Good morning~~ mire publikálom ezt a bejegyzést, már úgyse morning lesz, de legalább tisztában lesztel vele, hogy mióta írom. Ami azt illeti, már napok óta, de jelen pillanatban 9 óra van, itten, Budapesten. Direkt választottam ki ezt a gifet... amit jobbra láthattok. Egyrészt a reggel és az azzal járó kávézgatás miatt, ugyanis Kwon úr egy csészét tart a kezében. Másrészt pedig... AZ A KÉZTARTÁS! Oké, már szétnevettem magam ezen, de PLEASE... olyan férfias! Ugye? Ugye. (Mint mindig.) Oké, már régebben is láttam, de mindig jó rajta derülni egyet, ahányszor csak szembe jön velem az interneten. A második gifet egyébként azért választottam, mert nevet és az én szívemnek az esik a legjobban. *nyáltenger indul* Oké, azé' nem terveztem annyira nyálasan cukimukizni itt. Mindenki tudja már, hogy nem szoktam Jiyongot dicsérni. Most sem teszem majd. Mindenesetre csak azt akartam elmondani, hogy mostanában elég keveset látni mosolyogni. Ha mosolyog is, az sem őszinte. Erről tudnék regélni, de nem szeretnék, nincs hozzá hangulatom, még ha a véleményem meg is van róla. Csak az jutott eszembe, hogy augusztus vége van. Nagyon örülök neki, mert van 4 nap szabim. (Ja, megerőltették magukat rendesen.) Amin még jobban görcsölök, az, hogy már egy hónap sincs Jiyong koncertjéig. Izgulok... nem mintha bármi is történne, de tudom, hogy utána teljesen megváltozik az életem és talán már a koncert közben is bőgni fogok. Jaj és mivel anyum a rajongója, azt szeretné, hogy azért csináljak videókat, meg képeket... nekem azonban semmi kedvem hozzá. Nem szeretném azt játszani ott mint mindenki más, és tényleg... nem szeretnék videót készíteni. Majd készít más. Bizonyára nagyon sok lesz róla az enyém nélkül is. 22-én indulok reggel Lufthansával Frankfurtba, ahonnan tovább Birminghambe. Előtte legalább kicsit ki tudok kapcsolni, mert 18-án meg Taesun jön Budapestre és 3 napot együtt töltünk. Egyedül a 21-ét kell túlélnem "egyedül", de aznap dolgozok majd, szóval nem lesz vészes. Bízom a hülye utasokban, majd ők elterelik a figyelmemet. Ah, nem is az előtte lesz a vészes, hanem ami utána vár rám. Ha összejön, akkor 25-én Trixy feljön Budapestre és együtt bubisteázunk. 26-ától pedig megint meló. Leszmivel elütnöm az időt is. Csak nem készít majd ki annyira. Óóó~ ha már Taesunnál járunk~ jelenleg a Jeju-szigeten dolgozik, ahonnan küldött nekem egy szép képeslapot. Annnnnnyira elolvadtam tőle. Írt is rá nekem szép dolgokat. Például, hogy milyen meleg van és csak arra vágyik, hogy megfürödhessen velem a tengerben. Meg, hogy a tenger egyébként szép kék és tiszta, akárcsak a szemem. Továbbá, hogy mesélt a főnökének, azaz a legjobb barátjának a találkozásunkról, aki nem hitt neki. Nem is értem mit nem hitt el azon. Majd kifaggatom, de szerintem minden tök hihető volt. Kicsit talán filmesre és meseszerűre sikeredett, de pont azért volt annyira jó... attól még lehet igaz! Oh és azt is említette, hogy mennyire várja a szeptembert, amikor idejön és főz nekem, meg együtt filmezünk. Horrort nézünk majd, természetesen!

#érzelmihuuuulllámvasút #wtfamidoinganyway [ AUGUSZTUS 22 - 25 ] Egy hete - nagyjából - elkezdtem beszélgetni Gisunggal. Augusztus 20-a körül, vagy pár nappal előtte. Írta, hogy nemsokára Budapestre utazik a munkája miatt és nagyjából egy hetet marad. A munkája... igen... egy modellügynökségnél dolgozik. Ő válogatja össze a p*csákat, magyarán. Váltottunk pár szót Kakaotalkon, megbeszéltük, hogy 22-én - amikor jön - találkozunk. 14:30-kor szállt le a gépe, én pedig 13-kor végeztem volna... csak a kedves brüsszeli rakodók úgy döntöttek, hogy sztrájkba kezdenek, ezért 13 helyett 15:15-kor végeztem. Az egyik járatra rá voltam osztva, ami késve szállt fel innen, mivel eredetileg is későn érkezett a sztrájk miatt. Ő azért megvárt a repülőtéren az egyik kávézóban. Gyorsan átöltöztem a normál ruhámba és odasiettem hozzá. Nagyon fáradt voltam, de azért igyekeztem ébren maradni. Beszélgettünk egy keveset a kávézóban, cigiztünk, aztán lementünk a 200-as buszhoz. Vettünk neki egy heti jegyet és közölte velem, hogy ő engem követ, csak menjek amerre szeretnék. Jó, rendben. Elbuszoztunk a Kökire. Volt egy elég érdekes pillanat a buszon. Megkérdeztem, hogy mikor született, ugyanis a csillagjegye érdekelt... mint mindig, mindenkinél. Mondott egy dátumot, tudomásul is vettem: február 30. Ah, mondom magamban: az nem jó, akkor már Halak, a Halakkal nem jövök ki. Ezt vele is tudattam, aztán ha nem javít ki, hogy ő nem Halak, hanem Vízöntő, akkor a büdös életben nem esett volna le, hogy február 13-án született és, hogy február 30 amúgy nincs is. Azután azon nevettem, ő pedig azzal szívatott, hogy nem tudok számolni, nem ismerem a számokat. Pláne azután, hogy szó esett a magasságomról. Érdeklődött felőle, hogy 168-e, esetleg 169 cm? Büszkélkedett, hogy ő mivel modelleket válogat, ránézésre meg tudja állapítani, hogy ki milyen magas... maximum 1-2 cm eltéréssel. Hááát mondom, ez most nem jött össze, ugyanis 163 vagyok. Nem tudta elfogadni, ami csak erősítette benne azt a hitet, hogy én ugyan nem ismerem a számokat. Persze poénkodtunk ezzel végig, nem kell komolyan venni, bár az tény, hogy a matek sosem volt az erősségem. Mármint a matek sem, meg úgy igazából semmi. LOL. A Kökibe érve, felsétáltam az emeletre, ahol megkérdezte, hogy hova megyek. Válaszként emlékeztettem, hogy azt ígérte nekem, hogy menjek, amerre csak akarok, ő követni fog. Azért megkérdeztem, hogy a mosdóba ugye nem. Nem mentem végül sehova, rögtön a 3-as metrót vettük be. Azt mondta szeretne a belvárosba menni, így oda vezettem. A Deák Ferenc térig metróztunk. Én egyszer átadtam a helyem egy néninek a metrón, mire felpattan ő is és mondja nekem erősködve, hogy álmos vagyok, üljek le inkább én, majd ő állni fog. Addig vitatkoztunk azon, hogy nem ülök le, míg felszabadult két hely. Oda is rángatott. (Nem erősen, nyilván.) Miután leszálltunk, sétálgatni kezdtünk a Dunapart felé, egészen a Ferenciek teréig eljutottunk, ahol eszébe jutott, hogy venni szeretne egy olyan simkártyát, amivel tud ittléte alatt telefonálni és netezni. A repülőtéren is megpróbáltuk, de drágának találta, szóval egy másikat próbáltunk nézni. Párszor eltévedtünk, de csak megtaláltuk a Telenort. Egy keveset vártunk ott, aztán szólítottak. Kicsit idegesített végig, hogy sokat nézte a telefonját, de mindig emlékeztettem magam, hogy nincs jogom rá, hogy emiatt mérges legyek, hiszen nem miattam van itt, hanem a munka miatt. Megvett egyet, de mivel elromlott valami a Telenornál, a nő közölte, hogy nem tudja mikor tudják aktiválni a kártyát. Mindenesetre bele tette a telefonba. Nagyon sokáig nem aktiválták... amikor bent voltunk délután 4 óra volt, aztán talán este 11-kor került erre sor. Jaj meg... azt mondta nekem először, hogy 28 éves. Amikor megírta a szerződést a Telenorral, kellett hozzá az útlevele. A lapon rajta volt a születése. Fel is "kiáltott", hogy basszus, látom az igazi születési idejét. Nem tűnt azért 28 évesnek, éreztem, hogy több, de ha nem hívja fel rá a figyelmem, szerintem nem nézem a lapon. 35 éves, na. Kakálok rá. Haragudni nem haragudtam, de megjegyeztem. Én aztán pláne nem foglalkozom a korral, ha valakivel megtalálom a közös hangot. Beültünk kávézni, aztán sétálgattunk egy keveset a Dunaparton. Először ő kérte, hogy csináljak róla pár képet. Kicsivel később odajött hozzánk egy nagyon aranyos külföldi család. Tényleg naaaagyon szimpatikusak voltak. Anyuka, apuka, egy kisgyerek és az anyuka ölében egy cuki kisbaba. Az apa megkérte őt, hogy csináljon róluk pár képet. Az a képkészítés... hát mondom, a legjobb embert találták meg erre. Szuper képeket csinált és ő irányítgatta a családot, hogy ebből a szögből is,meg abból is, hogy az az épület legyen benne. Tök jól össze is spanoltak az apukával. Annyira jó érzés volt nézni őket, az ilyen spontán cuki pillanatokat imádom átélni. Sétáltunk még tovább, le is ültünk párszor, meg beszélgettünk. Nagyjából 1 órával később újra összefutottunk velük egy másik helyszínen, már a Lánchídnál. Ott is csinált róluk képet, ugyanabban a stílusban. Akkor is jót nevettem, annyira zabálnivaló volt az egész jelenet. Gisung meg is jegyezte, hogy ők a barátai lettek. Elsétáltunk a metrómegállóig, mire feljöttünk egy másik megállónál, be is sötétedett. Nagyon éhes volt, úgyhogy célirányosan egy étterem felé indultunk el. Végig azért győzködött, hogy egyek már vele, de esküszöm, egyáltalán nem voltam éhes. Csak nem tágítottam, de sajnos ő sem. Beültünk egy török étterembe. Vett magának húst, rizst, meg minden jót, plusz egy külön tányéron egy húst nekem... a beleegyezésem nélkül. Fel is vágta nekem és továbbra is csak mondogatta, hogy egyek már. Egymás mellett ültünk. Pár falatot azért sikerült az ő szájába nyomnom, így is. Ettem belőle 5 kis falatot, nagyjából, hogy megnyugodjon a kis lelke. A nagyját akkor is ő ette meg. Ezután elindultunk gyalog a Deáktól a Puskás Ferenc stadionig. Valahol arrafelé volt a hotel. Azt beszéltük, hogy mivel nehéz a táskája, leteszi, aztán megyünk tovább. Akár sétálni, akár inni. Mondta is, hogy felmehetek pihenni. Ha hozzám ér, hívhatom a rendőrséget. Végül nem is mentünk tovább. Nagyjából 20 percenként ki-be jártunk a szobájából cigizni. Egyszer mentünk csak el a hotelból. Amikor vizet szerettünk volna venni valahol. Neki pedig fagyit, ugyanis azt akart enni hirtelen. Először egy Burger King felé indultunk, mert arra emlékeztünk, hogy van a közelben, de kiderült, hogy egy benzinkút is, szóval oda mentünk be. Vettünk vizet, pékárút és neki valami fagyit. Végig kérdezgette, hogy én mit kérek, de tovább hajtogattam, hogy semmit. Megláttam egy óriási plüssunikornist, úgyhogy poénból, gondoltam, rábökök, hogy azt kérem. Meg is ragadta, hogy megveszi nekem. Úgy kellett kirángatnom a karjából, hogy csak vicceltem, nem kérem. Nagyon aranyos és vicces volt. Jaj, nem is említettem még, hogy imádja a gyerekeket és mindig annyira örült, amikor látott egyet. Jó, amiket látott, azok tényleg cukik voltak. Na meg a kávézóban még volt egy ázsiai kisgyerek. Az aztán tényleg zabálnivaló volt. Visszamentünk a szobába. Sajnos van egy elég rossz bőrbetegsége, ami miatt alig tudott aludni egész éjszaka, szóval én se nagyon aludtam. 10 percenként: lefeküdt, felállt, kiment a mosdóba, lefeküdt, kiment a mosdóba, lefeküdt, kiment cigizni, lefeküdt, telefonozott, lefeküdt, felállt, lefeküdt. Félig talán álomban voltam egyszer-kétszer, de nem aludtam el. Mindig mikor felnéztem: "sorry, just sleep". Hát kösz, ooooké, máris. Fájt és viszketett a bőre. Sajnáltam, ráadásul szolidalítottam is, mert felültem az ágyon, törölgetve, dörzsölve a szemeimet. Mégis, ne legyen már egyedül. Ki is mentünk együtt cigizni. Mondta, hogy furcsa, hogy ilyen vagyok, hogy semmit nem kérek. Nagyon aranyos vagyok és szimpatikus neki. Koreában állandóan csak követelőznek a csajok és mindent a pasitól várnak el. Mástól is hallottam már ezt. Nem véletlenül utálom a koreai lányokat. Mindent a pasitól várnak el, ezzel szemben úgy beszélnek velük, mintha a szájukból rángatták volna ki őket. Mondhatni, nem szimpatizálok velük. Visszamentünk a szobába, aztán még beszélgettünk kicsit, végül 1-2 körül nekem sikerült elaludni. Ő nem tudom mikor aludt el, de nekem 23-án 10-tól dolgoznom kellett, így 7-kor szólt is az ébresztőm. Vagyis... előtte már felkeltem és kikapcsoltam, hogy ne ébresszem fel. Így is tök nehezen sikerült elaludnia, nem szerettem volna felébreszteni. 8 körül azért megkértem, hogy engedjen ki. Megbeszéltük, hogy elkísér az állomásig, de mondtam reggel, hogy nem kell, végre elaludt, pihenjen csak. Egy valamit kérek csak: engedjen ki. Magához is ölelt az ágyban egy "thank you" mellett. Egyedül tehát elindultam haza vonattal a Ferihegyig. Onnan busszal haza. Megbeszéltem anyummal, hogy 9:40-re küld egy taxit hozzánk. Te... ne tudjátok meg... soha az életben nem voltam szerintem még ennyire gyors. 40 perc alatt kitakarítottam a táskám, lezuhanyoztam, hajat mostam, megszárítottam, felöltöztem és megkávéztam. Leírni hosszabb, basszus. El sem tudom képzelni, hogy csináltam. 10-re pont bent is voltam. Megbeszéltük, hogy aznap is találkozunk, de végül még egy meetingje volt az este, ezért nem tudtunk aznap már.

24-én, csütörtökön 13-ra mentem dolgozni. Írta, hogy jó lenne, ha munka után találkoznánk, mert látni szeretne. Mivel több meetingje már nem lesz itt, 25-én haza is utazik, Koreába, addigra megvette a repülőjegyet. Ezzel az volt a gond, hogy a munkaidőm, ami 24-én kezdődött, 25-én éjjeli fél 1-kor ért véget. Ez nem zavarta, így is ragaszkodott hozzá. Nagyon hosszú napom volt akkor a munkahelyen, de amikor végeztem, legalább taxival mehettem. Addigra egy másik hotelba költözött, ami a Corvinnál van. Mondtam a taxisnak, hogy oda vigyen. Találkoztunk és nagyjából ugyanaz volt a program, mint azelőtt, csak dohányozni nehezebb volt lejárni. Az volt a gond vele, hogy két különálló ágy volt, így az éjszaka ezzel a párbeszéddel aludtunk el:

Gisung: You can sleep here if you want to.
Cassie: Well, the bed is too small.
...
Cassie: You can sleep here if you want to.
Gisung: Well, the bed is too small.

Éjszaka nem tudom mi lelt, de valamiért rám jött a sírás. Annyira hiányzott Jiyong, hogy nem nagyon tudtam visszatartani. Csak pár csepp könnyet ejtettem, mégis fájt a hiánya. Egy ideig fent is voltam, belebonyolódva a gondolataimba, végül sikerült valahogy elaludnom. Aznap szerencsére nem kellett dolgoznom. Fél 11 körül kelt fel. Én nagyjából egy órával előtte. Kénytelen voltam felébreszteni, mert 11-ig ki kellett jelentkezni. Összekészültünk. Valamiért azon a napon már kicsit ridegebb volt a hangulat. Elsétáltunk a Corvin plázába, ahol ittunk egy bubisteát. Persze ő fizette azt is, ami nekem kicsit azért kínos volt. Nem szeretek lehúzni senkit. Lesétáltunk a 3-as metróhoz, amivel ő elment a Kökiig, én pedig eggyel azelőtt leszálltam. Egy gyors öleléssel elköszöntünk egymástól. Na ő pont az a személy az életemben, akivel szuperül elmúlattam az időmet, de, nem fogok többet beszélni, úgy érzem.

Nekiláttunk a házunk felújításának. Annyira feldob ez az egész! Imádom a változatosságot és a megújulást - jó értelemben, persze. Ez nagyon jó értelem. Az a gond a házunkkal, hogy nem csak a miénk. Kertes ház, csak a papám, amikor elhúnyt, anyumra és a nővérére hagyta. Csak mi hárman élünk benne anyummal és mamámmal. Anyum nővérének már van lakása, máshol él évtizedek óta, de nem akar lemondani erről a házról. Ahhoz, hogy csak a miénk legyen, ki kéne neki fizetni a felét, ugyebár. Nos, ha teljesen felújítjuk növekszik az ára, tehát többet kell kifizetnünk neki. Eddig ezért nem vágtunk bele, de már sajnos elég rossz állapotban volt, szóval nem tudtuk tovább húzni. Ha minden igaz, lesz egy saját részem, ha elkészül. Nagyon remélem, hogy így lesz!

A köztéri világítást is csinálják most a környékünkön. Emiatt holnap 8-tól 16-ig nem lesz áram, amire nem olyan régen hívta fel a figyelmem anyum. Nem tudom mit csinálnék itthon, szóval gyorsan beiktattam egy programot, ami az lesz, hogy holnap meglátogatom Trixyt. Csak úgy leruccanok az innen 100 km-re lévő városkába. Nem lesz olcsó mulatság, de csak jól fogunk szórakozni. Ééééés~ mire befejeztem este 10 van. Hehe. Mindenkinek jó pihenést kívánok az elkövetkezendő napokra!

Fú... hát történt velem egy s más, amíg nem írtam nektek. *lecsekkolja mikori az utolsó bejegyzés* Well... 3 hónap telt el azóta, mialatt főként dolgoztam, dolgoztam és dolgoztam. Mondhatni elég frusztrált vagyok mostanában. Megint kissé a régihez hasonló letargikus állapotomat élem meg. Több szempontból kifolyólag is. Például ugyebár az a k*csög meló, felettesek és utasok. A napokban például az egyik barátnőmnek, Janenek szólt be az egyik utas. Valamit meg kellett beszélnie a check-in pultban ülő kollégával és odajön az utas, aki ugye be szeretett volna csekkolni. Elkezdi: "who's the client here?" Ezt én nem hallottam, de mikor mesélte, rávágtam, hogy "who decides if you are travelling or not?" Annyira kár, hogy nem tudtam ezt a költői kérdést az utasnak is feltenni. Nagyon sokat képzel magáról egy-kettő... és a truth az, hogy eléggé meguntam, hogy mosolyogjak a bunkóságukon. Múltkor jön a nő oda, akiből semmi tisztelet nem áradt. Ugyan nem ennyi volt az egész sztori, de közi, hogy már 20 perce ott vár a csoportjával. Ezt nagyon "bírom". Mire számítanak az emberek? Őszintén. Kijönnek a reptérre és semennyit nem kell majd várnijuk? El vannak kényelmesedve és bunkósodva. Mondtam neki, hogy "jó, lesz az több is" és elfordultam tőle, mert míg ő ott hisztizett, más szeretett volna kérdezni valamit. Végül addig jutottunk ezzel, hogy a nevemet is elkérte, hogy panaszt tegyen a Lufthansánál. Mondom magamban: ott aztán tehet, kár hogy nem a Lufthansának dolgozom. Fel is ajánlottam neki, hogy szemben van a panaszkönyv, el lehet kérni. Ez mind azért volt, mert elállta a helyem, ahol nekem kellett volna lennem, ezért ő szólt az utasnak, hogy mehet, majd odaszólt nekem, hogy végzem is a munkámat, vagy csak ott állok. Mondom: ahogy látom maga elvégzi, szóval elálldogálok én itt. Na hagyjuk is. Mellesleg a reptéri panaszkönyvek jobbak, mint a vicckönyvek. Azokon szoktak a jegyisek röhögni. Olyanokat tudnak produkálni az utasok, hogy azon csak nevetni lehet.

Áprilisi események... na... Iberia tanfolyamon voltam. Az ugyebár egy légitársaság és azt a programot tanították ott, amiben csekkoljuk a járatot. Nem titok: utálom. Kezdjük ott, hogy spanyol és én a spanyolok 99%-ával nem akarok kontaktusba kerülni. Fel vannak háborodva, hogy TE ott Magyarországon nem beszélsz spanyolul. Egykutya a francia nép is. Az orosz meg csak szimplán jön és ontja neked az orosz szöveget. Na de visszatérve a spanyolokra. Csekkoltam egy párszor azóta az Iberiát és ezek komolyan meg vanak győződve róla, hogy értem amit akarnak. Még kaptunk is szószedetet spanyolul, hogy megértsük amit akarnak. NEM! Már csak azért sem vagyok hajlandó megtanulni semmit spanyolul. Komolyan ott magyaráznak nekem, én meg határozottam bólogatok rá, hogy "okay" és elégedetten nyugtázzák, hogy én tudom mit akarnak. Nem is érdekel, úgysem lesznek hajlandóak megeröltetni magukat, hogy angolul kinyögjenek egy szót is, én sem fogom megeröltetni magam miattuk. Az is kellemes, mikor az összes nevüket be kell próbálgatni a rendszerben, mert nem tudni melyiket használták jegyvásárláskor - a Gomezt, a Lopezt, vagy a Perezt és hogy a 20 ugyanolyan nevű utasból éppen a jót választom-e ki. 22-én viszont le tudtam menni Székesfehérvárra és találkozhattam Minaruval. Azt hiszem a hónapom fénypontja az volt.

A májusom úgy telt, hogy az elején és a végén is szabit kaptam. A végére én kértem pár napot, viszont az elején ők küldtek kényszerszabira. Valószínűleg azért volt, hogy gyorsan kihasználjam minden szabimat és ne kelljen többet adniuk. Undorító, de nem is várok többet. Ebben a hónapban tehát leginkább itthon pihiztem és amikor kellett, dolgoztam. 29-én pedig... képzeljétek... nagyjából 5 év után fodrászhoz mentem és vágattam a hajamból. Pár barátom látta már milyen lett. Nem lett annyira rövid, csak már nagyon csúnya és töredezett volt, így kénytelen voltam vágatni belőle. Mindent a fodrászra bíztam. Ismerem már évek óta, szóval rá merem bízni a hajamat. Be is lett színezve "fekete cseresznyére". Nagyon szép színe volt. Még mindig szép, csak már kopott belőle. Bevallom, így sokkal egyszerűbb bánni a hajammal, nem akkora szenvedés, mint az előtte volt. Ja és itt egy kép az új hajamról. XD

Június. Most lett vége. 11-én megint lementem Székesfehérvárra és találkoztam Minaruval... aztán semmi nagyobb dolog nem történt velem. Vagy mégis? Nem, még nem történt meg, de akkor is nagy híreim vannak, amiket júniusban tudtam elintézni, így neki is látok a mesélésnek. A Twitteren, akik követnek, biztos tudják, vagy csak részben. Itt viszont nekilátok és részletesen kifejtem minden pontját. ... Nagyon szeretem az Egyesült Királyságot! (Arról nem beszélve, hogy ott többnyire tisztelettudó emberek élnek.)

London ♦ coming soon ♦ július 7-9

Még soha nem repültem. Most nemsokára fogok. Annyira furcsa lesz. Biztos félni fogok először... vagy ha nem is félni, csak izgulni. Már most izgulok! Ez viszont jó értelemben vett idegesség. Várom már 6-át. Igen, 6-át, mert akkor kezdődik a mi kis kalandunk, túránk, városnézésünk, programunk. Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdtem beszélgetni Trixy. Mellékes, hogy hogyan ismertem meg (egyébként az internetről - mint mindenkit. lol). Először nem voltak annyira tartalmasak a beszélgetések, legalábbis én úgy érzem, viszont mára már eléggé jóban lettünk. Ahogy azt mindig mondom: könnyen szerzek barátokat, csak megtartani nem tudom őket. Remélem most végre sikerül. Valamikor május végefelé, vagy június elején megláttam egy képet... talán Facebookon. Sok SNUPER-es dolgot követek, így nem volt nehéz rábukkannom. Egy plakát volt, egy K-pop / koreai fesztivál plakátja... Londonban. Nagyjából hasonló kaliberű lehet, mint itt egy Mondocon. Lesznek nappali programok, mint például tánc-, küzdősportbemutatók, ételkóstolás, mindenféle koreai tradicionális dologra sor kerül na. Ez a nappali program, azt hiszem 11 órától - ez ingyenes. Estefelé pedig 4 K-pop csapat fog fellépni, amire a jegy fejenként volt 30 font. Nagyjából 10ezer forint. Egyáltalán nem találom soknak. A négy csapat, ami fellép: HIGHLIGHT (Trixy ultimate csapata, volt Beast, ugye), EXID, KNK, valamint az én kedvenc csapatom, a SNUPER. Azonnal eldöntöttem, hogy erre megyek! A kedvenc városomban lesz a ledvenc csapatom koncertje. Elküldtem Trixynek ezt és természetesen ő is nagyon örült a hírnek. Eredtileg Minarut is meghívtam, de nem engedték el. Sajnos nem volt könnyű dolgom kiharcolni az egészet, de mégis mindent elintéztem szépen. Az első volt a szabadnap, hiszen azon a szemét munkán múlik minden. Június elején kértem szabadságot erre a pár napra. Mindig előző hónap 15-én derül ki a következő hónap beosztása, de persze most nem voltak képesek megírni időben, így 16-án lett meg, amikor nem dolgoztam. Legalább 3 munkatársamat zaklattam, hogy ha van ideje nézze meg, hogy megkaptam-e a szabit. Nagyon féltem, hogy elfognak a jegyek, míg én a beosztásra várok és nem tudom megvenni. Persze, mikor meglett a beosztás, kiderült, hogy nem kaptam meg. Miért kaptam volna? Annyira mérges lettem. Mióta itt dolgozom, egyetlen nyomorult kérésem sem volt a cégtől, ellenben én minden kis sz*rt megcsinálok nekik, még a szabadnapomon is dolgoztam, ráadásul. 17-én behívtak dolgozni és persze rohadt ideges voltam. Vettem el 3 cserelapot és sikerült megbeszélnem már előző nap 3 kollégámmal, hogy cseréljen velem. Csak az sem biztos, ugyebár és nem olyan egyszerű cserélni, mert ugye nem mindenki ugyanazt a légitársaságot csekkolja. 18-án amikor bementem, megláttam, hogy jóváhagyták a cseréket. Azonnal megvettem a jegyeket telefonon, miközben úton voltunk British-t csekkolni pár kollégámmal. El is küldtem Trixynek azonnal. Annyira megörült neki, már csak a repülőjegyek és a szállás hiányzott, de az jobban ráért, mint a jegyek. Egész nap boldog és izgatott voltam. Soha nem gondoltam volna, hogy lesz lehetőségem látni a SNUPER-t, hogy majd erre járnak valaha. Ezt a lehetőséget nem hagyhatom ki. Hazaérve megvettem a repülőjegyeket London Stanstedbe. Jó lesz, mert az Ryanair, ami a mi járatunk. Remélem olyan fog beszállítani minket, akivel jóban vagyok. Vissza Wizzairrel jövünk London Lutonból... amit kissé nehéz volt megszerezni. Egy ideig úgy volt, hogy nem is jövünk vissza. Persze ez csak vicc, de aznap nem engedte, hogy megvegyem a jegyeket. Nem fogadta el a kártyámat. Megpróbálkozam vele másnap és sikerrel jártam. Minden összejött, csak egy valamivel volt gond. Trixy nem budapesti, ezért messzebbről kéne felérnie nagyjából 4 órára Pestre, de az nem olyan egyszerű, mert nem jár úgy vonata. Ezért már 6-án este találkozunk Ferihegyen és nálunk alszik. Nagyon korán elindulunk másnap és 6:30-kor felszáll a repülő... ha minden rendben megy és nem késik órákat a járat. Nem véletlenül vettem egy nappal előbbre jegyet. Tudom hogy mennek a dolgok, pláne egy fapados járat esetén. Nagyjából 2 és fél óra alatt ott vagyunk. Elfoglaljuk a szállást, ami szintén egy fantasztikus helyen van, közel az Olympia stadionhoz, ahol lesz a rendezvény. A szálláshoz kaptunk egy olyan lehetőséget, hogy egy QR kódot használva ingyen megnézhetjük London pár nevezetességét. Teljesen ingyen van. Első nap így várost fogunk nézni, 8-án nem hiszem, hogy egész nap bent leszünk a fesztiválon, szerintem csak benézünk... vagy... ki tudja. Este viszont jöhetnek a koncertek! Már alig várom. Tanulgatom is a fanchantokat a SNUPER dalaihoz, hogy tudják, támogatom őket. Úgy fogom kiabálni a dalokat... szerintem mindenkit idegesíteni fog, de nem érdekel. Tervezek egy táblát is vinni, amin rajta lenne, hogy Magyarországról is támogatjuk őket. 9-én pedig jövünk haza. Belegondolni is rossz, hogy vége lesz, így erről nem is beszélek sokat. 17:20-kor száll fel a gépünk visszafelé.

Birmingham ♦ coming soon ♦ szeptember 22-24

I'm totally speechless. Nem tudom mit mondjak, tényleg. Elkezdem a mesélést, de annyira sokk hatása alatt vagyok még mindig. A gyomrom görcsben van és ez az érzés nem akar szünni. Trixynek köszönhetem, hogy tudok róla. Valószínűleg ti is tudtok róla már, hogy Jiyong 5 európai városba jön koncertezni. Éppen anyummal mentünk el cipőt venni nekem, amikor Trixy küldött egy képet erről, hogy úristen, látnom kell. A kocsiban ülve, már ott le voltam sokkolva és annyi minden járt az agyamban. Menjek, vagy ne? A koncert nem érdekel alapvetően, de minden lehetőséget meg kell ragadnom, nem? Már akkor tudtam, hogy ha megyek, akkor a legnagyobb VIP csomagot veszem. Nem tagadom, szép összeget sikerült összeszednem mióta dolgozom... és egyrészt azért, hogy elmenjek Koreába, de... nem az az elsődleges. Végig azért gyűjtöttem, hogy így, vagy úgy lehessen lehetőségem találkozni vele. Ezt anyumnak is elmondtam és mosolyogva azt válaszolta, hogy akkor ne is gondolkozzak ezen, menjek és találkozzak vele! A jegyvásárlás nagyon macerás volt. Először kiderült, hogy a VIP jegyekben nincs találkozási lehetőség vele, így eldöntöttem, hogy nem megyek, azonnal újra összetört bennem minden remény. Még a boltba is utálok egyedül menni, de miatta egy másik országba repültem volna el egyedül. Volna... hmm... végül eldöntöttem egy napra rá, hogy nem érdekel engem, én megyek és így vagy úgy, de legalább lehetőség adódik. Több, mintha itthon ülök tétlenül. Először Berlinre gondoltam, mert az van a legközelebb és az a legolcsóbb, de megtudtam, hogy az a stadion a legnagyobb, így még jobban elvesznék benne. London mellett maradtam. Július 28-án már egy oldalon lehetett elővétellel jegyeket venni... itteni idő szerint 11 órától. A gond az volt vele, hogy én akkor dolgoztam és épp akkor kellett volna mennem csekkolni. Aznap telefonon, mikor megnyílt a vásárlás, rá is mentem, de valahogy sehogy nem volt jó. Sehol nem írta ki, hogy VIP jegyekről van szó, nekem azonban mindenféleképp az kellett. Végül aznap nem vettem semmit. Másnap, 29-én még a laptopomat is bevittem a munkahelyemre. 10:40-kor már ott ültem a pihenőben a laptoppal az ölemben. Nagy szerencsémre Melissa is tudja a British rendszert és 11-kor épp nem volt dolga. Megbeszéltük, hogy ő elkezdi a csekkolást és amikor én végeztem ezzel, leváltom. Megbeszéltük a járatfelelőssel is. Szerencsére egy olyan lány volt az, akit nagyoooon kedvelek. 11-kor megnyílt a vásárlás és azok voltak életem leghosszabb percei és másodpercei. Legalább háromnegyed órát töltöttem el azzal, hogy meg tudjam venni a jegyeket. Nem engedte sehogyan. Pont 11 óra 00 perckor nyitottam meg, de már a londonira nem írt ki semmit. Rákattintottam, hogy Londonba szeretnék és Gold VIP jegyet, de nem talált egyezést. Közben folyamatosan, amikor újra és újra próbáltam ki kellett tölteni azokat a hülye "nem vagyok robot" szarságokat. Olyan ideges voltam, hogy azt leírni se tudom. Fel is adtam teljesen. Végül gondoltam teszek egy próbát és ugyanígy megpróbálkoztam Birminghamnél. Végre volt találat! Mindent kitöltöttem, végigmentem mindenen, de a legvégén... nem fogadta el a kártyámat. Megpróbáltam többször, de nem sikerült és már mennem kellett csekkolni, ugyanis Melissának 12-kor lejárt a munkaideje. Csak addig tudott beülni helyettem. Teljesen reménytvesztve futottam csekkolni, aztán pár utast felvettem és mivel nekem kellett maradnom zárni a járatot. A telefonom is majdnem lemerült, de tovább próbálkoztunk Trixyvel, ugyanis ő segített nekem végig. Otthonról a gépén próbálkozott. Minden kártyaadatomat megadtam neki, amit nem szabadna pedig, de ez olyan dolog, amiért mindent megteszek. Nem véletlenül mondják, hogy aki szerelmes, az megbolondul. Bízom Trixyben, az a másik dolog. Ő is már annyira izgult és annyira próbálkozott. Amikor tudtunk, telefonon is beszéltünk. Neki sem engedte, ráadásul egyszer el is ment az áram náluk. Nehéz volt az az időszak számomra. Amikor végeztem és visszasétáltam a pihenőbe, azért megpróbáltam még egyszer. Már csak Birminghamre koncentráltam. Újbóli próbálkozás alkalmával sem engedte. Nagyon gyanús volt már nekem egy valami... már a Wizzaires jegyvásárláskor is. Már régen csináltattam ezt a számlát, de úgy rémlett, hogy megadtunk egy napi limitet, ami felett nem költhetek - mintha 100ezer forint lett volna. Beléptem az ebankomba és az volt. Nem is számítottam rá, hogy ott majd át tudom állítani, de sikerült és azokkal, már sokkal nagyobb bizalommal megpróbáltam. Újra végigmentem a folyamaton. Sikerült! Amikor kiírta, hogy sikeresen megvettem a jegyet, nagyjából 5 percig ugyanúgy ültem a kanapén és bámultam magam elé teljesen üres fejjel, üres tekintettel, később 45 percen keresztül az asztalnál folytattam ugyanezt. Megírtam Trixynek, hogy sikerült, de írni is alig tudtam, így röviden közöltem vele. Olyan megfogalmazhatatlanul hálás voltam és vagyok neki. Mindig segíteni próbál, jó érzés, hogy ennyire foglalkozik velem valaki és odafigyel rám. Miután eltettem a laptopom, pont jött egy munkatársam, akivel jóban vagyok és neki ugottam a nyakába, amikor kérdezte, hogy sikerült-e. Minimum 5 percig öleltem és majdnem elsírtam magam, de ott inkább visszatartottam. Ráadásul még mindig nem sikerült felfognom. Ahogy hazaértem, befeküdtem az ágyba és akkor sem tudtam semmire gondolni. Ahogy anyumnak írtam: olyan vagyok, mint egy zombi, arra megyek, amerre a lábam visz. Estefelé, amikor kissé magamhoz tértem, megvettem a repülőjegyeket. A Wizzair megy Birminghambe, de csak bizonyos napokon, amikor nekem nem jó, tovább kéne maradnom. Ezért néztem máshol és a legjobb a Lufthansa volt. Ugyan ez Frankfurton keresztül van, de az átszállásos egyetlen megoldás. Úgy vagyok vele, hogy nem érdekel mennyibe kerül ez az út. Végül 68ezerért vettem meg a jegyeket oda-vissza, ami egyáltalán nem vészes. Ja és... ahogy mondtam, már nem foglalkoztat, hogy mennyit költök az útra. Ezt már kiélvezem, nem számít semmi. A repülőtér, ahova majd érkezem, nagyjából 10 percre van a stadiontól, ahol lesz és a legközelebbi hotel a Hilton. Legyen. A Hiltonban fogok tehát megszállni. Szerencsére van reptéri transzfer ingyenesen, szóval ha megyek haza, még csak nem is kell gyalog megtennem az utat. Egy franciaágyas szobát vettem ki magamnak, amin majd szét fogok terülni... és fetrengek rajta, mert nem gondolom, hogy sokat alszom majd. Első este az idegességtől, második este pedig a könnyeimtől. Biztos újra, mélyebb depresszióba zuhanok majd, ha végetér... de a lehetőséget meg kell adni neki.

By the way: Ugye milyen szép a kinézet? Ninaa felelős azért, hogy ilyen esztétikus az oldal kinézete. Nagyon szépen köszönöm, amiért megcsináltad nekem ezt a fantasztikus dizájnt!

Drága olvasóim, remélem azért drukkoltok nekem és örültök a sikeremnek. Jelenleg nagyon elvarázsoltnak érzem magam. Görcsben van a gyomrom és ez egészen így is marad... a koncert másnapjáig biztosan. Persze tudom, hogy nem sok minden fog változni, csak annyi, hogy elmondhatom: láttam élőben. Mégis... a remény hal meg utoljára, nem? A "mi lett volna ha" érzés a legrosszabb a világon. Szeretnék mindent, a legkisebb lehetőséget is jó szorosan megragadni és élni vele. A pénzt egyáltalán nem sajnálom erre, hiszen éppen Jiyong az oka annak, hogy gyűjtöm azt. Lenne jobb ok rá, hogy elköltsem? Nem hát. Remélem élveztétek ezt a kis bejegyzést, ha lesz rá esélyem, mindenképpen elmesélem majd nektek, hogyan és éltem át a két utazást. Mindenképpen szeretnélek titeket is arra buzdítani, hogy merjetek nagyot álmodni és azért szintén ugyanakkorákat cselekedni, hiszen azok tesznek majd boldoggá egy szép nap.

안녕하세요 캐시테디스! / Sziasztok cassieteddyk!

Hogy vagytok manapság? Remélem, hogy a mindennapi bíztatásom nélkül is jól telnek a napjaitok! Hú... igazából eléggé eseménydús lett az életem és mesélnem lenne mit, csak pont emiatt nincs időm lekörmölni ide nektek. Mindig a megoldáson gondolkozom, hogy hogyan tudnám így tartani veletek a kapcsolatot és beszámolni minden hülyeségről, ami velem történik és egyben lépést tartani minden mással is. Még mindig a megoldáson töröm a fejem. Ha van valami jó ötletetek, szívesen meghallgatok bármilyen tippet. Tényleg örülnék neki, ha gyakrabban tudnék írni. El sem tudjátok képzelni, mennyire hiányzik ez a világ... az én blogom, az én 3 darab drága olvasóm. Hehehe~ csak viccelek, tudom azért, hogy többen felnéztek ide és én ezt nagyon értékelem is. Remélem azért még mindig nem feledkeztetek meg rólam 100%-osan és miközben olvassátok et a bejegyzést, mosolyogtok. Cheeeese! Jajjj.. erről jut eszembe... képzeljétek, most frissített valamit a telefonom, az androidot, ugye~ és most beállítottam, hogy hangvezérlésre is csináljon képet. Elég ha azt mondom, hogy "shoot", vagy "cheese", vagy épp "record video" és fotózni, videózni kezd. Naaagyon menő! Szeretem az én telefonom. Ráadásul most a frissítés után olyan designos és ízléses lett az egész kinézete. Nem mintha eddig nem lett volna az. Drága Samsung Galaxy S6 - ingyen reklám.

ᴅᴇsɪɢɴ. sɴuᴘᴇʀ. }} Oh.. ha már a designnál tartunk.. még nem is beszéltem a jelenlegi kinézetről, ami az oldalt díszíti. Nos, nem lett egy nagy szám, de ha esetleg nektek tetszik, annak nagyon örülök. Eléggé kifogásszagú lesz, amit most írok, de komolyan volt olyan, hogy a dizájn miatt nem tudtam írni. Az a gond, hogy a dizi nálam segít abban, hogy megjöjjön az ihlet és le is tudjam firkálni nektek. Ha egyáltalán nem vagyok megelégedve a dizájnnal, vagy már úgymond "kimerítettem" az összes ihletet a jelenleginél, akkor nem fog menni. Ezért kellenek újak. Viszont a dizihez is idő kell. Gondoltam rá, hogy a Facebookon posztolgathatnék, de akkoriban azért töröltem le, mert belájkoltak, aztán ki és meguntam, hogy ezzel szórakoznak. Inkább hagytam az egészet, le van sz*rva. Ahhh whatever. A jelenlegi kinézetre még visszatérve... Jo Sangho ékeskedik rajta... miközben épp egy telefonfülkében kamutelefonál. Az It's Raining klipjéből van kivágva a pikcsör, ami gondolom nem szolgál túl nagy meglepetéssel az esőcseppes üveg láttán. Még egy ingyen reklám: annnnyira jó az a klip és dal! Ha még valaki nem hallotta, akkor muszáj sort kerítenie rá! Nagyon ajánlom mindenkinek, bár én egyébként is imádom a csapatot. A Snuper a kedvenc csapatom - ha még nem mondtam volna kismilliószor - és az egyik tagja, névszerint Choi Hyunggeun, azaz Suhyun az én "ultimate biasom". Iiiiiimádom! Bár erről az előző bejegyzésemben is írtam, mert - úristen, mikor volt az... - a születésnapján felköszöntöttem, október elsején. Sangho, aki a dizin van, pedig a második kedvencem, a harmadik pedig Woosung, akivel egyébként imádom együtt Suhyunt. Ők hárman vannak az baloldalt látható gifen. Ők egyébként sokat is hülyéskednek együtt. / Ma fave trio / Bár ez most olyan hülyén jött ki, mert nincs olyan tagja a Snupernek, akit ne szeretnék. Utolsót még választani se tudok. Annyira fantasztikus az egész csapatban, hogy mind a hatan olyan összetartóak, hogy mindenki mindenkivel tökéletesen kijön. Nem tudnék olyan párost mondani, akik ne lennének jóban. Például amikor a csapat nem annyira rég Japánban promotálta magát, Sangho nem tudott menni. Elvileg a vízumával volt gond. De a srácok közben annyira édesek voltak, hogy az hihetetlen! Egy pillanat nem telt el anélkül, hogy ne lett volna valamelyiküknél egy kis tábla "Sangho" felirattal, vagy a képével. Ilyen számomra egy igazi csapat. Sosem feledkeznek meg egymásról és mindig kiállnak a másik mellett. Jó érzés látnom, hogy ennyire közel állnak egymáshoz és szeretik egymást!

Őőő, blablabla, izé, aaaaahhhh... most szedjem össze mi történt velem október óta? Úristen, már más évet is írunk. Durva. Ne haragudjatok fogalmam sincs, hogy sorrendben mik történtek, de minden fontosra megpróbálok kitérni a mese közben. Valamint... egy kis tesztet is kitöltök a bejegyzés végén, mert az a minimum. Szerintem talán a munkával kéne kezdenem. Hol is fejeztem be? Ott, amikor még csak a meló elején voltam, igaz? Húú... azóta már nyakig vagyok benne. Nyakig vagyok mindenben. A lósz*rban is. Na jó, abban még csak derékig, de ha így folytatom, lassan még jobban elmerülök benne. Hogy minek a metaforája a lókaksi? Gondolkozzatok kicsit. Bárminek lehet, ha jobban belegondolunk. Számomra annyit tesz, hogy egyre zűrösebbé válik az életem. Sokkal több minden történik velem, mint azt eddig sejteni mertem volna... így 21 évesen "végre". Nem mondom, hogy egy koreai srác lett az egyik legjobb barátom, akit már semmilyen körülmények között nem szeretnék elengedni... ja, de, ez tényleg így van. Akkor... lássuk, mi nem történt meg. Nem húztam még be senkinek, pedig voltam már a határán annak is. Ja igen, Jiyongot még mindig szeretem, még akkor is ha keresek magamnak valakit, aki segít őt elfelejteni. Eddig nem jártam valami nagy sikerrel. Találni találtam srácokat, akikkel összehaverkodtam, de nem érzek egyik iránt se semmit. Annyira béna vagyok a "kiheverésében", hogy már a közös életünk miatt dolgozom. LOL, ezt inkább felejtsétek el. Mániákusabbnak hangzik, mint ahogy a fejemben elhangzott (és nem is igaz). Jelenleg arra gyűjtök pénzt, azért dolgozok, hogy legyen pénzem találkozni vele. Az azutánin már nem kell törnöm a fejem, majd úgyis összejövünk és eltart életem végéig. (Hogy én mennyire imádom a megbotránkoztatni az embereket. xD) Már olyan régen kaptam utálkozó üzetetet egyébként is. Épp itt az ideje. x3 Jelenleg nem olyan nagy ügy, de ha történne valami és tegyük fel összeismerkednék Jiyonggal, ez lenne az első amit kiragadnának a mondandómból, amit az előbb mondtam arról, hogy mi lesz ha összejövünk. Mindig a negatív dolgokat fogják észrevenni az emberek, még ha nem is igaz. Éppen ezért mondom az olvasóimnak, hogy ne törődjenek azokkal, akik nem ismerik őket, mert úgyis mindenki csak a rosszat veszi észre abban, akivel nem szimpatizál. Van egy fantasztikus mondás: if they don't know you personally, don't take it personally. Jegyezzétek meg és csak azokra a személyekre fókuszáljatok, akik szeretnek titeket. Ha ők mondanak valami negatívat rólatok, azt se vegyétek a szívetekre. Beszéljétek meg és próbáljátok megérteni a másik nézőpontját. A vitáknak ez a megoldása. Megéri az egód miatt elveszíteni egy számodra fontos embert? Na ugye, hogy nem. (Mondom ezt én... hahaha... Mindenesetre, ti ne essetek bele azokba a hibákba, mint én.)

ᴍuɴκᴀ. }} Let's start. Még mindig a reptéren dolgozom, ugyanúgy, ahogy eddig. Szeptember elején kezdtem ott dolgozni, szóval most vagyok 7 hónapos. Milyen gyorsan eltelt, hiheteten. El sem hiszem mennyire száguldanak az évek 20 felett, majd ti is megtapasztaljátok egyszer - vagy már tapasztaljátok is, I don't know. Annyira furcsa volt, amikor először mondták nekem, hogy segítsek egy új munkatársnak. Én? Én, aki még mindig újnak érzi magát. Valamiért még mindig nem vagyok magabiztos... de ahogy ismerem magam, soha nem is leszek. Ez nem feltétlenül baj, hiszen amíg él az ember, addig tanul, fejlődik. Nem szabad szégyenkezni, ha nem tudunk valamit. Senki nem úgy születik, hogy mindent tud. Van a munkahelyen pár ember, akikkel jól összeismerkedtünk és vannak olyanok, akikkel jól el tudok beszélgetni, valamint akikkel nem nagyon kommunikálok, bajom viszont nincs senkivel. Őszinte leszek: különösebben nem foglalkozom velük, mindenkivel rendes vagyok. Jaj... viszont van egy srác... ah istenem. Tényleg nem utálom, meg semmi, el tudunk beszélgetni, de azt hiszi, hogy mindent jobban tud és mindenről kioktat mindenkit és beleszól a dolgokba. Kezdjük ott, hogy beszéltünk Janenel a K-popról. Janeről nem tudom beszéltem-e már. A munkatársam, aki szintén szereti a K-popot és tök jól összebarátkoztunk. Jelenleg szabin van, kapja be. Szóval társalogtunk, aztán beleszól a csávó, hogy voltam-e már Koreában. Mondom nem. Erre elkezdi, hogy ha elmegyek majd, akkor úgyis megutálom a K-popot, mert mindenhonnan az szól. Oké, most is mindenhonnan az szól nekem. És nem lehet neki azt mondani, hogy az nem úgy van. Egyszer együtt zártuk az egyik British Airways járatot, ami annyit tesz, hogy megvárjuk az indulás előtti 30 percet és akkor lehet elhagyni a pultot. Na és akkor megtudtam, hogy egy koreai csaj iránt érez valamit. Elvileg - mert még ő sem tudja pontosan. De nem ez a lényeg, hanem hogy szóba jött, hogy a koreaiak márhogy számolják, hogy hány évesek. Mondtam neki, hogy egyet már pluszban hozzáadnak az európaihoz, valamint január elsején is mindenki egy évvel idősebb lesz. Erre ő: nem, az nem úgy, van, ez a lány akkor is csak egy évvel idősebb, meg hogy csak egyet adnak hozzá. I was like O.K, én nem állok le ezen vitatkozni, okos enged, szamár szenved alapon, elengedtem a dolgot. Úgyse fogja elhinni, mert ő "mindent jobban tud". Néha tud idegesíteni, de mindegy is, ennyi bőven elég volt róla. Egy új sráccal is elég jól összehaverkodtunk, plusz egy másik nekem adta a túrórudiját az egyik nap. Többnyire jófejek... bár nem találkoztam még olyannal, aki kifejezetten ne lett volna szimpatikus. Pl ez a srác, aki múltkor megajándékozott a túrórudijával, eleinte kissé nárcisztikusnak tűnt nekem. Oké, még mindig nem zártam ki ezt az opciót, de attól függetlenül rendes volt tőle. Azt is felajánlotta, hogy elvisz egy darabig hazafelé, mert már későn végeztünk egy járat késése miatt. Rendes volt tőle, de a taxit választottam, az ugyanis egyenesen hazavisz és ingyen van este 11 után - a cég fizeti.

κoʀᴇᴀɴ. }} Aztán... meséltem azt is még, hogy elkezdtem tanulni koreaiul. Nos, még összebarátkoztam a koreai tanárommal, aztán lehet nem kellett volna, mert ő is csatlakozott azokhoz a személyekhez, akik kisétáltak az életemből. Nagyon könnyű engem elhagyni egyébként. Szerintem lehetne ebből szervezni egy olimpiai sportágat, mert sok a versenyző és erős a mezőny. Na és emiatt, meg azért mert amúgy is elfoglalt lett a munkája miatt - a tanulmányom megszakadt. Most magamtól próbálok ráállni, csak azért kell nekem tanár a magyarázás mellett, mert az ad egyfajta motivációt is. Volt még egy másik tanár is, akit találtam a neten, szóval lehet felveszem vele a kapcsolatot. Nem tudok mást tenni. Ha már Tamsin nem ír vissza, akkor tényleg kénytelen vagyok.

ᴍʏ κ-ᴅʀᴀᴍᴀ. }} A koreai nyelv gyakorlása miatt letöltöttem egy alkalmazást a telefonomra. Mármint egy ismerkedős alkalmazást. Regisztráltam is rá. Az volt a célom vele, hogy koreai chatpartnereket szerezzek és így is használjam a nyelvet, valamint ők is segítsenek egy bizonyos értelemben. Jó sok hülye van ott is, bár ezt szerintem mondanom sem kell. Viszont alig látom őket, szerencsére. Ez abból adódik, hogy nagyon sokan írnak és nagyképűen hangzik, de kb 5 másodpercenként egy ember és nem tudok mindenkinek visszaírni. Kissé zavar, mert így azt a lehetőséget is elhalaszthatom, hogy a normális emberekkel társalogjak. Mindenesetre megismertem jó pár koreai emberkét. Innen kezdődtek a bonyodalmak. Pontosabban onnan, hogy megismertem Woohant. Oh maaan, azt sem tudom hol kezdjem. Még január végefelé kezdtem el beszélgetni vele. Wow... mennyi idő telt el azóta... és mennyi minden történt. Btw, a Woohan is olyan álnév, mint mindegyik ismerősömnél. Twitteren egyébként csak "WH"-ként szoktam emlegetni. Aki követ ott és látta már pár tweetemet, az biztos tájékozott már pár ügyben vele kapcsolatosan. Well... rögtön tök jól el tudtunk beszélgetni, az első perctől kezdve. Felvettük egymást kakaotalkon. Azóta nem telik el egy olyan nap se, hogy ne beszéljünk. Ez eddig a kellemes, cuki része a dolognak. Olyan hirtelen megismertük egymást. Már egy hónap után jó barátok lettünk. Már akkor majdnem annyit tudott rólam, mint a többi barátom, ugyanis állandóan tartalmas témákról esett szó, valamint regényeket írogattunk egymásnak. Nem is húzom az időt. I feel like I'm in a k-drama. Szerelmes belém és tudja, hogy én mást szeretek. A horoszkópja Kos, tudjátok, nekem ez fontos. Mind a ketten makacs személyiségek vagyunk. Antiszociális típus - akárcsak én. Nagyon fontos személlyé vált ő az életemben. Először nagyon jó barátomnak tartottam, de mára már a legjobbnak. Hiába van messze tőlem, sokat jelent nekem... viszont sokszor megharagszom rá, vagy ő rám, vannak nézeteltéréseink. Szoktunk vitatkozni, de ez normális ha valakivel sokat kommunikálsz. Elvileg azzal veszekszel a legtöbbet, akit a legjobban kedvelsz. Ez logikus, hiszen azzal beszélsz sokat, akit kedvelsz, így több esély van vitázni is. Vannak olyan dolgai, amiket kicsit nehéz megértenem, de elfogadom. Magyarország eddig nem vonzotta különösképpen, viszont amikor elkezdtünk beszélgetni, épp szünete volt a suliban, de elkezdett dolgozni egy könyvtárban. Azért kezdett dolgozni, hogy pénzt gyűjtsön egy utazásra ide... miattam. Jelenleg sulizik, edzeni jár és egészen éjfélig dolgozik is egy edzőteremben. Még mindig azért dolgozik, hogy ide tudjon jönni. Vett egy magyar tankönyvet is, amire mondtam is, hogy rossz döntésnek tartom. Egy angollal sokkal többre ment volna. A magyar az egyik legnehezebb nyelv, valamint elkezdeni tanulni egy nyelvet... miattam? Meg fogja bánni - ezt vele is közöltem. Amikor meséltem neki, hogy szerelmes vagyok egy koreai srácba, még mondta is, hogy segít majd vele találkozni, ha egyszer ellátogatok Koreába. Háááát mondom, inkább hagyjuk, nem lesz az olyan könnyű dolog. Nehéz erről beszélnem vele, mert nem tudom hogyan kezelné, hogy jaj hát amúgy Kwon Jiyong, G-Dragon az a személy. Nem hiszem, hogy megértené, de majd eldől augusztusban. Akkor ugyanis ideutazik. Megígérte, hogy ez év augusztusában jön és itt tölt pár napot. Megmutatom neki majd Budapestet, valamint mivel szeretné látni a Balatont, egyik nap Tihanyba elvonatozunk. Meséltem neki, hogy Magyarország egy viszonylag - Koreához képest legalábbis mindenképpen - szegény ország és, hogy itt nem lehet túl sokat keresni. Erre azonnal képes lett volna pénzt küldeni. HÜLYE VAGY? - ez volt a reakcióm azonnal. Koreai nasit viszont küldött - ami el is fogyott azóta. Csoda, hogy elfogyott... nem is egyedül pusztítottam el... nagyon sokat küldött. Akkora doboz volt teletömve nasival, hogy alig bírtam el, megfogni is alig lehetett. Hihetetlen ez a gyerek, mert miután mondtam, hogy ne küldjön több kaját, az volt a kérdése, hogy akkor mi mást akarok, "esetleg cipőt?"... I was like~ I. WANT. NOTHING. A születésnapja egyébként a napokban volt, március 28-án (3 évvel idősebb nálam) és én is küldtem neki egy csomagot magyar nasikkal, valamint egy szép díszes tollal, sőt még egy 10, 20 és 50 forintost is küldtem neki, hogy lássa milyen, továbbá egy kis cuki levelet írtam. Jaj... a postán az a nő, akinek átadtam a csomagot. Kissé felcseszett. Nem csak a hülyesége miatt, de az is vót neki~ megkérdezte, hogy Észak-, vagy Dél-Koreába szeretném-e küldeni, valamint miután mondtam, hogy "délre, légyszike. nem igazán szeretném hogy északon megtudják a címem és levadásszanak, köszcsi"~ lol... A további kérdései pl: "a koreai demokratikus köztársaság?" Őőőőőő~ nem. Viszont még a hülyeségét is elnéztem volna, ha a hülye nyanya nem teszi hozzá nagyon poénosnak gondolva magát, hogy hehe, igen, két Korea van, nem is érti miért nem válnak eggyé, pedig egy is elég lenne, sőt sok is. He-He-He-He.. én így magamban: *ne mondj rá semmit, nála van a csomag, az ő kezében van, tőle függ a sorsa, csak mosolyogj, a ku-, CASSIE, csak mosolyogj* Anyámmal néztünk is és megbeszéltük, hogy ez nem normális. Mármint oké, egy tirpák, ez le van tudva, de hogy annyira agyhalott is legyen, hogy ezt egy olyan előtt mondja, aki NYILVÁNVALÓAN egy koreai embernek küld egy csomagot, akit kedvel. Ez volt 21-én és Woohan még mindig nem kapta meg a csomagot. Még mindig Magyarországon rohad - ami annyira rohadtul idegessé tesz. Magyar ügyintézés, gratulálok. Illetve "remélem" mégis északra küldte a gyökér.

Woohanra visszatérve... múltkor volt egy nagyobb veszekedésünk, amikor majdnem befejeztük a beszélgetést. Úgy éreztem, majd' megszakad a szívem. Bőgtem is rendesen. Ez mind pedig nagyon zavar, mert csak azok tudnak bántani, akik fontosak számomra és pont ezért félek megkedvelni bárkit. Nem élném túl ha megint elhagyna valaki. Már nem. Már túl sokszor történt meg. Woohan pedig a legjobb barátommá vált, bár már nem tudom ő mit érez pontosan, annyi dolgot mondott a veszekedés alatt. Azt, hogy nem tud szeretni egy olyan embert, aki mindig megkérdőjelezi. Mondtam is neki ezerszer, hogy ne szeressen. Végül addig fajúlt a vita, hogy azt mondta "időt akar, hogy átgondolja a dolgokat és ne beszéljünk". Eskü úgy nézett ki az egész, mint egy szakítás. Emiatt kissé furán is éreztem magam, de közben bőgtem. Végül mondtam neki, hogy velem így ne játsszon, engem el fog veszíteni, ha ezt csinálja. Nem megyek bele abba, hogy összetör lelkileg, majd megint elkezdünk beszélgetni és újra eljátssza ezt és újra összetör. Nem. Akkor legyen vége egyszer s mindenkorra, így legalább csak egyszer kell átélnem. El is köszöntem tőle végleg, majd pár órával később felhívott. Ott már nagyon késő volt, így ment is aludni, de kérdezte, hogy másnap délben tudunk-e beszélni, meg tudjuk-e beszélni. Persze a telefonálás közben is sírásban törtem ki. Közölte velem, hogy nem akar elveszíteni és hogy meló közben kiment a mosdóba és ő is sírt. Ah, de megoldódott utána a dolog, csak most sokkal tartózkodóbbnak tűnik, szóval fogalmam sincs mit érez. Kicsit azért még mindig kellemetlenül érint az egész dolog, mert egy olyan dolgot tett, amit emésztenem kell. Olyan ember vagyok, aki mindig megbocsát, de... nem tudom elfelejteni, amit tett és a tüske attól még szúrja a szívem. Túl sok tüske szúrja már így is.

Ezen az alkalmazáson egyébként több emberrel megismerkedtem. Például Jinhyunnal. Ő fiatalabb nálam 4 évvel, de mégis érettebb a koránál. Mesélte, hogy szeretett volna egy éttermet nyitni Magyarországon. Mondtam neki, hogy nem éri meg, de persze azt csinál amit szeretne. Én mindenképpen örülnék neki, ha idejönne és itt dolgozna, vagy épp tanulna. Tervezi, hogy Dániába megy tanulni és azzal is közelebb lesz. Akárcsak én, ő is szeretne utazgatni és bizonytalan a jövőjével kapcsolatosan, szóval megértjük egymást. Továbbá Jaeho és Changho is nagyon jó haverjaim lettek. Mindegyikükkel értelmes beszélgetéseket tudok folytatni, amellett nagyon jófejek. Félreértés ne essék, koreai lánnyal is beszélgettem, de valamiért nem jöttem ki velük túlságosan. Számomra egyébként is - általánosságban - túl felületesek a koreai lányok. Jajjj, a reptéren még össze is vesztem egy nővel valamelyik nap.

ᴛwɪᴛᴛᴇʀ. }} Mivel nem nagyon volt időm eddig bejegyzést írni, twitteren veséztem ki egy-egy eseményt. Azt azonban nem biztos, hogy mindenki látta - bár, tessék bekövetni twitteren, ha érdekelnek a hülye dolgaim. Ott ugyanis egyszerűbben tudok nektek mesélni. Emellett ott bármikor el tudtok érni. Naaa tehát~ vegyünk sorra pár tweetet. és elemezzük ki. Valószínűleg visszafelé fogok haladni időrendben. [ no.1 ] Nem nagy cucc, de a napokban motorversenyt néztem vééégre. Annyira régen láttam már, pedig nagyon szeretem és egy nap én is motorozni fogok. Rajta van a bakancslistámon. [ no.2 | no.3 | no.4 | no.5 | no.6 | no.7 | no.8 | no.9 | no.10 | no.11 | no.12 | no.13 | no.14 ]

1. Mi szerettél volna lenni gyermekként? Fúú~ mi nem? Nagyon sok minden értekelt gyerekként és még mindig sok dolog érdekel, csak sajnos már kiveszett belőlem minden lelkesedés. Kutya szerettem volna lenni egyszer. LOL. Karrierek közül pedig ügyvéd, csillagász, színésznő, énekesnő, állatorvos, régész.
2. Melyik Jóbarátok karakterrel tudsz a legjobban azonosulni? Phoebe. Hehe~ komolyabb szemmel vizsgálva a dolgot, viszont inkább Rachellel.
3. Szereted a neved? Miért? Szeretem, csak a becenevét utálom, mert ugyanaz, mint a Gábornak.
4. Rendetlen, vagy rendmániás ember vagy? Mindkettő és egyik sem. A kettő közé sorolnám magam. Néha rámjön, hogy rendet tegyek és olyankor tök jó "új" dolgokat találni, amikről már el is feledkezdtem. Viszont kicsit kellemetlen nekem, mert allergiás vagyok a porra és hasonló dolgokra, szóval csak valamilyen maszkban megy. Az íróasztalom viszont 99%-ban kupis.
5. Milyen magas vagy? 163 cm, ami számomra tökéletes.
6. Milyen magas voltál 10 évesen? Honnan a jó fran- na várj... szerintem 140 cm körül lehettem~ inkább alatta, mert mindig nagyon alacsonynak számítottam. 11 évesen mentem Disneylandbe, ahol nem engedtek fel egy hullámvasútra, mert nem voltam meg 140 cm.
7. Mi számodra a bűnös élvezet? Leginkább semmi. Se bűn, se élvezet nincs az életemben. x'3
8. Jelenleg mire gyűjtesz? Dél-Koreára... és nagyon jól megy, mert szinte egyáltalán nem költök semennyit. Már jó sok pénz összegyűlt.
9. Mennyi Pringles-t tudsz egyszerre megenni? Nem szoktam Pringles-t enni.
10. Tea vagy kávé? Both, de mostanában inkább kávé.
11. Extrovertált vagy introvertált vagy? Abszolút introvertált. Nem is szeretem az embereket.
12. Minek öltözöl idén Halloweenkor? Cassienek. Hatásos lesz a jelmezem.
13. Édes vagy sós? Sós! Nem rajongom az édes dolgokért.
14. Kedvenc közösségi oldalad? Twitter és Weheartit.
15. Ki az utolsó ember, akit megcsókoltál? Jaj, fogalmam sincs. Szerintem még az a helyes csávó Görögországban.
16. Mi a kedvenc reggelid? Talán a cereal~ de amúgy mikor mi...
17. Mikor van a születésnapod? 6 hónap és 14 nap múlva. Juj de rosszul esett leírni.
18. Mikor kezdted a blogolást? 2009-ben.
19. Mi a véleményed a Kardashian családról? Sz*rok én rájuk.
20. Hogyan írnád le a stílusod? Deponmafkinmood "DOMFM" - saját márka, levédetve.
21. Milyen színű a hajad? Maciként~ milyen színű lenne? És nem panda, nem jeges.
22. Milyen színű zoknit viselsz? Olyan~ nincsrajtamzokni árnyalatút.
23. Mi az álomkarriered? Nincsen má' sajnos. Annyira céltalan az életem. Tiszta szánalmas. Egyébként csillagász lennék naaagyon szívesen, csak a matektudásom jóindulattal 0,00001%-os. Viszont még ügyész szívesen lennék, de a jogszabályok magolása nem az én műfajom. Rapper lennék a legszívesebben.
24. Kutya vagy macska? A macska a kedvenc állatom.
25. Mi tesz furcsává? Minden. Nagyon cringy vagyok.
26. Híres álompasi? Hehehehehehehehehehehehe. Ezt ki nem tudja, most seriously...?
27. Véleményed a cigiről? Fúj, le kéne szoknom 100%-ig. De azé' néha jó.
28. Szeretnél gyereket? Mennyit? Hááááát ez még mindig nem tisztázódott le a fejemben teljesen, de én egyet szeretnék CSAK tőle, mástól nem. Emellett egyet örökbe szeretnék fogadni.
29. 3 kedvenc férfi név? Milyen nyelven? Jiyong, Ádám, Attila.
30. 3 kedvenc női név? Gaeul, Hannah. Harmadik most nem jut eszembe.
31. Kedvenc növény? Rózsa.
32. Kedvenc művészeti ág? Előadóművészet, zene.
33. Mekkora a cipőméreted? Elég bizonytalan, mert mindig más méretű cipő kell, de átlagosan 36, 37, esetleg 38.
34. Pénz vagy ész? Nekem pénzem legyen, a pasinak esze.
35. Melyik szín áll neked a legjobban? Kék? I have no idea.
36. Melyik furcsa fázison estél át fiatalabb korodban? Emo. Jó, hagyjatok. Ha '90-es gyermekek vagytok, valszeg ti is átestetek rajta.
37. Kedvenc sampon és kondicionáló márka? Legyen alkalmas a hajtisztításra. Édesmindegy milyen feliratot nyomnak rá.
38. Kedvenc pizza feltétek? Szalámi, SOK kukorica, sajt, sonka.
39. Vélemény a veganizmusról? NEM VAGYOK VEGÁN. Gondoltam közlöm. Lol. A természet rendje, hogy a gyengébb marad alul. Amíg egészséges, jó, természetes körülmények között élnek az állatok, addig nincs ellenemre, hogy megesszük öket. Akár tetszik, akár nem, az ember is a természethez tartozik, ugyanúgy kifejlődtünk mi, csak több dologra vagyunk képesek használni az agyunkat. Ha egy medve megeszi az embert, ez van, a medve erősebb és a természet rendje, hogy mi maradtunk alul. Nem kéne ezért egy állatot se bántani. Pár állat sajnos gyengébb nálunk. Ha "boldogan él", akkor TÖBBNYIRE rendben van a dolog részemről. Ezt úgy mondom, hogy a malac az egyik kedvenc állatom. Én az állatkínzást ítélem el, de hihetetlen módon. Nagyon hivatalos voltam most. Ha kicsit szubjektívebb akarok lenni, azt mondom, hogy nyugodtan haljanak ki az emberek és az állatok éljenek tovább boldogan. A hülye vegánoknak üzenném: a növény is élőlény. Ők meghalhatnak azért, hogy te megzabáld? Jájj micsoda egyenjogúság van itten.~ Én sem szeretem túlságosan amúgy a húst és nem érzem jó magam az állatok miatt. Nem eszek sokat és válogatós vagyok, de nem fogok leszólni senkit, aki sok húst eszik.
40. Örök-kedvenc könyved? Confessions, A lány hét névvel.
41. Kedvenc színész? Hyun Bin, Tobin Bell, Jared Padalecki, Jensen Ackles.
42. Kedvenc színésznő? Sigourney Weaver, Ha Jiwon, Milla Jovovich.
43. Kedvenc desszert? Nem igazán van. Nem vagyok édesség-fan.
44. Kedvenc étel? Krumpli, bárhogy. Zöldségek.
45. Utolsó üzenet, amit küldtél? Woohannak írtam, hogy maradjon otthon és pihenjen végre.
46. Utolsó ember, akit hívtál? Woohan.
47. Melyik a kedvenc üzleted? Nincs.
48. Kedvenc modell? Oh, hát kettő van. Kiko és Nana. Hogyan is tudnék választani közülük? XDDDD
49. Melyik nyelvet szeretnéd megtanulni? Koreai, olasz, svéd, orosz, cseh. Egyelőre ezek vannak tervbe véve.
50. Melyik a kedvenc sminkmárkád? Húúúú nem is tudok választani, olyan sok sminkmárkát használok. *sarcasm vót* De legyen a Catrice, mert van egy nagyon jó vízálló szemhéjtusuk.

Saját fordítás! | Forrás: Tumblr

Most gondolkozom hogyan zárjam le a mondandómat. Valószínűleg maradok a szokásos jókívánságaimnál és bölcsebbnél bölcsebb tanácsaimnál. Be happy, don't give up, stay strong, stb. Lol. Naaa, jóóó~ most őszintén... naaagyon remélem, hogy hamarosan tudok írni még bejegyzést, mert higgyétek el, borzasztóan hiányzik a blogom és az összes olvasóm. Fogalmam sincs a látogatottságomról, nem néztem már mióta megírtam a legutóbbi bejegyzésemet 2016. októberében. Nem is érdekel. Én azt remélem, hogy akik őszintén, tényleg az én cassieteddyjeim, azok kitartanak mellettem. Nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy én mindig itt leszek, amíg van egyetlen ember is, akinek megéri írni és akinek segíthetek. Talán nem tudok gyakran írni, de itt vagyok. A legjobbakat kívánom minden hű olvasómnak! Remélem hosszú kihagyás után legalább élvezetes volt olvasni az én drámázásomat, meg baromságaimat. Amint tudok, írok nektek! Addig is elértek twitteren, illetve egyéb elérhetőségeimen. Bai bai! *sends lots of kisses*

Sziasztok! Egy olyan jó kis fontos, jelentős bejegyzést terveztem, aminek tényleg van értelme is, de annyira nem tudok haladni most olyan dolgokkal, amikkel kapcsolatban gondolkozni kell. Teljesen le vagyok terhelve lelkileg. Nem vagyok a legjobb passzban mostanában sem lelkileg, sem testileg. Nem tudom mi van velem. Biztos csak a szokásos mélypont. Bár, ami azt illeti ez most kicsit többnek tűnik. Egy jó ideig sikerült kizárni a negatív gondolatokat, de megint utat törtek maguknak. Megint megtudtam pár új infót és a régiek is újra a fejembe égették magukat. Nem vagyok a toppon, na, de amíg öngyilkos nem leszek, senki nem veszi majd komolyan úgy sem, tehát nincs értelme a számat tépni. Sebaj, mosolygok amíg tehetem. Eddig is a mosoly mögé rejtettem mindent, ezután sem lesz másképp. Most elmesélem az oktatásokat és anyum névnapját nagy vonalakban... valamint a bejegyzés végén egy jól megszokott kis teszt is vár rátok. Mindenki kész? [...] Hangosabban! [...] Hoooooooooo~

Oktatások. Felvettek a reptéri check-in-es melóra... ám az élet nem olyan egyszerű, hogy rögtön kezdhessek is. Végig kellett csinálnom 3 oktatást, ezekből vizsgát kellett tennem... valamint az orvosi papírok elintézése még mindig várat magára. Az első oktatásom július 22-én, pénteken volt. 7 órát vett igénybe az egész, 2 féle oktatással és pár szünettel együtt. Amikor megláttam a hét órát, azt hittem dobok egy hátast, pedig a suliban sokkal többet is kibírtam már... például 11-et. Gondolom ennyire elszoktam tőle, hogy ilyen sok órán üljek. 10-re kellett menni, de persze sikerült elkésnem. Olyan durva, mert mindig amikor késésben vagyok, az ájulás határán vagyok állandóan, hogy mennyit fogok késni, de végül mivel gyorsan sétálok, általában maximum 10 percet szoktam. A Google térkép szerint nagyjából fél óra az út oda, ezért én elindultam 9:20 körül, de mégis késtem 10 percet. Annyira nem akart jönni egyik busz sem. Mondjuk amikor leszáll az ember a 200E-ről, utána elég sokat kell befelé sétálnia, plusz a portán is várni kell rá, hogy kapjunk a belépéshez szükséges kártyát. 10 perc késéssel végül megérkeztem. Szerencsém volt abból a szempontból, hogy az oktató pont nem volt benn a teremben, amikor megérkeztem, így megkérdeztem a már bent ülő emberektől, hogy jó helyen járok-e, majd a pozitív megerősítést követően lecsüccsentem a második sor legkülső székére. Ezután megérkezett a férfi is, aki az oktatást vezette le. Szimpatikus volt. A veszélyforrásokról szólt az egész előadás, hogy mire kell odafigyelni, mik történhetnek. Voltak képek, hogy miket szedtek már el a reptéren emberektől és volt köztük bizony bomba is. Nagyon kis bíztató a dolog. Én azonban nem félek. Minden munka veszélyes bizonyos értelemben és az ember nem élheti le rettegve az életét. Az első nagyjából 3 órás volt összesen, aztán az utolsó 15 percben közli a tanár, hogy megírjuk most a vizsgát belőle. Egyáltalán nem voltam felkészülve rá. Meg is lepődtem. Abból az anyagból, amit órán vettünk, írtunk is azonnal. Oké, voltak ott olyanok, akik már rég ott dolgoztak, mert ugye ilyen oktatáson majd újra és újra részt kell vennem nekem is, ha ott dolgozok majd. Ezeket a szabályokat változtatják is, meg egyébként sem árt soha újravenni őket. Kíváncsi leszek milyen lesz maga a munka és sikerül-e majd levetkőzni magamról a megfelelési kényszert, ami egy bizonyos szinten még mindig megvan, sajnos. Emellett sikerül-e valamennyire megnyílnom, ugyanis azt vettem észre, hogy az emberek rögtön bunkónak és beképzeltnek hisznek, valamit azt gondolják, hogy lenézem őket, csak mert nem beszélek sokat, valamint nem nyílok meg nekik. Nem tudom milyen hülye felfogás ez, de sajnos így gondolják az emberek, aztán utána már adok is rá okot. Így megy ez. Ez viszont már nem az iskola, itt komolyabb lesz minden. Már csak olyan szempontból is, amiket elmondtak, hogy mennyi mindenért felelünk ott és milyen következményei lehetnek egy kisebb hibának is. Bevallom, megijesztett, de mindent el fogok követni azért, hogy minél jobban végezzem a munkámat! A teszt, amit akkor írtunk azonban egyáltalán nem volt komoly. A jegyzetet lehetett használni, a telefont is, valamint a férfi elmondta a válaszokat is dióhéjban. Rendes volt nagyon. Ő is tudta, hogy nem ezen kéne, hogy múljanak a dolgok. Akik már ott dolgoztak, nyilván sokszor hallották, de az újak még nem. Ezért is segített. Az óra elejefelé egyébként ki is szúrt magnak, mert én annyira bátran tartottam vele a szemkontaktust, míg ő beszélt. Meg is lepődtem egyrészt magamon, hogy képes voltam szemkontaktust tartani, másrészt a kérdésén. Nem volt egy nehéz kérdés, csak olyan hirtelen és vártatlanul jött, hogy 1-2 másodpercig szótlanul ültem, majd válaszoltam a kérdésére, hogy milyen munkakörben fogok dolgozni. Mondtam is neki, hogy hirtelen jött a kérdése, aztán mosolyogtunk rajta egyet. Azután egy kisebb szünet következett, végül egy új oktató sétált be. A második részén az oktatásnak a tűzvédelmi, balesetvédelmi dolgokat vettük át. Őszintén szólva, a második rész sokkal gyorsabban telt el és érdekesebb volt egy fokkal. A második oktató is szimpatikus volt és jófej. Nem értek ezekhez annyira, de valamiféle arab neve volt és a beszédén, meg az akcentusán is hallatszódott, hogy nem teljesen magyar, de kinézetre nem volt sötétebb bőrű. Talán az arcán látszódott kicsit. Kedves volt és mindig mondta, hogy mit kell írni, mi lesz benne az óra végén lévő dolgozatban / vizsgában, mert abból is írtunk. Fotózni is lehetett telefonnal a diákat. Én is fotóztam kétszer a táblákat, például a veszélyeket jelző táblákat, az utasítást adókat, stb. Nem hiszem, hogy nem tudtam volna fejből, de ha már lehetett használni a telefont is, akkor miért ne egyszerűsítsem meg a saját helyzetemet? Az egyik szünetben pont a veszélyt jelzőtáblákon hagyta a vetítőt. Mondtam, hogy sokáig néztem én ezeket még a környezetvédelmis szakon. Beszéltünk róla pár szót. Megkérdezte, hogy mit végeztem utána, valamint még beszéltünk egy-két dologról. Nagyon szimpatikus lett és örülnék neki, hogy ha ő lenne a felügyelő mellettem a próbaidőszakom alatt... bár nem hiszem, hogy az ő feladatai közé tartozna az ilyen. Mikor megírtam a vizsgalapot, odaadtam az oktatónak és mondtam, hogy hááát nem tudom milyen lett. Átlapozta, aztán bátorítóan és kedvesen, mosolyogva bólintott egyet, miszerint sikerült és ügyes...en "puskáztam". Egyébként én azt sem mondanám, mert néhány tábla pontos meghatározását néztem a telefonomból, azon kívül mindent a fejemből írtam. Aznap még el kellett volna mennem orvosi beutalóért, de a cipőm megint kitörte a lábamat és csak arra koncentráltam, hogy érjek haza, teljesen kiment a fejemből.

A második oktatás elméletileg 5 és fél órás volt, de hamarabb végeztünk, mégis hosszabbnak tűnt, mint az előző 7 óra egyben. Július 27-én, szerdán is 10-re kellett menni. Direkt előbb indultam el, szóval nem voltam késésben. Nem is késtem el. Mivel első alkalommal elfelejtettem orvosi beutalót kérni, aznap azt is elintéztem, aztán beültem az egyik hátsósorban lévő székbe. Egy fiatal nő tartotta az oktatást. Biztos vagyok benne, hogy még nem volt 30 éves. Akkor nem volt kivetítő és kevesebben is voltunk jóval. Kaptunk egy kis füzetecskét, amiben minden benne volt. A csomagolásokról volt szó, vagyis hogy a veszélyes anyagokat hogyan csomagoljuk, valamit hogyan szállítjuk, milyen feltételekkel, milyen gépeken. A veszélyes anyagokat milyen jelzésekkel kell ellátni, stb. Szerencsére hamarabb végeztünk, mint ami ki volt írva. Nagyjából 2-kor már haza is indultam a vizsga megírása után. Azt hittem arra is, hogy nagyon rosszul sikerült, de ott ki is javította a nő és csak 5 hibám lett. Ezzel le is tudtam az oktatásokat és a hirtelen jött "vizsgákat" is, melyekhez a jegyzeteket lehetett használni. Miylen jó is lett volna, ha mindenhol így lett volna eddig is. Azt hiszem könnyebb lett volna az élet. :D Most el kell intéznem az orvost, aztán írni egy e-mailt annak a nőnek, aki interjúztatott is, hogy végeztem és mik a további teendőim.

Névnap. Anyumnak a napokban volt a névnapja, ezért aznap összeültünk és beszélgettünk. Mondtam neki, hogy az én ajándékom az, hogy elmegyünk aznap vásárolni és bármit választhat 20ezer forintig... mert nagyjából annyim volt készpénzben. El is mentünk először a Tescoba vásárolni, ugyanis másnap terveztük, hogy grillezünk. Bevásároltunk, ráadásul a könyveket is megnéztük. Ott megláttuk a színezőket és az egyikre az volt írva, hogy stresszoldó színező, rögtön mondta, hogy ilyet vesz nekem. Végül nem olyat vettünk, de választottunk kettőt. Az egyikben szép figurák vannak és állatok, a másik pedig csak cicás, ami egy cicabolondnak, mint én, ideális. Miután bevásároltunk, hazavittük a cuccokat, majd elindultuk Vecsésre a KFC-be, ahol meghívtam egy Mojitora. Ott mindig jókat szoktunk beszélgetni és ez akkor sem volt másképp, de legfőképp mégis csak ültünk szótlanul és bámultunki ki a fejünkből. Egyszer csak elindult Pharrelltől a Happy, én meg ott énekelgettem. Megjegyeztem, hogy "aki ezt énekli, az Jiyong példaképe", mire anyum azt válaszolta, hogy tudja, mert már mondtam és mutattam is. Meglepett vele. Oké, asszem megállapíthattam, hogy többet beszélek Jiyongról, mint amennyire nekem az feltűnik. Ciki. Miután megittuk a Mojitokat, bementünk az ottani Tescoba is. Az előzőben anyum kinézett magának egy medencét, amit egészen kedvező áron meg lehetett venni, de addig húztuk, míg fizettünk, aztán végül ott nem vettük meg. Mondtam, hogy azt kapja névnapjára, ezért ott a vecsési Tescoban meg is vettem neki. Este pedig a legjobb barátnőjével elmentek egy koncertre.

Másnap reggel ugyan dolgoznia kellett menni, de szerencsére csak délig volt bent. Egész délelőtt színeztem és ez egy új hobbimmá vált. Nagyon élvezem és tényleg megnyugtat. Minden a kreativitásomra van bízva és olyan színű lesz, amilyennek elképzelem. Már előre látom, hogy lesz egy rózsaszín macskám. Hehe. Amikor anyum hazaért, megcsinálta a kaját. A készítést én végigaludtam, mert nagyon korán keltem aznap, úgy 5-6 körül. Mostanában nagyon rosszul alszom. Fel-fel kelek éjjelenként és nehezen alszom el, mégis korán ébredek fel. Nem tudom miért van ez, de talán köze lehet hozzá a nem éppen pozitív lelkiállapotom is. Mostanában rendszeresen álmodom Jiyonggal és mindegyik megvisel, még ha nem is történnek benne nagyobb dolgok. Délután azonban legalább tudtam aludni 1 órát, majd amikor felkeltem, ettünk, koccintottunk anyumra, aztán folytattuk a napot, ahogy eddig.

A napokban Black Violin meghívott egy ilyen kisebb tages, kitöltős, izére... hmm... nem is értem hogyan lettem én blogger ilyen "fejlett" kommunikációs- és fogalmazókészséggel. xD Szóval egy ilyen általam csak tesztként emlegetett kitöltősdire. 11... bocsánat, 10+1 kérdés van, amit örömmel választolgatok. Lehetne jóval több is, ugyanis pont ilyeneket terveztem most. Ideálisak az ilyenek ihlethiány közepette. A következő bejegyzésemben egy 100 kérdéses teszt lesz, valószínűleg. Most pedig Black Violinnak szeretném megköszönni a meghívást! Lássunk neki...

01. Van háziállatod? Van hát. Állatok nélkül el sem tudnám képzelni az életemet. Ebben a menüpontban olvashattok a drágáimról.
02. Nevezz meg három dolgot, ami a közeledben van épp! Színes ceruzák, egy üveg soju és egy Mike Wazowski plüss.
03. Milyen most az időjárás? Vihar van. Zuhog az eső, villámlik, dörög az ég.
04. Mikor kelsz fel reggel? Mostanában elég korán. Nem tudok jól aludni.
05. Mi az a film, amit utoljára láttál? Feketék fehéren. Tegnap ment a tévében és anyummal megnéztük.
06. Mi a csengőhangod? Michi Go, de teljesen mindegy, mert 24/7 le vagyok némítva (azt hiszem az a tipikus "minek van telefonja" ember vagyok - nem mintha annyian hívnának)
07. Voltál már külföldön? Igen, szerencsére. Angilában, Skóciában, Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, Görögországban, valamint még pár helyen átutazóként. Az egyik életcélom, hogy minél több helyre eljussak, szóval még megyek is sok-sok helyre majd.
08. Hol szoktál élelmiszert vásárolni? Én egyedül nem nagyon vásárolgatok így, de mivel a Penny van hozzánk közel, oda szoktunk menni anyumékkal, valamint Tesco, néha Auchan. De egyébként ami éppen útba esik, ha épp megkívánok valamit.
09. Hány testvéred van? 5 + 9 - 14 = nincs... csak féltestvéreim vannak, akiket nem ismerek.
10. Asztali géped vagy laptopod van? Egy gyönyörű Asus laptopom. Mondjuk már nem ártana neki egy tisztítás.
+1. Fested a hajad? Nem. Egyszer volt melíros, valamint később egy alkalommal szinezőt használtam, de ennyi. Nem szeretném már fiatalon tönkretenni a hajam. Jó ez így nekem.

I wanna love you ~ That’s it baby, but where are you? ~ Oh I was listening to a song then I cried so hard ~ Cried endlessly ‘cause it sounded like my story ~ I had a drink and then I cried so hard ~ Because I remembered the past, oh baby ~ I was eating then I cried so hard ~ Because I thought of you, I couldn’t swallow ~ Because I thought of you, I couldn’t sleep ~ I’m crying because...

#SAVESTELLAR - Kérek mindenkit, hogy egy pillanatra szakadjatok le az oppáitokról és adjatok egy esélyt a lányoknak. Talán ez az utolsó esélyük, hogy megismerjék őket még többen, különben még az is lehet, hogy feloszlanak. Nem nagy dolog megnézni és megosztani ezt a videót. Hátha megfog majd valakit. Én nem vagyok a rajongójuk (még(?)), de van pár daluk, mint például ez, ami igazán megtetszett. Bevallom, a Vibrato című dalukkal, vagyis inkább a klipjükkel nálam kicsit kiverték a biztosítékot, de az csak egy comeback volt a többi mellett. Tehetségesek és nagyon remélem, hogy nem kell majd feloszlania a bandának és, hogy ezután nem szexualitással akarják majd eladni őket. Jobbat és sok szeretetet érdemelnének!

Heeeyyy everyone! Ki hogy van ilyen sok idő után? Nem fogok mártírkodni, de nem úgy tűnik, mintha annyira megviselt volna bárkit is a hiányom. Ez nem baj, nem nagy dolog és nem is várhatom el az emberektől, hogy foglalkozzanak velem, ha nem akarnak, csak az a gond, hogy így még írni sincs kedvem annyira. Vagyis kedvem az van és igazából elsősorban azért írok mert én szeretek, de nagyon jó érzés tud lenni, ha tudom, hogy meghallgatnak, támogatnak és itt vannak velem. Oké, nem számít, kihisztiztem magam, lépjünk túl... úgyis bele fogok törődni, ahogy eddig is tettem. Mindenesetre tényleg elég rég voltam már itt. Szinte látom, ahogy a blogomon fújja a szél az ördögszekereket és tücsökciripelés hallatszik. Habár annak is meg lenne a hangulata, de mégis jobb, amikor van valami új olvasnivaló, amely egyeseknek segít, támaszt nyújt, egyeseket megmosolyogtat, felvidít, másokat feldühít, vagy felháborodás tárgyává válhat. Nem így van? Ki mit lát a blogomban. Nekem nem számít ki miért van itt. Azt mindenki csak maga tudja, hogy miért jár fel és ha ez megéri neki, akkor már rossz úton biztos nem járok.

First of all, megjelent a SNUPER új dala, klipje, albuma már egy ideje, ami annyira fantasztikus lett, hoooogy nagyon. Hehe. Megnyitott ugyebár a SNUPER fanoldalunk, ahol ezt megosztottuk, de ott nem adhattam ki magamból annyira az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Legalábbis írásban nem (mert reakció videót csináltam róla). Na tehát, imádom! Nem mondom, hogy ez a kedvenc dalom tőlük, de ezúttal sem okoztak csalódást! Ez az oldal az egyik oka annak, hogy ide nem írtam, ám a nem a legfőbb. Most inkább arra koncentráltam, mert még új és nem szeretném, ha már kezdetben alhanyagolnám az oldalt. Imádom a fiúkat és örömmel szerkesztem Hana társaságában. Jó érzés, hogy ezzel is tudjuk támogatni a fiúkat. Az első videón megtekinthetitek az új videoklipet, ha valaki esetleg még nem látta volna. A második videón az egész single album meghallgatható. Valamint ide kattintva megnézhetitek a reakció videómat az MV-ről "angolul".

Két fő oka van annak, hogy nem voltam... már az ihlethiányon, lustaságon, meg egyebeken kívül. Az egyik ok, hogy a Twitteren lógok már egy jó ideje. (Hol is kezdjem?) Nos... a Twitteremen is már leginkább a SNUPER a téma. Nagyon szeretem őket és elmondhatatlanul hálás vagyok nekik. Ezelőtt úgy igazán sosem éreztem, hogy milyen is rajongani egy K-pop csapatért. A BIGBANG-ért sem rajongok, de ezt mondtam már. A SNUPER tényleg elfeledteti velem a fájdalmamat, miközben velük foglalkozom és azzal, hogy mennyire édes ember mindegyik. A másik "társaság" akiknek hálás vagyok, azok a Swingek, azaz a SNUPER rajongók. Ahogy a rajongással voltam, eddig egy rajongói táborban sem éreztem igazán otthon magam valamiért, de itt most amikor azt mondom úgy érzem mellettem vannak, akkor úgy is értem. Napi szinten beszélgetünk, hülyéskedünk és persze a fiúkkal foglalkozunk. Nem mondanám, hogy a barátaim, vagy valami, de talán jobb is. Aki egyszer a barátom lesz, azt eltaszítom magamtól, szóval addig jó, amíg nem kerül hozzám közelebb senki. Velük mindig képes vagyok egy jót hülyéskedni és jól érzem magam köztük. Végre megint úgy érezhetem, hogy tartozok valahova és nem vagyok egyedül. Márpedig ilyet rég éreztem. Ezért is vagyok fenn Twitteren annyit. Ott vannak azok az emberek, akikkel foglalkozni szeretnék.

Tényleg nem szoktam ilyet mondani rá, de nem tudok nem mosolyogni, ha erre a gifre nézek.

Legutóbb az állásinterjúm után jelentkeztem. Elmeséltem nektek, hogy milyen volt. Legalábbis, hogy én milyennek láttam. Páran már tudhatják, hogy mi lett annak az eredménye, de majd később írok róla. Előbb vegyük sorjában a dolgokat. A tévé... nos igen. Elég nagy tévéző lett belőlem és ez a másik oka annak, hogy nem írtam. Múlt hét kedden, azaz 12-én kijöttek a T-Home-tól és bütyköltek itt valamit. Mivel lejárt a 2 éves szerződés az előző csomagra, így váltottunk egy sokkal kedvezőbbre. Eddig szinte egyáltalán nem tévéztünk. Nem volt sok csatorna és nem is igényeltük. Most azonban, hogy váltottunk, sokkal több van és egy csomó érdekes is van köztük. Eddig leginkább csak neteztem és be se kapcsoltam a tévét egész nap, csak lefekvés előtt, mert - lehet rossz szokás, de - tévére tudok elaludni. Eddig mindig South Parkra, meg Spongyabobra aludtam el, ami a Comedyn ment. Csak azt néztük, ha tévéztünk, vagy esetleg a LifeNetworkön a Rejtélyes történeteket este. Most ehhez a csomaghoz gyorsabb internet is járt. Elvileg 10-szer gyorsabb, ami tök jó, csak nagyon sokszor tapasztalom, hogy a telefonomon nem tölt be rendesen, valamint ennek már nem BIGBANG a neve, így nem valami szimpatikus. A kódot sem tudom hozzá fejből, ami nagyon idegesít, szóval amint lehet, visszavariálom úgy, ahogy nekem megfelel. Az viszont durva, hogy ez a csomag olcsóbb, pedig sokkal kedvezőbb. Visszatérve azonban a tévére, nos végre nem csak éjszaka 1-kor tudok Spongyabobot nézni, mert van Nickelodeon és azt hiszem a Coolon, meg talán az RTL+-on is szokott menni. Jó, van olyan csatorna, ami eddig is volt, de eddig eszembe sem jutott nézelődni és tévézni. Most még jobban benyanyásodtam, de nem érdekel, még kiélvezem ezt a kis időt, amikor azt csinálok, amit akarok. Végre van ID Xtra is, amit Elishánál néztem mindig, általában azon lógok. Nagyon érdekes igazából megtörtént, nyomozós műsorok mennek rajta~ valamint a Mónika shown szoktam nevetni, jókat tudok szórakozni rajta. Na és a Nickelodeon. Amikor még Lilithtel barátok voltunk, még a K-pop korszak előtt, vagy 4 éve... úristen de durva... na szóval akkor hatalmas Big Time Rush rajongók voltunk és mindig arra vágytam, hogy legyen nekem is Nickelodeonom, hogy nézhessem. Sajnos csak most jutottam el idáig, de jobb későn, mint soha. Jamest meglátva, még mindig képes vagyok sikitozni, meg olvadozni. Naja, emellett ha valamire rábukkanok, megnézem. Eddig nem tudtam mit nézzek, mert kevés adó volt... és... most sem tudom mit nézzek, mert annyi adó van. Hehe~ az utóbbi mégis csak jobb... csak netezési / blogolási szempontból nem tudom mennyire.

Az állásinterjún, ami július 7-én volt, azt mondták, hogy egy héten belül visszajeleznek, hogy megkaptam-e a munkát. Szerdáig vártam, anyummal pont emlegettük már, amikor megkaptam az e-mailt, hogy felvettek. Különösebben nem szeretnék róla beszélni. Anyum állandóan mondja, hogy ez nagyban az én érdemem, mert - nem így fogalmazva ugyan, de - sz*rból sehogy nem lehet várat építeni. Pete is annyira édes, b*sszus. Anyumnak állandóan lelkesedik, hogy majd milyen lehetőségeim lesznek, meg majd utazgathatok, meg mire vihetem még. Esküszöm lelkesebb az én jövőmet illetően bármelyikünknél, de ez nagyon jól esik nekem. Nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen ő szerezte nekem a munkát és még ennyire oda is van értem - nem úgy. Én is nagyon bírom! (Halak... lol, ezt muszáj voltam megjegyezni.) Ráadásul nem csak Pete, aki üzletkötő a cégnél, ahol anyum dolgozik, de még a cég főnöke - aki anyum jó barátja - is bement beszélgetni a másik céggel például velem kapcsolatban. Ezért is vagyok úgy vele, hogy egyáltalán nem érzem úgy, hogy ez bármilyen szempontból nekem köszönhető. Rosszul is érzem magam amiatt, hogy nekem volt ilyen lehetőségem, míg másoknak nincs. Oké, hogy nem vagyok egy hülye ember és nem úgy kerülök majd oda, hogy azért semmi keresnivalóm ott, de mégis kellemetlen kicsit. Azonban nagyon jól esik és hálás vagyok a lehetőségért. Holnap, azaz 22-én, meg 27-én mennem kell majd oktatásokra. Kicsit húzós nap lesz, mert egyben fogunk lehúzni 7 órát, jövő héten pedig 5 és felet. Ó és ha odakerülök, meg maradok egy ideig, akkor pont azt beszéltük még anyummal, hogy ha netán jön egy K-pop csapat, lehetséges, hogy az elsők között lehetek, aki megtudja és találkozik velük. Na meg ázsiaiak is tuti lesznek. Csak lesznek lehetőségeim. Egy idő után biztosan utazhatok majd és... talán az a vágyam is valóra válik, hogy találkozhassak vele. Igen... pont tegnap voltunk anyummal a KFC-ben és beszélgettünk az utazásról, meg a lehetőségeimről. Mondtam, hogy sosem fogok eljutni Dél-Koreába, viszont legbelül itt ez amolyan metaforaként is szolgált számomra, hogy sosem leszek együtt Jiyonggal. Mondta, hogy még van egy csomó időm. Kicsit kiakadtam és mondtam, hogy nem akarok már várni, nem 70 évesen akarok oda eljutni, nem is 30 évesen, most vagyok fiatal, ezután lesz munkám, állandóan dolgozok majd és lehetőségem semmi. Azután hazafelé az autóban végig a könnyeimmel küszködtem. Csak arra tudtam gondolni, hogy 16 / 17 éves korom óta mást sem csinálok csak várok. Közben "felnőttem" szenvedések közepette. Elkeserít, hogy ezt a pár évet mind csak a szenvedés töltötte ki, ezért semmit sem élveztem ki, ráadásul nagyon sokat változtam negatív irányban. Mégsem tudnám elengedni soha. Annyira kétségbeesett vagyok mostanában, mert csak erre gondolok, hogy már ennyi idő eltelt és nagyon sokat szenvedtem, de semmivel nem jutottam előrébb. Fáj az egész és fáradt vagyok. Már nagyon rám nehezedik a dolog.

Esküvő... igen... jó téma most ezek után. 16-án volt és elindulás előtt pár percel megszólalok, hogy "amúgy kinek az esküvőjére megyünk?" Nos, ja. xD Ettől függetlenül én szerettem volna menni. A papám testvérének a fiának, tehát anyum unokatesójának a fiának az esküvője volt. LOL, remélem érthető volt valamennyire. Amikor kisebb voltam, nem nagyon bírtam őket. Az, aki most esküdött, nagyjából egykorú velem - ami durva számomra -, de annyira neveletlenek voltak mikor kisebbek voltak, mert 3 testvér van és régebben jöttek általában húsvétkor locsolkodni. Azt hiszem most a középső gyereknek volt az esküvője, de ebben sem vagyok teljesen biztos. A nevében sem vagyok biztos, ciki, nem ciki, ez van. Amiért annyira menni akartam, az az volt, hogy ki akartam végre öltözni. Nem hobbiból vettem a magassarkúmat, meg a ruháimat. Hát, de tényleg. Már a lány nevére sem emlékszem. Anyum és én mentünk. Persze azon a napon pont zuhogott az eső. Akkor volt a Mondocon is, ha jól tudom. Kicsit késve indultunk és mivel esett, így a forgalom sem volt a legjobb, de emlékszem, hogy 15:00-kor pont ott voltunk. Amikor megérkeztünk a templomba, besétáltunk, aztán megállunk anyummal, nézelődünk körbe: jó helyen vagyunk egyáltalán? Senkit nem ismertünk meg, amíg én meg nem láttam anyum unokatesóját, azaz a vőlegény apját. Addig néztük, hogy mi van. Lehet velünk van a baj, de nem értettük miért van mindenki feketében. Elvileg ez nem egy temetés. Az már más téma, hogy én személy szerint mit gondolok róla, ugyanis én hülyeségnek tartom - jajaja, ez van, mindenkinek más erről a véleménye. Amikor megállapítottuk, hogy jó helyen vagyunk, leültünk egy sorba, aztán megjöttek a közelebbi rokonaink is. Az unokatesóim, nagynéném, nagybátyám, gyerekek. Kicsit késve kezdtük, ugyanis - kicsit meglepő, de - a mennyasszony anyja elkésett a lánya esküvőjéről. Nem is értettük a dolgot. Anyummal is beszéltük, hogy ha nekem lenne, ő egész nap ott lenne velem. Kicsit furcsálltuk a helyzetet. Nem láttuk, hogy megjött-e, de egy idő után elkezdték. Amikor láttam kinn állni a menyasszonyt, elérzékenyültem egy pillanatra, mert belegondoltam, hogy milyen elmondhatatlanul boldog lennék, ha én állhatnék ott az esküvőmön... vele. B*sszus... az egész esküvő alatt felálltunk-énekeltünk-leültünk-felálltunk-leültünk-felálltunk-énekeltünk-leültünk. Nagyjából erről szólt. Szerencsére nem volt hosszú, mert én nem szeretem sokáig hallgatni a szent beszédeket. Egyik papot sem tartom semmire. Ha még nem mondtam volna 100-szor, akkor elismétlem, nem a vallással van a bajom, hanem az egyházzal, szóval nem kell sírni, hogy milyen tiszteletlen vagyok. Én nevettem a papon, meg az éneken, igen, ez van. Az éneken leginkább azért nevettem, mert esküszöm sosem akart vége lenni, egy rész ismétlődött állandóan és komolyan már a 10. ismétlés után nem bírtam, hogy ne nevessek fel... halkan. A dalszövegből pedig semmit nem lehetett érteni, mert... igazából fogalmam sincs miért. Annyira érthetetlenül énekelnek a templomokban állandóan. Nem tudom ennek mi az oka, de amikor a nagynénémmel is álltunk egymás mellett és megkérdezte, hogy hol tartunk - mert kaptunk szöveget -, mondom: fogalmam sincs. Mondjuk én már voltam olyan esküvőn, amin azt hiszem a pap mondta, hogy "szeretik egymást, de istent jobban szeretik" és hogy eszerint kell élniük, blablabla. Jó nagyot néztem, mondom WAT?! :D Szerintem ha Jiyonggal állnánk a templomban az esküvőnkön és ezt mondaná a pap, ott fordulnék meg és sétálnék ki, hogy "LOL, nope, sorry". Miután vége lett a templomi szertartásnak, letessékeltek minket valami kis terembe, ahol álló fogadás, vagy mi volt, a pár pedig egy kisebb színpadon állt, ahol lehetett nekik gratulálni. Volt kaja-pia. Anyum ivott egy kevés vizet, én pedig egy korty almalevet, aztán ott még kicsit álldogálltunk, beszélgettünk, anyum készített rólam képeket (ofkorsz). Találkoztam ott a vőlegény bátyjával is, aki ha jól tudom már orvosgyakornok. Menő. Fú és olyan magas volt, főleg mellettem, puszit is alig tudtunk adni egymásnak, úgy le kellett hajolnia. Ja és... igen... nagyon jól nézett ki a dolog, hogy odamentünk, én ittam két pohár pezsgőt és eljöttünk. Vicces volt, de igazából nekünk nem volt túl sok dolgunk ott. A sor nagyon nagy volt, akik arra vártak, hogy gratuláljanak és nem hiszem, hogy abba halnak bele, hogy mi nem mentünk oda. Azt se tudták kik vagyunk... én se, hogy ők, ami azt illeti. Amikor anyummal eldöntöttük, hogy elindulunk, már nem esett az eső. Egyikünknek se volt kedve hazamenni, szóval elmentünk a Lurdyba, megnézni, hogy a moziban milyen filmeket játszanak, de abban, ami ott van, szinte semmit. Szinte csak a Jégkorszak legújabb része volt, amihez nem volt kedvünk, ezért beültünk kávézni a McCafé-ba. Ő ivott egy jegeskávét, én pedig egy meleg fehércsokisat, aminek semmi köze nem volt a fehércsokihoz. Amikor ott ültünk, legtöbbször beszélgettünk és elmondta, hogy én még semmiben nem okoztam csalódást és sosem adtam még fel semmit, ezért büszke rám. Ösztönösen elkezdtem keresni az ellenérveket, hiszen én mindig ezt csinálom. Semmiben nem vagyok képes elismerni magam. Mondtam, hogy kung-fuzni is szerettem volna elkezdeni, meg a koreait tanulni, de egyik sem jött még össze. Ezt mondtam is neki, de a legfőbb okot nem említettem, ami természetesen Jiyong. Én egyáltalán nem vagyok magamra büszke. 4 éve szenvedek miatta és még mindig nem sikerült elérnem hozzá. Szánalmas vagyok és az az igazság, hogy felszínesen sikerül mostanában kizárnom, de amint egy pillanatra elmélyedek saját magamban, rájövök, hogy nagyon boldogtalan és üres vagyok, ennek pedig az az oka, hogy a szerelmem nem az életem része... és a tudat, hogy nem is lesz soha.

10 napos kihívás

 - 1. nap (Min gondolkodsz ebben a pillanatban?) - 2. nap (Egy dzsinn ad 5 kívánságot, mit kívánsz?) - 3. nap (Szeret / Nem szeret lista) - 4. nap (Kedvenc idézet)

5. Gondolatok életről és halálról
Az életet sokan ajándékként fogják fel, pedig mindenki csak kölcsönbe kapja. Én a lélekvándorlásban hiszek, a mennyben és a pokolban tehát nem. A halált sajnos nem tudja senki elkerülni, ezért is olyan félelmetes. Ha már muszáj előbb-utóbb "találkozni" vele, akkor próbáljuk az azelőtti időszakot azaz az életet minél jobban kiélvezni. Ha valaki teljes életet él és valóra váltja az álmait, onnantól a haláltól sem fél majd. Addig fél az ember tőle, amíg még tudja magáról, hogy dolga van itt.