Sziasztok drágák! Uhhhhhhhhh imádom ezt az embert. Mielőtt elkezdem mesélni milyen érdekességek történtek velem mostanában, ki kell fejtenem nektek mennyire szeretem Markot. NAGYONNNNN! Na igen... haha... jópár hónapja kezdődött, talán már egy éve... megnéztem EZT A VIDEÓT. Akkor még csak névről ismertem az NCT-t. Sosem fogtak meg az NCT dalok, az az igazság. Azonban amikor megnéztem a fentebb említett videót, egy ember rögtön megragadta a rekintetem. Mark volt az, igen. Mindegyikük jófejnek tűnt, de Mark személyisége azonnal megfogott. Utána sem lettem rajongója a csapatnak, sem Marknak, csak megmaradt a szívemben, ugyanis amikor megjelent a Jopping a Super M-től, akkor épp Koreában voltam. Először az a dal sem tetszett, viszont Mark részét imádtam, mindig visszatekertem. Majd nem tudom hányadik hallgatásra esett le, hogy az a két személy ugyanaz. Továbbá... ugyebár sosem szerettem az NCT dalokat, de az még körülbelül 3 éve lehetett, hogy rátaláltam ERRE A MASHUP-ra. Oké, szerintem már tudjátok a forgatókönyvet, az ő részét imádtam a legjobban 2:02-nél. Akkor pláne nem tudtam ki ő. A Jopping után már kénytelen voltam belátni, hogy mindig őt találom meg véletlenül, egyszerűen imádom. A love azóta tart... körülbelül előző év októbere óta. Azóta az NCT-t is megszerettem, jópár dalukat imádom már. Az ultimate biasom azonnal Mark lett, a kedvenc bandám az NCT (oké.. a BIGBANG után, egyértelműen). A 127-et ismerem és hallgatom a legtöbbször, de a többiek is jók. Például a második biasom Jaemin a Dreamből. Ugyanúgy rögtön megfogott a személyisége, amikor megláttam ebben a műsorban. Rögtön belopta magát a szívembe. Uh.. tegnap megjelent egy új daluk... már rongyosra is hallgattam. Jaemin a kék hajával, a mély hangjával és azzal a szép arcával............ ah. A harmadik számomra Jungwoo. Őt is tudnám az egekig fényezni, de könnyebb, ha megnézitek a kedvenceimet ebben a menüpontban. Le van írva. ♥

Naaa... sikerült visszafojtanom a túlzott szeretetkirohanást, így bele is tudok kezdeni a mesélésbe. Úgy gondoltam leírom nektek a jelenlegi helyzetemet, valamint azt, hogy nagyjából hogyan telt a 2019-es évem amíg még Budapesten voltam és a 2020-am eddig. Egyrészt mert mostanában nem érzem túl jól magam és lehet segít majd ha kiadom magamból. A második oka ennek, hogy a Koreás bejegyzést is elkezdtem már, de szeretnék jelenlegi helyzetjelentést adni mielőtt... úgymond... elévül. Nagyon sok dolog történt velem, melyeket a mai napig nem osztottam meg veletek. Nem volt hangulatom, időm leírni, úgyhogy lenne mit bepótolni. Voltak srácok is az életemben Minki után is. Ő volt az utolsó, akiről meséltem. Nem tartott sokáig és nem is volt jó.

_______________________________
k é t e z e r t i z e n k i l e n c  -  2 0 1 9  

Minkivel az a helyzet, hogy sokat veszekedtünk, mert fiatalabb volt nálam pár évvel, egyaránt éretlenebb is... én viszont egy komoly kapcsolatra vágytam akkor. Megkedveltem... iszonyúan. Depresszióba is estem miatta. Hogy mi segített elengednem? Ez egy elég ominózus pillanat volt számomra. Nyáron, egy buli után történt, ahol együtt voltunk, de végig kakált a fejemre. Az egy dolog, hogy ő volt a nagymenő gyerek, nagyon sokan ismerték és a lányok odavoltak érte... azonban nem értékeltem, hogy titkolt engem. Akkor alakult ki nálam elég erősen, hogy nem vagyok elég jó senkinek, hogy felvállaljon. Akkor alakult ki, hogy attól félek, hogy soha senki nem fog velem "büszkélkedni". Ez azért irónikus, mert Koreában is titkolni kellett a barátommal a kapcsolatot a munkájából kifolyólag. Az viszont legalább nem az ő hibája volt és azért akinek tudta, elmondta. Őt még mindig szeretem és ő az, aki a legnagyobb hatással volt rám az összes pasi közül, akikhez valaha is közöm volt. Neki egy rossz szava nem volt hozzám sose. Szándékosan sosem okozott fájdalmat és azt is belátta, amikor hibázott. Amikor találkoztunk, minden pillanat tökéletes volt. Csak... találkozni nem tudtunk sokat. Volt, hogy egy hónapban egyszer tudtunk csak összefutni. Anyukája is tiltotta mindentől, nem engedte elköltözni sem. Mivel nem láttam, hogy bármerre is haladna a kapcsolatunk, írtam neki, hogy szeretném ha vége lenne és hazajöttem Magyarországra. Azóta beszéltünk egyszer-kétszer, de Trixi azt mondja nekem, hogy ő még nem érzi, hogy ennek vége van. Anyum is ezen a véleményen van. Ja igen, anyum mindenről tud. Minden srácról, minden buliról, az érzéseimről, stb. Ő az, akivel bármit megoszthatok. Iszonyúan szeretem és közel állunk egymáshoz. Ő is nagyon szerette Pyojunt - akiről most meséltem. Ja és Minkike... ja... ha már így anyumat is megemlítettem, nagy szerepet játszott benne... Az egyik buli után, körülbelül éjjel 2-kor ültem a villamosmegállóban és azon gondolkoztam, hogy el kell engednem Minkit. Hogy miért? Mert szenvedek, depressziós vagyok, nagyon rossz dolgokra is gondoltam már miatta. A fő oka a döntésemnek az oka azonban az, hogy édesanyám nem azért nevelt fel, hozott ennyi áldozatot értem, hogy így lásson végül. Anyum miatt voltam erős és mondtam goodbye-t a nagy Minkinek, akinek minden más kislány nyalta a popóját. Annyira ciki volt, amikor kimentünk egyszer egy szórakozóhely elé és a tinilányok konkrétan elkezdték visitozni a nevét. Arrébb is mentem inkább. Minkivel végül utána egyszer találkoztam. Pár hét után rám írt, hogy füvezik és függő lett. Mondtam neki, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Segítenék, de nem tudom hogyan, ha nem hallgat rám. Összefutottunk egyszer, beszélgettünk. Fél óra volt az egész. Megkérdezte tőlem, hogy akarok-e füvezni vele. Nemmel feleltem és ennyi volt. Azóta se beszéltünk, ő pedig már nincs itt. Ez volt 2019 januárjában.

A következő fejezete az életemnek... 2019 áprilisa... amikor megismertem egy kínai srácot. Akkor kezdődött az, hogy élőben is sikerült sok utálót szereznem. Huh~ mit tegyek? Ennyire népszerű vagyok. De tényleg. A kínai srácot hívjuk Petenek. Lehet páran ismeritek is. Elég népszerű ő is ilyen ázsiai körökben. A mai napig haverok vagyunk... és nem is ő az, akit megkedveltem... ám neki köszönhetően kezdődött el az "új életem". Április 16-án találkoztunk először. Kezdetben csak beszélgettünk ketten, aztán megkérdezte szeretnék-e a barátaival találkozni. I was like OK, why not, I like making friends. Elmentünk a Corvinhoz egy bárba, ott találkoztam két lánnyal és Chennel. Chen - ő meghatározó szerepet játszik/játszott az életemben. Vicces, hogy akkor még alig váltottunk pár szót egymással, ám a két lány, akik ott voltak le se szálltak róla. Azért neveztem el Chennek, mert kínai és az igazi neve is hasonlóan basic kínai. Haha. Oké, van beceneve, de az is elég érdekes. Ez így tökéletes neki. Az este folyamán talán egyszer volt kontaktunk. Szimpatikusnak tűnt, úgyhogy másnap be is jelöltem Facebookon. Visszajelölt, ami nagy szó - csak ezt akkor nem tudtam még -, mert általában nem jelöli vissza az embereket. Elkezdtünk beszélgetni és megbeszéltünk még egy találkozót. Azonban... nem volt olyan egyszerű a helyzet, mert az egyik lánnyal akkor jóban lettem, aki a találkozón is ott volt és tudtam, hogy ő szeretne Chennel összejönni. Emiatt tehát amikor találkoztam Chennel másodszorra, egy másik kínai sráccal is találkoztam és hívtam D-t is (azt a lányt). Előre leszögezem, hogy nem találok ki neveket azoknak, akiket nem kedvelek - nem érnek annyit, hogy ennyire is megeröltessem magam. Egy ideig próbáltam őket összehozni, legalábbis segíteni abban, hogy többet legyenek együtt és lehessen esélye D-nek, hogy Chen szívébe lopja magát. A gond az volt, hogy Chen velem akart találkozni inkább, én pedig állandóan hívtam D-t és egyre jobban láttam, hogy ez veszett ügy. Nem mondom, hogy barátnőhöz méltóan viselkedtem, de történt köztünk valami Chennel végül. Előbbutóbb úgyis megtörtént volna. Közel kerültünk egymáshoz, de mindig amikor eljártunk többen inni, D próbálkozott, én pedig nem tudtam hogy mondjam el neki, hogy Chen nem vevő a dologra. Emiatt is kezdődött egy bizonyos titkolózás, valamint amiatt, hogy a társaság jobb ha nem tud meg rólunk semmit. Több lány is szerette volna őt, talán nekem vált hasznomra, hogy senki nem tudta, hogy mennyire jóban vagyunk. Egyszer egy buliban M mesélte, hogy Chen milyen fura, én azonban nem értettem vele egyet, mert velem mindig normális volt, de nem mondtam semmit inkább. Persze voltak köztünk nehézségek... például, hogy ismételten az jött elő, hogy titok vagyok és nem vállal fel valaki...

Ú, de nem is tudom hogy kezdjem, mert belegabalyodtam a történetek fonalába. A lényeg, hogy megismertem Pete-et és Chent, valamint D-t. D-vel jóban lettünk és elhívott egyszer egy "meetup"-ra. Erről azt kell tudni, hogy magyar/európai lányok és ázsiai srácok találkoznak, beszélgetnek, ismerkednek, maybe etc. Barátságos vagyok, így el is mentem. Ez április 20-án volt. Nem tudom mi az oka ennek, de pár lány már szinte a köszönésemtől kezdve nem kedvelt... úgyhogy r*banc lettem, véleményük szerint - én pedig erre viszonylag rá is játszottam, bevallom. Nem szeretném fényezni magam, de általában jól kijövök a srácokkal és azon az estén ott volt egy koreai srác, akivel többen próbáltak beszélgetni. Egyszer csak leült mellém és elkezdtünk ismerkedni. Nagyon jól kijöttünk, pedig még egy csók sem történt, nemhogy több. Többször kimentem vele cigizni, majd hazakísértem. Körülbelül 5 percre lakott a bártól, ahol épp iszogattunk. A hotelnél beszélgettünk kicsit, megöleltük egymást és visszasétáltam a bárba. Ha akarjuk se jött volna össze, ugyanis egy olyan szobája volt, ahol ugyabár többen aludtak egyszerre. Azt, hogy nem történt semmi, nem tudom mennyire hiszik el, de nem is annyira izgat. A véleményük úgyis meg van rólam erről függetlenül - az már mellékes, hogy mennyi az alapja. Belekerültem a sz*rkeverőcsoportba. Mióta az eszemet tudom, minél jobban próbáltam távol tartani magam az ilyen "baráti társaságoktól", ugyanis tudom milyenek. Belekerültem. Próbáltam egy ideig mindenkivel kedves lenni, a véleményektől függetlenül. Áprilisban már nagyon a koreai vízumomat intéztem. Emellett összejöttek ezek a dolgok. A hónap végén többször aludtam Pete-nél. Hiszitek, vagy sem, ALUDTAM nála sokszor. Egyetértettünk abban, hogy szeretünk ölelkezve aludni. Vannak K-pop bulik, ezeknek a neve Omona. Ilyenkor eléggé egy helyre koncentrálódik a társaság java. Régebben csak párszor jártam, de amikor belekerültem a társaságba, többször mentem, mert szerettem ott lenni, a zenét is szeretem és először még az embereket is kedveltem. Persze a mai napig vannak olyanok, akikkel megismerkedtem a társaságból és kedvelem őket. Egy lánnyal például találkoztam ott, aki olvassa a blogomat, őt imádom a mai napig. Fogom is. Az április 27-i Omonán nagyon kiütöttem magam. A buli 80%-át a budin töltöttem és végül mindenki annyit látott, hogy az egyik kínai sráccal - akit már ismertem a "Minkis időszak" óta - leléptem. Körülbelül fél órát töltöttem nála. Persze bepróbálkozott, de leléptem, mert akkor még a reptéren dolgoztam és mennem kellett hajnali 5-re dolgozni.

Május elején nagyon azon voltam, hogy D-t összehozzam Chennel, de akkor kerültünk közelebb egymáshoz a sráccal. Többször találkoztunk, kínai fesztiválra is együtt mentünk, persze a haverjaival, de ő végig figyelt rám. Például akkor volt, hogy elkísért a vécéig, majd azt mondta elenged, ha adok neki egy csókot. Az megmaradt, romi volt nagyon. Haha. Szuperül kijöttünk. Volt, hogy beteg lett és én jelentkeztem be neki az orvoshoz, majd kísértem el másnap. Az egy napot vett igénybe és délután 3-ra mennem kellett volna dolgozni, de mivel rohangálnunk kellett ide-oda, nem végeztünk addigra. Betelefonáltam a melóhelyemre, hogy a mamámat kellett elkísérnem orvoshoz, így késni fogok. Miután végeztünk, volt egy kis időnk és beültünk egy kávézóba. Az eső is elkezdett esni. Akkor mondta nekem, hogy én különleges hatással vagyok rá. Chen olyan srác, aki nagyon pimaszul tud mosolyogni bárkire, szeret flörtölgetni poénból, ám az érzéseit nem adja át szinte senkinek. Amikor összevesztem vele, akkor is bevallotta, hogy tisztában van vele, hogy nem fog még egy olyan lányt találni, mint amilyen én vagyok. Az az igazság, hogy ebben a társaságban nehéz is értelmeset találni sokszor. Akkortájt volt sörfesztivál is. D-t is hívtam először, valamint megismerkedtünk ott másokkal, de másnap csak kettesben találkoztunk. Sétáltunk, iszogattunk és mondta, hogy tudja, hogy elmegyek és nem akar megkedvelni. Legutoljára akkor egy Omona alkalmával találkoztunk, amikor kivettünk együtt egy szobát a szórakozóhelyhez közel. Ott is alig töltöttünk együtt időt, senki nem tudott rólunk és közben minden lány rá akart nyomulni. Én meg még segítettem is, hogy tudjanak beszélni vele. Én úgy működök, hogy ha valaki tudom, hogy hozzám tartozik, nem vagyok féltékeny... csak pár napra rá már megkérdőjeleztem, hogy hozzám tartozik. Az a vicces, hogy Budapestről ő lépett le előbb. A következő héten már nem volt a városban, Ázsiába utazott. Amíg Koreában voltam, ő visszautazott Budapestre, segítettem neki, a buszjegyet is megvettem neki a kártyámmal, mert ő nem tudta elintézni akkor. Végig legjobb barátokként beszélgettünk azalatt a 8 hónap alatt. Azt pedig már a társaság is tudta, hogy ennyire jóban vagyunk.

Május 11-én megismertem egy koreai srácot is, Hwangunt. A második "meetup"-ra már úgy mentem, hogy ő jó barátom volt és ezt mindenki tudta. Van egy lány, akivel majdnem összejöttek. Nem tudom pontosan végül miért nem, illetve nem szeretném a lányt elítélni, de a lényeg, hogy nem tudott szerintem megállapodni egy mellett. Én azonban nagyon kedveltem Hwangunt és nem szerettem volna, hogy megbántsa. Így is volt, hogy nem érezte jól magát. A második meetupon tehát már alapvetően nem kedvelt az a lány, legalábbis elég érdekesen nézett végig rám, pedig én a legkevésbé sem hajtottam rá a srácra. Volt, hogy elmentünk mekibe, akár máshova kajálni, bubble tea-t inni, de nem volt semmi köztünk... akkor még. Az egyik Omonára ő is eljött. Pont amelyikre Chennel mentem. A lány is ott volt és egy másik sráccal táncolt, meg smárolt, miközben még úgy volt, hogy összejönnek. Odamentem hozzá és normálisan megkérdeztem, hogy akkor nem fognak-e összejönni, mert nem szeretném ha megbántaná a srácot. Választ nem kaptam, úgyhogy elengedtem a dolgot. Végül azt hiszem barátok lettek leginkább. Miután elment Chen, Hwangunnal találkoztam viszonylag sokat, valamint bekerült a képbe még egy koreai srác, akit május 25-én ismertem meg. Szerettem volna továbblépni Chenen, az egy dolog, de nem így. A társaságból főként M elkezdett nyomni minket, hogy jöjjünk össze. Végül párszor találkoztam a sráccal, nem volt az esetem, de jól el tudtunk beszélgetni és kedvelt is engem, én pedig adni akartam az egésznek egy esélyt az elején. Leginkább a társaság nyomta a dolgot, a srác is valamennyire, én pedig nagyon nehezen mondok nemet. Végül kimentem Koreába és nem tudom honnan jött M-nek is az, hogy én kint r*banckodok... elkezdett ezzel zaklatni, hogy ne merjem megcsalni a fiút. Hivatalosan együtt se voltunk, de már más is nyomta az egészet, a fiúval is veszekedtünk többször, így megírtam neki is, hogy az egészből elegem van, felejtsük el a dolgot. Na, akkor lettem én a világi r*banc és a szemét. M azonnal megutált és mindennek elhordott. Azóta is utál... mások is. (Egyébként gyorsan megemlítem azt is, hogy M ugyanaz a személy akit említettem a Minkis bejegyzésben is. Tőle félt, igen...) Amikor kimentem Koreába, érdekes, valahogy mindenkinek eszébe jutott szintén kiutazni. Próbálkoztak vízummal is, ami nekem volt, de egyiküknek sem sikerült megigényelni végül. Az a nagy büdös helyzet, hogy ez az utálat irányomba már csak a féltékenységen alapszik - erre már nem tudok mit mondani. Kint éltem Koreában (MAGAMTÓL), jól kijövök a srácokkal (akikkel ők nem tudnak) és erős a személyiségem. Sokan nem tudnak ezekkel mit kezdeni, könnyebb utálni. Mindenesetre Hwangun azóta is a barátom, 1 egész éve, aminek nagyon örülök.

_______________________________
k é t e z e r h ú s z  -  2 0 2 0  

Kimentem Koreába... ugyebár arról egy külön bejegyzésben fogok írni... illetve folytatni azt. Az első része ezen a linken olvasható. Kint éltem körülbelül 8 hónapot. 2020. január 31-én hazajöttem. Akkor kezdődött a koronavírus járvány. Illetve Koreában akkor már találtak 1-2 fertőzöttet, de sikerült egy időre visszaszorítaniuk... egészen amíg egy nagyon okos vallásos hölgyike Daeguban úgy nem döntött, hogy megtagadja a karantént és elmegy templomba. Ez volt márciusban. Akkor szerettem volna visszamenni 2 hónapra befejezni a nyelviskolát. Nem a vírus miatt jöttem haza. Majd azt is kifejtem nektek, mi az oka annak, hogy így döntöttem. Pedig szerettem volna egy évet kint lenni legalább. Mielőtt kimentem, nem gondoltam, hogy ennyire meg fogom szeretni a kinti életet. Nem voltam elfogult egy kicsit sem, most azonban úgy vagyok vele, hogy ha lenne lehetőségem, gondolkodás nélkül költöznék ki. A szívem igencsak visszavágyik és nagyon fájt az is, hogy nem tudtam a járványnak köszönhetően visszamenni. A repülőjegyem is megvolt március 17-ére, ám azt áttetettem októberre... viszont csak két hetet leszek kint akkor. A szülinapomat ismételten Koreában fogom ünnepelni, ha ezúttal minden simán megy. Bevallom, én nem féltem a vírustól. A fő oka annak, hogy végül itthon maradtam az, hogy állást kaptam a Samsung SDI-nál.

Akkor kezdett bonyolódni az életem megintcsak. Oké, amúgy nem emlékszem mikor volt teljesen nyugodt és zökkenőmentes az életem. Talán februárban az volt. Volt egy egész hónapom amikor kiélveztem a szabadságot és volt időm pihenni. Februárban még azt hittem, hogy visszamegyek márciusban Koreába, úgyhogy igyekeztem minél több időt tölteni a szeretteimmel itthon. Főleg anyummal. Átnéztem a beosztását és igyekeztem nem tervezni semmit azokra a napokra, amikor nem dolgozott épp. Olyan furcsa, hogy akkor még szabadon ki lehetett mozdulni. Mintha egy éve tartana a kijárási tilalom. Borzasztó. Teljesen magamba is fordultam miatta. Akkor még találkoztam Pete-tel párszor, Trixivel, Caseyvel, a volt kollégáimmal a reptérről. Új barátnőre is szert tettem, June személyében. Ő, Casey, a legjobb barátnőm és én lettünk tehát a GANG. Mi csak értelmiségeknek, vagy Kazinczyknak hívjuk magunkat... na meg elég sok mindennek, mondjuk. Casey egyébként még OKJ-n volt az osztálytársam. Újból egymásra találtunk, ami boldoggá tesz. Mi négyen nagyon jó barátnők lettünk és boldoggá tesz, hogy vannak nekem. Mindent megbeszélünk, kibeszélünk és mindig itt vagyunk egymásnak. Március elején már nagyon stresszes voltam, ugyanis egyre rosszabbodott a helyzet Koreában és nem tudtam mit csináljak, közben munkát is elkezdtem keresni, mert ha itthon maradok, kell valami. Aminek nagyon örülök, hogy még pont kihasználtunk a csajokkal a tilalom előtti időszakot és leutaztunk Komáromba. Teljesen random ötlet volt, hogy menjünk, vegyünk ki egy hotelszobát és iszogassunk. Amikor leszálltunk a vonatról, egy lány megszólított minket és segített, hogy ne tévedjünk el... még véletlenül se. Ginny, ő azóta is a barátnőm, mint kiderült szereti ő is az ázsiai kultúrákat és ahhoz képest, hogy kilenc évvel fiatalabb nálam, nagyon jól kijövünk. Örülök, hogy az is így alakult. Komáromban elég sok koreai él, mert ott van egy koreai gyár, ahol dolgoznak. Persze a kedves lánykák, rögtön arra gondoltak, hogy pasizni megyünk oda. Tény, hogy találkoztunk koreaiakkal, de semmi nem történt. Vagyis történni történtek dolgok, de csak négyünkkel. Volt egy kisebb lerészegedés, ami nem sült el túl jól, de végülis semmi igazán negatív nem történt. Megbeszéltük a dolgot másnap és már ugyanolyan a kapcsolatunk, mint előtte. Az este viszont nagyon jó volt még ezelőtt. Március 13-a. Beültünk egy ottani koreai étterembe enni és inni is persze. Az étterem neve Komáromban a Hotel Leo, illetve ahhoz tartozik és CSAK ajánlani tudom. Egyre csak gyűltek a koreaiak. Mi is beszélgettünk négyen, majd elkezdtünk barátkozni a többiekkel, egy egész csapat koreai sráccal, akik a másik asztalnál ültek. Kijárogattunk cigizni, beszélgettünk, jókat nevettünk, valamint az étterem tulajdonosával is beszélgettem koreaiul. Akkor mindenki engem nézett az étteremben, amikor koreaiul beszéltem. Olyan aranyosak voltak, nekem ugyan nem tűnt fel, hogy mindenki nézett, de a lányok azon nevettek, milyen cukik ahogy meglepődtek a vendégek, hogy így tudok. Olyan kedves volt az a koreai hölgy, be is mutatta nekünk a fiát, aki magyar általános iskolába jár és beszél is magyarul. A lányoktól ajándékot is kaptam, mert akkor még úgy volt, hogy visszamegyek Koreába. A lényeg, hogy mindenki szuperül érezte ott magát és biztos, hogy vissza fogunk még menni.

Ugyanazon a hétvégén Budapesten is kivettünk egy hotelszobát négyen. Először még nem volt konkrét tervünk, de vettünk piákat. Casey hívta Jennyt is. Nem tudom rá emlékeztek-e. Ugyanúgy barátnőm volt egy ideig OKJ-n, mint Casey. Trixinek szóltam, hogy hívja meg Hwangunt és Chent. Először poénból mondtam neki, mert azt hittem nemmel fognak felelni...

Ja igen, kihagytam, hogy amikor hazajöttem Koreából, sikerült összeveszni velük. Az utolsó pár hetem Koreában nagyon nehéz volt és stresszes is voltam, így amikor eldöntöttem, hogy hazajövök, teljesen hirtelen jött és beszéltem Chennel róla. Igazából ha már így alakult, meg akartam lepni anyumat és Trixit is, hogy hirtelen hazaállítok. Sikerült. Chennel beszéltem, valamint Hwangunnal az egészről. Az egész nézeteltérés ott kezdődött, hogy Chent megkérdeztem, ki tudna-e jönni elém a reptérre. Ő olyan, hogy minél inkább próbálja rejtegetni az érzéseit és erre se tudott igennel felelni, mindig csak azt mondta, hogy ha lesz ideje. Azonban nekem NAGYON nehéz volt a cuccom és nem tudtam egy talán-ra hagyni a dolgot. Szerintem kijött volna egyébként, de amikor Hwangunnak írtam, hogy megyek haza, a válasza rögtön az volt, hogy milyen jó, kijön értem a reptérre és menjek hozzá, igyunk. Jól esett, hogy ő ennyire örült nekem, így megkérdeztem Chent, hogy akkor mi a helyzet, mert egy másik barátom BIZTOSRA ki tud jönni, ha neki nincs ideje. A válasz az volt rá, hogy akkor menjen ő... I was like... ok. Chenben az a jó, hogy nem ítél el és tényleg tudja mennyit érek, azonban egy része szerintem elhiszi a pletykákat rólam. Biztos, hogy azt hitte, hogy Hwangunnal is csinálok majd valamit. Végül első este Hwangunnál aludtam, KFC-ztünk, filmeztünk és ittunk. Vele aludtam kifliben. Cuki pillanat vót, ám két napra rá, szerintem feszültek voltunk mind a ketten. Akkor is átmentem hozzá, filmeztünk, de eléggé összevesztünk. Chennel pedig pont amikor jöttem haza és Varsóban átszálltam, akkor úgy összevesztem, hogy rögtön letiltott. Akkor megértettem mennyire is vagyok neki fontos, úgyhogy üzentem neki Trixivel, végül annyiban hagytam a dolgot.

... Ezek fényében tehát nem gondoltam volna, hogy eljönnek az iszogatásra... Hwangun azonban rögtön igennel felelt. Chent győzködni kellett, de eljött. Vicces volt, mert hatan beültünk egy bárba és már le is mondtam arról, hogy Chen jön, mert nagyon játszotta az eszét... pont amikor kisétáltam a vécéből, odaszólnak, hogy "Chen jön". Azonnal visszafordultam és megmostam az arcomat. "Tudom, hogy Cassie fontos neked" - ezt írta Trixi, Chen válasza pedig a következő volt: "Igen, azért megyek". Elkezdtem izgulni, mert nem beszéltünk legalább egy hónapja és fontos volt nekem előtte nagyon. Kimentünk Junenal cigizni miután a bárpultnál rögtön lehúztam egy tequila shotot. Kijött Hwangun és mondta, hogy igazából miattam jött, hogy elköszönjön, mert pár nap múlva megy Svájcba, onnan pedig végleg vissza Koreába. Nagyon elszomorított, de megöleltük egymást és kénytelen voltam megérteni, hogy hiányzik neki az otthona. Amikor megérkezett Chen, nem tudtam hogy reagáljak... June első szava azonnal az volt, hogy "azta ez jól néz ki", hát mondom ja, tudom. Ketten átmentünk egy másik, szomszédos bárba. Eleinte kicsit kínos volt a hangulat, de minél többet ittunk, annál jobban tudtunk beszélgetni. Alig mutat ki bármit, de én úgy olvasom, mint egy könyvet. Oké, egy könnyű olvasmányt, na. Mondtam neki, hogy előlem nem tudja rejtegetni a dolgait. Végül addig jutottunk, hogy már megcsókolni is képes volt. Éjszaka a szobánkban aludt, így hárman voltunk egy ágyban. Trixi, én és ő. Éjszaka és reggel is úgy aludtunk, hogy össze volt kulcsolva az ujjunk, arra emlékszem és az általam annyira szeretett kiflire is sor került.

Trixi elég sokat aludt nálunk akkor. Pár nap után Chen képes volt rám írni, hogy talán el kell mennie Budapestről. Válaszoltam is neki, hogy nem örülnék neki, majd közöltem vele, hogy felvettek a Samsunghoz, úgyhogy én maradok Budapesten. Meg is beszéltük rögtön, hogy iszunk erre, így március 18-án találkoztunk is. Addigra Pete és Chen már egy albérletben éltek. Februárban kétszer is megesett, hogy átmentem Pete-hez inni és szinte bújkálnom kellett, hogy Chennel ne fussak össze a lakásban. Szerencsére csak a vécézéseknél kellett erre figyelni. Most azonban Chenhez mentem, végül eleinte hárman iszogattunk, beszélgettünk. Főleg Pete-tel beszélgettem, mert Chen egyáltalán nem nyitott ha nem részeg. Ezért is nagyon nehéz vele sokszor. Egyre inkább lerészegedett ő is és képes volt nevetni. Cigizgettünk és beszélgettünk. Végén már ketten, hallgattunk a Wolves-t Selenától, ugyanis az... úgymond a közös dalunk. Egyszer elküldte, amikor Koreában voltam és azóta ő jut róla eszembe... akár a szövege miatt is. Másnap amikor felkeltünk, mintha újra egy nulla érzelemmel rendelkező szikla mellett feküdtem volna és nagyon elegem volt már ebből. Emellett találtam egy cetlit a szekrényén, amin egy lány ecsetelte mennyire jól érezte magát vele, mennyire szereti, stb. Ez tett be, úgyhogy ott inkább hazamentem, pár szót váltottunk Messengeren és ennyi volt. Egy darabig...

Amikor felvettek a Samsunghoz és ennek elterjedt a híre, megint jött a r*bancozás. Egy olyan személytől, akitől nem vártam, mert vele például semmi konfliktusom nem volt. Nagyon meglepődtem és eléggé csodálkoztam, hogy hogy képes valaki ilyen kétszínű lenni. K nekem teljesen normálisan írt, azonban egy koreai barátom mondta nekem, screenshotokat is küldött, hogy miket írt rólam a Samsungos koreaiaknak. Például, hogy ne kerüljenek közel hozzám, mert r*banc vagyok és csak azért mentem a Samsunghoz dolgozni, hogy megd*gassam magam a koreaiakkal. Ez a lényege. Azért is tartom mérhetetlenül szánalmasnak, mert ez egy munkahely és ez az a pont, amikor el kéne vonatkoztatni a személyes sérelmektől... akármi is legyen az. Egyébként annyira nem könnyű a Samsungnál, de nem ezek miatt, ugyanis a koreai barátom is mondta, hogy rajta röhögnek, hogy ilyeneket mond valakiől a háta mögött. Remélem ő sem gondolta komolyan, hogy ezt a viselkedést majd bárki méltányolja. Mindegy, több billentyűlenyomást már nem is ér meg a lányka. A cégnél először a fő irodában voltam, de nagyon sokáig, egészen pontosan 2 hétig semmit sem csináltam, mert semmi értelmeset nem tanítottak be, ráadásul én és a kolléganőm le is lettünk cs*szve amikor mutatott nekem valamit. Ebből lett elegem és ki is mutattam, úgyhogy pár koreai vezetőnek ez nem tetszett. Egyébként a Samsung itteni elnökének dolgoztam, aki nagyon kedves volt mindig, őt meg is kedveltem. Ahhoz képest, hogy ő az elnök, a legtisztelettudóbb az összes közül. Még meghajolni nekem is képes volt, minden egyes kérésében volt egy please, valamint azt egy thank you követte. Eleinte egy koreai lánnyal voltak nézeteltéréseink, ám úgy alakult, hogy a végén megkedveltük egymást és jóban is lettünk. Azóta átkerültem egy másik részlegre, ami a fő irodától messze van, körülbelül 15 percre. Párszor alakul úgy, hogy fel kell mennem oda, így össze szoktunk futni. Mindig beszélgetünk egy keveset, nagyon megkedveltem.

Az új részlegen... új embereket ismertem meg, akik többnyire jófejek. Új srác jött be a képbe, igen... Jeongbin. Annyira nem új mondjuk. Hwangunnak a barátja és Facebookról már ismertük egymást régebb óta is. Őt elég sokan ismerik és követik ezekből a körökből. Hasonló kategória, mint Minki, ilyen szempontból. Bulik alkalmával is rohangáltak utána a lányok, azt pedig élvezet nézni mennyire kaksizik rájuk. Rám írt Facebookon, amikor felvettek a Samsunghoz. Általában fel is hívott reggelente telefonon, vagy dél körül, hogy menjünk ki cigizni. Olyankor mindig összefutottunk. Váltottunk egy pár szót, de nem találkoztunk sokat. Amikor elindult az ügyem, hogy áthelyeznek, még poénkodott Jeongbin, hogy menjek hozzájuk. Hozzáteszem, sok részleg van, de... így történt. Pont oda kerültem, ahol ő van és ebbe semmilyen beleszólásom nem volt. Ez ilyen sors, vagy mittomén. Ennek köszönhetően minden reggel kijártunk cigizni egy ideig, aztán bent is találkoztunk többször. Közben valami elkezdett zavarni. Most már tudom jól, hogy a stressz miatt volt, azonban... egy hetet késett. Két hete, pénteken nagyon rosszul voltam, így írtam pár barátomnak, hogy átmehetnék-e hozzájuk. Nem szerettem volna otthon megcsinálni a tesztet és anyummal sem szerettem volna találkozni egy ideig. Persze legelőször Chennek írtam, ugyanis rá tartozott a dolog. Nem írtam le mi volt a gondom, személyesen szerettem volna, de mondta, hogy nincs Budapesten, így lefújtam vele. Azóta sem írtam meg neki mi volt a gond. Azóta igazából fel is függesztettem a Facebookomat és Messengeremet. Így hát szerettem volna akkor már egy barátomhoz menni, de senkinek nem volt jó. Jeongbin... nem akartam megkérni először, mert nem szerettem volna, hogy félreértse, de közeledett a műszak vége, így kénytelen voltam. Belement a dologba. A Nyugatihoz mentünk busszal, ahol vettünk tesztet, majd sétálgattunk, hogy találjunk egy nyitva lévő cigiboltot, de egyik sem volt nyitva, pedig volt vagy fél óra séta részünkről. Whiskyt viszont szereztünk kólával. Átmentünk hozzá és tudta, hogy van egy kis problémám, így rá is tértünk a dologra, én viszont féltem megcsinálni. Iszogattunk és nagyon sokat nevettünk együtt. Kicsit később már komolyabb témák is szóba jöttek. Végül megcsináltam és negatív lett. Nagyon boldog voltam, részegen le is fényképeztem, hogy másnap tutira le tudjam csekkolni. Olyan vicces volt, amikor nem találtam kis tálat, amibe pisilhetek, erre elkezdett keresni egy poharat. Leállítottam, hogy azt azért mégse. Este, amikor már én is lenyugodtam, elkezdtünk filmezni és átkarolt. Ott is nevettünk párszor, amikor folyamatosan valamelyikünk bealudt. Végül mind a ketten elaludtunk. Reggel ugyanúgy hülyéskedtünk, aztán egyre hosszabban néztünk egymás szemébe, végül megcsókoltuk egymást, na...

Hazamentem, aztán sikerült összevesznünk. Illetve én nagyon rosszul éreztem magam egész nap, úgyhogy inkább nem írtam neki vissza, meg igazából úgy senkinek. Anyum vállán sírtam ki magam, hogy félek megkedvelni megint valakit. Már ténylegesen félek tőle. Ennek az ignorálásnak az lett a következménye, hogy vasárnap letiltott mindenhol és írta, hogy sajnálja amit tett és nem fog többé zavarni. Nekem akkor szinte a szívem tört össze. Nagyon rosszul esett, egész nap nem ettem semmit és bőgtem. Végül sikerült vele beszélgetnem, de iszonyú bűntudatom volt, hogy így megbántottam akkor. A lányokkal beszélgettem telefonon, ami nagyon sokat segített. Ha ők nincsenek, nem tudom mit kezdek magammal. Meg is beszéltem Jeongbinnel, hogy jövőhéten is együtt iszunk, csak nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet. Eljött az a nap is. Szombaton mind a ketten dolgoztunk, aztán délután 4-kor összefutottunk az Oktogonnál. Megintcsak nagyon jól kijöttünk. Vettünk inni, majd filmeztünk nála és KFC-t rendeltünk. Végül az ágyában hallgattunk zenét és beszélgettünk. Megosztott velem dolgokat, melyek eszembe juttatták Pyojunt is és azt, hogy rajta még nem léptem túl. Mind a ketten magányosak vagyunk és csak barátokként tekintünk a másikra. Ezt tisztáztuk, azonban nem voltam biztos benne, hogy nem fogom megkedvelni, ha általában az ágyban ölelkezve vagyunk barátok. Emiatt mondtam neki, hogy abba kéne hagynunk a barátkozást is, mert nekem fog fájni később. Kérdezte, hogy most nem fáj-e... azt válaszoltam, hogy fáj, de később jobban fog. Még könnyezni is kezdett, úgy ment ki a szobából. Ezután ittunk még kicsit és megnyugtattam, hogy rendben barátok vagyunk, ám azóta én nem írok neki, ha ő nem keres. Előbb-utóbb túl fogok lépni a dolgon, mert már most nehezen megy, az az igazság.

Itt tart most az életem. A munkában összevesztem az egyik koreai csávóval, aki szintén ismert valamennyire ezekben a körökben, tehát a meló előtt is tudtam ki ő... csak az a különbség, hogy neki nagyon nagy gondok vannak a viselkedésével. Nem egy lánnyal volt már bunkó, a barátnőim közül is. Most a munkahelyen az a baj, hogy a koreaiak szava a minden, a magyarok pedig szinte semmibe vannak véve... úgyhogy nem tudom meddig fogom még bírni. Majd meglátjuk. Veletek remélem minden a legnagyobb rendben van. Nehéz most ez az időszak. Én is teljesen magamba fordultam, pedig melóba azért mehetek. Az azonban, hogy nem tudok a lányokkal találkozni, csak beugrani egy sörre, vagy ilyesmi, kikészít. Hú... kellemetlen na, de ha máshogy nem is, így itt vagyunk egymásnak. Hamarosan vége a nehézségeknek. Ha kérdésetek van, vagy beszélni szeretnétek, nyugodtan írjatok. Vigyázzatok magatokra és egymásra!

IT'S MA BDAY ! Oké... már nem, de pár napja az volt. Október 16-án. Már jó ideje nem írtam bejegyzést, ami annak köszönhető, hogy az életem nagyon bonyolult lett és manapság a legnehezebb dolog számomra, hogy összeszedjem a gondolataimat. Whatever... elmesélem most gyorsan, hogy kik fordultak meg az életemben... úgy mostanában. Kezdeném azzal, hogy vannak kollégáim, akikkel jobban kijövök, mint a többivel, bár még barátnak nem sorolom be őket. Amúgy is nehéz nálam elérni azt, hogy barátként tekintsek valakire, azok után, ahányszor már elhagytak. Szóval van pár jófej kollégám, akiket szintén nem szeretnék név szerint emlegetni, mert túl sok van ahhoz. Alapvetően amúgy is mindenkivel kijövök, akivel ki szeretnék. Akivel pedig nem, az számomra nem több a O₂-nél... azaz a levegőnél. Oké, amúgy a levegő több mindenből áll össze, de AH~ whatever. Trixi a legjobb barátnőm. Nagyjából egy éve ismerem már, de nagyon sok mindent éltünk már át együtt. Elég szomorú, hogy egy másik városban él, vonattal nagyjából 2 órára Budapesttől... de általában minden hónapban találunk legalább egy napot, amikor vagy ő jön fel, vagy én látogatok le hozzá. Ilyennek látok én egy igaz barátságot. Nem kell állandóan egymás seggében lógni, meg... igazából nem tudunk... de mégis megmarad ugyanolyannak a kapcsolatunk. Az ő kedvenc bandája a Beast / Highlight, a drágája Yoseob. Az enyém ugye - a Bigbang mellett - a Snuper... és tavaly nyáron még jöttek Londonba. Egészen pontosan egy koreai fesztivál volt, ahol fellépett az Exid, a Knk, a Highlight és a Snuper. Mind a kettőnk kedvence! Na... ott kezdődött igazán a barátságunk. Amikor megtudtuk ezt a hírt, még nem voltunk jóban olyan régóta, de mégis eldöntöttük, hogy együtt megyünk. Igazi élmény volt számunkra. A mai napig fel sem tudjuk fogni, hogy igazából megtörtént. Most pedig... megyünk vissza Londonba... egészen pontosan 5 nap múlva. Anyum is jön. Nekem ugye a kedvenc városom London és bármikor szívesen megyek oda. Október végére kaptam szabit, úgyhogy azt gondoltam, hogy ott is ünneplem a szülinapomat két olyan személlyel, akik a legfontosabbak számomra: anyum és Trixi. Így hát hárman utazunk is pár nap múlva. Az Instagramomon egyébként, ha bekövettek, majd teszek is ki képeket, amiket láthattok. Uh... na a barátokra... azaz a mindenféle emberi kapcsolatokra visszatérve. A srácok... meg egyebek...

Lesznek olyan témák, amikre lehet, hogy majd pár későbbi bejegyzésemben részletesebben is kitérek, vagy még beszélek róla, egyelőre azonban csak említéseket teszek azokról, akikkel találkoztam, vagy amik történtek velem. Pár személy annyira nem tett rám mély benyomást... némelyikük azonban örök életemre megmarad az emlékezetemben. Zennel szakítottam... június 30-án. Hivatalosan azon a napon váltunk el egymástól, amikor élőben is megbeszéltük és jeleztem neki, hogy én biztosan nem akarom újra kezdeni. Viszont üzenetben ő vetett véget a dolgoknak (amit aztán később meg is bánt). Június elején megismertem egy koreai srácot. Sungeunnek hívják (legalábbis a blogomon) és ő egy olyan személy, akire örökké emlékezni fogok. Rengeteg szebbnél szebb emlékem van vele. Három hónapot töltöttünk együtt - az egész nyarat. Ő éreztette velem mi is az a fogalom, hogy "nyár", amiről annyit beszélnek az emberek. Az eddigi nyaraim nem voltak túl emlékezetesek, legalábbis semmi különleges nem történt. 2018 nyara ellenben mindig meglesz a kis buksimban. Nem csaltam meg Zent. Írtam neki június elején, hogy van egy koreai srác, akivel találkozhatok-e. Mondtam neki, hogy barátok vagyunk és eszemben sem volt vele csinálni semmit, amíg párkapcsolatban éltem. Zen egyszerűen csak besértődött és annyit írt flegmán, hogy "go". El is mentem találkozni vele. Az első alkalommal a Deákon találkoztunk, ittunk egy-egy limonádét, majd a Cat Cafe-ban kötöttünk ki. Neki is a macskák a kedvencei, így mind a ketten jól éreztük ott magunkat. Egyébként számomra annyira vonzó egy férfi aki imádja a macskákat. Visszakanyarodva... semmi nem volt köztünk. Egymáshoz sem értünk, még egy kézfogás sem volt. Azt hittem többet már nem találkozunk, ám nem így lett. Aznap este írt Zen, hogy csalódott bennem és kezdte a szokásos szövegét arról, hogy mennyire nem támogatom, dráma dráma dráma dráma... hisztizett össze-vissza, hogy megint mennyire gonosz vagyok. Végül írta, hogy "we are done". Egyáltalán nem válaszoltam a regényére. Elkönyveltem magamnak... és őszintén szólva meg is könnyebbültem. Teljes mértékig uralkodni akart felettem, kisajátítani... még a barátaimra is, Trixire is... nem... mondok jobbat: anyumra is féltékeny volt szinte. Nem. Ha egy párkapcsolatban vagyok, én nem csalok meg senkit, ez 100%, de nekem kell egy bizonyos mértékű szabadság. Nem bírom azt elviselni, ha valaki uralkodni, rendelkezni akar minden mozdulatom felett. Arról nem beszélve, hogy ő... neki nem lehetett nemet mondani. 18+ // Sokszor azért feküdtem le vele, mert nem fogadta el, hogyha én nem akartam, úgyhogy inkább belementem, mert sokkal hamarabb túlléphettem a dolgon és "mehettem a dolgomra". Nem is emlékszem olyanra, hogy bármikor én akartam volna és nem ő. // Mindenesetre, amikor elváltak útjaink és ezt megbeszéltük, ő visszakozni akart, újrakezdeni, de én egyértelműen nem. Az az igazság, hogy az én hülye személyiségemmel mindenkit boldoggá akarok tenni és nekem elviselhetetlen, ha megbántok valakit. Nagyon kellett küzdenem, hogy erős maradjak és nemet mondjak. Rosszul esett és sírtam is miatta, mert nem szerettem volna, hogy szomorú legyen. Mondtam is neki, hogy mind a ketten jó emberek vagyunk, de párként nem vagyunk jók. Részemről békében történt az elválás... majd egy hónapra rá írt instagramon egy elég negatív hangvételű üzenetet, hogy én tényleg csak időpocsékolás voltam és hogy köszöni istennek, hogy időben vége lett. Nyugtáztam. Nem válaszoltam rá. Én még mindig követem őt instagramon például, ő engem már nem, bár abban is biztos vagyok, hogy a barátai akik még mindig követnek, megmutatják neki a posztjaimat és a sztorijaimat. Reménykedem azért, hogy nem, mert én nekem a szép emlékek megmaradnak, de ő már O₂ számomra.

Na de ezután jött ugye Sungeun, akivel szintén sok mindenen mentünk keresztül. Az a három hónap - még ha nem is mondtuk ki konkrétan -, kapcsolat volt. Ő is érezte ezt, biztos vagyok benne... ettől meg is rémült. Voltak veszekedéseink. Némelyik intenzívre is sikerült. Emellett azonban rengeteg volt a csodás pillanat. Együtt utaztunk el például Olaszországba. Először Milánóba, majd onnan vonattal Rómába. Legszebb emlékeim egyike az az utazás... akárcsak még jópár vele töltött pillanat. Azonban egy nagyon nagy gond az volt, amit nem mondok ki, páran tudják, az éppen elég is... csak úgy fejezem ki magam, hogy három a magyar igazság. Really? Lol... sebaj, mondjuk így. Emiatt el lehet ítélni engem, bár aki eddig utált, ezután is fog, aki meg kedvel, hát... who knows. Mindenesetre nekem nincsenek titkaim. Tettem pár rossz dolgot, soha nem voltam szent és nem is szeretnék az lenni. Mégis... a nagyobb felelősség az ő oldalán van. Augusztus 31-én visszament Koreába. Azóta csak kakaon szoktunk párszor beszélgetni... onnantól pedig az ő dolga minden. Jövőre viszont, ha megyek ki Koreába, az biztos, hogy találkozni fogok vele. Megígért valamit, amit mindenképp be kell tartania. Volt már a katonaságban és egy viszonylag felettesi poziciót látott el. Ott megismert egy férfit, aki most ott valamilyen vezető, ahol Jiyong katona. Nyilván nem biztos semmi... azt viszont megígértettem vele, hogy bevisz legalább arra a helyre... és jelenleg ez a legnagyobb reménysugár számomra.

Augusztusának közepén elég csúnyán összevesztünk Sungeunnel és úgy is volt, hogy megszakad a kapcsolatunk. Akkor nagyon kivoltam. Még a munkában is sírtam, mert nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Eredetileg akkor 8-9 körül végeztem, de éjfélig ott ültem a pihenőben és alkalmazásokon próbáltam találni egy srácot, akivel találkozhatok. Sikerült. Egy kínai sráccal kezdtem beszélni. Semmiképp nem akartam hazamenni, ezért megbeszéltem vele, hogy találkozzunk a Deákon. Kérdezte, hogy mi van ha találkozunk és elad az indiaiaknak szexrabszolgaként. Azt válaszoltam rá, hogy még az sem érdekel. Másnap egy srác utazott Budapestre. Ő koreai és szintén mély benyomást tett rám. Három napot töltöttünk együtt, ami alatt sokat beszélgettünk és sétálgattunk a városban. Elmentünk magyar étterembe, sétáltunk a várban és a Szabadág-hídon söröztünk. Nagyon jófej, marhára helyes (amit anyum is kijelentett, amikor meglátta) és megbeszéltük, hogy továbbra is ápolni fogjuk a barátságot. Ez azonban nem így történt. Miután tovább utazott - mert éppen világkörüli expediciót tartott, vagy mittomén -, Vietnamban újra összejött az exével. Amikor ezt megtudtam, közöltem vele, hogy ne keressen többé. Majd talán akkor írjon nekem újra, ha valami nagyon SOS dolog történik, illetve amennyiben szakított azzal a p*csával. Egyébként hagyjon békén. Valamit még írt instán, de azóta sem néztem meg. Nem. Én nem fogom megint átélni azt, amit Sungeunnel. Elég fájdalmas volt egyszer is. Ettől függetlenül viszont jól éreztem magam vele, amit azért nem felejtek el, vagy törlök ki.

Ezek után... lassan eltelik két hónap. Beszélgettem más srácokkal is. Illetve az egyik kollégám elkezdett kedvelni, ami szomorú, mert én nem érzem ugyanazt. Azért is rossz, mert kedveltem, mint barát, csak egy kissé elrontott mindent ezzel. Párszor iszogattam a jófej kollégáimmal, a szülinapomat is megünnepeltem velük október 12-én. Oda szerencsére pár olyan kollégám is jött, akikhez közelebb állok - akár barátok is. Annak például nagyon örültem. Az egyik k-pop buliban - ahova egy barátnőmmel mentem - még megismerkedtünk négy koreaival. Átmentünk hozzájuk. Ők csak utazgattak erre és kivettek egy egész házat négyen. Az szintén egy nagyon szép emlék. Nem történt semmi, de egészen reggel nyolcig beszélgettünk kettőjükkel. Ittunk sojut is, majd olyan 11-ig aludtunk. Reggel főztek nekünk, beszélgettünk, hülyéskedünk. Azután pedig elvittek egy kávézóba. Szuperül telt az a két nap.

/// Wassup nowadays ///

Október 14-én Trixivel, Minaruval és az ő anyukájával egy Koreai családi fesztiválon vettünk részt. A fesztivál nem volt jó... mégis örülök, hogy elmentem rá. Az egész napom úgy kezdődött, hogy felkeltem... ő... jó korán. Hogy miért? Mert van Koreában egy srác. Gondoltam itt teszek róla említést gyorsan. Vele megbeszéltük, hogy amikor megyek ki Koreába, akkor pár hetet nála fogok tölteni, mielőtt elkezdek dolgozni Szöulban. Ő Szöultól nagyjából 2 órára lakik egy másik városban. Nagyon sokat beszéltünk, szinte mindennap videótelefonáltunk, vagy csak sima hívásban beszélgettünk. Nagyon megkedveltem, ám az a probléma - amit az elejétől fogva megpróbálok ignorálni, hátha változik -, hogy úgy érzem részben ugyanaz a helyzet nála, mint Zennél. Ki szeretne sajátítani kicsit. Tegnap mikor anyummal beszélgettem a magánéletemről, mielőtt említettem volna, hogy ezt érzem, ő is rávilágított. Nem maradtak kétségeim. Kedvelem, azonban mondtam neki, hogy nem szeretnék kapcsolatot addig, amíg nem találkozunk. Élőben majd meglátjuk, hogy hogy működnek a dolgok. Ezt ő nem igazán érti meg, sajnos. Ő már most úgy érzi, hogy szeret és van, amikor barátnőjének szólít. Az a baj velem, hogy - mint már említettem - én senkit nem akarok megbántani, szóval csak írom neki, hogy nem hivatalosan. Bár már többször mondtam, hogy majd csak személyesen próbáljuk meg a dolgokat komolyabbra fordítani, nem fogadja el. A napokban pedig, hogy nem írtam vissza neki rögtön, azonnal kiakadt és írta, hogy pedig ő bízott bennem, változtam, satöbbi. Tényleg fontos nekem, de én nekem lehet, hogy ez sok. Pár napja, hete még többet beszélgettünk, viszont ahogy neki is mondtam... nagyjából egy év alatt, amíg nem találkozunk, sok minden történhet. Velem történt is.

Aznap először Trixivel találkoztam. Átjött hozzám és hozta magával az ajándékomat is, amit egészen a szülinapomig ki se bontottam. Addig a napig egyiket se... van olyan amit a mai napig nem. Például a srác ajándékát, aki Koreában van. Ő is küldött nekem. Nincs pofám kinyitni, egyszerűen csak bűntudatom lenne, hogy megbántottam... még ha nem is szándékosan. Trixi ajándéka egyébként... olyan cukiiiiiii. Örültem neki, tekintve, hogy oda és még vissza is vagyok a Kakao friendses Ryanért. Biztos ismeritek. Ha nem, akkor kattints ide. Igen, mint mindenki más, én is azt hittem először, hogy egy maci... pedig... bocsika, ha én közlöm először... ő bizony egy oroszlán. Kaptam tőle egy nagy Ryan plüsst. Y A Y ! Nyaaaa... de... nálam beszélgettünk még egy keveset, aztán 10 után valamikor erőt vettünk magunkon és elindultunk. A Kökiből mentünk vonattal, majd egy kis séta után megérkeztünk. Alig lézengett ott bárki. Persze pár k-pop fan már a bejárat előtt táncolt akkor is... egészen az esemény végéig. Nem akarok gonosz lenni, de nevetséges volt egy kicsit, ahogy ki-be járkáltunk párszor és még mindig, még mindig nyomja... sose fejezte be kb. Minaru rögtön jött is ki az ajtón. Megöleltük egymást, aztán beszélgettünk, sétálgattunk... csak nem tudtuk merre. Be is mentünk, ahol Minaru anyukájával is ölelkeztem egyet. Nagyon bírom, tök jófej, fiatalos és lehet vele szórakozni. Ő is szereti az ázsiai, főleg koreai dolgokat, mint Trixi anyukája... és mint az enyém. Szerencsénk van, hogy ilyen anyákkal áldott meg minket a sors, mert hallottam már jó pár kellemetlen szituációt, amikor a szülők nem tudják elfogadni ezt az érdeklődési kört. Az esemény egyébként semmi izgalmat nem tartogatott. Arra számítottam (a legnagyobb csalódásom aznap), hogy legalább koreai kaja lesz. Hát nem volt. Egy fellépőterem volt, ahol egyedül egy taekwondo előadás tetszett. Volt tradicionális koreai tánc is, amiből egy másodpercet láttam. Azon kívül k-popra táncoltak, meg vernyogtak. Azon a fesztiválon - mint mindegyiken, mondjuk -, ahogy beléptem, a k-poppal kellett szembesülnöm. Szeretem hallgatni, de ami a legjobban fel tud idegesíteni, hogy mintha a koreai kultúra csak a k-popról szólna, pedig sokkal több annál. Mindig az a lényeg az ilyen helyeken és ez kicsit sem szimpatikus. Nem azt mondom, hogy ha meghallok egy jó zenét, akkor azt nem kezdem el dúdolgatni. Nem azt mondom, hogy nem lehet belecsempészni a koreai popot az ilyenekbe. Én csak azt mondom, hogy a koreai kultúra nem egyenlő k-pop. Kész.

Legnagyobb csalódásomra tehát koreai kaja nem volt, így mivel éhes voltam, vettem egy szendvicset. A büféknél leültünk Trixivel és Minaruval, míg én egyedül zabáltam azt a nyamvadt MAGYAR szendvicset. Egy kicsit távolabb, az egyik asztalhoz leült egy koreai srác. Szőke hajjal, nagyon jó stílussal. Rögtön kiszúrtuk. Én a szemébe is néztem egy ideig, majd miután megettem a hülye szendvicset, kimentünk az épület elé cigizni. Egészen pontosan csak Minaru anyukája és én cigiztunk, de mind a négyen beszélgettünk, amikor éppen jött ki a srác. Szomorúan voltunk, mert elsétált. Azt hittük elmegy, szóval onnantól nem is igazán foglalkoztunk vele, pláne, hogy láttuk, hogy egy lány utánamegy, aztán beszélgetnek is. A csaj utána mondjuk visszajött, majd még kint voltunk egy ideig... amikor újra láttuk a csávót kisétálni. WTF mikor jött ez vissza? Mivel arról volt szó, hogy kár, hogy nem szólítottuk meg... ráadásul ha ilyenről van szó, én nem p*csölök. Elég bevállalós, nyílt és őszinte vagyok. Ha valamit akarok, akkor teszek is érte. Ismét elkezdett ugyanabba az irányba sétálni, aztán amikor kellő távolságra volt, és átkelt a zebrán... utánakiáltottam, hogy "annyeonghaseyo". Megállt és leült a padra, ami pont a közelben volt és telefonált. A többiek amúgy jöttek utánam. Megálltunk a padnál és beszélgettünk négyen. Igazából vártuk, hogy letegye a telefont. Trixi egyébként jó megfigyelő és kiszúrta, hogy ökölben van a keze. Igazából a hívásból nem sok mindent értettünk, mert nem angolul beszélt, hanem koreaiul... viszont úgy gondoltuk, hogy nyilván ideges, hogy ott állunk - ám, mint később kiderült, nem miattunk volt ideges. Közben persze ott nevetgéltünk, valamint róla beszéltünk. Kijelentettük, hogy durva lenne, ha beszélne magyarul és mindent értene... ugyanis én meg azt állapítottam meg, hogy valószínüleg hosszú távra van itt, mert a telefonjának a tokjában volt egy havi bkk bérlet, ráadásul diák kedvezménnyel. Tiszta Sherlockok vagyunk, amúgy. LOL. Miután letette a telefont, odafordultam hozzá.

 - Do you speak Hungarian?
 - Oh... nem - válaszolt mosolyogva, magyarul.

Igazán sok mindenre már nem emlékszem a beszélgetésből, de sok minden szóba került. Mi ketten beszélgettünk jó ideig, a többiek pedig megismerték egymást. Minaruék ls Trixi jóban is lettek egymással, ami nekem jó érzés. A srácról közben megtudtam pár dolgot. A neve Minki (a blogomon). A szülei koreaiak, de Amerikában nőtt fel, úgyhogy perfekt beszéli az angolt, ami elég szimpatikus. Taekwondozott pár évig. A horoszkópja Nyilas... valamint most szeptembertől még három évig itt fog tanulni az ELTE-n. Még valamit megtudtam... van egy zaklatója. Amikor akkor mesélte, még nem tűnt olyan komolynak a dolog, mégis elég félelmetes belegondolni. Oké, helyes, de azért ennyire hogy lehet valaki elszánt, vagy nem is tudom... elvetemült, hogy kövesse? Csak azért maradt ott, mert egy barátjával megbeszélte, hogy ott találkoznak. Minaruék sajnos közben hazamentek, így Trixi, ő, meg én visszamentünk... és ott elváltunk egy időre. Én megigazítottam a sminkemet az egyik tükörnél, amikor elment mellettem, végül kb azonnal visszafordult, hogy kimegyünk-e cigizni. A büféknél akkor ott ült a csaj, aki még utána futott nem sokkal előtte, így össze is állt a kép. Akkor is megkérdeztem tőle, hogy az-e az a lány és igennel válaszolt. Megálltunk az épület előtt, de jött utána ő is, szóval sétálni kezdtünk. Belékaroltam, hátha akkor úgy gondolja, hogy foglalt és lekopik, de nem tette. Így utólag, szerintem az se zavarná. Sikerült leráznunk, aztán visszasétálva a helyszínre, elváltak útjaink. Én Trixivel sétálgattam arrafelé egy darabig, majd elmentünk a Westendbe bubisteázni. Sok időt töltöttünk ott együtt és nagyon élveztem, hogy végre találkoztunk. [ ... ]

Sziiiiiiiasztok! Éppen a laptopom előtt ülök és körmölöm ezt a bejegyzést. Ezzel egyidőben a tévén jutbobozok... azaz K-pop dalokat hallgatok, anyum társaságában. Volt már B.A.P, TWICE, Hyuna, Sistar, Beast, ZE:A, BTOB, BIGBANG, SNUPER, Blackpink, 2ne1, U-Kiss, SS501, 4minute, EvoL... sőt, még BTS is (ami nálam nagy szó, bár van 4 daluk, amit kedvelek). Ez a legjobb program amit a szabadnapomon el tudok képzelni. Fú, ne tudjátok meg mióta nem volt már egy nyugodt napom, amikor kiélvezhettem a semmittevést. Nagyon ritkán adatik meg mostanában. Annyira jól esik most. Még akkor is ha... öhm... holnap hajnali 3:30-ra megyek dolgozni. Ez vicces sztori, mondjuk... hivatalosan 4-tól szól a munkaidőm, de 3:55-re már kint kéne ülnöm az egyik check-in pultban. Nevetséges. Biztos, hogy előbb fogok bemenni. Ah whatever... Nem koncentrálok erre... inkább csak hallgatom a jó kis zenéket és lazítok. Csinálom a jóóóó nagy semmit! Ahhh... mondjuk ma még hajat is kéne mosnom. Maaajd~ Deee ami sokkal fontosabb~ nektek hogy telik / telt a szünet? Ez a nyár számomra... a leghosszabb volt, az biztos. Az első nyár volt, amit végigdolgoztam. Fura érzés, de ez van... ez a felnőtt élet, I guess. Utálom. Tervezem, hogy visszamegyek tanulni. Csak azzal az a gond, hogy pénz meg kell és amíg tanulok, nem igazán tudok dolgozni. Mindenesetre már 3 hónap munka után tervezgettem a sulit újra. Higgyétek el, jó az a diáklét. Képzeljétek, már nézegettem is iskolákat. Külföldön is. Az egyik eléggé megtetszett, ami Prágában van. Művészetis suli. Nagyon szívesen tanulnék külföldön. Ami azt illeti, ilyen szempontból engem Svédország vonz a legjobban. Egyébként is érdekel a nyelve, plusz maga az ország is. Nem tűnik rossz helynek. Ja és ott nem halok bele a nyári hőségbe. Nem szeretem a meleget. Nekem már a 28 fok is halál. Mindenesetre megyek oda, ahol találok jó helyet... csak Hollandia nem vonz a pókfóbiámmal, ahol minden emberre jut vagy 10... or több? Jujjjjj. Esetleg dolgozni megyek még külföldre, ami pénz szempontjából jobb is. Képzeljétek, van olyan lehetőség nyáron, hogy külföldiek kimehetnek Dél-Koreába. Több ilyen hely is van, ami szállást biztosít, plusz fizet, neked pedig csak a ház körül kell segítened. Akár az angol nyelvvel, takarítani, bármit. Szerintem szuper lehetőség. Jövőre lehetséges, hogy belevágok.

Ó... ha már a külföldön tanulásnál tartunk... megismerkedtem egy sráccal. Kínai és itt tanult Pécsen. Jó, igen, Pécsett, az helyesebb... asszem... de nekem olyan hülyén hangzik, nem jön be, szóval PÉCSEN. Pécs amúgy egy olyan város, ahol még sosem voltam, de nagyon szeretnék eljutni! Végre - azt hiszem - eljött ennek is az ideje. Majd Xin - mert hogy nagyon kreatív módon Xinnek hívom itt a blogomon - segítségével elmegyek oda. Ő körbe tud vezetni. Magyarul ugyan nem tud és elég viccesen néz ki, hogy egy kínai vezet körbe egy magyart Pécsen, de nem gond. Különleges. Kérdeztem és csak pár szót tud magyarul. Egy angol nyelvű osztályban tanult és egy magyar osztálytársa se volt. Ó bájdövéj, a találkozó. 14-én találkoztunk a reptéren. 7-re kimentem... pedig csak 11-kor kezdtem aznap, de én mégis voltam olyan cuksi, hogy miatta ilyen korán keljek. Bocsánatot is kért, és mondta, hogy nagyra értékeli ezt. Közöltem vele, hogy nem kell bocsánatot kérnie, mert én mondtam, hogy kimegyek, nem ő erősködött. Az én döntésem volt. Igaz, reggel 5-kor nem tűnt olyan jó ötletnek, de amikor találkoztunk, már sokkal inkább tűnt annak. Épp, amikor megérkeztem, akkor csekkolt be a pultnál... a kollégáimnál. Qatarral utazott Dohába, aztán Sydneybe. Azért ment Ausztráliába, mert most egy vállalkozásba fogott és azt fogja ott promotálni. Remélem sikerrel jár. Én drukkolok neki. Még csak 23 éves és már ilyeneket csinál. Interesting. Jaaa és október 14-én van a szülinapja, tehát Mérleg. A Mérleg-Mérleg párosok vagy nagyon jól kijönnek (ez a kisebb százalék), vagy kinyírják egymást. Mi egyelőre jól kijöttünk, majd meglátjuk mi lesz később. Mindenesetre nemrégiben találkoztam én egy másik Mérleggel is... na és az nem sűlt el valami jól. Remélem most minden rendben lesz. Whatever. Cigiztünk egyet, beszélgettünk. Ő narancslézett, én kávéztam. Meg akart hívni arra a kávéra, de - szokás szerint - nem engedtem. Elkísértem a B11-es kapuig és megbeszéltük, hogy majd 24-én jön vissza. Este iszunk egyet. Oh and... mikor elköszöntünk egymástól... nem tudom eldönteni, hogy megakart-e csókolni, vagy nem, de én pont úgy mozdultam, hogy csak egy ölelés lett belőle. Lehet - és remélem, hogy nem akart, csak úgy tűnt. Sh*t, nem szükséges tovább bonyolítani a "magánéletemet".

AJÁNLÁSAIM: #유성 @SNUPER: Úúúú SNUPEEER!! Megint fantasztikusat alkottak. Ti mit gondoltok? Nekem még mindig a Back:Hug az egyik kedvenc dalom (tőlük)... de ezt is imádom! Az angol címe The Star Of Stars és egyszerűen annyira dallamos. Anyummal mindig együtt táncolunk a refrénre. Ő is nagyon szereti őket, ami teljesen érthető. A tánca is tetszik, de valamiért úgy érzem, hogy itt inkább arra mentek rá, hogy aranyosra sikerüljön, mint profira. Nem mindig táncolnak annyira egyszerre itt, de nem bánom, mert a profizmus a Back:Hug-nál már előjött. Tudom róluk, hogy mennyire tehetségesek és én nagyra értékelem ezt a comebacket is. Számomra valamiért megható. Nézem, hallgatom és az jut eszembe róla, hogy mennyire szeretem őket és milyen büszke vagyok rájuk. Az MV-ben is annyira édesek együtt. Nem érdekel, hogy nem olyan ismertek, számomra akkor is a legjobbak. Egyszerűen csak ölelgetni akarom őket állandóan és kimutatni nekik mennyire csodálatosak, bátorítani őket, hogy mindig higgyenek magukban, mert számomra ők az elsők. | #IllBeYourMan @BTOB: A raprészek egyszerűen magukkal ragadtak, ahogy a rapperek is. Annyira zseniálisak! Ismertem eddig is a fiúkat, de nem tudtam, hogy ennyire jók. A dal végénél, amikor egyszerre énekelnek és rappelnek, mindig kiráz a hideg. Emiatt a dal miatt kezdtem el jobban kedvelni őket és egyre szimpatikusabbak, minél tobbet hallgatom a dalt. Főleg a két rapper nyert meg magának. Nem tudom eddig hogy nézhettem el mellettük így, amikor egy szuper csapatról beszélünk. Igencsak szimpik na. | #LONELY @SISTAR: Nem akarok sokat regélni erről, mert még mindig bőghetnékem van, ha arra gondolok, hogy már nem lesz több comebackjük, már soha nem térnek vissza. Még mindig nem emésztettem meg teljesen, hogy a kedvenc lánycsapatomnak ez lett a sorsa, ennyire hamar. Fantasztikus lett ez a comeback is, akár az összes, amit ők adtak ki. Nem is értem ezt a hirtelen feloszlást. Nagyon remélem azért, hogy mindegyikük boldog lesz a saját útján. Hyorint pedig még mindig támogatom szólóban - ugyanis szerintem csak ő lesz aktív. Az egyik női biasom. Mellette állok! | #LOVE @PSY @Taeyang: PSY-t nagyon kedvelem. Már ki is fejtettem, hogy az egyik nagy vágyam, hogy a háttértáncosa legyek. A klipjei egytől egyik olyan szórakoztatóak, hogy a felvétel is biztosan jó hangulatban telik. Na meg a táncai is királyak, ahogy ez is az! Imádom a táncosokat a klipben. Végig mosolyognak, látszik rajtuk, hogy jól érzik magukat és ettől másokat is jobb kedvre derítenek. A szám - PSY-tól megszokott módon - akkora sláger lett, amint meghallottam, csak ezt nyomattam jó ideig. Taeyang is jó benne, of course, de PSY rapje a kedvencem. What we need is love!

#10AUG #11AUG @Minaru {{ Strandolás }} Már vagy egy hónapja megbeszéltük Minaruval, hogy augusztus 10-én találkozunk. Az még nem volt tisztázott egy ideig, hogy Székesfehérváron, vagy Budapesten végre. Az anyukája végre felengedte Budapestre, szóval majd kihasználjuk egyszer azt is. Még valamikor augusztusban kéne, mertneki ugyebár elkezdődik a suli. Ő még sulizik, amit igazán megbecsülhetne - ez minden diáknak szól. Ja és a diákok közti zaklatás... ne higgyétek, hogy az csak az iskolában van. A munkahelyen "érett felnőttek" között is ugyanúgy jelen van. Szóval nem igazán tudok semmilyen pozitívumot felhozni a melóban a sulival szemben. Fizetnek - ennyi... de azért a ledolgozott óraszámért fizessenek is. Mellesleg azt sem tisztességesen teszik. Naaa de mindegy, nem ez a téma most. Végül én mentem hozzájuk megint. Megbeszéltük, hogy strandolni fogunk. Először azt hittem, hogy majd egy kiépített strandra megyünk és nem tóhoz. Csak a vonaton jutott eszembe, hogy Minaru háza közelében van egy szabadstrand egy tónál... én azonban félek az élővizekben. Meg is beszéltük, hogy máshova megyünk. Az anyukája egy gyógy- és termálfürdőben dolgozik, ezért be tudtunk oda menni ingyen és olyan részeit kiélvezni, amit csak azok, akik drágábban vesznek jegyet. Először anyukája vezetett körbe minket, ittunk kávét, majd beültünk az egyik medencébe. Beszélgettünk ott egy kis ideig, aztán koktéloztunk. Utólag jöttem csak rá, hogy Minarunak alkoholmenteset kellett volna venni, de sebaj. Szaunáztunk egyet. Az egyik 80 fokos volt és kellemes levendula illatú, a másik "csak" 45, ha jól emlékszem. Ezután jakuzzizunk, ahol nagyon sokat nevettünk, végül ettünk és Minaru teljesen kimerült a végére. Eléggé fel is cseszett vele, de mindegy már. Azanyukája is végzett, így elmentünk vásárolni. Este is jól elvoltunk. Kb 1-2 felé sikerült lefeküdni... 8-kor pedig felkeltünk. Az a nap is jól telt el... csak kicsit gyorsan. K-popos challenge-ket csináltunk Youtubeon, miután megnéztünk 2 horrort. Azaz... a megnézés annyiból állt, hogy az elsőn végig csikiztem őt, a másodikon pedig bealudtunk. Engem tényleg érdekelt, de tök fáradt voltam. Este, fél 9 körül indult a vonatom, amit majdnem sikerült lekésni, mert mindenki ott tökölt az automatánál. Végül az ellenőrtől akartam jegyet venni, de nem jött, szóval ingyen utaztam hazafelé. Úgy gondolom, megérdemlem, ugyanis nagyon sokszor vettem már jegyet feleslegesen, amit nem kértek el. Most ez pont kijárt már nekem. { Minaru bejegyzése }

#15AUG @anyum {{ Tropicarium }} Eredetileg úgy volt, hogy Miskolctapolcára megyünk anyummal a barlangfürdőbe, de máshogy alakult ez a nap. Mivel a munkámhoz szükséges évente az orvosi vizsgálat, be kellett jelentkeznem már mostanában. Hú... belegondolni, hogy egy éve volt az is. OMG. Az orvos 15-ére tudott időpontot adni 11:30-ra, azután pedig már késő lett volna elindulni Miskolctapolcára, így átvariáltuk kicsit a napot anyummal. Ettől függetlenül együtt töltöttük azt. Reggel tehát elvitt az orvoshoz. Míg vártunk, ott ültünk és pont arról volt szó, hogy egy éve is ott ültem, csak akkor még fogalmam sem volt, hogy mi vár rám. Annyira durva. Nyaaa és igazából a vizsgálat abból állt, hogy megkérdezte változott-e valami. Semmi nem volt különb, mint egy éve. Pulzusomat nézte meg, plusz egy látásvizsgálat volt. Az utóbbinál csaltam egy kicsit, megjegyezve pár számot... de na... a jobb szemem picit rosszabb. Csak az egyik számnál csaltam. T_T 5 perc se volt a "vizsgálat". Végeztem, aztán sushizni mentünk. Még gyereknapra kaptam egy kupont anyumtól, ami egy sushizásra jogosít. Aznap használtam fel. Később eszünkbe jutott, milyen jó lenne elmenni a Tropicariumba, mert már olyan régen voltunk. Legutóbb akkor, amikor én még piiiici gyermek voltam. Úgy döntöttünk elmegyünk, mert... why not? Naaagyon szép volt minden. Képeket is csináltunk. Nem tudom voltatok-e már, de mindenképp megéri egyszer eljutni oda. Olyan hangulatos, amikor a cápa konkrétan feletted úszik el. El tudnék ott ücsörögni egy napot is akár. Elképzeltem, ahogy Jiyonggal elmegyünk oda - mert ki lehet bérelni egy termet - és ott ülnénk egész nap. Nem is lenne rossz szülinapi ajándék... ha már témába vág, mert mostanában volt a születésnapja. Voltak egyébként gyönyörű kígyók is, mindenféle más állat. Amikor beléptem és megláttam a halakat úszkálni, rögtön megjegyeztem: "oké, most kissé bűntudatom van, hogy az előbb sushiztam." De ha egyszer olyan finoooom. Ja, kellemetlen érzés, hogy a hal a kedvenc ételem, de ha rajtam múlna, nekem okés lenne, hogy ne bántsák őket és nem eszek többet. Csak nem rajtam múlik, unfortunately. A végén vagy egy órán keresztül simogattam a rájákat. Volt jó pár idegesítő gyerek, de túléltem őket is, hősiesen. Kifelé menet anyummal vásároltunk pár szuvenírt, egy cápás hűtőmágnest és két fürdőbombát, vagy mit. Beleteszed és valamilyen alak formálódik ki belőle. Nagyon menőőő... kivárom a megfelelő pillanatot, amikor el tudok lazulni és felhasználom. Kettőt vettünk, mert az egyik az enyém, a másikat pedig majd Taesunnak adom, amikor jön. Sajnos nem tudni milyen alakot ölt majd, de van oroszlán és csak reménykedni tudok, hogy neki az lesz. Továbbá egy macis kulcstartót vettem, szintén neki... valamiért rá emlékeztetett.

#UTOIRAT01: Taesun már meg is vette a repülőjegyet ide, valamit lefoglalta a szállást. Jeee! Annyira örülök neki! Egészen pontosan szeptember 18-án ér majd ide 14:30-kor, ami azért tök jó, mert aznap pont fél háromkor végzek. Direkt egy olyan szállást foglalt, ami... apartman? Nem tudom ezeknek a pontos megnevezését, de van konyha, meg minden. Azért olyat foglalt, mert szeretne főzni nekem koreai kajáááát. Majd mondom neki, hogy a kimbap legyen az első, azt ugyanis már eredetileg is imádom, úgyhogy ha a többi nem ízlik, legalább abból be tudok majd zabálni. 20-án megy majd tovább Németországba, ugyanis ott tanul, ahogy azt már említettem is. Remélem nem fog majd megutálni, amikor közlöm vele, hogy a kimchi nem a kedvencem. Kíváncsi leszek a reakciójára azéééé... meg a kajcsikra is. Egyébként a szülinapja alkalmából sütni fogok muffint. Vettem 2 betűs gyertyát. A keresztnevének 2 betűje - mert a koreaiaknál úgy van ugye, hogy például J és Y, azaz Ji Yong... úgyhogy mondjuk, hogy egy T-t és egy S-t vettem, mert ő Tae Sun. Nálam egyébként nagyon nagy szó, hogy sütök, vagy bármit csinálok a konyhában. Ha éhes is vagyok, inkább éhezek, minthogy kimenjek és csináljak magamnak egy szendvicset. A konyha az a hely, amit én a legmesszebbről elkerülök. Kivéve, ha más főz... néha van kedvem besegíteni, mert közben az illetővel is eltölthetem az időmet. Valószínűleg így lesz, ha Taesun itt lesz és főzőcskézni kezd. Majd közlöm is vele, hogy érezze megtisztelve magát, hogy miatta sütöttem és, hogy akármilyen gusztustalan is az íze, meg kell ennie azt az egyet, legalább.

#UTOIRAT02: A napokban Trixy mutatott egy játékot. Mondjuk, előtte is hallottam már róla, de ahogy megmutatta, gondoltam letöltöm én is. A YG hivatalos játéka. Olyasmi, mint a guitar hero. Nagyon rákattantam, tegnap a munkában is azzal játszottam. A kedvenceim közül már megkaptam Jennie-t... és nagyjából ennyi is. Jaa, meg Taeyangot és Jiyongot is... bár GD az első, akit mindenki megkap, hogy a fangirlöknek megjöjjön a kedve a játékhoz. A lényeg, hogy egy marha jó játék szerintem és megéri kipróbálni mindenkinek. A neve BEATEVO YG. Hajrá! :3

#UTOIRAT03: Boldog augusztus 20-át minden magyar olvasómnak! Ezt most úgy írtam, mintha lenne más is... bár... elvileg van, én beszéltem már más nemzetiségűvel is: olasszal. Nekünk, magyaroknak jelent valamit az augusztus 20-a, de ettől függetlenül további szépséges vasárnapot mindenkinek és szuperjó jövő hetet!

Miért van az, hogy engem mindig jobban érdekel mi van másokkal? Miért csak én figyelek oda mi van másokkal? Olyan nehéz csak úgy írni nekem? Amikor nincs szüksége senkinek semmire... miért nem tudnak megkeresni? Tudjátok, általában igyekszem erőt adni másoknak, de miért olyan nehéz belegondolni, hogy néha nekem is szükségem van erre? Néha az emberek természetesnek veszik, hogy én erős vagyok és csak azért vagyok ott, hogy segítsek. Nem. Én sem vagyok mindig erős csak azért mert nem kürtölöm világgá, hogy épp rosszul vagyok. Egy kis figyelemre lenne szükségem a "barátaimtől", akiket én nem nevezek annak, de ők mégis azt mondták a annak tartanak engem. Valamint mindenkitől, aki elvileg törődik velem. Elegem van, de ebből nem egy szomorú, depressziós bejegyzést akartam kihozni... aminek persze az lesz a vége, hogy megint nem veszik komolyan, amit az előbb írtam és megint csak én leszek aki másokat támogat. Ez a dolgom, mi? Nem ez a dolgom, csak jól érzem magam ha segíthetek. Azért megesik, hogy nekem is szükségem van a támogatásra. Örülnék, ha egyszerűen csak nem hagynának figyelmen kívül és legalább odafigyelnének már arra ha én írok, de még arra is alig. Nekem elég lenne egy egyszerű beszélgetés is, de míg én "mindig elérhető vagyok" és fordítok rájuk időt ha írnak, mindig csak akkor beszélgetünk, ha nekik jó. Van egy jó mondás miszerint: "Nem mindegy, hogy valaki a szabadidejében beszél veled, vagy szabadidőt csinál azért, hogy beszélhessen veled." Érzéketlen embernek tartom magam, ilyenkor mégis elgondolkozom, hogy akkor miért is foglalkozom ezekkel a dolgokkal.

Tegnap szerettem volna publikálni valamit, hogy a tanév első napján ösztönözzelek titeket, de nem ment. El sem tudjátok képzelni, mennyire rosszul éreztem magam... most testileg. Ez az egész ott kezdődött, hogy már 2 napja nem ettem semmit. Nem tehetek róla, de bűntudatom van, ha eszem. Ezt eredetileg nem akartam megosztani veletek, nehogy legyen véletlenül valaki, aki szintén jó ötletnek tartja. Nem az, de egyszer már "túléltem" úgy 5 napot, hogy akkor sem ettem semmit. Nem értem, hogy most ez akkor miért tett be 2 nap után. Talán nem csak annak tudható be. Úgy kezdődött a tegnapi napom, hogy reggel fél 5-kor felkeltem egy hülye szúnyog miatt. Egy ideig fent voltam, még arra is gondoltam, hogy biztos azért nem tudok aludni, mert szolidalitok a diákok miatt. Anyum elment valahova reggel, én pedig felkeltem. Mivel hideg volt, felvettem egy pulcsit. Lementem a konyhába és gondoltam, csinálok egy kávét. Szétszedtem a kávéfőzöt, hogy elmossam, már bele is öntöttem a vizet, de akkor hirtelen úgy éreztem muszáj leülnöm. Hirtelen minden elsötétült, aztán ahogy azt mondják, csillagokat láttam. Tényleg szinte nem is tudtam irányítani a testem, gyorsan - mivel nem láttam semmit - tapogatózva a zacskóból egy diós csigát, és haraptam belőle egyet, mert nekem is az jutott eszembe, hogy lehet az evéshiány okozza ezt. Mintha az az egy falat megoldana bármit is. A konyhában a székre rogytam és az asztalra dőltem. Ezután valahogy gondoltam jót tesz majd egy kis friss levegő, ezért valahogy kitámolyogtam az udvarra és ugyanúgy összeestem, de szerencsére még volt annyi erőm, hogy egy székre. Ott feküdtem egy ideig, az asztalnál és próbáltam összeszedni magam, de nem ment. Mégis arra gondoltam, hogy erősnek kell lennem, pedig mindenem fájt, egyben mégis olyan gyenge voltam, hogy mozogni is alig tudtam. Amikor úgy láttam, van elég erőm, feltápászkodtam, bevittem azt a diós csigát, amiből ettem egy falatot (se). Végül felbotorkáltam az ágyamhoz és ledőltem rá ahogy csak értem egyszerre majd meg sültem és borzasztóan fáztam. Aludthattam egy keveset, aztán amikor felkeltem, úgy fájt a medencémnek a bal oldala. Nem tudom pontosan miért, de néha enyhült, aztán megint beleszúrt és így folytatódott. Rosszabb volt, mint egy menstruációs görcs, esküszöm egy szülést tudnék így elképzelni, ezzel a fájdalommal. Nem szoktam fájdalom miatt sírni, de emiatt sikerült. Egyszerűen nem akart elműlni, ráadásul hányingerem is volt. Kétszer hánytam azon a reggelen, bár fogalmam sincs, hogy mit, mert a gyomromban nem volt semmi. Már bocs, hogy undorító vagyok, de mart is, mint az állat. Ezek között aludtam még egyszer, szenvedtem és esküszöm annyira rosszul voltam, olyan gyenge voltam, hogy még 3 lépést sem tudtam megtenni a fájdalomcsillapítóig. Amikor elég erőt vettem magamon, bevettem egy egész Algopyrint és visszafeküdtem az ágyba. Nem tudom hogyan, de valahogy sikerült elaludnom. Emlékszem, hogy többször gondoltam *rá* és amikor elaludtam, akkor is ő járt a fejemben. Miután felkeltem, továbbra is pihentem, lementem a konyhába és nagyjából 15 év után kakaót ittam. Valamiért megkívántam és úgy éreztem az jót tesz. Ezután anyum lejött és együtt ettünk egy keveset, közben beszélgettünk. Vagyis én elég keveset ettem, de legalább valami volt a gyomromban. Reméltem, hogy jobb lesz tőle. A nap folyamán Totally Spiest néztem a tévén és aludtam, majd felébredve a fejem fájt borzasztóan. Este megint kakaóztam, aztán bevettem egy fél Algopyrint megint és valahogy sikerült elaludnom. Egész nap nem tudtam semmit csinálni. Ma reggel is gyengének érzem magam és kicsit mintha a fejfájásom is a kezdő fázisban lenne, de azért jobb, mint tegnap.

Mostanában annyira igyekszem kiverni a fejemből és a SNUPER-nek, főleg Suhyunnak köszönhetően sikerül is, de ezzel legtöbbször csak azt érem el, hogy amikor megint belébotlok, még nagyobb erővel csap pofán az érzelem, a szerelem, amely hozzá köt. Ettől függetlenül a srácok tényleg segítenek és továbbra is hálás vagyok nekik.

Tegnapelőtt anyummal is sikerült összevesznem, tegnap viszont megoldódott a dolog, mégis szeretnék kitérni rá. Ami azt illeti, én nem teljesen nevezném összeveszésnek, csak ő ideges lett, amit elég gázosnak tartottam. Hogy miért? Az egyik múltkori bejegyzésemben említettem, hogy amikor mentem a szerzőségkötés miatt a céghez, voltam olyan ügyes és nem vittem az érettségimet. Anélkül viszont nem tudnak bejelenteni, ugyanis az a minimum, ami kell egy normális munka elvégzéséhez. Emiatt megbeszéltem a nővel, aki az ügyemet intézte, hogy szeptember 5-én, hétfőn megyek vissza és viszem az érettségimet. Erről a megbeszélésről anyum nem tudott semmit. Aznap szóba hozta, hogy másnap akkor megyek-e, ugyanis eredetileg úgy lett volna, hogy 1-jén kezdek. Mondtam, hogy nem, amire el is borult az agya. Megkérdezte, hogy megtaláltam-e az érettségim. Mondtam, hogy kerestem, de még nem. Nem mondtam semmi mást. Nem tud róla, hogy még van időm megtalálni az érettségim, valamint, hogy mindent lerendeztem, de rögtön támadt, nekem pedig érthető okokból nem volt kedvem vele beszélgetést folytatni. Azonnal idegesen hozzám vágta nagyjából, hogy gratulál, amiért itthon ülök majd és tévézek és hogy van-e elképzelésem, hogy mire akarom vinni, hogy mit akarok elérni egyáltalán. Illetve, hogy szégyent hozok rá. Mondom magamban: az szép, ilyenkor látszik ki mit gondol igazából. Én nem mondtam semmit, csak hallgattam és ahogy szokásom, nem figyeltem oda a szavakra. Ebből látszik mennyire hamar és előre is ítél az ember. Hogy mennyire könnyű támadni ahelyett, hogy megérteni próbálnánk a másikat, vagy azt, hogy mi is húzódhat a háttérben. Anyumnak azért sem válaszolok soha ha "veszekedünk", mert nem tudok jól kijönni belőle. Teljesen mindegy, mindig talál valamit, amiben még hibás vagyok, amiben úgyis neki van igaza. Feleslegesnek tartottam elkezdeni visszabeszélni és megértetni magam vele, mert úgyis csak én jöttem volna ki rosszul a dologból. Egyébként is már 20 éves vagyok, szóval intézkedhetek a tudta nélkül. Nem kell rögtön hülyének nézni, aki csak úgy eldob magától egy állást. Azt mondtam elsején nem megyek, nem azt, hogy egyáltalán nem. Mindig mondja, hogy viselkedjek felnőttként, de így kezel. Tegnap végül meglett az érettségim, szóval minden megoldódott és el is mondtam neki, hogy mi a helyzet, meg, hogy mit beszéltünk, de amikor elborul az agya, nem érdemes hozzászólni.

Az előző bejegyzésemben kitöltöttem ezt a kihívást, csak ott teljesen kiment a fejemből a szabályok második pontja és mivel már reagáltam két bloggerre akkor, nem szerettem volna kitörölni. Most, ha így is rendben van a dolog, Kira egyik bejegyzésére is sort kerítek, aki kihívott. Joesonghamnida, Kira!

Szabályok: Ha kihívnak téged, akkor vagy elfogadod vagy nem. Ha elfogadod akkor a következőket kell tenned:

1. Válassz egy bloggert és tőle egy bejegyzést, amire reagálnod kell. Nincs megszabva, hogy hány mondatot írsz. Ezt mindenki eldöntheti.
2. Aki kihívott téged, tőle is válassz egy bejegyzést és reagálj rá.
3. Végül, hogy ne szakadjon meg a sor taggelj további bloggereket.
4. Akinek a bejegyzésére reagáltál, dobd meg egy kommenttel, hogy értesüljön róla.

Kira - #80 Weak or Strong

Mivel az utóbbi bejegyzéseidre nem nagyon tudok reagálni, maximum annyit, hogy én is szeretem azokat a dalokat, egy régebbit elevenítettem fel, bár nem tudom mennyire aktuális már. ~ Blogot vezetni természetesen nem egyszerű és természetes, hogy a bloggerek is elfoglaltak, de szerintem ez így jó. Az a jó, ha egy bloggernek van mit csinálnia, amit persze aztán ha időhöz jut le is tud írni az olvasóinak. Az olvasók pedig boldogan olvassák kikapcsolóságként. Ez egy tök jó körforgás. ^^ Anyudnak jobbulást, bár nem tudom azóta hogy van, remélem sokat pihen. Te pedig nagyon aranyos vagy, hogy így odafigyelsz mindenre a ház körül. Persze, gondolom kénytelen vagy, de mégis benned van a felelősségérzet. Az új családtaghoz gratulálok! :3 Az nem gond, ha kicsit rivalizálnak, el kell dönteniük ki lesz a falkavezér. Aigoo! Én pont most megyek majd dolgozni, erre ilyet kell olvasnom. Tökre félek tőle, hogy majd nem jövök ki az emberekkel és a melóhelyen ugye muszáj lesz együtt dolgozni. Örülök neki, hogy azért vannak jófej munkatársak is. Persze, ez emberfüggő. Azért ijesztő, hogy én leszek az új, aki bekerül egy már összeszokott társaságba és nem ismer senkit. A fanfiction olvasáshoz sok sikert! Pontosabban ahhoz, hogy jókat találj! :D Ha már "weak or strong" a cím, akkor stay strong!

Elkezdődött a suli. Kinek milyenek voltak az első napok? Még nem vészes, igaz? Ne legyetek kétségbe esve, ez és a következő hét még csak nagyrészben arról fog szólni, hogy visszaszokjatok a korán kelésra, semmi extra nem fog történni. Nevetve túlélitek. Nem lesz nagy szám. Ezzel kapcsolatban, múltkor beszéltem anyummal a munkáról és mondtam, hogy nekem komolyan nem lenne semmi bajom, ha olyan lenne a meló, hogy felkelek, amikor akarok, aztán szépen bemegyek a munkába. Tetszene. A legrosszabb nekem az egészben, hogy abban a tudatban kell lefeküdnöm este, hogy másnap korán kell kelnem. Ezzel gondolom nem vagyok egyedül, éppen ezért, együtt túlesünk rajta. Minden diáknak sok-sok sikert kívánok az idei tanévhez! Biztos vagyok benne, hogy ügyesek lesztek és egy csomó ötöst szereztek majd. Az én olvasóim mind okosak, ez nem is kétséges. Mondjuk hozzátenném, hogy a tudást és az okosságot nem lehet jegyekkel értékelni. Az iskola leginkább a türelemről szól, hogy mennyire képes valaki leülni tanulni, de attól még mert valakinek nincsenek jó jegyei, nem azt jelenti, hogy hülye vagy egyáltalán nem okos. Lehet, hogy a legokosabb embernek van a legtöbb egyese. Persze, gondolom magasak az elvárások és fontosak a jó jegyek mindenféle szempontból, ezt csak azért mondom, hogy ha esetleg rossz értékeléseket kapnátok, ne szomorkodjatok! Egyáltalán nem vagytok buták! Mint azt már mondtam, én itt vagyok és hiszek bennetek! Innen mindig érezhetitek majd a támogatást! A fenti B.A.P dalt csak nektek küldöm, ezzel együtt pedig az erőt is! Gondoljatok erre suliba menet! You got the power! Fighting!

Aigoo! Látjátok ezt?! JR az övének nevezett és azt szeretné, hogy köszönjetek nekem!~ Remélem azért nem szomrítottalak el titeket ezzel a sulis képpel. Bizony, hamarosan itt van. Gyorsan elment ez a nyár is, mi? Még nincs veszve semmi. Ebben a pár napban is nyugodtan mehettek strandra és megcsinálhatjátok azokat a dolgokat, amiket a nyárra terveztetek, de nem jött össze. Sok ilyen van, igaz? Valószínűleg mindenkinek igen. Nekem is, amint láthatjátok az oldalmodulban. Semmi... aish... tényleg semmi nincs kipipálva. A ti listátok is hasonló, ha nem tévedek... ha ti nem vagytok olyan lusták, mint én. Nem baj az, ha igen. Nem ez volt az utolsó nyár... és nem csak a nyár a megvalósítások évszaka. Jön az ősz, és? Nincs veszve semmi. Én személy szerint nagyon szeretem az őszt és irritál is, ha valaki hisztizik miatta. Az elmúlás évszaka? A nagy ló... lovat, aha. Mi is múlik el pontosan? Semmi. Pihenni megy a fáradt természet. Ez neki is kijár... de nem azt jelenti, hogy elmúlik, aigoo. Úgy látszik ez az "elmúlás évszaka" szállóige mindenkiben mély nyomot hagyott az irodalomkönyvekből és a sok költő tollából. Attól még mert ők költők, nem feltétlenül kell a szavaikat visszhangként emlegetni. Lehetnek saját gondolataink. A művészetnek, költészetnek ez a lényege. Nem múlik el semmi. Nem csak a suli jellemzi az őszt és nem csak a fák leveleinek hullása, nem csak a hideg és nem csak a rossz idő. Számomra az ősz a színeket jelképezi, a sokszínűséget és a szépséget. Jaj, jön a suli ősszel... oh~ merre sírjak? Később nem csak ősszel jön a munka, nyáron is, bizony. Belegondolva az én helyzetembe, nekem a nyarak lesznek a legnehezebbek, ugyanis a reptéren fogok dolgozni, ami azt jelenti, hogy a nyári időszak kikészítő lesz. A sok nyaraló ember, valamint télen a telelő emberkék. Azt hiszem, számomra a tavasz és az ősz a megkönnyebbülés évszakai lesznek. Ráadásul ősszel még kevesebb pókkal is találkozom, kevesebb a szúnyog. Nem mindig csak szenvedni kell, nem árt a dolgokban meglátni a szépet és a jót. Vicces, hogy ezt pont én mondom, aki egyáltalán nem boldog, sőt sokszor pesszimista vagyok... de valahogy mégis igyekszem mindig a jót látni mindenben. Általában negatív dolgokat mondok, belül mégis a pozitívat várom, vagy... olykor fordítva. Mindennek a pozitív oldalát kell nézni. Múltkor anyummal kb. 20 percet álltunk a vasúti átjárónál és háromszor is meg kellett állnunk. Olyan hülyén van ott megoldva a dolog, hogy 2 autó átment, sorompó, újabb 2 autó, sorompó, újabb sorompó, aztán utána tudtunk átmenni. Anyum ott idegeskedett, pedig nem siettünk sehova, haza tartottunk. Mondtam neki, hogy legalább árnyékban vagyunk és légkondis kocsiban. Amikor előrébb jutottunk, már nem voltunk árnyékban sem, de épp K-popot hallgattunk a telefonomon, ezért mondtam, hogy legalább jó a zene és nem sietünk sehova. Jó, annyira anyum sem idegeskedett, de nevetséges volt a helyzet. Jót szórakoztunk rajta. Néha nehezebb a helyzet. Néha nehezebb a jót megtalálni, de mindenben van jó, így van egyensúly a világban. Amíg van miért köszönetet mondani, sosem szomorkodhatunk. A boldogságnak mindig van forrása, csak meg kell találni kinek mi az. Főleg az olvasóim nem adhatják fel, mert ők érdemlik a legjobbat. Sokat köszönhetek ám nektek. Fontosak vagytok nekem. Mind a hármótok. LOL. Let's move on.

 + INFO: Elkezdtem V appon lefordítgatni a SNUPER videókat. Eddig három kész is van és szép lassan a többivel is elkészülök. Élvezem, mert 1: szeretem a fiúkat, 2: segíthetek másoknak, 3: gyakorolhatom az angolt. Tök jó érzés az is, hogy mivel miután leforítottad, a V app csapata átnézi nagyjából és ők odaírták a Self Cam videókhoz, hogy "Fansubs by Cassie". Kellemes, hogy valahogy odafigyelnek a munkámra. A fordítgatást Self Camokkal fogom kezdeni, aztán jönnek az élő adások. Még kezdő vagyok feliratozás terén és néha kicsit nehéz értelmesen megfogalmazni magyarul, amiket mondanak, de azért remélem élvezhető és tudok segíteni az angulul kevésbé tudó, magyar Swingeknek! [ V Live Open, Self Cam 3. évad: 1. rész, 6. rész ]

Tegnap volt a munkahelyi megbeszélés. Azaz nem is éppen megbeszélés, hanem egyszerűen csak szerződésközés, ügyintézés. Nem éppen úgy ment, ahogy azt vártam. Azt gondoltam, hogy a nő majd tájékoztat pár dologról azért a munkával kapcsolatban. Kérdeztem volna én, csak előtte még egy kavarodás történt, aminek köszönhetően újra változtak a dolgok. Az elejéről kezdve a sztorit, kb. 1-2 órakor aludtam el, egészen addig álmatlanul forgolódtam. A szerelem miatt, oh... LOL, nem... amiatt a tipikus indok miatt nem tudtam aludni, hogy a szervezetem hozzászokott az éjjeli módhoz. Gondolom ezen majdnem mindenki átesik a nyáron. Éjszakákat virraszt át, aztán amikor elkezdődik a korán kelés időszaka, az szenvedéssel jár. A gáz az volt a dologban, hogy 6:30-ra volt állítva az órám. Végülis felkeltem miután legalább 10-szer nyomtam az ébresztőt szundi módba. Oh, és az egy elengedhetetlen információ, hogy Suhyun hangjára keltem, ami segített. Az egyik műsorban, amikor szerepeltek a fiúk, mindegyikük külön mondott valami cuki szöveget ébresztő gyanánt. Persze Suhyun lelkesen, hangosan, szinte kiabálja, hogy "IREONA" ("ébredj fel") többször is, ami annyira imádnivaló. Még jó, hogy energiával feltöltve indul a napom neki köszönhetően. Mondjuk az idegesít, hogy a többiek belenevetnek és csatlakoznak. Nem azért, mert nem szeretem őket, de ha már ez Suhyun "ébresztője", akkor legyen csak az övé, ha a többiek is beleénekelnek, akkor az már inkább SNUPER. Sebaj, ez a hang mindenhogy imádnivaló. Mire magamhoz tértem, fél órám maradt összekészülni. Megijedtem, mert csak akkor tudatosult bennem, hogy 8-kor indulnom kell. Gyorsan felöltöztem, kávéztam, aztán elindultam. Bérletem sem volt, szóval út közben megálltam venni. Akkor még egész jó idő volt reggel, nem volt meleg, szóval nem volt vészes a buszra várni. Visszafelé volt szenvedés. Szerencsére 9-re megérkeztem. Amikor bementem, mondtam a nőnek, hogy miért jöttem, aztán adott egy csomó papírt, hogy az iroda előtti asztalnál üljek le és töltsem ki. Én azt hittem, hogy ott az irodában kell és majd megbeszéljük a dolgokat, de tévedtem. Kitöltöttem a lapokat. Egy csomó hülyeség volt köztük és némelyik annyira hivatalosnak hatott. Az is volt. Ez már egy munkahely. Szinte minden cselekedetemnek következménye van. Annak is, hogy mikor megyek ki vécére. Miközben töltöttem, kijött, hogy elvigye a bizonyítványaimat és lefénymásolja. Valami azonban nem volt nálam, méghozzá a legfontosabb: az érettségim. Úristen, annyira lesüllyedtem, hogy ennyire hülye vagyok, hogy komolyan azt nem hozom el, ami a legfontosabb. Az az egy kell manapság egy munkához... és anélkül bejelenteni se tud. Remek. Ekkora idióta is csak én lehetek. Kérdezte, hogy aznap vissza tudom-e vinni. Felhíavtam anyumat, hátha tud valamit, de nem tudott, így biztos voltam benne, hogy aznap nem tudom visszavinni, mert fogalmam sincs merre van. Miután kitöltöttem a papírokat, megbeszéltük, hogy mivel ők szabadságon vannak a következő héten, csak szeptember 5-én tudom vinni. Először is, esküszöm mindig szabadságon vannak. Legutóbb, mikor oktatásra mentem is szabadságon voltak. Jó egy meló, elfogadnám. Pláne, hogy az irodában ülnek egész nap a gép előtt és amikor bementem is zenét hallgattak. Álommeló lenne nekem, ha már a zene is megengedett. Senki nem innen kezdi azért... csak aki naaagyon befolyásos anyuci-apucival rendelkezik. Emiatt tehát a munkába állásom is tolódni fog. Valószínűleg 6-án már kezdek. Persze majd több kérdést is felteszek neki, amiket nem biztos, hogy tud, de én még annyira se. Kicsit ijesztő azért, hogy bemegyek első nap, konkrétan fogalmam sincs mit kell majd csinálnom és hogyan... vagy hogy hova megyek egyáltalán. Azért persze örülök annak is, hogy pihenhetek még egy hetet. Ha elkezdek melózni, tuti nem fogok már ennyit enni, mint most, szóval ezen a héten még hízok 1-2 kilót. Hazafelé, mint mondtam nagyon melegem volt és egy csomót vártam a buszra, de legalább a zene ott volt nekem. Szerencsémre pont hazaértem a SNUPER élő közvetítésére is, szóval mindenki boldog volt. Főleg én, hogy láthatom a srácaimat. A közvetítés közben egyébként pont a kedvenc NU'EST tagom, Aron is jelentkezett ugyanúgy a V appon, ezért telefonról ment a SNUPER, gépről pedig kb. 20 percben Aron. Legalább Aront értettem is. xD

Mozi [ 8/10 ] Dunaújváros [ 8/11 ] Macipark [ 8/12 ] Tévé [ 8/13 ]

Volt egy hét még augusztus elején, amikor anyum itthon volt. Azon a héten sok kedves élményben volt részem és végre kimozdultam itthonról. 10-én, kedden együtt mentünk el moziba. Itthon ültünk, aztán kitaláltunk, hogy nem is lenne rossz, ha elmennénk. Azonnal lefoglaltam a jegyet az "Amikor kialszik a fény" című horrorfilmre. Itthon elvoltunk, aztán miután elkészültünk nekiindultunk az útnak kocsival. Persze akkor kezdett el szakadni, ami azt jelentette, hogy még lassabb volt a forgalom. A jegyet fél órával a film előtt átt kell venni, azaz 17:45-kor át kellett volna vennünk, de akkor még az autóban ültünk. Amikor megérkeztünk, anyum engem kitett a Lurdy bejáratánál, beszaladtam a magassarkúmban, hogy ne vigyék el előlünk a jegyeket, pontosabban megmaradjon a helyünk. Amikor felértem, elég ideges voltam, mert nagy volt a sor. Annyira hülyeség, hogy a jegyeket és a kaját ugyanott kell megvenni. Emiatt halad mindig olyan lassan a sor. Végül, mikor én következtem, a csaj azt mondta, hogy már törlődtek a foglalások, de megvannak még azok a helyek. Meg is vettem két jegyet a legutolsó sorba. Amint anyum megérkezett, vettünk popcornt és teát, aztán egy kis várakozás után beültünk a terembe. A filmet nagyon élveztem. A mini-spoilerrel annyit elárulok, hogy én akkor ugrottam egyet, amikor a kissrácot behúzza az ágy alá, de amúgy annyira nem volt vészes. Valószínűleg azért, mert én már annyi horrorfilmet láttam, hogy mindig tudom mik történhetnek, amelyeket nagy eséllyel el is találok. A mellettem ülő srác akkorákat ugrott. Aranyos volt. xD Másnap 8 körül keltem, aztán pár óra múlva elindultunk Dunaújvárosba (én a BIGBANG-es dzsekimben). A mamám ott született és nőtt fel. Szeretett volna lemenni még a temetőbe a szüleihez, valamint az egyetlen olyan testvéréhez, akit szerettünk. A többi mind... hát... én nem ítélkezek, de nem a legjobb a kapcsolatuk. Annál a testvérnél, aki már pár éve elhúnyt, sokat nyaraltam és nagyon szerettem én is. Nagyjából egy órát utaztunk, aztán amikor megérkeztünk, én rögtön "találtam" egy cicát. (<<kép) Annyira édes volt! Olyan szelíd és, amikor felvettem, meg simogattam egy darabig, követni is kezdett. Annyira haza szerettem volna hozni, csak ez sajnos nem feltétlenül rajtam múlik és úgy tűnt, hogy nincs ott rossz helye. Általában így a temetőknél adnak enni a cicáknak, a hozzánk közelinél is ez a helyzet. A mostani cicám, Lucifer onnan van. Annyira rossz érzés volt, de végül sikerült elválni a cicustól. Rendbe tettük a sírokat, aztán Dunaújvárosban kocsikáztunk kicsit. Ugyanúgy 1 óra volt az út vissza, majd rendeltünk sushit, amit természetesen egyedül én faltam fel. Még jó, hogy rajtam kívül senki nem szereti a családban. Csütörtökön, azaz 12-én anyummal a Veresegyházi Medveotthonba látogattunk el. (kép>>) Az odaút vicces, fárasztó, hosszú és zavaros volt. A GPS be akart minket rángatni az erdő közepére. Szinte oda se találtunk. Már meg is kellett egyszer állnunk, hogy vécézzek...~ nem szívesen, de megtettem egy pihenőnél. Végül nagy nehezen - el sem hittük -, de odataláltunk. Nem tudom meddig voltunk ott, de elsétálgattunk egy darabig. Beszélgettünk, nézegettük a macikat. Annyira édesek voltak! A medvék mindig aranyosak és ok nélkül biztosan nem bántanak senkit. Akár meg is ölelnék egyet. Olyan jó lenne! Lehetett őket etetni mézzel... csak mézzel... erre a sok hülye ott etette őket almával, meg keksszel, meg mindennel. Sok gyökér! Alma még oké, de keksz? Persze, azt a tartósítószeres sz*rt add neki. Mérgezd csak magad, de az állatokat ne. Anyum hála az égnek rá is szólt egyre, aki kekszet akart neki adni. Voltak a macikon kívül mósomedvék is, nyuszik, farkasok, stb. Amikor a rénszarvas mellett sétáltunk el anyummal, jött egy okos nő a férjével, meg a gyerekeivel. Voltak kis rénszarvasok is, amire mondta a gyerekeinek, hogy "kecske". Anyummal visszatartottuk a röhögést, amíg el nem sétáltunk onnan. Kecske? Komolyan? De még ha nem lett volna kiírva 100-as méretű betűkkel, hogy "rénszarvas". Valamint amikor jöttek, ugyanaz a nő: "milyen érdekes állatok". Jaaa~ nem lát a gyerek minden karácsonyi filmben rénszarvast. Miután végigjártuk a parkot, beültünk enni, ami elég nagy szenvedés volt az elején. Sok volt a hangos, hülye gyerek. Már bocs, de azok voltak és a szüleik sem voltak képesek rájuk szólni. Egyre sz*rabb szülők vannak, akik egy "nem"-et nem mernek odanyögni a gyereknek, pedig ha mindent megenged neki többet árt, mint használ. Sokáig tartott, míg készen lett az étel, de naaagyon finom volt! Hazafelé beugrottunk a Tescoba és vettünk pár dolgot. Többek között egy (eső)kabátot nekem. Végül, szombaton rávettem anyumat, hogy elmenjünk és vegyünk egy új tévét. Egy ideje már voltak jó csatornáink, szóval jól is jött egy új tévé. Mióta megvettük az új tévét, mindig YouTube videókat bambulok rajta. Legtöbbször SNUPER-t és mostanában NU'EST-et, de persze minden más K-pop klipet is, vagy akár showkat. Jó döntés volt megvenni, hasznos számomra.

 + Találkozó Ninával [ 8/19 ] 19-én, pénteken Ninaa Budapesten volt, ezért az életben először sikerült találkoznunk. Ott volt a barátja is. Jól éreztem magam és a bejegyzéséből leszűrve ő is. Megmutatta a PokémonGo-t, amit - vessetek meg -, de nem találtam akkora számnak. Szóba jöttek a zenék, meg úgy minden és Jiyong születésnapját - amit addig olyan szépen figyelmen kívül hagytam - is megemlítette. Thank you! xD A WestEndben ittunk bubisteát. Oh, mennyire hiányzott már! Emellett sétálgattunk, beszélgettünk és még ha nem is csináltunk olyan sok mindent, jól megvoltunk. Még képet is sikerült csinálni a gyönyörű aluljáróban, amit láthattok Ninaa blogján, ha felteszi. :D Jó volt tapasztalni, hogy ez ismét egy olyan internetes ismeretség, ami való életben is működik. Ezért vágok pofán mindenkit, aki azt mondja, hogy az interneten történő ismerkedés nem valós. Én eddig minden netes barátnőmmel a való életben is ugyanúgy kijöttem, mint írásban. Sőt, egyeseknek - köztük nekem is - az interneten könnyebb ismerkedni.

Hamarosan megcsinálom a kihívást, amit Kira indított el és amire aranyos módon meg is hívott, valamint egy újabb bias tag-et is hozok. Addig is élvezzétek ki a maradék nyári szünetet és semmi búslakodás, szomorkodás! Lehet, a következő tanév lesz a legjobb az életetekben, nem tudhatjátok. Bármi megtörténhet. Bármi. Kitartás! Mondanám, hogy ne adjátok fel, de van egy amolyan láncreakció, hogy~ ha valamit igazán szeretnél, kitartasz, ha valamit igazán szeretnél, nem tudod elengedni, akármilyen nehéz, küzdesz érte és el is éred. Kellemes pihit és maradék hétvégét mindenkinek! Továbbra is legyetek kedvesek mindenkihez! (But I know you will, you guys are the best!) Kiseu cassieteddys! ♥