𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

Just complicated

2020.09.10. 11:32, Cassie

Nem értem most mi van. Ez sosem lesz jobb. Egy ideig majd húzzuk egymás agyát, idejét... aztán valamelyikünk talál majd párt magának és vége. Nem tudom mi értelme van ennek... és azt sem hogy akkor miért csinálom. Lehet, hogy vonz a dráma? Az tény, hogy mindig történik valami a életemben. Nem unatkozom soha. Ez továbbra is így történik. Néha úgy érzem, hogy jól jönne egy kis pihenés, de amikor megkapom amiért könyörögtem, rögtön unatkozni kezdek és már csinálnék valamit. Belegondolva, ez nem pozitív, mert azt jelenti, hogy a saját társaságomban nem érzem olyan jól magam. Mindig kell valaki, akivel lehetek, hogy ne merüljek el a gondolataimban. Megkaptam azt az "áhított" pihenést. Erről majd bővebben mesélek később... haladjunk időrendi sorrendben és kezdjük az elején...

#gif from There is a war inside my coreLegutóbb azt meséltem... még fél hónapja, hogy Jeongbinnel egymásra se nézünk. Ez azóta vett egy 180 fokos fordulatot... és megint visszafelé haladunk. Kavarunk... de minek? Nem haladunk semerre, mert kapcsolat ebből nem lesz. Azonban mintha változott volna egy-két dolog. A hozzáállása... a "hozzám" állása. Haha. Augusztus közepén a  magyar managerem megkeresett egy feladattal, hogy rendelni kellene Koreából egy bizonyos alkatrész-tároló szekrényt. Oké, legyen... írtam is a cégnek e-mailt, hogy informáljanak néhány feltétellel kapcsolatban. Vártunk a válaszra, de a koreaiakról tudni kell, hogy nem szeretnek angolul kontaktálni. Ha beszélnek is valamennyire angolul, inkább nem eröltetik a dolgot. Jeleztem a manageremnek, aki közölte, hogy beszéljek Jeongbinnel, aki tud segíteni ebben és koreaiul írni, esetleg telefonálni a cégnek. Az akkori állás szerint nem beszéltem vele már nagyjából 3 hónapja. Írtam neki Instagramon. Talán az volt még a legkényelmesebb opció... ám arra sem reagált úgy, ahogy kellett volna. Visszakérdezett, hogy "most komolyan? oktatáson vagyok". Bevallom, elegem lett azonnal. Oké, hogy nem vagyunk jóban, de munka miatt írok neki, nem személyes ügyből kifolyólag. Rosszul esett, hogy eddig sem tudta félretenni azt, ami nem jól alakult köztünk. Megírtam neki, hogy gondolkozzon el kicsit, a manageremnek meg jeleztem, hogy nem szeretne segíteni. Az assistant managerrel jó barátok vagyunk és jó sok mindent megbeszélünk. Rólunk is tud... meg az új tolmács lány, Sara is. Illetve még két, három kollégám/barátom. Úgy alakult, hogy vagy rájöttek, vagy buliban részegen többet mondtam a kelleténél. Mindenesetre Jeongbin még aznap írt nekem délután, hogy megbántott-e, nem akart megbántani, de sosem tudja, hogy mi az ami nekem rosszul esik és nem szeretne velem már rossz kapcsolatban lenni. Válaszoltam neki, hogy én se... így hát találkoztunk vasárnap. Miattam még a szombati találkozóját is áttette volna más napra, de mondtam, hogy jó lesz a vasárnap, ne csináljon belőle ügyet. Nála aludtam augusztus 30-án. Akkor ittunk egy kicsit és sokat beszélgettünk. A fogkefém - amit még vagy 4 hónapja használtam nála utoljára -, azóta is meg volt neki. Mesélt az alvászavarjáról is, amit nem sok emberrel osztott meg eddig. Azután hétfőn hazamentem, de írta, hogy ha nem vagyok ott, nem fog jól aludni. Igazából csak azért lepődtem meg ezeken a gesztusokon és üzeneteken, mert ahogy meséltem, inkább mások futnak utána. Legalábbis nem sokszor tapasztaltam, hogy ilyeneket írt volna azelőtt... emellett most képes bocsánatot kérni... és vannak vitáink, de eddig normálisan meg tudtuk oldani és beszélni azokat. Azon a héten még kedden is nála aludtam. Ahogy hétfőn, szerdán is együtt mentünk dolgozni, de senkinek nem tűnik fel semmi.

Legutóbb szeptember 6-án, vasárnap találkoztunk... mármint munkán kívül. A nyugatiban beszéltük meg. Először ittunk bubis teát, majd leültünk egy kinti padra. Eredetileg Zoo cafe-ba szerettünk volna menni, de a cég a koreaiaknak megtiltotta a kijárást... legalábbis zsúfoltabb helyekre. A padon ülve nézegettük, hogy mit rendeljünk, mert neki van olyan Kakao elérhetősége, ahol lehet koreai termékeket rendelni. Na és pont néztük, amikor felugrott egy messenger üzenet egy magyar lánytól. Rosszul esett. Nem volt jogos, sosem jogos a felháborodásom, de nem esett jól. Pont pár nappal előtte vesztünk össze azért, hogy a fanklubját nem bírom elviselni. A magyar lányok, akik próbálják elérni és beszélni vele. Budapest kicsi és meséltem, hogy benne vagyok már többé-kevésbé egy ilyen körben ahol az ázsiai kultúra van terítéken. Nagyon sok lány ebből a körből igyekszik sok koreai (vagy egyéb ázsiai srác) közelébe férkőzni. Nem tudom őket elviselni, ugyanis sem a hozzáállásuk az egész szituációhoz, sem a viselkedésük nem szimpatikus számomra. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb nem kedvel engem. Meséltem erről ebben a bejegyzésben. A legtöbb általam irányuló utálat féltékenységből adódik. Ha azt tudnák, hogy Jeongbinnel szoktam találkozni, biztos tenne az utálatra egy lapáttal. Csak pár lányban tudok megbízni... egészen pontosan négy lányban. Jeongbin népszerű ezekben a körökben és amikor mi abbahagytuk a beszélgetést, más lányokkal is beszélgetni kezdett, találkozgatni, stb. Emiatt a szememben már nem annyira vonzó, mint előtte. Nehéz megindokolni, mert ha normális, értelmes lányokról lenne szó, nem zavarna ennyire, de sajnos tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb milyen, mert ismerem őket. Azt nem tudom pontosan kivel találkozott, azt sem, hogy miket csinált, de inkább nem is érdekel. Jogom sincs ilyeneket kérdezni. Bár az egyik összeveszésünk alatt rákérdeztem, hogy tudjam hányadán állunk. Nem válaszolt semmi konkrétat, de jobb is. Az viszont tény, hogy nem szeretnék lefeküdni vele. Wow. Igen, gondolom ha arról írok, hogy nála aludtam és ittunk, sok mindenkinek eszébe jut, hogy megtörtént. Ünneprontó vagyok, de nem. Még régen egyszer, de nem szeretnék újra beleesni abba a hibába, hogy megtesszük és csak rosszabb lesz a helyzet. Amíg legalább itt meghúzzuk a határt, addig talán jobb. Többször szóba jött már, hogy barátok vagyunk csak... és azok is maradunk. Bár én közöltem vele, hogy nincs szükségem barátokra, van elég. Párt szeretnék már találni, akivel kölcsönösen teszünk egymásért. Jeongbin a veszekedés alkalmával megírta nekem, hogy a kislánykák már a múlté és nem beszélget a céges lányokon kívül másokkal. Két társkeresőn is láttam. Úgy visszakérdeztem volna, hogy "akkor azokon pasikkal ismerkedsz?". A tegnapi napon meg is említettem és még a végén ő kérdezett vissza, hogy én miért használom, mert ő nem használja, csak épp felnézett rá egy értesítés miatt. Nem szerettem volna még több olajat önteni a tűzre, így higgadtan kezeltem az egészet. Közöltem vele, hogy már nem érdekel az alkalmazás és törölni akartam. Erre a válasz: akkor töröld. Öhm excuse me, but what about you, bruh? Ja hát ő nem tudja hogy kell és hogy de én egyébként is miért használtam. Azért, mert szerettem volna találni valakit, aki értékel engem, stb. Válasz: Akkor találj...

https://i.pinimg.com/originals/95/d6/a5/95d6a5a6607ed09940c2c20ad9405530.gifSzeptember 6-án a padon amikor láttam a lány üzenetét, aki ráadásul koreaiul is írt neki... először próbáltam nem szóba hozni, de a nagy pofámmal nem bírom ki. Illetve ő vette észre rajtam, hogy nem okés minden. Visszakérdeztem, hogy tényleg nem beszél-e más lányokkal. Azt felelte, hogy tényleg. Végül leesett neki, hogy az üzenetről beszélek. Megmutatta nekem és csak egy üzenet kérelmezés volt messengeren. Azt is láttam, hogy mennyi volt. Rengeteg. Instagramon is rengeteg van neki. Alapvetően olyan vagyok, hogy ha tudom, hogy valakinek fontos vagyok, nem zavarnak az ilyenek, ám ő még egyszer nem tudta nekem kimutatni, elhitetni velem, hogy fontos vagyok neki. Az egy dolog, hogy jól érezzük magunkat sokszor egymással, de ez nem jelent semmit. Aznap este még egyszer sikerült jól megbántania. Már egyszer említette nekem, hogy bonyolult vagyok. Akkor az volt rá a válaszom, hogy csak számára vagyok az, ő tesz azzá. Volt itt egy srác, akivel randiztam és minden tökéletes volt. Rá is kérdezett azonnal, hogy van-e barátom, bár nem értettem ez miért olyan fontos neki, hisz akkor még, augusztus végén, az első új talin se voltunk túl. Azon a vasárnap estén újra felhozta, ráadásul azért esett rosszul, mert pont akkor úgy éreztem, hogy valami kicsit nem stimmel a kedvével és próbáltam felvidítani a baby shark-ot énekelve. Mégis csak annyit tudott kinyögni, hogy "hard" vagyok. Annyit tesz, hogy nehéz velem. Miért zavar ez annyira? Mert elegem van abból, hogy ilyenek a srácok. Csak az kell, hogy egy lány full nulla és egyszerű legyen, aki mindenre bólogat és vihog. Neki minden "complicated", ami több egy pohár víznél... csak mert maga se látja be, hogy vannak negatív gondolatai. Inkább elnyomja azokat, mint, hogy férfiként elfogadja és változtasson azokon. Végül észrevette, hogy megbántott és próbált felvidítani, csinált vacsit... este 10-kor. Előtte ebédre készített kimbapot is, ami kicsit szétesett, de nagyon finom volt.

https://pa1.narvii.com/6344/1d140da8cde28a0d85616c35316bc286a8525e41_hq.gif

Van egyik srác, akivel egy ideje már beszélgettem. 3 hónapig volt itt... akárcsak a legtöbb alkalmi melós koreai, aki a Samsunghoz jön. Géptelepítők na. Olyan, mint Minseong, aki azóta már visszament Koreába. A 2 hét karanténján is túl van. Viszont az a srác, akit az előbb megemlítettem... ő ugyanabban az épületben dolgozott, mint én és sokszor látott engem. Írt is olyankor, hogy látott, de én sosem tudtam, hogy ő az, ezért kértem, hogy köszönjön oda, de sosem mert, mert a kollégáimmal voltam általában. Képet is alig láttam róla, így mondtam neki, hogy szeretnék a melóban pár szót váltani vele mielőtt munkán kívül találkozunk. Megírta, hogy 9-én reggel hazamegy. Elég hirtelen jött és nem volt esélyünk találkozni addig, de nagy nehezen megbeszéltük, hogy munka után autóval eljön arra, amerre én lakom. Ez nem kis szó, ugyanis nem lakom közel a belvároshoz. Habár autóval volt, akkor is késő volt már, majdnem este 9 óra. Nagyjából fél órát sétálgattunk a környékemen és beszélgettünk... koreaiul, angolul, ahogy meg tudtuk oldani. Aranyos volt és szomorú, hogy csak az utolsó nap találkoztunk, de van rá esély, hogy visszajön.

Későn kerültem tehát ágyba azon az estén, mert én már benyanyultam és nálam minden este 9-kor takarodó van. Ilyen szempontból viszonylag unalmas lettem. Hazaérek, kaja, zuhi és megyek aludni. Hétvégenként szoktam kimozdulni, de lassan annak az időszaknak is vége. Jön vissza a korona-időszak. Szeptember 9-én mit sem sejtve bementem dolgozni. Egy ideig rendben ment minden, aztán a reggeli meetingen közölte Mr Lee, hogy az egyik kollégánknak - aki már egy ideje nem jött - pozitív lett a teszje. A meeting után én segítettem Mr Lee-nek összeírni a neveket, akik ott voltak a meetingen amikor az a kolléga még jött dolgozni. A mi részlegünkről 2 mérnököt leszámítva mindegyik hazament, a koreaiak is. Körülbelül 20-an, így az a két mérnök (akik közül az egyik új kolléga) és az assistant manager maradt tartani a frontot jövőhét szerdáig. Azért csak egy hét a karantén, mert későn tudtuk meg a teszt eredményét, így már 1 hét eltelt. Én azzal a kollégával szinte egyáltalán nem beszéltem. Azonban Jeongbin sokat volt a közelében. Ha ő elkapta, akkor tuti, hogy én is. Egyelőre jól vagyok. Az egyik kollégám autóval eldobott minket, úgyhogy tegnap ahogy hazaértem, nekikezdtem a pihenésnek. Bevallom, nem jön rosszul, mert már a managerem is mondta, hogy vegyek ki szabit. Rám fér és szerencsére fizeti a cég ezt az egy hetet ugyanúgy mintha bent lennénk és dolgoznánk. Jó fej a Samsung, mert erről a cég dönthet szabadon és így határozott. Jogos, mert azóta is csörög a céges telefonom és intézem, amit tudok. Ilyen az irodai munka. Azt nem tudod a munkahelyen hagyni.

https://media.tenor.com/images/81cbab02ea3b8842a198cacc7e3d3a5b/tenor.gifSajnos szokszor azt tapasztalom az utcán, tömegközlekedésen, hogy sok embert nem érdekel ez az egész még annyira sem, hogy maszkot vegyen fel. Gusztustalannak tartom ezt a hozzáállást. Tudom, hogy aki az én blogomat olvassa, az értelmes eléggé ahhoz, hogy hordjon és felfogja, hogy ez elsősorban a másikat védi, nem a viselőt. A maszk hordása nem nagy dolog. Ennyit mindenki meg tud tenni. Legyetek nagyon óvatosak! Vigyázzunk egymásra! Stay healthy! ♥

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2020.10.12. 19:09
Ninaa

Voltam már nálad. Olvaslak, de a kommentelés mindig elmaradt. Na most nem!

Hogy neked milyen mozgalmas életed van * . * Annyira szeretem még mindig olvasni a bejegyzéseidet. Elég régóta követlek, követjük egymást és annyira felnézek rád amiatt, amit elértél. ♥

Remélem hamarosan találsz valakit, aki értékel téged és kölcsönösen fogjátok szeretni és tisztelni egymást ♥

A koronavírus miatt pedig nagyon vigyázz magadra :)
Remélem minden rendben veled ^^
A maszkviselés meg igen, védjük egymást.

Puszi,
Ninaa 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre