𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

New Adventures / Egy új fejezet kezdete

2016.10.01. 13:53, Cassie

Fú~ már nagyon régen írtam igazi szülinapi köszöntéses bejegyzést, de úgy érzem ez egy olyan alkalom, amikor nem hagyhatom ki. Meg kell említenem az én angyalomnak a születésnapját. (Valószínűleg a nagy részét már százszor elmondtam a mostani mondanivalómnak, de nem számít.) Naaa~ kitaláltátok kinek a születésnapja van ma, október elsején? ...

https://49.media.tumblr.com/b4f632cdd0c64e8e9dfb35632f8e6e75/tumblr_o4gk9u1c5U1ul2k3ro3_540.gifhttps://45.media.tumblr.com/03abd41d99a9a31e5ea3090c58615c54/tumblr_o4gk9u1c5U1ul2k3ro1_540.gif

Édesem! Drága Choi Hyunggeun! Nagyon messze élsz tőlem és még csak angolul sem tudsz eléggé, hogy bármikor megértsd majd azt, amikor kifejezem az érzéseimet irántad. Ez az egyik oka, hogy tanulok koreaiul. Te nagyon sok mindennek vagy az oka az életemben. Pont annak is, hogy még élek és tudok tovább küzdeni. http://67.media.tumblr.com/66b89c41e83ac3ae7c4165ddfb2ee1f1/tumblr_od83hoktFJ1rghadoo6_r2_400.gifValószínűleg fogalmad sincs róla, hogy ekkora hatással van valakire a puszta létezésed, pedig így van. Egy nap biztosan eléd fogok állni és elmondani neked ezt egy nagy, végtelenbe nyúló ölelés mellett. El fogom mondani neked a gyönyörű koreai nyelven azt, amit most még csak magyarul írok itt le. Egy mosolyod megér annyit, hogy felkeljek és elkezdjem a napot. A hangodat amikor meghallom, olyan kifejezhetetlen kellemes, jó érzés költözik a szívembe, amit már nagyon rég nem éreztem. Ez az érzés eloszlatja az összes rosszat, a kételyt, a fájdalmat és minden negatívumot. Az, ha rád nézek és meglátlak mosolyogni, ha meghallom azt a bolondos, egyedi és utánozhatatlan nevetésed, amit ezer közül is felismerek, elég erőt ad, hogy elhiggyem, bírom még. Te segítesz abban, hogy kibírjam, hogy tovább másszak. Mintha fentről nyújtanád nekem a kezed és húznál magaddal. Hogy is hálálhatnám meg mindezt? Ha tehetném, az egész világot megadnám neked, mert megérdemled. Nagyon fontos vagy nekem és elképzelhetetlen lenne nélküled az életem. Ha nem láthatnálak legalább képen minden nap, ha nem hallhatnám a hangod, nem tudom hogyan viselném a mindennapokat. Napról napra elkapsz, amikor zuhanok. Egy csodálatos ember vagy, aki mások boldogságát tartja szemelőtt. (Bár... tessék megszeretni a galambokat! xP) Én csak azt szeretném, hogy mindig egészséges és boldog legyél. Soha ne hagyd abba a nevetést! Legyél mindig ennyire fantasztikus, amilyen most vagy! Teljes szívemből kívánom, hogy legyél te és a SNUPER nagyon sikeres! Érd el minden kitűzött célodat és váltsd valóra az álmodat! Nagyon szeretlek és boldog születésnapot kívánok neked! Egy óóóriási ölelést küldök innen, csak neked! Addig is, oszd be, amíg nem találkozunk! ♥

https://66.media.tumblr.com/f955d39a46be1c786c36872d3013f3d6/tumblr_objpu6ZmVp1rvv0hyo1_540.gif

Hááááát sziasztok teddik! Hiányoztam? Tudom, egy ideje nem írtam és ez engem idegesít baromira, de fáradt vagyok és zajlik az élet. Dolgozom és nem tudom mikor és hogy írjak. Ennyi idő után eléggé nehéz újra visszarázódni a mesélésbe, ráadásul azt sem tudom mit lenne érdemes leírni, vagy hol kezdjem az egészet. Most aztán tényleg van mit mesélnem. *gondolkozik* Na de hol is kezdődött az egész, és mégis miket kell elmesélnem? Elkezdtem dolgozni, összeismerkedtem új emberekkel, sok ember unszimpatikus is lett emellett, hivatalosan magántanárnál tanulom a koreai nyelvet, a tanárommal is egész jól kijövünk, lett egy új cicánk, stb. Vágjunk hát bele a történetekbe. Igyekszem érthetően összefoglalni a fontosabb dolgokat és a lehető legpontosabban visszaemlékezni rájuk. Mindenki kééész?

[ Szeptember 5. ] Délelőtt 10-re mentem vissza a D portához. Mivel az első alkalommal voltam olyan fantasztikusan ügyes és pont az érettségimet, a legfontosabb iratomat hagytam otthon. Aznap pont esett az eső, de őszintén szólva, megkönnyebbülés volt számomra a nagy meleg után. Vettünk a nyáron egy szuper esőkabátot anyummal, szóval már semmi nem állhatja utamat az esőben sem. A nő lemásolta az érettségimet, aztán elküldött a polaroidba. Mondanom sem kell, hogy rögtön a SNUPER jutott róla eszembe. "Gyengébbek" kedvéért, a SNUPER-nek van egy ilyen című dala, amit nem mellesleg imádok is. Itt pedig azt a helyet jelentette, ahol a kártyámat elkészítik, valamint képet is készítenek hozzá. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy senki nem szólt nekem, hogy most ez lesz, mert akkor nyilván alakítok is a fejemen, de így ez lett életem legrosszabb igazolványképe. Kíváncsi vagyok fogja-e bármi űberelni ezt a csodás képet. Tök morci volt ott a nő, még csak meg se mutatta volna, hogy jó lesz-e. Még csak a kamerát se láttam, nagyon rossz volt. Olyan óriási lámpák világítottak az arcomba, hogy komolyan nem láttam semmit... és akkor még azt mondja a nő, hogy nézzek a kamerába. Mondom: oké, de hol a kamera? Amikor elkészült az a fantasztikus fotó, már csak arra vártam, hogy az egész kártya meglegyen. Ameddig ott ültem, végig orosz pasik voltak ott. Például amikor megkérdeztem a csávót, hogy leülhetek-e mellé a kanapéra, akkor tudtam csak meg, hogy orosz és nem értett semmit, de azért beleegyezett a dologba. Szeretem amúgy azt a nyelvet. Rajta van ám a megtanulandó nyelvek listámon, eléggé elöl. A végefelé megjelent egy lány. Akkor találkoztam először Lorival. Az első kommunikációnk annyi volt, hogy megkérdezte mit kell vinni a pulthoz, amikor hívják, én pedig mondtam neki, hogy a személyit és a lapot, amit az irodában kapott. Akkor végeztem is a polaroidban és visszaindultam. Egyébként tök messze volt ez a két épület egymástól, így amikor a polaroid felé tartottam, szokásomhoz híven kételkedni is kezdtem magamban, hogy jól csinálom a dolgokat, azaz jó felé tartok, de végül csak eltaláltam oda. Miután visszamentem az irodába, megkötöttük a szerződéseket és a nő megmutatta hogyan kell használni a kártyát, azaz hogyan kell becsekkolni, valamint ki. Legvégül pedig azt árulta el kit keressek másnap, akkor már a repülőtéren, a terminálon, egészen pontosan az 2A terminálon.

http://data.whicdn.com/images/74382002/large.gif[ Szeptember 6. ] Kedden 12-re kellett mennem és az ottani fejest kellett keresnem, azaz a managert. Előző nap leírtam a nő nevét, mert a névmemóriám olyan mint a egy aranyhal memóriája. Persze azt a kis lapot, amin minden fontos információ rajta volt, én kipakoltam a táskámból véletlenül. Amikor megérkeztem a terminálra, akkor hívtam fel anyumat, hogy a papírkupac között keresse már meg azt a kis sárga cetlit és árulja el, hogy kit kell keresnem. Szerencsére összejött minden és anyum is meg tudta mondani. Egy kis gyomorgörccsel azért, de elindultam és megálltam az irodája előtt, mert az ajtó nem volt nyitva. Pár perccel később Lori is megérkezett és el is kezdtünk beszélgetni amíg arra vártunk, hogy megérkezzen a manager. Azt már rögtön az elején kiderítettem, hogy Nyilas. Amikor megérkezett a nő, pár infót elmondott, aztán adtak nekünk feladatot. Oké, túloztam. Az egész napunk abból állt, hogy egész végig a check-in pultokban álltunk a check-inesek mögött és néztük mit csinálnak. Akkor annyira érthetetlennek tűnt minden. Teljesen össze voltam zavarodva, minden új volt. Ilyenkor még minden olyan furcsa. Minden kezdet nehéz ugyebár. Az ember azt se tudja hol van, mit csináljon. Nagyjából 18-ig ezzel voltunk elfoglalva. Közben beszélgettünk, ismerkedtünk és kimentünk cigizni. Nagyjából ebből állt a nap. Nézegettem a cimkéket és igyekeztem a programot is, de arról tényleg semmi gőzöm nem volt. Én British Airways check-ines leszek és majd október 4-én indul a képzés. Addig fogalmam sem volt mihez kezdjek ott, de végül csak alakultak a dolgok ebben az egy hónapban. Eleinte tényleg nagyon rossz volt, hogy nem volt dolgom. Este, amikor hazaértem, úgy döntöttem a munka mellett, amit nagyon nem fogok várni, kell valami, aminek örülhetek a hétköznapokban és örömmel csinálom majd. Ideje elkezdeni tanulni ténylegesen a koreai nyelvet! Be is írtam a Google-be, hogy koreai nyelvtanárok és kiadott egy lányt, Tamsint, akinek még azon az estén írtam egy SMS-t, hogy mikor tudnánk megbeszélni a részleteket. Nem sokkal később válaszolt is, hogy reggel lenne neki jó, vagy este. El is döntöttem, hogy másnap reggel felhívom.

[ Szeptember 7-9. ] 7-én reggel fel is hívtam Tamsint, hogy egyeztessünk a koreai órákkal kapcsolatban. Muszáj voltam magántanárt találni, mert csak az tud alkalmazkodni az én hülye folyton változó beosztásomhoz. Ezt tartottam szemelőtt akkor is, amikor mondta, hogy 3ezer lenne az egész. Belementem természetesen, számomra nem is volt kérdés. Szeretnék megtanulni koreaiul bármi áron és most ha a pénz az akadálya, soha nem fogok megtanulni. Felvettük egymást KakaoTalkon és ott folytattuk a beszélgetést. Ami a poén az egészben, hogy azonnal tök közvetlenül, napi szinten kezdtünk beszélgetni (이야기하다! HA! Fejből! xD). Tehát már az első pillanattól jól megvoltunk egymással. (Kos, egyébként~ a koreai párja pedig Mérleg. ^^) Az számomra nagyon szimpatikus volt, hogy nem kpopper és nem azért tanult meg ilyen szinten koreaiul. Végre valaki, akit nem csak azért érdekel ez a nyelv, meg az egész ország. Megbeszéltük, hogy szombaton (10-én) találkozunk 13-kor, amikor még nem tanulunk csak megbeszélünk pár dolgot és elvagyunk.
Szerdától egy 3 napos képzésen vettem részt. Az volt az alapképzés, amit mindenki elvégez, aki ott dolgozik. 10 órakor kezdődött és elvileg 17-ig tartott volna, de egyik nap sem tartott addig, mert rendes volt nagyon, aki tartotta. Egy lead-agent tartotta, aki egyébként a terminálon is mindig bent van a lead irodában. A PowerPointos diákat is szerencsére megkaptuk előre kinyomtatva. Mily' ironikus, hogy mindenki augusztus 25-én nyomtatottat kapott, én viszont egy 18-án nyomtatottat. Hah, whatever. Lorival egy képzésen voltunk, valamint még csoporttársak voltunk ott egy lánnyal, akivel akkor még ott nem beszélgettünk, de a munkahelyen végül egész jól megtaláltuk a közös hangot. Mi Lorival leghátul ültünk és egészen jól megvoltunk végig, úgy tűnt a lead-agent is bírja a fejünket, mert végig kérdezgettünk (normális kérdéseket), érdeklődtünk és felfogtuk a dolgokat, amiket mondott. 3 napon keresztül ment ez. Nagyon élveztem, az az igazság. Úgy éreztem magam, mintha megint iskolás lennék, ami annyira hiányzik. Ráadásul az "osztálytársak" is mind jófejek voltak. Aki iskolás, az el se tudja ezt képzelni, de én elég ijesztő dologként éltem meg a munkába állást. Igazi kikapcsolódásként szolgált ez a tréning, de még a vizsga is.

[ Szeptember 10. ] 8-ra kellett mennem és 12-ig dolgoztam. Elég sokat voltam először a pihenőben. Az egyik lead-agent beosztott egy nőhöz, aki cseszett szólni, hogy elindul, én pedig új voltam nagyon, ilyenkor ki az, akiből sugárzik a magabiztosság? http://38.media.tumblr.com/d30ed3beb2843e4d57af6b795456e4d3/tumblr_n3x37pYrb31tyu09to1_500.gifHa van is ilyen, az biztos, hogy nem én vagyok. Egy ideig ültem ott, aztán végül megkérdeztem valaki mást, hogy merre menjek és végül elmentem egy lánnyal ismét egy check-in pultba és ott nézelődtem. A pihenőben egyébként, amíg vártam, szemben ült velem egy srác, Chris. Ő volt az első, aki megszólított. Megkérdezte, hogy új vagyok-e és váltottunk pár szót. Nagyon jól esett, hogy végre valaki nem nézett levegőnek. A check-in pultos figyelgetésem után részt vettem életem első beszállításán. Az az, amikor ugye ellenőrizzük az utasok beszállókártyájáit, útiokmányait és felengedjük a gépre őket. Annel voltam azon a beszállításon és egy férfival. Ann aranyos volt végig és azután a beszállítás után együtt sétálgattunk kicsit a terminálon, megmutatott pár dolgot, hogy mi hol van, végül letelt mind a kettőnk munkaideje, így együtt mentünk el a Kökibe, ahol beszélgettünk és sétálgattunk. Elmentem vele a postára és éppen cipőt nézett, amikor írt nekem Tamsin, hogy ő ott van, ahova megbeszéltük a találkozót. Mármint a Kökin belül, nyilván. Odasiettem, aztán a találkozónk igazából olyan sikeres volt, mint a beszélgetéseink, tehát szerencsére élőben is ugyanúgy tudtunk beszélgetni. Először elmentünk a KFC-be. Én ott ettem egy keveset. Azután kint a tetőteraszon ültünk le egy padra és beszélgettünk az ABC-ről is. Tesztelte, hogy mennyire tudom. Sikeresen "levizsgáztam" szóban. Kint iszogattuk a kávénkat, amit még bent vettünk és közben cigiztünk és beszélgettünk. Persze, előjött az a téma is, amiről nem szeretek annyira beszélni új ismerősöknek: a szerelmem. Megállapodtunk, hogy én elmesélem neki, de csak részegen, tehát majd egyszer együtt fogunk inni. Húú... előre látom milyen szép lesz az. Azután még sétálgattunk egy keveset, aztán betérve ott a kínai boltba, vettünk peperot. Egyet meg is kajoltunk, majd álltunk egy keveset a mozgólépcsőknél és jót beszélgettünk. Mesélt róla, hogy milyen volt, amikor Koreában tanult, mesélt a barátjáról is, hogy hogyan jöttek össze, stb. Én is meséltem ezt-azt, tehát jól telt el az a pár óra, amit együtt töltöttünk.

[ Szeptember 11-14. ] 11-én szabadnapom volt, szóval végig tanultam. Szerencsére a vizsga utáni napon is, azaz 13-án is tudtam kicsit pihenni. 12-én viszont ugyanúgy a D portán, ahol a tréning is volt, lezajlott egy 3 órás vizsga 10-től. 3 részből állt. Az első rész elején lehetett használni minden anyagot, amit az órákon megkaptunk, jegyzeteltünk. Azután az első rész nagyobb részéhez már nem lehetett semmit használni. Az volt a leghosszabb az egészben, minden benne volt. A második rész a vízumokkal volt kapcsolatos, meg az utazási okmányokkal, amihez egy napot szintén lehetett használni. A harmadik pedig a rendvédelmi rész volt a repülőtéren, aminél ugyanúgy volt egy anyag, ugyanis szerencsére senki nem várta el tőlünk, hogy az összes jogszabályt bemagoljuk. Az utolsónál csak az volt a rossz, hogy leszakadt a kezem, mire mindent kimásoltam.
14-én már dolgoztam 8-tól 12-ig. Cindyvel beszéltem egy keveset a nap elején, aki szintén csoporttársam volt a tréningen és ő is új még itt. Ezután voltam kicsit a check-in pultban, majd 2 beszállításom volt, amin csinálhattam is valamit. Végre én is beszállítottam és nem csak álltam ott. Sokkal jobb, ha gyakorol az ember, úgy lehet igazán tanulni.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre