2016. május 13. \\ Írásbeli vizsga

Május 13-án volt az írásbeli vizsgám! Túléltem... ahogy azt előre meg is jósoltam. Elmesélem nektek milyen volt az napom vizsgával, lábfájással és cicaüggyel kapcsolatosan. Előző este alig tudtam elaludni. Nem hiszem, hogy az izgulás miatt volt. Inkább azért, mert éjfél előtt szerettem volna beszunyizni, de túlságosan hozzászokott már a szervezetem, hogy éjfél után aludjak be. Valahogy sehogyan sem volt kényelmes az ágy és nem tudtam felvenni egy olyan pózt, amiben kényelmes lett volna aludni. 100 féle módon elképzeltem, hogy Jiyong ott van és mellettem fekszik / alszik / átölel, meg mindent. Az utóbbinál nem kell rosszra gondolni. Komolyan. Ha *arra* gondol az ember, akkor a szívverése felgyorsul és ezért még kevésbé tud elaludni. Ezért tehát eszembe se jutott. (De minek magyarázkodom egyébként is? Ha arra akarok gondolni, akkor fogok. Szabad ember vagyok még szabadabb képzelettel.)

Reggel 7 előtt keltem. 6-ra állítottam ébresztőt, de valahogy sikerült még majdnem egy órát ráhúznom. Megittam a szokásos reggel coffeemat, aztán gyakoroltam egy kis gyorsírást. Attól az egy résztől tartottam, de úgy voltam vele, hogy az is sikerülni fog valahogy. Eddig még nem nayon buktak meg ezen a vizsgán és nem hiszem, hogy én vagyok a legrosszabb. Lassan el is indultam. 10-kor kezdődött a vizsga, de már előtte fél órával benn kellett lenni. Be is értem 9:31-re. Liáékkal kommunikáltunk közben, akik már 9 óta benn voltak. Foglaltak nekünk helyet az utolsó előtti padsorban. A 40-es teremben voltunk, ami egy gépes terem. A jobb oldalon ültünk, ahol 4 gép van egymás mellett. Legbelül ült Lia, Mia, én, kívül pedig Becca. A gyorsírás tanár és az ilyen számítógépes ismereteket tanító, mondjuk "informatika" tanár volt bent, aki egyben az igazgatóhelyettes is. Mind a kettő nő és nagyon aranyosak voltak végig. 10-kor elkezdődött az első rész, azaz az "írásbeli". Arra volt 90 percünk. A feladat az volt, hogy két levelet kellett megformázni és megfogalmazni a tanultak alapján, betartva a szabályokat. A második egy körlevél volt, ahol külön egyesíteni kellett egy Excel-es táblázatot a Word-ben megírt levéllel. Egyszerű volt mind a kettő, de ez nem is lepett meg, hogy könnyűnek találtam. Ilyeneket csináltunk 2 éven keresztül állandóan. Elég szégyen lett volna, ha nem megy... legalábbis nekem. Nem mindenkinek van hozzá érzéke, én azonban informatikából is érettségiztem és úgy vélem értek hozzá. Alap szinten biztosan, ami egy ilyen munka betöltéséhez szükséges. Rendszergazda ugyan nem leszek, de az nem is vágyam. Mondjuk ez a munka sem igazán, de "B" tervnek tökéletes, ha valami nem jönne össze. Persze mindenki készen lett előbb. Feltöltöttük a szükséges dolgokat ahova kellett, aztán mentünk ki szünetre. Miáékkal kimentünk cigizni, aztán visszamentünk délre, amikor is a "gyakorlati B" rész következett. Az volt 150 perces és abban a részben volt a gyorsírás. Ettől mindenki félt, pedig így utólag... nagyon durva volt, hogy mennyit segítettek. A tanáraink annyira a mi oldalunkon álltak, hogy már szürreálisnak számított az egész. Másfelől pedig szinte lazább volt, mint egy tanóra a 2 év alatt. Simán beszélgettünk. Néha-néha ránkszóltak a vizsgabiztosok, de ennyi. Na de miért is mondom, hogy durva módon mellettünk álltak a tanárok? Nos... úgy kezdődött az a rész, hogy megkaptuk a feladatlapot. Az egész 150 perc lényege a jegyzőkönyv volt, amelyet 3 részből kellett összerakni. Az egyik része fel volt töltve e-tananyagra, ahonnan le kellett szedni. Az volt az utolsó része, a középsőt a lapról kellett begépelni 10 ujjas gépírással... és a jegyzőkönyv elejét a gyorsírással leírt szöveget kellett begépelni. Először lediktálta a tanárnő a szöveget 5 perc alatt. Nem mondom, hogy rosszul sikerült, de nem is lett túl jó. Kihagytam pár részt a szövegből, de a nagy része meg volt azért. Mégis, ami annyira sokkoló volt, hogy a feladatlap pár összetűzött lapból állt, aminek az utolsó oldalán nem más volt, mint a szöveg, amit lediktáltak és gyorsírással kellett volna leírnunk 5 perc alatt. Amikor megláttuk, el sem hittük, hogy tényleg az az. Akkor megállapítottam, hogy aki ezen megbukik, az tényleg egy értelmi fogyatékos lvl 1000. A tanároktól is nagyon sokat lehetett kérdezni végig és szinte mindent el is mondtak. Megcsináltuk a jegyzőkönyvet. Összeillesztettük a részeket, megformáztunk, csináltunk egy kivonatot, aztán a saját tempónkban megírtuk a gyorsírás szöveget is. Nem tudtam eldönteni, hogy most amit csinálunk, azt szabad-e, de nem szólt érte senki. Ja és... a szünetben még Becca a telefonján e-mailben elküldte nekünk a szöveget, amit gyorsírással kellett leírnunk. Azzal kezdtük az egészet, hogy lementettük egy Wordbe, szóval még csak be se kellett azt gépelnünk. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire laza lesz a vizsga. Ennél a résznél is előbb végzett mindenki. Egy újabb, azonban rövidebb szünet után elkezdtük a harmadik, azaz a "gyakorlati C" részt, amely csak az iktatás volt. Volt 3-4 feladat, hogy különböző adatok alapján iktassunk leveleket.

Ennyi volt a nagy vizsga. Becca kicsit hamarabb elviharzott, én viszont megvártam Liáékat... vagyis Miával megvártuk Liát, aztán elindultunk haza. Az úton egyszer Hamupipőkéset játszottam. A lábam persze nagyon fájt, de ki-be járt a cipőből a lábam. Durva volt, mert ahogy szállok fel a villamosra nagy lazán, valahogy a jobb cipőm beakadhatott valahova és beesett a villamos alá. Szerencsémre a végállomáson szálltam fel, szóvalnem kellett félni még attól sem, hogy bármelyik pillanatban elindul a villamos. Kicsit meglepődtem azért. Lehajoltam érte és szépen felhúztam a lábamra. Na... ez is csak velem történhet meg... legalábbis ott nagyon ebben a tudatban voltam. Leültem az egyik székre aztán jópár megálló után leszállva, sétáltam hazafelé. Összefutottam azzal a nővel, aki abban a társasházban lakik, ahol a cicát láttam és ahonnan el akartam hozni. Mennyire ironikus, hogy pont azelőtti nap említettem meg egy bejegyzésben, hogy rég nem láttam már azt a cicát, erre az a nő leszólít és mondja, hogy ott van még. Pedig én azóta nem láttam. Mivel nem lakom olyan messze, megbeszéltük, hogy amint megjelenik a cica, elhozza hozzánk egy dobozban. Itthon kicsit elvoltam, aztán egyszer csak megjelent. Kimentem, de ahogy megláttam a cicát, azonnal megkérdőjeleztem, hogy az ugyanaz a cica. Az egy kicsit vöröses volt, ebben azonban nem volt vörös. Egy kicsit ott beszélgettünk, hogy hogyan tegyük be, de én láttam a macskán - minimális szinten ugyanis értek hozzájuk -, hogy nem érzi jól magát és biztos, hogy nem fog nálunk maradni, hiába teszi be a kertbe. Nagyon ideges is volt végig a nő kezében. Többször el akart szaladni, de fogta. Ennek nem lesz jó vége - ez járt a fejemben. Közben haza is jött anyum, aki egy köszönés után otthagyott minket. Végül megjelent a kutyám, aki nem ugatott, csak lelkes volt, de a macska... nos az utcán nőtt fel... nagyon sok rossz tapasztalata lehet a kutyákkal kapcsolatban. Nagyon le akart menni, de végül a nő csak lefogta, aki annyira feltűnően nem értett a macskákhoz. Meg is lett az eredménye... méghozzá hogy belekapott az orrába, meg még valahova. Amikor én próbáltam lefejteni róla, a jobb hüvelykujjamat szétharapta. Végül elrohant. Magamban persze elküldtem mindenhova azt a macskát, de nem lehetett hibáztatni érte. A nőnek kicsit vérzett a sebe, az én ujjamból azonban ömlött a vér. Még jó, hogy nem leszek rosszul a vértől. Én csak a finom vágásoktól, sebektől leszek valamiért nagyon rosszul. Szerencsém volt, hogy a harapás az marcangolós seb és attól nem félek. Még váltottunk pár szót, persze közben nem tudtam mit műveljek az ujjammal, mert folyt a vérem. A pólóm persze olyan is lett. Az a nő nem lehet valami határozott személyiség, mert vagy 40-50 éves kora ellenére engem kérdezett, hogy el fog-e fertőződni. Megnyugtattam, hogy nem. A karmolás valószínűleg nem, ha kimossa, de amikor én meséltem például Minarunak, hogy mi történt, azonnal mondta, hogy fertőtlenítsem. Kimostam és bekötöttem, de külön nem fertőtlenítettem le. Annak már 6 napja és alig látszik a seb... ami kb már nem is seb, csak egy mini csík és egy pötty. Semmi bajom nem lett. Attól függetlenül azért amikor kérdeztem anyumat, hogy nem kéne-e elmenni megnézetni, azt mondta, hogy nem lesz semmi bajom, megígéri. Nos, köszike, hogy ennyire aggódsz értem azért. Jiyong szerintem már rég tárcsázta volna a mentőket. xD Jó, azért ez egy elég sarkított példa volt, de tényleg aggódott volna értem... vagy lesz*rta volna. Szerintem a kedvétől függ, de elgondolkozva... nagyon sok mindent tudok vele kapcsolatban, de ebben nem vagyok biztos, hogy egy ilyenre hogy reagálna. Vagy az "úristen, hívom a mentőket" vagy az "ez van, túléled".

2016. május 18. \\ Szóbeli vizsga

Pár napra az írásbeli után, szerdán eljött a szóbeli vizsga. Attól féltem a legjobban. Mindig a szóbeliktől rettegek a legjobban mindenhol, ugyanis írásban például van időd még gondolkozni, javítani esetleg, de szóban rögtön kell és azonnal rájönnek ha nem tudsz valamit. Félelmetes egy dolog nekem. Ráadásul és írásban még meg tudok nyilvánulni egészen tűrhetően, de szóban nekem nehéz. Nem csak a vizsgákon, de a hétköznapokban sem szoktam sokat beszélni. Inkább a "listener" típus vagyok. 20 tétel volt, ami annyira nem sok, de ami a legrosszabb volt az egészben, hogy nagy szükség volt a szerencsére, ugyanis az egyik tétel arról szólt, hogy hogyan rendezel be egy irodát, a mádik pedig, hogy beszélj erről, meg arról a jogszabályról. Nagyon nem volt ugyanazon a nehézségi szinten az összes. Főleg a 20-as tétel... amikor azt elkezdtem olvasni, az első oldal után azt hittem, hogy elbőgöm magam. 9 oldalas volt, tömör szöveg és a titoktartási szabályokról, meg mindenféle hivatalos dologról. Be voltam kissé tojva szerda reggel. 8-kor keződött egy "gyakorlati A" rész ami szintén egy írásbeli rész volt, amit arra a napra hagytak. Előtte be kellett érni legalább egy negyed órával. Nekem sikerült is. Ugyanott ültünk, mint az írásbelin. A feladat az volt, hogy a lapon lévő szöveget be kellett gépelni, megformázni szokásosan és még Excelben pár igazítás után egyesíteni kellett a Worddel, azaz egy újabb körlevelet kellett írni. Azután volt még egy Word, amiben volt nagyjából 10 kérdés, melyekre válaszolni kellett és feltölteni a többivel. Annyira figyeltek a tanárok is, hogy az egyik kérdésre a választ például a neten néztük meg, a többit pedig megbeszéltük. Az ofőnk volt benn felügyelni. Nem tudom, hogy direkt nem figyeltek ennyire, vagy nem érdekelte őket. Az írásbelin és ezen a szóbelis napon is ugyanúgy járt Mia. Tönkrement a gépe. Legalábbis lefagyott. Hívni kellett a rendszergazdát, de ő sem tudta megcsinálni, mert ugyanannál a pontnál mindig lefagyott, amikor egyesíteni szerette volna a körlevelet. Átült tehát arra a helyre, ahol az írásbelin is ült miután megadta magát a gépe, Becca elé.

Ennek a résznek 10-kor volt vége és 10:30-tól elvileg kezdődött a szóbeli. Mi amikor végeztünk az írásbeli résszel, lementünk a földszintre és ott vártunk. A gyomrunk görcsölt. Többször éreztem, hogy elhányom magam. Nagyon idegesek voltunk. Koncentrálni se tudtam semmire, annyira izgultam. Rendesen szédültem is. Mi kicsit távolabb ültünk a teremtől és elvileg ugye 10:30-kor kezdődött volna, de amikor odamentünk félkor, már öten benn is voltak. Azt hittük lesz valami "nyitóbeszéd", mint az érettségin, vagy beosztás, de semmi. Azután, hogy ezt megtudtuk Mia és Becca elmentek boltba és ketten maradtunk Liával. Próbáltunk Family Guy-t nézni, de "nagyon jó" volt az suliban a wifi, szóval nem jött össze. Nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Olvasgattuk a tételeket, de utána megállapítottuk, hogy ennek sincs már semmi értelme. Végül úgy voltunk vele, hogy akkor az utolsók között leszünk, pedig szerettünk volna már minél hamarabb túlesni rajta. Valahogy megpróbáltuk kitatktikázni, hogy akkor menjünk vissza, amikor még nem teszik vissza a tételeket. Nagyjából 11 fele odasétáltunk a teremhez, aztán egy kicsit várakozva először bement Mia. Az ajtón lévő ablakból kommunikáltunk. A 3-as tételt húzta, aztán Lia ment utána és ugyanígy lerendeztük a dolgot. Kézzel eljelelte nekünk, hogy a 12-est húzta. Ezután amikor kijöttek, mondták, hogy ketten menjenek be. Kaptunk is az alkalmon Beccával. Úgy alakult, hogy nem utolsónak mentünk be, inkább így a középsők és utolsók között félúton. Odasétáltunk az asztalhoz. Akkora szerencse volt már az, hogy pont akkor értünk be, amikor csak 3 tétel maradt ott és amint azt előzőleg megtudtuk, a 20-asat már kihúzták, a 19-est is és az összes rosszat. Utólag már biztosra tudom, hogy ami benn maradt az az 1-es, az 5-ös és a 16-os volt. Én végig azt hajtogattam, hogy a 16-ost akarom húzni. Az az önéletrajzokról és az álláskeresésről szólt. Szerettem azt a tételt, mert még ügyvitelen abból vizsgáztam és ott minden bele is ragadt a fejembe. Az 1-es volt az irodaberendezés, iroda kialakítása (környezetvédelmi szempontok), és az 5-ös a hivatalos levelek formai és tartalmi követelményei. Igazából nem veszíthettünk. Beccával ott álltunk, amikor ő kihúzta a középsőt, én pedig a legszélsőt. Kivettük a borítékból a lapot. Becca kihúzta az 5-öst... én... pedig... aaaaaaaaaaaaz 1-es tételt. Nos... minek nevezzem ezt? Szerencse vagy sem? Nem tudom eldönteni, hogy szerencsém volt-e vele, mert igazából az első a legegyszerűbb és simán megy, vagy mégsem volt szerencsém, mert ha más tétel lett volna ott, akkor azt húzom ki és nem a 16-ost, amit annyira szerettem volna. Nézőpont kérdése végülis. Pozitívan állok hozzá és akárhogy is legyen, rohadul nagy mázlim volt. Köszönöm az égnek, sorsnak, vagy nem is tudom minek, hogy az érettségis szerencsém után itt is rám mosolygott. Vicces volt, mert örültem a fejemnek, aztán leültem és... kiürült a fejem teljesen. "Most akkor mivel is kezdjem?" A nyomás pedig kicsit nagyobb volt rajtam, mert mindenki úgy volt vele, hogy "ah, az csak az egyes tétel, gyerekjáték". Pont ezt mondta a vizsgáztató nő is, amikor odaültem. Ketten voltak. Annyira durva volt, mert a lapra le voltak írva szépen a mondatok és nem tudtam visszaolvasni, se megfogalmazni amit szerettem volna. Féltem azért még akkor is. Néha kisebb szüneteket tartottam, hogy összeszedjem magam, de 1 másodperccel utána ugyanúgy dadogtam. A vizsgáztatóknak volt egy lap, amin címszavak voltak, melyekről beszélni kell a vizsgázónak. Amikor kiültem megláttam, hogy rajta van például a zaj is, ami eszembe sem jutott, szóval annak köszönhetően arról is szót ejtettem. Amikor végeztem, lassan felálltam és visszakérdeztem, hogy "mehetek?" Ezt szerintem minden szóbelinél eljátszom. Ilyenkor el sem hiszem, hogy túl vagyok rajta és szabadulhatok. Elköszöntem, aztán kilépve az ajtón még magamhoz sem tértem, de mindenki elkezdett faggatni. Végül onnan is sikerült szabadulnom.

Young, Wild & Free

A hangsúly itt azt hiszem a free-n van... vagy talán mindegyiken. Mi történt? Fel sem fogtam akkor még semmit. A folyósón ült Becca és az egyik osztálytársunk. Váltottam velük pár szót, aztán elindultam kifelé, hogy elszívjak egy szálat ezután a megpróbáltatás után. Összefutottam Miáékkal, így hárman mentünk ki. Annyira boldogok voltunk mindannyian. Örültünk neki, hogy túl vagyunk rajta és biztosan voltunk benne, hogy egyikőnk sem bukott meg. Visszamentünk a teremhez és ott négyen hülyéskedtünk. Képeket csináltunk és végig nevettünk. Annyira nem érdekelt minket, hogy ha hülyének néztek, hiszen leírhatatlanul megkönnyebbültünk akkor és iszonyatosan jól éreztük magunkat. Sok hülye kép készült, amiket jobb, ha senki nem lát. Szerettünk volna egy normális képet, amin mind a négyen rajta vagyunk, de nem jött össze ezek közül a feltételek közül a "normális" része a dolognak. Azt mondták, hogy a bizonyítványokat nem kapjuk meg aznap, de az eredményeket megtudjuk és megnézhetjük a dolgozatokat. Ott kellett még maradni, amíg a papírokat és bizonyítványokat kitöltik. Illetve nem tartottak ott senkit akarata ellenére, de mondták, hogy illik megvárni a végét. Beccának találkozója volt, szóval elment, de hárman ott maradtunk és megvártuk a végét. Minimum egy órát azért ott ülhettünk szerintem, amikor jöttek és bevonultunk a terembe. Leültünk és egyesével hívtak minket miután a vizsgabiztos nőci le nem nyomott egy hülye beszédet, hogy semmire nem fogunk ezzel menni, szóval tanuljunk tovább. Ez milyen dolog már? Jó, persze nem mondom, hogy ezzel a végzettséggel annyira könnyű lesz minden, de milyen már egy ilyen szöveggel előállni amikor az ember tök lelkes és boldog, hogy levizsgázott, erre konkrétan közli velünk, hogy felesleges volt minden. Az igazgatóhelyettes mögötte végig vágta a fejeket, hogy mennyire ne hallgassunk rá és ne figyeljünk oda erre. Amikor mentünk el, ugyanezt mondta is, hogy ne higgyük már el az egészet. Aranyos volt nagyon! Viszont... én a névsor elején vagyok, szóval hamar megkaptam a bizonyítványom. A nyanyusz se szegte a kedvem. Megnéztem és... igaz, nem vártam nagyon eltérő eredményt, de jelesre vizsgáztam le. Annyira csodálatos volt azt látni. Lefotóztam és anyumnak is elküldtem. A dolgozatokat is meg lehetett nézni. Az egyiknél emlékszem a pontszámra, ami 100-ból 96 volt és a többinél sem tért el ez nagyon. Büszke voltam magamra, pedig ilyen nem sokszor fordul elő. Liának és Miának négyes lett, amit nem értettem, mert szerintem nem voltak rosszabbak, vagy sokkal rosszabbak, mint én (illetve mi, mert Beccának is jeles). Sajnos elrontottak pár dolgot, azért sikerült így, de nem mintha akkora csalódás lenne, hiszen a lényegen nem változtat. Van egy szakmánk! Levizsgáztunk és megkaptuk az irodai asszisztens szakmát. Másnak szerintem nem nagy dolog, de azok után, hogy miken mentünk túl. 2 év után mégiscsak sikerült eljutni idáig és igenis büszkeséggel tölt el. A bizit nem kaptuk még meg, majd csak évzárón fogjuk, de már tudjuk, hogy meg van. Amikor kinéltem a suliból el is kiáltottam magam örömömben. Boldogok voltunk, ám megállapítottuk, hogy... hmm, tuti, hogy másnap felkelünk és elszáll minden, mert... oké, most akkor mit kezdjek az életemmel? xD Jó, azért ez nem így történt. Még mindig örülök az egésznek és alig várom a többi kalandot az életemben. Egész nap nem ettem semmit nagyjából 14-15 óráig, de végül bementünk a Burger Kingbe és betoltam egy sajtburgermenüt.

Sikerült hazaérnem anélkül, hogy elhagytam volna a cipőmet, bár a lábam fájt. Pihentem kicsit, aztán amikor hazaért anyum, elindultunk a nőcihez, aki megírja nekünk az adóbevallásunkat. Odaérve persze sikerült összevesznünk. Én nem mondtam semmi rosszat, csak nem voltam mosolygós, ahogy igazából soha. Utána hazamentünk, majd anyum felhívta és kiderült, hogy a nő elfelejtette. Igazából nem haragudott rá senki, mert nem fordult még elő ilyen és sokat tett már anyumért. Egyszer el lett nézve neki, főleg, hogy a gyereke beteg lett és azért rohangált mindenhova. Ahelyett viszont elmentünk a KFC-be. Furcsa, de van egy KFC a városban, ahova gyakran beülünk és ott olyan jókat tudunk beszélgetni. Szó esett sok mindenről és mondta, hogy mennyire büszke rám.

Én is az voltam. Egy szakasz most lezárult. Ezzel is előrébb jutottam. Sokat tanultam mindenféle értelemben. Megtapasztaltam sok dolgot is ezalatt a két év alatt. Hát még mennyit változtam. Pár embert elveszítettem, párat megismertem, de az biztos, hogy elfelejteni egyiket sem fogom, mert emlékezni fogok a szép dolgokra és nem utolsósorban tapasztalatszerzésnek mindenképpen jó volt minden ismeretség. Most itt vagyok 20 évesen egy szakmával, büszkén, lelkesen. Young, wild and free vagyok. A kihívások várnak rám és én is alig várom, hogy megküzdjek velük. Kíváncsi vagyok mit tartogat még az élet számomra. Az biztos, hogy igyekszem minél jobban kihasználni az életet és elérni minden kitűzött célomat. Valóra fogom váltani az álmom és soha nem adom fel!

Hello~! Az a nagy büdös helyzet, hogy eléggé félve írom most ezt a bejegyzést. A laptopom olyan kis cukibogyó, hogy úgy döntött váratlan pillanatokban meghal. Oké, nem vagyok ennyire hülye, én is tudom, hogy vírus okozza... főleg, hogy állandóan kék halált hal, csak a folyamat úgy zajlik le általában, hogy bekapcsolom, nagyjából 15 percig működik, aztán úgy dönt, hogy lefagy az egész rendszer és semmit nem lehet vele kezdeni. Ki kell kapcsolni a gombbal, aztán vissza. Ezt már vagy százszor biztos eljátszottam. Eddig voltam olyan szerencsés, hogy semmilyen adatom nem veszett el, amit köszönök is az égnek, mert ilyenkor ugyebár fennáll az adatvesztés veszélye. Tegnapelőtt, szerdán úgy döntöttem, hogy véget vetek ennek az egésznek. (Lol~ 5 percenként mentek.) Megkértem anyumat, hogy csütörtökön vigyen el a Tescoba.~~ Haha~ erről most eszembe jutott az utolsó etika óránk, amin mondta a tanár az osztálynak, hogy lehet,hogy majd összefutunk az Auchanban valamikor. Mondom: nem hiszem, mert én a Tescoba járok~ Nagyjából így búcsúztunk. x3 ~ Csütörtökön el is mentünk suli után, hogy vegyek pendriveot. Kiszámoltam még, hogy mekkorát kéne vennem... 261,2 GB van a gépemen összesen. Elgondolkoztam, hogy vegyek-e akkor minimum két darab 126-osat, de a neten néztem és egy darab abból 10 ezer Ft. Hát mondom, jó lesz ez, de nincs választásom. A Tescoban megnéztük, a legnagyobb 64 GB-os volt, aztán egy kisebb ottani boltban is csak annyi GB-os volt. Továbbmentünk a mellette lévő MediaMarktba. Ott azzal kezdtem a "pályafutásom", hogy az iPhone-okat átállítottam koreaira. Csak azt sajnálom, hogy nem fogom látni, amikor megpróbálják visszaállítani. Oké, annyira nem nehéz ha a kis ikonokat nézzük, de a fejekre kíváncsi lennék. Lehet kínaira kellett volna, azt még én se tudnám megfejteni. Megtaláltuk a pendriveokat, aztán kissé meg is lepődtünk... 20 ezer Ft volt a 126 GB-os... meg, képzeljétek, volt 50 ezer Ft-ért is 126 GB-os pendive... nem tudom mit gondolnak ilyenkor. Viccesek nagyon. Még a 10 ezer is sok volt nekem, erre 20 ezer... OTTOKE?!~ Anyum mellette kiszúrta az 1 TB-os hordozható merevlemezt~ 25 ezerért. Nem is értettem a logikát, de inkább nem firtattuk sokáig. Egyértelműen vettem egyet. Még nem dolgoztam vele, de nézegettem és annyira azért értek a gépekhez, hogy ezt megoldjam... USB-vel csatlakoztatom őket és annyi az egész... nem lehet nagy feladat. Miután fizettem és minden garanciás dolgot elintéztem, anyummal kinn sétáltunk a kocsi felé, erre elkezdi, hogy "olyan büszke vagyok rád, el is érzékenyültem", aztán könnyezni kezdett, én pedig nevetni és kérdeztem, hogy miért, mi történt~? Azt válaszolta, hogy nagyjából csak most tudatosult benne, hogy felnőttem és már nem az a kislány vagyok, aki helyett intézkedni kell. Nagyon aranyos volt~! Hozzátette, hogy nem fog félteni a nagyvilágban sem, mert tudja, hogy feltalálom magam. Tetszett neki az is, amikor a merevlemezt nézegetve mondtam, hogy "megoldom, mert nincs olyan, amit én ne oldanék meg". Ezt én sokszot mondom és így is van! Továbbá támogat abban, hogy utazgassak amennyit csak tudok... sőt... ő mondta nekem, hogy menjek Dallasba. Hupsz, spoilereztem. Gyorsan befejezem a gépem történetét: itthon minden rendben ment~ áttettem rá mindent és legközelebb ha lesz lehetőségem, akkor elviszem egy szakemberhez, hogy húzza újra az egészet.

Az iskolának vége számomra. Tegnap volt az utolsó napunk. Május 13-án és 18-án jön az OKJ vizsga. Ez a második oka annak, hogy nem írtam bejegyzést egy ideje. Zsúfoltak voltak mostanában a napjaim és a gépem sem működött megfelelően. Legalábbis... nem mindig állt le, de nem mertem belekezdeni egy bejegyzésbe, mert ha megírom és akkor fagy le minden... szerintem ugrok is kifelé a (földszinti) ablakomon. A napokban viszont befejeztem a Lie To Me című doramát, ami nem vált a kedvencemmé, de annyira rossz sem volt. Kicsit sokat szenvedtek benne, de végülis melyikben nem...? Yoon Eun Hye nem okozott csalódást, ismét bebizonyította, hogy tehetséges színésznő és van miért szeretni. Elkezdtem a Goodbye Dear Wife című doramát, mert az jött ezután. Szerepel benne 3 színész az előzőből. Eddig nem jön be annyira. A pasi egyáltalán nem szimpatikus, bár lehet, hogy csak a karaktere miatt, mert az egyenesen taszít. Oké, hogy hisztis a felesége, de ha már van neki olyanja, akkor nem keresgéled az első szerelmedet és megcsalósdit játszol vele. Undorító. Mindegy~ azért folytatom, hátha még változik a véleményem, illetve ha nem fog megtetszeni, akkor is befejezem, mert ha már elkezdtem, nem hagyom félbe. Ugyanígy voltam a You're Beautifullal. Azon is sikerült végigrágnom magam - igen, eltaláltad, nekem nem tetszett, de hála neki, megismerkedtem pár olyan emberrel, akik fontossá váltak nekem.

2 év OKJ (5. fejezet)

Na és a suli... igen... elvégre arról kezdtem beszélni. Újfent eltelt 2 év. Hogyan emlékszem vissza erre az OKJ-s képzésre? Negyed részt jó volt, a további háromnegyed részét pedig nem akarom sokat felemlegetni. Mik voltak emlékezetesek? Szeptember 1-jén volt évnyitó, de én szeptember 3-án iratkoztam be. Az interneten láttam meg a hírdetést, aztán azonnal jelentkeztem is. AMikor felhívtuk őket, azt mondták, hogy még van egy szabad hely. Anyummal azonnal beültünk az autóba és odasiettünk. Furcsamód ott már azt mondták, hogy még 26 hely van. Ez az "összeszedettség" 2 év alatt sem fejlődött sehova. Bent azonnal megírtam a szövegértést, ami csak formalitás volt, semmi több. Felvettek. 1-jén volt az évnyitó. Arról sikeresen lemaradtam, de másnap, 4-én már jönni is kellett egy informatikai felmérésre. Emlékszem, akkor volt, hogy az egyik lábamon a nagy lábujjamról leszakadt a köröm és fájt, mint az állat. Undi, de ez van. A sulim a Kelenföld előtti megállónál helyezkedik el. Mivel én azt az utasítást kaptam, a felmérés napján a Kelenföldig mentem, de egyáltalán nem volt ismerős a hely és késésben is voltam, pedig időben elindultam. Na~ fájós lábbal, a lehető leggyörsabban, alig kapva levegőt elkezdtem sétálni... lesétáltam 1 megállót úgy, hogy egészre kellett ott lenni, de én 57-kor még Kelenföldön voltam~ és... beértem pont időben. Természetesen be kellett lépni az "e-tananyagra", ahova nekem nem sikerült akárhogy próbáltam. A telefonszámmal kellett, de engem sehogy nem engedett be. Mehettem fel az irodába, ahol rögtön megkaptam, hogy "mert biztos a jelentkezési lapon rossz számot adtam meg", de ahogy végül kiderült nem én voltam a béna, hanem ők. A feladat akkor az volt a felmérésen, hogy egy Wordben "minél több extrával" készíteni egy 1-2 oldalas dokumentumot bármiről. Igen... én a BIGBANG-ről írtam. Táblázatban külön a tagokról, úgy általánosságban mindenről és még képet is vágtam hozzá. 100%-os lett. (Még mindig megvan~ :3) Mivel később kezdtem el, nem volt rá annyi időm, de az volt a szerencsém, hogy a Staritys profilomon akkor éppen írtam róluk és azt csak bemásoltam oda és pár helyen formálisabbra írtam át.

Az első tanítási napon ismerkedtem meg Jennyvel. Mi ketten voltunk benn legkorábban. Leültünk a teremnél és váltottunk pár szót. Nagyjából annyit, hogy "te is irodai asszisztens vagy?" "igen"... viszont... ne kérdezzétek honnan tudtam, de éreztem rajta, hogy K-popot hallgat. Amikor benn a teremben, az osztálynak és az ofpnek be kellett mutatnozni, én kezdtem, de amikor ő jött, mondta, hogy az ELTE dél-koreai szakára szeretne menni. (Igen, még mindig tudom, hogy nem ez a hivatalos megnevezése.) Ott jóban is lettünk, de szerintem legtöbbször felületes volt az egész. Volt olyan nap, október elején, amikor megjelentek Jiyongról, meg arról a p*csáról a közös képek... akkor Jenny még nem tudta, hogy szeretem és megemlítette a suliban. Elegem lett és úgy voltam vele, hogy már teljesen mindegy minden. Megmutattam neki a blogomat. Ő akkor végigolvasta az akkori 100 oldalnyi bejegyzésemet. Nagyon édes volt tőle! A sztorik közül a Happy New Year volt a kedvence~ ^^ Elfogadta, hogy szeretem őt, amit én nagyra értékeltem. Mikor még nem tudta, volt olya pillanat, amikor meséltem neki, hogy szeretek valakit, erre poénból visszakérdezett, hogy "de nem G-Dragont ugye?", én meg magamban így: "oh f*ck, maradj természetes, ne áruld el magad, de ne hazudj", kívül pedig a legkevésbé természetes módon így "miiiiiiiii?~ hehehe"... Az első év végén jártunk együtt táncolni is egészen sokáig minden pénteken. Élveztem! Együtt megtanultuk a Miss You (Tiny-G) és a Tell Me (Wonder Girls) táncát... ja és arról még videót is tettem fel, ahogy a Good Boy-t "táncoljuk"... azaz végighülyéskedjük~ és persze nem önként! Egy olvasóm kérte, hogy tegyem fel.

Jóban lettünk még Caseyvel, aki szintén kpopper és Ashleyvel. Egy ideig 4-en voltunk egy ideig és tök jól teltek a napok. Én voltam a csapatban a maknae~ ^^ Együtt csináltuk 4-en például azt a PPT-t, amikor Kínát, Japánt, Vietnamot és Koreát kellett bemutatni. Felosztottuk az országokat és szerencsére én kaptam Koreát. Szépen tudtam róla beszélni, ami mondjuk nem csoda. 5-öst kaptunk.

Vége lett az első tanévnek. Szakmai gyakorlatra kellett menni a nyáron. Igen, nos, ezt sokan letudták egy papírral. Én is. Eleintem úgy volt, hogy tényleg kell majd mennem, de végül pont volt valami kisebb balhé a cégnél, ráadásul melót sem tudtak adni, ezért nem kellett dolgoznom nyáron. Tapasztalatszerzésnek nem lett volna rossz, ezt aláírom, de nyilván senki nem vágyik arra, hogy nyáron, amikor van szabadideje az embernek, be kelljen menni napi X órában dolgozni. A fizetést ettől függetlenül megkaptam, szóval igencsak szerencsém volt.

Elkezdődött a második tanév. Nagyjából fél évig "szenvedtem" a lányokkal... és ez nem ellenük szól. Valamiért eltávolodtunk egymástól. Nem mondom, hogy ez miattuk van, hiszen az éremnek mindig két oldala van, de kezdtem úgy érezni, hogy teljesen lesz*rják a fejem. Semmi hangom nem volt köztük. Szinte mondtam valamit és meg se hallották, állandóan hátrahagytak, megbeszélték, hogy együtt mennek be a suliba, csak engem hagytak ki, stb. Egy idő után úgy voltam vele, hogy nehogy már rohangáljak utánuk. Elszakadtam tőlük teljesen önként. Nem mentem velük sehova, inkább egyedül voltam és akkor kezdődött az a korszakom, amikor igazán senkivel nem voltam a suliban. Ez nagyjából akkor volt, amikor újra megnyitottam a blogomat, január-február körül. Nem érdekelt senki az osztályból. Leginkább akkor váltam ennyire rideggé, mert az, hogy ők ennyire elhanyagoltak engem segített abban is rájönnöm, hogy nincs mellettem igazán senki és az életben csak magamra számíthatok. Senki nem fog segíteni, ha neki nem érdeke. Az ember önző lény, akár elfogadjátok, akár nem, ez az igazság. Én felvállalom, hogy önző vagyok, én mindig felvállalom a hibáimat. Igazán már senki nincs, aki fontos nekem az életben, a családomon - és rajta - kívül, de ez szerintem normális. Így működik az élet. Vicces, hogy tinikorban mennyire elhidegül az ember a családjától, állandóan ellenkezik és azt hiszi, hogy a barátok a MINDEN. Nem tagadom, én is átestem ezen az időszakon, ahogy mindenki más is. Lehet, hogy van aki éppen ebben van, de el kell, hogy keserítsem. Ez az egész úgy működik, hogy babakorodban nyilván rá vagy utalva a családra, gyermekként kezded felfedezni a nagyvilágot, tiniként a barátok lesznek a minden, a családot pedig szinte idegennek érzed, ez elég sokáig eltarthat, de aztán - ez változó, hogy kivel mikor történik meg, de - eljön a nagy szerelem. Az első szerelem... nos, ez is mindenkinél más... van aki az első szerelmével éli le az életét, de a legtöbben nem így járnak. Jön a szívtörés, amikor a barátok vannak melletted~ végül felnő az ember és rájön, hogy a család az, aki igazán számít. Talál valakit, akivel leélheti az életét, majd az a család lesz a legelső. Nem mondom, hogy emellett nem lehetnek barátok, de be kell látni, hogy idővel mindenki családot alapít és nem a barátság marad az elsőszámú... Okay, okay... a kis filozofálásom után visszatérve a témára... én ott tartok, amikor a családom és a szerelmem a minden és senki más nem olyan fontos nekem. Vannak páran, akikkel jóban vagyok és elbeszélgetünk, de nem érzem úgy, hogy lenne barátom, ami tulajdonképpen egyáltalán nem is zavar. Van, aki barátomnek hívja magát és ez természetesen jól esik, de én már nem merek ezzel a jelzővel illetni senkit. Ettől függetlenül a suliban jóban lettem három lánnyal még így a második év végén. Sajnálom, hogy erre csak most került sor. Beccával beszélgetni keztünk, aztán mellém ült és egészen jóban lettünk, azután elkezdtünk beszélgetni Miával és Liával is, akik mögöttünk ültek. Nem tudom, hogy eddig miért nem történt ez meg, de egyre többet kommunikáltunk, aztán végül mi lettünk a "4 csicska". xD Oké... ez... hosszú sztori... asszem. A lényeg, hogy a gyorsírás tanár elkezdett ránk pikkelni és végül azon kezdtünk szórakozni, hogy mi vagyunk a 4 csicska, akik úgyis megbuknak, nem tudnak semmi jót csinálni, az osztályban is azok vagyunk, stb.

Persze ez nem minden. Több dolog is történt ezalatt a 2 év alatt. Tanultam kommunikációt, ügyviteli ismereteket, etikát, beszédtechnikát, jogi ismereteket, marketinget, gépírást, gyorsírást, angolt, adatbáziskezelést, dokumentációkezelést, jegyzőkönyvkészítést és még további tantárgyakat... öhm... na jó, kijavítom... ezeket tanították elvileg. Sajnos nem volt olyan megfelelő az oktatás, mint amilyennek kellett volna lennie. 20 tételünk van a szóbelire, ami nem tűnik soknak, de a legtöbbről sajnos szó sem esett 2 év alatt. Nem szeretnék rossz szájízzel elválni a sulitól, így nem mondok semmi negatívat, de lehetett volna sokkal jobb... több szempontból is. Mindenesetre ezalatt az idő alatt eléggé nagy változásokon mentem keresztül. Sikerült ráeszmélnem pár dologra, Jiyongot pedig még mindig szeretem. Hasznos volt ez a képzés, leginkább mert megtanított arra, hogy önállóbb legyek az életben.

Életem eddigi fejezetei...

Tudjátok milyen vagyok. Most, hogy vége van még egy fejezetnek az életemben, kicsit újra bepánikoltam. Sajnos félek a jövőmtől, hogy nem tartogat számomra jó dolgokat... ez viszont csak rajtam áll. A lehetőség mindig adott, csak élnem kell vele. Eddig mindig sikerült elérnem, amit szerettem volna. Most pedig jön a 6. fejezet...

Prológus: Születés
1. fejezet: Az ismeretlen megismerése
2. fejezet: A jellem torzulása
3. fejezet: Megfelelési kényszar (igen, direkt "a")
4. fejezet: Rózsaszín > Lila > Kék
5. fejezet: Egy teljesen új ember
6. fejezet: ?
...
Epilógus: Halál

Mindegyik fejezetben változtam. Mindegyikben fejlődtem és egyre több minden bontakozott ki, sok fontos ismeretet sajátítottam el. Lehetne ezt az ötöt is tovább boncolgatni, de szerintem így a legjobb. Az első fejezetben még nem tudtam semmit erről a világról és nem is értettem semmit... mondhatni az volt a kisbabakor, amikor rá voltam utalva a családomra, illetve még a gyermekkorom kezdetét is idesorolnám. A második fejezet ott kezdődött, amikor iskolába mentem, azaz nagyjából 6 éves koromtól tarthatott 11-ig. Itt alakult ki a jellemem. Az, amivel már születtem és amilyennek neveltek, az első fejezetben volt megtalálható... itt... a második fejezet leginkább arról szól, hogy az iskolában ért külső hatások által milyenné váltam. Eleinte még nem voltak gondok, napközi, játékok az udvaron, majd egyre inkább kezdtek elnyomni. Az olvasóim többször tudatták már velem, hogy bántják őket. Ez velem is megtörtént. Ebben a fejezetben még inkább csak változom és egyre inkább csökken az önbizalmam, egyre többet bántanak mások. A harmadik fejezetben esik meg a legtöbbször, hogy kirekesztenek és leszólnak. Emiatt is akartam megfelelni mindig. Szerintem ezzel mindneki így van ebben az időszakban. Szeretne megfelelni másoknak, menő lenni az iskolában, illetve társaságokban. Ebben a fejezetben érkezik az életembe az első szerelmem, aminek szintén nem lett jó vége. Itt volt, hogy majdnem megvertek, illetve meg is fojtogattak, én mégis meg akartam felelni a társaságnak. Ide tartozik még a középiskola első két éve is, ami szintén arról az idióta megfelelésről szólt. A negyedik fejezet lényegében azzal kezdődik, hogy megismerem a K-popot és beleszeretek Jiyongba. A "rózsaszín" jelentése itt a rózsaszín köd, amikor minden szép volt, majd egyre lilább lesz, végül a búskomorság és a depresszió, azaz a "blue" veszi át a helyét. Nagyjából 19 éves koromig tartott ez a fejezet. Rövid volt, ám mégis az egyik legmeghatározóbb, hiszen kihat a továbbiakra is. Az ötödik lényegében amikor teljesen megváltoztam, ezzel együtt egy egocentrikus emberré váltam. Az egocentrikust nem úgy értem, hogy imádom magamat, meg ilyesmi. Itt azt jelenti, hogy ráeszméltem milyen is az igazi világ. Sok embert elveszítettem és ezzel együtt rideggé és rossz emberré váltam. Ennek a fejezetnek úgy érzem akkor lesz vége, amikor leteszem az OKJ vizsgát.

Jön az hatodik fejezet... Még nem tudom mit tartogat számomra. Nem is tudom meg addig amíg vége nem lesz. Találgatások? Vannak. Nézzük csak...

Ha minden igaz, miután elvégeztem az OKJ-t, kiköltözöm Dallasba minimum 3 évre. Miért pont Dallas? Miért pont 3 év? Hogy fog ez megtörténni? Felmerültek bennetek ezek a kérdések? Ha nem, az sem baj, mert megválaszolom a sajátjaimat. Múltkor ültünk kinn anyummal az udvaron és szóba került, hogy a vizsga után megyek ki Angliába. Eredetileg ez volt a terv, azonban megváltozott. Anyum szóba hozta, hogy a főnöke - aki jó barátja - felajánlotta neki, azaz pontosabban nekem, hogy menjek ki Dallasba dolgozni, ugyanis ott most van munkalehetőség egy szállodában. Az ő fiai is kint vannak és én is mehetek, ha szeretnék. Hát hogy a jó francba ne szeretnék? Azonnal belementem, ám ez felvetett pár dolgot, amin elgondolkoztam. Minimum 3 évre megyek ki, mert ez egy rendes munka lenne. Konkrétan még nem tudom mikor megyek és, hogy mit fogok csinálni, de aki rendelkezik angol tudással, annak nagyobb az esélye, hogy jobb melót kapjon. A repülőjegy csak oda 300 ezer forint, ami nem egy kis összeg, viszont ha kimegyek, ez szépen megtérül majd. Ha ha ott maradok 3 évig, milliós összegeket kereshetek. Ezzel viszont az a gond, hogy nem szeretném beleélni magam, mert nagyon úgy tűnik, hogy össze fog jönni, de ismerem az én szerencsémet. Nagyon szeretnék kinn lenni. Tudom, hogy az USA sem egy leányálom, ott is dolgozni kell rendesen és, hogy nehéz lesz, főleg az elején a honvágy, az egyedüllét, de le fogom küzdeni az akadályokat és ezt mondta nekem anyum is. Remélem minden összejön majd és mehetek, ugyanis nagyon szeretek utazgatni és világot járni. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Továbbá ha már nem ott szeretnék dolgozni, akkor mehetek Franciaországba is, ahova szintén hívott anyum egyik barátnője, vagy Angliába is, amit eredetileg terveztem. Egyelőre nagyon szép kilátások vannak a jövőmre nézve, ám ez nem elég. El is kell érni őket és küzdeni.

Elköszönésképp hadd ejtsek pár szót egy bandáról, akiket nagyon megkedveltem. Ez a banda a SNUPER. Egy fotósorozatnak köszönhetően ismertem meg az egyik tagot, Sebint. Ezen a fotón Minjuval van, szóval először miatta tetszettek annyira a képek. Ezután viszont úgy gondoltam, hogy akkor már miért ne nézzek utána annak a srácnak is akivel készült ez a fotósorozata? Rátaláltam a bandára és először a Shall We Dance debütáló dalukat hallgattam meg, illetve klipet néztem meg. Elsőre szimpatikussá váltak. Annyira édesek mint a hatan. Elsőre a kis cukifiúknak tűnnek, pedig habár tényleg édesek, amúgy bolondok is és egyáltalán nem nyáladzanak. Megnéztem jópár interjút és showt tőlük, ami segített még jobban megkedvelnem őket. Annyira nehéz kiemelni bárkit is, de hozzám mégiscsak Sebin áll a legközelebb, emellett Suhyun és még ketten, akiket nem szeretnék kiemelni, mert végül mindegyiküket megemlíteném. A Platonic Love című daluk szerintem még jobb is lett, mint az előző, pedig az sem volt rossz. Én nagyon nehezen kedvelem meg igazán a bandákat. Elég sokkal szimpatizálok, mert tehetségesek és jó dalaik vannak, de megszeretni nem megy nekem olyan könnyen. A SNUPER-nek sikerült belevésnie magát a szívembe. Már Hana is megkedvelte őket, aminek tökre örültem. Tegnap Facebookon beszélgettünk miközben "együtt" néztük tőlük az egyik V-appos adást YouTube-on angol felirattal. Sajnos nem olyan ismertek és attól félek, hogy ha ez így folytatódik, akkor feloszlanak. Borzasztóan rosszul esne nekem. Azt kívánom, hogy ne adják fel és legyenek nagyon sikeresek! Megérdemlik!

Starity: Taewoong | Suhyun | Woosung | Sangil | Sangho | Sebin ~

Szervusztok macifalatok! Beszélnünk kell egy nagyon fontos dologról. Na jó, csak szimplán beszéljünk egy kicsit a... hetemről? Mondjuk. Nem volt olyan érdekes, iskolában voltam három napot és végre elkezdődött a tavaszi szünet! Olyan gyorsan elfog rohanni, ebben biztos vagyok, aztán jön az április, majd a vizsga, és ha azt a próbát majd sikeresen állom ki, akkor fogalmam sincs mi jön utána. Már megint ugyanabban a helyzetben vagyok, mint 2 éve, amikor leérettségiztem. Félek, hogy mi jön és, hogy nem érek majd el semmit. Én állandóan aggódom a jövőm miatt. Annyira ismeretlen és ijesztő. Szeretném sokra vinni, sokat tanulni és utazni, ez viszont sajnos nem megy olyan könnyen. Nem öröklök milliárdokat és nincsenek nagy befolyással bíró rokonaim, azonban ha sokat dolgozok érte, elérhetem, amit kitűztem magam elé. Nem is az a legnagyobb vágyam, hogy gazdag legyek, én csak szeretnék úgy élni, hogy ne kelljen aggódnom a jövőm miatt. A másik ami még fontos nekem, hogy nem fogok a férjemen élősködni, már ha lesz. Nem tudnék olyan házba költözni, ami csak az övé és ő tartja fenn, akármennyire is gazdag legyen. Ha már egy háztartásban élünk, hozzá kell járulnom mindenhez. Alapvetően sajnos lusta ember vagyok és sokszor szeretem ha a s*ggem alá tolják a dolgokat, de van egy határ, ami után már a büszkeségemről van szó. Ahogy például az sem fekszik nekem, hogy egy randin a fiú fizessen. Mindenki a saját részét fizeti. Miért kéne bárkinek is azt fizetnie, amit én fogyasztok el? Kinézem magamból, hogy ha valaki nagyon ragaszkodna hozzá, hogy fizetni akar, akkor egy üveg vizet kérnék az egész randin. Én így, vagy úgy, de mindig elérem azt, amit szeretnék. A vizet még fizetheti nekem... a csapvizet. Nem szeretek semmilyen formában adós lenni, még ha nem várja el senki, hogy visszafizessem. Megesett már, hogy mindig így álltam valakihez. Mindig kifizettem a saját részemet, ha esetleg meghívtak, visszafizettem, vagy visszahívtam őt / őket, majd végül mégis megkaptam, hogy mennyi mindent tettek értem, én meg egy hálátlan f*sz vagyok. Rendben. Az vagyok. Hálátlan. Ezentúl senki nem fog nekem fizetni semmit. Vagy ha igen, akkor visszahívom ugyanannyiért, vagy drágábban, illetve kifizetem. Múltkor Miának fizettem 130 forintot, mert nekem adta a croissantját. Mennyi minden szól a pénzről, sajnos. Kissé elszomorító, hogy ez iránytja a világot. Ha nincs pénzed, akkor egy senki vagy. Lehet, hogy az egyén ezt tagadja, hogy így gondolná, de a társadalom ranglétrájának akkor is az alján van és tűrje csendben, ahogy a szájába sz*rnak. Nem azért fogok sokat küzdeni, hogy mások szájába sz*rjak, hanem, hogy az enyémbe ne próbáljon senki. Visszakanyarodva kicsit a nyárra... mármint arra, hogy ha elvégzem az OKJ-t, mit kezdek majd magammal... ha minden jól megy kimegyek Angliába. Anyumnak az egyik barátnője ott dolgozik - és már megint a protekció menyilvánulása, mert máshogy nem érvényesülhetsz ebben a világban - és beszélték, hogy én is mehetnék. Még nem tudom pontosan mit csinálnék ott, hol laknék, hol dolgoznék, de lehet, hogy nem árt az embernek, ha kicsit belepottyan a mély vízbe. Nem éltem még egyedül soha. Nem főztem még soha egyedül. Még csak nem is nagyon vásároltam be. El vagyok itthon lustulva és kényeztetve ilyen értelemben. Ez tök jó, de ha nem szakadok el innen kicsit, akkor túlságosan tunyacsáp leszek. Jó, gondolom ez a hirtelen Anglia így nagy lépés... inkább ugrás lenne, de miért ne? Ha van rá lehetőségem, akkor szeretném ott sz*rrá szedni magam. Persze, ott sincsen kolbászból a kerítés, de az egyik volt osztálytársam például kinn volt. Alig tudott angolul, mégis tök jól megvolt és csomagolt, pakolt, aztán annyit keresett, amennyit itt egy év alatt se azzal a munkával. Igen, a másik az angol nyelv. Nekem megy és az tetszik annyira ebben, hogy így sokkal jobban el tudom majd sajátítani a nyelvet, ha native speakerek között tengetem majd napjaimat. Még egy előnye pedig, hogy talán voltam már Angliában, de mégis egy újabb utazási lehetőség, amelyet én sosem utasítanék el. Gondoljatok bele milyen menő lenne, ha odaköltöznék és onnan írkálnám a napjaimat. Ugyanolyanok lennének a bejegyzések, de számomra mégis egy új fejezet nyílna. A blogot természetesen folytatnám, legalább azzal is magyaroznék, hogy ne kopjon el annyira. Én remélem, hogy összejön majd minden és jó lesz nekem ott. Nem terveztem életem végéig ott maradni, de egy darabig szívesen éldegélnék ott. Tisztában vagyok azzal is, hogy nagyon honvágyam lenne és lehet, hogy sokkal jobban magamba zuhannék, de az csak mégegy próbatétel lenne. Fel kell nőnöm és élnem az életem! Élni is fogom és Jiyonggal majd úgy fogok találkozni, hogy az első pillanattól kezdve büszkén merjek a szemeibe nézni. Addig fogok küzdeni, amíg méltó nem leszek hozzá. Igen, tisztában vagyok vele, hogy igazából nem egy sznob, de én nem is azért gondolom így. Egyszerűen csak nem hiszem,h ogy elég jó vagyok hozzá különféle értelemben. Nem mernék elmenni vele sehova, mert fizetni se tudnék... ott még egy vizet sem. Na meg ezek szerint a sors is úgy gondolja, hogy fejlődnöm kell még sokféle szempontból. Például személyiségileg sem ártana, még ha ő ilyen bunkón és hülyén is szeretne engem...

Szeretne... még akkor is, ha én egy idióta vagyok... egy átlagos valaki... vagy egy senki inkább...? Ahh... tudjátok, vannak olyan pillanatok, amikor minden amire vágyom csak az, hogy írhassak valami hülyeséget Jiyongnak... mint pl... EZ A KÉP (kattints ide)... Igen, és én képes vagyok ilyeneket gondolkozni és ezen nevetni magamban. Az minden, amire vágyom, hogy beszélgessünk mint egy átlagos pár, akár telefonon, vagy üzenetben. Vagy mondjuk itt egy másik cukiság:

Jiyong: My d*ck is hard
Cassie: to find

BURNNNNNNNNNNN... Bocsika. xD Ez amúgy nem saját. Még WeHeartIten láttam egy ilyen képet és Beccával azonnal elkezdtünk nevetni rajta. Még meg is állapítottuk, hogy ez mintha egy köztünk lévő beszélgetés lenne. Nem, egyébként nem lennék ennyire köcsög. Biztos hogy nem szórakoznék ezzel, mert nyilván nem tetszene neki és még talán be is vágná a durcit. Így viszont azért viccesen hangzik, na. Csak beszélgessünk már... AISH!!! T_T

Mi történt ezen a héten? Hétfőn végigküzdöttük a gyorsírásokat a lányokkal, aztán kedden mivel csak Lia jött rajtam kívül suliba négyőnk közül, ketten hülyéskedtünk egész nap. Oh! Kedd! Most jutott eszembe, hogy reggel történt is valami, amit el akartam mesélni nektek. Elektronikus nyomtatványokkal kezdtünk, amire sajnos már az egész osztály jár. Ebből baj is lett. Pontosabban már megint a hely volt a probléma tárgya. Mondtam már, hogy mennyire irigylem azokat, akiknek ez a legnagyobb gondjuk? Nagyon! Az volt a lényeg, hogy én leültem oda, ahol már hetek óta ültünk Beccával egyébként, aztán mivel most jött iskolába a boszorkány, rögtön ki is tört a vita. Jó, talán nem csak miatta, mert van az osztályban egy másik csaj, aki tipikusan olyan, hogy mindenki bírja, pedig elég... öhm... érdekes dolgokat csinál. Meséltem is már erről az egyik bejegyzésemben. Az előbbre jutásért csinál pár dolgot, például, de oké, az ő dolga. Emellett nem is egy kedves teremtés. Amíg nem volt suliban, olyan nyugalom volt. Élveztem. Most kedden viszont beültem oda, ami elvileg az "Ő HELYÜK". Szerintem az iskola tulajdona, de ez persze csak az én véleményem. Ott ültem és hallgattam a zenét, aztán odajön a boszorkány, hogy "Cassie, elülnél a helyünkről?", de azzal a tipikus flegma, undorító hangsúllyal. Először nem igazán fókuszáltam rá, egy pillanatra el is gondolkoztam, hogy válaszra méltassam-e, aztán lassan és unottan kihúztam a fülemből a fülhallgatót és ránéztem. Nagyjából fél percig néztem őt egy szó nélkül, ő pedig nézett vissza rám, aztán megszólalt, hogy "hmm?!", mire én nyugodt stílusban: "légyszives, vagy valami? arra várok". Fú, látszott a fején, hogy úgy elöntötte a sz*r az agyát. Elég vicces látvány volt. Utána még nyökögött valamit, hogy ők mindig ott ülnek, amire olyasmit mondtam, hogy egy jó ideig nem voltak és mi is itt szoktunk ülni, emellett nincs ráírva a nevük a helyre... vagy lehet, hogy ezt már magamban jegyeztem meg, a többire annyira nem emlékszem, mert telefonoztam tovább, mikot ő továbbált. Mondanom sem kell, hogy nem ültem el onnan. Még ha szépen kérte volna, átgondolom, talán el is ültem volna, de nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát. Érdekes, mennyi mindent el lehet érni szép szóval, ha szépen kéred. Ha bunkó vagy, akkor ne is várj másféle bánásmódot. Még kultúrált is voltam. Szeretem nyugodtan lerendezni a dolgokat.

Ezután az a veszekedések napja lett. Legalábbis nekem úgy tűnt fel. Nem tudom pontosan felsorolni az összeset, de végig olyan hangulat uralkodott az osztályban. Ha valami miatt örólök, hogy elmegyek innen, az az osztály, akik bunkónak titulálnak anélkül, hogy ismernének, aztán mosolyognak a pofámba. Édibédik. Ez viszont nem csak az én esetemben van így. Egymást beszélik ki. Mindenki mindenkit, aztán cukiznak egymással. Meg, hogy én lenézek mindenkit. Nos, ezek után természetesen. Azelőtt nem tettem mindenkivel. A veszekedések egyike az volt, hogy gyorsíráson szokás szerint provokálta a tanárnő Liát, amiből jogosan elege lett és vissza is szólt neki. Mondta neki, hogy ő cseszteti állandóan, meg minden, aztán még azután a másik órán hozzá is tette, hogy szálljon le a felhők közül és, hogy mit képzel magáról. Köcsög vén p*csa... bár bocs. Még Liának volt lelkiismeretfurdalása, hogy megmondta neki a magáét teljesen jogosan.

Szerdán a suliban nem történt semmi extra. Angolon dogát írtunk, ami szintén egyes lett... szerintem... de már nem is érdekel, csak hadd húzzak el innen, ebből a suliból. Várom is, meg nem is, hogy végre elmenjek. Na de suli után viszont maradtunk egy kicsit Beccával és kitöltöttük a melós kérdőíveket és a gyalogosforgalomszámlálás papírt is. Az utóbbival tököltünk ott egy ideig, aztán 14 óra 45 perc körül néztem fel, hogy nekem indulnom kéne, mert Hachival megbeszéltük, hogy 15:10-kor találkozunk a Nyugati pályaudvaron, hogy odaadjam neki a cuccokat, amik megjöttek. Az övéi közül eddig a BIGBANG-es felső és a G-Dragonos sapka érkezett meg. Mivel együtt megyünk a Mondoconra, azt szerette volna felvenni, ezért megbeszéltük, hogy odaadom neki szerdán. Már nem igazán lett volna időm, hogy leadjuk a papírokat a diákszövetkezetnek, aztán elmenjek a nyugatiba is, ezért megbeszéltem Hachival, hogy a Kálvin táren a metróaluljáróban találkozunk. Oda is mentünk Beccával. Beszélgettünk egy kicsit, majd amikor megérkezett, elindultunk a szövetkezetbe. Milyen vicces dolog is a véletlen, pont ott volt az a csávó, akivel a szerződés, meg a helyszínek miatt össze is kaptam. Kérdőre vont minket, hogy hol voltunk vasárnap, mert kerestek minket, meg hívtak is. A lekezelő stílusa miatt annyira ideges lettem, hogy elkezdtem piszkálni a karkötőmet és azt mondogattam megemnak, hogy ne b*sszam le ott. Annyira felidegesített, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy lenyugodjak és ne húzzak be neki. Közben Becca ügyesen kidumálta a helyzetet. Ezután elvitték a papírokat, de én nem adtam le a jelenlétit, amely a fizetés miatt kell. Mondták, hogy vigyem be, de nem érdekel. Igazából egy napot dolgoztunk, ami abból állt, hogy nem írtak be a suliban hiányzónak és ahelyett a Budai várban sétálgattunk Beccával. Ezért nem várok el fizetést, se a két napért, amit nem dolgoztam le. Nem fogom bevinni a jelenlétit és ezzel a diákszövetkezettel végeztem is. Úgysem sokáig vagyok már diák. Addig hívogassanak csak, úgysem veszem fel. Becca mondta, hogy lehet, hogy még így ia kifizetik. Erre azt válaszoltam, hogy nyugodtan, ha már ennyire hülyék. Ezután Hachival benéztünk a K-pop boltba, aztán visszamentünk a nyugatihoz, ahol megittunk egy-egy bubisteát és kajáltünk egyet. Eközben jókat beszélgettünk. Jó volt találkozni vele.

Holnap együtt megyünk tehát a Mondoconra. Nem tudom mikor leszünk ott, de valószínűleg hamar érkezünk. Oké, ez így relatív. Mi nem fogunk reggel 6-tól ott várni. Van aki képes rá, gondolom. 11-körül fogunk odaérni. Én még nem tudom pontosan, hogy mit veszek fel, de lehet, hogy a G-Dragonos dzsekimet csak, hogy azért éreztessem már a dolgokat. xD Jó na... >< Hachi viszont fekete BIGBANG-es felsőben és G-Dragonos sapkában lesz, szóval ha őt felismeritek, mellette az a 163 centis "törpe" én vagyok. xD Habár... lehet, hogy magasabb leszek, mert felveszek egy magassarkút csakhogy mindenképp pofára essek. x3 Ha esetleg ti is ott lesztek és megláttok, rohanjatok oda megölelni! Ha utáltok, akkor is. xD Remélem sokatokkal találkozhatok majd a holnapi Mondoconon. Ha mégsem lesztek ott, azt sajnálom. Mindenesetre, mindenkinek kellemes tavaszi szünetet és jó pihenést!

Jaj, TEDDYJEIM... help... a napokban annyira előjött az allergiám. Oké, nem mintha tudnátok segíteni, nyilván nem azért írtam. Egyszerűen csak gondoltam közlöm veletek, mennyire szarul érzem magam. Egy előző bejegyzésemben megemlítettem a tavasz beköszöntét és azt, hogy ezzel együtt jár egy allergiásnak a folyamatos szenvedés. Mondjuk az nem olyan biztos, hogy folyamatos. Nekem jobb esetben és szerencsére a legtöbbször olyan, hogy egy-egy napon random előjön, de akkor nagyon rossz. Akinek nincs allergiája, annak ez elképzelhetetlen és el sem lehet magyarázni, hogy mennyire rossz. Annyira kellemetlen, hogy egy influenzának jobban örülnék még akkor is ha az tovább tart. A másik az, hogy allergiára hivatkozva otthon se lehet maradni, pedig van olyan rossz, mint egy betegség... ha nem rosszabb. Nekem az az egyik hátránya az egésznek, hogy annyi mindenre vagyok allargiás, hogy fogalmam sincs éppen mi miatt jött ki. Ételre szerencsére nem, de az ilyen pollen, por, mindenféle növény kiváltja belőlem ezeket a reagciókat. Egy valamiben azért reménykedek: hogy elmúlik idővel. Az allergia ugyanis olyan, hogy bármikor előjöhet, de akármikor el is múlhat. Idegesítő egy dolog. Örülnék ha vége lenne. Eddig csak szerda óta szenvedek tőle és már annyira nem érzem, de félek, hogy bármikor újra előbukkan. Ez így is éppen elég ahhoz, hogy úgy érezzem, legszívesebben a falba verném a fejem 0-24-ben.

Szuper 4 napos hétvégét kívánok minden olvasómnak és látogatómnak! Ne felejtsetek el megemlékezni valamilyen formában a hőseinkről a forradalom évfodulójának idején! Pihenjétek ki magatokat a tavaszi szünetre! Hehe~

Lazítós hetem volt... oh yeah! Aludhattam... nos egy picivel tovább... ami igazából elég sokat számít, ha belegondolok. Jó érzés úgy lefeküdni előző este, hogy tudom, nem 5-kor kell kelnem, hogy beérjek 8-ra, hanem csak 11:30-ra kellett mennem. Mondjuk mindig is úgy voltam vele, hogy inkább bemegyek előbb, csak végezhessek hamarabb, de nem panaszkodom. Mostanában annyira fáradt vagyok állandóan, amit nem is értek. Folyton csak alszom és pihenek. Sosem érzem azt, hogy kipihent lennék, pedig hétfőn reggel amikor felkeltem, még a szükséges 8 óra alvás is megvolt. Ha a lányokkal el tudok hülyéskedni a suliban, akkor az feldob és akkor ezt el is felejtem, de amint hazaérek, rögtön álmosnak érzem magam. Nem tudom ez mitől lehet, mert aludni sosem szerettem. Mindig úgy voltam vele, hogy csak időpocsékolás. Lehet, hogy a szevrezetem pont ezért igényli most annyira... vagy csak mert nem vagyok boldog és amikor alszom, mindenkinek sokkal jobb. Ez a hetem egyébként jól telt. Vicces volt mind a három nap, amit ott töltöttem. Leginkább a hétfő és a kedd. Az első napon Becca nem jött suliba, de Liával és Miával éppen eléggé elszórakoztunk. Persze ez nem azt jelentette, hogy nem hiányzott. Hiányzik ha nincs suliban és ez k*rvára zavar engem. Nem kellenek nekem már barátok! Nem akarok függeni senkitől. Gyorsíráson volt egy kisebb botrány.

Az órán csapatokban kellett dolgozni. Én előreültem egy paddal, mert úgy jött ki. Nem Liáékkal voltam, hanem Jennyvel, Caseyvel és még három lánnyal. Nekünk az volt a feladatunk, hogy a 4-től a 8. leckéig ki kellett gyűjteni a rövidítéseket, illetve elmondani, hogy miről szól és írni 6 példamondatot. A tanárnő engem jelölt ki főnöknek... méghozzá ezekkel a szavakkal: "Gabika legyen a főnök". WHAT THE F*CK? WHY? Gabika? WHY? SRSLY?! Ennek elmondom az okát, hogy így hív. Van kát másik Gabriella is az osztályban rajtam kívül. Az egyiket elkezdte Gabikának hívni és most, hogy megjegyezte, hogy az én nevem micsoda, rendszerint engem is ezzel a becenévvel illet. De ne má'!!! Cassie, vagy még talán Gabriella. A többi tiltott! Pedig még arra is emlékszem, hogy neki is elmagyaráztam miért vagyok Cassie... mint ahogy az összes tanárnak egyesével. Kicsit sem volt unalmas. Örülök, hogy már nem lesz új tanárunk... de ha lenne se érdekelne most már. Úgyse tudják megjegyezni a Cassiet... pedig szinte az összesnek elmondtam még a sztoriját is, mert azonnal jött a kérdés, hogy "hogyan jött a Cassie?" Anyámból jött b*sszus.

Miután kijelölt lídörnek, megbeszéltük a dolgokat és megalkottuk a mondatokat is gyorsírással... nem akarok egoista lenni, de nagyrészt nekem köszönhető. Én mondtam kreatív mondatokat és nekem köszönhetően tudták azt leírni. Asszem jogosan lettem én a leader. Volt egy ilyesmi mondatunk: "Petra bátran tekercsel a Mátrában." Erre a tanárnő mondta, hogy milyen hülye, értelmetlen mondatokat írtunk. Mondom: attól még mert a tanárnő nem érti, értelmes. Ezután kimentem a táblához és elmagyaráztam, hogy ezek a leckék miről szólnak, majd felírtam két mondatot a sajátjaink közül, aztán folytattok az órát... vagy a szünetet. A legtöbbször alig tudjuk megkülönböztetni, hogy mikor van szünet és óra. Én olyan vagyok, hogy ha kiadja a feladatot, megcsinálom, de azt amit kell csinálni 5 tanóra helyett 1 tanórában is simán le lehetne adni.

A kis cicaharc...

A botrány végül abból adódott, hogy nagyjából elmondta az órai munkára adott jegyeket. Van az oszályban összesen két fiú és abból az egyikkel olyan szinten kivételezik. Mondta, hogy csak neki ad ötöst, mindenki másé 4-es vagy rosszabb. Na ezen kiakadtak az emberek, teljesen jogosan. Ez a kivételezés olyan szintű, hogy neki nem kell dolgozni órán, mert "ő úgyis tudja", neki semmit nem kell csinálnia, szinte még a dogát sem kell megírnia. Ha ő mond valamit egy kicsit másképp, az jó, mert "egyedi rövidítés", de ha mi mondunk ugyanúgy valamit, akkor nem tudjuk az anyagot. Nagyon gáz. A legviccesebb az egészben pedig az, hogy észre sem veszi magáról a nyanya, hogy kivételezik. Mondtuk is neki, de ő tagadja. Nagyon furcsa egyébként az egész nő. Aki nem ismeri, annak nem is lehet jól megfogalmazni, hogy miért. Mintha skizofrén lenne, vagy nem is tudom. Vannak ritka pillanatai, amikor az az aranyos nénike, de rendszerint ennek hamar vége, mert elgurul a gyógyszere és akkor egészen megváltozik. Annyira szenilis, or what. Például az óráján nevetünk és akkor már rögtön magára veszi, hogy biztosan rajta nevetünk. Senkit nem érdekel kb az sem hogy ott áll a teremben és akkor majf biztosan rajta fogunk nevetni. Állandóan azt mondja, hogy rajta nevetünk és akkor szó szerint besértődik és flegmázni kezd. Na meg hogy a telefonról nézzük az anyagot. Ja... hogy tudnánk onnan lesni, mikor a Googlen sincs fenn erről semmi. Sehol nincs fenn erről semmi. Gyorsírásról beszélünk, könyörgöm. Az őskorban használták! Az a nő olyan naiv még ráadásul... meg ha szeretnéd meggyőzni, akkor a legkisebb dologban sem lehet, mert minden úgy van, ahogy ő mondja. Szinte fel sem fogja, hogy mit mondasz neki, csak hajtogatja amit ő lát jónak. Ha mondjuk neki, hogy nem rajta nevetünk, azt sem hiszi el. Mellé pedig mártírkodik is sokszor, hogy ő mit meg nem tesz értünk. Okay, én azt értékelem, hogy sokszor jó jegyet ad. Legtöbbször ezért is kussolok. Én hozzá se szólok már, csak ha nagyon muszáj. Úgy vagyok vele, hogy hülyékkel nem állok le veszekedni. Például mond valaki egy észérvet és rácáfol, hogy az nem úgy van. A másik pedig, hogy ha kérdezünk tőle valamit, akkor vagy az a válasz rá, hogy ezt már vettük és tudni kéne, vagy nem arra válaszol amit kérdeztünk, hanem elkezdi előröl mondogatni a betűket. Nagyon fárasztóak az órái... leginkább emiatt. Igaz, hogy semmit nem veszünk órán kb, de ezzel képes lefárasztani. Amikor mondta, hogy én hátráltatom Beccát, akkor is jobbnak láttam csendben bólogatni és nem válaszoltam rá semmit.

Na és most órán a kis mintadiák kapott csak ötöst, az osztálytársaknak meg ez nem tetszett. Jogos volt a felháborodásuk, egyetértettem velük, de semmi értelme nem lett volna beleszólnom, így inkább csendben maradtam. Akkor szembesítették azzal, hogy milyen szinten kivételezget azzal a sráccal. Tényleg a legviccesebb az egészben nem is az, hogy ezt mondtuk neki, hanem az osztálytársam valahogy így fogalmazott, utánozta a tanárnőt: "XYka nem kell hogy dolgozzon órán"... és ezen akadt ki, hogy XYka... a "ka" becézésen, hogy ő nem szólította még így soha. HELP! Aztán mondtuk is neki, hogy de nem azon volt a hangsúly, erre ő: "de"... hát oké. Hülyékkel nem éri meg leállni vitatkozni, már bocs. Én négyest kaptam egyébként, amit elfogadtam. Ez volt a tanárnő döntése, ellenkezni nem fogok és felesleges is volna, pedig megérdemeltem volna az ötöst. Én azon "akadtam" ki, hogy az órai munkát a tudás szerint osztályozta. Ez hülyeség. Oké, hogy az a srác jó ebből, ezt nem is tagadom, senki nem tagadja, megérdemli, de az órai munkára adott jegyet éppen azért találták ki, hogy ha valakinek esetleg nem megy olyan jól a tananyag, de látja a tanár, hogy azért szorgalmas és igyekszik, azt tudja értékelni. Szerintem sokan vagyunk így, akik szorgalmasak, de egy emberen kívül senki nem kapott ötöst.

Hogy tudtam eddig Snapchat nélkül élni?

Ezután két adózási ismeretek volt... elvileg. Mármint volt, csak én SEMMIT nem jegyeztem meg az órából. Az sem tűnt fel egy ideig, hogy a tanár bejött és elkezdődött az óra. Liával és Miával egész órán hülyéskedtünk. Én hátrafordultam hozzájuk és egész órán egy telefonos alkalmazással szórakoztunk, ami nem más, mint a Snapchat. Oké, az alcímben már ígyis lelőttem a poént... de amit szeretnék itt megemlíteni, hogy odavagyok ezért az alkalmazásért. Hétfőn nekem még nem volt letöltve, így csak Lia telóján hülyéskedtünk ezzel. Annyi hülye képet csináltunk és végig szakadtunk. Van abban ugye face swap, ami kicseréli két ember fejét. Vagy rajzét, állatét... nos és mindent, amit felismer. Nekem valamelyik nap ezután a poszteren lévő Seungri és Jiyong lábával cserélte ki a fejemet. Nem tudom azt hogyan csinálta, de nagyon nagy. Emellett vannak mindenféle más hülyeségek és effektek. Nyuszi, kutyus, zombi, stb. Egy dolog van benne, amit nem tudom, hogy most negatív, vagy pozitív dolog. Némelyik effekt állandóan megvan, de vannak olyanok, amik mindennap változnak. Némelyik eltánik, ahelyett meg jön új minden egyes nap. Ez abból a szempontból rossz, vagy nem mindig tudod kiélvezni mondjuk azt, ami neked tetszik, de a változatosság nagyon is bejön. Mindig van valami új és ez tök jó. Néha mondjuk visszajönnek régiek is és ez a legjobb! Az órán kicseréltük a fejünket egymással, Mr. Beannel, Miley Cyrusszal, én egy rajzzal is, ami Lia kedvence lett... még a hívóképemnek is beállította, így mondtam, hogy majd ha rossz napja lesz felhívom. Oh és én Jiyonggal is, amiről Instagramra is feltettem egy képet. Hazaérve én is letöltöttem ezt a programot és anyummal is jókat nevettünk rajta.

Kedden már jött suliba Becca és nagyjából ugyanannyit csináltunk mint hétfőn. Snapchateztünk egész nap. Sajnos 8-ra kellett menni az egész osztálynak, amit előző nap este tudtunk meg, ahogy az lenni szokott ebben a suliban. De egyébként nagyon jó suli, ha szeretitek a szervezetlenséget és az átb*szást. Love The Way You Lie, right? lol... Eddig ez olyan óra volt, amin három csoportra voltunk osztva és úgy ellett bejárni. Nagyon jó volt... most viszont mindenkinek benn kellett lennie, mert elkezdtünk tanulni az iktatást. Beccával is beszéltük, hogy nem értjük miért kell ezt tanítani. Ott van a program. Oké, hogy egyszer elmagyaráz dolgokat a tanár, az jól jön, de annyira nem olyan nagy cucc, hogy ezt így be kelljen gyakorolni. Jó, igaz, hogy a gyakorlás sosem árt, de lusta vagyok, hé...! Szívesebben jönnék be később. Mi azért végiggépeztük az órát. Megcsináltuk, amit kellett. Juj... és... van ugye az iktatóprogram. Oda olyan felhasználónévvel léptünk be, hogy "tanulo" és kaptunk mögé egy számot. Nagyon néztem ott, hogy mi lesz és pont úgy jött ki a tanárnőnek a számolás, hogy én lettem a nyolcadik. Én feltűnően örültem neki, így a tanárnő is észrevette és mosolyogva visszakérdezett, hogy ezt szerettem-e volna. Bólogattam rá mosolyogva.

A suliban azután végig a Snapchattel hülyéskedtünk így négyen. Marketingen elő kellett adnunk azt a feladatot, amit még megkaptuk. Nos, azt Mia készítette el még az azelőtti napon, hétfő este. Becca és én mentünk ki előadni. Pontosítva: Becca beszélt a megtöbbet, én pedig néha-néha hozzátettem valamit. Fogalmunk sem volt, hogy miről beszélünk. Az volt a feladat, hogy egy közeli cukrászdát kellett ugye megfigyelni több szempontból. Egyrészt környezeti szempontból, mint vendégek, másrészt, hogy mennyire felel meg az ott dolgozóknak az a munkahelyi környezet. Nem mentünk el oda. Végig találomra válaszoltunk a tanárnő kérdéseire. Jó, azért voltunk előtte, így sok mindent láttunk, de benn nem jártunk. Ettől függetlenül négyest kaptunk rá, ami tök jó! Miután előadtuk amit elő kellett, folytattuk a hülyéskedést, amelyből olyan képek születtek megint. Azon a napon a Lia vs Smeagol volt a kedvencem.

Gyorsíráson már rögtön úgy jött be a tanárnő, hogy nem fogja elfelejteni, amit tegnap történt és ezután magázni fog minket, szóval viselkedjünk ahhoz mérten. Okay... Amikor ezeket mondta, nekem fogalmam sem volt, hogy mi olyan történt tegnap, ami miatt ennyire bedurcizott. Jó, persze az a kis "botrány"... de azért nem gondoltam volna, hogy így felkapja majd a vizet rajta. Annyira nem volt vészes, véleményem szerint. Szünetben meg is tárgyaltuk a női mosdoban Liával és Beccával a hétfőn történteket. Az órák után pedig végeztünk hamar, mert nekünk nem volt utána dokumentációkészítés.

Zsúfolt hét elé nézek...

Beccával megbeszéltük, hogy elmegyünk a Fürgediák szövetkezethez, mert ő talált egy munkát és, hogy arra mehetnénk együtt is. Én nem olyan régen, emiatt regisztráltam ahhoz a szövetkezethez. Elindultunk. Én nem tudtam, hogy hol van, így vakon követtem. Végül addig kóvályogtunk, míg feltűnt, hogy a Kálvin tér közelében vagyunk, méghozzá az Erkel utcában,a hol a "K-pop bolt" is. Azelőtt fogalmam sem volt róla, hogy ott van, de végül abban az utcában meg is találtuk a helyet. Belépve rögtön feltűnt a hely felszereltsége, amit plusz pontnak tudtam be. Egy fiatal, szimpatikus lány segített nekünk. Diktált időpontokat, hogy mikor mi lesz, hol és hogy fogunk dolgozni. Én el is vesztem a sok szó között, így Beccára támaszkodtam, aki írta. Én még nem végeztem teljesen a regisztrációmmal, ezért oda kellett mennem egy géphez befejezni. Ki kellett tölteni pár dolgot, amin először csodálkoztam. Például a magasságomat és a súlyomat. Abban mondjuk logikus, hogy egy 30 kg-os emberre nem sóznak megterhelő melót, de az a szempont is igaz volt, amit Becca hozott fel... a kinézet... néhol sajnos fontos. Volt olyan rész, hogy mihez értek még. Úgy voltam vele, hogy akkor már beírom a gyorsírást, basszus... nehogy már a semmiért tanuljam, legalább ennyi haszna legyen, ha több nem lesz a vizsga után. Miután végeztem vele, odamentem a nőhöz, aki aktiválta a regisztrációmat, ahhoz viszont kellett a TB kártyám száma, ami fogalmam sincs hol van. Anyumnak azonban van egy képe róla, amin megvan a szám, így írtam is neki. Amíg vártam, hogy küldje a képet, leültünk Beccával és megbeszéltük, hogy mi hogy lesz. Jövőhét szerdán lesz egy kis oktatás a melóval kapcsolatban. Eddig még azt sem tudom teljesen pontosan, hogy mit kell majd csinálnom. Egy angol kikérdezés viszont lesz vagy szerdán, vagy csütörtökön, arra nem emlékszem tisztán. A jövő hetem ennek köszönhetően elég zsúfolt is lesz. Hétfőn és kedden kipihenem magam, aztán szerdán, csütörtökön és pénteken meló, szombaton szóbeli nyelvvizsga, vasárnap meló.

Miután mindent elintéztünk, elmentünk a nyugatihoz és ott mekiztünk egyet. Éppen amikor betömtem magamba a sajtburgeremet, anyum megírja, hogy vett nekem Longert. Hát, mondom, köszike azért.~ Így is bűntudatom volt, hogy mennyit ettem már megint. Itthon mivel ahhoz képest elég későn értem haza, lefeküdtem. Mondjuk ha délre értem volna haza is tuti bealszok, ahogyan mostanában szinte állandóan.

Ügyviteli ismeretekkel kezdtünk azzal a nővel, akiről szintén meséltem már, hogy először milyen hárpia volt. A legelső órán nem voltam benn, de mindenki azt mondta, hogy mennyire gonosz. Utána viszont mintha teljesen megváltozott volna. Mások is ezt mondták. Mondjuk megvan a maga stílusa, de egyébként kedves és jófej. Nagyon aranyos, hogy mennyire nem ért az elektronikai dolgokhoz, azaz a számítógéphez és a telefonhoz. Az órán én végig bámultam ki a fejemből és telefonoztam. Nem igazán maradt meg semmi abból, amit a nő mondott. A meghívókat vettük, azt viszont tudom. Az óra végén a megadott szempontok alapján meg kellett fogalmazni egyet a füzetbe, betartva az eddig tanultakat is. Tehát a címzettet, meg mindent fel kellett írni. Én arra kaptam egy 4/5-öt. Örültem neki nagyon, mert így már három jegyem van, szóval nem nagyon kell aggódnom a továbbiakat illetően. Viszont... nem értettem, hogy miért nem lett ötös. Mivel csak gyorsan nézte meg, ugyanis véget ért az óra, nem akartam rákérdezni, meg egyébként sem szerettem volna hálátlannak tűnni, szóval inkább befogtam és elfogadtam a döntését. Mondjuk nem is kötekedni szerettem volna, csak kíváncsi lettem volna az indoklásra.

Etikán olyan feladat volt, amiben szerencsére nem igazán kellett részt vennem, csak oda kellett figyelni. Négy emberre volt szükség. A két fiú volt benne, mint vádlott és ügyvéd, plusz még két csaj ugyanebben a szerepben, akiket ki nem állhatok. Legalábbis az egyiket nagyon nem. A lényege röviden annyi volt, hogy először meghallgatta a fiúkat a tanár, aki azt mondta, hogy kiraboltak egy bankot, ő meg a tettestársa, aki kinn volt akkor a folyosón... és kérdezte hol van elrejtve a pénz, fegyver, stb. Ha az egyikük vall, akkor aki nem vall börtönbe kerül 10 évre, míg a másik csak 1 évet kap, ha egyikük sem vall, akkor távozhatnak, ha mind a kettő vall, akkor 5-5 évet kap mind a kettő... ők viszont nem tudták, hogy a másik mit tett. Valahogy így volt - annyira nem figyeltem oda. A fiú végül nem vallott, míg az a p*csa igen. Nagyon szép dolog volt tőle, de Miával már az elején megbeszéltük, hogy ez lesz. Nem vártunk mást. Ja igen, négyünk közül csak mi ketten voltunk benn suliban, de ő is elment az óra után, mert nem ugyanabban az angol csoportban vagyunk.

A sok hülye ember...

Ezután átsétáltam a másik épületbe, ahol három angol volt. Jaj, de nem szeretem az angol órákat. Már sokszor leírtam, így nem fogom megint ecsetelni, de nagyon rossz, na. Szódolgozatot írtunk az előző három feladat szavaiból. Becca a chatbeszélgetésünkbe elküldte a harmadiknak a szavait, ami aranyos dolog volt tőle. Egy kivételével mindenhova írtam valamit. Ötös nem lesz, de azért egyes sem. Egy kakikavaró osztálytársammal kellett dolgoznom az órán. Becca és én arra mindig jók vagyunk angolórán, hogy segítsünk, de amúgy meg le vagyunk sz*rva. Vicces. Na sebaj. Megoldottam vele a feladatot. Nagyon rossz volt egyébként vele dolgozni, mert végig vihogott a többiekkel és nem tudtam haladni vele. Én írtam a saját részemet... és többnyire az övét is, mert párban kellett eljátszani egy telefonos beszélgetést, ahogy minden órán.

Kifelé menet nem köszöntem a hülye portásnéninek. Jó, igazából gondolom valami recepciós, vagy nem tudom micsoda, de az a lényeg, hogy amikor jöttem be az épületbe, akkor megnyomtam a gombot, amely jelez neki... ő szintén megnyom ott egy gombot, amely kinyitja az ajtót. Van hozzá chipes kártya is, de minden diáknak egyébként is felesleges elkérni egyet. Na szóval annak a nyanyának, aki tipikusan az a nem-tudja-elfogadni-a-korát-nyanya az a feladata, hogy ott ül és megnyom egy hülye gombot, ami kinyitja az ajtót. Én épp jöttem és meg mertem nyomni a bejáratnál lévőt kétszer, ezért nagyon berágott és elkezdett nekem pofázni. Pontosabban nekem és még kát fiúnak akik jöttek, hogy ő nem portás (a f*szt nem) és, hogy ő nem fogja nyitogatni az ajtót. LOL... Reakcióm? "Maga ezt a szörnyen megterhelő munkát kapta, melyhez ez is hozzátartozik. Sajnos az iskolánkban nem áll rendelkezésre annyi kártya, amely elegendő lenne az összes diáknak, de ha lenne is, nem tudom mennyi időm lenne elkérni egyet, amikor 11:30-kor végzek ott és 11:30-kor kezdődik az órám itt. Szóval ha már ott ül, az a minimum, hogy befogja a pofáját és lenyom egy rohadt gombot. Higgye el, én sem azért járok ide, hogy önnel szórakozzak, sajnos itt van órám." - ezt akartam mondani neki, de ahogy észrevettem, mostanában nagyon megfontolt vagyok minden szempontból. Régen még simán beolvastam volna neki, de át kellett gondolnom, hogy tulajdonképpen ebben a helyzetben felettem áll. Ha ő nem nyitja ki nekem az ajtót - ugyan nem sírnék, hogy nem jutok be angolra, de akkor sem tudnék bemenni. Ha összeveszek vele, egyértelműen én jövök ki a helyzetből vesztesen, ezért csak összeszorítottam a számat, hogy ne válaszoljak rá semmit és hallgattam az okos nénit, majd szemforgatva mentem a dolgomra.

Csütörtökön nem volt sulim, ezért sokáig aludtam és nem csináltam semmit igazából. Ihletem sem nagyon volt, pedig szerettem volna összehozni egy bejegyzést. Fáradt voltam és tényleg szinte semmit nem csináltam egész nap. Mamámmal beszélgettem egy kicsit, aztán PewDiePie videókat néztem. Mostanában egyre többet csinálom azt. Emellett igyekszem már valami új dizájt is hozni. Ötletem már nagyrászt megvan, csak a megvalósításhoz vagyok lusta, mert nagyon sok dolgot kéne összehozni egyben. Viszont ha sikerül, akkor egész jól néz majd ki a dizájn.

Pénteken anyummal voltam egész nap. Persze elég rosszul indult a reggel. Úgy volt, hogy elkísér az SZTK-ba a bőrgyógyászatra. Megbeszéltük, hogy akkor lemondom az időpontot, amit 29-ére megbeszéltem egy másik orvossal és elmegyünk most (még jó, hogy nem tettem). Ehhez azonban kellett volna a TB kártyám. Ez kedden is gondot okozott. Sajnos fogalmam sincs, hogy hol van. Átkutattam nálam mindent, de nem lett meg, ami miatt ideges lettem. Nagyon szerettem volna minél hamarabb elintézni amit kell, de így nem tudtam. Már szinte sírógörcsöm volt. Tudom, hogy eltettem egy biztos helyre, csak az aztán olyan biztos, hogy még én sem tudom hol van. Anyum felajánlotta, hogy menjek el vele az Auchanba bevásárolni, de én előbb ezt akartam letudni és nem akartam feladni. Végül leültem az íróasztalomhoz és odajött. Mondta, hogy "fel a fejjel, nem mindig alakulhat minden úgy ahogy eltervezzük", erre én elkezdtem könnyezni és azt válaszoltam, hogy "soha semmi". Hát igen... eléggé úgy is gondoltam és elég sok mindenbe belegondoltam akkor, hogy semmi nem úgy alakul soha ahogy én szeretném. Főleg nem egy dolog, amire a legjobban vágyom. Ezután felöltöztem. Egy kicsit jobb kedvem lett, mert a BIGBANG-es mezemet vettem fel, ami teljesen eredeti, a YG-tól rendeltem. Nagyon szeretem és vigyázok rá. Elmentünk vásárolni. Vettük chipset... ami nagy bűn nálam, de hát most egy ideig nem lesz nyitva semmi... muszáj volt... öhm... 3 csomaggal venni. lol...~ Végre vettünk szemhéjtust is, mert a legutóbbit nagyon tönkretettem. Olyan ideges voltam, hogy nem jön belőle soha normálisan és nem tudom rendesen kihúzni a szemeimet, hogy széttörtem az egészet francba. Nos, a dührohamaim elkerülésén még kicsit dolgoznom kell, de ahogy a szerdai napnál is leírtam, kezdem úgy érezni, hogy egyre érettebb leszek. Már nem szólok vissza senkinek meggondolatlanul. Persze ez azzal is jár, hogy komolyabb lettem és nem érdekelnek az emberek. Már leginkább sehogyan. Barátokra sem támaszokodom annyira kétségbeesetten, mint egykor. A bevásárlás után meghívott kajcsizni... rántott lazacot ettem fűszeres krumplival és hagymakarikákkal, csak hogy még jobban megutáljam magam amiért megint rengeteget zabálok. Sebaj... nyárra meglesz az a 44 kg... menni fog!

You guys there... yes... you... my cassieteddys~ Hello! Mi újság? Megvagytok még? Látogattok még azért...? Egy jó ideje nem jelentkeztem és ennek több oka is van. First: nem vagyok jól lelkileg, second: nem vagyok jól testileg, third: szinte átaludtam ezt a hetet, fourth: nem volt ihletem... ééés nagyjától azt hiszem ennyi is. Adok egy kis magyarázatot is, aki rászorul. Lelkileg, mint tudjátok, soha nem vagyok túl jól. Én tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a szerelmem még mindig szereti azt a p*csát, de annyira rossz sokszor tapasztalni. Sokszor gondolkozom el és néha eszembe jut Jiyong egy-egy dalszövege és ezt most tényleg nem gonoszságból, de el sem tudom képzelni, hogy hogy írhatott róla ilyen dolgokat. Nem érdemli meg, ez nyilvánvaló. A szerelem azonban vak, ezt mindenki tudja, szerintem. Az a r*banc nem érdemel ennyire kedves és mélyreható, szerelemmel teli szavakat... tőle. Komolyan el szoktam merengeni azon, hogy egy ilyen értékes ember, mint Jiyong hogyan szerethetett bele valakibe, aki ennyire nem érdemli meg. Erre megint csak az a válasz, amit fent is említettem. Elkezdtem beszélgetni az USA-ban élő barátnőmmel, aki egy tündér és tényleg mindig foglalkozik velem, még ha századszorra is hallja ugyanazt a hisztit. Most mondta nekem, hogy el kéne fogadnom a valóságot és talán úgy könnyebben túl lennék rajta. Igaza van. El kéne fogadnom. Viszont én abba már beletörődtem, hogy nem leszünk együtt, de akkor sem tudom őt feladni, mert ő életem szerelme, b*sszameg. Ha nem is leszünk együtt, akkor is beszélni fogok vele, ugyanis nem halhat meg egyikőnk sem anélkül, hogy ő ne szerezne tudomást a létezésemről és ne kedvelne meg... és tudjátok éppen ez az, ami miatt úgy gondolom, hogy a legjobbak lennénk együtt... mert ha már elkezdek vele beszélgetni, az biztos, hogy összehaverkodunk és azután kizárt, hogy ne legyen belőle több is. Aish! Whatever... >< Testileg... nos... a második és a harmadik eléggé összefügg. Egész héten szédültem és fájt a fejem. Még mindig fáj, de már annyira nem vészes. Ettől függetlenül voltam suliban, azután pedig hazaérve szinte azonnal lefeküdtem aludni. Most viszont van időm és ihletem is, tehát elmesélem nagyvonalakban a hetem történéseit. Are you ready? Let's start!

Hétfő // február 28.

Ez a nap elég jól telt. 11 órám volt, de attól függetlenül mégis elég gyorsan elszaladt. Ez annak köszönhető, hogy jól éreztem magam egész nap. Elég ritka nap az ilyen, de mindenki benn volt négyőnk közül. Én vagyok közülünk az egyetlen, aki mindig rendesen bejár és szinte egyáltalán nem hiányzik. Jó, van azért, hogy lógok, de nem olyan sűrűn, mint ők. Havonta egyszer ha előfordul és az is csak angol, mert azok nekem unalmasak. Ezen a napon viszont Becca, Mia és Lia is benn volt. Reggel azt hittem Becca nem jön, mert még mondta, hogy ezen a hétfőn dokihoz megy. Írtam is neki, de mint kiderült mégis jön. Volt még egy diáknap a suliban és azt megnyerte az osztályunk. Aki benn volt azon a napon, annak az a nyereménye, hogy az évben kivehetnek egy szabadnapot. Amikor azt mondta Becca, hogy dokihoz megy, akkor úgy értette, hogy csak akkor ha aznapra veszik ki azt a szabadnapot. Nos, én akkor nem voltam benn, szóval én ígyis-úgyis bemegyek majd, ahogy mindig. Azért is volt olyan jó nap ez a hétfő, mert alig voltak benn. Akkor volt az a tiltakozás, hogy sokan nem mentek be iskolába tüntetésképpen a tanárok jogai miatt... viszont én biztos vagyok benne, hogy nem azért nem jöttek, csak ezúttal foghatták arra. Engem egyáltalán nem zavart, sőt olyan jó kis nyugis nap volt, hogy senki nem b*szogatott senkit. Ez leginkább annak köszönhető, hogy az osztályban van egy p*csa, akit mindenki szeret, mi pedig Beccával így: "WHY". Komolyan... annyira undorító személyisége és stílusa van, de mindenki bírja. Van ilyen. Kb ő az egyetlen, akit tényleg rühellek. Emlékszem, hogy Valentin nap utáni hétfőn bementünk és reggel az asztalra dőlve pihentem, mert nagyon fáradt voltam az éjszakai bőgés miatt, aztán a tanár megjegyezte, hogy "biztos nem aludtam az este", mire az a csaj: "hajjaj Cassie, mit csináltál az éjszaka?" Nem hiszem, hogy beszólásnak szánta, de egyáltalán nem reagáltam rá semmit. Olyan nyugodtsággal engedtem el a fülem mellett, hogy az hihetetlen... és az a vicces, hogy mindenkivel így vagyok. Ezért nem is szólnak be nekem. A hátam mögött mondják csak, hogy milyen bunkó, meg egyéb cukiság vagyok. Sebaj, ők foglalkoznak velem, nem fordítva. Általában bemegyek az osztályba, túlélem ott a napot, nem foglalkozom senkivel, aztán hazajövök. 28-án viszont egészen jól szórakoztam. Volt először 4 dokumentációkezelés, aztán 5 gyorsírás, amit végighülyéskedtünk négyen. Olyan képeket és mini videókat csináltunk. Egyet fel is tettem Instagramra, de a többi jó helyen van a telefonomban, illetve a gépemen. Nagyon vészesek lettek, de pont azért olyan szuperek. Élveztem azt az 5 órát. Végre gyorsan eltelt. Ezután túléltünk 2 adózási ismereteket. Nem sokkal utánam ért haza anyum. Egy kicsit gépeztem, 9GAG-eztem, zenét hallgattam, aztán mentem is aludni. Az az éjszaka nagyon rossz volt. Annyira igyekeztem visszatartani a könnyeimet, hogy szó szerint majdnem megfulladtam, de végül sokat sírtam és nagy nehezen sikerült bealudnom. Akkor döntöttem el, hogy túlteszem magam rajta... valahogy.

Kedd // február 29.

Nem volt első két órám, mert az csak kéthetente van, ezért szerencsére nem 8-ra kellett mennem. A keddi nap nem volt a legjobb. Előző este is nagyon rosszul aludtam... de nem is csak azzal volt a gond. Egyszerűen nem vagyok jól még mindig. Szükségem lett volna aznap valakire, aki mellettem van és elfeledteti velem a gondjaimat, de semelyikük nem jött be. Elgondolkoztam, hogy ugyebár először Jennyékkel voltam és mivel ők hátrahagytak, vagy hagytam hátra őket - nézőpont kérdése -, egyedül voltam egy ideig. Nem nagyon beszélgettem senkivel a suliban. Nem is zavart. Olyan szépen hozzászoktam, hogy bemegyek, megcsinálom, amit megkell, aztán hazajövök és itthon meg elvagyok. Most, hogy "belépett az életembe" Becca, megváltoztak a dolgok. Eddig nem vártam el senkitől, hogy közelítsen felém, vagy legyen mellettem. Most, hogy vele jóban lettünk, kicsit megint kezdem azt érezni, hogy függök valakitől és ezt nem szeretem. Az az igazság, hogy nagyon rossz természetem van és mivel a közelmúltban sok barátom hagyott el - egyetlen szó nélkül -, úgy gondolom, hogy előbb-utóbb mindegyik elfog, ezért ezt ki is mutatom. Egyik "barátommal" sem vagyok túl kedves... azok közül, akik még hajlandóak szóba állni velem. Szerintem az életben az ember csakis magára számíthat, szóval eszerint is élek. Viszont én képes vagyok személyekhez nagyon kötődni, ez a gond velem. Nagyon gonosz tudok lenni ha akarok, de belül mégis arra van szükségem, hogy valaki tényleg odafigyeljem rám és foglalkozzon velem... hogy a legkissebb jelből is észrevegye, hogy nem vagyok jól. Belegondolva, a filmekben és mesékben is mindig az a gonosz, akinek a legtöbb szeretetre lenne szüksége. (To be continued on Thursday...) Az első óránkon, marketingen egyedül voltam, pedig lett volna egy közös project munkánk is. Az a szerencsém, hogy nem mi voltunk az egyetlenek, akik nem készítették el. Végigszenvedtem az egész napot. Utána volt gyorsírás. Egyszer az órán odajött hozzám és elkezdi: "miattad nem tud figyelni az órán Becca, azért szeretném, ha előre ülne. jó, hogy te tudod, de zavarod őt a tanulásban". Nem pontosan így mondta, de ez volt a lényeg. Úgy kikerekedtek a szemeim és néztem előre. Nem mondtam erre semmi különöset, csak helyeseltem és bólogattam végig. Nem fogok vele vitatkozni, de azért kicsit meglepett. B*sszus, nem vagyok a főnöke. Ha annyira zavarja a jelenlétem, akkor vagy elül, vagy rám szól, hogy kussoljak, mert figyelni szeretne. Ezután a mi csoportunknak lett volna dokumentációkészítés, de a tanárnő rendes volt - aki amúgy ugyanaz, aki a gyorsírást is tanítja - és elengedett minket. Itthon persze magamra maradtam és kicsit rosszul érintett pár dolog. Nagyon haragudtam Jiyongra és eldöntöttem, hogy a következő fiúval össze fogok jönni, akit szimpatikusnak találok és esetleg nyit felém olyan értelemben. Elég hamar bealudtam, ami nem meglepő. Elég kimerült voltam és nem voltam túl jól sem.

Szerda // március 1.

Huh... szerda. Az előző naphoz képest egészen jól telt a szerda. Vicces volt, én élveztem. 8-ra kellett menni, de nem volt olyan vészes. Egészen könnyen felkeltem, pedig még álmosnak éreztem magam. Itthon nem tudtam kávézni reggel, viszont amint beértem vettem egy hosszúkávét az automatában. A lányokkal való chatbeszélgetésben megtudtam, hogy az első órákra egyikük sem fog bejönni, így azt végigtelefonoztam. Úgy voltam vele, hogy utána már nem is jönnek, azonban etikára Mia és Lia mégis betoppant, ami meglepett. Etikán most egy elég érdekes feladatot csináltunk. Amikor kimondja a "játék" szót, már feláll a szőr a hátamon. Nagyon nem szeretek etikán mindenféle játékokba belefolyni. Az pedig pláne nem tetszik, ha "csapatépítő" jellegű. Itt nem kell építeni semmit. Erre mondtam csak azt még az órán, hogy "szarból nem lehet várat építeni". Ettől függetlenül egészen élveztem a játékot... oké, az túlzás, de részt vettem benne. Azt mondta a tanár, hogy ebben kiderül, hogy kinek milyen a személyisége, stb. Nos számomra kiderült valami magamról: én tudok irányítani ha akarok, csak legtöbbször lesz*rom az emberek fejét. Határozott is tudok lenni, de annyira nem foglalkoztat a dolog. Leginkább megvagyok én magamban. A tanár is mondta az óra végén, mikor odamentem a jelenléti ívet aláírni, hogy én is irányítottam a játékot. Az volt a feladat, hogy be volt kötve a szemünk. Még szemmaszkokat is hozott. Némelyik elég undorító volt, mert előtte is volt másokon és maradt rajtuk vakolat. Én mivel nem sminkelem magam, ezzel nem kellett foglalkoznom. Amikor már mindenkinek be volt kötve a szeme, kaptunk papírformákat. Az volt a lényege, hogy együtt ki kellett találni, hogy a tanárnál milyen forma van és, hogy az milyen színű. Egyedül azt tudtuk, hogy nekünk milyen színű forma volt a kezünkben. Az enyém lila volt. Azt ügyesen kiderítettük, hogy kinek milyen színű. Az már az elején megvolt, hogy a tanáré kék, nekem köszönhetően, mert én vetettem fel azt az ötletet, hogy valószínűleg minden színből ugyanannyi van, ezért számoljuk meg, hogy melyik színből mennyi van és amelyikből a legkevesebb, az lesz az övé. Be is vált. Ezután a formákkal volt egy kis gondunk. Azok is csoportosítva voltak. Az én formámat nagyon nehéz volt körülírni, de a lényeg, hogy azt is megoldottuk. Egészen ügyesen rájöttünk a megoldásra. Ezután angol jött... "kivételesen" nem lógtam el. Át kellett sétálni a másik épületbe. Közben rágyújtottam. Amikor odaértem, akkor vettem észre, hogy ott van Becca is. Meglepett, mert azt hittem nem jön be. Örülök, hogy mégis így döntött, mert vicces angolóra volt. Az első másfél óra persze azzal telt el, hogy a 2in1 képzésről volt szó. Magyarul végigdumáltuk azt a 1,5 órácskát, ahogy az lenni szokott. Szerencsére nem voltunk olyan sokan, összesen 6-an. Ezután kaptunk egy Call Center-es szöveget, amit meghallgattunk, ezután át kellett írni a feladat szerint. Mi Beccával azt a felkészülési időt végighülyéskedtük, persze angolul. Angolul beszélve elpoénkodtuk az egész feladatot, de amikor fel kellett olvasnunk a megoldásunkat, akkor szuperül ment... persze azért ott sem bírtuk ki, hogy ne nevessünk. Úton hazafelé, képzeljétek, ráírtam az első szerelmemre, Jackre. Akik régebb óta olvasnak, kicsivel többet is tudhatnak már róla, de most a lényeg, hogy Jacknek hívom a blogomon, és hogy még nagyjából 13 éves koromban szerettem bele, amikor drogozott. Csak egy annyit írtam, hogy "szóval... mikor jössz Bp-re...?", aztán csak vártam a választ. Mikor hazaértem, akkor válaszolt. Azt írta, hogy "csütörtökön, miért?". Nos... jócskán meglepett. Igazából én poénból írtam, hogy mikor jön, mert nem gondoltam volna, hogy tényleg jön ide... viszont elkezdtünk beszélgetni és elég sok minden kiderült, ami számomra eddig kérdéses volt. Most egyetemen tanul, amivel meglepett, és ezt neki is írtam, hogy 6 éve még nem hittem volna, hogy idáig jut. Bevallotta, hogy ő sem, mire én írtam, hogy örülök neki, hogy jól van. Megbeszéltük, hogy valamikor találkozunk és akkor majd elmesél mindent, ami engem annyira érdekel... hogy hogyan lábalt ki mindenből, hogy alakult az élete és, hogy mik történtek vele. Jó fej volt végig. Írtam neki, hogy "ha én nem zaklatlak, akkor úgysem fogunk találkozni, ami végülis jogos, mert én vagyok kíváncsi rád és nem fordítva", erre azt válaszolta, hogy ez hülyeség, mert ő is kíváncsi. Nos, azt nem mondta mire, bármire kíváncsi lehet... lol... lehetséges, hogy rám gondolt, de nyilván csak jóindulatból írta. xD (Mérleg, mint én, btw.) Igazából én úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy nem kell, hogy öribarik legyünk, nem is szeretném. Egyszerűen csak találkozni szeretnék vele egyszer, hogy meséljen, választ adjon a kérdéseimre, amik érdekeltek már régóta, amik bennem lezáratlanul maradtak, és utána felőlem a büdös életben nem kell többet kommunikálnunk.

Csütörtök // március 2.

Szerdán délután lefeküdtem 4 körül és csütörtökön nagyjából 9-ig aludtam. 15 órát aludtam, de még mindig nem voltam valami jól. Fájt a fejem, de szerencsére ráértem felkelni akkor, amikor akartam. 9-kor még mindig nem éreztem kipihentnek magam, de már visszaaludni sem tudtam. Suli előtt gépeztem kicsit, mert 13-ra kellett mennem. Bejelentkeztem egy magándokihoz. Nem, nem egy pszichológushoz, pedig az sem ártana. Ajánlották már nagyon sokan, vizsgálatokon is, hogy kéne járnom, de még nem sikerült eljutnom odáig. Nem tudom kihez menjek, nincs is rá pénzem és nem hiszem, hogy meg tudnék nyílni. Sőt, biztos, hogy nem. Még a barátaim előtt sem tudtam soha. Szerintem ha én elmennék egy pszichológushoz - akaratlanul, de -, képes lennék elérni, hogy felmondjon. Nagyon nehéz eset vagyok ha az érzelmeimről kell beszélni. Maximum részegen menne. Na, szóval bőrgyógyászhoz jelentkeztem be és azonnal hívtak is telefonon. 29-ére kaptam időpontot, ami b*sszus szinte egy hónap... de asszem még jól is jártam, hogy csak ennyit kell rá várnom. Délután 1-re bementem suliba. Amikor beértem, rögtön belecsöppentem a dolog közepébe... a tanár közölte, hogy akkor ez az órai munka jegyre megy. Mondom: "milyen szépen tetszett kifejezni, hogy dolgozatot írunk". Egy óra alatt készen lettem a dolgozattal, aztán Beccával elindultunk hazafelé. Itthon gépeztem kicsit és már megint nagyon sz*rul voltam. Hanának köszönhetem, hogy segített. Annyira nem becsüli meg magát, pedig nekem mindig nagyon sokat segít. Annyira hálás vagyok azért, amit a keddi nap leírásában már megemlítettem... ő szinte mindig tudja, hogy mikor vagyok rosszul, pedig nem írom meg senkinek. Most is így történt, ezért rám írt és tartotta bennem a lelket. Itt is nagyon köszönöm neki, hogy egy ilyen csodálatos ember és törődik velem!

Emlékeztető: SZAVAZÁS_01 (nincs határidő) ; SZAVAZÁS_02 (március 10-ig)

Bejelentés: Regisztráltam a Wattpadra. [Kattints ide, ha érdekel.] Anne oldalán láttam ezt az oldalt, szóval shout out neki. Egyébként ahogy ott is leírtam a bemutatkozásomban, fogalmam sincs, hogy miért csatlakoztam, ugyanis a sztorijaim nem publikusak, másokét pedig nem szokásom olvasni... de... miért ne? Egy felhasználóval több. Ha akartok regisztrálhattok, vagy ha már az megvan, bekövethettek, de nem igazán tudom még mit kezdjek ott magammal.

(Lol, tiszta SM-gif-es lett ez a bejegyzés.) Még nem volt alkalmam üdvözölni a tavaszt, szóval ezzel a két videóval gondoltam meg is teszem. Bár azt be kell vallanom, hogy bizonyos értelemben annyira nem örülök neki. Allergiás vagyok és szerintem mindenki tudja, hogy mivel jár egy ilyennek a tavasz beköszönte. Nos igen, jó sok hapcival, orrfolyással, orrfújással, szemviszketéssel, könnyezéssel, rossz közérzettel, fáradtsággal, stb. Ilyesmi egy allergiás élete... és ez mind egyszerre. De sebaj... itt van a tavasz és ennek örülni kell. Mindig érdekes szerintem ha egy új évszakba lépünk... még akkor is ha már szinte nincsenek is külön évszakok, annyira tönkretettük a bolygónkat. Én a jobb időnek most örülök. Nekem a pulcsis időjárás a kedvencem. Beszélgettünk egyszer Miával erről. Ő nagyon fázós, nekem viszont már a 25 fok is melegnek számít. Egyébként a jó időnek most azért fogok örülni, mert ugyebár rendeltem egy csomó cuccot, amikről itt írtam. Ezek közül megérkezett már három. Majd a közeljövőben írok a cuccokról, ha már a többi is itt lesz. Addig is... most elköszönök. Kellemes hétvégét nektek és legyetek a legjobbak, as always~! Pusszantás!