𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

Ötös olvasásból

2016.02.18. 21:26, Cassie

http://25.media.tumblr.com/af1ffc477490fdf4a5085db02ecfc900/tumblr_muc6w8B2L41qd0wo4o1_500.gif

Szervusz kedves cassieteddy / látogató / utálkozó! Hirtelen most ennyi jutott eszembe, és szerintem ez az a három nagy csoport akik a blogomon megtalálhatóak. Szép estét kívánok mindenkinek! Ez a két napom igencsak kellemes volt. Mielőtt azonban elkezdeném elmesélni azt, jöjjön valami, amivel már olyan rég találkozhattatok...

Ééééééééés here we go again. Egy szavazást szeretnék indítani. Gondolom nagyon meglep, de mivel nem kommunikáltok velem írásban, nincs más választásom. Pár kattintás egyszerűbb és névtelenebb ugyebár. Szóval... erről indítottam már el szavazást még a zárás előtt, viszont most megint kíváncsi lennék rá, hogy azóta változott-e az eredmény. Ha láttatok engem akkor sajnálatot érzek felétek, szóval kíváncsi vagyok kit kell megszánnom. Egyébként ha látsz, nyugodtan odajöhetsz. Igaz, hogy állandóan lenéző tekintettel nézek mindenre és mindenkire, de az biztos, hogy az olvasóimmal nem ez lesz a helyzet. Jó érzés lenne találkozni eggyel! Ja és logikusan, a barátaim ne szavazzanak.

Láttál már élőben?

Igen
Budapesti vagyok, de nem
Nem vagyok budapesti, ezért nem
Nem, de jó lenne
Nem vagyok biztos benne, de szerintem igen
Nem tudom, de szerintem nem

Poll Maker

 
 
 
 
 
 

http://33.media.tumblr.com/be8f3041feb3e2476503f5bc17f84669/tumblr_nskeu1DF0t1rngqpbo1_500.gif

Tegnap {02.17.}

http://a.dilcdn.com/bl/wp-content/uploads/sites/8/2013/03/meow-3.gifBoldoooog cicák világnapját mindenkinek! ... Így utólag. Tegnap volt. Remélem mindenki kellően értékeli és szereti őket. Nem csak azon az egy napon kell ám szeretni őket, hanem állandóan. Olyan, mint a Valentin nap. Az sem olyan, hogy csak akkor szereted a párod. Ha meg igen, akkor az kicsit ciki. A tegnapi napom nagyon kellemesre sikeredett és kicsit mozgalmas is volt. Legalábbis mozgalmasabb, mint a legtöbb. Reggel 8-ra kellett suliba menni. Volt 3 ügyviteli ismeretek órám. Tudjátok, az az az (LOL, 3 "az" és tényleg értelmes) óra, amin kicsit hárpia a tanár. Ezen a napon egész normális volt. Előző órán önként jelentkeztem, hogy megírok egy panaszlevelet. Nem tudtam, hogy mit kell vele kezdeni majd, csak annyit, hogy legyen meg. Több ember írt levelet erre az órára, de mindenki más fajtájút. Volt, aki érdeklődő levelet, volt ajánlatkérő, és ilyenek. Tavaly egy csomó levelet fogalmaztunk meg mindenféle ilyen stílusban még üzleti levelezés órán és ahogy láttam, ezt velem együtt mindenki más is kihasználta. Olyan levelet használt fel mindenki, amit előző évben írtunk... de végülis nem gáz, mert egyszer akkor is mi írtuk meg saját magunk. Igazából kimentem a tanári géphez, betettem a pendrive-ot, kivetítőn megjelent a levelem és nem tudtam mit kezdjek vele. Mondta a tanár, hogy mutassam be, meg ilyenek. Kissé értetlenül állva a helyzet előtt mondtam, hogy "ez az iktatószám, ez a dátum, az ügyintéző", meg ilyesmik. Azután felolvastam azt és erre kaptam egy ötöst. Nagyon örültem neki! Én voltam az első, ami tök jó dolog, mert hamar túlesik rajta az ember. Az óra további részében pihengettem. Ezután az óra 15 percére bejött az igazgatóp*csa, és két képzési munkatárs (asszem ez a megnevezésük, ha nem akkor sorry). Az angol továbbképzés ügyéről volt szó. Az igazgató nevetséges volt. Végig csak másokat vádolt, meg, hogy mások tájékoztattak minket rosszul. Mindent másra kent. Persze nem ő vezeti a sulit és nem az ő felelőssége mindent kézben tartani. Idióta vén p*csa. Látszott, hogy annyira ideges volt már, nevetséges volt, ahogy viselkedett. A felnőttképzési vezető nagyon szimpatikus volt nekem. Ő legalább normálisan képes volt velünk beszélni és tájékoztatást adni. Az igazgató minden alkalommal mást mondott. Már én sem tudtam követni semmit. Eredetileg úgy volt, amikor ide jelentkeztünk, hogy az OKJ vizsga után 6 hét ráépülésen veszünk részt kb 30 ezerért nappali képzésen. Azután azt mondta, hogy ilyen nincs, majd szeptemberben kezdjük el felnőtt képzésen, majd most mégis van, csak 90 ezer összesen. Már komolyan nem is tudom követni, de nekem azt mondta anyum, hogy ez van, akkor kifizeti, mert ha már elkezdtem, ha ebbe belevágtam, akkor csináljam végig. Ezután a kis beszélgetés után az osztálytársaim eltökélték, hogy szeretnék lejjebb vinni a díjat, ami mondjuk nem olyan rossz dolog. Velem viszont az a baj, hogy ehhez a ráépüléshez kell az OKJ vizsga és az angol középfokú nyelvvizsga. Úgy alakult, hogy nekem az utóbbinak csak a fele lett meg, ami egy elég vicces történet, majd elmesélem. Ezért nem tudom, hogy májusig most meglesz-e a másik fele. Jelentkeztem most euroexamen az angol nyelvvizsgám másik felére, ami március 19-én lesz. Remélem sikerülni fog és akkor úgy már semmi nem akadályoz meg ebben ha meglesz a minimális létszám, ami 12 fő... Bár elég sanszos, hogy végül bukik az egész.

https://38.media.tumblr.com/8ee097698fd7129975d05cc2b50836d2/tumblr_nhjvq994y81u6g85wo1_250.gifLett volna egy etikám, amire csak pár embernek kellett volna maradnia, de végül egy kis beszélgetés után elengedett minket. Az úton írtam anyumnak, hogy nem lenne-e kedve elkísérni táskát venni. Beleegyezett, így vártam rá egy kicsit, de autóval felvett és elmentünk nézelődni. Persze ahogy az lenni szokott, táskát nem vettünk, mert egyik se tetszett, azonban mást igen. Annyira idegesít, hogy mindegyik táska ugyanolyan. Körbenézel és ugyanaz a fekete bőrszerű táska, ami most ugyebár olyan menő. Engem nagyon irritál. Nem tudtam választani, ezért bementünk a Tescoba és ott nézelődtünk kicsit. Mondtam neki, hogy szeretnék valami újdonságot enni, ezért megláttam a garnélarák falatokat és betettem a szatyorba. Anyum kicsit vonakodott, de belement azzal a feltétellel, hogy én csinálom meg. Mondtam neki, hogy oké, én megcsinálom, de akkor ő eszi meg. Azonnal nemmel felelt rá. xD Vettünk hozzávalókat is és végül mégis abban maradtunk, hogy én csinálom meg. Kíváncsi leszek, hogy hogyan fog sikerülni. Vicces lesz az én "főzőtudományommal". Ezután beültünk egyet kávézni a Cafe Frei-be. Az a kedvenc kávézom, mert ott tényleg vannak különleges kávék. Eddig még egyszer sem ittam ott ugyanazt. Most egy diós mellett döntöttem. Nagyon jó volt!

Annyit használt az a kávé, hogy itthon kb azonnal bealudtam. Anyum ágyán feküdt a cica. Mellételepedtem, elkezdtem simogatni, aztán bealudtam. Kómásan keltem fel 2 óra után, de úgy gondoltam, hogy így is túl sokat aludtam délután, ezért este majd nem tudok. Végül egy kis gépezés után azért sikerült 1-kor elaludnom.

Ma {02.18.}

11-kor keltem, mert ma 13-től kezdődött két órám. Egy kicsit nehezemre esett felkelni, pedig 9-re állítottam be az ébresztőt. Még anyummal beszélgettem kicsit, aztán kénytelen voltam elindulni sajnos. Benn igazából nem történt semmi. A jófej ügyvéd tanárunkkal volt óránk, méghozzá adatbáziskezelés gyakorlat, amin Exceleztünk. Egész laza óra volt. Megcsináltuk a feladatokat, aztán hazaindultam. Itthon nem öltöztem át kényelmesebb ruhába, mert mentünk is a rokonokhoz. Pontosabban a nagynénémékhez. Felköszöntöttük utólag is a szülinapja alkalmából. Kicsit ott voltunk, nagyjából 2 órát. Anyum a nagybátyámmal, mamám a nagynénémmel beszélgetett, én meg leginkább a kanapén ülve vörösborral a kezemben bámultam a tévét. xD Ma van a borivás világnapja, szóval muszáj volt!

 + 2 menüpont frissítve: Szabályzat & Cserefeltételek.

https://kpoplivepolska.files.wordpress.com/2013/06/tumblr_m5xgi9wlsr1qzyck2o1_5001.gif

Laura blogján találtam ezt a kis tesztet. Megtetszett, szóval elkértem tőle és most ki is töltöm nektek.

1. Mi az, amit ma meg tudsz tenni, de tavaly még nem voltál rá képes?
Nem igazán van ilyen. Talán ma már könnyebben le tudom sz*rni az embereket és ez számomra pozitív dolog.

2. Hogyan állítanád fontossági sorrendbe a következő szavakat: boldogság, pénz, szerelem, egészség, hírnév?

  1. szerelem = boldogság
    Számomra egy és ugyanaz a kettő, ha beteljesül. Vagy ha épp nem is minden esetben ugyanaz, akkor is egy helyen vannak számomra.
  2. egészség
    Szerintem ezt nem kell elmagyarázni. Nagyon fontos, hogy az ember egészséges legyen.
  3. pénz
    Hiába tagadja valaki, mindenkinek fontos a pénz, hiszen anélkül sajnos már ebben a világban nem lehet érvényesülni.
  4. hírnév
    Kicsit gondolkoztam azon, hogy 3. vagy 4. legyen, de végül a pénzt fontosabbnak találtam. Ez számomra azért mérvadó mégis, mert szeretném ha sokan ismernének és ezáltal segíthetnék az embereknek.

3. Egyetlen mondatban válaszolj: ki vagy te?
I'm the queen.

4. Miről szeretnél ismert lenni?
A blogomról, hogy mennyi embernek segíthettem általa. Emellett pedig arról, hogy Jiyong barátnője vagyok. Kihasználásnak tűnhet, pedig eredetileg nem akarok általa híressé válni, viszont úgy gondolom ez egy idő után elkerülhetetlen... én pedig megfogalmazhatatlanul büszkén állnék mellette, fülig érő mosollyal és mondanám: "I did it. I made my dream come true... and I still love him more than anything else."

5. Ki az, aki mellett jobban érzed magad a bőrödben?
Igazából senkit nem tudnék itt megnevezni. Vannak olyanok, akikkel szívesen vagyok együtt, de azt hiszem ennyi. Hachival szeretek találkozni és Beccával szeretek minden nap együtt bolondozni.

6. Mi az a három tulajdonság, ami a legfontosabb számodra a barátságban?
Számomra pont három olyan dolog van, amit nagyon fontosnak tartok egy barátságban: álljon ki mellettem, figyeljen oda rám és mutassa ki, hogy fontos vagyok neki. Én legfőképp ezeket várom ez a barátaimtól.

7. Mit gondolnak rólad mások, ami egyáltalán nem igaz?
Azt, hogy nagyképű és érzéketlen vagyok.

8. Mi az a dolog ami egy hajótörés esetén sem tudnál elveszíteni, amit senki sem vehet el tőled? (nem dologi)
Az emberségem, a kitartásom és az állhatatosságom.

9. Ha lehetne egy üzeneted, amit az egész világ számára eljuttatsz, mi lenne az?
Soha ne adjátok fel azt amire igazán vágytok! Lehet, hogy nehéz lesz az út odáig, de még nehezebb lesz megbírkózni a tudattal, hogy feladtad és anélkül nem lehetsz igazán boldog soha. Az élet értelme egyébként sem a cél, hanem a cél felé vezető út. Erről szól az élet.

10. Mi az, amire azt mondtad, hogy SOHA, és a végén mégis megtetted?
"Soha többé nem leszek szerelmes." "Soha nem fogok egy fiú miatt sírni."

11. Mi az, amiről egészen más véleményen voltál három évvel ezelőtt?
Ez egy nehéz kérdés. Azt hiszem akkor még sokkal másképpen láttam a világot. Nem voltam ennyire magabiztos, viszont sokkal boldogabb és felszabadultabb igen. Jóval naivabb voltam.

12. Van bakancslistád?
Van, méghozzá itt.

13. Mennyire vagy előítéletes?
Közepesen. :D Olyan nincs, hogy valaki ne legyen az egy kicsit sem. Ha valaki azt mondja, hogy nem az, akkor hazudik. Még ha nem is kezded el magadban szidni, hogy milyennek gondolod, akkor is rögtön kialakul róla valamilyen kép, amikor meglátsz valakit. Én leginkább a r*bancokat ítélem el és a mai fiatal generációt.

Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.