Annyeong!

A "nevem" Cassie DaVinci - az igazi Gabriella -, de szólíts Cassienek. 21 éve, október 16-án láttam meg a Napvilágot. Ebből adódóan a csillagjegyem Mérleg, az aszcendensem pedig Rák. Magyarország gyönyörű fővárosának egyik külső kerületében élek mióta csak az eszemet tudom. Bárki bármit mondhat, számomra mindig ez lesz a világ legszebb városa. Büszke vagyok magyarságomra, többek között azért is, mert a világ egyik legnehezebb nyelvét beszélem. | Mint azt már valószínűleg észrevetted, kedvelem Dél-Koreát - ideáljaim a koreai férfiak, imádom a koreai nyelvet és érdekel a nemzet kultúrája -, a kedvenc országom azonban Olaszország, városom pedig London. | Az egyik életcélom minél több nyelvet elsajátítani. Az angol már megy, a koreait pedig jelenleg tanulom. A további sorrendem: olasz, svéd, orosz, cseh és a többi ahogy jön. Szokásom a mondandóimba belevinni angol és koreai szavakat is, így ne haragudjatok ha esetleg ezt tapasztaljátok. | Jelenleg a repülőtéren dolgozom check-in agentként. A terveim a jövőre nézve azonban: hogy megtanuljak gitározni, zongorázni, vezetni, kung-fuzni kezdjek, valamint táncolni és lőni járjak. | Mindenféle kreatív dolog érdekel. Régen színészkedtem, a tánc nagy szenvedélyem. Igaz, hogy ma már nincs rá időm, de amikor csak tudok igyekszem elsajátítani egy-egy K-pop koreográfiát. Elengedhetetlen részét képezi az életemnek a zene - és annak összes műfaja, még ha leginkább K-popot hallgatok is. Énekelni is szerettem, de már a rappelés jobban vonz. A másik nagy szenvedélyem az írás, melyet itt tapasztalhatsz. | Ha már a zenéről volt szó, meg kell említem a kedvenc előadóimat: Bigbang, Snuper, Nu'est, FEMM, Blackpink, Orange Caramel, Sistar, SS501, ZE:A, Dal Shabet, the Gazette. Számomra mégis az egész K-pop műfajt uralja a BIGBANG és a SNUPER. Az ultimate biasom Suhyun a Snuperből, a hősöm pedig nem más, mint PewDiePie. | Végül, de nem utolsósorban - sőt, elsősorban - szerelmes vagyok már lassan 5 éve. Nem vagyunk együtt, én mégsem tudom és nem is akarom őt elengedni. | Most, hogy átrágtad magad a gyors bemutatkozásomon, légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! Szívesen látok minden kedves látogatót és cassieteddyt! >> Szabályzat

http://68.media.tumblr.com/dce8a7bd0330ba2d88d541b401df4ecd/tumblr_ogobex4kov1rghadoo1_r1_400.gif

Miért pont "gyémántmackó"? Eleinte nem volt semmilyen különösebb jelentése ennek a névnek, csak olyan jól hangzott, ám a későbbiekben rájöttem, hogy akár tudatalatt, de nem véletlenül választottam ezt a nevet. A plüssmackó aranyos és mindig ott van neked ha félsz, szomorú vagy, esetleg ha csak egy ölelésre lenne szükséged. A gyémánt pedig eleinte csak szén, ám kemény munkával ragyogóvá és törhetetlenné válik. { Cute as a teddybear, strong as a diamond. }
Miért pont "cassieteddy"? Még az egyik barátnőmmel találtuk ki ezt a nevet. Szükség volt egy megkülönböztető elnevezésre, melyet az olvasóim használhatnak, amely különlegesebbé teheti őket bárki másnál és érezhetik, hogy összetartozunk. Cassie mackói. Ugyanúgy ott vannak nekem plüssmackóként, mint én nekik. { Cassie's teddies. }

 
Naptár
2017. április
Ke Sz Cs Sz Va
         
1
2
3
4
5
6
7 8
9
10
11
12 13
14
15
16
17 18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Ha egy napra viszed az egeret, kiírja hozzá a magyarázatot.
[kék háttér - munka / azzal kapcs. események] [bordó háttér - egyéb program] [vastag - munka] [aláhúzás - egyéb program] [dőlt - születésnap]

. Születésnapok .

 
Terveim
Á L T A L Á N O S
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Megtanulni vezetni / Megszerezni a jogosítványt
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Elkezdeni hivatalosan is tanulni a koreait
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Lefogyni a 44 kg-ra ▪ még 5 kg
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Elmenni szemészetre
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Eljutni Miskolctapolcára
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Elkezdeni kung-fuzni
K-pop koreográfiákat tanulni link
Tetoválások
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Jiyongra emlékeztető tetoválás
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif BIGBANG-es tetoválás
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Mérleges tetoválás
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Diamondteddys tetoválás
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Tetoválás a bal középső ujjam oldalára
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Cicás tetoválás
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif PewDiePie-os tetoválás
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Csillagászatos tetoválás
B L O G
Bejegyzések
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Véleményem a kpopperekről
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif A hősöm, PewDiePie
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Új bejegyzés-sorozat indítása
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Zárás alatti események kérésre
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Alulértékelt K-pop csapatok
Menüpontok
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif K-popos cuccaim 45%
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Horoszkóp
F I L M E K / S O R O Z A T O K / K Ö N Y V E K
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Megnézni a Chilling Romance-t
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Megnézni a Jupiter felemelkedését
Running Man epizódokat nézni link
Megnézni a BIGBANG-es showkat link
Végignézni a tervezett sorozatokat link
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Megszerezni PewDiePie könyvét
Kiolvasni a következő könyveket
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Gayle Forman: Ha maradnék ▪ folyamatban
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Bree Despain: Fehér farkas
http://kephost.com/images/2016/02/28/a50b2a0a786f0a6d1510d6f2d97bfb28.gif Demi Lovato: Légy erős
 
Klipajánló

 
Chat

Ha az egyik bejegyzésemhez van hozzáfűznivalód, azt kommentben tedd meg! Amennyiben itt írsz azzal kapcsolatban, beleegyezel, hogy a nevedben bemásoljam oda.

http://kephost.com/images/2017/01/08/4f9e6f671308f0c008edd75e520d07ec.png
 
Cserék

vár: Hana | képcsere: MK-RapMon, Vic-V

http://kephost.com/images/2016/01/24/6c38b8ea97f51b5ca889c7feca0a260c.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/8f6b4f100fb9375edf2cb31a26e085cb.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/30/57b6fb7ecd5c83f78a8b0f0b888b5eee.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/686ada2526658fc9cb931d3d2e586c1f.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/24/f839cb4b654f7fa0809260254a912e67.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/06/b40a7023860938fd47f212bd9fdec3b3.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/13/c59cad45b2315ac3c2d3ea5c03f2f547.png
http://kephost.com/images/2016/02/24/343c6c0eedc381c5527e63afb792182d.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/24/658f1650fa4c86baf3ea310908d7fc48.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/27/0c59df94995ab2476565ca07ae7df58e.pnghttp://kephost.com/images/2016/02/29/2a363cd917d693f531115957cad4da96.pnghttp://kephost.com/images/2016/03/11/2c2ad225aae384212b93e444d58760db.pnghttp://kephost.com/images/2016/03/14/f75c28627196794d6e083e9586523051.pnghttp://kephost.com/images/2016/03/25/499addce5f22c51a71b4863ae3c6e6f8.png
http://kephost.com/images/2016/04/06/e24b5869ec6b78e0979f3f40db3cb027.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/07/79f3f0a5b95831ebe96e1535b65b4841.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/11/567022299c2dd71d67e957ecfb70b584.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/11/47fcce94c74706bc48f88d63917bc811.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/11/c8fc5909572a411cb2297cd067f07cbb.pnghttp://kephost.com/images/2016/04/27/e9b46da931da94932cf87f448d019832.pnghttp://kephost.com/images/2016/05/17/c65e780821ef50bda8394d5353da9bf3.png
http://kephost.com/images/2016/05/30/4baffba5742e3008d3c2632fcf68861c.pnghttp://kephost.com/images/2016/06/01/72b6760aa00b6240471bbca50c0d5b51.pnghttp://kephost.com/images/2016/06/23/997594cec0f95dfd361220114b6c98a6.pnghttp://kephost.com/images/2016/08/23/8b7bf101d24a33eb6d0ba796a2e4b7c4.pnghttp://kephost.com/images/2016/08/23/d7d3e43b0ca96e641dee2aa697b95027.pnghttp://kephost.com/images/2016/07/02/e3f2564036dbc8985f8ace9980b1b981.pnghttp://kephost.com/images/2016/08/04/e39e076734391cc5dcfe7163ad16ca98.png
http://kephost.com/images/2016/08/16/4fe0617c117ce6446617e6b211ea0d96.pnghttp://kephost.com/images/2016/11/19/4d82de11a2417ec030bbca659c576ce4.pnghttp://kephost.com/images/2017/04/02/a5f58f67ca2a74f5bf9ed9cd5538bb79.pnghttp://kephost.com/images/2017/04/02/0cfbedb444985ae7dd2b8cbde5684065.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.pnghttp://kephost.com/images/2016/01/22/37a384d7fe5dd846ebd3bc644f7a5dac.png

AyashaJoyBlack ViolinVikiOliv
Vampy ▪ you ▪ you ▪ you ▪ you ▪ you ▪ you ▪

. Csereszabályzat . Szünetelők .

 
Twitter

 
Elérhetőségeim

E-mail: cassiedavinci@gmail.com
Skype: cassiestar3
LINE, KakaoTalk: diamondcassie

http://icons.iconarchive.com/icons/uiconstock/socialmedia/48/Facebook-icon.pnghttp://icons.iconarchive.com/icons/limav/flat-gradient-social/48/Twitter-icon.pnghttp://icons.iconarchive.com/icons/limav/flat-gradient-social/48/Tumblr-icon.pnghttp://icons.iconarchive.com/icons/designbolts/cute-social-2014/48/Weheartit-icon.pnghttp://icons.iconarchive.com/icons/limav/flat-gradient-social/48/Askfm-icon.png
https://starity.hu/gfx/starity.pnghttp://icons.iconarchive.com/icons/chrisbanks2/cold-fusion-hd/48/instagram-2-icon.pnghttp://icons.iconarchive.com/icons/wwalczyszyn/android-style-honeycomb/48/YouTube-icon.pnghttp://icons.iconarchive.com/icons/uiconstock/socialmedia/48/Plurk-icon.pnghttps://lh4.ggpht.com/Fw-IADeB23PZctbGdWFqyB2iYBmp1-AG8k5jhAdd-7H5aK4yoinBWAVvduiVTWd6QfQ=w170

 
Információk

Szerkesztő / Blogger: Cassie
Nyitás: 2011.07.03.
Szünet: 2015.08.25. (6 hónap)
Újranyitás: 2016.02.03.
Dizájn: #06 It's raining w/ Sangho
Host: G-Portál
Kódok: lindadesign
Böngésző: Mozilla Firefox
Felbontás: 1366x768
Online:

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

http://www.kephost.com/images/2014/08/08/ENGLISH.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/KOREAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/ITALIAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/JAPANESE.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/GERMAN.pnghttp://www.kephost.com/images/2014/08/08/CHINESE.png

 

My modern fairytale

Rohanás az álmok után // 10 napos kihívás

2016.06.27. 20:48, Cassie

http://25.media.tumblr.com/tumblr_mddgsrHTzn1qk1emjo8_r3_250.gifhttp://24.media.tumblr.com/tumblr_mddgsrHTzn1qk1emjo2_r1_250.gif
(Jól van, jól van, figyelj inkább biztonságos a vezetésre, mintsem ilyen hülyeségekre...)

~ Hey teddies! Wassuuup? ~ Hétfő van... holnap meg kedd... és szerdán, azaz 29-én kezdődik az elméleti oktatásom az autósiskolában. Kicsit izgulok, pedig nem hiszem, hogy akkora szám lesz. 10-kor kezdődik majd és háromórás lesz. Ami a pozitívum az egészben, hogy tök közel van az egész. Nagyjából 5 perc séta és ott is vagyok a helyszínen. Nem véletlenül oda jelentkeztem. A hátránya a dolognak, hogy közel van minden és mindenki, ezért nem lesz egyszerű dolog a dohányzás a szünetekben. Igen, 20 éves vagyok, de még nem tudja anyum, hogy cigizek. Legalábbis még szemtől szembe nem vallottam be neki, de szerintem ez amolyan nyílt titok, ugyanis írtam már neki például, hogy elszívok egy szálat, meg volt hogy látott is cigizni. Nem beszéltünk még róla, de szerintem tudja, csak próbál tudomást sem venni róla. Mondta még, hogy ha cigiznék, nem tiltaná meg, hiszen ha akarok valamit, akkor titokban úgyis megteszem. Tisztában van vele, hogy a tiltás csak hazugságot szül. Próbálok leszokni. Vagyis, félig próbálkozom. Egy részem szeretné abbahagyni, a másik viszont nem. Bonyolult. Na majd megoldom, nem egy nagy cucc. Amitől félek, hogy nem leszek képes megtanulni a táblákat, szabályokat, meg mindent. Én ugyanis nagyon nem vagyok képes a magolásra. A legnagyobb hülyeség. Azt pedig tudni kell szóról szóra. Majd meglátjuk mi lesz, előbb-utóbb csak átmegyek és szépen lassan meglesz az a jogsi. http://24.media.tumblr.com/tumblr_mddgsrHTzn1qk1emjo18_r1_250.gifAz biztos, hogy nem elsőre, de nyolcadik próbálkozásra talán. Annyira furcsa belegondolni, hogy én vezetek. Többször álmodtam már ezt, és mindig rettegtem, hogy nekimegyek valaminek, vagy nem jól csinálok valamit. Volt amikor megesett az is, de sokszor ügyesen helyt álltam, pedig jogsim sem volt az álmomban. Bevallom, félelemmel tölt el a gondolat, hogy én vezessek és, hogy én irányítom azt a nagy szerkezetet, aminek a becses neve "autó". Egyszerűen elképzelhetetlen számomra. Vagy nagyon béna leszek, vagy nagyon ügyes. Elvileg örökletes, hogy ki milyen sofőr. Én két taxis lánya vagyok... na... azért csak átadtak valamit nekem a tudásukból. Amitől konkrétan f*sok, az az, hogy ismerem magam, tudom mennyire határozatlan vagyok és az nagy hátrány az utakon. Össze kell szednem magam, ha szeretnék vezetni. Ha szeretném megtapasztalni azt a fantasztikus érzést félelem nélkül.

Tudjátok mi jutott eszembe? Hogy még fel sem töltöttem a reakció videót, amit a Ladies' Code "Galaxy" című MV-jéről készítettem. Nagyon senki nem panaszkodott rá, hogy szeretné már látni, most viszont ennyi idő után nem tudom, hogy érdekelne-e még titeket. Rendesen elfelejtettem, mert a videó is elmerült valahol a többi között. Ha szeretnétek még látni, akkor megkeresem és feltöltöm, csak kérlek titeket, akkor kommentben írjatok a bejegyzéshez, hogy még kíváncsiak vagytok-e rá. Amellett egyébként még két MV-ről is készítettem egy reakció videót, amiket szintén felteszek akkor, ha van rá kereslet. Ez mind úgy jutott eszembe, hogy eldöntöttem, a SNUPER comebackjéről, a Compass-ről készítek majd egyet. Előre szólok, hogy lehetséges, hogy úgy láttok majd, ahogy még nem nagyon tettétek, mert értük tényleg nagyon odavagyok, szóval ha sikítok, vagy végigvihogom az egészet, ne lepődjetek meg. Ha már a SNUPER-nél tartunk, elkezdtem egy fanoldalt készíteni róluk, de annyira nincs ihletem a dizájnhoz, hogy az hihetetlen. Már rendesen idegesít, hogy nem tudok mit összehozni. Például szeretnék egy fejlécet készíteni, de egyetlen tagnak mindig ülnie, vagy guggolnia kell, hogy még véletlenül se férjen bele a képbe a feje. Szeretném megnyitni az oldalt még a comeback előtt, de nem biztos, hogy sok kerül rá. Szerintem az új képekből hozok majd össze egy dizit... valahogy. Ó és Hana segít az oldalban, azaz társszerkesztők leszünk, szóval végre ő is visszatér majd a G-Polgárok közé, ha már az előző oldalát sajnos "bezárta". Hanának egyébként Sebin és Woosung a kedvence, míg nekem Sebin, Suhyun és Woosung. Elég jól szót értünk. http://66.media.tumblr.com/77519b33c30b19183d8965f00d5144ff/tumblr_o46aph2VnO1ul2k3ro2_400.gifJaaaj! Ma is megjelent egy teaser kép, méghozzá az én Suhyunomé. Talán az övét vártam a legjobban, hiszen ő az egyik kedvencem, aki egyre csak tör előre azon a bizonyos bias listámon. Imádom a bolondságát és ahogy kinéz ezen a képen, az hihetetlen. Nem is értem, hogy hogyan lehet valaki ennyire tökéletes. Ide vagy ide kattintva megnézhetitek a képet ti is. Ennél is ugyanúgy visszaszámláltunk Hanával és izgatottan vártuk a kép megjelenését, aztán amikor megláttuk, mind a ketten elkezdtünk haldokolni a sok tökéletességtől. A Facebook oldalamon minden nap meg fogom osztani ezeket a képeket és írni hozzá 10 tényt minden egyes fiúról. Eddig Taewoong és Suhyun van meg, de szépen lassan, ahogy mindennap sorban kapjuk a képeket, megismerhetitek a többi tagot is.

Gyorsan megemlíteném az EB-t, hiszen azt sem hagyhatom ki, ha már ennyire odavoltam érte. Sosem rajongtam a fociért. Amikor megtudtam, hogy kijtutottunk az EB-re, úgy voltam vele, hogy egyszeri szerencse volt az egész, de aztán végül bebizonyították nekem, hogy igenis van helyük ott. Amint megtudtam, hogy 2-0-ra győztünk Ausztria ellen, rögtön felfigyeltem rájuk és minden egyes meccs alkalmával értük dobogott a szívem. Már az nagy szó, hogy 44 év után idáig eljutottunk, de még a nyolcaddöntőbe is csoportelsőként kerültünk be. Ott sajnos kiestünk, de számomra akkor is ők a győztesek. Ezután sem leszek egy nagy drukker, de mindig támogatni fogom a válogatottat, ha kijutunk ezután is. Gratulálok a magyar válogatottnak! Ők a legjobbak nekünk, ők a győztesek és ezen semmi nem fog változtatni!

Jelentkeztem koreai tanfolyamra! Ma végre rászántam magam, hogy még egy teendőmnek nekilássak. Jelentkeztem és elvileg majd hamarosan felkeresnek és egyeztetünk. Ahogy néztem, én valószínűleg az augusztus 1-jén induló csoportban leszek. Legszívesebben már most elkezdeném júliusban, de 4-én kezdődik és pont üti egymást az autósiskolával. Mind a kettő reggel lesz. A koreai tanfolyam 9-től, az autósiskola pedig 10-től. Nem is baj, hogy nem csinálom egyszerre mind a kettőt. Júliusban igyekszem megcsinálni a kreszt és az egészségügyet, aztán jöhet a koreai, meg a vezetés. Végülis a koreai is csak 3 óra egy napból, a többi órában szabad vagyok és tudok vezetni. Nem hiszem, hogy gondot fog okozni. A tanfolyam egyébként - ha úgy lesz, ahogy írták - augusztus elsején indul és minden hétközben három óra lesz 9-től 12:15-ig. Kiszámoltam, hogy mivel összesen 40 óra lesz, augusztus 18-ig tart (ja...). Ez most csak egy kezdő tanfolyam, de tervezem, hogy tovább is megyek majd, ha ezzel megvagyok. 40.640 forintba kerül. Láttam máshol olcsóbban, 35 ezerért, de ott csak kb 25 óra volt, szóval ez jobban megéri így. Ah, már kíváncsi vagyok mik várnak rám. Olyan jó lesz azzal foglalkozni, amit szeretek. A rövidtávú terveim között ott van a koreai tanulása, a jogsi megszerzése, melyeknek hamarosan neki is kezdhetek. Ezek mellett a kung-funak is neki fogok kezdeni, ha úgy érzem majd jónak és épp lesz pénzem rá, valamint a tetoválásaim is meglesznek szépen lassan. Viszont ha már a tervekről van szó és arról, hogy miket szeretnék csinálni a közeljövőben, a munkára is ki kell térnem, mert sajnos azt sehogy nem lehet elkerülni. Ezt a sajnost most nem úgy mondom, hogy egy lusta dög vagyok. Az vagyok, oké, de nem azért nem szeretnék dolgozni, mert egy munkakerülő ember vagyok, hanem mert én tanulni szeretnék és utazgatni... csak az életben senki nem kérdezi, hogy mit szeretnél. Küzdened kell, ha azt szeretnéd csinálni, amire vágysz. Oh és a munka, igen, nos, úgy döntöttem, hogy egy ideig nem megyek sehova. Maradok itten és jelentkezni fogok a reptéren valamilyen munkára. Azért pont oda, mert a családban többen dolgoztak ott és ma már minden protekcióval működik. Gondolom nem rögtön, de akár stewardess is lehetek, szóval jobban nem is kezdhetném a világutazást. Az unokatesóm ajánlott egy munkát és majd beszélek vele erről. Nem hiszem, hogy végig ott maradok majd, mert nem az az álmom, de kezdetnek tökéletes lesz és addig véghezvihetek mindent az én kis "teendőim listájáról". Aztán utána vár rám például az Egyesült Államok, mert én mindenképp oda szeretnék menni. Fogok is!

http://37.media.tumblr.com/f561cf6ab24b9a43cb2838cefac28e06/tumblr_n910x3ElNF1qdx3jjo3_500.gif

10 napos kihívás (vagy valami olyasmi)

Ezt a kihívásszerűséget Raug blogján találtam. Szépen el is kértem tőle. Ő fordította le, majd egyben töltötte ki mind a 10 napot. Én szépen lassan fogom ezt megtenni. Ha kihagyok egy napot, itt nem fogok felzárkózni, hanem szépen a saját tempómban írom majd, amikor éppen tudok bejegyzést hozni. Na lássuk.

1. Min gondolkodsz ebben a pillanatban?
Most épp azon, hogy mennyire szeretem a FEMM-et és külön mind a két lányt is. Emily, azaz RiRi egy igazi sokoldalú tehetség. Egy csomó küzdősporthoz ért, emellett tehetséges színésznő, régebben modellkedett, aztán egy metál bandának a tagja volt, most pedig a FEMM-ben énekel. Ráadásul egy nagyon édes lány. El is gondolkoztam hogy lehet valaki ennyire sokoldalú, menő és érdekes személyiség. LuLa pedig az én személyes kedvencem. Biztos vagyok benne, hogy ő is ennyire fantasztikus, csak róla nagyon kevés infót lehet találni a neten, ami kissé elszomorít. Tudom, hogy régen szólóénekes volt, de ennél többet nem nagyon. Ettől függetlenül megfogott és odavagyok érte. Oh és most ami még belevésődött a fejembe, hogy rament fogok enni. (Ha már ilyen japános hangulatban vagyok.) Kaptok egy dalt is a FEMM-től így a végén, ami egyébként RiRi kedvenc FEMM dala. (RiRi a fekete ruhás, LuLa a kék ruhás.)

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2016.07.02. 16:51
Cassie

2016-06-29, 22:02

Limonadee: Nyugi, a táblák annyira nem vészesek :D Meg igazából a szabályok is teljesen logikusak, én sem vagyok egy magolós ember, sőt, sosem tudtam, de a KRESZ-t nagyon szerettem :D A koreai tanfolyamhoz pedig hajráááá :3 Meg a jogsihoz is persze :D

Fú, hát nagyon remélem, hogy én is szeretni fogom és nekem is ilyen egyszerű lesz. Köszönöm. :3

2016-06-29, 23:21

MK Dalton: Öhm... Az EB-n Ausztriát verték 2:0-ra a fiúk, és nem Ausztráliát. :D A koreai tanfolyamhoz és a jogsihoz meg sok sikert :)

Nem tudom miért írtam azt, de öhm... nem vagyok ennyire fogyatékos azért. Köszönöm. :)

2016-06-30, 13:19

MK Dalton: Nem is állítottam, hogy az lennél. :D Én is írtam már Ausztria helyett Ausztráliát, ezért is volt számomra annyira vicces a dolog, amikor tegnap olvastam a bejegyzést. :D

Okés. ^^

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Blogger Közösség Facebookon a szerkesztõknek (ismerkedés, vélemények, tanácsok) - Csatlakozz :)    *****    Szeretnék titeket egy játékra hívni,semmi mást nem kell tenned,csak ez a weboldalon jellentkezni: jegvirag.gportal.hu    *****    Keress pénzt ingyen! Napi 2-4 dollár!    *****    Bidista.com    *****    Leighton Meester - Infók és érdekességek Leighton új sorozatáról - Gossip Girl - Leighton Meester - Cikkek, érdekességek    *****    Rendszeres havi stabil jövedelmet biztosító internetes otthoni munkák!    *****    A nemrég nyílt új oldalon még egyelõre nincsen sok dolog, de azért már találsz pár olvasnivalót! Gyere nézz be hozzánk!!    *****    MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB DEMI LOVATOVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA! NAPONTA FRISSÜLÕ HÍREK, CIKKEK, KÉPEK! DEMI LOVATO HUNGARY!    *****    Adóbevallás - hamarosan közeledik az adóbevallás határideje Május 22    *****    Családi pótlék utalás 2018    *****    Brutal Wonderland~ Álarcoshölgy blogja. #kritika #graphics #cikkek #filmek #webkritika #érdekességet katt katt    *****    "Egyetlen döntés, és szabad lehetsz." Magyarország egyetlen Tobias Eaton/Négyes rajongói oldala! Nézz be! :)    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába! <- BOOKFANCLUB    *****    Húsvéti játékok! Gyere, és játssz velünk te is! Húsvéti játékok! Gyere, és játssz velünk te is! Húsvéti játékok!    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Kvízverseny - Nyeremények - Charmed - Itnerjúk - Cikkek - Érdekességek - Charmed - Bûbájos    *****    NFfriend! Két különc lány youtube csatornája. Gyere less be és ha van kedved iratkozz fel! Puszi    *****    Silhouette FRPG - Érdekel a szerepjáték? Szereted a The Vampire Diariest vagy a The Originalst? Kattints!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE!    *****    ketkes.com    *****    Miért fizetnél érte, ha KÖLTSÉGEK NÉLKÜL IS tanulhatod az Asztrológiát!