Annyeong kaesitediseu! Felnőtt nő vagyok! ... Legalábbis Pete szerint. LOL. Jót nevettem, amikor írta. (Bár írt utána viccesebbet is.) Egyáltalán nem tartom magam annak. 20 éves vagyok, de mégsem állok még készen az élet nagyobb megpróbáltatásaira, mint például a munka. Ezekben a napokban kellett ráeszmélnem, hogy már igenis neki kell kezdenem a melónak és nem húzhatom tovább. A saját talpamra kell állnom és saját pénzt keresni. Már nem diákmelókról van szó, kisebb hostesskedésekről, hanem rendes munkáról, ami bizony kötelező, ha nem szeretnél az utcán élni. Mondjuk az nevetséges, hogy ebben az országban kidolgozod a beledet és úgy is csak éppen hogy csak megélsz. Egy normális helyen ha normális tempóban dolgozol, tök jól megélsz és még félre is tudsz tenni, hogy esetleg az életet is élvezni tudd kicsit. Nem azt mondom, hogy máshol kolbászból van a kerítés (bár az nekem nem jönne be annyira), de tény és való, hogy Magyarország nem arról híres, hogy mennyire jó az élet más nemzetekéhez képest. Sajnos itt meg kell ragadni minden lehetőséget és nem szabad feladni. Könnyen beszélek, tudom. Viszont még mindig nem biztos, hogy megkaptam az állást attól függetlenül, hogy előnyöm van.

Szerdán miután végeztem az autósiskolával, hazasétáltam és úgy volt, hogy elmegyünk anyummal a bizonyítványomért. Megkértem, hogy dobjon el, de 14-kor volt vége az ügyfélfogadásnak, 1 óra alatt pedig nem értünk volna oda. Mivel már felöltöztünk, mire rájöttem, hogy mi a helyzet, elmentünk fagyizni a mekibe. Na, az érdekes volt. A vecsésibe mentünk, ahol éppen diákok voltak. Gondolom most nagyon menő ez a diákmunka, mert mindegyik pultnál azok voltak. Nem is értettem a dolgot, Szerintem azért kellett volna egy tapasztalt dolgozót is betenni. Nem baj az, ha valaki kezdő, de bunkó ne legyen. Miután kivártuk a sort, két csajnál rendeltünk, akik látszólag nem lelkesedtek a munkájukért. Na de kérem szépen, először is, vendég vagyok, akivel nem szabad bunkózni, pláne ha semmi rosszat nem csinált. Nem én tehetek róla, hogy a nyári szünetét ott kell töltenie, ne rajtam töltse ki. Én ettem még egy csibeburgert is, meg sültkrumplit... aztán amikor mondtam, hogy juicet kérek hozzá, úgy nézett, mintha kínaiul beszéltem volna. Arról nem is beszélve, hogy olyan unottan, meg flegmán beszélt, hogy bazki nagyon érett már az a pofon. Nagyon igyekeztem visszafogni magam. Mondtam, hogy még egy epres, meg egy karamellás gurus fagyit. A másik megszólal: alul-felül öntettel? Mondom: gurus. Elég jártas vagyok már a Meki világában ahhoz, hogy tudjam, a sima fagyi alul-felül öntetes, nem a gurus. Aztán anyu figyelmeztetett, hogy kérjek szószt is hozzá - mármint nem a fagyihoz xD - mert azt mindig elfelejtem és mondta nekem, hogy majonézt kérek-e, aztán eszembe jutott és mivel a csibeburgerben alapból van majonéz, inkább ketchupot kértem, szóval azt mondtam neki. Erre megszólal egy olyan flegmatikus hangon, hogy "most akkor majonéz vagy ketchup...?" Egy egész tubus majonéz, b*zdmeg, amit egyenesen feldugok a seggedbe, kis r*banc. Nehogy már így beszéljen egy vásárlóval, pláne ha azok idősebbek is. Nem tudom mit képzelt magáról, de az biztos, hogy ha legközelebb megyek - már alig várom - és ott lesznek, direkt hozzájuk állok be és ha ilyen stílusban szólal meg, a hajánál fogva rángatom ki a pultból és húzom végig az Üllőin - Vecséstől a belvárosig. Mivel a másik csaj meg a fagyinkat csinálta, turmix lett belőle.

Miután megkajáltunk, elindultunk haza. Pete írt Viberen, hogy másnap, azaz 7-én 15:00-ra a Repülőtér D Portájához kell mennem... állásinterjúra. Mondom: WTF?! Teljesen le voltam sokkolva. Nem úgy volt, hogy nem kell állásinterjúra mennem? Egészen addig abban a hitben éltem, hogy megkímélhetem magam attól a feszültségtől. Anyum azt mondta, hogy nem kell, de nem is tudom mit vártam. Nem hiszek már senki szavának. Vissza is írtam neki, hogy én úgy tudtam nem kell mennem és, hogy k*rvajó, hogy egy nappal előtte kell megtudnom, ugyanis semmit nem tudtam készülni. Mi úgy tanultuk az OKJ-n, még egy vizsgatétel is volt, hogy hogy kell egy állásinterjúra felkészülni. Utána kell nézni többek között a cégnek, megbeszélni magaddal, hogy hogyan adod el magad, ugyanis az állásinterjúnak pont ez a lényege, hogy ügyesen üzletelj, az áru és a kereskedő pedig te vagy. Írta, hogy nem kell felkészülni, meg ilyenek, de én nem egészen így láttam a helyzetet. Akkor mégis mi a protekció az egészben, ha minden ugyanúgy zajlik, mint mindenki másnál? Öhm, semmi? Nem panaszkodok, mert amúgy is rosszul éreztem magam, hogy megkülöböztetett helyzetben vagyok, nem szeretem az ilyet... de akkor is. Ne mondjanak már dolgokat, amik nem úgy vannak. Ezután tényleg nem fogok semmit elhinni senkinek - annyira se, mint eddig.

[07/07] Másnap túl voltam az autósiskolában az utolsó órán. Írtunk óra végén egy tesztet, ami egészen jól sikerült! Annyira nem szuperjól, mert 15 hibapontom lett az 55 kérdésből, de szerintem még így az utolsó órán, egy hét után nem vészes. Főleg, hogy aznap, óra után vettem meg a könyvet és akkor kezdtem el tanulni részletesen. Jövőhét pénteken fogok elsétálni az irodához és vizsgaidőpontot kérni. Így is valószínűleg majd augusztus közepére kapok. Legalább lesz egy kis motiváció, hogy meddig kell megtanulnom a KRESZ-t. A kereszteződések a halálom! Szerintem ott fogok elvérezni minden alkalommal. Amikor hazajöttem, még volt egy órám indulásig, de olyan ideges voltam. Nem a félelem miatt, hanem a mérges értelemben ideges. Mindent csapkodtam és dobáltam. Ja, vannak ilyen pillanataim. Nem gyakran, sőt, naaagyon ritkán, mert a dühömet / szomorúságomat általában elfojtom magamban - ami tudom nem jó, de ilyen vagyok. Viszont aznap egyedül voltam és igazából semmiben nem okoztam kárt szerencsére. Kivételesen még magamban sem. Annyira ideges voltam, mindenkire, de szerencsére bejött a cicám és jobb lett minden.

Job interview

Az úton persze rosszbuszra szálltam. Vagyis csak félig rossz buszra, mert amikor felszálltam, rájöttem, hogy az a busz nem áll meg abban a megállóban, ahova mennék, de nem pánik oltam be és kezdtem visszafelé rohanni. Tettem egy kisebb kerülőt, de végül át tudtam szállni a 200E buszra, amit még az utolsó pillanatban elértem 14:32-kor. Amikor leszálltam, már rohadtul fájt a lábam. Nem tudom mi ez, lehet elátkozták a cipőimet, de mostanában mindegyik cipőm kitöri a sarkam. Vagy lehet csak mindegyik újnak számít, mert nem nagyon hordom őket. Elsétáltam a zebráig a fájós lábammal, aztán eskü vagy 10 percig álltam a zebránál. Azt hittem már elromlott a lámpa, vagy valami. Még csak át sem futhattam - nem mintha azon a forgalmas úton azt terveztem volna -, mert pont előttem állt egy rendőrautó, benne természetesen rendőrökkel. Azt hittem el fogok késni a lámpának köszönhetően, de végül pont beértem 15:00-ra. Először a portán kértem valamilyen kártyár, hogy be tudjak menni. Persze rossz kapun akartam bemenni, de mint később megtudtam, nem voltam ezzel egyedül. Miután bejutottam, fájdalmas lépések közepette, de büszkén sétáltam el a cég épületéig. Nem tudom miért hittem azt, hogy csak én leszek és csak engem várnak, de amikor megérkeztem, már négyen voltak ott és feltehetően az állásinterjúra vártak. Egy darabig ott álltam és írtam Petenek, hogy jó helyen vagyok-e. Szerencsére megnyugtatott és még írta is, hogy ügyes leszek. Háááát jóóó, ha te mondod. Nem ismer még annyira, hogy tudja milyen vagyok, ha izgulok. Teljesen össze-vissza beszélek és nem hogy angolul, de még magyarul sem találom a szavakat. Talán koreaiul kellene olyankor beszélnem. Úgyse értik ha csak szavakat pakolok egymás mellé. xD Még ha megtehetném. Egy ideig álltam, aztán jött egy másik nő, aki elég közvetlen és beszédes volt, végül hellyen kínált, mert pont annyi volt, ahányan vártunk ott. Eleinte nem nagyon szóltam bele a beszélgetésbe - ahogy az lenni szokott. Sosem nyílok meg könnyen, vagy beszélek sokat ilyenkor. Az beszédes nő viszont kissé idegesített a nagyképűségével, hogy oh ő az angol részt várja a legjobban, mert kint élt Angliában egy csomó ideig és amikor an inetrjúról kijött, akkor is azt mondta, hogy olyan folyékonyan beszélt angolul, hogy néha keverte is az angolt a magyarral és, hogy az interjúztatónak fel sem tűnt, hogy angolul beszél, olyan jó volt, stbstb. Nekem ezekkel 100%-ig sikerült lerombolni az önbizalmamat az angol tudásomat illetően, ami meg is látszott a teljesítményemen. Nem mindegy, hogy az ember milyen tudatban sétál be, hogy magabiztos a tudását illetően, vagy fogalma sincs még az igeidőkről sem. Amit észrevettem magamon már pár hónapja, vagy éve, hogy az igeidőkkel nincs gond, meg magával az angollal, csak mivel nem gyakorlom annyit, így a szókincsem kopott meg nagy mértékben, valamint szóban nem nagyon tudok megnyilvánulni - bár azt magyarul sem igazán. Írásban szeretem sokat kommunikálni emberekkel angolul is... nagyon... de szóban egyszerűen sosem jut eszembe mit kéne mondanom. A stressz ugye, hogy ott nem lehet javítani ha már egyszer kimondtad és az spontán dolog. A felelések is ezért voltak a legundorítóbbak számomra mindig. A társaságban egyébként, ahogy megérkeztem feltűnt, hogy én vagyok a legfiatalabb. Nagyjából 10 évvel voltak nálam idősebbek... többé-kevésbé. Mint később kiderült, az egyik csaj szintén 20 éves és tanult és blablabla. Ki nem néztem volna belőle, hogy 20. Simán adtam volna még hozzá 5 évet. Csak hallgattam őket egy ideig. Nekik már mennyi tapasztalatuk volt, sokat utazgattak - ami nekem nagy álmom - több állásinterjún voltak, több helyen dolgoztak már és olyan furcsa volt ilyen helyre beülni. Én meg ott tényleg még ha szerettem volna sem tudtam volna beleszólni a témába, mert nincsenek ilyen tapasztalataim. Az interjúztatók, egy fiatal nő - akivel elvileg Pete beszélt velem kapcsolatban - és egy férfi behívtak először mindenkit, ismertették a cég dolgait, a munkakört, stb. Nagyrészt már tisztában voltam vele. Amikor megemlítették a taxit, az a rész volt, ami abszolút ismerős volt számomra. A lényege, hogy vannak olyan esetek, amikor akkor kezdődik a munka, amikor még nem jár BKV, ilyenkor ingyen taxit biztosít a cég, ugyanez visszafelé is. Amikor gyakornok voltam anyumnál, bent a taxiközpontban, emlékszem, hogy ott ezzel foglalkoztak, hogy megszervezzék a taxi útvonalát, hogy kiket vesz fel, kiket tesz ki. Tudtam már hogyan megy ez. Oh és Pete... nos ő a taxis cégnél az üzletkötő, azaz mindenféle partnereket szervál ugye. Ez a cég is egy partner, szerződésben állnak, szóval így tudott nekem segíteni.

Miután elmondtak mindent, ki kellett mennünk és egyesével, tetszőleges sorrendben mehettünk be. Én voltam a negyedik és mire eljutottunk odáig, két nővel maradtam ott, akik szimpatikusak voltak. Először az egyikkel kezdtem el beszélgetni, amikor még négyen voltunk kinn, aztán bement a 20 éves csaj és utána én - szintén 20 éves csaj. Az a durva, hogy az interjúból alig maradt meg bármi, olyan szinten más tudatállapotban voltam. Nem is aludtam ki magam, ideges voltam és jól le is rombolták az angollal kapcsolatos önértékelésemet. Úgy mentem be oda, mintha én lennék a világ leghülyébb, legunalmasabb embere, aki a legalkalmatlanabb az állásra. Ezért mondtam, hogy nem mindegy milyen gondolatokkal állít be az ember. Mondta Pete is, hogy gondoljak arre, hogy én előnnyel indulok. Oké, de az az előny semmit nem ér, ha nincs meg hozzá semmi más. Leültem és tényleg, mintha minden kiesett volna, olyan érzés volt, mintha részeg lennék. Csak teszem, amit teszek, de nem tudom, hogy mit és miért. Először azt kérdezték, hogy miért jelentkeztem a munkára. Na igen, az a baj velem, hogy annyira nem tudok hazudni még ilyenkor is. Mindig, automatikusan őszinte vagyok. Mindenki azt mondja, hogy ilyen szituációkban, mint pl állásinterjúk, vizsgák, nem kell teljesen őszintének lenni, ők úgyse tudják az igazat. Arról kell beszélni, amiről tudsz. Nekem ez sajnos nem megy. Gyakorolnom kéne még a hazudozást. Amikor ezt kérdezte, én rávágtam, hogy hát kezdetnek jó lesz - good job, Cassie. Azután azért kicsit javítottam, hogy közel is van, meg szeretnék olyan munkát végezni, ahol mindig van mit csinálni és nem telik unalmasan egy perc sem... tehát őszinte voltam megint. Az unalom a legrosszabb! Olyankor telik a leglassabban az idő. Ezután ha már egy reptérrel foglalkozó cégről van szó, kérdezték, hogy repültem-e már. Mondtam, hogy személyszállítón még nem, de ilyen magángépen igen. Rendes volt a férfi, kíváncsiskodott és én meg szívesen meséltem róla. Na és el is érkeztünk a legrosszabb részhez, az angolhoz. Nem tudom miért féltem tőle, nekem mindig is jól ment, de most valamiért sokkal nagyobb volt rajtam a nyomás, mint bármikor máskor. A nyelvvizsgán nehezebbeket kérdeztek, ott mégis sokkal jobb voltam. Először a legutóbbi utazásomról kérdezett, hogy hova mentem és, hogy milyen volt. Görögország volt és arról meséltem dióhéjban. Megkérdezte, hogy mit csináltunk ott, amie mondtam, hogy jóformán semmit. Pihentünk, a parton voltunk, sétáltunk, zabáltunk. Az esti piálásokat inkább nem tettem hozzá... és azt sem azért, mert nem akartam, hanem mert nem jutott eszembe, hogyan fejezhezném ki magam. Közben nézegette az önéletrajzomat, ezért mivel abban azt írtam, hogy szeretek olvasni, meg írni, megkérdezte mit olvastam utoljára és meséljek róla. A lány 7 névvel című könyvet, amiről nagyvonalakban meséltem, de az sem jutott eszembe, hogy mi történt már benne. Nem tudtam elmondani, hogy mennyit szenvedett, hogy mik történtek, mert olyan szinten hangyák háborúja dúlt a fejemben, hogy azt elképzelni nem lehet. Gondoltam is magamban, hogy he ezután felvesznek, akkor az tényleg csoda lesz, mert, hogy ezen még a protekció sem segít, az biztos. Végül egy rövid szöveget kellett lefordítanom angolról magyarra. Őszintén elmondom, fogalmam sincs még most sem, hogy miről szólt. Valami repülőteres kuponokkal kapcsolatos szabályok voltak. Annyira szenvedtem, ugyanis megtörtént velem, ami mindig megtörténik. Tudom a szót angolul, tudom mit jelent, de nem tudom átfordítani magyarra. Nem találom a megfelelő kifejezést rá. Pont ez esett meg velem. Amikor azzal végeztem, minden kitörlődött az agyamból, ha esetleg maradt is benne valami és az egyetlen, amit ki tudtam nyögni, hogy "mehetek?" Még nem mehettem, mert elmondta, hogy milyen fizetést fogok kapni, de tök feleslegesnek találtam, mert én már itt elástam az egész reményt, lehetőséget. Azután végre szabadultam és kint beszélgettem azzal a nővel, akivel előtte is. Ő nagyon izgult, és ugyanezt ettem észre magamon, pedig általáben mindig magabizosan sétálok be az ilyen vizsgákra, de erre nem sikerült. Talán mert állásinterjú volt? Nem tudom.

A nővel egyébként nagyon jól elbeszélgettünk és mivel ki kellett tölteni egy lapot, amin a születési dátum is volt, láttam, hogy Halak. Megjegyeztem magamban, hogy most akkor kijövök a Halakkal vagy nem? Mivel én egy ideig azt tapasztaltam, hogy nem, de volt már ellenpélda rá - lehet, hogy csak rossz élmény, mert egy Halak "legjobb barátnőm" jött össze az első szerelmemmel. Valamint amit megint sikerült az agyamba vésnem, hogy a nálam több évvel idősebbekkel sokkal jobban szót értek, mint a velem egykorúakkal, vagy fiatalabbakkal. Néha tudok gyerekes lenni, de alapvetően jóval érettebb vagyok a koromnál. Ezután bement ő és kijött a másik nő - aki Szűz volt és -, akivel szintén jól elbeszélgettem. Jó volt hallani, amiket meséltek. Az "Halak nő" mesélte, hogy élt Írországban, Amerikában. A másik nő két országon kívül mindenhol volt már Európában. Leginkább Franciaországról mesélt, mert sokat volt ott egy akkori pasija miatt és egyetértett velem, hogy elég egy "érdekes viselkedésű" és mentalitású nemzet. Nagyon sok helyen volt már ugyebár, mint például Róma - ahova nagyon szeretnék eljutni végre. Továbbá alapszinten beszél több nyelvet. Csak ámultam rajtuk és nagyon irigyeltem őket. Megvártuk egymást így hárman, szóval mikor mindenki végzett, elindultunk. Közben is jót beszélgettünk és nevettünk. Persze végig nagyon fájt a lábam, így elég hosszadalmas utam volt hazáig. A reményt persze már akkor feladtam, amikor kijöttem az interjúról, és biztos vagyok benne, hogy nem kaptam meg, de legalább megismerhettem kér fantasztikus embert és meghallgathattam a tapasztalataikat, valamint legalább az első állásinterjúmon túl vagyok, ezután igyekszem jobban teljesíteni. Itthon Pete írt, hogy hogyan sikerült. Bevallottam, hogy szörnyen és mondták, hogy majd egy héten belül tudatják velem az eredményt e-mailben. Váltottunk pár szót, aztán mondta, hogy majd odatelefonál, hogy mi újság. Erre azt válaszoltam, hogy lehet nem kéne, mert a tudatlanság néha áldás. Ezután azt írta, hogy aranyos vagyok meg minden, de ő a profi ebben, hiszen a s*ggnyalás a munkája. Emellett hozzátette, hogy nagyon bírja anyumat, ezért a szívén viseli a sorsom... és ha megkapom a munkát, akkor csak csakis az én érdemem. LOL! Erre úgy felnevettem, küldtem is neki szép sírós, nevetős emojikat. Mondom: "ja, az én érdemem, mert az anyám lánya vagyok".

Mostanában itthon vagyok és leginkább a V appon lógok, ugyanis a SNUPER-nek végre van már V appos csatornája. Egész nap a szíveket nyomogatom és a Swingekkel beszélgetek, akik tök aranyosak! Egyre jobban és jobban megszeretem a SNUPER-t - már ha lehet ennél jobban - és ami a fura, hogy rájöttem milyen az, amikor tényleg rajongsz egy K-pop bandáért. Talán régen még tudtam valamennyire, de most újra érzem. Ezzel együtt arra is rájöttem, hogy a BIGBANG-ért tényleg nem rajongok. Őket szeretem a legjobban, ők az elsők, ez nem vitás, de nem vagyok a rajongójuk, egyáltalán. Őket tisztelem és nagyon fontosak számomra, de másféleképp, nem idolokként.

Hamarosan kinyit a SNUPER fanoldalunk! Jelenleg dolgozunk vele, de igyekszünk a július 12-i comaback előtt megnyitni az oldal kapuit. Addig valószínűleg nem nagyon lesz bejegyzés itt, csak ha valami extra történik, vagy ha nagyon lesz ihletem. Pár napig kell majd csak mellőznötök. Azt pedig már megszokhattátok. SNS-eken, e-mailen még mindig vagyok, ha valaki szeretne írni. Mivel még van dolgunk, van mit szerkeszteni, szeretnék én is 100%-ig arra koncentrálni. Nemsokára találkozunk ott is. Július 10-11-e környékén muszáj leszünk megnyitni az oldalt, szóval próbálgassátok nyugodtan EZT {snuperhungary.gp} a linket.

10 napos kihívás

 - 1. nap (Min gondolkodsz ebben a pillanatban?) - 2. nap (Egy dzsinn ad 5 kívánságot, mit kívánsz?) - 3. nap (Szeret / Nem szeret lista)

4. Kedvenc idézet
Ha hiszel benne, semmi sem lehetetlen!

Nya sziasztok!! Jó régóta nem jelentkeztem, igaz? Mondanám, hogy sajnálom, de nem mondom. Igazából nekem is rossz érzés feljönni az oldalra és látni, hogy nincs friss bejegyzés. Nem tölt el jó érzéssel, ha nincs semmi frissítés, de nem fogok sajnálkozni azért, mert elfoglalt voltam és nem jutott időm írni. Illetve időm talán lett volna, hiszen mindenre lehet időt fordítani, amire szeretnél, de nagyon fáradt voltam. Ezzel együtt azt se felejtsd el, hogy ha valaki szeretne időt fordítani rád, akkor megtalálja a módot, ha pedig nem, kifogásokat fog találni. Nem egy vidám dolog, de nagy igazság, sajnos. Ez mindenhol így van. Ha valakinek igazán fontos vagy, nem fog feladni téged. Én pont ezért nem adom fel Jiyongot, mert... ő az, aki igazán fontos nekem. Jaj... emlékszem régen mennyire oda, meg vissza voltam a barátaimmal, hogy mennyire szeretem őket. Akkor ez úgy is volt, de az én naiv énem képes volt azt hinni, hogy majd bármelyiknek is annyira fontos lehetek, mint amennyire ők voltak nekem. Nem mártírkodok, de az az igazság, hogy akármennyire is bunkó személyiség vagyok, azárt bármit képes vagyok megtenni, aki fontos nekem. Azonban állandóan azt tapasztaltam, hogy ez nem kölcsönös. Akkor nem is zavart, mert kutya módjára rohangáltam utánuk, de ráeszméltem, hogy nem értem miért is váltottam át kutyára, amikor az én személyiségem egy macska... mondhatnám úgy is, hogy a patrónusom is egy cica, meg minden más. A macska is tud hűséges lenni, de az ő bizalmát nem olyan egyszerű kiérdemelni. Pont ilyen vagyok most. A szokásos buszutamon el is gondolkoztam még a minap - azt hiszem szerdán -, hogy ez ugyan rossz tulajdonság, de annyira nem vagyok alkalmazkodóképes. Az életben ez egy nagy hátrány, mert a munkahelyen, meg mindenféle közösségben szükség van arra, hogy az ember tudjon alkalmazkodni. Ez em feltétlenül azt jelenti, hogy meg kell alázkodni, én mégis úgy fogom fel. Nekem nem megy, sajnos.

Meló, azaz sétálgatás a Budai várban

Hétfőn és kedden ugye nem volt suli a nemzeti ünnepünk miatt. Azon a két napon nem igazán csináltam semmit. Igyekeztem kipihenni előre a hetet. Csak szerdán volt sulink... legalábbis Beccának és nekem. Volt ugye ügyvitelünk, amin nem igazán csináltunk semmit. Annyira rossz érzés, hogy nem tudok aludni a suliban, pedig mindig olyan álmos vagyok ilyenkor. Nekem nem nagyon megy, mivel annyira nem tudok kényelmesen ledőlni a padra. Mást viszont nem igazán tudok csinálni. Talán rejtvényt fejteni, de már az is unalmas. Minden unalmas. Egy megszomorodott nyanyának érzem magam. Az is vagyok... csak kívülről nem látszik a "nyanya" része a dolognak. Ezután etika volt, amin a tanár arról beszélt, hogy meg kell találnunk a célunkat az életben és azért küzdeni. Végig egyetértettem vele és aprókat bólogattam, hogy ez pontosan így van. Nekem megvan a célom, ami egy személy, de az ugyanúgy lehet cél, mint akármi más. Ezután angolunk jött, amin kiosztották az előző órán írt dolgozatokat. Azt mondtam rá, hogy nem lesz ötös, de egyes sem. Lol... hát... egyes lett. Kicsit nevetséges volt, mert mondta a tanár, hogy nem jó ha mással helyettesítjük a szavakat, azokat ugyanúgy kell tudni, ahogy le vannak írva. Bocsika, én nem fogok magolni. Szerinte egy angolul alig tudó ember jobban megérti a hold-ot, mint a wait-et... de oké. Jaj, de irritáló az a tanár. Tanárnak legalábbis szörnyű. Mindegy, van egy egyesem, ez van. Sírni nem fogok, mert pont nem érdekel. Ez is csak azt bizonyítja, amit mindigis tudtam, hogy a jegyek nem tükrözik a tudást. A tanár ezután bejelentette, hogy elmarad az óra, viszont mi maradtunk Beccával egy ideig, mert 5-re mennünk kellett a munkával kapcsolatos oktatásra. Pont akkor hívta fel őt a nő, hogy 6-tól 7-ig lesz, szóval eldöntöttük, hogy hazamegyünk előtte. Itthon voltam 2 órát, aztán indultam vissza. Én ott voltam időben, de megvártam őt, ezért 10 perces késéssel értünk be. Ott volt egy kis kavarodás, mert eredetileg úgy beszéltük meg, úgy szólt a szerződésünk, hogy Beccával egy helyre megyünk, a Batthyány térre. Nos, hívták az embereket és mindenkinek adtak egy kis füzetkét, amire rá volt írva a helyszín, hogy hova menjen. Az elsők között szólították Beccát, de én már azt hittem, hogy rólam el is feledkeztek, mert csak a legvégén mondták a nevem. Ő a Batthyány teret kapta, én viszont a Nemzeti Galériát. Hangot is adtam a nemtetszésemnek. Mondtam a csávónak, hogy a szerződésemben nem ez állt, meg nem ez volt megbeszélve. Együtt jelentkeztem a barátnőmmel a térre. A csávó "vissza is vágott", hogy vele nem írtam semmilyen szerződést. Mondom: "veled nem, de a szövetkezettel igen". Ezután végül mind a ketten a Galériához kerültünk, ami angolnyelvű volt. Ott angolul kellett közvéleménykutatást végezni. Végül beleegyeztem, mert legalább együtt voltunk, de akkor sem ez volt megbeszélve. Szerintem utána még nekik állt feljebb, hogy én ezt szóvátettem, tök jogosan. Végül mégis jól sült el az a nap. Egész nap a Budai várban sétáltunk sé beszélgettünk. Tök jó volt! Élveztem azt a napot. Az idő is szuper volt és végig elhülyéskedtünk ott ketten 13-tól 17-ig.

03.18. - Péntek - Az utolsó zabálás

Végül úgy alakult, hogy pénteken nem mentem be dolgozni. 2 óra lett volna, de én akkor is szerettem volna elmenni. Igazság szerint kissé felb*szták az agyam. Névszerint Becca. A lényeg, hogy reggel, amikor pont időben fenn volt, hogy elinduljon, írt, hogy ő nem megy, mert felesleges és, hogy nem tudott aludni, stb. Nem is tudom hol kezdjem. Írtam neki, hogy persze, akkor álljak ott egyedül, mint egy hülye. Erre mondta, hogy amúgy is egyedül álltam volna, mert nem egy oldalon voltunk, meg minden... meg hogy én nem mentem volna át az ő oldalára. Most tényleg rám fogta? Nagyon tudom utálni, ha valaki felelőtlen. Ha egyszer elvállal valaki valamit, akkor teljesítse már. Az iskolával kapcsolatban is. Sokszor hallom, hogy az osztálytársaim is panaszkodnak, hogy rosszul vannak, meg sokszor hiányoznak. Van, ami érthető, de attól még mert én nem panaszkodom, nem azt jelenti, hogy sose vagyok rosszul... és csak azért mert ők hisztiznek, megkapják a lehetőséget, hogy pihenjenek, meg ilyenek. Komolyan ennyire sokat lehet elérni hisztivel? Oh, mindegy, most nem erről volt szó. Nagyon irritálónak tartom, ha valakinek nincs szinte semmi felelősségtudata, illetve ha nem tisztességes. Nem azt mondom, hogy én 100%-ig az vagyok, de azt sem mondtam soha, hogy magamat szeretem. Egy bizonyos szint után viszont engem is zavar. Most azért nem menni el dolgozni, mert "úgyse látják". Rendben. Az b*szott fel a legjobban, hogy ő rángatott bele az egészbe, ő hívott el és akkor még ő hagy faképnél ilyen helyzetben. Persze, hogy ezek után cseszek majd bemenni... viszont nem is várom el érte a fizetést. Pénteken tehát fostam ezen után az egészre, elegem volt, így visszafeküdtem. Nagyon nagy bűntudatom volt és szégyenérzetem, hogy nem mentem el dolgozni, de vannak ilyen szégyenteljes döntések az életben... és csak nekem ég le a pofámról a bőr emiatt? Miután felkeltem, egész nap csak zabáltam, mert ideges voltam a másnap rám váró nyelvvizsga miatt. A legrosszabb az egészben az volt, hogy egyedül kellett átvészelnem. Ez zavart a legjobban. Ha még hívhattam volna valakit, hogy velem legyen, nem féltem volna annyira. Hachit megkértem, hogy jöjjön el velem, de nem tette. Mondtam neki, hogy ilyenkor lenne a legnagyobb szükségem egy barátra és nem máskor, de ez is csak megerősített abban, hogy nincs barátom. Ismételten beigazolódott, hogy az ember csak önmagára számíthat az életben. Ha valaki azt hiszi, hogy van önzetlen ember, aki mellette lesz mindig, az nagyot téved. Illetve a családon kívül nincs ilyen. Anyumnak dolgoznia kellett, ezért nem tudott jönni.

03.19. - Szombat - Szóbeli angol nyelvvizsga

Eljött a szombat. Reggel 8 után egy kicsivel felkeltem. Olyan furcsán éreztem magam. Ideges voltam, de valamiért mégsem látszódott meg rajtam annyira. Nem éreztem annyira, hogy szétáradna bennem a "félelem". Persze, bennem volt az a kellemetlen, nyomasztó érzés, hogy éppen vizsgázni készülök, de közben úgy voltam vele, hogy egyedül leszek, nem lesz ott velem senki, nem támaszkodhatok senkire, muszáj, hogy magam boldoguljak. Inkább erre koncentráltam, felnőttesebbnek is éreztem magam, hogy senki nem volt a s*ggemben... ez azonban nem azt jelenti, hogy jó volt egyedül menni. Felöltöztem szépen, kisminkeltem magam, összefontam a hajam és küldtem Jiyongnak egy üzenetet, hogy b*ssza meg amiért ilyenkor nincs velem. Mennyivel könnyebb és jobb érzés lett volna elindulni, ha akkor egy annyit ír nekem, hogy "fighting"... arra azonban várhattam volna egy életet... vagy nem csak egyet. Aznap úgy délután 4 óráig nem ettem semmit, csak szőlőcukrot. Mást nem tudtam leeröltetni a torkomon. Vizet is alig ittam, de állandóan pisilnem kellett. Nem is értem ezt. Ha ideges vagyok, akkor mindig pisilnem kell, még ha egy napja nem is ittam, akkor is. A Ferenciek teréig mentem 3-as metróval, onnan pedig busszal tovább. Persze először rossz oldalon jöttem fel az aluljáróból. Néztem a menetrendet, meg a busz irányát és furcsa volt nekem, hogy átmegy a hídon. Tudtam, hogy nem Budán van a hely, ezért leesett, hogy rossz oldalon vagyok. Átsiettem a másikra, aztán felszálltam a buszra. Leszállva arról, besétáltam a suliba és nagyon meglepett, amit ott láttam. Jiyong fogadott egy csokor rózsával. LOL... na az aztán tényleg meglepne. Khm... komolyra fordítva a szót, meglepett, hogy sokan voltak. Azt hittem alig leszünk, hiszen szombat is volt és nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan vizsgáznak egyszerre. Amikor az előző helyre mentem szóbelizni, alig voltak annál a teremnél, de itt mindenhol hemzsegtek az emberek. Igazából ez érthető, nem is tudom miért gondoltam, hogy kevesen lesznek. Bele se gondoltam, hogy egyszerre mennyien vizsgázhatnak. Szerintem az előző helyen azért nem tűnt fel annyira, mert kisebbek voltak a folyosók és máshogy volt megszervezve az egész. Na meg itt most egyedül voltam. Volt időm ezen töprengeni, ahogy minden máson is. 11:40-kor kezdődött a vizsga, de már 20 perccel előtte ott voltam, ahogy azt megírták. Úgy mentem oda, hogy nem tudtam semmiről, hogy hogyan fog lezajlani a vizsga. Amikor hívtak, bementem és leültem egy padra. Akkor tudtam csak meg, hogy a listening, azaz a hallott szövegértés az első. Nem lett olyan vészes szerintem, de nem akarom elszólni, mert az előző vizsgámon is mindenre azt mondtam, hogy jól sikerült, mégis megbuktattak a szóbeli részen. Ezért most nem fogom azt mondani, hogy jó lett, csak nekem tetszettek a feladatok. Először kicsit nehezen ment a koncentrálás valamiért, de aztán sikerült belerázódnom. Ez a hallott szövegértés sokkal jobb volt, mint az előző. Jóval értelmesebb és több esélye volt az embernek jó választ adni. Miután azzal végeztem, megnéztem, hogy mikor lesz a szóbelim. 13:40-kor kezdődött, ami azt jelentette, hogy 1 órát vártam ott. Kimentem cigizni, aztán benn ültem és zenéthallgatva sudokut fejtettem. Nehezen ment, mert nem tudtam 100%-ig arra koncentrálni. 13:25-kor odamentem a teremhez, aztán 40-kor szólítottak. 8-an voltunk benn a teremben. Kicsit furcsálltam is a helyzetet, mert azt hittem, hogy már kezdődik is az elbeszélgetés, de rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Fogalmam sem volt róla, hogy mi fog még következni. Annyira nem értettem semmit. Én csak megcsináltam, amire utasítottak, de nem tudtam, hogy mit és miért csinálok. A teremben 8-ból 7 fiú volt és én, ezért is bírtam annyira, mikor a csávó behívott minket, aztán tudta, hogy kik vannak benn, de megkérdezte, hogy én ki vagyok. Mondom: öhm... Gabriella... kizárásos alapon. Az volt az első feladat, hogy 5 perc alatt írni kellett egy mesét a képekről. Mindenkinek másféle volt. Nem tudtam befejezni annyi idő alatt, mert sok gondolatom volt, de nem volt időm leírni. Szóltak, hogy vége, így befejeztem az írást és kíváncsian vártam, hogy mi jön ezután. Fogalmam sem volt a vizsga felépítéséről. Ezután a vizsgapartneremet és engem az egyik teremhez vezetett a srác. Egy fiúval voltam, akivel útközben elbeszélgettem. Neki mondtam, hogy semmit nem tudok. Ő tisztában volt mindennel. Kérdezte, hogy izgulok-e. Nem tudom már pontosan mit válaszoltam, de szerintem azt, hogy igen, egy kicsit azért izgulok. Amikor elértünk a teremhez, én léptem be először egy "good afternoon"-nal. Ezután leültünk a férfi elé, aki kérdezgetett minket. Kicsit arrébb pedig egy nő ült, aki jegyzetelte a dolgokat. Ezt sem akarom elszólni, de szimpatikusnak tűntek. Középkorúak voltak mind a ketten és általánosságban pokerfaceszel néztek ránk, de néha-néha elmosolyodtak. Az elején kérdéseket tett fel a férfi. Először a fiútól, aztán tőlem. Tőlem azt kérdezte, hogy szeretek-e vásárolni. Bírom az ilyen kérdéseket. Mindig ilyeneket kapok, csak mert lány vagyok. Mondtam, hogy nem igazán járok plázákba, meg ilyen helyekre, mert nem vagyok egy lányos lány, de vannak dolgok, amiket szívesen vásárolok, aztán kérdezett az internetes vásárlásról és mondtam, hogy azt már inkább. Ezután el kellett mesélni az általunk írt mesét. Annyira idegesítő, hogy a vázlatomban olyan szép, nyelvtanilag helyes mondatokat írtam, de ott valahogy nem tudtam kinyögni egyiket se. A vázlatra pedig nem nagyon lehetett ránézni. Annyira zavaró, hogy utólag mindig olyan szép mondatokat tudok mondani, vagy akár előtte, de amikor éles helyzetben vagyok, semmi nem jut eszembe. Ezután rövid szituációk voltak. Meg is lepődtem, hogy csak 2-2 reakció jutott mind a két félnek. Például az egyik az volt, hogy láttam, hogy sírt és meg kellett kérdeznem, hogy miért, aztán válaszolt rá valamit, majd arra én is, végül ő lezárta. Nem volt olyan rossz. Tetszett az egész vizsgában, hogy sokszínű volt és nem olyan monoton, hogy akkor most csak úgy beszélj a nagy semmiről. A vizsga legutolsó feladata az volt, hogy a technológiai fejlődésekről kellett beszélnünk a vizsgapartneremmel és 4 szempontot megemlíteni amiben megváltozott az élet emiatt az utóbbi 100 évben. Szerintem egész jól megoldottuk. Az volt a legjobb, hogy nem nyomtuk el egymást. Én kezdtem, de szépen beszélgettünk róla és nem harcoltunk azért, hogy most ki beszéljen. Amikor végeztünk, annyira megkönnyebbültem. Kisétáltunk a teremből, aztán mondtam a srácnak, hogy "ez szörnyű volt". Azt válaszolta, hogy szerinte annyira nem volt szörnyű, mert mind a ketten jók voltunk. Végülis igaza van. Nagyjából egy szinten voltunk és ügyesek voltunk. Kicsit még beszélgettünk, aztán megkérdeztem, hogy merre megy, de ő még megvárta a haverját. Szerencsére hamar jött, ezért hozzájuk csapódtam és végig beszélgettünk így hárman egészen a buszig. Nagyon jól elhülyéskedtünk, igazán jófejek voltak. Ők a buszról leszálltak a Keletinél, én pedig mentem tovább a Ferenciek teréig, ott anyum felhívott és beszélgettünk egy keveset.

 + Elkezdtem nézni a Lie To Me című koreai drámát. Eleinte kicsit unalmas volt, aztán jött az érdekesebb része és most megint kicsit uncsi. Igazából nem rossz. Yoon Eun Hye fantasztikus, mint mindig. Ezen kívül a Coffee Prince-ben láttam csak, de az ott nyújtott alakításával azonnal belopta magát a szívembe. Egy kicsit idegesít úgy az összes doramában, hogy a fiúk mennyi mindent megtesznek a lányokért benne. Jó, nyilván ezért sorozat és nem a való élet, de néhol azért nevetséges, hogy ennyire papucsot játszanak benne a csávók. Néhol irritáló, de nem baj, mondván, hogy a büdös életben nem találsz ilyen srácot, úgyhogy nézzed ezt és itt éld ki az ilyesfajta vágyaidat. To be honest, nekem nem is kéne egy papucs-boyfriend.

 + Képzeljétek... most március 26-án veszek majd részt életem első Mondoconján. Nem tudom milyen lesz. Igazából annyira nem is elengedhetetlen része az életemnek, mert sosem láttam értelmét. Vagyonokat fizetni konkrétan a semmiért. Oké, talán vannak jó cuccok, de kinek van kedve arra is költeni ezek után? Jó, biztos van olyan, de engem sosem vonzott igazán ez az egész. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy életemben egyszer azért elmegyek, hátha megváltozik az eseményről alkotott véleményem. Szombaton biztos megyek, a vasárnapban még nem vagyok biztos.

 + Éppen egy dizájnon dolgozok már... egy ideje, csak sehogy nem akar kirajzolódni. Ha sikerülne úgy megvalósítani, hogy a fejemben elképzeltem, annak nagyon tudnék örülni, mert úgy szép. A másik ok pedig, hogy eddig nem váltottam az Ninaa versenye. Ugyebár pontozi kell egymást és egy csomóan elkezdték már. Nem akarom most lecserélni, ha egyszer megírták erről az egészről a véleményüket. Most, hogy túl vagyok ezen a héten is, belehúzok a dologba, mert nekem is uncsi már ez kicsit.

Mint ahogy azt már mindenki nagyon jól tudja, Cassie odavan a rapért. Naaaaagyon. Tegnap például egész nap két dal ment a fülemben. Az egyik a Feedback volt (videó fent). Már régóta ismerem ezt a dalt és azt kell mondjam, szerelem volt első hallásra. Nem biztos, hogy mindenkinek tetszik, mert eléggé rappes. Például anyum sincs oda annyira a rappért, de asszem ez még tetszett is neki. Vagy csak kénytelen volt azt mondani, hogy ne bántson meg, amilyen nagy lelkesedéssel, beleéléssel hallgattam és rappeltem velük. xD Igen... úgy 95%-ban tudom a szövegét is és annyira örülök ennek. Azt az 5%-ot pedig még mindig tanulom és a tökélyre fogom fejleszteni. Eleinte mondjuk nagyon nem tetszett benne Bora. Mármint ott van ez a három rapper, akik véleményem szerint nagyon jók. Nem érdekel ki mit mond erről, ebben a dalban mind a hármuk szuper... aztán ezután megjelenik Bora a nyafogós "rapjével". Ne értsétek félre, kedvelem Borát, egyszerűen csak nem tartom túl jó rappernek. Szóval nem éppen jött be, de utána egészen hozzászoktam az ő hangjához is. Jaaaj és I.M! Mivel az a majom, azaz Adoonga nem más, mint I.M a Monsta X-ből (gif). Nem ismerem azt a bandát... mármint hallottam már róluk, de nem vagyok a rajongójuk... az a hang viszont... OMG! Annyira tetszik az a mély hangja... és oké, hogy ránézek TOP-ra, neki is mély hangja van, de ő tök férfias is mellé. Ott van I.M és egyszerűen nem tudom elhinni, hogy belőle jön ki ez a hang. Nagyon ügyes! *-* De... de seriously, te elhinnéd, hogy ő rappel így? Számomra furcsa, de egyértelműen jó értelemben.~ A másik dal, amit tegnap olyan sokat hallgattam, az a Sse Sse Sse, amit Minaru blogján ismertem meg. Szintén rap és ugyanúgy az Unpretty Rapstar résztvevői adják elő. Csak ha jól tudom, akkor a Feedbacket az első évad, a Sse Sse Sse-t pedig a második évad szereplői rappelik el. Nekem mondjuk a Feedback kicsit jobban tetszik. Lehet, hogy azért, mert ahhoz szoktam már hozzá... de nem is... az egy kicsit azért dallamosabb és jobban a rappek benne szerintem, változatosabb. A második kicsit túl unalmas nekem, viszont ami megfogott benne, az Ahn Soo Min volt, a lány aki kezdi a rappet. Háááááát nekem nagyon megtetszett ahogy itt rappel, szóval utána is néztem és szerintem tehetséges! Olyan kis aranyos és mégis kemény. Egészen megkedveltem. Ebben a dalban pedig az ő része a kedvencem, sajnálom, hogy az elején van pont és utána már nem is hallhatom. A másik ok pedig, amiért annyira megtetszett, az Gilme, azaz pont a második lány, a szőke. Azt hiszem már nem aktívak, de mindenkinek ajánlom a Clover nevezetű bandát, amely két fiúból és egy lányból áll. Annak volt a tagja. Például ezt a dalt hallgassátok meg. Egy időben nagyon rá voltam kattanva, de még mindig odavagyok érte. Gilme nem csak fantasztikusan rappel, de az énektudása is figyelemre méltó. Én nem nézem az UPRS-t, mert nem vagyok oda az ilyen "egymás megalázása" dolgokért, viszont láttam pár részletet belőle és nem csalódtam a "kedvenceimben". Ja és igen, tudom, hogy Yezi a Fiestar tagja, de nem annyira érdekel. Nem rossz, de ebbena klipben idegesít az a nagy keménykedése. Mármint nekem olyan műnek hatnak a mozdulatai, az arckifejezése és az, hogy túl menőnek próbál mutatkozni, de ehelyett épp az ellenkezőjét éri el vele.

Csütörtök van. Elvileg lenne sulim, vagy lehet hogy nem, már senki nem tudja. Említettem, hogy szervezkednek össze-vissza és a tanár mondta, hogy menjen be erre az órára mindenki, hogy akkor megbeszéljük a dolgokat, hogy ki fog bejárni és ki nem. Nem is értem egyébként, hogy hogyan gondolhatták ezt az egész szervezkedést. Minek? Miért nem tudták a tanárnak mondani? Arra fogják, hogy azért járjon be a jobb csoport, mert ők tanulni is szeretnének valamit. B*tch please... csak azért akarsz bejárni, mert mondta a tanár, hogy akik az órára nem járnak, majd év végén külön vizsgázni fognak. Szánalmas. Na meg én beleegyeztem a tanárnál, hogy akkor nem megyek be órákra... akkor ne intézkedjenek felettem is, mert azt k*rvára nem bírom. Azért nem akadtam csak ki jobban, mert én majd a tanárral egyeztetek és lesz*rom a fejüket, ahogy mindig. Most ugye be kéne menni, de mivel a tanárral meg lett beszélve, hogy nem járunk be, programot szerveztem magamnak. Hát bocs, de ezután már nem fogom lemondani, hogy beutazzak a város másik végébe 2 óráért. Ami még nagyon vicces, az az, hogy a főszervezkedő-kisasszony írta tegnap az osztálybeszélgetésbe, hogy ő most nem megy be, de ha szavazni kell, akkor járjunk be. Beccával basszus ugyanaz jutott az eszünkbe. Ő a nagy "járjunk be angolra", de már az elő órára nem megy be. Nevetséges, as f*ck. No, nem is számít csinálják, ami nekik jó, én majd úgyis azt intézem, hogy nekem legyen jó.

Tegnap Beccával elmentünk bubisteázni miután túléltük a napot. Persze most nem volt olyan vészes. 8-ra kellett menni és a morci tanárnénivel voltunk, akik nagyon harap a késésekre. Furcsa, de nem volt most olyan vészes. Jaaaj... hozott két utazási prospektust. Az egyik ilyen európai helyszínekből állt, de volt egy olyan, ami inkább ázsiai, meg amerikai helyeket foglalt magába. Többek között benne volt New York, Peking, Shanghai, Tokió... és a végén volt egy tartalomjegyzék. Mi azon Beccával kiakadtunk... mármint nevetés formájában. Ott volt a Kínai nagy fal helyett simán, hogy "Kínai nagy falat". Amikor azt megláttuk, vagy 10 percen keresztül szakadtunk... és köztudott, hogy akkor minden viccesebb, amikor nem szabad nevetni. Még a Facebookra is kitette ezt a képet. Fogalmam sincs hogy sikerült oda ezt írni, de nagyon jól jött ki, az biztos.

Etikáról ugye hallhattatok már pár dolgot itt a blogomon. Ezen az órán először megnéztünk egy videót angolul, magyar felirattal, ami az empátiáról szólt. Nem igazán figyeltem. Nem érdekelt annyira, de utána kiejtette a száján a "játék" szót, és felkaptam a fejem. Nem örömömben... éppen ellenkezőleg. Ki nem állhatom, ha etikán játszunk ilyen hülye játékokat. Mondjuk ez nem volt olyan vészes, csak lépkedni kellett előre. A lényege az volt, hogy kaptnk egy-egy cetlit és mindegyiken más tulajdonságok voltak és más-más rasszba tartozó, társadalmi helyzetben lévő emberek. Például volt olyan, hogy 25 éves bevándorló, vagy 24 éves egyetemista lány, vagy olyanok, akiknek a háttere biztos, illetve kevésbé biztos. Bele kellett élnünk magunkat a szerepbe és felolvasott 22 állítást. Előre kellett lépni, ha valaki úgy gondolta, hogy igaz a szerepére. Én nagyjából középtájt maradtam, mert én azt kaptam, hogy 22 éves leszbikus nő vagyok. Az egyik p*csa mikor osztogatták a lapokat ott hisztizett, hogy hát ebbe nem tudja beleélni magát, meg minden, aztán a tanár átpasszolta nekem, ő meg újat kapott. Persze ha másnak lett volna gondja, akkor törődjön bele, de mivel azzal a csajjal olyan feltűnően flörtölnek állandóan, így neki megtette. Lehetséges, hogy tudatalatt, de nagyon szembetűnő, amit művelnek. Teszem hozzá: a tanárnak felesége és gyereke van... és etikatanár. xD A játék végén ott kellett maradni, ahol vagy és mindenkinek el kellett mondania, hogy "ő mi" és, hogy miért van ott ahol. Voltak olyanok, akik ugyanolyat kaptak és egy lány, aki szintén ott állt középtájt, ahol én, ugyanezt kapta. Ő előbb mondta el, aztán következtem én. Elárultam, hogy mi vagyok, aztán a tanár benyögi nagy viccesen, hogy "miért nem találtatok egymásra". Erre én olyan flegmán, bunkón és lekezelően néztem rá, hogy olyat a világ még nem látott, aztán így szarkasztikusan: "ha ha ha". Persze a másik lánynál sem maradtak el ezek a nagy poénok, ám az osztálytársakat sem kellett félteni, mert olyan olyan szerep, hogy kerekesszékes (asszem kb) 25 éves férfi. Azon is poénkodtak és mivel az osztály nagy üdvöskéje tette, mindenki nevetett. Persze arra is ugyanolyan lekezelően reagáltam. Tényleg k*rva vicces ezekkel szórakozni. Amikor nálam jártunk és a tanár megkérdezte, hogy milyen volt ebben a szerepben, azt válaszoltam, hogy kicsit kellemetlenül ért ahogy belegondoltam pár állításba, mert a társadalom nem teljesen fogadja el őket, viszont szerintem ugyanolyan emberek. Én nem teszek különbséget senki között azalapján, hogy kit szeret és aki meg ezt teszi, az szánalmas. Azon az órán megtudtam - ha esetleg még nem tudtam volna -, hogy nagyon sok empátia szorult belém. Jó, ezzel eddig is tisztában voltam. Én mindig együtt tudok érezni másokkal. Ezért is van, hogy jó hallgatóság vagyok és egész jó tanácsokat tudok adni. Nem szeretném ha az emberek szomorúak lennének. Kíváncsi vagyok, hogy ezután az óra után hányan feltételezték rólam, hogy leszbikus vagyok, mert kiálltam mellettük. Ugyanis csak akkor állhatsz ki mellettük, ha te is az vagy... xD (Undorító emberi logika.)

Ezután még jött egy angol, amin nagyon meglepődtem. Az a durva, hogy már megint elfelejtettem. Majdnem le sem írtam. Előző héten éppen nem volt megtartva, mert a tanárnőnek valamit el kellett intéznie, de most volt. Egész nap nézegettem az órarendet és láttam, hogy még van etika után 3 óránk, de annyira nem koncentráltam oda, mintha ott se lenne. Amikor rájöttem kisétálva a suliból, hogy még nem a bubistea jön, hanem az angol, nagyon csalódott voltam. Átsétáltunk a másik épületbe, aztán a terembe beérve a tanárnő elújságolta, hogy az iskolánkat pár undorító, számító ember vezeti. Ezt nem így mondta, csak én fogalmaztam át. Még tavaly év elején meghírdették nekünk a 2in1 képzést, azaz a kettő az egyben képzést, melynek az a lényege, hogy kijárjuk ezt a két évet, aztán egy 6 hetes továbbképzésre kezdünk el járni angol nyelven, tehát 2 szakmánk lesz, mire teljesen végzünk. Egy általános irodai asszisztens és egy angol nyelvű irodai asszisztens. Emlékszem még arra is, hogy először nem akartam arra jelentkezni, vagyis úgy nem foglalkoztatott a dolog, de aztán amikor beíratkoztam, szeptember 3-án még ajánlotta is nekem az ügyintéző nő. Ezért tehát miután megírtam a szövegértést, benn maradtam egy mini felvételi beszélgetésre az angoltanárunkkal. Ott vártunk kinn anyummal, aztán végül meghallgatott és "bejutottam". Még a csoportok is azalapján voltak kettéosztva, hogy kik a haladó angolosok, akik szeretnének továbbmenni, és kik nem. Én ezért voltam az A1-ben. Ami a legviccesebb az egészben, hogy a jelentkezésnél nem kellett még azzal kapcsolatos szerződést kitölteni, mert azt mondták, hogy ráér majd a második év végén, amikor elkezdjük. Most pedig mit mondott az igazgatóp*csa az angoltanárunknak? Azt, hogy ilyen képzés nincs, nézze csak meg a szerződésünket, hogy az is csak általános irodai asszisztens szakra szól. Viszont maradhatunk még egy évet esti suliban itt miután végeztünk. Annyira fel tud dühíteni. Persze ez így jobban megéri a sulinak, ha maradunk még egy évet. Nem számít persze, hogy közben átb*sznak. Ki fogunk állni az igazunkért! Már az órán elkeztük gyűjteni a bizonyízékokat, hogy nekünk bizony ilyeneket ígértek és ne nézzenek már hülyének. Felháborító... legszívesebben a pofájába dönteném az asztalát az igazgatónak.

Angol után elmentünk Beccával bubisteátni. Igazából csak én ittam, ő pedig csak mekizett. Végül benéztünk a H&M-be, mert megkért rá, hogy menjek be vele. Annyira fura nekem oda betenni a lábam. Nem az én világom. Körbenézek és oké, hogy néha meglátok pár jó cuccot, de felesleges lenne érte kiadnom mondjuk 10ezret, amikor máshol olcsóbban is hozzájuthatok ugyanolyan jó ruhához. Nekem a márka semmit nem számít. Jaj és amikor ott végeztünk, a Westendben az egyik ülésen ott smárolt egy pár. Elmentem mellettük és: "are you f*cking kidding me?" Rám is néztek utána... hála az égnek, sikerült leállítanom őket még mielőtt mást is látnia kellett volna ártatlan lelkemnek. Jó, nem ártatlan az... én csak ezt utálom. Miért kell ezt művelni mindenki előtt? Otthon azt csinálnak amit akarnak, de nyilvános helyen moderálják már magukat. Fúúúúj de utálom a tiniket.

Ma 13:00-kor indulok a Nyugatiba, mert megyek le Szlovákiába. A vonatom 14:20-kor indul és elvileg 15:46-ra leszek lenn Esztergomban. Most tutira veszek bubisteát! Muszáj! :D Múlt héten már megbeszéltük, hogy lemegyek, amikor arról volt szó, hogy lesz sushi, mert ott valamelyik üzletben "ázsiai hetek" vannak. Hachi persze idáig halasztotta a vásárlást. Gondoltam, hogy ez lesz, mert jó emberismerő vagyok. Ezért is megyek később és majd együtt csináljuk meg. Nem tudom, hogy itt írtam-e már, de neki mondtam, hogy nem szeretek főzni, sütni, se semmit a konyhában. Mindegy, majd beszállok, mert végülis ha már felzabálom a sushit, az a fair, ha besegítek az elkészítésében. Na és most sietek is készülődni. Péntekig, vagy magunkat és az utazási szokásaimat ismerve, lehetséges, hogy legkésőbb szombatig ott leszek. Szombat este pedig elvileg megyek el Beccával piálgatni. Valamikor jelentkezem. Kérlek, addig se feledkezzetek meg rólam! Legyen nagyon szép hétvégétek! ♥ (Végül itt egy teszt nektek kicsit kiegészítve...)

A szemeim a legszebbek rajtam; sokan dicsérik. [A hajam az.]
Egész szép a kézírásom.
Szeretem a Coca-Colát.
Szeretem a Pepsit.
Szeretem a Dr Peppert.
Mintás az alsóneműm. [Fehér... >_>]
Elvettem valaki szűzességét. [Nem tudok róla. xD]
Voltál fodrásznál a múlt hónapban. [Évek óta nem voltam.]
Utálom ha azt írják nekem hogy "lol". [Szerintem vicces, én bírom.]
Énekeltem már közönség előtt.
Hiányzik valaki a másik nemből.
Múlt éjjel egyedül aludtam.
Csókoltam már meg Peternek nevű személyt.
Fogtam már James nevű személy kezét.
Szeretek ölelkezni.
Valakiben / valamiben csalódtam ma.
Viselek valamit a kedvenc színemben.
Van Facebookom.
Van Twitterem.
Sosem volt MySpacem vagy Bebom. [Bebom tényleg nem volt.]
Több, mint 200 ismerősöm van Facebookon.
Több blogom is van Tumblrön.
Szoktak emberek Tumblörről bejelölni Facebookon vagy követni Twitteren.
A személyes blogomnak több, mint 500 követője van. [Jó lenne.]
Ma állítgattam az iPodom. [Nincs iPodom és nem is köll.]

Saját fordítás!
Forrás: Tumblr