𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

Gimme some feedback

2016.02.11. 11:26, Cassie

Mint ahogy azt már mindenki nagyon jól tudja, Cassie odavan a rapért. Naaaaagyon. Tegnap például egész nap két dal ment a fülemben. Az egyik a Feedback volt (videó fent). Már régóta ismerem ezt a dalt és azt kell mondjam, szerelem volt első hallásra. Nem biztos, hogy mindenkinek tetszik, mert eléggé rappes. Például anyum sincs oda annyira a rappért, de asszem ez még tetszett is neki. Vagy csak kénytelen volt azt mondani, hogy ne bántson meg, amilyen nagy lelkesedéssel, beleéléssel hallgattam és rappeltem velük. xD Igen... úgy 95%-ban tudom a szövegét is és annyira örülök ennek. Azt az 5%-ot pedig még mindig tanulom és a tökélyre fogom fejleszteni. https://49.media.tumblr.com/d85e648fa123bd6498576c4fc4eb77e3/tumblr_nz71bkZvvo1tdjts2o1_400.gifEleinte mondjuk nagyon nem tetszett benne Bora. Mármint ott van ez a három rapper, akik véleményem szerint nagyon jók. Nem érdekel ki mit mond erről, ebben a dalban mind a hármuk szuper... aztán ezután megjelenik Bora a nyafogós "rapjével". Ne értsétek félre, kedvelem Borát, egyszerűen csak nem tartom túl jó rappernek. Szóval nem éppen jött be, de utána egészen hozzászoktam az ő hangjához is. Jaaaj és I.M! Mivel az a majom, azaz Adoonga nem más, mint I.M a Monsta X-ből (gif). Nem ismerem azt a bandát... mármint hallottam már róluk, de nem vagyok a rajongójuk... az a hang viszont... OMG! Annyira tetszik az a mély hangja... és oké, hogy ránézek TOP-ra, neki is mély hangja van, de ő tök férfias is mellé. Ott van I.M és egyszerűen nem tudom elhinni, hogy belőle jön ki ez a hang. Nagyon ügyes! *-* De... de seriously, te elhinnéd, hogy ő rappel így? Számomra furcsa, de egyértelműen jó értelemben.~ A másik dal, amit tegnap olyan sokat hallgattam, az a Sse Sse Sse, amit Minaru blogján ismertem meg. Szintén rap és ugyanúgy az Unpretty Rapstar résztvevői adják elő. Csak ha jól tudom, akkor a Feedbacket az első évad, a Sse Sse Sse-t pedig a második évad szereplői rappelik el. Nekem mondjuk a Feedback kicsit jobban tetszik. Lehet, hogy azért, mert ahhoz szoktam már hozzá... de nem is... az egy kicsit azért dallamosabb és jobban a rappek benne szerintem, változatosabb. A második kicsit túl unalmas nekem, viszont ami megfogott benne, az Ahn Soo Min volt, a lány aki kezdi a rappet. Háááááát nekem nagyon megtetszett ahogy itt rappel, szóval utána is néztem és szerintem tehetséges! Olyan kis aranyos és mégis kemény. Egészen megkedveltem. Ebben a dalban pedig az ő része a kedvencem, sajnálom, hogy az elején van pont és utána már nem is hallhatom. A másik ok pedig, amiért annyira megtetszett, az Gilme, azaz pont a második lány, a szőke. Azt hiszem már nem aktívak, de mindenkinek ajánlom a Clover nevezetű bandát, amely két fiúból és egy lányból áll. Annak volt a tagja. Például ezt a dalt hallgassátok meg. Egy időben nagyon rá voltam kattanva, de még mindig odavagyok érte. Gilme nem csak fantasztikusan rappel, de az énektudása is figyelemre méltó. Én nem nézem az UPRS-t, mert nem vagyok oda az ilyen "egymás megalázása" dolgokért, viszont láttam pár részletet belőle és nem csalódtam a "kedvenceimben". Ja és igen, tudom, hogy Yezi a Fiestar tagja, de nem annyira érdekel. Nem rossz, de ebbena klipben idegesít az a nagy keménykedése. Mármint nekem olyan műnek hatnak a mozdulatai, az arckifejezése és az, hogy túl menőnek próbál mutatkozni, de ehelyett épp az ellenkezőjét éri el vele.

Csütörtök van. Elvileg lenne sulim, vagy lehet hogy nem, már senki nem tudja. Említettem, hogy szervezkednek össze-vissza és a tanár mondta, hogy menjen be erre az órára mindenki, hogy akkor megbeszéljük a dolgokat, hogy ki fog bejárni és ki nem. Nem is értem egyébként, hogy hogyan gondolhatták ezt az egész szervezkedést. Minek? Miért nem tudták a tanárnak mondani? Arra fogják, hogy azért járjon be a jobb csoport, mert ők tanulni is szeretnének valamit. B*tch please... csak azért akarsz bejárni, mert mondta a tanár, hogy akik az órára nem járnak, majd év végén külön vizsgázni fognak. Szánalmas. Na meg én beleegyeztem a tanárnál, hogy akkor nem megyek be órákra... akkor ne intézkedjenek felettem is, mert azt k*rvára nem bírom. Azért nem akadtam csak ki jobban, mert én majd a tanárral egyeztetek és lesz*rom a fejüket, ahogy mindig. Most ugye be kéne menni, de mivel a tanárral meg lett beszélve, hogy nem járunk be, programot szerveztem magamnak. Hát bocs, de ezután már nem fogom lemondani, hogy beutazzak a város másik végébe 2 óráért. Ami még nagyon vicces, az az, hogy a főszervezkedő-kisasszony írta tegnap az osztálybeszélgetésbe, hogy ő most nem megy be, de ha szavazni kell, akkor járjunk be. Beccával basszus ugyanaz jutott az eszünkbe. Ő a nagy "járjunk be angolra", de már az elő órára nem megy be. Nevetséges, as f*ck. No, nem is számít csinálják, ami nekik jó, én majd úgyis azt intézem, hogy nekem legyen jó.

Tegnap Beccával elmentünk bubisteázni miután túléltük a napot. Persze most nem volt olyan vészes. 8-ra kellett menni és a morci tanárnénivel voltunk, akik nagyon harap a késésekre. Furcsa, de nem volt most olyan vészes. Jaaaj... hozott két utazási prospektust. Az egyik ilyen európai helyszínekből állt, de volt egy olyan, ami inkább ázsiai, meg amerikai helyeket foglalt magába. Többek között benne volt New York, Peking, Shanghai, Tokió... és a végén volt egy tartalomjegyzék. Mi azon Beccával kiakadtunk... mármint nevetés formájában. Ott volt a Kínai nagy fal helyett simán, hogy "Kínai nagy falat". Amikor azt megláttuk, vagy 10 percen keresztül szakadtunk... és köztudott, hogy akkor minden viccesebb, amikor nem szabad nevetni. Még a Facebookra is kitette ezt a képet. Fogalmam sincs hogy sikerült oda ezt írni, de nagyon jól jött ki, az biztos.

http://kephost.com/images/2016/02/11/62a6274ad03bb38d05cec5de051fc0f8.png

Etikáról ugye hallhattatok már pár dolgot itt a blogomon. Ezen az órán először megnéztünk egy videót angolul, magyar felirattal, ami az empátiáról szólt. Nem igazán figyeltem. Nem érdekelt annyira, de utána kiejtette a száján a "játék" szót, és felkaptam a fejem. Nem örömömben... éppen ellenkezőleg. Ki nem állhatom, ha etikán játszunk ilyen hülye játékokat. Mondjuk ez nem volt olyan vészes, csak lépkedni kellett előre. A lényege az volt, hogy kaptnk egy-egy cetlit és mindegyiken más tulajdonságok voltak és más-más rasszba tartozó, társadalmi helyzetben lévő emberek. Például volt olyan, hogy 25 éves bevándorló, vagy 24 éves egyetemista lány, vagy olyanok, akiknek a háttere biztos, illetve kevésbé biztos. Bele kellett élnünk magunkat a szerepbe és felolvasott 22 állítást. Előre kellett lépni, ha valaki úgy gondolta, hogy igaz a szerepére. Én nagyjából középtájt maradtam, mert én azt kaptam, hogy 22 éves leszbikus nő vagyok. Az egyik p*csa mikor osztogatták a lapokat ott hisztizett, hogy hát ebbe nem tudja beleélni magát, meg minden, aztán a tanár átpasszolta nekem, ő meg újat kapott. Persze ha másnak lett volna gondja, akkor törődjön bele, de mivel azzal a csajjal olyan feltűnően flörtölnek állandóan, így neki megtette. Lehetséges, hogy tudatalatt, de nagyon szembetűnő, amit művelnek. Teszem hozzá: a tanárnak felesége és gyereke van... és etikatanár. xD A játék végén ott kellett maradni, ahol vagy és mindenkinek el kellett mondania, hogy "ő mi" és, hogy miért van ott ahol. Voltak olyanok, akik ugyanolyat kaptak és egy lány, aki szintén ott állt középtájt, ahol én, ugyanezt kapta. Ő előbb mondta el, aztán következtem én. Elárultam, hogy mi vagyok, aztán a tanár benyögi nagy viccesen, hogy "miért nem találtatok egymásra". Erre én olyan flegmán, bunkón és lekezelően néztem rá, hogy olyat a világ még nem látott, aztán így szarkasztikusan: "ha ha ha". Persze a másik lánynál sem maradtak el ezek a nagy poénok, ám az osztálytársakat sem kellett félteni, mert olyan olyan szerep, hogy kerekesszékes (asszem kb) 25 éves férfi. Azon is poénkodtak és mivel az osztály nagy üdvöskéje tette, mindenki nevetett. Persze arra is ugyanolyan lekezelően reagáltam. Tényleg k*rva vicces ezekkel szórakozni. Amikor nálam jártunk és a tanár megkérdezte, hogy milyen volt ebben a szerepben, azt válaszoltam, hogy kicsit kellemetlenül ért ahogy belegondoltam pár állításba, mert a társadalom nem teljesen fogadja el őket, viszont szerintem ugyanolyan emberek. Én nem teszek különbséget senki között azalapján, hogy kit szeret és aki meg ezt teszi, az szánalmas. Azon az órán megtudtam - ha esetleg még nem tudtam volna -, hogy nagyon sok empátia szorult belém. Jó, ezzel eddig is tisztában voltam. Én mindig együtt tudok érezni másokkal. Ezért is van, hogy jó hallgatóság vagyok és egész jó tanácsokat tudok adni. Nem szeretném ha az emberek szomorúak lennének. Kíváncsi vagyok, hogy ezután az óra után hányan feltételezték rólam, hogy leszbikus vagyok, mert kiálltam mellettük. Ugyanis csak akkor állhatsz ki mellettük, ha te is az vagy... xD (Undorító emberi logika.)

Ezután még jött egy angol, amin nagyon meglepődtem. Az a durva, hogy már megint elfelejtettem. Majdnem le sem írtam. Előző héten éppen nem volt megtartva, mert a tanárnőnek valamit el kellett intéznie, de most volt. Egész nap nézegettem az órarendet és láttam, hogy még van etika után 3 óránk, de annyira nem koncentráltam oda, mintha ott se lenne. Amikor rájöttem kisétálva a suliból, hogy még nem a bubistea jön, hanem az angol, nagyon csalódott voltam. Átsétáltunk a másik épületbe, aztán a terembe beérve a tanárnő elújságolta, hogy az iskolánkat pár undorító, számító ember vezeti. Ezt nem így mondta, csak én fogalmaztam át. Még tavaly év elején meghírdették nekünk a 2in1 képzést, azaz a kettő az egyben képzést, melynek az a lényege, hogy kijárjuk ezt a két évet, aztán egy 6 hetes továbbképzésre kezdünk el járni angol nyelven, tehát 2 szakmánk lesz, mire teljesen végzünk. Egy általános irodai asszisztens és egy angol nyelvű irodai asszisztens. Emlékszem még arra is, hogy először nem akartam arra jelentkezni, vagyis úgy nem foglalkoztatott a dolog, de aztán amikor beíratkoztam, szeptember 3-án még ajánlotta is nekem az ügyintéző nő. Ezért tehát miután megírtam a szövegértést, benn maradtam egy mini felvételi beszélgetésre az angoltanárunkkal. Ott vártunk kinn anyummal, aztán végül meghallgatott és "bejutottam". Még a csoportok is azalapján voltak kettéosztva, hogy kik a haladó angolosok, akik szeretnének továbbmenni, és kik nem. Én ezért voltam az A1-ben. Ami a legviccesebb az egészben, hogy a jelentkezésnél nem kellett még azzal kapcsolatos szerződést kitölteni, mert azt mondták, hogy ráér majd a második év végén, amikor elkezdjük. Most pedig mit mondott az igazgatóp*csa az angoltanárunknak? Azt, hogy ilyen képzés nincs, nézze csak meg a szerződésünket, hogy az is csak általános irodai asszisztens szakra szól. Viszont maradhatunk még egy évet esti suliban itt miután végeztünk. Annyira fel tud dühíteni. Persze ez így jobban megéri a sulinak, ha maradunk még egy évet. Nem számít persze, hogy közben átb*sznak. Ki fogunk állni az igazunkért! Már az órán elkeztük gyűjteni a bizonyízékokat, hogy nekünk bizony ilyeneket ígértek és ne nézzenek már hülyének. Felháborító... legszívesebben a pofájába dönteném az asztalát az igazgatónak.

Angol után elmentünk Beccával bubisteátni. Igazából csak én ittam, ő pedig csak mekizett. Végül benéztünk a H&M-be, mert megkért rá, hogy menjek be vele. Annyira fura nekem oda betenni a lábam. Nem az én világom. Körbenézek és oké, hogy néha meglátok pár jó cuccot, de felesleges lenne érte kiadnom mondjuk 10ezret, amikor máshol olcsóbban is hozzájuthatok ugyanolyan jó ruhához. Nekem a márka semmit nem számít. Jaj és amikor ott végeztünk, a Westendben az egyik ülésen ott smárolt egy pár. Elmentem mellettük és: "are you f*cking kidding me?" Rám is néztek utána... hála az égnek, sikerült leállítanom őket még mielőtt mást is látnia kellett volna ártatlan lelkemnek. Jó, nem ártatlan az... én csak ezt utálom. Miért kell ezt művelni mindenki előtt? Otthon azt csinálnak amit akarnak, de nyilvános helyen moderálják már magukat. Fúúúúj de utálom a tiniket.

http://31.media.tumblr.com/2984dd884780c4e1a4ab604619859113/tumblr_nmvf2y4Sai1s3bmkxo1_500.gif

Ma 13:00-kor indulok a Nyugatiba, mert megyek le Szlovákiába. A vonatom 14:20-kor indul és elvileg 15:46-ra leszek lenn Esztergomban. Most tutira veszek bubisteát! Muszáj! :D Múlt héten már megbeszéltük, hogy lemegyek, amikor arról volt szó, hogy lesz sushi, mert ott valamelyik üzletben "ázsiai hetek" vannak. Hachi persze idáig halasztotta a vásárlást. Gondoltam, hogy ez lesz, mert jó emberismerő vagyok. Ezért is megyek később és majd együtt csináljuk meg. Nem tudom, hogy itt írtam-e már, de neki mondtam, hogy nem szeretek főzni, sütni, se semmit a konyhában. Mindegy, majd beszállok, mert végülis ha már felzabálom a sushit, az a fair, ha besegítek az elkészítésében. Na és most sietek is készülődni. Péntekig, vagy magunkat és az utazási szokásaimat ismerve, lehetséges, hogy legkésőbb szombatig ott leszek. Szombat este pedig elvileg megyek el Beccával piálgatni. Valamikor jelentkezem. Kérlek, addig se feledkezzetek meg rólam! Legyen nagyon szép hétvégétek! ♥ (Végül itt egy teszt nektek kicsit kiegészítve...)

A szemeim a legszebbek rajtam; sokan dicsérik. [A hajam az.]
Egész szép a kézírásom.
Szeretem a Coca-Colát.
Szeretem a Pepsit.
Szeretem a Dr Peppert.
Mintás az alsóneműm. [Fehér... >_>]
Elvettem valaki szűzességét. [Nem tudok róla. xD]
Voltál fodrásznál a múlt hónapban. [Évek óta nem voltam.]
Utálom ha azt írják nekem hogy "lol". [Szerintem vicces, én bírom.]
Énekeltem már közönség előtt.
Hiányzik valaki a másik nemből.
Múlt éjjel egyedül aludtam.
Csókoltam már meg Peternek nevű személyt.
Fogtam már James nevű személy kezét.
Szeretek ölelkezni.
Valakiben / valamiben csalódtam ma.
Viselek valamit a kedvenc színemben.
Van Facebookom.
Van Twitterem.

Sosem volt MySpacem vagy Bebom. [Bebom tényleg nem volt.]
Több, mint 200 ismerősöm van Facebookon.
Több blogom is van Tumblrön.
Szoktak emberek Tumblörről bejelölni Facebookon vagy követni Twitteren.
A személyes blogomnak több, mint 500 követője van. [Jó lenne.]
Ma állítgattam az iPodom. [Nincs iPodom és nem is köll.]

Saját fordítás!
Forrás: Tumblr

Slovensko (meeting Hachi)

2016.02.07. 17:47, Cassie
Azaz az Esztergomi Bazilika Szlovákiából

http://kephost.com/images/2016/02/07/d3c3536aa169ccda9ef2b46093278704.gifMi újság veletek? Olvastok még? Vagy... olvastok már? Itt vagyok ám, csak kicsit elfoglalt voltam ezekben a napokban. Tudjátok, hogy ha szüksége van rám valakinek, írhat nyugodtan. Ha ide nem írok, akkor valószínűleg ihlethiányban szenvedek, vagy elfoglalt vagyok. Ez a két lehetőság áll fenn. Na meg egy bejegyzést igazából nem olyan egyszerű összehozni. Egy színvonalas és tartalmas bejegyzés nem 5 perc alatt készül el. Mivel én inkább a minőség, mintsem a mennyiség híve vagyok, nem fogok 3 mondatos, kinézetre is csúnya írásokat posztolgatni. Remélem megértitek. ^^ Jaj, erről a minőség dologról eszembe jutott, hogy még szerdán volt etikánk és már említettem, hogy mennyire nem szívlelem a "tanárbácsit". Régen ugye jófejnek tartottam, de azóta sokat változott. Szerintem azért, mert annyira próbálja magával is elhitetni, hogy milyen boldog, de közben minden problémáját másokon vezeti le, hogy magában meg igyekezzen kiegyensúlyozott lenni és ne egyedül kelljen megküzdenie mindennel. Nem érzek sajnálatot. Az a gáz, hogy egy nagy szentnek állítja be magát, közben pedig hallottam róla egy-két dolgot, amely nem épp kéne, hogy valljon egy etikatanárra. Most félévkor azt csinálta, hogy pár lánynak, köztük Beccának is "nem megfeleltet" adott. Azt mondta, hogy csináljanak meg egy beadandót. Persze az ügyintézés sem volt olyan gördülékeny, mint amilyennek kellett volna lennie. Az egy osztálytársam beadta azt a hülyeséget. Elvileg magáról kellett írnia, meg olyan hülye kérdésekre válaszolnia, hogy szerinte fontos-e az etika, mint tantárgy. Ez tipikusan egy "nyalj be tövig és átengedlek" kérdés. A lényeg, hogy másfél oldalt kellett írnia, de egy kicsivel kevesebb lett, így nem fogadta el, aztán szerdán még odament hozzá és elkezdte lökni az álszent, idióta rizsáját, amit úgy gondoltam nem hagyok szó nélkül. Azt hiszem meg is szólaltam, de az arcomról már látta, hogy valamiben nem éppen értek vele egyet. "nem a mennyiség, hanem a minőség ami számít, nem...?" - kérdeztem tőle nyugodt és halk hangszínnel, aztán ő erre tisztán kivehetően ideges lett, de igyekezett elfolytani azt. A leereszkedő stílusával azt válaszolta, hogy ha valaki ilyen helyzetben van, akkor mind a kettő. Erre én rácsodálkozó, egyben szánakozó tekintettel, halkan és nyugodtan: "jól van, ne harapd le a fejem". (Lehet tegezni.) Nem is értem. Utálom a szerdákat, mert csak olyan óránk van, amit utálok, olyan tanárokkal, akiket utálok. Vagyis az pontosabb, hogy a tanárok utáltatták meg velem a tantárgyakat. Alapvetően utálom az etikaórákat. Valószínű, hogy majd az osztállyal fogok megosztani mindent, ami a szívemet nyomja, amikor még a barátaimnak is alig mesélek el valamit. Még egy múltkori órán - mondjuk ott rendes volt a tanár - azt csináltuk, hogy voltak előre megírt kérdések és egy borítékból kellett őket kihúzni. http://data.whicdn.com/images/221432181/large.gifKörbe kellett ülni, kb mint idióta terápiás órán és úgy kellett megválaszolni azt a kérdést, amit kihúztál... persze magaddal kapcsolatban. Két kör volt. Az elsőn még viszonylag szerencsém volt. Ott azt húztam, hogy mi a legnagyob félelmem. Azt mondtam hogy a bohócok... pedig egyáltalán nem azok. Mármint, jó, nem szívlelem őket, de nem fogom megosztani senkivel, hogy mi a legnagyobb félelmem, mert amilyen gonoszak az emberek, direkt ellened fordítják. Igazából a pókoktól rettegek, ha ilyesmiről van szó. Viszont ott megkérdezte a tanár, hogy milyen olyan félelmeim vannak, amik inkább lelki dolgok, hogy nem szeretnéd ha megtörténne. Igazából az a legnagyobb félelmem, hogy soha nem lehetek együtt Jiyonggal. Ott azt mondtam erre, hogy félek,h ogy amit elterveztem, az nem válik majd be és úgy alapvetően a jövőmtől. Nem hazudtam. Örültem, hogy letudtuk, aztán rájöttem, hogy van még egy "forduló", ami kicsit kellemetlenül érintett. Azt a kérdést húztam, hogy "Voltál már szerelmes?" és persze mesélnem kellett volna róla. Kissé nevetségesnek tartottam a helyzetet. Reménykedtem benne, hogy nem várja el, hogy erről itt beszéljek. Amint megláttam a kérdést, olyan sírógörcs kezdett kerülgetni, hát még mikor válaszolnom kellett. Igyekeztem minél kevésbé remegő hangon felolvasni a kérdést és kimondani, hogy "igen, voltam és passzolnék". Ott rendes volt és megértően bólintott.

INFO: Minaru re-opened her blog!

Két napot Szlovákiában töltöttem. Eredetileg egynek indult, de végül így alakult. Még szerencse, hogy nem vettem oda-vissza jegyet. Gondolkoztam rajta, de végül inkább csak egy egy útra szóló mellett döntöttem. Ezért mondom mindig, hogy az ember tervez, aztán a sors majd eldönti, hogy mit akar kezdeni az életeddel. Kicsit igazságtalan, de ez van. Megszülettél, szóval vállald a következményeit! xP

Péntek { 02.05. }

http://kephost.com/images/2016/02/07/8499ae2dafd95119d4dbfe9cccceab8d.pngReggel 7 körül keltem fel, mert beállítottam ébresztőt. Nagyjából egy óráig készülődtem és közben zenét hallgattam. Kivételesen kisminkeltem magam, mert volt hozzá kedvem, pedig amúgy nem szoktam. Nagyon ritka... nagyjából kéthavonta egyszer ha előfordul. Sokan mondják, hogy meztelenül érzik magukat anélkül, én viszont pont hogy sminkkel érzem furán magam. Nagyából 8:45-kor elindultam a nyugatiba. Amikor megérkeztem, rögtön megvettem a jegyet a 10:20-as vonatra Esztergomba. Megbeszéltük, hogy addig elmegyek és utána jönnek értem kocsival. Mielőtt felszálltam volna, elindultam egy kisebb túrára a Westendbe, de rájöttem, hogy a bubisteás 10-kor nyit ki és én akkor már nem szeretnék ott lenni. Biztosabbnak láttam, ha inkább a vonatra várok, ezért visszamentem és amikor beállt, leültem egy helyre. Egész úton a Nappal szenvedtem. Annyira idegesítő volt. Nem is értettem a helyzetet. Esztergom ugye északnyugatra van Budapesttől, délelőtt volt, ami azt jelenti, hogy még keleten van a Nap, szóval ha a vonat jobb oldalában ülsz, akkor süti ki a szemed. Én emiatt balra ültem, de ez a rohadék ellentmondva a tényeknek velem cseszekedett. Függöny természetesen nem volt. Az út több, mint 1 órás volt, de végül eljutottam végállomástól végállomásig. Nem tudom, lehet, hogy a levegőváltozás miatt, de olyan hideg volt ott. Oké, hogy minél fejjebb mész a Földön, annál hidegebb van, de annyira messze azért nem voltam Pesttől. Nem Norvégiáig utaztam.

http://kephost.com/images/2016/02/07/abb375e67316ebd209f08672f1b9f874.png

Párkányban voltam. Ott lakik Hachi a barátjával és az anyósával. Illetve két helyen lakik. Megbeszéltük, hogy a Párkányban lévő otthona a "főhadiszállás" és a másik otthona, Zselízen, ahol a családjával él a "bázis". xP Legelőször elmentünk kocsmába, ahol nagyjából 10-15 percig lehettünk. Megkóstoltam a kofolát. Nem volt olyan rossz, de maximum 2-3 kortyot tudnék belőle meginni. Nem szeretem a "ragacsos", meg szénsavas löttyöket. Ezután felmentünk a lakásra, ahol Hachival egy darabig beszélgettünk és kutyáztunk. Van egy yorkijuk, aki tiszta őrült, de nekem nagyjából sikerült lenyugtatnom. Moneynak hívják és ennek egy külön története is van. ^^ Később, amikor Patrick (akinek az volt a kívánsága, hogy "felvidéki szépszál férfiegyedként" legyen megemlítve) megérkezett, elmentünk hárman kínaizni. Elég érdekes kajálás volt. Végigröhögtünk az egészet. Élveztem, ahogyan a kávézást is. Onnantól ketten maradtunk Hachival és sétálgattunk a városban. Legalábbis a sétálóúton. El is kezdtem videózni, mert mondtam nektek, hogy valószínűleg fogok. Nincs olyan sok minden benne. Leginkább az Esztergomi Bazilika, ami igazából magyar, de mégis látni a Párkányból amikor a Dunaparton vagy. Nagyon szép volt! Ott beszélgettünk míg besötétedett. Észrevettünk egy cicát a távolból. Először nem tudtuk, hogy milyen állat, de amikor megláttam, hogy cica, szinte odarohantam és végig dögönyöztem. Annyira szép volt! A videóban is láttátok. Komolyan... elmegyek Szlovákiába és mit videózok? Magamat, a magyarországi Esztergomi Bazilikát és egy macskát. Szlovák látványosságok! xD Beszélni is beszéltünk, de olyan sok hülyeségről, hogy felesleges lett volna beletenni, így inkább csak zene megy alatta. Na meg hallhatjátok a hangomat is amikor cicázok. Igen, kissé macskab*zi vagyok. :3 Hachit nem kedvelte annyira. Én ott röhögtem rajta és mondtam, hogy ő olyan a macskákkal, mint én a gyerekekkel. Nagyon látszik, hogy nem ért hozzájuk, de nem is gond, amíg nem gonosz velük.

http://kephost.com/images/2016/02/07/a65b08198a5dea1049b4c3ccba305c42.png

A közelben van egy teaház, ahova bementünk. Legalább 5 órán keresztül ott ültünk. Nagyon hangulatos volt az egész. Szerintem a csávó, akitől kértük a teákat, valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt lehetett, de jófej volt. Elbeszélgettünk és hülyéskedtünk. El is kérte a személyimet, majd meglepetten állapította meg, hogy magyar vagyok. Mármint, hogy Magyarországról jöttem, mert egyébként ott szinte mindenki magyarul beszélt és sok helyen magyar nyelven is voltak feliratok. Mondjuk pár szót magamtól is kitaláltam, mint pl a rendőrséget, azaz a "polícia" feliratot teljesen egyedül fejtettem meg. xD Benn leültünk a sarokba babzsákokra. Tök jó volt, mert egy ilyen selyemfüggöny takart is minkat az egyik oldalról. Egy kicsit vártunk, aztán a srác kihozta nekünk a teákat, aztán a vizipipát. Először köveset szívtunk, alma ízesítésűt. Nagyon jó volt! Meg is beszéltük, hogy visszamegyünk legközelebb is... azaz most amikor megyek, jövőhéten. A teákat mér nem annyira tudom, mert olyan extra ízek voltak. Hachi először cseresznyevirágosat ivott, én meg valami zöld teát. Cukor nélkül kaptuk, én viszont emlékeztem, hogy még a mekiben eltettem egy csomag barnacukrot a kávéhoz, amit aztán nem használtam fel. Hachi tett is bele. Én először nem, de aztán amikor akartam, megfogtam és persze pont fejjel lefelé, így szinte az egész az asztalra ömlött. Nem látta senki, de mi úgy elkezdtünk rajta szakadni. Még azt hihették, hogy tényleg beszívtunk. Nézegettük a társasjátékokat. Volt ki nevet a végén, amit én nagyon szeretek... ráadásul magyarul, pont olyan változatban, ami nekem van itthon. Játszottunk is egy kört, amit sikerült megnyernem. Én voltam a sárgával, ő pedig a "kékekkel". Ezt azért tettem idézőjelbe, mert mivel félhomály volt, azt hittem kivettem az összes kéket, de ehelyett három kék volt és egy zöld. http://kephost.com/images/2016/02/07/3a921b42dcb3f1d7e7d4b02c51b2a639.pngAzt hittem az egyikről, hogy az zöld. Pont az nem volt zöld, amit annak hittem, de kiderült, hogy csak igazam volt és az egyik az. A legviccesebb az egészben, hogy még akkor sem vettük észre a "meccs" elején, hogy az egyik zöld, amikor vakuval csináltunk képet. Na ezenis sikerült úgy nevetünk, hogy még inkább elhitettük az emberekkel, hogy nem vagyunk teljesen józan állapotban. Közben teázgattunk, pipázgattunk és beszélgettünk. Én ott úgy bepunnyadtam, hogy többször rádőltem a vállára, vagy a falnak és becsuktam a szemeimet. Ettől függetlenül szerintem nagyon jól telt. Kb 18-tól voltunk ott 23-ig... a hely pedig 22-kor "bezárt"... legalábbis az volt kiírva, de azt figyeltük, hogy még este 10 után is jönnek az emberek. Sőt, nagyjából akkor kezdett csak felélénkülni a teaház. Amikor végeztünk az első körrel, újra választottunk teát és akkor már dohánnyal szívtuk a vizipipát. Dinnyéssel. Mind a kettőnk azonnal leragadt annál. Másodszorra nem tudom Hachi milyen teát választott, de én valami fahéjasat. Azután Unozni keztünk. Az első kört én nyertem, a másodikat pedig ő. Azután annyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy hagytuk is. Mindenféle szóba jött. Én nagyon örülök neki, hogy Hachinak sikerült megnyílnia előttem, mert mondta, hogy nem gyakran van ilyen és az első találkozásunk elején tényleg hallgatag volt. Kellemes érzés, hogy már megbízik bennem annyira, hogy elmeséljen (gondolom) mindent. Mivel sokáig elhúzódott ez az egész és mondtam is, hogy nincs kedvem hazamenni ilyenkor már, megbeszéltük, hogy ott alszom. Este 11-körül megittuk a teát és elindultunk hozzájuk. Az út is kellemes volt, mert egy olyan emberrel voltam, akit sikerült megkedvelnem. ^^ Úgy vagyok vele, hogy nem számít mit csinálok, a lényeg, hogy kivel. Ezután náluk még kajáltunk, aztán amikor Patrick is megérkezett, boroskóláztunk, amit én végül felkelés után ittam csak meg.

Szombat { 02.06. }

Ezen a napon igazából nem történt semmilyen említésre méltó dolog. Felkeltünk úgy 12 felé. A "felvidéki szépszál férfiegyed" (LOL) már előbb felkelt. Elvileg 6-kor, de mivel én aludtam, így nem figyeltem. Illetve félig fenn voltam, mert minden alkalommal, amikor Hachit keltegette, felkeltem rá, de mivel nem kergetett a tatár, így visszaaludtam. 12-kor végül csak felkeltünk mind a ketten. Egész nap kómás voltam, amit nem értek. Mondjuk Hachi írta még később, hogy valószínűleg azért, mert tegnap nagyon fáradt voltam egész nap és ezért nem sikerült kialudnom magam még akkor sem, ha megvolt a 8 óra... mert ugyebár egy felnőttnek minimum annyi alvás szükségeltetik. "Reggel" átöltöztem, aztán kb végig kutyáztam a kávézás után. Kávézni és cigizni kimentünk a lépcsőházba Patrickkal, aztán ott beszélgettünk. Jól esett végig, hogy marasztalt és látszott rajta, hogy őszintén is gondolja, hogy jöjjek máskor is. Már tervezgette, hogy mit fogunk megnézni... ja meg, hogy szerez nekem egy szlovák csávót is. Én vállat vontam, mert végülis nem hiszem hogy sok vizet zavar majd ha szlovákul pofázik végig. Semmit nem fogok érteni belőle. Mondjuk kicsit rosszul érezném magam, hogy feleslegesen lenne ott, mert nem hiszem, hogy vele foglalkoznék. Ráadásul nekem az úgy nem szimpatikus, hogy simán ki tudnak beszélni és én nem értem. Ebben mondjuk nem vagyok benne.

Azt Hachival megbeszéltük, hogy jövőhéten is megyek pénteken... vagy lehet, hogy csütörtökön. Attól függ, hogy bemegy-e pénteken. Ugyanis nekem nincs suli aznap és ha csütörtökön délután mennék, akkor pénteken is ott lehetnék végig. Nem lenne rossz. ^^ Egy kicsit még beszélgettünk, aztán az FSZF (nincs kedvem kiírni, bocsi)... nos meglátva Jiyong új Instagram videóját beszólt rá valamit, amiben mondjuk volt igazság, mert tényleg buzis, hogy ki van sminkelve (teszem hozzá nem ő sminkeli magát...), meg egyáltalán nem férfias, de a stílus amivel tette, nem éppen nyerte el a tetszésemet. Én úgy vagyok vele, hogy nem kell szeretni azt amit / akit a másik, de az alapvető tiszteletet meg kell adni... mindig. Utána ment ki a spájz-erkélyre cigizni és hívott is engem, de nem éppen volt kedvem hozzá. Véleményem szerint nem is az zavarta, hogy nem mentem ki, hanem, hogy valami nem úgy alakult ahogy ő akarta. (Nem? ^^) http://data.whicdn.com/images/222316721/large.gifAzt mondta, hogy ezt megjegyezte. Nos... én is! Viszont szerintem mind a kettőnk túl tette magát rajta. Én egyelőre biztosan, ha nem lesz még több ilyen. Az a "gond" velem, hogy engem szinte semmi nem érdekel, de Jiyongra ugrok, mint egy jól betanított pitbull. Ha valakit bírok, akkor egy ideig még elnézem, de ha tényleg olyan pontot ér, akkor nem tudok eltekinteni mellette. Legtöbbször mondjuk nem mutatom ki, hogy ő a gyengém, mert ezt fel is használják ellenem, inkább csak magamban rendezem le. Ez is érdekes mondjuk, mert itt sem zavar minden. Ha azt mondja valaki, hogy nem férfias, akkor azzal egyet is értek, mert igaz, de nagyon sokat számít, hogy hogyan szól be, vagy mit mond. Ha valami olyan kijelentést tesz valaki, ami nem igaz, akkor az tényleg fel tud cseszni. Ha pedig szimplán nekem próbálnak beszólni, hogy "sosem lesztek együtt", azon tényleg nevetek, ugyanis tökéletesen tisztában vagyok vele bicsiz, attól még szeretem. Vagy, hogy "nem lehetek belé szerelmes"? Nevetés második fokozata.

A 14:12-es vonattal haza is mentem. Rendesek voltak, mert kivittek Esztergomba. A kocsiban elköszöntem Patricktól, Hachi viszont bekísért. Vettem jegyet, aztán elindultunk a vonat felé. Épp felszálltam, amikor Patrick még utánun jött és odaadott egy cigisdobozt benne egy szál cigivel és mondta, hogy gyűjtsem benne a hajszálaimat. Komolyan azt fogom tenni és jövőhéten odaadom neki. Nem tudom milyen mánia ez, de komolyan elteszi a hajszálakat a zsebébe. xD Elköszöntem tőlük, aztán leültem az ablakhoz. Amikor elindultunk, átültem máshova, mert meguntam, hogy a szemembe süt a Nap. Végig a vonat falának dőlve ültem. Néha helyezkedtem, de ment a zene és kb nyitott szemmel aludtam. Annyira furán éreztem magam. Kimerült voltam és kedvetlen. Olyan letört, de mégis az a nyugodt szomorúság. Nem is tudom hogyan fogalmazzam meg. Minden vágyam az volt, hogy a vonatút végén, amikor megérkezek a nyugatiba, ott várjon rám a pályaudvaron, a karjaiba zárjon és azt mondja: "hiányoztál, pedig csak két napra mentél el"... aztán ott álltam volna az ölelésében legalább tíz percen keresztül egyetlen szó nélkül.

http://data.whicdn.com/images/221448670/large.gif

Jiyonggal álmodtam! Jóóó... ez nem olyan nagy hír, mert sokszor szoktam. Elvileg azzal álmodsz sokat, aki hiányzik. Ja, lehet benne valami. Ha emlékszem az álmomra, akkor Jiyong tuti benne van. Most igazából csak a végére emlékszem nagyjából tisztán, de az tök érdekes volt. Mármint... nem olyan nagy dolog, de a lényeg, hogy egyedül utaztam valamilyen távolsági busszal és volt nálam pár holmi. Hátul lepakoltam az egyik székre és lementem a buszról, mert épp megálltunk pihenni. Amikor felmentem, egy koreai srác ült a cuccaim mellett. Helyes volt. Pár szintén koreai lánnyal beszélgetett, én pedig odamentem hozzá és megfogva a cuccaimat, bocsánatot kértem, hogy odapakoltam, nem tudtam hogy ők ülnek ott. A srác mosolygott. Előrébb ültem és az úton egy csomószor hátra fordultam és egymásra mosolyogtunk a fiúval. Beszélgetni is kezdtünk. Amikor megálltunk megint, én ementem mosdóba, aztán amikor kijöttem, kiderült, hogy a srác akivel beszélgettem az úton, Youngbae volt. Az megmaradt, hogy volt egy kis fülke, aminek kinyitottam az ajtaját és mondtam Youngbaenek, hogy jöjjön be. Nem tudom miért. O_o Azt viszont tudom, hogy így mondtam: "gyere be. nem azért, csak gyere". Azután, hogy kimentem onnan, megláttam őket és nagy mosolyra húzódott a szám. Először tudom, hogy Seungrit üdvözöltem, aztán TOP-t, majd Daesunghoz mentem oda. A végén Seungri, Youngbae és TOP elmentek onnan kicsit arrébb és Daesunggal meg Jiyonggal beszélgettünk. Pontosabban Daesung hülyéskedett, mi pedig Jiyonggal nevettünk rajta. Egyik alkalommal - mint a romi filmekben - pont egymásra néztünk és tök közel volt az arcunk. Egymás szemeibe néztünk, aztán - meg is lepődtem, hogy - így az első találkozás alkalmával meg is csókoltuk egymást. Ezután tök vicces volt, hogy Jiyongnak alig volt haja, mármint kopaszodott, pedig ugyanennyi idős volt, mint most. xD Felül már nem volt haja, aztán így az álom végén mondtam, hogy nem érdekel, ha kopasz, én így is szeretem. xD Éééééés felkeltem. kb 10-kor.

Holnap 11 órám lesz... kérlek szurkoljatok, hogy sikeresen túléljem. (Ha minden igaz, előtte mondjuk piálunk. Kíváncsi leszek.) Kellemes hetet kívánok mindenkinek! Vigyázzatok magatokra!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre