𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

Twenty-TWO to twenty-FOUR

2016.06.17. 16:12, Cassie

http://data.whicdn.com/images/244933701/large.gif
http://data.whicdn.com/images/244933680/large.gif
http://data.whicdn.com/images/244933658/large.gif
http://data.whicdn.com/images/244933647/large.gif
http://data.whicdn.com/images/244933943/large.gif
http://data.whicdn.com/images/244933404/large.gif

Sziasztok! Most csak ezt a cukiságot szerettem volna megosztani veletek. Kattints ide a teljes videóért. Imádnivalóak. Ahogy Jiyong az elején magyaráz, ott az az akcentus... azután Youngbae, majd Seungri. Jiyong úgy javítja ki, mintha ő annyira perfect angolos lenne. (A kis Seunghyun egyébként is sokat fejlődött angol-ügyileg. Büszke vagyok rá.) Sebaj, aranyos jelenet született azért ebből. Nagyon szeretem kettőjük barátságát még mindig. Örülök, hogy Seungri nem hallgatott Jiyongra és végül önmagát adta... ahogy mindig. xD I adore him! Olyan jó látni, hogy így együtt nevetnek mindannyian és, hogy ennyire bolondok. These guys will always be my number one. ❤️‍

Most pedig indulok Elishával bubisteázni, aztán nála alszom, holnap azonban jövök. Addig is elértek az SNS csatornáimon. ^^ Kellemes hétvégét mindenkinek!

30 napos BIGBANG kihívás (14-15-16)

2016.06.07. 23:06, Cassie

http://49.media.tumblr.com/05f106b25bd5a191b338542bdf09fe55/tumblr_nsxb9c1E5C1qb5miwo5_500.gif

Mit is mondjak erre? A sok hülye nap után végre három olyan jött, ami tetszik is és tényleg tudok rá válaszolni, vagy tagot választani. Ezekre kifejezetten élvezet válaszolgatni! Pont jól jöttek ki a napok mert én a kihívás előtt is ugyanígy tekintettem a fiúkra. Csak három ilyen volt, de a legjobbak vannak kiválasztva, amelyekre konkrétan és határozottan rá tudom vágni a válaszaimat. Egyre, de talán kettőre is, sőt páran esetleg mind a háromra tudják már előre kit írtam. (Kicsit azért nehéz volt egyszerre mind a hármukról képet, de leginkább gifet találni. A szerelmem, a legjobb barátom és a fogadott bátyám együtt szórakozik... hát lehetne számomra ennél meghatóbb ez a fenti pillanat...? *hüpp-hüpp*~ x3)

30 napos BIGBANG kihívás

01. nap: A BIGBANG dal, aminek köszönhetően VIP lettél
02. nap: Kedvenc BIGBANG dalod
03. nap: Kedvenc BIGBANG fotósorozatod
04. nap: Kedvenc G-Dragon frizurád
05. nap: Kedvenc Taeyang "szem-mosolyod"
06. nap: Kedvenc Daesung "szem-mosolyod" fellépésed
07. nap: Kedvenc "panda szemű Seungri" képed
08. nap: Kedvenc T.O.P öltözéked
09. nap: Kedvenc BIGBANG párosod
10. nap: Kedvenc díjátadós képed díjátadód
11. nap: Kedvenc BIGBANG MV-d
12. nap: Kedvenc kacsintásod a Come To Play műsorból
13. nap: Egy lehetséges első barátnő Taeyang számára. Miért?

14. nap: BIGBANG tag, akivel járnál és / vagy összeházasodnál
Egy srác, akivel nem csak a "BIGBANG tagok közül" lennék együtt, hanem az összes fiú közül a Földön. 2012 óta szerelmes vagyok belé és ebben az érzésben vagyok a legbiztosabb a világon. Ő Gédé, Dzsidi, 지드래곤, idióta, barom, hülye, p*cs, szemétláda, alteregója Pista (3 ppl will understand) ... szóval Kwon Jiyong. Megleptem bárkit is? Nem. Oké, haladjunk tovább.

15. nap: BIGBANG tag, akinek szívesen lennél a legjobb barátja
Lee Seunghyun, azaz Seungri drágám. Ez egyértelmű. Sokszor hangoztatom is, hogy mennyire fontos nekem és, hogy még ilyen messziről is ő a legjobb fiúbarátom. Bármikor képes felvidítani és biztos vagyok benne, hogy élőben is így lenne. Imádom őt!

16. nap: BIGBANG tag, akinek szívesen lennél a testvére
T.O.P, azaz Choi Seunghyun. Rendben, helyesnek tartom (ki nem?), az egy dolog, de számomra ő valamiért mindig is olyan volt, mintha a védelmező fogadott bátyám lenne.

30 napos BIGBANG kihívás (9. nap)

2016.05.31. 23:33, Cassie

http://66.media.tumblr.com/a5aa7b35eea08b2ac8e6b0c9b4da4bf2/tumblr_inline_nwooo1sqcA1sw2zy1_500.gif

30 napos BIGBANG kihívás

1. nap: A BIGBANG dal, aminek köszönhetően VIP lettél
2. nap: Kedvenc BIGBANG dalod
3. nap: Kedvenc BIGBANG fotósorozatod
4. nap: Kedvenc G-Dragon frizurád
5. nap: Kedvenc Taeyang "szem-mosolyod"
6. nap: Kedvenc Daesung "szem-mosolyod" fellépésed
7. nap: Kedvenc "panda szemű Seungri" képed
8. nap: Kedvenc T.O.P öltözéked

9. nap: Kedvenc BIGBANG párosod

Na! Végre egy jó nap. Ennél még tudok is választani és nem kell átkutatnom a netet képek után, hogy eldöntsem melyik tetszik a legjobban. Remélem a többi is ilyen lesz. Gondolom a gifekből már mindenkinek leesett, hogy melyik párosról beszélek, de először szeretnék említést tenni GTOP-ról (G-Dragon & TOP), ugyanis őket kedveltem meg legelőször. Leginkább a zenéjük miatt, nem a köztük lévő barátság miatt, de persze aranyosak. Továbbá TODAE-t (TOP & Daesung) nagyon kedvelem a mai napig, szerintem imádnivalóak együtt (szigorúan, mint barátok!... nem vagyok yaoista). Akikért még teljesen odavagyok, a DAERI (Daesung & Seungri), a két kedvencem a bandából. Eleinte nem jöttek ki olyan jól, de mára egy igazi szerethető duóvá váltak. GDYB (G-Dragon & Taeyang) a legjobb barátok, így nyilván csak szeretni lehet őket. Valamint GDAE (G-Dragon & Daesung) is nagyon édes és bár a legjobbak együtt öten, mégis van egy olyan páros, ami mindent visz számomra. http://media.tumblr.com/tumblr_lfn74zsvKl1qa76bo.gifEz a páros a GRI, vagy másnéven Nyongtory. Fogalmam sincs kinek az agyából pattantak ki ezek a nevek, de leegyszerűsítem: Jiyongról és Seungriról van szó. Hallottam már a Tom és Jerry elnevezést is rájuk, ami tökéletesen passzol. Ez a két személy más-más értelemben elég közel áll a szívemhez és nagyon kellemes azt látnom, amikor együtt vannak. Jiyong mostanában kicsit... hát... hogyan is mondjam... kimutatta a meleg énjét, amit Seungrin él ki...? Ez olyan csúnyán hangzott, de tényleg egy csomó olyan gif, meg kép van, amit ha meglát egy olyan, aki nem ismeri őket, azonnal azt hiszi, hogy egy meleg párról van szó. Sokszor szidom emiatt Jiyongot (mert én mindenért szidom), de tudom, hogy azért csinálja, mert ezt veszik az emberek. Annyira befolyásolhatóak a fangirlök és nekik ez tetszik, persze, hogy rátesznek még több és több lapáttal. Mivel én nem vagyok oda a yaoiért. Igen, lehet emiatt utálni, de nem látok benne semmi jót. Nem vagyok ellenben homofób sem, de én nem vagyok oda azért, hogy két kedvencemet félmesztelenül ábrázolva lássam smárolni, meg ilyenek. Nem, kössz. Ezt viszont nem kell senkinek magára vennie, mert alapvetően a "hetero fanfictionöket" sem szeretem. Semmilyet. Seungrit és Jiyongot is kizárólag barátként szeretem és a tudat, hogy egy Nyilasról, meg egy Oroszlánról van szó, még jobbá teszi, hiszen tudom, hogy ez a két jegy jön ki a legjobban egymással. http://31.media.tumblr.com/0fcecdf9f55788d7ee1d06679ebf3594/tumblr_mwo6q8JxhS1qm5u6go1_500.gifBarátként annyira imádom őket és akármeddig el tudnám nézni a hülyéskedésüket és azt, hogy mennyire szeretik egymást. El sem hiszem, hogy Jiyong először nem kedvelte Seungrit. (Idióta!) Ja és azért azt sem hagyhatom figyelem nélkül, hogy a volt legjobb barátnőmmel, Lilithtel teljesen olyan volt a kapcsolatunk, mint az övék, csak lány verzióban. Én voltam Jiyong, ő pedig Seungri. Talán ez az egyik oka, hogy képes vagyok átlátni a köztük lévő kapcsolatot is. Néha kicsit soknak tartom, ahogy Jiyong (és az egész csapat) szívatja Seungrit, de vannak pillanatok, amikor rájövök miért is imádom őket és a barátságukat annyira. Legtöbbször azért vicces, mikor Jiyong csinálja. Remélem, hogy mindig ilyen jó barátok lesznek. Továbbá kívánom, hogy legyen alkalmam megismerni őket és ez a jó kis barátság kiegészüljön a harmadik odaillő jeggyel, a Mérleggel. (Kattints a bővebbenre ha érdekelnek róluk az animációk, melyeket összegyűjtöttem. - 20 db)

30 napos BIGBANG kihívás (7. nap)

2016.05.29. 22:44, Cassie

Sziasztok! Bocsi, hogy ilyen későn jelentkezem - hiszen biztos mindenki egész nap tűkön ült a gép előtt, hogy már olvashassa a kihívás hetedik napját -, de ma leginkább kinn voltam az udvaron anyumékkal és beszélgettünk, aztán a chilei barátnőmmel beszélgettem Facebookon, aki egy imádnivaló ember. Annyira fura, hogy olyan messze vagyunk egymástól, mégis olyan közel érzem magam hozzá. Ő az, akinek elmeséltem pár dolgot, akiben megbízom és aki tényleg megért. Ez pedig kölcsönös. Hasonló helyzetben vagyunk és tényleg mindig bíztatjuk, erősítjük egymást. Egy ideje már ismerem és nem mindig beszélünk, de mindig megtaláljuk a közös hangot. Ma kiderült itthon egy dolog, ami nagyon elszomorított, de miután beszélgettünk, jobban éreztem magam. Majd mesélek róla, de most nem szeretnék, nem vagyok olyan hangulatban és lehet, hogy aztán feleslegesen is írnám le, mert én egy olyan ember vagyok, aki mindent megold, amit szeretne. Estefelé ünnepeltünk, ugyanis ma van gyereknap és mi minden ilyen ünnep alkalmával szoktunk koccintani. Eggyel több ok az ünneplésre és arra, hogy együtt legyen a család, azaz mi hárman. Oh és kaptam egy nagyon aranyos sárga karkötőt. ^w^ Nya... mindegy... nézzük a kihívást (röviden).

http://i0.wp.com/www.kpopbreak.com/wp-content/uploads/2015/05/BIGBANG-Bae-Bae-Music-Video-16.gif

30 napos BIGBANG kihívás

1. nap: A BIGBANG dal, aminek köszönhetően VIP lettél
2. nap: Kedvenc BIGBANG dalod
3. nap: Kedvenc BIGBANG fotósorozatod
4. nap: Kedvenc G-Dragon frizurád
5. nap: Kedvenc Taeyang "szem-mosolyod"
6. nap: Kedvenc Daesung "szem-mosolyod" fellépésed

7. nap: Kedvenc "panda szemű Seungri" képed

Jó, leesett minden. Valami szemfétises ember kihívását töltöm éppen. Igen, nekem is tetszenek az ázsiai szemek, meg minden, de nap, mint nap ezzel kell foglalkozni? Tényleg? Itt legalátt normálisan van megfogalmazva és a kedvenc képemet kéri erről... ami... nincs. Nem tudom, én még sosem gondolkoztam el azon, hogy melyik a kedvenc Taeyang, vagy Daesung szemmosolyom, illetve, hogy melyik a kedvenc képem, amin Seungrinak látszik a "panda szeme". Nyilván az összes kép ilyen, amin nincs lealapozva az az imádnivaló "bőrönd" a szeme alatt. Itt van róla pár kép, a jól megszokott módon, mert nem szeretném végigkutatni az internetet a kedvenc képem után, meg úgysem tudnék csak egyet kiemelni. Seungri maga a kedvencem az édes panda szemeivel együtt. He is my number one, "ultimate bias", best friend and everything.

http://24.media.tumblr.com/9a1c5196787dc4388b45d6d9726e4278/tumblr_n3cqy7vcwH1s0ga5lo2_250.gifhttp://38.media.tumblr.com/f36f6d4700e06033ac15002a76ede25e/tumblr_n3cqy7vcwH1s0ga5lo1_250.gifhttp://24.media.tumblr.com/846bbbd4398cf8a349138c4ba08041b4/tumblr_n3cqy7vcwH1s0ga5lo3_250.gifhttps://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/a2/07/dd/a207dd879c969ce98a48c01ac25f2ef5.jpg
http://4.bp.blogspot.com/-0v2Wp6gbZPM/UQKLP0XPMqI/AAAAAAAAAJA/oiifh8QgOtk/s1600/big-bang-seungri.pnghttp://66.media.tumblr.com/bd87b15d0c2a74d949462736d7d7a28f/tumblr_nk0v0v0Rnj1rtutyso3_500.gifhttp://mirror.dreamersradio.com/img_artikel/25seungri217.png

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.