𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

Songs For You [Pt.2]

2016.02.22. 22:00, Cassie

https://33.media.tumblr.com/c37324c929e613146a427e242915d5af/tumblr_inline_moqaskHMYK1qz4rgp.gif

Let's get the party started! Ez itt a Songs For You bejegyzés-sorozatom második része. Most is random összeválogattam nektek pár dalt, szám szerint 6-ot és azt pár mondatban jellemzem. Remélem tetszeni fog. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal tudok nektek újat mutatni.

▶ Demi Lovato - Neon Lights [ Play ]

http://cdn3.teen.com/wp-content/uploads/2013/11/demi-lovato-neon-lights-music-video-3-2-queen-demii.gifLet's talk about Demi Lovato first. Nem akarom sokáig húzni, de imádom ezt a nőt! Régebben még lányt mondtam volna, de az évek sokán gyönyörű nővé érett. Büszke vagyok rá. Sosem volt vele bajom, de a rajongójává csak azután váltam miután megjelent a "Heart Attack" című dala, amely a mai napig a kedvencem tőle. A dalai sem nyerték el annyira a tetszésemet régebben, de már minden értelemben odavagyok Demiért. Kedves és erős. Örülök neki, hogy boldog. A "Neon Lights" című dalát először egy remixben hallottam. Ott tetszett meg legelőször. Nagyon jól megcsinálták. Azután hallgattam csak meg az eredetit és az is rögtön az egyik kedvencemmé vált. Ezért is ajánlom nektek annyira. Jó, kis pörgős, fülbemászó dal, a klipje szerintem nagyon látványos és Queen Demi hangja is fantasztikus. Imádom benne a haját is! Fighting, my queen! You are amazing!

▶ B.o.B - Airplanes ft. Hayley Williams [ Play ]

http://data.whicdn.com/images/20934428/original.gifEzt a dalt szerintem mindannyian ismeritek. Nem egy mai darab, de biztos vagyok benne, hogy akik kicsit idősebbek... úgy értem már például nem 15 év alattiak, azok hallhatták régen a rádióban, a Viván, vagy bármelyik zenecsatornán. Régen hallgattam rádiót és ilyen adókat is néztem. Még persze akkor, amikor érdekeltek az ilyen zenék. Jó, most is vannak olyanok, amiket meghallgatok azon közül, mert ugyabár mindenféle zenei stílust szeretek, de alapvetően nem vagyok oda azokért, amik a rádióban mennek. Nem tudom miért, de unalmasnak találom őket kissé. Múltkor viszont amikor a Mekiben ültünk Beccával, ez ment és akkor ugrott be újra, hogy mennyire szerettem ezt a számot. Bocsika, hogy ezt kell mondjam, de a Paramore dalok nekem nem jöttek be soha. Mindenki odavolt / odavan értük, de valamiért nekem nem tetszenek a számaik. Hayleynek azonban nagyon szép hangja van, ez nem vitás. Ez a dal pedig a rappel és énekkel együtt szuperül sikerült.

▶ GI - DoliGo DoliGo [ Play ]

http://45.media.tumblr.com/b91e8ce6455a2c71da49be4e4932daa7/tumblr_nu0l15fZ3h1sjk47yo6_400.gifErről a dalról nagyon sokan azt írják, hogy mennyire rossz. Nekem nagyon tetszett már akkor, amikor először hallottam. Jó, a klipje nekem sem a kedvencem... az kicsit érdekesre sikerült, viszont maga a tánca tetszik és szeretném is majd megtanulni. Azért nem tetszik olyan sok embernek, mert a GI eredetileg egy fiús stílusú, azaz egy "tomboy" csapat volt, aztán most teljes tagcsere következett be a bandában, ezzel együtt a koncepció is 180 fokos fordulatot vett. Ez inkább szexisebb lett, míg a többi, az előző klipek és dalok sokkal fiúsabbak. Én eddig nem ismertem őket, de ez a daluk nekem bejön, akárki akármit is mondjon. Nagyon tetszik benne az első raprész. Szerintem jó bulis és fülbemászó lett. Az MV sem lett pár részen kívül olyan vészes. Én aranyosnak és tehetségesnek tartom ezeket a lányokat. Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban. Remélem lesz egy nagy áttörésük és nagyobb hírnévre tehetnek szert. Engem megfogtak, én odafigyelek majd rájuk. Érdemes megnézni emellett a táncverziót is! Szintén figyelmetekbe ajánlom, ha netán nektek is tetszene a dal.

▶ FEMM - Wannabe [ Play ]

https://33.media.tumblr.com/f0d43f251458d31efce859d9e781a7ec/tumblr_n8l2ffxpcB1se09nqo4_500.gifÉn mondtam, hogy a FEMM-ről többször is fogtok még itt hallani... illetve olvasni. Nagyon szeretem a zenéiket! Ez a klip elvileg a "táncverzió" de én talán inkább dalszöveges verziónak hívnám. Az eredeti klipnek még ennyi értelme sincsen, hogy így fogalmazzak. Ide kattintva azt is megnézhetitek, de én ezt a verziót sokkal jobban szeretem. Az a kis "táncocska" is bejön és valamiért nagyon tetszik a különlegessége az egész videónak. A lányok nagyon aranyosak, mint mindig. Kár, hogy szegény Riri drágámat egy r*banchoz hasonlítják állandóan. (Nem csak ebben a klipben.) A dal szövege elég egyszerű, mert sokszor ismétlődik ugyanaz a rész, de mégis sokatmondó és pont ez teszi remekművé, melyet élvezet hallgatni. Legalábbis én valamilyen szinten átérzem a szöveget. Oké, eddig igyekeztem kicsit benn tartani, de most muszáj kiadnom magamból: IMÁDOM ŐKET! Tehetségesek, édesek és szépek. Alig várom, hogy még több daluk megjelenjen. Nagyon jó lenne egyszer találkozni velük, de nem leszek telhetetlen, nekem az is megfelel, ha a távolból támogathatom és csodálhatom őket.

▶ Purfles - A Bad Thing [ Play ]

http://38.media.tumblr.com/2742a9aebb6a40c10262fefcd89e8206/tumblr_nu47ioMllm1t6qiiko2_500.gifNekem ez a trió eddig még soha nem okozott csalódást. Jó, eddig három daluk jelent meg, de mindegyiket imádtam. Már a debütálásukkor megvettek maguknak. Azonnal megkedveltem mindegyiküket (de főként Geonheet). Ezután várni kellett rájuk egy kicsit és megjelent a "A Bad Thing" című daluk, ami kicsit lassabb lett, mint amivel debütáltak, de mégis tetszett. Nem mondom, hogy a kedvencem lett tőlük, de mint mondtam egy rossz daluk sincsen, szerintem. A tánca, illetve klipje sokak szerint "túl szexi", de számomra inkább művészi és elgondolkodtató, persze ehhez hozzájárul a dalszöveg is. Nagyon tetszik a kettő együtt, de külön a dalt is imádom. Nyilván sehol sem csúnyák, muszáj megemlítenem, hogy annyira jól néznek ki ebben az MV-ben. Egy valamit kifogásolnék: Geonheenek nagyon kevés része van, bár szt hiszem itt még egy szavam sem lehet a "Bad Girl" című daluk után, ahol van nagyjából 6 sora. Számomra Wooyoung kicsit túl sok, ő valamiért távolabb áll tőlem, de szépnek szép hangja van, azt meg kell hagyni. Ettől függetlenül Geonhee is tehetséges, ráadásul ő a vezér, mégsem énekel túl sokat. Ez remélem a jövőben változni fog. Sok sikert kívánok nekik. Én biztosan támogatni fogom őket!

▶ Clover - A Guy Who I Know [ Play ]

http://i1091.photobucket.com/albums/i388/kisskisskpopreviews/Clover.gifEzt a dalt az egyik bejegyzésemben már megemlítettem, de úgy gondolom megérdemli, hogy az ajánlóban is szerepeljen. Egy időben volt, hogy szinte állandóan ezt hallgattam. Vannak ilyen időszakaim, hogy rákapok egy dalra és akkor mindig az szól nálam, de utána sem unom meg. Legalábbis ezzel nem az történt. Magának a klipnek nagyon tetszik a westernes témája. Nem vagyok oda az olyan filmekért, de ott nagyon kreatívan és viccesen lett megoldva az egész. Ezelőtt nem hallottam a Cloverről, de meghallgattam az eddigi dalaikat és mindegyik eszméletlenül jó. Legalábbis nekem elnyerték a tetszésemet. Sajnos már nem aktívak, leszámítva Gilmet, azaz a lányt, ha valaki nem tudná. Nagyon tehetségesnek tartom mind a három tagot. A két fiú fantasztikusan rappel, Gilme hangja pedig elragadó és különleges. Nem csak a rappeléshez, de az énekléshez is ért. A bandától talán ez a kedvenc dalom. Minden van benne, ami nekem bejön. Örülnék tőlük egy comebacknek, az biztos.

Kíváncsi vagyok a véleményedre!
Neked melyik tetszik a legjobban?
Melyik a kedvenced?
Van olyan dal köztük amit eddig nem ismertél?
Van olyan előadó köztük akit eddig nem ismertél?
Írd meg kommentben!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon