourney Weaver, Ha Jiwon, Milla Jovovich.
43. Kedvenc desszert? Nem igazán van. Nem vagyok édesség-fan.
44. Kedvenc étel? Krumpli, bárhogy. Zöldségek.
45. Utolsó üzenet, amit küldtél? Woohannak írtam, hogy maradjon otthon és pihenjen végre.
46. Utolsó ember, akit hívtál? Woohan.
47. Melyik a kedvenc üzleted? Nincs.
48. Kedvenc modell? Oh, hát kettő van. Kiko és Nana. Hogyan is tudnék választani közülük? XDDDD
49. Melyik nyelvet szeretnéd megtanulni? Koreai, olasz, svéd, orosz, cseh. Egyelőre ezek vannak tervbe véve.
50. Melyik a kedvenc sminkmárkád? Húúúú nem is tudok választani, olyan sok sminkmárkát használok. *sarcasm vót* De legyen a Catrice, mert van egy nagyon jó vízálló szemhéjtusuk.

Saját fordítás! | Forrás: Tumblr

Most gondolkozom hogyan zárjam le a mondandómat. Valószínűleg maradok a szokásos jókívánságaimnál és bölcsebbnél bölcsebb tanácsaimnál. Be happy, don't give up, stay strong, stb. Lol. Naaa, jóóó~ most őszintén... naaagyon remélem, hogy hamarosan tudok írni még bejegyzést, mert higgyétek el, borzasztóan hiányzik a blogom és az összes olvasóm. Fogalmam sincs a látogatottságomról, nem néztem már mióta megírtam a legutóbbi bejegyzésemet 2016. októberében. Nem is érdekel. Én azt remélem, hogy akik őszintén, tényleg az én cassieteddyjeim, azok kitartanak mellettem. Nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy én mindig itt leszek, amíg van egyetlen ember is, akinek megéri írni és akinek segíthetek. Talán nem tudok gyakran írni, de itt vagyok. A legjobbakat kívánom minden hű olvasómnak! Remélem hosszú kihagyás után legalább élvezetes volt olvasni az én drámázásomat, meg baromságaimat. Amint tudok, írok nektek! Addig is elértek twitteren, illetve egyéb elérhetőségeimen. Bai bai! *sends lots of kisses*

Fú~ már nagyon régen írtam igazi szülinapi köszöntéses bejegyzést, de úgy érzem ez egy olyan alkalom, amikor nem hagyhatom ki. Meg kell említenem az én angyalomnak a születésnapját. (Valószínűleg a nagy részét már százszor elmondtam a mostani mondanivalómnak, de nem számít.) Naaa~ kitaláltátok kinek a születésnapja van ma, október elsején? ...

Édesem! Drága Choi Hyunggeun! Nagyon messze élsz tőlem és még csak angolul sem tudsz eléggé, hogy bármikor megértsd majd azt, amikor kifejezem az érzéseimet irántad. Ez az egyik oka, hogy tanulok koreaiul. Te nagyon sok mindennek vagy az oka az életemben. Pont annak is, hogy még élek és tudok tovább küzdeni. Valószínűleg fogalmad sincs róla, hogy ekkora hatással van valakire a puszta létezésed, pedig így van. Egy nap biztosan eléd fogok állni és elmondani neked ezt egy nagy, végtelenbe nyúló ölelés mellett. El fogom mondani neked a gyönyörű koreai nyelven azt, amit most még csak magyarul írok itt le. Egy mosolyod megér annyit, hogy felkeljek és elkezdjem a napot. A hangodat amikor meghallom, olyan kifejezhetetlen kellemes, jó érzés költözik a szívembe, amit már nagyon rég nem éreztem. Ez az érzés eloszlatja az összes rosszat, a kételyt, a fájdalmat és minden negatívumot. Az, ha rád nézek és meglátlak mosolyogni, ha meghallom azt a bolondos, egyedi és utánozhatatlan nevetésed, amit ezer közül is felismerek, elég erőt ad, hogy elhiggyem, bírom még. Te segítesz abban, hogy kibírjam, hogy tovább másszak. Mintha fentről nyújtanád nekem a kezed és húznál magaddal. Hogy is hálálhatnám meg mindezt? Ha tehetném, az egész világot megadnám neked, mert megérdemled. Nagyon fontos vagy nekem és elképzelhetetlen lenne nélküled az életem. Ha nem láthatnálak legalább képen minden nap, ha nem hallhatnám a hangod, nem tudom hogyan viselném a mindennapokat. Napról napra elkapsz, amikor zuhanok. Egy csodálatos ember vagy, aki mások boldogságát tartja szemelőtt. (Bár... tessék megszeretni a galambokat! xP) Én csak azt szeretném, hogy mindig egészséges és boldog legyél. Soha ne hagyd abba a nevetést! Legyél mindig ennyire fantasztikus, amilyen most vagy! Teljes szívemből kívánom, hogy legyél te és a SNUPER nagyon sikeres! Érd el minden kitűzött célodat és váltsd valóra az álmodat! Nagyon szeretlek és boldog születésnapot kívánok neked! Egy óóóriási ölelést küldök innen, csak neked! Addig is, oszd be, amíg nem találkozunk! ♥

Hááááát sziasztok teddik! Hiányoztam? Tudom, egy ideje nem írtam és ez engem idegesít baromira, de fáradt vagyok és zajlik az élet. Dolgozom és nem tudom mikor és hogy írjak. Ennyi idő után eléggé nehéz újra visszarázódni a mesélésbe, ráadásul azt sem tudom mit lenne érdemes leírni, vagy hol kezdjem az egészet. Most aztán tényleg van mit mesélnem. *gondolkozik* Na de hol is kezdődött az egész, és mégis miket kell elmesélnem? Elkezdtem dolgozni, összeismerkedtem új emberekkel, sok ember unszimpatikus is lett emellett, hivatalosan magántanárnál tanulom a koreai nyelvet, a tanárommal is egész jól kijövünk, lett egy új cicánk, stb. Vágjunk hát bele a történetekbe. Igyekszem érthetően összefoglalni a fontosabb dolgokat és a lehető legpontosabban visszaemlékezni rájuk. Mindenki kééész?

[ Szeptember 5. ] Délelőtt 10-re mentem vissza a D portához. Mivel az első alkalommal voltam olyan fantasztikusan ügyes és pont az érettségimet, a legfontosabb iratomat hagytam otthon. Aznap pont esett az eső, de őszintén szólva, megkönnyebbülés volt számomra a nagy meleg után. Vettünk a nyáron egy szuper esőkabátot anyummal, szóval már semmi nem állhatja utamat az esőben sem. A nő lemásolta az érettségimet, aztán elküldött a polaroidba. Mondanom sem kell, hogy rögtön a SNUPER jutott róla eszembe. "Gyengébbek" kedvéért, a SNUPER-nek van egy ilyen című dala, amit nem mellesleg imádok is. Itt pedig azt a helyet jelentette, ahol a kártyámat elkészítik, valamint képet is készítenek hozzá. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy senki nem szólt nekem, hogy most ez lesz, mert akkor nyilván alakítok is a fejemen, de így ez lett életem legrosszabb igazolványképe. Kíváncsi vagyok fogja-e bármi űberelni ezt a csodás képet. Tök morci volt ott a nő, még csak meg se mutatta volna, hogy jó lesz-e. Még csak a kamerát se láttam, nagyon rossz volt. Olyan óriási lámpák világítottak az arcomba, hogy komolyan nem láttam semmit... és akkor még azt mondja a nő, hogy nézzek a kamerába. Mondom: oké, de hol a kamera? Amikor elkészült az a fantasztikus fotó, már csak arra vártam, hogy az egész kártya meglegyen. Ameddig ott ültem, végig orosz pasik voltak ott. Például amikor megkérdeztem a csávót, hogy leülhetek-e mellé a kanapéra, akkor tudtam csak meg, hogy orosz és nem értett semmit, de azért beleegyezett a dologba. Szeretem amúgy azt a nyelvet. Rajta van ám a megtanulandó nyelvek listámon, eléggé elöl. A végefelé megjelent egy lány. Akkor találkoztam először Lorival. Az első kommunikációnk annyi volt, hogy megkérdezte mit kell vinni a pulthoz, amikor hívják, én pedig mondtam neki, hogy a személyit és a lapot, amit az irodában kapott. Akkor végeztem is a polaroidban és visszaindultam. Egyébként tök messze volt ez a két épület egymástól, így amikor a polaroid felé tartottam, szokásomhoz híven kételkedni is kezdtem magamban, hogy jól csinálom a dolgokat, azaz jó felé tartok, de végül csak eltaláltam oda. Miután visszamentem az irodába, megkötöttük a szerződéseket és a nő megmutatta hogyan kell használni a kártyát, azaz hogyan kell becsekkolni, valamint ki. Legvégül pedig azt árulta el kit keressek másnap, akkor már a repülőtéren, a terminálon, egészen pontosan az 2A terminálon.

[ Szeptember 6. ] Kedden 12-re kellett mennem és az ottani fejest kellett keresnem, azaz a managert. Előző nap leírtam a nő nevét, mert a névmemóriám olyan mint a egy aranyhal memóriája. Persze azt a kis lapot, amin minden fontos információ rajta volt, én kipakoltam a táskámból véletlenül. Amikor megérkeztem a terminálra, akkor hívtam fel anyumat, hogy a papírkupac között keresse már meg azt a kis sárga cetlit és árulja el, hogy kit kell keresnem. Szerencsére összejött minden és anyum is meg tudta mondani. Egy kis gyomorgörccsel azért, de elindultam és megálltam az irodája előtt, mert az ajtó nem volt nyitva. Pár perccel később Lori is megérkezett és el is kezdtünk beszélgetni amíg arra vártunk, hogy megérkezzen a manager. Azt már rögtön az elején kiderítettem, hogy Nyilas. Amikor megérkezett a nő, pár infót elmondott, aztán adtak nekünk feladatot. Oké, túloztam. Az egész napunk abból állt, hogy egész végig a check-in pultokban álltunk a check-inesek mögött és néztük mit csinálnak. Akkor annyira érthetetlennek tűnt minden. Teljesen össze voltam zavarodva, minden új volt. Ilyenkor még minden olyan furcsa. Minden kezdet nehéz ugyebár. Az ember azt se tudja hol van, mit csináljon. Nagyjából 18-ig ezzel voltunk elfoglalva. Közben beszélgettünk, ismerkedtünk és kimentünk cigizni. Nagyjából ebből állt a nap. Nézegettem a cimkéket és igyekeztem a programot is, de arról tényleg semmi gőzöm nem volt. Én British Airways check-ines leszek és majd október 4-én indul a képzés. Addig fogalmam sem volt mihez kezdjek ott, de végül csak alakultak a dolgok ebben az egy hónapban. Eleinte tényleg nagyon rossz volt, hogy nem volt dolgom. Este, amikor hazaértem, úgy döntöttem a munka mellett, amit nagyon nem fogok várni, kell valami, aminek örülhetek a hétköznapokban és örömmel csinálom majd. Ideje elkezdeni tanulni ténylegesen a koreai nyelvet! Be is írtam a Google-be, hogy koreai nyelvtanárok és kiadott egy lányt, Tamsint, akinek még azon az estén írtam egy SMS-t, hogy mikor tudnánk megbeszélni a részleteket. Nem sokkal később válaszolt is, hogy reggel lenne neki jó, vagy este. El is döntöttem, hogy másnap reggel felhívom.

[ Szeptember 7-9. ] 7-én reggel fel is hívtam Tamsint, hogy egyeztessünk a koreai órákkal kapcsolatban. Muszáj voltam magántanárt találni, mert csak az tud alkalmazkodni az én hülye folyton változó beosztásomhoz. Ezt tartottam szemelőtt akkor is, amikor mondta, hogy 3ezer lenne az egész. Belementem természetesen, számomra nem is volt kérdés. Szeretnék megtanulni koreaiul bármi áron és most ha a pénz az akadálya, soha nem fogok megtanulni. Felvettük egymást KakaoTalkon és ott folytattuk a beszélgetést. Ami a poén az egészben, hogy azonnal tök közvetlenül, napi szinten kezdtünk beszélgetni (이야기하다! HA! Fejből! xD). Tehát már az első pillanattól jól megvoltunk egymással. (Kos, egyébként~ a koreai párja pedig Mérleg. ^^) Az számomra nagyon szimpatikus volt, hogy nem kpopper és nem azért tanult meg ilyen szinten koreaiul. Végre valaki, akit nem csak azért érdekel ez a nyelv, meg az egész ország. Megbeszéltük, hogy szombaton (10-én) találkozunk 13-kor, amikor még nem tanulunk csak megbeszélünk pár dolgot és elvagyunk.
Szerdától egy 3 napos képzésen vettem részt. Az volt az alapképzés, amit mindenki elvégez, aki ott dolgozik. 10 órakor kezdődött és elvileg 17-ig tartott volna, de egyik nap sem tartott addig, mert rendes volt nagyon, aki tartotta. Egy lead-agent tartotta, aki egyébként a terminálon is mindig bent van a lead irodában. A PowerPointos diákat is szerencsére megkaptuk előre kinyomtatva. Mily' ironikus, hogy mindenki augusztus 25-én nyomtatottat kapott, én viszont egy 18-án nyomtatottat. Hah, whatever. Lorival egy képzésen voltunk, valamint még csoporttársak voltunk ott egy lánnyal, akivel akkor még ott nem beszélgettünk, de a munkahelyen végül egész jól megtaláltuk a közös hangot. Mi Lorival leghátul ültünk és egészen jól megvoltunk végig, úgy tűnt a lead-agent is bírja a fejünket, mert végig kérdezgettünk (normális kérdéseket), érdeklődtünk és felfogtuk a dolgokat, amiket mondott. 3 napon keresztül ment ez. Nagyon élveztem, az az igazság. Úgy éreztem magam, mintha megint iskolás lennék, ami annyira hiányzik. Ráadásul az "osztálytársak" is mind jófejek voltak. Aki iskolás, az el se tudja ezt képzelni, de én elég ijesztő dologként éltem meg a munkába állást. Igazi kikapcsolódásként szolgált ez a tréning, de még a vizsga is.

[ Szeptember 10. ] 8-ra kellett mennem és 12-ig dolgoztam. Elég sokat voltam először a pihenőben. Az egyik lead-agent beosztott egy nőhöz, aki cseszett szólni, hogy elindul, én pedig új voltam nagyon, ilyenkor ki az, akiből sugárzik a magabiztosság? Ha van is ilyen, az biztos, hogy nem én vagyok. Egy ideig ültem ott, aztán végül megkérdeztem valaki mást, hogy merre menjek és végül elmentem egy lánnyal ismét egy check-in pultba és ott nézelődtem. A pihenőben egyébként, amíg vártam, szemben ült velem egy srác, Chris. Ő volt az első, aki megszólított. Megkérdezte, hogy új vagyok-e és váltottunk pár szót. Nagyon jól esett, hogy végre valaki nem nézett levegőnek. A check-in pultos figyelgetésem után részt vettem életem első beszállításán. Az az, amikor ugye ellenőrizzük az utasok beszállókártyájáit, útiokmányait és felengedjük a gépre őket. Annel voltam azon a beszállításon és egy férfival. Ann aranyos volt végig és azután a beszállítás után együtt sétálgattunk kicsit a terminálon, megmutatott pár dolgot, hogy mi hol van, végül letelt mind a kettőnk munkaideje, így együtt mentünk el a Kökibe, ahol beszélgettünk és sétálgattunk. Elmentem vele a postára és éppen cipőt nézett, amikor írt nekem Tamsin, hogy ő ott van, ahova megbeszéltük a találkozót. Mármint a Kökin belül, nyilván. Odasiettem, aztán a találkozónk igazából olyan sikeres volt, mint a beszélgetéseink, tehát szerencsére élőben is ugyanúgy tudtunk beszélgetni. Először elmentünk a KFC-be. Én ott ettem egy keveset. Azután kint a tetőteraszon ültünk le egy padra és beszélgettünk az ABC-ről is. Tesztelte, hogy mennyire tudom. Sikeresen "levizsgáztam" szóban. Kint iszogattuk a kávénkat, amit még bent vettünk és közben cigiztünk és beszélgettünk. Persze, előjött az a téma is, amiről nem szeretek annyira beszélni új ismerősöknek: a szerelmem. Megállapodtunk, hogy én elmesélem neki, de csak részegen, tehát majd egyszer együtt fogunk inni. Húú... előre látom milyen szép lesz az. Azután még sétálgattunk egy keveset, aztán betérve ott a kínai boltba, vettünk peperot. Egyet meg is kajoltunk, majd álltunk egy keveset a mozgólépcsőknél és jót beszélgettünk. Mesélt róla, hogy milyen volt, amikor Koreában tanult, mesélt a barátjáról is, hogy hogyan jöttek össze, stb. Én is meséltem ezt-azt, tehát jól telt el az a pár óra, amit együtt töltöttünk.

[ Szeptember 11-14. ] 11-én szabadnapom volt, szóval végig tanultam. Szerencsére a vizsga utáni napon is, azaz 13-án is tudtam kicsit pihenni. 12-én viszont ugyanúgy a D portán, ahol a tréning is volt, lezajlott egy 3 órás vizsga 10-től. 3 részből állt. Az első rész elején lehetett használni minden anyagot, amit az órákon megkaptunk, jegyzeteltünk. Azután az első rész nagyobb részéhez már nem lehetett semmit használni. Az volt a leghosszabb az egészben, minden benne volt. A második rész a vízumokkal volt kapcsolatos, meg az utazási okmányokkal, amihez egy napot szintén lehetett használni. A harmadik pedig a rendvédelmi rész volt a repülőtéren, aminél ugyanúgy volt egy anyag, ugyanis szerencsére senki nem várta el tőlünk, hogy az összes jogszabályt bemagoljuk. Az utolsónál csak az volt a rossz, hogy leszakadt a kezem, mire mindent kimásoltam.
14-én már dolgoztam 8-tól 12-ig. Cindyvel beszéltem egy keveset a nap elején, aki szintén csoporttársam volt a tréningen és ő is új még itt. Ezután voltam kicsit a check-in pultban, majd 2 beszállításom volt, amin csinálhattam is valamit. Végre én is beszállítottam és nem csak álltam ott. Sokkal jobb, ha gyakorol az ember, úgy lehet igazán tanulni.