Annyeong everyone! Hogy vagytoook? Én még mindig elég sz*rul, de semmi gond, még mindig magasan tartom a fejem. Rajtam nem fogja meglátni senki, hogy nem vagyok jól. Itt a blogomon sem szeretnék panaszkodni, mert úgy érzem pár emberre hatással vagyok. Többeteknek segíthettem már és nem szeretném hogy itt is azt kelljen látnotok, hogy bloggernimnek milyen keserűségesen borzadályos élete van. Mesélnivalóm viszont van egy pár, úgyhogy inkább térjünk rá arra ahelyett, hogy panaszkodni kezdenék. Mosolyogni fogok rátok, hátha átveszitek ezt a szokást ti is. Ren pedig még mindig perfect, oh my f*cking gooood... ahhh.

Ultimate bias. Ezt a jelzőt eddig senkire nem használtam. Nem is nagyon éltem vele, számomra a bias szó is kicsit furcsa volt. Van egy olyan "betegségem" - vagy minek nevezzem -, hogy én sokszor a felkapott dolgok ellen vagyok. Nem mindig, mert vannak olyan alkalmak, amikor elismerem olyankor is, hogy jó valami, de legtöbbször nagyon zavar, hogy mások ezzel szemben nem kapnak elég figyelmet. Ez most lehet egy banda is, de akár valamilyen öltözködési stílus, eszme, bármi, ami éppen "trendi" és "menő". Például a "bias" szó is számomra olyan volt, mint mondjuk a "swag", "yolo" és társai. Nem voltam oda érte, de most, hogy mégis találtam egy olyan idolt, akit első helyre sorolhatok ilyen szempontból, kénytelen voltam megbarátkozni ezzel a kifejezéssel. A BIGBANG ugye számomra több idoloknál. Rájuk nem igazán tudok ilyen szemmel tekinteni, úgyhogy még Seungrit, vagy Daesungot sem tudom ilyen szempontból kiemelni, pedig ők a kedvenc előadóim. Az ultimate biasom azonban nem más lett, mint... *dobpergés*... Choi Hyunggeun. Húúú~ gondolom ezzel most nem mondtam senkinek semmit... na jó, talán 1-2 embernek. Ő Suhyun a SNUPER-ből, akit mostanában nagyon megkedveltem. Iszonyúan fontos lett számomra, mint idol és mint ember. Egy szerethető, zabálnivaló kis drágaság. Minden alkalommal elmosolyodok és vele nevetek, amikor nevetni látom, vagy akár hallom azt az idióta kacajt. Nagyon szeretném, hogy a SNUPER végre megkapja a jól megérdemelt hírnevet. Én biztosan segítek, ahogy csak tudok. Ők képesek voltak elérni nálam, hogy megint rajongjak valakiért. Szeretem ezt a 6 bolondot és legfőképp Suhyunt, a csapat vokalistáját és legidősebb tagját, az ultimate biasomat. Suhyun állandóan mosolyog és az a mottója, hogy "Először mindig másokra gondolj". Egy igazi imádnivaló ember, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot. Főleg Woosunggal. Egyszerűen odavagyok a barátságukért. Annyira össhangban vannak mindig, hogy le sem tagadhatnák, hogy mind a ketten Mérlegek. Szuperül kijönnek és állandóan mindent egyszerre mondanak. Imádom őket együtt, na. Valamint a drága leader, Taewoong is egyre jobban bias-wreckerkedik itt nekem.

A fenti srácok mellett pedig egy új bandát kedveltem meg, ez pedig nem más, mint a NU'EST. Többször hallottam már felőlük, de eddig nagyjából 3 dalukat hallottam. Nem tudom miért, de ezelőtt nem figyeltem fel rájuk annyira, pedig most újrahallgatva a dalaikat, nagyon hülye voltam! A Face című dalt mindig is imádtam, de eddig valamiért elveszett a feledés homályában. Most megint hallgatgattam a Face-t és a többit. Rájöttem, hogy mekkora hülye voltam egészen eddig, hogy nem merültem el a világukban jobban. Sebaj, ami késik nem múlik. Azt viszont meg kell említenem, hogy a Pledis egy óriási barom állat, amiért nem szentelt rájuk elég figyelmet. Ha egy kicsivel jobban promotálta volna őket, biztos, hogy már a legnagyobb K-pop bandák között lennének, ugyanis a NU'EST nem egy olyan csapat, ami nem lenne erre kiváló "alapanyag". 100%-os dalok, 100%-os MV-k, 100%-os tagok, 100%-os csapatmunka, 100%-os minden. El sem hiszem, hogy ezt hagyták így elúszni. Nem kis potenciál van bennük, de a Pledis elég hülye volt ahhoz, hogy ne tudja ezt kihasználni. A Seventeen debütálásával pedig ez a helyzet csak rosszabbodott. Azért remélem még lesz lehetőségük bizonyítani, bár ez tényleg semmiben nem rajtuk múlik, hanem a hülye cégen. Annak kéne összekapnia magát. Számomra még ennek ellenére sincs semmi akadálya, hogy megkedveljem őket. A napokban showkat is néztem velük és valami eszméletlen, hogy mennyire édes az összes tag. Amikor kísértetházban voltak, egyszerűen imádtam Ren reakcióit... meg amikor Baekhoval a hullámvasúton kellett kirúzsozniuk egymást. Fantasztikus volt! Jót szórakoztam, az biztos. A kedvenceim, azaz biasaim, ugyebár, Ren és Aron. Egyelőre legalábbis, mert nagyon nehéz még döntenem. Mindegyik srác levett a lábamról.

Nem tudom hányan vettétek észre, de egy ideje nem elérhető a Facebook, Twitter és Instagram oldalam. Csak gondoltam bejelentem, hogy ne érjen meglepetésként senkit. Azt hiszem jobb, ha egy időre legalábbis elzárom magamtól a közösségi média néhány formáját. Egy kicsit furcsa úgy ébredni, hogy nincsenek onnan értesítéseim, meg furcsa az is, hogy nem írok ki, vagy posztolok semmit, de egyáltalán nem rossz. Egy kicsit szerintem néha mindenkinek szüksége lenne szünetekre. Természetesen ahogy látjátok nem vagyok 100%-osan elzárva tőle, hiszen a blogom is hozzátartozhat akár, de mégis valamivel kellemesebb anélkül a szenny nélkül tengetni a napjaimat, ami sokszor ott fogad. Legszívesebben a személyes Facebookomat is felfüggeszteném, de ha azon a felületen tudnak elérni az ismerőseim a leginkább, szóval az üzenetek miatt hagyom csak, de erősen gondolkozok annak a felfüggesztésén is. Ha valaki szeretne velem kapcsolatba lépni, akkor itt megteheti. Akár a chatben, a vendégkönyvben, írhat e-mailt is, vagy akár a többi az elérhetőségeimen, amiket az oldalmodulban megtaláltok. Az a baj, hogy nagyon sok olyan dolgot nézek a médián keresztül amit nem kéne és ezzel magamnak okozok állandóan nagyobb és nagyobb fájdalmakat. Mazochista vagyok, gondolom. Mégis most úgy döntöttem, hogy jót fog tenni egy kis pihenés ezek nélkül. A Facebook pedig sajnos még mindig ott van, szóval tájékozódni mindig fogok, csak azt nem használom igazán. Felnézek esetleg ha írnak, vagy jön egy-egy értesítésem, néha-néha fellesek, de ennyi. Jobb lesz nekem így. Még nem tudom meddig (19-e előttig biztos nem). Majd kiderül.

Addig is, amíg nem a közösségi médián lógok, van időm doramát nézni. Többé-kevésbé befejeztem a Goodbye Dear Wife-ot, ami nekem nagyon nem tetszett. A karakterek benne vagy gonoszak voltak, vagy unalmasak. Az egésznek a története is az volt. Nem igazán kötött le. Nem szép dolog ugyan és nem is szoktam ilyet csinálni, de már nem bírtam nézni, szóval beletekergettem az utolsó részbe, hogy mégis megtudjam mi lesz a vége. Ezután pedig végre elkezdhettem egy újat. Először a Pastát akartam elkezdeni, de ahogy láttam az nincs magyar felirattal, szinkronnal viszont igen. Úgy valahogy most nem volt kedvem elkezdeni, meg én doramát az eredeti hangján szeretem élvezni. Egyszer majd azt is megnézem, de most mégis egy másikat választottam. Azt a doramát, aminek a SNUPER énekli a betétdalát - igazából kettő ilyen van, de tegnap az Oh My Venust kezdtem el nézni. Mennyivel másabb, jobb! Még csak a második résznél tartok, de eddig tetszik! So Jisub tökély minden szempontból, már a Master's Sunban imádtam (bár ott jobb volt a haja). Shin Minah nagyon tehetséges színésznő! Igazán összeillenek ketten, még úgy is, hogy a női főszereplő "kövér"... bár ez számomra még mindig érthetetlen. Kicsit gondolom Betty a csúnyalányos beütése lesz a dolognak, ugyanis lefogy, meg minden, de szerintem így is szép, nem értem mi ez a nagy hűhó körülötte. Persze a lényeg, hogy meg legyen elégedve magával. Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat még számomra és előre sajnálom, hogy csak 16 részes. Eddig nem okozott csalódást, már most leköt.

Kivel találkozom a Block B koncerten? Gondolom a legtöbbetekkel igen. Mondjuk még abban sem vagyok biztos, hogy én megyek. Nagyon szeretnék, de pénz kérdése is, ugye, a másik pedig a munka. Akkor már 100%, hogy dolgozni fogok és ott nem úgy megy, hogy csak úgy bármikor bármerre. Azért remélem tudok majd menni, mert eddig még nem jött olyan K-pop banda Budapestre, akikért oda is voltam. A Block B-nek sem vagyok a legnagyobb rajongója, de szeretem a srácokat, mert eszméletlen nagy formák és tehetségek, a dalaik pedig egytől-egyig zseniálisak. Örülök, hogy megtisztelik majd októberben a jelenlétükkel kis országunkat. Szuper szülinapi ajándék lesz! Amikor megtudtam, hogy jönnek, sikítottam... annyira édesen mondták a Budapestet... ráadásul a második helyen, London után. Köszönettel tartozom azoknak, akik részt vettek a MyMusicTaste-s kampányban, én ugyanis végig szkeptikusan álltam a dologhoz. Én is csatlakoztam már valamikor, de nem nagyon figyeltem erre oda. Minden kpopper nevében, köszönöm azoknak, akik küzdöttek ezért! Ha hiszel benne, akkor küzdesz érte és akkor el is éred, hiszen semmi sem lehetetlen. Hehe.

Először is...
Még sok-sok boldog születésnapot a mamámnak! ♥ { 0809 }
Hétfőn anyummal elmentünk vásárolgatni. Vettünk tortát és ajándékot a mamámnak, aztán este megünnepeltük a születésnapját hárman. Pezsgőztünk és beszélgettünk.

Az oktatások végeztével az orvost kellett már csak letudnom. Tegnap, azaz 8. hó 9-én, kedden 10-re kellett mennem... tök jól jött így össze~ hehe. Reggel csináltam kávét! Bizooony! Ha ezt Lilith és Elisha olvasná, szerintem tuti szakadnának, mert tisztában vannak vele, mennyire ügyesen csinálom. Persze szarkasztikusan ügyesen. xD Viszont hétfőn, amikor ajándékot vettünk a mamámnak, vettünk egy új kávéfőzőt is, amivel már nekem is megy a kávékészítés. Kicsit vízízű lett, mert kevesebb kávét tettem bele, de a mai nagyon jó sikerült. Egy kis beszélgetés után elindultunk. Anyum elvitt kocsival, aztán meg is várt a rendelő várótermében. A doktornő nagyon kedves és szimpatikus volt. Leginkább csak kérdezgetett, hogy volt-e műtétem, ilyen-olyan betegségem, vagy esetleg van-e. Ilyen volt a nagyrésze, miközben el is beszélgettünk. Más nem volt ott, szóval nem tartottam fel senkit. Megmérte a vérnyomásom, pulzusom, aztán látásvizsgálat következett. Két papírt kaptam, aztán végeztem is. Arra figyeltem fel, hogy szinte végig nemmel feleltem. Nekem tényleg semmi komolyabb bajom nem volt soha. Oké, azon kívül, hogy majdnem megfulladtam kiskoromban az orrmandulám miatt, meg azon kívül, hogy allergiás vagyok, nem nagyon vannak komolyabb betegségeim. Legalábbis nem tudok róluk. Ezután anyummal beültünk a KFC-be, ahol szokásos módon ittunk egy-egy Mojitót, majd hazajöttünk. Itthon elég sz*ul éreztem magam, sokat sírtam és akkor döntöttem el, hogy nem fog ártani ha egy ideig nem leszek elérhető pár helyen... pontosabban én nem érek el különféle tartalmakat. Délután viszont hívtak a cégtől. Megbeszéltem a nővel, hogy mik a további teendőim, ugyanis pont végeztem az orvosnál is, szóval már csak az volt hátra, hogy felkeressem őt, de megelőzött. Kérdezte, hogy mikor tudnék bemenni, hogy megírjuk a szerződést és megbeszélünk mindent. Mivel a szerződés után már rögtön munkába kell állni, én pedig még szeretném kiélvezni legalább ezt a nyarat, ugyanis több ilyen már nem lesz, abban állapodtunk meg, hogy augusztus 26-án, pénteken megyek be 9 órára. Elvileg 11-kor végzek majd. Nem tudom mi fog 2 óráig tartani, de annyit tudok, hogy megbeszélés lesz, szerződéskötés, valamint kapok egy kártyát és azt is el kell intézni. Végül úgy lett megbeszélve a dolog, hogy habár 26-án meglesz minden, de szeptember 1-jén állok majd munkába. Izgulok és kicsit félek, de ez természetes. Egyelőre igyekszem kiélvezni ezt a pár hetet, ugyanis míg az iskolások sírnak, hogy mindjárt jön a suli - jaj de rossz lehet -, nekem több nyári szünetem nem lesz az életben.

Erre a hétre meg is vannak a terveim, ha már a nyári szünetről és annak kihasználásáról van szó. Kihasználása? Haha, persze. Ránézek a teendőim listájára az oldalmodulban és annyira szépen "pipátlan" az egész. xD Semmit nem csináltam, csak itthon ültem egész szünetben, de nem panaszkodom, ugyanis ezután nem biztos, hogy tudok majd ennyit "semmit csinálni". (Jaj de Hungarian volt ez a mondat.) Ezen a héten anyum szabadságon van, én meg kihasználom ezt, hogy végre elmenjünk valahova. Hétfőn együtt vásároltunk, kedden elvitt a dokihoz és együtt KFC-ztünk, ma pedig moziba fogunk menni este 18:15-re. Az "Amikor kialszik a fény" című horrot fogjuk megnézni. Elvileg jó film, én jókat hallottam róla. Pont a napokban akartam megnézni neten, ugyanis nem gondoltam, hogy lesz rá alkalmam moziban, de mivel mindegyik csak kamerás minőségben volt fent, ugy nem volt kedvem hozzá. Örülök, hogy nem tettem, mert ma este együtt fogjuk megnézni anyummal és ez tök szuper! Régen voltunk már együtt moziban, pedig kiskoromban sokat jártunk együtt a Lurdyba mozizni. Most is oda megyünk. Holnap leutazunk Dunaújvárosba, mert a mamám már régóta kérleli anyumat, hogy vigye le. Most eljött ez a pillanat is. Sokat voltam már ott is, mert a mamámnak az a szülővárosa... vagy faluja, mert akkor még falu volt, és Dunapentele, majd Sztálinváros, végül megkapta a mostani nevét. Sokat nyaraltam lent gyerekkoromban a mamám testvérénél. Sajnos pár éve elhúnyt, pedig csodálatos ember volt, csak a halál nem eszerint válogat. Holnap elmegyünk ott a temetőbe és még gondolom máshova is, de ha esetleg nem, nekem az is megfelel. Szeretek utazgatni és élvezni fogom, hogy kimozdulok végre itthonról. Pénteken pedig lehet, hogy elmegyünk a Maciparkba... vagyis a Veresegyházi Medveotthonba, szintén anyummal. Ez még nem 100%, de én nagyon szeretném ha összejönne, ami gondolom egyik olvasómat sem lepi meg. Imádom a medvéket és szerintem már többször voltam ott, de hogy tudnám megunni a drágáimat? Sehogy!

Erre a hétre ezek a terveim, a továbbiakban pedig valószínűleg leginkább itthon leszek és egy életre kipihenem magam, hogy aztán elkezdődhessen a felnőtt életem és minden azzal járó negatívum és... pozitívum, ha van. További kellemes nyári szünetet és nyarat kívánok! Remélem nektek szuperül és izgalmasan telt az eddigi része, vagy legalább egy jót tudtatok pihenni! Legyetek kellően rosszak, de mégis a legjobbak, ahogy mindig! Kiseu~!

Mielőtt elkezdenétek olvasni a 10 napos kihívást, muszáj meglesnetek ezt a videót. Az A.KOR Ahn Jiyoungja, azaz a csapat leadere nyűgözött le mindenkit az I Can See Your Voice-ban. Annyira csodálatos hangja van, hogy még a hideg is kirázott miközben hallgattam. Megérdemli a figyelmet, mert nem mindennapi tehetség! Nem véletlenül hangoztatom állandóan, hogy a tehetség nem hívnévtől függ!

10 napos kihívás

 - 1. nap (Min gondolkodsz ebben a pillanatban?) - 2. nap (Egy dzsinn ad 5 kívánságot, mit kívánsz?) - 3. nap (Szeret / Nem szeret lista) - 4. nap (Kedvenc idézet) - 5. nap (Gondolatok életről és halálról)

6. Kedvenc emlék?
Nagyon sok van, nem tudnék egyet kiemelni. A legjobbak azok, amikor még minden rendben volt. A 12. oszály körüli időszak volt a legjobb az eddigi életemben a sok fájdalom ellenére is, mert akármekkora fájdalmat okoz Ő, boldogságot is, ráadásul akkor voltak mellettem igazán az emberek. Akkor mindenkivel jóban voltam és sok-sok szuper emlékre tettem szert a barátaimmal. Most hirtelen az jut eszembe, amikor a 19. születésnapom alkalmával elmentünk a Horror Hotelbe és ott a Fürész témájú szobából kellett kijutnunk. Akkor lehettem talán a legboldogabb, ahogy körülvettek a számomra legfontosabb emberek (minusone). Akkor senkinek nem volt más fontosabb, minthogy az én születésnapomon megjelenjen és velem ünnepeljen. Ugyanez a 18. születésnapom, a limuzinozás a szeretteimmel, nagyjából ugyanazokkal az emberekkel. Amikor lenn voltunk a Balatonon Yuna dongsaenggel, aztán Sabine dongsaenggel. A sok megunhatatlan, véget nem érő beszélgetés Mimivel. A Mayvilles szerepjátékozások, az emberek akiket ott megismertem: Jayna, Hachi. Az a sok ottalvás Elishánál, amikor rendeltük a pizzákat, órákat tököltünk mire kiválasztottunk egy horrorfilmet, de végül úgyis végigbeszélgettük az egészet. Az együtt ivások, amikor egyszer nála voltunk és véletlenül hozzám rendeltük a pizzát. Az a csodás emlék, amikor Lilithtel elmentünk a Cat Caféba, aztán a nyár közepén eleredt az eső, mi pedig elmondhatatlanul élveztük. A Deákon még be is ugrottunk abba a lábáztató medencébe, holott nem szabadott. Amikor Lilith itt aludt, napokat, heteket töltött itt, amikor állandóan egymást szívattuk a másik szerelmével. A bubisteázások. A banda Katievel, Lisával és Karennel, amikor 4-en elválaszthatatlanok voltunk. Mindannyian különbözőek, de mégis a legjobbak voltunk együtt. A környezetgyakorlat órák a bolondos osztályfőnökünkkel. Amikor Katie kisminkelt, Lisa meghallgatott, Karennel a Starbucksos hagyomány. Ahogy mindegyikük támogatott és mellettem állt, ahogy csak tudott. Amikor anyummal Győrben egy 4 csillagos hotelban tölthettünk el pár napot és együtt fel is ültünk egy hullámvasútra. Az olvasóim, amikor írnak nekem és megköszönik, hogy segítek nekik, az külön mindegyik egy jó emlék. Sorolhatnám még tovább mennyi embernek vagyok hálás, hogy megszépítették az eddigi életemet, de sosem érnék a végére. Ha bármelyik volt barátnőm azt hiszi én ezeket elfelejtettem, nagyot téved. Ha bármelyikük azt hiszi haragszom rájuk és őket okolom, nagyot tévednek. Még mindig a legnagyobb értékként örzöm ezeket az emlékeket a szívemben, és ez így is marad örökre. Köszönök nekik mindent!

Hello~! Az a nagy büdös helyzet, hogy eléggé félve írom most ezt a bejegyzést. A laptopom olyan kis cukibogyó, hogy úgy döntött váratlan pillanatokban meghal. Oké, nem vagyok ennyire hülye, én is tudom, hogy vírus okozza... főleg, hogy állandóan kék halált hal, csak a folyamat úgy zajlik le általában, hogy bekapcsolom, nagyjából 15 percig működik, aztán úgy dönt, hogy lefagy az egész rendszer és semmit nem lehet vele kezdeni. Ki kell kapcsolni a gombbal, aztán vissza. Ezt már vagy százszor biztos eljátszottam. Eddig voltam olyan szerencsés, hogy semmilyen adatom nem veszett el, amit köszönök is az égnek, mert ilyenkor ugyebár fennáll az adatvesztés veszélye. Tegnapelőtt, szerdán úgy döntöttem, hogy véget vetek ennek az egésznek. (Lol~ 5 percenként mentek.) Megkértem anyumat, hogy csütörtökön vigyen el a Tescoba.~~ Haha~ erről most eszembe jutott az utolsó etika óránk, amin mondta a tanár az osztálynak, hogy lehet,hogy majd összefutunk az Auchanban valamikor. Mondom: nem hiszem, mert én a Tescoba járok~ Nagyjából így búcsúztunk. x3 ~ Csütörtökön el is mentünk suli után, hogy vegyek pendriveot. Kiszámoltam még, hogy mekkorát kéne vennem... 261,2 GB van a gépemen összesen. Elgondolkoztam, hogy vegyek-e akkor minimum két darab 126-osat, de a neten néztem és egy darab abból 10 ezer Ft. Hát mondom, jó lesz ez, de nincs választásom. A Tescoban megnéztük, a legnagyobb 64 GB-os volt, aztán egy kisebb ottani boltban is csak annyi GB-os volt. Továbbmentünk a mellette lévő MediaMarktba. Ott azzal kezdtem a "pályafutásom", hogy az iPhone-okat átállítottam koreaira. Csak azt sajnálom, hogy nem fogom látni, amikor megpróbálják visszaállítani. Oké, annyira nem nehéz ha a kis ikonokat nézzük, de a fejekre kíváncsi lennék. Lehet kínaira kellett volna, azt még én se tudnám megfejteni. Megtaláltuk a pendriveokat, aztán kissé meg is lepődtünk... 20 ezer Ft volt a 126 GB-os... meg, képzeljétek, volt 50 ezer Ft-ért is 126 GB-os pendive... nem tudom mit gondolnak ilyenkor. Viccesek nagyon. Még a 10 ezer is sok volt nekem, erre 20 ezer... OTTOKE?!~ Anyum mellette kiszúrta az 1 TB-os hordozható merevlemezt~ 25 ezerért. Nem is értettem a logikát, de inkább nem firtattuk sokáig. Egyértelműen vettem egyet. Még nem dolgoztam vele, de nézegettem és annyira azért értek a gépekhez, hogy ezt megoldjam... USB-vel csatlakoztatom őket és annyi az egész... nem lehet nagy feladat. Miután fizettem és minden garanciás dolgot elintéztem, anyummal kinn sétáltunk a kocsi felé, erre elkezdi, hogy "olyan büszke vagyok rád, el is érzékenyültem", aztán könnyezni kezdett, én pedig nevetni és kérdeztem, hogy miért, mi történt~? Azt válaszolta, hogy nagyjából csak most tudatosult benne, hogy felnőttem és már nem az a kislány vagyok, aki helyett intézkedni kell. Nagyon aranyos volt~! Hozzátette, hogy nem fog félteni a nagyvilágban sem, mert tudja, hogy feltalálom magam. Tetszett neki az is, amikor a merevlemezt nézegetve mondtam, hogy "megoldom, mert nincs olyan, amit én ne oldanék meg". Ezt én sokszot mondom és így is van! Továbbá támogat abban, hogy utazgassak amennyit csak tudok... sőt... ő mondta nekem, hogy menjek Dallasba. Hupsz, spoilereztem. Gyorsan befejezem a gépem történetét: itthon minden rendben ment~ áttettem rá mindent és legközelebb ha lesz lehetőségem, akkor elviszem egy szakemberhez, hogy húzza újra az egészet.

Az iskolának vége számomra. Tegnap volt az utolsó napunk. Május 13-án és 18-án jön az OKJ vizsga. Ez a második oka annak, hogy nem írtam bejegyzést egy ideje. Zsúfoltak voltak mostanában a napjaim és a gépem sem működött megfelelően. Legalábbis... nem mindig állt le, de nem mertem belekezdeni egy bejegyzésbe, mert ha megírom és akkor fagy le minden... szerintem ugrok is kifelé a (földszinti) ablakomon. A napokban viszont befejeztem a Lie To Me című doramát, ami nem vált a kedvencemmé, de annyira rossz sem volt. Kicsit sokat szenvedtek benne, de végülis melyikben nem...? Yoon Eun Hye nem okozott csalódást, ismét bebizonyította, hogy tehetséges színésznő és van miért szeretni. Elkezdtem a Goodbye Dear Wife című doramát, mert az jött ezután. Szerepel benne 3 színész az előzőből. Eddig nem jön be annyira. A pasi egyáltalán nem szimpatikus, bár lehet, hogy csak a karaktere miatt, mert az egyenesen taszít. Oké, hogy hisztis a felesége, de ha már van neki olyanja, akkor nem keresgéled az első szerelmedet és megcsalósdit játszol vele. Undorító. Mindegy~ azért folytatom, hátha még változik a véleményem, illetve ha nem fog megtetszeni, akkor is befejezem, mert ha már elkezdtem, nem hagyom félbe. Ugyanígy voltam a You're Beautifullal. Azon is sikerült végigrágnom magam - igen, eltaláltad, nekem nem tetszett, de hála neki, megismerkedtem pár olyan emberrel, akik fontossá váltak nekem.

2 év OKJ (5. fejezet)

Na és a suli... igen... elvégre arról kezdtem beszélni. Újfent eltelt 2 év. Hogyan emlékszem vissza erre az OKJ-s képzésre? Negyed részt jó volt, a további háromnegyed részét pedig nem akarom sokat felemlegetni. Mik voltak emlékezetesek? Szeptember 1-jén volt évnyitó, de én szeptember 3-án iratkoztam be. Az interneten láttam meg a hírdetést, aztán azonnal jelentkeztem is. AMikor felhívtuk őket, azt mondták, hogy még van egy szabad hely. Anyummal azonnal beültünk az autóba és odasiettünk. Furcsamód ott már azt mondták, hogy még 26 hely van. Ez az "összeszedettség" 2 év alatt sem fejlődött sehova. Bent azonnal megírtam a szövegértést, ami csak formalitás volt, semmi több. Felvettek. 1-jén volt az évnyitó. Arról sikeresen lemaradtam, de másnap, 4-én már jönni is kellett egy informatikai felmérésre. Emlékszem, akkor volt, hogy az egyik lábamon a nagy lábujjamról leszakadt a köröm és fájt, mint az állat. Undi, de ez van. A sulim a Kelenföld előtti megállónál helyezkedik el. Mivel én azt az utasítást kaptam, a felmérés napján a Kelenföldig mentem, de egyáltalán nem volt ismerős a hely és késésben is voltam, pedig időben elindultam. Na~ fájós lábbal, a lehető leggyörsabban, alig kapva levegőt elkezdtem sétálni... lesétáltam 1 megállót úgy, hogy egészre kellett ott lenni, de én 57-kor még Kelenföldön voltam~ és... beértem pont időben. Természetesen be kellett lépni az "e-tananyagra", ahova nekem nem sikerült akárhogy próbáltam. A telefonszámmal kellett, de engem sehogy nem engedett be. Mehettem fel az irodába, ahol rögtön megkaptam, hogy "mert biztos a jelentkezési lapon rossz számot adtam meg", de ahogy végül kiderült nem én voltam a béna, hanem ők. A feladat akkor az volt a felmérésen, hogy egy Wordben "minél több extrával" készíteni egy 1-2 oldalas dokumentumot bármiről. Igen... én a BIGBANG-ről írtam. Táblázatban külön a tagokról, úgy általánosságban mindenről és még képet is vágtam hozzá. 100%-os lett. (Még mindig megvan~ :3) Mivel később kezdtem el, nem volt rá annyi időm, de az volt a szerencsém, hogy a Staritys profilomon akkor éppen írtam róluk és azt csak bemásoltam oda és pár helyen formálisabbra írtam át.

Az első tanítási napon ismerkedtem meg Jennyvel. Mi ketten voltunk benn legkorábban. Leültünk a teremnél és váltottunk pár szót. Nagyjából annyit, hogy "te is irodai asszisztens vagy?" "igen"... viszont... ne kérdezzétek honnan tudtam, de éreztem rajta, hogy K-popot hallgat. Amikor benn a teremben, az osztálynak és az ofpnek be kellett mutatnozni, én kezdtem, de amikor ő jött, mondta, hogy az ELTE dél-koreai szakára szeretne menni. (Igen, még mindig tudom, hogy nem ez a hivatalos megnevezése.) Ott jóban is lettünk, de szerintem legtöbbször felületes volt az egész. Volt olyan nap, október elején, amikor megjelentek Jiyongról, meg arról a p*csáról a közös képek... akkor Jenny még nem tudta, hogy szeretem és megemlítette a suliban. Elegem lett és úgy voltam vele, hogy már teljesen mindegy minden. Megmutattam neki a blogomat. Ő akkor végigolvasta az akkori 100 oldalnyi bejegyzésemet. Nagyon édes volt tőle! A sztorik közül a Happy New Year volt a kedvence~ ^^ Elfogadta, hogy szeretem őt, amit én nagyra értékeltem. Mikor még nem tudta, volt olya pillanat, amikor meséltem neki, hogy szeretek valakit, erre poénból visszakérdezett, hogy "de nem G-Dragont ugye?", én meg magamban így: "oh f*ck, maradj természetes, ne áruld el magad, de ne hazudj", kívül pedig a legkevésbé természetes módon így "miiiiiiiii?~ hehehe"... Az első év végén jártunk együtt táncolni is egészen sokáig minden pénteken. Élveztem! Együtt megtanultuk a Miss You (Tiny-G) és a Tell Me (Wonder Girls) táncát... ja és arról még videót is tettem fel, ahogy a Good Boy-t "táncoljuk"... azaz végighülyéskedjük~ és persze nem önként! Egy olvasóm kérte, hogy tegyem fel.

Jóban lettünk még Caseyvel, aki szintén kpopper és Ashleyvel. Egy ideig 4-en voltunk egy ideig és tök jól teltek a napok. Én voltam a csapatban a maknae~ ^^ Együtt csináltuk 4-en például azt a PPT-t, amikor Kínát, Japánt, Vietnamot és Koreát kellett bemutatni. Felosztottuk az országokat és szerencsére én kaptam Koreát. Szépen tudtam róla beszélni, ami mondjuk nem csoda. 5-öst kaptunk.

Vége lett az első tanévnek. Szakmai gyakorlatra kellett menni a nyáron. Igen, nos, ezt sokan letudták egy papírral. Én is. Eleintem úgy volt, hogy tényleg kell majd mennem, de végül pont volt valami kisebb balhé a cégnél, ráadásul melót sem tudtak adni, ezért nem kellett dolgoznom nyáron. Tapasztalatszerzésnek nem lett volna rossz, ezt aláírom, de nyilván senki nem vágyik arra, hogy nyáron, amikor van szabadideje az embernek, be kelljen menni napi X órában dolgozni. A fizetést ettől függetlenül megkaptam, szóval igencsak szerencsém volt.

Elkezdődött a második tanév. Nagyjából fél évig "szenvedtem" a lányokkal... és ez nem ellenük szól. Valamiért eltávolodtunk egymástól. Nem mondom, hogy ez miattuk van, hiszen az éremnek mindig két oldala van, de kezdtem úgy érezni, hogy teljesen lesz*rják a fejem. Semmi hangom nem volt köztük. Szinte mondtam valamit és meg se hallották, állandóan hátrahagytak, megbeszélték, hogy együtt mennek be a suliba, csak engem hagytak ki, stb. Egy idő után úgy voltam vele, hogy nehogy már rohangáljak utánuk. Elszakadtam tőlük teljesen önként. Nem mentem velük sehova, inkább egyedül voltam és akkor kezdődött az a korszakom, amikor igazán senkivel nem voltam a suliban. Ez nagyjából akkor volt, amikor újra megnyitottam a blogomat, január-február körül. Nem érdekelt senki az osztályból. Leginkább akkor váltam ennyire rideggé, mert az, hogy ők ennyire elhanyagoltak engem segített abban is rájönnöm, hogy nincs mellettem igazán senki és az életben csak magamra számíthatok. Senki nem fog segíteni, ha neki nem érdeke. Az ember önző lény, akár elfogadjátok, akár nem, ez az igazság. Én felvállalom, hogy önző vagyok, én mindig felvállalom a hibáimat. Igazán már senki nincs, aki fontos nekem az életben, a családomon - és rajta - kívül, de ez szerintem normális. Így működik az élet. Vicces, hogy tinikorban mennyire elhidegül az ember a családjától, állandóan ellenkezik és azt hiszi, hogy a barátok a MINDEN. Nem tagadom, én is átestem ezen az időszakon, ahogy mindenki más is. Lehet, hogy van aki éppen ebben van, de el kell, hogy keserítsem. Ez az egész úgy működik, hogy babakorodban nyilván rá vagy utalva a családra, gyermekként kezded felfedezni a nagyvilágot, tiniként a barátok lesznek a minden, a családot pedig szinte idegennek érzed, ez elég sokáig eltarthat, de aztán - ez változó, hogy kivel mikor történik meg, de - eljön a nagy szerelem. Az első szerelem... nos, ez is mindenkinél más... van aki az első szerelmével éli le az életét, de a legtöbben nem így járnak. Jön a szívtörés, amikor a barátok vannak melletted~ végül felnő az ember és rájön, hogy a család az, aki igazán számít. Talál valakit, akivel leélheti az életét, majd az a család lesz a legelső. Nem mondom, hogy emellett nem lehetnek barátok, de be kell látni, hogy idővel mindenki családot alapít és nem a barátság marad az elsőszámú... Okay, okay... a kis filozofálásom után visszatérve a témára... én ott tartok, amikor a családom és a szerelmem a minden és senki más nem olyan fontos nekem. Vannak páran, akikkel jóban vagyok és elbeszélgetünk, de nem érzem úgy, hogy lenne barátom, ami tulajdonképpen egyáltalán nem is zavar. Van, aki barátomnek hívja magát és ez természetesen jól esik, de én már nem merek ezzel a jelzővel illetni senkit. Ettől függetlenül a suliban jóban lettem három lánnyal még így a második év végén. Sajnálom, hogy erre csak most került sor. Beccával beszélgetni keztünk, aztán mellém ült és egészen jóban lettünk, azután elkezdtünk beszélgetni Miával és Liával is, akik mögöttünk ültek. Nem tudom, hogy eddig miért nem történt ez meg, de egyre többet kommunikáltunk, aztán végül mi lettünk a "4 csicska". xD Oké... ez... hosszú sztori... asszem. A lényeg, hogy a gyorsírás tanár elkezdett ránk pikkelni és végül azon kezdtünk szórakozni, hogy mi vagyunk a 4 csicska, akik úgyis megbuknak, nem tudnak semmi jót csinálni, az osztályban is azok vagyunk, stb.

Persze ez nem minden. Több dolog is történt ezalatt a 2 év alatt. Tanultam kommunikációt, ügyviteli ismereteket, etikát, beszédtechnikát, jogi ismereteket, marketinget, gépírást, gyorsírást, angolt, adatbáziskezelést, dokumentációkezelést, jegyzőkönyvkészítést és még további tantárgyakat... öhm... na jó, kijavítom... ezeket tanították elvileg. Sajnos nem volt olyan megfelelő az oktatás, mint amilyennek kellett volna lennie. 20 tételünk van a szóbelire, ami nem tűnik soknak, de a legtöbbről sajnos szó sem esett 2 év alatt. Nem szeretnék rossz szájízzel elválni a sulitól, így nem mondok semmi negatívat, de lehetett volna sokkal jobb... több szempontból is. Mindenesetre ezalatt az idő alatt eléggé nagy változásokon mentem keresztül. Sikerült ráeszmélnem pár dologra, Jiyongot pedig még mindig szeretem. Hasznos volt ez a képzés, leginkább mert megtanított arra, hogy önállóbb legyek az életben.

Életem eddigi fejezetei...

Tudjátok milyen vagyok. Most, hogy vége van még egy fejezetnek az életemben, kicsit újra bepánikoltam. Sajnos félek a jövőmtől, hogy nem tartogat számomra jó dolgokat... ez viszont csak rajtam áll. A lehetőség mindig adott, csak élnem kell vele. Eddig mindig sikerült elérnem, amit szerettem volna. Most pedig jön a 6. fejezet...

Prológus: Születés
1. fejezet: Az ismeretlen megismerése
2. fejezet: A jellem torzulása
3. fejezet: Megfelelési kényszar (igen, direkt "a")
4. fejezet: Rózsaszín > Lila > Kék
5. fejezet: Egy teljesen új ember
6. fejezet: ?
...
Epilógus: Halál

Mindegyik fejezetben változtam. Mindegyikben fejlődtem és egyre több minden bontakozott ki, sok fontos ismeretet sajátítottam el. Lehetne ezt az ötöt is tovább boncolgatni, de szerintem így a legjobb. Az első fejezetben még nem tudtam semmit erről a világról és nem is értettem semmit... mondhatni az volt a kisbabakor, amikor rá voltam utalva a családomra, illetve még a gyermekkorom kezdetét is idesorolnám. A második fejezet ott kezdődött, amikor iskolába mentem, azaz nagyjából 6 éves koromtól tarthatott 11-ig. Itt alakult ki a jellemem. Az, amivel már születtem és amilyennek neveltek, az első fejezetben volt megtalálható... itt... a második fejezet leginkább arról szól, hogy az iskolában ért külső hatások által milyenné váltam. Eleinte még nem voltak gondok, napközi, játékok az udvaron, majd egyre inkább kezdtek elnyomni. Az olvasóim többször tudatták már velem, hogy bántják őket. Ez velem is megtörtént. Ebben a fejezetben még inkább csak változom és egyre inkább csökken az önbizalmam, egyre többet bántanak mások. A harmadik fejezetben esik meg a legtöbbször, hogy kirekesztenek és leszólnak. Emiatt is akartam megfelelni mindig. Szerintem ezzel mindneki így van ebben az időszakban. Szeretne megfelelni másoknak, menő lenni az iskolában, illetve társaságokban. Ebben a fejezetben érkezik az életembe az első szerelmem, aminek szintén nem lett jó vége. Itt volt, hogy majdnem megvertek, illetve meg is fojtogattak, én mégis meg akartam felelni a társaságnak. Ide tartozik még a középiskola első két éve is, ami szintén arról az idióta megfelelésről szólt. A negyedik fejezet lényegében azzal kezdődik, hogy megismerem a K-popot és beleszeretek Jiyongba. A "rózsaszín" jelentése itt a rózsaszín köd, amikor minden szép volt, majd egyre lilább lesz, végül a búskomorság és a depresszió, azaz a "blue" veszi át a helyét. Nagyjából 19 éves koromig tartott ez a fejezet. Rövid volt, ám mégis az egyik legmeghatározóbb, hiszen kihat a továbbiakra is. Az ötödik lényegében amikor teljesen megváltoztam, ezzel együtt egy egocentrikus emberré váltam. Az egocentrikust nem úgy értem, hogy imádom magamat, meg ilyesmi. Itt azt jelenti, hogy ráeszméltem milyen is az igazi világ. Sok embert elveszítettem és ezzel együtt rideggé és rossz emberré váltam. Ennek a fejezetnek úgy érzem akkor lesz vége, amikor leteszem az OKJ vizsgát.

Jön az hatodik fejezet... Még nem tudom mit tartogat számomra. Nem is tudom meg addig amíg vége nem lesz. Találgatások? Vannak. Nézzük csak...

Ha minden igaz, miután elvégeztem az OKJ-t, kiköltözöm Dallasba minimum 3 évre. Miért pont Dallas? Miért pont 3 év? Hogy fog ez megtörténni? Felmerültek bennetek ezek a kérdések? Ha nem, az sem baj, mert megválaszolom a sajátjaimat. Múltkor ültünk kinn anyummal az udvaron és szóba került, hogy a vizsga után megyek ki Angliába. Eredetileg ez volt a terv, azonban megváltozott. Anyum szóba hozta, hogy a főnöke - aki jó barátja - felajánlotta neki, azaz pontosabban nekem, hogy menjek ki Dallasba dolgozni, ugyanis ott most van munkalehetőség egy szállodában. Az ő fiai is kint vannak és én is mehetek, ha szeretnék. Hát hogy a jó francba ne szeretnék? Azonnal belementem, ám ez felvetett pár dolgot, amin elgondolkoztam. Minimum 3 évre megyek ki, mert ez egy rendes munka lenne. Konkrétan még nem tudom mikor megyek és, hogy mit fogok csinálni, de aki rendelkezik angol tudással, annak nagyobb az esélye, hogy jobb melót kapjon. A repülőjegy csak oda 300 ezer forint, ami nem egy kis összeg, viszont ha kimegyek, ez szépen megtérül majd. Ha ha ott maradok 3 évig, milliós összegeket kereshetek. Ezzel viszont az a gond, hogy nem szeretném beleélni magam, mert nagyon úgy tűnik, hogy össze fog jönni, de ismerem az én szerencsémet. Nagyon szeretnék kinn lenni. Tudom, hogy az USA sem egy leányálom, ott is dolgozni kell rendesen és, hogy nehéz lesz, főleg az elején a honvágy, az egyedüllét, de le fogom küzdeni az akadályokat és ezt mondta nekem anyum is. Remélem minden összejön majd és mehetek, ugyanis nagyon szeretek utazgatni és világot járni. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Továbbá ha már nem ott szeretnék dolgozni, akkor mehetek Franciaországba is, ahova szintén hívott anyum egyik barátnője, vagy Angliába is, amit eredetileg terveztem. Egyelőre nagyon szép kilátások vannak a jövőmre nézve, ám ez nem elég. El is kell érni őket és küzdeni.

Elköszönésképp hadd ejtsek pár szót egy bandáról, akiket nagyon megkedveltem. Ez a banda a SNUPER. Egy fotósorozatnak köszönhetően ismertem meg az egyik tagot, Sebint. Ezen a fotón Minjuval van, szóval először miatta tetszettek annyira a képek. Ezután viszont úgy gondoltam, hogy akkor már miért ne nézzek utána annak a srácnak is akivel készült ez a fotósorozata? Rátaláltam a bandára és először a Shall We Dance debütáló dalukat hallgattam meg, illetve klipet néztem meg. Elsőre szimpatikussá váltak. Annyira édesek mint a hatan. Elsőre a kis cukifiúknak tűnnek, pedig habár tényleg édesek, amúgy bolondok is és egyáltalán nem nyáladzanak. Megnéztem jópár interjút és showt tőlük, ami segített még jobban megkedvelnem őket. Annyira nehéz kiemelni bárkit is, de hozzám mégiscsak Sebin áll a legközelebb, emellett Suhyun és még ketten, akiket nem szeretnék kiemelni, mert végül mindegyiküket megemlíteném. A Platonic Love című daluk szerintem még jobb is lett, mint az előző, pedig az sem volt rossz. Én nagyon nehezen kedvelem meg igazán a bandákat. Elég sokkal szimpatizálok, mert tehetségesek és jó dalaik vannak, de megszeretni nem megy nekem olyan könnyen. A SNUPER-nek sikerült belevésnie magát a szívembe. Már Hana is megkedvelte őket, aminek tökre örültem. Tegnap Facebookon beszélgettünk miközben "együtt" néztük tőlük az egyik V-appos adást YouTube-on angol felirattal. Sajnos nem olyan ismertek és attól félek, hogy ha ez így folytatódik, akkor feloszlanak. Borzasztóan rosszul esne nekem. Azt kívánom, hogy ne adják fel és legyenek nagyon sikeresek! Megérdemlik!

Starity: Taewoong | Suhyun | Woosung | Sangil | Sangho | Sebin ~

Nya sziasztok!! Jó régóta nem jelentkeztem, igaz? Mondanám, hogy sajnálom, de nem mondom. Igazából nekem is rossz érzés feljönni az oldalra és látni, hogy nincs friss bejegyzés. Nem tölt el jó érzéssel, ha nincs semmi frissítés, de nem fogok sajnálkozni azért, mert elfoglalt voltam és nem jutott időm írni. Illetve időm talán lett volna, hiszen mindenre lehet időt fordítani, amire szeretnél, de nagyon fáradt voltam. Ezzel együtt azt se felejtsd el, hogy ha valaki szeretne időt fordítani rád, akkor megtalálja a módot, ha pedig nem, kifogásokat fog találni. Nem egy vidám dolog, de nagy igazság, sajnos. Ez mindenhol így van. Ha valakinek igazán fontos vagy, nem fog feladni téged. Én pont ezért nem adom fel Jiyongot, mert... ő az, aki igazán fontos nekem. Jaj... emlékszem régen mennyire oda, meg vissza voltam a barátaimmal, hogy mennyire szeretem őket. Akkor ez úgy is volt, de az én naiv énem képes volt azt hinni, hogy majd bármelyiknek is annyira fontos lehetek, mint amennyire ők voltak nekem. Nem mártírkodok, de az az igazság, hogy akármennyire is bunkó személyiség vagyok, azárt bármit képes vagyok megtenni, aki fontos nekem. Azonban állandóan azt tapasztaltam, hogy ez nem kölcsönös. Akkor nem is zavart, mert kutya módjára rohangáltam utánuk, de ráeszméltem, hogy nem értem miért is váltottam át kutyára, amikor az én személyiségem egy macska... mondhatnám úgy is, hogy a patrónusom is egy cica, meg minden más. A macska is tud hűséges lenni, de az ő bizalmát nem olyan egyszerű kiérdemelni. Pont ilyen vagyok most. A szokásos buszutamon el is gondolkoztam még a minap - azt hiszem szerdán -, hogy ez ugyan rossz tulajdonság, de annyira nem vagyok alkalmazkodóképes. Az életben ez egy nagy hátrány, mert a munkahelyen, meg mindenféle közösségben szükség van arra, hogy az ember tudjon alkalmazkodni. Ez em feltétlenül azt jelenti, hogy meg kell alázkodni, én mégis úgy fogom fel. Nekem nem megy, sajnos.

Meló, azaz sétálgatás a Budai várban

Hétfőn és kedden ugye nem volt suli a nemzeti ünnepünk miatt. Azon a két napon nem igazán csináltam semmit. Igyekeztem kipihenni előre a hetet. Csak szerdán volt sulink... legalábbis Beccának és nekem. Volt ugye ügyvitelünk, amin nem igazán csináltunk semmit. Annyira rossz érzés, hogy nem tudok aludni a suliban, pedig mindig olyan álmos vagyok ilyenkor. Nekem nem nagyon megy, mivel annyira nem tudok kényelmesen ledőlni a padra. Mást viszont nem igazán tudok csinálni. Talán rejtvényt fejteni, de már az is unalmas. Minden unalmas. Egy megszomorodott nyanyának érzem magam. Az is vagyok... csak kívülről nem látszik a "nyanya" része a dolognak. Ezután etika volt, amin a tanár arról beszélt, hogy meg kell találnunk a célunkat az életben és azért küzdeni. Végig egyetértettem vele és aprókat bólogattam, hogy ez pontosan így van. Nekem megvan a célom, ami egy személy, de az ugyanúgy lehet cél, mint akármi más. Ezután angolunk jött, amin kiosztották az előző órán írt dolgozatokat. Azt mondtam rá, hogy nem lesz ötös, de egyes sem. Lol... hát... egyes lett. Kicsit nevetséges volt, mert mondta a tanár, hogy nem jó ha mással helyettesítjük a szavakat, azokat ugyanúgy kell tudni, ahogy le vannak írva. Bocsika, én nem fogok magolni. Szerinte egy angolul alig tudó ember jobban megérti a hold-ot, mint a wait-et... de oké. Jaj, de irritáló az a tanár. Tanárnak legalábbis szörnyű. Mindegy, van egy egyesem, ez van. Sírni nem fogok, mert pont nem érdekel. Ez is csak azt bizonyítja, amit mindigis tudtam, hogy a jegyek nem tükrözik a tudást. A tanár ezután bejelentette, hogy elmarad az óra, viszont mi maradtunk Beccával egy ideig, mert 5-re mennünk kellett a munkával kapcsolatos oktatásra. Pont akkor hívta fel őt a nő, hogy 6-tól 7-ig lesz, szóval eldöntöttük, hogy hazamegyünk előtte. Itthon voltam 2 órát, aztán indultam vissza. Én ott voltam időben, de megvártam őt, ezért 10 perces késéssel értünk be. Ott volt egy kis kavarodás, mert eredetileg úgy beszéltük meg, úgy szólt a szerződésünk, hogy Beccával egy helyre megyünk, a Batthyány térre. Nos, hívták az embereket és mindenkinek adtak egy kis füzetkét, amire rá volt írva a helyszín, hogy hova menjen. Az elsők között szólították Beccát, de én már azt hittem, hogy rólam el is feledkeztek, mert csak a legvégén mondták a nevem. Ő a Batthyány teret kapta, én viszont a Nemzeti Galériát. Hangot is adtam a nemtetszésemnek. Mondtam a csávónak, hogy a szerződésemben nem ez állt, meg nem ez volt megbeszélve. Együtt jelentkeztem a barátnőmmel a térre. A csávó "vissza is vágott", hogy vele nem írtam semmilyen szerződést. Mondom: "veled nem, de a szövetkezettel igen". Ezután végül mind a ketten a Galériához kerültünk, ami angolnyelvű volt. Ott angolul kellett közvéleménykutatást végezni. Végül beleegyeztem, mert legalább együtt voltunk, de akkor sem ez volt megbeszélve. Szerintem utána még nekik állt feljebb, hogy én ezt szóvátettem, tök jogosan. Végül mégis jól sült el az a nap. Egész nap a Budai várban sétáltunk sé beszélgettünk. Tök jó volt! Élveztem azt a napot. Az idő is szuper volt és végig elhülyéskedtünk ott ketten 13-tól 17-ig.

03.18. - Péntek - Az utolsó zabálás

Végül úgy alakult, hogy pénteken nem mentem be dolgozni. 2 óra lett volna, de én akkor is szerettem volna elmenni. Igazság szerint kissé felb*szták az agyam. Névszerint Becca. A lényeg, hogy reggel, amikor pont időben fenn volt, hogy elinduljon, írt, hogy ő nem megy, mert felesleges és, hogy nem tudott aludni, stb. Nem is tudom hol kezdjem. Írtam neki, hogy persze, akkor álljak ott egyedül, mint egy hülye. Erre mondta, hogy amúgy is egyedül álltam volna, mert nem egy oldalon voltunk, meg minden... meg hogy én nem mentem volna át az ő oldalára. Most tényleg rám fogta? Nagyon tudom utálni, ha valaki felelőtlen. Ha egyszer elvállal valaki valamit, akkor teljesítse már. Az iskolával kapcsolatban is. Sokszor hallom, hogy az osztálytársaim is panaszkodnak, hogy rosszul vannak, meg sokszor hiányoznak. Van, ami érthető, de attól még mert én nem panaszkodom, nem azt jelenti, hogy sose vagyok rosszul... és csak azért mert ők hisztiznek, megkapják a lehetőséget, hogy pihenjenek, meg ilyenek. Komolyan ennyire sokat lehet elérni hisztivel? Oh, mindegy, most nem erről volt szó. Nagyon irritálónak tartom, ha valakinek nincs szinte semmi felelősségtudata, illetve ha nem tisztességes. Nem azt mondom, hogy én 100%-ig az vagyok, de azt sem mondtam soha, hogy magamat szeretem. Egy bizonyos szint után viszont engem is zavar. Most azért nem menni el dolgozni, mert "úgyse látják". Rendben. Az b*szott fel a legjobban, hogy ő rángatott bele az egészbe, ő hívott el és akkor még ő hagy faképnél ilyen helyzetben. Persze, hogy ezek után cseszek majd bemenni... viszont nem is várom el érte a fizetést. Pénteken tehát fostam ezen után az egészre, elegem volt, így visszafeküdtem. Nagyon nagy bűntudatom volt és szégyenérzetem, hogy nem mentem el dolgozni, de vannak ilyen szégyenteljes döntések az életben... és csak nekem ég le a pofámról a bőr emiatt? Miután felkeltem, egész nap csak zabáltam, mert ideges voltam a másnap rám váró nyelvvizsga miatt. A legrosszabb az egészben az volt, hogy egyedül kellett átvészelnem. Ez zavart a legjobban. Ha még hívhattam volna valakit, hogy velem legyen, nem féltem volna annyira. Hachit megkértem, hogy jöjjön el velem, de nem tette. Mondtam neki, hogy ilyenkor lenne a legnagyobb szükségem egy barátra és nem máskor, de ez is csak megerősített abban, hogy nincs barátom. Ismételten beigazolódott, hogy az ember csak önmagára számíthat az életben. Ha valaki azt hiszi, hogy van önzetlen ember, aki mellette lesz mindig, az nagyot téved. Illetve a családon kívül nincs ilyen. Anyumnak dolgoznia kellett, ezért nem tudott jönni.

03.19. - Szombat - Szóbeli angol nyelvvizsga

Eljött a szombat. Reggel 8 után egy kicsivel felkeltem. Olyan furcsán éreztem magam. Ideges voltam, de valamiért mégsem látszódott meg rajtam annyira. Nem éreztem annyira, hogy szétáradna bennem a "félelem". Persze, bennem volt az a kellemetlen, nyomasztó érzés, hogy éppen vizsgázni készülök, de közben úgy voltam vele, hogy egyedül leszek, nem lesz ott velem senki, nem támaszkodhatok senkire, muszáj, hogy magam boldoguljak. Inkább erre koncentráltam, felnőttesebbnek is éreztem magam, hogy senki nem volt a s*ggemben... ez azonban nem azt jelenti, hogy jó volt egyedül menni. Felöltöztem szépen, kisminkeltem magam, összefontam a hajam és küldtem Jiyongnak egy üzenetet, hogy b*ssza meg amiért ilyenkor nincs velem. Mennyivel könnyebb és jobb érzés lett volna elindulni, ha akkor egy annyit ír nekem, hogy "fighting"... arra azonban várhattam volna egy életet... vagy nem csak egyet. Aznap úgy délután 4 óráig nem ettem semmit, csak szőlőcukrot. Mást nem tudtam leeröltetni a torkomon. Vizet is alig ittam, de állandóan pisilnem kellett. Nem is értem ezt. Ha ideges vagyok, akkor mindig pisilnem kell, még ha egy napja nem is ittam, akkor is. A Ferenciek teréig mentem 3-as metróval, onnan pedig busszal tovább. Persze először rossz oldalon jöttem fel az aluljáróból. Néztem a menetrendet, meg a busz irányát és furcsa volt nekem, hogy átmegy a hídon. Tudtam, hogy nem Budán van a hely, ezért leesett, hogy rossz oldalon vagyok. Átsiettem a másikra, aztán felszálltam a buszra. Leszállva arról, besétáltam a suliba és nagyon meglepett, amit ott láttam. Jiyong fogadott egy csokor rózsával. LOL... na az aztán tényleg meglepne. Khm... komolyra fordítva a szót, meglepett, hogy sokan voltak. Azt hittem alig leszünk, hiszen szombat is volt és nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan vizsgáznak egyszerre. Amikor az előző helyre mentem szóbelizni, alig voltak annál a teremnél, de itt mindenhol hemzsegtek az emberek. Igazából ez érthető, nem is tudom miért gondoltam, hogy kevesen lesznek. Bele se gondoltam, hogy egyszerre mennyien vizsgázhatnak. Szerintem az előző helyen azért nem tűnt fel annyira, mert kisebbek voltak a folyosók és máshogy volt megszervezve az egész. Na meg itt most egyedül voltam. Volt időm ezen töprengeni, ahogy minden máson is. 11:40-kor kezdődött a vizsga, de már 20 perccel előtte ott voltam, ahogy azt megírták. Úgy mentem oda, hogy nem tudtam semmiről, hogy hogyan fog lezajlani a vizsga. Amikor hívtak, bementem és leültem egy padra. Akkor tudtam csak meg, hogy a listening, azaz a hallott szövegértés az első. Nem lett olyan vészes szerintem, de nem akarom elszólni, mert az előző vizsgámon is mindenre azt mondtam, hogy jól sikerült, mégis megbuktattak a szóbeli részen. Ezért most nem fogom azt mondani, hogy jó lett, csak nekem tetszettek a feladatok. Először kicsit nehezen ment a koncentrálás valamiért, de aztán sikerült belerázódnom. Ez a hallott szövegértés sokkal jobb volt, mint az előző. Jóval értelmesebb és több esélye volt az embernek jó választ adni. Miután azzal végeztem, megnéztem, hogy mikor lesz a szóbelim. 13:40-kor kezdődött, ami azt jelentette, hogy 1 órát vártam ott. Kimentem cigizni, aztán benn ültem és zenéthallgatva sudokut fejtettem. Nehezen ment, mert nem tudtam 100%-ig arra koncentrálni. 13:25-kor odamentem a teremhez, aztán 40-kor szólítottak. 8-an voltunk benn a teremben. Kicsit furcsálltam is a helyzetet, mert azt hittem, hogy már kezdődik is az elbeszélgetés, de rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Fogalmam sem volt róla, hogy mi fog még következni. Annyira nem értettem semmit. Én csak megcsináltam, amire utasítottak, de nem tudtam, hogy mit és miért csinálok. A teremben 8-ból 7 fiú volt és én, ezért is bírtam annyira, mikor a csávó behívott minket, aztán tudta, hogy kik vannak benn, de megkérdezte, hogy én ki vagyok. Mondom: öhm... Gabriella... kizárásos alapon. Az volt az első feladat, hogy 5 perc alatt írni kellett egy mesét a képekről. Mindenkinek másféle volt. Nem tudtam befejezni annyi idő alatt, mert sok gondolatom volt, de nem volt időm leírni. Szóltak, hogy vége, így befejeztem az írást és kíváncsian vártam, hogy mi jön ezután. Fogalmam sem volt a vizsga felépítéséről. Ezután a vizsgapartneremet és engem az egyik teremhez vezetett a srác. Egy fiúval voltam, akivel útközben elbeszélgettem. Neki mondtam, hogy semmit nem tudok. Ő tisztában volt mindennel. Kérdezte, hogy izgulok-e. Nem tudom már pontosan mit válaszoltam, de szerintem azt, hogy igen, egy kicsit azért izgulok. Amikor elértünk a teremhez, én léptem be először egy "good afternoon"-nal. Ezután leültünk a férfi elé, aki kérdezgetett minket. Kicsit arrébb pedig egy nő ült, aki jegyzetelte a dolgokat. Ezt sem akarom elszólni, de szimpatikusnak tűntek. Középkorúak voltak mind a ketten és általánosságban pokerfaceszel néztek ránk, de néha-néha elmosolyodtak. Az elején kérdéseket tett fel a férfi. Először a fiútól, aztán tőlem. Tőlem azt kérdezte, hogy szeretek-e vásárolni. Bírom az ilyen kérdéseket. Mindig ilyeneket kapok, csak mert lány vagyok. Mondtam, hogy nem igazán járok plázákba, meg ilyen helyekre, mert nem vagyok egy lányos lány, de vannak dolgok, amiket szívesen vásárolok, aztán kérdezett az internetes vásárlásról és mondtam, hogy azt már inkább. Ezután el kellett mesélni az általunk írt mesét. Annyira idegesítő, hogy a vázlatomban olyan szép, nyelvtanilag helyes mondatokat írtam, de ott valahogy nem tudtam kinyögni egyiket se. A vázlatra pedig nem nagyon lehetett ránézni. Annyira zavaró, hogy utólag mindig olyan szép mondatokat tudok mondani, vagy akár előtte, de amikor éles helyzetben vagyok, semmi nem jut eszembe. Ezután rövid szituációk voltak. Meg is lepődtem, hogy csak 2-2 reakció jutott mind a két félnek. Például az egyik az volt, hogy láttam, hogy sírt és meg kellett kérdeznem, hogy miért, aztán válaszolt rá valamit, majd arra én is, végül ő lezárta. Nem volt olyan rossz. Tetszett az egész vizsgában, hogy sokszínű volt és nem olyan monoton, hogy akkor most csak úgy beszélj a nagy semmiről. A vizsga legutolsó feladata az volt, hogy a technológiai fejlődésekről kellett beszélnünk a vizsgapartneremmel és 4 szempontot megemlíteni amiben megváltozott az élet emiatt az utóbbi 100 évben. Szerintem egész jól megoldottuk. Az volt a legjobb, hogy nem nyomtuk el egymást. Én kezdtem, de szépen beszélgettünk róla és nem harcoltunk azért, hogy most ki beszéljen. Amikor végeztünk, annyira megkönnyebbültem. Kisétáltunk a teremből, aztán mondtam a srácnak, hogy "ez szörnyű volt". Azt válaszolta, hogy szerinte annyira nem volt szörnyű, mert mind a ketten jók voltunk. Végülis igaza van. Nagyjából egy szinten voltunk és ügyesek voltunk. Kicsit még beszélgettünk, aztán megkérdeztem, hogy merre megy, de ő még megvárta a haverját. Szerencsére hamar jött, ezért hozzájuk csapódtam és végig beszélgettünk így hárman egészen a buszig. Nagyon jól elhülyéskedtünk, igazán jófejek voltak. Ők a buszról leszálltak a Keletinél, én pedig mentem tovább a Ferenciek teréig, ott anyum felhívott és beszélgettünk egy keveset.

 + Elkezdtem nézni a Lie To Me című koreai drámát. Eleinte kicsit unalmas volt, aztán jött az érdekesebb része és most megint kicsit uncsi. Igazából nem rossz. Yoon Eun Hye fantasztikus, mint mindig. Ezen kívül a Coffee Prince-ben láttam csak, de az ott nyújtott alakításával azonnal belopta magát a szívembe. Egy kicsit idegesít úgy az összes doramában, hogy a fiúk mennyi mindent megtesznek a lányokért benne. Jó, nyilván ezért sorozat és nem a való élet, de néhol azért nevetséges, hogy ennyire papucsot játszanak benne a csávók. Néhol irritáló, de nem baj, mondván, hogy a büdös életben nem találsz ilyen srácot, úgyhogy nézzed ezt és itt éld ki az ilyesfajta vágyaidat. To be honest, nekem nem is kéne egy papucs-boyfriend.

 + Képzeljétek... most március 26-án veszek majd részt életem első Mondoconján. Nem tudom milyen lesz. Igazából annyira nem is elengedhetetlen része az életemnek, mert sosem láttam értelmét. Vagyonokat fizetni konkrétan a semmiért. Oké, talán vannak jó cuccok, de kinek van kedve arra is költeni ezek után? Jó, biztos van olyan, de engem sosem vonzott igazán ez az egész. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy életemben egyszer azért elmegyek, hátha megváltozik az eseményről alkotott véleményem. Szombaton biztos megyek, a vasárnapban még nem vagyok biztos.

 + Éppen egy dizájnon dolgozok már... egy ideje, csak sehogy nem akar kirajzolódni. Ha sikerülne úgy megvalósítani, hogy a fejemben elképzeltem, annak nagyon tudnék örülni, mert úgy szép. A másik ok pedig, hogy eddig nem váltottam az Ninaa versenye. Ugyebár pontozi kell egymást és egy csomóan elkezdték már. Nem akarom most lecserélni, ha egyszer megírták erről az egészről a véleményüket. Most, hogy túl vagyok ezen a héten is, belehúzok a dologba, mert nekem is uncsi már ez kicsit.