Miért van az, hogy engem mindig jobban érdekel mi van másokkal? Miért csak én figyelek oda mi van másokkal? Olyan nehéz csak úgy írni nekem? Amikor nincs szüksége senkinek semmire... miért nem tudnak megkeresni? Tudjátok, általában igyekszem erőt adni másoknak, de miért olyan nehéz belegondolni, hogy néha nekem is szükségem van erre? Néha az emberek természetesnek veszik, hogy én erős vagyok és csak azért vagyok ott, hogy segítsek. Nem. Én sem vagyok mindig erős csak azért mert nem kürtölöm világgá, hogy épp rosszul vagyok. Egy kis figyelemre lenne szükségem a "barátaimtől", akiket én nem nevezek annak, de ők mégis azt mondták a annak tartanak engem. Valamint mindenkitől, aki elvileg törődik velem. Elegem van, de ebből nem egy szomorú, depressziós bejegyzést akartam kihozni... aminek persze az lesz a vége, hogy megint nem veszik komolyan, amit az előbb írtam és megint csak én leszek aki másokat támogat. Ez a dolgom, mi? Nem ez a dolgom, csak jól érzem magam ha segíthetek. Azért megesik, hogy nekem is szükségem van a támogatásra. Örülnék, ha egyszerűen csak nem hagynának figyelmen kívül és legalább odafigyelnének már arra ha én írok, de még arra is alig. Nekem elég lenne egy egyszerű beszélgetés is, de míg én "mindig elérhető vagyok" és fordítok rájuk időt ha írnak, mindig csak akkor beszélgetünk, ha nekik jó. Van egy jó mondás miszerint: "Nem mindegy, hogy valaki a szabadidejében beszél veled, vagy szabadidőt csinál azért, hogy beszélhessen veled." Érzéketlen embernek tartom magam, ilyenkor mégis elgondolkozom, hogy akkor miért is foglalkozom ezekkel a dolgokkal.

Tegnap szerettem volna publikálni valamit, hogy a tanév első napján ösztönözzelek titeket, de nem ment. El sem tudjátok képzelni, mennyire rosszul éreztem magam... most testileg. Ez az egész ott kezdődött, hogy már 2 napja nem ettem semmit. Nem tehetek róla, de bűntudatom van, ha eszem. Ezt eredetileg nem akartam megosztani veletek, nehogy legyen véletlenül valaki, aki szintén jó ötletnek tartja. Nem az, de egyszer már "túléltem" úgy 5 napot, hogy akkor sem ettem semmit. Nem értem, hogy most ez akkor miért tett be 2 nap után. Talán nem csak annak tudható be. Úgy kezdődött a tegnapi napom, hogy reggel fél 5-kor felkeltem egy hülye szúnyog miatt. Egy ideig fent voltam, még arra is gondoltam, hogy biztos azért nem tudok aludni, mert szolidalitok a diákok miatt. Anyum elment valahova reggel, én pedig felkeltem. Mivel hideg volt, felvettem egy pulcsit. Lementem a konyhába és gondoltam, csinálok egy kávét. Szétszedtem a kávéfőzöt, hogy elmossam, már bele is öntöttem a vizet, de akkor hirtelen úgy éreztem muszáj leülnöm. Hirtelen minden elsötétült, aztán ahogy azt mondják, csillagokat láttam. Tényleg szinte nem is tudtam irányítani a testem, gyorsan - mivel nem láttam semmit - tapogatózva a zacskóból egy diós csigát, és haraptam belőle egyet, mert nekem is az jutott eszembe, hogy lehet az evéshiány okozza ezt. Mintha az az egy falat megoldana bármit is. A konyhában a székre rogytam és az asztalra dőltem. Ezután valahogy gondoltam jót tesz majd egy kis friss levegő, ezért valahogy kitámolyogtam az udvarra és ugyanúgy összeestem, de szerencsére még volt annyi erőm, hogy egy székre. Ott feküdtem egy ideig, az asztalnál és próbáltam összeszedni magam, de nem ment. Mégis arra gondoltam, hogy erősnek kell lennem, pedig mindenem fájt, egyben mégis olyan gyenge voltam, hogy mozogni is alig tudtam. Amikor úgy láttam, van elég erőm, feltápászkodtam, bevittem azt a diós csigát, amiből ettem egy falatot (se). Végül felbotorkáltam az ágyamhoz és ledőltem rá ahogy csak értem egyszerre majd meg sültem és borzasztóan fáztam. Aludthattam egy keveset, aztán amikor felkeltem, úgy fájt a medencémnek a bal oldala. Nem tudom pontosan miért, de néha enyhült, aztán megint beleszúrt és így folytatódott. Rosszabb volt, mint egy menstruációs görcs, esküszöm egy szülést tudnék így elképzelni, ezzel a fájdalommal. Nem szoktam fájdalom miatt sírni, de emiatt sikerült. Egyszerűen nem akart elműlni, ráadásul hányingerem is volt. Kétszer hánytam azon a reggelen, bár fogalmam sincs, hogy mit, mert a gyomromban nem volt semmi. Már bocs, hogy undorító vagyok, de mart is, mint az állat. Ezek között aludtam még egyszer, szenvedtem és esküszöm annyira rosszul voltam, olyan gyenge voltam, hogy még 3 lépést sem tudtam megtenni a fájdalomcsillapítóig. Amikor elég erőt vettem magamon, bevettem egy egész Algopyrint és visszafeküdtem az ágyba. Nem tudom hogyan, de valahogy sikerült elaludnom. Emlékszem, hogy többször gondoltam *rá* és amikor elaludtam, akkor is ő járt a fejemben. Miután felkeltem, továbbra is pihentem, lementem a konyhába és nagyjából 15 év után kakaót ittam. Valamiért megkívántam és úgy éreztem az jót tesz. Ezután anyum lejött és együtt ettünk egy keveset, közben beszélgettünk. Vagyis én elég keveset ettem, de legalább valami volt a gyomromban. Reméltem, hogy jobb lesz tőle. A nap folyamán Totally Spiest néztem a tévén és aludtam, majd felébredve a fejem fájt borzasztóan. Este megint kakaóztam, aztán bevettem egy fél Algopyrint megint és valahogy sikerült elaludnom. Egész nap nem tudtam semmit csinálni. Ma reggel is gyengének érzem magam és kicsit mintha a fejfájásom is a kezdő fázisban lenne, de azért jobb, mint tegnap.

Mostanában annyira igyekszem kiverni a fejemből és a SNUPER-nek, főleg Suhyunnak köszönhetően sikerül is, de ezzel legtöbbször csak azt érem el, hogy amikor megint belébotlok, még nagyobb erővel csap pofán az érzelem, a szerelem, amely hozzá köt. Ettől függetlenül a srácok tényleg segítenek és továbbra is hálás vagyok nekik.

Tegnapelőtt anyummal is sikerült összevesznem, tegnap viszont megoldódott a dolog, mégis szeretnék kitérni rá. Ami azt illeti, én nem teljesen nevezném összeveszésnek, csak ő ideges lett, amit elég gázosnak tartottam. Hogy miért? Az egyik múltkori bejegyzésemben említettem, hogy amikor mentem a szerzőségkötés miatt a céghez, voltam olyan ügyes és nem vittem az érettségimet. Anélkül viszont nem tudnak bejelenteni, ugyanis az a minimum, ami kell egy normális munka elvégzéséhez. Emiatt megbeszéltem a nővel, aki az ügyemet intézte, hogy szeptember 5-én, hétfőn megyek vissza és viszem az érettségimet. Erről a megbeszélésről anyum nem tudott semmit. Aznap szóba hozta, hogy másnap akkor megyek-e, ugyanis eredetileg úgy lett volna, hogy 1-jén kezdek. Mondtam, hogy nem, amire el is borult az agya. Megkérdezte, hogy megtaláltam-e az érettségim. Mondtam, hogy kerestem, de még nem. Nem mondtam semmi mást. Nem tud róla, hogy még van időm megtalálni az érettségim, valamint, hogy mindent lerendeztem, de rögtön támadt, nekem pedig érthető okokból nem volt kedvem vele beszélgetést folytatni. Azonnal idegesen hozzám vágta nagyjából, hogy gratulál, amiért itthon ülök majd és tévézek és hogy van-e elképzelésem, hogy mire akarom vinni, hogy mit akarok elérni egyáltalán. Illetve, hogy szégyent hozok rá. Mondom magamban: az szép, ilyenkor látszik ki mit gondol igazából. Én nem mondtam semmit, csak hallgattam és ahogy szokásom, nem figyeltem oda a szavakra. Ebből látszik mennyire hamar és előre is ítél az ember. Hogy mennyire könnyű támadni ahelyett, hogy megérteni próbálnánk a másikat, vagy azt, hogy mi is húzódhat a háttérben. Anyumnak azért sem válaszolok soha ha "veszekedünk", mert nem tudok jól kijönni belőle. Teljesen mindegy, mindig talál valamit, amiben még hibás vagyok, amiben úgyis neki van igaza. Feleslegesnek tartottam elkezdeni visszabeszélni és megértetni magam vele, mert úgyis csak én jöttem volna ki rosszul a dologból. Egyébként is már 20 éves vagyok, szóval intézkedhetek a tudta nélkül. Nem kell rögtön hülyének nézni, aki csak úgy eldob magától egy állást. Azt mondtam elsején nem megyek, nem azt, hogy egyáltalán nem. Mindig mondja, hogy viselkedjek felnőttként, de így kezel. Tegnap végül meglett az érettségim, szóval minden megoldódott és el is mondtam neki, hogy mi a helyzet, meg, hogy mit beszéltünk, de amikor elborul az agya, nem érdemes hozzászólni.

Az előző bejegyzésemben kitöltöttem ezt a kihívást, csak ott teljesen kiment a fejemből a szabályok második pontja és mivel már reagáltam két bloggerre akkor, nem szerettem volna kitörölni. Most, ha így is rendben van a dolog, Kira egyik bejegyzésére is sort kerítek, aki kihívott. Joesonghamnida, Kira!

Szabályok: Ha kihívnak téged, akkor vagy elfogadod vagy nem. Ha elfogadod akkor a következőket kell tenned:

1. Válassz egy bloggert és tőle egy bejegyzést, amire reagálnod kell. Nincs megszabva, hogy hány mondatot írsz. Ezt mindenki eldöntheti.
2. Aki kihívott téged, tőle is válassz egy bejegyzést és reagálj rá.
3. Végül, hogy ne szakadjon meg a sor taggelj további bloggereket.
4. Akinek a bejegyzésére reagáltál, dobd meg egy kommenttel, hogy értesüljön róla.

Kira - #80 Weak or Strong

Mivel az utóbbi bejegyzéseidre nem nagyon tudok reagálni, maximum annyit, hogy én is szeretem azokat a dalokat, egy régebbit elevenítettem fel, bár nem tudom mennyire aktuális már. ~ Blogot vezetni természetesen nem egyszerű és természetes, hogy a bloggerek is elfoglaltak, de szerintem ez így jó. Az a jó, ha egy bloggernek van mit csinálnia, amit persze aztán ha időhöz jut le is tud írni az olvasóinak. Az olvasók pedig boldogan olvassák kikapcsolóságként. Ez egy tök jó körforgás. ^^ Anyudnak jobbulást, bár nem tudom azóta hogy van, remélem sokat pihen. Te pedig nagyon aranyos vagy, hogy így odafigyelsz mindenre a ház körül. Persze, gondolom kénytelen vagy, de mégis benned van a felelősségérzet. Az új családtaghoz gratulálok! :3 Az nem gond, ha kicsit rivalizálnak, el kell dönteniük ki lesz a falkavezér. Aigoo! Én pont most megyek majd dolgozni, erre ilyet kell olvasnom. Tökre félek tőle, hogy majd nem jövök ki az emberekkel és a melóhelyen ugye muszáj lesz együtt dolgozni. Örülök neki, hogy azért vannak jófej munkatársak is. Persze, ez emberfüggő. Azért ijesztő, hogy én leszek az új, aki bekerül egy már összeszokott társaságba és nem ismer senkit. A fanfiction olvasáshoz sok sikert! Pontosabban ahhoz, hogy jókat találj! :D Ha már "weak or strong" a cím, akkor stay strong!

Elkezdődött a suli. Kinek milyenek voltak az első napok? Még nem vészes, igaz? Ne legyetek kétségbe esve, ez és a következő hét még csak nagyrészben arról fog szólni, hogy visszaszokjatok a korán kelésra, semmi extra nem fog történni. Nevetve túlélitek. Nem lesz nagy szám. Ezzel kapcsolatban, múltkor beszéltem anyummal a munkáról és mondtam, hogy nekem komolyan nem lenne semmi bajom, ha olyan lenne a meló, hogy felkelek, amikor akarok, aztán szépen bemegyek a munkába. Tetszene. A legrosszabb nekem az egészben, hogy abban a tudatban kell lefeküdnöm este, hogy másnap korán kell kelnem. Ezzel gondolom nem vagyok egyedül, éppen ezért, együtt túlesünk rajta. Minden diáknak sok-sok sikert kívánok az idei tanévhez! Biztos vagyok benne, hogy ügyesek lesztek és egy csomó ötöst szereztek majd. Az én olvasóim mind okosak, ez nem is kétséges. Mondjuk hozzátenném, hogy a tudást és az okosságot nem lehet jegyekkel értékelni. Az iskola leginkább a türelemről szól, hogy mennyire képes valaki leülni tanulni, de attól még mert valakinek nincsenek jó jegyei, nem azt jelenti, hogy hülye vagy egyáltalán nem okos. Lehet, hogy a legokosabb embernek van a legtöbb egyese. Persze, gondolom magasak az elvárások és fontosak a jó jegyek mindenféle szempontból, ezt csak azért mondom, hogy ha esetleg rossz értékeléseket kapnátok, ne szomorkodjatok! Egyáltalán nem vagytok buták! Mint azt már mondtam, én itt vagyok és hiszek bennetek! Innen mindig érezhetitek majd a támogatást! A fenti B.A.P dalt csak nektek küldöm, ezzel együtt pedig az erőt is! Gondoljatok erre suliba menet! You got the power! Fighting!

Aigoo! Látjátok ezt?! JR az övének nevezett és azt szeretné, hogy köszönjetek nekem!~ Remélem azért nem szomrítottalak el titeket ezzel a sulis képpel. Bizony, hamarosan itt van. Gyorsan elment ez a nyár is, mi? Még nincs veszve semmi. Ebben a pár napban is nyugodtan mehettek strandra és megcsinálhatjátok azokat a dolgokat, amiket a nyárra terveztetek, de nem jött össze. Sok ilyen van, igaz? Valószínűleg mindenkinek igen. Nekem is, amint láthatjátok az oldalmodulban. Semmi... aish... tényleg semmi nincs kipipálva. A ti listátok is hasonló, ha nem tévedek... ha ti nem vagytok olyan lusták, mint én. Nem baj az, ha igen. Nem ez volt az utolsó nyár... és nem csak a nyár a megvalósítások évszaka. Jön az ősz, és? Nincs veszve semmi. Én személy szerint nagyon szeretem az őszt és irritál is, ha valaki hisztizik miatta. Az elmúlás évszaka? A nagy ló... lovat, aha. Mi is múlik el pontosan? Semmi. Pihenni megy a fáradt természet. Ez neki is kijár... de nem azt jelenti, hogy elmúlik, aigoo. Úgy látszik ez az "elmúlás évszaka" szállóige mindenkiben mély nyomot hagyott az irodalomkönyvekből és a sok költő tollából. Attól még mert ők költők, nem feltétlenül kell a szavaikat visszhangként emlegetni. Lehetnek saját gondolataink. A művészetnek, költészetnek ez a lényege. Nem múlik el semmi. Nem csak a suli jellemzi az őszt és nem csak a fák leveleinek hullása, nem csak a hideg és nem csak a rossz idő. Számomra az ősz a színeket jelképezi, a sokszínűséget és a szépséget. Jaj, jön a suli ősszel... oh~ merre sírjak? Később nem csak ősszel jön a munka, nyáron is, bizony. Belegondolva az én helyzetembe, nekem a nyarak lesznek a legnehezebbek, ugyanis a reptéren fogok dolgozni, ami azt jelenti, hogy a nyári időszak kikészítő lesz. A sok nyaraló ember, valamint télen a telelő emberkék. Azt hiszem, számomra a tavasz és az ősz a megkönnyebbülés évszakai lesznek. Ráadásul ősszel még kevesebb pókkal is találkozom, kevesebb a szúnyog. Nem mindig csak szenvedni kell, nem árt a dolgokban meglátni a szépet és a jót. Vicces, hogy ezt pont én mondom, aki egyáltalán nem boldog, sőt sokszor pesszimista vagyok... de valahogy mégis igyekszem mindig a jót látni mindenben. Általában negatív dolgokat mondok, belül mégis a pozitívat várom, vagy... olykor fordítva. Mindennek a pozitív oldalát kell nézni. Múltkor anyummal kb. 20 percet álltunk a vasúti átjárónál és háromszor is meg kellett állnunk. Olyan hülyén van ott megoldva a dolog, hogy 2 autó átment, sorompó, újabb 2 autó, sorompó, újabb sorompó, aztán utána tudtunk átmenni. Anyum ott idegeskedett, pedig nem siettünk sehova, haza tartottunk. Mondtam neki, hogy legalább árnyékban vagyunk és légkondis kocsiban. Amikor előrébb jutottunk, már nem voltunk árnyékban sem, de épp K-popot hallgattunk a telefonomon, ezért mondtam, hogy legalább jó a zene és nem sietünk sehova. Jó, annyira anyum sem idegeskedett, de nevetséges volt a helyzet. Jót szórakoztunk rajta. Néha nehezebb a helyzet. Néha nehezebb a jót megtalálni, de mindenben van jó, így van egyensúly a világban. Amíg van miért köszönetet mondani, sosem szomorkodhatunk. A boldogságnak mindig van forrása, csak meg kell találni kinek mi az. Főleg az olvasóim nem adhatják fel, mert ők érdemlik a legjobbat. Sokat köszönhetek ám nektek. Fontosak vagytok nekem. Mind a hármótok. LOL. Let's move on.

 + INFO: Elkezdtem V appon lefordítgatni a SNUPER videókat. Eddig három kész is van és szép lassan a többivel is elkészülök. Élvezem, mert 1: szeretem a fiúkat, 2: segíthetek másoknak, 3: gyakorolhatom az angolt. Tök jó érzés az is, hogy mivel miután leforítottad, a V app csapata átnézi nagyjából és ők odaírták a Self Cam videókhoz, hogy "Fansubs by Cassie". Kellemes, hogy valahogy odafigyelnek a munkámra. A fordítgatást Self Camokkal fogom kezdeni, aztán jönnek az élő adások. Még kezdő vagyok feliratozás terén és néha kicsit nehéz értelmesen megfogalmazni magyarul, amiket mondanak, de azért remélem élvezhető és tudok segíteni az angulul kevésbé tudó, magyar Swingeknek! [ V Live Open, Self Cam 3. évad: 1. rész, 6. rész ]

Tegnap volt a munkahelyi megbeszélés. Azaz nem is éppen megbeszélés, hanem egyszerűen csak szerződésközés, ügyintézés. Nem éppen úgy ment, ahogy azt vártam. Azt gondoltam, hogy a nő majd tájékoztat pár dologról azért a munkával kapcsolatban. Kérdeztem volna én, csak előtte még egy kavarodás történt, aminek köszönhetően újra változtak a dolgok. Az elejéről kezdve a sztorit, kb. 1-2 órakor aludtam el, egészen addig álmatlanul forgolódtam. A szerelem miatt, oh... LOL, nem... amiatt a tipikus indok miatt nem tudtam aludni, hogy a szervezetem hozzászokott az éjjeli módhoz. Gondolom ezen majdnem mindenki átesik a nyáron. Éjszakákat virraszt át, aztán amikor elkezdődik a korán kelés időszaka, az szenvedéssel jár. A gáz az volt a dologban, hogy 6:30-ra volt állítva az órám. Végülis felkeltem miután legalább 10-szer nyomtam az ébresztőt szundi módba. Oh, és az egy elengedhetetlen információ, hogy Suhyun hangjára keltem, ami segített. Az egyik műsorban, amikor szerepeltek a fiúk, mindegyikük külön mondott valami cuki szöveget ébresztő gyanánt. Persze Suhyun lelkesen, hangosan, szinte kiabálja, hogy "IREONA" ("ébredj fel") többször is, ami annyira imádnivaló. Még jó, hogy energiával feltöltve indul a napom neki köszönhetően. Mondjuk az idegesít, hogy a többiek belenevetnek és csatlakoznak. Nem azért, mert nem szeretem őket, de ha már ez Suhyun "ébresztője", akkor legyen csak az övé, ha a többiek is beleénekelnek, akkor az már inkább SNUPER. Sebaj, ez a hang mindenhogy imádnivaló. Mire magamhoz tértem, fél órám maradt összekészülni. Megijedtem, mert csak akkor tudatosult bennem, hogy 8-kor indulnom kell. Gyorsan felöltöztem, kávéztam, aztán elindultam. Bérletem sem volt, szóval út közben megálltam venni. Akkor még egész jó idő volt reggel, nem volt meleg, szóval nem volt vészes a buszra várni. Visszafelé volt szenvedés. Szerencsére 9-re megérkeztem. Amikor bementem, mondtam a nőnek, hogy miért jöttem, aztán adott egy csomó papírt, hogy az iroda előtti asztalnál üljek le és töltsem ki. Én azt hittem, hogy ott az irodában kell és majd megbeszéljük a dolgokat, de tévedtem. Kitöltöttem a lapokat. Egy csomó hülyeség volt köztük és némelyik annyira hivatalosnak hatott. Az is volt. Ez már egy munkahely. Szinte minden cselekedetemnek következménye van. Annak is, hogy mikor megyek ki vécére. Miközben töltöttem, kijött, hogy elvigye a bizonyítványaimat és lefénymásolja. Valami azonban nem volt nálam, méghozzá a legfontosabb: az érettségim. Úristen, annyira lesüllyedtem, hogy ennyire hülye vagyok, hogy komolyan azt nem hozom el, ami a legfontosabb. Az az egy kell manapság egy munkához... és anélkül bejelenteni se tud. Remek. Ekkora idióta is csak én lehetek. Kérdezte, hogy aznap vissza tudom-e vinni. Felhíavtam anyumat, hátha tud valamit, de nem tudott, így biztos voltam benne, hogy aznap nem tudom visszavinni, mert fogalmam sincs merre van. Miután kitöltöttem a papírokat, megbeszéltük, hogy mivel ők szabadságon vannak a következő héten, csak szeptember 5-én tudom vinni. Először is, esküszöm mindig szabadságon vannak. Legutóbb, mikor oktatásra mentem is szabadságon voltak. Jó egy meló, elfogadnám. Pláne, hogy az irodában ülnek egész nap a gép előtt és amikor bementem is zenét hallgattak. Álommeló lenne nekem, ha már a zene is megengedett. Senki nem innen kezdi azért... csak aki naaagyon befolyásos anyuci-apucival rendelkezik. Emiatt tehát a munkába állásom is tolódni fog. Valószínűleg 6-án már kezdek. Persze majd több kérdést is felteszek neki, amiket nem biztos, hogy tud, de én még annyira se. Kicsit ijesztő azért, hogy bemegyek első nap, konkrétan fogalmam sincs mit kell majd csinálnom és hogyan... vagy hogy hova megyek egyáltalán. Azért persze örülök annak is, hogy pihenhetek még egy hetet. Ha elkezdek melózni, tuti nem fogok már ennyit enni, mint most, szóval ezen a héten még hízok 1-2 kilót. Hazafelé, mint mondtam nagyon melegem volt és egy csomót vártam a buszra, de legalább a zene ott volt nekem. Szerencsémre pont hazaértem a SNUPER élő közvetítésére is, szóval mindenki boldog volt. Főleg én, hogy láthatom a srácaimat. A közvetítés közben egyébként pont a kedvenc NU'EST tagom, Aron is jelentkezett ugyanúgy a V appon, ezért telefonról ment a SNUPER, gépről pedig kb. 20 percben Aron. Legalább Aront értettem is. xD

Mozi [ 8/10 ] Dunaújváros [ 8/11 ] Macipark [ 8/12 ] Tévé [ 8/13 ]

Volt egy hét még augusztus elején, amikor anyum itthon volt. Azon a héten sok kedves élményben volt részem és végre kimozdultam itthonról. 10-én, kedden együtt mentünk el moziba. Itthon ültünk, aztán kitaláltunk, hogy nem is lenne rossz, ha elmennénk. Azonnal lefoglaltam a jegyet az "Amikor kialszik a fény" című horrorfilmre. Itthon elvoltunk, aztán miután elkészültünk nekiindultunk az útnak kocsival. Persze akkor kezdett el szakadni, ami azt jelentette, hogy még lassabb volt a forgalom. A jegyet fél órával a film előtt átt kell venni, azaz 17:45-kor át kellett volna vennünk, de akkor még az autóban ültünk. Amikor megérkeztünk, anyum engem kitett a Lurdy bejáratánál, beszaladtam a magassarkúmban, hogy ne vigyék el előlünk a jegyeket, pontosabban megmaradjon a helyünk. Amikor felértem, elég ideges voltam, mert nagy volt a sor. Annyira hülyeség, hogy a jegyeket és a kaját ugyanott kell megvenni. Emiatt halad mindig olyan lassan a sor. Végül, mikor én következtem, a csaj azt mondta, hogy már törlődtek a foglalások, de megvannak még azok a helyek. Meg is vettem két jegyet a legutolsó sorba. Amint anyum megérkezett, vettünk popcornt és teát, aztán egy kis várakozás után beültünk a terembe. A filmet nagyon élveztem. A mini-spoilerrel annyit elárulok, hogy én akkor ugrottam egyet, amikor a kissrácot behúzza az ágy alá, de amúgy annyira nem volt vészes. Valószínűleg azért, mert én már annyi horrorfilmet láttam, hogy mindig tudom mik történhetnek, amelyeket nagy eséllyel el is találok. A mellettem ülő srác akkorákat ugrott. Aranyos volt. xD Másnap 8 körül keltem, aztán pár óra múlva elindultunk Dunaújvárosba (én a BIGBANG-es dzsekimben). A mamám ott született és nőtt fel. Szeretett volna lemenni még a temetőbe a szüleihez, valamint az egyetlen olyan testvéréhez, akit szerettünk. A többi mind... hát... én nem ítélkezek, de nem a legjobb a kapcsolatuk. Annál a testvérnél, aki már pár éve elhúnyt, sokat nyaraltam és nagyon szerettem én is. Nagyjából egy órát utaztunk, aztán amikor megérkeztünk, én rögtön "találtam" egy cicát. (<<kép) Annyira édes volt! Olyan szelíd és, amikor felvettem, meg simogattam egy darabig, követni is kezdett. Annyira haza szerettem volna hozni, csak ez sajnos nem feltétlenül rajtam múlik és úgy tűnt, hogy nincs ott rossz helye. Általában így a temetőknél adnak enni a cicáknak, a hozzánk közelinél is ez a helyzet. A mostani cicám, Lucifer onnan van. Annyira rossz érzés volt, de végül sikerült elválni a cicustól. Rendbe tettük a sírokat, aztán Dunaújvárosban kocsikáztunk kicsit. Ugyanúgy 1 óra volt az út vissza, majd rendeltünk sushit, amit természetesen egyedül én faltam fel. Még jó, hogy rajtam kívül senki nem szereti a családban. Csütörtökön, azaz 12-én anyummal a Veresegyházi Medveotthonba látogattunk el. (kép>>) Az odaút vicces, fárasztó, hosszú és zavaros volt. A GPS be akart minket rángatni az erdő közepére. Szinte oda se találtunk. Már meg is kellett egyszer állnunk, hogy vécézzek...~ nem szívesen, de megtettem egy pihenőnél. Végül nagy nehezen - el sem hittük -, de odataláltunk. Nem tudom meddig voltunk ott, de elsétálgattunk egy darabig. Beszélgettünk, nézegettük a macikat. Annyira édesek voltak! A medvék mindig aranyosak és ok nélkül biztosan nem bántanak senkit. Akár meg is ölelnék egyet. Olyan jó lenne! Lehetett őket etetni mézzel... csak mézzel... erre a sok hülye ott etette őket almával, meg keksszel, meg mindennel. Sok gyökér! Alma még oké, de keksz? Persze, azt a tartósítószeres sz*rt add neki. Mérgezd csak magad, de az állatokat ne. Anyum hála az égnek rá is szólt egyre, aki kekszet akart neki adni. Voltak a macikon kívül mósomedvék is, nyuszik, farkasok, stb. Amikor a rénszarvas mellett sétáltunk el anyummal, jött egy okos nő a férjével, meg a gyerekeivel. Voltak kis rénszarvasok is, amire mondta a gyerekeinek, hogy "kecske". Anyummal visszatartottuk a röhögést, amíg el nem sétáltunk onnan. Kecske? Komolyan? De még ha nem lett volna kiírva 100-as méretű betűkkel, hogy "rénszarvas". Valamint amikor jöttek, ugyanaz a nő: "milyen érdekes állatok". Jaaa~ nem lát a gyerek minden karácsonyi filmben rénszarvast. Miután végigjártuk a parkot, beültünk enni, ami elég nagy szenvedés volt az elején. Sok volt a hangos, hülye gyerek. Már bocs, de azok voltak és a szüleik sem voltak képesek rájuk szólni. Egyre sz*rabb szülők vannak, akik egy "nem"-et nem mernek odanyögni a gyereknek, pedig ha mindent megenged neki többet árt, mint használ. Sokáig tartott, míg készen lett az étel, de naaagyon finom volt! Hazafelé beugrottunk a Tescoba és vettünk pár dolgot. Többek között egy (eső)kabátot nekem. Végül, szombaton rávettem anyumat, hogy elmenjünk és vegyünk egy új tévét. Egy ideje már voltak jó csatornáink, szóval jól is jött egy új tévé. Mióta megvettük az új tévét, mindig YouTube videókat bambulok rajta. Legtöbbször SNUPER-t és mostanában NU'EST-et, de persze minden más K-pop klipet is, vagy akár showkat. Jó döntés volt megvenni, hasznos számomra.

 + Találkozó Ninával [ 8/19 ] 19-én, pénteken Ninaa Budapesten volt, ezért az életben először sikerült találkoznunk. Ott volt a barátja is. Jól éreztem magam és a bejegyzéséből leszűrve ő is. Megmutatta a PokémonGo-t, amit - vessetek meg -, de nem találtam akkora számnak. Szóba jöttek a zenék, meg úgy minden és Jiyong születésnapját - amit addig olyan szépen figyelmen kívül hagytam - is megemlítette. Thank you! xD A WestEndben ittunk bubisteát. Oh, mennyire hiányzott már! Emellett sétálgattunk, beszélgettünk és még ha nem is csináltunk olyan sok mindent, jól megvoltunk. Még képet is sikerült csinálni a gyönyörű aluljáróban, amit láthattok Ninaa blogján, ha felteszi. :D Jó volt tapasztalni, hogy ez ismét egy olyan internetes ismeretség, ami való életben is működik. Ezért vágok pofán mindenkit, aki azt mondja, hogy az interneten történő ismerkedés nem valós. Én eddig minden netes barátnőmmel a való életben is ugyanúgy kijöttem, mint írásban. Sőt, egyeseknek - köztük nekem is - az interneten könnyebb ismerkedni.

Hamarosan megcsinálom a kihívást, amit Kira indított el és amire aranyos módon meg is hívott, valamint egy újabb bias tag-et is hozok. Addig is élvezzétek ki a maradék nyári szünetet és semmi búslakodás, szomorkodás! Lehet, a következő tanév lesz a legjobb az életetekben, nem tudhatjátok. Bármi megtörténhet. Bármi. Kitartás! Mondanám, hogy ne adjátok fel, de van egy amolyan láncreakció, hogy~ ha valamit igazán szeretnél, kitartasz, ha valamit igazán szeretnél, nem tudod elengedni, akármilyen nehéz, küzdesz érte és el is éred. Kellemes pihit és maradék hétvégét mindenkinek! Továbbra is legyetek kedvesek mindenkihez! (But I know you will, you guys are the best!) Kiseu cassieteddys! ♥

Annyeong everyone! Hogy vagytoook? Én még mindig elég sz*rul, de semmi gond, még mindig magasan tartom a fejem. Rajtam nem fogja meglátni senki, hogy nem vagyok jól. Itt a blogomon sem szeretnék panaszkodni, mert úgy érzem pár emberre hatással vagyok. Többeteknek segíthettem már és nem szeretném hogy itt is azt kelljen látnotok, hogy bloggernimnek milyen keserűségesen borzadályos élete van. Mesélnivalóm viszont van egy pár, úgyhogy inkább térjünk rá arra ahelyett, hogy panaszkodni kezdenék. Mosolyogni fogok rátok, hátha átveszitek ezt a szokást ti is. Ren pedig még mindig perfect, oh my f*cking gooood... ahhh.

Ultimate bias. Ezt a jelzőt eddig senkire nem használtam. Nem is nagyon éltem vele, számomra a bias szó is kicsit furcsa volt. Van egy olyan "betegségem" - vagy minek nevezzem -, hogy én sokszor a felkapott dolgok ellen vagyok. Nem mindig, mert vannak olyan alkalmak, amikor elismerem olyankor is, hogy jó valami, de legtöbbször nagyon zavar, hogy mások ezzel szemben nem kapnak elég figyelmet. Ez most lehet egy banda is, de akár valamilyen öltözködési stílus, eszme, bármi, ami éppen "trendi" és "menő". Például a "bias" szó is számomra olyan volt, mint mondjuk a "swag", "yolo" és társai. Nem voltam oda érte, de most, hogy mégis találtam egy olyan idolt, akit első helyre sorolhatok ilyen szempontból, kénytelen voltam megbarátkozni ezzel a kifejezéssel. A BIGBANG ugye számomra több idoloknál. Rájuk nem igazán tudok ilyen szemmel tekinteni, úgyhogy még Seungrit, vagy Daesungot sem tudom ilyen szempontból kiemelni, pedig ők a kedvenc előadóim. Az ultimate biasom azonban nem más lett, mint... *dobpergés*... Choi Hyunggeun. Húúú~ gondolom ezzel most nem mondtam senkinek semmit... na jó, talán 1-2 embernek. Ő Suhyun a SNUPER-ből, akit mostanában nagyon megkedveltem. Iszonyúan fontos lett számomra, mint idol és mint ember. Egy szerethető, zabálnivaló kis drágaság. Minden alkalommal elmosolyodok és vele nevetek, amikor nevetni látom, vagy akár hallom azt az idióta kacajt. Nagyon szeretném, hogy a SNUPER végre megkapja a jól megérdemelt hírnevet. Én biztosan segítek, ahogy csak tudok. Ők képesek voltak elérni nálam, hogy megint rajongjak valakiért. Szeretem ezt a 6 bolondot és legfőképp Suhyunt, a csapat vokalistáját és legidősebb tagját, az ultimate biasomat. Suhyun állandóan mosolyog és az a mottója, hogy "Először mindig másokra gondolj". Egy igazi imádnivaló ember, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot. Főleg Woosunggal. Egyszerűen odavagyok a barátságukért. Annyira össhangban vannak mindig, hogy le sem tagadhatnák, hogy mind a ketten Mérlegek. Szuperül kijönnek és állandóan mindent egyszerre mondanak. Imádom őket együtt, na. Valamint a drága leader, Taewoong is egyre jobban bias-wreckerkedik itt nekem.

A fenti srácok mellett pedig egy új bandát kedveltem meg, ez pedig nem más, mint a NU'EST. Többször hallottam már felőlük, de eddig nagyjából 3 dalukat hallottam. Nem tudom miért, de ezelőtt nem figyeltem fel rájuk annyira, pedig most újrahallgatva a dalaikat, nagyon hülye voltam! A Face című dalt mindig is imádtam, de eddig valamiért elveszett a feledés homályában. Most megint hallgatgattam a Face-t és a többit. Rájöttem, hogy mekkora hülye voltam egészen eddig, hogy nem merültem el a világukban jobban. Sebaj, ami késik nem múlik. Azt viszont meg kell említenem, hogy a Pledis egy óriási barom állat, amiért nem szentelt rájuk elég figyelmet. Ha egy kicsivel jobban promotálta volna őket, biztos, hogy már a legnagyobb K-pop bandák között lennének, ugyanis a NU'EST nem egy olyan csapat, ami nem lenne erre kiváló "alapanyag". 100%-os dalok, 100%-os MV-k, 100%-os tagok, 100%-os csapatmunka, 100%-os minden. El sem hiszem, hogy ezt hagyták így elúszni. Nem kis potenciál van bennük, de a Pledis elég hülye volt ahhoz, hogy ne tudja ezt kihasználni. A Seventeen debütálásával pedig ez a helyzet csak rosszabbodott. Azért remélem még lesz lehetőségük bizonyítani, bár ez tényleg semmiben nem rajtuk múlik, hanem a hülye cégen. Annak kéne összekapnia magát. Számomra még ennek ellenére sincs semmi akadálya, hogy megkedveljem őket. A napokban showkat is néztem velük és valami eszméletlen, hogy mennyire édes az összes tag. Amikor kísértetházban voltak, egyszerűen imádtam Ren reakcióit... meg amikor Baekhoval a hullámvasúton kellett kirúzsozniuk egymást. Fantasztikus volt! Jót szórakoztam, az biztos. A kedvenceim, azaz biasaim, ugyebár, Ren és Aron. Egyelőre legalábbis, mert nagyon nehéz még döntenem. Mindegyik srác levett a lábamról.

Nem tudom hányan vettétek észre, de egy ideje nem elérhető a Facebook, Twitter és Instagram oldalam. Csak gondoltam bejelentem, hogy ne érjen meglepetésként senkit. Azt hiszem jobb, ha egy időre legalábbis elzárom magamtól a közösségi média néhány formáját. Egy kicsit furcsa úgy ébredni, hogy nincsenek onnan értesítéseim, meg furcsa az is, hogy nem írok ki, vagy posztolok semmit, de egyáltalán nem rossz. Egy kicsit szerintem néha mindenkinek szüksége lenne szünetekre. Természetesen ahogy látjátok nem vagyok 100%-osan elzárva tőle, hiszen a blogom is hozzátartozhat akár, de mégis valamivel kellemesebb anélkül a szenny nélkül tengetni a napjaimat, ami sokszor ott fogad. Legszívesebben a személyes Facebookomat is felfüggeszteném, de ha azon a felületen tudnak elérni az ismerőseim a leginkább, szóval az üzenetek miatt hagyom csak, de erősen gondolkozok annak a felfüggesztésén is. Ha valaki szeretne velem kapcsolatba lépni, akkor itt megteheti. Akár a chatben, a vendégkönyvben, írhat e-mailt is, vagy akár a többi az elérhetőségeimen, amiket az oldalmodulban megtaláltok. Az a baj, hogy nagyon sok olyan dolgot nézek a médián keresztül amit nem kéne és ezzel magamnak okozok állandóan nagyobb és nagyobb fájdalmakat. Mazochista vagyok, gondolom. Mégis most úgy döntöttem, hogy jót fog tenni egy kis pihenés ezek nélkül. A Facebook pedig sajnos még mindig ott van, szóval tájékozódni mindig fogok, csak azt nem használom igazán. Felnézek esetleg ha írnak, vagy jön egy-egy értesítésem, néha-néha fellesek, de ennyi. Jobb lesz nekem így. Még nem tudom meddig (19-e előttig biztos nem). Majd kiderül.

Addig is, amíg nem a közösségi médián lógok, van időm doramát nézni. Többé-kevésbé befejeztem a Goodbye Dear Wife-ot, ami nekem nagyon nem tetszett. A karakterek benne vagy gonoszak voltak, vagy unalmasak. Az egésznek a története is az volt. Nem igazán kötött le. Nem szép dolog ugyan és nem is szoktam ilyet csinálni, de már nem bírtam nézni, szóval beletekergettem az utolsó részbe, hogy mégis megtudjam mi lesz a vége. Ezután pedig végre elkezdhettem egy újat. Először a Pastát akartam elkezdeni, de ahogy láttam az nincs magyar felirattal, szinkronnal viszont igen. Úgy valahogy most nem volt kedvem elkezdeni, meg én doramát az eredeti hangján szeretem élvezni. Egyszer majd azt is megnézem, de most mégis egy másikat választottam. Azt a doramát, aminek a SNUPER énekli a betétdalát - igazából kettő ilyen van, de tegnap az Oh My Venust kezdtem el nézni. Mennyivel másabb, jobb! Még csak a második résznél tartok, de eddig tetszik! So Jisub tökély minden szempontból, már a Master's Sunban imádtam (bár ott jobb volt a haja). Shin Minah nagyon tehetséges színésznő! Igazán összeillenek ketten, még úgy is, hogy a női főszereplő "kövér"... bár ez számomra még mindig érthetetlen. Kicsit gondolom Betty a csúnyalányos beütése lesz a dolognak, ugyanis lefogy, meg minden, de szerintem így is szép, nem értem mi ez a nagy hűhó körülötte. Persze a lényeg, hogy meg legyen elégedve magával. Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat még számomra és előre sajnálom, hogy csak 16 részes. Eddig nem okozott csalódást, már most leköt.

Kivel találkozom a Block B koncerten? Gondolom a legtöbbetekkel igen. Mondjuk még abban sem vagyok biztos, hogy én megyek. Nagyon szeretnék, de pénz kérdése is, ugye, a másik pedig a munka. Akkor már 100%, hogy dolgozni fogok és ott nem úgy megy, hogy csak úgy bármikor bármerre. Azért remélem tudok majd menni, mert eddig még nem jött olyan K-pop banda Budapestre, akikért oda is voltam. A Block B-nek sem vagyok a legnagyobb rajongója, de szeretem a srácokat, mert eszméletlen nagy formák és tehetségek, a dalaik pedig egytől-egyig zseniálisak. Örülök, hogy megtisztelik majd októberben a jelenlétükkel kis országunkat. Szuper szülinapi ajándék lesz! Amikor megtudtam, hogy jönnek, sikítottam... annyira édesen mondták a Budapestet... ráadásul a második helyen, London után. Köszönettel tartozom azoknak, akik részt vettek a MyMusicTaste-s kampányban, én ugyanis végig szkeptikusan álltam a dologhoz. Én is csatlakoztam már valamikor, de nem nagyon figyeltem erre oda. Minden kpopper nevében, köszönöm azoknak, akik küzdöttek ezért! Ha hiszel benne, akkor küzdesz érte és akkor el is éred, hiszen semmi sem lehetetlen. Hehe.

Először is...
Még sok-sok boldog születésnapot a mamámnak! ♥ { 0809 }
Hétfőn anyummal elmentünk vásárolgatni. Vettünk tortát és ajándékot a mamámnak, aztán este megünnepeltük a születésnapját hárman. Pezsgőztünk és beszélgettünk.

Az oktatások végeztével az orvost kellett már csak letudnom. Tegnap, azaz 8. hó 9-én, kedden 10-re kellett mennem... tök jól jött így össze~ hehe. Reggel csináltam kávét! Bizooony! Ha ezt Lilith és Elisha olvasná, szerintem tuti szakadnának, mert tisztában vannak vele, mennyire ügyesen csinálom. Persze szarkasztikusan ügyesen. xD Viszont hétfőn, amikor ajándékot vettünk a mamámnak, vettünk egy új kávéfőzőt is, amivel már nekem is megy a kávékészítés. Kicsit vízízű lett, mert kevesebb kávét tettem bele, de a mai nagyon jó sikerült. Egy kis beszélgetés után elindultunk. Anyum elvitt kocsival, aztán meg is várt a rendelő várótermében. A doktornő nagyon kedves és szimpatikus volt. Leginkább csak kérdezgetett, hogy volt-e műtétem, ilyen-olyan betegségem, vagy esetleg van-e. Ilyen volt a nagyrésze, miközben el is beszélgettünk. Más nem volt ott, szóval nem tartottam fel senkit. Megmérte a vérnyomásom, pulzusom, aztán látásvizsgálat következett. Két papírt kaptam, aztán végeztem is. Arra figyeltem fel, hogy szinte végig nemmel feleltem. Nekem tényleg semmi komolyabb bajom nem volt soha. Oké, azon kívül, hogy majdnem megfulladtam kiskoromban az orrmandulám miatt, meg azon kívül, hogy allergiás vagyok, nem nagyon vannak komolyabb betegségeim. Legalábbis nem tudok róluk. Ezután anyummal beültünk a KFC-be, ahol szokásos módon ittunk egy-egy Mojitót, majd hazajöttünk. Itthon elég sz*ul éreztem magam, sokat sírtam és akkor döntöttem el, hogy nem fog ártani ha egy ideig nem leszek elérhető pár helyen... pontosabban én nem érek el különféle tartalmakat. Délután viszont hívtak a cégtől. Megbeszéltem a nővel, hogy mik a további teendőim, ugyanis pont végeztem az orvosnál is, szóval már csak az volt hátra, hogy felkeressem őt, de megelőzött. Kérdezte, hogy mikor tudnék bemenni, hogy megírjuk a szerződést és megbeszélünk mindent. Mivel a szerződés után már rögtön munkába kell állni, én pedig még szeretném kiélvezni legalább ezt a nyarat, ugyanis több ilyen már nem lesz, abban állapodtunk meg, hogy augusztus 26-án, pénteken megyek be 9 órára. Elvileg 11-kor végzek majd. Nem tudom mi fog 2 óráig tartani, de annyit tudok, hogy megbeszélés lesz, szerződéskötés, valamint kapok egy kártyát és azt is el kell intézni. Végül úgy lett megbeszélve a dolog, hogy habár 26-án meglesz minden, de szeptember 1-jén állok majd munkába. Izgulok és kicsit félek, de ez természetes. Egyelőre igyekszem kiélvezni ezt a pár hetet, ugyanis míg az iskolások sírnak, hogy mindjárt jön a suli - jaj de rossz lehet -, nekem több nyári szünetem nem lesz az életben.

Erre a hétre meg is vannak a terveim, ha már a nyári szünetről és annak kihasználásáról van szó. Kihasználása? Haha, persze. Ránézek a teendőim listájára az oldalmodulban és annyira szépen "pipátlan" az egész. xD Semmit nem csináltam, csak itthon ültem egész szünetben, de nem panaszkodom, ugyanis ezután nem biztos, hogy tudok majd ennyit "semmit csinálni". (Jaj de Hungarian volt ez a mondat.) Ezen a héten anyum szabadságon van, én meg kihasználom ezt, hogy végre elmenjünk valahova. Hétfőn együtt vásároltunk, kedden elvitt a dokihoz és együtt KFC-ztünk, ma pedig moziba fogunk menni este 18:15-re. Az "Amikor kialszik a fény" című horrot fogjuk megnézni. Elvileg jó film, én jókat hallottam róla. Pont a napokban akartam megnézni neten, ugyanis nem gondoltam, hogy lesz rá alkalmam moziban, de mivel mindegyik csak kamerás minőségben volt fent, ugy nem volt kedvem hozzá. Örülök, hogy nem tettem, mert ma este együtt fogjuk megnézni anyummal és ez tök szuper! Régen voltunk már együtt moziban, pedig kiskoromban sokat jártunk együtt a Lurdyba mozizni. Most is oda megyünk. Holnap leutazunk Dunaújvárosba, mert a mamám már régóta kérleli anyumat, hogy vigye le. Most eljött ez a pillanat is. Sokat voltam már ott is, mert a mamámnak az a szülővárosa... vagy faluja, mert akkor még falu volt, és Dunapentele, majd Sztálinváros, végül megkapta a mostani nevét. Sokat nyaraltam lent gyerekkoromban a mamám testvérénél. Sajnos pár éve elhúnyt, pedig csodálatos ember volt, csak a halál nem eszerint válogat. Holnap elmegyünk ott a temetőbe és még gondolom máshova is, de ha esetleg nem, nekem az is megfelel. Szeretek utazgatni és élvezni fogom, hogy kimozdulok végre itthonról. Pénteken pedig lehet, hogy elmegyünk a Maciparkba... vagyis a Veresegyházi Medveotthonba, szintén anyummal. Ez még nem 100%, de én nagyon szeretném ha összejönne, ami gondolom egyik olvasómat sem lepi meg. Imádom a medvéket és szerintem már többször voltam ott, de hogy tudnám megunni a drágáimat? Sehogy!

Erre a hétre ezek a terveim, a továbbiakban pedig valószínűleg leginkább itthon leszek és egy életre kipihenem magam, hogy aztán elkezdődhessen a felnőtt életem és minden azzal járó negatívum és... pozitívum, ha van. További kellemes nyári szünetet és nyarat kívánok! Remélem nektek szuperül és izgalmasan telt az eddigi része, vagy legalább egy jót tudtatok pihenni! Legyetek kellően rosszak, de mégis a legjobbak, ahogy mindig! Kiseu~!

Mielőtt elkezdenétek olvasni a 10 napos kihívást, muszáj meglesnetek ezt a videót. Az A.KOR Ahn Jiyoungja, azaz a csapat leadere nyűgözött le mindenkit az I Can See Your Voice-ban. Annyira csodálatos hangja van, hogy még a hideg is kirázott miközben hallgattam. Megérdemli a figyelmet, mert nem mindennapi tehetség! Nem véletlenül hangoztatom állandóan, hogy a tehetség nem hívnévtől függ!

10 napos kihívás

 - 1. nap (Min gondolkodsz ebben a pillanatban?) - 2. nap (Egy dzsinn ad 5 kívánságot, mit kívánsz?) - 3. nap (Szeret / Nem szeret lista) - 4. nap (Kedvenc idézet) - 5. nap (Gondolatok életről és halálról)

6. Kedvenc emlék?
Nagyon sok van, nem tudnék egyet kiemelni. A legjobbak azok, amikor még minden rendben volt. A 12. oszály körüli időszak volt a legjobb az eddigi életemben a sok fájdalom ellenére is, mert akármekkora fájdalmat okoz Ő, boldogságot is, ráadásul akkor voltak mellettem igazán az emberek. Akkor mindenkivel jóban voltam és sok-sok szuper emlékre tettem szert a barátaimmal. Most hirtelen az jut eszembe, amikor a 19. születésnapom alkalmával elmentünk a Horror Hotelbe és ott a Fürész témájú szobából kellett kijutnunk. Akkor lehettem talán a legboldogabb, ahogy körülvettek a számomra legfontosabb emberek (minusone). Akkor senkinek nem volt más fontosabb, minthogy az én születésnapomon megjelenjen és velem ünnepeljen. Ugyanez a 18. születésnapom, a limuzinozás a szeretteimmel, nagyjából ugyanazokkal az emberekkel. Amikor lenn voltunk a Balatonon Yuna dongsaenggel, aztán Sabine dongsaenggel. A sok megunhatatlan, véget nem érő beszélgetés Mimivel. A Mayvilles szerepjátékozások, az emberek akiket ott megismertem: Jayna, Hachi. Az a sok ottalvás Elishánál, amikor rendeltük a pizzákat, órákat tököltünk mire kiválasztottunk egy horrorfilmet, de végül úgyis végigbeszélgettük az egészet. Az együtt ivások, amikor egyszer nála voltunk és véletlenül hozzám rendeltük a pizzát. Az a csodás emlék, amikor Lilithtel elmentünk a Cat Caféba, aztán a nyár közepén eleredt az eső, mi pedig elmondhatatlanul élveztük. A Deákon még be is ugrottunk abba a lábáztató medencébe, holott nem szabadott. Amikor Lilith itt aludt, napokat, heteket töltött itt, amikor állandóan egymást szívattuk a másik szerelmével. A bubisteázások. A banda Katievel, Lisával és Karennel, amikor 4-en elválaszthatatlanok voltunk. Mindannyian különbözőek, de mégis a legjobbak voltunk együtt. A környezetgyakorlat órák a bolondos osztályfőnökünkkel. Amikor Katie kisminkelt, Lisa meghallgatott, Karennel a Starbucksos hagyomány. Ahogy mindegyikük támogatott és mellettem állt, ahogy csak tudott. Amikor anyummal Győrben egy 4 csillagos hotelban tölthettünk el pár napot és együtt fel is ültünk egy hullámvasútra. Az olvasóim, amikor írnak nekem és megköszönik, hogy segítek nekik, az külön mindegyik egy jó emlék. Sorolhatnám még tovább mennyi embernek vagyok hálás, hogy megszépítették az eddigi életemet, de sosem érnék a végére. Ha bármelyik volt barátnőm azt hiszi én ezeket elfelejtettem, nagyot téved. Ha bármelyikük azt hiszi haragszom rájuk és őket okolom, nagyot tévednek. Még mindig a legnagyobb értékként örzöm ezeket az emlékeket a szívemben, és ez így is marad örökre. Köszönök nekik mindent!

Sziasztok! Egy olyan jó kis fontos, jelentős bejegyzést terveztem, aminek tényleg van értelme is, de annyira nem tudok haladni most olyan dolgokkal, amikkel kapcsolatban gondolkozni kell. Teljesen le vagyok terhelve lelkileg. Nem vagyok a legjobb passzban mostanában sem lelkileg, sem testileg. Nem tudom mi van velem. Biztos csak a szokásos mélypont. Bár, ami azt illeti ez most kicsit többnek tűnik. Egy jó ideig sikerült kizárni a negatív gondolatokat, de megint utat törtek maguknak. Megint megtudtam pár új infót és a régiek is újra a fejembe égették magukat. Nem vagyok a toppon, na, de amíg öngyilkos nem leszek, senki nem veszi majd komolyan úgy sem, tehát nincs értelme a számat tépni. Sebaj, mosolygok amíg tehetem. Eddig is a mosoly mögé rejtettem mindent, ezután sem lesz másképp. Most elmesélem az oktatásokat és anyum névnapját nagy vonalakban... valamint a bejegyzés végén egy jól megszokott kis teszt is vár rátok. Mindenki kész? [...] Hangosabban! [...] Hoooooooooo~

Oktatások. Felvettek a reptéri check-in-es melóra... ám az élet nem olyan egyszerű, hogy rögtön kezdhessek is. Végig kellett csinálnom 3 oktatást, ezekből vizsgát kellett tennem... valamint az orvosi papírok elintézése még mindig várat magára. Az első oktatásom július 22-én, pénteken volt. 7 órát vett igénybe az egész, 2 féle oktatással és pár szünettel együtt. Amikor megláttam a hét órát, azt hittem dobok egy hátast, pedig a suliban sokkal többet is kibírtam már... például 11-et. Gondolom ennyire elszoktam tőle, hogy ilyen sok órán üljek. 10-re kellett menni, de persze sikerült elkésnem. Olyan durva, mert mindig amikor késésben vagyok, az ájulás határán vagyok állandóan, hogy mennyit fogok késni, de végül mivel gyorsan sétálok, általában maximum 10 percet szoktam. A Google térkép szerint nagyjából fél óra az út oda, ezért én elindultam 9:20 körül, de mégis késtem 10 percet. Annyira nem akart jönni egyik busz sem. Mondjuk amikor leszáll az ember a 200E-ről, utána elég sokat kell befelé sétálnia, plusz a portán is várni kell rá, hogy kapjunk a belépéshez szükséges kártyát. 10 perc késéssel végül megérkeztem. Szerencsém volt abból a szempontból, hogy az oktató pont nem volt benn a teremben, amikor megérkeztem, így megkérdeztem a már bent ülő emberektől, hogy jó helyen járok-e, majd a pozitív megerősítést követően lecsüccsentem a második sor legkülső székére. Ezután megérkezett a férfi is, aki az oktatást vezette le. Szimpatikus volt. A veszélyforrásokról szólt az egész előadás, hogy mire kell odafigyelni, mik történhetnek. Voltak képek, hogy miket szedtek már el a reptéren emberektől és volt köztük bizony bomba is. Nagyon kis bíztató a dolog. Én azonban nem félek. Minden munka veszélyes bizonyos értelemben és az ember nem élheti le rettegve az életét. Az első nagyjából 3 órás volt összesen, aztán az utolsó 15 percben közli a tanár, hogy megírjuk most a vizsgát belőle. Egyáltalán nem voltam felkészülve rá. Meg is lepődtem. Abból az anyagból, amit órán vettünk, írtunk is azonnal. Oké, voltak ott olyanok, akik már rég ott dolgoztak, mert ugye ilyen oktatáson majd újra és újra részt kell vennem nekem is, ha ott dolgozok majd. Ezeket a szabályokat változtatják is, meg egyébként sem árt soha újravenni őket. Kíváncsi leszek milyen lesz maga a munka és sikerül-e majd levetkőzni magamról a megfelelési kényszert, ami egy bizonyos szinten még mindig megvan, sajnos. Emellett sikerül-e valamennyire megnyílnom, ugyanis azt vettem észre, hogy az emberek rögtön bunkónak és beképzeltnek hisznek, valamit azt gondolják, hogy lenézem őket, csak mert nem beszélek sokat, valamint nem nyílok meg nekik. Nem tudom milyen hülye felfogás ez, de sajnos így gondolják az emberek, aztán utána már adok is rá okot. Így megy ez. Ez viszont már nem az iskola, itt komolyabb lesz minden. Már csak olyan szempontból is, amiket elmondtak, hogy mennyi mindenért felelünk ott és milyen következményei lehetnek egy kisebb hibának is. Bevallom, megijesztett, de mindent el fogok követni azért, hogy minél jobban végezzem a munkámat! A teszt, amit akkor írtunk azonban egyáltalán nem volt komoly. A jegyzetet lehetett használni, a telefont is, valamint a férfi elmondta a válaszokat is dióhéjban. Rendes volt nagyon. Ő is tudta, hogy nem ezen kéne, hogy múljanak a dolgok. Akik már ott dolgoztak, nyilván sokszor hallották, de az újak még nem. Ezért is segített. Az óra elejefelé egyébként ki is szúrt magnak, mert én annyira bátran tartottam vele a szemkontaktust, míg ő beszélt. Meg is lepődtem egyrészt magamon, hogy képes voltam szemkontaktust tartani, másrészt a kérdésén. Nem volt egy nehéz kérdés, csak olyan hirtelen és vártatlanul jött, hogy 1-2 másodpercig szótlanul ültem, majd válaszoltam a kérdésére, hogy milyen munkakörben fogok dolgozni. Mondtam is neki, hogy hirtelen jött a kérdése, aztán mosolyogtunk rajta egyet. Azután egy kisebb szünet következett, végül egy új oktató sétált be. A második részén az oktatásnak a tűzvédelmi, balesetvédelmi dolgokat vettük át. Őszintén szólva, a második rész sokkal gyorsabban telt el és érdekesebb volt egy fokkal. A második oktató is szimpatikus volt és jófej. Nem értek ezekhez annyira, de valamiféle arab neve volt és a beszédén, meg az akcentusán is hallatszódott, hogy nem teljesen magyar, de kinézetre nem volt sötétebb bőrű. Talán az arcán látszódott kicsit. Kedves volt és mindig mondta, hogy mit kell írni, mi lesz benne az óra végén lévő dolgozatban / vizsgában, mert abból is írtunk. Fotózni is lehetett telefonnal a diákat. Én is fotóztam kétszer a táblákat, például a veszélyeket jelző táblákat, az utasítást adókat, stb. Nem hiszem, hogy nem tudtam volna fejből, de ha már lehetett használni a telefont is, akkor miért ne egyszerűsítsem meg a saját helyzetemet? Az egyik szünetben pont a veszélyt jelzőtáblákon hagyta a vetítőt. Mondtam, hogy sokáig néztem én ezeket még a környezetvédelmis szakon. Beszéltünk róla pár szót. Megkérdezte, hogy mit végeztem utána, valamint még beszéltünk egy-két dologról. Nagyon szimpatikus lett és örülnék neki, hogy ha ő lenne a felügyelő mellettem a próbaidőszakom alatt... bár nem hiszem, hogy az ő feladatai közé tartozna az ilyen. Mikor megírtam a vizsgalapot, odaadtam az oktatónak és mondtam, hogy hááát nem tudom milyen lett. Átlapozta, aztán bátorítóan és kedvesen, mosolyogva bólintott egyet, miszerint sikerült és ügyes...en "puskáztam". Egyébként én azt sem mondanám, mert néhány tábla pontos meghatározását néztem a telefonomból, azon kívül mindent a fejemből írtam. Aznap még el kellett volna mennem orvosi beutalóért, de a cipőm megint kitörte a lábamat és csak arra koncentráltam, hogy érjek haza, teljesen kiment a fejemből.

A második oktatás elméletileg 5 és fél órás volt, de hamarabb végeztünk, mégis hosszabbnak tűnt, mint az előző 7 óra egyben. Július 27-én, szerdán is 10-re kellett menni. Direkt előbb indultam el, szóval nem voltam késésben. Nem is késtem el. Mivel első alkalommal elfelejtettem orvosi beutalót kérni, aznap azt is elintéztem, aztán beültem az egyik hátsósorban lévő székbe. Egy fiatal nő tartotta az oktatást. Biztos vagyok benne, hogy még nem volt 30 éves. Akkor nem volt kivetítő és kevesebben is voltunk jóval. Kaptunk egy kis füzetecskét, amiben minden benne volt. A csomagolásokról volt szó, vagyis hogy a veszélyes anyagokat hogyan csomagoljuk, valamit hogyan szállítjuk, milyen feltételekkel, milyen gépeken. A veszélyes anyagokat milyen jelzésekkel kell ellátni, stb. Szerencsére hamarabb végeztünk, mint ami ki volt írva. Nagyjából 2-kor már haza is indultam a vizsga megírása után. Azt hittem arra is, hogy nagyon rosszul sikerült, de ott ki is javította a nő és csak 5 hibám lett. Ezzel le is tudtam az oktatásokat és a hirtelen jött "vizsgákat" is, melyekhez a jegyzeteket lehetett használni. Miylen jó is lett volna, ha mindenhol így lett volna eddig is. Azt hiszem könnyebb lett volna az élet. :D Most el kell intéznem az orvost, aztán írni egy e-mailt annak a nőnek, aki interjúztatott is, hogy végeztem és mik a további teendőim.

Névnap. Anyumnak a napokban volt a névnapja, ezért aznap összeültünk és beszélgettünk. Mondtam neki, hogy az én ajándékom az, hogy elmegyünk aznap vásárolni és bármit választhat 20ezer forintig... mert nagyjából annyim volt készpénzben. El is mentünk először a Tescoba vásárolni, ugyanis másnap terveztük, hogy grillezünk. Bevásároltunk, ráadásul a könyveket is megnéztük. Ott megláttuk a színezőket és az egyikre az volt írva, hogy stresszoldó színező, rögtön mondta, hogy ilyet vesz nekem. Végül nem olyat vettünk, de választottunk kettőt. Az egyikben szép figurák vannak és állatok, a másik pedig csak cicás, ami egy cicabolondnak, mint én, ideális. Miután bevásároltunk, hazavittük a cuccokat, majd elindultuk Vecsésre a KFC-be, ahol meghívtam egy Mojitora. Ott mindig jókat szoktunk beszélgetni és ez akkor sem volt másképp, de legfőképp mégis csak ültünk szótlanul és bámultunki ki a fejünkből. Egyszer csak elindult Pharrelltől a Happy, én meg ott énekelgettem. Megjegyeztem, hogy "aki ezt énekli, az Jiyong példaképe", mire anyum azt válaszolta, hogy tudja, mert már mondtam és mutattam is. Meglepett vele. Oké, asszem megállapíthattam, hogy többet beszélek Jiyongról, mint amennyire nekem az feltűnik. Ciki. Miután megittuk a Mojitokat, bementünk az ottani Tescoba is. Az előzőben anyum kinézett magának egy medencét, amit egészen kedvező áron meg lehetett venni, de addig húztuk, míg fizettünk, aztán végül ott nem vettük meg. Mondtam, hogy azt kapja névnapjára, ezért ott a vecsési Tescoban meg is vettem neki. Este pedig a legjobb barátnőjével elmentek egy koncertre.

Másnap reggel ugyan dolgoznia kellett menni, de szerencsére csak délig volt bent. Egész délelőtt színeztem és ez egy új hobbimmá vált. Nagyon élvezem és tényleg megnyugtat. Minden a kreativitásomra van bízva és olyan színű lesz, amilyennek elképzelem. Már előre látom, hogy lesz egy rózsaszín macskám. Hehe. Amikor anyum hazaért, megcsinálta a kaját. A készítést én végigaludtam, mert nagyon korán keltem aznap, úgy 5-6 körül. Mostanában nagyon rosszul alszom. Fel-fel kelek éjjelenként és nehezen alszom el, mégis korán ébredek fel. Nem tudom miért van ez, de talán köze lehet hozzá a nem éppen pozitív lelkiállapotom is. Mostanában rendszeresen álmodom Jiyonggal és mindegyik megvisel, még ha nem is történnek benne nagyobb dolgok. Délután azonban legalább tudtam aludni 1 órát, majd amikor felkeltem, ettünk, koccintottunk anyumra, aztán folytattuk a napot, ahogy eddig.

A napokban Black Violin meghívott egy ilyen kisebb tages, kitöltős, izére... hmm... nem is értem hogyan lettem én blogger ilyen "fejlett" kommunikációs- és fogalmazókészséggel. xD Szóval egy ilyen általam csak tesztként emlegetett kitöltősdire. 11... bocsánat, 10+1 kérdés van, amit örömmel választolgatok. Lehetne jóval több is, ugyanis pont ilyeneket terveztem most. Ideálisak az ilyenek ihlethiány közepette. A következő bejegyzésemben egy 100 kérdéses teszt lesz, valószínűleg. Most pedig Black Violinnak szeretném megköszönni a meghívást! Lássunk neki...

01. Van háziállatod? Van hát. Állatok nélkül el sem tudnám képzelni az életemet. Ebben a menüpontban olvashattok a drágáimról.
02. Nevezz meg három dolgot, ami a közeledben van épp! Színes ceruzák, egy üveg soju és egy Mike Wazowski plüss.
03. Milyen most az időjárás? Vihar van. Zuhog az eső, villámlik, dörög az ég.
04. Mikor kelsz fel reggel? Mostanában elég korán. Nem tudok jól aludni.
05. Mi az a film, amit utoljára láttál? Feketék fehéren. Tegnap ment a tévében és anyummal megnéztük.
06. Mi a csengőhangod? Michi Go, de teljesen mindegy, mert 24/7 le vagyok némítva (azt hiszem az a tipikus "minek van telefonja" ember vagyok - nem mintha annyian hívnának)
07. Voltál már külföldön? Igen, szerencsére. Angilában, Skóciában, Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, Görögországban, valamint még pár helyen átutazóként. Az egyik életcélom, hogy minél több helyre eljussak, szóval még megyek is sok-sok helyre majd.
08. Hol szoktál élelmiszert vásárolni? Én egyedül nem nagyon vásárolgatok így, de mivel a Penny van hozzánk közel, oda szoktunk menni anyumékkal, valamint Tesco, néha Auchan. De egyébként ami éppen útba esik, ha épp megkívánok valamit.
09. Hány testvéred van? 5 + 9 - 14 = nincs... csak féltestvéreim vannak, akiket nem ismerek.
10. Asztali géped vagy laptopod van? Egy gyönyörű Asus laptopom. Mondjuk már nem ártana neki egy tisztítás.
+1. Fested a hajad? Nem. Egyszer volt melíros, valamint később egy alkalommal szinezőt használtam, de ennyi. Nem szeretném már fiatalon tönkretenni a hajam. Jó ez így nekem.

I wanna love you ~ That’s it baby, but where are you? ~ Oh I was listening to a song then I cried so hard ~ Cried endlessly ‘cause it sounded like my story ~ I had a drink and then I cried so hard ~ Because I remembered the past, oh baby ~ I was eating then I cried so hard ~ Because I thought of you, I couldn’t swallow ~ Because I thought of you, I couldn’t sleep ~ I’m crying because...

#SAVESTELLAR - Kérek mindenkit, hogy egy pillanatra szakadjatok le az oppáitokról és adjatok egy esélyt a lányoknak. Talán ez az utolsó esélyük, hogy megismerjék őket még többen, különben még az is lehet, hogy feloszlanak. Nem nagy dolog megnézni és megosztani ezt a videót. Hátha megfog majd valakit. Én nem vagyok a rajongójuk (még(?)), de van pár daluk, mint például ez, ami igazán megtetszett. Bevallom, a Vibrato című dalukkal, vagyis inkább a klipjükkel nálam kicsit kiverték a biztosítékot, de az csak egy comeback volt a többi mellett. Tehetségesek és nagyon remélem, hogy nem kell majd feloszlania a bandának és, hogy ezután nem szexualitással akarják majd eladni őket. Jobbat és sok szeretetet érdemelnének!

Heeeyyy everyone! Ki hogy van ilyen sok idő után? Nem fogok mártírkodni, de nem úgy tűnik, mintha annyira megviselt volna bárkit is a hiányom. Ez nem baj, nem nagy dolog és nem is várhatom el az emberektől, hogy foglalkozzanak velem, ha nem akarnak, csak az a gond, hogy így még írni sincs kedvem annyira. Vagyis kedvem az van és igazából elsősorban azért írok mert én szeretek, de nagyon jó érzés tud lenni, ha tudom, hogy meghallgatnak, támogatnak és itt vannak velem. Oké, nem számít, kihisztiztem magam, lépjünk túl... úgyis bele fogok törődni, ahogy eddig is tettem. Mindenesetre tényleg elég rég voltam már itt. Szinte látom, ahogy a blogomon fújja a szél az ördögszekereket és tücsökciripelés hallatszik. Habár annak is meg lenne a hangulata, de mégis jobb, amikor van valami új olvasnivaló, amely egyeseknek segít, támaszt nyújt, egyeseket megmosolyogtat, felvidít, másokat feldühít, vagy felháborodás tárgyává válhat. Nem így van? Ki mit lát a blogomban. Nekem nem számít ki miért van itt. Azt mindenki csak maga tudja, hogy miért jár fel és ha ez megéri neki, akkor már rossz úton biztos nem járok.

First of all, megjelent a SNUPER új dala, klipje, albuma már egy ideje, ami annyira fantasztikus lett, hoooogy nagyon. Hehe. Megnyitott ugyebár a SNUPER fanoldalunk, ahol ezt megosztottuk, de ott nem adhattam ki magamból annyira az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Legalábbis írásban nem (mert reakció videót csináltam róla). Na tehát, imádom! Nem mondom, hogy ez a kedvenc dalom tőlük, de ezúttal sem okoztak csalódást! Ez az oldal az egyik oka annak, hogy ide nem írtam, ám a nem a legfőbb. Most inkább arra koncentráltam, mert még új és nem szeretném, ha már kezdetben alhanyagolnám az oldalt. Imádom a fiúkat és örömmel szerkesztem Hana társaságában. Jó érzés, hogy ezzel is tudjuk támogatni a fiúkat. Az első videón megtekinthetitek az új videoklipet, ha valaki esetleg még nem látta volna. A második videón az egész single album meghallgatható. Valamint ide kattintva megnézhetitek a reakció videómat az MV-ről "angolul".

Két fő oka van annak, hogy nem voltam... már az ihlethiányon, lustaságon, meg egyebeken kívül. Az egyik ok, hogy a Twitteren lógok már egy jó ideje. (Hol is kezdjem?) Nos... a Twitteremen is már leginkább a SNUPER a téma. Nagyon szeretem őket és elmondhatatlanul hálás vagyok nekik. Ezelőtt úgy igazán sosem éreztem, hogy milyen is rajongani egy K-pop csapatért. A BIGBANG-ért sem rajongok, de ezt mondtam már. A SNUPER tényleg elfeledteti velem a fájdalmamat, miközben velük foglalkozom és azzal, hogy mennyire édes ember mindegyik. A másik "társaság" akiknek hálás vagyok, azok a Swingek, azaz a SNUPER rajongók. Ahogy a rajongással voltam, eddig egy rajongói táborban sem éreztem igazán otthon magam valamiért, de itt most amikor azt mondom úgy érzem mellettem vannak, akkor úgy is értem. Napi szinten beszélgetünk, hülyéskedünk és persze a fiúkkal foglalkozunk. Nem mondanám, hogy a barátaim, vagy valami, de talán jobb is. Aki egyszer a barátom lesz, azt eltaszítom magamtól, szóval addig jó, amíg nem kerül hozzám közelebb senki. Velük mindig képes vagyok egy jót hülyéskedni és jól érzem magam köztük. Végre megint úgy érezhetem, hogy tartozok valahova és nem vagyok egyedül. Márpedig ilyet rég éreztem. Ezért is vagyok fenn Twitteren annyit. Ott vannak azok az emberek, akikkel foglalkozni szeretnék.

Tényleg nem szoktam ilyet mondani rá, de nem tudok nem mosolyogni, ha erre a gifre nézek.

Legutóbb az állásinterjúm után jelentkeztem. Elmeséltem nektek, hogy milyen volt. Legalábbis, hogy én milyennek láttam. Páran már tudhatják, hogy mi lett annak az eredménye, de majd később írok róla. Előbb vegyük sorjában a dolgokat. A tévé... nos igen. Elég nagy tévéző lett belőlem és ez a másik oka annak, hogy nem írtam. Múlt hét kedden, azaz 12-én kijöttek a T-Home-tól és bütyköltek itt valamit. Mivel lejárt a 2 éves szerződés az előző csomagra, így váltottunk egy sokkal kedvezőbbre. Eddig szinte egyáltalán nem tévéztünk. Nem volt sok csatorna és nem is igényeltük. Most azonban, hogy váltottunk, sokkal több van és egy csomó érdekes is van köztük. Eddig leginkább csak neteztem és be se kapcsoltam a tévét egész nap, csak lefekvés előtt, mert - lehet rossz szokás, de - tévére tudok elaludni. Eddig mindig South Parkra, meg Spongyabobra aludtam el, ami a Comedyn ment. Csak azt néztük, ha tévéztünk, vagy esetleg a LifeNetworkön a Rejtélyes történeteket este. Most ehhez a csomaghoz gyorsabb internet is járt. Elvileg 10-szer gyorsabb, ami tök jó, csak nagyon sokszor tapasztalom, hogy a telefonomon nem tölt be rendesen, valamint ennek már nem BIGBANG a neve, így nem valami szimpatikus. A kódot sem tudom hozzá fejből, ami nagyon idegesít, szóval amint lehet, visszavariálom úgy, ahogy nekem megfelel. Az viszont durva, hogy ez a csomag olcsóbb, pedig sokkal kedvezőbb. Visszatérve azonban a tévére, nos végre nem csak éjszaka 1-kor tudok Spongyabobot nézni, mert van Nickelodeon és azt hiszem a Coolon, meg talán az RTL+-on is szokott menni. Jó, van olyan csatorna, ami eddig is volt, de eddig eszembe sem jutott nézelődni és tévézni. Most még jobban benyanyásodtam, de nem érdekel, még kiélvezem ezt a kis időt, amikor azt csinálok, amit akarok. Végre van ID Xtra is, amit Elishánál néztem mindig, általában azon lógok. Nagyon érdekes igazából megtörtént, nyomozós műsorok mennek rajta~ valamint a Mónika shown szoktam nevetni, jókat tudok szórakozni rajta. Na és a Nickelodeon. Amikor még Lilithtel barátok voltunk, még a K-pop korszak előtt, vagy 4 éve... úristen de durva... na szóval akkor hatalmas Big Time Rush rajongók voltunk és mindig arra vágytam, hogy legyen nekem is Nickelodeonom, hogy nézhessem. Sajnos csak most jutottam el idáig, de jobb későn, mint soha. Jamest meglátva, még mindig képes vagyok sikitozni, meg olvadozni. Naja, emellett ha valamire rábukkanok, megnézem. Eddig nem tudtam mit nézzek, mert kevés adó volt... és... most sem tudom mit nézzek, mert annyi adó van. Hehe~ az utóbbi mégis csak jobb... csak netezési / blogolási szempontból nem tudom mennyire.

Az állásinterjún, ami július 7-én volt, azt mondták, hogy egy héten belül visszajeleznek, hogy megkaptam-e a munkát. Szerdáig vártam, anyummal pont emlegettük már, amikor megkaptam az e-mailt, hogy felvettek. Különösebben nem szeretnék róla beszélni. Anyum állandóan mondja, hogy ez nagyban az én érdemem, mert - nem így fogalmazva ugyan, de - sz*rból sehogy nem lehet várat építeni. Pete is annyira édes, b*sszus. Anyumnak állandóan lelkesedik, hogy majd milyen lehetőségeim lesznek, meg majd utazgathatok, meg mire vihetem még. Esküszöm lelkesebb az én jövőmet illetően bármelyikünknél, de ez nagyon jól esik nekem. Nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen ő szerezte nekem a munkát és még ennyire oda is van értem - nem úgy. Én is nagyon bírom! (Halak... lol, ezt muszáj voltam megjegyezni.) Ráadásul nem csak Pete, aki üzletkötő a cégnél, ahol anyum dolgozik, de még a cég főnöke - aki anyum jó barátja - is bement beszélgetni a másik céggel például velem kapcsolatban. Ezért is vagyok úgy vele, hogy egyáltalán nem érzem úgy, hogy ez bármilyen szempontból nekem köszönhető. Rosszul is érzem magam amiatt, hogy nekem volt ilyen lehetőségem, míg másoknak nincs. Oké, hogy nem vagyok egy hülye ember és nem úgy kerülök majd oda, hogy azért semmi keresnivalóm ott, de mégis kellemetlen kicsit. Azonban nagyon jól esik és hálás vagyok a lehetőségért. Holnap, azaz 22-én, meg 27-én mennem kell majd oktatásokra. Kicsit húzós nap lesz, mert egyben fogunk lehúzni 7 órát, jövő héten pedig 5 és felet. Ó és ha odakerülök, meg maradok egy ideig, akkor pont azt beszéltük még anyummal, hogy ha netán jön egy K-pop csapat, lehetséges, hogy az elsők között lehetek, aki megtudja és találkozik velük. Na meg ázsiaiak is tuti lesznek. Csak lesznek lehetőségeim. Egy idő után biztosan utazhatok majd és... talán az a vágyam is valóra válik, hogy találkozhassak vele. Igen... pont tegnap voltunk anyummal a KFC-ben és beszélgettünk az utazásról, meg a lehetőségeimről. Mondtam, hogy sosem fogok eljutni Dél-Koreába, viszont legbelül itt ez amolyan metaforaként is szolgált számomra, hogy sosem leszek együtt Jiyonggal. Mondta, hogy még van egy csomó időm. Kicsit kiakadtam és mondtam, hogy nem akarok már várni, nem 70 évesen akarok oda eljutni, nem is 30 évesen, most vagyok fiatal, ezután lesz munkám, állandóan dolgozok majd és lehetőségem semmi. Azután hazafelé az autóban végig a könnyeimmel küszködtem. Csak arra tudtam gondolni, hogy 16 / 17 éves korom óta mást sem csinálok csak várok. Közben "felnőttem" szenvedések közepette. Elkeserít, hogy ezt a pár évet mind csak a szenvedés töltötte ki, ezért semmit sem élveztem ki, ráadásul nagyon sokat változtam negatív irányban. Mégsem tudnám elengedni soha. Annyira kétségbeesett vagyok mostanában, mert csak erre gondolok, hogy már ennyi idő eltelt és nagyon sokat szenvedtem, de semmivel nem jutottam előrébb. Fáj az egész és fáradt vagyok. Már nagyon rám nehezedik a dolog.

Esküvő... igen... jó téma most ezek után. 16-án volt és elindulás előtt pár percel megszólalok, hogy "amúgy kinek az esküvőjére megyünk?" Nos, ja. xD Ettől függetlenül én szerettem volna menni. A papám testvérének a fiának, tehát anyum unokatesójának a fiának az esküvője volt. LOL, remélem érthető volt valamennyire. Amikor kisebb voltam, nem nagyon bírtam őket. Az, aki most esküdött, nagyjából egykorú velem - ami durva számomra -, de annyira neveletlenek voltak mikor kisebbek voltak, mert 3 testvér van és régebben jöttek általában húsvétkor locsolkodni. Azt hiszem most a középső gyereknek volt az esküvője, de ebben sem vagyok teljesen biztos. A nevében sem vagyok biztos, ciki, nem ciki, ez van. Amiért annyira menni akartam, az az volt, hogy ki akartam végre öltözni. Nem hobbiból vettem a magassarkúmat, meg a ruháimat. Hát, de tényleg. Már a lány nevére sem emlékszem. Anyum és én mentünk. Persze azon a napon pont zuhogott az eső. Akkor volt a Mondocon is, ha jól tudom. Kicsit késve indultunk és mivel esett, így a forgalom sem volt a legjobb, de emlékszem, hogy 15:00-kor pont ott voltunk. Amikor megérkeztünk a templomba, besétáltunk, aztán megállunk anyummal, nézelődünk körbe: jó helyen vagyunk egyáltalán? Senkit nem ismertünk meg, amíg én meg nem láttam anyum unokatesóját, azaz a vőlegény apját. Addig néztük, hogy mi van. Lehet velünk van a baj, de nem értettük miért van mindenki feketében. Elvileg ez nem egy temetés. Az már más téma, hogy én személy szerint mit gondolok róla, ugyanis én hülyeségnek tartom - jajaja, ez van, mindenkinek más erről a véleménye. Amikor megállapítottuk, hogy jó helyen vagyunk, leültünk egy sorba, aztán megjöttek a közelebbi rokonaink is. Az unokatesóim, nagynéném, nagybátyám, gyerekek. Kicsit késve kezdtük, ugyanis - kicsit meglepő, de - a mennyasszony anyja elkésett a lánya esküvőjéről. Nem is értettük a dolgot. Anyummal is beszéltük, hogy ha nekem lenne, ő egész nap ott lenne velem. Kicsit furcsálltuk a helyzetet. Nem láttuk, hogy megjött-e, de egy idő után elkezdték. Amikor láttam kinn állni a menyasszonyt, elérzékenyültem egy pillanatra, mert belegondoltam, hogy milyen elmondhatatlanul boldog lennék, ha én állhatnék ott az esküvőmön... vele. B*sszus... az egész esküvő alatt felálltunk-énekeltünk-leültünk-felálltunk-leültünk-felálltunk-énekeltünk-leültünk. Nagyjából erről szólt. Szerencsére nem volt hosszú, mert én nem szeretem sokáig hallgatni a szent beszédeket. Egyik papot sem tartom semmire. Ha még nem mondtam volna 100-szor, akkor elismétlem, nem a vallással van a bajom, hanem az egyházzal, szóval nem kell sírni, hogy milyen tiszteletlen vagyok. Én nevettem a papon, meg az éneken, igen, ez van. Az éneken leginkább azért nevettem, mert esküszöm sosem akart vége lenni, egy rész ismétlődött állandóan és komolyan már a 10. ismétlés után nem bírtam, hogy ne nevessek fel... halkan. A dalszövegből pedig semmit nem lehetett érteni, mert... igazából fogalmam sincs miért. Annyira érthetetlenül énekelnek a templomokban állandóan. Nem tudom ennek mi az oka, de amikor a nagynénémmel is álltunk egymás mellett és megkérdezte, hogy hol tartunk - mert kaptunk szöveget -, mondom: fogalmam sincs. Mondjuk én már voltam olyan esküvőn, amin azt hiszem a pap mondta, hogy "szeretik egymást, de istent jobban szeretik" és hogy eszerint kell élniük, blablabla. Jó nagyot néztem, mondom WAT?! :D Szerintem ha Jiyonggal állnánk a templomban az esküvőnkön és ezt mondaná a pap, ott fordulnék meg és sétálnék ki, hogy "LOL, nope, sorry". Miután vége lett a templomi szertartásnak, letessékeltek minket valami kis terembe, ahol álló fogadás, vagy mi volt, a pár pedig egy kisebb színpadon állt, ahol lehetett nekik gratulálni. Volt kaja-pia. Anyum ivott egy kevés vizet, én pedig egy korty almalevet, aztán ott még kicsit álldogálltunk, beszélgettünk, anyum készített rólam képeket (ofkorsz). Találkoztam ott a vőlegény bátyjával is, aki ha jól tudom már orvosgyakornok. Menő. Fú és olyan magas volt, főleg mellettem, puszit is alig tudtunk adni egymásnak, úgy le kellett hajolnia. Ja és... igen... nagyon jól nézett ki a dolog, hogy odamentünk, én ittam két pohár pezsgőt és eljöttünk. Vicces volt, de igazából nekünk nem volt túl sok dolgunk ott. A sor nagyon nagy volt, akik arra vártak, hogy gratuláljanak és nem hiszem, hogy abba halnak bele, hogy mi nem mentünk oda. Azt se tudták kik vagyunk... én se, hogy ők, ami azt illeti. Amikor anyummal eldöntöttük, hogy elindulunk, már nem esett az eső. Egyikünknek se volt kedve hazamenni, szóval elmentünk a Lurdyba, megnézni, hogy a moziban milyen filmeket játszanak, de abban, ami ott van, szinte semmit. Szinte csak a Jégkorszak legújabb része volt, amihez nem volt kedvünk, ezért beültünk kávézni a McCafé-ba. Ő ivott egy jegeskávét, én pedig egy meleg fehércsokisat, aminek semmi köze nem volt a fehércsokihoz. Amikor ott ültünk, legtöbbször beszélgettünk és elmondta, hogy én még semmiben nem okoztam csalódást és sosem adtam még fel semmit, ezért büszke rám. Ösztönösen elkezdtem keresni az ellenérveket, hiszen én mindig ezt csinálom. Semmiben nem vagyok képes elismerni magam. Mondtam, hogy kung-fuzni is szerettem volna elkezdeni, meg a koreait tanulni, de egyik sem jött még össze. Ezt mondtam is neki, de a legfőbb okot nem említettem, ami természetesen Jiyong. Én egyáltalán nem vagyok magamra büszke. 4 éve szenvedek miatta és még mindig nem sikerült elérnem hozzá. Szánalmas vagyok és az az igazság, hogy felszínesen sikerül mostanában kizárnom, de amint egy pillanatra elmélyedek saját magamban, rájövök, hogy nagyon boldogtalan és üres vagyok, ennek pedig az az oka, hogy a szerelmem nem az életem része... és a tudat, hogy nem is lesz soha.

10 napos kihívás

 - 1. nap (Min gondolkodsz ebben a pillanatban?) - 2. nap (Egy dzsinn ad 5 kívánságot, mit kívánsz?) - 3. nap (Szeret / Nem szeret lista) - 4. nap (Kedvenc idézet)

5. Gondolatok életről és halálról
Az életet sokan ajándékként fogják fel, pedig mindenki csak kölcsönbe kapja. Én a lélekvándorlásban hiszek, a mennyben és a pokolban tehát nem. A halált sajnos nem tudja senki elkerülni, ezért is olyan félelmetes. Ha már muszáj előbb-utóbb "találkozni" vele, akkor próbáljuk az azelőtti időszakot azaz az életet minél jobban kiélvezni. Ha valaki teljes életet él és valóra váltja az álmait, onnantól a haláltól sem fél majd. Addig fél az ember tőle, amíg még tudja magáról, hogy dolga van itt.