Sziasztok fiúk, lányok! Nos, leginkább lányok... gondolom. Remélem mindenki jól van. Mostanában elég lassúnak és fáradtnak érzem magam. Főleg most ebben a pillanatban, de ettől függetlenül mégis össze-vissza írkálok itt nektek. Egy nagy punnyadás vagyok. Bizony, jól írtam. Már jópár napja ilyen top 10-es, 5-ös, stb videókat bambulok, de nagyon élvezem. A legtöbb elég félelmetes. Például egyik este - mert mikor máskor... - egy olyat néztem, hogy top 5 felvett ördögűzés, meg ilyesmi. Újfent képes voltam azonban megállapítani, hogy a szellemektől és démonoktól nem félek, de egyébként hiszek bennük. Nem kísértem a sorsomat, nem járkálok elhagyatott helyekre, nem idézgetem őket "poénból", nem vagyok még mélyen hívő ember sem, ugyanis a démonok őket szeretik szerintem a leginkább betámadni. Már bocsi, ha ezzel bef*sattam valakit, nem állt szándékomban. Én azt viszont nemigen hiszem el, amikor azt mondják, hogy valakit Lucifer szállt meg. Ő elvileg az alvilág vezetője, valahogy nem hiszem, hogy ez lenne a legnagyobb hobbija... bár ki tudja, lehet egyszer-egyszer ő is elmegy egyet kikapcsolódni. OMG, de morbid vagyok. Sátánistázzatok csak le - ami bár nem vagyok -, de én bírom Lucifert és nem hiszem, hogy ő egy piros, szarvas kis gonosz ördögöcske, aki gonoszan nevetgél bele az éjszakába. Lucifer volt Isten leggyönyörűbb angyala és a kedvence is. Ne hülyítsetek már azzal a teóriával, hogy tényleg így néz ki és annyira ízléstelen. Ebből a szempontból is a leginkább hihető tényleg a Supernaturalban megfestett Lucifer. Laza, gonosz, de nem az a szemétkedő "ördög". I mean... he is so classy. LOL. Na meg... a Supernaturalból még óriási kedvencem a Halál is... és persze Gabriel. Na szóval ilyen tök szkéri videókat sasolok manapság és tényleg a leggonoszabb és legfélelmetesebb teremtmény az ember, nem a természetfeletti lények.

Ma fél kettőig aludtam és nem igazán tudom miért, de nagyon fáradt voltam. Jó, úgy éjjeli 2 óra körül feküdtem le, de azért így is elég sokáig lustálkodtam. Fúú... olyan lassan megy ennek a bejegyzésnek a megírása is. Köszönöm Ninaa az érdeklődést, megvagyok, csak ahogy az előbb említettem, elég furán vagyok mostanság. Szerintem a hülye időnek is köze van hozzá. Annyira nincs erőm még a gombokat se nyomogatni. Ma leginkább Elishával beszélgettem. Eldöntöttük, hogy augusztusban lemegyünk együtt a Balcsira pár napra. Ő már dolgozik, de van olyan rendes és 18-a környékén kivesz pár nap szabit, hogy le tudjunk menni és akkor már ott rúgjunk be. Én ugyanis biztos be fogok. Már évek óra "hagyomány" nálam augusztus 17-én, 18-án beb*szni, máshogy ugyanis nem nagyon tudom elviselni azt az eseményt. Volt már, hogy Lilithtel voltam - azt hiszem pont tavaly. Az mondjuk vicces volt, már amire emlékszem belőle, viszont voltam már Sabinével is. Az kicsit gázosabb volt. Az 2014-ben volt és túl jól emlékszem rá sajnos. Idén kellemes és hangulatos lesz a Balatonparton lerészegedni. Elishával ezen a héten szerdán találkozunk majd. Elsősorban azért, mert odaadom neki a pénzt a buszra, ugyanis jövőhét szombaton megyünk a Veszprémi állatkertbe. Náluk ez ilyen céges csapatépítő program, de külsősök is mehetnek, ezért Elisha elhívott engem. Oh és másrészt azért találkozunk, mert elmegy a tetkósához, hogy kifizesse az egész összeget, ahova elkísérem és beszélek én is a nővel az én terveimmel kapcsolatban. Plusz jelentkeztem egy autósiskolába is. Most arra várok, hogy felvegyék velem a kapcsolatot, aztán nekiláthassak a dolognak.

Ismételten azért feküdtem le ilyen későn, mert Allysonnal, a chilei barátnőmmel beszélgettem. Végre össze tudtuk hangolni az időzónáinkat. Ilyenkor persze az az összehangolás olyan, hogy én 3-kor megyek el aludni, mert ott akkor van nappal, illetve délután. Volt egy műtéte, szóval ezen a héten nem megy suliba, aminek köszönhetően remélem több időnk lesz beszélgetni. Még múlthét hétfőn kezdtük el a hangfelvételes beszélgetést, a rendszeres rogatást, meg egy kicsit jobban megnyíltunk egymásnak. Ma már nagyon jóban vagyunk és mondta is, hogy jó barátjának tekint engem. Én - mint kb soha - még mindig nem mertem viszonozni azt az állítást, de ha már megnyílok valaki felé és elmondok neki dolgokat, biztos lehet benne, hogy kedvelem. Néha ugye hangüzeneteket is szoktunk egymásnak küldeni, amiben persze angolul beszélgetünk, úgyanúgy mint írásban. Volt szó az anyanyelveinkről is. Az övé ugye a spanyol. Bemutatkoztunk mind a ketten a saját anyanyelvünkon. Neki nagyobb szám volt a magyar, mert még sosem hallotta és tényleg tetszett neki. Mondta, hogy mennyire egy erős nyelv, aztán amikor mondtam neki, arra is ráeszmélt, hogy igen... mi vagyunk a Mulanban a csúnyabácsik. Ja és beszéltem spanyolul neki, mert mondtam, hogy egy mondatot majd elmondok, ami annyi, hogy "mi nombre es Cassie"... húú, de jól megjegyeztem ezt a mondatot... tök menő! Azt mondta, hogy tök jól ejtettem ki. Szerintem csak kedves akart lenni, bár mondjuk az akcentusokhoz mindig volt érzékem... vagy mihez. Szóval általában jól ejtem a külföldi szavakat. Bár ő még nem beszélt magyarul, de egyszer biztos ráveszem. Kíváncsi leszek rá. Biztosan nagyon aranyos lesz a kiejtése!

Mozizás és versenyfutás a jegyért

"Oké. Ki vitte el az utolsó jegyeket? Leütöm!" - ez elég sokszor hangzott el aznap. A péntekem úgy kezdődött, hogy felkelés után egy kicsit ébredeztem, majd kinn az udvaron anyummal elég sokat beszélgettünk. Olvastam fel neki japán legendákat, majd együtt megállapítottuk, hogy elég betegek és horrorisztikusan kreatívak. Ezután edzettem egy fél órát, azaz szobabicikliztem, majd pancsiztam és hajat mostam... meg pl. leborotváltam a lábam, de ez nem tudom mennyire hasznos és érdekfeszítő infó. Amikor kijöttem a kádból, írta Elisha, hogy elindult már, mert ő addig dolgozott, egy kicsit otthon összeszedte magát és már el is indult a találkahelyünkre. Én pedig még sehol sem tartottam. Igyekeztem gyorsan összeszedni magam, aztán elindultam. Addig persze meg is ebédelt a kínaiban és miután megérkeztem, vettem magamnak cigit, majd elindultunk a Westendbe. Naja... nem tetszett az ötlet, hogy pénteken a Westendbe megyünk mozizni... viszont ez nem csak rajtunk múlott, mert négyen beszéltük meg a dolgot. Elisha apukájának a barátnője és az ő lánya is jött, akikkel ott találkoztunk. Úton odafelé beszélgettünk és a Snapchaten szakadtunk a metrón, ami miatt szerintem eléggé néztek is, de nem figyeltem. Jó, nem voltunk hangosak, de mégis látszott azért, hogy jó kedvünk van. A mellettünk álló csávó is nevetett azokon a képeken, amik készültek. Mikor odaértünk, először a Mekiben vettünk egy-egy karamellás jegeskávét. Én nagyon szeretem, szóval ajánlom mindenkinek. Miközben iszogattuk, felmentünk a tetőteraszra, ahol már vártak ránk. Ez most nem rasszizmus lesz részemről, de azért megemlíteném, hogy nem teljesen magyarok. Remélem nem kell tovább ragoznom. Elisha apukájának barátnőjével már találkoztam, amikor szilveszterkor a házukban voltunk. Nincs róla semmilyen negatív benyomásom. Szimpatikus és le lehet folytatni vele egy értelmes beszélgetést. A lánya... nem mondom, hogy volt vele bajom, de olykor kicsit feszegette a határaimat a viselkedésével. Először volt velük a padon egy tipikus "menőgyerek" is, akiről már nem mondhattam el, hogy szimpatikus volt. Undorító, sokkal inkább. Na ő az a fajtája ennek a népcsoportnak, akit tényleg megvetek. Néztünk Elishával, hogy ugye nem jön ő is, de végül hamar elhúzott, hála az égnek. Beszélgettünk kinn egy kicsit, aztán bementünk, hogy megvegyük a jegyet, de igazából pont az történt, amire számítottunk. A Démonok között 2-t akartuk megnézni 19:30-kor. Nagyjából fél órával előtte bementünk, hogy megvegyünk, de már le volt foglalva és meg volt véve szinte az összes hely. Azt mondta a csajszi - aki elég bunkó volt -, hogy jöjjünk vissza 15-kor és akkor felszabadulnak azok a foglalások, amiket még nem vettek át. Addig lementünk, ők vettek energiaitalt a DM-ben, mi pedig Monjitót rummal. Annyira jó volt a múltkor, hogy most se hagyhattuk ki. Azután is kimentünk rágyújtani, aztán amikor visszamentünk, már pár perccel elmúlt 19:15, ezért alig maradtak helyek. Akkor már egy másik lánynál voltunk, aki tök rendes volt. Még azelőtt visszamentünk egyszer az előző csajhoz kérdezni valamit, aki elég bunkó volt, szóval úgy döntöttünk, inkább hagyjuk és máshoz megyünk. Az újabb lány segítőkész volt és jófej. Megmutatta, hogy hol vannak jegyek, de pont úgy volt, hogy 2-2 hely elég messze egymástól. Sajnos amíg tököltünk, hogy jó-e úgy, pont elvitték. Nagyon kelendőek voltak, mert ugyebár ez a film most jött ki és elég nagy szám. Elég idegesek mlettünk és jöttek azok a "kit kell leütni" mondatok és társaik. Én mondjuk eléggé nyugodt voltam a kislányhoz képest, aki kissé... hát nem tagadta meg hovatartozását... már bocsi. Volt két lehetőségünk, várunk még egy órát és pontban odamegyünk 20:15-kor megvenni a jegyeket - bár erre nem volt garancia, vagy feladjuk a mozizást. Én semmiképpen nem akartam feladni, mert már eljöttem idáig és ezért... kíváncsi votlam a filmre is. Ráadásul még sosem néztem moziban horrort és nagyon szerettem volna már. Elisha is velem volt, viszont ők ketten azért gondolkoztak el rajta, mert vonattal kellett volna hazamenniük és nem biztos, hogy elérték volna. A gond az volt, hogy 20:18-kor indult a vonatuk és 20:15-re kellett visszamenni, szóval 3 perc alatt nem értek volna le a Westend legvégéből a vonatokig, ráadásul az egyik utolsó vágányok egyikéhez. Én azonban - mert ki más, ugyebár - voltam olyan okos, hogy kitaláljam, ők maradjanak lenn addig, aztán mi majd letelefonálunk nekik, hogy van-e hely. Ha nincs, akkor mehetnek, ha van, akkor meg feljönnek, mert a film maga 20:30-kor kezdődött. Lementünk, megvették a jegyet, aztán mi ketten visszajöttünk sietősen, mert már eléggé kellett pisikélnem. Elisha addig ott várt, majd egy kics dumálás után, szinte 20:10-kor ott vártunk, hogy teljen az idő és rohanhassunk. Nem volt teljesen szabályszerű, de beálltunk a sarokba a csaj közelébe és ott vártuk, hogy teljen el az a pár perc. Óra 15-kor azonnal ott termettünk és gyorsan kiválasztottuk a helyet. Szerencsére volt egy tök jó hely, ami nagyjából középen volt. Ha valaki a helyére ismer, akkor bocsika, hogy elvettük tőle, de nem mi írjuk a szabályokat. A 8. sorban foglaltunk pár helyet. Lett volna még az előzőnél is az elsősorban pár, de onnan borzasztó nézni. Nem is értem oda miért terveznek helyeket. Rögtön a közepéről kéne kezdeni, mert nagyon rossz úgy nézni a filmet, hogy kitörik a nyakad. Pár srác is látszólag a helyért küzdött, mert ők is ott álltak, de szerencsére gyorsabbak voltunk, ezért sikerült megvennünk azokat. Felhívtuk őket, aztán feljöttek. Vettünk popcornt, Elisha nachost, aztán bementünk a terem elé. Habár elvileg félkor kellett volna kezdődnie a filmnek, vagy negyed órát legalább vártunk, hogy bemehessünk. Oh és miért? Mert a sok kultúrálatlan büdös paraszt szemetel és/vagy bent hagyja a szemetét, ezért sokág tartott a takarítás. A film után is egyébként amikor mentünk kifelé, minden tele volt szeméttel. Undorítóak az emberek... a sok kis csíra, természetesen, akikkel a film közben is meggyűlt a bajunk. Mikor sikerült bejutnunk, leültünk a helyünkre és vártuk, hogy elkezdődjön a film. Egy ideig még özönlöttek be az emberek. A kis csírák mögöttünk... jaaaj hát az zseniális volt. Egy pár leült mögénk, aztán jöttek a nagymenő csecsemők... vagyis gyermekek. Elkezdtek problémázni, hogy hát de ők lefoglalták az egész 10. sort. Igen, a 10. sort... ami mögöttünk, azaz a 8. sor után volt... szerintük. Mondtam nekik, hogy mi ülünk a nyolcadik sorban, de nem jutott el az agyukig az sem. Úristen, nem is értem miért sz*rnak ilyeneket a világra. Mondtam, hogy előbb ki kéne járni az általánost és megtanulni 10-ig elszámolni és utána jönni ilyen filmekre. Beültek oda, de végig ott hisztiztek, aztán végül jött egy ugyanolyan agyszinten lévő, valamivel kisebb létszámú csapat, akiknek oda szólt a jegyük. Nahát, akkor esett le a gyökereknek, hogy nem jó sorban ülnek. Wow! Beültek végül az újak oda, de nem mondhatni hogy sokkal kellemesebb volt. Végig... and when I say it, I mean it... végig pofáztak és nevettek. Volt a filmben egy kisfiú, aki dadogott, na azt úgy kinevették, természetesen. Ott majdnem hátrabasztam egyet. Kívánom, hogy valami sokk hatására legyenek ők is olyanok! Lelkiismeretfurdalás nélkül, tiszta szívből kívánom. Karma, please. Szerencsémre, mellém balra két srác ült be, akik idősebbek voltak és jó fejek. Például, van a filmben egy rész, amikor a csávó lefesti a démont, aztán a csaj odamegy és meglátja. Na... az a rész... fantasztikus volt. Ott benyögtem a férfi szemszögéből, hogy "lefestettem anyádat". A mellettem ülő srác először odanézett, aztán úgy elkezdett nevetni, majd én is elkezdtem szakadni, az ő mellette ülő csávó először nem értette, hogy miről van szó, majd a nevetés mellett valahogy elmagyarázta neki, hogy min nevet. Persze akkor már Elisha is szakadt, bár először ő sem értette és úgyanúgy küzdve a nevetéssel elmagyaráztam neki a helyzetet. Nem ismertük egymást, de ott négyen igyekezve visszafogni magunkat, szakadtunk a nevetéstől. Lassan azért sikerült abbahagyni. A film maga nagyon tetszett. Akkor még nem láttam az első részét, de másnap arra is sort kerítettem. Szerintem sokkal jobb lett a második. Pörgősebb és izgalmasabb. Több a történés is benne, meg az ijesztő jelenet. Az első horrorfilm, amit moziban láttam tehát a Démonok között 2 volt és nem csalódtam! Ráadásul igaz történet alapján íródott és a film végén még meg is mutatják az igazi hangfelvételt, amit készítettek. Spoilerezni nem fogok, akit érdekel a film, az ezen a linken, vagy moziban megnézheti.

Mikor vége lett a filmnek, mi Elishával még megvártuk a felvételt, de a többiek nem tudták, mert olyan hosszúra nyúlt, hogy majdnem lekésték az utolsó vonatot is. Végül elindultunk előszöt egy vécét keresni, de a földszintrűl visszamentünk a mozinál lévő vécéhez, ugyanis csak ott volt már lehetőség rá. Minden más le volt zárva. Furcsa volt így este 11-kor még ott lenni a Westendben. A biztonságiőr még kicsit be is paráztatott, ugyanis volt egy kis horrorfilmes gyilkos beütése. Akkor meg is szállt az ihlet, hogy írni kéne egy ilyen horrorfilmet, vagy legalább történetet és ötleteim is vannak. Megnéztük mikor indul az utolsó metró. Pont jól jött ki, mert még elértük, ráadásul 7 perc átszállási időnk is volt a buszra, ezért simán eljutottunk Elishához. Egy kicsit még hülyéskedtünk, aztán elaludtunk. Szombaton 11-ig aludtunk, majd a telómat rácsatlakoztatva a tévére, videókat néztünk Youtube-on. Leginkább félelmeteseket, olyanokat amilyeneket mostanában sokat bámulok. Úgy volt, hogy nem maradok sokáig, mert mennek ünnepelni, de végül az elmaradt és elkezdett zuhogni is az eső, ezért megkértem anyumat, hogy ugorjon be értem a munkából hazafelé este 6-kor.

A 30 napos BIGBANG kihívás pótlásával holnap jövök.

10-én, azaz a mozizás napján volt az évzáróm és bizonyítványosztásom is, azonban nem mentem el rá. Direkt nem mentem, ugyanis írták egy e-mailben, hogy csak akkor vehetők át a bizonyítványok, ha leadjuk a diákigazolványunkat. Már bocs, de én ezt nem tartom fair dolognak. Majd a nyár végén valamikor átveszem a bizimet, ugyanis tanultuk, hogy azt nem lehet se selejtezni, se kidobni, sbt, meglesz az addig. Biztos hisztiznek majd, de nehogy nekik álljon majd feljebb. Megvettem azt a hülye diákigazolványt a saját pénzemből, amit még 2016 októberéig használhatok, így tehát jogom is van hozzá, nekik pedig nincs ahhoz, hogy ettől megfosszanak. Bocsika, de nincs kedvem 3000 helyett 10ezres bérleteket vásárolgatni, amíg nem kötelező. Arról nem is beszélve, hogy olyan szép ez a diákom! Nagyon szépen írtam alá, mi az, hogy beszedik? Eddig még egyiket sem szedték be soha. Hülyék.

Gondolom lassan mindenkinek elkezdődik a nyári szünet. Úgy tudom, a legtöbb helyen szerdán. Ezt a pár napot azonban már féllábon is kibírja mindenki. Fantasztikus, sok-sok élményben és pihenésben gazdag nyári szünetet kívánok minden olvasómnak! Puszi!

Hello~! Az a nagy büdös helyzet, hogy eléggé félve írom most ezt a bejegyzést. A laptopom olyan kis cukibogyó, hogy úgy döntött váratlan pillanatokban meghal. Oké, nem vagyok ennyire hülye, én is tudom, hogy vírus okozza... főleg, hogy állandóan kék halált hal, csak a folyamat úgy zajlik le általában, hogy bekapcsolom, nagyjából 15 percig működik, aztán úgy dönt, hogy lefagy az egész rendszer és semmit nem lehet vele kezdeni. Ki kell kapcsolni a gombbal, aztán vissza. Ezt már vagy százszor biztos eljátszottam. Eddig voltam olyan szerencsés, hogy semmilyen adatom nem veszett el, amit köszönök is az égnek, mert ilyenkor ugyebár fennáll az adatvesztés veszélye. Tegnapelőtt, szerdán úgy döntöttem, hogy véget vetek ennek az egésznek. (Lol~ 5 percenként mentek.) Megkértem anyumat, hogy csütörtökön vigyen el a Tescoba.~~ Haha~ erről most eszembe jutott az utolsó etika óránk, amin mondta a tanár az osztálynak, hogy lehet,hogy majd összefutunk az Auchanban valamikor. Mondom: nem hiszem, mert én a Tescoba járok~ Nagyjából így búcsúztunk. x3 ~ Csütörtökön el is mentünk suli után, hogy vegyek pendriveot. Kiszámoltam még, hogy mekkorát kéne vennem... 261,2 GB van a gépemen összesen. Elgondolkoztam, hogy vegyek-e akkor minimum két darab 126-osat, de a neten néztem és egy darab abból 10 ezer Ft. Hát mondom, jó lesz ez, de nincs választásom. A Tescoban megnéztük, a legnagyobb 64 GB-os volt, aztán egy kisebb ottani boltban is csak annyi GB-os volt. Továbbmentünk a mellette lévő MediaMarktba. Ott azzal kezdtem a "pályafutásom", hogy az iPhone-okat átállítottam koreaira. Csak azt sajnálom, hogy nem fogom látni, amikor megpróbálják visszaállítani. Oké, annyira nem nehéz ha a kis ikonokat nézzük, de a fejekre kíváncsi lennék. Lehet kínaira kellett volna, azt még én se tudnám megfejteni. Megtaláltuk a pendriveokat, aztán kissé meg is lepődtünk... 20 ezer Ft volt a 126 GB-os... meg, képzeljétek, volt 50 ezer Ft-ért is 126 GB-os pendive... nem tudom mit gondolnak ilyenkor. Viccesek nagyon. Még a 10 ezer is sok volt nekem, erre 20 ezer... OTTOKE?!~ Anyum mellette kiszúrta az 1 TB-os hordozható merevlemezt~ 25 ezerért. Nem is értettem a logikát, de inkább nem firtattuk sokáig. Egyértelműen vettem egyet. Még nem dolgoztam vele, de nézegettem és annyira azért értek a gépekhez, hogy ezt megoldjam... USB-vel csatlakoztatom őket és annyi az egész... nem lehet nagy feladat. Miután fizettem és minden garanciás dolgot elintéztem, anyummal kinn sétáltunk a kocsi felé, erre elkezdi, hogy "olyan büszke vagyok rád, el is érzékenyültem", aztán könnyezni kezdett, én pedig nevetni és kérdeztem, hogy miért, mi történt~? Azt válaszolta, hogy nagyjából csak most tudatosult benne, hogy felnőttem és már nem az a kislány vagyok, aki helyett intézkedni kell. Nagyon aranyos volt~! Hozzátette, hogy nem fog félteni a nagyvilágban sem, mert tudja, hogy feltalálom magam. Tetszett neki az is, amikor a merevlemezt nézegetve mondtam, hogy "megoldom, mert nincs olyan, amit én ne oldanék meg". Ezt én sokszot mondom és így is van! Továbbá támogat abban, hogy utazgassak amennyit csak tudok... sőt... ő mondta nekem, hogy menjek Dallasba. Hupsz, spoilereztem. Gyorsan befejezem a gépem történetét: itthon minden rendben ment~ áttettem rá mindent és legközelebb ha lesz lehetőségem, akkor elviszem egy szakemberhez, hogy húzza újra az egészet.

Az iskolának vége számomra. Tegnap volt az utolsó napunk. Május 13-án és 18-án jön az OKJ vizsga. Ez a második oka annak, hogy nem írtam bejegyzést egy ideje. Zsúfoltak voltak mostanában a napjaim és a gépem sem működött megfelelően. Legalábbis... nem mindig állt le, de nem mertem belekezdeni egy bejegyzésbe, mert ha megírom és akkor fagy le minden... szerintem ugrok is kifelé a (földszinti) ablakomon. A napokban viszont befejeztem a Lie To Me című doramát, ami nem vált a kedvencemmé, de annyira rossz sem volt. Kicsit sokat szenvedtek benne, de végülis melyikben nem...? Yoon Eun Hye nem okozott csalódást, ismét bebizonyította, hogy tehetséges színésznő és van miért szeretni. Elkezdtem a Goodbye Dear Wife című doramát, mert az jött ezután. Szerepel benne 3 színész az előzőből. Eddig nem jön be annyira. A pasi egyáltalán nem szimpatikus, bár lehet, hogy csak a karaktere miatt, mert az egyenesen taszít. Oké, hogy hisztis a felesége, de ha már van neki olyanja, akkor nem keresgéled az első szerelmedet és megcsalósdit játszol vele. Undorító. Mindegy~ azért folytatom, hátha még változik a véleményem, illetve ha nem fog megtetszeni, akkor is befejezem, mert ha már elkezdtem, nem hagyom félbe. Ugyanígy voltam a You're Beautifullal. Azon is sikerült végigrágnom magam - igen, eltaláltad, nekem nem tetszett, de hála neki, megismerkedtem pár olyan emberrel, akik fontossá váltak nekem.

2 év OKJ (5. fejezet)

Na és a suli... igen... elvégre arról kezdtem beszélni. Újfent eltelt 2 év. Hogyan emlékszem vissza erre az OKJ-s képzésre? Negyed részt jó volt, a további háromnegyed részét pedig nem akarom sokat felemlegetni. Mik voltak emlékezetesek? Szeptember 1-jén volt évnyitó, de én szeptember 3-án iratkoztam be. Az interneten láttam meg a hírdetést, aztán azonnal jelentkeztem is. AMikor felhívtuk őket, azt mondták, hogy még van egy szabad hely. Anyummal azonnal beültünk az autóba és odasiettünk. Furcsamód ott már azt mondták, hogy még 26 hely van. Ez az "összeszedettség" 2 év alatt sem fejlődött sehova. Bent azonnal megírtam a szövegértést, ami csak formalitás volt, semmi több. Felvettek. 1-jén volt az évnyitó. Arról sikeresen lemaradtam, de másnap, 4-én már jönni is kellett egy informatikai felmérésre. Emlékszem, akkor volt, hogy az egyik lábamon a nagy lábujjamról leszakadt a köröm és fájt, mint az állat. Undi, de ez van. A sulim a Kelenföld előtti megállónál helyezkedik el. Mivel én azt az utasítást kaptam, a felmérés napján a Kelenföldig mentem, de egyáltalán nem volt ismerős a hely és késésben is voltam, pedig időben elindultam. Na~ fájós lábbal, a lehető leggyörsabban, alig kapva levegőt elkezdtem sétálni... lesétáltam 1 megállót úgy, hogy egészre kellett ott lenni, de én 57-kor még Kelenföldön voltam~ és... beértem pont időben. Természetesen be kellett lépni az "e-tananyagra", ahova nekem nem sikerült akárhogy próbáltam. A telefonszámmal kellett, de engem sehogy nem engedett be. Mehettem fel az irodába, ahol rögtön megkaptam, hogy "mert biztos a jelentkezési lapon rossz számot adtam meg", de ahogy végül kiderült nem én voltam a béna, hanem ők. A feladat akkor az volt a felmérésen, hogy egy Wordben "minél több extrával" készíteni egy 1-2 oldalas dokumentumot bármiről. Igen... én a BIGBANG-ről írtam. Táblázatban külön a tagokról, úgy általánosságban mindenről és még képet is vágtam hozzá. 100%-os lett. (Még mindig megvan~ :3) Mivel később kezdtem el, nem volt rá annyi időm, de az volt a szerencsém, hogy a Staritys profilomon akkor éppen írtam róluk és azt csak bemásoltam oda és pár helyen formálisabbra írtam át.

Az első tanítási napon ismerkedtem meg Jennyvel. Mi ketten voltunk benn legkorábban. Leültünk a teremnél és váltottunk pár szót. Nagyjából annyit, hogy "te is irodai asszisztens vagy?" "igen"... viszont... ne kérdezzétek honnan tudtam, de éreztem rajta, hogy K-popot hallgat. Amikor benn a teremben, az osztálynak és az ofpnek be kellett mutatnozni, én kezdtem, de amikor ő jött, mondta, hogy az ELTE dél-koreai szakára szeretne menni. (Igen, még mindig tudom, hogy nem ez a hivatalos megnevezése.) Ott jóban is lettünk, de szerintem legtöbbször felületes volt az egész. Volt olyan nap, október elején, amikor megjelentek Jiyongról, meg arról a p*csáról a közös képek... akkor Jenny még nem tudta, hogy szeretem és megemlítette a suliban. Elegem lett és úgy voltam vele, hogy már teljesen mindegy minden. Megmutattam neki a blogomat. Ő akkor végigolvasta az akkori 100 oldalnyi bejegyzésemet. Nagyon édes volt tőle! A sztorik közül a Happy New Year volt a kedvence~ ^^ Elfogadta, hogy szeretem őt, amit én nagyra értékeltem. Mikor még nem tudta, volt olya pillanat, amikor meséltem neki, hogy szeretek valakit, erre poénból visszakérdezett, hogy "de nem G-Dragont ugye?", én meg magamban így: "oh f*ck, maradj természetes, ne áruld el magad, de ne hazudj", kívül pedig a legkevésbé természetes módon így "miiiiiiiii?~ hehehe"... Az első év végén jártunk együtt táncolni is egészen sokáig minden pénteken. Élveztem! Együtt megtanultuk a Miss You (Tiny-G) és a Tell Me (Wonder Girls) táncát... ja és arról még videót is tettem fel, ahogy a Good Boy-t "táncoljuk"... azaz végighülyéskedjük~ és persze nem önként! Egy olvasóm kérte, hogy tegyem fel.

Jóban lettünk még Caseyvel, aki szintén kpopper és Ashleyvel. Egy ideig 4-en voltunk egy ideig és tök jól teltek a napok. Én voltam a csapatban a maknae~ ^^ Együtt csináltuk 4-en például azt a PPT-t, amikor Kínát, Japánt, Vietnamot és Koreát kellett bemutatni. Felosztottuk az országokat és szerencsére én kaptam Koreát. Szépen tudtam róla beszélni, ami mondjuk nem csoda. 5-öst kaptunk.

Vége lett az első tanévnek. Szakmai gyakorlatra kellett menni a nyáron. Igen, nos, ezt sokan letudták egy papírral. Én is. Eleintem úgy volt, hogy tényleg kell majd mennem, de végül pont volt valami kisebb balhé a cégnél, ráadásul melót sem tudtak adni, ezért nem kellett dolgoznom nyáron. Tapasztalatszerzésnek nem lett volna rossz, ezt aláírom, de nyilván senki nem vágyik arra, hogy nyáron, amikor van szabadideje az embernek, be kelljen menni napi X órában dolgozni. A fizetést ettől függetlenül megkaptam, szóval igencsak szerencsém volt.

Elkezdődött a második tanév. Nagyjából fél évig "szenvedtem" a lányokkal... és ez nem ellenük szól. Valamiért eltávolodtunk egymástól. Nem mondom, hogy ez miattuk van, hiszen az éremnek mindig két oldala van, de kezdtem úgy érezni, hogy teljesen lesz*rják a fejem. Semmi hangom nem volt köztük. Szinte mondtam valamit és meg se hallották, állandóan hátrahagytak, megbeszélték, hogy együtt mennek be a suliba, csak engem hagytak ki, stb. Egy idő után úgy voltam vele, hogy nehogy már rohangáljak utánuk. Elszakadtam tőlük teljesen önként. Nem mentem velük sehova, inkább egyedül voltam és akkor kezdődött az a korszakom, amikor igazán senkivel nem voltam a suliban. Ez nagyjából akkor volt, amikor újra megnyitottam a blogomat, január-február körül. Nem érdekelt senki az osztályból. Leginkább akkor váltam ennyire rideggé, mert az, hogy ők ennyire elhanyagoltak engem segített abban is rájönnöm, hogy nincs mellettem igazán senki és az életben csak magamra számíthatok. Senki nem fog segíteni, ha neki nem érdeke. Az ember önző lény, akár elfogadjátok, akár nem, ez az igazság. Én felvállalom, hogy önző vagyok, én mindig felvállalom a hibáimat. Igazán már senki nincs, aki fontos nekem az életben, a családomon - és rajta - kívül, de ez szerintem normális. Így működik az élet. Vicces, hogy tinikorban mennyire elhidegül az ember a családjától, állandóan ellenkezik és azt hiszi, hogy a barátok a MINDEN. Nem tagadom, én is átestem ezen az időszakon, ahogy mindenki más is. Lehet, hogy van aki éppen ebben van, de el kell, hogy keserítsem. Ez az egész úgy működik, hogy babakorodban nyilván rá vagy utalva a családra, gyermekként kezded felfedezni a nagyvilágot, tiniként a barátok lesznek a minden, a családot pedig szinte idegennek érzed, ez elég sokáig eltarthat, de aztán - ez változó, hogy kivel mikor történik meg, de - eljön a nagy szerelem. Az első szerelem... nos, ez is mindenkinél más... van aki az első szerelmével éli le az életét, de a legtöbben nem így járnak. Jön a szívtörés, amikor a barátok vannak melletted~ végül felnő az ember és rájön, hogy a család az, aki igazán számít. Talál valakit, akivel leélheti az életét, majd az a család lesz a legelső. Nem mondom, hogy emellett nem lehetnek barátok, de be kell látni, hogy idővel mindenki családot alapít és nem a barátság marad az elsőszámú... Okay, okay... a kis filozofálásom után visszatérve a témára... én ott tartok, amikor a családom és a szerelmem a minden és senki más nem olyan fontos nekem. Vannak páran, akikkel jóban vagyok és elbeszélgetünk, de nem érzem úgy, hogy lenne barátom, ami tulajdonképpen egyáltalán nem is zavar. Van, aki barátomnek hívja magát és ez természetesen jól esik, de én már nem merek ezzel a jelzővel illetni senkit. Ettől függetlenül a suliban jóban lettem három lánnyal még így a második év végén. Sajnálom, hogy erre csak most került sor. Beccával beszélgetni keztünk, aztán mellém ült és egészen jóban lettünk, azután elkezdtünk beszélgetni Miával és Liával is, akik mögöttünk ültek. Nem tudom, hogy eddig miért nem történt ez meg, de egyre többet kommunikáltunk, aztán végül mi lettünk a "4 csicska". xD Oké... ez... hosszú sztori... asszem. A lényeg, hogy a gyorsírás tanár elkezdett ránk pikkelni és végül azon kezdtünk szórakozni, hogy mi vagyunk a 4 csicska, akik úgyis megbuknak, nem tudnak semmi jót csinálni, az osztályban is azok vagyunk, stb.

Persze ez nem minden. Több dolog is történt ezalatt a 2 év alatt. Tanultam kommunikációt, ügyviteli ismereteket, etikát, beszédtechnikát, jogi ismereteket, marketinget, gépírást, gyorsírást, angolt, adatbáziskezelést, dokumentációkezelést, jegyzőkönyvkészítést és még további tantárgyakat... öhm... na jó, kijavítom... ezeket tanították elvileg. Sajnos nem volt olyan megfelelő az oktatás, mint amilyennek kellett volna lennie. 20 tételünk van a szóbelire, ami nem tűnik soknak, de a legtöbbről sajnos szó sem esett 2 év alatt. Nem szeretnék rossz szájízzel elválni a sulitól, így nem mondok semmi negatívat, de lehetett volna sokkal jobb... több szempontból is. Mindenesetre ezalatt az idő alatt eléggé nagy változásokon mentem keresztül. Sikerült ráeszmélnem pár dologra, Jiyongot pedig még mindig szeretem. Hasznos volt ez a képzés, leginkább mert megtanított arra, hogy önállóbb legyek az életben.

Életem eddigi fejezetei...

Tudjátok milyen vagyok. Most, hogy vége van még egy fejezetnek az életemben, kicsit újra bepánikoltam. Sajnos félek a jövőmtől, hogy nem tartogat számomra jó dolgokat... ez viszont csak rajtam áll. A lehetőség mindig adott, csak élnem kell vele. Eddig mindig sikerült elérnem, amit szerettem volna. Most pedig jön a 6. fejezet...

Prológus: Születés
1. fejezet: Az ismeretlen megismerése
2. fejezet: A jellem torzulása
3. fejezet: Megfelelési kényszar (igen, direkt "a")
4. fejezet: Rózsaszín > Lila > Kék
5. fejezet: Egy teljesen új ember
6. fejezet: ?
...
Epilógus: Halál

Mindegyik fejezetben változtam. Mindegyikben fejlődtem és egyre több minden bontakozott ki, sok fontos ismeretet sajátítottam el. Lehetne ezt az ötöt is tovább boncolgatni, de szerintem így a legjobb. Az első fejezetben még nem tudtam semmit erről a világról és nem is értettem semmit... mondhatni az volt a kisbabakor, amikor rá voltam utalva a családomra, illetve még a gyermekkorom kezdetét is idesorolnám. A második fejezet ott kezdődött, amikor iskolába mentem, azaz nagyjából 6 éves koromtól tarthatott 11-ig. Itt alakult ki a jellemem. Az, amivel már születtem és amilyennek neveltek, az első fejezetben volt megtalálható... itt... a második fejezet leginkább arról szól, hogy az iskolában ért külső hatások által milyenné váltam. Eleinte még nem voltak gondok, napközi, játékok az udvaron, majd egyre inkább kezdtek elnyomni. Az olvasóim többször tudatták már velem, hogy bántják őket. Ez velem is megtörtént. Ebben a fejezetben még inkább csak változom és egyre inkább csökken az önbizalmam, egyre többet bántanak mások. A harmadik fejezetben esik meg a legtöbbször, hogy kirekesztenek és leszólnak. Emiatt is akartam megfelelni mindig. Szerintem ezzel mindneki így van ebben az időszakban. Szeretne megfelelni másoknak, menő lenni az iskolában, illetve társaságokban. Ebben a fejezetben érkezik az életembe az első szerelmem, aminek szintén nem lett jó vége. Itt volt, hogy majdnem megvertek, illetve meg is fojtogattak, én mégis meg akartam felelni a társaságnak. Ide tartozik még a középiskola első két éve is, ami szintén arról az idióta megfelelésről szólt. A negyedik fejezet lényegében azzal kezdődik, hogy megismerem a K-popot és beleszeretek Jiyongba. A "rózsaszín" jelentése itt a rózsaszín köd, amikor minden szép volt, majd egyre lilább lesz, végül a búskomorság és a depresszió, azaz a "blue" veszi át a helyét. Nagyjából 19 éves koromig tartott ez a fejezet. Rövid volt, ám mégis az egyik legmeghatározóbb, hiszen kihat a továbbiakra is. Az ötödik lényegében amikor teljesen megváltoztam, ezzel együtt egy egocentrikus emberré váltam. Az egocentrikust nem úgy értem, hogy imádom magamat, meg ilyesmi. Itt azt jelenti, hogy ráeszméltem milyen is az igazi világ. Sok embert elveszítettem és ezzel együtt rideggé és rossz emberré váltam. Ennek a fejezetnek úgy érzem akkor lesz vége, amikor leteszem az OKJ vizsgát.

Jön az hatodik fejezet... Még nem tudom mit tartogat számomra. Nem is tudom meg addig amíg vége nem lesz. Találgatások? Vannak. Nézzük csak...

Ha minden igaz, miután elvégeztem az OKJ-t, kiköltözöm Dallasba minimum 3 évre. Miért pont Dallas? Miért pont 3 év? Hogy fog ez megtörténni? Felmerültek bennetek ezek a kérdések? Ha nem, az sem baj, mert megválaszolom a sajátjaimat. Múltkor ültünk kinn anyummal az udvaron és szóba került, hogy a vizsga után megyek ki Angliába. Eredetileg ez volt a terv, azonban megváltozott. Anyum szóba hozta, hogy a főnöke - aki jó barátja - felajánlotta neki, azaz pontosabban nekem, hogy menjek ki Dallasba dolgozni, ugyanis ott most van munkalehetőség egy szállodában. Az ő fiai is kint vannak és én is mehetek, ha szeretnék. Hát hogy a jó francba ne szeretnék? Azonnal belementem, ám ez felvetett pár dolgot, amin elgondolkoztam. Minimum 3 évre megyek ki, mert ez egy rendes munka lenne. Konkrétan még nem tudom mikor megyek és, hogy mit fogok csinálni, de aki rendelkezik angol tudással, annak nagyobb az esélye, hogy jobb melót kapjon. A repülőjegy csak oda 300 ezer forint, ami nem egy kis összeg, viszont ha kimegyek, ez szépen megtérül majd. Ha ha ott maradok 3 évig, milliós összegeket kereshetek. Ezzel viszont az a gond, hogy nem szeretném beleélni magam, mert nagyon úgy tűnik, hogy össze fog jönni, de ismerem az én szerencsémet. Nagyon szeretnék kinn lenni. Tudom, hogy az USA sem egy leányálom, ott is dolgozni kell rendesen és, hogy nehéz lesz, főleg az elején a honvágy, az egyedüllét, de le fogom küzdeni az akadályokat és ezt mondta nekem anyum is. Remélem minden összejön majd és mehetek, ugyanis nagyon szeretek utazgatni és világot járni. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Továbbá ha már nem ott szeretnék dolgozni, akkor mehetek Franciaországba is, ahova szintén hívott anyum egyik barátnője, vagy Angliába is, amit eredetileg terveztem. Egyelőre nagyon szép kilátások vannak a jövőmre nézve, ám ez nem elég. El is kell érni őket és küzdeni.

Elköszönésképp hadd ejtsek pár szót egy bandáról, akiket nagyon megkedveltem. Ez a banda a SNUPER. Egy fotósorozatnak köszönhetően ismertem meg az egyik tagot, Sebint. Ezen a fotón Minjuval van, szóval először miatta tetszettek annyira a képek. Ezután viszont úgy gondoltam, hogy akkor már miért ne nézzek utána annak a srácnak is akivel készült ez a fotósorozata? Rátaláltam a bandára és először a Shall We Dance debütáló dalukat hallgattam meg, illetve klipet néztem meg. Elsőre szimpatikussá váltak. Annyira édesek mint a hatan. Elsőre a kis cukifiúknak tűnnek, pedig habár tényleg édesek, amúgy bolondok is és egyáltalán nem nyáladzanak. Megnéztem jópár interjút és showt tőlük, ami segített még jobban megkedvelnem őket. Annyira nehéz kiemelni bárkit is, de hozzám mégiscsak Sebin áll a legközelebb, emellett Suhyun és még ketten, akiket nem szeretnék kiemelni, mert végül mindegyiküket megemlíteném. A Platonic Love című daluk szerintem még jobb is lett, mint az előző, pedig az sem volt rossz. Én nagyon nehezen kedvelem meg igazán a bandákat. Elég sokkal szimpatizálok, mert tehetségesek és jó dalaik vannak, de megszeretni nem megy nekem olyan könnyen. A SNUPER-nek sikerült belevésnie magát a szívembe. Már Hana is megkedvelte őket, aminek tökre örültem. Tegnap Facebookon beszélgettünk miközben "együtt" néztük tőlük az egyik V-appos adást YouTube-on angol felirattal. Sajnos nem olyan ismertek és attól félek, hogy ha ez így folytatódik, akkor feloszlanak. Borzasztóan rosszul esne nekem. Azt kívánom, hogy ne adják fel és legyenek nagyon sikeresek! Megérdemlik!

Starity: Taewoong | Suhyun | Woosung | Sangil | Sangho | Sebin ~