Ha hiszel benne, semmi sem lehetetlen! { DIAMONDTEDDY }
Annyeong!

A "nevem" Cassie DaVinci - az igazi Gabriella -, de szólíts Cassienek. Huszon X éve, október 16-án láttam meg a Napvilágot. Ebből adódóan a csillagjegyem Mérleg, az aszcendensem pedig Rák. Magyarország gyönyörű fővárosának egyik külső kerületében élek, mióta csak az eszemet tudom. Bárki bármit mondhat, számomra mindig ez lesz a világ legszebb városa. Büszke vagyok magyarságomra, többek között azért is, mert a világ egyik legnehezebb nyelvét beszélem. | Mint azt már valószínűleg észrevetted, kedvelem Dél-Koreát - ideáljaim a koreai férfiak, imádom a koreai nyelvet és érdekel a nemzet kultúrája -, a kedvenc országom azonban Olaszország, városom pedig London. | Az egyik életcélom minél több nyelvet elsajátítani. Az angol már megy, a koreait pedig jelenleg tanulom. A további sorrendem: kínai, olasz, svéd, orosz, cseh és a többi ahogy jön. Szokásom a mondandóimba belevinni angol és koreai szavakat is, így ne haragudjatok ha esetleg ezt tapasztaljátok. | Jelenleg a repülőtéren dolgozom check-in agentként. A terveim a jövőre nézve: hogy megtanuljak gitározni, zongorázni, vezetni, kung-fuzni kezdjek, valamint táncolni és lőni járjak. | Mindenféle kreatív dolog érdekel. Régen színészkedtem, a tánc nagy szenvedélyem. Igaz, hogy ma már nincs rá időm, de amikor csak tudok igyekszem elsajátítani egy-egy K-pop koreográfiát. Elengedhetetlen részét képezi az életemnek a zene - és annak összes műfaja, még ha leginkább K-popot hallgatok is. Énekelni is szerettem, de már a rappelés jobban vonz. A másik nagy szenvedélyem az írás, melyet itt tapasztalhatsz. | Ha már a zenéről volt szó, meg kell említem a kedvenc előadóimat: Bigbang, Snuper, Nu'est, FEMM, Blackpink, Orange Caramel, Sistar, B.A.P, SS501, ZE:A, Dal Shabet, the Gazette. Számomra mégis az egész K-pop műfajt uralja a BIGBANG és a SNUPER. Az ultimate biasom Suhyun a Snuperből, a hősöm pedig nem más, mint PewDiePie. | Most, hogy átrágtad magad a gyors bemutatkozásomon, légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! Szívesen látok minden kedves látogatót és cassieteddyt! >> Szabályzat


Miért pont "gyémántmackó"? Eleinte nem volt semmilyen különösebb jelentése ennek a névnek, csak olyan jól hangzott, ám a későbbiekben rájöttem, hogy akár tudatalatt, de nem véletlenül választottam ezt a nevet. A plüssmackó aranyos és mindig ott van neked ha félsz, szomorú vagy, esetleg ha csak egy ölelésre lenne szükséged. A gyémánt pedig eleinte csak szén, ám kemény munkával ragyogóvá és törhetetlenné válik. { Cute as a teddybear, strong as a diamond. }
Miért pont "cassieteddy"? Még az egyik barátnőmmel találtuk ki ezt a nevet. Szükség volt egy megkülönböztető elnevezésre, melyet az olvasóim használhatnak, amely különlegesebbé teheti őket bárki másnál és érezhetik, hogy összetartozunk. Cassie mackói. Ugyanúgy ott vannak nekem plüssmackóként, mint én nekik. { Cassie's teddies. }

 
Naptár
2018. november
Ke Sz Cs Sz Va
      1 2
3
4
5 6
7
8
9
10
11
12
13
14 15 16
17
18
19
20
21
22
23 24 25
26 27 28 29 30    

Ha egy napra viszed az egeret, kiírja hozzá a magyarázatot.
[szürke háttér - munka / azzal kapcs. események] [pink háttér - egyéb program] [vastag - munka] [aláhúzás - egyéb program] [dőlt - születésnap]

. Születésnapok .

 
Terveim

+ activities: _elkezdeni vezetni tanulni _megszerezni a jogosítványt _lefogyni 44 kg-ra (még 3 kg) _elmenni szemészetre _elmenni lőni _elkezdeni kung-fuzni elkezdeni koreait tanulni látni Kwon Jiyongot látni a Snupert
+ utazgatás: _Dél-Korea Kína Róma Párizs London _Chile _USA
+ tetoválások: _Jiyongos _BIGBANG-es _cicás _Mérleges _csillagászatos _PewDiePieos _Diamondteddys
+ szabadidő: _k-pop koreográfiákat tanulni (tovább) _megnézni a Chilling Romance-t _sorozatokat nézni (tovább) _megvenni PewDiePie könyvét
+ könyveket kiolvasni: _Ha maradnék _Fehér farkas _Légy erős _Confessions _Vádirat

 
Chat

Ha az egyik bejegyzésemhez van hozzáfűznivalód, azt kommentben tedd meg! Amennyiben itt írsz azzal kapcsolatban, beleegyezel, hogy a nevedben bemásoljam oda.

 
 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/haengbokhae%20gp%20sunny_zpsl71glybi.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/marziabisognin%20gp%20klau_zpsz8as0shd.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/supernaturalwebsite%20gp%20kittinikiesther_zpsdfgyget3.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/chaerin%20gp%20ditt_zpsrhhtn9fp.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/konghyojin%20gp%20csilla_zpsmdfdcryd.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/terrarista%20gp%20tomacee_zps5azqqru8.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/littleme%20gp%20katie_zpsaoqixpbp.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png

Ninaa♥ // Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // you // you // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat . Lekerültek .

 
Twitter

 
Információk

Blogger: Cassie / Nyitás: 2011.07.03. / Szünet: 2015.08.25. (6 hónap) / Újranyitás: 2016.02.03. / Dizájn: #08 Chaeyoung (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:

Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk, line, wechat: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram #1 #2 / weheartit / tumblr / ask / starity / youtube

Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20languages/ENGLISH_zps85avbxk1.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20languages/KOREAN_zps7medssmz.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20languages/ITALIAN_zpsdoftsnaa.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20languages/JAPANESE_zpsg8sfnwgj.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20languages/GERMAN_zpsrb1rjjtn.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20languages/CHINESE_zpsoinfwpdo.png

 

My modern fairytale

30 napos BIGBANG kihívás (6. nap)

2016.05.28. 13:36, Cassie

http://66.media.tumblr.com/7d854a5cc8dd97efa93308f3356adf8c/tumblr_mir3mw38HF1qdeyzso1_500.gif

30 napos BIGBANG kihívás

1. nap: A BIGBANG dal, aminek köszönhetően VIP lettél
2. nap: Kedvenc BIGBANG dalod
3. nap: Kedvenc BIGBANG fotósorozatod
4. nap: Kedvenc G-Dragon frizurád
5. nap: Kedvenc Taeyang "szem-mosolyod"

6. nap: Kedvenc Daesung "szem-mosolyod"

Oké, én végeztem. Elég volt. Ennyi hülyeségre nincs időm és arra hogy a legkreatívtalanabb kérdésekre válaszoljak. Kedvenc Taeyang szem-mosolyom? Hmmm... nem is tudom, annyi különféle van neki, hogy nem is tudok választani. Aztán... lássuk... ha már ennyire bevált az előző kérdés, olyan kreatív és ötletes, akkor legyen ezen a napon is, Daesunggal. A BIGBANG tagok amúgy is annyira hasonlítanak... nincs egyiknek sem kifejlett egyénisége, amelyre sokkal inkább rá lehetne világítani. Taeyangnak tényleg imádnivaló a szem-mosolya, de úgy gondolom, hogy az nem egy olyan dolog, amiből kedvencet lehet választani. Aztán ki vagyok én ugyebár, hogy ilyeneket feltételezek? Csak én nem tudok választani, mert egy ritkahülye ember vagyok. Igaz, az vagyok, de legalább kreatív. Komolyan... Daesungnál is? Nála még csak nem is arra szoktunk felfigyelni. Mondjuk a kedvenc fellépés tőle, ugyanis neki angyali hangja van. A kedvenc dal tőle... ez mondjuk lehetne mindegyik tagnál külön, ugyanis mindegyiküknek van szóló dala. Akkor már kedvenc Daesung - vagy bármelyik tag - pillanatod. Kedvenc Daesung részed a BIGBANG dalokban. Vagy egyszerűen kérdések lennének: Mit szeretsz Daesungban? Egy kicsit nem ártana ezt feleleveníteni a nagy rajongóknak, ugyanis sokan nagyon nincsenek vele tisztában, hogy ez a személy mekkora egy kincs és mennyire letojják őt. Vagy akár... Mi fogott meg először Daesungban? Mit gondoltál róla először? Milyen érzéseket vált ki belőled? Gondolkozzanak is egy kicsit az emberek, nem csak a felületes dolgokat kellene összeszedni, hogy *ezt képzeljétek el a tipikus tajparaszt hangon, olyan Conniesan a Brickleberryből* "úúú hát kedvenc szem mosoly? őőőőő hát itt olyan cukika..." *vége* Kicsit adjunk már gondolkozási lehetőséget a hülye fangirlöknek, az jó ég áldja meg őket. A legtöbb annyira felületes idióta, hogy nem is tudnának nagyon az én kérdéseimre válaszolni, vagy csak nem akarnának, mert "kit érdekel, hogy mi jut eszembe róla, mikor olyan jó pasi". Esküszöm nekem kéne írni inkább egyet magam és kitölteni azt. (Csak annál tudnám előre a napokat, így meg nem nagyon nézem meg előre.) Sajnálom, de erre nem fogok válaszolni. Taeyangnál tegnap már kilőttem ezt a hülyeséget. Ott még rávettem magam, de erre nincs kapacitásom, hogy kétszer játsszam el ugyanazt a f*szságot. Eddig G-Dragon napja volt csak normális, ami külön a tagokkal volt kapcsolatos. Ott tényleg egy olyan dolgot fogtak meg, ami illik hozzá és lehet is választani. Ha a következő napok is ilyenek lesznek, én felkutatom ki készítette és a pofikájába vágom ezt, meg az enyémet és akkor gondolkozzon el rajta egy kis sarokban, hogy miért is gondolom úgy, hogy semmi kreativitása nincs.

Viszont... nem fogok elmenni anélkül, hogy ne írnék valamit Daesungról azért, ugyanis a kérdésre nem fogok válaszolni. Inkább magam írok erre a napra valamit. A kedvenc Daesung fellépésemet fogom megmutatni, ugyanis szerintem ami Daesungban először megfoghatja az embert, az a hangja. Az egész bandából neki van a legszebb hangja és emellett nem mehetek el csak úgy. Szem-mosoly, mi? Hülye. Ahelyett, hogy az ilyen dolgokkal foglalkozna. Ilyen érdekes, hogy Jiyongnál sikerült kiemelni, de Daesungnál csak egy hülyeséget becseszett amolyan "áh, jó lesz ez, a fangirlöknek megfelel, Daesungot úgyse szeretik annyira, majd letudják gyorsan" alapon. Elmész te a tudod hova...

Kezdjük tehát újra a napot...

http://media.tumblr.com/tumblr_m2aoajOd4n1qivei2.gif

6. nap: Kedvenc Daesung fellépésed [ Cassie edition ]

Kedvenc Daesung fellépésem? Oh milyen remek kérdés! Lássuk. Nos, igazából négyet tudok kiemelni. Ebből kettőnél a Wings című dalát adta elő. Az az egyik kedvenc dalom tőle, meg a Look At Me Gwisun, meg a Shut Up (kár, hogy Jiyong írta), meg az összes többi. Jó, igazából az a gond, hogy ő a hangja miatt is, leginkább balladákat énekel. Nem mindig, de sokszor és az nekem kicsit lassú, ugyanis én nem igazán vagyok oda a lassú dalokért. Az ő dalait - igen, elfogultság - azonban nagyon szeretem, már csak a hangja miatt is. Amikor meghallom, már jobban érzem magam és megnyugszom. Például amikor rossz kedvem van, leginkább *tudjuk ki* miatt (nem, nem Voldemortról beszélek), akkor ott van a Baby Don't Cry című dala, ami olyan, mintha nekem énekelne és támaszként mellettem lenne. Egy olyan szintű kellemes érzés költözik olyankor a szívembe, amikor ezt a dalt hallgatom tőle, főleg ezzel a fellépéssel, amit belinkeltem. (Megéri megnézni!) Ő tényleg olyan, mint egy angyal. Az egyik legfantasztikusabb és legtehetségesebb ember, aki valaha a Földre született. Már a mosolya erőt ad nekem. Aztán itt van ez a fellépés a Shut Up-pal. Sajnos csak ilyen rövidre hagyták, pedig hónapokig tudnám hallgatni, ha nem tovább. Ő egy olyan énekes, aki jobban adja elő élőben a dalait, mint ahogy a stúdiófelvételen van. Ki is emelném a kedvenceimet. Ez az egyik, leginkább a látvány miatt, hogy Daesungnak a fellépés közben hirtelen szárnyai nőttek, pontosabban kitárta a szárnyait. Ez tökéletesen rávilágít arra, amit már úgyis mindenki tud: he is an angel. Aztán... a másik az első fellépések között volt, amit láttam tőle és elég nagy hatással volt rám. Imádom, hogy ilyen felszabadult a színpadon és ekkora bulit csap. Lessétek meg ti is!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Halihó! Néhány újdonság a G-Portál Histórián! Toljuk meg az év végét, kovácsoljunk közösséget ismét! Csatlakozol? :)    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu