Nem értem most mi van. Ez sosem lesz jobb. Egy ideig majd húzzuk egymás agyát, idejét... aztán valamelyikünk talál majd párt magának és vége. Nem tudom mi értelme van ennek... és azt sem hogy akkor miért csinálom. Lehet, hogy vonz a dráma? Az tény, hogy mindig történik valami a életemben. Nem unatkozom soha. Ez továbbra is így történik. Néha úgy érzem, hogy jól jönne egy kis pihenés, de amikor megkapom amiért könyörögtem, rögtön unatkozni kezdek és már csinálnék valamit. Belegondolva, ez nem pozitív, mert azt jelenti, hogy a saját társaságomban nem érzem olyan jól magam. Mindig kell valaki, akivel lehetek, hogy ne merüljek el a gondolataimban. Megkaptam azt az "áhított" pihenést. Erről majd bővebben mesélek később... haladjunk időrendi sorrendben és kezdjük az elején...

Legutóbb azt meséltem... még fél hónapja, hogy Jeongbinnel egymásra se nézünk. Ez azóta vett egy 180 fokos fordulatot... és megint visszafelé haladunk. Kavarunk... de minek? Nem haladunk semerre, mert kapcsolat ebből nem lesz. Azonban mintha változott volna egy-két dolog. A hozzáállása... a "hozzám" állása. Haha. Augusztus közepén a  magyar managerem megkeresett egy feladattal, hogy rendelni kellene Koreából egy bizonyos alkatrész-tároló szekrényt. Oké, legyen... írtam is a cégnek e-mailt, hogy informáljanak néhány feltétellel kapcsolatban. Vártunk a válaszra, de a koreaiakról tudni kell, hogy nem szeretnek angolul kontaktálni. Ha beszélnek is valamennyire angolul, inkább nem eröltetik a dolgot. Jeleztem a manageremnek, aki közölte, hogy beszéljek Jeongbinnel, aki tud segíteni ebben és koreaiul írni, esetleg telefonálni a cégnek. Az akkori állás szerint nem beszéltem vele már nagyjából 3 hónapja. Írtam neki Instagramon. Talán az volt még a legkényelmesebb opció... ám arra sem reagált úgy, ahogy kellett volna. Visszakérdezett, hogy "most komolyan? oktatáson vagyok". Bevallom, elegem lett azonnal. Oké, hogy nem vagyunk jóban, de munka miatt írok neki, nem személyes ügyből kifolyólag. Rosszul esett, hogy eddig sem tudta félretenni azt, ami nem jól alakult köztünk. Megírtam neki, hogy gondolkozzon el kicsit, a manageremnek meg jeleztem, hogy nem szeretne segíteni. Az assistant managerrel jó barátok vagyunk és jó sok mindent megbeszélünk. Rólunk is tud... meg az új tolmács lány, Sara is. Illetve még két, három kollégám/barátom. Úgy alakult, hogy vagy rájöttek, vagy buliban részegen többet mondtam a kelleténél. Mindenesetre Jeongbin még aznap írt nekem délután, hogy megbántott-e, nem akart megbántani, de sosem tudja, hogy mi az ami nekem rosszul esik és nem szeretne velem már rossz kapcsolatban lenni. Válaszoltam neki, hogy én se... így hát találkoztunk vasárnap. Miattam még a szombati találkozóját is áttette volna más napra, de mondtam, hogy jó lesz a vasárnap, ne csináljon belőle ügyet. Nála aludtam augusztus 30-án. Akkor ittunk egy kicsit és sokat beszélgettünk. A fogkefém - amit még vagy 4 hónapja használtam nála utoljára -, azóta is meg volt neki. Mesélt az alvászavarjáról is, amit nem sok emberrel osztott meg eddig. Azután hétfőn hazamentem, de írta, hogy ha nem vagyok ott, nem fog jól aludni. Igazából csak azért lepődtem meg ezeken a gesztusokon és üzeneteken, mert ahogy meséltem, inkább mások futnak utána. Legalábbis nem sokszor tapasztaltam, hogy ilyeneket írt volna azelőtt... emellett most képes bocsánatot kérni... és vannak vitáink, de eddig normálisan meg tudtuk oldani és beszélni azokat. Azon a héten még kedden is nála aludtam. Ahogy hétfőn, szerdán is együtt mentünk dolgozni, de senkinek nem tűnik fel semmi.

Legutóbb szeptember 6-án, vasárnap találkoztunk... mármint munkán kívül. A nyugatiban beszéltük meg. Először ittunk bubis teát, majd leültünk egy kinti padra. Eredetileg Zoo cafe-ba szerettünk volna menni, de a cég a koreaiaknak megtiltotta a kijárást... legalábbis zsúfoltabb helyekre. A padon ülve nézegettük, hogy mit rendeljünk, mert neki van olyan Kakao elérhetősége, ahol lehet koreai termékeket rendelni. Na és pont néztük, amikor felugrott egy messenger üzenet egy magyar lánytól. Rosszul esett. Nem volt jogos, sosem jogos a felháborodásom, de nem esett jól. Pont pár nappal előtte vesztünk össze azért, hogy a fanklubját nem bírom elviselni. A magyar lányok, akik próbálják elérni és beszélni vele. Budapest kicsi és meséltem, hogy benne vagyok már többé-kevésbé egy ilyen körben ahol az ázsiai kultúra van terítéken. Nagyon sok lány ebből a körből igyekszik sok koreai (vagy egyéb ázsiai srác) közelébe férkőzni. Nem tudom őket elviselni, ugyanis sem a hozzáállásuk az egész szituációhoz, sem a viselkedésük nem szimpatikus számomra. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb nem kedvel engem. Meséltem erről ebben a bejegyzésben. A legtöbb általam irányuló utálat féltékenységből adódik. Ha azt tudnák, hogy Jeongbinnel szoktam találkozni, biztos tenne az utálatra egy lapáttal. Csak pár lányban tudok megbízni... egészen pontosan négy lányban. Jeongbin népszerű ezekben a körökben és amikor mi abbahagytuk a beszélgetést, más lányokkal is beszélgetni kezdett, találkozgatni, stb. Emiatt a szememben már nem annyira vonzó, mint előtte. Nehéz megindokolni, mert ha normális, értelmes lányokról lenne szó, nem zavarna ennyire, de sajnos tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb milyen, mert ismerem őket. Azt nem tudom pontosan kivel találkozott, azt sem, hogy miket csinált, de inkább nem is érdekel. Jogom sincs ilyeneket kérdezni. Bár az egyik összeveszésünk alatt rákérdeztem, hogy tudjam hányadán állunk. Nem válaszolt semmi konkrétat, de jobb is. Az viszont tény, hogy nem szeretnék lefeküdni vele. Wow. Igen, gondolom ha arról írok, hogy nála aludtam és ittunk, sok mindenkinek eszébe jut, hogy megtörtént. Ünneprontó vagyok, de nem. Még régen egyszer, de nem szeretnék újra beleesni abba a hibába, hogy megtesszük és csak rosszabb lesz a helyzet. Amíg legalább itt meghúzzuk a határt, addig talán jobb. Többször szóba jött már, hogy barátok vagyunk csak... és azok is maradunk. Bár én közöltem vele, hogy nincs szükségem barátokra, van elég. Párt szeretnék már találni, akivel kölcsönösen teszünk egymásért. Jeongbin a veszekedés alkalmával megírta nekem, hogy a kislánykák már a múlté és nem beszélget a céges lányokon kívül másokkal. Két társkeresőn is láttam. Úgy visszakérdeztem volna, hogy "akkor azokon pasikkal ismerkedsz?". A tegnapi napon meg is említettem és még a végén ő kérdezett vissza, hogy én miért használom, mert ő nem használja, csak épp felnézett rá egy értesítés miatt. Nem szerettem volna még több olajat önteni a tűzre, így higgadtan kezeltem az egészet. Közöltem vele, hogy már nem érdekel az alkalmazás és törölni akartam. Erre a válasz: akkor töröld. Öhm excuse me, but what about you, bruh? Ja hát ő nem tudja hogy kell és hogy de én egyébként is miért használtam. Azért, mert szerettem volna találni valakit, aki értékel engem, stb. Válasz: Akkor találj...

Szeptember 6-án a padon amikor láttam a lány üzenetét, aki ráadásul koreaiul is írt neki... először próbáltam nem szóba hozni, de a nagy pofámmal nem bírom ki. Illetve ő vette észre rajtam, hogy nem okés minden. Visszakérdeztem, hogy tényleg nem beszél-e más lányokkal. Azt felelte, hogy tényleg. Végül leesett neki, hogy az üzenetről beszélek. Megmutatta nekem és csak egy üzenet kérelmezés volt messengeren. Azt is láttam, hogy mennyi volt. Rengeteg. Instagramon is rengeteg van neki. Alapvetően olyan vagyok, hogy ha tudom, hogy valakinek fontos vagyok, nem zavarnak az ilyenek, ám ő még egyszer nem tudta nekem kimutatni, elhitetni velem, hogy fontos vagyok neki. Az egy dolog, hogy jól érezzük magunkat sokszor egymással, de ez nem jelent semmit. Aznap este még egyszer sikerült jól megbántania. Már egyszer említette nekem, hogy bonyolult vagyok. Akkor az volt rá a válaszom, hogy csak számára vagyok az, ő tesz azzá. Volt itt egy srác, akivel randiztam és minden tökéletes volt. Rá is kérdezett azonnal, hogy van-e barátom, bár nem értettem ez miért olyan fontos neki, hisz akkor még, augusztus végén, az első új talin se voltunk túl. Azon a vasárnap estén újra felhozta, ráadásul azért esett rosszul, mert pont akkor úgy éreztem, hogy valami kicsit nem stimmel a kedvével és próbáltam felvidítani a baby shark-ot énekelve. Mégis csak annyit tudott kinyögni, hogy "hard" vagyok. Annyit tesz, hogy nehéz velem. Miért zavar ez annyira? Mert elegem van abból, hogy ilyenek a srácok. Csak az kell, hogy egy lány full nulla és egyszerű legyen, aki mindenre bólogat és vihog. Neki minden "complicated", ami több egy pohár víznél... csak mert maga se látja be, hogy vannak negatív gondolatai. Inkább elnyomja azokat, mint, hogy férfiként elfogadja és változtasson azokon. Végül észrevette, hogy megbántott és próbált felvidítani, csinált vacsit... este 10-kor. Előtte ebédre készített kimbapot is, ami kicsit szétesett, de nagyon finom volt.

Van egyik srác, akivel egy ideje már beszélgettem. 3 hónapig volt itt... akárcsak a legtöbb alkalmi melós koreai, aki a Samsunghoz jön. Géptelepítők na. Olyan, mint Minseong, aki azóta már visszament Koreába. A 2 hét karanténján is túl van. Viszont az a srác, akit az előbb megemlítettem... ő ugyanabban az épületben dolgozott, mint én és sokszor látott engem. Írt is olyankor, hogy látott, de én sosem tudtam, hogy ő az, ezért kértem, hogy köszönjön oda, de sosem mert, mert a kollégáimmal voltam általában. Képet is alig láttam róla, így mondtam neki, hogy szeretnék a melóban pár szót váltani vele mielőtt munkán kívül találkozunk. Megírta, hogy 9-én reggel hazamegy. Elég hirtelen jött és nem volt esélyünk találkozni addig, de nagy nehezen megbeszéltük, hogy munka után autóval eljön arra, amerre én lakom. Ez nem kis szó, ugyanis nem lakom közel a belvároshoz. Habár autóval volt, akkor is késő volt már, majdnem este 9 óra. Nagyjából fél órát sétálgattunk a környékemen és beszélgettünk... koreaiul, angolul, ahogy meg tudtuk oldani. Aranyos volt és szomorú, hogy csak az utolsó nap találkoztunk, de van rá esély, hogy visszajön.

Későn kerültem tehát ágyba azon az estén, mert én már benyanyultam és nálam minden este 9-kor takarodó van. Ilyen szempontból viszonylag unalmas lettem. Hazaérek, kaja, zuhi és megyek aludni. Hétvégenként szoktam kimozdulni, de lassan annak az időszaknak is vége. Jön vissza a korona-időszak. Szeptember 9-én mit sem sejtve bementem dolgozni. Egy ideig rendben ment minden, aztán a reggeli meetingen közölte Mr Lee, hogy az egyik kollégánknak - aki már egy ideje nem jött - pozitív lett a teszje. A meeting után én segítettem Mr Lee-nek összeírni a neveket, akik ott voltak a meetingen amikor az a kolléga még jött dolgozni. A mi részlegünkről 2 mérnököt leszámítva mindegyik hazament, a koreaiak is. Körülbelül 20-an, így az a két mérnök (akik közül az egyik új kolléga) és az assistant manager maradt tartani a frontot jövőhét szerdáig. Azért csak egy hét a karantén, mert későn tudtuk meg a teszt eredményét, így már 1 hét eltelt. Én azzal a kollégával szinte egyáltalán nem beszéltem. Azonban Jeongbin sokat volt a közelében. Ha ő elkapta, akkor tuti, hogy én is. Egyelőre jól vagyok. Az egyik kollégám autóval eldobott minket, úgyhogy tegnap ahogy hazaértem, nekikezdtem a pihenésnek. Bevallom, nem jön rosszul, mert már a managerem is mondta, hogy vegyek ki szabit. Rám fér és szerencsére fizeti a cég ezt az egy hetet ugyanúgy mintha bent lennénk és dolgoznánk. Jó fej a Samsung, mert erről a cég dönthet szabadon és így határozott. Jogos, mert azóta is csörög a céges telefonom és intézem, amit tudok. Ilyen az irodai munka. Azt nem tudod a munkahelyen hagyni.

Sajnos szokszor azt tapasztalom az utcán, tömegközlekedésen, hogy sok embert nem érdekel ez az egész még annyira sem, hogy maszkot vegyen fel. Gusztustalannak tartom ezt a hozzáállást. Tudom, hogy aki az én blogomat olvassa, az értelmes eléggé ahhoz, hogy hordjon és felfogja, hogy ez elsősorban a másikat védi, nem a viselőt. A maszk hordása nem nagy dolog. Ennyit mindenki meg tud tenni. Legyetek nagyon óvatosak! Vigyázzunk egymásra! Stay healthy! ♥

Már alig vártam, hogy hazamenjek a melóból. Csak egy óra választott el attól, hogy végezzek. A srácokat is... ám megérkezett a magyar főni és mindenkire ráparancsolt, hogy akkor költözünk. Most??? Ja... 16 órakor össze kellett pakolnunk mindent és átcipelni azokat az új épületbe. A régi iroda, igaz, hogy nem volt a legszebb, de imádtam. Csak mi voltunk ott, családias volt a hangulat... ám a gyár bővül és a területünk az új épületbe kerül át. Illetve azóta már ott vagyunk egy ideje. Ez talán már két hónapja volt. Azóta hozzászoktam, de nem mondom, hogy a kedvencem. Nagyobb az iroda és nem csak a közvetlen területünkkel vagyunk együtt. Ráadásul mióta ott vagyunk, napi szinten látom Jeongbint is és ráadásul többnyire egymásra is néz az asztalunk. Mellette pedig egy ukrán kislány ül, akit eleinte megpróbáltam kedvelni, de a nyávogása és az affektálása kiidegel. Minden egyes koreaival nyávog és fut utánuk. Ez az ami nekik kell. Élvezzék csak, nem szólok bele. Csak nekem bár ne kellene hallani és látni napi szinten.

Július elsején új koreai főnit kaptunk. Először félelmetes volt, mert előtte lazábbak voltak a dolgok, de már hozzászoktunk. Egyébként menő. 8 éve él Magyarországon. Más helyeken is dolgozott már, cégen belül és kívül is. Beszél magyarul. Nem mondom, hogy néha nem nehéz megérteni, de leemelem előtte a kalapom, hogy így megtanult magyarul. Elég közvetlen. Nem olyan rég mutogatta nekem és egy másik kollégámnak a kutyusáról készült videókat. Szeret magáról beszélni, de nem gond. Tény, hogy mióta ő a főni, sok minden megváltozott és ő próbál tenni azért, hogy fejlődjön mindenki és maga a terület is. Mr Lee - meglepett mindenkit gondolom. Még egy assistant managert kaptunk, valamint egy magyar-koreai tolmácsot. Mi a vicces ebben? Még beszélgettem vele és... 9 hónapot élt Koreában. Ami még viccesebb... hogy ugyanabban a guesthouseban dolgozott mint mi... pont előttünk... ismert mindenkit, akit én és pont pár nappal azelőtt ment el, amikor én megérkeztem. Akkorát koppant, amikor megtudtam, hogy ő az és egyébként a guesthouseban meséltek is róla nekünk. Jóban lettünk a lánnyal rögtön. Aranyos. Egyelőre nehéz neki a tomácskodás, mert annyi szakszó van, amit én se tudok még... magyarul se. Közben másik területnek is én lettem az adminisztrátora. Két területet viszek és most, hogy megkaptam a másikat is... igaz, hogy nincs sok ember ott, de sok gondot kaptam velük együtt. Nagyon kedvesek amúgy, jól kijövök velük is, mint eddig mindenkivel. Eddig nem volt rengeteg feladatom, de most érzem, hogy hirtelen rengeteg minden szakadt a nyakamba. Néha nem tudom mit csináljak, annyira káosz az ami a cégnél megy... és semmit nem lehet egyszerűen megoldani. Habár... ami a vicces, hogy volt egy számla, ami körülbelül 2 hónapja nem lett kifizetve. Megkaptam én és tök simán megoldottam. Nem értem miért kellett ezen ennyit ülni. Amit szánalmasnak tartottam, hogy az előző adminisztrátor írt a cégnek, hogy már én vagyok az admin, engem cseszegessenek a számlával, amikor még azt sem tudtam mi az és mi történt annál a területnél. Kicsit gusztustalannak tartottam ezt a húzást, de így még viccesebb volt megoldani. Csak azt sajnálom, hogy nem vághatom oda a csajszinak, hogy "mennyé csaje haza magadnak, idióta és lusta vagy". Közben annál a területnél az egyik csávesznek szerintem bejövök. Szerintem is aranyos, de megtartanám a kapcsolatunkat a chingu szinten, ha lehet. Imádom egyébként a kollégáimat. Annyit nevetünk mindennap, hogy már csak miattuk megéri bejárni. Nem tudnék a srácok közül olyat említeni, akit nem kedvelek.

Jaaa és lett frufrum ésésésés jól állll. ^w^

Jeongbinnel azóta sem beszéltünk. Éppen elég, hogy naponta bambuljuk egymás fejét. Van egy magyar srác, akivel nagyon jóban van... és én is. Nem olyan régen összefutottunk így hárman egy k-pop buliban. Végig egymás nyakán lógtunk azzal a sráccal. Imádom, akkora forma... csak túl jófej és barátságos. Talán olyanokkal is, akikkel nem kéne. Jeongbin persze kedvetlennek tűnt végig. Amikor épp egyedül ült a pultnál... abban az 5 másodpercben amikor nem rohamozta meg 143 lány... (Csak hogy el tudjátok képzelni, nekem néha NCT Dream-es Jaemin beütése van)... odaültem mellé és megkérdeztem, hogy "are you fine?" Igennel felelt, de nem tűnt meggyőzőnek. Megsimogattam a hátát és mondtam neki, hogy legyen is fine, én azért itt vagyok. Utána a srác is odajött és hárman csináltunk pár részeg képet, mint THE BEST EMPLOYEES of Samsung tbh. Hehehe. Van egy lányka aki jó barátja Jeongbinnek, én azonban nem vagyok vele túl jóban. Az este folyamán egyszer Jeongbin "eltűnt" és elkezdte keresni a sráccal. Mondtam nekik, hogy hagyják már békén, hadd élje az életét. A válasz az volt, hogy de 15 éves szinten van Jeongbin. Ezt én is jól tudom, ezért nem folytattam a "kapcsolatomat", vagy mimet vele... de hadd "nőjön már fel". Így pedig nem fog, ha állandóan vigyázni kell rá. Arról nem is beszélve, hogy Mérleg és imádja a figyelmet. Egy kicsit benőhetne már a feje lágya, de nem fog, mert mindig mindenki fut utána - ezért nem érzi, hogy neki is próbálkoznia kéne egy kicsit is... úgy van vele, hogy "a másik úgyis keresni fog". Na mi pont ezért nem beszélünk már. Nekem nem megy, hogy fussak olyan után, akitől nem látom, hogy kölcsönösen fontos lennék neki. Másnap reggel írt viszont Jeongbin, hogy biztonságban hazaértem-e. Váltottunk pár szót, de mivel nem voltam túl lelkes, nem folytatódott. Ezután a munkában az egyik kollégám (céges rendszerben lévő) messengerével szórakoztam. Írta a kollégám, hogy "Cassie is crazy right?" mire ő azt válaszolta neki, hogy "she is a dark angel". Nem tudom mire vélni... ez most pozitív vagy negatív? Lehet azért írta, mert a buliban full feketében voltam és a személyiségemet is így látja. Mittomén, de annyira nem fontos. Már lassan hónapja Koreában van... úgyhogy hamarosan visszajön, amit nem szeretnék. Érdekes, mióta nincs itt, az ukránkát nem hallom úgy nyávogni. Nem is hiányzik.

Ahogy mondtam, még épül a gyárunk. A gyártósorokat is be kell telepíteni, emiatt koreaiak jönnek ide... azonban általában maximum 3 hónapig maradnak. Meg is szívtam ezzel. Kétszer. Megismertem egy srácot, megkedveltem, együtt töltöttünk egy hétvégét, következő héten visszament Koreába. Jelenleg, akivel együtt vagyunk... félig hivatalosan... ő is augusztus végén haza fog menni. Úgy volt, hogy augusztus elején megy, tehát már teljesen kivoltam, majd amikor kiderült, hogy mégse... nagyon örültem, de megint érzem, hogy közeledik a pillanat, amikor visszamegy. Ő már lassan három hónapja itt van és persze, hogy az utolsóban ismertem meg. Ha vele vagyok, olyan érzés tölt el, hogy már régebb óra ismerjük egymást. Meg az, hogy jól megértjük egymást, pedig nem tud angolul semennyire, így koreaiul beszélgetünk. Az én koreaim még nem olyan jó, tehát adódnak nehézségek, mégis tudunk kommunikálni. Minden megoldható, ha az ember akarja - ebből látszik. Én ennek mondjuk örülök, mert csak így fog fejlődni a koreai tudásom, ha gyakorlom. Amit nagyon becsülök ebben a srácban, Minseungban, hogy alig van ideje... konkrétan egy szabadnapja volt 3 hónap alatt. Szombaton és vasárnap is dolgozott. Azt az egy vasárnapot, ami szabad volt neki, velem töltötte. Munka után is találkozik velem és képes szakítani időt rám, úgy, hogy edz is minden hétköznap. (Olllllyan teste van, ejjj, el nem hiszitek.) Ezek után nem fog érdekelni senki hisztije, hogy milyen elfoglalt. Minden azon múlik hol vagy az illető prioritás-listáján. - Don't forget this so don't underestimate yourself. Be brave enough to realize how much you mean to someone you like.

4 év után csinálok ötödik részt a bejegyzés-sorozatomnak, ami igazából annyi, hogy ajánlok nektek dalokat, amiket én (nagyon) szeretek... de most ez is csak röviden, mert ihletem nulla és egy között ingázik... T_T Ma menni fogok egy koreai-magyar találkozóra, amit egy barátnőm szervez... illetve a barátja, de ismerem őket és sok nagyon cuki ember lesz ott. Azért szeretek menni, mert tényleg a barátkozásról szól, beszélgetünk és nem a hook-up a célja. Holnap pedig az unokanővérem fiának keresztelőjére megyek.

   ▶ Dua Lipa, Hwasa :: Physical    ▶ Berry Good :: Love Letter    ▶ Hot Place :: TMI    ▶ Ava Max, NCT 127 :: So Am I    ▶ Lady Gaga :: Stupid Love    ▶ NCT 127 :: Punch    ▶ Somi :: What You Waiting For ...

Sziasztok drágák! Uhhhhhhhhh imádom ezt az embert. Mielőtt elkezdem mesélni milyen érdekességek történtek velem mostanában, ki kell fejtenem nektek mennyire szeretem Markot. NAGYONNNNN! Na igen... haha... jópár hónapja kezdődött, talán már egy éve... megnéztem EZT A VIDEÓT. Akkor még csak névről ismertem az NCT-t. Sosem fogtak meg az NCT dalok, az az igazság. Azonban amikor megnéztem a fentebb említett videót, egy ember rögtön megragadta a rekintetem. Mark volt az, igen. Mindegyikük jófejnek tűnt, de Mark személyisége azonnal megfogott. Utána sem lettem rajongója a csapatnak, sem Marknak, csak megmaradt a szívemben, ugyanis amikor megjelent a Jopping a Super M-től, akkor épp Koreában voltam. Először az a dal sem tetszett, viszont Mark részét imádtam, mindig visszatekertem. Majd nem tudom hányadik hallgatásra esett le, hogy az a két személy ugyanaz. Továbbá... ugyebár sosem szerettem az NCT dalokat, de az még körülbelül 3 éve lehetett, hogy rátaláltam ERRE A MASHUP-ra. Oké, szerintem már tudjátok a forgatókönyvet, az ő részét imádtam a legjobban 2:02-nél. Akkor pláne nem tudtam ki ő. A Jopping után már kénytelen voltam belátni, hogy mindig őt találom meg véletlenül, egyszerűen imádom. A love azóta tart... körülbelül előző év októbere óta. Azóta az NCT-t is megszerettem, jópár dalukat imádom már. Az ultimate biasom azonnal Mark lett, a kedvenc bandám az NCT (oké.. a BIGBANG után, egyértelműen). A 127-et ismerem és hallgatom a legtöbbször, de a többiek is jók. Például a második biasom Jaemin a Dreamből. Ugyanúgy rögtön megfogott a személyisége, amikor megláttam ebben a műsorban. Rögtön belopta magát a szívembe. Uh.. tegnap megjelent egy új daluk... már rongyosra is hallgattam. Jaemin a kék hajával, a mély hangjával és azzal a szép arcával............ ah. A harmadik számomra Jungwoo. Őt is tudnám az egekig fényezni, de könnyebb, ha megnézitek a kedvenceimet ebben a menüpontban. Le van írva. ♥

Naaa... sikerült visszafojtanom a túlzott szeretetkirohanást, így bele is tudok kezdeni a mesélésbe. Úgy gondoltam leírom nektek a jelenlegi helyzetemet, valamint azt, hogy nagyjából hogyan telt a 2019-es évem amíg még Budapesten voltam és a 2020-am eddig. Egyrészt mert mostanában nem érzem túl jól magam és lehet segít majd ha kiadom magamból. A második oka ennek, hogy a Koreás bejegyzést is elkezdtem már, de szeretnék jelenlegi helyzetjelentést adni mielőtt... úgymond... elévül. Nagyon sok dolog történt velem, melyeket a mai napig nem osztottam meg veletek. Nem volt hangulatom, időm leírni, úgyhogy lenne mit bepótolni. Voltak srácok is az életemben Minki után is. Ő volt az utolsó, akiről meséltem. Nem tartott sokáig és nem is volt jó.

_______________________________
k é t e z e r t i z e n k i l e n c  -  2 0 1 9  

Minkivel az a helyzet, hogy sokat veszekedtünk, mert fiatalabb volt nálam pár évvel, egyaránt éretlenebb is... én viszont egy komoly kapcsolatra vágytam akkor. Megkedveltem... iszonyúan. Depresszióba is estem miatta. Hogy mi segített elengednem? Ez egy elég ominózus pillanat volt számomra. Nyáron, egy buli után történt, ahol együtt voltunk, de végig kakált a fejemre. Az egy dolog, hogy ő volt a nagymenő gyerek, nagyon sokan ismerték és a lányok odavoltak érte... azonban nem értékeltem, hogy titkolt engem. Akkor alakult ki nálam elég erősen, hogy nem vagyok elég jó senkinek, hogy felvállaljon. Akkor alakult ki, hogy attól félek, hogy soha senki nem fog velem "büszkélkedni". Ez azért irónikus, mert Koreában is titkolni kellett a barátommal a kapcsolatot a munkájából kifolyólag. Az viszont legalább nem az ő hibája volt és azért akinek tudta, elmondta. Őt még mindig szeretem és ő az, aki a legnagyobb hatással volt rám az összes pasi közül, akikhez valaha is közöm volt. Neki egy rossz szava nem volt hozzám sose. Szándékosan sosem okozott fájdalmat és azt is belátta, amikor hibázott. Amikor találkoztunk, minden pillanat tökéletes volt. Csak... találkozni nem tudtunk sokat. Volt, hogy egy hónapban egyszer tudtunk csak összefutni. Anyukája is tiltotta mindentől, nem engedte elköltözni sem. Mivel nem láttam, hogy bármerre is haladna a kapcsolatunk, írtam neki, hogy szeretném ha vége lenne és hazajöttem Magyarországra. Azóta beszéltünk egyszer-kétszer, de Trixi azt mondja nekem, hogy ő még nem érzi, hogy ennek vége van. Anyum is ezen a véleményen van. Ja igen, anyum mindenről tud. Minden srácról, minden buliról, az érzéseimről, stb. Ő az, akivel bármit megoszthatok. Iszonyúan szeretem és közel állunk egymáshoz. Ő is nagyon szerette Pyojunt - akiről most meséltem. Ja és Minkike... ja... ha már így anyumat is megemlítettem, nagy szerepet játszott benne... Az egyik buli után, körülbelül éjjel 2-kor ültem a villamosmegállóban és azon gondolkoztam, hogy el kell engednem Minkit. Hogy miért? Mert szenvedek, depressziós vagyok, nagyon rossz dolgokra is gondoltam már miatta. A fő oka a döntésemnek az oka azonban az, hogy édesanyám nem azért nevelt fel, hozott ennyi áldozatot értem, hogy így lásson végül. Anyum miatt voltam erős és mondtam goodbye-t a nagy Minkinek, akinek minden más kislány nyalta a popóját. Annyira ciki volt, amikor kimentünk egyszer egy szórakozóhely elé és a tinilányok konkrétan elkezdték visitozni a nevét. Arrébb is mentem inkább. Minkivel végül utána egyszer találkoztam. Pár hét után rám írt, hogy füvezik és függő lett. Mondtam neki, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Segítenék, de nem tudom hogyan, ha nem hallgat rám. Összefutottunk egyszer, beszélgettünk. Fél óra volt az egész. Megkérdezte tőlem, hogy akarok-e füvezni vele. Nemmel feleltem és ennyi volt. Azóta se beszéltünk, ő pedig már nincs itt. Ez volt 2019 januárjában.

A következő fejezete az életemnek... 2019 áprilisa... amikor megismertem egy kínai srácot. Akkor kezdődött az, hogy élőben is sikerült sok utálót szereznem. Huh~ mit tegyek? Ennyire népszerű vagyok. De tényleg. A kínai srácot hívjuk Petenek. Lehet páran ismeritek is. Elég népszerű ő is ilyen ázsiai körökben. A mai napig haverok vagyunk... és nem is ő az, akit megkedveltem... ám neki köszönhetően kezdődött el az "új életem". Április 16-án találkoztunk először. Kezdetben csak beszélgettünk ketten, aztán megkérdezte szeretnék-e a barátaival találkozni. I was like OK, why not, I like making friends. Elmentünk a Corvinhoz egy bárba, ott találkoztam két lánnyal és Chennel. Chen - ő meghatározó szerepet játszik/játszott az életemben. Vicces, hogy akkor még alig váltottunk pár szót egymással, ám a két lány, akik ott voltak le se szálltak róla. Azért neveztem el Chennek, mert kínai és az igazi neve is hasonlóan basic kínai. Haha. Oké, van beceneve, de az is elég érdekes. Ez így tökéletes neki. Az este folyamán talán egyszer volt kontaktunk. Szimpatikusnak tűnt, úgyhogy másnap be is jelöltem Facebookon. Visszajelölt, ami nagy szó - csak ezt akkor nem tudtam még -, mert általában nem jelöli vissza az embereket. Elkezdtünk beszélgetni és megbeszéltünk még egy találkozót. Azonban... nem volt olyan egyszerű a helyzet, mert az egyik lánnyal akkor jóban lettem, aki a találkozón is ott volt és tudtam, hogy ő szeretne Chennel összejönni. Emiatt tehát amikor találkoztam Chennel másodszorra, egy másik kínai sráccal is találkoztam és hívtam D-t is (azt a lányt). Előre leszögezem, hogy nem találok ki neveket azoknak, akiket nem kedvelek - nem érnek annyit, hogy ennyire is megeröltessem magam. Egy ideig próbáltam őket összehozni, legalábbis segíteni abban, hogy többet legyenek együtt és lehessen esélye D-nek, hogy Chen szívébe lopja magát. A gond az volt, hogy Chen velem akart találkozni inkább, én pedig állandóan hívtam D-t és egyre jobban láttam, hogy ez veszett ügy. Nem mondom, hogy barátnőhöz méltóan viselkedtem, de történt köztünk valami Chennel végül. Előbbutóbb úgyis megtörtént volna. Közel kerültünk egymáshoz, de mindig amikor eljártunk többen inni, D próbálkozott, én pedig nem tudtam hogy mondjam el neki, hogy Chen nem vevő a dologra. Emiatt is kezdődött egy bizonyos titkolózás, valamint amiatt, hogy a társaság jobb ha nem tud meg rólunk semmit. Több lány is szerette volna őt, talán nekem vált hasznomra, hogy senki nem tudta, hogy mennyire jóban vagyunk. Egyszer egy buliban M mesélte, hogy Chen milyen fura, én azonban nem értettem vele egyet, mert velem mindig normális volt, de nem mondtam semmit inkább. Persze voltak köztünk nehézségek... például, hogy ismételten az jött elő, hogy titok vagyok és nem vállal fel valaki...

Ú, de nem is tudom hogy kezdjem, mert belegabalyodtam a történetek fonalába. A lényeg, hogy megismertem Pete-et és Chent, valamint D-t. D-vel jóban lettünk és elhívott egyszer egy "meetup"-ra. Erről azt kell tudni, hogy magyar/európai lányok és ázsiai srácok találkoznak, beszélgetnek, ismerkednek, maybe etc. Barátságos vagyok, így el is mentem. Ez április 20-án volt. Nem tudom mi az oka ennek, de pár lány már szinte a köszönésemtől kezdve nem kedvelt... úgyhogy r*banc lettem, véleményük szerint - én pedig erre viszonylag rá is játszottam, bevallom. Nem szeretném fényezni magam, de általában jól kijövök a srácokkal és azon az estén ott volt egy koreai srác, akivel többen próbáltak beszélgetni. Egyszer csak leült mellém és elkezdtünk ismerkedni. Nagyon jól kijöttünk, pedig még egy csók sem történt, nemhogy több. Többször kimentem vele cigizni, majd hazakísértem. Körülbelül 5 percre lakott a bártól, ahol épp iszogattunk. A hotelnél beszélgettünk kicsit, megöleltük egymást és visszasétáltam a bárba. Ha akarjuk se jött volna össze, ugyanis egy olyan szobája volt, ahol ugyabár többen aludtak egyszerre. Azt, hogy nem történt semmi, nem tudom mennyire hiszik el, de nem is annyira izgat. A véleményük úgyis meg van rólam erről függetlenül - az már mellékes, hogy mennyi az alapja. Belekerültem a sz*rkeverőcsoportba. Mióta az eszemet tudom, minél jobban próbáltam távol tartani magam az ilyen "baráti társaságoktól", ugyanis tudom milyenek. Belekerültem. Próbáltam egy ideig mindenkivel kedves lenni, a véleményektől függetlenül. Áprilisban már nagyon a koreai vízumomat intéztem. Emellett összejöttek ezek a dolgok. A hónap végén többször aludtam Pete-nél. Hiszitek, vagy sem, ALUDTAM nála sokszor. Egyetértettünk abban, hogy szeretünk ölelkezve aludni. Vannak K-pop bulik, ezeknek a neve Omona. Ilyenkor eléggé egy helyre koncentrálódik a társaság java. Régebben csak párszor jártam, de amikor belekerültem a társaságba, többször mentem, mert szerettem ott lenni, a zenét is szeretem és először még az embereket is kedveltem. Persze a mai napig vannak olyanok, akikkel megismerkedtem a társaságból és kedvelem őket. Egy lánnyal például találkoztam ott, aki olvassa a blogomat, őt imádom a mai napig. Fogom is. Az április 27-i Omonán nagyon kiütöttem magam. A buli 80%-át a budin töltöttem és végül mindenki annyit látott, hogy az egyik kínai sráccal - akit már ismertem a "Minkis időszak" óta - leléptem. Körülbelül fél órát töltöttem nála. Persze bepróbálkozott, de leléptem, mert akkor még a reptéren dolgoztam és mennem kellett hajnali 5-re dolgozni.

Május elején nagyon azon voltam, hogy D-t összehozzam Chennel, de akkor kerültünk közelebb egymáshoz a sráccal. Többször találkoztunk, kínai fesztiválra is együtt mentünk, persze a haverjaival, de ő végig figyelt rám. Például akkor volt, hogy elkísért a vécéig, majd azt mondta elenged, ha adok neki egy csókot. Az megmaradt, romi volt nagyon. Haha. Szuperül kijöttünk. Volt, hogy beteg lett és én jelentkeztem be neki az orvoshoz, majd kísértem el másnap. Az egy napot vett igénybe és délután 3-ra mennem kellett volna dolgozni, de mivel rohangálnunk kellett ide-oda, nem végeztünk addigra. Betelefonáltam a melóhelyemre, hogy a mamámat kellett elkísérnem orvoshoz, így késni fogok. Miután végeztünk, volt egy kis időnk és beültünk egy kávézóba. Az eső is elkezdett esni. Akkor mondta nekem, hogy én különleges hatással vagyok rá. Chen olyan srác, aki nagyon pimaszul tud mosolyogni bárkire, szeret flörtölgetni poénból, ám az érzéseit nem adja át szinte senkinek. Amikor összevesztem vele, akkor is bevallotta, hogy tisztában van vele, hogy nem fog még egy olyan lányt találni, mint amilyen én vagyok. Az az igazság, hogy ebben a társaságban nehéz is értelmeset találni sokszor. Akkortájt volt sörfesztivál is. D-t is hívtam először, valamint megismerkedtünk ott másokkal, de másnap csak kettesben találkoztunk. Sétáltunk, iszogattunk és mondta, hogy tudja, hogy elmegyek és nem akar megkedvelni. Legutoljára akkor egy Omona alkalmával találkoztunk, amikor kivettünk együtt egy szobát a szórakozóhelyhez közel. Ott is alig töltöttünk együtt időt, senki nem tudott rólunk és közben minden lány rá akart nyomulni. Én meg még segítettem is, hogy tudjanak beszélni vele. Én úgy működök, hogy ha valaki tudom, hogy hozzám tartozik, nem vagyok féltékeny... csak pár napra rá már megkérdőjeleztem, hogy hozzám tartozik. Az a vicces, hogy Budapestről ő lépett le előbb. A következő héten már nem volt a városban, Ázsiába utazott. Amíg Koreában voltam, ő visszautazott Budapestre, segítettem neki, a buszjegyet is megvettem neki a kártyámmal, mert ő nem tudta elintézni akkor. Végig legjobb barátokként beszélgettünk azalatt a 8 hónap alatt. Azt pedig már a társaság is tudta, hogy ennyire jóban vagyunk.

Május 11-én megismertem egy koreai srácot is, Hwangunt. A második "meetup"-ra már úgy mentem, hogy ő jó barátom volt és ezt mindenki tudta. Van egy lány, akivel majdnem összejöttek. Nem tudom pontosan végül miért nem, illetve nem szeretném a lányt elítélni, de a lényeg, hogy nem tudott szerintem megállapodni egy mellett. Én azonban nagyon kedveltem Hwangunt és nem szerettem volna, hogy megbántsa. Így is volt, hogy nem érezte jól magát. A második meetupon tehát már alapvetően nem kedvelt az a lány, legalábbis elég érdekesen nézett végig rám, pedig én a legkevésbé sem hajtottam rá a srácra. Volt, hogy elmentünk mekibe, akár máshova kajálni, bubble tea-t inni, de nem volt semmi köztünk... akkor még. Az egyik Omonára ő is eljött. Pont amelyikre Chennel mentem. A lány is ott volt és egy másik sráccal táncolt, meg smárolt, miközben még úgy volt, hogy összejönnek. Odamentem hozzá és normálisan megkérdeztem, hogy akkor nem fognak-e összejönni, mert nem szeretném ha megbántaná a srácot. Választ nem kaptam, úgyhogy elengedtem a dolgot. Végül azt hiszem barátok lettek leginkább. Miután elment Chen, Hwangunnal találkoztam viszonylag sokat, valamint bekerült a képbe még egy koreai srác, akit május 25-én ismertem meg. Szerettem volna továbblépni Chenen, az egy dolog, de nem így. A társaságból főként M elkezdett nyomni minket, hogy jöjjünk össze. Végül párszor találkoztam a sráccal, nem volt az esetem, de jól el tudtunk beszélgetni és kedvelt is engem, én pedig adni akartam az egésznek egy esélyt az elején. Leginkább a társaság nyomta a dolgot, a srác is valamennyire, én pedig nagyon nehezen mondok nemet. Végül kimentem Koreába és nem tudom honnan jött M-nek is az, hogy én kint r*banckodok... elkezdett ezzel zaklatni, hogy ne merjem megcsalni a fiút. Hivatalosan együtt se voltunk, de már más is nyomta az egészet, a fiúval is veszekedtünk többször, így megírtam neki is, hogy az egészből elegem van, felejtsük el a dolgot. Na, akkor lettem én a világi r*banc és a szemét. M azonnal megutált és mindennek elhordott. Azóta is utál... mások is. (Egyébként gyorsan megemlítem azt is, hogy M ugyanaz a személy akit említettem a Minkis bejegyzésben is. Tőle félt, igen...) Amikor kimentem Koreába, érdekes, valahogy mindenkinek eszébe jutott szintén kiutazni. Próbálkoztak vízummal is, ami nekem volt, de egyiküknek sem sikerült megigényelni végül. Az a nagy büdös helyzet, hogy ez az utálat irányomba már csak a féltékenységen alapszik - erre már nem tudok mit mondani. Kint éltem Koreában (MAGAMTÓL), jól kijövök a srácokkal (akikkel ők nem tudnak) és erős a személyiségem. Sokan nem tudnak ezekkel mit kezdeni, könnyebb utálni. Mindenesetre Hwangun azóta is a barátom, 1 egész éve, aminek nagyon örülök.

_______________________________
k é t e z e r h ú s z  -  2 0 2 0  

Kimentem Koreába... ugyebár arról egy külön bejegyzésben fogok írni... illetve folytatni azt. Az első része ezen a linken olvasható. Kint éltem körülbelül 8 hónapot. 2020. január 31-én hazajöttem. Akkor kezdődött a koronavírus járvány. Illetve Koreában akkor már találtak 1-2 fertőzöttet, de sikerült egy időre visszaszorítaniuk... egészen amíg egy nagyon okos vallásos hölgyike Daeguban úgy nem döntött, hogy megtagadja a karantént és elmegy templomba. Ez volt márciusban. Akkor szerettem volna visszamenni 2 hónapra befejezni a nyelviskolát. Nem a vírus miatt jöttem haza. Majd azt is kifejtem nektek, mi az oka annak, hogy így döntöttem. Pedig szerettem volna egy évet kint lenni legalább. Mielőtt kimentem, nem gondoltam, hogy ennyire meg fogom szeretni a kinti életet. Nem voltam elfogult egy kicsit sem, most azonban úgy vagyok vele, hogy ha lenne lehetőségem, gondolkodás nélkül költöznék ki. A szívem igencsak visszavágyik és nagyon fájt az is, hogy nem tudtam a járványnak köszönhetően visszamenni. A repülőjegyem is megvolt március 17-ére, ám azt áttetettem októberre... viszont csak két hetet leszek kint akkor. A szülinapomat ismételten Koreában fogom ünnepelni, ha ezúttal minden simán megy. Bevallom, én nem féltem a vírustól. A fő oka annak, hogy végül itthon maradtam az, hogy állást kaptam a Samsung SDI-nál.

Akkor kezdett bonyolódni az életem megintcsak. Oké, amúgy nem emlékszem mikor volt teljesen nyugodt és zökkenőmentes az életem. Talán februárban az volt. Volt egy egész hónapom amikor kiélveztem a szabadságot és volt időm pihenni. Februárban még azt hittem, hogy visszamegyek márciusban Koreába, úgyhogy igyekeztem minél több időt tölteni a szeretteimmel itthon. Főleg anyummal. Átnéztem a beosztását és igyekeztem nem tervezni semmit azokra a napokra, amikor nem dolgozott épp. Olyan furcsa, hogy akkor még szabadon ki lehetett mozdulni. Mintha egy éve tartana a kijárási tilalom. Borzasztó. Teljesen magamba is fordultam miatta. Akkor még találkoztam Pete-tel párszor, Trixivel, Caseyvel, a volt kollégáimmal a reptérről. Új barátnőre is szert tettem, June személyében. Ő, Casey, a legjobb barátnőm és én lettünk tehát a GANG. Mi csak értelmiségeknek, vagy Kazinczyknak hívjuk magunkat... na meg elég sok mindennek, mondjuk. Casey egyébként még OKJ-n volt az osztálytársam. Újból egymásra találtunk, ami boldoggá tesz. Mi négyen nagyon jó barátnők lettünk és boldoggá tesz, hogy vannak nekem. Mindent megbeszélünk, kibeszélünk és mindig itt vagyunk egymásnak. Március elején már nagyon stresszes voltam, ugyanis egyre rosszabbodott a helyzet Koreában és nem tudtam mit csináljak, közben munkát is elkezdtem keresni, mert ha itthon maradok, kell valami. Aminek nagyon örülök, hogy még pont kihasználtunk a csajokkal a tilalom előtti időszakot és leutaztunk Komáromba. Teljesen random ötlet volt, hogy menjünk, vegyünk ki egy hotelszobát és iszogassunk. Amikor leszálltunk a vonatról, egy lány megszólított minket és segített, hogy ne tévedjünk el... még véletlenül se. Ginny, ő azóta is a barátnőm, mint kiderült szereti ő is az ázsiai kultúrákat és ahhoz képest, hogy kilenc évvel fiatalabb nálam, nagyon jól kijövünk. Örülök, hogy az is így alakult. Komáromban elég sok koreai él, mert ott van egy koreai gyár, ahol dolgoznak. Persze a kedves lánykák, rögtön arra gondoltak, hogy pasizni megyünk oda. Tény, hogy találkoztunk koreaiakkal, de semmi nem történt. Vagyis történni történtek dolgok, de csak négyünkkel. Volt egy kisebb lerészegedés, ami nem sült el túl jól, de végülis semmi igazán negatív nem történt. Megbeszéltük a dolgot másnap és már ugyanolyan a kapcsolatunk, mint előtte. Az este viszont nagyon jó volt még ezelőtt. Március 13-a. Beültünk egy ottani koreai étterembe enni és inni is persze. Az étterem neve Komáromban a Hotel Leo, illetve ahhoz tartozik és CSAK ajánlani tudom. Egyre csak gyűltek a koreaiak. Mi is beszélgettünk négyen, majd elkezdtünk barátkozni a többiekkel, egy egész csapat koreai sráccal, akik a másik asztalnál ültek. Kijárogattunk cigizni, beszélgettünk, jókat nevettünk, valamint az étterem tulajdonosával is beszélgettem koreaiul. Akkor mindenki engem nézett az étteremben, amikor koreaiul beszéltem. Olyan aranyosak voltak, nekem ugyan nem tűnt fel, hogy mindenki nézett, de a lányok azon nevettek, milyen cukik ahogy meglepődtek a vendégek, hogy így tudok. Olyan kedves volt az a koreai hölgy, be is mutatta nekünk a fiát, aki magyar általános iskolába jár és beszél is magyarul. A lányoktól ajándékot is kaptam, mert akkor még úgy volt, hogy visszamegyek Koreába. A lényeg, hogy mindenki szuperül érezte ott magát és biztos, hogy vissza fogunk még menni.

Ugyanazon a hétvégén Budapesten is kivettünk egy hotelszobát négyen. Először még nem volt konkrét tervünk, de vettünk piákat. Casey hívta Jennyt is. Nem tudom rá emlékeztek-e. Ugyanúgy barátnőm volt egy ideig OKJ-n, mint Casey. Trixinek szóltam, hogy hívja meg Hwangunt és Chent. Először poénból mondtam neki, mert azt hittem nemmel fognak felelni...

Ja igen, kihagytam, hogy amikor hazajöttem Koreából, sikerült összeveszni velük. Az utolsó pár hetem Koreában nagyon nehéz volt és stresszes is voltam, így amikor eldöntöttem, hogy hazajövök, teljesen hirtelen jött és beszéltem Chennel róla. Igazából ha már így alakult, meg akartam lepni anyumat és Trixit is, hogy hirtelen hazaállítok. Sikerült. Chennel beszéltem, valamint Hwangunnal az egészről. Az egész nézeteltérés ott kezdődött, hogy Chent megkérdeztem, ki tudna-e jönni elém a reptérre. Ő olyan, hogy minél inkább próbálja rejtegetni az érzéseit és erre se tudott igennel felelni, mindig csak azt mondta, hogy ha lesz ideje. Azonban nekem NAGYON nehéz volt a cuccom és nem tudtam egy talán-ra hagyni a dolgot. Szerintem kijött volna egyébként, de amikor Hwangunnak írtam, hogy megyek haza, a válasza rögtön az volt, hogy milyen jó, kijön értem a reptérre és menjek hozzá, igyunk. Jól esett, hogy ő ennyire örült nekem, így megkérdeztem Chent, hogy akkor mi a helyzet, mert egy másik barátom BIZTOSRA ki tud jönni, ha neki nincs ideje. A válasz az volt rá, hogy akkor menjen ő... I was like... ok. Chenben az a jó, hogy nem ítél el és tényleg tudja mennyit érek, azonban egy része szerintem elhiszi a pletykákat rólam. Biztos, hogy azt hitte, hogy Hwangunnal is csinálok majd valamit. Végül első este Hwangunnál aludtam, KFC-ztünk, filmeztünk és ittunk. Vele aludtam kifliben. Cuki pillanat vót, ám két napra rá, szerintem feszültek voltunk mind a ketten. Akkor is átmentem hozzá, filmeztünk, de eléggé összevesztünk. Chennel pedig pont amikor jöttem haza és Varsóban átszálltam, akkor úgy összevesztem, hogy rögtön letiltott. Akkor megértettem mennyire is vagyok neki fontos, úgyhogy üzentem neki Trixivel, végül annyiban hagytam a dolgot.

... Ezek fényében tehát nem gondoltam volna, hogy eljönnek az iszogatásra... Hwangun azonban rögtön igennel felelt. Chent győzködni kellett, de eljött. Vicces volt, mert hatan beültünk egy bárba és már le is mondtam arról, hogy Chen jön, mert nagyon játszotta az eszét... pont amikor kisétáltam a vécéből, odaszólnak, hogy "Chen jön". Azonnal visszafordultam és megmostam az arcomat. "Tudom, hogy Cassie fontos neked" - ezt írta Trixi, Chen válasza pedig a következő volt: "Igen, azért megyek". Elkezdtem izgulni, mert nem beszéltünk legalább egy hónapja és fontos volt nekem előtte nagyon. Kimentünk Junenal cigizni miután a bárpultnál rögtön lehúztam egy tequila shotot. Kijött Hwangun és mondta, hogy igazából miattam jött, hogy elköszönjön, mert pár nap múlva megy Svájcba, onnan pedig végleg vissza Koreába. Nagyon elszomorított, de megöleltük egymást és kénytelen voltam megérteni, hogy hiányzik neki az otthona. Amikor megérkezett Chen, nem tudtam hogy reagáljak... June első szava azonnal az volt, hogy "azta ez jól néz ki", hát mondom ja, tudom. Ketten átmentünk egy másik, szomszédos bárba. Eleinte kicsit kínos volt a hangulat, de minél többet ittunk, annál jobban tudtunk beszélgetni. Alig mutat ki bármit, de én úgy olvasom, mint egy könyvet. Oké, egy könnyű olvasmányt, na. Mondtam neki, hogy előlem nem tudja rejtegetni a dolgait. Végül addig jutottunk, hogy már megcsókolni is képes volt. Éjszaka a szobánkban aludt, így hárman voltunk egy ágyban. Trixi, én és ő. Éjszaka és reggel is úgy aludtunk, hogy össze volt kulcsolva az ujjunk, arra emlékszem és az általam annyira szeretett kiflire is sor került.

Trixi elég sokat aludt nálunk akkor. Pár nap után Chen képes volt rám írni, hogy talán el kell mennie Budapestről. Válaszoltam is neki, hogy nem örülnék neki, majd közöltem vele, hogy felvettek a Samsunghoz, úgyhogy én maradok Budapesten. Meg is beszéltük rögtön, hogy iszunk erre, így március 18-án találkoztunk is. Addigra Pete és Chen már egy albérletben éltek. Februárban kétszer is megesett, hogy átmentem Pete-hez inni és szinte bújkálnom kellett, hogy Chennel ne fussak össze a lakásban. Szerencsére csak a vécézéseknél kellett erre figyelni. Most azonban Chenhez mentem, végül eleinte hárman iszogattunk, beszélgettünk. Főleg Pete-tel beszélgettem, mert Chen egyáltalán nem nyitott ha nem részeg. Ezért is nagyon nehéz vele sokszor. Egyre inkább lerészegedett ő is és képes volt nevetni. Cigizgettünk és beszélgettünk. Végén már ketten, hallgattunk a Wolves-t Selenától, ugyanis az... úgymond a közös dalunk. Egyszer elküldte, amikor Koreában voltam és azóta ő jut róla eszembe... akár a szövege miatt is. Másnap amikor felkeltünk, mintha újra egy nulla érzelemmel rendelkező szikla mellett feküdtem volna és nagyon elegem volt már ebből. Emellett találtam egy cetlit a szekrényén, amin egy lány ecsetelte mennyire jól érezte magát vele, mennyire szereti, stb. Ez tett be, úgyhogy ott inkább hazamentem, pár szót váltottunk Messengeren és ennyi volt. Egy darabig...

Amikor felvettek a Samsunghoz és ennek elterjedt a híre, megint jött a r*bancozás. Egy olyan személytől, akitől nem vártam, mert vele például semmi konfliktusom nem volt. Nagyon meglepődtem és eléggé csodálkoztam, hogy hogy képes valaki ilyen kétszínű lenni. K nekem teljesen normálisan írt, azonban egy koreai barátom mondta nekem, screenshotokat is küldött, hogy miket írt rólam a Samsungos koreaiaknak. Például, hogy ne kerüljenek közel hozzám, mert r*banc vagyok és csak azért mentem a Samsunghoz dolgozni, hogy megd*gassam magam a koreaiakkal. Ez a lényege. Azért is tartom mérhetetlenül szánalmasnak, mert ez egy munkahely és ez az a pont, amikor el kéne vonatkoztatni a személyes sérelmektől... akármi is legyen az. Egyébként annyira nem könnyű a Samsungnál, de nem ezek miatt, ugyanis a koreai barátom is mondta, hogy rajta röhögnek, hogy ilyeneket mond valakiől a háta mögött. Remélem ő sem gondolta komolyan, hogy ezt a viselkedést majd bárki méltányolja. Mindegy, több billentyűlenyomást már nem is ér meg a lányka. A cégnél először a fő irodában voltam, de nagyon sokáig, egészen pontosan 2 hétig semmit sem csináltam, mert semmi értelmeset nem tanítottak be, ráadásul én és a kolléganőm le is lettünk cs*szve amikor mutatott nekem valamit. Ebből lett elegem és ki is mutattam, úgyhogy pár koreai vezetőnek ez nem tetszett. Egyébként a Samsung itteni elnökének dolgoztam, aki nagyon kedves volt mindig, őt meg is kedveltem. Ahhoz képest, hogy ő az elnök, a legtisztelettudóbb az összes közül. Még meghajolni nekem is képes volt, minden egyes kérésében volt egy please, valamint azt egy thank you követte. Eleinte egy koreai lánnyal voltak nézeteltéréseink, ám úgy alakult, hogy a végén megkedveltük egymást és jóban is lettünk. Azóta átkerültem egy másik részlegre, ami a fő irodától messze van, körülbelül 15 percre. Párszor alakul úgy, hogy fel kell mennem oda, így össze szoktunk futni. Mindig beszélgetünk egy keveset, nagyon megkedveltem.

Az új részlegen... új embereket ismertem meg, akik többnyire jófejek. Új srác jött be a képbe, igen... Jeongbin. Annyira nem új mondjuk. Hwangunnak a barátja és Facebookról már ismertük egymást régebb óta is. Őt elég sokan ismerik és követik ezekből a körökből. Hasonló kategória, mint Minki, ilyen szempontból. Bulik alkalmával is rohangáltak utána a lányok, azt pedig élvezet nézni mennyire kaksizik rájuk. Rám írt Facebookon, amikor felvettek a Samsunghoz. Általában fel is hívott reggelente telefonon, vagy dél körül, hogy menjünk ki cigizni. Olyankor mindig összefutottunk. Váltottunk egy pár szót, de nem találkoztunk sokat. Amikor elindult az ügyem, hogy áthelyeznek, még poénkodott Jeongbin, hogy menjek hozzájuk. Hozzáteszem, sok részleg van, de... így történt. Pont oda kerültem, ahol ő van és ebbe semmilyen beleszólásom nem volt. Ez ilyen sors, vagy mittomén. Ennek köszönhetően minden reggel kijártunk cigizni egy ideig, aztán bent is találkoztunk többször. Közben valami elkezdett zavarni. Most már tudom jól, hogy a stressz miatt volt, azonban... egy hetet késett. Két hete, pénteken nagyon rosszul voltam, így írtam pár barátomnak, hogy átmehetnék-e hozzájuk. Nem szerettem volna otthon megcsinálni a tesztet és anyummal sem szerettem volna találkozni egy ideig. Persze legelőször Chennek írtam, ugyanis rá tartozott a dolog. Nem írtam le mi volt a gondom, személyesen szerettem volna, de mondta, hogy nincs Budapesten, így lefújtam vele. Azóta sem írtam meg neki mi volt a gond. Azóta igazából fel is függesztettem a Facebookomat és Messengeremet. Így hát szerettem volna akkor már egy barátomhoz menni, de senkinek nem volt jó. Jeongbin... nem akartam megkérni először, mert nem szerettem volna, hogy félreértse, de közeledett a műszak vége, így kénytelen voltam. Belement a dologba. A Nyugatihoz mentünk busszal, ahol vettünk tesztet, majd sétálgattunk, hogy találjunk egy nyitva lévő cigiboltot, de egyik sem volt nyitva, pedig volt vagy fél óra séta részünkről. Whiskyt viszont szereztünk kólával. Átmentünk hozzá és tudta, hogy van egy kis problémám, így rá is tértünk a dologra, én viszont féltem megcsinálni. Iszogattunk és nagyon sokat nevettünk együtt. Kicsit később már komolyabb témák is szóba jöttek. Végül megcsináltam és negatív lett. Nagyon boldog voltam, részegen le is fényképeztem, hogy másnap tutira le tudjam csekkolni. Olyan vicces volt, amikor nem találtam kis tálat, amibe pisilhetek, erre elkezdett keresni egy poharat. Leállítottam, hogy azt azért mégse. Este, amikor már én is lenyugodtam, elkezdtünk filmezni és átkarolt. Ott is nevettünk párszor, amikor folyamatosan valamelyikünk bealudt. Végül mind a ketten elaludtunk. Reggel ugyanúgy hülyéskedtünk, aztán egyre hosszabban néztünk egymás szemébe, végül megcsókoltuk egymást, na...

Hazamentem, aztán sikerült összevesznünk. Illetve én nagyon rosszul éreztem magam egész nap, úgyhogy inkább nem írtam neki vissza, meg igazából úgy senkinek. Anyum vállán sírtam ki magam, hogy félek megkedvelni megint valakit. Már ténylegesen félek tőle. Ennek az ignorálásnak az lett a következménye, hogy vasárnap letiltott mindenhol és írta, hogy sajnálja amit tett és nem fog többé zavarni. Nekem akkor szinte a szívem tört össze. Nagyon rosszul esett, egész nap nem ettem semmit és bőgtem. Végül sikerült vele beszélgetnem, de iszonyú bűntudatom volt, hogy így megbántottam akkor. A lányokkal beszélgettem telefonon, ami nagyon sokat segített. Ha ők nincsenek, nem tudom mit kezdek magammal. Meg is beszéltem Jeongbinnel, hogy jövőhéten is együtt iszunk, csak nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet. Eljött az a nap is. Szombaton mind a ketten dolgoztunk, aztán délután 4-kor összefutottunk az Oktogonnál. Megintcsak nagyon jól kijöttünk. Vettünk inni, majd filmeztünk nála és KFC-t rendeltünk. Végül az ágyában hallgattunk zenét és beszélgettünk. Megosztott velem dolgokat, melyek eszembe juttatták Pyojunt is és azt, hogy rajta még nem léptem túl. Mind a ketten magányosak vagyunk és csak barátokként tekintünk a másikra. Ezt tisztáztuk, azonban nem voltam biztos benne, hogy nem fogom megkedvelni, ha általában az ágyban ölelkezve vagyunk barátok. Emiatt mondtam neki, hogy abba kéne hagynunk a barátkozást is, mert nekem fog fájni később. Kérdezte, hogy most nem fáj-e... azt válaszoltam, hogy fáj, de később jobban fog. Még könnyezni is kezdett, úgy ment ki a szobából. Ezután ittunk még kicsit és megnyugtattam, hogy rendben barátok vagyunk, ám azóta én nem írok neki, ha ő nem keres. Előbb-utóbb túl fogok lépni a dolgon, mert már most nehezen megy, az az igazság.

Itt tart most az életem. A munkában összevesztem az egyik koreai csávóval, aki szintén ismert valamennyire ezekben a körökben, tehát a meló előtt is tudtam ki ő... csak az a különbség, hogy neki nagyon nagy gondok vannak a viselkedésével. Nem egy lánnyal volt már bunkó, a barátnőim közül is. Most a munkahelyen az a baj, hogy a koreaiak szava a minden, a magyarok pedig szinte semmibe vannak véve... úgyhogy nem tudom meddig fogom még bírni. Majd meglátjuk. Veletek remélem minden a legnagyobb rendben van. Nehéz most ez az időszak. Én is teljesen magamba fordultam, pedig melóba azért mehetek. Az azonban, hogy nem tudok a lányokkal találkozni, csak beugrani egy sörre, vagy ilyesmi, kikészít. Hú... kellemetlen na, de ha máshogy nem is, így itt vagyunk egymásnak. Hamarosan vége a nehézségeknek. Ha kérdésetek van, vagy beszélni szeretnétek, nyugodtan írjatok. Vigyázzatok magatokra és egymásra!

231 napot töltöttem el Koreában. Azóta visszajöttem másfél hónapra. Majd arra is kitérek, hogy ennek mi az oka. Mialatt kint voltam, azonban, rengeteg minden történt velem, ami végig kikívánkozott belőlem. Mindig szerettem volna lejegyezni nektek a napom történéseit... ha nem is a napjaim, de legalább hetem, vagy hónapom. Elég gyatrán teljesítettem, tudom. Hét és fél hónap alatt nem jutottam el idáig. Szégyen. Legalábbis én így élem meg, mert olyan sok mindent tudtam volna mesélni. Igyekszem most összesűríteni a lényeget, valamint felidézni a legemlékezetesebb pillanatokat. Dióhéjban mi is történt...

Kezdem azzal, hogy a magyar nyeltudásom romlott, akárcsak az angol és a koreai sincs még azon a szinten, hogy bármi értelmeset tudjak kezdeni vele... azon kívül, hogy elmondjam valakinek: túúúl sok csípős kimchit ettem, amitől megfájdult a hasam. Useful tho. Június 14-én érkeztem meg. Nagyjából egy hetet Seoulban töltöttem, később négy napot Jejun, majd egy hónapot Busanban éltem. Ezután back to Seoul, ott a legjobb barátnőmmel töltöttem, három hónapot, augusztustól november elejéig. Na persze együtt is utazgattunk, például Gimpoba és Yeosura. Szeptember negyedikén anyum meglátogatott minket két és fél hétre, és hárman elvonatoztunk Busanba, onnan hajóval át Jejura, végül pedig vissza Seoulba repülővel. Yeosun ünnepeltük a születésnapomat Trixivel (súgok: október). November elejétől január utolsó napjáig Seoulban éltem, albérletben. Először még öt hónapra kötöttem meg a szerződést, tehát áprilisig, viszont mégis úgy alakult, hogy januárban jobb döntés volt hazajönni. Hongdaeben jártam koreai nyelvtanfolyamra. Még mindig nem fejeztem be, ez az egyik oka, hogy visszamegyek március közepén 2 és fél hónapot még. Hogy őszinte legyek, ugyanis mindig az vagyok - könyörtelenül. Voltak nehéz pillanataim, ami természetes és számoltam is vele. Azért maradtam mégis olyan hosszú időre, s megyek vissza, mert - tudom, hogy nem 100%-ig igaz és hülye gondolat, de - ha "feladom", RÉSZBEN elvesztegetett időnek érezném a kintlétet. Részben azért éltem kint, hogy fejlesszem a koreai nyelvtudásomat és nem fejlődött eléggé ahhoz, hogy elégedett legyek vele. Volt egy kis honvágyam. Anyumon és cicámon kívül a tejföl hiányzott a legjobban - meg a magyar kaják. Az egyik barátommal majd' megszakadtunk, annyira igyekeztünk találni egy éttermet, ahol legalább egy gulyáslevest benyomhatok, de ami az interneten is van étterem, már bezárt. Persze lehet, hogy van, de nem volt elég időnk végig járni Itaewont - ugyanis, ha létezik ilyen étterem Seoulban, akkor nagy esély van rá, hogy ott található.

Funfact: Azért szeretem Seoulnak írni, Szöul helyett, mert eredetileg nem ö-vel kell ejteni. Ezt valószínűleg mindenki tudja, aki jártas a koreai világban, ám ennek fontossága akkor tudatosult bennem, amikor még a reptéren dolgoztam. Egy másik cégnél dolgozó hölgyike nagyon panaszkodott a kollégájának, hogy a koreaiak milyen idióták, mert még azt sem értik meg, amikor rákérdez, hogy "szÖulba" utaznak-e. Nem bírtam ki, hogy ne reagáljak rá, így felvilágosítottam a drágámat, hogy ez azért lehet, mert... talán... esetleg... fffffingod nincs, hogy ejtik a városnak a nevét "helyesen". Különböző kultúrák, nyelvek. Oly' egyszerű lehülyézni a másikat, ahelyett, hogy megpróbálnál rájönni, hogy vajon MIÉRT nem értik a TE idióta kiejtésedet. ......... (Nem is értem miért nem vagyok népszerű. Hahaha...)

{{ Aki követ Instagramon, minden bizonnyal látta a sztorijaimat. Valamennyire talán tisztában lehet vele, mi is zajlik arrafelé. Szeretnék írni a kulturális különbségekről, csak azt érzem, hogy annyira hozzászoktam már az kinti élethez, hogy nem tudom mi az, amit Európában, Magyarországon mi máshogy csinálunk. Igyekszem lemenni alfába és összeszedni a lényeget. Az instagramomra (@casszisza) jópár sztorit kitettem. Jelenleg a kiemeltek között vannak a képek. Ha szeretnétek látni, kérvényezzétek a követést. Általában nem mindenkit engedek, hogy bekövessen, így ha nem engedélyeznélek egy ideig, légyszi írj rám, hogy innen jöttél és a képek érdekelnek, vagy ilyesmi. Utána kikövethetsz, ha gondolod, de itt egyelőre nem osztanék meg képeket. (Bár lehet annak is eljön az ideje egyszer.) }}

Június 13-án indultam és 14-én érkeztem. Amikor kisétáltam a reptérről - nyilván - minden teljesen új volt számomra. Nem igazán tudtam merre induljak el. Mindenki mondja nekem, hogy milyen találékony vagyok és mennyire meg tudok állni a lábamon bármilyen környezetben. Ebben van igazság, tekintve, hogy a legtöbb dolgot magamnak intéztem és tényleg ügyesen fel tudom találni magam. Azonban, ha a kezdetekkor nincsenek ott a barátaim, tény, hogy sokkal keményebben indult volna minden. A reptérre egy olyan barátom jött ki elém, akivel sajnos már nem tartom a kapcsolatot. Kicsit később kitérek rá, hogy miért. Mindenesetre nagyon cuki volt. Kimentünk cigizni és, ami legelső újdonság volt számomra, hogy ott hagyhattam a bőröndömet a fülke előtt őrizetlenül. Senki nem nyúlt hozzá. Mondjuk olyan súlya volt, hogy azon gondolkoztam, ha ezt bárki elhúzza és szalad vele, meg is érdemli, vigye. Akkor még azért voltak kételyeim ezzel kapcsolatban, hiszen nem voltam hozzászokva, hogy ilyen szinten bízzak az emberekben. Európában nem is lehet. Több koreai barátom rá is fázott emiatt. A végére már nem okozott problémát például, hogy egy kávézóban mindent az asztalnál hagyjunk őrizetlenül, amíg cigizünk, vagy mosdóba megyünk. Csak meg ne szokjam annyira, hogy itthon is így teszek. Ezután a SIM vásárlás és a pénzkivétel következett. A SIM kártyával nem volt probléma. 2 hónapra megvettem korlátlan internettel és - Koreához képest - nem is olyan drága, na meg, hogy a laptopomat is ilyenről használom, mert gyorsabb azt a netet megosztani, mint a Wifire csatlakozni néha. Egyébként ha már erre kitértem, szeretnék gratulálni az isztambuli reptérnek. Mivel nem volt SIM kártyám az út alatt - a magyart otthon hagytam -, így végig a repülő úton, valamint a 4 óra várakozás alatt sem volt internet hozzáférésem. Amikor megérkeztem Isztambulba, megláttam egy koreai srácot, aki velem utazott egy gépen és biztos voltam benne, hogy ugyanúgy Turkish Airlines-szal megy Seoulba. ne kérdezzétek miért, 3 évi reptéri tapasztalat. Odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy melyik terminálra érkezik a Turkish gépe Seoulba. Kedves volt, válaszolt a kérdésemre, az 1-es terminál egyébként... amit meg is akartam nyomban írni a barátomnak, ám rájöttem: nincs netem. Nem is volt, azonban volt olyan értelmes a srác, hogy feltalálja magát. Ki van írva minden ott is egyértelműen. Na tehát, SIM card letudva 2 hónapra: LG+ kb 145 000 won. Pénzkivétel... ha ha ha... nem volt egyszerű menet. VISA kártyám van a K&H-nál. Szeretnélek titeket okos tippekkel ellátni, ha esetleg terveztek menni, de nem megy. 7 hónapot voltam ott és addig sem sikerült megérteni, hogy mi szerint tudom használni. Azt sikerült kitanulni, hogy melyik bank automatájából tudok tutira pénzt kivenni, ám nem mindenhol enged vele fizetni. Sokszor volt, hogy ahol azt hittem tutira megy majd, például egy nagyobb cégnél nem engedte, azonban egy kis butikban minden gond nélkül sikerült. Össze-vissza hol tudtam, hol nem. A másik nagy problémám volt, hogy csak egy bizonyos limitig tudtam kivenni. Persze, az internet bankon, e-bankon keresztül meg lehet változtatni azt a limitet. No problem, csak nem vagyok túl okos és elfelejtettem minden létező jelszavam, kódom, és megváltoztatni azt is csak személyesen lehet, ha bemegyek a bankba. Úgyhogy a koreai KB bank megköszönheti nekem a sok pénzlevételi összeget, amivel támogattam őket - mert nem volt más választásom. Ha meg sokszor használom a kártyám, több lenne.

Imádom ezt a srácot. [nctmark]

# t-money kártya # A koreai közlekedés ezzel a kártyával történik. Gondolom mindenki ismeri a londoni Oyster kártyát. Ugyanaz. Minden - legalábbis a legtöbb - metróaluljáróban van automata, ahol fel tudod tölteni adott összeggel 1000-től 50000 won-ig, azt hiszem. Ha nincs automata, bármelyik "convenience storeban" ugyanúgy fel tudod tölteni. Egy metrózás körülbelül 1500 won, a busz is ennyi - bár az összeg több tényezőtől függ. Az egyik barátom fél órát, a másik 40 percet mondott, de körülbelül az ez időn belüli átszállás ingyenes. Elvileg. A busznál ez bejött, azonban metróknál nem éppen. Ja és minden városban használható a kártya. Itt nem kell városonként külön jegyet venni, mint Magyarországon (amit viccesnek találok kicsit). Hosszútávú buszok igénybevételére is használható, néhány vonaton is, taxiban és pár kávézóban, boltban tudsz vele fizetni, például Starbucksban. Még nem próbáltam, de elvileg lehet. Szerencsém volt, mert nem kellett sokat keresgélni, a SIM vásárlásakor ezt is adtak ajándékba.

# convenience store # GS25, CU, 7eleven, Ministop, Buy the way - most ennyi jutott eszembe, lehet több is van. Az angolul nem beszélőknek többé-kevésbé értelmesen lefordítva: kényelmi üzlet. A nevéhez hűen 24 órán keresztül nyitva van, ünnepekkor is és tényleg mindent megtalálsz ott.

# daiso # "100 forintos üzlet: level ezer" - valamiért ez jutott róla eszembe rögtön. Szinte bármilyen háztartási cucc megvehető ebben az üzletben, olcsón.

Becsekkoltam a vendégházban, majd a haverommal a Han folyóhoz mentünk sétálni, ahol rögtön láttam is több embert csak úgy kiállni a térre és énekelni. Szeretnének minél nagyobb hívnévre szert tenni, amit azért nem teljesen értek, mert nem sok olyan ítélkező nép van még, mint a koreaiak. Ennek eredménye az utóbbi időkben elveszített idolok. Itt azonban ez teljesen normális, a vérükben van a zene szeretete és sokszor a tehetség is. Rendesen mikrofonnal, akár hangszerekkel, hangosítóval nyomnak egy mini ingyen koncertet. Itt nagyon szeret mindenki énekelni. Állandóan noraebangba (karaokéba) járnak. Oké, én is szeretek, de az, hogy állandóan oda akarnak menni, kicsit unalmas volt számomra. A hangjuk egyébként általában tényleg szuper. Pont amikor mentünk, akkor volt egy kisebb fesztivál Yeouidon, ami egy "sziget" a Han folyóparton... Azért van idézőjelben, mert régen az volt, de már nem. Volt ott mindenféle utcai kaja, amit akkor nem próbáltam ki, de azóta kóstoltam őket és imádom. Időm nem volt sok, mert este megbeszéltem egy találkozót egy olyan barátommal, akivel már régóta ismerjük egymást és Budapesten több napot is együtt töltöttünk még 2018 nyarán (ez a bejegyzés, 4. bekezdés - végül azóta is barátok vagyunk).

Estefelé találkoztam Byeonghuval. Hongdaeben - Seoul egyik városrészében iszogattunk. Akkor még jóformán semmi fogalmam nem volt a városról és a városrészekről. Jó, az túlzás, hogy nem tudtam róla semmit, de van olyan ismerősöm, aki ide jött és már az első nap szinte oda meg vissza volt, hogy mennyire ismeri a várost. Jó, az az ismerősöm mondjuk mindennel kapcsolatban úgy van, hogy ő jobban tudja mindenkinél. Eh, nem is számít, inkább pozitív gondolatokkal töltöm ki a bejegyzést. Akkor épp Mapo-ban éltem, ami szintén egy városrész, azon belül található Hongdae is. Vannak kerületek és azon belül is városrészek. Vagy mittomén hogyan fejezzem ki magam, óriási ez a város egyébként. Legalábbis Budapesthez képest. (Bocsi, arra ki kell térnem, hogy hónapok óta újították a drága kék metrót már akkor is, amikor kimentem, de még mindig nem fejezték be és még egy évig így fog menni.) Metróztunk, aztán sétálgattunk, mert csak egy bizonyos pontig közlekedett a metró éjszaka. Nem bántam, mert jó idő volt és élveztem vele lenni. Hazakísért, aztán reggel is elmentünk étterembe, ahol azt hiszem samgyeobsalt, azaz koreai BBQ-t ettünk.

Június 15-e volt már. Találkoztam egy másik akkori barátommal - hívjuk Unsiknek -, akinek "köszönhetem", hogy a másik sráccal, aki a reptérre is értem jött, már nem vagyunk barátok. Először még minden rendben volt Unsikkel. Csak kávéztunk, meg beszélgettünk. Az azt követő napokban más barátaimmal is találkoztam. Pár emberrel, akivel egészen addig csak Kakaotalkon üzengettünk egymásnak, vagy akár Budapesten egyszer találkoztam. Seoulban több helyre is ellátogattam akkor. Igyekeztem minél többet látni a városból. Voltam a hanok villageben, Gwangmyeong barlangban, Banpo hídnál, láttam több hagyományos épületet, sokféle koreai ételt próbáltam ki és eljártam inni a barátaimmal. Az volt az az időszak, amikor nem foglalkoztam a pénzzel, majd amikor eljött a Jejura utazásom ideje, jöttem rá, hogy mennyire nem figyeltem oda, mennyit költök. Drága hely ez, előtte is tudtam, de nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan képes leszek elkölteni annyit. Azután elkeztem kicsit jobban odafigyelni erre. Eközben a magánéletemben mi is történt? Unsikkel viszonylag sokat találkoztam, mert eleinte szuperül éreztem vele magam, majd egyre inkább azt kezdtem észrevenni rajta, hogy féltékeny a barátaimra is. Például mikor megemlítettem neki, hogy az egyik barátom mondta mennyibe kerül egy belépő a Lotte Worldbe (vidámpark), rögtön rávágta, hogy az nem úgy van és rám förmedt, hogy a barátom milyen hülye. Össze is vesztünk ezen. Valamint egy tényleg nagyon jó koreai barátomat, aki egyébként Budapesten él, lecsúnyázta. Akkor is megharagudtam rá és elkeztem még kevésbé élvezni a társaságát. A rossz érzésem akkor kezdődött, amikor egyszer elmentünk inni... és addig ittunk, amíg nem volt buszom, sem metróm haza. Amikor először szembesültem azzal, hogy Koreában nincs éjszakai busz, kiakadtam. Van egy-kettő elszórtan ebben az óriási városban, de az semmire nem elég. Az, hogy Budapesten kb jobban tudsz közlekedni éjszaka, mint nappal, kitűntetést érdemel. Na és akkor mondta, hogy aludhatok nála. Először nem akartam belemenni, de sokáig sétálgattunk és fáradt is voltam már, emellett sok idő volt még az első metróig. Beleegyeztem a dologba. A szobája olyan kicsi volt - ez Koreában normális egyébként -, hogy nem is tudtunk volna máshogy aludni, csak egy ágyban. Egy darabig rendben ment minden, majd elkezdett fogdosni. Ja... Állandóan leállítottam és próbáltam aludni, de nem tudtam miatta, mert egyszerűen nem hagyta abba. Egy ideig türelmes vagyok, az is voltam, ám egy idő után a sírás is kijött belőlem, mert elmondhatatlanul fáradt voltam és nem hagyott békén akárhogy és kértem tőle, szépen, vagy csúnyán. Addigra már világos is volt és eldöntöttem, hogy hazamegyek. Hülye voltam, de azután is adtam neki még egy esélyt, mert bocsánatot kért mindenért. Ugyanezt eljátszotta nálam is, pár napra rá. Azzal a sráccal, aki elém jött a reptérre, azért szakadt meg a kapcsolatom, mert Unsik nem akart elmenni a szobámból, így nem tudtam elmenni találkozni vele. Írnom kellett neki, hogy az egyik barátom átjött hirtelen és nem tudtam róla. Nem akartam leírni neki a valóságot, mert vagy nem hitte volna el, vagy átjött volna és nem szerettem volna belekeverni, hiszen Unsik egyértelműen nem volt teljesen normális. Akárhogy könyörögtem neki, akármit mondtam, nem ment el. Végül azzal tudtam rávenni, hogy mondtam neki kikísérhet a reptérre 29-én, amikor Jejura repülök. A repteres srácot pedig nagyon sajnálom, mert jó ember volt, de megértem amiért nem akart velem utána már találkozni.

Az egyik legemlékezetesebb napom az utazás alatt június 26-a. Három fontos emberrel is találkoztam egy nap alatt. Reggel még nem számítottam rá, hogy ilyen nap lesz. 11 körül elindultam Goyangba/Ilsanba. Seoulhoz az egy közeli kis város. Ott találkoztam az egyik barátommal. Sétálgattunk a városban lévő kis tó körüli sétálóúton. Beszélgettünk, aztán bubisteát ittunk. Koreában még jobb is mint Budapesten. Oké, ez elég egyértelmű volt, viszont itt a tejes a kedvencem, mert tejet használnak, az íze is olyan, nem mű por az egész. Egyébként a pesti se rossz, de a kintit preferálom. Előtte kávéztunk is. Muszáj volt mindig valami jegeset inni, mert nagyon meleg volt. A belvárosban terveztük, hogy eszünk is valamit, de nem találtunk semmi jót, így elindultam vissza metróval Seoulba. Jó a kialakítása a metróknak. Csak azt használva jóformán bárhova eljutsz a városban, vagy annak a közelében. Kicsit korán volt egyébként, hogy elindultam, mert azt beszéltem meg az egyik barátommal, hogy este 9 körül találkozom vele a Jongno 3-ga megállónál, de már délután 5 után ott voltam. Volt szabad pár órám, így gondoltam írok valakinek. Pyojunt még az első napokban ismertem meg az interneten, egy appon amit nem fogok népszerűsíteni, úgyis ismeri mindenki (aki nem, az örüljön). Kíváncsi voltam milyen az appot használni Koreában. Azóta meguntam és annyi jelölést kaptam, hogy sokszor nyűg inkább. A srác viszont elég szimpatikus volt elsőre is. Beszélgettünk Kakaotalkon, aztán mivel írtam neki, hogy van pár szabad órám, ha ráér, akkor jó lenne találkozni. Nem sokkal utána válaszolt is, hogy végzett a munkával, szóval ha még akarom, tudunk találkozni. Úgyis ott voltam, tehát megbeszéltük. Amíg vártam rá, Trixivel beszélgettem telefonon. Ahogy legjobb barátnők között szokás, kibeszéltünk róla mindent. A foglalkozásától kezdve a kinézetéig. A srácnak egyébként nagy szemei vannak, baba arca, kb 183 cm magas, jól öltözködik és a testalkata sem utolsó, valamint a személyisége is tisztelettudó, udvarias. Erre jön a kérdés, hogy "hol a kaki?" Valami hátulütője biztos van a dolognak. Nem lehet valaki ennyire jó. Mondtam is Trixinek, hogy biztos szét van szerkesztve a képe és neten nagyon helyes, de élőben majd meglátom és pofára esek. Hááááát... nem így történt. Éppen videótelefonáltunk Trixivel, amikor felsétált a metróaluljáróból. Mondtam is neki akkor, hogy "azt... a... k*rva". Trixi is látta és csak annyit tudtam Pyojunnak mondani remegő hangon, amikor a 163 centimmel megállt előttem, hogy "ő izé... hi..." Be volt lőve a haja, barnára festve mellesleg, elegánsan felöltözve, kellemes illatfelhővel, nagy szemekkel rám nézve mosolygott és köszönt. Trixi tudta is a "dolgát", letette a telefont, mert nem akart hallgatózni, én meg abban a pillanatban erre nem tudtam koncentrálni. Elkezdtünk sétálgatni és azon gondolkoztunk, hogy mit együnk. Rendesen izgultam, pillangózott a pocim. Alig mertem rá nézni, azt viszont láttam, hogy az emberek - főleg a lányok - hogy néztek minket, amikor megfogta a kezem és úgy sétáltunk. Nem voltam nekik szimpatikus, az biztos, de szórakoztatónak találtam a szituációt. Elég fülledt volt az idő és nem tudtuk hol együnk, így előállt egy zseniális ötlettel: menjünk egy hotelszobába pár órára és rendeljünk oda csirkét. "Haha. Nem" - válaszoltam automatikusan. "Ja. Itt a kaki. Gondolhattam volna, hogy csak arra megy ki a dolog." - gondoltam magamban csalódottan. Végül belementem a dologba, mert meleg volt, ő is fáradt volt, én is és ez tűnt tényleg a legértelmesebb és legkényelmesebb lépésnek. Legfeljebb ott hagyom, ha belekezd valamibe, vagyok elég erős hozzá, egyébként is úgy voltam vele, hogy egy ilyen srácnak úgyse kellek. Megérkezve a szobába, szégyellős voltam ugyanúgy, levettem a cipőmet, aztán ledőltem az ágyra, kifelé nézve. Ő bekapcsolta a tévét és ledőlt az ágyra. Próbáltam relaxálni, de féltem, hogy valami történni fog, így háttal feküdtem és néztem én is a tévét. Beszélgettünk a műsorról, majd megjött a kaja. Filmezés közben ettünk, de mivel nekem még mindig kisebb görcsben volt a gyomrom, nem sokat ettem. Kajcsi után visszafeküdtünk az ágyba és mivel megint háttal voltam neki, mondta, hogy forduljak felé, mert látni szeretné az arcomat. Odafordultam, de csukott szemmel feküdtem. Továbbra se tudtam rá nézni. Amikor kinyitottam a szemeimet, engem nézett, amitől még jobban zavarba jöttem. Elkezdtünk beszélgetni. Végül megállapítottam, hogy jól kijövünk és értelmes. Nem gondoltam volna, hogy aki kívülről ilyen, nincs annyira elszállva magától, hogy a személyiségét elhanyagolja. Azt nem mondom, hogy nem szereti magát, mert hazudnék. A legviccesebb, hogy saját maga a háttérképe, azon jókat mosolyogtam mindig, amikor megláttam. Jókat nevettünk együtt, bármit meg tudtunk beszélni és olyan természetesen jött minden. Semmi nem volt eröltetett. Úgy éreztem magam, mint egy drámában. Még azon részében, amikor minden tökéletes. Senki más nem számított akkor. Úgy éreztem, csak mi vagyunk a Földön. Továbbá még szimpatikusabbá vált, hogy tiszteletben tartotta, amit mondtam. Nem szerettem volna, hogy megöleljen, így nem tette. A legtöbb, ami történt, az volt, hogy megfogta a kezem és úgy beszélgettünk tovább egymással szemben fekve. Az órát nem is nagyon néztem, de írta a haverom, akivel 9-kor találkozót terveztem, hogy késni fog, aminek örültem és Pyojun is ugyanezt mondta. Szerettem volna ott maradni vele egész este, csak úgy egymás mellett fekve, beszélgetve. Este 10:30 körül viszont el kellett köszönnünk egymástól, mert megérkezett kocsival Jongsu, aki egyébként a legjobb koreai barátom. Elmentünk kocsikázni, majd esti seouli tájat nézni. A legjobb az volt, amikor az autóban Bigbanget hallgattunk és együtt táncoltunk rá. Együtt ettünk jó kis kimbapot és jókat nevettünk.

Pyojun mielőtt ott hagyott volna engem a haverommal, mondta, hogy féltékeny és vigyázzak magamra. Másnap megbeszéltük, hogy mielőtt Jejura megyek, már nem lesz időnk találkozni, de utána mindenképp. Közölte, hogy várni fog rám. Mondtam neki, hogy ilyet ne igérjen, mert nem tudom ezeket a szavakat elhinni... na meg több, mint egy hónapig nem fogjuk látni egymást. Naiv sem vagyok, így tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akivel beszél. Annak ellenére, hogy elsőre ennyire jól kijöttünk és így megkedveltem, nem gondoltam, hogy lesz belőle valami. Azonban... Ő a (volt?) barátom. Nem volt egyszerű menet, ahogy összejöttünk, sőt azután sem. Mesélek később erről is.

IT'S MA BDAY ! Oké... már nem, de pár napja az volt. Október 16-án. Már jó ideje nem írtam bejegyzést, ami annak köszönhető, hogy az életem nagyon bonyolult lett és manapság a legnehezebb dolog számomra, hogy összeszedjem a gondolataimat. Whatever... elmesélem most gyorsan, hogy kik fordultak meg az életemben... úgy mostanában. Kezdeném azzal, hogy vannak kollégáim, akikkel jobban kijövök, mint a többivel, bár még barátnak nem sorolom be őket. Amúgy is nehéz nálam elérni azt, hogy barátként tekintsek valakire, azok után, ahányszor már elhagytak. Szóval van pár jófej kollégám, akiket szintén nem szeretnék név szerint emlegetni, mert túl sok van ahhoz. Alapvetően amúgy is mindenkivel kijövök, akivel ki szeretnék. Akivel pedig nem, az számomra nem több a O₂-nél... azaz a levegőnél. Oké, amúgy a levegő több mindenből áll össze, de AH~ whatever. Trixi a legjobb barátnőm. Nagyjából egy éve ismerem már, de nagyon sok mindent éltünk már át együtt. Elég szomorú, hogy egy másik városban él, vonattal nagyjából 2 órára Budapesttől... de általában minden hónapban találunk legalább egy napot, amikor vagy ő jön fel, vagy én látogatok le hozzá. Ilyennek látok én egy igaz barátságot. Nem kell állandóan egymás seggében lógni, meg... igazából nem tudunk... de mégis megmarad ugyanolyannak a kapcsolatunk. Az ő kedvenc bandája a Beast / Highlight, a drágája Yoseob. Az enyém ugye - a Bigbang mellett - a Snuper... és tavaly nyáron még jöttek Londonba. Egészen pontosan egy koreai fesztivál volt, ahol fellépett az Exid, a Knk, a Highlight és a Snuper. Mind a kettőnk kedvence! Na... ott kezdődött igazán a barátságunk. Amikor megtudtuk ezt a hírt, még nem voltunk jóban olyan régóta, de mégis eldöntöttük, hogy együtt megyünk. Igazi élmény volt számunkra. A mai napig fel sem tudjuk fogni, hogy igazából megtörtént. Most pedig... megyünk vissza Londonba... egészen pontosan 5 nap múlva. Anyum is jön. Nekem ugye a kedvenc városom London és bármikor szívesen megyek oda. Október végére kaptam szabit, úgyhogy azt gondoltam, hogy ott is ünneplem a szülinapomat két olyan személlyel, akik a legfontosabbak számomra: anyum és Trixi. Így hát hárman utazunk is pár nap múlva. Az Instagramomon egyébként, ha bekövettek, majd teszek is ki képeket, amiket láthattok. Uh... na a barátokra... azaz a mindenféle emberi kapcsolatokra visszatérve. A srácok... meg egyebek...

Lesznek olyan témák, amikre lehet, hogy majd pár későbbi bejegyzésemben részletesebben is kitérek, vagy még beszélek róla, egyelőre azonban csak említéseket teszek azokról, akikkel találkoztam, vagy amik történtek velem. Pár személy annyira nem tett rám mély benyomást... némelyikük azonban örök életemre megmarad az emlékezetemben. Zennel szakítottam... június 30-án. Hivatalosan azon a napon váltunk el egymástól, amikor élőben is megbeszéltük és jeleztem neki, hogy én biztosan nem akarom újra kezdeni. Viszont üzenetben ő vetett véget a dolgoknak (amit aztán később meg is bánt). Június elején megismertem egy koreai srácot. Sungeunnek hívják (legalábbis a blogomon) és ő egy olyan személy, akire örökké emlékezni fogok. Rengeteg szebbnél szebb emlékem van vele. Három hónapot töltöttünk együtt - az egész nyarat. Ő éreztette velem mi is az a fogalom, hogy "nyár", amiről annyit beszélnek az emberek. Az eddigi nyaraim nem voltak túl emlékezetesek, legalábbis semmi különleges nem történt. 2018 nyara ellenben mindig meglesz a kis buksimban. Nem csaltam meg Zent. Írtam neki június elején, hogy van egy koreai srác, akivel találkozhatok-e. Mondtam neki, hogy barátok vagyunk és eszemben sem volt vele csinálni semmit, amíg párkapcsolatban éltem. Zen egyszerűen csak besértődött és annyit írt flegmán, hogy "go". El is mentem találkozni vele. Az első alkalommal a Deákon találkoztunk, ittunk egy-egy limonádét, majd a Cat Cafe-ban kötöttünk ki. Neki is a macskák a kedvencei, így mind a ketten jól éreztük ott magunkat. Egyébként számomra annyira vonzó egy férfi aki imádja a macskákat. Visszakanyarodva... semmi nem volt köztünk. Egymáshoz sem értünk, még egy kézfogás sem volt. Azt hittem többet már nem találkozunk, ám nem így lett. Aznap este írt Zen, hogy csalódott bennem és kezdte a szokásos szövegét arról, hogy mennyire nem támogatom, dráma dráma dráma dráma... hisztizett össze-vissza, hogy megint mennyire gonosz vagyok. Végül írta, hogy "we are done". Egyáltalán nem válaszoltam a regényére. Elkönyveltem magamnak... és őszintén szólva meg is könnyebbültem. Teljes mértékig uralkodni akart felettem, kisajátítani... még a barátaimra is, Trixire is... nem... mondok jobbat: anyumra is féltékeny volt szinte. Nem. Ha egy párkapcsolatban vagyok, én nem csalok meg senkit, ez 100%, de nekem kell egy bizonyos mértékű szabadság. Nem bírom azt elviselni, ha valaki uralkodni, rendelkezni akar minden mozdulatom felett. Arról nem beszélve, hogy ő... neki nem lehetett nemet mondani. 18+ // Sokszor azért feküdtem le vele, mert nem fogadta el, hogyha én nem akartam, úgyhogy inkább belementem, mert sokkal hamarabb túlléphettem a dolgon és "mehettem a dolgomra". Nem is emlékszem olyanra, hogy bármikor én akartam volna és nem ő. // Mindenesetre, amikor elváltak útjaink és ezt megbeszéltük, ő visszakozni akart, újrakezdeni, de én egyértelműen nem. Az az igazság, hogy az én hülye személyiségemmel mindenkit boldoggá akarok tenni és nekem elviselhetetlen, ha megbántok valakit. Nagyon kellett küzdenem, hogy erős maradjak és nemet mondjak. Rosszul esett és sírtam is miatta, mert nem szerettem volna, hogy szomorú legyen. Mondtam is neki, hogy mind a ketten jó emberek vagyunk, de párként nem vagyunk jók. Részemről békében történt az elválás... majd egy hónapra rá írt instagramon egy elég negatív hangvételű üzenetet, hogy én tényleg csak időpocsékolás voltam és hogy köszöni istennek, hogy időben vége lett. Nyugtáztam. Nem válaszoltam rá. Én még mindig követem őt instagramon például, ő engem már nem, bár abban is biztos vagyok, hogy a barátai akik még mindig követnek, megmutatják neki a posztjaimat és a sztorijaimat. Reménykedem azért, hogy nem, mert én nekem a szép emlékek megmaradnak, de ő már O₂ számomra.

Na de ezután jött ugye Sungeun, akivel szintén sok mindenen mentünk keresztül. Az a három hónap - még ha nem is mondtuk ki konkrétan -, kapcsolat volt. Ő is érezte ezt, biztos vagyok benne... ettől meg is rémült. Voltak veszekedéseink. Némelyik intenzívre is sikerült. Emellett azonban rengeteg volt a csodás pillanat. Együtt utaztunk el például Olaszországba. Először Milánóba, majd onnan vonattal Rómába. Legszebb emlékeim egyike az az utazás... akárcsak még jópár vele töltött pillanat. Azonban egy nagyon nagy gond az volt, amit nem mondok ki, páran tudják, az éppen elég is... csak úgy fejezem ki magam, hogy három a magyar igazság. Really? Lol... sebaj, mondjuk így. Emiatt el lehet ítélni engem, bár aki eddig utált, ezután is fog, aki meg kedvel, hát... who knows. Mindenesetre nekem nincsenek titkaim. Tettem pár rossz dolgot, soha nem voltam szent és nem is szeretnék az lenni. Mégis... a nagyobb felelősség az ő oldalán van. Augusztus 31-én visszament Koreába. Azóta csak kakaon szoktunk párszor beszélgetni... onnantól pedig az ő dolga minden. Jövőre viszont, ha megyek ki Koreába, az biztos, hogy találkozni fogok vele. Megígért valamit, amit mindenképp be kell tartania. Volt már a katonaságban és egy viszonylag felettesi poziciót látott el. Ott megismert egy férfit, aki most ott valamilyen vezető, ahol Jiyong katona. Nyilván nem biztos semmi... azt viszont megígértettem vele, hogy bevisz legalább arra a helyre... és jelenleg ez a legnagyobb reménysugár számomra.

Augusztusának közepén elég csúnyán összevesztünk Sungeunnel és úgy is volt, hogy megszakad a kapcsolatunk. Akkor nagyon kivoltam. Még a munkában is sírtam, mert nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Eredetileg akkor 8-9 körül végeztem, de éjfélig ott ültem a pihenőben és alkalmazásokon próbáltam találni egy srácot, akivel találkozhatok. Sikerült. Egy kínai sráccal kezdtem beszélni. Semmiképp nem akartam hazamenni, ezért megbeszéltem vele, hogy találkozzunk a Deákon. Kérdezte, hogy mi van ha találkozunk és elad az indiaiaknak szexrabszolgaként. Azt válaszoltam rá, hogy még az sem érdekel. Másnap egy srác utazott Budapestre. Ő koreai és szintén mély benyomást tett rám. Három napot töltöttünk együtt, ami alatt sokat beszélgettünk és sétálgattunk a városban. Elmentünk magyar étterembe, sétáltunk a várban és a Szabadág-hídon söröztünk. Nagyon jófej, marhára helyes (amit anyum is kijelentett, amikor meglátta) és megbeszéltük, hogy továbbra is ápolni fogjuk a barátságot. Ez azonban nem így történt. Miután tovább utazott - mert éppen világkörüli expediciót tartott, vagy mittomén -, Vietnamban újra összejött az exével. Amikor ezt megtudtam, közöltem vele, hogy ne keressen többé. Majd talán akkor írjon nekem újra, ha valami nagyon SOS dolog történik, illetve amennyiben szakított azzal a p*csával. Egyébként hagyjon békén. Valamit még írt instán, de azóta sem néztem meg. Nem. Én nem fogom megint átélni azt, amit Sungeunnel. Elég fájdalmas volt egyszer is. Ettől függetlenül viszont jól éreztem magam vele, amit azért nem felejtek el, vagy törlök ki.

Ezek után... lassan eltelik két hónap. Beszélgettem más srácokkal is. Illetve az egyik kollégám elkezdett kedvelni, ami szomorú, mert én nem érzem ugyanazt. Azért is rossz, mert kedveltem, mint barát, csak egy kissé elrontott mindent ezzel. Párszor iszogattam a jófej kollégáimmal, a szülinapomat is megünnepeltem velük október 12-én. Oda szerencsére pár olyan kollégám is jött, akikhez közelebb állok - akár barátok is. Annak például nagyon örültem. Az egyik k-pop buliban - ahova egy barátnőmmel mentem - még megismerkedtünk négy koreaival. Átmentünk hozzájuk. Ők csak utazgattak erre és kivettek egy egész házat négyen. Az szintén egy nagyon szép emlék. Nem történt semmi, de egészen reggel nyolcig beszélgettünk kettőjükkel. Ittunk sojut is, majd olyan 11-ig aludtunk. Reggel főztek nekünk, beszélgettünk, hülyéskedünk. Azután pedig elvittek egy kávézóba. Szuperül telt az a két nap.

/// Wassup nowadays ///

Október 14-én Trixivel, Minaruval és az ő anyukájával egy Koreai családi fesztiválon vettünk részt. A fesztivál nem volt jó... mégis örülök, hogy elmentem rá. Az egész napom úgy kezdődött, hogy felkeltem... ő... jó korán. Hogy miért? Mert van Koreában egy srác. Gondoltam itt teszek róla említést gyorsan. Vele megbeszéltük, hogy amikor megyek ki Koreába, akkor pár hetet nála fogok tölteni, mielőtt elkezdek dolgozni Szöulban. Ő Szöultól nagyjából 2 órára lakik egy másik városban. Nagyon sokat beszéltünk, szinte mindennap videótelefonáltunk, vagy csak sima hívásban beszélgettünk. Nagyon megkedveltem, ám az a probléma - amit az elejétől fogva megpróbálok ignorálni, hátha változik -, hogy úgy érzem részben ugyanaz a helyzet nála, mint Zennél. Ki szeretne sajátítani kicsit. Tegnap mikor anyummal beszélgettem a magánéletemről, mielőtt említettem volna, hogy ezt érzem, ő is rávilágított. Nem maradtak kétségeim. Kedvelem, azonban mondtam neki, hogy nem szeretnék kapcsolatot addig, amíg nem találkozunk. Élőben majd meglátjuk, hogy hogy működnek a dolgok. Ezt ő nem igazán érti meg, sajnos. Ő már most úgy érzi, hogy szeret és van, amikor barátnőjének szólít. Az a baj velem, hogy - mint már említettem - én senkit nem akarok megbántani, szóval csak írom neki, hogy nem hivatalosan. Bár már többször mondtam, hogy majd csak személyesen próbáljuk meg a dolgokat komolyabbra fordítani, nem fogadja el. A napokban pedig, hogy nem írtam vissza neki rögtön, azonnal kiakadt és írta, hogy pedig ő bízott bennem, változtam, satöbbi. Tényleg fontos nekem, de én nekem lehet, hogy ez sok. Pár napja, hete még többet beszélgettünk, viszont ahogy neki is mondtam... nagyjából egy év alatt, amíg nem találkozunk, sok minden történhet. Velem történt is.

Aznap először Trixivel találkoztam. Átjött hozzám és hozta magával az ajándékomat is, amit egészen a szülinapomig ki se bontottam. Addig a napig egyiket se... van olyan amit a mai napig nem. Például a srác ajándékát, aki Koreában van. Ő is küldött nekem. Nincs pofám kinyitni, egyszerűen csak bűntudatom lenne, hogy megbántottam... még ha nem is szándékosan. Trixi ajándéka egyébként... olyan cukiiiiiii. Örültem neki, tekintve, hogy oda és még vissza is vagyok a Kakao friendses Ryanért. Biztos ismeritek. Ha nem, akkor kattints ide. Igen, mint mindenki más, én is azt hittem először, hogy egy maci... pedig... bocsika, ha én közlöm először... ő bizony egy oroszlán. Kaptam tőle egy nagy Ryan plüsst. Y A Y ! Nyaaaa... de... nálam beszélgettünk még egy keveset, aztán 10 után valamikor erőt vettünk magunkon és elindultunk. A Kökiből mentünk vonattal, majd egy kis séta után megérkeztünk. Alig lézengett ott bárki. Persze pár k-pop fan már a bejárat előtt táncolt akkor is... egészen az esemény végéig. Nem akarok gonosz lenni, de nevetséges volt egy kicsit, ahogy ki-be járkáltunk párszor és még mindig, még mindig nyomja... sose fejezte be kb. Minaru rögtön jött is ki az ajtón. Megöleltük egymást, aztán beszélgettünk, sétálgattunk... csak nem tudtuk merre. Be is mentünk, ahol Minaru anyukájával is ölelkeztem egyet. Nagyon bírom, tök jófej, fiatalos és lehet vele szórakozni. Ő is szereti az ázsiai, főleg koreai dolgokat, mint Trixi anyukája... és mint az enyém. Szerencsénk van, hogy ilyen anyákkal áldott meg minket a sors, mert hallottam már jó pár kellemetlen szituációt, amikor a szülők nem tudják elfogadni ezt az érdeklődési kört. Az esemény egyébként semmi izgalmat nem tartogatott. Arra számítottam (a legnagyobb csalódásom aznap), hogy legalább koreai kaja lesz. Hát nem volt. Egy fellépőterem volt, ahol egyedül egy taekwondo előadás tetszett. Volt tradicionális koreai tánc is, amiből egy másodpercet láttam. Azon kívül k-popra táncoltak, meg vernyogtak. Azon a fesztiválon - mint mindegyiken, mondjuk -, ahogy beléptem, a k-poppal kellett szembesülnöm. Szeretem hallgatni, de ami a legjobban fel tud idegesíteni, hogy mintha a koreai kultúra csak a k-popról szólna, pedig sokkal több annál. Mindig az a lényeg az ilyen helyeken és ez kicsit sem szimpatikus. Nem azt mondom, hogy ha meghallok egy jó zenét, akkor azt nem kezdem el dúdolgatni. Nem azt mondom, hogy nem lehet belecsempészni a koreai popot az ilyenekbe. Én csak azt mondom, hogy a koreai kultúra nem egyenlő k-pop. Kész.

Legnagyobb csalódásomra tehát koreai kaja nem volt, így mivel éhes voltam, vettem egy szendvicset. A büféknél leültünk Trixivel és Minaruval, míg én egyedül zabáltam azt a nyamvadt MAGYAR szendvicset. Egy kicsit távolabb, az egyik asztalhoz leült egy koreai srác. Szőke hajjal, nagyon jó stílussal. Rögtön kiszúrtuk. Én a szemébe is néztem egy ideig, majd miután megettem a hülye szendvicset, kimentünk az épület elé cigizni. Egészen pontosan csak Minaru anyukája és én cigiztunk, de mind a négyen beszélgettünk, amikor éppen jött ki a srác. Szomorúan voltunk, mert elsétált. Azt hittük elmegy, szóval onnantól nem is igazán foglalkoztunk vele, pláne, hogy láttuk, hogy egy lány utánamegy, aztán beszélgetnek is. A csaj utána mondjuk visszajött, majd még kint voltunk egy ideig... amikor újra láttuk a csávót kisétálni. WTF mikor jött ez vissza? Mivel arról volt szó, hogy kár, hogy nem szólítottuk meg... ráadásul ha ilyenről van szó, én nem p*csölök. Elég bevállalós, nyílt és őszinte vagyok. Ha valamit akarok, akkor teszek is érte. Ismét elkezdett ugyanabba az irányba sétálni, aztán amikor kellő távolságra volt, és átkelt a zebrán... utánakiáltottam, hogy "annyeonghaseyo". Megállt és leült a padra, ami pont a közelben volt és telefonált. A többiek amúgy jöttek utánam. Megálltunk a padnál és beszélgettünk négyen. Igazából vártuk, hogy letegye a telefont. Trixi egyébként jó megfigyelő és kiszúrta, hogy ökölben van a keze. Igazából a hívásból nem sok mindent értettünk, mert nem angolul beszélt, hanem koreaiul... viszont úgy gondoltuk, hogy nyilván ideges, hogy ott állunk - ám, mint később kiderült, nem miattunk volt ideges. Közben persze ott nevetgéltünk, valamint róla beszéltünk. Kijelentettük, hogy durva lenne, ha beszélne magyarul és mindent értene... ugyanis én meg azt állapítottam meg, hogy valószínüleg hosszú távra van itt, mert a telefonjának a tokjában volt egy havi bkk bérlet, ráadásul diák kedvezménnyel. Tiszta Sherlockok vagyunk, amúgy. LOL. Miután letette a telefont, odafordultam hozzá.

 - Do you speak Hungarian?
 - Oh... nem - válaszolt mosolyogva, magyarul.

Igazán sok mindenre már nem emlékszem a beszélgetésből, de sok minden szóba került. Mi ketten beszélgettünk jó ideig, a többiek pedig megismerték egymást. Minaruék ls Trixi jóban is lettek egymással, ami nekem jó érzés. A srácról közben megtudtam pár dolgot. A neve Minki (a blogomon). A szülei koreaiak, de Amerikában nőtt fel, úgyhogy perfekt beszéli az angolt, ami elég szimpatikus. Taekwondozott pár évig. A horoszkópja Nyilas... valamint most szeptembertől még három évig itt fog tanulni az ELTE-n. Még valamit megtudtam... van egy zaklatója. Amikor akkor mesélte, még nem tűnt olyan komolynak a dolog, mégis elég félelmetes belegondolni. Oké, helyes, de azért ennyire hogy lehet valaki elszánt, vagy nem is tudom... elvetemült, hogy kövesse? Csak azért maradt ott, mert egy barátjával megbeszélte, hogy ott találkoznak. Minaruék sajnos közben hazamentek, így Trixi, ő, meg én visszamentünk... és ott elváltunk egy időre. Én megigazítottam a sminkemet az egyik tükörnél, amikor elment mellettem, végül kb azonnal visszafordult, hogy kimegyünk-e cigizni. A büféknél akkor ott ült a csaj, aki még utána futott nem sokkal előtte, így össze is állt a kép. Akkor is megkérdeztem tőle, hogy az-e az a lány és igennel válaszolt. Megálltunk az épület előtt, de jött utána ő is, szóval sétálni kezdtünk. Belékaroltam, hátha akkor úgy gondolja, hogy foglalt és lekopik, de nem tette. Így utólag, szerintem az se zavarná. Sikerült leráznunk, aztán visszasétálva a helyszínre, elváltak útjaink. Én Trixivel sétálgattam arrafelé egy darabig, majd elmentünk a Westendbe bubisteázni. Sok időt töltöttünk ott együtt és nagyon élveztem, hogy végre találkoztunk. [ ... ]