... Úgy gondolom, épp itt az ideje, hogy meséljek egy kicsit Zenről. Ezelőtt is szerettem volna már megtenni. Twitteren egyébként is jó sokat emlegettem már... csak bejegyzésre nem túl sok időm akad. Fáj is, hogy már nem tudok olyan aktív lenni... de mit is mondhatnék? Elért engem is a felnőtt élet. 22 éves vagyok. Elhiszitek? Én sajnos nem tudok belenyugodni, de hivatalosan ez az igazság, még ha nem is érzem magam annyinak. Egyre jobban közeledik az, amikor már lassan el kell gondolkozni az elöteleződésen. Vagy... nem? Csak én érzem így?

Zen és én épp filmet kerestünk angol nyelven... vagy kínaiul, angol felirattal. Eközben beszélgettünk és mesélte, hogy ő a "kis csillag" a családban. A bátyja a nagy csillag. Miért? Azért, mert a neve első szótagjának jelentése csillag, a testvéréé is ugyanaz és mivel ő a kistesó, teljesen jogosan kapta ezt a jelzőt. Nagyon aranyosnak találom a dolgot. Elég sokat mesélt már a családjáról. Mondjuk volt is rá épp elég ideje. Pont ma ismerjük egymást négy hónapja.

 ♡ Lássuk, ki is ő...

Tudjátok, bizalmi problémáim vannak. Nem szeretek senkit közel engedni magamhoz. Vele megtettem. Sokkal közelebb is, mint azt előre elterveztem. Ha követitek a naptáramat az oldalmenüben, vagy engem a Twitteren, akkor biztos olvastátok már a nevét. Mit is kell tudni róla? Zen egy kínai fiú. Mint később kiderült, félig koreai - anyukája részéről -, ezzel a tudattal azonban nincs kibékülve. Jó, azt tudom, hogy ott nem igazán kedvelik egymást a különféle népek. Egy alapszintű rivalizálás mindig jelen van a hétköznapokban. Több koreaitól hallottam már, hogy "hülye kínaiak" és fordítva is. Mindenesetre, ha félig koreai, akkor törődjön bele és ne legyen ellene, én így vagyok vele. Szerintem ez a vérvonal elég különlegessé teszi, de inkább nem emlegetem neki, mert így is állandóan azt mondogatja, hogy biztos csak azért kedvelem, mert félig koreai. Ilyenkor kap egy jól irányzott pofont, közlöm vele, hogy egy nagy idióta és we can move on. Oké, csak vicceltem, MÉG nem pofoztam meg (komolyan). (Bár volt már olyan, hogy szívesen megajándékoztam volna eggyel.) Szeretem a koreai zenét, nyelvet, kultúrát és elsősorban az az ország vonz, de engem Kína is érdekel és nem az lesz a mérvadó, ha kedvelek valakit, hogy honnan származik. Pláne, hogy amikor megkedveltem, nem is tudtam, hogy félig koreai. Ő is állandóan emlegeti, hogy a szeme koreai kinézetűre sikerült. Ez igaz. Elég bolond, amiben lehet az is közrejátszik, hogy 21 éves... majdnem mint én... csak fél évvel fiatalabb nálam. Heh heh heh... well... a csillagjegye Bika. Emiatt elég érzékeny és érzelmes... valamint... makacs. Makacs, akárcsak én, tehát általában nem könnyen jutunk dűlőre. Bár mondhatni én kicsit többször "győzők". Elég bevetnem a "baba arcomat" és a zöld... azaz kék boci szemeimet. Ja, mindig zöldet mond, pedig már ezerszer mondtam, hogy kék. Színvak, biztos... or just stupid. Oké, mostanában már megjegyezte, hogy kék.

Bonyolódik a k*rva életem - ez lenne a bejegyzés egyik alcíme, remélem tetszik

Sose volt túl egyszerű. Senkinek nem egyszerű az élete, I guess. Mindenki kerül döntéshelyzetbe élete során. Olyan döntéseket kell meghoznunk, amikre úgy érezzük nem állunk készen, vagy talán sosem fogunk. A Mérlegeknél talán ez még fel is erősödik, hiszen az egyik - ha nem a LEGdöntésképtelenebb jegy az összes közül.

- MUNKA - Nagy általánosságban dolgozom, egyébként. Ott nem történik semmi különleges. Vagyis, vannak légitársaságok, amire becsekkolom az utasokat. Ezek a: British Airways, Iberia és a charter járatok (főként nyáron). Most, januárban lesz egy újabb képzésem. A Turkish Airlines-t fogom csekkolni. Amikor megtudtam, hogy elküldtek arra a tréningre, el sem hittem. Nagy falatnak tartom... legalábbis nekem. Nem maga a rendszer a nehéz - abba már volt betekintésem az online tréningnek köszönhetően. Ami a nehézséget jelenti számomra, az a sok nemzet ami utazik vele. Eskü, olyan útlevelek, nemzetiségek vannak, amikről még nem is hallottam és ugyanilyen kategóriájú végállomások. A Turkish Airlines tényleg olyan helyekre repül, ahova mások alig, vagy egyáltalán nem. Ezek miatt pedig különbnél különbebb vízumokat is kell nézni. Na, de... újabb kihívások. Jöhetnek.

 ♡ Lássuk, hogy is kezdődött...

Még augusztus végén volt 4 nap szabim. Sokat voltak itt a rokonok, mert elkezdtük ugye felújítani a házunkat, az unokatesóm és a nagybátyám pedig segítettek. Illetve ők csinálták. Őket szeretem is, de az unokatesóm gyerekeit nem bírom elviselni. Attól nem is beszélve, hogy az áramot is ki-be kapcsolgatták a környéken, mert a köztéri világítást is csinálták. Na, de el nem hiszitek, hogy MINDEN EGYES ALKALOMMAL akkor kapcsolták ki egy napra az áramot, amikor itthon voltam. Olyan még nem volt, hogy dolgoztam éppen. Az egyik ilyen volt augusztus 29-e, szóval gondoltam gyorsan tervezek valami programot. Sikerült is. Megbeszéltem Trixyvel egy találkozót. Egy spontán elhatározást követően tehát leugrottam a városkájába vonattal, ami több, mint 100 km-re van Budapesttől. Nem tudom zavarná-e, ha leírnám melyik városról van szó, szóval inkább úgy döntöttem nem hozom nyilvánosságra. Augusztus 29-e... ejj... reggel szokás szerint késett a buszom, így kicsit aggódtam, hogy elérem-e a vonatot és, hogy előtte lesz-e időm jegyet venni. Hát volt. Ráadásul még viszonylag sokat is vártam a vonatomra a Ferihegyen - egyébként. Nem vagyok finnyás, ha nem új vonat jön, de nem élveztem az utat. Azt hittem megfulladok az úton. Annyira dohos, poros és fullasztó volt a kabinban ülni. A zenehallgatás legalább elvonta valamennyire a figyelmem. Amikor megérkeztem, Trixy ott várt már rám. Először sétálgattunk kicsit - igaz, nem volt más választásunk. Elmentünk a Lidl-be Somersbyt venni, közben mutogatta a városa "látványosságait", tehát pár szobrot és egy parkot, kb. Ezután átmentünk hozzá és ott hülyéskedtünk. Rendeltünk pizzát, beszélgettünk és videókat néztünk. Elkezdtük nézni a Death Note amerikai változatát, de talán 20 percig sikerült eljutnunk. Onnantól nem bírtuk tovább. Olyan unalmas és... nem is értem. Az amcsik fognak valamit, ami jó és mindenképp muszáj egy gagyi feldolgozást csinálniuk belőle. Lásd: Oldboy. A nap sajnos nagyon gyorsan eltelt, pedig az utolsó vonattal jöttem haza. Aranyos volt az anyukájától nagyon, hogy marasztalni akart, aludjak náluk. Mondtam, hogy legközelebb nem ússzák meg akkor. Nem is úszták! Azóta... pont 3 hónappal erre, novemberben a 28-át és 29-ét náluk töltöttem. Igazából szerettem volna ott aludni akkor is... de... véletlenek nincsenek. Ennek így kellett alakulnia. A legfurcsább, hogy egy ilyen apró döntés is lényegesen kihathat a jövőre. Azért mondom ezt, mert ha ott alszom, valószínűleg nem nagyon kezdeményezek beszélgetést Zennel egy alkalmazáson keresztül. A vonaton hazafelé kezdtem el vele társalogni. Már akkor tök jó fej volt...

Augusztus utolsó napján szintén jöttek a rokonok a kedves kis neveletlen kölkökkel. Muszáj voltam újfent valami találkozót összehozni. Sikerült. Egy nappal előtte írtam Zennek, hogy találkozzunk. Így utólag visszanézve, lehet, hogy ez a találkozó túl gyorsan történt a megismerkedésunk után. Lehet kicsit még húzni kellett volna a dolgot. Vagy ki tudja... minden okkal történik. Elég gyorsan csöppentünk bele a dolgokba. Esetleg... ha nem csókol meg olyan hamar, kicsit tovább játszhattuk volna a "nem vallom be az érzéseimet" játékot. Játszottuk azért egy kis ideig, bár bevallom... nekem szimpatikusabb lett volna tovább húzni. Dráma azonban így is van elég a kapcsolatunkban. Amikor először találkoztunk, még csak gyakornok volt a cégénél, mert közben egyetemen is tanult. Azóta lediplomázott a Szegedi Tudományegyetemen. Csodálom érte. Én itt, a saját országomban nem vagyok képes megszerezni egy diplomát, ő viszont angol nyelven, egy másik kontinensen megtette azt. Büszke is vagyok rá. Ebből gondolom egyértelmű, hogy jól beszél angolul. Ez mondjuk elengedhetetlen is, mert a világnyelven beszélgetünk egymással. Egy bankban dolgozik, by the way... és hivatalosan déltől van két óra kajaszünete, amit azon a napon együtt töltöttünk. 1 órát utaztam odáig, de nem bántam, addig is telt az idő, amit nem kellett otthon töltenem. Vele is nagyon jól... túl gyorsan eltelt az idő. Még mindig emlékszem rá, amikor először láttam. Fekete ruhában volt, öltönyben, én pedig vajszínű, virágos szoknyában. Beültünk kávézni, aztán sétáltunk egyet és leültünk beszélgetni egy parkba, a Deáknál. A kávét akkor ő fizette, azzal a feltétellel, hogy a következő találkozó alkalmával a piát én fizetem. Tehát lesz következő találkozó - állapítottam meg. Élőben is jól megértettük egymást. Sok minden jött szóba: barátok, kultúrák, kedvencek, munka. Nagyjából ennyi fért bele 2 órába. Azt azért hozzá kell tenni, hogy aznap este még sikerült összeveszni azon, hogy közli velem, hogy 99%-os benyomást tettem rá. Ha sminkkel megyek 100%-os lett volna. Ott úgy kiakadtam. Leginkább tudjátok miért? Egész fiatalkoromban utáltam magam, ahogy kinézek. Nagyon sokáig viszonylag erősen sminkeltem magam, hogy elfogadjam magam, mert azt hittem az segít, úgy szebb vagyok. Mára sikerült elfogadnom azt, ahogy kinézek smink nélkül is, és ez már nem befolyásolja az életem. Nem vonz ez a világ. Párszor kisminkelem magam, de nem vagyok úgy oda érte, nem is értek hozzá. Ha összehozok valamit, akkor is csak maximum spirál, tus, vagy szemceruza. (Azt azonban elismerem, hogy van aki művészeti szintre képes fejleszteni, tud gyönyörű lenni.) Ezzel a kijelentéssel újra azt éreztem, hogy nem lehetek 100%-os smink nélkül. Beközölte, hogy ez az ő kultúrájának része, hogy a lány sminkkel megy a találkozóra. Nem tud érdekelni. Ő jött ide, alkalmazkodjon ő. Nyilván ha én megyek Kínába, majd én fogok. Ami a legviccesebb volt akkor, hogy ő állapította meg rólam, hogy érzékeny vagyok. Az vagyok, na, de az ő szájából a legviccesebb ez.

Szeptember harmadikától hatodikáig a mamám kórházban volt, mert rosszul lett és anyum kihívta a mentőket. Aznap nem sokat aludtam. Mondta anyum, hogy nem komoly, úgyhogy ne aggódjak, de ez nem így megy. Amikor megérkeztem a házunkhoz, már ott voltak a mentők és éppen vitték be a kórházba. Anyum velük tartott. 6 órát voltak bent anyumék a sürgősségin. Másnap meglátogattuk és megtudtuk, hogy az éjszaka folyamán a vakbelével megműtötték. Szerencsére minden rendben ment. Ötödikén is voltunk bent, az utolsó nap azonban dolgoztam, de akkor már jött is haza. Nem sokat kellett bent lennie, de már ezt is alig bírta. Én pedig az infúzió látványától voltam rosszul. Mindenesetre anyummal még megbeszéltük, hogy negyedikén elmegyünk Miskolctapolcára barlangfürdőzni. Azóta is tervezzük, mert nem sikerült eljutni. Pont úgy dolgozunk, hogy nem jön ki jól. Azon a napon helyette Zennel találkoztam a munkája után. Beültünk inni és nagyon jókat beszélgettünk. Mivel az első találkozó alkalmával ő vette nekem a kávét, így most az első kört én álltam, azután ő a másodikat és a harmadikat szintén én. Kvittek voltunk. Teljesen önfeledten el tudtunk hülyéskedni. Volt olyan hülye, hogy nem a hely mosdóját használja, hanem elmegy a mekibe inkább 200 forintért vécére. Nem mondanám, hogy annyira részegek voltunk, de már megvolt a hangulat. Csak pár órát voltunk együtt, mert neki dolgoznia kellett másnap reggel. Mindenesetre pár csók még belefért a dologba... az első csók akkor volt vele és azóta is mosolyogva gondolok vissza rá. Romantikus volt. A Nyugatinál voltunk egy helyen. Még jó idő volt, bár amikor lement a Nap, kissé hűvös lett. Mindenféléről beszélgettünk, aztán egy kisebb szünet következett. Az asztalra könyököltem, ő pedig megragadva az alkalmat, közelebb hajolt és megcsókolt. A kedvenc emlékeim egyike. Később lekísért a metrómegállóig, aztán valahogy felszálltam rá és koncentráltam, hogy ne aludjak el hazafelé.

Megbeszéltük, hogy nyolcadikán elmegyünk majd valahova együtt bulizni. Ő szeret bulizni, én meg már régen voltam, szóval belementem a dologba. Üzengettünk közben végig egymásnak... egészen addig, amíg hetedikén is eljutottunk addig, hogy találkozzunk. Kiválasztottunk egy filmet, amit a Westendben adtak angolul. Nem volt nagy a választék, ezért valami akciót néztünk. Renegátok, vagy mi. Nem volt túl jó, de mégis jól éreztük magunkat. Mondta, hogy felőle magyarul is megnézhetünk bármit, a lényeg az, hogy velem legyen. A vicces az volt, hogy a filmben voltak jelenetek, amikor nem angolul, hanem más nyelven beszéltek... amit nagyon jófej módon magyarul feliratoztak, akárcsak az egész filmet... na de az emberek szerintem sokszor azért választják angol nyelven, mert külföldiek és nem beszélnek magyarul. Bár igaz, hogy nem bánnám, ha minden film így menne a mozikban. Elég későn lett vége, amikor már hideg volt, de megvárta velem az éjszakai buszomat. Még aznap akadt ki az Instagramom miatt, ugyanis meglátta a képemet Taesunnal. Semmi oka nem lett volna kiakadni, de talán ez a csillagjegyéből is adódik... még ha nem is volt konkrét kapcsolat köztünk, igyekezett már akkor kisajátítani magának, ami utána még jobban megnyilvánult az egyik nagyobb nézeteltérésünk alkalmával. Az elkövetkező napokat együtt töltöttük. 8-án munka után találkoztunk és elmentünk piát venni. Nála kezdtünk inni és akkor már tökéletesen tisztában voltam vele, hogy nem megyünk sehova. Egyrészt, mert ismerem a pasikat. Tudtam mit tervez azzal, hogyha beközli, hogy először igyunk nála, aztán menjünk bulizni. Őszintén szólva, amúgy sem volt sok kedvem hozzá. Végül nála maradtunk és én mondhatni kicsit gyorsan ittam, gyorsan lerészegedtem, ezért ki is jött belőlem. Abban a pillanatban nem foglalkoztam vele, de utólag elszégyelltem magam, hogy az első alkalommal összehányom a vécéjét. Csodás bemutatkozás volt. (Meg is értem, hogy belém szeretett. LOL) Mindenesetre ő vigyázott rám közben, az azért megmaradt. Hozott nekem meleg teát, rágót, meg amikor a vécénél "imádkoztam", ott volt és ha jól emlékszem, a hajamat is fogta, valamint támogatott, hogy adjam csak ki. Ez szerencsére nem volt hatással a későbbiekre. Maximum annyiban, hogy azóta is jót nevetünk rajta.

No boyfriend, no problem - but at least we don't have to watch dramas, we live in one

Amikor először ittunk nála, nem feküdtünk le. Utána nagyon sokáig továbbra sem. Ettől függetlenül jó párszor nála aludtam. Az ismerkedésünk elején nagyobb összeveszések voltak, mint a későbbiekben. Szerintem szépen lassan megtanultuk, hogyan fejezzük ki magunkat és fogadjuk el egymás hülyeségeit. Akad jó pár ellentétes tulajdonságunk, vagy éppen pont hasonló, melyek nem jó kombinációi egymásnak... mégis mindig megoldjuk a nézeteltéréseket. Eddig sikerült ügyesen felülkerekedni minden negatív pillanaton. A múltamban történt pár dolog, amiket neki nehéz elfogadnia, én azonban nem titkolok semmit. Morális ember. Ez nem tudom annak tudható-e be, hogy kínai, vagy, hogy jó nevelést kapott. A múltam pár részével nincs kibékülve, azonban eléggé szeret ahhoz, hogy elfogadja és továbblépjen. Remélem igaz lesz, amit mindig mond: hogy 2018 egy új, tiszta lap. Csak négy hónapja van köztünk valami és hivatalosan december 15-én mondtuk ki, amit ki kell. Vicces volt, hogy az összes kedves ismerősöm, barátom, jó kollégám mennyire szurkolt már nekünk, hogy jöjjünk össze. Melissa például állandóan kérdezgette, hogy együtt vagyunk-e már végre.

Szeptember 9-én elmentünk az Itoshi nevű japán étterembe. Nem igazán vált be. Nem az étel miatt - az fantasztikus volt. A gond azzal van, hogy nem tudok sokat enni és az egy olyan hely, hogy befizetsz nem kevés összeget, amiből annyit eszel, amennyit tudsz. Ha nem fejezed be az ételt, akkor is ráfizetsz és elvinni nyilván nem lehet. Nagyjából akkor volt az első komolyabb vitánk. Akkor még úgy volt, hogy szeptember végén Taesun jön Budapestre miattam. Ez neki nem tetszett, én viszont még a barátomnak tartottam. Azóta megszakadt a kapcsolatunk... amit sajnálok. Illetve azt sajnálom, hogy ki kellett derülnie pár dolognak. Akkoriban viszont idegesített, hogy Zen ennyire ki akar sajátítani... alig egy hét után. A csillagjegye Bika, így amellett, hogy érzékeny, elég birtokolni vágyó is. (Ez így értelmes, nem?) Amióta ismerjük egymást, minden héten legalább egyszer találkoztunk... átlagban. Igazából összességében csak 2 hét maradhatott ki, ebből az egyik az volt, amikor a vizsgájára készült, december elején. Még akkor is úgy volt, hogy két hétig nem találkozunk, mert készülnie kell, azonban volt egy vitánk, ami után én elmentem inni a barátnőmmel. Belle a barátnőm neve, aki egyben a munkatársam is - a születésnapja december 16-án van (Nyilas) - azt mentünk ünnepelni, pár nappal előtte. Egy kicsit ittas állapotba kerültem, aminek köszönhetően írtam is Zennek, hogy b*ssza meg és nem is szeret. Rögtön felhívott és végül nála kötöttem ki. A vizsgája előtt volt két nappal. A nagy nap pedig december 15-e volt. A vizsga és azután az, hogy megkért, legyek a barátnője.

I am a girlfriend. How to do that? - Sosem voltam még barátnő. Oké, volt már valamiféle izém, meg bohóckodásom, de normális kapcsolatom még nem. Nem is szerettem volna. Félek barátnővé válni. Nem éreztem még teljesen késznek magam rá eddig, most mégis belevetettem magam a mély vízbe. A kapcsolat hivatalos kimondásához képest elég hamar közölte velem, hogy kedvel, aztán később, hogy szeret. Én később mondtam ki ezeket... főleg az I love you-t. Ezzel kapcsolatban... előttem már volt három barátnője, egy magyar, egy kínai és egy japán. Ezért tehát minden ilyen nyelven mondta már másnak, hogy "i love you". Közöltem vele, hogy nekem nem kellenek tucatszövegek, nekem olyat mondjon amit másnak még nem. A szeretleket végül olasz nyelven kezdtük mondani egymásnak, mivel szeretem a nyelvet és úgy még nem mondta senkinek.

Többször voltunk bulizni, valamint a születésnapomat és a karácsonyt is együtt ünnepeltük. Ahhoz képest, hogy nem tűnik olyan soknak ez az idő, sokat tapasztaltunk és éltünk át együtt. Néha eléggé tud fájni egy-egy szava, amit szerintem ő észre sem vesz, de én akkor is úgy vagyok vele, hogy amíg tudunk kommunikálni és meg tudjuk beszélni a nézeteltéréseket, nincs gond. Egyszer már megfogalmaztam, hogy amíg jobban szeretjük egymást a viták komolyságánál, addig minden rendben lesz. Ahogy a karácsonnyal tettük, a szilvesztert is együtt töltjük majd. Már foglalt is helyet egy étteremben. Nem mondja el melyikbe, viszont azt tudom, hogy elegáns ruhát kell majd vennem. Éppen ezért, holnap eljön velem vásárolni, nézni valami szépet.

UTAZGATÁSI TERVEK - 2018

 - KÍNA - Tudjátok, elég nagy dolognak számít Ázsiában, ha egy fiú hazavisz egy lányt... mármint ha bemutatja a családjának. Nos, Zen az "I love you"-val nagyjából egyidőben közölte azt is, hogy szeretné, ha elmennék Kínába a családjához. Először nem hittem, hogy teljesen komolyan gondolja, de mint később kiderült, mégiscsak így van. Nem olyan régen, a vízumigénylő lapot is kitöltöttük együtt. Már csak el kell vele menni leadni. Azt mondta elkísér, úgyhogy valamikor január elején el fogjuk intézni. Eddig útlevelem sem volt, de november 13-án, emiatt azt is elintéztem. Én leszek az első lány, akit Zen bemutat a családjának. Lassan már négy éve itt él és február végefelé hazamegy két hétre. Beijing közelében lakik. Először úgy volt, hogy egy hónapra megy, és én utána megyek az utolsó héten. Pár napot Beijingben töltünk, megnézzük a Nagy falat, de a (köcsög) cége csak 2 hét szabit at neki. Ezért tehát kimegy két hétre és a második héten csatlakozom hozzá. Beijingre sajnos nincs idő, de megigértettem vele, hogy egyszer elmegyünk oda is. A családjának egyébként sokat mesél rólam és már nagyon izgatottak a találkozó miatt. Mesélte, hogy a nagyszülei még nem is láttak európait, szóval biztos meglepődnek majd a kék szemeimen és a "3D-s" arcomon. Az ázsiaiak arca ugyanis "2D-s", a "fehér embereké" pedig "3D-s". Ezt ő mondta! Apukája részéről egyébként nincs semmi gond... és hát... az anyukája részéről sincs semmi komoly, de azért meg-meg jegyzi, hogy jobban örülne egy kínai barátnőnek. Elég sztereotíp hozzáállás, de az anyja szemében minden európai lány megcsalja a párját. Nem igazán értem ezt a felfogást, de mindenképp kedvesen állok majd hozzá. Tisztelettudó ember vagyok. Aranyos volt egyébként, mert mondta, hogy ha megyek, aludjak vele, ne Zennel. Most nem azéééé, de gondolja, hogy itt nem csinálunk semmit a fiával? Most az az egy hét nem oszt, nem szoroz. Kedves ember, csak mindent nagyon komolyan vesz - ezt mondta róla. Emellett Zen állandóan emlegeti, hogy az édesanyja kedvelni fog, mert van pár olyan tulajdonságom, amit ő méltányol. Akkor meg? Áh, anyway, egy szavam sem lehet, mert már most készülnek rá, hogy megyek. Ágyneművel, étellel. Izgulok. Egy európai lány belecsöppen az ázsiai kultúrába. - EU: Párizs, London - Ami még tervbe van véve a 2018-as évre, az Párizs anyummal. Már régóta beszéljük, hogy muszáj elmennünk Disneylandbe. Tavasz környékére gondoltunk, amikor még suli van, így annyira sok gyerek nincs, emellett meleg sem. Én gyermekkoromban voltam egyszer, de egy alkalom semmire nem elég. Londont pedig Zennel tervezem, csak neki viszonylag nehéz a vízumügyek miatt. nekem azért a kedvenc városomba muszáj eljutnom jövő évben is. - PLUSZ - Dél-Korea ugye mindig aktuális nálam. Amint lesz elég időm és pénzem, biztos belevágok. Az egyik jó barátnőm chilei és mindenképp szeretnék eljutni hozzá. Szerintem az 2019-re marad, de Korea után a második opció, pénz és szabadidő függvényében. A harmadik pedig nem más, mint aaaaaazzzz Egyesült Államok. Még nem tudom azon belül pontosan hova, de még egy éve úgy volt Dallasba megyek dolgozni. Azóta vonz a város. Továbbá Washington DC és Los Angeles érdekel. Végül, de nem utolsósorban Kanada, Svájc, Róma (vagy bármely olasz város), valamint az én nagy kedvencem: Svédország. Stbstb...

Nya sziasztok!! Jó régóta nem jelentkeztem, igaz? Mondanám, hogy sajnálom, de nem mondom. Igazából nekem is rossz érzés feljönni az oldalra és látni, hogy nincs friss bejegyzés. Nem tölt el jó érzéssel, ha nincs semmi frissítés, de nem fogok sajnálkozni azért, mert elfoglalt voltam és nem jutott időm írni. Illetve időm talán lett volna, hiszen mindenre lehet időt fordítani, amire szeretnél, de nagyon fáradt voltam. Ezzel együtt azt se felejtsd el, hogy ha valaki szeretne időt fordítani rád, akkor megtalálja a módot, ha pedig nem, kifogásokat fog találni. Nem egy vidám dolog, de nagy igazság, sajnos. Ez mindenhol így van. Ha valakinek igazán fontos vagy, nem fog feladni téged. Én pont ezért nem adom fel Jiyongot, mert... ő az, aki igazán fontos nekem. Jaj... emlékszem régen mennyire oda, meg vissza voltam a barátaimmal, hogy mennyire szeretem őket. Akkor ez úgy is volt, de az én naiv énem képes volt azt hinni, hogy majd bármelyiknek is annyira fontos lehetek, mint amennyire ők voltak nekem. Nem mártírkodok, de az az igazság, hogy akármennyire is bunkó személyiség vagyok, azárt bármit képes vagyok megtenni, aki fontos nekem. Azonban állandóan azt tapasztaltam, hogy ez nem kölcsönös. Akkor nem is zavart, mert kutya módjára rohangáltam utánuk, de ráeszméltem, hogy nem értem miért is váltottam át kutyára, amikor az én személyiségem egy macska... mondhatnám úgy is, hogy a patrónusom is egy cica, meg minden más. A macska is tud hűséges lenni, de az ő bizalmát nem olyan egyszerű kiérdemelni. Pont ilyen vagyok most. A szokásos buszutamon el is gondolkoztam még a minap - azt hiszem szerdán -, hogy ez ugyan rossz tulajdonság, de annyira nem vagyok alkalmazkodóképes. Az életben ez egy nagy hátrány, mert a munkahelyen, meg mindenféle közösségben szükség van arra, hogy az ember tudjon alkalmazkodni. Ez em feltétlenül azt jelenti, hogy meg kell alázkodni, én mégis úgy fogom fel. Nekem nem megy, sajnos.

Meló, azaz sétálgatás a Budai várban

Hétfőn és kedden ugye nem volt suli a nemzeti ünnepünk miatt. Azon a két napon nem igazán csináltam semmit. Igyekeztem kipihenni előre a hetet. Csak szerdán volt sulink... legalábbis Beccának és nekem. Volt ugye ügyvitelünk, amin nem igazán csináltunk semmit. Annyira rossz érzés, hogy nem tudok aludni a suliban, pedig mindig olyan álmos vagyok ilyenkor. Nekem nem nagyon megy, mivel annyira nem tudok kényelmesen ledőlni a padra. Mást viszont nem igazán tudok csinálni. Talán rejtvényt fejteni, de már az is unalmas. Minden unalmas. Egy megszomorodott nyanyának érzem magam. Az is vagyok... csak kívülről nem látszik a "nyanya" része a dolognak. Ezután etika volt, amin a tanár arról beszélt, hogy meg kell találnunk a célunkat az életben és azért küzdeni. Végig egyetértettem vele és aprókat bólogattam, hogy ez pontosan így van. Nekem megvan a célom, ami egy személy, de az ugyanúgy lehet cél, mint akármi más. Ezután angolunk jött, amin kiosztották az előző órán írt dolgozatokat. Azt mondtam rá, hogy nem lesz ötös, de egyes sem. Lol... hát... egyes lett. Kicsit nevetséges volt, mert mondta a tanár, hogy nem jó ha mással helyettesítjük a szavakat, azokat ugyanúgy kell tudni, ahogy le vannak írva. Bocsika, én nem fogok magolni. Szerinte egy angolul alig tudó ember jobban megérti a hold-ot, mint a wait-et... de oké. Jaj, de irritáló az a tanár. Tanárnak legalábbis szörnyű. Mindegy, van egy egyesem, ez van. Sírni nem fogok, mert pont nem érdekel. Ez is csak azt bizonyítja, amit mindigis tudtam, hogy a jegyek nem tükrözik a tudást. A tanár ezután bejelentette, hogy elmarad az óra, viszont mi maradtunk Beccával egy ideig, mert 5-re mennünk kellett a munkával kapcsolatos oktatásra. Pont akkor hívta fel őt a nő, hogy 6-tól 7-ig lesz, szóval eldöntöttük, hogy hazamegyünk előtte. Itthon voltam 2 órát, aztán indultam vissza. Én ott voltam időben, de megvártam őt, ezért 10 perces késéssel értünk be. Ott volt egy kis kavarodás, mert eredetileg úgy beszéltük meg, úgy szólt a szerződésünk, hogy Beccával egy helyre megyünk, a Batthyány térre. Nos, hívták az embereket és mindenkinek adtak egy kis füzetkét, amire rá volt írva a helyszín, hogy hova menjen. Az elsők között szólították Beccát, de én már azt hittem, hogy rólam el is feledkeztek, mert csak a legvégén mondták a nevem. Ő a Batthyány teret kapta, én viszont a Nemzeti Galériát. Hangot is adtam a nemtetszésemnek. Mondtam a csávónak, hogy a szerződésemben nem ez állt, meg nem ez volt megbeszélve. Együtt jelentkeztem a barátnőmmel a térre. A csávó "vissza is vágott", hogy vele nem írtam semmilyen szerződést. Mondom: "veled nem, de a szövetkezettel igen". Ezután végül mind a ketten a Galériához kerültünk, ami angolnyelvű volt. Ott angolul kellett közvéleménykutatást végezni. Végül beleegyeztem, mert legalább együtt voltunk, de akkor sem ez volt megbeszélve. Szerintem utána még nekik állt feljebb, hogy én ezt szóvátettem, tök jogosan. Végül mégis jól sült el az a nap. Egész nap a Budai várban sétáltunk sé beszélgettünk. Tök jó volt! Élveztem azt a napot. Az idő is szuper volt és végig elhülyéskedtünk ott ketten 13-tól 17-ig.

03.18. - Péntek - Az utolsó zabálás

Végül úgy alakult, hogy pénteken nem mentem be dolgozni. 2 óra lett volna, de én akkor is szerettem volna elmenni. Igazság szerint kissé felb*szták az agyam. Névszerint Becca. A lényeg, hogy reggel, amikor pont időben fenn volt, hogy elinduljon, írt, hogy ő nem megy, mert felesleges és, hogy nem tudott aludni, stb. Nem is tudom hol kezdjem. Írtam neki, hogy persze, akkor álljak ott egyedül, mint egy hülye. Erre mondta, hogy amúgy is egyedül álltam volna, mert nem egy oldalon voltunk, meg minden... meg hogy én nem mentem volna át az ő oldalára. Most tényleg rám fogta? Nagyon tudom utálni, ha valaki felelőtlen. Ha egyszer elvállal valaki valamit, akkor teljesítse már. Az iskolával kapcsolatban is. Sokszor hallom, hogy az osztálytársaim is panaszkodnak, hogy rosszul vannak, meg sokszor hiányoznak. Van, ami érthető, de attól még mert én nem panaszkodom, nem azt jelenti, hogy sose vagyok rosszul... és csak azért mert ők hisztiznek, megkapják a lehetőséget, hogy pihenjenek, meg ilyenek. Komolyan ennyire sokat lehet elérni hisztivel? Oh, mindegy, most nem erről volt szó. Nagyon irritálónak tartom, ha valakinek nincs szinte semmi felelősségtudata, illetve ha nem tisztességes. Nem azt mondom, hogy én 100%-ig az vagyok, de azt sem mondtam soha, hogy magamat szeretem. Egy bizonyos szint után viszont engem is zavar. Most azért nem menni el dolgozni, mert "úgyse látják". Rendben. Az b*szott fel a legjobban, hogy ő rángatott bele az egészbe, ő hívott el és akkor még ő hagy faképnél ilyen helyzetben. Persze, hogy ezek után cseszek majd bemenni... viszont nem is várom el érte a fizetést. Pénteken tehát fostam ezen után az egészre, elegem volt, így visszafeküdtem. Nagyon nagy bűntudatom volt és szégyenérzetem, hogy nem mentem el dolgozni, de vannak ilyen szégyenteljes döntések az életben... és csak nekem ég le a pofámról a bőr emiatt? Miután felkeltem, egész nap csak zabáltam, mert ideges voltam a másnap rám váró nyelvvizsga miatt. A legrosszabb az egészben az volt, hogy egyedül kellett átvészelnem. Ez zavart a legjobban. Ha még hívhattam volna valakit, hogy velem legyen, nem féltem volna annyira. Hachit megkértem, hogy jöjjön el velem, de nem tette. Mondtam neki, hogy ilyenkor lenne a legnagyobb szükségem egy barátra és nem máskor, de ez is csak megerősített abban, hogy nincs barátom. Ismételten beigazolódott, hogy az ember csak önmagára számíthat az életben. Ha valaki azt hiszi, hogy van önzetlen ember, aki mellette lesz mindig, az nagyot téved. Illetve a családon kívül nincs ilyen. Anyumnak dolgoznia kellett, ezért nem tudott jönni.

03.19. - Szombat - Szóbeli angol nyelvvizsga

Eljött a szombat. Reggel 8 után egy kicsivel felkeltem. Olyan furcsán éreztem magam. Ideges voltam, de valamiért mégsem látszódott meg rajtam annyira. Nem éreztem annyira, hogy szétáradna bennem a "félelem". Persze, bennem volt az a kellemetlen, nyomasztó érzés, hogy éppen vizsgázni készülök, de közben úgy voltam vele, hogy egyedül leszek, nem lesz ott velem senki, nem támaszkodhatok senkire, muszáj, hogy magam boldoguljak. Inkább erre koncentráltam, felnőttesebbnek is éreztem magam, hogy senki nem volt a s*ggemben... ez azonban nem azt jelenti, hogy jó volt egyedül menni. Felöltöztem szépen, kisminkeltem magam, összefontam a hajam és küldtem Jiyongnak egy üzenetet, hogy b*ssza meg amiért ilyenkor nincs velem. Mennyivel könnyebb és jobb érzés lett volna elindulni, ha akkor egy annyit ír nekem, hogy "fighting"... arra azonban várhattam volna egy életet... vagy nem csak egyet. Aznap úgy délután 4 óráig nem ettem semmit, csak szőlőcukrot. Mást nem tudtam leeröltetni a torkomon. Vizet is alig ittam, de állandóan pisilnem kellett. Nem is értem ezt. Ha ideges vagyok, akkor mindig pisilnem kell, még ha egy napja nem is ittam, akkor is. A Ferenciek teréig mentem 3-as metróval, onnan pedig busszal tovább. Persze először rossz oldalon jöttem fel az aluljáróból. Néztem a menetrendet, meg a busz irányát és furcsa volt nekem, hogy átmegy a hídon. Tudtam, hogy nem Budán van a hely, ezért leesett, hogy rossz oldalon vagyok. Átsiettem a másikra, aztán felszálltam a buszra. Leszállva arról, besétáltam a suliba és nagyon meglepett, amit ott láttam. Jiyong fogadott egy csokor rózsával. LOL... na az aztán tényleg meglepne. Khm... komolyra fordítva a szót, meglepett, hogy sokan voltak. Azt hittem alig leszünk, hiszen szombat is volt és nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan vizsgáznak egyszerre. Amikor az előző helyre mentem szóbelizni, alig voltak annál a teremnél, de itt mindenhol hemzsegtek az emberek. Igazából ez érthető, nem is tudom miért gondoltam, hogy kevesen lesznek. Bele se gondoltam, hogy egyszerre mennyien vizsgázhatnak. Szerintem az előző helyen azért nem tűnt fel annyira, mert kisebbek voltak a folyosók és máshogy volt megszervezve az egész. Na meg itt most egyedül voltam. Volt időm ezen töprengeni, ahogy minden máson is. 11:40-kor kezdődött a vizsga, de már 20 perccel előtte ott voltam, ahogy azt megírták. Úgy mentem oda, hogy nem tudtam semmiről, hogy hogyan fog lezajlani a vizsga. Amikor hívtak, bementem és leültem egy padra. Akkor tudtam csak meg, hogy a listening, azaz a hallott szövegértés az első. Nem lett olyan vészes szerintem, de nem akarom elszólni, mert az előző vizsgámon is mindenre azt mondtam, hogy jól sikerült, mégis megbuktattak a szóbeli részen. Ezért most nem fogom azt mondani, hogy jó lett, csak nekem tetszettek a feladatok. Először kicsit nehezen ment a koncentrálás valamiért, de aztán sikerült belerázódnom. Ez a hallott szövegértés sokkal jobb volt, mint az előző. Jóval értelmesebb és több esélye volt az embernek jó választ adni. Miután azzal végeztem, megnéztem, hogy mikor lesz a szóbelim. 13:40-kor kezdődött, ami azt jelentette, hogy 1 órát vártam ott. Kimentem cigizni, aztán benn ültem és zenéthallgatva sudokut fejtettem. Nehezen ment, mert nem tudtam 100%-ig arra koncentrálni. 13:25-kor odamentem a teremhez, aztán 40-kor szólítottak. 8-an voltunk benn a teremben. Kicsit furcsálltam is a helyzetet, mert azt hittem, hogy már kezdődik is az elbeszélgetés, de rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Fogalmam sem volt róla, hogy mi fog még következni. Annyira nem értettem semmit. Én csak megcsináltam, amire utasítottak, de nem tudtam, hogy mit és miért csinálok. A teremben 8-ból 7 fiú volt és én, ezért is bírtam annyira, mikor a csávó behívott minket, aztán tudta, hogy kik vannak benn, de megkérdezte, hogy én ki vagyok. Mondom: öhm... Gabriella... kizárásos alapon. Az volt az első feladat, hogy 5 perc alatt írni kellett egy mesét a képekről. Mindenkinek másféle volt. Nem tudtam befejezni annyi idő alatt, mert sok gondolatom volt, de nem volt időm leírni. Szóltak, hogy vége, így befejeztem az írást és kíváncsian vártam, hogy mi jön ezután. Fogalmam sem volt a vizsga felépítéséről. Ezután a vizsgapartneremet és engem az egyik teremhez vezetett a srác. Egy fiúval voltam, akivel útközben elbeszélgettem. Neki mondtam, hogy semmit nem tudok. Ő tisztában volt mindennel. Kérdezte, hogy izgulok-e. Nem tudom már pontosan mit válaszoltam, de szerintem azt, hogy igen, egy kicsit azért izgulok. Amikor elértünk a teremhez, én léptem be először egy "good afternoon"-nal. Ezután leültünk a férfi elé, aki kérdezgetett minket. Kicsit arrébb pedig egy nő ült, aki jegyzetelte a dolgokat. Ezt sem akarom elszólni, de szimpatikusnak tűntek. Középkorúak voltak mind a ketten és általánosságban pokerfaceszel néztek ránk, de néha-néha elmosolyodtak. Az elején kérdéseket tett fel a férfi. Először a fiútól, aztán tőlem. Tőlem azt kérdezte, hogy szeretek-e vásárolni. Bírom az ilyen kérdéseket. Mindig ilyeneket kapok, csak mert lány vagyok. Mondtam, hogy nem igazán járok plázákba, meg ilyen helyekre, mert nem vagyok egy lányos lány, de vannak dolgok, amiket szívesen vásárolok, aztán kérdezett az internetes vásárlásról és mondtam, hogy azt már inkább. Ezután el kellett mesélni az általunk írt mesét. Annyira idegesítő, hogy a vázlatomban olyan szép, nyelvtanilag helyes mondatokat írtam, de ott valahogy nem tudtam kinyögni egyiket se. A vázlatra pedig nem nagyon lehetett ránézni. Annyira zavaró, hogy utólag mindig olyan szép mondatokat tudok mondani, vagy akár előtte, de amikor éles helyzetben vagyok, semmi nem jut eszembe. Ezután rövid szituációk voltak. Meg is lepődtem, hogy csak 2-2 reakció jutott mind a két félnek. Például az egyik az volt, hogy láttam, hogy sírt és meg kellett kérdeznem, hogy miért, aztán válaszolt rá valamit, majd arra én is, végül ő lezárta. Nem volt olyan rossz. Tetszett az egész vizsgában, hogy sokszínű volt és nem olyan monoton, hogy akkor most csak úgy beszélj a nagy semmiről. A vizsga legutolsó feladata az volt, hogy a technológiai fejlődésekről kellett beszélnünk a vizsgapartneremmel és 4 szempontot megemlíteni amiben megváltozott az élet emiatt az utóbbi 100 évben. Szerintem egész jól megoldottuk. Az volt a legjobb, hogy nem nyomtuk el egymást. Én kezdtem, de szépen beszélgettünk róla és nem harcoltunk azért, hogy most ki beszéljen. Amikor végeztünk, annyira megkönnyebbültem. Kisétáltunk a teremből, aztán mondtam a srácnak, hogy "ez szörnyű volt". Azt válaszolta, hogy szerinte annyira nem volt szörnyű, mert mind a ketten jók voltunk. Végülis igaza van. Nagyjából egy szinten voltunk és ügyesek voltunk. Kicsit még beszélgettünk, aztán megkérdeztem, hogy merre megy, de ő még megvárta a haverját. Szerencsére hamar jött, ezért hozzájuk csapódtam és végig beszélgettünk így hárman egészen a buszig. Nagyon jól elhülyéskedtünk, igazán jófejek voltak. Ők a buszról leszálltak a Keletinél, én pedig mentem tovább a Ferenciek teréig, ott anyum felhívott és beszélgettünk egy keveset.

 + Elkezdtem nézni a Lie To Me című koreai drámát. Eleinte kicsit unalmas volt, aztán jött az érdekesebb része és most megint kicsit uncsi. Igazából nem rossz. Yoon Eun Hye fantasztikus, mint mindig. Ezen kívül a Coffee Prince-ben láttam csak, de az ott nyújtott alakításával azonnal belopta magát a szívembe. Egy kicsit idegesít úgy az összes doramában, hogy a fiúk mennyi mindent megtesznek a lányokért benne. Jó, nyilván ezért sorozat és nem a való élet, de néhol azért nevetséges, hogy ennyire papucsot játszanak benne a csávók. Néhol irritáló, de nem baj, mondván, hogy a büdös életben nem találsz ilyen srácot, úgyhogy nézzed ezt és itt éld ki az ilyesfajta vágyaidat. To be honest, nekem nem is kéne egy papucs-boyfriend.

 + Képzeljétek... most március 26-án veszek majd részt életem első Mondoconján. Nem tudom milyen lesz. Igazából annyira nem is elengedhetetlen része az életemnek, mert sosem láttam értelmét. Vagyonokat fizetni konkrétan a semmiért. Oké, talán vannak jó cuccok, de kinek van kedve arra is költeni ezek után? Jó, biztos van olyan, de engem sosem vonzott igazán ez az egész. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy életemben egyszer azért elmegyek, hátha megváltozik az eseményről alkotott véleményem. Szombaton biztos megyek, a vasárnapban még nem vagyok biztos.

 + Éppen egy dizájnon dolgozok már... egy ideje, csak sehogy nem akar kirajzolódni. Ha sikerülne úgy megvalósítani, hogy a fejemben elképzeltem, annak nagyon tudnék örülni, mert úgy szép. A másik ok pedig, hogy eddig nem váltottam az Ninaa versenye. Ugyebár pontozi kell egymást és egy csomóan elkezdték már. Nem akarom most lecserélni, ha egyszer megírták erről az egészről a véleményüket. Most, hogy túl vagyok ezen a héten is, belehúzok a dologba, mert nekem is uncsi már ez kicsit.