𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

NU'EST is L.O.V.E | K-pop teszt

2016.08.20. 16:26, Cassie

- Kicsit megkésve, de boldog 10. évfordulót a BIGBANG-nek! -

http://66.media.tumblr.com/4c3ec1074f987940fed3b41d29471006/tumblr_oc5y1fZ8p11uwvk8co1_1280.jpg

Oh! NU'EST! B*sszus, tegnap épp, hogy hazaértem, netezgettem és megláttam a Tumblrön a fantasztikus hírt: a NU'EST visszatér augusztus 29-én! Annnnnnyira örülök neki, mert 1: ez lesz az első comebackünk együtt, 2: vééégre visszatérnek~ nagyon reménykedem ebben a comebackben... ajánlom, hogy a Pledis végre szedje össze magát... oh és 3: NU'EST! ... Pont írtam még Hanának, hogy mindig is kedveltem pár dalukat, nem is értem, hogy miért csak most szerettem meg őket ennyire. Jobb késő, mint soha - ahogy Hana is mondta. Emlékszem, hogy amikor még táncolni jártunk Jennyvel, beszéltük, hogy a "Sleep Talking" táncát megtanuljuk, aztán sajnos nem lett belőle semmi, mert elég hamar véget ért az egész. (Nagyjából 2 táncot tanultunk meg.) Akkor Jenny szerette a NU'EST-et, aminek nem tudom, hogy vége van-e, de gyorsan váltott. Régen több bandát is szeretett és tudtunk róluk beszélni, de amikor már csak a BTS körül forgott neki minden, pláne nem volt közös témánk. A tánc tervezésekor is Aront néztem ki magamnak, pedig nem ismertem a fiúkat. Azt tudtam, hogy két rapper van, JR és Aron. Persze Rent ismertem, ő szerintem egy olyan jelenség, akit nehéz nem ismerni legalább látásból, amikor elgondolkozol rajta, hogy milyen nemű. Aztán végül igazából nem merültünk bele a bandába jobban. Én legalábbis akkor még nem. I have no idea why~! Nem olyan rég nézegettem őket, aztán megint teljesen belebolondultam a "Face" című dalukba. Na és igen, így kezdődött ez a korszakom. Most a Sleep Talkingot hallgatom tőlük sokat. Minden reggel bekapcsolom a tévét, felteszek NU'EST (és/vagy SNUPER) videókat a lejátszási listára és egész nap az megy. Tök jó! Nagyon kíváncsi leszek a mostani visszatérésükre. Remélem ez is egy igazi NU'EST-es perfection lesz. Miért ne lenne? Ez a csapat csak jót tud alkotni. Viszont, Pledis... FIGYELLEK! Esküszöm ha gazdag lennék adnék nekik egy csomó pénzt, de csak ha a NU'EST-re, az Orange Caramelre és az After Schoolra fordítják. (Nincs különösebb problémám a 17-nel sem, de azt már így is nyomatják eléggé a többiekhez képest.)

http://67.media.tumblr.com/b01d4a443a75b63310cac96dfa994ef7/tumblr_nxo3yrnb6t1qg2qi4o2_250.gifhttp://66.media.tumblr.com/b5cd2256bda410fa143803bde6e50e87/tumblr_nxo3yrnb6t1qg2qi4o5_250.gifhttp://67.media.tumblr.com/4b0a4e4772689125aeed280bffe81d4d/tumblr_nxo3yrnb6t1qg2qi4o7_250.gif

ARen! Aron és Ren~ na igen. Ezt szeretném azzal kezdeni, hogy ne nézzetek teljesen hülyének, de annyira megkedveltem az Aron & Ren párost. Kicsit meg is lepett ez magamtól, hiszen én sosem voltam oda az "ilyenekért"... az ilyen yaoizásokért. Ami azt illeti, ez sem ugyanaz, csak mégis szokatlan, hogy kedvelem őket együtt. Az eddigi férfi-férfi shippeléseim csak a barátságig mentek el és ez is, azonban ez annyival "több", hogy ha együtt lennének, akkor aranyosnak találnám őket. Leginkább ezek miatt a "love-hate" megnyilvánulásaik miatt kedvelem őket annyira. A másik fele a dolognak, hogy a bandából mindenki úgy rá van kattanva Renre, de tényleg. Még az is lehet, hogy legbelül nem tekintenek rá 100%-ig férfiként, ami nem hiszem, hogy túlságosan meglepne. xD Mégis, ahogy Ren viselkedik, az biztos, hogy teljesen hetero, még ha olykor a kinézete nem is ezt tükrözi. Egy erőszakos kis hülye, egyébként. Tipikus Skorpió. Mindenkit állandóan üt és ellök magátől, de néha, ha őfelségének megfelel, megengedi, hogy átöleljék és hozzáérjenek, na. xD Ha ő akarja, akkor viszont muszáj! Legbelül imádnivaló, csak ezt soha nem mutogatja... mégis, biztos vagyok benne, hogy azonnal előtörne belőle a leglelkesebb fanboy, ha találkozna Lady Gagával. Úristen, a Lady Gaga imádata valami eszméletlenül édes! Twitteren a bioja a Paparazzi dalszövege, az instagram neve "bornthisren", az ottani képeihez gyakran a dalszövegeit írja, stbstb. Megzabálom, komolyan. Jó, nyilván más idol is rajong különböző sztárokért, de ahogy ő kinyilvánítja ezt, az annyira emberi~ semmi észjátszás, hogy "én is sztár vagyok". Choi Minki egy igazi fanboy.

http://data.whicdn.com/images/253526915/large.gif

Szeretnék most pár nem olyan régen megjelent dalról / klipről szót ejteni röviden... [ Lip 2 Lip | 9MUSES A ] 9MUSES! My dear muses. Nagyon szeretem a 9MUSES-t még mindig, bár azt be kell vallanom, hogy mióta az én Eunjim kilépett, nem igazán vagyok oda értük. Azóta valamiért nem fognak meg annyira sem a klipek, sem a dalok. Nem is csodálom, hiszen az istennőmet már nem láthatom. A napokban megjelent a legújabb alcsapat a 9MUSES A debütáló dala, amit... imádok! Szuper lett és még Sojint is kezdem jobban megkedvelni., pedig eleinte kicsit ellenszenves volt számomra. Itt tetszik az a sajnos rövidre sikerült raprésze. Mindegyik lány szép, ahogy azt már megszokhattuk a múzsáktól és igazi fülbemászó slágert kaptunk "Lip 2 Lip" címmel. A klip is nagyon aranyos! Kár, hogy a végén jön a kellemetlen fordulat. [ That's My Jam | B.A.P ] Ahogy a címe is mondja ennek a dalnak: that's my jam! Kell ennél többet mondanom? Remélem nem, mert nem nagyon tudok. xD Ez nem azért van, mert nincs róla véleményem, csupán annyira tökéletes és úgy lehengereltek a fiúk MEGINT, hogy szótlan vagyok. Kicsit ugyan hiányzik a rosszfiús koncepció tőlük, de annyira nem sírok miatta, mert ők mindenből a legjobbat hozzák ki. [ Boombayah / Whistle | BLACKPINK ] Gondolom többen vártátok már, hogy mit szólok hozzájuk. Tehetséges az összes lány, igazán aranyosak és szépek is. A dalaik és MV-ik azonban csalódást okoztak nekem. Sokkal jobbat vártam, ha már így beharangozták őket. Tűkön ült mindenki, hogy mekkorát szólnak majd. Akkorát szerintem mégsem szóltak. Mindenki odavan értük, a legtöbben tudat alatt szeretik annyira, mert elfogultak, hogy YG csapat, ez szerintem elég egyértelmű. Vártam már őket régóta, de rám nem gyakoroltak akkora hatást, hogy le legyek nyűgözve. Mindenesetre én reménykedem, hogy ezután jobb dalaik jönnek ki. A klip végülis nem rossz, a dal viszont semmi különleges. Nem mondom, hogy rossz, de annyira nem HÚDETÖKÉLY, amennyire odavan érte mindenki. Legalább nem cukimukik lánycsapat végre, szóval még bízom bennük és várom, hogy lenyűgözzenek. Tehetségük van, csak jó dalaik nincsnek még. Jennie rapje bejött, bár tagadhatatlan, hogy eléggé hajaz CL-re. A kedvenceim Jisoo és Rosé. Ha pedig a két dal közül kell választani, akkor a Boombayah jobb lett egy fokkal. Aztán ki tudja? Lehet idővel hozzászokom mind a kettőhöz és meg is szeretem azokat. [ How's This? | HyunA ] Erről röviden annyit mondanék, hogy az MV... érdekes, nem is foglalkoznék vele. Először nagyon nem tetszett a dal, annyira szétesett nekem az egész. Szép lassan viszont, hogy megnéztem a táncvideót, ami szintén nem tetszett, de a szám maga egyre élvezhetőbbé vált. Aztán amikor a SNUPER egy videóban úgymond "bemutatta" azt, megint meghallgattam és még ha nem is Hyuna legjobb dala, egészen megszoktam.

https://49.media.tumblr.com/18ff736322502867c76eee6070a01db4/tumblr_o3yf8gVrqb1udnky8o3_500.gif

Neki is látnék annak a 100 kérdéses K-pop tesztnek. Az eleje valamennyire élvezhető és érdekes kérdéseket tartalmaz, de a vége szerintem elég uncsi, főleg nálam, mert a legtöbb ott felsorolt csapat nem mozgat meg túl sok mindent bennem, vagy még nem néztem utánuk eléggé. A 44. kérdés utániak tehát ha érdekelnek, akkor a bővebbenre kattintva elolvashatod őket, de előre szólok, hogy nem lesz nagy szám. Saját fordítás! Ha elviszed, szólj és írd ki a forrást!

001. Mikor kezdtél K-popot hallgatni? 2009 nyarán kezdtem hallgatni a Lollipopot a BIGBANG-től és a 2NE1-től, de kpopperré 2012 őszén váltam.
002. Első csapat akiket hallgattál / szerettél? BIGBANG. Nagyon lojális típus vagyok, főleg a királyokhoz.
003. A fiú- vagy lánycsapatokat részesíted előnyben? Nem válogatok tudatosan, de úgy összességében szerintem több lánycsapatot kedveltem meg, mint fiút és őket könnyebben is. Mostanában azonban nagyon taszítanak az újabban debütáltak. Az A.KOR volt még számomra az utolsó, akikben láttam valamit. Most copy-paste cukimuki koncepciós az összes. Unalmas és irritáló. 5-öt kapásból fel tudnék sorolni, akik mostanában debütáltak és így tekintek rájuk, kezdve a GFrienddel (bár szeretem pár dalukat), folytatva az Oh My Girllel, áthaladva az IOI-on és a Lovelyz-en, kilyukadva a Gugudannál. A fiúcsapatok pedig ugyanez csak az bad boy / "menő csávó" koncepciós copy-paste.
004. Kedvenc lánycsapat? A.KOR
005. Kedvenc fiúcsapat? BIGBANG & SNUPER
006. Kedvenc női szólóénekes? Minzy & Jessica, valamint Hyorin (SISTAR), Ahn Jiyoung (A.KOR), Hyuna... bár a legutóbbi elvileg rapper. Olyan kedvenc szólóénekesem nem igazán van, aki nem egy bandának a (volt) tagja.
007. Kedvenc férfi szólóénekes? Ugyanaz a helyzet, mint amit az előbb említettem. Daesung (BIGBANG), Chen (EXO), Youngjae & Daehyun (B.A.P).
008. Top 3 csapat? Az első biztos, hogy a BIGBANG és a SNUPER egy döntetlennel, de utána nehéz dolgom van. SS501, A.KOR, Orange Caramel, mostanában egyre feljebb kerül a NU'EST is.
009. Kedvenc K-pop dal? Heartbreaker
010. Kedvenc vidám K-pop dal? Ezen még így nem gondolkoztam el, de az Orange Caramel dalokat említeném meg. Például a Catallena, My Copycat, esetleg a Shall We Dance a SNUPER-től, a Sleep Talking (NU'EST), vagy a B.A.P Feel So Good-ja, ha már a címe is erre utal.
011. Kedvenc szomorú K-pop dal? Talán a Haru Haru, de nehéz választani itt is.
012. Kedvenc korhatáros* K-pop dal? 9MUSES - Wild jut eszembe először így hirtelen, bár nem igazán értem, hogy miért 19-es.
013. Kedvenc eddig megjelent 2016-os K-pop dal? Nem nehéz választani~ You=Heaven a SNUPER-től.
014. Kedvenc debütálás? BIGBANG. Nyilván. A K-pop világának legjobb pillanata volt.
015. Kedvenc eddigi 2016-os debütálás? Nem igazán figyelek oda ezekre. Blackpink, gondolom. Róluk tudok egyedül, hogy 2016-ban debütáltak. xD
016. Kedvenc eddig megjelent 2016-os MV? You=Heaven... és előre ki merem jelenteni, hogy a "Canvas" is ütni fog.
017. Kedvenc MV? Aigoo már! Nem nagyon vannak nekem ilyenek. Legyen a My Copycat az Orange Carameltől. Kétségtelen, hogy látványos, színes, aranyos és végtelenül kreatív. A Pledis nem egy amatőr ilyen értelemben, csak törődjön már jobban az előadóival... és a promóciókkal!
018. Kedvenc album / mini album? Az összes BIGBANG album maga a zsenialitás.
019. Kedvenc eddig megjelent 2016-os album / mini album? A SNUPER-től a "Compass" csak single album, szóval még várok a NU'EST "Canvas"-ére, mielőtt választok. :D
020. Bias csapatod? SNUPER
021. Ultimate biasod? Suhyun (SNUPER)
022. Kedvenc animációd az ultimate biasodról? Kedvencem? Az összes! EZ biztos, hogy az egyik kedvencem... az a mosoly... az, hogy mindig nevet~! ♥ [ szemek, mosoly, mosoly, mosoly, angyal, angyal, drága, bolond, cukiság ... stb. ]
023. Kedvenc képed az ultimate biasodról? A képekkel kapcsolatban ugyanez a helyzet. Cicám~ most ez a kép volt kéznél, de egyébként tényleg felsorolhatatlan. Az összes képet imádom, amin nevet és mosolyog... vagy csak úgy rajta van. xD [ pinky pinky, perfect, precious, style, dear, flawless, smile, cheonguk, why does that look like a condom, handsome, omfg, puppy eyes, sweetheart ... stb. ]
024. Kedvenc dolgod a biasoddal kapcsolatban? A nevetése! Az, hogy mindig mosolyog és nevet. Állandóan hülyéskedik és ez a hangulat ami belőle árad, rám is képes átragadni és óriási mosolyt csal az arcomra, meg mindenkiére. Mindenkivel képes megtalálni a közös hangot, annyira barátságos és kedves ember. Túl jó és önzetlen ehhez a világhoz, na. A másik dolog az a titkos tetoválás, ami a mellkasán van, de úgy őrzi a nagyérdemű elől, mintha a jelszavát tetováltatta volna oda, vagy nem tudom. Nagyon szeretném látni, mert odavagyok a tetoválásokért. A harmadik pedig a homloka! A szintén titkos homlok! Nem tudom mi lehet azon annyira durva, hogy soha semmilyen körülmények között nem engedi láttatni a homlokát. Állandóan eltakarja a frufruja. A egyik Snuper Self Cam részben fel volt csatolva a frufruja, mert épp csinálták a haját, vagy a sminkjét és komolyan kicenzuráztatta a fejét. Jót nevettem azon.
025. A jelenlegi biasod az elejétől kezdve az volt? Nem. Amikor megismerkedtem a K-poppal, még alig lehetett tervben a SNUPER.
026. Top 10 biasod? Ez elég változékony. Sosem tudtam konkrétan meghatározni a sorrendemet. Most igyekeztem összehozni egyet és egy bandából csak egy tagot kiemelni. Az első biztos, a BIGBANG tagok pedig azért nincsenek itt, mert többek számomra biasoknál. Suhyun (SNUPER), Kemy (A.KOR), Hyunjoong (SS501), Ren (NU'EST), Youngjae (B.A.P), Eunji (9MUSES), Lizzy (AS / OC), Dasom (SISTAR), Taemin (SHINee), Serri (Dalshabet).
027. Cserélted már le 3-nál többször a biasodat egy csapatban? Azt hiszem igen.
028. Ha igen, melyik csapat volt és kik voltak azok a tagok? Orange Caramel: Nana volt az első, aztán igazából nem is tudom ki következett, vagy nevezhető-e ez annak, de nagyon megkedveltem Lizzyt, meg Rainát is, szóval most választani se nagyon tudok kedvencet. After School: Majdnem ugyanez a helyzet. Nana volt az első, vele ismertem meg a csapatot. Aztán Kahi, Jungah, végül ennél a csapatnál is Raina és Lizzy lettek. SISTAR: Bora volt az első, ugyanis én általában a rappereket kedvelem meg először, aztán Hyorin lett, végül Dasom mellett kötöttem ki. SNSD: Taeyeon volt az első, akit megkedveltem a hangja miatt a Mr.Mr-ben. Ezután Tiffany egy rövid ideig, Sunny is kb annyi ideig, aztán Seohyun és Sooyoung, végül miután Jessica kilépett, ő lett az. Ha úgy vesszük, még mindig mondhatjuk Seohyunt, mert Jessica már nem tag.
029. Kedvenc shiped? Suhyun & Woosung (SNUPER), ARen (NU'EST)
030. Shippeled az “anyát és apát” a kedvenc csapatodban? Nem tudom kik ők.
031. Ki az anya és az apa a kedvenc csapatodban? Nem tudom. Talán Taewoongot mondanám az anyának és esetleg Woosung az apa. xD
032. Általában kiket kedvelsz meg egy csapatban; leaderek, maknaek, kedvcsinálók, vokalisták, rapperek, “anyák”, “apák”, angolosok, dobos, gitáros, zongorista? Rapperek, ez egyértelmű számomra.
033. Ha a biasod összejönne valakivel, hogy reagálnál? *odasétál a lányhoz, a vállára könyököl lazán* "Nagyon vigyázz erre a kincsre. Figyelni foglak!"
034. Hogy reagálnál, ha a biasodról kiderülne, hogy a saját neméhez vonzódik? "Hajrá Woosung, vesd be magad!" LOL, jk... nyilván nem foglalkoznék vele. Ez az ő magánügye és attól, hogy mondjuk a saját neméhez vonzódna, semmiben nem változna a szememben.
035. Szerinted van olyan idol, aki a saját neméhez vonzódik? Van egy pár idol a K-pop világában, lehetséges, hogy akad köztük.
036. Ha igen, ki? Nem tudom, nem is érdekel.
037. Top 3 kedvenc csapat? Ez a kérdés nem az előbb volt? De.
038. Kedvenc K-pop blog? Nem igazán van kedvencem.
039. Kedvenc történetes K-pop blog? Nincs, nem olvasok fanfictionöket.
040. Kedvenc korhatáros* K-pop blog? Pláne.
041. Kedvenc K-pop fanfiction? Lépj vissza kettőt.
042. Kedvenc show K-pop idolokkal? Húúú~ na~ a Running Man a kedvenc koreai show-m. Imádom az összes műsorvezetőt és azokat a játékos feladatokat, valamint az érdekes, vicces koncepciókat. A kedvenc részem, amikor a BIGBANG vett részt benne és a vágyam, hogy a SNUPER és a NU'EST is szerepeljen benne.
043. Melyiket szereted jobban; ha “oppának” hívhatsz valakit vagy ha téged hívnak “noonának”? Más szóval az idősebb, vagy fiatalabb pasikat szeretem-e jobban? Tetszik a "noona" megszólítás, mert akkor egy pici hatalmat érzek, de egyébként nem szeretem, ha bárki fiatalabb nálam. xD Másrészt, mivel a fiúk jóóóóval később érnek, az 5 év a minimum, amivel idősebbnek kell lennie a férfinak, főleg egy párkapcsolatban. Maradok az oppánál, bár nem használom gyakran. *integet Sebin és Ren dongsaengnek*
044. Szerinted az a cukibb, ha a K-pop idolok beszélik a nyelvedet vagy ha nem beszélik, de próbálkoznak vele? Az én nyelvemet ugyan egy idol sem fogja beszélni soha... (lol)... de gondolom ez most az angol nyelvre vonatkozott. Örülnék neki, ha az idolok legalább azt realizálnák, hogy Magyarország létezik *sends kisses to VIXX, Teen Top, Boys Republic and Block B*, nemhogy még a magyart beszéljék. Az angollal kapcsolatban pedig, szerintem pozitív, ha egy idol beszéli, ugyanis nemzetközi rajongók mindig vannak. Aranyos, amikor próbálkoznak vele (lásd: Seungri), de én szeretem, ha valamennyire azért megérti mit, miért, merre, hogyan.

Rohanás az álmok után // 10 napos kihívás

2016.06.27. 20:48, Cassie

http://25.media.tumblr.com/tumblr_mddgsrHTzn1qk1emjo8_r3_250.gifhttp://24.media.tumblr.com/tumblr_mddgsrHTzn1qk1emjo2_r1_250.gif
(Jól van, jól van, figyelj inkább biztonságos a vezetésre, mintsem ilyen hülyeségekre...)

~ Hey teddies! Wassuuup? ~ Hétfő van... holnap meg kedd... és szerdán, azaz 29-én kezdődik az elméleti oktatásom az autósiskolában. Kicsit izgulok, pedig nem hiszem, hogy akkora szám lesz. 10-kor kezdődik majd és háromórás lesz. Ami a pozitívum az egészben, hogy tök közel van az egész. Nagyjából 5 perc séta és ott is vagyok a helyszínen. Nem véletlenül oda jelentkeztem. A hátránya a dolognak, hogy közel van minden és mindenki, ezért nem lesz egyszerű dolog a dohányzás a szünetekben. Igen, 20 éves vagyok, de még nem tudja anyum, hogy cigizek. Legalábbis még szemtől szembe nem vallottam be neki, de szerintem ez amolyan nyílt titok, ugyanis írtam már neki például, hogy elszívok egy szálat, meg volt hogy látott is cigizni. Nem beszéltünk még róla, de szerintem tudja, csak próbál tudomást sem venni róla. Mondta még, hogy ha cigiznék, nem tiltaná meg, hiszen ha akarok valamit, akkor titokban úgyis megteszem. Tisztában van vele, hogy a tiltás csak hazugságot szül. Próbálok leszokni. Vagyis, félig próbálkozom. Egy részem szeretné abbahagyni, a másik viszont nem. Bonyolult. Na majd megoldom, nem egy nagy cucc. Amitől félek, hogy nem leszek képes megtanulni a táblákat, szabályokat, meg mindent. Én ugyanis nagyon nem vagyok képes a magolásra. A legnagyobb hülyeség. Azt pedig tudni kell szóról szóra. Majd meglátjuk mi lesz, előbb-utóbb csak átmegyek és szépen lassan meglesz az a jogsi. http://24.media.tumblr.com/tumblr_mddgsrHTzn1qk1emjo18_r1_250.gifAz biztos, hogy nem elsőre, de nyolcadik próbálkozásra talán. Annyira furcsa belegondolni, hogy én vezetek. Többször álmodtam már ezt, és mindig rettegtem, hogy nekimegyek valaminek, vagy nem jól csinálok valamit. Volt amikor megesett az is, de sokszor ügyesen helyt álltam, pedig jogsim sem volt az álmomban. Bevallom, félelemmel tölt el a gondolat, hogy én vezessek és, hogy én irányítom azt a nagy szerkezetet, aminek a becses neve "autó". Egyszerűen elképzelhetetlen számomra. Vagy nagyon béna leszek, vagy nagyon ügyes. Elvileg örökletes, hogy ki milyen sofőr. Én két taxis lánya vagyok... na... azért csak átadtak valamit nekem a tudásukból. Amitől konkrétan f*sok, az az, hogy ismerem magam, tudom mennyire határozatlan vagyok és az nagy hátrány az utakon. Össze kell szednem magam, ha szeretnék vezetni. Ha szeretném megtapasztalni azt a fantasztikus érzést félelem nélkül.

Tudjátok mi jutott eszembe? Hogy még fel sem töltöttem a reakció videót, amit a Ladies' Code "Galaxy" című MV-jéről készítettem. Nagyon senki nem panaszkodott rá, hogy szeretné már látni, most viszont ennyi idő után nem tudom, hogy érdekelne-e még titeket. Rendesen elfelejtettem, mert a videó is elmerült valahol a többi között. Ha szeretnétek még látni, akkor megkeresem és feltöltöm, csak kérlek titeket, akkor kommentben írjatok a bejegyzéshez, hogy még kíváncsiak vagytok-e rá. Amellett egyébként még két MV-ről is készítettem egy reakció videót, amiket szintén felteszek akkor, ha van rá kereslet. Ez mind úgy jutott eszembe, hogy eldöntöttem, a SNUPER comebackjéről, a Compass-ről készítek majd egyet. Előre szólok, hogy lehetséges, hogy úgy láttok majd, ahogy még nem nagyon tettétek, mert értük tényleg nagyon odavagyok, szóval ha sikítok, vagy végigvihogom az egészet, ne lepődjetek meg. Ha már a SNUPER-nél tartunk, elkezdtem egy fanoldalt készíteni róluk, de annyira nincs ihletem a dizájnhoz, hogy az hihetetlen. Már rendesen idegesít, hogy nem tudok mit összehozni. Például szeretnék egy fejlécet készíteni, de egyetlen tagnak mindig ülnie, vagy guggolnia kell, hogy még véletlenül se férjen bele a képbe a feje. Szeretném megnyitni az oldalt még a comeback előtt, de nem biztos, hogy sok kerül rá. Szerintem az új képekből hozok majd össze egy dizit... valahogy. Ó és Hana segít az oldalban, azaz társszerkesztők leszünk, szóval végre ő is visszatér majd a G-Polgárok közé, ha már az előző oldalát sajnos "bezárta". Hanának egyébként Sebin és Woosung a kedvence, míg nekem Sebin, Suhyun és Woosung. Elég jól szót értünk. http://66.media.tumblr.com/77519b33c30b19183d8965f00d5144ff/tumblr_o46aph2VnO1ul2k3ro2_400.gifJaaaj! Ma is megjelent egy teaser kép, méghozzá az én Suhyunomé. Talán az övét vártam a legjobban, hiszen ő az egyik kedvencem, aki egyre csak tör előre azon a bizonyos bias listámon. Imádom a bolondságát és ahogy kinéz ezen a képen, az hihetetlen. Nem is értem, hogy hogyan lehet valaki ennyire tökéletes. Ide vagy ide kattintva megnézhetitek a képet ti is. Ennél is ugyanúgy visszaszámláltunk Hanával és izgatottan vártuk a kép megjelenését, aztán amikor megláttuk, mind a ketten elkezdtünk haldokolni a sok tökéletességtől. A Facebook oldalamon minden nap meg fogom osztani ezeket a képeket és írni hozzá 10 tényt minden egyes fiúról. Eddig Taewoong és Suhyun van meg, de szépen lassan, ahogy mindennap sorban kapjuk a képeket, megismerhetitek a többi tagot is.

Gyorsan megemlíteném az EB-t, hiszen azt sem hagyhatom ki, ha már ennyire odavoltam érte. Sosem rajongtam a fociért. Amikor megtudtam, hogy kijtutottunk az EB-re, úgy voltam vele, hogy egyszeri szerencse volt az egész, de aztán végül bebizonyították nekem, hogy igenis van helyük ott. Amint megtudtam, hogy 2-0-ra győztünk Ausztria ellen, rögtön felfigyeltem rájuk és minden egyes meccs alkalmával értük dobogott a szívem. Már az nagy szó, hogy 44 év után idáig eljutottunk, de még a nyolcaddöntőbe is csoportelsőként kerültünk be. Ott sajnos kiestünk, de számomra akkor is ők a győztesek. Ezután sem leszek egy nagy drukker, de mindig támogatni fogom a válogatottat, ha kijutunk ezután is. Gratulálok a magyar válogatottnak! Ők a legjobbak nekünk, ők a győztesek és ezen semmi nem fog változtatni!

Jelentkeztem koreai tanfolyamra! Ma végre rászántam magam, hogy még egy teendőmnek nekilássak. Jelentkeztem és elvileg majd hamarosan felkeresnek és egyeztetünk. Ahogy néztem, én valószínűleg az augusztus 1-jén induló csoportban leszek. Legszívesebben már most elkezdeném júliusban, de 4-én kezdődik és pont üti egymást az autósiskolával. Mind a kettő reggel lesz. A koreai tanfolyam 9-től, az autósiskola pedig 10-től. Nem is baj, hogy nem csinálom egyszerre mind a kettőt. Júliusban igyekszem megcsinálni a kreszt és az egészségügyet, aztán jöhet a koreai, meg a vezetés. Végülis a koreai is csak 3 óra egy napból, a többi órában szabad vagyok és tudok vezetni. Nem hiszem, hogy gondot fog okozni. A tanfolyam egyébként - ha úgy lesz, ahogy írták - augusztus elsején indul és minden hétközben három óra lesz 9-től 12:15-ig. Kiszámoltam, hogy mivel összesen 40 óra lesz, augusztus 18-ig tart (ja...). Ez most csak egy kezdő tanfolyam, de tervezem, hogy tovább is megyek majd, ha ezzel megvagyok. 40.640 forintba kerül. Láttam máshol olcsóbban, 35 ezerért, de ott csak kb 25 óra volt, szóval ez jobban megéri így. Ah, már kíváncsi vagyok mik várnak rám. Olyan jó lesz azzal foglalkozni, amit szeretek. A rövidtávú terveim között ott van a koreai tanulása, a jogsi megszerzése, melyeknek hamarosan neki is kezdhetek. Ezek mellett a kung-funak is neki fogok kezdeni, ha úgy érzem majd jónak és épp lesz pénzem rá, valamint a tetoválásaim is meglesznek szépen lassan. Viszont ha már a tervekről van szó és arról, hogy miket szeretnék csinálni a közeljövőben, a munkára is ki kell térnem, mert sajnos azt sehogy nem lehet elkerülni. Ezt a sajnost most nem úgy mondom, hogy egy lusta dög vagyok. Az vagyok, oké, de nem azért nem szeretnék dolgozni, mert egy munkakerülő ember vagyok, hanem mert én tanulni szeretnék és utazgatni... csak az életben senki nem kérdezi, hogy mit szeretnél. Küzdened kell, ha azt szeretnéd csinálni, amire vágysz. Oh és a munka, igen, nos, úgy döntöttem, hogy egy ideig nem megyek sehova. Maradok itten és jelentkezni fogok a reptéren valamilyen munkára. Azért pont oda, mert a családban többen dolgoztak ott és ma már minden protekcióval működik. Gondolom nem rögtön, de akár stewardess is lehetek, szóval jobban nem is kezdhetném a világutazást. Az unokatesóm ajánlott egy munkát és majd beszélek vele erről. Nem hiszem, hogy végig ott maradok majd, mert nem az az álmom, de kezdetnek tökéletes lesz és addig véghezvihetek mindent az én kis "teendőim listájáról". Aztán utána vár rám például az Egyesült Államok, mert én mindenképp oda szeretnék menni. Fogok is!

http://37.media.tumblr.com/f561cf6ab24b9a43cb2838cefac28e06/tumblr_n910x3ElNF1qdx3jjo3_500.gif

10 napos kihívás (vagy valami olyasmi)

Ezt a kihívásszerűséget Raug blogján találtam. Szépen el is kértem tőle. Ő fordította le, majd egyben töltötte ki mind a 10 napot. Én szépen lassan fogom ezt megtenni. Ha kihagyok egy napot, itt nem fogok felzárkózni, hanem szépen a saját tempómban írom majd, amikor éppen tudok bejegyzést hozni. Na lássuk.

1. Min gondolkodsz ebben a pillanatban?
Most épp azon, hogy mennyire szeretem a FEMM-et és külön mind a két lányt is. Emily, azaz RiRi egy igazi sokoldalú tehetség. Egy csomó küzdősporthoz ért, emellett tehetséges színésznő, régebben modellkedett, aztán egy metál bandának a tagja volt, most pedig a FEMM-ben énekel. Ráadásul egy nagyon édes lány. El is gondolkoztam hogy lehet valaki ennyire sokoldalú, menő és érdekes személyiség. LuLa pedig az én személyes kedvencem. Biztos vagyok benne, hogy ő is ennyire fantasztikus, csak róla nagyon kevés infót lehet találni a neten, ami kissé elszomorít. Tudom, hogy régen szólóénekes volt, de ennél többet nem nagyon. Ettől függetlenül megfogott és odavagyok érte. Oh és most ami még belevésődött a fejembe, hogy rament fogok enni. (Ha már ilyen japános hangulatban vagyok.) Kaptok egy dalt is a FEMM-től így a végén, ami egyébként RiRi kedvenc FEMM dala. (RiRi a fekete ruhás, LuLa a kék ruhás.)

Friendships / Compass / Bias Tag

2016.06.26. 23:56, Cassie

https://45.media.tumblr.com/048dfab3389ab5f4b2013a5d40b5fa2d/tumblr_o483cc6BLv1v7b8fvo2_540.gif
(Hát nem cukik, így hárman? :3 Nagyon nem vagyok egy iKON fan, de na~ ez azért édi~)

Hello-bello kessziteddik!

Hogy vagytok? Remélem minden olvasóm szuperül van és senki nem lett rosszul ebben a fülledt időben. Én jelenleg szétsülök, annyira meleg van. Nem is értem ki az, aki ezt az időt kedveli. Van olyan? Szörnyű! Sosem bírtam jól a meleget és ez nem változott. A nagy melegben viszont ha mást nem is tudsz csinálni, legalább gondolkozhatsz és ha erőd van, akkor ki is adhatod magadból. Én jelenleg a YG új lánybandáját várom nagyon és gondolkozom rajta, hogy nyissak-e egy fanoldalt nekik. Még nem tudom milyenek lesznek, de - mivel azt mondták, hogy nem hasonlítanak majd a 2NE1-ra - szerintem olyan "menőn szexi" koncepciót kapnak. Ha megfognak majd, akkor én úgy érzem, hogy Jisoo (aki a fenti gifen is van) lesz a kedvencem. Emellett a SNUPER comebackje miatt vagyok feltüzelve egy ideje - ha épp nem a nagy hőség teszi. Na, de elmesélem nektek a pénteki és szombati napomat, beszélek az imént megemlített, általam nagyra becsült hattagú fiúbandáról és az elkövetkező visszatérésükről, valamint a bejegyzés végén egy kis teszt is vár rátok.

Állatkertről / Barátságról röviden

Nem szeretnék sokáig erről beszélni, mert nem volt egy kellemes nap a szombat. Pénteken találkoztam Elishával. Eljött velem beiratkozni az autósiskolába, szóval jövőhét szerdától újra suliba fogok járni egy hétig. Azért csak egy hetes, mert ez egy délelőtti intenzív képzés, ami azt jelenti, hogy az órarendem a következő: szerda, csütörtök, péntek, hétfő, kedd, szerda, csütörtök 10:00-13:00 óráig. Azután pedig majd jelentkeznem kell vizsgára amikor nekem jó, amikor úgy érzem, hogy felkészültem. Ez az elméleti rész és tök őszintén szólva nem igazán értem, hogy mi a további menetrend, mert mondta a nő, hogy majd az elmélet közben lesz orvosi vizsgálat, meg minden. Kicsit ködös az egész, de majd jön, aminek jönnie kell és szépen lassan kitisztulnak a dolgok. Azután elmentünk a Kökibe, mert egeret szerettem volna venni a kígyómnak, de ma sem volt. Kicsit ideges vagyok, ugyanis a csaj se tudta megmondani mikor lesz. Ha nem lesz fagyasztott, biztos, hogy éhenhal a kígyóm. Jó, nyilván megoldom valahogy, mert Cassie mindent megold, de nem lesz egyszerű. Ezután bevásároltunk a Tescoban, hogy az állatkertre meg tudjuk csinálni a szendvicseket. Átmentünk hozzá, mert az közelebb volt és nagyon fülledt lett az idő. Írtam anyumnak és hazafelé a munkából felvett minket, aztán én bepakoltam, majd vissza is vitt anyum hozzájuk. Ott aludtam pénteken. Este persze megnéztünk egy horrorfilmet - megint angolul -, ami szörnyű volt. Mármint nem az angol, hanem a film. Kissé amatőr volt. Ezután néztük a tévét egy kicsit, majd bealudtunk. Fél 6-kor keltünk, amikor már tök világos volt. Emlékszem, felkeltem 4-kor, aztán olyan világos volt, hogy azt hittem elaludtunk, szóval megnéztem az órát, de szerencsémre még vissza tudtam feküdni egy másfél órára. Amikor felkeltünk, összekészültünk gyorsan, aztán elindultunk a Sportkastélyhoz, ahonnan indult a buszunk. 8-kor indultunk el onnan is, majd még pár helyen megálltunk, hogy felvegyük a többieket. Volt vagy 3 órás az út. Az odaúton persze kissé irritált két gyerek. Mikor megérkeztünk, bementünk és elkezdtünk sétálgatni. Mi ketten voltunk először Elishával. Nagyon melegünk volt, főleg annyit sétálgatni volt nehéz. A lényege az egésznek, amin szeretnék túlesni - mert nem szeretek negatív dolgokról beszélni -, hogy rosszul lettem. Legalábbis nagyon melegem volt eleinte, aztán néha meg is fájdult a fejem. Inkább lüktetett egy ideig, aztán Elishával össze is kaptunk, majd előre siettem. Azután amikor újra összegyűlt a csapat, ott eléggé elkezdett lüktetni a fejem és mindig belenyilallt, emellett gyengének éreztem magam. http://data.whicdn.com/images/243881933/large.gifElisha mamája imádnivaló volt, mert sokat segített és végig odafigyelt rám, valamint az anyukája is, meg pár munkatársa. Nagyon hálás voltam és vagyok nekik! Később jobb is lett, de egy ideig szörnyű volt, ami azonban a legjobban meglepett, hogy talán összekaptunk Elishával, de nem gondoltam volna, hogy ennyire sz*rik majd a fejemre. Egyszer nem volt képes megkérdezni később például, hogy jobban vagyok-e, vagy valami. Elment ide-oda és amikor elindultunk vissza a buszhoz oda se jött hozzám. Egyszer sem jött oda, aztán a buszon el is ült mellőlem. Foghatja arra, hogy úgy kényelmesebb volt vagy bármi, de ha nem kaptunk volna össze, ez nem számított volna, tuti ott marad. Az előző alkalommal is én írtam rá, ezzel újra elkezdtünk beszélgetni és azelőtt is, amikor összevesztünk, én vettem neki születésnapjára egy "Friends Forever" feliratú nyakláncot. Meguntam, hogy én rohangálok, meg egyébként is, nem az, hogy nem rohangál utánam, de rendesen egyedül is hagy. Az ilyenért nagyon meg tudok haragudni, ha valaki testileg és lelkileg is magamra hagy. Világ életemben én rohangáltam a barátaim után egyébként is. Nem csoda, hogy idáig jutottam, hogy meguntam a helyzetet és már egy sincs, ráadásul egy kiállhatatlan ember lettem. Én vagyok az undok, az lehet, de az viszont biztos, hogy nem véletlenül váltam ilyenné. Ellenkező esetben azért én nem csináltam volna ezt, biztos nem hagytam volna magára. Mit tudom én, amikor megálltunk a busszal visszafelé, legalább annyit odavetett volna, hogy kimegyek-e cigizni. Végig az volt a fejemben, hogy adok neki esélyt végig, ami az volt, hogy egy jó szót is szóljon hozzám, foglalkozzon velem, de elbaltázta az összeset. Ilyenkor annyira kinyílik a szemem sok mindennel kapcsolatban. Rájöttem, hogy nem nekem való már a "barátosdi". Egyszerűen nem vagyok képes fenntartani egy barátságot és már nem is vágyom rá. Belefáradtam, elegem van, nem kell barát. Újra megpróbáltam ezt a dolgot, mikor kibékültem Elishával, de már akkor is úgy éreztem, hogy ez volt az utolsó esély, hogy képes vagyok-e még a barátkozásra. Hát, mint kiderült, nem. Az állatok aranyosak voltak egyébként. Macit sajnos nem láttam, de a tigrisnél és az oroszlánnál leragadtam, mert gyönyörűek voltak. Még szemeztem is velük. A kígyók is különösen tetszettek, valamint a pingvineket szemléltem sokáig, mert oldalról lehetett benézni a víz alá, ahogy úszkáltak. Édes az összes állat, na. A legcsodásabbak!

A Swingek iránytűje - Compass

Mindjárt SNUPER comeback! Aaaah! Annyira izgatott vagyok már. A SNUPER az egyik kedvenc fiúbandám a háromból és ez lesz az első comebackjük, amit együtt tölthetek majd velük. A fancafe-s oldalukra kikerült egy kép, amely bemutatja a "menetrendet" egészen a comebackig, azaz július 12-ig. Nagyon sajnálom, hogy csak egy single album lesz, mert annyira örülnék már egy teljesnek, de nem leszek telhetetlen, már a gondolatért odavagyok, hogy visszatérnek a srácaim. Nemrég hivatalossá vált a fanclub nevünk, ami nem más, mint a Swing. S, mint Snuper és Wing, mint szárny ugyebár. Szerintem kreatív és aranyos. Örülök, hogy már hivatalosan is kijelenthetem, hogy Swing vagyok. Oh yeah! Na és visszatérve a menetrendre, lássuk mivel is fognak megörvendeztetni minket a fiúk. Muszáj kiírnom legalább magamnak, emlékeztetőként, hogy véletlenül se felejtsem el melyik nap mit kapunk.

https://67.media.tumblr.com/4fc8503f2105b096a9978663217d0198/tumblr_o983xtJx0z1vnvrcwo1_1280.jpgjúnius 27. - Kép: Taewoong
június 28. - Kép: Suhyun
június 29. - Kép: Sangil
június 30. - Kép: Woosung
július 1. - Kép: Sangho
július 4. - Kép: Sebin
július 5. - Videó: SNUPER fotózás
július 7. - MV teaser
július 10. - Titkos napirend
július 11. - V-APP LIVE Visszaszámlálás
július 12. - Comeback: COMPASS

Aish! Most ez így leírva még jobb. Alig várom! Taewoong képe már megjelent itteni idő szerint ma 17-kor, amit a hivatalos Facebookon, vagy a Fancafe-n meg lehet tekinteni. Annyira tetszik a kép! Mondjuk Hanával azért reménykedtünk, hogy nem csak egy kép lesz, hanem egy fotósorozat, de sajnos csak egy-egy képet kapunk majd minden tagról. Sebaj, több, mint a semmi. Legalább egy kicsit enyhíti a szenvedést, melyet a várakozás okoz. Délután 5 előtt Hanával beszélgettünk Facebookon és rendesn visszaszámláltunk és izgatottak voltunk, mintha már a comebacket kapnánk. Sajnos még nem, de mikor a kép megjelent, nagyon örültünk neki. Én amit eddig leszűrtem, hogy valami vidám, nyárias, matrózos koncepciójú comeback lesz. Vagy kalózós, vagy kincskeresős. Valami ilyesmi, ugyanis maga a Compass, azaz "iránytű" cím, a menetrend képe, valamit Taweoong képe is erre enged következtetni. Fú, annyira izgatott vagyok már. Biztos imádni fogom!

Egy valamit muszáj vagyok belátni. A cégük kicsit béna az időzítésekben. Nem is, nagyon béna az időzítésekben. A debütálásukat a legrosszabb időpontra tették, amikor egy csomó banda visszatért. Nyilván akkor nem ők lesznek a legnagyobb szám. Szerintem a debütálást akkor kell intézni, amikor egy kicsit csendesebb a K-pop világ. A másik pedig, hogy most van a BIGBANG-nek a 10. évfordulója, amikor megjelenik egy videó, vagy nem tudom mi... és most kezdik a comebacket is promotálni. Kicsit halaszthatták volna. Már csak attól félek, hogy a YG új lánycsapata pont akkor debütál majd, amikor a SNUPER visszatér. Nagyon remélem, hogy nem így lesz, továbbá, hogy ez alkalommal kicsit jobban megismerik őket és nagyot fog ütni a SNUPER comebackje!

http://25.media.tumblr.com/tumblr_m6llt11d071rqb0c8o2_500.gif

Na és jöjjön akkor a bias tag. Számomra mindig is nehézséget okozott a döntéshozatal. Ez ennél a szituációnál sincsen másképp. Sosem tudtam konkrét bias listát összeállítani. Nekem régebben csak a BIGBANG volt minden értelemben és igaz, hogy ez részben még mindig így van, hiszen nekem ők az elsők, de nem biasként, vagy idolként tekintek rájuk elsősorban. Az embert látom bennük, nem a robotot, akik a cégeknek engedelmeskednek és nonstop gyártják a dalokat / MV-ket. Véleményem szerint, sajnos ez egy nagy gond a K-pop világában, hogy legtöbben csak kirakati bábuként létják az idolokat. Vagyis... nem csak a K-popnál van így, igazából. Nincs olyan sok kedvencem és aki van az is inkább a lányok közül, de azért most igyekszem összeállítani egy normális listát. Nem mondom, hogy túl változatos lesz, vagy, hogy 100%-ig pontos, de remélem megelégszetek ezzel is. Ezt a kis "tesztet" Aristól kértem el, szóval minden jog őt illeti meg. Köszönöm! ^w^ (A számokat is hagytam ugyanúgy, ahogy nála volt.)

Jelölj meg 10 biast!
01. Seungri (BIGBANG)
02. Daesung (BIGBANG)
03. Kemy (A.KOR)
04. Sebin (SNUPER)
05. Suhyun (SNUPER)
06. Hyunjoong (SS501)
07. Youngjae (B.A.P)
08. Eunji (9MUSES)
09. Lizzy (AS / OC)
10. Dasom (SISTAR)
(Raina, Nana, Hyorin, Taemin, Minho, Hyungsik, Daehyun, Hyungjun, Jungmin, Woosung, Zico, Minzy, Jessica, LE, Kisum...)

{5;7} Ki lenne a legjobb barátod? (Suhyun - Youngjae)
Ebből a kettőből egyértelműen Suhyun. Ezt onnan tudom, hogy a horoszkópukat nézem és a személyiségüket, már amennyit látni engednek belőle. Youngjae Vízőntő, akiket igazából bírok, mert hasonlóan gondolkozunk és látjuk a dolgokat, viszont van egy gond velük az én szemszögemből. Nem tudok huzamosabb ideig a barátjuk lenni, ugyanis van egy rossz szokásom, méghozzá, hogy szeretek irányítani. A Vízöntőknek pedig elég határozott a személyiségük ahhoz, hogy pont nem lehet őket. Ezért minden Vízöntővel igazából egy idő után megromlott a kapcsolatom, mert egyikőnk sem hagyja magát soha. Suhyun Mérleg, akárcsak én. Igaz, hogy nem minden Mérleggel jövök ki - általában fele-fele arányban -, de Suhyun elég idióta (a legjobb értelemben) ahhoz, hogy jóban legyünk. Lássuk be, Youngjae ezzel szemben túl okos / okoskodó hozzám.

{3;9} Kinek van jobb hangja? (Kemy - Lizzy)
Véleményem szerint Lizzynek. Habár Kemy az ultimate női biasom (ah, nem annyira szeretek ilyen kifejezésekkel élni, de ha már választani kell, akkor ő az), mégis szerintem Lizzy régebb óta van a szakmában, ez az egyik előnye, ugyanis több ideje volt képezni magát és a hangját. A másik ok pedig, hogy Kemy inkább rapper. Énekelni is szokott olykor, de nem az a jellemző. Neki még nem annyira tiszta a hangja, mint Lizzynek.

{2;6} Ki a viccesebb? (Daesung - Hyunjoong)
Mind a kettő imádnivaló személyiséggel rendelkezik, amelyhez természetesen hozzájárul a humorérzék is. Ha választani kell, akkor Daesungot mondom. Ő egy kicsit fiatalabb és talán még nem olyan érett, mint Hyunjoong. Valamiért Hyunjoong - habár tudom, hogy ő is vicces - kicsit komolyabbnak hat. Már a seregben van, ráadásul történtek körülötte negatív dolgok (melyeket magasról lekakilok és azoktól függetlenül ugyanúgy szeretem őt). Daesung pedig arról híres ugye, hogy állandóan mosolyog, nevet. Természetes, hogy ez marad meg az emberben.

{8;10} Kivel dolgoznál szívesebben? (Eunji - Dasom)
Eunjivel. Dasomot is nagyon kedvelem és tehetséges, de mivel én rappelni szeretek inkább, úgy gondolom, hogy Eunji stílusa jobban passzolna az enyémhez és egy nagyon szuper rapdalt tudnánk összehozni együtt. Ha együtt adnánk ki egy számot, azt úgy tudom elképzeni, mint ez a dal. Imádnám!

{1;4} Ki a jobb táncos? (Seungri - Sebin)
Seungrinak van egy tánciskolája és - a közhiedelemmel ellentétben - ő a BIGBANG főtáncosa. Azt hiszem ezzel eleget is beszéltem erről a témáról. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Sebin nem jó táncos!

{2;9} Kinek szebb a mosolya? (Daesung - Lizzy)
Ne haragudj Lizzy, neked is nagyon szép a mosolyod, de itt nem kérdés, hogy ki a győztes. Daesung mosolya az egyik kedvencem.

{4;5} Az utolsó conceptjükben melyikük stílusa tetszett jobban? (Sebin - Suhyun)
LOL, még jól is jött ki, hiszen egy bandában vannak. A legutóbbi koncepciójuk, a Platonic Love. Suhyunt választom, ugyanis szerintem nagyon jól állt neki az a világos haj (is) és az egész koncepció.

{1;8} Kivel ragadnál ott egy lakatlan szigeten? (Seungri - Eunji)
Egyértelműen Seungrival. Jó, amilyen perverz, be kell vallom, hogy picit félnék, de igazából vicces lenne. Az biztos, hogy egy pillanatig nem unatkoznék mellette. Így is bármikor képes felvidítani, hát még ott mennyire élvezném, hogy együtt vagyunk.

{3;6} Melyikük tetszik jobban (kinézetre)? (Kemy - Hyunjoong)
Kicsit furcsa így összehasonlítani egy lányt és egy fiút. Kemy is szép, de én mégis Hyunjoongot választanám.

{7;10} Melyikük első benyomása az erősebb? (Youngjae - Dasom)
Számomra Youngjae első benyomása volt az erősebb. Amikor megismertem a SISTAR-t, először Bora lett a kedvencem, aztán szépen lassan egyre közelebb került hozzám Dasom, mígnem ő vált a kedvenc tagommá. Youngjae viszont rögtön megragadta a tekintetemet és nem volt kérdéses soha, hogy a B.A.P-ből ki a biasom. Én általában a rappereket kedvelem a legjobban és Youngjae nem az, de mégis ő lett a kedvencem. Ez elég erős első benyomás azért.

{4;9} Melyik stílusa tetszik jobban? (Sebin - Lizzy)
Sebin stílusát nagyon kedvelem. Annyira nem szoktam figyelni egyikükét sem, de így visszagondolva Sebin ruháit nagyjából azért vissza tudom idézni. Viszont ha arról van szó, hogy melyikükét viselném, akkor ebben a körben Lizzy a győztes.

{1;6} Melyikük bandáját szereted jobban? (Seungri - Hyunjoong)
Azaz BIGBANG vagy SS501. Legszívesebben rávágnám, hogy BIGBANG, de kicsit bonyolultabb ennél a helyzet. Mind a két banda kicsit több számomra csupán egy bandánál. A SS501 egy olyan csapat, akiket mérhetetlenül tisztelek és odavagyok értük együtt és külön mindegyik tagért. A BIGBANG-nél kicsit más a helyzet. Őket is tisztelem, mindannyiukat, de egy kicsit úgy érzem, hogy megváltoztak az idő múlásával és páran elszálltak a felhők közé. A válaszom erre a kérdésre mégis a BIGBANG, hiszen már kismillószor említettem, hogy ők az elsők számomra, hiszen senki és semmi nem tökéletes, de ha szeretsz valakit / valamit akkor elfogadod a hibáit.

{5;8} Melyikükön lepődnél meg jobban, ha sírni látnád? (Suhyun - Eunji)
Hááát... az igazság az, hogy mind a kettő Mérleg, azaz elég érzelmesek, de talán Suhyunon jobban meglepődnék. Egyrészt, mert a lányok többet sírnak, másrészt, mert Suhyun annyira vidám személyiségnek tűnik, aki állandóan hülyéskedik és nevet.

{3;10} Ki van előrébb a bias listádon? (Kemy - Dasom)
Ez hülye kérdés vagy hülye kérdés? Na vajon melyik van előrébb? A hármas vagy a tizes?

{2;7} Kivel mennél szívesebben egy kísértetjárta házba? (Daesung - Youngjae)
Egy pillanatig nem kell törnöm a fejem ahhoz, hogy rávágjam: Daesung! Aki látta ezeket, az tudja miért. Annyit szórakoznék rajta. Tuti, hogy azt csinálná, mint Lee Hyorinál, hogy majd megvéd, aztán végül nekem kéne őt pátyolgatni. Annyira édes lenne! Jó sokat nevetnék, az tuti.

Fly with Jessica

2016.05.16. 19:54, Cassie

https://66.media.tumblr.com/d27aa1805e9d133840b30382211168b9/tumblr_o7a0rgVr5s1r9a8ozo1_500.gif

Jessica visszatért! Annyira örülök neki. Kicsit össze kéne szednem magam, hogy egy korrekt véleményt írjak a comebackjéről. Igyekszem mindent elmondani, amit érzek ezzel kapcsolatban és összefüggő, értelmes szöveggé formálni gondolataim halmazát.

Nos... Jessica... Fly... először is ami feltűnt nekem, hogy annyira boldog és felszabadult a videóban. Végig mosollyal az arcomon bámultam őt. Persze gyönyörűnek gyönyörű, mint mindig, ez nem meglepő. A sminkje jó, a ruhái nagyon tetszenek, főleg a haja amikor két copfba össze van fonva. Nagyon jól néz ki. A helyszínválasztás szerintem tökéletes. Annyira művészi és kreatív lett. Az egész berendezés szuperül néz ki mindegy egyes apró milliméterével. Olyan egyszerűnek tűnik maga a videó, de mégis kellemes érzés elbambulni és gyönyörködni a színekben, a tájban, a látványos táncban miközben Jessica lágy hangja szól a háttérben a dal aranyos üzenetével.

Annyira tündéri és megható az egész comeback. You can fly! Ha el tudod képzelni, meg is tudod valósítani, igaz? Semmi nem áll az utadba. Én így értelmeztem. A dal és a MV is ezt sugallja. A raprész megható és teljesen igaz. Nem szabadna senkinek és Jessicának sem kételkednie önmagában. A szöveget többek között Jessica írta és a dalt is ő szerezte. Eddig nem tudtam, hogy ehhez is van tehetsége, de azt hiszem egyre inkább bebizonyítja, hogy megéri támogatnom. Ez egy olyan szám, amelyet bárki bármikor meghallgathat és erőt meríthet belőle. Feldobja az embert a ritmusa és a szívmelengető dallama.

Fly / Jessica ft. Fabolous

Invisible angaessoge
nareul chajayaman hae Yeah
jageun bulbit geu huimangeun
sangsangmaneurodo You’ll Find

nopeun goseul hyanghae
soneul ppeodeo bol ttae
daheul geosman gateun neukkim

barawassdeon naldeul
gakkawojin geolkka
jeo haneure geuryeojyeo

Just Spread Your Wings
jeo kkeutkkaji
gaseum ttwineun soril ttara
du nuneul gamgo
kkumeul pyeolchyeobwa

You’re a Hero You Can Fly
You Can Fly
You’re a Hero You Can Fly
You Can Fly

dan han beondo boji motan
sesangi pyeolchyeojil geoya
gureum wiro naraolla
Cause Your Wings Are Made To Fly

nopeun goseul hyanghae
soneul ppeodeo bol ttae
daheul geoman gateun neukkim

barawadeon naldeul
gakkawojin geolkka
jeo haneure geuryeojyeo

Just Spread Your Wings
jeo kkeutkkaji
gaseum ttwineun soril ttara
du nuneul gamgo
kkumeul pyeolchyeobwa

You’re a Hero You Can Fly
You Can Fly
You’re a Hero You Can Fly
You Can Fly

ijen ulji anheullae
ijen pogi an hallae

I Won’t rose
I Won’t rose
Oh No No No No No

Yeah Let’s go Jess
You Should’ve Never
doubted Yourself
Matter Of Fact You Should be
Proud Of Yourself
‘Cause You Had To Find
A Way go About It Yourself
Nobody gave You direction
Had To Route It Yourself
And You Never got
Lost Losing’s Not An Option
No Time For l’t No Time To Fail
Winning Like Steph
Curry And Them We Warriors
Haters Wanna See Me
In a Crown Victoria
but I’m In a benz AC on 70
Won’t Lose My Cool
gotta Move Cleverly
Chess Not Checkers
Playing It With Strategy
Me And Jessica
That’t a Win Automatically

Just Spread Your Wings

jeo kkeutkkaji
gaseum ttwineun soril ttara
du nuneul gamgo
kkumeul pyeolchyeobwa

You’re a Hero You Can Fly
You Can Fly
You’re a Hero You Can Fly
You Can Fly

Thank you Coridel Entertainment

http://67.media.tumblr.com/5fae1097eadece159e4d246936ca5c99/tumblr_o79zfkJIPL1tyhuflo1_500.gif

Sajnálom, hogy most ilyen rövid lett a bejegyzés, de nincs most erőm hosszabb bejegyzésekhez, csak szerettem volna megosztani mennyire örültem a drága visszatérésének. A terjedelmétől függetlenül a nem veszít tartalmából. Itt most Jessica comebackje a lényeg, nem az én hülye szövegelésem. Nagyon tetszik és büszke vagyok rá. Sok rejtett üzenetet tartalmaz ez a comeback, amelyek rámutatnak egy fontos dologra: már senki nem uralkodik felette és nem irányíthatják akarata ellenére. Örülök neki, hogy sikerült eljutnia idáig és most felszabadultan és boldogan járhatja a saját útját. Nagyon drukkolok neki a továbbiakra való tekintettel is. Ezzel most mindenképpen belopta magát a szívembe. Támogatni fogom őt. Queen Jessica won't lose! Queen Jessica slays!

I'll Fly

2016.05.11. 20:06, Cassie

http://data.whicdn.com/images/238418870/large.gif

Sziasztok!

Ma három dolgot hoztam. Szeretnék beszélni egy kicsit Dallasról és kitöltök egy tesztet, illetve egy igaz-hamis "játékot", de először is kezdjük Jessica comebackjével. Alig várom már! Emlékszem, hogy amikor megszerettem a Girls' Generationt, az a Mr.Mr-nek volt köszöhető. Azelőtt egy dalt sem hallottam tőlük, vagy ha igen, akkor nem tudtam, hogy az ő daluk. Azelőtt igazából azt sem tudtam, hogy hány tagja van és, hogy kik azok. Ha láttam is valahol Yoona nevét, nem tudtam, hogy ő az SNSD tagja. A Mr.Mr. után egyre jobban megkedveltem őket. Először abban a dalban Taeyeon hangja tűnt fel és ő lett a legszimpatikusabb (mondanom sem kell, hogy már annyira nem szimpatizálok vele ugye?), aztán Tiffany, majd később Seohyun és Sooyoung váltak a kedvenceimmé a bandából. Ez elég sokáig ment így. Igazából az SNSD sosem volt a legnagyobb kedvencem, így nem figyeltem oda rájuk napi szinten. Még a BIGBANG-re se figyelek oda napi szinten, szóval a náluk "kevésbé kedvelt" bandáimra sem, ez egyértelmű. Ezután jött a hír, hogy Jessica kilép. Durvának tartottam, mert ez a banda nekem mindig olyan "stabil" volt, de hát ők is emberből vannak, szóval egyértelmű, hogy dönthetnek így. Nem hatott meg annyira a hír, viszont láttam cikkeket, hogy miért lépett ki. Később olyan videókra és cikkekre bukkantam, amik arról szólnak, hogy a többi SNSD-s lány kiközösítette Jessicát. Nem tudom mennyi igaz ebből, nem akarom megvádolni a többieket, de pár videón határozottan látszik mennyire magára hagyják állandóan. Nem tudom ennek az okát, így nem ítélkezek a többiek felett, de én úgy gondolom, hogy a kiközösítés egyáltalán nem megoldás semmire. Bármi is volt a probléma forrása, meg lehetett volna beszélni, illetve ha nem kedvelték annyira, akkor sem old meg semmit ha gyerekes módon "láthatatlan" számukra. Amikor látok ilyen videókat, nagyon rosszul érzem magam Jessica miatt, rendesen sírógörcs tör rám. Sajnálom őt, mert szerintem ha valakit egyedül hagy egy társaság, borzasztó érzés tud lenni. Mint amikor az osztályból is kiközösítenek valakit. Muszáj olyan emberek között lenni, akik nem kedvelnek és a hátad mögött elítélnek. Tényleg, nem ismerem mind a két fél sztoriját, de akkor sem fair dolog 8-an egy ellen lenni. Biztos, hogy nem mindig volt így, de az utóbbi időben tényleg eléggé úgy tűnt, mintha nem kedvelnék. Én viszont egyre jobban megkedveltem Jessicát és örülök, hogy kilépett. Látszik is rajta, hogy sokkal jobban érzi magát a bőrében és nincs elnyomva. Ugyanez a helyzet Minzyvel. Őt ilyen szinten talán nem közösítették ki, de vele is ez történt. A különbség az, hogy őt a legtöbb rajongó és a cég is, viszont a 2NE1-os lányok szerintem nem direkt csinálták, egyszerűen csak halk személyiség volt a legtöbbször és "nem vették észre". Tudom milyen ez. Én is halk vagyok általában és nem beszélek sokat. Van amikor az én hangomat sem hallják meg az emberek. Mind a két lányt megszerettem és támogatom! Sokkal jobb lesz nekik így, ebben biztos vagyok. Örülök, hogy Minzy is talált egy céget. Az ő comebackjét és alig várom már! Már mióta várok arra, hogy ő is debütáljon szólóban! Biztos, hogy szuper lesz a visszatérése! Szóval lehet, hogy ezzel egyedül vagyok, de én Minzyt és Jessicát jóval előbbre helyeztem, mint a volt bandáikat. Szeretem mind a két lányt és fighting nekik!

Tegnap előtt este azt álmodtam, hogy elindultam Dallasba, viszont kitérőt kellett előtte tennem. Elvileg kell is majd. Anyum mondta, hogy elvileg Londonban kell átszállnom majd a Dallasba tartó gépre. Ezzel még nem is lenne gond, de 10 órát kell majd Londonban várnom. 1-2 óra oké lenne, addig elgépezgetnék, vagy talán sétálgatnék, de mit fogok ott csinálni 10 órán keresztül egyedül? Valamit ki kéne találnom, mert voltam már olyan szituációban, hogy 10 órán keresztül szinte végig egyhelyben kellett ülnöm, amikor egy filmben voltam statiszta. A végén már annyira ideges voltam, hogy valamiért hozzám szóltak és nem tetszett, ezért be is szóltam nekik. Nem bírom a semmittevést. Az álmomban viszont Olaszországba mentem először és nem csak 10 óráig voltam ott. Volt is ott szállásom. Arra emlékszem, hogy már ott nagyon rosszul éreztem magam. Egyedül voltam és nagyon hiányoltam anyumat. Tudom, hogy igazából is ez lesz majd. Eleinte biztosan nagyon nehéz lesz, de nem fogom feladni. Az álmomban ezután felmentem lifttel a szobámba, ami szinten teljesen üres volt, sötétbarna, viszont sok cica volt ott és ők annyira boldoggá tettek. Azon kezdtem gondolkozni, hogy dolgoznom kell, hogy tudjak nekik enni adni és ne legyen bajuk. Onnantól volt célom ott, de még mindig egyedül éreztem magam. Ezután még sok minden történt az álomban, például majdnem letartóztattak, mert megvertem egy csajt, aki beszólt, viszont megjelent anyum és annyira biztonságban éreztem magam. Nem tudom, hogy ez gyerekesen hat-e, de mégiscsak 20 évig éltem vele és most nemcsak, hogy elköltözöm, de egy teljesen másik kontinensen is leszek. Kicsit ijesztő, de mégis izgalmasnak találom ezt az új kalandot, ami rám vár. Sajnos, vagy nem sajnos, az az igazság, hogy semmi és senki nem tart vissza, hogy elmenjek. Remélem minden össze fog jönni, ugyanis elég sok dolog kell hozzá. Az útlevél az a minimum és a legkisebb része az egésznek. Egy csomó hülyeséget el kell intézni az államnál is, hogy kint dolgozhassak... és személyesen magamnak is adtam pár elintéznivalót az út előtt. I'll fly with Jessica and Kemy.

Teendők Dallas előtt
 ■ Beszerezni pár új ruhát
 ■ Levágatni a hajam nagyjából a vállamig
 ■ Elengedni Jiyongot (6125483156-jára is)
 ■ Megtanulni vezetni (?) - nem hiszem, hogy addig össze fog jönni
 ■ Elmenni szemészetre
 ■ Elbúcsúzni Parlitól (HIMYM reference~ LOL) - ezt ne vegyétek komolyan
 ■ Lefogyni 44 kg-ra - még mindig 49 vagyok, nem jutottam sehova T_T
 ■ Tetoválást csináltatni

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.