𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

Már rég átvett díjak

2018.08.18. 16:16, Cassie
Címkék: award Ninaa Ocean
AZAZ >> The tea break award: Number 1 & 2

Szia mindenkiiiiii! Megint nem voltam egy ideig és azalatt is sok minden változott. (Remélem nem veszítettétek el a belém vetett bizalmatokat és ugyanolyan örömmel fogadtok újra.) Legutóbb írtam, hogy milyen durva, hogy már a 22-dik életévemet is betöltöttem, erre mindjárt jön a huszonharmadik. Undorító. Aszongyák az okosok, hogy az még jó. Nekem annyira nem szimpatikus már a 20 sem... csak hát az élet nem ad választási jogot. Így hát amit tehetsz, annyi, hogy fiatal maradsz a lelkedben. Annak érzem magam. Néha talán túl gyerekesnek is. Jaaa, azt sem említettem még, hogy már barátom sincs (mármint boyfriendem). 9 hónapig volt, de jobb döntés volt különválni. Majd ezt is megemlítem a következő irományomban. Nagyon remélem, hogy sikerül alkotnom még egyet gyorsan. Bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban, mert jelenleg semmi nincs, ami lekötné a figyelmem. 3 nap szabim van, ami fantasztikus érzés és nagyon nagy öröm egy dolgozó ember, egy felnőtt életében. https://pa1.narvii.com/6598/449d5feb95df0d9ae9d6a2a153d69dd729f80679_hq.gifOké, én is csak fizikailag vagyok felnőtt, lelkileg nagyon nem. Hiába az "érettség", a felnőtt lét... ezzel is csak azt éri el az ember, hogy jobban fájnak a dolgok, mégis erősnek kell maradnia. Már nem hisztizhetsz úgy, mint egy kislány. Legalábbis a társadalom nem ezt várja el tőled, még ha fáj is valami. Legyél erős, már tinédzser sem vagy, hogy kicsapongásaid legyenek. Tanulj meg viselkedni. Nőj fel. You know what? Cseszd meg society - egyelőre ennyit üzennék neked, majd még jelentkezem.

Térjünk rá a díjakra...

Szabályok

1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is. 2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged. 3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel. 4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni. 5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod. +1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

- Ninaa - Ocean - Köszönöm szépen nektek a jelölést és ne haragudjatok, hogy ilyen későn válaszolok rájuk. Nagyon kedvellek titeket és a blogotokat! Jó érzés újra közöttetek lenni és írni. Idézetet nem szeretnék beilleszteni. Szeretek magam kreálni idézeteket, ahelyett, hogy másokét használnám. Úgyis azt érzem a leginkább igaznak, magaménak, ami a sajátom. Random nem jut eszembe semmi és ezt nem lehet eröltetni. Sajnálom.

https://data.whicdn.com/images/304118693/original.gif

Questions from Ninaa

1. Ha választhatnál, hogy melyik virtuális világban élj (anime, mese, játék), mire esne a választásod? Na ezen még soha nem gondolkoztam el, az az igazság. Ha eszembe jut, mindenképp megírom egy bejegyzésben és visszautalok erre.

2. Szerinted mi voltál előző életedben? Meséld el pár mondatban! Azt nem tudom biztosra, hogy mi voltam, de reménykedni tudok, hogy mi leszek. Macska szeretnék lenni a következőben... és nagy az esély rá, hogy az előzőben is az voltam - a személyiségemet tekintve. Kedves vagyok, ha az akarok lenni, de tudok nagyon bunkón is viselkedni. Imádom ha simogatják a hátamat. Ha szükségem van a simire, hízelgek. Ha nincs kedvem valakihez, azt én döntöm el. Tartózkodó vagyok, távolságtartó. Ha valaki szimpatikus, dorombolok, ha valaki nem, karomolok. Engedély nélkül senki ne jöjjön közel, vagy lépjen be az aurámba. Ha szeretnek, hálás vagyok, de nem mutatom ki. Törődéssel, illetve más módon mutatom ki.

3. Melyek azok a posztok, amikre büszke vagy? Az összes. Szeretem a blogomat és imádok írni, megosztani az emberekkel azt, amit érzek, hátha lesz olyan, akit megfognak. Szerencsére van olyan, akit még érdekelnek is az irományaim, tehát büszke vagyok rájuk. Azokhoz az emberekhez szólok, akik akár szintén olyan törékenyek, mint én... akár akikben van annyi empátia és érdeklődés, hogy elfogadják a tartalmat, amit átadok. I love y'all - honestly.

4. Szerinted mi az életed értelme? Akár hiszitek, akár nem. Még mindig him. Ezen kívül az, hogy segítsek másokon: jó embereken és állatokon.

5. Ha külső szemmel néznéd a blogod, mi lenne róla a véleményed? Lehet nem szimpatizálnék magammal. Erős a személyiségem és nehéz olyannal akinek szintén. LOL, ez most úgy hangzott, mintha tudathasadásom lenne. Ki tudja? Lehet az van nekem és nekem is. Naaaa de ... nem tudom, a dizájn mondhatni egyszerű, letisztult... talán. Nem vagyok kritikus, de fogjuk rá. A tartalom legalább bőséges (volt). Én mindenesetre úgy lennék vele, hogy nem egy rossz blog, csak a blogger hülye. Szerintem sokan gondolják még így. Ja és a k-pop tetszene még. Ja meg még azt is gondolnám, hogy a diamond jó kis pornós név, de sebaj, már évek óta ez van, ez is marad. xD

6. Mi a legrosszabb blogger(ina) tulajdonságod? Túl kritikus vagyok(?) Maybe. Magammal szemben is, szerintem... viszont lehet olykor TÚL szókimondó vagyok. Ettől függetlenül, úgy gondolom, hogy akik kedvelnek, pont ezért kedvelnek. Nem tudom ezen kívül még mi. Ha ti tudjátok, meg lehet írni kommentben.

7. Hamarosan 2018, mik a terveid még erre a két hónapra, ami a 2017 - es évből maradt? LOL. Ezt a kérdést lekéstem. Olyan tehetséges vagyok, hogy én még egy kérdést is le tudok késni.

8. Tetszik, hogy újra visszatért ez a díjátadós dolog? Visszatért? Szerintem el se tűnt. Ez sose fog eltűnni. Valaki kitalálja, körbemegy, abbamarad. Aztán lesz újabb és újabb. Ez a természetes ciklusa ennek. A különbség csak az, hogy kinek adjuk a creditet a "kitalálás" miatt - még ha tök ugyanaz is az összes. Blog népszerűsítés céljából tökkkkkéletes. (NA! A túlzott őszinteség megint. xP)

https://data.whicdn.com/images/311699249/original.gif

Questions by Ocean

1. Mi az, amiért örökké hálás leszel? Egészséges vagyok. Van hol laknom. Van mit ennem. Édesanyám, mamám és papám felneveltek, szeretetet adtak. A boldog pillanatokért, élményekért, szép emlékekért, amiket átéltem az életben. A volt barátaim, akik valaka is szerettek. A személyiségemért. Minden állatért és emberért, aki mosolyt csal az arcomra. A hibákért, amik már csak jó leckék. Minden egyes könnycseppért, amiknek köszönhetően erősebb lettem. Az életemért. Minden egyes napért, ami megadatik nekem.

2. Mi a legfontosabb, amit eddigi életed során megtanultál? Nem feladni, akármilyen is nehéz. Tiszteletet adni, udvariasnak lenni nem nehéz dolog. Az életet élvezni kell. Ki kell használni minden egyes percét. Átadni a kedvességet, tapasztalatot, segíteni, ahogy csak lehet. Nem beállni a sorba. Elfogadni magam.

3. Melyik az a hiba, amit szerinted senkinek sem szabadna elkövetnie élete során? Eh. Nincs ilyen. Mindenkinek egy rakás hibát kell elkövetnie élete során, hogy tanuljon és idővel kialakuljon, erősödjön a személyisége.

4. Melyik természeti jelenséggel tudnád magad azonosítani, és miért? Dörgés. Hangos vagyok, de ártalmatlan. A másik választásom a szökőár. Nagy a türelmem, de egyszer nálam is eljön az a pillanat, hogy szökőárként zúdítsak el mindenkit. De ha úgy tetszik, akár tornádóként bolygatom fel bárki életét.

5. Melyik kedvenc sorozat/anime/film karaktered bőrébe bújnál bele legszívesebben, és miért? LIGHT YAGAMI. Na vajon, miért? Ezen kívül persze sok más karakter is van, de most ez jutott eszembe hirtelen.

6. Tegyük fel, hogy van 10 perced arra, hogy akármit megoszthass a világgal. Az összes embernek kötelező ezidő alatt rádfigyelnie, és értik, amit mondasz. Mit mondanál nekik ezalatt a 10 perc alatt? Húúúúúúúúúúú. Erre jól fel kéne készülnöm. Szerintem valami jó diplomata előadás lenne, hogy legyünk már kedvesebbek egymással. Valamint bevallanám az érzelmeimet egy emberről... de a nevét szerintem nem mondanám ki.

7. Mely fiktív világban élnél a legszívesebben, és miért? < Gondolok ezalatt például a Harry Potter varázsvilágára, vagy a Naruto ninjavilágára, bármilyen sorozatból/animéből/filmből/játékból választhatsz. > Ugyanaz a válaszom, mint Ninaa első kérdésére.

8. Mesélj el egy számodra kedves, vagy meghatározó történetet /élményt az életedből! :) Hmmm. Most el kell gondolkoznom azért. Ha elkezdek igazán mesélni, abból egy egész bejegyzés kerekedik. Inkább elmondom röviden, hogy melyik volt a legmeghatározóbb alkalom az életemben. Nos... Birmingham. Amikor megtudtam, hogy Európába jön, egy percig sem gondolkoztam, hogy látni fogom. Csak azon kellett gondolkoznom, hogy hova menjek "utána". Végül Birminghamet választottam és egyáltalán nem bántam meg. Először Londont szerettem volna, de ott túl sok hülye fangirl lett volna. Ezesetben azonban nem láttam olyan sokat. Amikor sorban álltunk, összeismerkedtem egy hongkongi lánnyal és vele beszélgettem végül. Őszinte leszek (as always)... amikor megláttam... semmi különbséget nem éreztem utána, mint előtte. Pont ugyanolyan volt minden értelemben, mint amilyennek azelőtt gondoltam. Az érzelmeim semmiben nem különböznek. Nem éreztem koncertnek. Nyugodtan bámultam ki a fejemből és énekeltem magamnak a szövegeket. (Már amit ismertem, mert az új albumáról egy dalt sem hallgattam még meg.) A nehéz csak az volt, hogy nem kiabálhattam az arcába, hogy mekkora hülye, mert azzal a lendülettel hajítottak volna ki onnan. Ha lesz erőm, leírom az egészet egy külön bejegyzésben.

https://data.whicdn.com/images/317861708/original.gif

Megjelölni nem szeretnék senkit és kérdéseket írni sem. Remélem nincs harag emiatt, de úgy érzem, hogy már nem túlzottan lenne akturális. Köszönöm a figyelmet! Most igazán úgy érzem, hogy várhatjátok a bejegyzéseket a közeljövőben. További élvezetes napot dráááááágáááááák!

L. Award (6th ver.)

2016.05.10. 14:42, Cassie

http://data.whicdn.com/images/53862634/large.gif

!~ Azaz "szia" izlandi nyelven. Olyan rég köszöntem már különféle nyelveken, hogy gondoltam megint bevetem a Google Translate erejét és tanítok egy új szót nektek egy érdekes nyelven (bár mindegyik nyelv érdekes, véleményem szerint). Azt ne kérdezzétek, hogy hogyan kell ejteni, mert fogalmam sincs. Gondolom "hae", de nekem olyan fura kimondani, olyan mintha valaki visszakérdezne bunkón, hogy "he?"...

http://www.strawmarysmith.com/wp-content/uploads/2015/11/liebsteraward-roses-tag.pngTegnap írtam, hogy még két Liebster Awarddal tartozom. Az egyiket, azaz Sae kérdéseit már megválaszoltam tegnap, szóval már csak JiMin kérdései maradtak. Most erre is sort kerítek és először is bocsi, hogy ennyit kellett várni rá. Köszönöm szépen a kihívást JiMin! Ha nem gond, már nem hívok ki senkit és nem írok magamról tényeket, mert így is túl sokáig húzódott az egész. Nem mintha nem szívesen töltögetném ezeket, mert én élvezem, de mások lehet, hogy már annyira nem. Mindenesetre kíváncsi vagyok mikor ér el ide újra.

[ First Award . Second Award . Third and Fourth Awards . Fifth Award ]

A díj feltételei:
 ▪ Nevezd meg, akitől a díjat kaptad!
 ▪ Írj 11 dolgot magadról!
 ▪ Válaszolj a feltett kérdésekre!
 ▪ Jelöld meg az oldalakat, akiknek továbbítod!
 ▪ Tegyél fel a meghívottaidnak 11 kérdést!

http://49.media.tumblr.com/tumblr_ltq5ugbvCT1qa7tfso1_500.gif

Válaszaim

01. Mi a legnagyobb álmod?
Hogy utazgathassak azzal az egy személlyel, akit a világon a legjobban szeretek, vagy legalább, hogy vele lehessek. Egyedül semmi értelme nem lenne. Ha az élményeket nem tudod megosztani senkivel - és itt nem a Facebookos megosztásra gondolok -, akkor semmi értelme.

02. Hiszel a horoszkópban?
Az általános horoszkópban igen. Az ilyen heti-napi-évi horoszkópokban nem igazán. Azok általános dolgokat írnak le, ami bárkivel megtörténhet. Nincs értelme szerintem. Mindig ismétlődnek benne a dolgok másképp megfogalmazva. Ettől függetlenül le van töltve a telefonomra egy ilyen alkalmazás csak a "fun" kedvéért.

03. Van testvéred, vagy egyke vagy? Mit gondolsz, melyik jobb?
Három féltestvérem van, akikről tudok, de soha nem láttam őket, szóval mindigis egykeként éltem. Anyum szeretett volna még egy gyereket, hogy a későbbiekben tudjunk egymásra támaszkodni, de ez sosem jött össze sajnos. Régen én is szerettem volna egy kistesót, akire vigyázhatok, de ma már az is megijeszt, ha a rokonok gyerekeivel kell találkoznom. Nekem jó volt így. Növelte az egómat, hogy minden figyelmet én kaptam a családban és nyilván tetszett. Számomra sosem volt rossz egykének lenni. Szerintem ez emberfüggő, hogy kinek melyik a jobb. Nyilván akinek nem születik testvére, nem tudja milyen az ha van, ellenben az idősebb testvérekkel, akik megtapasztalhatják mind a kettőt. Mint mondtam, nekem tökéletesen megfelel, hogy egyke vagyok.

04. Tea vagy kávé?
Tea kávéval. Általában reggel kávézom, napközben pedig megiszom egy bögre teát. Nálam ez a két ital ugyanazon a szinten van, viszont mostanában talán kávézni többet szoktam. A Cafe Frei a kedvenc kávézóm, legalábbis azok közül ahol eddig voltam.

05. Melyik az a három magyar város, ahova ellátogatnál, miért?
Ahol még nem voltam? Oké, olyanokat írok, ahol még nem voltam. Fú, annyi helyen voltam már, hogy nehéz összeszedni hármat. Leginkább olyan helyek, amelyek közel vannak a Balatonhoz, vagy van valami strandjuk. Pécsre mindig szerettem volna eljutni valamilyen okból kifolyólag. Keszthely a Balaton mellett helyezkedik el. Szívesen sétálgatnék ott a Balatonparton. Bár nem vagyok biztos benne, hogy nem voltam még ott. Zalaegerszegre is szerettem volna eljutni régóta. Azért vagyok bizonytalan, hogy hol voltam és hol nem, mert kisebb koromban annyi helyre jutottam el a sulival, vagy anyumékkal.

06. Mi szerettél volna lenni kiskorodban?
Kutya. xD Volt egy Dalmata mintázatú nadrágom, aminek farka is volt és egy felsőm. Mindig felvettem és azt játszottam, hogy kutya vagyok. Szegény anyumék! Szerettem volna emellett régész, asztronauta és állatorvos lenni.

07. Hiszel benne, hogy létezik szerelem első látásra? Igen? Nem? Miért?
Yes, I do. Everyone knows why so I don't think it's necessary to explain it again.

08. Mi volt az a 2 dolog, ami megváltoztatta az életed?
K-pop & KJ.

09. Gyűjtesz valamit?
Régen gyűjtöttem több mindent is, de már inkább csak bögréket.

10. Szeretsz koncertekre járni? Milyen koncerteken voltál már?
Az legelső koncertem No Thanx koncert volt, ahova a barátnőmet kísértem el. Később voltam pár metálkoncerten, de egyébként nem vagyok oda annyira a koncertekért. Nem szeretem a tömeget és ott azért elég nagy a tömeg. Mindenki kiabál össze-vissza és lökdösik egymást az emberek. Nem igazán jön be.

11. Hány évesen kezdtél blogolni? Mi inspirált?
13-14 évesen, még 2009-ben. Őszintén? Akkor még szerintem úgy igazán semmi, csak mindig is érdeklődtem az írás iránt és szerettem volna megosztani az emberekkel a sok hülyeségemet. Vonzott a blogolás világa, aztán végül itt Diamondteddyként meg is találtam önmagam.

L. Award (vlog ver.)

2016.05.09. 20:22, Cassie

https://media.giphy.com/media/4Ylt9rc01Miru/giphy.gif

Sziasztok! Emlékeztek még a Liebster Awardra? Egy pár hónapja végigsöpört a mi közösségünkön is. Azóta elhaladt innen, de nekem még mindig van kettő, amivel tartozom. Az egyikre Sae hívott ki, a másikra pedig JiMin. Mivel Sae előbb jelölt, az övét előbb - azaz most - fogom kitölteni és ez most egy kicsit másabb is lesz, mint a többi.

Liebster Award - ötödik verzió - kicsit másképp

http://www.strawmarysmith.com/wp-content/uploads/2015/11/liebsteraward-roses-tag.pngEzúttal köszönöm szépen Saenek a jelölést! Köszönöm mindannyiótoknak, akiknek megéri írnom és blogot vezetnem. Tényeket most nem írok magamról, mert így is annyi mindent megtudhattatok rólam, hogy gondolom ezt is unjátok. By the way, a szabályzatban eredetileg 11 kérdés szerepel, de Sae mikor kérdezgette, hogy visszajelöljön-e erre, egy ideig húztuk ezt a témát, aztán mondom: "oké, de akkor 18 kérdést tegyél fel"... ^^ Emberes és érdekes kérdések születtek, amiket videóban is megválaszoltam, ugyanis így beszéltük meg ezt is. Ha lehet ne nézzétek a hülye fejem, sőt a hülye hangomat se hallgassátok. Tudjátok mit? Ne nézzétek meg a videót. xD A kérdések és bővebb válaszok írásban megtalálhatóak a bővebbenre kattintva. Még február vége, március eleje körül hívott ki erre és a szóbeli nyelvvizsgám is március 19-én volt, szóval azon már - értelemszerűen - túl vagyok. A videót március 14-én csináltam. Ne haragudj, hogy eddig kellett várnod rá, de ami késik, nem múlik.

[ Első díj . Második díj . Harmadik és Negyedik díj ]

L. Award (remix ver.)

2016.02.27. 18:47, Cassie
... LOL

http://1.bp.blogspot.com/-yeomD2IN5Xw/U6Uje6WWmSI/AAAAAAAAH44/KL3tSuddyck/s1600/tumblr_lxmvz0CpGN1rn5rvdo2_500.gif

| Part one (Ninaa) | Part two (Kira) |

Megint itt vagyok egy díjjal... oh, nem is... kettővel~! Unjátok? Nem baj. Be kell érni ezzel, mert ha ez nincs, akkor semmilyen bejegyzés sincs. Mint mondtam, nem éppen érdekes és eseménydús az életem, ezért nem is nagyon van miről beszámolnom. Tegnap megcsináltam a garnélákat anyum segítségével és szerintem jó lett. Nekem ízlik, az a lényeg. Bezabáltam belőle, amikor kész lett, de maradt még, így ma is azt fogok enni valószínűleg. Kicsit igazából hányingerem van és szédülök... jaaaj és begörcsölt a bal oldalam... nagyon kaksi. >< Egyébként a legutolsón kívül szerintem ezek tünetei annak, hogy ma még nem ettem semmit, mert egész nap a bejegyzést írtam. Egyedül kávét ittam reggel. Oh, végülis ez így nem igaz, mert éjjeli 3 körül feküdtem le aludni, egészen addig Hachival beszélgettem. Közben pedig megzabáltam egy zacskó chipset, ami egy óriási bűn, de... ááááj dooont gííív ö fákk~ ^^ Mármint... szeretem a chipset és ami boldoggá teszi az embert, az sosem lehet rossz dolog. Jelenleg éppen az Astroboy-t hallgatom a FEMM-től. Azt néztem, hogy ekkora szám lenne a "Galaxy" a Ladies' Code-tól? Mármint nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű lesz. Én a B.A.P-re fogadtam volna, de persze még változhatnak a dolgok március 10-ig. Ezen kívül elgondolkoztam azon, hogy úgy látszik meguntak engem az emberek. Még a pillanat heve miatt, hogy visszatértem, érdekes voltam, de ez megváltozott. Legalábbis a bejegyzéseimre kapott lájkokat elnézve.

http://www.strawmarysmith.com/wp-content/uploads/2015/11/liebsteraward-roses-tag.pngArra gondoltam, hogy itt válaszolok azoknak az embereknek, akiket megjelöltem ezeknél a díjaknál és már ki is töltötték szépen. Azért döntöttem így, mert többeteknél láttam, hogy nincs kommentre lehetőség, emellett szeretném ha szépen meg lenne egy helyen. Már nem tudom ki milyen sorrendben töltötte ki, de most úgy megyek sorba, ahogy még megjelöltem a személyeket. (3 people haven't answered yet.)

https://pbs.twimg.com/profile_images/623541337766236164/pA0ZVKC1_400x400.pngHana: Nagyon aranyos vagy, hogy mindenkin segítenél, aki megérdemli, ezzel én is így vagyok. Jó lenne legalább egy napra isteneset játszani és segíteni annak, aki megérdemli. Juj~ az a svájci kis falu nekem is bejön! Milyen jó lenne együtt sétálgatni ott, bár az az igazság, hogy veled egy szimpla találkozó is felér a Jiyong utáni hajszával, így nem tervezgetek még ilyen nagy dolgokat. Mondjuk a te korodban még ne is akarj gyereket vállalni, de várom már azokat az időket, amikor a keresztanyjuk leszek a cukkereknek... mert ugye én leszek? UGYE?! Már Facebookon ugyan rácsodálkoztam, de elismerésem azért a 10 kilóért! Nekem csak 5-öt sikerült a nyár végén lefogynom. Örülök, hogy egészségesebb vagy! Nagyon tetszik ez az 5 tulajdonságod, legközelebb legalább 20-at kell felsorolnod a 100 közül. A cicásra nem mondok semmit, mert elbőgöm magam, ha tovább kell foglalkoznom vele. A félelmedet átérzem. Azt viszont elmondhatom, hogy szerintem sok ember fog rád emlékezni, hiszen a te szorgalmaddal és eszeddel sokra viszed még! Még fiatal vagy ezen gondolkozni, előtted az élet! Az pedig a másik, hogy két ilyen csodálatos szülővel, mint én és Ji... nos... egy ilyen csodálatos szülővel, mint én, hatalmas tettekre vagy hivatott, drága jányom! xD

https://33.media.tumblr.com/avatar_3ddf7ca0fb56_128.pngMinaru: Tetszett, ahogy rávágtad, hogy az állatokon segítenél leginkább. Nekem is mindig ez a reakcióm erre a kérdésre. Számomra ők a legjobbak és ők érdemlik meg legjobban, hogy segítsek rajtuk. Na, a Libri... én is nagyon sokat vagyok ott. Imádok ott nézelődni és átkutatni az egész üzletet. Miután meg ott dolgoztam, megfigyelhettem más szemszögből is a dolgokat és jó lenne, ha több olyan ember lenne, mint mi, akik szeretnek elmerülni a könyvek között, nézelődni kicsit és nem rögtön odarohanni az eladóhoz elvárva, hogy kívülről fújja az összes könyv helyét. Imádtam a "keresek egy könyvet, de nem tudom se az íróját se a címét" vevőket... lol... Hidd el, az ilyen vigasztalások felérnek egy hőstettel, hiszen valakinek igenis megmentheted vele az egész világát. Ne becsüld alá magad és a képességeidet! Képzeld, szerintem is különleges vagy és a megbízhatóság csodálatos tulajdonság! A bloggal kapcsolatban egyetértek veled. Szerintem a szerkesztő személyisége igencsak fontos. Az az ami igazán egyedivé és élvezhetővé tud varázsolni egy blogot. Nem a dizájn, vagy a hírdetések tömkelege. Seungriiiiiiiiiiiiii~ Tudod, eléggé meglepsz mindig azzal, hogy tényleg ennyire odavagy érte. Sosem gondoltam volna, de nagyon jó érzéssel tölt el. Ha unatkozol, akkor pedig nyugodtan írj nekem. Ja és a dorama is elég nyálas tud lenni, ha már itt tartunk... :P

http://33.media.tumblr.com/avatar_adb32cbef857_128.pngSunny: Nekem is pont ez a tervem, hogy minden kóborállatot (köztük a kóborelefántokat is) befogadjak. Az egyik célom az életben, hogy nyithassak egy állatmenhelyet, ahol tényleg jó dolga lesz minden állatkának. Corkban vannak azok a színpompás házak igaz? Az olyan szép! Megértem, hogy legszívesebben odasietnél. Szerintem is tök ideális 28 évesen a családalapítás, remélem nekem is sikerül addigra eljutnom arra pontra, hogy meglegyen a férjem, jó munkám és a gyerekem éppen a pocimban növekszik. Szerintem ez éppen elég jó cselekedet! Nem kell, hogy megváltsd a világot, ha már valakinek tudsz segíteni valamiben, arra mindig büszke lehetsz! Emellett ahogy olvastam elég sok közös van bennünk. Legalábbis azok közül a tulajdonságok közül amit leírtál 4 rám is igaz. Bögréd? Ez tök aranyos. Nekem egy csomó van és imádom őket... főleg a BIGBANG-eseket. :3 Szerintem azzal nincs baj, ha valaki szomorkodik a blogján. Én is eléggé sok depressziós bejegyzést írtam azért mostanában. Az viszont igaz, hogy ha csak olyanok a posztok, akkor tényleg nem kellemes olvasni. Ez annyira durva, hogy a lepkéktől félsz. Nem elítélendő, mert mindenkiben lehetnek ilyen kiskori traumával kialakult félelmek, csak számomra furcsa, bár gondolom ezt a reakciót gyakran megkapod. Ja és Aileet én is szeretem! Gyönyörű hangja van! Zongorázni pedig én is annyira szeretnék megtanulni éééés a mesenézéssel semmi gond nincs~ vannak olyanok amikből soha nem lehet kinőni!

https://38.media.tumblr.com/avatar_ad13cb864682_128.pngSimJang: Megleptél a válaszoddal miszerint Budapestre szeretnél eljutni. Az tény, hogy van egy pörgős hangulata a belvárosnak, de maga a történelmi épületek és a hídak is gyönyörűek. Mondanám, hogy szívesen körbevezetnélek egyszer a városban, de annyira nem vagyok jó ötlet lenne. Inkább csak szimplán találkozhatnánk egyszer és akkor megmutatnám a bubisteást, azaz a város legfontosabb helyét. xD Azt öröm tapasztalni, hogy téged sem szippantott be az iPhone-mánia. Én mindenképpen drukkolok a házassághoz! Férj-jelölt van már? Az tényleg szimpatikus dolog, hogy segítőkész vagy. A tulajdonságaidat illetően pedig jól lerövidítetted a válaszokat, de mindenesetre én nagyon örülök annak, hogy vidám természeted van és a türelem nagy előny az életben, ugyanis mindenre várni kell, semmi nem megy könnyen. Az feltűmt, hogy mindennap időt fordítasz az oldalra, amit én nagyon értékelek és csodálok. Szerintem nagyon jó szerkesztő vagy és tetszik, hogy komolyan veszed a "dolgod" ezzel kapcsolatban. Nálad mindig megtalálom a legfrissebb híreket! Komolyan a BIGBANG-el ismerkedtél meg először? Ezt eddig nem is tudtam. Most örülök a fejemnek, hogy megtudtam, a BIGBANG is kedvenced a ZE:A mellett. Milyen menő, hogy van egy ikertesód! Én régen mindig szerettem volna, de sajnos bele kellett törődnöm, hogy késő bánat. lol

https://pbs.twimg.com/profile_images/671714087093403648/5wstwbdz.jpgKira: Budapestre nyugodtan eljöhetnél szerintem. Én itt vagyok, szóval a jó társaság mindenképp meglenne. A nyüzsgés mondjuk Las Vegasra is jellemző, de megértelek. Nem rossz ötlet oda elhurcolni a mázlistákat. Én is leginkább interneten keresztül vásárolok, aminek mondjuk van pár hátránya, de szimpatikusabb, mint az emberek között tolakodni. Képzeld, valószínűleg pont az lesz, amit leírtál. Régen én is így voltam vele, hogy nem szeretnék házasodni és gyerekeket sem, aztán megjelent egy személy, aki megváltoztatta az egész felfogásomat ezzel kapcsolatban (is). Szerintem arra nem lehet alapozni, hogy az öcséd milyen. Remélem egyszer neked is összejön majd és boldoggá tesznek a gyerekeid és a férjed. Ha adományozol, sosem számít, hogy mennyit. A lényeg, hogy segítettél, mert minden kis segítség számít. Legyél büszkébb arra, hogy ezt tetted és ne arra gondolj, hogy nem volt olyan sok. A "sok" is relatív, remélem tudod. Kissé elszomorít, hogy még 5 jó tulajdonságodat sem tudtad felhozni, ugyanis biztos vagyok benne, hogy legalább 10-szer annyi van, mint amennyit sikerült összekaparnod. Én tudok ötöt mondani úgy, hogy alig ismerlek. Na látod... már az pozitív, hogy mindennap (gondolom rendeltetésszerűen) használod a fésűdet és a fogkeféd. Ápolt és higiénikus ember vagy. Hidd el, nem lekicsinylendő dolog. Még egy pozitívum: fontosnak tartod, hogy mindenki önmagát adja és elfogadod hogy mindenki más. A mai világban nem sok ember képes erre. A hidasat pedig furcsa, de átérzem. Ugyanígy vagyok ezzel. Félek a hidakon. U.I: ha kíváncsi vagy bármelyik jó tulajdonságodra, keress meg bátran. :D

https://33.media.tumblr.com/avatar_a9faf29f97a3_128.pngNinaa: Hawaii-ra én is szívesen elutaznék egyszer. Én olvastam már róla olyat, hogy nem is olyan nagy szám, de egy nyaralás erejéig biztosan csodálatos. Egyetértek! Én is a kínai áruházakat részesítem előnyben. Nagyon sok cuccom onnan van. Jól is néznek ki és ugyanúgy hordható, mint bármelyik márkás sz*r. Hah, ez nálam is ideális. Továbblépni bátor dolog! Én is sokszor megtettem már és büszke vagyok rád, hogy neked is sikerült. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni és vannak olyanok, akik nem érdemlik meg még azt sem,h ogy megpróbált erőltetni a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy minden jól fog alakulni! Igen, igen, tudom, hogy milyen átok az, ha az ember könnyen megbocsát. Rengetegen bántottak már meg, de tudom, hogy bármikor képes lennék újabb és újabb esélyeket adni. Jó sok paradoxon lelhető fel benned, de éppen ez az egyik ok, ami különlegessé tesz. Sokoldalú vagy! Nos, ezt a blogkérdést jól lerövidítetted, de végülis igazad van. Elég furcsa lenne egy tulajdonos nélküli blog. xD Kíváncsi vagyok arra a bejegyzésre, mert szerintem sokban együtt is fogok érezni veled.

Kiértékelés: Mik a tapasztalataim? A tények érdekesek voltak mindannyiótokról és öröm volt kicsit jobban megismerni titeket, megtudni pár érdekességet rólatok. Az első kérdésnél mindenki az állatokat emelte ki, ami számomra nagyon szimpatikus, mert szerintem aki az állatokat szereti, rossz ember nem lehet. Ők azok az élőlények, akik megérdemlik az önzetlen segítséget és szeretetet. Sok érdekes helyszínt olvastam, bár azért sok helyen számítottam arra a bizonyos helyre Szöulra, vagy Dél-Koreára. Ezzel kapcsolatban azt azért szeretném megemlíteni, hogy néhányatoknál vagy fölrdrajz, vagy fogalomzavar lépett fel amikor rákérdeztem a "városra", de nem gond~ aranyos volt mindegyik. A családalapítással kapcsolatban... vicces volt, hogy sokan "megijedtetek" ettől a kérdéstől. Azt eddig is tudtam, hogy ilyen szempontból érettebb vagyok a korombelieknél. Nem nagyon cáfoltatok rá. Komolyan szinte csak én állnék rá készen? Oké, persze, hozzá kell tenni, hogy sokatoknál idősebb vagyok, de ha már együtt lennék vele én mindenre kész lennék, az a durva. Jó, ez sok mindentől függ, de én akkor is képes lennék már várni a gólyát is. Volt két kérdés, amit leginkább azért tettem fel, hogy egy kicsit elgondolkozzatok azon, hogy milyen jó emberek vagytok és igenis becsüljétek meg magatokat. Sajnos nem mindenki volt rá képes, pedig én egytől-egyig fantasztikusnak tartalak titeket és jó lenne ha ti is észrevennétek, hogy azok vagytok. Összességében igazán érdekes volt olvasni a válaszaitokat. Köszönöm, hogy szántatok rá időt és kitöltöttétek! A többiektől pedig várom továbbra is... ÉS~ az olvasóim válaszaira is kíváncsi lennék. Ti is gondolkozzatok el legalább két fontos kérdésen: Mi jót tettél a közelmúltban, amire büszke vagy? & Melyik az az öt tulajdonságod, amit szeretsz magadban?

Ezután a kis értékelés után is akad még dolgom. Két drágaság megjelölt engem ugyanerre a díjra, amit ki is töltök most nektek. Köszönöm szépen Hana és SimJang, hogy gondoltatok rám! A bővebbenre kattintva elolvashatóak két cukiság kérdéseire adott válaszaim...

L. Award (ver. 2)

2016.02.24. 18:46, Cassie

http://a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/2259/6613/original.gif?w=800&h

Sziasztok! Bizony, megint megkaptam ezt a díjat, aminek örülök, mert ugyebár én örömömet lelem az ilyen kis tesztekben. Szeretek kérdésekre felelni... és akár egozmusnak tűnik, akár nem, leginkább magamról... viszont azt is csak itt. Személyesen nem szeretek magamról beszélni, itt a blogom viszont ezért van nekem, hogy többek között a saját gondjaimról és mindennapjaimról írjak. Az látogatóimat pedig jobb esetben ez még érdekli is. Ha szimpatikusnak találnak, akkor esetleg olvasni is elkezdenek. Remélem sokatoknál lejátszódott már ez a folyamat... bár azért annyira nem hiszem, hogy sokan kíváncsiak rám. Mindig így vagyok vele és tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok akkora szám, de néha körbenézek és rájövök, hogy azért engem elég sokan támogatnak. Vagy nem? Nem számít, jól esik a pozitív visszajelzés. Köszönöm mindenkinek, aki aktívan támogat és mellettem van, nem csak "melegedni" jár ide. Kirának pedig ezt a díjat köszönöm szépen! Én megjelöltem őt, ő pedig visszajelölt. Tack! (Köszönöm svédül.) Ha nem gond, nem írnám ki újra a szabályokat és egyebeket. Ha érdekel, kattints ide és olvasd el az előző bejegyzésnél. Nem írok új kérdéseket és eredetileg nem akartam megjelölni senkit. Hogy miért? Mert egy olyan érzésem van, hogy azzal egy végtelen körforgás indul el... márpedig a természet rendje, hogy egyszer mindennek vége kell, hogy legyen. A másik ok pedig, hogy csak pár embert akartam kihívni erre. A többiek még nem nyalták be magukat eléggé nálam. lol... Just kidding, időközben feltűnt két személy. Az egyik Sae, akiről tudom, hogy nem gyakran lesz bejegyzése, de így legalább eggyel több oka lesz írni. A másik személy A. Megjelölöm őket ugyanazokkal a kérdésekkel, amiket az előző bejegyzésemben leírtam. Éééés most még 11 tényt írok magamról, mert belőlem ugyebár soha nem elég.

 http://i11.photobucket.com/albums/a168/evelynregly/minigifs/th_minipisca.gif random tény: a svédeknél van egy "kávészünet" nevű kis szokás, ami náluk a "fika" megnevezést kapta. (sorry)

http://33.media.tumblr.com/2039caa53a530a566eb4b45cfb3e3f11/tumblr_nud0m98KRu1t7rvrjo2_500.gif

Kérdések

01. Mi vett rá a blogolásra?
Már nem igazán emlékszem. 2009-ben kezdtem el blogolni. Akkoriban még csak szórakozásból irogattam a blogspoton. Mindig szerettem volna naplót vezetni, hogy majd egyszer vissza tudjam olvasni. Sokszor próbálkoztam vele, de az annyira nem kötött le. Ötletem sincs miért. Talán jobban szeretem, ha meghallják a hangomat és van kinek beszélnem, nem csak a levegőbe írok. 2009-ben csináltam az első blogomat, aztán áttértem G-Portálra. Azután sem ezt azt oldalamat alkottam még meg. A Diamondteddy.gp csak 2011 nyarán született meg és ezzel meg is találtam önmagamat. Először nem sok olvasóm volt, sőt szinte senkit nem érdekelték az írásaim, de mégis kitartottam, mert szerettem ezt csinálni és szerintem valamilyen értelemben ez ki is fizetődött. Amikor rájöttem, hogy ezzel még sok embernek segíthetek is, vagy motivációt nyújthatok, akkor még jobban belehúztam, mert észrevettem, hogy itt már nem csak én vagyok a lényeg. Most a visszatérésem alkalmával a cassieteddyjeim vettek rá újra a blogolásra.

02. Ha csak egy személyt lehetne választani, ki lenne az a családodból? Ki áll hozzád legközelebb?
Anyum. Apámat nem ismerem és így a közeli családból ő az egyetlen, akivel a legtöbbet vagyok.

03. Melyiket részesíted előnyben, energiaital vagy kávé?
Nehéz választanom, mert... fú, most megkívántam az energiaitalt, de az nincs itthon, szóval lehet kávézni fogok. (Igen, ilyenkor. Nálam nem használ semmit. Múltkor olyan jót aludtam kávé után.) Szóval azért olyan nehéz választanom, mert úgy kezdem a reggeleket általában, hogy megiszom egy-két pohár kávét. Egyet itthon, aztán lehetséges, hogy veszek az automatából a suliban. Ha viszont nem kávét veszek, akkor energiaitalt iszom a suliban egész nap. Képes lennék azon élni, mert nagyon szeretem az ízét mind a kettőnek, csak sajnos nem valami egészségesek nagyobb adagban. Víz, kávé, energiaital, tea - szinte csak ezeket iszom.

04. Ha egy napig büntetlenül azt tehetnél, amit szeretnél, mit tennél?
Hú, ez egy jó kérdés. Elgondolkodtató. Egy csomó választási lehetőségem lenne, de magamat ismerve tuti kirabolnék egy gazdag köcsögöt, akit kicsit sem sajnálnék, hogy ezáltal sok pénzem legyen, amiből eljuthatok Jiyonghoz. Emellett azért ruhákat, meg jó cuccokat is lopnék. Nem csak magamnak. Robin Hoodosat játszanék kicsit. Ezután fegyvert szegeznék a kedves miniszt... oké, ezt nem írom le, mert valaki rátalál, aztán pártellenségnek nyilvánítanak és - jobb esetben - lecsuknak. (Lassan megint itt tartunk, igen.) Egyébként nem azért tenném azt, hogy lelőjem, csak egy csomó jogszabályt vezettetnék be és töröltetnék el általa.

05. Hiszel a lélekvándorlásban?
Igen, hiszek. Én mindig is abban hittem, nem a mennyországban vagy a pokolban. Annak nem látom túl sok értelmét, bocsi.

06. Sportolsz valamit? Ha igen, mit? Ha nem, miért?
Sajnos nem. Már ha az itthoni szobabiciklizés nem számít annak. Régen táncoltam... még jó régen és nagyon szerettem. Nem felvágni szeretnék, de én voltam a csapat legjobbja és állandóan elöl álltam, hogy a tanár mellett engem is tudjanak figyelni, ha nem tudnak valamit. Vezető voltam és mindenkinek segítettem. Többször fel is léptünk. Ezután a tanárom elment és igazából az ő lelkén szárad, hogy nem táncolok már. Amiatt még kiléptem és azóta nem is sikerült új helyet találom. Most nem tudom hova menjek, pedig nagyon szeretnék újra táncolni járni. Ha már sportról van szó, akkor kung fuzni is nagyon szeretnék, de azzal is úgy vagyok, hogy fogalmam sincs hol kezdjek neki. Egyébként más sport nem igazán érdekel.

07. Milyen műfajú bandákat kedvelsz?
Mindenfélét. A legtöbb banda, amit hallgatok és szeretek k-pop stílusú, de egyébként tényleg mindenfélét.

08. Mennyi könyvet olvastál életedben?
Nem tudom. Nem számoltam még, de nagyjából 10-15-öt. Régebben voltam az a nagy olvasós. Mostanában sajnos már nem nagyon van se hangulatom, se időm hozzá.

09. Fogadjunk, hogy neked is van/vannak plüssállataid. Mik azok?
Naná, hogy vannak. Omg. Soroljam fel? Nagyon sok van. Egy óriásmalaccal és Jiyongmacival alszom. Emellett van sok plüssmacim, van pár plüsscicám is, aztán... róka, tehén, répa, eper, brokkoli, borsó, nyuszi, zsiráf, kutyus, stb.

10. Milyen gyűjteményed van?
Már nem gyűjtöm egyiket sem, de a gyűjteményeim még megvannak: öngyújtók, LPS állatkák és bizsuk. Egyedül a bögréket szerzem be még előszeretettel, de azt sem direkt ebből a szándékból. Egyszerűen csak szeretem a bögréket.

11. Nézz körül a szobádban (ha épp ott vagy, ha nem akkor menj be :D) Írd le az első dolgot, ami eszedbejut róla.
Sz*r. Utálok itt lenni, ez nem az otthonom. Az otthon nem egy hely, hanem egy érzés, amely inkább személyekhez köthető. Nem akarok már itt lenni. Elegem van. Vele szeretnék lenni.

http://24.media.tumblr.com/tumblr_m3lm0hkRKv1rpnu77o2_250.gif11 tény rólam

 ▪ Egyszer elvittem suliba a távirányítónkat véletlenül.
 ▪ Azt tervezem miután letettem az OKJ vizsgát, hogy egy ideig kimegyek Angliába dolgozni. (Van is ott ismerősöm. Remélem összejön.)
 ▪ Szeretem a régebbi zenéket. A Grease és a Hair dalaiért odavagyok.
 ▪ Egy műpóktól is képes vagyok sírva fakadni. Attól is félek.
 ▪ Jól bírom a fájdalmat. (Fizikailag.)
 ▪ Még régen volt, hogy anyum, nevelőapum és én elmentünk csak úgy autóval ide-oda. Például egyszer Ópusztaszerre. Nagyon hiányoznak azok az idők és szeretnék újra átélni ilyeneket, ezúttal Jiyonggal.
 ▪ Egyedül az állatokhoz vagyok képes feltétel nélkül kedvesen hozzáállni. Ez nem újdonság, mert minden állatot szeretek, de nagyon csípem a malacokat (nem csak a törpemalacokat) és az elefántokat. Mind a kettő okos és érzelmes.
 ▪ Imádom a vidámparkokat. (Legfőképp a durva hullámvasutakat.)
 ▪ Kiskoromban azt hittem, hogy a tévéből látnak engem az emberek.
 ▪ Továbbá azt, hogy minden nemzet külön bolygón él.
 ▪ Nem igazán vagyok oda a gyümölcsökért, viszont a zöldségeket imádom.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre