Sziasztok drágák! Uhhhhhhhhh imádom ezt az embert. Mielőtt elkezdem mesélni milyen érdekességek történtek velem mostanában, ki kell fejtenem nektek mennyire szeretem Markot. NAGYONNNNN! Na igen... haha... jópár hónapja kezdődött, talán már egy éve... megnéztem EZT A VIDEÓT. Akkor még csak névről ismertem az NCT-t. Sosem fogtak meg az NCT dalok, az az igazság. Azonban amikor megnéztem a fentebb említett videót, egy ember rögtön megragadta a rekintetem. Mark volt az, igen. Mindegyikük jófejnek tűnt, de Mark személyisége azonnal megfogott. Utána sem lettem rajongója a csapatnak, sem Marknak, csak megmaradt a szívemben, ugyanis amikor megjelent a Jopping a Super M-től, akkor épp Koreában voltam. Először az a dal sem tetszett, viszont Mark részét imádtam, mindig visszatekertem. Majd nem tudom hányadik hallgatásra esett le, hogy az a két személy ugyanaz. Továbbá... ugyebár sosem szerettem az NCT dalokat, de az még körülbelül 3 éve lehetett, hogy rátaláltam ERRE A MASHUP-ra. Oké, szerintem már tudjátok a forgatókönyvet, az ő részét imádtam a legjobban 2:02-nél. Akkor pláne nem tudtam ki ő. A Jopping után már kénytelen voltam belátni, hogy mindig őt találom meg véletlenül, egyszerűen imádom. A love azóta tart... körülbelül előző év októbere óta. Azóta az NCT-t is megszerettem, jópár dalukat imádom már. Az ultimate biasom azonnal Mark lett, a kedvenc bandám az NCT (oké.. a BIGBANG után, egyértelműen). A 127-et ismerem és hallgatom a legtöbbször, de a többiek is jók. Például a második biasom Jaemin a Dreamből. Ugyanúgy rögtön megfogott a személyisége, amikor megláttam ebben a műsorban. Rögtön belopta magát a szívembe. Uh.. tegnap megjelent egy új daluk... már rongyosra is hallgattam. Jaemin a kék hajával, a mély hangjával és azzal a szép arcával............ ah. A harmadik számomra Jungwoo. Őt is tudnám az egekig fényezni, de könnyebb, ha megnézitek a kedvenceimet ebben a menüpontban. Le van írva. ♥

Naaa... sikerült visszafojtanom a túlzott szeretetkirohanást, így bele is tudok kezdeni a mesélésbe. Úgy gondoltam leírom nektek a jelenlegi helyzetemet, valamint azt, hogy nagyjából hogyan telt a 2019-es évem amíg még Budapesten voltam és a 2020-am eddig. Egyrészt mert mostanában nem érzem túl jól magam és lehet segít majd ha kiadom magamból. A második oka ennek, hogy a Koreás bejegyzést is elkezdtem már, de szeretnék jelenlegi helyzetjelentést adni mielőtt... úgymond... elévül. Nagyon sok dolog történt velem, melyeket a mai napig nem osztottam meg veletek. Nem volt hangulatom, időm leírni, úgyhogy lenne mit bepótolni. Voltak srácok is az életemben Minki után is. Ő volt az utolsó, akiről meséltem. Nem tartott sokáig és nem is volt jó.

_______________________________
k é t e z e r t i z e n k i l e n c  -  2 0 1 9  

Minkivel az a helyzet, hogy sokat veszekedtünk, mert fiatalabb volt nálam pár évvel, egyaránt éretlenebb is... én viszont egy komoly kapcsolatra vágytam akkor. Megkedveltem... iszonyúan. Depresszióba is estem miatta. Hogy mi segített elengednem? Ez egy elég ominózus pillanat volt számomra. Nyáron, egy buli után történt, ahol együtt voltunk, de végig kakált a fejemre. Az egy dolog, hogy ő volt a nagymenő gyerek, nagyon sokan ismerték és a lányok odavoltak érte... azonban nem értékeltem, hogy titkolt engem. Akkor alakult ki nálam elég erősen, hogy nem vagyok elég jó senkinek, hogy felvállaljon. Akkor alakult ki, hogy attól félek, hogy soha senki nem fog velem "büszkélkedni". Ez azért irónikus, mert Koreában is titkolni kellett a barátommal a kapcsolatot a munkájából kifolyólag. Az viszont legalább nem az ő hibája volt és azért akinek tudta, elmondta. Őt még mindig szeretem és ő az, aki a legnagyobb hatással volt rám az összes pasi közül, akikhez valaha is közöm volt. Neki egy rossz szava nem volt hozzám sose. Szándékosan sosem okozott fájdalmat és azt is belátta, amikor hibázott. Amikor találkoztunk, minden pillanat tökéletes volt. Csak... találkozni nem tudtunk sokat. Volt, hogy egy hónapban egyszer tudtunk csak összefutni. Anyukája is tiltotta mindentől, nem engedte elköltözni sem. Mivel nem láttam, hogy bármerre is haladna a kapcsolatunk, írtam neki, hogy szeretném ha vége lenne és hazajöttem Magyarországra. Azóta beszéltünk egyszer-kétszer, de Trixi azt mondja nekem, hogy ő még nem érzi, hogy ennek vége van. Anyum is ezen a véleményen van. Ja igen, anyum mindenről tud. Minden srácról, minden buliról, az érzéseimről, stb. Ő az, akivel bármit megoszthatok. Iszonyúan szeretem és közel állunk egymáshoz. Ő is nagyon szerette Pyojunt - akiről most meséltem. Ja és Minkike... ja... ha már így anyumat is megemlítettem, nagy szerepet játszott benne... Az egyik buli után, körülbelül éjjel 2-kor ültem a villamosmegállóban és azon gondolkoztam, hogy el kell engednem Minkit. Hogy miért? Mert szenvedek, depressziós vagyok, nagyon rossz dolgokra is gondoltam már miatta. A fő oka a döntésemnek az oka azonban az, hogy édesanyám nem azért nevelt fel, hozott ennyi áldozatot értem, hogy így lásson végül. Anyum miatt voltam erős és mondtam goodbye-t a nagy Minkinek, akinek minden más kislány nyalta a popóját. Annyira ciki volt, amikor kimentünk egyszer egy szórakozóhely elé és a tinilányok konkrétan elkezdték visitozni a nevét. Arrébb is mentem inkább. Minkivel végül utána egyszer találkoztam. Pár hét után rám írt, hogy füvezik és függő lett. Mondtam neki, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Segítenék, de nem tudom hogyan, ha nem hallgat rám. Összefutottunk egyszer, beszélgettünk. Fél óra volt az egész. Megkérdezte tőlem, hogy akarok-e füvezni vele. Nemmel feleltem és ennyi volt. Azóta se beszéltünk, ő pedig már nincs itt. Ez volt 2019 januárjában.

A következő fejezete az életemnek... 2019 áprilisa... amikor megismertem egy kínai srácot. Akkor kezdődött az, hogy élőben is sikerült sok utálót szereznem. Huh~ mit tegyek? Ennyire népszerű vagyok. De tényleg. A kínai srácot hívjuk Petenek. Lehet páran ismeritek is. Elég népszerű ő is ilyen ázsiai körökben. A mai napig haverok vagyunk... és nem is ő az, akit megkedveltem... ám neki köszönhetően kezdődött el az "új életem". Április 16-án találkoztunk először. Kezdetben csak beszélgettünk ketten, aztán megkérdezte szeretnék-e a barátaival találkozni. I was like OK, why not, I like making friends. Elmentünk a Corvinhoz egy bárba, ott találkoztam két lánnyal és Chennel. Chen - ő meghatározó szerepet játszik/játszott az életemben. Vicces, hogy akkor még alig váltottunk pár szót egymással, ám a két lány, akik ott voltak le se szálltak róla. Azért neveztem el Chennek, mert kínai és az igazi neve is hasonlóan basic kínai. Haha. Oké, van beceneve, de az is elég érdekes. Ez így tökéletes neki. Az este folyamán talán egyszer volt kontaktunk. Szimpatikusnak tűnt, úgyhogy másnap be is jelöltem Facebookon. Visszajelölt, ami nagy szó - csak ezt akkor nem tudtam még -, mert általában nem jelöli vissza az embereket. Elkezdtünk beszélgetni és megbeszéltünk még egy találkozót. Azonban... nem volt olyan egyszerű a helyzet, mert az egyik lánnyal akkor jóban lettem, aki a találkozón is ott volt és tudtam, hogy ő szeretne Chennel összejönni. Emiatt tehát amikor találkoztam Chennel másodszorra, egy másik kínai sráccal is találkoztam és hívtam D-t is (azt a lányt). Előre leszögezem, hogy nem találok ki neveket azoknak, akiket nem kedvelek - nem érnek annyit, hogy ennyire is megeröltessem magam. Egy ideig próbáltam őket összehozni, legalábbis segíteni abban, hogy többet legyenek együtt és lehessen esélye D-nek, hogy Chen szívébe lopja magát. A gond az volt, hogy Chen velem akart találkozni inkább, én pedig állandóan hívtam D-t és egyre jobban láttam, hogy ez veszett ügy. Nem mondom, hogy barátnőhöz méltóan viselkedtem, de történt köztünk valami Chennel végül. Előbbutóbb úgyis megtörtént volna. Közel kerültünk egymáshoz, de mindig amikor eljártunk többen inni, D próbálkozott, én pedig nem tudtam hogy mondjam el neki, hogy Chen nem vevő a dologra. Emiatt is kezdődött egy bizonyos titkolózás, valamint amiatt, hogy a társaság jobb ha nem tud meg rólunk semmit. Több lány is szerette volna őt, talán nekem vált hasznomra, hogy senki nem tudta, hogy mennyire jóban vagyunk. Egyszer egy buliban M mesélte, hogy Chen milyen fura, én azonban nem értettem vele egyet, mert velem mindig normális volt, de nem mondtam semmit inkább. Persze voltak köztünk nehézségek... például, hogy ismételten az jött elő, hogy titok vagyok és nem vállal fel valaki...

Ú, de nem is tudom hogy kezdjem, mert belegabalyodtam a történetek fonalába. A lényeg, hogy megismertem Pete-et és Chent, valamint D-t. D-vel jóban lettünk és elhívott egyszer egy "meetup"-ra. Erről azt kell tudni, hogy magyar/európai lányok és ázsiai srácok találkoznak, beszélgetnek, ismerkednek, maybe etc. Barátságos vagyok, így el is mentem. Ez április 20-án volt. Nem tudom mi az oka ennek, de pár lány már szinte a köszönésemtől kezdve nem kedvelt... úgyhogy r*banc lettem, véleményük szerint - én pedig erre viszonylag rá is játszottam, bevallom. Nem szeretném fényezni magam, de általában jól kijövök a srácokkal és azon az estén ott volt egy koreai srác, akivel többen próbáltak beszélgetni. Egyszer csak leült mellém és elkezdtünk ismerkedni. Nagyon jól kijöttünk, pedig még egy csók sem történt, nemhogy több. Többször kimentem vele cigizni, majd hazakísértem. Körülbelül 5 percre lakott a bártól, ahol épp iszogattunk. A hotelnél beszélgettünk kicsit, megöleltük egymást és visszasétáltam a bárba. Ha akarjuk se jött volna össze, ugyanis egy olyan szobája volt, ahol ugyabár többen aludtak egyszerre. Azt, hogy nem történt semmi, nem tudom mennyire hiszik el, de nem is annyira izgat. A véleményük úgyis meg van rólam erről függetlenül - az már mellékes, hogy mennyi az alapja. Belekerültem a sz*rkeverőcsoportba. Mióta az eszemet tudom, minél jobban próbáltam távol tartani magam az ilyen "baráti társaságoktól", ugyanis tudom milyenek. Belekerültem. Próbáltam egy ideig mindenkivel kedves lenni, a véleményektől függetlenül. Áprilisban már nagyon a koreai vízumomat intéztem. Emellett összejöttek ezek a dolgok. A hónap végén többször aludtam Pete-nél. Hiszitek, vagy sem, ALUDTAM nála sokszor. Egyetértettünk abban, hogy szeretünk ölelkezve aludni. Vannak K-pop bulik, ezeknek a neve Omona. Ilyenkor eléggé egy helyre koncentrálódik a társaság java. Régebben csak párszor jártam, de amikor belekerültem a társaságba, többször mentem, mert szerettem ott lenni, a zenét is szeretem és először még az embereket is kedveltem. Persze a mai napig vannak olyanok, akikkel megismerkedtem a társaságból és kedvelem őket. Egy lánnyal például találkoztam ott, aki olvassa a blogomat, őt imádom a mai napig. Fogom is. Az április 27-i Omonán nagyon kiütöttem magam. A buli 80%-át a budin töltöttem és végül mindenki annyit látott, hogy az egyik kínai sráccal - akit már ismertem a "Minkis időszak" óta - leléptem. Körülbelül fél órát töltöttem nála. Persze bepróbálkozott, de leléptem, mert akkor még a reptéren dolgoztam és mennem kellett hajnali 5-re dolgozni.

Május elején nagyon azon voltam, hogy D-t összehozzam Chennel, de akkor kerültünk közelebb egymáshoz a sráccal. Többször találkoztunk, kínai fesztiválra is együtt mentünk, persze a haverjaival, de ő végig figyelt rám. Például akkor volt, hogy elkísért a vécéig, majd azt mondta elenged, ha adok neki egy csókot. Az megmaradt, romi volt nagyon. Haha. Szuperül kijöttünk. Volt, hogy beteg lett és én jelentkeztem be neki az orvoshoz, majd kísértem el másnap. Az egy napot vett igénybe és délután 3-ra mennem kellett volna dolgozni, de mivel rohangálnunk kellett ide-oda, nem végeztünk addigra. Betelefonáltam a melóhelyemre, hogy a mamámat kellett elkísérnem orvoshoz, így késni fogok. Miután végeztünk, volt egy kis időnk és beültünk egy kávézóba. Az eső is elkezdett esni. Akkor mondta nekem, hogy én különleges hatással vagyok rá. Chen olyan srác, aki nagyon pimaszul tud mosolyogni bárkire, szeret flörtölgetni poénból, ám az érzéseit nem adja át szinte senkinek. Amikor összevesztem vele, akkor is bevallotta, hogy tisztában van vele, hogy nem fog még egy olyan lányt találni, mint amilyen én vagyok. Az az igazság, hogy ebben a társaságban nehéz is értelmeset találni sokszor. Akkortájt volt sörfesztivál is. D-t is hívtam először, valamint megismerkedtünk ott másokkal, de másnap csak kettesben találkoztunk. Sétáltunk, iszogattunk és mondta, hogy tudja, hogy elmegyek és nem akar megkedvelni. Legutoljára akkor egy Omona alkalmával találkoztunk, amikor kivettünk együtt egy szobát a szórakozóhelyhez közel. Ott is alig töltöttünk együtt időt, senki nem tudott rólunk és közben minden lány rá akart nyomulni. Én meg még segítettem is, hogy tudjanak beszélni vele. Én úgy működök, hogy ha valaki tudom, hogy hozzám tartozik, nem vagyok féltékeny... csak pár napra rá már megkérdőjeleztem, hogy hozzám tartozik. Az a vicces, hogy Budapestről ő lépett le előbb. A következő héten már nem volt a városban, Ázsiába utazott. Amíg Koreában voltam, ő visszautazott Budapestre, segítettem neki, a buszjegyet is megvettem neki a kártyámmal, mert ő nem tudta elintézni akkor. Végig legjobb barátokként beszélgettünk azalatt a 8 hónap alatt. Azt pedig már a társaság is tudta, hogy ennyire jóban vagyunk.

Május 11-én megismertem egy koreai srácot is, Hwangunt. A második "meetup"-ra már úgy mentem, hogy ő jó barátom volt és ezt mindenki tudta. Van egy lány, akivel majdnem összejöttek. Nem tudom pontosan végül miért nem, illetve nem szeretném a lányt elítélni, de a lényeg, hogy nem tudott szerintem megállapodni egy mellett. Én azonban nagyon kedveltem Hwangunt és nem szerettem volna, hogy megbántsa. Így is volt, hogy nem érezte jól magát. A második meetupon tehát már alapvetően nem kedvelt az a lány, legalábbis elég érdekesen nézett végig rám, pedig én a legkevésbé sem hajtottam rá a srácra. Volt, hogy elmentünk mekibe, akár máshova kajálni, bubble tea-t inni, de nem volt semmi köztünk... akkor még. Az egyik Omonára ő is eljött. Pont amelyikre Chennel mentem. A lány is ott volt és egy másik sráccal táncolt, meg smárolt, miközben még úgy volt, hogy összejönnek. Odamentem hozzá és normálisan megkérdeztem, hogy akkor nem fognak-e összejönni, mert nem szeretném ha megbántaná a srácot. Választ nem kaptam, úgyhogy elengedtem a dolgot. Végül azt hiszem barátok lettek leginkább. Miután elment Chen, Hwangunnal találkoztam viszonylag sokat, valamint bekerült a képbe még egy koreai srác, akit május 25-én ismertem meg. Szerettem volna továbblépni Chenen, az egy dolog, de nem így. A társaságból főként M elkezdett nyomni minket, hogy jöjjünk össze. Végül párszor találkoztam a sráccal, nem volt az esetem, de jól el tudtunk beszélgetni és kedvelt is engem, én pedig adni akartam az egésznek egy esélyt az elején. Leginkább a társaság nyomta a dolgot, a srác is valamennyire, én pedig nagyon nehezen mondok nemet. Végül kimentem Koreába és nem tudom honnan jött M-nek is az, hogy én kint r*banckodok... elkezdett ezzel zaklatni, hogy ne merjem megcsalni a fiút. Hivatalosan együtt se voltunk, de már más is nyomta az egészet, a fiúval is veszekedtünk többször, így megírtam neki is, hogy az egészből elegem van, felejtsük el a dolgot. Na, akkor lettem én a világi r*banc és a szemét. M azonnal megutált és mindennek elhordott. Azóta is utál... mások is. (Egyébként gyorsan megemlítem azt is, hogy M ugyanaz a személy akit említettem a Minkis bejegyzésben is. Tőle félt, igen...) Amikor kimentem Koreába, érdekes, valahogy mindenkinek eszébe jutott szintén kiutazni. Próbálkoztak vízummal is, ami nekem volt, de egyiküknek sem sikerült megigényelni végül. Az a nagy büdös helyzet, hogy ez az utálat irányomba már csak a féltékenységen alapszik - erre már nem tudok mit mondani. Kint éltem Koreában (MAGAMTÓL), jól kijövök a srácokkal (akikkel ők nem tudnak) és erős a személyiségem. Sokan nem tudnak ezekkel mit kezdeni, könnyebb utálni. Mindenesetre Hwangun azóta is a barátom, 1 egész éve, aminek nagyon örülök.

_______________________________
k é t e z e r h ú s z  -  2 0 2 0  

Kimentem Koreába... ugyebár arról egy külön bejegyzésben fogok írni... illetve folytatni azt. Az első része ezen a linken olvasható. Kint éltem körülbelül 8 hónapot. 2020. január 31-én hazajöttem. Akkor kezdődött a koronavírus járvány. Illetve Koreában akkor már találtak 1-2 fertőzöttet, de sikerült egy időre visszaszorítaniuk... egészen amíg egy nagyon okos vallásos hölgyike Daeguban úgy nem döntött, hogy megtagadja a karantént és elmegy templomba. Ez volt márciusban. Akkor szerettem volna visszamenni 2 hónapra befejezni a nyelviskolát. Nem a vírus miatt jöttem haza. Majd azt is kifejtem nektek, mi az oka annak, hogy így döntöttem. Pedig szerettem volna egy évet kint lenni legalább. Mielőtt kimentem, nem gondoltam, hogy ennyire meg fogom szeretni a kinti életet. Nem voltam elfogult egy kicsit sem, most azonban úgy vagyok vele, hogy ha lenne lehetőségem, gondolkodás nélkül költöznék ki. A szívem igencsak visszavágyik és nagyon fájt az is, hogy nem tudtam a járványnak köszönhetően visszamenni. A repülőjegyem is megvolt március 17-ére, ám azt áttetettem októberre... viszont csak két hetet leszek kint akkor. A szülinapomat ismételten Koreában fogom ünnepelni, ha ezúttal minden simán megy. Bevallom, én nem féltem a vírustól. A fő oka annak, hogy végül itthon maradtam az, hogy állást kaptam a Samsung SDI-nál.

Akkor kezdett bonyolódni az életem megintcsak. Oké, amúgy nem emlékszem mikor volt teljesen nyugodt és zökkenőmentes az életem. Talán februárban az volt. Volt egy egész hónapom amikor kiélveztem a szabadságot és volt időm pihenni. Februárban még azt hittem, hogy visszamegyek márciusban Koreába, úgyhogy igyekeztem minél több időt tölteni a szeretteimmel itthon. Főleg anyummal. Átnéztem a beosztását és igyekeztem nem tervezni semmit azokra a napokra, amikor nem dolgozott épp. Olyan furcsa, hogy akkor még szabadon ki lehetett mozdulni. Mintha egy éve tartana a kijárási tilalom. Borzasztó. Teljesen magamba is fordultam miatta. Akkor még találkoztam Pete-tel párszor, Trixivel, Caseyvel, a volt kollégáimmal a reptérről. Új barátnőre is szert tettem, June személyében. Ő, Casey, a legjobb barátnőm és én lettünk tehát a GANG. Mi csak értelmiségeknek, vagy Kazinczyknak hívjuk magunkat... na meg elég sok mindennek, mondjuk. Casey egyébként még OKJ-n volt az osztálytársam. Újból egymásra találtunk, ami boldoggá tesz. Mi négyen nagyon jó barátnők lettünk és boldoggá tesz, hogy vannak nekem. Mindent megbeszélünk, kibeszélünk és mindig itt vagyunk egymásnak. Március elején már nagyon stresszes voltam, ugyanis egyre rosszabbodott a helyzet Koreában és nem tudtam mit csináljak, közben munkát is elkezdtem keresni, mert ha itthon maradok, kell valami. Aminek nagyon örülök, hogy még pont kihasználtunk a csajokkal a tilalom előtti időszakot és leutaztunk Komáromba. Teljesen random ötlet volt, hogy menjünk, vegyünk ki egy hotelszobát és iszogassunk. Amikor leszálltunk a vonatról, egy lány megszólított minket és segített, hogy ne tévedjünk el... még véletlenül se. Ginny, ő azóta is a barátnőm, mint kiderült szereti ő is az ázsiai kultúrákat és ahhoz képest, hogy kilenc évvel fiatalabb nálam, nagyon jól kijövünk. Örülök, hogy az is így alakult. Komáromban elég sok koreai él, mert ott van egy koreai gyár, ahol dolgoznak. Persze a kedves lánykák, rögtön arra gondoltak, hogy pasizni megyünk oda. Tény, hogy találkoztunk koreaiakkal, de semmi nem történt. Vagyis történni történtek dolgok, de csak négyünkkel. Volt egy kisebb lerészegedés, ami nem sült el túl jól, de végülis semmi igazán negatív nem történt. Megbeszéltük a dolgot másnap és már ugyanolyan a kapcsolatunk, mint előtte. Az este viszont nagyon jó volt még ezelőtt. Március 13-a. Beültünk egy ottani koreai étterembe enni és inni is persze. Az étterem neve Komáromban a Hotel Leo, illetve ahhoz tartozik és CSAK ajánlani tudom. Egyre csak gyűltek a koreaiak. Mi is beszélgettünk négyen, majd elkezdtünk barátkozni a többiekkel, egy egész csapat koreai sráccal, akik a másik asztalnál ültek. Kijárogattunk cigizni, beszélgettünk, jókat nevettünk, valamint az étterem tulajdonosával is beszélgettem koreaiul. Akkor mindenki engem nézett az étteremben, amikor koreaiul beszéltem. Olyan aranyosak voltak, nekem ugyan nem tűnt fel, hogy mindenki nézett, de a lányok azon nevettek, milyen cukik ahogy meglepődtek a vendégek, hogy így tudok. Olyan kedves volt az a koreai hölgy, be is mutatta nekünk a fiát, aki magyar általános iskolába jár és beszél is magyarul. A lányoktól ajándékot is kaptam, mert akkor még úgy volt, hogy visszamegyek Koreába. A lényeg, hogy mindenki szuperül érezte ott magát és biztos, hogy vissza fogunk még menni.

Ugyanazon a hétvégén Budapesten is kivettünk egy hotelszobát négyen. Először még nem volt konkrét tervünk, de vettünk piákat. Casey hívta Jennyt is. Nem tudom rá emlékeztek-e. Ugyanúgy barátnőm volt egy ideig OKJ-n, mint Casey. Trixinek szóltam, hogy hívja meg Hwangunt és Chent. Először poénból mondtam neki, mert azt hittem nemmel fognak felelni...

Ja igen, kihagytam, hogy amikor hazajöttem Koreából, sikerült összeveszni velük. Az utolsó pár hetem Koreában nagyon nehéz volt és stresszes is voltam, így amikor eldöntöttem, hogy hazajövök, teljesen hirtelen jött és beszéltem Chennel róla. Igazából ha már így alakult, meg akartam lepni anyumat és Trixit is, hogy hirtelen hazaállítok. Sikerült. Chennel beszéltem, valamint Hwangunnal az egészről. Az egész nézeteltérés ott kezdődött, hogy Chent megkérdeztem, ki tudna-e jönni elém a reptérre. Ő olyan, hogy minél inkább próbálja rejtegetni az érzéseit és erre se tudott igennel felelni, mindig csak azt mondta, hogy ha lesz ideje. Azonban nekem NAGYON nehéz volt a cuccom és nem tudtam egy talán-ra hagyni a dolgot. Szerintem kijött volna egyébként, de amikor Hwangunnak írtam, hogy megyek haza, a válasza rögtön az volt, hogy milyen jó, kijön értem a reptérre és menjek hozzá, igyunk. Jól esett, hogy ő ennyire örült nekem, így megkérdeztem Chent, hogy akkor mi a helyzet, mert egy másik barátom BIZTOSRA ki tud jönni, ha neki nincs ideje. A válasz az volt rá, hogy akkor menjen ő... I was like... ok. Chenben az a jó, hogy nem ítél el és tényleg tudja mennyit érek, azonban egy része szerintem elhiszi a pletykákat rólam. Biztos, hogy azt hitte, hogy Hwangunnal is csinálok majd valamit. Végül első este Hwangunnál aludtam, KFC-ztünk, filmeztünk és ittunk. Vele aludtam kifliben. Cuki pillanat vót, ám két napra rá, szerintem feszültek voltunk mind a ketten. Akkor is átmentem hozzá, filmeztünk, de eléggé összevesztünk. Chennel pedig pont amikor jöttem haza és Varsóban átszálltam, akkor úgy összevesztem, hogy rögtön letiltott. Akkor megértettem mennyire is vagyok neki fontos, úgyhogy üzentem neki Trixivel, végül annyiban hagytam a dolgot.

... Ezek fényében tehát nem gondoltam volna, hogy eljönnek az iszogatásra... Hwangun azonban rögtön igennel felelt. Chent győzködni kellett, de eljött. Vicces volt, mert hatan beültünk egy bárba és már le is mondtam arról, hogy Chen jön, mert nagyon játszotta az eszét... pont amikor kisétáltam a vécéből, odaszólnak, hogy "Chen jön". Azonnal visszafordultam és megmostam az arcomat. "Tudom, hogy Cassie fontos neked" - ezt írta Trixi, Chen válasza pedig a következő volt: "Igen, azért megyek". Elkezdtem izgulni, mert nem beszéltünk legalább egy hónapja és fontos volt nekem előtte nagyon. Kimentünk Junenal cigizni miután a bárpultnál rögtön lehúztam egy tequila shotot. Kijött Hwangun és mondta, hogy igazából miattam jött, hogy elköszönjön, mert pár nap múlva megy Svájcba, onnan pedig végleg vissza Koreába. Nagyon elszomorított, de megöleltük egymást és kénytelen voltam megérteni, hogy hiányzik neki az otthona. Amikor megérkezett Chen, nem tudtam hogy reagáljak... June első szava azonnal az volt, hogy "azta ez jól néz ki", hát mondom ja, tudom. Ketten átmentünk egy másik, szomszédos bárba. Eleinte kicsit kínos volt a hangulat, de minél többet ittunk, annál jobban tudtunk beszélgetni. Alig mutat ki bármit, de én úgy olvasom, mint egy könyvet. Oké, egy könnyű olvasmányt, na. Mondtam neki, hogy előlem nem tudja rejtegetni a dolgait. Végül addig jutottunk, hogy már megcsókolni is képes volt. Éjszaka a szobánkban aludt, így hárman voltunk egy ágyban. Trixi, én és ő. Éjszaka és reggel is úgy aludtunk, hogy össze volt kulcsolva az ujjunk, arra emlékszem és az általam annyira szeretett kiflire is sor került.

Trixi elég sokat aludt nálunk akkor. Pár nap után Chen képes volt rám írni, hogy talán el kell mennie Budapestről. Válaszoltam is neki, hogy nem örülnék neki, majd közöltem vele, hogy felvettek a Samsunghoz, úgyhogy én maradok Budapesten. Meg is beszéltük rögtön, hogy iszunk erre, így március 18-án találkoztunk is. Addigra Pete és Chen már egy albérletben éltek. Februárban kétszer is megesett, hogy átmentem Pete-hez inni és szinte bújkálnom kellett, hogy Chennel ne fussak össze a lakásban. Szerencsére csak a vécézéseknél kellett erre figyelni. Most azonban Chenhez mentem, végül eleinte hárman iszogattunk, beszélgettünk. Főleg Pete-tel beszélgettem, mert Chen egyáltalán nem nyitott ha nem részeg. Ezért is nagyon nehéz vele sokszor. Egyre inkább lerészegedett ő is és képes volt nevetni. Cigizgettünk és beszélgettünk. Végén már ketten, hallgattunk a Wolves-t Selenától, ugyanis az... úgymond a közös dalunk. Egyszer elküldte, amikor Koreában voltam és azóta ő jut róla eszembe... akár a szövege miatt is. Másnap amikor felkeltünk, mintha újra egy nulla érzelemmel rendelkező szikla mellett feküdtem volna és nagyon elegem volt már ebből. Emellett találtam egy cetlit a szekrényén, amin egy lány ecsetelte mennyire jól érezte magát vele, mennyire szereti, stb. Ez tett be, úgyhogy ott inkább hazamentem, pár szót váltottunk Messengeren és ennyi volt. Egy darabig...

Amikor felvettek a Samsunghoz és ennek elterjedt a híre, megint jött a r*bancozás. Egy olyan személytől, akitől nem vártam, mert vele például semmi konfliktusom nem volt. Nagyon meglepődtem és eléggé csodálkoztam, hogy hogy képes valaki ilyen kétszínű lenni. K nekem teljesen normálisan írt, azonban egy koreai barátom mondta nekem, screenshotokat is küldött, hogy miket írt rólam a Samsungos koreaiaknak. Például, hogy ne kerüljenek közel hozzám, mert r*banc vagyok és csak azért mentem a Samsunghoz dolgozni, hogy megd*gassam magam a koreaiakkal. Ez a lényege. Azért is tartom mérhetetlenül szánalmasnak, mert ez egy munkahely és ez az a pont, amikor el kéne vonatkoztatni a személyes sérelmektől... akármi is legyen az. Egyébként annyira nem könnyű a Samsungnál, de nem ezek miatt, ugyanis a koreai barátom is mondta, hogy rajta röhögnek, hogy ilyeneket mond valakiől a háta mögött. Remélem ő sem gondolta komolyan, hogy ezt a viselkedést majd bárki méltányolja. Mindegy, több billentyűlenyomást már nem is ér meg a lányka. A cégnél először a fő irodában voltam, de nagyon sokáig, egészen pontosan 2 hétig semmit sem csináltam, mert semmi értelmeset nem tanítottak be, ráadásul én és a kolléganőm le is lettünk cs*szve amikor mutatott nekem valamit. Ebből lett elegem és ki is mutattam, úgyhogy pár koreai vezetőnek ez nem tetszett. Egyébként a Samsung itteni elnökének dolgoztam, aki nagyon kedves volt mindig, őt meg is kedveltem. Ahhoz képest, hogy ő az elnök, a legtisztelettudóbb az összes közül. Még meghajolni nekem is képes volt, minden egyes kérésében volt egy please, valamint azt egy thank you követte. Eleinte egy koreai lánnyal voltak nézeteltéréseink, ám úgy alakult, hogy a végén megkedveltük egymást és jóban is lettünk. Azóta átkerültem egy másik részlegre, ami a fő irodától messze van, körülbelül 15 percre. Párszor alakul úgy, hogy fel kell mennem oda, így össze szoktunk futni. Mindig beszélgetünk egy keveset, nagyon megkedveltem.

Az új részlegen... új embereket ismertem meg, akik többnyire jófejek. Új srác jött be a képbe, igen... Jeongbin. Annyira nem új mondjuk. Hwangunnak a barátja és Facebookról már ismertük egymást régebb óta is. Őt elég sokan ismerik és követik ezekből a körökből. Hasonló kategória, mint Minki, ilyen szempontból. Bulik alkalmával is rohangáltak utána a lányok, azt pedig élvezet nézni mennyire kaksizik rájuk. Rám írt Facebookon, amikor felvettek a Samsunghoz. Általában fel is hívott reggelente telefonon, vagy dél körül, hogy menjünk ki cigizni. Olyankor mindig összefutottunk. Váltottunk egy pár szót, de nem találkoztunk sokat. Amikor elindult az ügyem, hogy áthelyeznek, még poénkodott Jeongbin, hogy menjek hozzájuk. Hozzáteszem, sok részleg van, de... így történt. Pont oda kerültem, ahol ő van és ebbe semmilyen beleszólásom nem volt. Ez ilyen sors, vagy mittomén. Ennek köszönhetően minden reggel kijártunk cigizni egy ideig, aztán bent is találkoztunk többször. Közben valami elkezdett zavarni. Most már tudom jól, hogy a stressz miatt volt, azonban... egy hetet késett. Két hete, pénteken nagyon rosszul voltam, így írtam pár barátomnak, hogy átmehetnék-e hozzájuk. Nem szerettem volna otthon megcsinálni a tesztet és anyummal sem szerettem volna találkozni egy ideig. Persze legelőször Chennek írtam, ugyanis rá tartozott a dolog. Nem írtam le mi volt a gondom, személyesen szerettem volna, de mondta, hogy nincs Budapesten, így lefújtam vele. Azóta sem írtam meg neki mi volt a gond. Azóta igazából fel is függesztettem a Facebookomat és Messengeremet. Így hát szerettem volna akkor már egy barátomhoz menni, de senkinek nem volt jó. Jeongbin... nem akartam megkérni először, mert nem szerettem volna, hogy félreértse, de közeledett a műszak vége, így kénytelen voltam. Belement a dologba. A Nyugatihoz mentünk busszal, ahol vettünk tesztet, majd sétálgattunk, hogy találjunk egy nyitva lévő cigiboltot, de egyik sem volt nyitva, pedig volt vagy fél óra séta részünkről. Whiskyt viszont szereztünk kólával. Átmentünk hozzá és tudta, hogy van egy kis problémám, így rá is tértünk a dologra, én viszont féltem megcsinálni. Iszogattunk és nagyon sokat nevettünk együtt. Kicsit később már komolyabb témák is szóba jöttek. Végül megcsináltam és negatív lett. Nagyon boldog voltam, részegen le is fényképeztem, hogy másnap tutira le tudjam csekkolni. Olyan vicces volt, amikor nem találtam kis tálat, amibe pisilhetek, erre elkezdett keresni egy poharat. Leállítottam, hogy azt azért mégse. Este, amikor már én is lenyugodtam, elkezdtünk filmezni és átkarolt. Ott is nevettünk párszor, amikor folyamatosan valamelyikünk bealudt. Végül mind a ketten elaludtunk. Reggel ugyanúgy hülyéskedtünk, aztán egyre hosszabban néztünk egymás szemébe, végül megcsókoltuk egymást, na...

Hazamentem, aztán sikerült összevesznünk. Illetve én nagyon rosszul éreztem magam egész nap, úgyhogy inkább nem írtam neki vissza, meg igazából úgy senkinek. Anyum vállán sírtam ki magam, hogy félek megkedvelni megint valakit. Már ténylegesen félek tőle. Ennek az ignorálásnak az lett a következménye, hogy vasárnap letiltott mindenhol és írta, hogy sajnálja amit tett és nem fog többé zavarni. Nekem akkor szinte a szívem tört össze. Nagyon rosszul esett, egész nap nem ettem semmit és bőgtem. Végül sikerült vele beszélgetnem, de iszonyú bűntudatom volt, hogy így megbántottam akkor. A lányokkal beszélgettem telefonon, ami nagyon sokat segített. Ha ők nincsenek, nem tudom mit kezdek magammal. Meg is beszéltem Jeongbinnel, hogy jövőhéten is együtt iszunk, csak nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet. Eljött az a nap is. Szombaton mind a ketten dolgoztunk, aztán délután 4-kor összefutottunk az Oktogonnál. Megintcsak nagyon jól kijöttünk. Vettünk inni, majd filmeztünk nála és KFC-t rendeltünk. Végül az ágyában hallgattunk zenét és beszélgettünk. Megosztott velem dolgokat, melyek eszembe juttatták Pyojunt is és azt, hogy rajta még nem léptem túl. Mind a ketten magányosak vagyunk és csak barátokként tekintünk a másikra. Ezt tisztáztuk, azonban nem voltam biztos benne, hogy nem fogom megkedvelni, ha általában az ágyban ölelkezve vagyunk barátok. Emiatt mondtam neki, hogy abba kéne hagynunk a barátkozást is, mert nekem fog fájni később. Kérdezte, hogy most nem fáj-e... azt válaszoltam, hogy fáj, de később jobban fog. Még könnyezni is kezdett, úgy ment ki a szobából. Ezután ittunk még kicsit és megnyugtattam, hogy rendben barátok vagyunk, ám azóta én nem írok neki, ha ő nem keres. Előbb-utóbb túl fogok lépni a dolgon, mert már most nehezen megy, az az igazság.

Itt tart most az életem. A munkában összevesztem az egyik koreai csávóval, aki szintén ismert valamennyire ezekben a körökben, tehát a meló előtt is tudtam ki ő... csak az a különbség, hogy neki nagyon nagy gondok vannak a viselkedésével. Nem egy lánnyal volt már bunkó, a barátnőim közül is. Most a munkahelyen az a baj, hogy a koreaiak szava a minden, a magyarok pedig szinte semmibe vannak véve... úgyhogy nem tudom meddig fogom még bírni. Majd meglátjuk. Veletek remélem minden a legnagyobb rendben van. Nehéz most ez az időszak. Én is teljesen magamba fordultam, pedig melóba azért mehetek. Az azonban, hogy nem tudok a lányokkal találkozni, csak beugrani egy sörre, vagy ilyesmi, kikészít. Hú... kellemetlen na, de ha máshogy nem is, így itt vagyunk egymásnak. Hamarosan vége a nehézségeknek. Ha kérdésetek van, vagy beszélni szeretnétek, nyugodtan írjatok. Vigyázzatok magatokra és egymásra!

Július közepén megismerkedtem egy sráccal. A neve Taesun - vagyis csak az a neve amit itt használok, na. Interpals-on kezdtünk el beszélgetni, egyébként. Nem sok emberrel beszélgetek ott, de felkeltette a figyelmem azzal, hogy írta Budapestre jön nemsokára. El is kezdtünk társalogni kakaotalkon. A születésnapja augusztus 16-án van - na, mondom egy Oroszlán... remek lesz. Eddig azonban egészen tűrhetően alakult minden. Így van ez a Mérleg-Oroszlán párosokkal. Eleinte minden szuper, hosszútávon jönnek csak ki a konfliktusok. Az első nap, amikor beszélgettünk, beközölte, hogy lehet, hogy megszakad a kapcsolatunk és nem beszélünk majd egy idő után. Ok, igazából már ott a cseszdmeg kategóriába soroltam, ha így kezdi az ismerkedést. Egy ideig aztán nem is kommunikáltunk - nagyjából egy hétig.

2017. július 26-án volt azon a héten az egyetlen szabadnapom. Egy szerdai nap. Átlagosan indult, bár a fejemben azért benne volt, hogy Taesun azt mondta aznap jön Budapestre. Nagyjából délutánig átlagos is volt, majd a semmiből rám írt, hogy hogy vagyok. Váltottunk pár szót, aztán megbeszéltük hogy 7-kor találkozunk az egyik metrómegállónál. Okay... nem izgultam túl a dolgot, elkezdtem gondolkozni mit vegyek fel. Felvettem egy egyberuhát, aztán megkérdeztem tőle, hogy ő miben jön. Na azon én úgy kiakadtam. Küldött egy képet magáról pólóban, egy pizsamanadrágnak kinéző dologban és egy papucsban. Tipikus koreai pasis öltözet volt. Én egy tök szép ruhában akartam menni, ő meg egy ilyennel riogat. Elküldtem én akkor mindenhova magamban. Írtam is neki, hogy fantasztikusan néz ki, mehetek-e én is a pizsimben. Erre közli, hogy bármiben megyek, jól fogok kinézni. Sh*tf*ck, ne mondjon már ilyeneket. Sh*tf*ck... elég sokszor használom mostanában ezt a kifejezést - ne kérdezzétek honnan jött. xD Naaa és... elindultam, persze késésben, 5 átöltözés után maradtam az elsőnél, ahogy ez lenni szokott. Írtam neki, hogy ne siesse el az elindulást, mert 15 percet késni fogok. Ami furcsa, hogy bennem volt az az érzés, hogy egy olyan emberrel találkozom, akit még nem is ismerek, se semmi, de valamiért nem is izgultam úgy igazán.

Amint megérkeztem, szerintem gyönyörűen elmentem mellette, pedig nem volt sok ember az aluljáróban - sok koreai pedig pláne nem. Egy fél fejjel volt magasabb nálam és rögtön megállapította, hogy milyen vékony vagyok. Typical - felületesség. Én rögtön megállapítottam, hogy az tényleg egy pizsamanadrág - jó amúgy not srsly. Viszont nagyon cuki macskák voltak a nadrágon, amit mellesleg az anyukájától kapott. Onnantól kezdve nem cseszegettem vele (olyan sokat). Eleinte kicsit awkwardnak éreztem, hogy most hogyan is menjünk, simán egymás mellett, egymásba karolva, kézenfogva, vagy most mi van... és hogy igazából most mit is művelünk. Az első 5 perc volt kicsit kínos, amíg megtaláltuk az éttermet, ahova beültünk. Onnantól... nem is tudom, mintha már évek óta ismernénk egymást, úgy viselkedtünk. Az éttermet egyébként csak ajánlani tudom. Bridges Food Bar a neve - és ezzel el is árultam merrefelé jártunk. Nagyon jó volt az étel, aranyos volt a személyzet... jaaaa és annyira kreatív volt, hogy az asztalon volt egy lap, aminek a közepe üres volt, oda lehetett rajzolni, a szélén pedig minták voltak. Lehetett rajzolni és színezni. Az első, amit kreáltunk... egy... répa volt. Vagyis én répát csináltam belőle. Elkezdtünk beszélgetni egy zöldségről... valami koreai zöldség - elkezdte lerajzolni, de teljesen úgy nézett ki, mint egy répa, szóval alkottam mellé egy nyuszit is és hivatalosan carrot-ot csináltam belőle. Annyi hülyeséget összefirkáltunk egyébként. Lerajzolt engem, meg magát. Én csináltam egy cicát, aminek sörényt rajzolt, így oroszlán lett belőle. Írkáltunk koreaiul, én tanítottam pár egyszerű magyar szót. Jaj meg a plafonon láttam valami nagy fekete bogarat. Mondom neki: nagyon remélem, hogy az nem pók, vagy sikítva rohanok haza. Megnézte és egy óriási légy volt, amit le is rajzolt. Mellesleg neki pláne pozitívum lehetett, hogy alkothatott, ugyanis dizájnokat tervez cégeknek, ilyen logókat, meg mindent. Ez a munkája, de közben Németországban tanul. Mesélte, hogy augusztusban Jeju szigeten fog dolgozni - a legjobb barátja egyébként a főnöke. Szeptembertől pedig elkezdődik a tanév Németországban. (Ez lesz az utolsó éve.) Ebből adódóan tehát gondolom mindenkinek egyértelmű, hogy beszél németül is az angol mellett. Menő. Megbeszéltük, hogy szeptemberben megint jön Budapestre.

Volt olyan, amikor csak mi ketten voltunk az étteremnek azon részében. Tök jó volt. Ő egyébként gulyáslevest evett. Tipikus. Hehe. Minden koreai, illetve más külföldiek számára is az az első, amit ki szeretnének próbálni. Szeretik egyébként a magyar kajákat. Ez is ízlett neki. Én citromos csirkeragu levest ettem. Naaaaagyon finom volt! A gulyásleveshez még kenyeret is hoztak, az is szuper volt. Persze megkóstolruk egymásét is. Kérdezte, hogy én milyennek látom a levest. Mondtam, hogy finom, de a mamám jobbat csinál. Jajjjj volt egy olyan aranyos pillanat, amin olyan jót nevettem. Megettük a leveseket - az enyémet is ő fejezte be. A kenyérből maradt egy kicsi és amikor a pincérnő megfogta, hogy elviszi a tányérokat, azonnal megállította és lekapta róla a kenyeret. Annyira aranyos volt, jót derültem rajta. Mindent elpusztított. Ah~ az ajándékok. Nem nagy dolgok, de - nem is az a lényeg... Kaptam tőle egy német csokit és egy koreai körömdísz szettet. Már mikor beközölte, hogy készült nekem valamivel, I was like: nope. nope. nope... de végül elfogadtam (és azóta már meg is ettem a csokit. hehe). Később ittunk meggyes pálinkát. Azt hittem, hogy majd neki fog betenni, de rajtam jobban kifogott. Jó, csak 40%-os volt, de utálom a pálinkát. Mindenesetre sikerült leküzdenem. Utána ittunk egy kevés vörösbort. Részeg ugyan nem voltam, de a fejembe szállt a pia. Tudtam, hogy többet akar vacsinál. A vacsi közben is ahogy nézett rám, mintha valami istennő lennék, vagy nem tudom. Simogatta a kezemet is. Mielőtt elindultam, mondtam neki, hogy másnap hajnali 5-re megyek dolgozni. Azt válaszolta rá, hogy ó, akkor tényleg csak egy vacsora lesz. Az hát!

Fizettünk... vagyis ő fizetett a kártyájával, én pedig a számlán kiszámoltam, hogy mennyit zabáltam, piáltam én és kifizettem neki készpénzben. Rám senki nem fogja költeni a pénzét! Persze mondta, hogy ő fizet, de nem engedtem. Ha szét kell verjem, akkor is kifizetem a saját részemet. Szerencsére nem kellett szétvernem érte. Beleegyezett.

Kaja után elindultunk sétálni. Eleinte még talán furcsa volt kézenfogva sétálni, de az este további részében volt, hogy én kutattam a keze után. Nem volt meleg az idő, esett is mielőtt találkozunk. Volt rajtam egy dzseki, rajta viszont csak egy póló, mert nem hozott semmi hosszúujjút az útra. Forgattam is a szemeimet, hogy hogy lehetett ilyen hülye. Kérdeztem is tőle, hogy odaadjam-e neki a dzsekimet. Persze poénnak szántam, nem hiszem, hogy jól festett volna rajta. Túlságosan büszke nő vagyok ahhoz, hogy engem kis elesett lánykaként lehessen kezelni. Sőt... igazi gentlelady vagyok. Lol. Leértünk a Dunapartig, aztán ott sétálgattunk tovább. Imádom Budapestet. Annyira gyönyörű volt minden kivilágítva. Mindig is szerettem volna a szerelmemmel sétálgatni a Dunaparton, és még mindig az a vágyam, hogy ez összejöjjön. Taesunnal is élveztem, mert jó társaság volt. Jókat beszélgettünk és - amint azt már említettem is - annyira úgy viselkedtünk egymással, mintha már régebb óta ismernénk egymást. Azért a tipikus koreai pasi jellemzők aranyosak voltak. Például, mikor egy pocsolya elől elhúzott, mert juj vizes ne legyen a VÍZÁLLÓ CIPŐM. Az egyik padot le is törölte a pólójával. Az alkotásunkat egyébként eltette és mondta, hogy majd kiteszi Szöulban, az otthonában. Eléggé álmos voltam egész este, szóval volt, hogy csak a vállára döntve a fejem bámultam a Dunát. Ó igen... jópárszor megcsókoltuk egymást, ráadásul az este további részében, amikor tudtuk megöleltük egymást. Valamint kezdett hideg lenni, nagyon hideg volt a karja, így igyekeztem belekarolni és minél jobban melegíteni. A kezünket összekulcsoltuk és a pizsamanadrágjának zsebébe tettük, miközben odabújtam a karjához. Trixynek amikor meséltem, kérdezte, hogy változtak-e az érzéseim. Semmi nem változott. Tudok különbséget tenni szerelem és vonzalom között. Felé tartva a 6-oson nagyon sok volt az ellenőr, szóval inkább úgy döntöttem, szálljunk le. Nem szerettem volna, ha megbüntetik, ezért sétáltunk egy megállót, közben vettünk jegyet - amit fel se használt, de sebaj, nyugodtabb voltam. Mivel én voltam hazai terepen, így azt gondoltam nem gáz, ha én kísérem haza. Mondta, hogy nem kell, de nem érdekelt. Mire megérkeztünk már 27-e volt. Kicsit necces volt a dolog az 5 órás kezdéssel, de én mindent kézben tartottam. Ittunk a szobájában egy keveset, aztán amikor jelzett a telefonom, kikísért a buszmegállóba. Már anyum is írt, hogy haza fogok-e érni, mire jön a taxi, de én tökéletesen kiszámoltam mindent. Tudtam mikor megy az utolsó busz, amivel időben hazaérek. Megbeszéltük Taesunnal, hogy 27-én 10 óra körül kijön a reptérre és ott is találkozunk. Segítek neki ott és legalább lesz még egy kis időnk együtt.

A busszal 4 óra 20-ra értem haza, a taxi pedig 4:40-re érkezett meg. Pont volt annyi időm, hogy összeszedjem magam. Alvásból 0 volt, de nem is számítottam többre. A taxiban ülve, bámultam ki az ablakon és arra gondoltam milyen jó lesz megint találkozni pár óra múlva. Emiatt könnyebben is ment a munka, még ha minden egyes órában volt valami gond. A British késett 1 órát, az Elalt pedig egész jól túléltem és hála az égnek ennyi volt aznap a meló. 10:30-ig dolgoztam. Amikor végeztem, írt is, hogy megérkezett, mire én átsiettem a B oldalra. Azonnal a karjaiba ugrottam. Visszasétáltunk az A-ra, ahol beültünk a kávézóba, miután átvedlettem civilbe. Volt ott egy aranyos jelenet. Méghozzá az, hogy mutatott a szívószállal valami koreai dolgot és így mondja: "Korean style". Egy középkorú koreai nő mellettünk azonnal odakapta a fejét: "huh? Korean style??" - azzal váltottak pár szót koreaiul. Nagyon aranyosak voltak, hogy így "egymásra találtak". Sok minden szóbajött akkor, mint úgy végig azalatt a nagyjából egy nap alatt, amit együtt töltöttünk. Kint dohányoztam egyet, majd lementünk a Sparba, ahol vettem neki Túró Rudit és Sportcsokit. A Túró Rudit azóta meg is ette és nagyon ízlett neki, ami furcsa, mert a külföldieknek inkább fura benyomást kelt a túró a csokiban. Egy kicsit még ültünk, én a vállára dőlve aludtam nagyjából 10-15 percet. Persze csak ilyen mini alvásnak minősült, de kellemes volt. Ezután felmentünk az induló szintre és míg vártunk a check-in pultokra, nézegettem a koreai alkalmazásomat a telefonomon és volt egy olyan kérdés, hogy "melyik tantárgyból vagy a legjobb?". Feltettem neki ezt a kérdést, erre azt válaszolja, hogy "I love you". Ahaaaa... a koreai pasik I love you-inak semennyire nem hiszek. Mondom neki: this is not the right answer, mire egy sorry volt a válasz. De volt egy olyan jelenet is, míg lent ültünk, hogy állandóan megjegyezte milyen helyesek a pasik. Meg is kérdeztem tőle, hogy miért a pasikat jegyzi meg és, hogy meleg-e, hogy miért nem a csajokat nézi. Aszongya: mert te vagy a legszebb lány, akit valaha láttam. Well... látnotok kellett volna azt a megvető és kétkedő pillantást, amivel hosszú másodperceken keresztül bámultam. Arra is sorryzott egyet. Nálam nem működnek az ilyenek, szóval én is sorry. Mindenesetre nagyon kedvelem a hülyét. Gyorsan becsekkolták, amikor kinyitott a checkin. Megnéztem az útlevelét és annnnyira jól nézett ki ott a képen. Ott ájulgattam és mondtam, hogy mennyire jó. Olyan jól esett, hogy igazából bármelyik cuccához szabadon értem hozzá és nem zavarta, ha mondjuk kivettem a kezéből az útlevelét, hogy megnézzem, vagy elvettem a bankkártyáját, stb. Ő átment az utasbiztonságin... és igazából én is, csak én a személyzetin, azzal bent egy kicsit keresgéltem, mert nagy volt a tömeg. Kicsit zavart, hogy nem találtam meg rögtön, de aztán meglett. Fent még evett egy szendvicset, aztán addig bámultuk egymást, míg majdnem lekéste a gépét. Nem tudtam mit mondjak. Azt akartam mondani, hogy maradjon, de én aztán nem leszek ilyen. Úgyis hülyén jött volna ki a dolog. Hogy maradt volna? Kievbe repült egyébként ahol pár napig tartózkodott, azóta már Koreában van. Miután átmentünk az útlevélellenőrzésen, odasiettünk a kapuhoz. Azonnal megölelt, én meg gyorsan megkérdeztem a személyzettől, hogy ő-e az utolsó, mert már lassan közeledett a kapu zárása. Mondták, hogy nem, még nyugodtan ölelgethetjük egymást. Sz*r érzés volt a búcsú, de az mindig sz*r. We kissed each other one more time és lesétált a csőben a géphez. Egy kicsit még ott voltam, majd tök kedvetlenné váltam. A munkatársaimmal a reptér előtt cigiztem még, aztán hazamentem, amint láttam a Flightradar-on, hogy felszállt a gép.

Azóta is beszélgetünk, bár azt mondta még először, hogy lehet megszakad a kapcsolatunk. Ki tudja meddig leszünk jóban. Senkiben nem bízok, hogy kitart majd mellettem. Szerintem egyszer mindenki el fog hagyni. Ő is, de ez így van rendjén az én életemben, úgy látszik. Amikor Kievben volt, vett nekem csokit, bár nem tudom hogy szándékozik majd eljuttatni hozzám épségben. Ja meg a bőröndjén volt olyan... hmm... nem tudom mi a neve, de az a medve, vagy egér amin mindenféle minta szokott lenni és Koreában nagyon népszerű. Mondtam neki, hogy szeretnék olyat. Majd kifizetem, csak szerezzen nekem. Tegnap vásárolgatott és küldött képet olyanokról, kiválasztottam egyet és ma megszerzi nekem... én pedig úgyis kifizetem, akármennyire is mondta, hogy nem szeretné. Jaj azt pedig nem is mondtam, hogy mutatott az anyukájáról képeket. Nagyon bájos anyukája van - közöltem is vele, mire úgy reagált, hogy csak azért mondom ezt, mert nem láttam smink nélkül. LOL. Az anyukája azonban nem csak külsőleg bájos, de nagyon kedves is. Tegnap küldtem pár képet, amit csináltunk és megmutatta neki. Ő is nevetett rajtuk és amikor üdvözöltem, azt mondta nekem, hogy küldi nekem a sütit. Persze nem szó szerint, csak akkor is jól esett, és a legjobb értelemben fura is, hogy egy koreai anyuka így áll egy külföldi lányhoz, aki jóban van a fiával. Taesunnal arról is szó esett, hogy megyek hozzá Németországba és aludhatok nála, valamint főz majd nekem - szerencsére nagyon szeret főzni. Mostanában pedig azon gondolkozom, hogy mit vegyek neki, ugyanis nemsokára itt a születésnapja. Remélem sokszor találkozunk még és minden tervünket sikerül kivitelezni.