Nem értem most mi van. Ez sosem lesz jobb. Egy ideig majd húzzuk egymás agyát, idejét... aztán valamelyikünk talál majd párt magának és vége. Nem tudom mi értelme van ennek... és azt sem hogy akkor miért csinálom. Lehet, hogy vonz a dráma? Az tény, hogy mindig történik valami a életemben. Nem unatkozom soha. Ez továbbra is így történik. Néha úgy érzem, hogy jól jönne egy kis pihenés, de amikor megkapom amiért könyörögtem, rögtön unatkozni kezdek és már csinálnék valamit. Belegondolva, ez nem pozitív, mert azt jelenti, hogy a saját társaságomban nem érzem olyan jól magam. Mindig kell valaki, akivel lehetek, hogy ne merüljek el a gondolataimban. Megkaptam azt az "áhított" pihenést. Erről majd bővebben mesélek később... haladjunk időrendi sorrendben és kezdjük az elején...

Legutóbb azt meséltem... még fél hónapja, hogy Jeongbinnel egymásra se nézünk. Ez azóta vett egy 180 fokos fordulatot... és megint visszafelé haladunk. Kavarunk... de minek? Nem haladunk semerre, mert kapcsolat ebből nem lesz. Azonban mintha változott volna egy-két dolog. A hozzáállása... a "hozzám" állása. Haha. Augusztus közepén a  magyar managerem megkeresett egy feladattal, hogy rendelni kellene Koreából egy bizonyos alkatrész-tároló szekrényt. Oké, legyen... írtam is a cégnek e-mailt, hogy informáljanak néhány feltétellel kapcsolatban. Vártunk a válaszra, de a koreaiakról tudni kell, hogy nem szeretnek angolul kontaktálni. Ha beszélnek is valamennyire angolul, inkább nem eröltetik a dolgot. Jeleztem a manageremnek, aki közölte, hogy beszéljek Jeongbinnel, aki tud segíteni ebben és koreaiul írni, esetleg telefonálni a cégnek. Az akkori állás szerint nem beszéltem vele már nagyjából 3 hónapja. Írtam neki Instagramon. Talán az volt még a legkényelmesebb opció... ám arra sem reagált úgy, ahogy kellett volna. Visszakérdezett, hogy "most komolyan? oktatáson vagyok". Bevallom, elegem lett azonnal. Oké, hogy nem vagyunk jóban, de munka miatt írok neki, nem személyes ügyből kifolyólag. Rosszul esett, hogy eddig sem tudta félretenni azt, ami nem jól alakult köztünk. Megírtam neki, hogy gondolkozzon el kicsit, a manageremnek meg jeleztem, hogy nem szeretne segíteni. Az assistant managerrel jó barátok vagyunk és jó sok mindent megbeszélünk. Rólunk is tud... meg az új tolmács lány, Sara is. Illetve még két, három kollégám/barátom. Úgy alakult, hogy vagy rájöttek, vagy buliban részegen többet mondtam a kelleténél. Mindenesetre Jeongbin még aznap írt nekem délután, hogy megbántott-e, nem akart megbántani, de sosem tudja, hogy mi az ami nekem rosszul esik és nem szeretne velem már rossz kapcsolatban lenni. Válaszoltam neki, hogy én se... így hát találkoztunk vasárnap. Miattam még a szombati találkozóját is áttette volna más napra, de mondtam, hogy jó lesz a vasárnap, ne csináljon belőle ügyet. Nála aludtam augusztus 30-án. Akkor ittunk egy kicsit és sokat beszélgettünk. A fogkefém - amit még vagy 4 hónapja használtam nála utoljára -, azóta is meg volt neki. Mesélt az alvászavarjáról is, amit nem sok emberrel osztott meg eddig. Azután hétfőn hazamentem, de írta, hogy ha nem vagyok ott, nem fog jól aludni. Igazából csak azért lepődtem meg ezeken a gesztusokon és üzeneteken, mert ahogy meséltem, inkább mások futnak utána. Legalábbis nem sokszor tapasztaltam, hogy ilyeneket írt volna azelőtt... emellett most képes bocsánatot kérni... és vannak vitáink, de eddig normálisan meg tudtuk oldani és beszélni azokat. Azon a héten még kedden is nála aludtam. Ahogy hétfőn, szerdán is együtt mentünk dolgozni, de senkinek nem tűnik fel semmi.

Legutóbb szeptember 6-án, vasárnap találkoztunk... mármint munkán kívül. A nyugatiban beszéltük meg. Először ittunk bubis teát, majd leültünk egy kinti padra. Eredetileg Zoo cafe-ba szerettünk volna menni, de a cég a koreaiaknak megtiltotta a kijárást... legalábbis zsúfoltabb helyekre. A padon ülve nézegettük, hogy mit rendeljünk, mert neki van olyan Kakao elérhetősége, ahol lehet koreai termékeket rendelni. Na és pont néztük, amikor felugrott egy messenger üzenet egy magyar lánytól. Rosszul esett. Nem volt jogos, sosem jogos a felháborodásom, de nem esett jól. Pont pár nappal előtte vesztünk össze azért, hogy a fanklubját nem bírom elviselni. A magyar lányok, akik próbálják elérni és beszélni vele. Budapest kicsi és meséltem, hogy benne vagyok már többé-kevésbé egy ilyen körben ahol az ázsiai kultúra van terítéken. Nagyon sok lány ebből a körből igyekszik sok koreai (vagy egyéb ázsiai srác) közelébe férkőzni. Nem tudom őket elviselni, ugyanis sem a hozzáállásuk az egész szituációhoz, sem a viselkedésük nem szimpatikus számomra. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb nem kedvel engem. Meséltem erről ebben a bejegyzésben. A legtöbb általam irányuló utálat féltékenységből adódik. Ha azt tudnák, hogy Jeongbinnel szoktam találkozni, biztos tenne az utálatra egy lapáttal. Csak pár lányban tudok megbízni... egészen pontosan négy lányban. Jeongbin népszerű ezekben a körökben és amikor mi abbahagytuk a beszélgetést, más lányokkal is beszélgetni kezdett, találkozgatni, stb. Emiatt a szememben már nem annyira vonzó, mint előtte. Nehéz megindokolni, mert ha normális, értelmes lányokról lenne szó, nem zavarna ennyire, de sajnos tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb milyen, mert ismerem őket. Azt nem tudom pontosan kivel találkozott, azt sem, hogy miket csinált, de inkább nem is érdekel. Jogom sincs ilyeneket kérdezni. Bár az egyik összeveszésünk alatt rákérdeztem, hogy tudjam hányadán állunk. Nem válaszolt semmi konkrétat, de jobb is. Az viszont tény, hogy nem szeretnék lefeküdni vele. Wow. Igen, gondolom ha arról írok, hogy nála aludtam és ittunk, sok mindenkinek eszébe jut, hogy megtörtént. Ünneprontó vagyok, de nem. Még régen egyszer, de nem szeretnék újra beleesni abba a hibába, hogy megtesszük és csak rosszabb lesz a helyzet. Amíg legalább itt meghúzzuk a határt, addig talán jobb. Többször szóba jött már, hogy barátok vagyunk csak... és azok is maradunk. Bár én közöltem vele, hogy nincs szükségem barátokra, van elég. Párt szeretnék már találni, akivel kölcsönösen teszünk egymásért. Jeongbin a veszekedés alkalmával megírta nekem, hogy a kislánykák már a múlté és nem beszélget a céges lányokon kívül másokkal. Két társkeresőn is láttam. Úgy visszakérdeztem volna, hogy "akkor azokon pasikkal ismerkedsz?". A tegnapi napon meg is említettem és még a végén ő kérdezett vissza, hogy én miért használom, mert ő nem használja, csak épp felnézett rá egy értesítés miatt. Nem szerettem volna még több olajat önteni a tűzre, így higgadtan kezeltem az egészet. Közöltem vele, hogy már nem érdekel az alkalmazás és törölni akartam. Erre a válasz: akkor töröld. Öhm excuse me, but what about you, bruh? Ja hát ő nem tudja hogy kell és hogy de én egyébként is miért használtam. Azért, mert szerettem volna találni valakit, aki értékel engem, stb. Válasz: Akkor találj...

Szeptember 6-án a padon amikor láttam a lány üzenetét, aki ráadásul koreaiul is írt neki... először próbáltam nem szóba hozni, de a nagy pofámmal nem bírom ki. Illetve ő vette észre rajtam, hogy nem okés minden. Visszakérdeztem, hogy tényleg nem beszél-e más lányokkal. Azt felelte, hogy tényleg. Végül leesett neki, hogy az üzenetről beszélek. Megmutatta nekem és csak egy üzenet kérelmezés volt messengeren. Azt is láttam, hogy mennyi volt. Rengeteg. Instagramon is rengeteg van neki. Alapvetően olyan vagyok, hogy ha tudom, hogy valakinek fontos vagyok, nem zavarnak az ilyenek, ám ő még egyszer nem tudta nekem kimutatni, elhitetni velem, hogy fontos vagyok neki. Az egy dolog, hogy jól érezzük magunkat sokszor egymással, de ez nem jelent semmit. Aznap este még egyszer sikerült jól megbántania. Már egyszer említette nekem, hogy bonyolult vagyok. Akkor az volt rá a válaszom, hogy csak számára vagyok az, ő tesz azzá. Volt itt egy srác, akivel randiztam és minden tökéletes volt. Rá is kérdezett azonnal, hogy van-e barátom, bár nem értettem ez miért olyan fontos neki, hisz akkor még, augusztus végén, az első új talin se voltunk túl. Azon a vasárnap estén újra felhozta, ráadásul azért esett rosszul, mert pont akkor úgy éreztem, hogy valami kicsit nem stimmel a kedvével és próbáltam felvidítani a baby shark-ot énekelve. Mégis csak annyit tudott kinyögni, hogy "hard" vagyok. Annyit tesz, hogy nehéz velem. Miért zavar ez annyira? Mert elegem van abból, hogy ilyenek a srácok. Csak az kell, hogy egy lány full nulla és egyszerű legyen, aki mindenre bólogat és vihog. Neki minden "complicated", ami több egy pohár víznél... csak mert maga se látja be, hogy vannak negatív gondolatai. Inkább elnyomja azokat, mint, hogy férfiként elfogadja és változtasson azokon. Végül észrevette, hogy megbántott és próbált felvidítani, csinált vacsit... este 10-kor. Előtte ebédre készített kimbapot is, ami kicsit szétesett, de nagyon finom volt.

Van egyik srác, akivel egy ideje már beszélgettem. 3 hónapig volt itt... akárcsak a legtöbb alkalmi melós koreai, aki a Samsunghoz jön. Géptelepítők na. Olyan, mint Minseong, aki azóta már visszament Koreába. A 2 hét karanténján is túl van. Viszont az a srác, akit az előbb megemlítettem... ő ugyanabban az épületben dolgozott, mint én és sokszor látott engem. Írt is olyankor, hogy látott, de én sosem tudtam, hogy ő az, ezért kértem, hogy köszönjön oda, de sosem mert, mert a kollégáimmal voltam általában. Képet is alig láttam róla, így mondtam neki, hogy szeretnék a melóban pár szót váltani vele mielőtt munkán kívül találkozunk. Megírta, hogy 9-én reggel hazamegy. Elég hirtelen jött és nem volt esélyünk találkozni addig, de nagy nehezen megbeszéltük, hogy munka után autóval eljön arra, amerre én lakom. Ez nem kis szó, ugyanis nem lakom közel a belvároshoz. Habár autóval volt, akkor is késő volt már, majdnem este 9 óra. Nagyjából fél órát sétálgattunk a környékemen és beszélgettünk... koreaiul, angolul, ahogy meg tudtuk oldani. Aranyos volt és szomorú, hogy csak az utolsó nap találkoztunk, de van rá esély, hogy visszajön.

Későn kerültem tehát ágyba azon az estén, mert én már benyanyultam és nálam minden este 9-kor takarodó van. Ilyen szempontból viszonylag unalmas lettem. Hazaérek, kaja, zuhi és megyek aludni. Hétvégenként szoktam kimozdulni, de lassan annak az időszaknak is vége. Jön vissza a korona-időszak. Szeptember 9-én mit sem sejtve bementem dolgozni. Egy ideig rendben ment minden, aztán a reggeli meetingen közölte Mr Lee, hogy az egyik kollégánknak - aki már egy ideje nem jött - pozitív lett a teszje. A meeting után én segítettem Mr Lee-nek összeírni a neveket, akik ott voltak a meetingen amikor az a kolléga még jött dolgozni. A mi részlegünkről 2 mérnököt leszámítva mindegyik hazament, a koreaiak is. Körülbelül 20-an, így az a két mérnök (akik közül az egyik új kolléga) és az assistant manager maradt tartani a frontot jövőhét szerdáig. Azért csak egy hét a karantén, mert későn tudtuk meg a teszt eredményét, így már 1 hét eltelt. Én azzal a kollégával szinte egyáltalán nem beszéltem. Azonban Jeongbin sokat volt a közelében. Ha ő elkapta, akkor tuti, hogy én is. Egyelőre jól vagyok. Az egyik kollégám autóval eldobott minket, úgyhogy tegnap ahogy hazaértem, nekikezdtem a pihenésnek. Bevallom, nem jön rosszul, mert már a managerem is mondta, hogy vegyek ki szabit. Rám fér és szerencsére fizeti a cég ezt az egy hetet ugyanúgy mintha bent lennénk és dolgoznánk. Jó fej a Samsung, mert erről a cég dönthet szabadon és így határozott. Jogos, mert azóta is csörög a céges telefonom és intézem, amit tudok. Ilyen az irodai munka. Azt nem tudod a munkahelyen hagyni.

Sajnos szokszor azt tapasztalom az utcán, tömegközlekedésen, hogy sok embert nem érdekel ez az egész még annyira sem, hogy maszkot vegyen fel. Gusztustalannak tartom ezt a hozzáállást. Tudom, hogy aki az én blogomat olvassa, az értelmes eléggé ahhoz, hogy hordjon és felfogja, hogy ez elsősorban a másikat védi, nem a viselőt. A maszk hordása nem nagy dolog. Ennyit mindenki meg tud tenni. Legyetek nagyon óvatosak! Vigyázzunk egymásra! Stay healthy! ♥

Már alig vártam, hogy hazamenjek a melóból. Csak egy óra választott el attól, hogy végezzek. A srácokat is... ám megérkezett a magyar főni és mindenkire ráparancsolt, hogy akkor költözünk. Most??? Ja... 16 órakor össze kellett pakolnunk mindent és átcipelni azokat az új épületbe. A régi iroda, igaz, hogy nem volt a legszebb, de imádtam. Csak mi voltunk ott, családias volt a hangulat... ám a gyár bővül és a területünk az új épületbe kerül át. Illetve azóta már ott vagyunk egy ideje. Ez talán már két hónapja volt. Azóta hozzászoktam, de nem mondom, hogy a kedvencem. Nagyobb az iroda és nem csak a közvetlen területünkkel vagyunk együtt. Ráadásul mióta ott vagyunk, napi szinten látom Jeongbint is és ráadásul többnyire egymásra is néz az asztalunk. Mellette pedig egy ukrán kislány ül, akit eleinte megpróbáltam kedvelni, de a nyávogása és az affektálása kiidegel. Minden egyes koreaival nyávog és fut utánuk. Ez az ami nekik kell. Élvezzék csak, nem szólok bele. Csak nekem bár ne kellene hallani és látni napi szinten.

Július elsején új koreai főnit kaptunk. Először félelmetes volt, mert előtte lazábbak voltak a dolgok, de már hozzászoktunk. Egyébként menő. 8 éve él Magyarországon. Más helyeken is dolgozott már, cégen belül és kívül is. Beszél magyarul. Nem mondom, hogy néha nem nehéz megérteni, de leemelem előtte a kalapom, hogy így megtanult magyarul. Elég közvetlen. Nem olyan rég mutogatta nekem és egy másik kollégámnak a kutyusáról készült videókat. Szeret magáról beszélni, de nem gond. Tény, hogy mióta ő a főni, sok minden megváltozott és ő próbál tenni azért, hogy fejlődjön mindenki és maga a terület is. Mr Lee - meglepett mindenkit gondolom. Még egy assistant managert kaptunk, valamint egy magyar-koreai tolmácsot. Mi a vicces ebben? Még beszélgettem vele és... 9 hónapot élt Koreában. Ami még viccesebb... hogy ugyanabban a guesthouseban dolgozott mint mi... pont előttünk... ismert mindenkit, akit én és pont pár nappal azelőtt ment el, amikor én megérkeztem. Akkorát koppant, amikor megtudtam, hogy ő az és egyébként a guesthouseban meséltek is róla nekünk. Jóban lettünk a lánnyal rögtön. Aranyos. Egyelőre nehéz neki a tomácskodás, mert annyi szakszó van, amit én se tudok még... magyarul se. Közben másik területnek is én lettem az adminisztrátora. Két területet viszek és most, hogy megkaptam a másikat is... igaz, hogy nincs sok ember ott, de sok gondot kaptam velük együtt. Nagyon kedvesek amúgy, jól kijövök velük is, mint eddig mindenkivel. Eddig nem volt rengeteg feladatom, de most érzem, hogy hirtelen rengeteg minden szakadt a nyakamba. Néha nem tudom mit csináljak, annyira káosz az ami a cégnél megy... és semmit nem lehet egyszerűen megoldani. Habár... ami a vicces, hogy volt egy számla, ami körülbelül 2 hónapja nem lett kifizetve. Megkaptam én és tök simán megoldottam. Nem értem miért kellett ezen ennyit ülni. Amit szánalmasnak tartottam, hogy az előző adminisztrátor írt a cégnek, hogy már én vagyok az admin, engem cseszegessenek a számlával, amikor még azt sem tudtam mi az és mi történt annál a területnél. Kicsit gusztustalannak tartottam ezt a húzást, de így még viccesebb volt megoldani. Csak azt sajnálom, hogy nem vághatom oda a csajszinak, hogy "mennyé csaje haza magadnak, idióta és lusta vagy". Közben annál a területnél az egyik csávesznek szerintem bejövök. Szerintem is aranyos, de megtartanám a kapcsolatunkat a chingu szinten, ha lehet. Imádom egyébként a kollégáimat. Annyit nevetünk mindennap, hogy már csak miattuk megéri bejárni. Nem tudnék a srácok közül olyat említeni, akit nem kedvelek.

Jaaa és lett frufrum ésésésés jól állll. ^w^

Jeongbinnel azóta sem beszéltünk. Éppen elég, hogy naponta bambuljuk egymás fejét. Van egy magyar srác, akivel nagyon jóban van... és én is. Nem olyan régen összefutottunk így hárman egy k-pop buliban. Végig egymás nyakán lógtunk azzal a sráccal. Imádom, akkora forma... csak túl jófej és barátságos. Talán olyanokkal is, akikkel nem kéne. Jeongbin persze kedvetlennek tűnt végig. Amikor épp egyedül ült a pultnál... abban az 5 másodpercben amikor nem rohamozta meg 143 lány... (Csak hogy el tudjátok képzelni, nekem néha NCT Dream-es Jaemin beütése van)... odaültem mellé és megkérdeztem, hogy "are you fine?" Igennel felelt, de nem tűnt meggyőzőnek. Megsimogattam a hátát és mondtam neki, hogy legyen is fine, én azért itt vagyok. Utána a srác is odajött és hárman csináltunk pár részeg képet, mint THE BEST EMPLOYEES of Samsung tbh. Hehehe. Van egy lányka aki jó barátja Jeongbinnek, én azonban nem vagyok vele túl jóban. Az este folyamán egyszer Jeongbin "eltűnt" és elkezdte keresni a sráccal. Mondtam nekik, hogy hagyják már békén, hadd élje az életét. A válasz az volt, hogy de 15 éves szinten van Jeongbin. Ezt én is jól tudom, ezért nem folytattam a "kapcsolatomat", vagy mimet vele... de hadd "nőjön már fel". Így pedig nem fog, ha állandóan vigyázni kell rá. Arról nem is beszélve, hogy Mérleg és imádja a figyelmet. Egy kicsit benőhetne már a feje lágya, de nem fog, mert mindig mindenki fut utána - ezért nem érzi, hogy neki is próbálkoznia kéne egy kicsit is... úgy van vele, hogy "a másik úgyis keresni fog". Na mi pont ezért nem beszélünk már. Nekem nem megy, hogy fussak olyan után, akitől nem látom, hogy kölcsönösen fontos lennék neki. Másnap reggel írt viszont Jeongbin, hogy biztonságban hazaértem-e. Váltottunk pár szót, de mivel nem voltam túl lelkes, nem folytatódott. Ezután a munkában az egyik kollégám (céges rendszerben lévő) messengerével szórakoztam. Írta a kollégám, hogy "Cassie is crazy right?" mire ő azt válaszolta neki, hogy "she is a dark angel". Nem tudom mire vélni... ez most pozitív vagy negatív? Lehet azért írta, mert a buliban full feketében voltam és a személyiségemet is így látja. Mittomén, de annyira nem fontos. Már lassan hónapja Koreában van... úgyhogy hamarosan visszajön, amit nem szeretnék. Érdekes, mióta nincs itt, az ukránkát nem hallom úgy nyávogni. Nem is hiányzik.

Ahogy mondtam, még épül a gyárunk. A gyártósorokat is be kell telepíteni, emiatt koreaiak jönnek ide... azonban általában maximum 3 hónapig maradnak. Meg is szívtam ezzel. Kétszer. Megismertem egy srácot, megkedveltem, együtt töltöttünk egy hétvégét, következő héten visszament Koreába. Jelenleg, akivel együtt vagyunk... félig hivatalosan... ő is augusztus végén haza fog menni. Úgy volt, hogy augusztus elején megy, tehát már teljesen kivoltam, majd amikor kiderült, hogy mégse... nagyon örültem, de megint érzem, hogy közeledik a pillanat, amikor visszamegy. Ő már lassan három hónapja itt van és persze, hogy az utolsóban ismertem meg. Ha vele vagyok, olyan érzés tölt el, hogy már régebb óra ismerjük egymást. Meg az, hogy jól megértjük egymást, pedig nem tud angolul semennyire, így koreaiul beszélgetünk. Az én koreaim még nem olyan jó, tehát adódnak nehézségek, mégis tudunk kommunikálni. Minden megoldható, ha az ember akarja - ebből látszik. Én ennek mondjuk örülök, mert csak így fog fejlődni a koreai tudásom, ha gyakorlom. Amit nagyon becsülök ebben a srácban, Minseungban, hogy alig van ideje... konkrétan egy szabadnapja volt 3 hónap alatt. Szombaton és vasárnap is dolgozott. Azt az egy vasárnapot, ami szabad volt neki, velem töltötte. Munka után is találkozik velem és képes szakítani időt rám, úgy, hogy edz is minden hétköznap. (Olllllyan teste van, ejjj, el nem hiszitek.) Ezek után nem fog érdekelni senki hisztije, hogy milyen elfoglalt. Minden azon múlik hol vagy az illető prioritás-listáján. - Don't forget this so don't underestimate yourself. Be brave enough to realize how much you mean to someone you like.

4 év után csinálok ötödik részt a bejegyzés-sorozatomnak, ami igazából annyi, hogy ajánlok nektek dalokat, amiket én (nagyon) szeretek... de most ez is csak röviden, mert ihletem nulla és egy között ingázik... T_T Ma menni fogok egy koreai-magyar találkozóra, amit egy barátnőm szervez... illetve a barátja, de ismerem őket és sok nagyon cuki ember lesz ott. Azért szeretek menni, mert tényleg a barátkozásról szól, beszélgetünk és nem a hook-up a célja. Holnap pedig az unokanővérem fiának keresztelőjére megyek.

   ▶ Dua Lipa, Hwasa :: Physical    ▶ Berry Good :: Love Letter    ▶ Hot Place :: TMI    ▶ Ava Max, NCT 127 :: So Am I    ▶ Lady Gaga :: Stupid Love    ▶ NCT 127 :: Punch    ▶ Somi :: What You Waiting For ...

IT'S MA BDAY ! Oké... már nem, de pár napja az volt. Október 16-án. Már jó ideje nem írtam bejegyzést, ami annak köszönhető, hogy az életem nagyon bonyolult lett és manapság a legnehezebb dolog számomra, hogy összeszedjem a gondolataimat. Whatever... elmesélem most gyorsan, hogy kik fordultak meg az életemben... úgy mostanában. Kezdeném azzal, hogy vannak kollégáim, akikkel jobban kijövök, mint a többivel, bár még barátnak nem sorolom be őket. Amúgy is nehéz nálam elérni azt, hogy barátként tekintsek valakire, azok után, ahányszor már elhagytak. Szóval van pár jófej kollégám, akiket szintén nem szeretnék név szerint emlegetni, mert túl sok van ahhoz. Alapvetően amúgy is mindenkivel kijövök, akivel ki szeretnék. Akivel pedig nem, az számomra nem több a O₂-nél... azaz a levegőnél. Oké, amúgy a levegő több mindenből áll össze, de AH~ whatever. Trixi a legjobb barátnőm. Nagyjából egy éve ismerem már, de nagyon sok mindent éltünk már át együtt. Elég szomorú, hogy egy másik városban él, vonattal nagyjából 2 órára Budapesttől... de általában minden hónapban találunk legalább egy napot, amikor vagy ő jön fel, vagy én látogatok le hozzá. Ilyennek látok én egy igaz barátságot. Nem kell állandóan egymás seggében lógni, meg... igazából nem tudunk... de mégis megmarad ugyanolyannak a kapcsolatunk. Az ő kedvenc bandája a Beast / Highlight, a drágája Yoseob. Az enyém ugye - a Bigbang mellett - a Snuper... és tavaly nyáron még jöttek Londonba. Egészen pontosan egy koreai fesztivál volt, ahol fellépett az Exid, a Knk, a Highlight és a Snuper. Mind a kettőnk kedvence! Na... ott kezdődött igazán a barátságunk. Amikor megtudtuk ezt a hírt, még nem voltunk jóban olyan régóta, de mégis eldöntöttük, hogy együtt megyünk. Igazi élmény volt számunkra. A mai napig fel sem tudjuk fogni, hogy igazából megtörtént. Most pedig... megyünk vissza Londonba... egészen pontosan 5 nap múlva. Anyum is jön. Nekem ugye a kedvenc városom London és bármikor szívesen megyek oda. Október végére kaptam szabit, úgyhogy azt gondoltam, hogy ott is ünneplem a szülinapomat két olyan személlyel, akik a legfontosabbak számomra: anyum és Trixi. Így hát hárman utazunk is pár nap múlva. Az Instagramomon egyébként, ha bekövettek, majd teszek is ki képeket, amiket láthattok. Uh... na a barátokra... azaz a mindenféle emberi kapcsolatokra visszatérve. A srácok... meg egyebek...

Lesznek olyan témák, amikre lehet, hogy majd pár későbbi bejegyzésemben részletesebben is kitérek, vagy még beszélek róla, egyelőre azonban csak említéseket teszek azokról, akikkel találkoztam, vagy amik történtek velem. Pár személy annyira nem tett rám mély benyomást... némelyikük azonban örök életemre megmarad az emlékezetemben. Zennel szakítottam... június 30-án. Hivatalosan azon a napon váltunk el egymástól, amikor élőben is megbeszéltük és jeleztem neki, hogy én biztosan nem akarom újra kezdeni. Viszont üzenetben ő vetett véget a dolgoknak (amit aztán később meg is bánt). Június elején megismertem egy koreai srácot. Sungeunnek hívják (legalábbis a blogomon) és ő egy olyan személy, akire örökké emlékezni fogok. Rengeteg szebbnél szebb emlékem van vele. Három hónapot töltöttünk együtt - az egész nyarat. Ő éreztette velem mi is az a fogalom, hogy "nyár", amiről annyit beszélnek az emberek. Az eddigi nyaraim nem voltak túl emlékezetesek, legalábbis semmi különleges nem történt. 2018 nyara ellenben mindig meglesz a kis buksimban. Nem csaltam meg Zent. Írtam neki június elején, hogy van egy koreai srác, akivel találkozhatok-e. Mondtam neki, hogy barátok vagyunk és eszemben sem volt vele csinálni semmit, amíg párkapcsolatban éltem. Zen egyszerűen csak besértődött és annyit írt flegmán, hogy "go". El is mentem találkozni vele. Az első alkalommal a Deákon találkoztunk, ittunk egy-egy limonádét, majd a Cat Cafe-ban kötöttünk ki. Neki is a macskák a kedvencei, így mind a ketten jól éreztük ott magunkat. Egyébként számomra annyira vonzó egy férfi aki imádja a macskákat. Visszakanyarodva... semmi nem volt köztünk. Egymáshoz sem értünk, még egy kézfogás sem volt. Azt hittem többet már nem találkozunk, ám nem így lett. Aznap este írt Zen, hogy csalódott bennem és kezdte a szokásos szövegét arról, hogy mennyire nem támogatom, dráma dráma dráma dráma... hisztizett össze-vissza, hogy megint mennyire gonosz vagyok. Végül írta, hogy "we are done". Egyáltalán nem válaszoltam a regényére. Elkönyveltem magamnak... és őszintén szólva meg is könnyebbültem. Teljes mértékig uralkodni akart felettem, kisajátítani... még a barátaimra is, Trixire is... nem... mondok jobbat: anyumra is féltékeny volt szinte. Nem. Ha egy párkapcsolatban vagyok, én nem csalok meg senkit, ez 100%, de nekem kell egy bizonyos mértékű szabadság. Nem bírom azt elviselni, ha valaki uralkodni, rendelkezni akar minden mozdulatom felett. Arról nem beszélve, hogy ő... neki nem lehetett nemet mondani. 18+ // Sokszor azért feküdtem le vele, mert nem fogadta el, hogyha én nem akartam, úgyhogy inkább belementem, mert sokkal hamarabb túlléphettem a dolgon és "mehettem a dolgomra". Nem is emlékszem olyanra, hogy bármikor én akartam volna és nem ő. // Mindenesetre, amikor elváltak útjaink és ezt megbeszéltük, ő visszakozni akart, újrakezdeni, de én egyértelműen nem. Az az igazság, hogy az én hülye személyiségemmel mindenkit boldoggá akarok tenni és nekem elviselhetetlen, ha megbántok valakit. Nagyon kellett küzdenem, hogy erős maradjak és nemet mondjak. Rosszul esett és sírtam is miatta, mert nem szerettem volna, hogy szomorú legyen. Mondtam is neki, hogy mind a ketten jó emberek vagyunk, de párként nem vagyunk jók. Részemről békében történt az elválás... majd egy hónapra rá írt instagramon egy elég negatív hangvételű üzenetet, hogy én tényleg csak időpocsékolás voltam és hogy köszöni istennek, hogy időben vége lett. Nyugtáztam. Nem válaszoltam rá. Én még mindig követem őt instagramon például, ő engem már nem, bár abban is biztos vagyok, hogy a barátai akik még mindig követnek, megmutatják neki a posztjaimat és a sztorijaimat. Reménykedem azért, hogy nem, mert én nekem a szép emlékek megmaradnak, de ő már O₂ számomra.

Na de ezután jött ugye Sungeun, akivel szintén sok mindenen mentünk keresztül. Az a három hónap - még ha nem is mondtuk ki konkrétan -, kapcsolat volt. Ő is érezte ezt, biztos vagyok benne... ettől meg is rémült. Voltak veszekedéseink. Némelyik intenzívre is sikerült. Emellett azonban rengeteg volt a csodás pillanat. Együtt utaztunk el például Olaszországba. Először Milánóba, majd onnan vonattal Rómába. Legszebb emlékeim egyike az az utazás... akárcsak még jópár vele töltött pillanat. Azonban egy nagyon nagy gond az volt, amit nem mondok ki, páran tudják, az éppen elég is... csak úgy fejezem ki magam, hogy három a magyar igazság. Really? Lol... sebaj, mondjuk így. Emiatt el lehet ítélni engem, bár aki eddig utált, ezután is fog, aki meg kedvel, hát... who knows. Mindenesetre nekem nincsenek titkaim. Tettem pár rossz dolgot, soha nem voltam szent és nem is szeretnék az lenni. Mégis... a nagyobb felelősség az ő oldalán van. Augusztus 31-én visszament Koreába. Azóta csak kakaon szoktunk párszor beszélgetni... onnantól pedig az ő dolga minden. Jövőre viszont, ha megyek ki Koreába, az biztos, hogy találkozni fogok vele. Megígért valamit, amit mindenképp be kell tartania. Volt már a katonaságban és egy viszonylag felettesi poziciót látott el. Ott megismert egy férfit, aki most ott valamilyen vezető, ahol Jiyong katona. Nyilván nem biztos semmi... azt viszont megígértettem vele, hogy bevisz legalább arra a helyre... és jelenleg ez a legnagyobb reménysugár számomra.

Augusztusának közepén elég csúnyán összevesztünk Sungeunnel és úgy is volt, hogy megszakad a kapcsolatunk. Akkor nagyon kivoltam. Még a munkában is sírtam, mert nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Eredetileg akkor 8-9 körül végeztem, de éjfélig ott ültem a pihenőben és alkalmazásokon próbáltam találni egy srácot, akivel találkozhatok. Sikerült. Egy kínai sráccal kezdtem beszélni. Semmiképp nem akartam hazamenni, ezért megbeszéltem vele, hogy találkozzunk a Deákon. Kérdezte, hogy mi van ha találkozunk és elad az indiaiaknak szexrabszolgaként. Azt válaszoltam rá, hogy még az sem érdekel. Másnap egy srác utazott Budapestre. Ő koreai és szintén mély benyomást tett rám. Három napot töltöttünk együtt, ami alatt sokat beszélgettünk és sétálgattunk a városban. Elmentünk magyar étterembe, sétáltunk a várban és a Szabadág-hídon söröztünk. Nagyon jófej, marhára helyes (amit anyum is kijelentett, amikor meglátta) és megbeszéltük, hogy továbbra is ápolni fogjuk a barátságot. Ez azonban nem így történt. Miután tovább utazott - mert éppen világkörüli expediciót tartott, vagy mittomén -, Vietnamban újra összejött az exével. Amikor ezt megtudtam, közöltem vele, hogy ne keressen többé. Majd talán akkor írjon nekem újra, ha valami nagyon SOS dolog történik, illetve amennyiben szakított azzal a p*csával. Egyébként hagyjon békén. Valamit még írt instán, de azóta sem néztem meg. Nem. Én nem fogom megint átélni azt, amit Sungeunnel. Elég fájdalmas volt egyszer is. Ettől függetlenül viszont jól éreztem magam vele, amit azért nem felejtek el, vagy törlök ki.

Ezek után... lassan eltelik két hónap. Beszélgettem más srácokkal is. Illetve az egyik kollégám elkezdett kedvelni, ami szomorú, mert én nem érzem ugyanazt. Azért is rossz, mert kedveltem, mint barát, csak egy kissé elrontott mindent ezzel. Párszor iszogattam a jófej kollégáimmal, a szülinapomat is megünnepeltem velük október 12-én. Oda szerencsére pár olyan kollégám is jött, akikhez közelebb állok - akár barátok is. Annak például nagyon örültem. Az egyik k-pop buliban - ahova egy barátnőmmel mentem - még megismerkedtünk négy koreaival. Átmentünk hozzájuk. Ők csak utazgattak erre és kivettek egy egész házat négyen. Az szintén egy nagyon szép emlék. Nem történt semmi, de egészen reggel nyolcig beszélgettünk kettőjükkel. Ittunk sojut is, majd olyan 11-ig aludtunk. Reggel főztek nekünk, beszélgettünk, hülyéskedünk. Azután pedig elvittek egy kávézóba. Szuperül telt az a két nap.

/// Wassup nowadays ///

Október 14-én Trixivel, Minaruval és az ő anyukájával egy Koreai családi fesztiválon vettünk részt. A fesztivál nem volt jó... mégis örülök, hogy elmentem rá. Az egész napom úgy kezdődött, hogy felkeltem... ő... jó korán. Hogy miért? Mert van Koreában egy srác. Gondoltam itt teszek róla említést gyorsan. Vele megbeszéltük, hogy amikor megyek ki Koreába, akkor pár hetet nála fogok tölteni, mielőtt elkezdek dolgozni Szöulban. Ő Szöultól nagyjából 2 órára lakik egy másik városban. Nagyon sokat beszéltünk, szinte mindennap videótelefonáltunk, vagy csak sima hívásban beszélgettünk. Nagyon megkedveltem, ám az a probléma - amit az elejétől fogva megpróbálok ignorálni, hátha változik -, hogy úgy érzem részben ugyanaz a helyzet nála, mint Zennél. Ki szeretne sajátítani kicsit. Tegnap mikor anyummal beszélgettem a magánéletemről, mielőtt említettem volna, hogy ezt érzem, ő is rávilágított. Nem maradtak kétségeim. Kedvelem, azonban mondtam neki, hogy nem szeretnék kapcsolatot addig, amíg nem találkozunk. Élőben majd meglátjuk, hogy hogy működnek a dolgok. Ezt ő nem igazán érti meg, sajnos. Ő már most úgy érzi, hogy szeret és van, amikor barátnőjének szólít. Az a baj velem, hogy - mint már említettem - én senkit nem akarok megbántani, szóval csak írom neki, hogy nem hivatalosan. Bár már többször mondtam, hogy majd csak személyesen próbáljuk meg a dolgokat komolyabbra fordítani, nem fogadja el. A napokban pedig, hogy nem írtam vissza neki rögtön, azonnal kiakadt és írta, hogy pedig ő bízott bennem, változtam, satöbbi. Tényleg fontos nekem, de én nekem lehet, hogy ez sok. Pár napja, hete még többet beszélgettünk, viszont ahogy neki is mondtam... nagyjából egy év alatt, amíg nem találkozunk, sok minden történhet. Velem történt is.

Aznap először Trixivel találkoztam. Átjött hozzám és hozta magával az ajándékomat is, amit egészen a szülinapomig ki se bontottam. Addig a napig egyiket se... van olyan amit a mai napig nem. Például a srác ajándékát, aki Koreában van. Ő is küldött nekem. Nincs pofám kinyitni, egyszerűen csak bűntudatom lenne, hogy megbántottam... még ha nem is szándékosan. Trixi ajándéka egyébként... olyan cukiiiiiii. Örültem neki, tekintve, hogy oda és még vissza is vagyok a Kakao friendses Ryanért. Biztos ismeritek. Ha nem, akkor kattints ide. Igen, mint mindenki más, én is azt hittem először, hogy egy maci... pedig... bocsika, ha én közlöm először... ő bizony egy oroszlán. Kaptam tőle egy nagy Ryan plüsst. Y A Y ! Nyaaaa... de... nálam beszélgettünk még egy keveset, aztán 10 után valamikor erőt vettünk magunkon és elindultunk. A Kökiből mentünk vonattal, majd egy kis séta után megérkeztünk. Alig lézengett ott bárki. Persze pár k-pop fan már a bejárat előtt táncolt akkor is... egészen az esemény végéig. Nem akarok gonosz lenni, de nevetséges volt egy kicsit, ahogy ki-be járkáltunk párszor és még mindig, még mindig nyomja... sose fejezte be kb. Minaru rögtön jött is ki az ajtón. Megöleltük egymást, aztán beszélgettünk, sétálgattunk... csak nem tudtuk merre. Be is mentünk, ahol Minaru anyukájával is ölelkeztem egyet. Nagyon bírom, tök jófej, fiatalos és lehet vele szórakozni. Ő is szereti az ázsiai, főleg koreai dolgokat, mint Trixi anyukája... és mint az enyém. Szerencsénk van, hogy ilyen anyákkal áldott meg minket a sors, mert hallottam már jó pár kellemetlen szituációt, amikor a szülők nem tudják elfogadni ezt az érdeklődési kört. Az esemény egyébként semmi izgalmat nem tartogatott. Arra számítottam (a legnagyobb csalódásom aznap), hogy legalább koreai kaja lesz. Hát nem volt. Egy fellépőterem volt, ahol egyedül egy taekwondo előadás tetszett. Volt tradicionális koreai tánc is, amiből egy másodpercet láttam. Azon kívül k-popra táncoltak, meg vernyogtak. Azon a fesztiválon - mint mindegyiken, mondjuk -, ahogy beléptem, a k-poppal kellett szembesülnöm. Szeretem hallgatni, de ami a legjobban fel tud idegesíteni, hogy mintha a koreai kultúra csak a k-popról szólna, pedig sokkal több annál. Mindig az a lényeg az ilyen helyeken és ez kicsit sem szimpatikus. Nem azt mondom, hogy ha meghallok egy jó zenét, akkor azt nem kezdem el dúdolgatni. Nem azt mondom, hogy nem lehet belecsempészni a koreai popot az ilyenekbe. Én csak azt mondom, hogy a koreai kultúra nem egyenlő k-pop. Kész.

Legnagyobb csalódásomra tehát koreai kaja nem volt, így mivel éhes voltam, vettem egy szendvicset. A büféknél leültünk Trixivel és Minaruval, míg én egyedül zabáltam azt a nyamvadt MAGYAR szendvicset. Egy kicsit távolabb, az egyik asztalhoz leült egy koreai srác. Szőke hajjal, nagyon jó stílussal. Rögtön kiszúrtuk. Én a szemébe is néztem egy ideig, majd miután megettem a hülye szendvicset, kimentünk az épület elé cigizni. Egészen pontosan csak Minaru anyukája és én cigiztunk, de mind a négyen beszélgettünk, amikor éppen jött ki a srác. Szomorúan voltunk, mert elsétált. Azt hittük elmegy, szóval onnantól nem is igazán foglalkoztunk vele, pláne, hogy láttuk, hogy egy lány utánamegy, aztán beszélgetnek is. A csaj utána mondjuk visszajött, majd még kint voltunk egy ideig... amikor újra láttuk a csávót kisétálni. WTF mikor jött ez vissza? Mivel arról volt szó, hogy kár, hogy nem szólítottuk meg... ráadásul ha ilyenről van szó, én nem p*csölök. Elég bevállalós, nyílt és őszinte vagyok. Ha valamit akarok, akkor teszek is érte. Ismét elkezdett ugyanabba az irányba sétálni, aztán amikor kellő távolságra volt, és átkelt a zebrán... utánakiáltottam, hogy "annyeonghaseyo". Megállt és leült a padra, ami pont a közelben volt és telefonált. A többiek amúgy jöttek utánam. Megálltunk a padnál és beszélgettünk négyen. Igazából vártuk, hogy letegye a telefont. Trixi egyébként jó megfigyelő és kiszúrta, hogy ökölben van a keze. Igazából a hívásból nem sok mindent értettünk, mert nem angolul beszélt, hanem koreaiul... viszont úgy gondoltuk, hogy nyilván ideges, hogy ott állunk - ám, mint később kiderült, nem miattunk volt ideges. Közben persze ott nevetgéltünk, valamint róla beszéltünk. Kijelentettük, hogy durva lenne, ha beszélne magyarul és mindent értene... ugyanis én meg azt állapítottam meg, hogy valószínüleg hosszú távra van itt, mert a telefonjának a tokjában volt egy havi bkk bérlet, ráadásul diák kedvezménnyel. Tiszta Sherlockok vagyunk, amúgy. LOL. Miután letette a telefont, odafordultam hozzá.

 - Do you speak Hungarian?
 - Oh... nem - válaszolt mosolyogva, magyarul.

Igazán sok mindenre már nem emlékszem a beszélgetésből, de sok minden szóba került. Mi ketten beszélgettünk jó ideig, a többiek pedig megismerték egymást. Minaruék ls Trixi jóban is lettek egymással, ami nekem jó érzés. A srácról közben megtudtam pár dolgot. A neve Minki (a blogomon). A szülei koreaiak, de Amerikában nőtt fel, úgyhogy perfekt beszéli az angolt, ami elég szimpatikus. Taekwondozott pár évig. A horoszkópja Nyilas... valamint most szeptembertől még három évig itt fog tanulni az ELTE-n. Még valamit megtudtam... van egy zaklatója. Amikor akkor mesélte, még nem tűnt olyan komolynak a dolog, mégis elég félelmetes belegondolni. Oké, helyes, de azért ennyire hogy lehet valaki elszánt, vagy nem is tudom... elvetemült, hogy kövesse? Csak azért maradt ott, mert egy barátjával megbeszélte, hogy ott találkoznak. Minaruék sajnos közben hazamentek, így Trixi, ő, meg én visszamentünk... és ott elváltunk egy időre. Én megigazítottam a sminkemet az egyik tükörnél, amikor elment mellettem, végül kb azonnal visszafordult, hogy kimegyünk-e cigizni. A büféknél akkor ott ült a csaj, aki még utána futott nem sokkal előtte, így össze is állt a kép. Akkor is megkérdeztem tőle, hogy az-e az a lány és igennel válaszolt. Megálltunk az épület előtt, de jött utána ő is, szóval sétálni kezdtünk. Belékaroltam, hátha akkor úgy gondolja, hogy foglalt és lekopik, de nem tette. Így utólag, szerintem az se zavarná. Sikerült leráznunk, aztán visszasétálva a helyszínre, elváltak útjaink. Én Trixivel sétálgattam arrafelé egy darabig, majd elmentünk a Westendbe bubisteázni. Sok időt töltöttünk ott együtt és nagyon élveztem, hogy végre találkoztunk. [ ... ]

... Úgy gondolom, épp itt az ideje, hogy meséljek egy kicsit Zenről. Ezelőtt is szerettem volna már megtenni. Twitteren egyébként is jó sokat emlegettem már... csak bejegyzésre nem túl sok időm akad. Fáj is, hogy már nem tudok olyan aktív lenni... de mit is mondhatnék? Elért engem is a felnőtt élet. 22 éves vagyok. Elhiszitek? Én sajnos nem tudok belenyugodni, de hivatalosan ez az igazság, még ha nem is érzem magam annyinak. Egyre jobban közeledik az, amikor már lassan el kell gondolkozni az elöteleződésen. Vagy... nem? Csak én érzem így?

Zen és én épp filmet kerestünk angol nyelven... vagy kínaiul, angol felirattal. Eközben beszélgettünk és mesélte, hogy ő a "kis csillag" a családban. A bátyja a nagy csillag. Miért? Azért, mert a neve első szótagjának jelentése csillag, a testvéréé is ugyanaz és mivel ő a kistesó, teljesen jogosan kapta ezt a jelzőt. Nagyon aranyosnak találom a dolgot. Elég sokat mesélt már a családjáról. Mondjuk volt is rá épp elég ideje. Pont ma ismerjük egymást négy hónapja.

 ♡ Lássuk, ki is ő...

Tudjátok, bizalmi problémáim vannak. Nem szeretek senkit közel engedni magamhoz. Vele megtettem. Sokkal közelebb is, mint azt előre elterveztem. Ha követitek a naptáramat az oldalmenüben, vagy engem a Twitteren, akkor biztos olvastátok már a nevét. Mit is kell tudni róla? Zen egy kínai fiú. Mint később kiderült, félig koreai - anyukája részéről -, ezzel a tudattal azonban nincs kibékülve. Jó, azt tudom, hogy ott nem igazán kedvelik egymást a különféle népek. Egy alapszintű rivalizálás mindig jelen van a hétköznapokban. Több koreaitól hallottam már, hogy "hülye kínaiak" és fordítva is. Mindenesetre, ha félig koreai, akkor törődjön bele és ne legyen ellene, én így vagyok vele. Szerintem ez a vérvonal elég különlegessé teszi, de inkább nem emlegetem neki, mert így is állandóan azt mondogatja, hogy biztos csak azért kedvelem, mert félig koreai. Ilyenkor kap egy jól irányzott pofont, közlöm vele, hogy egy nagy idióta és we can move on. Oké, csak vicceltem, MÉG nem pofoztam meg (komolyan). (Bár volt már olyan, hogy szívesen megajándékoztam volna eggyel.) Szeretem a koreai zenét, nyelvet, kultúrát és elsősorban az az ország vonz, de engem Kína is érdekel és nem az lesz a mérvadó, ha kedvelek valakit, hogy honnan származik. Pláne, hogy amikor megkedveltem, nem is tudtam, hogy félig koreai. Ő is állandóan emlegeti, hogy a szeme koreai kinézetűre sikerült. Ez igaz. Elég bolond, amiben lehet az is közrejátszik, hogy 21 éves... majdnem mint én... csak fél évvel fiatalabb nálam. Heh heh heh... well... a csillagjegye Bika. Emiatt elég érzékeny és érzelmes... valamint... makacs. Makacs, akárcsak én, tehát általában nem könnyen jutunk dűlőre. Bár mondhatni én kicsit többször "győzők". Elég bevetnem a "baba arcomat" és a zöld... azaz kék boci szemeimet. Ja, mindig zöldet mond, pedig már ezerszer mondtam, hogy kék. Színvak, biztos... or just stupid. Oké, mostanában már megjegyezte, hogy kék.

Bonyolódik a k*rva életem - ez lenne a bejegyzés egyik alcíme, remélem tetszik

Sose volt túl egyszerű. Senkinek nem egyszerű az élete, I guess. Mindenki kerül döntéshelyzetbe élete során. Olyan döntéseket kell meghoznunk, amikre úgy érezzük nem állunk készen, vagy talán sosem fogunk. A Mérlegeknél talán ez még fel is erősödik, hiszen az egyik - ha nem a LEGdöntésképtelenebb jegy az összes közül.

- MUNKA - Nagy általánosságban dolgozom, egyébként. Ott nem történik semmi különleges. Vagyis, vannak légitársaságok, amire becsekkolom az utasokat. Ezek a: British Airways, Iberia és a charter járatok (főként nyáron). Most, januárban lesz egy újabb képzésem. A Turkish Airlines-t fogom csekkolni. Amikor megtudtam, hogy elküldtek arra a tréningre, el sem hittem. Nagy falatnak tartom... legalábbis nekem. Nem maga a rendszer a nehéz - abba már volt betekintésem az online tréningnek köszönhetően. Ami a nehézséget jelenti számomra, az a sok nemzet ami utazik vele. Eskü, olyan útlevelek, nemzetiségek vannak, amikről még nem is hallottam és ugyanilyen kategóriájú végállomások. A Turkish Airlines tényleg olyan helyekre repül, ahova mások alig, vagy egyáltalán nem. Ezek miatt pedig különbnél különbebb vízumokat is kell nézni. Na, de... újabb kihívások. Jöhetnek.

 ♡ Lássuk, hogy is kezdődött...

Még augusztus végén volt 4 nap szabim. Sokat voltak itt a rokonok, mert elkezdtük ugye felújítani a házunkat, az unokatesóm és a nagybátyám pedig segítettek. Illetve ők csinálták. Őket szeretem is, de az unokatesóm gyerekeit nem bírom elviselni. Attól nem is beszélve, hogy az áramot is ki-be kapcsolgatták a környéken, mert a köztéri világítást is csinálták. Na, de el nem hiszitek, hogy MINDEN EGYES ALKALOMMAL akkor kapcsolták ki egy napra az áramot, amikor itthon voltam. Olyan még nem volt, hogy dolgoztam éppen. Az egyik ilyen volt augusztus 29-e, szóval gondoltam gyorsan tervezek valami programot. Sikerült is. Megbeszéltem Trixyvel egy találkozót. Egy spontán elhatározást követően tehát leugrottam a városkájába vonattal, ami több, mint 100 km-re van Budapesttől. Nem tudom zavarná-e, ha leírnám melyik városról van szó, szóval inkább úgy döntöttem nem hozom nyilvánosságra. Augusztus 29-e... ejj... reggel szokás szerint késett a buszom, így kicsit aggódtam, hogy elérem-e a vonatot és, hogy előtte lesz-e időm jegyet venni. Hát volt. Ráadásul még viszonylag sokat is vártam a vonatomra a Ferihegyen - egyébként. Nem vagyok finnyás, ha nem új vonat jön, de nem élveztem az utat. Azt hittem megfulladok az úton. Annyira dohos, poros és fullasztó volt a kabinban ülni. A zenehallgatás legalább elvonta valamennyire a figyelmem. Amikor megérkeztem, Trixy ott várt már rám. Először sétálgattunk kicsit - igaz, nem volt más választásunk. Elmentünk a Lidl-be Somersbyt venni, közben mutogatta a városa "látványosságait", tehát pár szobrot és egy parkot, kb. Ezután átmentünk hozzá és ott hülyéskedtünk. Rendeltünk pizzát, beszélgettünk és videókat néztünk. Elkezdtük nézni a Death Note amerikai változatát, de talán 20 percig sikerült eljutnunk. Onnantól nem bírtuk tovább. Olyan unalmas és... nem is értem. Az amcsik fognak valamit, ami jó és mindenképp muszáj egy gagyi feldolgozást csinálniuk belőle. Lásd: Oldboy. A nap sajnos nagyon gyorsan eltelt, pedig az utolsó vonattal jöttem haza. Aranyos volt az anyukájától nagyon, hogy marasztalni akart, aludjak náluk. Mondtam, hogy legközelebb nem ússzák meg akkor. Nem is úszták! Azóta... pont 3 hónappal erre, novemberben a 28-át és 29-ét náluk töltöttem. Igazából szerettem volna ott aludni akkor is... de... véletlenek nincsenek. Ennek így kellett alakulnia. A legfurcsább, hogy egy ilyen apró döntés is lényegesen kihathat a jövőre. Azért mondom ezt, mert ha ott alszom, valószínűleg nem nagyon kezdeményezek beszélgetést Zennel egy alkalmazáson keresztül. A vonaton hazafelé kezdtem el vele társalogni. Már akkor tök jó fej volt...

Augusztus utolsó napján szintén jöttek a rokonok a kedves kis neveletlen kölkökkel. Muszáj voltam újfent valami találkozót összehozni. Sikerült. Egy nappal előtte írtam Zennek, hogy találkozzunk. Így utólag visszanézve, lehet, hogy ez a találkozó túl gyorsan történt a megismerkedésunk után. Lehet kicsit még húzni kellett volna a dolgot. Vagy ki tudja... minden okkal történik. Elég gyorsan csöppentünk bele a dolgokba. Esetleg... ha nem csókol meg olyan hamar, kicsit tovább játszhattuk volna a "nem vallom be az érzéseimet" játékot. Játszottuk azért egy kis ideig, bár bevallom... nekem szimpatikusabb lett volna tovább húzni. Dráma azonban így is van elég a kapcsolatunkban. Amikor először találkoztunk, még csak gyakornok volt a cégénél, mert közben egyetemen is tanult. Azóta lediplomázott a Szegedi Tudományegyetemen. Csodálom érte. Én itt, a saját országomban nem vagyok képes megszerezni egy diplomát, ő viszont angol nyelven, egy másik kontinensen megtette azt. Büszke is vagyok rá. Ebből gondolom egyértelmű, hogy jól beszél angolul. Ez mondjuk elengedhetetlen is, mert a világnyelven beszélgetünk egymással. Egy bankban dolgozik, by the way... és hivatalosan déltől van két óra kajaszünete, amit azon a napon együtt töltöttünk. 1 órát utaztam odáig, de nem bántam, addig is telt az idő, amit nem kellett otthon töltenem. Vele is nagyon jól... túl gyorsan eltelt az idő. Még mindig emlékszem rá, amikor először láttam. Fekete ruhában volt, öltönyben, én pedig vajszínű, virágos szoknyában. Beültünk kávézni, aztán sétáltunk egyet és leültünk beszélgetni egy parkba, a Deáknál. A kávét akkor ő fizette, azzal a feltétellel, hogy a következő találkozó alkalmával a piát én fizetem. Tehát lesz következő találkozó - állapítottam meg. Élőben is jól megértettük egymást. Sok minden jött szóba: barátok, kultúrák, kedvencek, munka. Nagyjából ennyi fért bele 2 órába. Azt azért hozzá kell tenni, hogy aznap este még sikerült összeveszni azon, hogy közli velem, hogy 99%-os benyomást tettem rá. Ha sminkkel megyek 100%-os lett volna. Ott úgy kiakadtam. Leginkább tudjátok miért? Egész fiatalkoromban utáltam magam, ahogy kinézek. Nagyon sokáig viszonylag erősen sminkeltem magam, hogy elfogadjam magam, mert azt hittem az segít, úgy szebb vagyok. Mára sikerült elfogadnom azt, ahogy kinézek smink nélkül is, és ez már nem befolyásolja az életem. Nem vonz ez a világ. Párszor kisminkelem magam, de nem vagyok úgy oda érte, nem is értek hozzá. Ha összehozok valamit, akkor is csak maximum spirál, tus, vagy szemceruza. (Azt azonban elismerem, hogy van aki művészeti szintre képes fejleszteni, tud gyönyörű lenni.) Ezzel a kijelentéssel újra azt éreztem, hogy nem lehetek 100%-os smink nélkül. Beközölte, hogy ez az ő kultúrájának része, hogy a lány sminkkel megy a találkozóra. Nem tud érdekelni. Ő jött ide, alkalmazkodjon ő. Nyilván ha én megyek Kínába, majd én fogok. Ami a legviccesebb volt akkor, hogy ő állapította meg rólam, hogy érzékeny vagyok. Az vagyok, na, de az ő szájából a legviccesebb ez.

Szeptember harmadikától hatodikáig a mamám kórházban volt, mert rosszul lett és anyum kihívta a mentőket. Aznap nem sokat aludtam. Mondta anyum, hogy nem komoly, úgyhogy ne aggódjak, de ez nem így megy. Amikor megérkeztem a házunkhoz, már ott voltak a mentők és éppen vitték be a kórházba. Anyum velük tartott. 6 órát voltak bent anyumék a sürgősségin. Másnap meglátogattuk és megtudtuk, hogy az éjszaka folyamán a vakbelével megműtötték. Szerencsére minden rendben ment. Ötödikén is voltunk bent, az utolsó nap azonban dolgoztam, de akkor már jött is haza. Nem sokat kellett bent lennie, de már ezt is alig bírta. Én pedig az infúzió látványától voltam rosszul. Mindenesetre anyummal még megbeszéltük, hogy negyedikén elmegyünk Miskolctapolcára barlangfürdőzni. Azóta is tervezzük, mert nem sikerült eljutni. Pont úgy dolgozunk, hogy nem jön ki jól. Azon a napon helyette Zennel találkoztam a munkája után. Beültünk inni és nagyon jókat beszélgettünk. Mivel az első találkozó alkalmával ő vette nekem a kávét, így most az első kört én álltam, azután ő a másodikat és a harmadikat szintén én. Kvittek voltunk. Teljesen önfeledten el tudtunk hülyéskedni. Volt olyan hülye, hogy nem a hely mosdóját használja, hanem elmegy a mekibe inkább 200 forintért vécére. Nem mondanám, hogy annyira részegek voltunk, de már megvolt a hangulat. Csak pár órát voltunk együtt, mert neki dolgoznia kellett másnap reggel. Mindenesetre pár csók még belefért a dologba... az első csók akkor volt vele és azóta is mosolyogva gondolok vissza rá. Romantikus volt. A Nyugatinál voltunk egy helyen. Még jó idő volt, bár amikor lement a Nap, kissé hűvös lett. Mindenféléről beszélgettünk, aztán egy kisebb szünet következett. Az asztalra könyököltem, ő pedig megragadva az alkalmat, közelebb hajolt és megcsókolt. A kedvenc emlékeim egyike. Később lekísért a metrómegállóig, aztán valahogy felszálltam rá és koncentráltam, hogy ne aludjak el hazafelé.

Megbeszéltük, hogy nyolcadikán elmegyünk majd valahova együtt bulizni. Ő szeret bulizni, én meg már régen voltam, szóval belementem a dologba. Üzengettünk közben végig egymásnak... egészen addig, amíg hetedikén is eljutottunk addig, hogy találkozzunk. Kiválasztottunk egy filmet, amit a Westendben adtak angolul. Nem volt nagy a választék, ezért valami akciót néztünk. Renegátok, vagy mi. Nem volt túl jó, de mégis jól éreztük magunkat. Mondta, hogy felőle magyarul is megnézhetünk bármit, a lényeg az, hogy velem legyen. A vicces az volt, hogy a filmben voltak jelenetek, amikor nem angolul, hanem más nyelven beszéltek... amit nagyon jófej módon magyarul feliratoztak, akárcsak az egész filmet... na de az emberek szerintem sokszor azért választják angol nyelven, mert külföldiek és nem beszélnek magyarul. Bár igaz, hogy nem bánnám, ha minden film így menne a mozikban. Elég későn lett vége, amikor már hideg volt, de megvárta velem az éjszakai buszomat. Még aznap akadt ki az Instagramom miatt, ugyanis meglátta a képemet Taesunnal. Semmi oka nem lett volna kiakadni, de talán ez a csillagjegyéből is adódik... még ha nem is volt konkrét kapcsolat köztünk, igyekezett már akkor kisajátítani magának, ami utána még jobban megnyilvánult az egyik nagyobb nézeteltérésünk alkalmával. Az elkövetkező napokat együtt töltöttük. 8-án munka után találkoztunk és elmentünk piát venni. Nála kezdtünk inni és akkor már tökéletesen tisztában voltam vele, hogy nem megyünk sehova. Egyrészt, mert ismerem a pasikat. Tudtam mit tervez azzal, hogyha beközli, hogy először igyunk nála, aztán menjünk bulizni. Őszintén szólva, amúgy sem volt sok kedvem hozzá. Végül nála maradtunk és én mondhatni kicsit gyorsan ittam, gyorsan lerészegedtem, ezért ki is jött belőlem. Abban a pillanatban nem foglalkoztam vele, de utólag elszégyelltem magam, hogy az első alkalommal összehányom a vécéjét. Csodás bemutatkozás volt. (Meg is értem, hogy belém szeretett. LOL) Mindenesetre ő vigyázott rám közben, az azért megmaradt. Hozott nekem meleg teát, rágót, meg amikor a vécénél "imádkoztam", ott volt és ha jól emlékszem, a hajamat is fogta, valamint támogatott, hogy adjam csak ki. Ez szerencsére nem volt hatással a későbbiekre. Maximum annyiban, hogy azóta is jót nevetünk rajta.

No boyfriend, no problem - but at least we don't have to watch dramas, we live in one

Amikor először ittunk nála, nem feküdtünk le. Utána nagyon sokáig továbbra sem. Ettől függetlenül jó párszor nála aludtam. Az ismerkedésünk elején nagyobb összeveszések voltak, mint a későbbiekben. Szerintem szépen lassan megtanultuk, hogyan fejezzük ki magunkat és fogadjuk el egymás hülyeségeit. Akad jó pár ellentétes tulajdonságunk, vagy éppen pont hasonló, melyek nem jó kombinációi egymásnak... mégis mindig megoldjuk a nézeteltéréseket. Eddig sikerült ügyesen felülkerekedni minden negatív pillanaton. A múltamban történt pár dolog, amiket neki nehéz elfogadnia, én azonban nem titkolok semmit. Morális ember. Ez nem tudom annak tudható-e be, hogy kínai, vagy, hogy jó nevelést kapott. A múltam pár részével nincs kibékülve, azonban eléggé szeret ahhoz, hogy elfogadja és továbblépjen. Remélem igaz lesz, amit mindig mond: hogy 2018 egy új, tiszta lap. Csak négy hónapja van köztünk valami és hivatalosan december 15-én mondtuk ki, amit ki kell. Vicces volt, hogy az összes kedves ismerősöm, barátom, jó kollégám mennyire szurkolt már nekünk, hogy jöjjünk össze. Melissa például állandóan kérdezgette, hogy együtt vagyunk-e már végre.

Szeptember 9-én elmentünk az Itoshi nevű japán étterembe. Nem igazán vált be. Nem az étel miatt - az fantasztikus volt. A gond azzal van, hogy nem tudok sokat enni és az egy olyan hely, hogy befizetsz nem kevés összeget, amiből annyit eszel, amennyit tudsz. Ha nem fejezed be az ételt, akkor is ráfizetsz és elvinni nyilván nem lehet. Nagyjából akkor volt az első komolyabb vitánk. Akkor még úgy volt, hogy szeptember végén Taesun jön Budapestre miattam. Ez neki nem tetszett, én viszont még a barátomnak tartottam. Azóta megszakadt a kapcsolatunk... amit sajnálok. Illetve azt sajnálom, hogy ki kellett derülnie pár dolognak. Akkoriban viszont idegesített, hogy Zen ennyire ki akar sajátítani... alig egy hét után. A csillagjegye Bika, így amellett, hogy érzékeny, elég birtokolni vágyó is. (Ez így értelmes, nem?) Amióta ismerjük egymást, minden héten legalább egyszer találkoztunk... átlagban. Igazából összességében csak 2 hét maradhatott ki, ebből az egyik az volt, amikor a vizsgájára készült, december elején. Még akkor is úgy volt, hogy két hétig nem találkozunk, mert készülnie kell, azonban volt egy vitánk, ami után én elmentem inni a barátnőmmel. Belle a barátnőm neve, aki egyben a munkatársam is - a születésnapja december 16-án van (Nyilas) - azt mentünk ünnepelni, pár nappal előtte. Egy kicsit ittas állapotba kerültem, aminek köszönhetően írtam is Zennek, hogy b*ssza meg és nem is szeret. Rögtön felhívott és végül nála kötöttem ki. A vizsgája előtt volt két nappal. A nagy nap pedig december 15-e volt. A vizsga és azután az, hogy megkért, legyek a barátnője.

I am a girlfriend. How to do that? - Sosem voltam még barátnő. Oké, volt már valamiféle izém, meg bohóckodásom, de normális kapcsolatom még nem. Nem is szerettem volna. Félek barátnővé válni. Nem éreztem még teljesen késznek magam rá eddig, most mégis belevetettem magam a mély vízbe. A kapcsolat hivatalos kimondásához képest elég hamar közölte velem, hogy kedvel, aztán később, hogy szeret. Én később mondtam ki ezeket... főleg az I love you-t. Ezzel kapcsolatban... előttem már volt három barátnője, egy magyar, egy kínai és egy japán. Ezért tehát minden ilyen nyelven mondta már másnak, hogy "i love you". Közöltem vele, hogy nekem nem kellenek tucatszövegek, nekem olyat mondjon amit másnak még nem. A szeretleket végül olasz nyelven kezdtük mondani egymásnak, mivel szeretem a nyelvet és úgy még nem mondta senkinek.

Többször voltunk bulizni, valamint a születésnapomat és a karácsonyt is együtt ünnepeltük. Ahhoz képest, hogy nem tűnik olyan soknak ez az idő, sokat tapasztaltunk és éltünk át együtt. Néha eléggé tud fájni egy-egy szava, amit szerintem ő észre sem vesz, de én akkor is úgy vagyok vele, hogy amíg tudunk kommunikálni és meg tudjuk beszélni a nézeteltéréseket, nincs gond. Egyszer már megfogalmaztam, hogy amíg jobban szeretjük egymást a viták komolyságánál, addig minden rendben lesz. Ahogy a karácsonnyal tettük, a szilvesztert is együtt töltjük majd. Már foglalt is helyet egy étteremben. Nem mondja el melyikbe, viszont azt tudom, hogy elegáns ruhát kell majd vennem. Éppen ezért, holnap eljön velem vásárolni, nézni valami szépet.

UTAZGATÁSI TERVEK - 2018

 - KÍNA - Tudjátok, elég nagy dolognak számít Ázsiában, ha egy fiú hazavisz egy lányt... mármint ha bemutatja a családjának. Nos, Zen az "I love you"-val nagyjából egyidőben közölte azt is, hogy szeretné, ha elmennék Kínába a családjához. Először nem hittem, hogy teljesen komolyan gondolja, de mint később kiderült, mégiscsak így van. Nem olyan régen, a vízumigénylő lapot is kitöltöttük együtt. Már csak el kell vele menni leadni. Azt mondta elkísér, úgyhogy valamikor január elején el fogjuk intézni. Eddig útlevelem sem volt, de november 13-án, emiatt azt is elintéztem. Én leszek az első lány, akit Zen bemutat a családjának. Lassan már négy éve itt él és február végefelé hazamegy két hétre. Beijing közelében lakik. Először úgy volt, hogy egy hónapra megy, és én utána megyek az utolsó héten. Pár napot Beijingben töltünk, megnézzük a Nagy falat, de a (köcsög) cége csak 2 hét szabit at neki. Ezért tehát kimegy két hétre és a második héten csatlakozom hozzá. Beijingre sajnos nincs idő, de megigértettem vele, hogy egyszer elmegyünk oda is. A családjának egyébként sokat mesél rólam és már nagyon izgatottak a találkozó miatt. Mesélte, hogy a nagyszülei még nem is láttak európait, szóval biztos meglepődnek majd a kék szemeimen és a "3D-s" arcomon. Az ázsiaiak arca ugyanis "2D-s", a "fehér embereké" pedig "3D-s". Ezt ő mondta! Apukája részéről egyébként nincs semmi gond... és hát... az anyukája részéről sincs semmi komoly, de azért meg-meg jegyzi, hogy jobban örülne egy kínai barátnőnek. Elég sztereotíp hozzáállás, de az anyja szemében minden európai lány megcsalja a párját. Nem igazán értem ezt a felfogást, de mindenképp kedvesen állok majd hozzá. Tisztelettudó ember vagyok. Aranyos volt egyébként, mert mondta, hogy ha megyek, aludjak vele, ne Zennel. Most nem azéééé, de gondolja, hogy itt nem csinálunk semmit a fiával? Most az az egy hét nem oszt, nem szoroz. Kedves ember, csak mindent nagyon komolyan vesz - ezt mondta róla. Emellett Zen állandóan emlegeti, hogy az édesanyja kedvelni fog, mert van pár olyan tulajdonságom, amit ő méltányol. Akkor meg? Áh, anyway, egy szavam sem lehet, mert már most készülnek rá, hogy megyek. Ágyneművel, étellel. Izgulok. Egy európai lány belecsöppen az ázsiai kultúrába. - EU: Párizs, London - Ami még tervbe van véve a 2018-as évre, az Párizs anyummal. Már régóta beszéljük, hogy muszáj elmennünk Disneylandbe. Tavasz környékére gondoltunk, amikor még suli van, így annyira sok gyerek nincs, emellett meleg sem. Én gyermekkoromban voltam egyszer, de egy alkalom semmire nem elég. Londont pedig Zennel tervezem, csak neki viszonylag nehéz a vízumügyek miatt. nekem azért a kedvenc városomba muszáj eljutnom jövő évben is. - PLUSZ - Dél-Korea ugye mindig aktuális nálam. Amint lesz elég időm és pénzem, biztos belevágok. Az egyik jó barátnőm chilei és mindenképp szeretnék eljutni hozzá. Szerintem az 2019-re marad, de Korea után a második opció, pénz és szabadidő függvényében. A harmadik pedig nem más, mint aaaaaazzzz Egyesült Államok. Még nem tudom azon belül pontosan hova, de még egy éve úgy volt Dallasba megyek dolgozni. Azóta vonz a város. Továbbá Washington DC és Los Angeles érdekel. Végül, de nem utolsósorban Kanada, Svájc, Róma (vagy bármely olasz város), valamint az én nagy kedvencem: Svédország. Stbstb...

Good morning~~ mire publikálom ezt a bejegyzést, már úgyse morning lesz, de legalább tisztában lesztel vele, hogy mióta írom. Ami azt illeti, már napok óta, de jelen pillanatban 9 óra van, itten, Budapesten. Direkt választottam ki ezt a gifet... amit jobbra láthattok. Egyrészt a reggel és az azzal járó kávézgatás miatt, ugyanis Kwon úr egy csészét tart a kezében. Másrészt pedig... AZ A KÉZTARTÁS! Oké, már szétnevettem magam ezen, de PLEASE... olyan férfias! Ugye? Ugye. (Mint mindig.) Oké, már régebben is láttam, de mindig jó rajta derülni egyet, ahányszor csak szembe jön velem az interneten. A második gifet egyébként azért választottam, mert nevet és az én szívemnek az esik a legjobban. *nyáltenger indul* Oké, azé' nem terveztem annyira nyálasan cukimukizni itt. Mindenki tudja már, hogy nem szoktam Jiyongot dicsérni. Most sem teszem majd. Mindenesetre csak azt akartam elmondani, hogy mostanában elég keveset látni mosolyogni. Ha mosolyog is, az sem őszinte. Erről tudnék regélni, de nem szeretnék, nincs hozzá hangulatom, még ha a véleményem meg is van róla. Csak az jutott eszembe, hogy augusztus vége van. Nagyon örülök neki, mert van 4 nap szabim. (Ja, megerőltették magukat rendesen.) Amin még jobban görcsölök, az, hogy már egy hónap sincs Jiyong koncertjéig. Izgulok... nem mintha bármi is történne, de tudom, hogy utána teljesen megváltozik az életem és talán már a koncert közben is bőgni fogok. Jaj és mivel anyum a rajongója, azt szeretné, hogy azért csináljak videókat, meg képeket... nekem azonban semmi kedvem hozzá. Nem szeretném azt játszani ott mint mindenki más, és tényleg... nem szeretnék videót készíteni. Majd készít más. Bizonyára nagyon sok lesz róla az enyém nélkül is. 22-én indulok reggel Lufthansával Frankfurtba, ahonnan tovább Birminghambe. Előtte legalább kicsit ki tudok kapcsolni, mert 18-án meg Taesun jön Budapestre és 3 napot együtt töltünk. Egyedül a 21-ét kell túlélnem "egyedül", de aznap dolgozok majd, szóval nem lesz vészes. Bízom a hülye utasokban, majd ők elterelik a figyelmemet. Ah, nem is az előtte lesz a vészes, hanem ami utána vár rám. Ha összejön, akkor 25-én Trixy feljön Budapestre és együtt bubisteázunk. 26-ától pedig megint meló. Leszmivel elütnöm az időt is. Csak nem készít majd ki annyira. Óóó~ ha már Taesunnál járunk~ jelenleg a Jeju-szigeten dolgozik, ahonnan küldött nekem egy szép képeslapot. Annnnnnyira elolvadtam tőle. Írt is rá nekem szép dolgokat. Például, hogy milyen meleg van és csak arra vágyik, hogy megfürödhessen velem a tengerben. Meg, hogy a tenger egyébként szép kék és tiszta, akárcsak a szemem. Továbbá, hogy mesélt a főnökének, azaz a legjobb barátjának a találkozásunkról, aki nem hitt neki. Nem is értem mit nem hitt el azon. Majd kifaggatom, de szerintem minden tök hihető volt. Kicsit talán filmesre és meseszerűre sikeredett, de pont azért volt annyira jó... attól még lehet igaz! Oh és azt is említette, hogy mennyire várja a szeptembert, amikor idejön és főz nekem, meg együtt filmezünk. Horrort nézünk majd, természetesen!

#érzelmihuuuulllámvasút #wtfamidoinganyway [ AUGUSZTUS 22 - 25 ] Egy hete - nagyjából - elkezdtem beszélgetni Gisunggal. Augusztus 20-a körül, vagy pár nappal előtte. Írta, hogy nemsokára Budapestre utazik a munkája miatt és nagyjából egy hetet marad. A munkája... igen... egy modellügynökségnél dolgozik. Ő válogatja össze a p*csákat, magyarán. Váltottunk pár szót Kakaotalkon, megbeszéltük, hogy 22-én - amikor jön - találkozunk. 14:30-kor szállt le a gépe, én pedig 13-kor végeztem volna... csak a kedves brüsszeli rakodók úgy döntöttek, hogy sztrájkba kezdenek, ezért 13 helyett 15:15-kor végeztem. Az egyik járatra rá voltam osztva, ami késve szállt fel innen, mivel eredetileg is későn érkezett a sztrájk miatt. Ő azért megvárt a repülőtéren az egyik kávézóban. Gyorsan átöltöztem a normál ruhámba és odasiettem hozzá. Nagyon fáradt voltam, de azért igyekeztem ébren maradni. Beszélgettünk egy keveset a kávézóban, cigiztünk, aztán lementünk a 200-as buszhoz. Vettünk neki egy heti jegyet és közölte velem, hogy ő engem követ, csak menjek amerre szeretnék. Jó, rendben. Elbuszoztunk a Kökire. Volt egy elég érdekes pillanat a buszon. Megkérdeztem, hogy mikor született, ugyanis a csillagjegye érdekelt... mint mindig, mindenkinél. Mondott egy dátumot, tudomásul is vettem: február 30. Ah, mondom magamban: az nem jó, akkor már Halak, a Halakkal nem jövök ki. Ezt vele is tudattam, aztán ha nem javít ki, hogy ő nem Halak, hanem Vízöntő, akkor a büdös életben nem esett volna le, hogy február 13-án született és, hogy február 30 amúgy nincs is. Azután azon nevettem, ő pedig azzal szívatott, hogy nem tudok számolni, nem ismerem a számokat. Pláne azután, hogy szó esett a magasságomról. Érdeklődött felőle, hogy 168-e, esetleg 169 cm? Büszkélkedett, hogy ő mivel modelleket válogat, ránézésre meg tudja állapítani, hogy ki milyen magas... maximum 1-2 cm eltéréssel. Hááát mondom, ez most nem jött össze, ugyanis 163 vagyok. Nem tudta elfogadni, ami csak erősítette benne azt a hitet, hogy én ugyan nem ismerem a számokat. Persze poénkodtunk ezzel végig, nem kell komolyan venni, bár az tény, hogy a matek sosem volt az erősségem. Mármint a matek sem, meg úgy igazából semmi. LOL. A Kökibe érve, felsétáltam az emeletre, ahol megkérdezte, hogy hova megyek. Válaszként emlékeztettem, hogy azt ígérte nekem, hogy menjek, amerre csak akarok, ő követni fog. Azért megkérdeztem, hogy a mosdóba ugye nem. Nem mentem végül sehova, rögtön a 3-as metrót vettük be. Azt mondta szeretne a belvárosba menni, így oda vezettem. A Deák Ferenc térig metróztunk. Én egyszer átadtam a helyem egy néninek a metrón, mire felpattan ő is és mondja nekem erősködve, hogy álmos vagyok, üljek le inkább én, majd ő állni fog. Addig vitatkoztunk azon, hogy nem ülök le, míg felszabadult két hely. Oda is rángatott. (Nem erősen, nyilván.) Miután leszálltunk, sétálgatni kezdtünk a Dunapart felé, egészen a Ferenciek teréig eljutottunk, ahol eszébe jutott, hogy venni szeretne egy olyan simkártyát, amivel tud ittléte alatt telefonálni és netezni. A repülőtéren is megpróbáltuk, de drágának találta, szóval egy másikat próbáltunk nézni. Párszor eltévedtünk, de csak megtaláltuk a Telenort. Egy keveset vártunk ott, aztán szólítottak. Kicsit idegesített végig, hogy sokat nézte a telefonját, de mindig emlékeztettem magam, hogy nincs jogom rá, hogy emiatt mérges legyek, hiszen nem miattam van itt, hanem a munka miatt. Megvett egyet, de mivel elromlott valami a Telenornál, a nő közölte, hogy nem tudja mikor tudják aktiválni a kártyát. Mindenesetre bele tette a telefonba. Nagyon sokáig nem aktiválták... amikor bent voltunk délután 4 óra volt, aztán talán este 11-kor került erre sor. Jaj meg... azt mondta nekem először, hogy 28 éves. Amikor megírta a szerződést a Telenorral, kellett hozzá az útlevele. A lapon rajta volt a születése. Fel is "kiáltott", hogy basszus, látom az igazi születési idejét. Nem tűnt azért 28 évesnek, éreztem, hogy több, de ha nem hívja fel rá a figyelmem, szerintem nem nézem a lapon. 35 éves, na. Kakálok rá. Haragudni nem haragudtam, de megjegyeztem. Én aztán pláne nem foglalkozom a korral, ha valakivel megtalálom a közös hangot. Beültünk kávézni, aztán sétálgattunk egy keveset a Dunaparton. Először ő kérte, hogy csináljak róla pár képet. Kicsivel később odajött hozzánk egy nagyon aranyos külföldi család. Tényleg naaaagyon szimpatikusak voltak. Anyuka, apuka, egy kisgyerek és az anyuka ölében egy cuki kisbaba. Az apa megkérte őt, hogy csináljon róluk pár képet. Az a képkészítés... hát mondom, a legjobb embert találták meg erre. Szuper képeket csinált és ő irányítgatta a családot, hogy ebből a szögből is,meg abból is, hogy az az épület legyen benne. Tök jól össze is spanoltak az apukával. Annyira jó érzés volt nézni őket, az ilyen spontán cuki pillanatokat imádom átélni. Sétáltunk még tovább, le is ültünk párszor, meg beszélgettünk. Nagyjából 1 órával később újra összefutottunk velük egy másik helyszínen, már a Lánchídnál. Ott is csinált róluk képet, ugyanabban a stílusban. Akkor is jót nevettem, annyira zabálnivaló volt az egész jelenet. Gisung meg is jegyezte, hogy ők a barátai lettek. Elsétáltunk a metrómegállóig, mire feljöttünk egy másik megállónál, be is sötétedett. Nagyon éhes volt, úgyhogy célirányosan egy étterem felé indultunk el. Végig azért győzködött, hogy egyek már vele, de esküszöm, egyáltalán nem voltam éhes. Csak nem tágítottam, de sajnos ő sem. Beültünk egy török étterembe. Vett magának húst, rizst, meg minden jót, plusz egy külön tányéron egy húst nekem... a beleegyezésem nélkül. Fel is vágta nekem és továbbra is csak mondogatta, hogy egyek már. Egymás mellett ültünk. Pár falatot azért sikerült az ő szájába nyomnom, így is. Ettem belőle 5 kis falatot, nagyjából, hogy megnyugodjon a kis lelke. A nagyját akkor is ő ette meg. Ezután elindultunk gyalog a Deáktól a Puskás Ferenc stadionig. Valahol arrafelé volt a hotel. Azt beszéltük, hogy mivel nehéz a táskája, leteszi, aztán megyünk tovább. Akár sétálni, akár inni. Mondta is, hogy felmehetek pihenni. Ha hozzám ér, hívhatom a rendőrséget. Végül nem is mentünk tovább. Nagyjából 20 percenként ki-be jártunk a szobájából cigizni. Egyszer mentünk csak el a hotelból. Amikor vizet szerettünk volna venni valahol. Neki pedig fagyit, ugyanis azt akart enni hirtelen. Először egy Burger King felé indultunk, mert arra emlékeztünk, hogy van a közelben, de kiderült, hogy egy benzinkút is, szóval oda mentünk be. Vettünk vizet, pékárút és neki valami fagyit. Végig kérdezgette, hogy én mit kérek, de tovább hajtogattam, hogy semmit. Megláttam egy óriási plüssunikornist, úgyhogy poénból, gondoltam, rábökök, hogy azt kérem. Meg is ragadta, hogy megveszi nekem. Úgy kellett kirángatnom a karjából, hogy csak vicceltem, nem kérem. Nagyon aranyos és vicces volt. Jaj, nem is említettem még, hogy imádja a gyerekeket és mindig annyira örült, amikor látott egyet. Jó, amiket látott, azok tényleg cukik voltak. Na meg a kávézóban még volt egy ázsiai kisgyerek. Az aztán tényleg zabálnivaló volt. Visszamentünk a szobába. Sajnos van egy elég rossz bőrbetegsége, ami miatt alig tudott aludni egész éjszaka, szóval én se nagyon aludtam. 10 percenként: lefeküdt, felállt, kiment a mosdóba, lefeküdt, kiment a mosdóba, lefeküdt, kiment cigizni, lefeküdt, telefonozott, lefeküdt, felállt, lefeküdt. Félig talán álomban voltam egyszer-kétszer, de nem aludtam el. Mindig mikor felnéztem: "sorry, just sleep". Hát kösz, ooooké, máris. Fájt és viszketett a bőre. Sajnáltam, ráadásul szolidalítottam is, mert felültem az ágyon, törölgetve, dörzsölve a szemeimet. Mégis, ne legyen már egyedül. Ki is mentünk együtt cigizni. Mondta, hogy furcsa, hogy ilyen vagyok, hogy semmit nem kérek. Nagyon aranyos vagyok és szimpatikus neki. Koreában állandóan csak követelőznek a csajok és mindent a pasitól várnak el. Mástól is hallottam már ezt. Nem véletlenül utálom a koreai lányokat. Mindent a pasitól várnak el, ezzel szemben úgy beszélnek velük, mintha a szájukból rángatták volna ki őket. Mondhatni, nem szimpatizálok velük. Visszamentünk a szobába, aztán még beszélgettünk kicsit, végül 1-2 körül nekem sikerült elaludni. Ő nem tudom mikor aludt el, de nekem 23-án 10-tól dolgoznom kellett, így 7-kor szólt is az ébresztőm. Vagyis... előtte már felkeltem és kikapcsoltam, hogy ne ébresszem fel. Így is tök nehezen sikerült elaludnia, nem szerettem volna felébreszteni. 8 körül azért megkértem, hogy engedjen ki. Megbeszéltük, hogy elkísér az állomásig, de mondtam reggel, hogy nem kell, végre elaludt, pihenjen csak. Egy valamit kérek csak: engedjen ki. Magához is ölelt az ágyban egy "thank you" mellett. Egyedül tehát elindultam haza vonattal a Ferihegyig. Onnan busszal haza. Megbeszéltem anyummal, hogy 9:40-re küld egy taxit hozzánk. Te... ne tudjátok meg... soha az életben nem voltam szerintem még ennyire gyors. 40 perc alatt kitakarítottam a táskám, lezuhanyoztam, hajat mostam, megszárítottam, felöltöztem és megkávéztam. Leírni hosszabb, basszus. El sem tudom képzelni, hogy csináltam. 10-re pont bent is voltam. Megbeszéltük, hogy aznap is találkozunk, de végül még egy meetingje volt az este, ezért nem tudtunk aznap már.

24-én, csütörtökön 13-ra mentem dolgozni. Írta, hogy jó lenne, ha munka után találkoznánk, mert látni szeretne. Mivel több meetingje már nem lesz itt, 25-én haza is utazik, Koreába, addigra megvette a repülőjegyet. Ezzel az volt a gond, hogy a munkaidőm, ami 24-én kezdődött, 25-én éjjeli fél 1-kor ért véget. Ez nem zavarta, így is ragaszkodott hozzá. Nagyon hosszú napom volt akkor a munkahelyen, de amikor végeztem, legalább taxival mehettem. Addigra egy másik hotelba költözött, ami a Corvinnál van. Mondtam a taxisnak, hogy oda vigyen. Találkoztunk és nagyjából ugyanaz volt a program, mint azelőtt, csak dohányozni nehezebb volt lejárni. Az volt a gond vele, hogy két különálló ágy volt, így az éjszaka ezzel a párbeszéddel aludtunk el:

Gisung: You can sleep here if you want to.
Cassie: Well, the bed is too small.
...
Cassie: You can sleep here if you want to.
Gisung: Well, the bed is too small.

Éjszaka nem tudom mi lelt, de valamiért rám jött a sírás. Annyira hiányzott Jiyong, hogy nem nagyon tudtam visszatartani. Csak pár csepp könnyet ejtettem, mégis fájt a hiánya. Egy ideig fent is voltam, belebonyolódva a gondolataimba, végül sikerült valahogy elaludnom. Aznap szerencsére nem kellett dolgoznom. Fél 11 körül kelt fel. Én nagyjából egy órával előtte. Kénytelen voltam felébreszteni, mert 11-ig ki kellett jelentkezni. Összekészültünk. Valamiért azon a napon már kicsit ridegebb volt a hangulat. Elsétáltunk a Corvin plázába, ahol ittunk egy bubisteát. Persze ő fizette azt is, ami nekem kicsit azért kínos volt. Nem szeretek lehúzni senkit. Lesétáltunk a 3-as metróhoz, amivel ő elment a Kökiig, én pedig eggyel azelőtt leszálltam. Egy gyors öleléssel elköszöntünk egymástól. Na ő pont az a személy az életemben, akivel szuperül elmúlattam az időmet, de, nem fogok többet beszélni, úgy érzem.

Nekiláttunk a házunk felújításának. Annyira feldob ez az egész! Imádom a változatosságot és a megújulást - jó értelemben, persze. Ez nagyon jó értelem. Az a gond a házunkkal, hogy nem csak a miénk. Kertes ház, csak a papám, amikor elhúnyt, anyumra és a nővérére hagyta. Csak mi hárman élünk benne anyummal és mamámmal. Anyum nővérének már van lakása, máshol él évtizedek óta, de nem akar lemondani erről a házról. Ahhoz, hogy csak a miénk legyen, ki kéne neki fizetni a felét, ugyebár. Nos, ha teljesen felújítjuk növekszik az ára, tehát többet kell kifizetnünk neki. Eddig ezért nem vágtunk bele, de már sajnos elég rossz állapotban volt, szóval nem tudtuk tovább húzni. Ha minden igaz, lesz egy saját részem, ha elkészül. Nagyon remélem, hogy így lesz!

A köztéri világítást is csinálják most a környékünkön. Emiatt holnap 8-tól 16-ig nem lesz áram, amire nem olyan régen hívta fel a figyelmem anyum. Nem tudom mit csinálnék itthon, szóval gyorsan beiktattam egy programot, ami az lesz, hogy holnap meglátogatom Trixyt. Csak úgy leruccanok az innen 100 km-re lévő városkába. Nem lesz olcsó mulatság, de csak jól fogunk szórakozni. Ééééés~ mire befejeztem este 10 van. Hehe. Mindenkinek jó pihenést kívánok az elkövetkezendő napokra!