IT'S MA BDAY ! Oké... már nem, de pár napja az volt. Október 16-án. Már jó ideje nem írtam bejegyzést, ami annak köszönhető, hogy az életem nagyon bonyolult lett és manapság a legnehezebb dolog számomra, hogy összeszedjem a gondolataimat. Whatever... elmesélem most gyorsan, hogy kik fordultak meg az életemben... úgy mostanában. Kezdeném azzal, hogy vannak kollégáim, akikkel jobban kijövök, mint a többivel, bár még barátnak nem sorolom be őket. Amúgy is nehéz nálam elérni azt, hogy barátként tekintsek valakire, azok után, ahányszor már elhagytak. Szóval van pár jófej kollégám, akiket szintén nem szeretnék név szerint emlegetni, mert túl sok van ahhoz. Alapvetően amúgy is mindenkivel kijövök, akivel ki szeretnék. Akivel pedig nem, az számomra nem több a O₂-nél... azaz a levegőnél. Oké, amúgy a levegő több mindenből áll össze, de AH~ whatever. Trixi a legjobb barátnőm. Nagyjából egy éve ismerem már, de nagyon sok mindent éltünk már át együtt. Elég szomorú, hogy egy másik városban él, vonattal nagyjából 2 órára Budapesttől... de általában minden hónapban találunk legalább egy napot, amikor vagy ő jön fel, vagy én látogatok le hozzá. Ilyennek látok én egy igaz barátságot. Nem kell állandóan egymás seggében lógni, meg... igazából nem tudunk... de mégis megmarad ugyanolyannak a kapcsolatunk. Az ő kedvenc bandája a Beast / Highlight, a drágája Yoseob. Az enyém ugye - a Bigbang mellett - a Snuper... és tavaly nyáron még jöttek Londonba. Egészen pontosan egy koreai fesztivál volt, ahol fellépett az Exid, a Knk, a Highlight és a Snuper. Mind a kettőnk kedvence! Na... ott kezdődött igazán a barátságunk. Amikor megtudtuk ezt a hírt, még nem voltunk jóban olyan régóta, de mégis eldöntöttük, hogy együtt megyünk. Igazi élmény volt számunkra. A mai napig fel sem tudjuk fogni, hogy igazából megtörtént. Most pedig... megyünk vissza Londonba... egészen pontosan 5 nap múlva. Anyum is jön. Nekem ugye a kedvenc városom London és bármikor szívesen megyek oda. Október végére kaptam szabit, úgyhogy azt gondoltam, hogy ott is ünneplem a szülinapomat két olyan személlyel, akik a legfontosabbak számomra: anyum és Trixi. Így hát hárman utazunk is pár nap múlva. Az Instagramomon egyébként, ha bekövettek, majd teszek is ki képeket, amiket láthattok. Uh... na a barátokra... azaz a mindenféle emberi kapcsolatokra visszatérve. A srácok... meg egyebek...

Lesznek olyan témák, amikre lehet, hogy majd pár későbbi bejegyzésemben részletesebben is kitérek, vagy még beszélek róla, egyelőre azonban csak említéseket teszek azokról, akikkel találkoztam, vagy amik történtek velem. Pár személy annyira nem tett rám mély benyomást... némelyikük azonban örök életemre megmarad az emlékezetemben. Zennel szakítottam... június 30-án. Hivatalosan azon a napon váltunk el egymástól, amikor élőben is megbeszéltük és jeleztem neki, hogy én biztosan nem akarom újra kezdeni. Viszont üzenetben ő vetett véget a dolgoknak (amit aztán később meg is bánt). Június elején megismertem egy koreai srácot. Sungeunnek hívják (legalábbis a blogomon) és ő egy olyan személy, akire örökké emlékezni fogok. Rengeteg szebbnél szebb emlékem van vele. Három hónapot töltöttünk együtt - az egész nyarat. Ő éreztette velem mi is az a fogalom, hogy "nyár", amiről annyit beszélnek az emberek. Az eddigi nyaraim nem voltak túl emlékezetesek, legalábbis semmi különleges nem történt. 2018 nyara ellenben mindig meglesz a kis buksimban. Nem csaltam meg Zent. Írtam neki június elején, hogy van egy koreai srác, akivel találkozhatok-e. Mondtam neki, hogy barátok vagyunk és eszemben sem volt vele csinálni semmit, amíg párkapcsolatban éltem. Zen egyszerűen csak besértődött és annyit írt flegmán, hogy "go". El is mentem találkozni vele. Az első alkalommal a Deákon találkoztunk, ittunk egy-egy limonádét, majd a Cat Cafe-ban kötöttünk ki. Neki is a macskák a kedvencei, így mind a ketten jól éreztük ott magunkat. Egyébként számomra annyira vonzó egy férfi aki imádja a macskákat. Visszakanyarodva... semmi nem volt köztünk. Egymáshoz sem értünk, még egy kézfogás sem volt. Azt hittem többet már nem találkozunk, ám nem így lett. Aznap este írt Zen, hogy csalódott bennem és kezdte a szokásos szövegét arról, hogy mennyire nem támogatom, dráma dráma dráma dráma... hisztizett össze-vissza, hogy megint mennyire gonosz vagyok. Végül írta, hogy "we are done". Egyáltalán nem válaszoltam a regényére. Elkönyveltem magamnak... és őszintén szólva meg is könnyebbültem. Teljes mértékig uralkodni akart felettem, kisajátítani... még a barátaimra is, Trixire is... nem... mondok jobbat: anyumra is féltékeny volt szinte. Nem. Ha egy párkapcsolatban vagyok, én nem csalok meg senkit, ez 100%, de nekem kell egy bizonyos mértékű szabadság. Nem bírom azt elviselni, ha valaki uralkodni, rendelkezni akar minden mozdulatom felett. Arról nem beszélve, hogy ő... neki nem lehetett nemet mondani. 18+ // Sokszor azért feküdtem le vele, mert nem fogadta el, hogyha én nem akartam, úgyhogy inkább belementem, mert sokkal hamarabb túlléphettem a dolgon és "mehettem a dolgomra". Nem is emlékszem olyanra, hogy bármikor én akartam volna és nem ő. // Mindenesetre, amikor elváltak útjaink és ezt megbeszéltük, ő visszakozni akart, újrakezdeni, de én egyértelműen nem. Az az igazság, hogy az én hülye személyiségemmel mindenkit boldoggá akarok tenni és nekem elviselhetetlen, ha megbántok valakit. Nagyon kellett küzdenem, hogy erős maradjak és nemet mondjak. Rosszul esett és sírtam is miatta, mert nem szerettem volna, hogy szomorú legyen. Mondtam is neki, hogy mind a ketten jó emberek vagyunk, de párként nem vagyunk jók. Részemről békében történt az elválás... majd egy hónapra rá írt instagramon egy elég negatív hangvételű üzenetet, hogy én tényleg csak időpocsékolás voltam és hogy köszöni istennek, hogy időben vége lett. Nyugtáztam. Nem válaszoltam rá. Én még mindig követem őt instagramon például, ő engem már nem, bár abban is biztos vagyok, hogy a barátai akik még mindig követnek, megmutatják neki a posztjaimat és a sztorijaimat. Reménykedem azért, hogy nem, mert én nekem a szép emlékek megmaradnak, de ő már O₂ számomra.

Na de ezután jött ugye Sungeun, akivel szintén sok mindenen mentünk keresztül. Az a három hónap - még ha nem is mondtuk ki konkrétan -, kapcsolat volt. Ő is érezte ezt, biztos vagyok benne... ettől meg is rémült. Voltak veszekedéseink. Némelyik intenzívre is sikerült. Emellett azonban rengeteg volt a csodás pillanat. Együtt utaztunk el például Olaszországba. Először Milánóba, majd onnan vonattal Rómába. Legszebb emlékeim egyike az az utazás... akárcsak még jópár vele töltött pillanat. Azonban egy nagyon nagy gond az volt, amit nem mondok ki, páran tudják, az éppen elég is... csak úgy fejezem ki magam, hogy három a magyar igazság. Really? Lol... sebaj, mondjuk így. Emiatt el lehet ítélni engem, bár aki eddig utált, ezután is fog, aki meg kedvel, hát... who knows. Mindenesetre nekem nincsenek titkaim. Tettem pár rossz dolgot, soha nem voltam szent és nem is szeretnék az lenni. Mégis... a nagyobb felelősség az ő oldalán van. Augusztus 31-én visszament Koreába. Azóta csak kakaon szoktunk párszor beszélgetni... onnantól pedig az ő dolga minden. Jövőre viszont, ha megyek ki Koreába, az biztos, hogy találkozni fogok vele. Megígért valamit, amit mindenképp be kell tartania. Volt már a katonaságban és egy viszonylag felettesi poziciót látott el. Ott megismert egy férfit, aki most ott valamilyen vezető, ahol Jiyong katona. Nyilván nem biztos semmi... azt viszont megígértettem vele, hogy bevisz legalább arra a helyre... és jelenleg ez a legnagyobb reménysugár számomra.

Augusztusának közepén elég csúnyán összevesztünk Sungeunnel és úgy is volt, hogy megszakad a kapcsolatunk. Akkor nagyon kivoltam. Még a munkában is sírtam, mert nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Eredetileg akkor 8-9 körül végeztem, de éjfélig ott ültem a pihenőben és alkalmazásokon próbáltam találni egy srácot, akivel találkozhatok. Sikerült. Egy kínai sráccal kezdtem beszélni. Semmiképp nem akartam hazamenni, ezért megbeszéltem vele, hogy találkozzunk a Deákon. Kérdezte, hogy mi van ha találkozunk és elad az indiaiaknak szexrabszolgaként. Azt válaszoltam rá, hogy még az sem érdekel. Másnap egy srác utazott Budapestre. Ő koreai és szintén mély benyomást tett rám. Három napot töltöttünk együtt, ami alatt sokat beszélgettünk és sétálgattunk a városban. Elmentünk magyar étterembe, sétáltunk a várban és a Szabadág-hídon söröztünk. Nagyon jófej, marhára helyes (amit anyum is kijelentett, amikor meglátta) és megbeszéltük, hogy továbbra is ápolni fogjuk a barátságot. Ez azonban nem így történt. Miután tovább utazott - mert éppen világkörüli expediciót tartott, vagy mittomén -, Vietnamban újra összejött az exével. Amikor ezt megtudtam, közöltem vele, hogy ne keressen többé. Majd talán akkor írjon nekem újra, ha valami nagyon SOS dolog történik, illetve amennyiben szakított azzal a p*csával. Egyébként hagyjon békén. Valamit még írt instán, de azóta sem néztem meg. Nem. Én nem fogom megint átélni azt, amit Sungeunnel. Elég fájdalmas volt egyszer is. Ettől függetlenül viszont jól éreztem magam vele, amit azért nem felejtek el, vagy törlök ki.

Ezek után... lassan eltelik két hónap. Beszélgettem más srácokkal is. Illetve az egyik kollégám elkezdett kedvelni, ami szomorú, mert én nem érzem ugyanazt. Azért is rossz, mert kedveltem, mint barát, csak egy kissé elrontott mindent ezzel. Párszor iszogattam a jófej kollégáimmal, a szülinapomat is megünnepeltem velük október 12-én. Oda szerencsére pár olyan kollégám is jött, akikhez közelebb állok - akár barátok is. Annak például nagyon örültem. Az egyik k-pop buliban - ahova egy barátnőmmel mentem - még megismerkedtünk négy koreaival. Átmentünk hozzájuk. Ők csak utazgattak erre és kivettek egy egész házat négyen. Az szintén egy nagyon szép emlék. Nem történt semmi, de egészen reggel nyolcig beszélgettünk kettőjükkel. Ittunk sojut is, majd olyan 11-ig aludtunk. Reggel főztek nekünk, beszélgettünk, hülyéskedünk. Azután pedig elvittek egy kávézóba. Szuperül telt az a két nap.

/// Wassup nowadays ///

Október 14-én Trixivel, Minaruval és az ő anyukájával egy Koreai családi fesztiválon vettünk részt. A fesztivál nem volt jó... mégis örülök, hogy elmentem rá. Az egész napom úgy kezdődött, hogy felkeltem... ő... jó korán. Hogy miért? Mert van Koreában egy srác. Gondoltam itt teszek róla említést gyorsan. Vele megbeszéltük, hogy amikor megyek ki Koreába, akkor pár hetet nála fogok tölteni, mielőtt elkezdek dolgozni Szöulban. Ő Szöultól nagyjából 2 órára lakik egy másik városban. Nagyon sokat beszéltünk, szinte mindennap videótelefonáltunk, vagy csak sima hívásban beszélgettünk. Nagyon megkedveltem, ám az a probléma - amit az elejétől fogva megpróbálok ignorálni, hátha változik -, hogy úgy érzem részben ugyanaz a helyzet nála, mint Zennél. Ki szeretne sajátítani kicsit. Tegnap mikor anyummal beszélgettem a magánéletemről, mielőtt említettem volna, hogy ezt érzem, ő is rávilágított. Nem maradtak kétségeim. Kedvelem, azonban mondtam neki, hogy nem szeretnék kapcsolatot addig, amíg nem találkozunk. Élőben majd meglátjuk, hogy hogy működnek a dolgok. Ezt ő nem igazán érti meg, sajnos. Ő már most úgy érzi, hogy szeret és van, amikor barátnőjének szólít. Az a baj velem, hogy - mint már említettem - én senkit nem akarok megbántani, szóval csak írom neki, hogy nem hivatalosan. Bár már többször mondtam, hogy majd csak személyesen próbáljuk meg a dolgokat komolyabbra fordítani, nem fogadja el. A napokban pedig, hogy nem írtam vissza neki rögtön, azonnal kiakadt és írta, hogy pedig ő bízott bennem, változtam, satöbbi. Tényleg fontos nekem, de én nekem lehet, hogy ez sok. Pár napja, hete még többet beszélgettünk, viszont ahogy neki is mondtam... nagyjából egy év alatt, amíg nem találkozunk, sok minden történhet. Velem történt is.

Aznap először Trixivel találkoztam. Átjött hozzám és hozta magával az ajándékomat is, amit egészen a szülinapomig ki se bontottam. Addig a napig egyiket se... van olyan amit a mai napig nem. Például a srác ajándékát, aki Koreában van. Ő is küldött nekem. Nincs pofám kinyitni, egyszerűen csak bűntudatom lenne, hogy megbántottam... még ha nem is szándékosan. Trixi ajándéka egyébként... olyan cukiiiiiii. Örültem neki, tekintve, hogy oda és még vissza is vagyok a Kakao friendses Ryanért. Biztos ismeritek. Ha nem, akkor kattints ide. Igen, mint mindenki más, én is azt hittem először, hogy egy maci... pedig... bocsika, ha én közlöm először... ő bizony egy oroszlán. Kaptam tőle egy nagy Ryan plüsst. Y A Y ! Nyaaaa... de... nálam beszélgettünk még egy keveset, aztán 10 után valamikor erőt vettünk magunkon és elindultunk. A Kökiből mentünk vonattal, majd egy kis séta után megérkeztünk. Alig lézengett ott bárki. Persze pár k-pop fan már a bejárat előtt táncolt akkor is... egészen az esemény végéig. Nem akarok gonosz lenni, de nevetséges volt egy kicsit, ahogy ki-be járkáltunk párszor és még mindig, még mindig nyomja... sose fejezte be kb. Minaru rögtön jött is ki az ajtón. Megöleltük egymást, aztán beszélgettünk, sétálgattunk... csak nem tudtuk merre. Be is mentünk, ahol Minaru anyukájával is ölelkeztem egyet. Nagyon bírom, tök jófej, fiatalos és lehet vele szórakozni. Ő is szereti az ázsiai, főleg koreai dolgokat, mint Trixi anyukája... és mint az enyém. Szerencsénk van, hogy ilyen anyákkal áldott meg minket a sors, mert hallottam már jó pár kellemetlen szituációt, amikor a szülők nem tudják elfogadni ezt az érdeklődési kört. Az esemény egyébként semmi izgalmat nem tartogatott. Arra számítottam (a legnagyobb csalódásom aznap), hogy legalább koreai kaja lesz. Hát nem volt. Egy fellépőterem volt, ahol egyedül egy taekwondo előadás tetszett. Volt tradicionális koreai tánc is, amiből egy másodpercet láttam. Azon kívül k-popra táncoltak, meg vernyogtak. Azon a fesztiválon - mint mindegyiken, mondjuk -, ahogy beléptem, a k-poppal kellett szembesülnöm. Szeretem hallgatni, de ami a legjobban fel tud idegesíteni, hogy mintha a koreai kultúra csak a k-popról szólna, pedig sokkal több annál. Mindig az a lényeg az ilyen helyeken és ez kicsit sem szimpatikus. Nem azt mondom, hogy ha meghallok egy jó zenét, akkor azt nem kezdem el dúdolgatni. Nem azt mondom, hogy nem lehet belecsempészni a koreai popot az ilyenekbe. Én csak azt mondom, hogy a koreai kultúra nem egyenlő k-pop. Kész.

Legnagyobb csalódásomra tehát koreai kaja nem volt, így mivel éhes voltam, vettem egy szendvicset. A büféknél leültünk Trixivel és Minaruval, míg én egyedül zabáltam azt a nyamvadt MAGYAR szendvicset. Egy kicsit távolabb, az egyik asztalhoz leült egy koreai srác. Szőke hajjal, nagyon jó stílussal. Rögtön kiszúrtuk. Én a szemébe is néztem egy ideig, majd miután megettem a hülye szendvicset, kimentünk az épület elé cigizni. Egészen pontosan csak Minaru anyukája és én cigiztunk, de mind a négyen beszélgettünk, amikor éppen jött ki a srác. Szomorúan voltunk, mert elsétált. Azt hittük elmegy, szóval onnantól nem is igazán foglalkoztunk vele, pláne, hogy láttuk, hogy egy lány utánamegy, aztán beszélgetnek is. A csaj utána mondjuk visszajött, majd még kint voltunk egy ideig... amikor újra láttuk a csávót kisétálni. WTF mikor jött ez vissza? Mivel arról volt szó, hogy kár, hogy nem szólítottuk meg... ráadásul ha ilyenről van szó, én nem p*csölök. Elég bevállalós, nyílt és őszinte vagyok. Ha valamit akarok, akkor teszek is érte. Ismét elkezdett ugyanabba az irányba sétálni, aztán amikor kellő távolságra volt, és átkelt a zebrán... utánakiáltottam, hogy "annyeonghaseyo". Megállt és leült a padra, ami pont a közelben volt és telefonált. A többiek amúgy jöttek utánam. Megálltunk a padnál és beszélgettünk négyen. Igazából vártuk, hogy letegye a telefont. Trixi egyébként jó megfigyelő és kiszúrta, hogy ökölben van a keze. Igazából a hívásból nem sok mindent értettünk, mert nem angolul beszélt, hanem koreaiul... viszont úgy gondoltuk, hogy nyilván ideges, hogy ott állunk - ám, mint később kiderült, nem miattunk volt ideges. Közben persze ott nevetgéltünk, valamint róla beszéltünk. Kijelentettük, hogy durva lenne, ha beszélne magyarul és mindent értene... ugyanis én meg azt állapítottam meg, hogy valószínüleg hosszú távra van itt, mert a telefonjának a tokjában volt egy havi bkk bérlet, ráadásul diák kedvezménnyel. Tiszta Sherlockok vagyunk, amúgy. LOL. Miután letette a telefont, odafordultam hozzá.

 - Do you speak Hungarian?
 - Oh... nem - válaszolt mosolyogva, magyarul.

Igazán sok mindenre már nem emlékszem a beszélgetésből, de sok minden szóba került. Mi ketten beszélgettünk jó ideig, a többiek pedig megismerték egymást. Minaruék ls Trixi jóban is lettek egymással, ami nekem jó érzés. A srácról közben megtudtam pár dolgot. A neve Minki (a blogomon). A szülei koreaiak, de Amerikában nőtt fel, úgyhogy perfekt beszéli az angolt, ami elég szimpatikus. Taekwondozott pár évig. A horoszkópja Nyilas... valamint most szeptembertől még három évig itt fog tanulni az ELTE-n. Még valamit megtudtam... van egy zaklatója. Amikor akkor mesélte, még nem tűnt olyan komolynak a dolog, mégis elég félelmetes belegondolni. Oké, helyes, de azért ennyire hogy lehet valaki elszánt, vagy nem is tudom... elvetemült, hogy kövesse? Csak azért maradt ott, mert egy barátjával megbeszélte, hogy ott találkoznak. Minaruék sajnos közben hazamentek, így Trixi, ő, meg én visszamentünk... és ott elváltunk egy időre. Én megigazítottam a sminkemet az egyik tükörnél, amikor elment mellettem, végül kb azonnal visszafordult, hogy kimegyünk-e cigizni. A büféknél akkor ott ült a csaj, aki még utána futott nem sokkal előtte, így össze is állt a kép. Akkor is megkérdeztem tőle, hogy az-e az a lány és igennel válaszolt. Megálltunk az épület előtt, de jött utána ő is, szóval sétálni kezdtünk. Belékaroltam, hátha akkor úgy gondolja, hogy foglalt és lekopik, de nem tette. Így utólag, szerintem az se zavarná. Sikerült leráznunk, aztán visszasétálva a helyszínre, elváltak útjaink. Én Trixivel sétálgattam arrafelé egy darabig, majd elmentünk a Westendbe bubisteázni. Sok időt töltöttünk ott együtt és nagyon élveztem, hogy végre találkoztunk. [ ... ]

Aznap Minki rámírt Messengeren, hogy találkozzunk este. Belementem a dologba és miután Trixit feltettem a vonatára, megvártam a srácot, hogy megérkezzen, ugyanis a Nyugatinál beszéltük meg a találkozót. A bejárat előtt cigiztem, amikor megérkezett és odasétált hozzám. A stílusa még mindig ugyanolyan jó volt, bár a cipőjét lecserélte egy szakadt otthoni, kényelmes sportcipőre. Érthető. Jó volt a haja is, meg a kinézete is, csak... róla nem tudtam még semmit. Az igaz, hogy jókat beszélgettünk, ami annak is köszönhető, hogy jól beszél angolul. Miközben sétáltunk a Blaha irányába, hogy keressünk egy helyet,a hova beülünk, megjegyezte, hogy mennnnnnyire jó az illatom és a csuklómat kezdte szagolgatni. Végül leültünk egy kinti asztalra. Az első kört én fizettem, majd utána még egyet. Először ittunk vodka-energiaitalt, később pedig 3 vagy 4 tequilát. Végezetül pedig whiskyt. Nem voltam rosszul, az a furcsa. Ő sem. Azonban se ő, se én nem bírom a piát túl jól. Elég részegek lettünk, ám ez azt eredményezte, hogy még őszintébben és jót beszélgettünk. Azt megtudtam, hogy Amerika egyik legjobb iskolájában tanult, majd visszament Koreába, ahol a szülei vannak. Azt is elárulta, hogy van egy ismerősük, aki a k-pop világában elég jártas, úgymond... és ő felajánlotta Minkinek, hogy legyen belőle idol. Jó a hangja, a megjelenése és még intelligens is. Ezt még megfűszerezve, beszél koreaiul, angolul, kicsit: japánul, kínaiul és spanyolul. Valljuk be, nem lett volna belőle rossz idol, azonban a szülei nem engedték neki. Több egyetemre is jelentkezett, sokra felvették az államokban is, de úgy döntött, hogy Magyarországra jön, mert ha az USA-ba megy, az nem akkora kihívás. Ja... röviden ennyit róla. Barátnak egyébként tökéletesnek láttam már akkor is. I mean friend barátnak, nem boyfriendnek. Ugyebár Nyilas és valahogy... sok horoszkóphoz volt már szerencsém, de Nyilas... hmm. A kedvenc csillagjegyem... mint barát, azonban úgy még soha nem tekintettem rá, hogy kapcsolatom legyen egy Nyilassal. Számomra ilyen értelemben elég ridegek. Nekem kellenek a dicséretek, az állandó törődés és az érzelmek kimutatása. Nem sokszor megy neki. Jaj, de előre ugrottam, basszus. Eh... a lényeg, hogy dicséretből mondjuk nem volt hiány. Azt is mondta, hogy olyan jó velem társalogni, mert végre valaki, aki tök jól beszél angolul. Amikor részeg, sokkal őszintébb... akkor kimutatja az érzelmeit. Állandóan bámulni kezdett és az volt a reakciója, hogy wow... milyen gyönyörű vagyok és el sem hiszi, hogy így itt ülök vele és örül neki, hogy odamentem hozzá és megszólítottam. Ő is nézett már engem, azt elárulta. Neki nem volt bátorsága odajönni, leginkább azért mert a barátaimmal ültem ott. Végül... megcsókolt. Többször is. A későbbiekben, amikor hidegebb lett, bementünk a bárba és ott is az emeleten többször megcsókolt, valamint olyan fáradt volt, hogy például a vállamra is rádőlt, az ölembe is, én pedig közben simogattam az arcát, meg a haját. Majdnem hajnali háromig voltunk együtt... én pedig még aznap... tehát hétfőn hajnali 5-re mentem dolgozni. Hazaérve lezuhanyoztam és persze nem aludtam semmit. Felöltöztem, ittam egy kávét és jött is értem a taxi. Hát... nem voltam túl fitt a melóban.

Október 16-án... most kedden volt a szülinapom. 23 éves lettem. Ejjj. Jobb is, hogy a bejegyzés végén írtam le, inkább nem is hangoztatom túl sokat. Aznap is dolgoztam hajnali 5 órától 13:30-ig. Később hazamentem és pihentem egy kicsit. Megbeszéltük, hogy találkozunk a szülinapomon is. Meg is jegyezte, hogy különlegesnek érzi magát, hogy ezt a napot... vagyis oké, csak az estét, de akkor is rá "áldozom". Nekem nem tűnt áldozatnak, én jól éreztem magam. Először sétálgattunk egy kicsit és akkor sapkát viselt. Mondta, hogy azért, hátha így nem ismeri fel a zaklatója. Hétfőn, amikor elment inni a barátaival... a lány oda is követte. Mesélte, hogy akkor már részeg is volt, meg mérges, úgyhogy közölte vele, hogy nem tudja mit fog tenni, ha még egyszer meglátja. A barátait is odahívta, a lány pedig elfutott. Nem gondoltam, hogy ilyen komoly a dolog, de ez már elég creepy, tényleg. Ráadásul ő nem posztol a facebookjára, sem az instagramjára... ami azt jelenti, hogy valahogy máshogy kell megtudnia, hogy éppen hol van Minki. Bele se merek gondolni, hogy hogyan tudhatja meg... esetleg ténylegesen követi. Úristen. Épp sétálgattunk kézen fogva... mondtam is neki, hogy ha ezt most látja, én asszem félek kicsit. Be is ültünk a Rákóczi téren egy helyre, ahol csak két italt vettünk... megint egy vodka-energyvel indítottunk, majd egy tequilával folytattuk a sort. Ott azonban jó drága volt minden, így tovább álltunk. Ugyanoda mentünk vissza, ahol két napja voltunk. Azon az estén az volt a legjobb, hogy bármit csinálhattam, mondhattam neki, hogy "it's my birthday"... mire ő mosolyogva megjegyezte egyszer, hogy csak várjam ki az ő születésnapját. Meg fogok halni. A különleges nap miatt még pár kört fizetett... szintén ittunk whiskyt, tequilát. Mindig ő ment be venni italt, de azért odaadtam neki a kártyám, hogy azzal fizessen, mert már rosszul esett, hogy mindig ő fizetett. Olyan édes volt 14-én és 16-án is... mindig olyan aranyosan húzódott mosolyra a szája, amikor egymásra néztünk, amikor bolondoztunk. A szemei is irtózatosan szépek, szinte csillogtak. Mesélte nekem, hogy sok lány akarja őt, sok hívta már át magához, és egyebek, de soha nem érzett még semmi ilyet senki mással. Azt is említette az este folyamán, hogy mivel sok a barátja, minden este van programja, ám lemondta őket mind a két estén, hogy velem találkozzon.

Este 11 után elindultunk egy szállodába, amit azért foglalt le, mert van egy lakótársa. Együtt akartunk lenni egész este valahol és nem elsősorban amiatt, amire mindenki gondol legelőször. A Nyugatinál volt az a hely. Egy átlagos körfolyosós épületben volt, a másodikon... a lakás nagyon jól nézett ki... és csak készpénzzel lehetett fizetni, így Minki megbeszélte a sráccal, hogy majd később fizetünk, mert akkor éppen nem volt nálunk cash. Egy kicsit körbenéztünk a lakásban, majd estefelé, amikor készültünk aludni, szóba jött pár érzelmi dolog és kimentünk dohányozni. Ültünk ott egy darabig és beszélgettünk... kettőnkről is. Tud a srácról, akivel Koreában készültem találkozni. Nem titkoltam el előle és azt sem, hogy nem szeretném egyiküket sem megbántani. Minki mondta, hogy nem szeretne harmadik sem lenni, amit teljes mértékig megértek. Viszont elég fontos lett nekem. Én egyelőre szeretnék csak ismerkedni vele is és sokat találkozni, mert eléggé szimpatizálok vele, ez nem kérdéses. Egy kicsit negatív hangulatú lett a levegő köztünk, aztán kimentünk egy közeli ATM-hez, hogy készpénzhez jussunk. Visszaérve fizetett a srácnak, aztán már eléggé... úgymond korán... lefeküdtünk aludni. Úgy aludtunk el, hogy átkarolt hátulról.

Felébredve... 11 előtt valamivel kicsekkoltunk a szállodából. Szegény srácot sajnáltam... annyit zaklattuk az éjszaka folyamán. Nem hiszem, hogy sokat aludt akkor. Nem tudtuk kinyitni az ajtót a kulccsal. Az volt a legviccesebb, hogy eskü nem sikerült nekünk, a srác meg... mind a filmekben... minden alkalommal odasétált és könnyűszerrel fordított egyet a kulcson és gyönyörűen kinyílt az ajtó. Minden egyes alkalommal I was like HOWWWWWW?! Még... mivel reggel nem volt időnk kávét főzni, beültünk a Nyugatinál lévő McCafeba. Azután hazamentem és anyummal is beszélgettem... erről az egészről. A nyakam viszont csak nagyjából 1 óra után tűnt fel neki, de nevetett ő is, hogy ha elmegyek otthonról alapozzam már le, vagy valami. Ettem otthon egy kicsit, aztán megnéztem a bankszámlámat... és... annyira meghatott amit láttam. Illetve pont, hogy amit nem láttam. Bevitte ugyan a bankkártyámat magával este, de egyik alkalommal sem fizetett vele. Az egész viselkedését olyan férfiasnak tartom, például ezt is. Határozott a személyisége és... valamennyire rejtélyes is. Fel kell még törnöm a jeget, de mondta, hogy szeretné, ha megismerném őt, jobban, mint amennyire ő ismeri magát. Egyelőre nem is szeretnék nyilatkozni semmiről... majd alakul minden. Lehet vele is az lesz a helyzet, mint a többivel. Mondtam is neki még a szállodánál, amikor cigiztünk, hogy nagyon sokan elhagytak (barátok is) és attól félek, hogy ő is egy lesz közülük. Mondta nekem, hogy rosszul esik neki, hogy csak úgy érzem ő is egy közülük. Persze én reménykedem, hogy nem... de mást sajnos nem nagyon tapasztaltam, így nehéz azt hinni, hogy ő nem fogja megtenni. We will see...