Fú~ már nagyon régen írtam igazi szülinapi köszöntéses bejegyzést, de úgy érzem ez egy olyan alkalom, amikor nem hagyhatom ki. Meg kell említenem az én angyalomnak a születésnapját. (Valószínűleg a nagy részét már százszor elmondtam a mostani mondanivalómnak, de nem számít.) Naaa~ kitaláltátok kinek a születésnapja van ma, október elsején? ...

Édesem! Drága Choi Hyunggeun! Nagyon messze élsz tőlem és még csak angolul sem tudsz eléggé, hogy bármikor megértsd majd azt, amikor kifejezem az érzéseimet irántad. Ez az egyik oka, hogy tanulok koreaiul. Te nagyon sok mindennek vagy az oka az életemben. Pont annak is, hogy még élek és tudok tovább küzdeni. Valószínűleg fogalmad sincs róla, hogy ekkora hatással van valakire a puszta létezésed, pedig így van. Egy nap biztosan eléd fogok állni és elmondani neked ezt egy nagy, végtelenbe nyúló ölelés mellett. El fogom mondani neked a gyönyörű koreai nyelven azt, amit most még csak magyarul írok itt le. Egy mosolyod megér annyit, hogy felkeljek és elkezdjem a napot. A hangodat amikor meghallom, olyan kifejezhetetlen kellemes, jó érzés költözik a szívembe, amit már nagyon rég nem éreztem. Ez az érzés eloszlatja az összes rosszat, a kételyt, a fájdalmat és minden negatívumot. Az, ha rád nézek és meglátlak mosolyogni, ha meghallom azt a bolondos, egyedi és utánozhatatlan nevetésed, amit ezer közül is felismerek, elég erőt ad, hogy elhiggyem, bírom még. Te segítesz abban, hogy kibírjam, hogy tovább másszak. Mintha fentről nyújtanád nekem a kezed és húznál magaddal. Hogy is hálálhatnám meg mindezt? Ha tehetném, az egész világot megadnám neked, mert megérdemled. Nagyon fontos vagy nekem és elképzelhetetlen lenne nélküled az életem. Ha nem láthatnálak legalább képen minden nap, ha nem hallhatnám a hangod, nem tudom hogyan viselném a mindennapokat. Napról napra elkapsz, amikor zuhanok. Egy csodálatos ember vagy, aki mások boldogságát tartja szemelőtt. (Bár... tessék megszeretni a galambokat! xP) Én csak azt szeretném, hogy mindig egészséges és boldog legyél. Soha ne hagyd abba a nevetést! Legyél mindig ennyire fantasztikus, amilyen most vagy! Teljes szívemből kívánom, hogy legyél te és a SNUPER nagyon sikeres! Érd el minden kitűzött célodat és váltsd valóra az álmodat! Nagyon szeretlek és boldog születésnapot kívánok neked! Egy óóóriási ölelést küldök innen, csak neked! Addig is, oszd be, amíg nem találkozunk! ♥

Hááááát sziasztok teddik! Hiányoztam? Tudom, egy ideje nem írtam és ez engem idegesít baromira, de fáradt vagyok és zajlik az élet. Dolgozom és nem tudom mikor és hogy írjak. Ennyi idő után eléggé nehéz újra visszarázódni a mesélésbe, ráadásul azt sem tudom mit lenne érdemes leírni, vagy hol kezdjem az egészet. Most aztán tényleg van mit mesélnem. *gondolkozik* Na de hol is kezdődött az egész, és mégis miket kell elmesélnem? Elkezdtem dolgozni, összeismerkedtem új emberekkel, sok ember unszimpatikus is lett emellett, hivatalosan magántanárnál tanulom a koreai nyelvet, a tanárommal is egész jól kijövünk, lett egy új cicánk, stb. Vágjunk hát bele a történetekbe. Igyekszem érthetően összefoglalni a fontosabb dolgokat és a lehető legpontosabban visszaemlékezni rájuk. Mindenki kééész?

[ Szeptember 5. ] Délelőtt 10-re mentem vissza a D portához. Mivel az első alkalommal voltam olyan fantasztikusan ügyes és pont az érettségimet, a legfontosabb iratomat hagytam otthon. Aznap pont esett az eső, de őszintén szólva, megkönnyebbülés volt számomra a nagy meleg után. Vettünk a nyáron egy szuper esőkabátot anyummal, szóval már semmi nem állhatja utamat az esőben sem. A nő lemásolta az érettségimet, aztán elküldött a polaroidba. Mondanom sem kell, hogy rögtön a SNUPER jutott róla eszembe. "Gyengébbek" kedvéért, a SNUPER-nek van egy ilyen című dala, amit nem mellesleg imádok is. Itt pedig azt a helyet jelentette, ahol a kártyámat elkészítik, valamint képet is készítenek hozzá. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy senki nem szólt nekem, hogy most ez lesz, mert akkor nyilván alakítok is a fejemen, de így ez lett életem legrosszabb igazolványképe. Kíváncsi vagyok fogja-e bármi űberelni ezt a csodás képet. Tök morci volt ott a nő, még csak meg se mutatta volna, hogy jó lesz-e. Még csak a kamerát se láttam, nagyon rossz volt. Olyan óriási lámpák világítottak az arcomba, hogy komolyan nem láttam semmit... és akkor még azt mondja a nő, hogy nézzek a kamerába. Mondom: oké, de hol a kamera? Amikor elkészült az a fantasztikus fotó, már csak arra vártam, hogy az egész kártya meglegyen. Ameddig ott ültem, végig orosz pasik voltak ott. Például amikor megkérdeztem a csávót, hogy leülhetek-e mellé a kanapéra, akkor tudtam csak meg, hogy orosz és nem értett semmit, de azért beleegyezett a dologba. Szeretem amúgy azt a nyelvet. Rajta van ám a megtanulandó nyelvek listámon, eléggé elöl. A végefelé megjelent egy lány. Akkor találkoztam először Lorival. Az első kommunikációnk annyi volt, hogy megkérdezte mit kell vinni a pulthoz, amikor hívják, én pedig mondtam neki, hogy a személyit és a lapot, amit az irodában kapott. Akkor végeztem is a polaroidban és visszaindultam. Egyébként tök messze volt ez a két épület egymástól, így amikor a polaroid felé tartottam, szokásomhoz híven kételkedni is kezdtem magamban, hogy jól csinálom a dolgokat, azaz jó felé tartok, de végül csak eltaláltam oda. Miután visszamentem az irodába, megkötöttük a szerződéseket és a nő megmutatta hogyan kell használni a kártyát, azaz hogyan kell becsekkolni, valamint ki. Legvégül pedig azt árulta el kit keressek másnap, akkor már a repülőtéren, a terminálon, egészen pontosan az 2A terminálon.

[ Szeptember 6. ] Kedden 12-re kellett mennem és az ottani fejest kellett keresnem, azaz a managert. Előző nap leírtam a nő nevét, mert a névmemóriám olyan mint a egy aranyhal memóriája. Persze azt a kis lapot, amin minden fontos információ rajta volt, én kipakoltam a táskámból véletlenül. Amikor megérkeztem a terminálra, akkor hívtam fel anyumat, hogy a papírkupac között keresse már meg azt a kis sárga cetlit és árulja el, hogy kit kell keresnem. Szerencsére összejött minden és anyum is meg tudta mondani. Egy kis gyomorgörccsel azért, de elindultam és megálltam az irodája előtt, mert az ajtó nem volt nyitva. Pár perccel később Lori is megérkezett és el is kezdtünk beszélgetni amíg arra vártunk, hogy megérkezzen a manager. Azt már rögtön az elején kiderítettem, hogy Nyilas. Amikor megérkezett a nő, pár infót elmondott, aztán adtak nekünk feladatot. Oké, túloztam. Az egész napunk abból állt, hogy egész végig a check-in pultokban álltunk a check-inesek mögött és néztük mit csinálnak. Akkor annyira érthetetlennek tűnt minden. Teljesen össze voltam zavarodva, minden új volt. Ilyenkor még minden olyan furcsa. Minden kezdet nehéz ugyebár. Az ember azt se tudja hol van, mit csináljon. Nagyjából 18-ig ezzel voltunk elfoglalva. Közben beszélgettünk, ismerkedtünk és kimentünk cigizni. Nagyjából ebből állt a nap. Nézegettem a cimkéket és igyekeztem a programot is, de arról tényleg semmi gőzöm nem volt. Én British Airways check-ines leszek és majd október 4-én indul a képzés. Addig fogalmam sem volt mihez kezdjek ott, de végül csak alakultak a dolgok ebben az egy hónapban. Eleinte tényleg nagyon rossz volt, hogy nem volt dolgom. Este, amikor hazaértem, úgy döntöttem a munka mellett, amit nagyon nem fogok várni, kell valami, aminek örülhetek a hétköznapokban és örömmel csinálom majd. Ideje elkezdeni tanulni ténylegesen a koreai nyelvet! Be is írtam a Google-be, hogy koreai nyelvtanárok és kiadott egy lányt, Tamsint, akinek még azon az estén írtam egy SMS-t, hogy mikor tudnánk megbeszélni a részleteket. Nem sokkal később válaszolt is, hogy reggel lenne neki jó, vagy este. El is döntöttem, hogy másnap reggel felhívom.

[ Szeptember 7-9. ] 7-én reggel fel is hívtam Tamsint, hogy egyeztessünk a koreai órákkal kapcsolatban. Muszáj voltam magántanárt találni, mert csak az tud alkalmazkodni az én hülye folyton változó beosztásomhoz. Ezt tartottam szemelőtt akkor is, amikor mondta, hogy 3ezer lenne az egész. Belementem természetesen, számomra nem is volt kérdés. Szeretnék megtanulni koreaiul bármi áron és most ha a pénz az akadálya, soha nem fogok megtanulni. Felvettük egymást KakaoTalkon és ott folytattuk a beszélgetést. Ami a poén az egészben, hogy azonnal tök közvetlenül, napi szinten kezdtünk beszélgetni (이야기하다! HA! Fejből! xD). Tehát már az első pillanattól jól megvoltunk egymással. (Kos, egyébként~ a koreai párja pedig Mérleg. ^^) Az számomra nagyon szimpatikus volt, hogy nem kpopper és nem azért tanult meg ilyen szinten koreaiul. Végre valaki, akit nem csak azért érdekel ez a nyelv, meg az egész ország. Megbeszéltük, hogy szombaton (10-én) találkozunk 13-kor, amikor még nem tanulunk csak megbeszélünk pár dolgot és elvagyunk.
Szerdától egy 3 napos képzésen vettem részt. Az volt az alapképzés, amit mindenki elvégez, aki ott dolgozik. 10 órakor kezdődött és elvileg 17-ig tartott volna, de egyik nap sem tartott addig, mert rendes volt nagyon, aki tartotta. Egy lead-agent tartotta, aki egyébként a terminálon is mindig bent van a lead irodában. A PowerPointos diákat is szerencsére megkaptuk előre kinyomtatva. Mily' ironikus, hogy mindenki augusztus 25-én nyomtatottat kapott, én viszont egy 18-án nyomtatottat. Hah, whatever. Lorival egy képzésen voltunk, valamint még csoporttársak voltunk ott egy lánnyal, akivel akkor még ott nem beszélgettünk, de a munkahelyen végül egész jól megtaláltuk a közös hangot. Mi Lorival leghátul ültünk és egészen jól megvoltunk végig, úgy tűnt a lead-agent is bírja a fejünket, mert végig kérdezgettünk (normális kérdéseket), érdeklődtünk és felfogtuk a dolgokat, amiket mondott. 3 napon keresztül ment ez. Nagyon élveztem, az az igazság. Úgy éreztem magam, mintha megint iskolás lennék, ami annyira hiányzik. Ráadásul az "osztálytársak" is mind jófejek voltak. Aki iskolás, az el se tudja ezt képzelni, de én elég ijesztő dologként éltem meg a munkába állást. Igazi kikapcsolódásként szolgált ez a tréning, de még a vizsga is.

[ Szeptember 10. ] 8-ra kellett mennem és 12-ig dolgoztam. Elég sokat voltam először a pihenőben. Az egyik lead-agent beosztott egy nőhöz, aki cseszett szólni, hogy elindul, én pedig új voltam nagyon, ilyenkor ki az, akiből sugárzik a magabiztosság? Ha van is ilyen, az biztos, hogy nem én vagyok. Egy ideig ültem ott, aztán végül megkérdeztem valaki mást, hogy merre menjek és végül elmentem egy lánnyal ismét egy check-in pultba és ott nézelődtem. A pihenőben egyébként, amíg vártam, szemben ült velem egy srác, Chris. Ő volt az első, aki megszólított. Megkérdezte, hogy új vagyok-e és váltottunk pár szót. Nagyon jól esett, hogy végre valaki nem nézett levegőnek. A check-in pultos figyelgetésem után részt vettem életem első beszállításán. Az az, amikor ugye ellenőrizzük az utasok beszállókártyájáit, útiokmányait és felengedjük a gépre őket. Annel voltam azon a beszállításon és egy férfival. Ann aranyos volt végig és azután a beszállítás után együtt sétálgattunk kicsit a terminálon, megmutatott pár dolgot, hogy mi hol van, végül letelt mind a kettőnk munkaideje, így együtt mentünk el a Kökibe, ahol beszélgettünk és sétálgattunk. Elmentem vele a postára és éppen cipőt nézett, amikor írt nekem Tamsin, hogy ő ott van, ahova megbeszéltük a találkozót. Mármint a Kökin belül, nyilván. Odasiettem, aztán a találkozónk igazából olyan sikeres volt, mint a beszélgetéseink, tehát szerencsére élőben is ugyanúgy tudtunk beszélgetni. Először elmentünk a KFC-be. Én ott ettem egy keveset. Azután kint a tetőteraszon ültünk le egy padra és beszélgettünk az ABC-ről is. Tesztelte, hogy mennyire tudom. Sikeresen "levizsgáztam" szóban. Kint iszogattuk a kávénkat, amit még bent vettünk és közben cigiztünk és beszélgettünk. Persze, előjött az a téma is, amiről nem szeretek annyira beszélni új ismerősöknek: a szerelmem. Megállapodtunk, hogy én elmesélem neki, de csak részegen, tehát majd egyszer együtt fogunk inni. Húú... előre látom milyen szép lesz az. Azután még sétálgattunk egy keveset, aztán betérve ott a kínai boltba, vettünk peperot. Egyet meg is kajoltunk, majd álltunk egy keveset a mozgólépcsőknél és jót beszélgettünk. Mesélt róla, hogy milyen volt, amikor Koreában tanult, mesélt a barátjáról is, hogy hogyan jöttek össze, stb. Én is meséltem ezt-azt, tehát jól telt el az a pár óra, amit együtt töltöttünk.

[ Szeptember 11-14. ] 11-én szabadnapom volt, szóval végig tanultam. Szerencsére a vizsga utáni napon is, azaz 13-án is tudtam kicsit pihenni. 12-én viszont ugyanúgy a D portán, ahol a tréning is volt, lezajlott egy 3 órás vizsga 10-től. 3 részből állt. Az első rész elején lehetett használni minden anyagot, amit az órákon megkaptunk, jegyzeteltünk. Azután az első rész nagyobb részéhez már nem lehetett semmit használni. Az volt a leghosszabb az egészben, minden benne volt. A második rész a vízumokkal volt kapcsolatos, meg az utazási okmányokkal, amihez egy napot szintén lehetett használni. A harmadik pedig a rendvédelmi rész volt a repülőtéren, aminél ugyanúgy volt egy anyag, ugyanis szerencsére senki nem várta el tőlünk, hogy az összes jogszabályt bemagoljuk. Az utolsónál csak az volt a rossz, hogy leszakadt a kezem, mire mindent kimásoltam.
14-én már dolgoztam 8-tól 12-ig. Cindyvel beszéltem egy keveset a nap elején, aki szintén csoporttársam volt a tréningen és ő is új még itt. Ezután voltam kicsit a check-in pultban, majd 2 beszállításom volt, amin csinálhattam is valamit. Végre én is beszállítottam és nem csak álltam ott. Sokkal jobb, ha gyakorol az ember, úgy lehet igazán tanulni.

[ Szeptember 15. ] Bizonyára mindenki átesett már azon a ponton, amikor úgy érezte, már elég volt és felad valamit. Amikor úgy összejött minden, amikor teljesen reménytelennek érzett valamit. Számomra ilyen volt ez a nap. 6-tól dolgoztam és igazából én szeretem. Mindenki azért hisztizik állandóan, ha korán kell mennie. Nekem, amikor 5-re kellett mennem is teljesen megfelelt, sőt én szeretem ha minél korábban mehetek és akkor nyilván korábban is végzek. Inkább előbb megyek és akkor hadd végezzek előbb. Számomra sokkal rosszabb, ha délután kell menni, vagy ha nem reggel / hajnalban. Ilyenkor elmegy az egész nap, mert reggel végig vigyázva ülsz, délután dolgozol. Jobb ha előbb túl van rajta az ember. Reggel, egy ideig bent voltam, nem tudtam semmit csinálni, szóval amikor bejött egy lány, megszólítottam és kimentem vele a kioskba, ami annyit jelent, hogy az 2A terminálon a Lufthansa groupnál kell állni és ott útbaigazítani az embereket, segíteni nekik. Szörnyű, amit néha ott tapasztalok, amikor túl alapvető kérdéseket tesznek fel. Például amikor 1 méterre állunk a "Beszállás / To All Gates" felirattól, ami 1000-es betűmérettel van kiírva és megkérdezik, hogy merre kell menniük a beszálláshoz. Semmi gond, arra legalább könnyedén lehet válaszolni. Lilyvel és Tommal voltam kint a kioskban. Nagyon rendesek voltak és jókat beszélgettünk. Lilyvel kikiáltottuk magunkat macskásnyanyáknak. Örültem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. 9 körül kijött Melissa. Ő az, akit az előbb említettem. Csoporttársam volt a képzésen, de akkor még nem beszélgettünk. Akkor viszont elkezdtük az ismerkedést és mostanra elég jóban lettünk. Ő az a munkatársam, akivel a legszívesebben vagyok együtt és elég sokat beszélgetünk. Akkor még csak jót beszélgettünk. Aznap volt a vizsgánk utolsó része. Neki 10:30-tól, nekem pedig 10:45-tól. Ez a városkódos vizsga volt, amiben ki kellett tölteni a táblázatot. Tudni kellett az országok fővárosait, azok repülőterének (/repülőtereinek) kódját (/kódjait) és azt, hogy Schengen és/vagy EU tagállam-e. Bementem a megbeszélt időpontra, amikor elmondta a tréninget tartó lead-agent, hogy hogy sikerült a vizsga. A poén, hogy a vízumos része nekem sikerült a legjobban mindenki közül, pedig attól féltem a legjobban. Az első rész, a legnagyobb azonban nem sikerült. 80% kellett volna, de nekem 79%-os lett. Mint utólag megtudtam, csak 1 embernek sikerült az a rész elsőre, mindenki másnak másodszorra csak. Hétfőn 10:30-ra beszéltük meg, hogy újraírom. Ezek után az infók után kicsit le voltam sokkolva, hogy nem sikerült, de utána csak rosszabbodott a helyzet. Előző nap egész nap tanultam a munkából hazaérve a városkódokat, fővárosokat és a többit. Amikor megkeptam a lapot, teljesen leblokkoltam, nagyon durva volt. Még Portugália fővárosa se jutott eszembe, sőt, Kínáé sem. Egyszerűen nem tudtam szinte semmit írni és annak minimum 92%-osnak kellett lennie. Annyira más tudatállapotban voltam valamiért, hogy semmi nem jutott eszembe. Teljesen kétségbe is estem. Mondtam a nőnek, amit nem szokásom, hogy én ezt itt feladnám. Annyira kétségbeestem, hogy el is sírtam magam, valamiért nagy volt rajtam a nyomás, lehet, hogy az addig felgyűlt feszültség is akkor jött ki. Habár senki nem volt gonosz, de mégis el lehet képzelni az érzést, hogy új vagy egy helyen. Valamiért nem éreztem lelkileg jól magam. Nagyon rendes volt a lead-agent, mert vizet is adott és mondta, hogy akkor ezt most elfelejtjük és másnap újraírhatom reggel, amikor bejövök dolgozni. Habár ennyire kedves volt mindenki és én hazaindultam, végig azon töprengtem, hogy nem fog sikerülni másnap sem. Előző nap végig tanultam rá, biztos, hogy nem az volt a gond. Nem értettem, de nagyon közel jártam ahhoz a határhoz, hogy feladjam. Teljesen magamba zuhantam lelkileg. Úgy éreztem semmi nem sikerül és még jól sem érzem magam ezen a helyen. Hazaérve bőgtem egyet, ami tőlem egyáltalán nem újdonság, aztán magamhoz kellett térnem, erőt kellett vennem magamon. Újra elkezdtem tanulni, csak most a kapott anyagban emeltem ki külön az fontosakat, amit tudni kellett. Igyekeztem színek szerint tanulni és megjegyezni mindent. Nem engedhetem meg magamnak, hogy feladjak bármit is.
Estefelé, amikor anyum hazajött, a kutyánk nagyon ugatott valamit. Éppen tanultam, amikor belépett egy kiscicával a kezében. Nos, igen. Valószínűleg bedobták hozzánk, mert ott volt a kutyánk. Az biztos, hogy magától nem jön be és ül le a kertben, ahol a kutya ugatja. Egy jó ideig igyekeztünk gazdát találni neki, de senkinek nem kellett, pedig egy nagyon cuki kis cirmos cica. Aznap feltettük Facebookra is, de nem érdeklődött senki. Akkor még nem hagytuk abba a próbálkozást.

[ Szeptember 16. ] Nagyon rosszul aludtam. Éjjeli 1-2 óra körül felkeltem és nagyon hányingerem volt. Ki is mentem a mosdóba és nem egy normális dolog talán, valamint nem egy gusztusos téma, de kénytelen voltam meghánytatni magam, mert annyira nem bírtam már ki a fájdalmat. Könnyebbnek találtam, hogy ha kijön és elmúlik az egész. Úgy is történt. Sikerült még pár órára visszaaludnom, aztán 6-ra bementem dolgozni. Akkor is elég rosszul voltam még. Azon az egy napon kivételesen együtt voltunk beosztva Lorival, akivel a képzésen olyan sokat voltunk együtt. Jó volt, hogy együtt voltunk, mert szinte semmi dolgunk nem volt, nem volt bent senki aki adhatott volna feladatot, ráadásul én előbb szerettem volna megírni a városkódos vizsgát, hogy túl legyek rajta. Izgultam miatta, szóval inkább így döntöttem. Elmentünk a Sparba, cigiztünk és 2 órán keresztül csak elvoltunk a pihenőben. Végül úgy döntöttem, nem várok tovább és egy másik lead-agenttől kértem egy olyan tesztlapot és nekiláttam. Nagyon durva volt, de tök simán ment az egész. Fogalmam sincs miért volt az az előző nap, vagy, hogy akkor hogyan csináltam mégis olyan könnyen meg. Szinte egy pillanatra sem gondolkoztam el, maximum némely városkódnál. Végül nem tudom pontosan mi lett az eredmény, csak azt, hogy jól sikerült, viszont elvileg csak 1 hibám lett, ami tudom is, hogy mi volt. Utána pihentem kicsit, majd elmentem egy beszállításra Melissával, itt csatlakozott Lori. Később Lorival segítettünk egy kiszállításon, majd egy újabb beszállításon, legvégül aztán ismét egy kiszállításon. A legutóbbi 11 után volt, amikor már elvileg lejárt a munkaidőnk, de mi így is elmentünk rá.

[ Szeptember 17-20. ] Szombat, vasárnap szabadnapom volt, bár a vasárnapot inkább tanulással töltöttem. Szombaton estefelé elvittük anyummal a kiscicát az orvoshoz. Megvizsgálta és bolhás volt, meg írt is fel neki mindenféle szemcseppet. Elérulta, hogy 6 hetes a kiscica. Gonosznak éreztem magam végig, mert ugyan macska és ebből kifolyólag szeretem, de nem éreztem, hogy kötődök hozzá, ráadásul nagyon szomorú voltam, mert a másik cicánk, Lucifer meg rosszul érezte magát a saját területén. Én úgy voltam vele, hogy nekem nem kell és én abban az esetben fogadom el, ha a Luciferem is elfogadja. Ő az én egyetlen drágaszágom, borzasztóan fontos nekem az a macska és, ha bármi is rosszul esik neki, az nekem is.
Hétfőn újraírtam a teszt első részét, ami első alkalommal nem sikerült. Másodszorra szerencsére már igen. 20-án amikor 11-re beértem, megnéztem a beosztásomat a gépben és azt hittem szívrohamot kapok. Aznapra beszéltük meg a koreai tanórát 19:30-ra és én eredetileg úgy tudtam, hogy 16-ig vagyok, de abban az állt, hogy 21-ig. Majdnem mentem kicsit reklamálni, hogy egészen eddig semmi dolgom nem volt, erre az egy napra tettek be addig az utolsó pillanatban. Végül szerencsére észrevettem, hogy amit néztem, az az októberi 20-a és nem szeptember. Egy kő esett le a szívemről azért. Miután túléltem a napot a munkában, hazamentem és egy kicsit még tudtam pihenni az első koreai tanóra előtt. Kicsit izgultam, de jó értelemben. Megnéztem az Indiana Jones 4. részét, ami pont akkor ment a tévében, aztán elindultam Tamsinhez. Ő munkából jöttés úgy taálkoztunk egy közeli villamosmegállóban. Együtt besétáltunk hozzá és elkezdtük az órát. Az elsőn leginkább csak olvastunk, pontosabban én olvastam. Elég lassan olvasok még, szóval annak nem árt fejlődnie, valamint a w-vel még mindig nem vagyok teljesen kibékülve. Ittunk teát az óra közben és végü eléggé elhúzódott az az egy óra. Valamivel este 11 előtt érhettem haza. Kaptam tőle burdock ízű teát, aminél rögtön Sebin jutott eszembe. xP Sokat beszélgettünk a tanulás mellett, azért is nyúlt olyan hosszúra az az óra.

A macska közben egyre otthonosabban kezdi érezni magát itt és úgy látszik már maradni fog. Egy jó ideig nem foglalkoztam a nevével, mert ha elnevezzük, az már valamilyen szintű kötődés. Leginkább pocoknak, meg nyamvadéknak hívtam, de a napokban elkezdtünk anyummal gondolkozni, hogy mi legyen. Igazából nem szeretnénk megtörni a sort, mert van egy Wang, azaz király, egy Lucifer, azaz angyal és egy Herkules, azaz isten. Valami felséges kéne, de közben van egy név, amit valamiért olyan szívesen adnék neki, ez pedig a Kimchi (mondjuk a koreaiaknak az felér egy istennel xD). Most jöttem rá arra is, hogy egyébként Oroszlán és ezzel együtt leesett, hogy nem véletlenül olyan kis akaratos hülye ez a macska. A hangját pedig gyakran hallatja. Nagyon sokat nyávog, ami elég vicces. Úgy látszik, hogy itt marad, mert mi aztán egy állatot sem fogunk kidobni, az biztos. Ha valakinek viszont kell, akkor szívesen odaadjuk (komolyan).
Eddig 3 koreai órán vagyok túl, az elsőn ugye olvastunk, a másodikon megtanultuk az alapvető dolgokat, köszönés, elköszönés, ilyenek, valamint szavakat. Néha azzal gyűlik meg a bajom. Olyan furcsa visszagondolni arra, amikor elkezdtem tanulni az angolt. Nem is emlékszem rá, olyan rég volt. Fogalmam sincs, hogy akkor hogyan éltem meg, de egyelőre olyan sok van még hátra, hogy ijesztő. A második tanóra 24-én, szombaton volt 13 órától. A tanulás után rendeltünk sushit és közben beszélgettünk, valamint kaptam tőle koreai gumicukrot és igazi koreai társasjátékkal játszottunk. Érdekes volt! Nagyjából olyan az a játék, mint a Ki nevet a végén. A harmadik óránk 27-ére, keddre esett 19:30-tól. Elkezdett egyre nehezedni az egész. Elgondolkoztam, hogy lehet, kicsit talán gyorsan haladunk, de már nem teljesen világos minden. Többnyire érthető, de nem 100%-ig vagyok biztos a tudásomban. Feladatokat csináltunk leginkább. Olyanokat, hogy "ez egy alma", stb. Ilyen mondatokat kellett gyártanom. Valamint, mivel mondtam neki, hogy vennem kell majd egy mappát, amibe beletehetem a lapokat, nekem adta az egyik mappáját, amit még Koreában kapott az egyik tanárától. Nagyon kedves tőle. A negyedik tanóra október 3-án lesz. Addigra muszáj a lehető legjobban áttanulmányoznom az anyagot. Sokszor annyira hülyének érzem magam, mert többet várok el magamtól. Zavar, hogy néha nem értek dolgokat és nem tudok mindent. Tudom, hogy ez egy teljesen új nyelv, szóval nem is lenne reális, ha mindent tudnék, de mégis rosszul érint, ha nem megy valami egy olyan dologgal kapcsolatban, ami érdekel és szeretek vele foglalkozni. Szóval amikor hazajövök a munkából és van erőm, koreait tanulok. Annak viszont örülök, hogy ilyen jó kapcsolatot sikerült kialakítani a tanárral, akivel tényleg tök kötetlenül is tudok beszélgetni.
A munka pedig... lassan kezdtem belerázódni és az életem is kezdett kicsit egyenes útra terelődni. Kezdtem érezni mi hol van, merre kell menni, csináltam önállóan egy másik új lánnyal, Cindyvel kiszállítást, aztán később Melissával is csináltam kiszállítást. Az az, amikor végigvezeted az utasokat egy úton az épületig. Beszállítás is több volt, valamint a kioskban álltam és a Britishnél is ugyanúgy segítettem az utasoknak, stb. Mondjuk kicsit azért megterhelő (de hát melyik meló nem?). Nem fizikailag, hanem leginkább lelkileg. A kollégák az első számú okai ennek, hogy őszinte legyek. Annyira szánalmas szerintem, hogy mindig, ahol társaság van, ott megy a kibeszélés és az egymás hátbaszúrása. Miért nem lehet normálisan viszonyulni a másikhoz? Miközben a pihenőben vagyok, annyi mindent hallok, hogy másról mondanak, nem éppen kedvesen. Magamról MÉG nem hallottam vissza semmit, de ami késik, nem múlik, ugyebár. Az újakra pedig úgy néznek sokszor, mintha nem is emberek lennének. Oké, nem olyan feltűnően, de mintha mindenkinek úgy kéne kezdenie, hogy mindent tud. Én elhatároztam, hogy ha már egy ideje ott fogok dolgozni, és mindenbe belejövök, aztán jönnek újak, biztosan kedvesen állok majd mindegyikhez és segítek nekik, mert tudom mennyire rossz, amikor le se sz*rják a fejed egy idegen helyen. Az utasok~ na egy teljesen más kategória. Ők is tudnak paraszt módon viselkedni, de inkább a "nemtudokolvasnise" kategóriába sorolnám. A legtöbb ez, hogy vagy olvasni, vagy szöveget értelmezni nem tud. Múltkor odajön valaki és megkérdezi, hogy hol lehet becsekkolni valamelyik járatra. Mutogatja a táblán, hogy melyik járat és ugyanabban a sorban, kicsit jobbra ki volt írva a pult száma is. Ilyen nagyon sok van. Nem találja, hogy melyik pultnál kell, amikor ki van írva. A másik, amikor odajön valaki, a kezembe nyomja az otthon szépen kinyomtatott papírkáját, egy k*rva szót nem szól és akkor szüljem meg, hogy ő mit akar megtudni. A harmadik, amikor odajön, köszönök neki magyarul, nem szólal meg, akkor angolul elkezdek hozzá beszélni, néz nagy bambán és kiderül, hogy amúgy magyar. A negyedik, aki szépen be akar sétálni a business sorba, mert szintén nem tud olvasni, hogy hova kéne állnia. Az ötödik, a "hol a vécé" kategória. A hatodik a "ezres betűmérettel van kiírva hogy arra van a beszállás, még arra is bambulok, de fingom nincs merre menjek". A hetedik a "k*rvára business / first class vagyok, vagy szimplán bunkó, szóval nehogy már visszaköszönjek neked". A nyolcadik, az "are you f*cking kidding me?". A kilencedik a beszél hozzám valamilyen nyelven, leginkább a spanyolok játsszák ezt el~ és mondom "English please", de beszél tovább a nyelvén. Jó, nem tudok mit csinálni vele, nem munkakövetelmény a spanyol nyelv, bocs. Az aranyos, amikor igyekszik megértetni magát angolul, de mikor le se sz*rja, hogy nem értem és beszél tovább... mit hisz, őszintén? Ééés még sorolhatnám a kategóriákat, de én úgy vagyok vele, hogy tényleg... tééényleg mindent elnézek, amíg valaki kedves és udvarias. Amíg a normális stílusban tálalja a gondját, felőlem azt is megkérdezheti, hogy "hol van a repülőtér", nem fogom elítélni.

Szeptember 29. >> Péntek előtt már vagy egy héttel szerettük volna elintézni Melissával, hogy aznap hadd cseréljünk beosztást. Mivel én reggel szeretek menni, ő (és mindenki más) pedig inkább később, jó ötlet volt. Elég nehezen ment, mert kedden érdeklődött, de azt mondták keressen egy másik lead-agentet, aki addig nem volt bent. Még csütörtökön sem, amikor én mentem dolgozni. Meguntuk a várakozást, szóval én bementem az irodába és egy másik nőnek szóltam, hogy szeretnék 8-tól 12-ig dolgozni, míg Melissa akkor jönne 11-től 16-ig. Bírtam, hogy mondja a nő, hogy hát ezt nem az utolsó pillanatban kell elintézni. Magamban mondom: neeehogy most cseszd el a munkát, ne emeld fel a hangod. Normális stílusban válaszoltam, hogy már egy jó ideje intézzük, csak akihez küldtek ezzel, eddig nem volt bent. Végül csak átírta, szóval azonnal elújságoltam Melissának, hogy le van beszélve a dolog. Csütörtökön, amikor mentem, már volt csíkom! Ez egy fontos infó. Ez azt jelenti, hogy benne vagyok a rendszerbe, amiben meg lehet nézni a napi feladatokat, szóval már ki vannak rám osztva feadatok. Ez olyan, hogy reggel bemész, megnézed, hogy mi lesz egész nap. Például ha egy beszállítás, akkor oda van írva, hogy ettől eddig, milyen gép, hova megy, stb. A szünetek is benne vannak ugyanígy. Egy hónapig nem volt csíkom, szóval csak rohangáltam emberek után konkrétan, de végre már okkal megyek oda, ahova.

Szeptember 30. >> Péntekre, azaz tegnapra tehát le volt beszélve, hogy cseréltünk Melissával, ezért én 8-ra megyek. Nagyon durva volt az a napom, legalábbis a reggelem biztosan. Azt hittem elájulok, annyira kétségbeestem. Reggel szépen felkelek, ránézek az órára: pontosan 8:30 volt. Először fel sem fogtam. Annyira elöntött hirtelen az adrenalin, hogy el sem hittem mit látok. Amikor felfogtam, azonnal felpattantam és olyan önkívületi állapotban voltam, hogy fogalmam sem volt mit csináljak. Ránéztem a telefonomra és miért aludtam el? Mert lemerült és nem jelzett. Végülis csak 5:30-kor kellett volna kelnem, 3 órát szépen ráhúztam. Azonnal feltettem töltőre és magamrakaptam mindent. Még zoknit se vettem fel, fogat se mostam, nem is fésülködtem. Abban a pillanatban azonban nem ezek érdekeltek elsősorban. Nem tudtam mi lesz ennek a következménye. Melissa írt akkor már, hogy ugye bementem. Írtam neki kétségbeesetten, hogy nem és megkértem, hogy hívja fel a lead-agent irodát, hogy ez történt és, hogy mit csináljak, ugyanis akkor elindultam és 1%-on voltam, ami biztosan nem bírt volna ki egy telefonhívást. Visszaírt, hogy felhívta őket és mivel a normális pasi vette fel, aki tényleg nagyon aranyos, mondta, hogy nem lesz gond, várnak. Én azonban akkor is nagyon rosszul éreztem magam. Nem tehettem róla, de mégis úgy gyűlöltem magam... meg akkor úgy mindenkit. Ha akkor egy rossz szót szól hozzám valaki, szétcsapom, at biztos. Még le se telt a próbaidőm szinte, ráadásul most kaptam meg a csíkomat, tehát egy fokkal "fontosabb" is lett a jelenlétem. Persze, hogy most "játszom ezt el". Dühös voltam magamra és legszívesebben egy kocsi elé vetettem volna magam. Az a vicces, hogy nem lakunk messze a repülőtértől, de a hülye buszoknak köszönhetően 1 óra, mire beérek, meg haza. 9:30-ra értem tehát oda. Azonnal bementem a lead irodába és ott esedeztem, hogy sajnálom. A normális férfi és egy nő volt bent, akik elég rendesek azért. Mondta a nő, hogy egyszer még úgy oké, elnézik, de többször nem fordulhat elő ilyen. Mondtam még azt is, hogy akár egész nap bennmaradok, vagy jövök a szabadnapomon. Annyira szégyelltem magam. Végül csak annyit kellett tennem, hogy van egy papír, amire mindenki felírja magát, aki nem beosztása szerint érkezik és oda kellett felírnom magam, de ennek semmi negatív következménye nincs, csak a lényeg, hogy a kártyahúzással össze tudják hasonlítani az érkezés és távozás idejét. Eredetileg úgy volt, hogy 12-ig vagyok, de végül mondta a férfi, hogy 13:30-ig maradjak akkor. Az ég világon semmi kifogásom nem volt ellene, sőt maradtam volna akár estig is ezek után. Még "kussolási fogadalmat" is kötöttem magamban, amin Melissa jót nevetett. Ez azt jelenti, hogy minimum 1 hónapig semmi kívánságom / igényem nem lesz ezek után. Kioskozás volt a feladatom. Éppen indultam volna, amikor megállított az egyik lead-agent és mondta, hogy menjen velem a két új lány. Az egyik lány a tanfolyamon a csoporttársam volt, a másikat pedig nem ismertem még, viszont rózsaszín volt a hajában. Arra emlékszem, hogy vele jöttem egy buszon reggel és meg akartam szólítani, hogy nem szólták-e le a haját, mivel én is szeretném beszíneztetni. Pont amikor indultunk volna ki, a manager rászólt, hogy azt kitudná-e szedni a hajából. Hát mondom k*rva jó. Pedig én is rózsaszínt szerettem volna eredetileg, de mivel a cég színe ilyen türkizes, eldöntöttem, hogy akkor az lesz, hogy legylább menjen hozzá. Ez azért idegesít egy kicsit, de nincs mit tenni. Szerintem egyáltalán nem gáz. Ha valaki jól végzi a munkáját, nehogy már ez legyen a legnagyobb gond. Kisétáltunk hárman. Cindy már kint volt, így elkezdtünk négyen beszélgetni, majd hárman maradtunk, végül mindannyian bementünk és megérkezett Melissa is. Persze ő nevetett rajtam és a késésemen. Engem még mindig sokkhatásként érint a dolog. A pihenőben adott nekem egy kis zacskó gumicukrot, mert az egyik rendeléséhez kapott, ő viszont nem szereti, valamint még előző nap volt egy koreai élelmiszerboltban és ott vett nekem igazi koreai kekszet. Nagyon édes volt tőle! Annyira jól esett! Mondtam is neki, hogy felolvasom, ami oda van írva. A kanapén ültünk és mellettünk ült az az új lány, akinek rózsaszín volt a hajában. Amikor elkezdtem olvasni, ő felnézett és: "te is tanulsz koreaiul?". Szóval igen, találtam még egy embert, aki tanul, ráadásul ő egy tanfolyammal tanult, de megszólt sajnos, viszont egy szinten van velem egyelőre. Emellett pedig kpopper, mert mondta, hogy szinte csak azt hallgat. A bandákra még nem kérdeztem rá, de a nyakamat teszem rá, hogy a BTS a kedvence. Majd még biztos találkozunk és akkor kitárgyaljuk ezt. Aztán a nap további részében elmentem Melissával egy beszállításra és igazából utána pihentünk. Ja igen~ volt egy bombariadó is a Sparnál az érkező szinten. Ezt megírtam Minarunak és tökre megijedt. Egyébként tényleg olyan ijesztőnek hangzik ez így, pedig a reptéren elég gyakori. Ez nem azt jelenti, hogy valaki egy pittyegő bombát talál valakit és akkor már hívni kell a tűzszerészeket, hogy hatástalanítsák és mindenki pánikol, meg üvölt a riasztó. Tegnap konkrétan egy szabadon hagyott palack miatt volt bombariadó. A repülőtéren van egy szabály, hogy bármilyen őrizetlenül hagyott tárgyat (pl. üveget, táskát, bőröndöt, ilyeneket) potenciális veszélyforrásnak kell tekinteni. Ilyenkor jelenteni kell a tárgyat, megvizsgálják gyorsan és kész. Ez azért volt érdekes, mert Melissa pont akkor ment le egy másik csoporttársunkkal a Sparba és konkrétan bezárták oda őket. Miután kiszabadultak, 13:30-ig szinte végig beszélgettünk... leginkább Chrisről, ugyanis Melissának eléggé elkezdett tetszeni és igyekszünk valahogy produkálni valamit, amivel összehozhatjuk őket. Vagyis én igyekszem játszani a kupidót. Megfigyeltem, hogy mivel nekem borzasztó a "szerelmi életem", szeretnék mindenkinek segíteni ebben. Ha már nekem nincs rá lehetőségem, hogy együtt legyek azzal, akit szeretek, akkor másnak segítek, hogy ne szalasszák el a lehetőségeket. Pont ezért idegesít is, amikor ott szenvednek és nem tesznek semmit az ügy érdekében, míg én ölnék egy olyan lehetőségért, ami nekik megadatik. Mondjuk Melissának van egy szerelme, akivel sokáig együtt volt és ugyanúgy, ahogy Tamsinnel, vele is megbeszéltük, hogy majd egy jó iszogatás mellett elmondjuk egymásnak a történetünket. Ő is az övét és én is a sajátomat.

Tudom, tudooom... már 1 hónapja nem hallottatok felőlem. Amint azt már írtam, dolgozom és elfáradok, amikor hazajövök, akkor meg szeretnék fejlődni, ezért tanulom tovább a koreai nyelvet. Jövő héten keddtől megint elindul egy 4 napos képzés, amin a British Airways programját fogják betanítani, ezáltal mi is bent fogunk ülni a check-in pultokban... azok, akik részt vesznek ezen a képzésen. Rajtam kívül például Melissa, Lori, Cindy, a rózsaszín hajú kpopper lány. A képzést már várom, mert igazából kíváncsi vagyok, de félek, hogy utána még nehezebb lesz a dolgom és majd azt is meg kell szoknom megint, szóval ismét jönnek a hullámvölgyek. Szeretnék azért majd írni ha tudok, ha lehetőségem adódik rá, természetesen fogok is, de arra kérlek titeket, hogy értsétek meg, ha nem tudok és várjatok rám. Tudjátok, hogy ha szükségetek van rám, akkor bármikor írhattok nekem, bármelyik elérhetőségemen. Addig is, amíg újra találkozunk, legyetek a legjobbak, ahogy mindig, udvariasak és küzdjetek! Fighting! Sok-sok puszi minden kesszibocsnak!