Good morning~~ mire publikálom ezt a bejegyzést, már úgyse morning lesz, de legalább tisztában lesztel vele, hogy mióta írom. Ami azt illeti, már napok óta, de jelen pillanatban 9 óra van, itten, Budapesten. Direkt választottam ki ezt a gifet... amit jobbra láthattok. Egyrészt a reggel és az azzal járó kávézgatás miatt, ugyanis Kwon úr egy csészét tart a kezében. Másrészt pedig... AZ A KÉZTARTÁS! Oké, már szétnevettem magam ezen, de PLEASE... olyan férfias! Ugye? Ugye. (Mint mindig.) Oké, már régebben is láttam, de mindig jó rajta derülni egyet, ahányszor csak szembe jön velem az interneten. A második gifet egyébként azért választottam, mert nevet és az én szívemnek az esik a legjobban. *nyáltenger indul* Oké, azé' nem terveztem annyira nyálasan cukimukizni itt. Mindenki tudja már, hogy nem szoktam Jiyongot dicsérni. Most sem teszem majd. Mindenesetre csak azt akartam elmondani, hogy mostanában elég keveset látni mosolyogni. Ha mosolyog is, az sem őszinte. Erről tudnék regélni, de nem szeretnék, nincs hozzá hangulatom, még ha a véleményem meg is van róla. Csak az jutott eszembe, hogy augusztus vége van. Nagyon örülök neki, mert van 4 nap szabim. (Ja, megerőltették magukat rendesen.) Amin még jobban görcsölök, az, hogy már egy hónap sincs Jiyong koncertjéig. Izgulok... nem mintha bármi is történne, de tudom, hogy utána teljesen megváltozik az életem és talán már a koncert közben is bőgni fogok. Jaj és mivel anyum a rajongója, azt szeretné, hogy azért csináljak videókat, meg képeket... nekem azonban semmi kedvem hozzá. Nem szeretném azt játszani ott mint mindenki más, és tényleg... nem szeretnék videót készíteni. Majd készít más. Bizonyára nagyon sok lesz róla az enyém nélkül is. 22-én indulok reggel Lufthansával Frankfurtba, ahonnan tovább Birminghambe. Előtte legalább kicsit ki tudok kapcsolni, mert 18-án meg Taesun jön Budapestre és 3 napot együtt töltünk. Egyedül a 21-ét kell túlélnem "egyedül", de aznap dolgozok majd, szóval nem lesz vészes. Bízom a hülye utasokban, majd ők elterelik a figyelmemet. Ah, nem is az előtte lesz a vészes, hanem ami utána vár rám. Ha összejön, akkor 25-én Trixy feljön Budapestre és együtt bubisteázunk. 26-ától pedig megint meló. Leszmivel elütnöm az időt is. Csak nem készít majd ki annyira. Óóó~ ha már Taesunnál járunk~ jelenleg a Jeju-szigeten dolgozik, ahonnan küldött nekem egy szép képeslapot. Annnnnnyira elolvadtam tőle. Írt is rá nekem szép dolgokat. Például, hogy milyen meleg van és csak arra vágyik, hogy megfürödhessen velem a tengerben. Meg, hogy a tenger egyébként szép kék és tiszta, akárcsak a szemem. Továbbá, hogy mesélt a főnökének, azaz a legjobb barátjának a találkozásunkról, aki nem hitt neki. Nem is értem mit nem hitt el azon. Majd kifaggatom, de szerintem minden tök hihető volt. Kicsit talán filmesre és meseszerűre sikeredett, de pont azért volt annyira jó... attól még lehet igaz! Oh és azt is említette, hogy mennyire várja a szeptembert, amikor idejön és főz nekem, meg együtt filmezünk. Horrort nézünk majd, természetesen!

#érzelmihuuuulllámvasút #wtfamidoinganyway [ AUGUSZTUS 22 - 25 ] Egy hete - nagyjából - elkezdtem beszélgetni Gisunggal. Augusztus 20-a körül, vagy pár nappal előtte. Írta, hogy nemsokára Budapestre utazik a munkája miatt és nagyjából egy hetet marad. A munkája... igen... egy modellügynökségnél dolgozik. Ő válogatja össze a p*csákat, magyarán. Váltottunk pár szót Kakaotalkon, megbeszéltük, hogy 22-én - amikor jön - találkozunk. 14:30-kor szállt le a gépe, én pedig 13-kor végeztem volna... csak a kedves brüsszeli rakodók úgy döntöttek, hogy sztrájkba kezdenek, ezért 13 helyett 15:15-kor végeztem. Az egyik járatra rá voltam osztva, ami késve szállt fel innen, mivel eredetileg is későn érkezett a sztrájk miatt. Ő azért megvárt a repülőtéren az egyik kávézóban. Gyorsan átöltöztem a normál ruhámba és odasiettem hozzá. Nagyon fáradt voltam, de azért igyekeztem ébren maradni. Beszélgettünk egy keveset a kávézóban, cigiztünk, aztán lementünk a 200-as buszhoz. Vettünk neki egy heti jegyet és közölte velem, hogy ő engem követ, csak menjek amerre szeretnék. Jó, rendben. Elbuszoztunk a Kökire. Volt egy elég érdekes pillanat a buszon. Megkérdeztem, hogy mikor született, ugyanis a csillagjegye érdekelt... mint mindig, mindenkinél. Mondott egy dátumot, tudomásul is vettem: február 30. Ah, mondom magamban: az nem jó, akkor már Halak, a Halakkal nem jövök ki. Ezt vele is tudattam, aztán ha nem javít ki, hogy ő nem Halak, hanem Vízöntő, akkor a büdös életben nem esett volna le, hogy február 13-án született és, hogy február 30 amúgy nincs is. Azután azon nevettem, ő pedig azzal szívatott, hogy nem tudok számolni, nem ismerem a számokat. Pláne azután, hogy szó esett a magasságomról. Érdeklődött felőle, hogy 168-e, esetleg 169 cm? Büszkélkedett, hogy ő mivel modelleket válogat, ránézésre meg tudja állapítani, hogy ki milyen magas... maximum 1-2 cm eltéréssel. Hááát mondom, ez most nem jött össze, ugyanis 163 vagyok. Nem tudta elfogadni, ami csak erősítette benne azt a hitet, hogy én ugyan nem ismerem a számokat. Persze poénkodtunk ezzel végig, nem kell komolyan venni, bár az tény, hogy a matek sosem volt az erősségem. Mármint a matek sem, meg úgy igazából semmi. LOL. A Kökibe érve, felsétáltam az emeletre, ahol megkérdezte, hogy hova megyek. Válaszként emlékeztettem, hogy azt ígérte nekem, hogy menjek, amerre csak akarok, ő követni fog. Azért megkérdeztem, hogy a mosdóba ugye nem. Nem mentem végül sehova, rögtön a 3-as metrót vettük be. Azt mondta szeretne a belvárosba menni, így oda vezettem. A Deák Ferenc térig metróztunk. Én egyszer átadtam a helyem egy néninek a metrón, mire felpattan ő is és mondja nekem erősködve, hogy álmos vagyok, üljek le inkább én, majd ő állni fog. Addig vitatkoztunk azon, hogy nem ülök le, míg felszabadult két hely. Oda is rángatott. (Nem erősen, nyilván.) Miután leszálltunk, sétálgatni kezdtünk a Dunapart felé, egészen a Ferenciek teréig eljutottunk, ahol eszébe jutott, hogy venni szeretne egy olyan simkártyát, amivel tud ittléte alatt telefonálni és netezni. A repülőtéren is megpróbáltuk, de drágának találta, szóval egy másikat próbáltunk nézni. Párszor eltévedtünk, de csak megtaláltuk a Telenort. Egy keveset vártunk ott, aztán szólítottak. Kicsit idegesített végig, hogy sokat nézte a telefonját, de mindig emlékeztettem magam, hogy nincs jogom rá, hogy emiatt mérges legyek, hiszen nem miattam van itt, hanem a munka miatt. Megvett egyet, de mivel elromlott valami a Telenornál, a nő közölte, hogy nem tudja mikor tudják aktiválni a kártyát. Mindenesetre bele tette a telefonba. Nagyon sokáig nem aktiválták... amikor bent voltunk délután 4 óra volt, aztán talán este 11-kor került erre sor. Jaj meg... azt mondta nekem először, hogy 28 éves. Amikor megírta a szerződést a Telenorral, kellett hozzá az útlevele. A lapon rajta volt a születése. Fel is "kiáltott", hogy basszus, látom az igazi születési idejét. Nem tűnt azért 28 évesnek, éreztem, hogy több, de ha nem hívja fel rá a figyelmem, szerintem nem nézem a lapon. 35 éves, na. Kakálok rá. Haragudni nem haragudtam, de megjegyeztem. Én aztán pláne nem foglalkozom a korral, ha valakivel megtalálom a közös hangot. Beültünk kávézni, aztán sétálgattunk egy keveset a Dunaparton. Először ő kérte, hogy csináljak róla pár képet. Kicsivel később odajött hozzánk egy nagyon aranyos külföldi család. Tényleg naaaagyon szimpatikusak voltak. Anyuka, apuka, egy kisgyerek és az anyuka ölében egy cuki kisbaba. Az apa megkérte őt, hogy csináljon róluk pár képet. Az a képkészítés... hát mondom, a legjobb embert találták meg erre. Szuper képeket csinált és ő irányítgatta a családot, hogy ebből a szögből is,meg abból is, hogy az az épület legyen benne. Tök jól össze is spanoltak az apukával. Annyira jó érzés volt nézni őket, az ilyen spontán cuki pillanatokat imádom átélni. Sétáltunk még tovább, le is ültünk párszor, meg beszélgettünk. Nagyjából 1 órával később újra összefutottunk velük egy másik helyszínen, már a Lánchídnál. Ott is csinált róluk képet, ugyanabban a stílusban. Akkor is jót nevettem, annyira zabálnivaló volt az egész jelenet. Gisung meg is jegyezte, hogy ők a barátai lettek. Elsétáltunk a metrómegállóig, mire feljöttünk egy másik megállónál, be is sötétedett. Nagyon éhes volt, úgyhogy célirányosan egy étterem felé indultunk el. Végig azért győzködött, hogy egyek már vele, de esküszöm, egyáltalán nem voltam éhes. Csak nem tágítottam, de sajnos ő sem. Beültünk egy török étterembe. Vett magának húst, rizst, meg minden jót, plusz egy külön tányéron egy húst nekem... a beleegyezésem nélkül. Fel is vágta nekem és továbbra is csak mondogatta, hogy egyek már. Egymás mellett ültünk. Pár falatot azért sikerült az ő szájába nyomnom, így is. Ettem belőle 5 kis falatot, nagyjából, hogy megnyugodjon a kis lelke. A nagyját akkor is ő ette meg. Ezután elindultunk gyalog a Deáktól a Puskás Ferenc stadionig. Valahol arrafelé volt a hotel. Azt beszéltük, hogy mivel nehéz a táskája, leteszi, aztán megyünk tovább. Akár sétálni, akár inni. Mondta is, hogy felmehetek pihenni. Ha hozzám ér, hívhatom a rendőrséget. Végül nem is mentünk tovább. Nagyjából 20 percenként ki-be jártunk a szobájából cigizni. Egyszer mentünk csak el a hotelból. Amikor vizet szerettünk volna venni valahol. Neki pedig fagyit, ugyanis azt akart enni hirtelen. Először egy Burger King felé indultunk, mert arra emlékeztünk, hogy van a közelben, de kiderült, hogy egy benzinkút is, szóval oda mentünk be. Vettünk vizet, pékárút és neki valami fagyit. Végig kérdezgette, hogy én mit kérek, de tovább hajtogattam, hogy semmit. Megláttam egy óriási plüssunikornist, úgyhogy poénból, gondoltam, rábökök, hogy azt kérem. Meg is ragadta, hogy megveszi nekem. Úgy kellett kirángatnom a karjából, hogy csak vicceltem, nem kérem. Nagyon aranyos és vicces volt. Jaj, nem is említettem még, hogy imádja a gyerekeket és mindig annyira örült, amikor látott egyet. Jó, amiket látott, azok tényleg cukik voltak. Na meg a kávézóban még volt egy ázsiai kisgyerek. Az aztán tényleg zabálnivaló volt. Visszamentünk a szobába. Sajnos van egy elég rossz bőrbetegsége, ami miatt alig tudott aludni egész éjszaka, szóval én se nagyon aludtam. 10 percenként: lefeküdt, felállt, kiment a mosdóba, lefeküdt, kiment a mosdóba, lefeküdt, kiment cigizni, lefeküdt, telefonozott, lefeküdt, felállt, lefeküdt. Félig talán álomban voltam egyszer-kétszer, de nem aludtam el. Mindig mikor felnéztem: "sorry, just sleep". Hát kösz, ooooké, máris. Fájt és viszketett a bőre. Sajnáltam, ráadásul szolidalítottam is, mert felültem az ágyon, törölgetve, dörzsölve a szemeimet. Mégis, ne legyen már egyedül. Ki is mentünk együtt cigizni. Mondta, hogy furcsa, hogy ilyen vagyok, hogy semmit nem kérek. Nagyon aranyos vagyok és szimpatikus neki. Koreában állandóan csak követelőznek a csajok és mindent a pasitól várnak el. Mástól is hallottam már ezt. Nem véletlenül utálom a koreai lányokat. Mindent a pasitól várnak el, ezzel szemben úgy beszélnek velük, mintha a szájukból rángatták volna ki őket. Mondhatni, nem szimpatizálok velük. Visszamentünk a szobába, aztán még beszélgettünk kicsit, végül 1-2 körül nekem sikerült elaludni. Ő nem tudom mikor aludt el, de nekem 23-án 10-tól dolgoznom kellett, így 7-kor szólt is az ébresztőm. Vagyis... előtte már felkeltem és kikapcsoltam, hogy ne ébresszem fel. Így is tök nehezen sikerült elaludnia, nem szerettem volna felébreszteni. 8 körül azért megkértem, hogy engedjen ki. Megbeszéltük, hogy elkísér az állomásig, de mondtam reggel, hogy nem kell, végre elaludt, pihenjen csak. Egy valamit kérek csak: engedjen ki. Magához is ölelt az ágyban egy "thank you" mellett. Egyedül tehát elindultam haza vonattal a Ferihegyig. Onnan busszal haza. Megbeszéltem anyummal, hogy 9:40-re küld egy taxit hozzánk. Te... ne tudjátok meg... soha az életben nem voltam szerintem még ennyire gyors. 40 perc alatt kitakarítottam a táskám, lezuhanyoztam, hajat mostam, megszárítottam, felöltöztem és megkávéztam. Leírni hosszabb, basszus. El sem tudom képzelni, hogy csináltam. 10-re pont bent is voltam. Megbeszéltük, hogy aznap is találkozunk, de végül még egy meetingje volt az este, ezért nem tudtunk aznap már.

24-én, csütörtökön 13-ra mentem dolgozni. Írta, hogy jó lenne, ha munka után találkoznánk, mert látni szeretne. Mivel több meetingje már nem lesz itt, 25-én haza is utazik, Koreába, addigra megvette a repülőjegyet. Ezzel az volt a gond, hogy a munkaidőm, ami 24-én kezdődött, 25-én éjjeli fél 1-kor ért véget. Ez nem zavarta, így is ragaszkodott hozzá. Nagyon hosszú napom volt akkor a munkahelyen, de amikor végeztem, legalább taxival mehettem. Addigra egy másik hotelba költözött, ami a Corvinnál van. Mondtam a taxisnak, hogy oda vigyen. Találkoztunk és nagyjából ugyanaz volt a program, mint azelőtt, csak dohányozni nehezebb volt lejárni. Az volt a gond vele, hogy két különálló ágy volt, így az éjszaka ezzel a párbeszéddel aludtunk el:

Gisung: You can sleep here if you want to.
Cassie: Well, the bed is too small.
...
Cassie: You can sleep here if you want to.
Gisung: Well, the bed is too small.

Éjszaka nem tudom mi lelt, de valamiért rám jött a sírás. Annyira hiányzott Jiyong, hogy nem nagyon tudtam visszatartani. Csak pár csepp könnyet ejtettem, mégis fájt a hiánya. Egy ideig fent is voltam, belebonyolódva a gondolataimba, végül sikerült valahogy elaludnom. Aznap szerencsére nem kellett dolgoznom. Fél 11 körül kelt fel. Én nagyjából egy órával előtte. Kénytelen voltam felébreszteni, mert 11-ig ki kellett jelentkezni. Összekészültünk. Valamiért azon a napon már kicsit ridegebb volt a hangulat. Elsétáltunk a Corvin plázába, ahol ittunk egy bubisteát. Persze ő fizette azt is, ami nekem kicsit azért kínos volt. Nem szeretek lehúzni senkit. Lesétáltunk a 3-as metróhoz, amivel ő elment a Kökiig, én pedig eggyel azelőtt leszálltam. Egy gyors öleléssel elköszöntünk egymástól. Na ő pont az a személy az életemben, akivel szuperül elmúlattam az időmet, de, nem fogok többet beszélni, úgy érzem.

Nekiláttunk a házunk felújításának. Annyira feldob ez az egész! Imádom a változatosságot és a megújulást - jó értelemben, persze. Ez nagyon jó értelem. Az a gond a házunkkal, hogy nem csak a miénk. Kertes ház, csak a papám, amikor elhúnyt, anyumra és a nővérére hagyta. Csak mi hárman élünk benne anyummal és mamámmal. Anyum nővérének már van lakása, máshol él évtizedek óta, de nem akar lemondani erről a házról. Ahhoz, hogy csak a miénk legyen, ki kéne neki fizetni a felét, ugyebár. Nos, ha teljesen felújítjuk növekszik az ára, tehát többet kell kifizetnünk neki. Eddig ezért nem vágtunk bele, de már sajnos elég rossz állapotban volt, szóval nem tudtuk tovább húzni. Ha minden igaz, lesz egy saját részem, ha elkészül. Nagyon remélem, hogy így lesz!

A köztéri világítást is csinálják most a környékünkön. Emiatt holnap 8-tól 16-ig nem lesz áram, amire nem olyan régen hívta fel a figyelmem anyum. Nem tudom mit csinálnék itthon, szóval gyorsan beiktattam egy programot, ami az lesz, hogy holnap meglátogatom Trixyt. Csak úgy leruccanok az innen 100 km-re lévő városkába. Nem lesz olcsó mulatság, de csak jól fogunk szórakozni. Ééééés~ mire befejeztem este 10 van. Hehe. Mindenkinek jó pihenést kívánok az elkövetkezendő napokra!

Július közepén megismerkedtem egy sráccal. A neve Taesun - vagyis csak az a neve amit itt használok, na. Interpals-on kezdtünk el beszélgetni, egyébként. Nem sok emberrel beszélgetek ott, de felkeltette a figyelmem azzal, hogy írta Budapestre jön nemsokára. El is kezdtünk társalogni kakaotalkon. A születésnapja augusztus 16-án van - na, mondom egy Oroszlán... remek lesz. Eddig azonban egészen tűrhetően alakult minden. Így van ez a Mérleg-Oroszlán párosokkal. Eleinte minden szuper, hosszútávon jönnek csak ki a konfliktusok. Az első nap, amikor beszélgettünk, beközölte, hogy lehet, hogy megszakad a kapcsolatunk és nem beszélünk majd egy idő után. Ok, igazából már ott a cseszdmeg kategóriába soroltam, ha így kezdi az ismerkedést. Egy ideig aztán nem is kommunikáltunk - nagyjából egy hétig.

2017. július 26-án volt azon a héten az egyetlen szabadnapom. Egy szerdai nap. Átlagosan indult, bár a fejemben azért benne volt, hogy Taesun azt mondta aznap jön Budapestre. Nagyjából délutánig átlagos is volt, majd a semmiből rám írt, hogy hogy vagyok. Váltottunk pár szót, aztán megbeszéltük hogy 7-kor találkozunk az egyik metrómegállónál. Okay... nem izgultam túl a dolgot, elkezdtem gondolkozni mit vegyek fel. Felvettem egy egyberuhát, aztán megkérdeztem tőle, hogy ő miben jön. Na azon én úgy kiakadtam. Küldött egy képet magáról pólóban, egy pizsamanadrágnak kinéző dologban és egy papucsban. Tipikus koreai pasis öltözet volt. Én egy tök szép ruhában akartam menni, ő meg egy ilyennel riogat. Elküldtem én akkor mindenhova magamban. Írtam is neki, hogy fantasztikusan néz ki, mehetek-e én is a pizsimben. Erre közli, hogy bármiben megyek, jól fogok kinézni. Sh*tf*ck, ne mondjon már ilyeneket. Sh*tf*ck... elég sokszor használom mostanában ezt a kifejezést - ne kérdezzétek honnan jött. xD Naaa és... elindultam, persze késésben, 5 átöltözés után maradtam az elsőnél, ahogy ez lenni szokott. Írtam neki, hogy ne siesse el az elindulást, mert 15 percet késni fogok. Ami furcsa, hogy bennem volt az az érzés, hogy egy olyan emberrel találkozom, akit még nem is ismerek, se semmi, de valamiért nem is izgultam úgy igazán.

Amint megérkeztem, szerintem gyönyörűen elmentem mellette, pedig nem volt sok ember az aluljáróban - sok koreai pedig pláne nem. Egy fél fejjel volt magasabb nálam és rögtön megállapította, hogy milyen vékony vagyok. Typical - felületesség. Én rögtön megállapítottam, hogy az tényleg egy pizsamanadrág - jó amúgy not srsly. Viszont nagyon cuki macskák voltak a nadrágon, amit mellesleg az anyukájától kapott. Onnantól kezdve nem cseszegettem vele (olyan sokat). Eleinte kicsit awkwardnak éreztem, hogy most hogyan is menjünk, simán egymás mellett, egymásba karolva, kézenfogva, vagy most mi van... és hogy igazából most mit is művelünk. Az első 5 perc volt kicsit kínos, amíg megtaláltuk az éttermet, ahova beültünk. Onnantól... nem is tudom, mintha már évek óta ismernénk egymást, úgy viselkedtünk. Az éttermet egyébként csak ajánlani tudom. Bridges Food Bar a neve - és ezzel el is árultam merrefelé jártunk. Nagyon jó volt az étel, aranyos volt a személyzet... jaaaa és annyira kreatív volt, hogy az asztalon volt egy lap, aminek a közepe üres volt, oda lehetett rajzolni, a szélén pedig minták voltak. Lehetett rajzolni és színezni. Az első, amit kreáltunk... egy... répa volt. Vagyis én répát csináltam belőle. Elkezdtünk beszélgetni egy zöldségről... valami koreai zöldség - elkezdte lerajzolni, de teljesen úgy nézett ki, mint egy répa, szóval alkottam mellé egy nyuszit is és hivatalosan carrot-ot csináltam belőle. Annyi hülyeséget összefirkáltunk egyébként. Lerajzolt engem, meg magát. Én csináltam egy cicát, aminek sörényt rajzolt, így oroszlán lett belőle. Írkáltunk koreaiul, én tanítottam pár egyszerű magyar szót. Jaj meg a plafonon láttam valami nagy fekete bogarat. Mondom neki: nagyon remélem, hogy az nem pók, vagy sikítva rohanok haza. Megnézte és egy óriási légy volt, amit le is rajzolt. Mellesleg neki pláne pozitívum lehetett, hogy alkothatott, ugyanis dizájnokat tervez cégeknek, ilyen logókat, meg mindent. Ez a munkája, de közben Németországban tanul. Mesélte, hogy augusztusban Jeju szigeten fog dolgozni - a legjobb barátja egyébként a főnöke. Szeptembertől pedig elkezdődik a tanév Németországban. (Ez lesz az utolsó éve.) Ebből adódóan tehát gondolom mindenkinek egyértelmű, hogy beszél németül is az angol mellett. Menő. Megbeszéltük, hogy szeptemberben megint jön Budapestre.

Volt olyan, amikor csak mi ketten voltunk az étteremnek azon részében. Tök jó volt. Ő egyébként gulyáslevest evett. Tipikus. Hehe. Minden koreai, illetve más külföldiek számára is az az első, amit ki szeretnének próbálni. Szeretik egyébként a magyar kajákat. Ez is ízlett neki. Én citromos csirkeragu levest ettem. Naaaaagyon finom volt! A gulyásleveshez még kenyeret is hoztak, az is szuper volt. Persze megkóstolruk egymásét is. Kérdezte, hogy én milyennek látom a levest. Mondtam, hogy finom, de a mamám jobbat csinál. Jajjjj volt egy olyan aranyos pillanat, amin olyan jót nevettem. Megettük a leveseket - az enyémet is ő fejezte be. A kenyérből maradt egy kicsi és amikor a pincérnő megfogta, hogy elviszi a tányérokat, azonnal megállította és lekapta róla a kenyeret. Annyira aranyos volt, jót derültem rajta. Mindent elpusztított. Ah~ az ajándékok. Nem nagy dolgok, de - nem is az a lényeg... Kaptam tőle egy német csokit és egy koreai körömdísz szettet. Már mikor beközölte, hogy készült nekem valamivel, I was like: nope. nope. nope... de végül elfogadtam (és azóta már meg is ettem a csokit. hehe). Később ittunk meggyes pálinkát. Azt hittem, hogy majd neki fog betenni, de rajtam jobban kifogott. Jó, csak 40%-os volt, de utálom a pálinkát. Mindenesetre sikerült leküzdenem. Utána ittunk egy kevés vörösbort. Részeg ugyan nem voltam, de a fejembe szállt a pia. Tudtam, hogy többet akar vacsinál. A vacsi közben is ahogy nézett rám, mintha valami istennő lennék, vagy nem tudom. Simogatta a kezemet is. Mielőtt elindultam, mondtam neki, hogy másnap hajnali 5-re megyek dolgozni. Azt válaszolta rá, hogy ó, akkor tényleg csak egy vacsora lesz. Az hát!

Fizettünk... vagyis ő fizetett a kártyájával, én pedig a számlán kiszámoltam, hogy mennyit zabáltam, piáltam én és kifizettem neki készpénzben. Rám senki nem fogja költeni a pénzét! Persze mondta, hogy ő fizet, de nem engedtem. Ha szét kell verjem, akkor is kifizetem a saját részemet. Szerencsére nem kellett szétvernem érte. Beleegyezett.

Kaja után elindultunk sétálni. Eleinte még talán furcsa volt kézenfogva sétálni, de az este további részében volt, hogy én kutattam a keze után. Nem volt meleg az idő, esett is mielőtt találkozunk. Volt rajtam egy dzseki, rajta viszont csak egy póló, mert nem hozott semmi hosszúujjút az útra. Forgattam is a szemeimet, hogy hogy lehetett ilyen hülye. Kérdeztem is tőle, hogy odaadjam-e neki a dzsekimet. Persze poénnak szántam, nem hiszem, hogy jól festett volna rajta. Túlságosan büszke nő vagyok ahhoz, hogy engem kis elesett lánykaként lehessen kezelni. Sőt... igazi gentlelady vagyok. Lol. Leértünk a Dunapartig, aztán ott sétálgattunk tovább. Imádom Budapestet. Annyira gyönyörű volt minden kivilágítva. Mindig is szerettem volna a szerelmemmel sétálgatni a Dunaparton, és még mindig az a vágyam, hogy ez összejöjjön. Taesunnal is élveztem, mert jó társaság volt. Jókat beszélgettünk és - amint azt már említettem is - annyira úgy viselkedtünk egymással, mintha már régebb óta ismernénk egymást. Azért a tipikus koreai pasi jellemzők aranyosak voltak. Például, mikor egy pocsolya elől elhúzott, mert juj vizes ne legyen a VÍZÁLLÓ CIPŐM. Az egyik padot le is törölte a pólójával. Az alkotásunkat egyébként eltette és mondta, hogy majd kiteszi Szöulban, az otthonában. Eléggé álmos voltam egész este, szóval volt, hogy csak a vállára döntve a fejem bámultam a Dunát. Ó igen... jópárszor megcsókoltuk egymást, ráadásul az este további részében, amikor tudtuk megöleltük egymást. Valamint kezdett hideg lenni, nagyon hideg volt a karja, így igyekeztem belekarolni és minél jobban melegíteni. A kezünket összekulcsoltuk és a pizsamanadrágjának zsebébe tettük, miközben odabújtam a karjához. Trixynek amikor meséltem, kérdezte, hogy változtak-e az érzéseim. Semmi nem változott. Tudok különbséget tenni szerelem és vonzalom között. Felé tartva a 6-oson nagyon sok volt az ellenőr, szóval inkább úgy döntöttem, szálljunk le. Nem szerettem volna, ha megbüntetik, ezért sétáltunk egy megállót, közben vettünk jegyet - amit fel se használt, de sebaj, nyugodtabb voltam. Mivel én voltam hazai terepen, így azt gondoltam nem gáz, ha én kísérem haza. Mondta, hogy nem kell, de nem érdekelt. Mire megérkeztünk már 27-e volt. Kicsit necces volt a dolog az 5 órás kezdéssel, de én mindent kézben tartottam. Ittunk a szobájában egy keveset, aztán amikor jelzett a telefonom, kikísért a buszmegállóba. Már anyum is írt, hogy haza fogok-e érni, mire jön a taxi, de én tökéletesen kiszámoltam mindent. Tudtam mikor megy az utolsó busz, amivel időben hazaérek. Megbeszéltük Taesunnal, hogy 27-én 10 óra körül kijön a reptérre és ott is találkozunk. Segítek neki ott és legalább lesz még egy kis időnk együtt.

A busszal 4 óra 20-ra értem haza, a taxi pedig 4:40-re érkezett meg. Pont volt annyi időm, hogy összeszedjem magam. Alvásból 0 volt, de nem is számítottam többre. A taxiban ülve, bámultam ki az ablakon és arra gondoltam milyen jó lesz megint találkozni pár óra múlva. Emiatt könnyebben is ment a munka, még ha minden egyes órában volt valami gond. A British késett 1 órát, az Elalt pedig egész jól túléltem és hála az égnek ennyi volt aznap a meló. 10:30-ig dolgoztam. Amikor végeztem, írt is, hogy megérkezett, mire én átsiettem a B oldalra. Azonnal a karjaiba ugrottam. Visszasétáltunk az A-ra, ahol beültünk a kávézóba, miután átvedlettem civilbe. Volt ott egy aranyos jelenet. Méghozzá az, hogy mutatott a szívószállal valami koreai dolgot és így mondja: "Korean style". Egy középkorú koreai nő mellettünk azonnal odakapta a fejét: "huh? Korean style??" - azzal váltottak pár szót koreaiul. Nagyon aranyosak voltak, hogy így "egymásra találtak". Sok minden szóbajött akkor, mint úgy végig azalatt a nagyjából egy nap alatt, amit együtt töltöttünk. Kint dohányoztam egyet, majd lementünk a Sparba, ahol vettem neki Túró Rudit és Sportcsokit. A Túró Rudit azóta meg is ette és nagyon ízlett neki, ami furcsa, mert a külföldieknek inkább fura benyomást kelt a túró a csokiban. Egy kicsit még ültünk, én a vállára dőlve aludtam nagyjából 10-15 percet. Persze csak ilyen mini alvásnak minősült, de kellemes volt. Ezután felmentünk az induló szintre és míg vártunk a check-in pultokra, nézegettem a koreai alkalmazásomat a telefonomon és volt egy olyan kérdés, hogy "melyik tantárgyból vagy a legjobb?". Feltettem neki ezt a kérdést, erre azt válaszolja, hogy "I love you". Ahaaaa... a koreai pasik I love you-inak semennyire nem hiszek. Mondom neki: this is not the right answer, mire egy sorry volt a válasz. De volt egy olyan jelenet is, míg lent ültünk, hogy állandóan megjegyezte milyen helyesek a pasik. Meg is kérdeztem tőle, hogy miért a pasikat jegyzi meg és, hogy meleg-e, hogy miért nem a csajokat nézi. Aszongya: mert te vagy a legszebb lány, akit valaha láttam. Well... látnotok kellett volna azt a megvető és kétkedő pillantást, amivel hosszú másodperceken keresztül bámultam. Arra is sorryzott egyet. Nálam nem működnek az ilyenek, szóval én is sorry. Mindenesetre nagyon kedvelem a hülyét. Gyorsan becsekkolták, amikor kinyitott a checkin. Megnéztem az útlevelét és annnnyira jól nézett ki ott a képen. Ott ájulgattam és mondtam, hogy mennyire jó. Olyan jól esett, hogy igazából bármelyik cuccához szabadon értem hozzá és nem zavarta, ha mondjuk kivettem a kezéből az útlevelét, hogy megnézzem, vagy elvettem a bankkártyáját, stb. Ő átment az utasbiztonságin... és igazából én is, csak én a személyzetin, azzal bent egy kicsit keresgéltem, mert nagy volt a tömeg. Kicsit zavart, hogy nem találtam meg rögtön, de aztán meglett. Fent még evett egy szendvicset, aztán addig bámultuk egymást, míg majdnem lekéste a gépét. Nem tudtam mit mondjak. Azt akartam mondani, hogy maradjon, de én aztán nem leszek ilyen. Úgyis hülyén jött volna ki a dolog. Hogy maradt volna? Kievbe repült egyébként ahol pár napig tartózkodott, azóta már Koreában van. Miután átmentünk az útlevélellenőrzésen, odasiettünk a kapuhoz. Azonnal megölelt, én meg gyorsan megkérdeztem a személyzettől, hogy ő-e az utolsó, mert már lassan közeledett a kapu zárása. Mondták, hogy nem, még nyugodtan ölelgethetjük egymást. Sz*r érzés volt a búcsú, de az mindig sz*r. We kissed each other one more time és lesétált a csőben a géphez. Egy kicsit még ott voltam, majd tök kedvetlenné váltam. A munkatársaimmal a reptér előtt cigiztem még, aztán hazamentem, amint láttam a Flightradar-on, hogy felszállt a gép.

Azóta is beszélgetünk, bár azt mondta még először, hogy lehet megszakad a kapcsolatunk. Ki tudja meddig leszünk jóban. Senkiben nem bízok, hogy kitart majd mellettem. Szerintem egyszer mindenki el fog hagyni. Ő is, de ez így van rendjén az én életemben, úgy látszik. Amikor Kievben volt, vett nekem csokit, bár nem tudom hogy szándékozik majd eljuttatni hozzám épségben. Ja meg a bőröndjén volt olyan... hmm... nem tudom mi a neve, de az a medve, vagy egér amin mindenféle minta szokott lenni és Koreában nagyon népszerű. Mondtam neki, hogy szeretnék olyat. Majd kifizetem, csak szerezzen nekem. Tegnap vásárolgatott és küldött képet olyanokról, kiválasztottam egyet és ma megszerzi nekem... én pedig úgyis kifizetem, akármennyire is mondta, hogy nem szeretné. Jaj azt pedig nem is mondtam, hogy mutatott az anyukájáról képeket. Nagyon bájos anyukája van - közöltem is vele, mire úgy reagált, hogy csak azért mondom ezt, mert nem láttam smink nélkül. LOL. Az anyukája azonban nem csak külsőleg bájos, de nagyon kedves is. Tegnap küldtem pár képet, amit csináltunk és megmutatta neki. Ő is nevetett rajtuk és amikor üdvözöltem, azt mondta nekem, hogy küldi nekem a sütit. Persze nem szó szerint, csak akkor is jól esett, és a legjobb értelemben fura is, hogy egy koreai anyuka így áll egy külföldi lányhoz, aki jóban van a fiával. Taesunnal arról is szó esett, hogy megyek hozzá Németországba és aludhatok nála, valamint főz majd nekem - szerencsére nagyon szeret főzni. Mostanában pedig azon gondolkozom, hogy mit vegyek neki, ugyanis nemsokára itt a születésnapja. Remélem sokszor találkozunk még és minden tervünket sikerül kivitelezni.