𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

NU'EST is L.O.V.E | K-pop teszt

2016.08.20. 16:26, Cassie

- Kicsit megkésve, de boldog 10. évfordulót a BIGBANG-nek! -

http://66.media.tumblr.com/4c3ec1074f987940fed3b41d29471006/tumblr_oc5y1fZ8p11uwvk8co1_1280.jpg

Oh! NU'EST! B*sszus, tegnap épp, hogy hazaértem, netezgettem és megláttam a Tumblrön a fantasztikus hírt: a NU'EST visszatér augusztus 29-én! Annnnnnyira örülök neki, mert 1: ez lesz az első comebackünk együtt, 2: vééégre visszatérnek~ nagyon reménykedem ebben a comebackben... ajánlom, hogy a Pledis végre szedje össze magát... oh és 3: NU'EST! ... Pont írtam még Hanának, hogy mindig is kedveltem pár dalukat, nem is értem, hogy miért csak most szerettem meg őket ennyire. Jobb késő, mint soha - ahogy Hana is mondta. Emlékszem, hogy amikor még táncolni jártunk Jennyvel, beszéltük, hogy a "Sleep Talking" táncát megtanuljuk, aztán sajnos nem lett belőle semmi, mert elég hamar véget ért az egész. (Nagyjából 2 táncot tanultunk meg.) Akkor Jenny szerette a NU'EST-et, aminek nem tudom, hogy vége van-e, de gyorsan váltott. Régen több bandát is szeretett és tudtunk róluk beszélni, de amikor már csak a BTS körül forgott neki minden, pláne nem volt közös témánk. A tánc tervezésekor is Aront néztem ki magamnak, pedig nem ismertem a fiúkat. Azt tudtam, hogy két rapper van, JR és Aron. Persze Rent ismertem, ő szerintem egy olyan jelenség, akit nehéz nem ismerni legalább látásból, amikor elgondolkozol rajta, hogy milyen nemű. Aztán végül igazából nem merültünk bele a bandába jobban. Én legalábbis akkor még nem. I have no idea why~! Nem olyan rég nézegettem őket, aztán megint teljesen belebolondultam a "Face" című dalukba. Na és igen, így kezdődött ez a korszakom. Most a Sleep Talkingot hallgatom tőlük sokat. Minden reggel bekapcsolom a tévét, felteszek NU'EST (és/vagy SNUPER) videókat a lejátszási listára és egész nap az megy. Tök jó! Nagyon kíváncsi leszek a mostani visszatérésükre. Remélem ez is egy igazi NU'EST-es perfection lesz. Miért ne lenne? Ez a csapat csak jót tud alkotni. Viszont, Pledis... FIGYELLEK! Esküszöm ha gazdag lennék adnék nekik egy csomó pénzt, de csak ha a NU'EST-re, az Orange Caramelre és az After Schoolra fordítják. (Nincs különösebb problémám a 17-nel sem, de azt már így is nyomatják eléggé a többiekhez képest.)

http://67.media.tumblr.com/b01d4a443a75b63310cac96dfa994ef7/tumblr_nxo3yrnb6t1qg2qi4o2_250.gifhttp://66.media.tumblr.com/b5cd2256bda410fa143803bde6e50e87/tumblr_nxo3yrnb6t1qg2qi4o5_250.gifhttp://67.media.tumblr.com/4b0a4e4772689125aeed280bffe81d4d/tumblr_nxo3yrnb6t1qg2qi4o7_250.gif

ARen! Aron és Ren~ na igen. Ezt szeretném azzal kezdeni, hogy ne nézzetek teljesen hülyének, de annyira megkedveltem az Aron & Ren párost. Kicsit meg is lepett ez magamtól, hiszen én sosem voltam oda az "ilyenekért"... az ilyen yaoizásokért. Ami azt illeti, ez sem ugyanaz, csak mégis szokatlan, hogy kedvelem őket együtt. Az eddigi férfi-férfi shippeléseim csak a barátságig mentek el és ez is, azonban ez annyival "több", hogy ha együtt lennének, akkor aranyosnak találnám őket. Leginkább ezek miatt a "love-hate" megnyilvánulásaik miatt kedvelem őket annyira. A másik fele a dolognak, hogy a bandából mindenki úgy rá van kattanva Renre, de tényleg. Még az is lehet, hogy legbelül nem tekintenek rá 100%-ig férfiként, ami nem hiszem, hogy túlságosan meglepne. xD Mégis, ahogy Ren viselkedik, az biztos, hogy teljesen hetero, még ha olykor a kinézete nem is ezt tükrözi. Egy erőszakos kis hülye, egyébként. Tipikus Skorpió. Mindenkit állandóan üt és ellök magátől, de néha, ha őfelségének megfelel, megengedi, hogy átöleljék és hozzáérjenek, na. xD Ha ő akarja, akkor viszont muszáj! Legbelül imádnivaló, csak ezt soha nem mutogatja... mégis, biztos vagyok benne, hogy azonnal előtörne belőle a leglelkesebb fanboy, ha találkozna Lady Gagával. Úristen, a Lady Gaga imádata valami eszméletlenül édes! Twitteren a bioja a Paparazzi dalszövege, az instagram neve "bornthisren", az ottani képeihez gyakran a dalszövegeit írja, stbstb. Megzabálom, komolyan. Jó, nyilván más idol is rajong különböző sztárokért, de ahogy ő kinyilvánítja ezt, az annyira emberi~ semmi észjátszás, hogy "én is sztár vagyok". Choi Minki egy igazi fanboy.

http://data.whicdn.com/images/253526915/large.gif

Szeretnék most pár nem olyan régen megjelent dalról / klipről szót ejteni röviden... [ Lip 2 Lip | 9MUSES A ] 9MUSES! My dear muses. Nagyon szeretem a 9MUSES-t még mindig, bár azt be kell vallanom, hogy mióta az én Eunjim kilépett, nem igazán vagyok oda értük. Azóta valamiért nem fognak meg annyira sem a klipek, sem a dalok. Nem is csodálom, hiszen az istennőmet már nem láthatom. A napokban megjelent a legújabb alcsapat a 9MUSES A debütáló dala, amit... imádok! Szuper lett és még Sojint is kezdem jobban megkedvelni., pedig eleinte kicsit ellenszenves volt számomra. Itt tetszik az a sajnos rövidre sikerült raprésze. Mindegyik lány szép, ahogy azt már megszokhattuk a múzsáktól és igazi fülbemászó slágert kaptunk "Lip 2 Lip" címmel. A klip is nagyon aranyos! Kár, hogy a végén jön a kellemetlen fordulat. [ That's My Jam | B.A.P ] Ahogy a címe is mondja ennek a dalnak: that's my jam! Kell ennél többet mondanom? Remélem nem, mert nem nagyon tudok. xD Ez nem azért van, mert nincs róla véleményem, csupán annyira tökéletes és úgy lehengereltek a fiúk MEGINT, hogy szótlan vagyok. Kicsit ugyan hiányzik a rosszfiús koncepció tőlük, de annyira nem sírok miatta, mert ők mindenből a legjobbat hozzák ki. [ Boombayah / Whistle | BLACKPINK ] Gondolom többen vártátok már, hogy mit szólok hozzájuk. Tehetséges az összes lány, igazán aranyosak és szépek is. A dalaik és MV-ik azonban csalódást okoztak nekem. Sokkal jobbat vártam, ha már így beharangozták őket. Tűkön ült mindenki, hogy mekkorát szólnak majd. Akkorát szerintem mégsem szóltak. Mindenki odavan értük, a legtöbben tudat alatt szeretik annyira, mert elfogultak, hogy YG csapat, ez szerintem elég egyértelmű. Vártam már őket régóta, de rám nem gyakoroltak akkora hatást, hogy le legyek nyűgözve. Mindenesetre én reménykedem, hogy ezután jobb dalaik jönnek ki. A klip végülis nem rossz, a dal viszont semmi különleges. Nem mondom, hogy rossz, de annyira nem HÚDETÖKÉLY, amennyire odavan érte mindenki. Legalább nem cukimukik lánycsapat végre, szóval még bízom bennük és várom, hogy lenyűgözzenek. Tehetségük van, csak jó dalaik nincsnek még. Jennie rapje bejött, bár tagadhatatlan, hogy eléggé hajaz CL-re. A kedvenceim Jisoo és Rosé. Ha pedig a két dal közül kell választani, akkor a Boombayah jobb lett egy fokkal. Aztán ki tudja? Lehet idővel hozzászokom mind a kettőhöz és meg is szeretem azokat. [ How's This? | HyunA ] Erről röviden annyit mondanék, hogy az MV... érdekes, nem is foglalkoznék vele. Először nagyon nem tetszett a dal, annyira szétesett nekem az egész. Szép lassan viszont, hogy megnéztem a táncvideót, ami szintén nem tetszett, de a szám maga egyre élvezhetőbbé vált. Aztán amikor a SNUPER egy videóban úgymond "bemutatta" azt, megint meghallgattam és még ha nem is Hyuna legjobb dala, egészen megszoktam.

https://49.media.tumblr.com/18ff736322502867c76eee6070a01db4/tumblr_o3yf8gVrqb1udnky8o3_500.gif

Neki is látnék annak a 100 kérdéses K-pop tesztnek. Az eleje valamennyire élvezhető és érdekes kérdéseket tartalmaz, de a vége szerintem elég uncsi, főleg nálam, mert a legtöbb ott felsorolt csapat nem mozgat meg túl sok mindent bennem, vagy még nem néztem utánuk eléggé. A 44. kérdés utániak tehát ha érdekelnek, akkor a bővebbenre kattintva elolvashatod őket, de előre szólok, hogy nem lesz nagy szám. Saját fordítás! Ha elviszed, szólj és írd ki a forrást!

001. Mikor kezdtél K-popot hallgatni? 2009 nyarán kezdtem hallgatni a Lollipopot a BIGBANG-től és a 2NE1-től, de kpopperré 2012 őszén váltam.
002. Első csapat akiket hallgattál / szerettél? BIGBANG. Nagyon lojális típus vagyok, főleg a királyokhoz.
003. A fiú- vagy lánycsapatokat részesíted előnyben? Nem válogatok tudatosan, de úgy összességében szerintem több lánycsapatot kedveltem meg, mint fiút és őket könnyebben is. Mostanában azonban nagyon taszítanak az újabban debütáltak. Az A.KOR volt még számomra az utolsó, akikben láttam valamit. Most copy-paste cukimuki koncepciós az összes. Unalmas és irritáló. 5-öt kapásból fel tudnék sorolni, akik mostanában debütáltak és így tekintek rájuk, kezdve a GFrienddel (bár szeretem pár dalukat), folytatva az Oh My Girllel, áthaladva az IOI-on és a Lovelyz-en, kilyukadva a Gugudannál. A fiúcsapatok pedig ugyanez csak az bad boy / "menő csávó" koncepciós copy-paste.
004. Kedvenc lánycsapat? A.KOR
005. Kedvenc fiúcsapat? BIGBANG & SNUPER
006. Kedvenc női szólóénekes? Minzy & Jessica, valamint Hyorin (SISTAR), Ahn Jiyoung (A.KOR), Hyuna... bár a legutóbbi elvileg rapper. Olyan kedvenc szólóénekesem nem igazán van, aki nem egy bandának a (volt) tagja.
007. Kedvenc férfi szólóénekes? Ugyanaz a helyzet, mint amit az előbb említettem. Daesung (BIGBANG), Chen (EXO), Youngjae & Daehyun (B.A.P).
008. Top 3 csapat? Az első biztos, hogy a BIGBANG és a SNUPER egy döntetlennel, de utána nehéz dolgom van. SS501, A.KOR, Orange Caramel, mostanában egyre feljebb kerül a NU'EST is.
009. Kedvenc K-pop dal? Heartbreaker
010. Kedvenc vidám K-pop dal? Ezen még így nem gondolkoztam el, de az Orange Caramel dalokat említeném meg. Például a Catallena, My Copycat, esetleg a Shall We Dance a SNUPER-től, a Sleep Talking (NU'EST), vagy a B.A.P Feel So Good-ja, ha már a címe is erre utal.
011. Kedvenc szomorú K-pop dal? Talán a Haru Haru, de nehéz választani itt is.
012. Kedvenc korhatáros* K-pop dal? 9MUSES - Wild jut eszembe először így hirtelen, bár nem igazán értem, hogy miért 19-es.
013. Kedvenc eddig megjelent 2016-os K-pop dal? Nem nehéz választani~ You=Heaven a SNUPER-től.
014. Kedvenc debütálás? BIGBANG. Nyilván. A K-pop világának legjobb pillanata volt.
015. Kedvenc eddigi 2016-os debütálás? Nem igazán figyelek oda ezekre. Blackpink, gondolom. Róluk tudok egyedül, hogy 2016-ban debütáltak. xD
016. Kedvenc eddig megjelent 2016-os MV? You=Heaven... és előre ki merem jelenteni, hogy a "Canvas" is ütni fog.
017. Kedvenc MV? Aigoo már! Nem nagyon vannak nekem ilyenek. Legyen a My Copycat az Orange Carameltől. Kétségtelen, hogy látványos, színes, aranyos és végtelenül kreatív. A Pledis nem egy amatőr ilyen értelemben, csak törődjön már jobban az előadóival... és a promóciókkal!
018. Kedvenc album / mini album? Az összes BIGBANG album maga a zsenialitás.
019. Kedvenc eddig megjelent 2016-os album / mini album? A SNUPER-től a "Compass" csak single album, szóval még várok a NU'EST "Canvas"-ére, mielőtt választok. :D
020. Bias csapatod? SNUPER
021. Ultimate biasod? Suhyun (SNUPER)
022. Kedvenc animációd az ultimate biasodról? Kedvencem? Az összes! EZ biztos, hogy az egyik kedvencem... az a mosoly... az, hogy mindig nevet~! ♥ [ szemek, mosoly, mosoly, mosoly, angyal, angyal, drága, bolond, cukiság ... stb. ]
023. Kedvenc képed az ultimate biasodról? A képekkel kapcsolatban ugyanez a helyzet. Cicám~ most ez a kép volt kéznél, de egyébként tényleg felsorolhatatlan. Az összes képet imádom, amin nevet és mosolyog... vagy csak úgy rajta van. xD [ pinky pinky, perfect, precious, style, dear, flawless, smile, cheonguk, why does that look like a condom, handsome, omfg, puppy eyes, sweetheart ... stb. ]
024. Kedvenc dolgod a biasoddal kapcsolatban? A nevetése! Az, hogy mindig mosolyog és nevet. Állandóan hülyéskedik és ez a hangulat ami belőle árad, rám is képes átragadni és óriási mosolyt csal az arcomra, meg mindenkiére. Mindenkivel képes megtalálni a közös hangot, annyira barátságos és kedves ember. Túl jó és önzetlen ehhez a világhoz, na. A másik dolog az a titkos tetoválás, ami a mellkasán van, de úgy őrzi a nagyérdemű elől, mintha a jelszavát tetováltatta volna oda, vagy nem tudom. Nagyon szeretném látni, mert odavagyok a tetoválásokért. A harmadik pedig a homloka! A szintén titkos homlok! Nem tudom mi lehet azon annyira durva, hogy soha semmilyen körülmények között nem engedi láttatni a homlokát. Állandóan eltakarja a frufruja. A egyik Snuper Self Cam részben fel volt csatolva a frufruja, mert épp csinálták a haját, vagy a sminkjét és komolyan kicenzuráztatta a fejét. Jót nevettem azon.
025. A jelenlegi biasod az elejétől kezdve az volt? Nem. Amikor megismerkedtem a K-poppal, még alig lehetett tervben a SNUPER.
026. Top 10 biasod? Ez elég változékony. Sosem tudtam konkrétan meghatározni a sorrendemet. Most igyekeztem összehozni egyet és egy bandából csak egy tagot kiemelni. Az első biztos, a BIGBANG tagok pedig azért nincsenek itt, mert többek számomra biasoknál. Suhyun (SNUPER), Kemy (A.KOR), Hyunjoong (SS501), Ren (NU'EST), Youngjae (B.A.P), Eunji (9MUSES), Lizzy (AS / OC), Dasom (SISTAR), Taemin (SHINee), Serri (Dalshabet).
027. Cserélted már le 3-nál többször a biasodat egy csapatban? Azt hiszem igen.
028. Ha igen, melyik csapat volt és kik voltak azok a tagok? Orange Caramel: Nana volt az első, aztán igazából nem is tudom ki következett, vagy nevezhető-e ez annak, de nagyon megkedveltem Lizzyt, meg Rainát is, szóval most választani se nagyon tudok kedvencet. After School: Majdnem ugyanez a helyzet. Nana volt az első, vele ismertem meg a csapatot. Aztán Kahi, Jungah, végül ennél a csapatnál is Raina és Lizzy lettek. SISTAR: Bora volt az első, ugyanis én általában a rappereket kedvelem meg először, aztán Hyorin lett, végül Dasom mellett kötöttem ki. SNSD: Taeyeon volt az első, akit megkedveltem a hangja miatt a Mr.Mr-ben. Ezután Tiffany egy rövid ideig, Sunny is kb annyi ideig, aztán Seohyun és Sooyoung, végül miután Jessica kilépett, ő lett az. Ha úgy vesszük, még mindig mondhatjuk Seohyunt, mert Jessica már nem tag.
029. Kedvenc shiped? Suhyun & Woosung (SNUPER), ARen (NU'EST)
030. Shippeled az “anyát és apát” a kedvenc csapatodban? Nem tudom kik ők.
031. Ki az anya és az apa a kedvenc csapatodban? Nem tudom. Talán Taewoongot mondanám az anyának és esetleg Woosung az apa. xD
032. Általában kiket kedvelsz meg egy csapatban; leaderek, maknaek, kedvcsinálók, vokalisták, rapperek, “anyák”, “apák”, angolosok, dobos, gitáros, zongorista? Rapperek, ez egyértelmű számomra.
033. Ha a biasod összejönne valakivel, hogy reagálnál? *odasétál a lányhoz, a vállára könyököl lazán* "Nagyon vigyázz erre a kincsre. Figyelni foglak!"
034. Hogy reagálnál, ha a biasodról kiderülne, hogy a saját neméhez vonzódik? "Hajrá Woosung, vesd be magad!" LOL, jk... nyilván nem foglalkoznék vele. Ez az ő magánügye és attól, hogy mondjuk a saját neméhez vonzódna, semmiben nem változna a szememben.
035. Szerinted van olyan idol, aki a saját neméhez vonzódik? Van egy pár idol a K-pop világában, lehetséges, hogy akad köztük.
036. Ha igen, ki? Nem tudom, nem is érdekel.
037. Top 3 kedvenc csapat? Ez a kérdés nem az előbb volt? De.
038. Kedvenc K-pop blog? Nem igazán van kedvencem.
039. Kedvenc történetes K-pop blog? Nincs, nem olvasok fanfictionöket.
040. Kedvenc korhatáros* K-pop blog? Pláne.
041. Kedvenc K-pop fanfiction? Lépj vissza kettőt.
042. Kedvenc show K-pop idolokkal? Húúú~ na~ a Running Man a kedvenc koreai show-m. Imádom az összes műsorvezetőt és azokat a játékos feladatokat, valamint az érdekes, vicces koncepciókat. A kedvenc részem, amikor a BIGBANG vett részt benne és a vágyam, hogy a SNUPER és a NU'EST is szerepeljen benne.
043. Melyiket szereted jobban; ha “oppának” hívhatsz valakit vagy ha téged hívnak “noonának”? Más szóval az idősebb, vagy fiatalabb pasikat szeretem-e jobban? Tetszik a "noona" megszólítás, mert akkor egy pici hatalmat érzek, de egyébként nem szeretem, ha bárki fiatalabb nálam. xD Másrészt, mivel a fiúk jóóóóval később érnek, az 5 év a minimum, amivel idősebbnek kell lennie a férfinak, főleg egy párkapcsolatban. Maradok az oppánál, bár nem használom gyakran. *integet Sebin és Ren dongsaengnek*
044. Szerinted az a cukibb, ha a K-pop idolok beszélik a nyelvedet vagy ha nem beszélik, de próbálkoznak vele? Az én nyelvemet ugyan egy idol sem fogja beszélni soha... (lol)... de gondolom ez most az angol nyelvre vonatkozott. Örülnék neki, ha az idolok legalább azt realizálnák, hogy Magyarország létezik *sends kisses to VIXX, Teen Top, Boys Republic and Block B*, nemhogy még a magyart beszéljék. Az angollal kapcsolatban pedig, szerintem pozitív, ha egy idol beszéli, ugyanis nemzetközi rajongók mindig vannak. Aranyos, amikor próbálkoznak vele (lásd: Seungri), de én szeretem, ha valamennyire azért megérti mit, miért, merre, hogyan.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre