Good morning~~ mire publikálom ezt a bejegyzést, már úgyse morning lesz, de legalább tisztában lesztel vele, hogy mióta írom. Ami azt illeti, már napok óta, de jelen pillanatban 9 óra van, itten, Budapesten. Direkt választottam ki ezt a gifet... amit jobbra láthattok. Egyrészt a reggel és az azzal járó kávézgatás miatt, ugyanis Kwon úr egy csészét tart a kezében. Másrészt pedig... AZ A KÉZTARTÁS! Oké, már szétnevettem magam ezen, de PLEASE... olyan férfias! Ugye? Ugye. (Mint mindig.) Oké, már régebben is láttam, de mindig jó rajta derülni egyet, ahányszor csak szembe jön velem az interneten. A második gifet egyébként azért választottam, mert nevet és az én szívemnek az esik a legjobban. *nyáltenger indul* Oké, azé' nem terveztem annyira nyálasan cukimukizni itt. Mindenki tudja már, hogy nem szoktam Jiyongot dicsérni. Most sem teszem majd. Mindenesetre csak azt akartam elmondani, hogy mostanában elég keveset látni mosolyogni. Ha mosolyog is, az sem őszinte. Erről tudnék regélni, de nem szeretnék, nincs hozzá hangulatom, még ha a véleményem meg is van róla. Csak az jutott eszembe, hogy augusztus vége van. Nagyon örülök neki, mert van 4 nap szabim. (Ja, megerőltették magukat rendesen.) Amin még jobban görcsölök, az, hogy már egy hónap sincs Jiyong koncertjéig. Izgulok... nem mintha bármi is történne, de tudom, hogy utána teljesen megváltozik az életem és talán már a koncert közben is bőgni fogok. Jaj és mivel anyum a rajongója, azt szeretné, hogy azért csináljak videókat, meg képeket... nekem azonban semmi kedvem hozzá. Nem szeretném azt játszani ott mint mindenki más, és tényleg... nem szeretnék videót készíteni. Majd készít más. Bizonyára nagyon sok lesz róla az enyém nélkül is. 22-én indulok reggel Lufthansával Frankfurtba, ahonnan tovább Birminghambe. Előtte legalább kicsit ki tudok kapcsolni, mert 18-án meg Taesun jön Budapestre és 3 napot együtt töltünk. Egyedül a 21-ét kell túlélnem "egyedül", de aznap dolgozok majd, szóval nem lesz vészes. Bízom a hülye utasokban, majd ők elterelik a figyelmemet. Ah, nem is az előtte lesz a vészes, hanem ami utána vár rám. Ha összejön, akkor 25-én Trixy feljön Budapestre és együtt bubisteázunk. 26-ától pedig megint meló. Leszmivel elütnöm az időt is. Csak nem készít majd ki annyira. Óóó~ ha már Taesunnál járunk~ jelenleg a Jeju-szigeten dolgozik, ahonnan küldött nekem egy szép képeslapot. Annnnnnyira elolvadtam tőle. Írt is rá nekem szép dolgokat. Például, hogy milyen meleg van és csak arra vágyik, hogy megfürödhessen velem a tengerben. Meg, hogy a tenger egyébként szép kék és tiszta, akárcsak a szemem. Továbbá, hogy mesélt a főnökének, azaz a legjobb barátjának a találkozásunkról, aki nem hitt neki. Nem is értem mit nem hitt el azon. Majd kifaggatom, de szerintem minden tök hihető volt. Kicsit talán filmesre és meseszerűre sikeredett, de pont azért volt annyira jó... attól még lehet igaz! Oh és azt is említette, hogy mennyire várja a szeptembert, amikor idejön és főz nekem, meg együtt filmezünk. Horrort nézünk majd, természetesen!

#érzelmihuuuulllámvasút #wtfamidoinganyway [ AUGUSZTUS 22 - 25 ] Egy hete - nagyjából - elkezdtem beszélgetni Gisunggal. Augusztus 20-a körül, vagy pár nappal előtte. Írta, hogy nemsokára Budapestre utazik a munkája miatt és nagyjából egy hetet marad. A munkája... igen... egy modellügynökségnél dolgozik. Ő válogatja össze a p*csákat, magyarán. Váltottunk pár szót Kakaotalkon, megbeszéltük, hogy 22-én - amikor jön - találkozunk. 14:30-kor szállt le a gépe, én pedig 13-kor végeztem volna... csak a kedves brüsszeli rakodók úgy döntöttek, hogy sztrájkba kezdenek, ezért 13 helyett 15:15-kor végeztem. Az egyik járatra rá voltam osztva, ami késve szállt fel innen, mivel eredetileg is későn érkezett a sztrájk miatt. Ő azért megvárt a repülőtéren az egyik kávézóban. Gyorsan átöltöztem a normál ruhámba és odasiettem hozzá. Nagyon fáradt voltam, de azért igyekeztem ébren maradni. Beszélgettünk egy keveset a kávézóban, cigiztünk, aztán lementünk a 200-as buszhoz. Vettünk neki egy heti jegyet és közölte velem, hogy ő engem követ, csak menjek amerre szeretnék. Jó, rendben. Elbuszoztunk a Kökire. Volt egy elég érdekes pillanat a buszon. Megkérdeztem, hogy mikor született, ugyanis a csillagjegye érdekelt... mint mindig, mindenkinél. Mondott egy dátumot, tudomásul is vettem: február 30. Ah, mondom magamban: az nem jó, akkor már Halak, a Halakkal nem jövök ki. Ezt vele is tudattam, aztán ha nem javít ki, hogy ő nem Halak, hanem Vízöntő, akkor a büdös életben nem esett volna le, hogy február 13-án született és, hogy február 30 amúgy nincs is. Azután azon nevettem, ő pedig azzal szívatott, hogy nem tudok számolni, nem ismerem a számokat. Pláne azután, hogy szó esett a magasságomról. Érdeklődött felőle, hogy 168-e, esetleg 169 cm? Büszkélkedett, hogy ő mivel modelleket válogat, ránézésre meg tudja állapítani, hogy ki milyen magas... maximum 1-2 cm eltéréssel. Hááát mondom, ez most nem jött össze, ugyanis 163 vagyok. Nem tudta elfogadni, ami csak erősítette benne azt a hitet, hogy én ugyan nem ismerem a számokat. Persze poénkodtunk ezzel végig, nem kell komolyan venni, bár az tény, hogy a matek sosem volt az erősségem. Mármint a matek sem, meg úgy igazából semmi. LOL. A Kökibe érve, felsétáltam az emeletre, ahol megkérdezte, hogy hova megyek. Válaszként emlékeztettem, hogy azt ígérte nekem, hogy menjek, amerre csak akarok, ő követni fog. Azért megkérdeztem, hogy a mosdóba ugye nem. Nem mentem végül sehova, rögtön a 3-as metrót vettük be. Azt mondta szeretne a belvárosba menni, így oda vezettem. A Deák Ferenc térig metróztunk. Én egyszer átadtam a helyem egy néninek a metrón, mire felpattan ő is és mondja nekem erősködve, hogy álmos vagyok, üljek le inkább én, majd ő állni fog. Addig vitatkoztunk azon, hogy nem ülök le, míg felszabadult két hely. Oda is rángatott. (Nem erősen, nyilván.) Miután leszálltunk, sétálgatni kezdtünk a Dunapart felé, egészen a Ferenciek teréig eljutottunk, ahol eszébe jutott, hogy venni szeretne egy olyan simkártyát, amivel tud ittléte alatt telefonálni és netezni. A repülőtéren is megpróbáltuk, de drágának találta, szóval egy másikat próbáltunk nézni. Párszor eltévedtünk, de csak megtaláltuk a Telenort. Egy keveset vártunk ott, aztán szólítottak. Kicsit idegesített végig, hogy sokat nézte a telefonját, de mindig emlékeztettem magam, hogy nincs jogom rá, hogy emiatt mérges legyek, hiszen nem miattam van itt, hanem a munka miatt. Megvett egyet, de mivel elromlott valami a Telenornál, a nő közölte, hogy nem tudja mikor tudják aktiválni a kártyát. Mindenesetre bele tette a telefonba. Nagyon sokáig nem aktiválták... amikor bent voltunk délután 4 óra volt, aztán talán este 11-kor került erre sor. Jaj meg... azt mondta nekem először, hogy 28 éves. Amikor megírta a szerződést a Telenorral, kellett hozzá az útlevele. A lapon rajta volt a születése. Fel is "kiáltott", hogy basszus, látom az igazi születési idejét. Nem tűnt azért 28 évesnek, éreztem, hogy több, de ha nem hívja fel rá a figyelmem, szerintem nem nézem a lapon. 35 éves, na. Kakálok rá. Haragudni nem haragudtam, de megjegyeztem. Én aztán pláne nem foglalkozom a korral, ha valakivel megtalálom a közös hangot. Beültünk kávézni, aztán sétálgattunk egy keveset a Dunaparton. Először ő kérte, hogy csináljak róla pár képet. Kicsivel később odajött hozzánk egy nagyon aranyos külföldi család. Tényleg naaaagyon szimpatikusak voltak. Anyuka, apuka, egy kisgyerek és az anyuka ölében egy cuki kisbaba. Az apa megkérte őt, hogy csináljon róluk pár képet. Az a képkészítés... hát mondom, a legjobb embert találták meg erre. Szuper képeket csinált és ő irányítgatta a családot, hogy ebből a szögből is,meg abból is, hogy az az épület legyen benne. Tök jól össze is spanoltak az apukával. Annyira jó érzés volt nézni őket, az ilyen spontán cuki pillanatokat imádom átélni. Sétáltunk még tovább, le is ültünk párszor, meg beszélgettünk. Nagyjából 1 órával később újra összefutottunk velük egy másik helyszínen, már a Lánchídnál. Ott is csinált róluk képet, ugyanabban a stílusban. Akkor is jót nevettem, annyira zabálnivaló volt az egész jelenet. Gisung meg is jegyezte, hogy ők a barátai lettek. Elsétáltunk a metrómegállóig, mire feljöttünk egy másik megállónál, be is sötétedett. Nagyon éhes volt, úgyhogy célirányosan egy étterem felé indultunk el. Végig azért győzködött, hogy egyek már vele, de esküszöm, egyáltalán nem voltam éhes. Csak nem tágítottam, de sajnos ő sem. Beültünk egy török étterembe. Vett magának húst, rizst, meg minden jót, plusz egy külön tányéron egy húst nekem... a beleegyezésem nélkül. Fel is vágta nekem és továbbra is csak mondogatta, hogy egyek már. Egymás mellett ültünk. Pár falatot azért sikerült az ő szájába nyomnom, így is. Ettem belőle 5 kis falatot, nagyjából, hogy megnyugodjon a kis lelke. A nagyját akkor is ő ette meg. Ezután elindultunk gyalog a Deáktól a Puskás Ferenc stadionig. Valahol arrafelé volt a hotel. Azt beszéltük, hogy mivel nehéz a táskája, leteszi, aztán megyünk tovább. Akár sétálni, akár inni. Mondta is, hogy felmehetek pihenni. Ha hozzám ér, hívhatom a rendőrséget. Végül nem is mentünk tovább. Nagyjából 20 percenként ki-be jártunk a szobájából cigizni. Egyszer mentünk csak el a hotelból. Amikor vizet szerettünk volna venni valahol. Neki pedig fagyit, ugyanis azt akart enni hirtelen. Először egy Burger King felé indultunk, mert arra emlékeztünk, hogy van a közelben, de kiderült, hogy egy benzinkút is, szóval oda mentünk be. Vettünk vizet, pékárút és neki valami fagyit. Végig kérdezgette, hogy én mit kérek, de tovább hajtogattam, hogy semmit. Megláttam egy óriási plüssunikornist, úgyhogy poénból, gondoltam, rábökök, hogy azt kérem. Meg is ragadta, hogy megveszi nekem. Úgy kellett kirángatnom a karjából, hogy csak vicceltem, nem kérem. Nagyon aranyos és vicces volt. Jaj, nem is említettem még, hogy imádja a gyerekeket és mindig annyira örült, amikor látott egyet. Jó, amiket látott, azok tényleg cukik voltak. Na meg a kávézóban még volt egy ázsiai kisgyerek. Az aztán tényleg zabálnivaló volt. Visszamentünk a szobába. Sajnos van egy elég rossz bőrbetegsége, ami miatt alig tudott aludni egész éjszaka, szóval én se nagyon aludtam. 10 percenként: lefeküdt, felállt, kiment a mosdóba, lefeküdt, kiment a mosdóba, lefeküdt, kiment cigizni, lefeküdt, telefonozott, lefeküdt, felállt, lefeküdt. Félig talán álomban voltam egyszer-kétszer, de nem aludtam el. Mindig mikor felnéztem: "sorry, just sleep". Hát kösz, ooooké, máris. Fájt és viszketett a bőre. Sajnáltam, ráadásul szolidalítottam is, mert felültem az ágyon, törölgetve, dörzsölve a szemeimet. Mégis, ne legyen már egyedül. Ki is mentünk együtt cigizni. Mondta, hogy furcsa, hogy ilyen vagyok, hogy semmit nem kérek. Nagyon aranyos vagyok és szimpatikus neki. Koreában állandóan csak követelőznek a csajok és mindent a pasitól várnak el. Mástól is hallottam már ezt. Nem véletlenül utálom a koreai lányokat. Mindent a pasitól várnak el, ezzel szemben úgy beszélnek velük, mintha a szájukból rángatták volna ki őket. Mondhatni, nem szimpatizálok velük. Visszamentünk a szobába, aztán még beszélgettünk kicsit, végül 1-2 körül nekem sikerült elaludni. Ő nem tudom mikor aludt el, de nekem 23-án 10-tól dolgoznom kellett, így 7-kor szólt is az ébresztőm. Vagyis... előtte már felkeltem és kikapcsoltam, hogy ne ébresszem fel. Így is tök nehezen sikerült elaludnia, nem szerettem volna felébreszteni. 8 körül azért megkértem, hogy engedjen ki. Megbeszéltük, hogy elkísér az állomásig, de mondtam reggel, hogy nem kell, végre elaludt, pihenjen csak. Egy valamit kérek csak: engedjen ki. Magához is ölelt az ágyban egy "thank you" mellett. Egyedül tehát elindultam haza vonattal a Ferihegyig. Onnan busszal haza. Megbeszéltem anyummal, hogy 9:40-re küld egy taxit hozzánk. Te... ne tudjátok meg... soha az életben nem voltam szerintem még ennyire gyors. 40 perc alatt kitakarítottam a táskám, lezuhanyoztam, hajat mostam, megszárítottam, felöltöztem és megkávéztam. Leírni hosszabb, basszus. El sem tudom képzelni, hogy csináltam. 10-re pont bent is voltam. Megbeszéltük, hogy aznap is találkozunk, de végül még egy meetingje volt az este, ezért nem tudtunk aznap már.

24-én, csütörtökön 13-ra mentem dolgozni. Írta, hogy jó lenne, ha munka után találkoznánk, mert látni szeretne. Mivel több meetingje már nem lesz itt, 25-én haza is utazik, Koreába, addigra megvette a repülőjegyet. Ezzel az volt a gond, hogy a munkaidőm, ami 24-én kezdődött, 25-én éjjeli fél 1-kor ért véget. Ez nem zavarta, így is ragaszkodott hozzá. Nagyon hosszú napom volt akkor a munkahelyen, de amikor végeztem, legalább taxival mehettem. Addigra egy másik hotelba költözött, ami a Corvinnál van. Mondtam a taxisnak, hogy oda vigyen. Találkoztunk és nagyjából ugyanaz volt a program, mint azelőtt, csak dohányozni nehezebb volt lejárni. Az volt a gond vele, hogy két különálló ágy volt, így az éjszaka ezzel a párbeszéddel aludtunk el:

Gisung: You can sleep here if you want to.
Cassie: Well, the bed is too small.
...
Cassie: You can sleep here if you want to.
Gisung: Well, the bed is too small.

Éjszaka nem tudom mi lelt, de valamiért rám jött a sírás. Annyira hiányzott Jiyong, hogy nem nagyon tudtam visszatartani. Csak pár csepp könnyet ejtettem, mégis fájt a hiánya. Egy ideig fent is voltam, belebonyolódva a gondolataimba, végül sikerült valahogy elaludnom. Aznap szerencsére nem kellett dolgoznom. Fél 11 körül kelt fel. Én nagyjából egy órával előtte. Kénytelen voltam felébreszteni, mert 11-ig ki kellett jelentkezni. Összekészültünk. Valamiért azon a napon már kicsit ridegebb volt a hangulat. Elsétáltunk a Corvin plázába, ahol ittunk egy bubisteát. Persze ő fizette azt is, ami nekem kicsit azért kínos volt. Nem szeretek lehúzni senkit. Lesétáltunk a 3-as metróhoz, amivel ő elment a Kökiig, én pedig eggyel azelőtt leszálltam. Egy gyors öleléssel elköszöntünk egymástól. Na ő pont az a személy az életemben, akivel szuperül elmúlattam az időmet, de, nem fogok többet beszélni, úgy érzem.

Nekiláttunk a házunk felújításának. Annyira feldob ez az egész! Imádom a változatosságot és a megújulást - jó értelemben, persze. Ez nagyon jó értelem. Az a gond a házunkkal, hogy nem csak a miénk. Kertes ház, csak a papám, amikor elhúnyt, anyumra és a nővérére hagyta. Csak mi hárman élünk benne anyummal és mamámmal. Anyum nővérének már van lakása, máshol él évtizedek óta, de nem akar lemondani erről a házról. Ahhoz, hogy csak a miénk legyen, ki kéne neki fizetni a felét, ugyebár. Nos, ha teljesen felújítjuk növekszik az ára, tehát többet kell kifizetnünk neki. Eddig ezért nem vágtunk bele, de már sajnos elég rossz állapotban volt, szóval nem tudtuk tovább húzni. Ha minden igaz, lesz egy saját részem, ha elkészül. Nagyon remélem, hogy így lesz!

A köztéri világítást is csinálják most a környékünkön. Emiatt holnap 8-tól 16-ig nem lesz áram, amire nem olyan régen hívta fel a figyelmem anyum. Nem tudom mit csinálnék itthon, szóval gyorsan beiktattam egy programot, ami az lesz, hogy holnap meglátogatom Trixyt. Csak úgy leruccanok az innen 100 km-re lévő városkába. Nem lesz olcsó mulatság, de csak jól fogunk szórakozni. Ééééés~ mire befejeztem este 10 van. Hehe. Mindenkinek jó pihenést kívánok az elkövetkezendő napokra!