Ha hiszel benne, semmi sem lehetetlen! { DIAMONDTEDDY }
Annyeong!

A "nevem" Cassie DaVinci - az igazi Gabriella -, de szólíts Cassienek. 22 éve, október 16-án láttam meg a Napvilágot. Ebből adódóan a csillagjegyem Mérleg, az aszcendensem pedig Rák. Magyarország gyönyörű fővárosának egyik külső kerületében élek, mióta csak az eszemet tudom. Bárki bármit mondhat, számomra mindig ez lesz a világ legszebb városa. Büszke vagyok magyarságomra, többek között azért is, mert a világ egyik legnehezebb nyelvét beszélem. | Mint azt már valószínűleg észrevetted, kedvelem Dél-Koreát - ideáljaim a koreai férfiak, imádom a koreai nyelvet és érdekel a nemzet kultúrája -, a kedvenc országom azonban Olaszország, városom pedig London. | Az egyik életcélom minél több nyelvet elsajátítani. Az angol már megy, a koreait pedig jelenleg tanulom. A további sorrendem: kínai, olasz, svéd, orosz, cseh és a többi ahogy jön. Szokásom a mondandóimba belevinni angol és koreai szavakat is, így ne haragudjatok ha esetleg ezt tapasztaljátok. | Jelenleg a repülőtéren dolgozom check-in agentként. A terveim a jövőre nézve: hogy megtanuljak gitározni, zongorázni, vezetni, kung-fuzni kezdjek, valamint táncolni és lőni járjak. | Mindenféle kreatív dolog érdekel. Régen színészkedtem, a tánc nagy szenvedélyem. Igaz, hogy ma már nincs rá időm, de amikor csak tudok igyekszem elsajátítani egy-egy K-pop koreográfiát. Elengedhetetlen részét képezi az életemnek a zene - és annak összes műfaja, még ha leginkább K-popot hallgatok is. Énekelni is szerettem, de már a rappelés jobban vonz. A másik nagy szenvedélyem az írás, melyet itt tapasztalhatsz. | Ha már a zenéről volt szó, meg kell említem a kedvenc előadóimat: Bigbang, Snuper, Nu'est, FEMM, Blackpink, Orange Caramel, Sistar, B.A.P, SS501, ZE:A, Dal Shabet, the Gazette. Számomra mégis az egész K-pop műfajt uralja a BIGBANG és a SNUPER. Az ultimate biasom Suhyun a Snuperből, a hősöm pedig nem más, mint PewDiePie. | Most, hogy átrágtad magad a gyors bemutatkozásomon, légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! Szívesen látok minden kedves látogatót és cassieteddyt! >> Szabályzat


Miért pont "gyémántmackó"? Eleinte nem volt semmilyen különösebb jelentése ennek a névnek, csak olyan jól hangzott, ám a későbbiekben rájöttem, hogy akár tudatalatt, de nem véletlenül választottam ezt a nevet. A plüssmackó aranyos és mindig ott van neked ha félsz, szomorú vagy, esetleg ha csak egy ölelésre lenne szükséged. A gyémánt pedig eleinte csak szén, ám kemény munkával ragyogóvá és törhetetlenné válik. { Cute as a teddybear, strong as a diamond. }
Miért pont "cassieteddy"? Még az egyik barátnőmmel találtuk ki ezt a nevet. Szükség volt egy megkülönböztető elnevezésre, melyet az olvasóim használhatnak, amely különlegesebbé teheti őket bárki másnál és érezhetik, hogy összetartozunk. Cassie mackói. Ugyanúgy ott vannak nekem plüssmackóként, mint én nekik. { Cassie's teddies. }

 
Naptár
2018. szeptember
Ke Sz Cs Sz Va
          1 2
3
4 5 6 7
8
9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21
22
23
24
25
26 27 28 29 30

Ha egy napra viszed az egeret, kiírja hozzá a magyarázatot.
[szürke háttér - munka / azzal kapcs. események] [pink háttér - egyéb program] [vastag - munka] [aláhúzás - egyéb program] [dőlt - születésnap]

. Születésnapok .

 
Terveim

+ activities: _elkezdeni vezetni tanulni _megszerezni a jogosítványt _lefogyni 44 kg-ra (még 3 kg) _elmenni szemészetre _elmenni lőni _elkezdeni kung-fuzni elkezdeni koreait tanulni látni Kwon Jiyongot látni a Snupert
+ utazgatás: _Dél-Korea Kína Róma Párizs _London _Chile _USA
+ tetoválások: _Jiyongos _BIGBANG-es _cicás _Mérleges _csillagászatos _PewDiePieos _Diamondteddys
+ szabadidő: _k-pop koreográfiákat tanulni (tovább) _megnézni a Chilling Romance-t _sorozatokat nézni (tovább) _megvenni PewDiePie könyvét
+ könyveket kiolvasni: _Ha maradnék _Fehér farkas _Légy erős _Confessions _Vádirat

 
Chat

Ha az egyik bejegyzésemhez van hozzáfűznivalód, azt kommentben tedd meg! Amennyiben itt írsz azzal kapcsolatban, beleegyezel, hogy a nevedben bemásoljam oda.

 
 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/haengbokhae%20gp%20sunny_zpsl71glybi.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/marziabisognin%20gp%20klau_zpsz8as0shd.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/supernaturalwebsite%20gp%20kittinikiesther_zpsdfgyget3.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/chaerin%20gp%20ditt_zpsrhhtn9fp.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/konghyojin%20gp%20csilla_zpsmdfdcryd.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/terrarista%20gp%20tomacee_zps5azqqru8.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/littleme%20gp%20katie_zpsaoqixpbp.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png

Ninaa♥ // Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // you // you // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat . Lekerültek .

 
Twitter

 
Információk

Blogger: Cassie / Nyitás: 2011.07.03. / Szünet: 2015.08.25. (6 hónap) / Újranyitás: 2016.02.03. / Dizájn: #08 Chaeyoung (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:

Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk, line, wechat: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram #1 #2 / weheartit / tumblr / ask / starity / youtube

Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20languages/ENGLISH_zps85avbxk1.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20languages/KOREAN_zps7medssmz.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20languages/ITALIAN_zpsdoftsnaa.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20languages/JAPANESE_zpsg8sfnwgj.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20languages/GERMAN_zpsrb1rjjtn.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20languages/CHINESE_zpsoinfwpdo.png

 

My modern fairytale

Már rég átvett díjak

2018.08.18. 16:16, Cassie
Címkék: award Ninaa Ocean
AZAZ >> The tea break award: Number 1 & 2

Szia mindenkiiiiii! Megint nem voltam egy ideig és azalatt is sok minden változott. (Remélem nem veszítettétek el a belém vetett bizalmatokat és ugyanolyan örömmel fogadtok újra.) Legutóbb írtam, hogy milyen durva, hogy már a 22-dik életévemet is betöltöttem, erre mindjárt jön a huszonharmadik. Undorító. Aszongyák az okosok, hogy az még jó. Nekem annyira nem szimpatikus már a 20 sem... csak hát az élet nem ad választási jogot. Így hát amit tehetsz, annyi, hogy fiatal maradsz a lelkedben. Annak érzem magam. Néha talán túl gyerekesnek is. Jaaa, azt sem említettem még, hogy már barátom sincs (mármint boyfriendem). 9 hónapig volt, de jobb döntés volt különválni. Majd ezt is megemlítem a következő irományomban. Nagyon remélem, hogy sikerül alkotnom még egyet gyorsan. Bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban, mert jelenleg semmi nincs, ami lekötné a figyelmem. 3 nap szabim van, ami fantasztikus érzés és nagyon nagy öröm egy dolgozó ember, egy felnőtt életében. https://pa1.narvii.com/6598/449d5feb95df0d9ae9d6a2a153d69dd729f80679_hq.gifOké, én is csak fizikailag vagyok felnőtt, lelkileg nagyon nem. Hiába az "érettség", a felnőtt lét... ezzel is csak azt éri el az ember, hogy jobban fájnak a dolgok, mégis erősnek kell maradnia. Már nem hisztizhetsz úgy, mint egy kislány. Legalábbis a társadalom nem ezt várja el tőled, még ha fáj is valami. Legyél erős, már tinédzser sem vagy, hogy kicsapongásaid legyenek. Tanulj meg viselkedni. Nőj fel. You know what? Cseszd meg society - egyelőre ennyit üzennék neked, majd még jelentkezem.

Térjünk rá a díjakra...

Szabályok

1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is. 2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged. 3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel. 4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni. 5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod. +1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

- Ninaa - Ocean - Köszönöm szépen nektek a jelölést és ne haragudjatok, hogy ilyen későn válaszolok rájuk. Nagyon kedvellek titeket és a blogotokat! Jó érzés újra közöttetek lenni és írni. Idézetet nem szeretnék beilleszteni. Szeretek magam kreálni idézeteket, ahelyett, hogy másokét használnám. Úgyis azt érzem a leginkább igaznak, magaménak, ami a sajátom. Random nem jut eszembe semmi és ezt nem lehet eröltetni. Sajnálom.

https://data.whicdn.com/images/304118693/original.gif

Questions from Ninaa

1. Ha választhatnál, hogy melyik virtuális világban élj (anime, mese, játék), mire esne a választásod? Na ezen még soha nem gondolkoztam el, az az igazság. Ha eszembe jut, mindenképp megírom egy bejegyzésben és visszautalok erre.

2. Szerinted mi voltál előző életedben? Meséld el pár mondatban! Azt nem tudom biztosra, hogy mi voltam, de reménykedni tudok, hogy mi leszek. Macska szeretnék lenni a következőben... és nagy az esély rá, hogy az előzőben is az voltam - a személyiségemet tekintve. Kedves vagyok, ha az akarok lenni, de tudok nagyon bunkón is viselkedni. Imádom ha simogatják a hátamat. Ha szükségem van a simire, hízelgek. Ha nincs kedvem valakihez, azt én döntöm el. Tartózkodó vagyok, távolságtartó. Ha valaki szimpatikus, dorombolok, ha valaki nem, karomolok. Engedély nélkül senki ne jöjjön közel, vagy lépjen be az aurámba. Ha szeretnek, hálás vagyok, de nem mutatom ki. Törődéssel, illetve más módon mutatom ki.

3. Melyek azok a posztok, amikre büszke vagy? Az összes. Szeretem a blogomat és imádok írni, megosztani az emberekkel azt, amit érzek, hátha lesz olyan, akit megfognak. Szerencsére van olyan, akit még érdekelnek is az irományaim, tehát büszke vagyok rájuk. Azokhoz az emberekhez szólok, akik akár szintén olyan törékenyek, mint én... akár akikben van annyi empátia és érdeklődés, hogy elfogadják a tartalmat, amit átadok. I love y'all - honestly.

4. Szerinted mi az életed értelme? Akár hiszitek, akár nem. Még mindig him. Ezen kívül az, hogy segítsek másokon: jó embereken és állatokon.

5. Ha külső szemmel néznéd a blogod, mi lenne róla a véleményed? Lehet nem szimpatizálnék magammal. Erős a személyiségem és nehéz olyannal akinek szintén. LOL, ez most úgy hangzott, mintha tudathasadásom lenne. Ki tudja? Lehet az van nekem és nekem is. Naaaa de ... nem tudom, a dizájn mondhatni egyszerű, letisztult... talán. Nem vagyok kritikus, de fogjuk rá. A tartalom legalább bőséges (volt). Én mindenesetre úgy lennék vele, hogy nem egy rossz blog, csak a blogger hülye. Szerintem sokan gondolják még így. Ja és a k-pop tetszene még. Ja meg még azt is gondolnám, hogy a diamond jó kis pornós név, de sebaj, már évek óta ez van, ez is marad. xD

6. Mi a legrosszabb blogger(ina) tulajdonságod? Túl kritikus vagyok(?) Maybe. Magammal szemben is, szerintem... viszont lehet olykor TÚL szókimondó vagyok. Ettől függetlenül, úgy gondolom, hogy akik kedvelnek, pont ezért kedvelnek. Nem tudom ezen kívül még mi. Ha ti tudjátok, meg lehet írni kommentben.

7. Hamarosan 2018, mik a terveid még erre a két hónapra, ami a 2017 - es évből maradt? LOL. Ezt a kérdést lekéstem. Olyan tehetséges vagyok, hogy én még egy kérdést is le tudok késni.

8. Tetszik, hogy újra visszatért ez a díjátadós dolog? Visszatért? Szerintem el se tűnt. Ez sose fog eltűnni. Valaki kitalálja, körbemegy, abbamarad. Aztán lesz újabb és újabb. Ez a természetes ciklusa ennek. A különbség csak az, hogy kinek adjuk a creditet a "kitalálás" miatt - még ha tök ugyanaz is az összes. Blog népszerűsítés céljából tökkkkkéletes. (NA! A túlzott őszinteség megint. xP)

https://data.whicdn.com/images/311699249/original.gif

Questions by Ocean

1. Mi az, amiért örökké hálás leszel? Egészséges vagyok. Van hol laknom. Van mit ennem. Édesanyám, mamám és papám felneveltek, szeretetet adtak. A boldog pillanatokért, élményekért, szép emlékekért, amiket átéltem az életben. A volt barátaim, akik valaka is szerettek. A személyiségemért. Minden állatért és emberért, aki mosolyt csal az arcomra. A hibákért, amik már csak jó leckék. Minden egyes könnycseppért, amiknek köszönhetően erősebb lettem. Az életemért. Minden egyes napért, ami megadatik nekem.

2. Mi a legfontosabb, amit eddigi életed során megtanultál? Nem feladni, akármilyen is nehéz. Tiszteletet adni, udvariasnak lenni nem nehéz dolog. Az életet élvezni kell. Ki kell használni minden egyes percét. Átadni a kedvességet, tapasztalatot, segíteni, ahogy csak lehet. Nem beállni a sorba. Elfogadni magam.

3. Melyik az a hiba, amit szerinted senkinek sem szabadna elkövetnie élete során? Eh. Nincs ilyen. Mindenkinek egy rakás hibát kell elkövetnie élete során, hogy tanuljon és idővel kialakuljon, erősödjön a személyisége.

4. Melyik természeti jelenséggel tudnád magad azonosítani, és miért? Dörgés. Hangos vagyok, de ártalmatlan. A másik választásom a szökőár. Nagy a türelmem, de egyszer nálam is eljön az a pillanat, hogy szökőárként zúdítsak el mindenkit. De ha úgy tetszik, akár tornádóként bolygatom fel bárki életét.

5. Melyik kedvenc sorozat/anime/film karaktered bőrébe bújnál bele legszívesebben, és miért? LIGHT YAGAMI. Na vajon, miért? Ezen kívül persze sok más karakter is van, de most ez jutott eszembe hirtelen.

6. Tegyük fel, hogy van 10 perced arra, hogy akármit megoszthass a világgal. Az összes embernek kötelező ezidő alatt rádfigyelnie, és értik, amit mondasz. Mit mondanál nekik ezalatt a 10 perc alatt? Húúúúúúúúúúú. Erre jól fel kéne készülnöm. Szerintem valami jó diplomata előadás lenne, hogy legyünk már kedvesebbek egymással. Valamint bevallanám az érzelmeimet egy emberről... de a nevét szerintem nem mondanám ki.

7. Mely fiktív világban élnél a legszívesebben, és miért? < Gondolok ezalatt például a Harry Potter varázsvilágára, vagy a Naruto ninjavilágára, bármilyen sorozatból/animéből/filmből/játékból választhatsz. > Ugyanaz a válaszom, mint Ninaa első kérdésére.

8. Mesélj el egy számodra kedves, vagy meghatározó történetet /élményt az életedből! :) Hmmm. Most el kell gondolkoznom azért. Ha elkezdek igazán mesélni, abból egy egész bejegyzés kerekedik. Inkább elmondom röviden, hogy melyik volt a legmeghatározóbb alkalom az életemben. Nos... Birmingham. Amikor megtudtam, hogy Európába jön, egy percig sem gondolkoztam, hogy látni fogom. Csak azon kellett gondolkoznom, hogy hova menjek "utána". Végül Birminghamet választottam és egyáltalán nem bántam meg. Először Londont szerettem volna, de ott túl sok hülye fangirl lett volna. Ezesetben azonban nem láttam olyan sokat. Amikor sorban álltunk, összeismerkedtem egy hongkongi lánnyal és vele beszélgettem végül. Őszinte leszek (as always)... amikor megláttam... semmi különbséget nem éreztem utána, mint előtte. Pont ugyanolyan volt minden értelemben, mint amilyennek azelőtt gondoltam. Az érzelmeim semmiben nem különböznek. Nem éreztem koncertnek. Nyugodtan bámultam ki a fejemből és énekeltem magamnak a szövegeket. (Már amit ismertem, mert az új albumáról egy dalt sem hallgattam még meg.) A nehéz csak az volt, hogy nem kiabálhattam az arcába, hogy mekkora hülye, mert azzal a lendülettel hajítottak volna ki onnan. Ha lesz erőm, leírom az egészet egy külön bejegyzésben.

https://data.whicdn.com/images/317861708/original.gif

Megjelölni nem szeretnék senkit és kérdéseket írni sem. Remélem nincs harag emiatt, de úgy érzem, hogy már nem túlzottan lenne akturális. Köszönöm a figyelmet! Most igazán úgy érzem, hogy várhatjátok a bejegyzéseket a közeljövőben. További élvezetes napot dráááááágáááááák!

Még nincs hozzászólás.
 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!