𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

The power of kindness

2016.02.04. 22:36, Cassie

नमस्ते { Namastē }

"Szia" nepáliul

http://31.media.tumblr.com/e33fa0ff51b17ba6252421511df8d8ea/tumblr_n2vuhwgyBT1rxju95o1_250.gifKessziteddiz!!! Mondtam már nektek valaha, hogy ti vagytok a legcukibbak? Igen, tudom, mondtam már, de most megint meg kell említenem, hogy mennyire sokat jelent nekem amit tesztek értem. Eddig lassan két napja vagyok nyitva csak, de... máris érzem a szereteteket. Nagyon jól esik és hálás vagyok érte! Szeretném viszonozni, szóval remélem a bejegyzéseimmel sikerülni fog valamennyire. Igyekszem gyakran írni és minél jobban éreztetni veletek, hogy csodálatosak vagytok. Kérlek higgyétek el! Most adok is egy házit. Sétáljatok oda a tükörhöz, nézzetek bele és mondjátok: "egy fantasztikus ember vagyok, erős, értelmes és gyönyörű. egy olyan ember, aki nem adja fel, ezért minden kitűzött célját eléri az életben". Do it! Now! *vár, hogy visszaérj* ... Most és amikor csak alkalmad nyílik, tedd meg a kedvemért. Tényleg köszönöm, hogy olvastok. Képzeljétek, tegnap 102 volt a napi látogatottságom. Ma úgy 40-re tippeltem volna hazaérve a suliból, de meglestem és akkor volt 95. Jócskán meglepődtem. Azóta pedig már 160-ra is felugrott. Durva! Thank you visitors! Arra a kemény két bejegyzésemre kapott lájkokat is nagyon sokra értékelem, hiszen ha már nem vagytok beszédesek, legalább az elárulja, hogy van pár ember, akik kedvéért érdemes az írással "fáradoznom". Az eddigi regisztrálóknak üzenem, hogy mindenkiét elfogadom, csak még egy-két változtatást szeretnék végrehajtani a cassieteddy menüpontban. Amint készen van, beengedlek titeket, hogy szabadon törjetek, zúzzatok. Addig kérlek titeket, várjatok türelemmel, továbbá várom, hogy bővüljön a macihadsereg. (Jaj, ez de cukin hangzott.) Amit ezzel az egésszel szerettem volna mondani, az az, hogy becsüljétek meg magatokat. Lehet bele sem gondoltok, hogy egy embernek mekkora örömet okozhattok. Nekem mindegyikőtök fontos és szeretném ha ti is így vélekednétek erről. Sokszor bele sem gondol az ember, hogy a kedvességnek mekkora ereje van. Give love to be happy.

http://33.media.tumblr.com/411dbb417d0589d9ea75ab00a314138f/tumblr_inline_mjtv83vbby1qz4rgp.gif

Nehezemre esett ma is felkelni, pedig 10:30-ra mentem. Jó, abba beletartozik az is, hogy nekem egy óra az út a suliba. Gyakorlatilag el is késtem... ami nem a felkelés miatt volt, hanem mert még tegnap megkért Becca, hogy vegyem fel neki videóra ahogy a kígyóm betömi az egeret. Lol... tegnap megvettem ugye és egész éjszakára benn felejtettem Mickeyt a táskámban. Reggel esett le, hogy ott van. Szerencsére másfél órával előbb keltem, ezért kiolvasztottam. Míg olvadt, anyummal kávéztunk és beszélgettünk. Azután megetettem Wangot. Majdnem 19 perces videó kerekedett ki abból, hogy kajál. Olyan lassan tömi be, de én végig vettem és már majd' lerohadt a kezem. Anyummal ott bámultuk közben és beszélgettünk. Miután megvolt a videó, késve elindultam suliba, majd akkor derült ki, hogy Becca nem is jön aznap. Remek vót~! Még az úton - habár késésben voltam, azért - megálltam egyet kutyázni. :P Benn kiderült, hogy még előbb is érkeztem, mint a tanárnő, szóval nem volt gáz. Az órán megbeszéltük - mert angol volt -, hogy nem kell bejárnunk. Eredetileg 2 csoport van, kezdő és haladó. Azt mondta, hogy a haladóknak nem kell bejárniuk órára, viszont év végén, mivel ez egy szaktantárgy, írnunk kell angol önéletrajzot, motivációs levelet és majd eljátszunk egy állásinterjút - ez az utóbbi lesz a felelés. Már így előre ijesztőnek tűnik. Kíváncsi vagyok milyen lesz akkor, amikor a tényleges számonkérésre kerül a sor.

https://45.media.tumblr.com/c00776603f032a9f5ca3d1b196b5c582/tumblr_npfm1pbAJe1s4eyujo1_400.gifEzután volt egy lyukasóránk, amin leginkább két osztálytársammal beszélgettem és hülyéskedtem. Szóba került Wang kajoltatása. Az egyik lány mondta, hogy nem akarja látni, a másikat eleinte érdekelte, aztán a videó sasolása közben meggondolta magát, majd végül az egyik fiú osztálytársammal néztem végig és beszélgettünk róla. Amikor végre elkezdődött az adatbáziskezelés gyakorlat című óránk, leginkább Exceleztünk, de hasznos volt. Oh! Most esett le, hogy azt mondta a tanár, hogy aki megcsinál egy feladatot holnap reggelig jól, az kap egy ötöst. Omg! Asszem sokáig fenn leszek ma is... >o< Holnap legalább nem lesz sulim.. helyette viszoooooooont megyek Szlovákiába és találkozom Hachival. Elvileg 10:20-kor indul a vonatom a nyugatiból, de egy kis idő lesz az út, plusz biztos, hogy ha már ott vagyok, nem indulok el bubistea nélkül. Az ott tartózkodásom még nem tudom, hogy milyen lesz, vagy mit fogunk csinálni, de kíváncsi vagyok. Ha csak beszélgetünk, már jó nekem. Azután pedig majd azt is elmondhatom magamról, hogy Szlovákiában is voltam és bővül az általam látogatott országok listája. *w* Még ebben nem vagyok biztos, de úgy tervezem, hogy holnap ha sétálgatunk, csinálok nektek videót. (A francba, akkor meg előbb is kell kelnem, hogy kisminkeljem magam... Anélkül pláne nem ajánlott rám nézni. xP) Viszont, többen írták, hogy szívesen látnának videókat. Önként vállaltátok be a kínzást! :D Nem tudom mikor jelentkezem legközelebb... vagyis jobban fogalmazva, nem vagyok biztos benne, hogy holnap a találkozó és a hazautazás után még lesz erőm összehozni valamit, de a hétvégén számíthattok rám, ha minden jól megy.


Omg omg omg omg omg omg omg~! My hero! I can't waiiiiit to see this!!! *o* ♥

Mivel ez a bejegyzés elég rövid lenne - csak gondoltam muszáj megosztanom veletek, hogy mennyit jelent a támogatásotok -, ma is megcsinálok egy tesztet. Kénytelen vagyok valamivel kitölteni a helyet, hogy ne legyen annyira üres... ráadásul szeretem is csinálni, ti pedig úgy tűnik, hogy kedvelitek. A felmérésben is többen szót ejtettetek erről, szóval örömmel fordítgatok és válaszolgatok. Legalább az angolt is gyakorlom. Legyen szép hétvégétek és ne feledjétek, amit ezen bejegyzésem elején írtam nektek! Ölelés minden cassieteddynek!

Ha lenne 10000 dollárod most, mit tennél vele?
Vennék magamnak 20 csomag chipset. (Nyilván annyi pénzzel el tudnám érni. Azon lennék.)

Mikor ittál utoljára alkoholt?
Múlthét vasárnap... de jövőhét hétfőn is fogok. 11 órám lesz, szóval 2 osztálytársammal már el is terveztük, hogy előtte bepiálunk. Ha összejön, várhatjátok a sztorit. xP

Tört már el csontod?
Yepp, a bal karom és valamelyik lábujjam.

Milyen parfümöt használsz?
Nem tudom, mert még Jennytől kaptam szülinapomra és nem az eredeti felirat van rajta. Lecserélte és helyette teleBIGBANGezte. *w* De amúgy tök jó illata van és zöld. Valami B-s a neve, asszem. Ha látnám, tudnám.

Érdeklődsz az írás iránt valamely formában?
Bezony. Szükséges erre bővebben válaszolnom?

Bemutatnád a szüleidnek azt a személyt, akit utoljára megcsókoltál?
Nem hiszem, maximum azért, hogy megtapasztaljam milyen külön show lenne, ahogy társalogni próbálnának "angolul". De amúgy nyilván nem mutatnék be a szüleimnek egy szórakozóhelyen felszedett csávót.

Létezik fiú-lány barátság anélkül, hogy elkezdenének érezni valamit egymás iránt?
Szerintem igen. Nekem vannak fiú haverjaim. Jó, nem barátaim, csak haverjaim, de én egyikre se tudnék máshogyan tekinteni. Számomra ott van az a bizonyos one & only.

Képes lennél összejönni az exeddel újra?
Arra se emlékszem ki volt, de persze, hogyne... :D (It was sarcastic, I hope everyone got it.)

Van a barátaid között olyan, aki szűz?
Nagyon remélem. Egyébként meg majd biztosan meg fogom osztani mindenkivel, hogy melyik barátom szűz és melyik nem. Ez lenni nagyon gúd question, tényleg...

Kivel mentél el enni legutóbb?
Hachival gyrosoztunk még múlthét pénteken.

Az exed egy totális idióta?
Nem, nem az, csak Oroszlán.

Hogy néz ki a póló, amit viselsz?
BIGBANG-es. Rajta vannak a fiúk még a Fantastic Babys korszakból.

Honnan szerezted?
Vettem bótbó.

Ki a legviccesebb ember, akit ismersz?
Az, hogy ki milyen vicces nagyon relatív. Engem Seungri bármikor képes megnevettetni, csak őt nem úgy ismerem. A közelemben... hát... én... és ezt most vicc nélkül, sorry.

Ki volt az utolsó ember, akivel tegnap este beszéltél mielőtt elmentél aludni?
Hachi.

Szeretsz ölelkezni?
Szeretek. :3 (I mean szeretnék.)

Eszedbe jut a szex háromnál több alkalommal egy nap?
Nem. Pont háromszor jut eszembe minden nap.

Barát / barátnő, vagy barátság extákkal?
My one and only love.

Mikor ettél utoljára pizzát?
Nem tudom. Seriously. Nem emlékszem, annyira régen ettem már... de nem is hiányolom különösebben.

Úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt eltervezted?
Nem teljesen.

Az utolsó ember az ellenkező nemből, akivel beszélgettél egyedülálló?
Gondolom...

Amit ma viseltél, felvetted már valamilyen különleges alkalomra?
Nem.

Mit ettél utoljára?
Muffint! *-*

Valahol az otthonodon kívül töltöd ki ezt a felmérést?
Nem.

Mi történne, ha gyereked születne attól az embertől, akit utoljára megcsókoltál?
K*rvára meglepődnék mekkora profi, hogy csókkal megtermékenyített. xD

Nem utálod, amikor a telefonod meghal egy beszélgetés közepén?
De...

Ha tudnád, hogy a megfelelő emberrel vagy együtt, hozzámennél feleségül még ma?
Nem hiszem, hogy 2 óra alatt le tudnánk bonyolítani, szóval nem. :D

15000 dollártért képes lennél meztelenül rohangálni az utcán?
A szerelmem előtt nem lennék képes meztelenül rohangálni. Egyet tippelhetsz.

Kitagadnának a szüleid, ha teherbe esnél?
Ja... mondta is anyum, hogy nehogy unokákat merjek szülni neki, különben még elver a fakanállal.

Mész koncertre vagy fesztiválra most nyáron?
Előre még nem terveztem el így semmit, de nem hiszem. Nem vagyok oda a hányásban alvásért, vagy a heti egyszeri tisztálkodásért. A koncertet még nem tudom... ki tudja hogy alakul. (Nem, úgyse jön ide egyik csapat se...)

Fiatalabb vagy, mint 18?
Most miért kell kiakasztani??? TT_TT

Túlsúlyos vagy?
Most miért kell kiakasztani??? TT_TT (lol)

Mi volt az utolsó dolog, amiért nagyon lelkesedtél?
Szerintem amikor visszajelölt Facebookon Lee Hyeonseo. Akkor nagyon lelkes voltam.

Van elképzelésed, hogy hogyan fogod elnevezni a gyermeke(i)det?
Van. Kwon Jiyong, Kwon Gaeul, Kwon Jinah.

Mikor szexeltél utoljára?
Amikor megírtad ezeket az idióta kérdéseket... és nagyon jó volt... ellenben a kérdéseiddel.

Gondolj vissza a legmeghatározóbb kapcsolatodra. A te hibád volt, hogy véget ért?
A legmeghatározóbb kapcsolatom? *sikít a nevetéstől* Melyikre a rengeteg közül? Jaj, nem tudok választani.

Mi a kedvenc színed?
Citromsárga, kék(, lila, zöld, rózsaszín). Nagyjából ebben a sorrendben.

Mikor aludtál utoljára együtt valakivel az ellenkező nemből? Ki volt az?
Ki írja ezeket? Megnézhetem, amikor egy pornósztár tölti ki? I don't think it's your business, man. ... De amúgy tegnap a cicámmal. ^w^

Leggyakrabban az ágyban csókolózol?
Igen. A macskámmal.

Látott valaki meztelenül az elmúlt 6 hónapban?
A szellemek és a háziállataim mindenképpen. Sajnálom is őket.

Hogyan definiálnád a jelenlegi kapcsolati állapotodat?
Jackpot. Mármint ez most nem a definíció volt... csupán a kérdéshez fűzött megjegyzésem. Hadd vezesselek el titeket egy kalandos utazásra, melyben bemutatom. Nos, ha elindultok a "lol" úton, majd jobbra fordulva a "it will never happen" főút és a "stop dreaming b*tch" utca sarkán megtaláljátok a "you'll die waiting for him" épületet. Ott lakom 40 cicával.

Saját fordítás!
Forrás: Tumblr

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2016.02.07. 10:34
Cassie

http://data.whicdn.com/images/223226385/large.gif

Szia drága Tenessee!

Persze, én tervezem, hogy leírom mik történtek velem, csak olyan sokáig tartana leírni azt a bejegyzést, hogy úgy gondoltam nem egyben fogom ezt megtenni, hanem amikor épp eszembe jut. Igyekszem majd egy bejegyzésben többet összesűríteni és elmesélni.

Köszönöm, hogy most írtál és hogy olvasol. Tartsd meg ezt a jó szokásod! :P *hugs you* Soooooooooooooookszor puszillak!

Idézet
2016.02.07. 09:51
Tenessee

Szia Cassie

Nem írtam még eddig az oldaladra, pedig tavaly találtam a blogodra és azóta olvasgatlak. örülök hogy visszatértél mert hiányoztak a bejegyzéseid, szívesen olvasgatom a gondolataid :) esetleg írnál egy bejegyzést arról mi történt veled azalatt még nem voltál itt? az életben és itt a neten is?

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.