Sziasztok drágák! Uhhhhhhhhh imádom ezt az embert. Mielőtt elkezdem mesélni milyen érdekességek történtek velem mostanában, ki kell fejtenem nektek mennyire szeretem Markot. NAGYONNNNN! Na igen... haha... jópár hónapja kezdődött, talán már egy éve... megnéztem EZT A VIDEÓT. Akkor még csak névről ismertem az NCT-t. Sosem fogtak meg az NCT dalok, az az igazság. Azonban amikor megnéztem a fentebb említett videót, egy ember rögtön megragadta a rekintetem. Mark volt az, igen. Mindegyikük jófejnek tűnt, de Mark személyisége azonnal megfogott. Utána sem lettem rajongója a csapatnak, sem Marknak, csak megmaradt a szívemben, ugyanis amikor megjelent a Jopping a Super M-től, akkor épp Koreában voltam. Először az a dal sem tetszett, viszont Mark részét imádtam, mindig visszatekertem. Majd nem tudom hányadik hallgatásra esett le, hogy az a két személy ugyanaz. Továbbá... ugyebár sosem szerettem az NCT dalokat, de az még körülbelül 3 éve lehetett, hogy rátaláltam ERRE A MASHUP-ra. Oké, szerintem már tudjátok a forgatókönyvet, az ő részét imádtam a legjobban 2:02-nél. Akkor pláne nem tudtam ki ő. A Jopping után már kénytelen voltam belátni, hogy mindig őt találom meg véletlenül, egyszerűen imádom. A love azóta tart... körülbelül előző év októbere óta. Azóta az NCT-t is megszerettem, jópár dalukat imádom már. Az ultimate biasom azonnal Mark lett, a kedvenc bandám az NCT (oké.. a BIGBANG után, egyértelműen). A 127-et ismerem és hallgatom a legtöbbször, de a többiek is jók. Például a második biasom Jaemin a Dreamből. Ugyanúgy rögtön megfogott a személyisége, amikor megláttam ebben a műsorban. Rögtön belopta magát a szívembe. Uh.. tegnap megjelent egy új daluk... már rongyosra is hallgattam. Jaemin a kék hajával, a mély hangjával és azzal a szép arcával............ ah. A harmadik számomra Jungwoo. Őt is tudnám az egekig fényezni, de könnyebb, ha megnézitek a kedvenceimet ebben a menüpontban. Le van írva. ♥

Naaa... sikerült visszafojtanom a túlzott szeretetkirohanást, így bele is tudok kezdeni a mesélésbe. Úgy gondoltam leírom nektek a jelenlegi helyzetemet, valamint azt, hogy nagyjából hogyan telt a 2019-es évem amíg még Budapesten voltam és a 2020-am eddig. Egyrészt mert mostanában nem érzem túl jól magam és lehet segít majd ha kiadom magamból. A második oka ennek, hogy a Koreás bejegyzést is elkezdtem már, de szeretnék jelenlegi helyzetjelentést adni mielőtt... úgymond... elévül. Nagyon sok dolog történt velem, melyeket a mai napig nem osztottam meg veletek. Nem volt hangulatom, időm leírni, úgyhogy lenne mit bepótolni. Voltak srácok is az életemben Minki után is. Ő volt az utolsó, akiről meséltem. Nem tartott sokáig és nem is volt jó.

_______________________________
k é t e z e r t i z e n k i l e n c  -  2 0 1 9  

Minkivel az a helyzet, hogy sokat veszekedtünk, mert fiatalabb volt nálam pár évvel, egyaránt éretlenebb is... én viszont egy komoly kapcsolatra vágytam akkor. Megkedveltem... iszonyúan. Depresszióba is estem miatta. Hogy mi segített elengednem? Ez egy elég ominózus pillanat volt számomra. Nyáron, egy buli után történt, ahol együtt voltunk, de végig kakált a fejemre. Az egy dolog, hogy ő volt a nagymenő gyerek, nagyon sokan ismerték és a lányok odavoltak érte... azonban nem értékeltem, hogy titkolt engem. Akkor alakult ki nálam elég erősen, hogy nem vagyok elég jó senkinek, hogy felvállaljon. Akkor alakult ki, hogy attól félek, hogy soha senki nem fog velem "büszkélkedni". Ez azért irónikus, mert Koreában is titkolni kellett a barátommal a kapcsolatot a munkájából kifolyólag. Az viszont legalább nem az ő hibája volt és azért akinek tudta, elmondta. Őt még mindig szeretem és ő az, aki a legnagyobb hatással volt rám az összes pasi közül, akikhez valaha is közöm volt. Neki egy rossz szava nem volt hozzám sose. Szándékosan sosem okozott fájdalmat és azt is belátta, amikor hibázott. Amikor találkoztunk, minden pillanat tökéletes volt. Csak... találkozni nem tudtunk sokat. Volt, hogy egy hónapban egyszer tudtunk csak összefutni. Anyukája is tiltotta mindentől, nem engedte elköltözni sem. Mivel nem láttam, hogy bármerre is haladna a kapcsolatunk, írtam neki, hogy szeretném ha vége lenne és hazajöttem Magyarországra. Azóta beszéltünk egyszer-kétszer, de Trixi azt mondja nekem, hogy ő még nem érzi, hogy ennek vége van. Anyum is ezen a véleményen van. Ja igen, anyum mindenről tud. Minden srácról, minden buliról, az érzéseimről, stb. Ő az, akivel bármit megoszthatok. Iszonyúan szeretem és közel állunk egymáshoz. Ő is nagyon szerette Pyojunt - akiről most meséltem. Ja és Minkike... ja... ha már így anyumat is megemlítettem, nagy szerepet játszott benne... Az egyik buli után, körülbelül éjjel 2-kor ültem a villamosmegállóban és azon gondolkoztam, hogy el kell engednem Minkit. Hogy miért? Mert szenvedek, depressziós vagyok, nagyon rossz dolgokra is gondoltam már miatta. A fő oka a döntésemnek az oka azonban az, hogy édesanyám nem azért nevelt fel, hozott ennyi áldozatot értem, hogy így lásson végül. Anyum miatt voltam erős és mondtam goodbye-t a nagy Minkinek, akinek minden más kislány nyalta a popóját. Annyira ciki volt, amikor kimentünk egyszer egy szórakozóhely elé és a tinilányok konkrétan elkezdték visitozni a nevét. Arrébb is mentem inkább. Minkivel végül utána egyszer találkoztam. Pár hét után rám írt, hogy füvezik és függő lett. Mondtam neki, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Segítenék, de nem tudom hogyan, ha nem hallgat rám. Összefutottunk egyszer, beszélgettünk. Fél óra volt az egész. Megkérdezte tőlem, hogy akarok-e füvezni vele. Nemmel feleltem és ennyi volt. Azóta se beszéltünk, ő pedig már nincs itt. Ez volt 2019 januárjában.

A következő fejezete az életemnek... 2019 áprilisa... amikor megismertem egy kínai srácot. Akkor kezdődött az, hogy élőben is sikerült sok utálót szereznem. Huh~ mit tegyek? Ennyire népszerű vagyok. De tényleg. A kínai srácot hívjuk Petenek. Lehet páran ismeritek is. Elég népszerű ő is ilyen ázsiai körökben. A mai napig haverok vagyunk... és nem is ő az, akit megkedveltem... ám neki köszönhetően kezdődött el az "új életem". Április 16-án találkoztunk először. Kezdetben csak beszélgettünk ketten, aztán megkérdezte szeretnék-e a barátaival találkozni. I was like OK, why not, I like making friends. Elmentünk a Corvinhoz egy bárba, ott találkoztam két lánnyal és Chennel. Chen - ő meghatározó szerepet játszik/játszott az életemben. Vicces, hogy akkor még alig váltottunk pár szót egymással, ám a két lány, akik ott voltak le se szálltak róla. Azért neveztem el Chennek, mert kínai és az igazi neve is hasonlóan basic kínai. Haha. Oké, van beceneve, de az is elég érdekes. Ez így tökéletes neki. Az este folyamán talán egyszer volt kontaktunk. Szimpatikusnak tűnt, úgyhogy másnap be is jelöltem Facebookon. Visszajelölt, ami nagy szó - csak ezt akkor nem tudtam még -, mert általában nem jelöli vissza az embereket. Elkezdtünk beszélgetni és megbeszéltünk még egy találkozót. Azonban... nem volt olyan egyszerű a helyzet, mert az egyik lánnyal akkor jóban lettem, aki a találkozón is ott volt és tudtam, hogy ő szeretne Chennel összejönni. Emiatt tehát amikor találkoztam Chennel másodszorra, egy másik kínai sráccal is találkoztam és hívtam D-t is (azt a lányt). Előre leszögezem, hogy nem találok ki neveket azoknak, akiket nem kedvelek - nem érnek annyit, hogy ennyire is megeröltessem magam. Egy ideig próbáltam őket összehozni, legalábbis segíteni abban, hogy többet legyenek együtt és lehessen esélye D-nek, hogy Chen szívébe lopja magát. A gond az volt, hogy Chen velem akart találkozni inkább, én pedig állandóan hívtam D-t és egyre jobban láttam, hogy ez veszett ügy. Nem mondom, hogy barátnőhöz méltóan viselkedtem, de történt köztünk valami Chennel végül. Előbbutóbb úgyis megtörtént volna. Közel kerültünk egymáshoz, de mindig amikor eljártunk többen inni, D próbálkozott, én pedig nem tudtam hogy mondjam el neki, hogy Chen nem vevő a dologra. Emiatt is kezdődött egy bizonyos titkolózás, valamint amiatt, hogy a társaság jobb ha nem tud meg rólunk semmit. Több lány is szerette volna őt, talán nekem vált hasznomra, hogy senki nem tudta, hogy mennyire jóban vagyunk. Egyszer egy buliban M mesélte, hogy Chen milyen fura, én azonban nem értettem vele egyet, mert velem mindig normális volt, de nem mondtam semmit inkább. Persze voltak köztünk nehézségek... például, hogy ismételten az jött elő, hogy titok vagyok és nem vállal fel valaki...

Ú, de nem is tudom hogy kezdjem, mert belegabalyodtam a történetek fonalába. A lényeg, hogy megismertem Pete-et és Chent, valamint D-t. D-vel jóban lettünk és elhívott egyszer egy "meetup"-ra. Erről azt kell tudni, hogy magyar/európai lányok és ázsiai srácok találkoznak, beszélgetnek, ismerkednek, maybe etc. Barátságos vagyok, így el is mentem. Ez április 20-án volt. Nem tudom mi az oka ennek, de pár lány már szinte a köszönésemtől kezdve nem kedvelt... úgyhogy r*banc lettem, véleményük szerint - én pedig erre viszonylag rá is játszottam, bevallom. Nem szeretném fényezni magam, de általában jól kijövök a srácokkal és azon az estén ott volt egy koreai srác, akivel többen próbáltak beszélgetni. Egyszer csak leült mellém és elkezdtünk ismerkedni. Nagyon jól kijöttünk, pedig még egy csók sem történt, nemhogy több. Többször kimentem vele cigizni, majd hazakísértem. Körülbelül 5 percre lakott a bártól, ahol épp iszogattunk. A hotelnél beszélgettünk kicsit, megöleltük egymást és visszasétáltam a bárba. Ha akarjuk se jött volna össze, ugyanis egy olyan szobája volt, ahol ugyabár többen aludtak egyszerre. Azt, hogy nem történt semmi, nem tudom mennyire hiszik el, de nem is annyira izgat. A véleményük úgyis meg van rólam erről függetlenül - az már mellékes, hogy mennyi az alapja. Belekerültem a sz*rkeverőcsoportba. Mióta az eszemet tudom, minél jobban próbáltam távol tartani magam az ilyen "baráti társaságoktól", ugyanis tudom milyenek. Belekerültem. Próbáltam egy ideig mindenkivel kedves lenni, a véleményektől függetlenül. Áprilisban már nagyon a koreai vízumomat intéztem. Emellett összejöttek ezek a dolgok. A hónap végén többször aludtam Pete-nél. Hiszitek, vagy sem, ALUDTAM nála sokszor. Egyetértettünk abban, hogy szeretünk ölelkezve aludni. Vannak K-pop bulik, ezeknek a neve Omona. Ilyenkor eléggé egy helyre koncentrálódik a társaság java. Régebben csak párszor jártam, de amikor belekerültem a társaságba, többször mentem, mert szerettem ott lenni, a zenét is szeretem és először még az embereket is kedveltem. Persze a mai napig vannak olyanok, akikkel megismerkedtem a társaságból és kedvelem őket. Egy lánnyal például találkoztam ott, aki olvassa a blogomat, őt imádom a mai napig. Fogom is. Az április 27-i Omonán nagyon kiütöttem magam. A buli 80%-át a budin töltöttem és végül mindenki annyit látott, hogy az egyik kínai sráccal - akit már ismertem a "Minkis időszak" óta - leléptem. Körülbelül fél órát töltöttem nála. Persze bepróbálkozott, de leléptem, mert akkor még a reptéren dolgoztam és mennem kellett hajnali 5-re dolgozni.

Május elején nagyon azon voltam, hogy D-t összehozzam Chennel, de akkor kerültünk közelebb egymáshoz a sráccal. Többször találkoztunk, kínai fesztiválra is együtt mentünk, persze a haverjaival, de ő végig figyelt rám. Például akkor volt, hogy elkísért a vécéig, majd azt mondta elenged, ha adok neki egy csókot. Az megmaradt, romi volt nagyon. Haha. Szuperül kijöttünk. Volt, hogy beteg lett és én jelentkeztem be neki az orvoshoz, majd kísértem el másnap. Az egy napot vett igénybe és délután 3-ra mennem kellett volna dolgozni, de mivel rohangálnunk kellett ide-oda, nem végeztünk addigra. Betelefonáltam a melóhelyemre, hogy a mamámat kellett elkísérnem orvoshoz, így késni fogok. Miután végeztünk, volt egy kis időnk és beültünk egy kávézóba. Az eső is elkezdett esni. Akkor mondta nekem, hogy én különleges hatással vagyok rá. Chen olyan srác, aki nagyon pimaszul tud mosolyogni bárkire, szeret flörtölgetni poénból, ám az érzéseit nem adja át szinte senkinek. Amikor összevesztem vele, akkor is bevallotta, hogy tisztában van vele, hogy nem fog még egy olyan lányt találni, mint amilyen én vagyok. Az az igazság, hogy ebben a társaságban nehéz is értelmeset találni sokszor. Akkortájt volt sörfesztivál is. D-t is hívtam először, valamint megismerkedtünk ott másokkal, de másnap csak kettesben találkoztunk. Sétáltunk, iszogattunk és mondta, hogy tudja, hogy elmegyek és nem akar megkedvelni. Legutoljára akkor egy Omona alkalmával találkoztunk, amikor kivettünk együtt egy szobát a szórakozóhelyhez közel. Ott is alig töltöttünk együtt időt, senki nem tudott rólunk és közben minden lány rá akart nyomulni. Én meg még segítettem is, hogy tudjanak beszélni vele. Én úgy működök, hogy ha valaki tudom, hogy hozzám tartozik, nem vagyok féltékeny... csak pár napra rá már megkérdőjeleztem, hogy hozzám tartozik. Az a vicces, hogy Budapestről ő lépett le előbb. A következő héten már nem volt a városban, Ázsiába utazott. Amíg Koreában voltam, ő visszautazott Budapestre, segítettem neki, a buszjegyet is megvettem neki a kártyámmal, mert ő nem tudta elintézni akkor. Végig legjobb barátokként beszélgettünk azalatt a 8 hónap alatt. Azt pedig már a társaság is tudta, hogy ennyire jóban vagyunk.

Május 11-én megismertem egy koreai srácot is, Hwangunt. A második "meetup"-ra már úgy mentem, hogy ő jó barátom volt és ezt mindenki tudta. Van egy lány, akivel majdnem összejöttek. Nem tudom pontosan végül miért nem, illetve nem szeretném a lányt elítélni, de a lényeg, hogy nem tudott szerintem megállapodni egy mellett. Én azonban nagyon kedveltem Hwangunt és nem szerettem volna, hogy megbántsa. Így is volt, hogy nem érezte jól magát. A második meetupon tehát már alapvetően nem kedvelt az a lány, legalábbis elég érdekesen nézett végig rám, pedig én a legkevésbé sem hajtottam rá a srácra. Volt, hogy elmentünk mekibe, akár máshova kajálni, bubble tea-t inni, de nem volt semmi köztünk... akkor még. Az egyik Omonára ő is eljött. Pont amelyikre Chennel mentem. A lány is ott volt és egy másik sráccal táncolt, meg smárolt, miközben még úgy volt, hogy összejönnek. Odamentem hozzá és normálisan megkérdeztem, hogy akkor nem fognak-e összejönni, mert nem szeretném ha megbántaná a srácot. Választ nem kaptam, úgyhogy elengedtem a dolgot. Végül azt hiszem barátok lettek leginkább. Miután elment Chen, Hwangunnal találkoztam viszonylag sokat, valamint bekerült a képbe még egy koreai srác, akit május 25-én ismertem meg. Szerettem volna továbblépni Chenen, az egy dolog, de nem így. A társaságból főként M elkezdett nyomni minket, hogy jöjjünk össze. Végül párszor találkoztam a sráccal, nem volt az esetem, de jól el tudtunk beszélgetni és kedvelt is engem, én pedig adni akartam az egésznek egy esélyt az elején. Leginkább a társaság nyomta a dolgot, a srác is valamennyire, én pedig nagyon nehezen mondok nemet. Végül kimentem Koreába és nem tudom honnan jött M-nek is az, hogy én kint r*banckodok... elkezdett ezzel zaklatni, hogy ne merjem megcsalni a fiút. Hivatalosan együtt se voltunk, de már más is nyomta az egészet, a fiúval is veszekedtünk többször, így megírtam neki is, hogy az egészből elegem van, felejtsük el a dolgot. Na, akkor lettem én a világi r*banc és a szemét. M azonnal megutált és mindennek elhordott. Azóta is utál... mások is. (Egyébként gyorsan megemlítem azt is, hogy M ugyanaz a személy akit említettem a Minkis bejegyzésben is. Tőle félt, igen...) Amikor kimentem Koreába, érdekes, valahogy mindenkinek eszébe jutott szintén kiutazni. Próbálkoztak vízummal is, ami nekem volt, de egyiküknek sem sikerült megigényelni végül. Az a nagy büdös helyzet, hogy ez az utálat irányomba már csak a féltékenységen alapszik - erre már nem tudok mit mondani. Kint éltem Koreában (MAGAMTÓL), jól kijövök a srácokkal (akikkel ők nem tudnak) és erős a személyiségem. Sokan nem tudnak ezekkel mit kezdeni, könnyebb utálni. Mindenesetre Hwangun azóta is a barátom, 1 egész éve, aminek nagyon örülök.

_______________________________
k é t e z e r h ú s z  -  2 0 2 0  

Kimentem Koreába... ugyebár arról egy külön bejegyzésben fogok írni... illetve folytatni azt. Az első része ezen a linken olvasható. Kint éltem körülbelül 8 hónapot. 2020. január 31-én hazajöttem. Akkor kezdődött a koronavírus járvány. Illetve Koreában akkor már találtak 1-2 fertőzöttet, de sikerült egy időre visszaszorítaniuk... egészen amíg egy nagyon okos vallásos hölgyike Daeguban úgy nem döntött, hogy megtagadja a karantént és elmegy templomba. Ez volt márciusban. Akkor szerettem volna visszamenni 2 hónapra befejezni a nyelviskolát. Nem a vírus miatt jöttem haza. Majd azt is kifejtem nektek, mi az oka annak, hogy így döntöttem. Pedig szerettem volna egy évet kint lenni legalább. Mielőtt kimentem, nem gondoltam, hogy ennyire meg fogom szeretni a kinti életet. Nem voltam elfogult egy kicsit sem, most azonban úgy vagyok vele, hogy ha lenne lehetőségem, gondolkodás nélkül költöznék ki. A szívem igencsak visszavágyik és nagyon fájt az is, hogy nem tudtam a járványnak köszönhetően visszamenni. A repülőjegyem is megvolt március 17-ére, ám azt áttetettem októberre... viszont csak két hetet leszek kint akkor. A szülinapomat ismételten Koreában fogom ünnepelni, ha ezúttal minden simán megy. Bevallom, én nem féltem a vírustól. A fő oka annak, hogy végül itthon maradtam az, hogy állást kaptam a Samsung SDI-nál.

Akkor kezdett bonyolódni az életem megintcsak. Oké, amúgy nem emlékszem mikor volt teljesen nyugodt és zökkenőmentes az életem. Talán februárban az volt. Volt egy egész hónapom amikor kiélveztem a szabadságot és volt időm pihenni. Februárban még azt hittem, hogy visszamegyek márciusban Koreába, úgyhogy igyekeztem minél több időt tölteni a szeretteimmel itthon. Főleg anyummal. Átnéztem a beosztását és igyekeztem nem tervezni semmit azokra a napokra, amikor nem dolgozott épp. Olyan furcsa, hogy akkor még szabadon ki lehetett mozdulni. Mintha egy éve tartana a kijárási tilalom. Borzasztó. Teljesen magamba is fordultam miatta. Akkor még találkoztam Pete-tel párszor, Trixivel, Caseyvel, a volt kollégáimmal a reptérről. Új barátnőre is szert tettem, June személyében. Ő, Casey, a legjobb barátnőm és én lettünk tehát a GANG. Mi csak értelmiségeknek, vagy Kazinczyknak hívjuk magunkat... na meg elég sok mindennek, mondjuk. Casey egyébként még OKJ-n volt az osztálytársam. Újból egymásra találtunk, ami boldoggá tesz. Mi négyen nagyon jó barátnők lettünk és boldoggá tesz, hogy vannak nekem. Mindent megbeszélünk, kibeszélünk és mindig itt vagyunk egymásnak. Március elején már nagyon stresszes voltam, ugyanis egyre rosszabbodott a helyzet Koreában és nem tudtam mit csináljak, közben munkát is elkezdtem keresni, mert ha itthon maradok, kell valami. Aminek nagyon örülök, hogy még pont kihasználtunk a csajokkal a tilalom előtti időszakot és leutaztunk Komáromba. Teljesen random ötlet volt, hogy menjünk, vegyünk ki egy hotelszobát és iszogassunk. Amikor leszálltunk a vonatról, egy lány megszólított minket és segített, hogy ne tévedjünk el... még véletlenül se. Ginny, ő azóta is a barátnőm, mint kiderült szereti ő is az ázsiai kultúrákat és ahhoz képest, hogy kilenc évvel fiatalabb nálam, nagyon jól kijövünk. Örülök, hogy az is így alakult. Komáromban elég sok koreai él, mert ott van egy koreai gyár, ahol dolgoznak. Persze a kedves lánykák, rögtön arra gondoltak, hogy pasizni megyünk oda. Tény, hogy találkoztunk koreaiakkal, de semmi nem történt. Vagyis történni történtek dolgok, de csak négyünkkel. Volt egy kisebb lerészegedés, ami nem sült el túl jól, de végülis semmi igazán negatív nem történt. Megbeszéltük a dolgot másnap és már ugyanolyan a kapcsolatunk, mint előtte. Az este viszont nagyon jó volt még ezelőtt. Március 13-a. Beültünk egy ottani koreai étterembe enni és inni is persze. Az étterem neve Komáromban a Hotel Leo, illetve ahhoz tartozik és CSAK ajánlani tudom. Egyre csak gyűltek a koreaiak. Mi is beszélgettünk négyen, majd elkezdtünk barátkozni a többiekkel, egy egész csapat koreai sráccal, akik a másik asztalnál ültek. Kijárogattunk cigizni, beszélgettünk, jókat nevettünk, valamint az étterem tulajdonosával is beszélgettem koreaiul. Akkor mindenki engem nézett az étteremben, amikor koreaiul beszéltem. Olyan aranyosak voltak, nekem ugyan nem tűnt fel, hogy mindenki nézett, de a lányok azon nevettek, milyen cukik ahogy meglepődtek a vendégek, hogy így tudok. Olyan kedves volt az a koreai hölgy, be is mutatta nekünk a fiát, aki magyar általános iskolába jár és beszél is magyarul. A lányoktól ajándékot is kaptam, mert akkor még úgy volt, hogy visszamegyek Koreába. A lényeg, hogy mindenki szuperül érezte ott magát és biztos, hogy vissza fogunk még menni.

Ugyanazon a hétvégén Budapesten is kivettünk egy hotelszobát négyen. Először még nem volt konkrét tervünk, de vettünk piákat. Casey hívta Jennyt is. Nem tudom rá emlékeztek-e. Ugyanúgy barátnőm volt egy ideig OKJ-n, mint Casey. Trixinek szóltam, hogy hívja meg Hwangunt és Chent. Először poénból mondtam neki, mert azt hittem nemmel fognak felelni...

Ja igen, kihagytam, hogy amikor hazajöttem Koreából, sikerült összeveszni velük. Az utolsó pár hetem Koreában nagyon nehéz volt és stresszes is voltam, így amikor eldöntöttem, hogy hazajövök, teljesen hirtelen jött és beszéltem Chennel róla. Igazából ha már így alakult, meg akartam lepni anyumat és Trixit is, hogy hirtelen hazaállítok. Sikerült. Chennel beszéltem, valamint Hwangunnal az egészről. Az egész nézeteltérés ott kezdődött, hogy Chent megkérdeztem, ki tudna-e jönni elém a reptérre. Ő olyan, hogy minél inkább próbálja rejtegetni az érzéseit és erre se tudott igennel felelni, mindig csak azt mondta, hogy ha lesz ideje. Azonban nekem NAGYON nehéz volt a cuccom és nem tudtam egy talán-ra hagyni a dolgot. Szerintem kijött volna egyébként, de amikor Hwangunnak írtam, hogy megyek haza, a válasza rögtön az volt, hogy milyen jó, kijön értem a reptérre és menjek hozzá, igyunk. Jól esett, hogy ő ennyire örült nekem, így megkérdeztem Chent, hogy akkor mi a helyzet, mert egy másik barátom BIZTOSRA ki tud jönni, ha neki nincs ideje. A válasz az volt rá, hogy akkor menjen ő... I was like... ok. Chenben az a jó, hogy nem ítél el és tényleg tudja mennyit érek, azonban egy része szerintem elhiszi a pletykákat rólam. Biztos, hogy azt hitte, hogy Hwangunnal is csinálok majd valamit. Végül első este Hwangunnál aludtam, KFC-ztünk, filmeztünk és ittunk. Vele aludtam kifliben. Cuki pillanat vót, ám két napra rá, szerintem feszültek voltunk mind a ketten. Akkor is átmentem hozzá, filmeztünk, de eléggé összevesztünk. Chennel pedig pont amikor jöttem haza és Varsóban átszálltam, akkor úgy összevesztem, hogy rögtön letiltott. Akkor megértettem mennyire is vagyok neki fontos, úgyhogy üzentem neki Trixivel, végül annyiban hagytam a dolgot.

... Ezek fényében tehát nem gondoltam volna, hogy eljönnek az iszogatásra... Hwangun azonban rögtön igennel felelt. Chent győzködni kellett, de eljött. Vicces volt, mert hatan beültünk egy bárba és már le is mondtam arról, hogy Chen jön, mert nagyon játszotta az eszét... pont amikor kisétáltam a vécéből, odaszólnak, hogy "Chen jön". Azonnal visszafordultam és megmostam az arcomat. "Tudom, hogy Cassie fontos neked" - ezt írta Trixi, Chen válasza pedig a következő volt: "Igen, azért megyek". Elkezdtem izgulni, mert nem beszéltünk legalább egy hónapja és fontos volt nekem előtte nagyon. Kimentünk Junenal cigizni miután a bárpultnál rögtön lehúztam egy tequila shotot. Kijött Hwangun és mondta, hogy igazából miattam jött, hogy elköszönjön, mert pár nap múlva megy Svájcba, onnan pedig végleg vissza Koreába. Nagyon elszomorított, de megöleltük egymást és kénytelen voltam megérteni, hogy hiányzik neki az otthona. Amikor megérkezett Chen, nem tudtam hogy reagáljak... June első szava azonnal az volt, hogy "azta ez jól néz ki", hát mondom ja, tudom. Ketten átmentünk egy másik, szomszédos bárba. Eleinte kicsit kínos volt a hangulat, de minél többet ittunk, annál jobban tudtunk beszélgetni. Alig mutat ki bármit, de én úgy olvasom, mint egy könyvet. Oké, egy könnyű olvasmányt, na. Mondtam neki, hogy előlem nem tudja rejtegetni a dolgait. Végül addig jutottunk, hogy már megcsókolni is képes volt. Éjszaka a szobánkban aludt, így hárman voltunk egy ágyban. Trixi, én és ő. Éjszaka és reggel is úgy aludtunk, hogy össze volt kulcsolva az ujjunk, arra emlékszem és az általam annyira szeretett kiflire is sor került.

Trixi elég sokat aludt nálunk akkor. Pár nap után Chen képes volt rám írni, hogy talán el kell mennie Budapestről. Válaszoltam is neki, hogy nem örülnék neki, majd közöltem vele, hogy felvettek a Samsunghoz, úgyhogy én maradok Budapesten. Meg is beszéltük rögtön, hogy iszunk erre, így március 18-án találkoztunk is. Addigra Pete és Chen már egy albérletben éltek. Februárban kétszer is megesett, hogy átmentem Pete-hez inni és szinte bújkálnom kellett, hogy Chennel ne fussak össze a lakásban. Szerencsére csak a vécézéseknél kellett erre figyelni. Most azonban Chenhez mentem, végül eleinte hárman iszogattunk, beszélgettünk. Főleg Pete-tel beszélgettem, mert Chen egyáltalán nem nyitott ha nem részeg. Ezért is nagyon nehéz vele sokszor. Egyre inkább lerészegedett ő is és képes volt nevetni. Cigizgettünk és beszélgettünk. Végén már ketten, hallgattunk a Wolves-t Selenától, ugyanis az... úgymond a közös dalunk. Egyszer elküldte, amikor Koreában voltam és azóta ő jut róla eszembe... akár a szövege miatt is. Másnap amikor felkeltünk, mintha újra egy nulla érzelemmel rendelkező szikla mellett feküdtem volna és nagyon elegem volt már ebből. Emellett találtam egy cetlit a szekrényén, amin egy lány ecsetelte mennyire jól érezte magát vele, mennyire szereti, stb. Ez tett be, úgyhogy ott inkább hazamentem, pár szót váltottunk Messengeren és ennyi volt. Egy darabig...

Amikor felvettek a Samsunghoz és ennek elterjedt a híre, megint jött a r*bancozás. Egy olyan személytől, akitől nem vártam, mert vele például semmi konfliktusom nem volt. Nagyon meglepődtem és eléggé csodálkoztam, hogy hogy képes valaki ilyen kétszínű lenni. K nekem teljesen normálisan írt, azonban egy koreai barátom mondta nekem, screenshotokat is küldött, hogy miket írt rólam a Samsungos koreaiaknak. Például, hogy ne kerüljenek közel hozzám, mert r*banc vagyok és csak azért mentem a Samsunghoz dolgozni, hogy megd*gassam magam a koreaiakkal. Ez a lényege. Azért is tartom mérhetetlenül szánalmasnak, mert ez egy munkahely és ez az a pont, amikor el kéne vonatkoztatni a személyes sérelmektől... akármi is legyen az. Egyébként annyira nem könnyű a Samsungnál, de nem ezek miatt, ugyanis a koreai barátom is mondta, hogy rajta röhögnek, hogy ilyeneket mond valakiől a háta mögött. Remélem ő sem gondolta komolyan, hogy ezt a viselkedést majd bárki méltányolja. Mindegy, több billentyűlenyomást már nem is ér meg a lányka. A cégnél először a fő irodában voltam, de nagyon sokáig, egészen pontosan 2 hétig semmit sem csináltam, mert semmi értelmeset nem tanítottak be, ráadásul én és a kolléganőm le is lettünk cs*szve amikor mutatott nekem valamit. Ebből lett elegem és ki is mutattam, úgyhogy pár koreai vezetőnek ez nem tetszett. Egyébként a Samsung itteni elnökének dolgoztam, aki nagyon kedves volt mindig, őt meg is kedveltem. Ahhoz képest, hogy ő az elnök, a legtisztelettudóbb az összes közül. Még meghajolni nekem is képes volt, minden egyes kérésében volt egy please, valamint azt egy thank you követte. Eleinte egy koreai lánnyal voltak nézeteltéréseink, ám úgy alakult, hogy a végén megkedveltük egymást és jóban is lettünk. Azóta átkerültem egy másik részlegre, ami a fő irodától messze van, körülbelül 15 percre. Párszor alakul úgy, hogy fel kell mennem oda, így össze szoktunk futni. Mindig beszélgetünk egy keveset, nagyon megkedveltem.

Az új részlegen... új embereket ismertem meg, akik többnyire jófejek. Új srác jött be a képbe, igen... Jeongbin. Annyira nem új mondjuk. Hwangunnak a barátja és Facebookról már ismertük egymást régebb óta is. Őt elég sokan ismerik és követik ezekből a körökből. Hasonló kategória, mint Minki, ilyen szempontból. Bulik alkalmával is rohangáltak utána a lányok, azt pedig élvezet nézni mennyire kaksizik rájuk. Rám írt Facebookon, amikor felvettek a Samsunghoz. Általában fel is hívott reggelente telefonon, vagy dél körül, hogy menjünk ki cigizni. Olyankor mindig összefutottunk. Váltottunk egy pár szót, de nem találkoztunk sokat. Amikor elindult az ügyem, hogy áthelyeznek, még poénkodott Jeongbin, hogy menjek hozzájuk. Hozzáteszem, sok részleg van, de... így történt. Pont oda kerültem, ahol ő van és ebbe semmilyen beleszólásom nem volt. Ez ilyen sors, vagy mittomén. Ennek köszönhetően minden reggel kijártunk cigizni egy ideig, aztán bent is találkoztunk többször. Közben valami elkezdett zavarni. Most már tudom jól, hogy a stressz miatt volt, azonban... egy hetet késett. Két hete, pénteken nagyon rosszul voltam, így írtam pár barátomnak, hogy átmehetnék-e hozzájuk. Nem szerettem volna otthon megcsinálni a tesztet és anyummal sem szerettem volna találkozni egy ideig. Persze legelőször Chennek írtam, ugyanis rá tartozott a dolog. Nem írtam le mi volt a gondom, személyesen szerettem volna, de mondta, hogy nincs Budapesten, így lefújtam vele. Azóta sem írtam meg neki mi volt a gond. Azóta igazából fel is függesztettem a Facebookomat és Messengeremet. Így hát szerettem volna akkor már egy barátomhoz menni, de senkinek nem volt jó. Jeongbin... nem akartam megkérni először, mert nem szerettem volna, hogy félreértse, de közeledett a műszak vége, így kénytelen voltam. Belement a dologba. A Nyugatihoz mentünk busszal, ahol vettünk tesztet, majd sétálgattunk, hogy találjunk egy nyitva lévő cigiboltot, de egyik sem volt nyitva, pedig volt vagy fél óra séta részünkről. Whiskyt viszont szereztünk kólával. Átmentünk hozzá és tudta, hogy van egy kis problémám, így rá is tértünk a dologra, én viszont féltem megcsinálni. Iszogattunk és nagyon sokat nevettünk együtt. Kicsit később már komolyabb témák is szóba jöttek. Végül megcsináltam és negatív lett. Nagyon boldog voltam, részegen le is fényképeztem, hogy másnap tutira le tudjam csekkolni. Olyan vicces volt, amikor nem találtam kis tálat, amibe pisilhetek, erre elkezdett keresni egy poharat. Leállítottam, hogy azt azért mégse. Este, amikor már én is lenyugodtam, elkezdtünk filmezni és átkarolt. Ott is nevettünk párszor, amikor folyamatosan valamelyikünk bealudt. Végül mind a ketten elaludtunk. Reggel ugyanúgy hülyéskedtünk, aztán egyre hosszabban néztünk egymás szemébe, végül megcsókoltuk egymást, na...

Hazamentem, aztán sikerült összevesznünk. Illetve én nagyon rosszul éreztem magam egész nap, úgyhogy inkább nem írtam neki vissza, meg igazából úgy senkinek. Anyum vállán sírtam ki magam, hogy félek megkedvelni megint valakit. Már ténylegesen félek tőle. Ennek az ignorálásnak az lett a következménye, hogy vasárnap letiltott mindenhol és írta, hogy sajnálja amit tett és nem fog többé zavarni. Nekem akkor szinte a szívem tört össze. Nagyon rosszul esett, egész nap nem ettem semmit és bőgtem. Végül sikerült vele beszélgetnem, de iszonyú bűntudatom volt, hogy így megbántottam akkor. A lányokkal beszélgettem telefonon, ami nagyon sokat segített. Ha ők nincsenek, nem tudom mit kezdek magammal. Meg is beszéltem Jeongbinnel, hogy jövőhéten is együtt iszunk, csak nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet. Eljött az a nap is. Szombaton mind a ketten dolgoztunk, aztán délután 4-kor összefutottunk az Oktogonnál. Megintcsak nagyon jól kijöttünk. Vettünk inni, majd filmeztünk nála és KFC-t rendeltünk. Végül az ágyában hallgattunk zenét és beszélgettünk. Megosztott velem dolgokat, melyek eszembe juttatták Pyojunt is és azt, hogy rajta még nem léptem túl. Mind a ketten magányosak vagyunk és csak barátokként tekintünk a másikra. Ezt tisztáztuk, azonban nem voltam biztos benne, hogy nem fogom megkedvelni, ha általában az ágyban ölelkezve vagyunk barátok. Emiatt mondtam neki, hogy abba kéne hagynunk a barátkozást is, mert nekem fog fájni később. Kérdezte, hogy most nem fáj-e... azt válaszoltam, hogy fáj, de később jobban fog. Még könnyezni is kezdett, úgy ment ki a szobából. Ezután ittunk még kicsit és megnyugtattam, hogy rendben barátok vagyunk, ám azóta én nem írok neki, ha ő nem keres. Előbb-utóbb túl fogok lépni a dolgon, mert már most nehezen megy, az az igazság.

Itt tart most az életem. A munkában összevesztem az egyik koreai csávóval, aki szintén ismert valamennyire ezekben a körökben, tehát a meló előtt is tudtam ki ő... csak az a különbség, hogy neki nagyon nagy gondok vannak a viselkedésével. Nem egy lánnyal volt már bunkó, a barátnőim közül is. Most a munkahelyen az a baj, hogy a koreaiak szava a minden, a magyarok pedig szinte semmibe vannak véve... úgyhogy nem tudom meddig fogom még bírni. Majd meglátjuk. Veletek remélem minden a legnagyobb rendben van. Nehéz most ez az időszak. Én is teljesen magamba fordultam, pedig melóba azért mehetek. Az azonban, hogy nem tudok a lányokkal találkozni, csak beugrani egy sörre, vagy ilyesmi, kikészít. Hú... kellemetlen na, de ha máshogy nem is, így itt vagyunk egymásnak. Hamarosan vége a nehézségeknek. Ha kérdésetek van, vagy beszélni szeretnétek, nyugodtan írjatok. Vigyázzatok magatokra és egymásra!

Hello~! Az a nagy büdös helyzet, hogy eléggé félve írom most ezt a bejegyzést. A laptopom olyan kis cukibogyó, hogy úgy döntött váratlan pillanatokban meghal. Oké, nem vagyok ennyire hülye, én is tudom, hogy vírus okozza... főleg, hogy állandóan kék halált hal, csak a folyamat úgy zajlik le általában, hogy bekapcsolom, nagyjából 15 percig működik, aztán úgy dönt, hogy lefagy az egész rendszer és semmit nem lehet vele kezdeni. Ki kell kapcsolni a gombbal, aztán vissza. Ezt már vagy százszor biztos eljátszottam. Eddig voltam olyan szerencsés, hogy semmilyen adatom nem veszett el, amit köszönök is az égnek, mert ilyenkor ugyebár fennáll az adatvesztés veszélye. Tegnapelőtt, szerdán úgy döntöttem, hogy véget vetek ennek az egésznek. (Lol~ 5 percenként mentek.) Megkértem anyumat, hogy csütörtökön vigyen el a Tescoba.~~ Haha~ erről most eszembe jutott az utolsó etika óránk, amin mondta a tanár az osztálynak, hogy lehet,hogy majd összefutunk az Auchanban valamikor. Mondom: nem hiszem, mert én a Tescoba járok~ Nagyjából így búcsúztunk. x3 ~ Csütörtökön el is mentünk suli után, hogy vegyek pendriveot. Kiszámoltam még, hogy mekkorát kéne vennem... 261,2 GB van a gépemen összesen. Elgondolkoztam, hogy vegyek-e akkor minimum két darab 126-osat, de a neten néztem és egy darab abból 10 ezer Ft. Hát mondom, jó lesz ez, de nincs választásom. A Tescoban megnéztük, a legnagyobb 64 GB-os volt, aztán egy kisebb ottani boltban is csak annyi GB-os volt. Továbbmentünk a mellette lévő MediaMarktba. Ott azzal kezdtem a "pályafutásom", hogy az iPhone-okat átállítottam koreaira. Csak azt sajnálom, hogy nem fogom látni, amikor megpróbálják visszaállítani. Oké, annyira nem nehéz ha a kis ikonokat nézzük, de a fejekre kíváncsi lennék. Lehet kínaira kellett volna, azt még én se tudnám megfejteni. Megtaláltuk a pendriveokat, aztán kissé meg is lepődtünk... 20 ezer Ft volt a 126 GB-os... meg, képzeljétek, volt 50 ezer Ft-ért is 126 GB-os pendive... nem tudom mit gondolnak ilyenkor. Viccesek nagyon. Még a 10 ezer is sok volt nekem, erre 20 ezer... OTTOKE?!~ Anyum mellette kiszúrta az 1 TB-os hordozható merevlemezt~ 25 ezerért. Nem is értettem a logikát, de inkább nem firtattuk sokáig. Egyértelműen vettem egyet. Még nem dolgoztam vele, de nézegettem és annyira azért értek a gépekhez, hogy ezt megoldjam... USB-vel csatlakoztatom őket és annyi az egész... nem lehet nagy feladat. Miután fizettem és minden garanciás dolgot elintéztem, anyummal kinn sétáltunk a kocsi felé, erre elkezdi, hogy "olyan büszke vagyok rád, el is érzékenyültem", aztán könnyezni kezdett, én pedig nevetni és kérdeztem, hogy miért, mi történt~? Azt válaszolta, hogy nagyjából csak most tudatosult benne, hogy felnőttem és már nem az a kislány vagyok, aki helyett intézkedni kell. Nagyon aranyos volt~! Hozzátette, hogy nem fog félteni a nagyvilágban sem, mert tudja, hogy feltalálom magam. Tetszett neki az is, amikor a merevlemezt nézegetve mondtam, hogy "megoldom, mert nincs olyan, amit én ne oldanék meg". Ezt én sokszot mondom és így is van! Továbbá támogat abban, hogy utazgassak amennyit csak tudok... sőt... ő mondta nekem, hogy menjek Dallasba. Hupsz, spoilereztem. Gyorsan befejezem a gépem történetét: itthon minden rendben ment~ áttettem rá mindent és legközelebb ha lesz lehetőségem, akkor elviszem egy szakemberhez, hogy húzza újra az egészet.

Az iskolának vége számomra. Tegnap volt az utolsó napunk. Május 13-án és 18-án jön az OKJ vizsga. Ez a második oka annak, hogy nem írtam bejegyzést egy ideje. Zsúfoltak voltak mostanában a napjaim és a gépem sem működött megfelelően. Legalábbis... nem mindig állt le, de nem mertem belekezdeni egy bejegyzésbe, mert ha megírom és akkor fagy le minden... szerintem ugrok is kifelé a (földszinti) ablakomon. A napokban viszont befejeztem a Lie To Me című doramát, ami nem vált a kedvencemmé, de annyira rossz sem volt. Kicsit sokat szenvedtek benne, de végülis melyikben nem...? Yoon Eun Hye nem okozott csalódást, ismét bebizonyította, hogy tehetséges színésznő és van miért szeretni. Elkezdtem a Goodbye Dear Wife című doramát, mert az jött ezután. Szerepel benne 3 színész az előzőből. Eddig nem jön be annyira. A pasi egyáltalán nem szimpatikus, bár lehet, hogy csak a karaktere miatt, mert az egyenesen taszít. Oké, hogy hisztis a felesége, de ha már van neki olyanja, akkor nem keresgéled az első szerelmedet és megcsalósdit játszol vele. Undorító. Mindegy~ azért folytatom, hátha még változik a véleményem, illetve ha nem fog megtetszeni, akkor is befejezem, mert ha már elkezdtem, nem hagyom félbe. Ugyanígy voltam a You're Beautifullal. Azon is sikerült végigrágnom magam - igen, eltaláltad, nekem nem tetszett, de hála neki, megismerkedtem pár olyan emberrel, akik fontossá váltak nekem.

2 év OKJ (5. fejezet)

Na és a suli... igen... elvégre arról kezdtem beszélni. Újfent eltelt 2 év. Hogyan emlékszem vissza erre az OKJ-s képzésre? Negyed részt jó volt, a további háromnegyed részét pedig nem akarom sokat felemlegetni. Mik voltak emlékezetesek? Szeptember 1-jén volt évnyitó, de én szeptember 3-án iratkoztam be. Az interneten láttam meg a hírdetést, aztán azonnal jelentkeztem is. AMikor felhívtuk őket, azt mondták, hogy még van egy szabad hely. Anyummal azonnal beültünk az autóba és odasiettünk. Furcsamód ott már azt mondták, hogy még 26 hely van. Ez az "összeszedettség" 2 év alatt sem fejlődött sehova. Bent azonnal megírtam a szövegértést, ami csak formalitás volt, semmi több. Felvettek. 1-jén volt az évnyitó. Arról sikeresen lemaradtam, de másnap, 4-én már jönni is kellett egy informatikai felmérésre. Emlékszem, akkor volt, hogy az egyik lábamon a nagy lábujjamról leszakadt a köröm és fájt, mint az állat. Undi, de ez van. A sulim a Kelenföld előtti megállónál helyezkedik el. Mivel én azt az utasítást kaptam, a felmérés napján a Kelenföldig mentem, de egyáltalán nem volt ismerős a hely és késésben is voltam, pedig időben elindultam. Na~ fájós lábbal, a lehető leggyörsabban, alig kapva levegőt elkezdtem sétálni... lesétáltam 1 megállót úgy, hogy egészre kellett ott lenni, de én 57-kor még Kelenföldön voltam~ és... beértem pont időben. Természetesen be kellett lépni az "e-tananyagra", ahova nekem nem sikerült akárhogy próbáltam. A telefonszámmal kellett, de engem sehogy nem engedett be. Mehettem fel az irodába, ahol rögtön megkaptam, hogy "mert biztos a jelentkezési lapon rossz számot adtam meg", de ahogy végül kiderült nem én voltam a béna, hanem ők. A feladat akkor az volt a felmérésen, hogy egy Wordben "minél több extrával" készíteni egy 1-2 oldalas dokumentumot bármiről. Igen... én a BIGBANG-ről írtam. Táblázatban külön a tagokról, úgy általánosságban mindenről és még képet is vágtam hozzá. 100%-os lett. (Még mindig megvan~ :3) Mivel később kezdtem el, nem volt rá annyi időm, de az volt a szerencsém, hogy a Staritys profilomon akkor éppen írtam róluk és azt csak bemásoltam oda és pár helyen formálisabbra írtam át.

Az első tanítási napon ismerkedtem meg Jennyvel. Mi ketten voltunk benn legkorábban. Leültünk a teremnél és váltottunk pár szót. Nagyjából annyit, hogy "te is irodai asszisztens vagy?" "igen"... viszont... ne kérdezzétek honnan tudtam, de éreztem rajta, hogy K-popot hallgat. Amikor benn a teremben, az osztálynak és az ofpnek be kellett mutatnozni, én kezdtem, de amikor ő jött, mondta, hogy az ELTE dél-koreai szakára szeretne menni. (Igen, még mindig tudom, hogy nem ez a hivatalos megnevezése.) Ott jóban is lettünk, de szerintem legtöbbször felületes volt az egész. Volt olyan nap, október elején, amikor megjelentek Jiyongról, meg arról a p*csáról a közös képek... akkor Jenny még nem tudta, hogy szeretem és megemlítette a suliban. Elegem lett és úgy voltam vele, hogy már teljesen mindegy minden. Megmutattam neki a blogomat. Ő akkor végigolvasta az akkori 100 oldalnyi bejegyzésemet. Nagyon édes volt tőle! A sztorik közül a Happy New Year volt a kedvence~ ^^ Elfogadta, hogy szeretem őt, amit én nagyra értékeltem. Mikor még nem tudta, volt olya pillanat, amikor meséltem neki, hogy szeretek valakit, erre poénból visszakérdezett, hogy "de nem G-Dragont ugye?", én meg magamban így: "oh f*ck, maradj természetes, ne áruld el magad, de ne hazudj", kívül pedig a legkevésbé természetes módon így "miiiiiiiii?~ hehehe"... Az első év végén jártunk együtt táncolni is egészen sokáig minden pénteken. Élveztem! Együtt megtanultuk a Miss You (Tiny-G) és a Tell Me (Wonder Girls) táncát... ja és arról még videót is tettem fel, ahogy a Good Boy-t "táncoljuk"... azaz végighülyéskedjük~ és persze nem önként! Egy olvasóm kérte, hogy tegyem fel.

Jóban lettünk még Caseyvel, aki szintén kpopper és Ashleyvel. Egy ideig 4-en voltunk egy ideig és tök jól teltek a napok. Én voltam a csapatban a maknae~ ^^ Együtt csináltuk 4-en például azt a PPT-t, amikor Kínát, Japánt, Vietnamot és Koreát kellett bemutatni. Felosztottuk az országokat és szerencsére én kaptam Koreát. Szépen tudtam róla beszélni, ami mondjuk nem csoda. 5-öst kaptunk.

Vége lett az első tanévnek. Szakmai gyakorlatra kellett menni a nyáron. Igen, nos, ezt sokan letudták egy papírral. Én is. Eleintem úgy volt, hogy tényleg kell majd mennem, de végül pont volt valami kisebb balhé a cégnél, ráadásul melót sem tudtak adni, ezért nem kellett dolgoznom nyáron. Tapasztalatszerzésnek nem lett volna rossz, ezt aláírom, de nyilván senki nem vágyik arra, hogy nyáron, amikor van szabadideje az embernek, be kelljen menni napi X órában dolgozni. A fizetést ettől függetlenül megkaptam, szóval igencsak szerencsém volt.

Elkezdődött a második tanév. Nagyjából fél évig "szenvedtem" a lányokkal... és ez nem ellenük szól. Valamiért eltávolodtunk egymástól. Nem mondom, hogy ez miattuk van, hiszen az éremnek mindig két oldala van, de kezdtem úgy érezni, hogy teljesen lesz*rják a fejem. Semmi hangom nem volt köztük. Szinte mondtam valamit és meg se hallották, állandóan hátrahagytak, megbeszélték, hogy együtt mennek be a suliba, csak engem hagytak ki, stb. Egy idő után úgy voltam vele, hogy nehogy már rohangáljak utánuk. Elszakadtam tőlük teljesen önként. Nem mentem velük sehova, inkább egyedül voltam és akkor kezdődött az a korszakom, amikor igazán senkivel nem voltam a suliban. Ez nagyjából akkor volt, amikor újra megnyitottam a blogomat, január-február körül. Nem érdekelt senki az osztályból. Leginkább akkor váltam ennyire rideggé, mert az, hogy ők ennyire elhanyagoltak engem segített abban is rájönnöm, hogy nincs mellettem igazán senki és az életben csak magamra számíthatok. Senki nem fog segíteni, ha neki nem érdeke. Az ember önző lény, akár elfogadjátok, akár nem, ez az igazság. Én felvállalom, hogy önző vagyok, én mindig felvállalom a hibáimat. Igazán már senki nincs, aki fontos nekem az életben, a családomon - és rajta - kívül, de ez szerintem normális. Így működik az élet. Vicces, hogy tinikorban mennyire elhidegül az ember a családjától, állandóan ellenkezik és azt hiszi, hogy a barátok a MINDEN. Nem tagadom, én is átestem ezen az időszakon, ahogy mindenki más is. Lehet, hogy van aki éppen ebben van, de el kell, hogy keserítsem. Ez az egész úgy működik, hogy babakorodban nyilván rá vagy utalva a családra, gyermekként kezded felfedezni a nagyvilágot, tiniként a barátok lesznek a minden, a családot pedig szinte idegennek érzed, ez elég sokáig eltarthat, de aztán - ez változó, hogy kivel mikor történik meg, de - eljön a nagy szerelem. Az első szerelem... nos, ez is mindenkinél más... van aki az első szerelmével éli le az életét, de a legtöbben nem így járnak. Jön a szívtörés, amikor a barátok vannak melletted~ végül felnő az ember és rájön, hogy a család az, aki igazán számít. Talál valakit, akivel leélheti az életét, majd az a család lesz a legelső. Nem mondom, hogy emellett nem lehetnek barátok, de be kell látni, hogy idővel mindenki családot alapít és nem a barátság marad az elsőszámú... Okay, okay... a kis filozofálásom után visszatérve a témára... én ott tartok, amikor a családom és a szerelmem a minden és senki más nem olyan fontos nekem. Vannak páran, akikkel jóban vagyok és elbeszélgetünk, de nem érzem úgy, hogy lenne barátom, ami tulajdonképpen egyáltalán nem is zavar. Van, aki barátomnek hívja magát és ez természetesen jól esik, de én már nem merek ezzel a jelzővel illetni senkit. Ettől függetlenül a suliban jóban lettem három lánnyal még így a második év végén. Sajnálom, hogy erre csak most került sor. Beccával beszélgetni keztünk, aztán mellém ült és egészen jóban lettünk, azután elkezdtünk beszélgetni Miával és Liával is, akik mögöttünk ültek. Nem tudom, hogy eddig miért nem történt ez meg, de egyre többet kommunikáltunk, aztán végül mi lettünk a "4 csicska". xD Oké... ez... hosszú sztori... asszem. A lényeg, hogy a gyorsírás tanár elkezdett ránk pikkelni és végül azon kezdtünk szórakozni, hogy mi vagyunk a 4 csicska, akik úgyis megbuknak, nem tudnak semmi jót csinálni, az osztályban is azok vagyunk, stb.

Persze ez nem minden. Több dolog is történt ezalatt a 2 év alatt. Tanultam kommunikációt, ügyviteli ismereteket, etikát, beszédtechnikát, jogi ismereteket, marketinget, gépírást, gyorsírást, angolt, adatbáziskezelést, dokumentációkezelést, jegyzőkönyvkészítést és még további tantárgyakat... öhm... na jó, kijavítom... ezeket tanították elvileg. Sajnos nem volt olyan megfelelő az oktatás, mint amilyennek kellett volna lennie. 20 tételünk van a szóbelire, ami nem tűnik soknak, de a legtöbbről sajnos szó sem esett 2 év alatt. Nem szeretnék rossz szájízzel elválni a sulitól, így nem mondok semmi negatívat, de lehetett volna sokkal jobb... több szempontból is. Mindenesetre ezalatt az idő alatt eléggé nagy változásokon mentem keresztül. Sikerült ráeszmélnem pár dologra, Jiyongot pedig még mindig szeretem. Hasznos volt ez a képzés, leginkább mert megtanított arra, hogy önállóbb legyek az életben.

Életem eddigi fejezetei...

Tudjátok milyen vagyok. Most, hogy vége van még egy fejezetnek az életemben, kicsit újra bepánikoltam. Sajnos félek a jövőmtől, hogy nem tartogat számomra jó dolgokat... ez viszont csak rajtam áll. A lehetőség mindig adott, csak élnem kell vele. Eddig mindig sikerült elérnem, amit szerettem volna. Most pedig jön a 6. fejezet...

Prológus: Születés
1. fejezet: Az ismeretlen megismerése
2. fejezet: A jellem torzulása
3. fejezet: Megfelelési kényszar (igen, direkt "a")
4. fejezet: Rózsaszín > Lila > Kék
5. fejezet: Egy teljesen új ember
6. fejezet: ?
...
Epilógus: Halál

Mindegyik fejezetben változtam. Mindegyikben fejlődtem és egyre több minden bontakozott ki, sok fontos ismeretet sajátítottam el. Lehetne ezt az ötöt is tovább boncolgatni, de szerintem így a legjobb. Az első fejezetben még nem tudtam semmit erről a világról és nem is értettem semmit... mondhatni az volt a kisbabakor, amikor rá voltam utalva a családomra, illetve még a gyermekkorom kezdetét is idesorolnám. A második fejezet ott kezdődött, amikor iskolába mentem, azaz nagyjából 6 éves koromtól tarthatott 11-ig. Itt alakult ki a jellemem. Az, amivel már születtem és amilyennek neveltek, az első fejezetben volt megtalálható... itt... a második fejezet leginkább arról szól, hogy az iskolában ért külső hatások által milyenné váltam. Eleinte még nem voltak gondok, napközi, játékok az udvaron, majd egyre inkább kezdtek elnyomni. Az olvasóim többször tudatták már velem, hogy bántják őket. Ez velem is megtörtént. Ebben a fejezetben még inkább csak változom és egyre inkább csökken az önbizalmam, egyre többet bántanak mások. A harmadik fejezetben esik meg a legtöbbször, hogy kirekesztenek és leszólnak. Emiatt is akartam megfelelni mindig. Szerintem ezzel mindneki így van ebben az időszakban. Szeretne megfelelni másoknak, menő lenni az iskolában, illetve társaságokban. Ebben a fejezetben érkezik az életembe az első szerelmem, aminek szintén nem lett jó vége. Itt volt, hogy majdnem megvertek, illetve meg is fojtogattak, én mégis meg akartam felelni a társaságnak. Ide tartozik még a középiskola első két éve is, ami szintén arról az idióta megfelelésről szólt. A negyedik fejezet lényegében azzal kezdődik, hogy megismerem a K-popot és beleszeretek Jiyongba. A "rózsaszín" jelentése itt a rózsaszín köd, amikor minden szép volt, majd egyre lilább lesz, végül a búskomorság és a depresszió, azaz a "blue" veszi át a helyét. Nagyjából 19 éves koromig tartott ez a fejezet. Rövid volt, ám mégis az egyik legmeghatározóbb, hiszen kihat a továbbiakra is. Az ötödik lényegében amikor teljesen megváltoztam, ezzel együtt egy egocentrikus emberré váltam. Az egocentrikust nem úgy értem, hogy imádom magamat, meg ilyesmi. Itt azt jelenti, hogy ráeszméltem milyen is az igazi világ. Sok embert elveszítettem és ezzel együtt rideggé és rossz emberré váltam. Ennek a fejezetnek úgy érzem akkor lesz vége, amikor leteszem az OKJ vizsgát.

Jön az hatodik fejezet... Még nem tudom mit tartogat számomra. Nem is tudom meg addig amíg vége nem lesz. Találgatások? Vannak. Nézzük csak...

Ha minden igaz, miután elvégeztem az OKJ-t, kiköltözöm Dallasba minimum 3 évre. Miért pont Dallas? Miért pont 3 év? Hogy fog ez megtörténni? Felmerültek bennetek ezek a kérdések? Ha nem, az sem baj, mert megválaszolom a sajátjaimat. Múltkor ültünk kinn anyummal az udvaron és szóba került, hogy a vizsga után megyek ki Angliába. Eredetileg ez volt a terv, azonban megváltozott. Anyum szóba hozta, hogy a főnöke - aki jó barátja - felajánlotta neki, azaz pontosabban nekem, hogy menjek ki Dallasba dolgozni, ugyanis ott most van munkalehetőség egy szállodában. Az ő fiai is kint vannak és én is mehetek, ha szeretnék. Hát hogy a jó francba ne szeretnék? Azonnal belementem, ám ez felvetett pár dolgot, amin elgondolkoztam. Minimum 3 évre megyek ki, mert ez egy rendes munka lenne. Konkrétan még nem tudom mikor megyek és, hogy mit fogok csinálni, de aki rendelkezik angol tudással, annak nagyobb az esélye, hogy jobb melót kapjon. A repülőjegy csak oda 300 ezer forint, ami nem egy kis összeg, viszont ha kimegyek, ez szépen megtérül majd. Ha ha ott maradok 3 évig, milliós összegeket kereshetek. Ezzel viszont az a gond, hogy nem szeretném beleélni magam, mert nagyon úgy tűnik, hogy össze fog jönni, de ismerem az én szerencsémet. Nagyon szeretnék kinn lenni. Tudom, hogy az USA sem egy leányálom, ott is dolgozni kell rendesen és, hogy nehéz lesz, főleg az elején a honvágy, az egyedüllét, de le fogom küzdeni az akadályokat és ezt mondta nekem anyum is. Remélem minden összejön majd és mehetek, ugyanis nagyon szeretek utazgatni és világot járni. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Továbbá ha már nem ott szeretnék dolgozni, akkor mehetek Franciaországba is, ahova szintén hívott anyum egyik barátnője, vagy Angliába is, amit eredetileg terveztem. Egyelőre nagyon szép kilátások vannak a jövőmre nézve, ám ez nem elég. El is kell érni őket és küzdeni.

Elköszönésképp hadd ejtsek pár szót egy bandáról, akiket nagyon megkedveltem. Ez a banda a SNUPER. Egy fotósorozatnak köszönhetően ismertem meg az egyik tagot, Sebint. Ezen a fotón Minjuval van, szóval először miatta tetszettek annyira a képek. Ezután viszont úgy gondoltam, hogy akkor már miért ne nézzek utána annak a srácnak is akivel készült ez a fotósorozata? Rátaláltam a bandára és először a Shall We Dance debütáló dalukat hallgattam meg, illetve klipet néztem meg. Elsőre szimpatikussá váltak. Annyira édesek mint a hatan. Elsőre a kis cukifiúknak tűnnek, pedig habár tényleg édesek, amúgy bolondok is és egyáltalán nem nyáladzanak. Megnéztem jópár interjút és showt tőlük, ami segített még jobban megkedvelnem őket. Annyira nehéz kiemelni bárkit is, de hozzám mégiscsak Sebin áll a legközelebb, emellett Suhyun és még ketten, akiket nem szeretnék kiemelni, mert végül mindegyiküket megemlíteném. A Platonic Love című daluk szerintem még jobb is lett, mint az előző, pedig az sem volt rossz. Én nagyon nehezen kedvelem meg igazán a bandákat. Elég sokkal szimpatizálok, mert tehetségesek és jó dalaik vannak, de megszeretni nem megy nekem olyan könnyen. A SNUPER-nek sikerült belevésnie magát a szívembe. Már Hana is megkedvelte őket, aminek tökre örültem. Tegnap Facebookon beszélgettünk miközben "együtt" néztük tőlük az egyik V-appos adást YouTube-on angol felirattal. Sajnos nem olyan ismertek és attól félek, hogy ha ez így folytatódik, akkor feloszlanak. Borzasztóan rosszul esne nekem. Azt kívánom, hogy ne adják fel és legyenek nagyon sikeresek! Megérdemlik!

Starity: Taewoong | Suhyun | Woosung | Sangil | Sangho | Sebin ~