Annyeong!

A "nevem" Cassie DaVinci - az igazi Gabriella -, de szólíts Cassienek. 21 éve, október 16-án láttam meg a Napvilágot. Ebből adódóan a csillagjegyem Mérleg, az aszcendensem pedig Rák. Magyarország gyönyörű fővárosának egyik külső kerületében élek mióta csak az eszemet tudom. Bárki bármit mondhat, számomra mindig ez lesz a világ legszebb városa. Büszke vagyok magyarságomra, többek között azért is, mert a világ egyik legnehezebb nyelvét beszélem. | Mint azt már valószínűleg észrevetted, kedvelem Dél-Koreát - ideáljaim a koreai férfiak, imádom a koreai nyelvet és érdekel a nemzet kultúrája -, a kedvenc országom azonban Olaszország, városom pedig London. | Az egyik életcélom minél több nyelvet elsajátítani. Az angol már megy, a koreait pedig jelenleg tanulom. A további sorrendem: olasz, svéd, orosz, cseh, kínai és a többi ahogy jön. Szokásom a mondandóimba belevinni angol és koreai szavakat is, így ne haragudjatok ha esetleg ezt tapasztaljátok. | Jelenleg a repülőtéren dolgozom check-in agentként. A terveim a jövőre nézve azonban: hogy megtanuljak gitározni, zongorázni, vezetni, kung-fuzni kezdjek, valamint táncolni és lőni járjak. | Mindenféle kreatív dolog érdekel. Régen színészkedtem, a tánc nagy szenvedélyem. Igaz, hogy ma már nincs rá időm, de amikor csak tudok igyekszem elsajátítani egy-egy K-pop koreográfiát. Elengedhetetlen részét képezi az életemnek a zene - és annak összes műfaja, még ha leginkább K-popot hallgatok is. Énekelni is szerettem, de már a rappelés jobban vonz. A másik nagy szenvedélyem az írás, melyet itt tapasztalhatsz. | Ha már a zenéről volt szó, meg kell említem a kedvenc előadóimat: Bigbang, Snuper, Nu'est, FEMM, Blackpink, Orange Caramel, Sistar, B.A.P, SS501, ZE:A, Dal Shabet, the Gazette. Számomra mégis az egész K-pop műfajt uralja a BIGBANG és a SNUPER. Az ultimate biasom Suhyun a Snuperből, a hősöm pedig nem más, mint PewDiePie. | Végül, de nem utolsósorban - sőt, elsősorban - szerelmes vagyok több, mint 5 éve. Nem vagyunk együtt, én mégsem tudom és nem is akarom őt elengedni. | Most, hogy átrágtad magad a gyors bemutatkozásomon, légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! Szívesen látok minden kedves látogatót és cassieteddyt! >> Szabályzat


Miért pont "gyémántmackó"? Eleinte nem volt semmilyen különösebb jelentése ennek a névnek, csak olyan jól hangzott, ám a későbbiekben rájöttem, hogy akár tudatalatt, de nem véletlenül választottam ezt a nevet. A plüssmackó aranyos és mindig ott van neked ha félsz, szomorú vagy, esetleg ha csak egy ölelésre lenne szükséged. A gyémánt pedig eleinte csak szén, ám kemény munkával ragyogóvá és törhetetlenné válik. { Cute as a teddybear, strong as a diamond. }
Miért pont "cassieteddy"? Még az egyik barátnőmmel találtuk ki ezt a nevet. Szükség volt egy megkülönböztető elnevezésre, melyet az olvasóim használhatnak, amely különlegesebbé teheti őket bárki másnál és érezhetik, hogy összetartozunk. Cassie mackói. Ugyanúgy ott vannak nekem plüssmackóként, mint én nekik. { Cassie's teddies. }

 
Naptár
2017. október
Ke Sz Cs Sz Va
           
1
2
3
4
5
6
7
8
9 10
11
12
13
14
15
16
17
18
19 20
21
22
23
24 25
26
27
28
29
30
31
         

Ha egy napra viszed az egeret, kiírja hozzá a magyarázatot.
[szürke háttér - munka / azzal kapcs. események] [pink háttér - egyéb program] [vastag - munka] [aláhúzás - egyéb program] [dőlt - születésnap]

. Születésnapok .

 
Terveim

megszerezni a jogosítványt / lefogyni 44 kg-ra (még 3 kg) / elmenni szemészetre / elkezdeni kung-fuzni / látni Kwon Jiyongot / látni a Snupert / k-pop koreográfiákat tanulni (tovább) / tetoválások: Jiyongos, BIGBANG-es, cicás, Mérleges, csillagászatos, PewDiePieos, Diamondteddys / megnézni a Chilling Romance-t / sorozatokat nézni (tovább) / megvenni PewDiePie könyvét / könyveket kiolvasni: Ha maradnék, Fehér farkas, Légy erős, Confessions

 
Chat

Ha az egyik bejegyzésemhez van hozzáfűznivalód, azt kommentben tedd meg! Amennyiben itt írsz azzal kapcsolatban, beleegyezel, hogy a nevedben bemásoljam oda.

 
 
Cserék

http://kephost.com/images/2016/01/24/6c38b8ea97f51b5ca889c7feca0a260c.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/8f6b4f100fb9375edf2cb31a26e085cb.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/30/57b6fb7ecd5c83f78a8b0f0b888b5eee.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/686ada2526658fc9cb931d3d2e586c1f.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/f839cb4b654f7fa0809260254a912e67.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/06/b40a7023860938fd47f212bd9fdec3b3.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/13/c59cad45b2315ac3c2d3ea5c03f2f547.png
http://kephost.com/images/2016/02/24/343c6c0eedc381c5527e63afb792182d.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/29/2a363cd917d693f531115957cad4da96.pnghttp://kephost.com/images/2016/03/14/f75c28627196794d6e083e9586523051.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/06/e24b5869ec6b78e0979f3f40db3cb027.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/07/79f3f0a5b95831ebe96e1535b65b4841.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/11/567022299c2dd71d67e957ecfb70b584.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/11/c8fc5909572a411cb2297cd067f07cbb.png
http://kephost.com/images/2016/04/27/e9b46da931da94932cf87f448d019832.pnghttp://kephost.com/images/2016/05/30/4baffba5742e3008d3c2632fcf68861c.pnghttp://kephost.com/images/2016/06/01/72b6760aa00b6240471bbca50c0d5b51.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/01/xkrelot.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/01/ywll4w.pnghttp://kephost.com/images/2016/08/23/d7d3e43b0ca96e641dee2aa697b95027.pnghttp://kephost.com/images/2016/07/02/e3f2564036dbc8985f8ace9980b1b981.png
http://kephost.com/images/2016/08/16/4fe0617c117ce6446617e6b211ea0d96.pnghttp://kephost.com/images/2017/04/02/a5f58f67ca2a74f5bf9ed9cd5538bb79.pnghttp://kephost.com/images/2017/04/02/0cfbedb444985ae7dd2b8cbde5684065.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/01/sj4sss54n6n.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/19/ftr5r5_03.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/19/we54h197c0.pnghttp://kephost.com/images/2017/08/25/aw35n.png
http://kephost.com/images/2017/09/14/98unoi.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.png

Ninaa♥ // Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Vampy // KMiyuki // Missy // Kim Lee // Eszter // Vivi // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat . Lekerültek .

 
Twitter

 
Információk

Blogger: Cassie / Nyitás: 2011.07.03. / Szünet: 2015.08.25. (6 hónap) / Újranyitás: 2016.02.03. / Dizájn: #07 Huggiebear (CREDIT: NINAA) / Host: G-Portál / Online:

Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk, line: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram #1 #2 / weheartit / tumblr / ask / starity / youtube

Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

http://www.kephost.com/images/2014/08/08/ENGLISH.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/KOREAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/ITALIAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/JAPANESE.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/GERMAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/CHINESE.png

 

My modern fairytale

Countdown // 10 napos kihívás (2. nap)

2016.07.01. 21:03, Cassie

https://67.media.tumblr.com/b6a1d28981bbac7f4aaf55a7df8a2e30/tumblr_nu4cbgeKuW1td2dk7o1_500.gif
Az... a... szájtartás... XDD

Üdvözlök minden teddyt és látogatót!

Annyira fáradt vagyok mostanság és annyira nincs erőm semmihez. Tényleg elveszi minden erőmet ez a hülye meleg. Viszont most úgy döntöttem, összehozok valami kis bejegyzést, mert engem zavar, hogy semmi friss nincs az oldalon egy ideje. Ha képes lennék rá, naponta akár több bejegyzés is lenne. Annak én is örülnék, de sajnos most pláne nincs erőm. Egyrészt meleg van, másrészt valószínű, hogy azért vagyok ilyen fáradt, mert járok az autósiskolába. Igaz, hogy csak három óra, de reggel 10-től, ami azért olyan megterhelő, mert hozzászoktam, hogy nagyjából akkor kelek. Milyen könnyen meg lehet szokni a jó dolgot, aztán meg rázódjon vissza az ember a koránkeléshez például. Kicsit kellemetlen, de szerencsére hétvégén nincs óra, szóval most pihenhetek egy kicsit.

Nya de... túl vagyok három elméleti órán az autósiskolában. Hogy mit gondolok róla és hogy érzem magam? A legmeghatározóbb érzés, ami most bennem van ezzel kapcsolatban, hogy annyira messzinek és elérhetetlennek tűnik az egész. Oké, hogy eddig nagyjából mindent értek, egyértelmű, meg minden, de egyszerűen annyira félelmetes. Úgy érzem, hogy annyira zavaros most az egész. Minden zavaros. Nem is tudom pontosan mi, de a dolgok most nagyon össze-visszaságnak tűnnek a fejemben, még ha egy adott dolgot értek is. Így hirtelen, három nap alatt annyi információt nyomtak bele a fejembe, amit elég nehezen fogok megemészteni és kibogozni a szálakat. Az első órán, szerdán vezetéselmélet volt, ami nagyjából arról szólt, hogy hogyan vezess az úton, az autó felszerelései, autó-ember kapcsolata, műszerek, stb. Csütörtökön műszaki óra volt, azaz részletesen szétszedtük az autót. Oké, nem szó szerint, de átvettük, hogy mi hogyan működik, miből áll, stb. Ezen a két órán más-más tanár volt velünk. Mind a kettő férfi volt és tök normálisak. A mai órán fizikáztunk. Mármint olyan értelemben, hogy például részletesen vettük a kocsi és a föld találkozását, surlódás, kanyarodási szög, meg ilyesmi. Az volt ezzel a baj, hogy figyeltem volna, de a hasam úgy döntött, hogy spontán korgásokat produkál, ami a nagy csendben rohadtul ciki volt, így végig arra koncentráltam, hogy ne legyen hangos, hogy vissza tudjam fogni a hangosságát, vagy magát a korgást. Egyébként értettem a dolgokat. Oké, azért átnéznem át kell még, meg nyilván nem árt, de alapvetően nincs vele gondom. A fizikát valamiért mindig szerettem, pedig egyáltalán nem vagyok reál beállítottságú, azaz nekem ezek a matekos dolgok sosem mentek. A fizika mégis közel állt hozzám valamiért, pedig még csak a tanáraim sem játszottak közre ebben. Emlékszem, általánosban a hetedik félévtől volt talán fizikánk, de én már alid vártam, pedig még óránk sem volt. A tanárt nem szerettem, mert nagyon szivatós volt. El tudjátok képzelni milyen egy dobókockás feleltetési rendszer? Majd be szartunk az összes óráján. Egyszer, amikor még jó barátnő voltam még vállaltam is, hogy kimegyek felelni egy akkori barátnőm helyett. Ma már elgondolkoznék rajta, de magamat ismerve ugyanúgy megtenném, amilyen hülye vagyok. Na igen, tehát nagyon ijesztő még mindig ez a világ, amibe három napja belecsöppentem, de lassan csak kitisztulnak a dolgok. Eddig még a KRESZ-t nem vettük, de az lesz ám a jó mulatság, előre látom. Oh és a koreai tanfolyam... tegnapelőtt hívott a nő, hogy most július 4-én indul és, hogy jó lenne, ha arra mennék, mert augusztusban nem 100%, hogy indul, ugyanis a koreaira például nincs annyi jelentkező, mint például egy németre, franciára, spanyolra, stb. A minimum létszámnak pedig nyilván meg kell lennie. Mondtam, hogy nekem az nem jó, mert pont autósiskolába járok és a kettő ütközne. Nagyon ajánlotta, hogy mégis menjek, ha szeretném, mert az augusztusi nem biztos és esetleg az autósiskolával is megbeszélhetném, hogy járjak délutánira. Elgondolkoztam ezen és mondtam, hogy visszahívom. Ma visszahívtam, mert sikerült döntésre jutnom. Nem megyek most júliusban. Azt hiszem sokkal jobb lesz ez így. Most egyébként is olyan zavaros ez az egész, szeretnék csak erre koncentrálni és ezzel nyugiban végezni. Hozzátettem, hogy ha indul augusztusban, akkor feltétlenül írjon fel engem oda, de most ezt kihagyom. Egyértelműen jó döntést hoztam, akármennyire is szeretnék koreait tanulni. Mindennek megvan a maga ideje és nem kell siettetni. Ha esetleg augusztusban meg nem indul, jelentkezem egy másik nyelviskolába és probléma megoldva. Most csak a jogosítványomra fogok koncentrálni. A KRESZ vizsgára és az egészségügyre. A vezetés, azaz a gyakorlati oktatás pedig megy a koreai tanulása mellett is. A vicces, hogy még a személygépjármű, azaz "B" kategóriás jogsim sincs meg, de már tudom, hogy amint az meglesz és még a koreai tanfolyamnak is vége, elkezdem az "A" kategóriás jogsi megszerzését is, azaz elkezdek motorozni tanulni. Nagyon régóta szerettem volna már és a terveim még mindig meg vannak. Szépen lassan valóra váltom az összeset. Szépen... lassan... AZ ÖSSZESET.

Mivel ma elkezdődött a hétvége (fura, hogy ilyenre gondolok nyáron) anyummal elmentünk cipőt venni, ami elég érdekes mutatvány volt. A Deichmmanba mentünk be először. Abba, ami Vecsésen van. Vettünk is két cipőt. Tök jók. Mind a kettő ilyen bebújós, nyári cipő. Az egyik barna, a másik fekete és mind a kettő 36-os, ami olyan fura. Nem is értem. Eddig azt hittem, hogy határozottan 37-es a lábam, de már több cipőből is a 36-os volt jó, sportcipőből pedig a 38-as. Elég érdekes dolog számomra, de biztos pont a kettő között van a lábméretem és így váltakozik a fazon, vagy valami miatt. Volt egy harmadik cipő is, az fehér, de abból meg érdekes módon a 37-es volt jó, viszont az nem volt abban az üzletben. Onnan tudom, hogy a 37-es, mert volt más színűben is ugyanolyan és abból 7-es, csak nekem a fehér kellett belőle. Megnézte a csaj nekünk, hogy hol van abból a méretből, szóval anyummal átmentünk a Soroksári Auchanban lévőbe, ahol végül felpróbáltam abból egy heteset és végül mégis a 6-os illett a lábamra. Jól van, elmentünk a Kőbányán lévőbe, amit éppen felújítottak, de közben mivel a közelben voltunk, beugrottam a Family Centerben az egyik díszállatoshoz, ahol vettem Wangnak végre fagyasztott egeret. Remélem a mamám nem fog szívrohamot kapni, amikor benéz a hűtőbe és megpillantja a 10 db becsomagolt fagyasztott egeret. Gyorsan hazahoztuk, hogy a nagy melegben ne olvadjon el, aztán visszamentünk Vecsésre, ahol megvettük azt, amit eredetileg kinéztem. Igen, elvoltunk, de arra tökéletes volt, hogy közben végre nézegethessem a táblákat és arról beszélgessünk. Hasznos dolog volt, akárhogy is nézzük. Azután ettem egyet a KFC-ben, és ittunk egy-egy Mojitót.

Kellemes nap volt, csak kicsit hiányoltam a SNUPER-t, ugyanis ma nem kaptunk képet semelyikükről sem. DE... mióta megírtam a legutóbbi bejegyzést, három teaser fotó jelent meg: Sangil, Woosung és Sangho képe. Az eddigiek annyira jók! Az utolsó, azaz Sebin fotója majd 4-én (azaz itteni idő szerint 3-án 17:00-kor jelenik meg). Az mennyire durva lesz szegény gyenge szívemnek. Már egyre nehezebb várakozni. Valamint a SNUPER-rel kapcsolatban azt is szerettem volna elmondani, hogy lassan megnyit a fanoldal is, csak egyelőre legyünk túl a blogom születésnapján, aztán még egy kis szerkesztgetés után az az oldal is nyitásra készen áll majd. A honlapot a snuperhungary.gp címen érhetitek majd el a megfelelő - esetlegesen előre meghirdetett - időpontban.

LuLának és RiRinek, azaz a két manneQUEENnek pár napja 2 új dala jelent meg. Az én véleményem szerint nem elég FEMM-esek a dalok. Valamiért nem olyan művésziek, vagy nem illenek hozzájuk annyira az eddigi dalaikhoz / klipjeikhez képest. Szerintem ők kicsit jobbra is képesek. Ettől függetlenül, ha magában nézzük a két dalt, fantasztikusak! Nekem főleg a Neon Twilight tetszik (bár annak is kicsit furcsának tartom a refrénjét, legalábbis a "yeah yeah yeah yeah" dolgot), de nem befolyásolok senkit. Döntsétek el ti magatok, hogy nektek melyik jön be jobban.

http://kephost.com/images/2016/06/24/2ab76f1b07e5997badcdf25219e23f83.png

[ június 24. - június 28. ] Szavazás lezárva! - Diamondteddy 5th Bday

Június 24-én indítottam egy szavazást, hogy szerintetek jó ötlet lenne-e ha pár régebbi történetemet megosztanám az olvasóimmal / látogatóimmal a blogom ötödik születésnapja alkalmából. Illetve ha valakinek volt valami jó ötlete, azt megoszthatta velem. Kaptam egy pár választ és jó ötletet, de egy különösen tetszett. (Van tippem, hogy kitől jöhetett, de nem vagyok benne 100%-ig biztos.) A lényege az volt az egésznek, hogy igazából jó ötlet a sztorimegosztás is, valamint rajzolhatnék valami kreatívat, ami illik a blogomhoz. Megjegyzésként az is ott volt, hogy nem baj ha pálcikaemberek lesznek... ennek örülök, mert több, mint valószínű, hogy olyan szintű lesz a rajz. Egyáltalán nem vagyok egy művész, de igyekszem valamit összekaparni és egy videóban bemutatni, hogy mégis mi, merre és miért. Ez nem biztos még, de valószínű. Valamint még egy tippet kaptam, méghozzá egy sztorival kapcsolatban. Az alapja egy fogadás lenne, amin kicsit meglepődtem, mert egy ilyesmit még régebben el is kezdtem, hogy fogadtunk, csak aztán szüneteltettem egy kis ideig. Ez az ötlet viszont nagyon aranyos volt és megtetszett. Szerintem megírom szépen lassan egy két részes történetben. Az már biztos, hogy ez a blog születésnapjára nem lesz készen, de ami késik, nem múlik. Oh és amit ez a (feltehetően) lány írt, az annyira meghatott, hogy amikor aznap éjfél körül olvastam az ágyban, eléggé megkönnyeztem a dolgot. Annyira jó érzés tapasztalni, hogy van még aki így vélekedik rólam és pár kedves szóval képes teljesen feldobni a kedvem. Köszönöm szépen!

Végeredmény:
 - 5 db általam választott sztori megosztása, amely olvasható lesz július 2-a estéjétől július 4 délutánjáig
 - 1 db rajz, a bloggal kapcsolatban, melyet videóban megmutatok (nem 100%)
 - valamint egy új történet publikálása hamarosan a regisztráltaknak (még nem tudok pontos dátumot mondani)

https://33.media.tumblr.com/8505d8ef0a926cb8417c097c724baf62/tumblr_inline_nz0rt72DP01syonqo_500.gif

10 napos kihívás

 - 1. nap (Min gondolkodsz ebben a pillanatban?)

2. Egy dzsinn ad 5 kívánságot, mit kívánsz?
Fú, na... ez egy olyan dolog, amit nagyon jól és nagyon pontosan meg kell fogalmazni, mert mindannyian ismerjük szerintem a dzsinneket és azt, hogy mennyire kitolnak ez emberrel, ha nem pontosan fogalmazol. Ha tényleg kívánhatnék, akkor előtte tényleg mindent a legpontosabban fogalmaznék meg, de itt most egy kicsit lazábbra veszem a dolgokat.

1. Hadd legyen lehetőségünk megismerni egymást Kwon Jiyonggal (= G-Dragonnal, a dél-koreai előadóval, nem a többi Kwon Jiyong egyikével) - és igazából nekem ennyi elég is lenne, a többi eldőlne kettőnk között magától, soha nem kívánnám, hogy szeressen belém, hiszen az már mágia, erőltetett, nem természetes, nem igaz érzelem
2. Szeretnék egy olyan munkát, ami jól fizet, gazdaggá tesz és nagyon szeretem csinálni, de legyen mellette kellő mennyiségű szabadidőm is
3. Szeretném ha adódna lehetőségem utazgatni a Föld körül ameddig és amikor csak jól esik azzal az emberrel, akit a legjobban szeretek
4. Szeretném ha - az előbb említett - Jiyongnak boldog élete lenne és minden álmát valóra válthatná (akárhogy is alakulna a kettőnk viszonya)
5. Szeretném ha véget érne az állatkínzás örökre - húst ugyan ennünk kell, az rendben van, de végezzék azokat is humánusan és ne kelljen egy állatnak se szenvednie soha többé

Itt az önzőbbik felem győzedelmeskedett, de még annyi kívánságom lenne, mint például, hogy a jó emberek ne szenvedjenek. Mondanám, hogy a jó emberekkel csak jó dolgok történjenek, de az sem biztos, hogy pozitív kimenetelű lenne, hiszen nem véletlenül történnek a rossz dolgok is. Ha valakivel csak jó dolog történik, lehet, hogy teljesen megváltozik és már nem érdemli a jót többé. Továbbá szeretném, ha a jó embereknek valóra válnának az álmaik, ha véget érne a sok igazságtalanság, kivételezés a világon, vagy ne legyenek gonosz emberek, csak tudjátok, az már utópia lenne. Az pedig nem létezhet, csak egy fogalom. Sajnos mindig lesznek rossz napok, mindig lesz éhezés, szomjúság, igazságtalanság, gonoszság és a többi. Akármennyire kellemetlenül is érintenek minket ezek, egy dolgot nem felejthetünk el:

Rosszra mindig szükség van, hogy észrevegyük a jót.

Kellemes hétvégét!
(Mert van akinek számít, hogy az van-e épp.)

Rohanás az álmok után // 10 napos kihívás

2016.06.27. 20:48, Cassie

http://25.media.tumblr.com/tumblr_mddgsrHTzn1qk1emjo8_r3_250.gifhttp://24.media.tumblr.com/tumblr_mddgsrHTzn1qk1emjo2_r1_250.gif
(Jól van, jól van, figyelj inkább biztonságos a vezetésre, mintsem ilyen hülyeségekre...)

~ Hey teddies! Wassuuup? ~ Hétfő van... holnap meg kedd... és szerdán, azaz 29-én kezdődik az elméleti oktatásom az autósiskolában. Kicsit izgulok, pedig nem hiszem, hogy akkora szám lesz. 10-kor kezdődik majd és háromórás lesz. Ami a pozitívum az egészben, hogy tök közel van az egész. Nagyjából 5 perc séta és ott is vagyok a helyszínen. Nem véletlenül oda jelentkeztem. A hátránya a dolognak, hogy közel van minden és mindenki, ezért nem lesz egyszerű dolog a dohányzás a szünetekben. Igen, 20 éves vagyok, de még nem tudja anyum, hogy cigizek. Legalábbis még szemtől szembe nem vallottam be neki, de szerintem ez amolyan nyílt titok, ugyanis írtam már neki például, hogy elszívok egy szálat, meg volt hogy látott is cigizni. Nem beszéltünk még róla, de szerintem tudja, csak próbál tudomást sem venni róla. Mondta még, hogy ha cigiznék, nem tiltaná meg, hiszen ha akarok valamit, akkor titokban úgyis megteszem. Tisztában van vele, hogy a tiltás csak hazugságot szül. Próbálok leszokni. Vagyis, félig próbálkozom. Egy részem szeretné abbahagyni, a másik viszont nem. Bonyolult. Na majd megoldom, nem egy nagy cucc. Amitől félek, hogy nem leszek képes megtanulni a táblákat, szabályokat, meg mindent. Én ugyanis nagyon nem vagyok képes a magolásra. A legnagyobb hülyeség. Azt pedig tudni kell szóról szóra. Majd meglátjuk mi lesz, előbb-utóbb csak átmegyek és szépen lassan meglesz az a jogsi. http://24.media.tumblr.com/tumblr_mddgsrHTzn1qk1emjo18_r1_250.gifAz biztos, hogy nem elsőre, de nyolcadik próbálkozásra talán. Annyira furcsa belegondolni, hogy én vezetek. Többször álmodtam már ezt, és mindig rettegtem, hogy nekimegyek valaminek, vagy nem jól csinálok valamit. Volt amikor megesett az is, de sokszor ügyesen helyt álltam, pedig jogsim sem volt az álmomban. Bevallom, félelemmel tölt el a gondolat, hogy én vezessek és, hogy én irányítom azt a nagy szerkezetet, aminek a becses neve "autó". Egyszerűen elképzelhetetlen számomra. Vagy nagyon béna leszek, vagy nagyon ügyes. Elvileg örökletes, hogy ki milyen sofőr. Én két taxis lánya vagyok... na... azért csak átadtak valamit nekem a tudásukból. Amitől konkrétan f*sok, az az, hogy ismerem magam, tudom mennyire határozatlan vagyok és az nagy hátrány az utakon. Össze kell szednem magam, ha szeretnék vezetni. Ha szeretném megtapasztalni azt a fantasztikus érzést félelem nélkül.

Tudjátok mi jutott eszembe? Hogy még fel sem töltöttem a reakció videót, amit a Ladies' Code "Galaxy" című MV-jéről készítettem. Nagyon senki nem panaszkodott rá, hogy szeretné már látni, most viszont ennyi idő után nem tudom, hogy érdekelne-e még titeket. Rendesen elfelejtettem, mert a videó is elmerült valahol a többi között. Ha szeretnétek még látni, akkor megkeresem és feltöltöm, csak kérlek titeket, akkor kommentben írjatok a bejegyzéshez, hogy még kíváncsiak vagytok-e rá. Amellett egyébként még két MV-ről is készítettem egy reakció videót, amiket szintén felteszek akkor, ha van rá kereslet. Ez mind úgy jutott eszembe, hogy eldöntöttem, a SNUPER comebackjéről, a Compass-ről készítek majd egyet. Előre szólok, hogy lehetséges, hogy úgy láttok majd, ahogy még nem nagyon tettétek, mert értük tényleg nagyon odavagyok, szóval ha sikítok, vagy végigvihogom az egészet, ne lepődjetek meg. Ha már a SNUPER-nél tartunk, elkezdtem egy fanoldalt készíteni róluk, de annyira nincs ihletem a dizájnhoz, hogy az hihetetlen. Már rendesen idegesít, hogy nem tudok mit összehozni. Például szeretnék egy fejlécet készíteni, de egyetlen tagnak mindig ülnie, vagy guggolnia kell, hogy még véletlenül se férjen bele a képbe a feje. Szeretném megnyitni az oldalt még a comeback előtt, de nem biztos, hogy sok kerül rá. Szerintem az új képekből hozok majd össze egy dizit... valahogy. Ó és Hana segít az oldalban, azaz társszerkesztők leszünk, szóval végre ő is visszatér majd a G-Polgárok közé, ha már az előző oldalát sajnos "bezárta". Hanának egyébként Sebin és Woosung a kedvence, míg nekem Sebin, Suhyun és Woosung. Elég jól szót értünk. http://66.media.tumblr.com/77519b33c30b19183d8965f00d5144ff/tumblr_o46aph2VnO1ul2k3ro2_400.gifJaaaj! Ma is megjelent egy teaser kép, méghozzá az én Suhyunomé. Talán az övét vártam a legjobban, hiszen ő az egyik kedvencem, aki egyre csak tör előre azon a bizonyos bias listámon. Imádom a bolondságát és ahogy kinéz ezen a képen, az hihetetlen. Nem is értem, hogy hogyan lehet valaki ennyire tökéletes. Ide vagy ide kattintva megnézhetitek a képet ti is. Ennél is ugyanúgy visszaszámláltunk Hanával és izgatottan vártuk a kép megjelenését, aztán amikor megláttuk, mind a ketten elkezdtünk haldokolni a sok tökéletességtől. A Facebook oldalamon minden nap meg fogom osztani ezeket a képeket és írni hozzá 10 tényt minden egyes fiúról. Eddig Taewoong és Suhyun van meg, de szépen lassan, ahogy mindennap sorban kapjuk a képeket, megismerhetitek a többi tagot is.

Gyorsan megemlíteném az EB-t, hiszen azt sem hagyhatom ki, ha már ennyire odavoltam érte. Sosem rajongtam a fociért. Amikor megtudtam, hogy kijtutottunk az EB-re, úgy voltam vele, hogy egyszeri szerencse volt az egész, de aztán végül bebizonyították nekem, hogy igenis van helyük ott. Amint megtudtam, hogy 2-0-ra győztünk Ausztria ellen, rögtön felfigyeltem rájuk és minden egyes meccs alkalmával értük dobogott a szívem. Már az nagy szó, hogy 44 év után idáig eljutottunk, de még a nyolcaddöntőbe is csoportelsőként kerültünk be. Ott sajnos kiestünk, de számomra akkor is ők a győztesek. Ezután sem leszek egy nagy drukker, de mindig támogatni fogom a válogatottat, ha kijutunk ezután is. Gratulálok a magyar válogatottnak! Ők a legjobbak nekünk, ők a győztesek és ezen semmi nem fog változtatni!

Jelentkeztem koreai tanfolyamra! Ma végre rászántam magam, hogy még egy teendőmnek nekilássak. Jelentkeztem és elvileg majd hamarosan felkeresnek és egyeztetünk. Ahogy néztem, én valószínűleg az augusztus 1-jén induló csoportban leszek. Legszívesebben már most elkezdeném júliusban, de 4-én kezdődik és pont üti egymást az autósiskolával. Mind a kettő reggel lesz. A koreai tanfolyam 9-től, az autósiskola pedig 10-től. Nem is baj, hogy nem csinálom egyszerre mind a kettőt. Júliusban igyekszem megcsinálni a kreszt és az egészségügyet, aztán jöhet a koreai, meg a vezetés. Végülis a koreai is csak 3 óra egy napból, a többi órában szabad vagyok és tudok vezetni. Nem hiszem, hogy gondot fog okozni. A tanfolyam egyébként - ha úgy lesz, ahogy írták - augusztus elsején indul és minden hétközben három óra lesz 9-től 12:15-ig. Kiszámoltam, hogy mivel összesen 40 óra lesz, augusztus 18-ig tart (ja...). Ez most csak egy kezdő tanfolyam, de tervezem, hogy tovább is megyek majd, ha ezzel megvagyok. 40.640 forintba kerül. Láttam máshol olcsóbban, 35 ezerért, de ott csak kb 25 óra volt, szóval ez jobban megéri így. Ah, már kíváncsi vagyok mik várnak rám. Olyan jó lesz azzal foglalkozni, amit szeretek. A rövidtávú terveim között ott van a koreai tanulása, a jogsi megszerzése, melyeknek hamarosan neki is kezdhetek. Ezek mellett a kung-funak is neki fogok kezdeni, ha úgy érzem majd jónak és épp lesz pénzem rá, valamint a tetoválásaim is meglesznek szépen lassan. Viszont ha már a tervekről van szó és arról, hogy miket szeretnék csinálni a közeljövőben, a munkára is ki kell térnem, mert sajnos azt sehogy nem lehet elkerülni. Ezt a sajnost most nem úgy mondom, hogy egy lusta dög vagyok. Az vagyok, oké, de nem azért nem szeretnék dolgozni, mert egy munkakerülő ember vagyok, hanem mert én tanulni szeretnék és utazgatni... csak az életben senki nem kérdezi, hogy mit szeretnél. Küzdened kell, ha azt szeretnéd csinálni, amire vágysz. Oh és a munka, igen, nos, úgy döntöttem, hogy egy ideig nem megyek sehova. Maradok itten és jelentkezni fogok a reptéren valamilyen munkára. Azért pont oda, mert a családban többen dolgoztak ott és ma már minden protekcióval működik. Gondolom nem rögtön, de akár stewardess is lehetek, szóval jobban nem is kezdhetném a világutazást. Az unokatesóm ajánlott egy munkát és majd beszélek vele erről. Nem hiszem, hogy végig ott maradok majd, mert nem az az álmom, de kezdetnek tökéletes lesz és addig véghezvihetek mindent az én kis "teendőim listájáról". Aztán utána vár rám például az Egyesült Államok, mert én mindenképp oda szeretnék menni. Fogok is!

http://37.media.tumblr.com/f561cf6ab24b9a43cb2838cefac28e06/tumblr_n910x3ElNF1qdx3jjo3_500.gif

10 napos kihívás (vagy valami olyasmi)

Ezt a kihívásszerűséget Raug blogján találtam. Szépen el is kértem tőle. Ő fordította le, majd egyben töltötte ki mind a 10 napot. Én szépen lassan fogom ezt megtenni. Ha kihagyok egy napot, itt nem fogok felzárkózni, hanem szépen a saját tempómban írom majd, amikor éppen tudok bejegyzést hozni. Na lássuk.

1. Min gondolkodsz ebben a pillanatban?
Most épp azon, hogy mennyire szeretem a FEMM-et és külön mind a két lányt is. Emily, azaz RiRi egy igazi sokoldalú tehetség. Egy csomó küzdősporthoz ért, emellett tehetséges színésznő, régebben modellkedett, aztán egy metál bandának a tagja volt, most pedig a FEMM-ben énekel. Ráadásul egy nagyon édes lány. El is gondolkoztam hogy lehet valaki ennyire sokoldalú, menő és érdekes személyiség. LuLa pedig az én személyes kedvencem. Biztos vagyok benne, hogy ő is ennyire fantasztikus, csak róla nagyon kevés infót lehet találni a neten, ami kissé elszomorít. Tudom, hogy régen szólóénekes volt, de ennél többet nem nagyon. Ettől függetlenül megfogott és odavagyok érte. Oh és most ami még belevésődött a fejembe, hogy rament fogok enni. (Ha már ilyen japános hangulatban vagyok.) Kaptok egy dalt is a FEMM-től így a végén, ami egyébként RiRi kedvenc FEMM dala. (RiRi a fekete ruhás, LuLa a kék ruhás.)

Songs For You [Pt.4]

2016.04.14. 23:26, Cassie

http://data.whicdn.com/images/228814026/large.gif

Szervusz! Ezúttal is 6 remekművel készültem neked a Songs For You bejegyzés-sorozat negyedik részében. Hallgasd csak meg őket és válljanak a te kedvenceiddé is.

▶ Big Time Rush - Any Kind Of Guy [ Play ]

http://kephost.com/images/2016/04/14/a1ca88180dffaf2de465a61e2aaaaa29.md.pngEz az egyik kedvenc daom a Big Time Rushtól. Talán még az elsők között is volt, amit megismertem tőlük. Mondjuk ezt a "kedvenc" dolgot elég nehéz náluk megállapítani, ugyanis szó szerint minden dalukat egytől-egyig szeretem. Ezt viszont sokat is szoktam hallgatni ha róluk van szó. A klipet és a dalt is ha nézzük, már az elején elhalálozom Jamestől, szóval egyértelműen jó a kezdés. Azután pedig a többi is ugyanolyan szuper. Nekem mindig James volt a kedvencem. Ő volt a legutolsó híres "crush"-om, hogy ilyen internetes nyelven fogalmazzam meg. Ő volt az utolsó amolyan "sztár szerelmem" mielőtt rátaláltam Jiyongra. Még mindig nagyon helyesnek találom és szörnyen tehetségesnek. Imádom a lágy hangját... de ah... a többieké is olyan szuper. Ez a korszakuk volt szerintem a legjobb és eléggé fáj értük a szívem. Most is jók, de már nem ugyanaz és sajnos nem is lesz... ez pedig annak köszönhető, hogy valószínűleg nem fognak már együtt visszatérni. A klipről azt tudom elmondani, hogy egyszerű, de mégis nagyon kreatív. Emlékszem még mikor Lilithnek panaszoltam ezt állandóan, hogy James alig van benne és épp hogy csak felvillan néhol a feje és még az ő részénél se őt mutatják. Meg, hogy még 2:49-nél is ő az egyetlen, akinek nem mutatják az arcát. Vicces volt, de ez még mindig nagy hiba! Még ezen a képen is épp hogy csak behajol! Nagyon berághattak rá valamiért. xD A dal maga zseniális, ahogy azt már említettem. Képes lennék egész nap ezt hallgatni.

▶ NCT U - Without You [ Play ]

http://kephost.com/images/2016/04/14/c9629c1192bf7842c37e7117f1f2e982.md.pngMeg van a véleményem arról, ha egy híres cégnél debütál egy új csapat. Röviden annyi, hogy akármilyenek is legyenek, tuti befutnak, mert épp annál a cégnél vannak és ezt nagyon nem tartom fair dolognak a többi új csapattal szemben, pedig sok jó van a kevésbé ismertek között is. Viszont a napokban rászántam magam, hogy meghallgassam az SM új fiócsapatának az új dalait, mert épp azt ajánlotta a YouTube. A 7th Sense annyira nem jött be, de adtam nekik még egy esélyt és rákattintottam a Without You-ra, reménykedve, hogy abban pozitívan csalódok. Így történt. Nem mondom, hogy a kedvenc dalom lesz, vagy hogy annyit fogom majd hallgatni, de megtetszett. Ha jól tudom, itt csak hárman vannak, az egész csapatban pedig vagy 30-an. Nem tudok ezekről többet, mert nem foglalkoztat annyira, hogy utána nézzek, de kicsit azért durva, ha ez igaz. Nagyon szép hanga van mind a három fiúnak, a klip pedig művészi és kellemes elmerülni a bámulásában. A dalból nekem egyedül egy, vagy több ütős raprész hiányzik, de elnézem. Az SM-nek sosem volt erőssége a rapper-line.

▶ Jeon Minju & Kim Yuna feat. Hyunkyu - Goodbye Rain [ Play ]

http://kephost.com/images/2016/04/14/a2512908bed55264089d2e07b01fbe71.md.pngNa ebbe a dalba rögtön beleszerettem, amint meghallottam. Lassú, de mégis pörgős. Nagyon zseniálisra sikerült. Valószínűleg az, hogy ilyen gyorsan megfogott, annak köszönhetp, hogy rögtön egy rappel kezdődik, méghozzá nem is akármilyennel. Kim Yuna egy nagyon tehetséges lány. Sosem fogom megérteni, hogy a YG hogyan engedhette el ilyen könnyen. Mondjuk a YG elég tehetséges tehetséges előadók elengedésében és háttérbe szorításában. (Lásd: most Minzy esete.) Így azonban a The Ark banda tagja lett, mint ahogy Jeon Minju is. Ez még azelőtt megjelent, hogy debütált volna a banda, de már itt szimpatikusak lettek. Ugyan a The Ark nincs a legnagyobb kedvenceim között, mégis figyelemmel követem a munkásságaikat, mert tehetséges lányokról beszélünk, ahogy ebben a videóban is elég feltűnő. Ebben a dalban Yuna rapjével nem sok másik ér fel számomra. Minju hangja pedig lenyűgöző, a tánctudásával egyetemben. Hyunkyut ugyan nem ismerem, de ő is fantasztikus itt. Egy gyönyörű férfihang, egy szintén gyönyörű női hang, egy vagány női rap, ráadásul remek szöveg. Nem csoda, hogy ezek kombinációja ilyen zseniálissá teszi a dalt.

▶ Red Velvet - Don't U Wait No More [ Play ]

http://kephost.com/images/2016/04/14/4fde8f05492e613f180d52ea238bf06e.md.pngNagyon kedvelem a lányokat. Legalábbis négyüket mindenképp és Yerivel sincs semmi bajom. Mindannyian tehetségesek és egész jó dalaik vannak. Annyira sok számot mondjuk nem hallgatok tőlük, de vannak különösen jók, amelyek kiemelkednek a többi közül. Ilyen például ez a "Don't U Wait No More" is, amit még a bejegyzés-sorozat első részében meg is említettem gyorsan. Nem kell várni semmire, rögtön belecsapnak a dolgokba. Végig ilyen vidám hangulatú és ez sokszor fel is dob. Többszor van, hogy mikor ezt meghallgatom, egyenesen jó kedvet varázsol nekem és mosolygok. Rendesen lelket önt belém. Még a címe is azt sugallja nekem, hogy ne várjak tovább, hanem tegyem meg amit tudok. (Oké, oké, azt csinálom na.) Nagyon remélem, hogy a jövőben lesz még sok ilyen jó daluk, mert kár lenne, ha elveszne ez a sok szép hang, ha elpazarolnák kevésbé hallgathatóakra. Talán most volt, vagy lesz comebackjük. Ennyire nem vagyok képben a friss hírekkel kapcsolatban, de biztosan utánanézek és meghallgatom majd őket is.

▶ FEMM - Unbreakable [ Play ]

http://kephost.com/images/2016/04/14/d2c2730570d134907aba560dba0fe113.md.pngA FEMM-et nem ismerik olyan sokan, de rólam tudhatják már akik olvasnak, hogy imádom őket. Az egyik kedvenc lánycsapatom / duóm. Annyira tehetségesek és nagyon tetszik, hogy valami egyedit és legnyűgözőt alkotnak minden alkalommal, amikor kiadnak egy új dalt és klipet. Ez a dal egyszerűen úgy gyönyörű, ahogy van. A klip egyszerű, de pont azért jó, mert mellette tudsz a dalra koncentrálni, a hangjukra, a szövegre és arra a csodálatos zongorajátékra. Még egy ilyen egyszerű koncepcióval is érdekeset alkottak. Engem minden alkalommal meghat, amikor hallgatom. Bevallom, hogy emiatt nem is sokszor kapcsolom be, de ha esetleg elkapna a szomorúbb hangulat, vagy szimplán úgy érzem, hogy szükségem van egy kis sírásra, de egyben lélekerősítésre, feltétlenül meghallgatom. Nem tudom mást mondani, mint hogy gyönyörű. Olyan megnyugtató, szinte azt érezteti, hogy sírj csak nyugodtan, nem baj, ha szomorú vagy olykor, mert valójában törhetetlen vagy. Az vagy, ezt ne felejtsd el! As long as we're together, we know, we're unbreakable!

▶ A.KOR Black - How We Do [ Play ]

http://kephost.com/images/2016/04/14/7867653f649ac0fb74348d2cde1ce5ca.md.pngSzükséges részleteznem mennyire szeretem? Egyrészt odavagyok a rapért. Másrészt pedig az A.KOR a kedvenc lánycsapatom és ez az alcsapata, az A.KOR Black. A két rapper összeállt és összehozott nekünk egy igazi ütős, fantasztikus zenét. Imádtam, imádom és imádni fogom. Persze sokan utálják őket Kemy botránya miatt és mindenfélét összehordanak, de pont nem érdekel egyik se, mert a dal akkor is szuperül sikerült. A klipben is tetszik maga a tánc, meg az egész kisugárzása. Annyira menők benne mind a ketten. A klip nézése közben egyértelműen kedvem támad nekem is beállni táncolni, vagy odarohanni hozzájuk és velük bulizni csillagszórókkal a kezemben. Hajrá A.KOR és A.KOR Black! Remélem lesz még sok ilyen jó dala ennek a sub-unitnak.

Kíváncsi vagyok a véleményedre!
Neked melyik tetszik a legjobban?
Melyik a kedvenced?
Van olyan dal köztük amit eddig nem ismertél?
Van olyan előadó köztük akit eddig nem ismertél?
Írd meg kommentben!

Songs For You [Pt.2]

2016.02.22. 22:00, Cassie

https://33.media.tumblr.com/c37324c929e613146a427e242915d5af/tumblr_inline_moqaskHMYK1qz4rgp.gif

Let's get the party started! Ez itt a Songs For You bejegyzés-sorozatom második része. Most is random összeválogattam nektek pár dalt, szám szerint 6-ot és azt pár mondatban jellemzem. Remélem tetszeni fog. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal tudok nektek újat mutatni.

▶ Demi Lovato - Neon Lights [ Play ]

http://cdn3.teen.com/wp-content/uploads/2013/11/demi-lovato-neon-lights-music-video-3-2-queen-demii.gifLet's talk about Demi Lovato first. Nem akarom sokáig húzni, de imádom ezt a nőt! Régebben még lányt mondtam volna, de az évek sokán gyönyörű nővé érett. Büszke vagyok rá. Sosem volt vele bajom, de a rajongójává csak azután váltam miután megjelent a "Heart Attack" című dala, amely a mai napig a kedvencem tőle. A dalai sem nyerték el annyira a tetszésemet régebben, de már minden értelemben odavagyok Demiért. Kedves és erős. Örülök neki, hogy boldog. A "Neon Lights" című dalát először egy remixben hallottam. Ott tetszett meg legelőször. Nagyon jól megcsinálták. Azután hallgattam csak meg az eredetit és az is rögtön az egyik kedvencemmé vált. Ezért is ajánlom nektek annyira. Jó, kis pörgős, fülbemászó dal, a klipje szerintem nagyon látványos és Queen Demi hangja is fantasztikus. Imádom benne a haját is! Fighting, my queen! You are amazing!

▶ B.o.B - Airplanes ft. Hayley Williams [ Play ]

http://data.whicdn.com/images/20934428/original.gifEzt a dalt szerintem mindannyian ismeritek. Nem egy mai darab, de biztos vagyok benne, hogy akik kicsit idősebbek... úgy értem már például nem 15 év alattiak, azok hallhatták régen a rádióban, a Viván, vagy bármelyik zenecsatornán. Régen hallgattam rádiót és ilyen adókat is néztem. Még persze akkor, amikor érdekeltek az ilyen zenék. Jó, most is vannak olyanok, amiket meghallgatok azon közül, mert ugyabár mindenféle zenei stílust szeretek, de alapvetően nem vagyok oda azokért, amik a rádióban mennek. Nem tudom miért, de unalmasnak találom őket kissé. Múltkor viszont amikor a Mekiben ültünk Beccával, ez ment és akkor ugrott be újra, hogy mennyire szerettem ezt a számot. Bocsika, hogy ezt kell mondjam, de a Paramore dalok nekem nem jöttek be soha. Mindenki odavolt / odavan értük, de valamiért nekem nem tetszenek a számaik. Hayleynek azonban nagyon szép hangja van, ez nem vitás. Ez a dal pedig a rappel és énekkel együtt szuperül sikerült.

▶ GI - DoliGo DoliGo [ Play ]

http://45.media.tumblr.com/b91e8ce6455a2c71da49be4e4932daa7/tumblr_nu0l15fZ3h1sjk47yo6_400.gifErről a dalról nagyon sokan azt írják, hogy mennyire rossz. Nekem nagyon tetszett már akkor, amikor először hallottam. Jó, a klipje nekem sem a kedvencem... az kicsit érdekesre sikerült, viszont maga a tánca tetszik és szeretném is majd megtanulni. Azért nem tetszik olyan sok embernek, mert a GI eredetileg egy fiús stílusú, azaz egy "tomboy" csapat volt, aztán most teljes tagcsere következett be a bandában, ezzel együtt a koncepció is 180 fokos fordulatot vett. Ez inkább szexisebb lett, míg a többi, az előző klipek és dalok sokkal fiúsabbak. Én eddig nem ismertem őket, de ez a daluk nekem bejön, akárki akármit is mondjon. Nagyon tetszik benne az első raprész. Szerintem jó bulis és fülbemászó lett. Az MV sem lett pár részen kívül olyan vészes. Én aranyosnak és tehetségesnek tartom ezeket a lányokat. Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban. Remélem lesz egy nagy áttörésük és nagyobb hírnévre tehetnek szert. Engem megfogtak, én odafigyelek majd rájuk. Érdemes megnézni emellett a táncverziót is! Szintén figyelmetekbe ajánlom, ha netán nektek is tetszene a dal.

▶ FEMM - Wannabe [ Play ]

https://33.media.tumblr.com/f0d43f251458d31efce859d9e781a7ec/tumblr_n8l2ffxpcB1se09nqo4_500.gifÉn mondtam, hogy a FEMM-ről többször is fogtok még itt hallani... illetve olvasni. Nagyon szeretem a zenéiket! Ez a klip elvileg a "táncverzió" de én talán inkább dalszöveges verziónak hívnám. Az eredeti klipnek még ennyi értelme sincsen, hogy így fogalmazzak. Ide kattintva azt is megnézhetitek, de én ezt a verziót sokkal jobban szeretem. Az a kis "táncocska" is bejön és valamiért nagyon tetszik a különlegessége az egész videónak. A lányok nagyon aranyosak, mint mindig. Kár, hogy szegény Riri drágámat egy r*banchoz hasonlítják állandóan. (Nem csak ebben a klipben.) A dal szövege elég egyszerű, mert sokszor ismétlődik ugyanaz a rész, de mégis sokatmondó és pont ez teszi remekművé, melyet élvezet hallgatni. Legalábbis én valamilyen szinten átérzem a szöveget. Oké, eddig igyekeztem kicsit benn tartani, de most muszáj kiadnom magamból: IMÁDOM ŐKET! Tehetségesek, édesek és szépek. Alig várom, hogy még több daluk megjelenjen. Nagyon jó lenne egyszer találkozni velük, de nem leszek telhetetlen, nekem az is megfelel, ha a távolból támogathatom és csodálhatom őket.

▶ Purfles - A Bad Thing [ Play ]

http://38.media.tumblr.com/2742a9aebb6a40c10262fefcd89e8206/tumblr_nu47ioMllm1t6qiiko2_500.gifNekem ez a trió eddig még soha nem okozott csalódást. Jó, eddig három daluk jelent meg, de mindegyiket imádtam. Már a debütálásukkor megvettek maguknak. Azonnal megkedveltem mindegyiküket (de főként Geonheet). Ezután várni kellett rájuk egy kicsit és megjelent a "A Bad Thing" című daluk, ami kicsit lassabb lett, mint amivel debütáltak, de mégis tetszett. Nem mondom, hogy a kedvencem lett tőlük, de mint mondtam egy rossz daluk sincsen, szerintem. A tánca, illetve klipje sokak szerint "túl szexi", de számomra inkább művészi és elgondolkodtató, persze ehhez hozzájárul a dalszöveg is. Nagyon tetszik a kettő együtt, de külön a dalt is imádom. Nyilván sehol sem csúnyák, muszáj megemlítenem, hogy annyira jól néznek ki ebben az MV-ben. Egy valamit kifogásolnék: Geonheenek nagyon kevés része van, bár szt hiszem itt még egy szavam sem lehet a "Bad Girl" című daluk után, ahol van nagyjából 6 sora. Számomra Wooyoung kicsit túl sok, ő valamiért távolabb áll tőlem, de szépnek szép hangja van, azt meg kell hagyni. Ettől függetlenül Geonhee is tehetséges, ráadásul ő a vezér, mégsem énekel túl sokat. Ez remélem a jövőben változni fog. Sok sikert kívánok nekik. Én biztosan támogatni fogom őket!

▶ Clover - A Guy Who I Know [ Play ]

http://i1091.photobucket.com/albums/i388/kisskisskpopreviews/Clover.gifEzt a dalt az egyik bejegyzésemben már megemlítettem, de úgy gondolom megérdemli, hogy az ajánlóban is szerepeljen. Egy időben volt, hogy szinte állandóan ezt hallgattam. Vannak ilyen időszakaim, hogy rákapok egy dalra és akkor mindig az szól nálam, de utána sem unom meg. Legalábbis ezzel nem az történt. Magának a klipnek nagyon tetszik a westernes témája. Nem vagyok oda az olyan filmekért, de ott nagyon kreatívan és viccesen lett megoldva az egész. Ezelőtt nem hallottam a Cloverről, de meghallgattam az eddigi dalaikat és mindegyik eszméletlenül jó. Legalábbis nekem elnyerték a tetszésemet. Sajnos már nem aktívak, leszámítva Gilmet, azaz a lányt, ha valaki nem tudná. Nagyon tehetségesnek tartom mind a három tagot. A két fiú fantasztikusan rappel, Gilme hangja pedig elragadó és különleges. Nem csak a rappeléshez, de az énekléshez is ért. A bandától talán ez a kedvenc dalom. Minden van benne, ami nekem bejön. Örülnék tőlük egy comebacknek, az biztos.

Kíváncsi vagyok a véleményedre!
Neked melyik tetszik a legjobban?
Melyik a kedvenced?
Van olyan dal köztük amit eddig nem ismertél?
Van olyan előadó köztük akit eddig nem ismertél?
Írd meg kommentben!

Songs For You [Pt.1]

2016.02.14. 13:03, Cassie

https://45.media.tumblr.com/c223916cd747b52cb9059bbbf932613b/tumblr_npfekfFwOV1rtutyso1_500.gif

Sziasztok! Ez a zeneajánlós bejegyzés-sorozatom első része, aminek Songs For You címet adtam. A cimkék között is ott lesz a rövidítése, a SFY, szóval ha arra kattintotok, bármikor megtalálhatjátok majd az eddigi ajánlatokat. Ha ez tetszeni fog nektek, akkor lesz belőle több is. Sorrend nincs a dalok között, csupán olyan zenéket teszek be itt nektek, amiket én nagyon szeretek és úgy gondolom megérdemlik, hogy megemlítsem őket legalább egy bejegyzésrészlet erejéig. Leginkább K-popra számítsatok, de mindenféle stílusú zene lesz benne, amiket én hallgatok. Mivel engem (és igazából minden embert) leginkább az érzelmeim vezérelnek, nem mindenhol leszek tárgyilagos.

▶ FEMM - Astroboy feat. Honey-B & W-Trouble [ Play ]

http://49.media.tumblr.com/1ebb2cd8fb1df63b3adc6ea491ed2d41/tumblr_nccyx7aqVW1tmnvfso3_r1_500.gifMég a zárás alatt ismertem meg ezeket a lányokat, de azonnal megszerettem őket. Először a Pow! című dalukat hallottam. Eleinte furcsálltam, de végül mégis hallgattam, mert különlegesnek találtam és belopta magát a szívembe. Ezután rájöttem, hogy a többi daluk is ugyanolyan zseniális, vagy esetleg még jobb is. Nagyjáből az összes alkotásukért odavagyok, de most nem akarom itt felsorolni őket, majd szépen sorjában beteszem még pár dalukat, amiket nagyon kedvelek. Ez az Astroboy az egyik kedvencem, amit az ügynökeikkel énekelnek. A duó alapvető koncepciója az, hogy ők ketten manökenek, ezért van robot mozgásuk. Az egyikük, RiRi félig amerikai, félig japán, a másik lány, LuLa pedig japán származású. Mind a ketten tökéletesen beszélnek angolul és ezen a nyelven is énekelnek, szóval aki nincs oda a "csingcsang" hallgatásáért, de nem veti meg az elektro zenét sem, annak ajánlom! Meg úgy mindenkinek, mert dallamos és fülbemészó dalaik vannak ezeknek a tündéreknek, emellett teljesen egyedinek mondható az összes klipjük, illetve koreográfiájuk is.

▶ Super Junior - Mamacita [ Play ]

http://i2.wp.com/www.kpopbreak.com/wp-content/uploads/2014/08/Super-Junior-Mamacita-MV-GIF-10.gifA Super Juniorral sosem volt bajom, viszont rajongójuk sem voltam eddig soha. Valamiért nem tetszettek a dalaik. Egyet sikerült megkedvelnem még régebben, a Mr Simple-t. Habár nem voltam oda a munkásságukért, azért azt mindig is elismertem, hogy jók és a BIGBANG méltó ellenfeleinek tartottam őket. Mármint, ez még mindig így van. Nem olyan régen szonban megkedveltem őket. Még mindig nem mondom magam ELF-nek, azaz SuJu rajongónak, mert még szinte semmit nem tudok róluk. Pár tag nevével tisztában vagyok és kedvelem is őket, azonban számomra idő kell egy csapat megismeréséhez. A BIGBANG-en és az A.KOR-on kívül nincs olyan banda, amiről mindent tudok, illetve nagyon sokat. A Mamacita sem tetszett annyira régen, de már le is töltöttem és rengeteget hallgatom. A kedvencem benne persze az a - sajnos - rövidke raprész, azaz Eunhyuk része és Shindong 2 értelmetlen mondata. Erről nem ő tehet, de a "shut your tongue" elég érdekesen hangzik. Csapd be a nyelved! Nem is ez a lényeg, maga a dal nagyon tetszik és bár nem hiszem, hogy ezzel a kpoppereknek újat fogok ajánlani, azért meg lehet hallgatni újra, illetve ha van olyan, aki még nem ismerné, akkor hajrá!

▶ BIGBANG - Bang Bang Bang [ Play ]

https://45.media.tumblr.com/879049be1ba20443271dead26166a20f/tumblr_o10bvjMSn71ufyu6uo1_500.gifBang Bang Bang! (Hajrá Cassie, menni fog elfogultság nélkül írni róluk pár sort.) Úúúúúristen! BIGBANG!! Na ők a legjobbak! A királyok! Az istenek! (A francba... xD) Most, nem olyan régen érték el a 100 millió megtekintést, ezért is gondoltam, hogy a dalajánló bejegyzés-sorozatomba most őket is beteszem, bár ez is olyan dal, amit szerintem minden kpopper ismer. Ha pedig egy olyan ember olvas, aki nem jártas ebben a világban, akkor nagyon ajánlom neki ezt a dalt, a klipet és az egész BIGBANG-et. Először furcsa volt nekem ez a dal, de egész hamar hozzászoktam. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nonstop ezt hallgatom és már a szövegét is kívülről fújom. Szerintem a BIGBANG mindig meg tudja lepni a tömeget az egyediségével és ez itt is feltűnik. Engem Daesung része fogott meg leginkább. Mindig azt csinálom, hogy azt full hangerőn hallgatom és állandóan visszatekerem. Annyira gyönyörű a hangja! Akárki akármit mond, ő a legjobb énekes a BIGBANG-ben. Felesleges igazából regényeket írni a dalról, mert ha meghallgatja valaki, tudni fogja mi olyan nagyszerű benne. Gratulálok a 100 millió megtekintéshez! Megérdemlitek!

▶ Stellar - Sting [ Play ]

https://49.media.tumblr.com/fa471762e803fd9143136dd8847952e0/tumblr_o14qx5Maed1tyhuflo1_400.gifStellar? Bevallom őszintén, amikor megjelent a Vibrato című daluk / klipjük, nagyon nagy ellenszenvet váltottak ki belőlem. Mindenki odavolt érte, de nekem valamiért annyira nem jött be az a sok vagina-szimbólum... már bocs az éles megfogalmazásért. Maga a szexuális töltete nem nyerte el a tetszésemet. Emellett van két tag, akik valamiért nem túl szimpatikusak. Még mindig nem lett nagyon kedvencem, de amikor megjelent a Sting című daluk, és azt meghallgattam, pozitívan csalódtam. Ugyan csak ez az egy comebackjük fogott meg eddig igazán, de láttam élő fellépést is és egyáltalán nem tehetségtelenek. Kedvesnek tűnnek. Ebben a dalban is biztos van valamilyen utalás, mert a klipből nekem úgy szűírődik le, de nem érdekel, mert jónak tartom annak ellenére is. A Vibrato egyszerűen csak túl sok volt nekem. Ez egy kicsit nyugisabb és lazább dal, de mégis fülbemászó. Ezzel is volt olyan időszakom, hogy állandóan hallgattam. Ajánlom mindenkinek!

▶ Red Velvet - Dumb Dumb [ Play ]

http://pa1.narvii.com/5858/4ea07755f27c1a1cec17144d49a6cd36d30a7125_hq.gifŐket is mindenki ismeri, oké. Ebben nem hiszem, hogy sok új dallal fogok nektek szolgálni, de nem is feltétlenül az lenne itt a lényeg. Inkább, hogy én bemutatom nektek azokat a számokat / előadókat, amiket / akiket hallgatok és szeretek. A Dumb Dumb-ot sokáig nem hallgattam meg, amikor megjelent, de egyszer rászántam magam és majdnem azonnal megtetszett. Erről csak gyorsan ejtenék szót, hogy én nem látom értelmét Yerinek a bandában és nem is szimpatizálok vele túlságosan. Aranyos, tehetséges, meg minden, de nagyon felesleges volt betenni még egy tagot. Nem kell oda. Nem tudom tagnak tekinteni. Számomra sajnos mindig 4 tagú lesz a Red Velvet. Úgy szerettem meg őket még a Happiness dalukkal, amiről bejegyzést is írtam régen és kissé elment a kedvem "tőlük" amikor 5-en lettek. Seulgi attól még mindig az én gyönyörűségem. Ezzel együtt jelent mega ze slő albumuk, amit le is töltöttem és a Dumb Dumb mellett ajánlom a Don't U Wait No More című dalukat, mert szintén nagyon jó.

▶ B.A.P - Young, Wild & Free [ Play ]

http://images6.fanpop.com/image/photos/39000000/-B-A-P-Young-Wild-and-Free-MV-bap-39037779-540-273.gifÚgy örülök, hogy visszatértek a nyuszijaim! Jó, nem most, de azért egy elég nagy és zűrös kihagyás után boldog vagyok, hogy végül minden rendbejött és továbbra is gyárthatják nekünk a szuperebbnél szuperebb dalaikat. Nagyon kár lenne értük, az biztos. A Young, Wild & Free-t nem tartom a legjobb daluknak, viszont szegény ember egy falat kenyérnek is örül. Hú, de bölcs vagyok. (xD) Arra akartam ezzel kilyukadni, hogy habár mondjuk az Angel című daluk szerintem sokkal jobban sikerült, mivel ennyi ideig kellett őket nélkülözni, így természetesen tetszik. Nem mondom, hogy amúgy nem tetszene, de lehet, hogy nem lennék érte oda ennyire. Maga a klip nagyon szuper lett, tényleg visszatükrözi, amiről énekelnek és a végén borzasztó édesek, amikor együtt hülyéskednek. Nem vagyok yaoi rajongó, szerintem kicsit gáz már néha, de DaeJae-ért oda meg vissza vagyok. Nem is épp "yaoi értelemben", még ha barátként is, imádom a köztük lévő kapcsolatot. Annyira édesek együtt. Youngjae a legnagyobb kedvencem, a drágaságom, meg mindenem, de a második a képzeletbeli listámon Daehyun és a csodás hangja. Amikor ebben a dalban együtt énekelnek, ott szinte összeesek. Nézzétek csak meg a fellépéseket! Úgy nagyjából a dal háromnegyedénél én mindig sikítozok a cukiságtól, amit DaeJae produkál. Himchan, Jongup, Yongguk, Zelo~ ti is perfectek vagytok! Fiatalok, vadak és szabadok! A legjobbak mind a hatan! I know we better together! (Kicsit Engrish, de sebaj.)

▶ Big Time Rush - Til I Forget About You [ Play ]

http://24.media.tumblr.com/tumblr_m02syq3jTi1qlu012o1_500.gifA Big Time Rush-t már nagyon régóta szeretem. A K-pop előtt ők voltak a kedvenc fiúcsapatom. Lilith mutatta még jó régen. A kedvenc tagom azonnal James lett és ez így ment elég sokáig. Annyira durva, hogy Carlosnak már felesége is van. Hogy elment az idő, néha félelmetes belegondolni. Én még mindig nagyon szeretném, ha visszatérnének, mert jelenleg mindegyikük a saját dolgára koncenrtál, de nagyon tudnék örülni egy új Big Time Rush albumnak. Ez a dal, a Til i Forget About You mindig is nagyon közel állt a szívemhez... bár nem tudom melyik nem, mert egy olyan daluk sincs, ami nem tetszik. Szerintem a BTR többször fel fog tűnni ebben a bejegyzés-sorozatban, mert van még mit mutatnom tőlük. A klipje nagyon édes és az üzenete is. Néha engedd el és önfeledten érezd jól magad. Ennek a dalnak egyetlen óriási hibája van, méghozzá, hogy Jamesnek nincsen benne szólója.

Kíváncsi vagyok a véleményedre!
Neked melyik tetszik a legjobban?
Melyik a kedvenced?
Van olyan dal köztük amit eddig nem ismertél?
Van olyan előadó köztük akit eddig nem ismertél?
Írd meg kommentben!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE // WISE-VOGUE    *****    * GP Life * Webes hírek * Nem csak gportálos oldalaknak * GP Life * Webes hírek * Nem csak gportálos oldalaknak *    *****    Ha fújnak az õszi szelek - forogjanak a papírforgók!!! Négy szép színes forgó érkezett a Mesetárba! Kukkantsatok be!