2016. május 13. \\ Írásbeli vizsga

Május 13-án volt az írásbeli vizsgám! Túléltem... ahogy azt előre meg is jósoltam. Elmesélem nektek milyen volt az napom vizsgával, lábfájással és cicaüggyel kapcsolatosan. Előző este alig tudtam elaludni. Nem hiszem, hogy az izgulás miatt volt. Inkább azért, mert éjfél előtt szerettem volna beszunyizni, de túlságosan hozzászokott már a szervezetem, hogy éjfél után aludjak be. Valahogy sehogyan sem volt kényelmes az ágy és nem tudtam felvenni egy olyan pózt, amiben kényelmes lett volna aludni. 100 féle módon elképzeltem, hogy Jiyong ott van és mellettem fekszik / alszik / átölel, meg mindent. Az utóbbinál nem kell rosszra gondolni. Komolyan. Ha *arra* gondol az ember, akkor a szívverése felgyorsul és ezért még kevésbé tud elaludni. Ezért tehát eszembe se jutott. (De minek magyarázkodom egyébként is? Ha arra akarok gondolni, akkor fogok. Szabad ember vagyok még szabadabb képzelettel.)

Reggel 7 előtt keltem. 6-ra állítottam ébresztőt, de valahogy sikerült még majdnem egy órát ráhúznom. Megittam a szokásos reggel coffeemat, aztán gyakoroltam egy kis gyorsírást. Attól az egy résztől tartottam, de úgy voltam vele, hogy az is sikerülni fog valahogy. Eddig még nem nayon buktak meg ezen a vizsgán és nem hiszem, hogy én vagyok a legrosszabb. Lassan el is indultam. 10-kor kezdődött a vizsga, de már előtte fél órával benn kellett lenni. Be is értem 9:31-re. Liáékkal kommunikáltunk közben, akik már 9 óta benn voltak. Foglaltak nekünk helyet az utolsó előtti padsorban. A 40-es teremben voltunk, ami egy gépes terem. A jobb oldalon ültünk, ahol 4 gép van egymás mellett. Legbelül ült Lia, Mia, én, kívül pedig Becca. A gyorsírás tanár és az ilyen számítógépes ismereteket tanító, mondjuk "informatika" tanár volt bent, aki egyben az igazgatóhelyettes is. Mind a kettő nő és nagyon aranyosak voltak végig. 10-kor elkezdődött az első rész, azaz az "írásbeli". Arra volt 90 percünk. A feladat az volt, hogy két levelet kellett megformázni és megfogalmazni a tanultak alapján, betartva a szabályokat. A második egy körlevél volt, ahol külön egyesíteni kellett egy Excel-es táblázatot a Word-ben megírt levéllel. Egyszerű volt mind a kettő, de ez nem is lepett meg, hogy könnyűnek találtam. Ilyeneket csináltunk 2 éven keresztül állandóan. Elég szégyen lett volna, ha nem megy... legalábbis nekem. Nem mindenkinek van hozzá érzéke, én azonban informatikából is érettségiztem és úgy vélem értek hozzá. Alap szinten biztosan, ami egy ilyen munka betöltéséhez szükséges. Rendszergazda ugyan nem leszek, de az nem is vágyam. Mondjuk ez a munka sem igazán, de "B" tervnek tökéletes, ha valami nem jönne össze. Persze mindenki készen lett előbb. Feltöltöttük a szükséges dolgokat ahova kellett, aztán mentünk ki szünetre. Miáékkal kimentünk cigizni, aztán visszamentünk délre, amikor is a "gyakorlati B" rész következett. Az volt 150 perces és abban a részben volt a gyorsírás. Ettől mindenki félt, pedig így utólag... nagyon durva volt, hogy mennyit segítettek. A tanáraink annyira a mi oldalunkon álltak, hogy már szürreálisnak számított az egész. Másfelől pedig szinte lazább volt, mint egy tanóra a 2 év alatt. Simán beszélgettünk. Néha-néha ránkszóltak a vizsgabiztosok, de ennyi. Na de miért is mondom, hogy durva módon mellettünk álltak a tanárok? Nos... úgy kezdődött az a rész, hogy megkaptuk a feladatlapot. Az egész 150 perc lényege a jegyzőkönyv volt, amelyet 3 részből kellett összerakni. Az egyik része fel volt töltve e-tananyagra, ahonnan le kellett szedni. Az volt az utolsó része, a középsőt a lapról kellett begépelni 10 ujjas gépírással... és a jegyzőkönyv elejét a gyorsírással leírt szöveget kellett begépelni. Először lediktálta a tanárnő a szöveget 5 perc alatt. Nem mondom, hogy rosszul sikerült, de nem is lett túl jó. Kihagytam pár részt a szövegből, de a nagy része meg volt azért. Mégis, ami annyira sokkoló volt, hogy a feladatlap pár összetűzött lapból állt, aminek az utolsó oldalán nem más volt, mint a szöveg, amit lediktáltak és gyorsírással kellett volna leírnunk 5 perc alatt. Amikor megláttuk, el sem hittük, hogy tényleg az az. Akkor megállapítottam, hogy aki ezen megbukik, az tényleg egy értelmi fogyatékos lvl 1000. A tanároktól is nagyon sokat lehetett kérdezni végig és szinte mindent el is mondtak. Megcsináltuk a jegyzőkönyvet. Összeillesztettük a részeket, megformáztunk, csináltunk egy kivonatot, aztán a saját tempónkban megírtuk a gyorsírás szöveget is. Nem tudtam eldönteni, hogy most amit csinálunk, azt szabad-e, de nem szólt érte senki. Ja és... a szünetben még Becca a telefonján e-mailben elküldte nekünk a szöveget, amit gyorsírással kellett leírnunk. Azzal kezdtük az egészet, hogy lementettük egy Wordbe, szóval még csak be se kellett azt gépelnünk. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire laza lesz a vizsga. Ennél a résznél is előbb végzett mindenki. Egy újabb, azonban rövidebb szünet után elkezdtük a harmadik, azaz a "gyakorlati C" részt, amely csak az iktatás volt. Volt 3-4 feladat, hogy különböző adatok alapján iktassunk leveleket.

Ennyi volt a nagy vizsga. Becca kicsit hamarabb elviharzott, én viszont megvártam Liáékat... vagyis Miával megvártuk Liát, aztán elindultunk haza. Az úton egyszer Hamupipőkéset játszottam. A lábam persze nagyon fájt, de ki-be járt a cipőből a lábam. Durva volt, mert ahogy szállok fel a villamosra nagy lazán, valahogy a jobb cipőm beakadhatott valahova és beesett a villamos alá. Szerencsémre a végállomáson szálltam fel, szóvalnem kellett félni még attól sem, hogy bármelyik pillanatban elindul a villamos. Kicsit meglepődtem azért. Lehajoltam érte és szépen felhúztam a lábamra. Na... ez is csak velem történhet meg... legalábbis ott nagyon ebben a tudatban voltam. Leültem az egyik székre aztán jópár megálló után leszállva, sétáltam hazafelé. Összefutottam azzal a nővel, aki abban a társasházban lakik, ahol a cicát láttam és ahonnan el akartam hozni. Mennyire ironikus, hogy pont azelőtti nap említettem meg egy bejegyzésben, hogy rég nem láttam már azt a cicát, erre az a nő leszólít és mondja, hogy ott van még. Pedig én azóta nem láttam. Mivel nem lakom olyan messze, megbeszéltük, hogy amint megjelenik a cica, elhozza hozzánk egy dobozban. Itthon kicsit elvoltam, aztán egyszer csak megjelent. Kimentem, de ahogy megláttam a cicát, azonnal megkérdőjeleztem, hogy az ugyanaz a cica. Az egy kicsit vöröses volt, ebben azonban nem volt vörös. Egy kicsit ott beszélgettünk, hogy hogyan tegyük be, de én láttam a macskán - minimális szinten ugyanis értek hozzájuk -, hogy nem érzi jól magát és biztos, hogy nem fog nálunk maradni, hiába teszi be a kertbe. Nagyon ideges is volt végig a nő kezében. Többször el akart szaladni, de fogta. Ennek nem lesz jó vége - ez járt a fejemben. Közben haza is jött anyum, aki egy köszönés után otthagyott minket. Végül megjelent a kutyám, aki nem ugatott, csak lelkes volt, de a macska... nos az utcán nőtt fel... nagyon sok rossz tapasztalata lehet a kutyákkal kapcsolatban. Nagyon le akart menni, de végül a nő csak lefogta, aki annyira feltűnően nem értett a macskákhoz. Meg is lett az eredménye... méghozzá hogy belekapott az orrába, meg még valahova. Amikor én próbáltam lefejteni róla, a jobb hüvelykujjamat szétharapta. Végül elrohant. Magamban persze elküldtem mindenhova azt a macskát, de nem lehetett hibáztatni érte. A nőnek kicsit vérzett a sebe, az én ujjamból azonban ömlött a vér. Még jó, hogy nem leszek rosszul a vértől. Én csak a finom vágásoktól, sebektől leszek valamiért nagyon rosszul. Szerencsém volt, hogy a harapás az marcangolós seb és attól nem félek. Még váltottunk pár szót, persze közben nem tudtam mit műveljek az ujjammal, mert folyt a vérem. A pólóm persze olyan is lett. Az a nő nem lehet valami határozott személyiség, mert vagy 40-50 éves kora ellenére engem kérdezett, hogy el fog-e fertőződni. Megnyugtattam, hogy nem. A karmolás valószínűleg nem, ha kimossa, de amikor én meséltem például Minarunak, hogy mi történt, azonnal mondta, hogy fertőtlenítsem. Kimostam és bekötöttem, de külön nem fertőtlenítettem le. Annak már 6 napja és alig látszik a seb... ami kb már nem is seb, csak egy mini csík és egy pötty. Semmi bajom nem lett. Attól függetlenül azért amikor kérdeztem anyumat, hogy nem kéne-e elmenni megnézetni, azt mondta, hogy nem lesz semmi bajom, megígéri. Nos, köszike, hogy ennyire aggódsz értem azért. Jiyong szerintem már rég tárcsázta volna a mentőket. xD Jó, azért ez egy elég sarkított példa volt, de tényleg aggódott volna értem... vagy lesz*rta volna. Szerintem a kedvétől függ, de elgondolkozva... nagyon sok mindent tudok vele kapcsolatban, de ebben nem vagyok biztos, hogy egy ilyenre hogy reagálna. Vagy az "úristen, hívom a mentőket" vagy az "ez van, túléled".

2016. május 18. \\ Szóbeli vizsga

Pár napra az írásbeli után, szerdán eljött a szóbeli vizsga. Attól féltem a legjobban. Mindig a szóbeliktől rettegek a legjobban mindenhol, ugyanis írásban például van időd még gondolkozni, javítani esetleg, de szóban rögtön kell és azonnal rájönnek ha nem tudsz valamit. Félelmetes egy dolog nekem. Ráadásul és írásban még meg tudok nyilvánulni egészen tűrhetően, de szóban nekem nehéz. Nem csak a vizsgákon, de a hétköznapokban sem szoktam sokat beszélni. Inkább a "listener" típus vagyok. 20 tétel volt, ami annyira nem sok, de ami a legrosszabb volt az egészben, hogy nagy szükség volt a szerencsére, ugyanis az egyik tétel arról szólt, hogy hogyan rendezel be egy irodát, a mádik pedig, hogy beszélj erről, meg arról a jogszabályról. Nagyon nem volt ugyanazon a nehézségi szinten az összes. Főleg a 20-as tétel... amikor azt elkezdtem olvasni, az első oldal után azt hittem, hogy elbőgöm magam. 9 oldalas volt, tömör szöveg és a titoktartási szabályokról, meg mindenféle hivatalos dologról. Be voltam kissé tojva szerda reggel. 8-kor keződött egy "gyakorlati A" rész ami szintén egy írásbeli rész volt, amit arra a napra hagytak. Előtte be kellett érni legalább egy negyed órával. Nekem sikerült is. Ugyanott ültünk, mint az írásbelin. A feladat az volt, hogy a lapon lévő szöveget be kellett gépelni, megformázni szokásosan és még Excelben pár igazítás után egyesíteni kellett a Worddel, azaz egy újabb körlevelet kellett írni. Azután volt még egy Word, amiben volt nagyjából 10 kérdés, melyekre válaszolni kellett és feltölteni a többivel. Annyira figyeltek a tanárok is, hogy az egyik kérdésre a választ például a neten néztük meg, a többit pedig megbeszéltük. Az ofőnk volt benn felügyelni. Nem tudom, hogy direkt nem figyeltek ennyire, vagy nem érdekelte őket. Az írásbelin és ezen a szóbelis napon is ugyanúgy járt Mia. Tönkrement a gépe. Legalábbis lefagyott. Hívni kellett a rendszergazdát, de ő sem tudta megcsinálni, mert ugyanannál a pontnál mindig lefagyott, amikor egyesíteni szerette volna a körlevelet. Átült tehát arra a helyre, ahol az írásbelin is ült miután megadta magát a gépe, Becca elé.

Ennek a résznek 10-kor volt vége és 10:30-tól elvileg kezdődött a szóbeli. Mi amikor végeztünk az írásbeli résszel, lementünk a földszintre és ott vártunk. A gyomrunk görcsölt. Többször éreztem, hogy elhányom magam. Nagyon idegesek voltunk. Koncentrálni se tudtam semmire, annyira izgultam. Rendesen szédültem is. Mi kicsit távolabb ültünk a teremtől és elvileg ugye 10:30-kor kezdődött volna, de amikor odamentünk félkor, már öten benn is voltak. Azt hittük lesz valami "nyitóbeszéd", mint az érettségin, vagy beosztás, de semmi. Azután, hogy ezt megtudtuk Mia és Becca elmentek boltba és ketten maradtunk Liával. Próbáltunk Family Guy-t nézni, de "nagyon jó" volt az suliban a wifi, szóval nem jött össze. Nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Olvasgattuk a tételeket, de utána megállapítottuk, hogy ennek sincs már semmi értelme. Végül úgy voltunk vele, hogy akkor az utolsók között leszünk, pedig szerettünk volna már minél hamarabb túlesni rajta. Valahogy megpróbáltuk kitatktikázni, hogy akkor menjünk vissza, amikor még nem teszik vissza a tételeket. Nagyjából 11 fele odasétáltunk a teremhez, aztán egy kicsit várakozva először bement Mia. Az ajtón lévő ablakból kommunikáltunk. A 3-as tételt húzta, aztán Lia ment utána és ugyanígy lerendeztük a dolgot. Kézzel eljelelte nekünk, hogy a 12-est húzta. Ezután amikor kijöttek, mondták, hogy ketten menjenek be. Kaptunk is az alkalmon Beccával. Úgy alakult, hogy nem utolsónak mentünk be, inkább így a középsők és utolsók között félúton. Odasétáltunk az asztalhoz. Akkora szerencse volt már az, hogy pont akkor értünk be, amikor csak 3 tétel maradt ott és amint azt előzőleg megtudtuk, a 20-asat már kihúzták, a 19-est is és az összes rosszat. Utólag már biztosra tudom, hogy ami benn maradt az az 1-es, az 5-ös és a 16-os volt. Én végig azt hajtogattam, hogy a 16-ost akarom húzni. Az az önéletrajzokról és az álláskeresésről szólt. Szerettem azt a tételt, mert még ügyvitelen abból vizsgáztam és ott minden bele is ragadt a fejembe. Az 1-es volt az irodaberendezés, iroda kialakítása (környezetvédelmi szempontok), és az 5-ös a hivatalos levelek formai és tartalmi követelményei. Igazából nem veszíthettünk. Beccával ott álltunk, amikor ő kihúzta a középsőt, én pedig a legszélsőt. Kivettük a borítékból a lapot. Becca kihúzta az 5-öst... én... pedig... aaaaaaaaaaaaz 1-es tételt. Nos... minek nevezzem ezt? Szerencse vagy sem? Nem tudom eldönteni, hogy szerencsém volt-e vele, mert igazából az első a legegyszerűbb és simán megy, vagy mégsem volt szerencsém, mert ha más tétel lett volna ott, akkor azt húzom ki és nem a 16-ost, amit annyira szerettem volna. Nézőpont kérdése végülis. Pozitívan állok hozzá és akárhogy is legyen, rohadul nagy mázlim volt. Köszönöm az égnek, sorsnak, vagy nem is tudom minek, hogy az érettségis szerencsém után itt is rám mosolygott. Vicces volt, mert örültem a fejemnek, aztán leültem és... kiürült a fejem teljesen. "Most akkor mivel is kezdjem?" A nyomás pedig kicsit nagyobb volt rajtam, mert mindenki úgy volt vele, hogy "ah, az csak az egyes tétel, gyerekjáték". Pont ezt mondta a vizsgáztató nő is, amikor odaültem. Ketten voltak. Annyira durva volt, mert a lapra le voltak írva szépen a mondatok és nem tudtam visszaolvasni, se megfogalmazni amit szerettem volna. Féltem azért még akkor is. Néha kisebb szüneteket tartottam, hogy összeszedjem magam, de 1 másodperccel utána ugyanúgy dadogtam. A vizsgáztatóknak volt egy lap, amin címszavak voltak, melyekről beszélni kell a vizsgázónak. Amikor kiültem megláttam, hogy rajta van például a zaj is, ami eszembe sem jutott, szóval annak köszönhetően arról is szót ejtettem. Amikor végeztem, lassan felálltam és visszakérdeztem, hogy "mehetek?" Ezt szerintem minden szóbelinél eljátszom. Ilyenkor el sem hiszem, hogy túl vagyok rajta és szabadulhatok. Elköszöntem, aztán kilépve az ajtón még magamhoz sem tértem, de mindenki elkezdett faggatni. Végül onnan is sikerült szabadulnom.

Young, Wild & Free

A hangsúly itt azt hiszem a free-n van... vagy talán mindegyiken. Mi történt? Fel sem fogtam akkor még semmit. A folyósón ült Becca és az egyik osztálytársunk. Váltottam velük pár szót, aztán elindultam kifelé, hogy elszívjak egy szálat ezután a megpróbáltatás után. Összefutottam Miáékkal, így hárman mentünk ki. Annyira boldogok voltunk mindannyian. Örültünk neki, hogy túl vagyunk rajta és biztosan voltunk benne, hogy egyikőnk sem bukott meg. Visszamentünk a teremhez és ott négyen hülyéskedtünk. Képeket csináltunk és végig nevettünk. Annyira nem érdekelt minket, hogy ha hülyének néztek, hiszen leírhatatlanul megkönnyebbültünk akkor és iszonyatosan jól éreztük magunkat. Sok hülye kép készült, amiket jobb, ha senki nem lát. Szerettünk volna egy normális képet, amin mind a négyen rajta vagyunk, de nem jött össze ezek közül a feltételek közül a "normális" része a dolognak. Azt mondták, hogy a bizonyítványokat nem kapjuk meg aznap, de az eredményeket megtudjuk és megnézhetjük a dolgozatokat. Ott kellett még maradni, amíg a papírokat és bizonyítványokat kitöltik. Illetve nem tartottak ott senkit akarata ellenére, de mondták, hogy illik megvárni a végét. Beccának találkozója volt, szóval elment, de hárman ott maradtunk és megvártuk a végét. Minimum egy órát azért ott ülhettünk szerintem, amikor jöttek és bevonultunk a terembe. Leültünk és egyesével hívtak minket miután a vizsgabiztos nőci le nem nyomott egy hülye beszédet, hogy semmire nem fogunk ezzel menni, szóval tanuljunk tovább. Ez milyen dolog már? Jó, persze nem mondom, hogy ezzel a végzettséggel annyira könnyű lesz minden, de milyen már egy ilyen szöveggel előállni amikor az ember tök lelkes és boldog, hogy levizsgázott, erre konkrétan közli velünk, hogy felesleges volt minden. Az igazgatóhelyettes mögötte végig vágta a fejeket, hogy mennyire ne hallgassunk rá és ne figyeljünk oda erre. Amikor mentünk el, ugyanezt mondta is, hogy ne higgyük már el az egészet. Aranyos volt nagyon! Viszont... én a névsor elején vagyok, szóval hamar megkaptam a bizonyítványom. A nyanyusz se szegte a kedvem. Megnéztem és... igaz, nem vártam nagyon eltérő eredményt, de jelesre vizsgáztam le. Annyira csodálatos volt azt látni. Lefotóztam és anyumnak is elküldtem. A dolgozatokat is meg lehetett nézni. Az egyiknél emlékszem a pontszámra, ami 100-ból 96 volt és a többinél sem tért el ez nagyon. Büszke voltam magamra, pedig ilyen nem sokszor fordul elő. Liának és Miának négyes lett, amit nem értettem, mert szerintem nem voltak rosszabbak, vagy sokkal rosszabbak, mint én (illetve mi, mert Beccának is jeles). Sajnos elrontottak pár dolgot, azért sikerült így, de nem mintha akkora csalódás lenne, hiszen a lényegen nem változtat. Van egy szakmánk! Levizsgáztunk és megkaptuk az irodai asszisztens szakmát. Másnak szerintem nem nagy dolog, de azok után, hogy miken mentünk túl. 2 év után mégiscsak sikerült eljutni idáig és igenis büszkeséggel tölt el. A bizit nem kaptuk még meg, majd csak évzárón fogjuk, de már tudjuk, hogy meg van. Amikor kinéltem a suliból el is kiáltottam magam örömömben. Boldogok voltunk, ám megállapítottuk, hogy... hmm, tuti, hogy másnap felkelünk és elszáll minden, mert... oké, most akkor mit kezdjek az életemmel? xD Jó, azért ez nem így történt. Még mindig örülök az egésznek és alig várom a többi kalandot az életemben. Egész nap nem ettem semmit nagyjából 14-15 óráig, de végül bementünk a Burger Kingbe és betoltam egy sajtburgermenüt.

Sikerült hazaérnem anélkül, hogy elhagytam volna a cipőmet, bár a lábam fájt. Pihentem kicsit, aztán amikor hazaért anyum, elindultunk a nőcihez, aki megírja nekünk az adóbevallásunkat. Odaérve persze sikerült összevesznünk. Én nem mondtam semmi rosszat, csak nem voltam mosolygós, ahogy igazából soha. Utána hazamentünk, majd anyum felhívta és kiderült, hogy a nő elfelejtette. Igazából nem haragudott rá senki, mert nem fordult még elő ilyen és sokat tett már anyumért. Egyszer el lett nézve neki, főleg, hogy a gyereke beteg lett és azért rohangált mindenhova. Ahelyett viszont elmentünk a KFC-be. Furcsa, de van egy KFC a városban, ahova gyakran beülünk és ott olyan jókat tudunk beszélgetni. Szó esett sok mindenről és mondta, hogy mennyire büszke rám.

Én is az voltam. Egy szakasz most lezárult. Ezzel is előrébb jutottam. Sokat tanultam mindenféle értelemben. Megtapasztaltam sok dolgot is ezalatt a két év alatt. Hát még mennyit változtam. Pár embert elveszítettem, párat megismertem, de az biztos, hogy elfelejteni egyiket sem fogom, mert emlékezni fogok a szép dolgokra és nem utolsósorban tapasztalatszerzésnek mindenképpen jó volt minden ismeretség. Most itt vagyok 20 évesen egy szakmával, büszkén, lelkesen. Young, wild and free vagyok. A kihívások várnak rám és én is alig várom, hogy megküzdjek velük. Kíváncsi vagyok mit tartogat még az élet számomra. Az biztos, hogy igyekszem minél jobban kihasználni az életet és elérni minden kitűzött célomat. Valóra fogom váltani az álmom és soha nem adom fel!