𝕹𝖆𝖕𝖏𝖆𝖎𝖒      .      𝕮𝖆𝖘𝖘𝖎𝖊      .      𝕺𝖑𝖉𝖆𝖑

Fogadd szívélyes üdvözletemet a blogomon, mely immáron 13 éve - több-kevesebb kihagyással, de - üzemel.
A nevem Cassie. Huszonéves magyar lány vagyok. Október 16-án születtem. Mérleg vagyok, Rák aszcendenssel. Budapesten élek. Három évig a repülőtéren dolgoztam, három évig a Samsungnál, jelenleg pedig egy másik koreai cégnél vagyok tolmács. Szeretek nyelveket tanulni, az anyanyelvem mellett beszélek angolul, koreaiul és jelenleg tanulok oroszul (bár még csak írni tudok és emellett pár szót). A következő cél a svéd, és az olasz. Kedvenc országom Olaszország, városom pedig London. Vonz a koreai kultúra és nyelv. Készülök újra kiköltözni a barátommal, akivel már több, mint egy éve kapcsolatban vagyok. Oda és vissza vagyok a cicákért, továbbá szeretem a kreatív dolgokat; írást, zenét, művészeteket, táncot. 2012 óra hallgatok K-popot, és habár mára már a varázsa nincs meg számomra, pár dal így is megtetszik. A kedvenc csapatom 12 éve töretlenül a BIGBANG, melynek mindig is öt tagja lesz. A hősöm PewDiePie, a királynőm Lady Gaga, valamint nálam akik még említésre méltók: Stray Kids és NCT Mark.
Légy üdvözölve a világomban! Nézz körül bátran és gyere máskor is! >> Szabályzat

 
Terveim

+ 2021, Korea: ☐Jeonju ☐visszamenni Busanba ☐találkozni Hwangunnal ☐találkozni Hyojinnel és a lányaival
+ activities: ☐elkezdeni vezetni tanulni ☐megszerezni a jogosítványt ☐elmenni szemészetre ☐befejezni a nyelviskolát Koreában
+ utazgatás: ☐elvinni anyumat a Niagarához ☐elmenni anyummal New Yorkba ☐Miami ☐Chile
+ szabadidő: ☐megnézni a Chilling Romance-t ☐sorozatokat nézni (tovább)
+ könyveket kiolvasni: ☐Ha maradnék ☐Fehér farkas ☐Légy erős ☐Confessions ☐Vádirat

 
Cserék

Hamarosan mindenkinél személyre szabott képek újra!

https://i.ibb.co/KWT7NWs/haengbokhae-gp-sunny.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/rkD9n1x/marziabisognin-gp-klau.pnghttps://i.ibb.co/JybDMTv/supernaturalwebsite-gp-kittinikiesther.pnghttps://i.ibb.co/FHMV8Vs/chaerin-gp-ditt.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/DprCRC3/terrarista-gp-tomacee.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.png
http://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttp://i1376.photobucket.com/albums/ah9/diamondcassie/Blog%20partners/iuhij_zpsgtgkuqpb.pnghttps://i.ibb.co/zsF7GV0/littleme-gp-katie.png
https://i.ibb.co/7bmx7Z8/abetharc-bs-abeth.pnghttps://i.ibb.co/9GPkfHG/piros-arany-bs-anna.pnghttps://i.ibb.co/qgT0Mfd/sdfj.pnghttps://i.ibb.co/CzFNY9j/se56.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png
https://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.pnghttps://i.ibb.co/WGW4X8R/base.png

Lore♥ // Ayasha // Viki // Oliv // Missy // Kim Lee // Sasukyo // ViPa // Niel // you // you // you // you // you ...

. Csereszabályzat .

 
Információk

Nyitás: 2011.07.03. / Dizájn: #11 (css-alap credit: ninaa) / Host: G-Portál / Online:


Elérhetőségeim

email: cassiedavinci@gmail.com / kakaotalk: diamondcassie / skype: cassiestar3 / twitter / instagram / weheartit / tumblr / askfm / starity / youtube


Nyelv / Language

If you're not Hungarian, select another language.
(Not perfect but maybe better. Open it in a new tab.)

https://i.ibb.co/tc7txRw/eng.pnghttps://i.ibb.co/2yQKnqd/kor.pnghttps://i.ibb.co/L5tnThH/ita.pnghttps://i.ibb.co/Y2tbGxL/chn.pnghttps://i.ibb.co/5K4xd1m/ger.pnghttps://i.ibb.co/x7T2rxc/jpn.png

 

My modern fairytale

Sztorizgatás { nyár vs munka }

2016.08.27. 20:07, Cassie

https://66.media.tumblr.com/0f84dd16d89e0f1eb6d4c24d84ddb6a3/tumblr_mqqsft23r91sujwgco1_400.gifAigoo! Látjátok ezt?! JR az övének nevezett és azt szeretné, hogy köszönjetek nekem!~ Remélem azért nem szomrítottalak el titeket ezzel a sulis képpel. Bizony, hamarosan itt van. Gyorsan elment ez a nyár is, mi? Még nincs veszve semmi. Ebben a pár napban is nyugodtan mehettek strandra és megcsinálhatjátok azokat a dolgokat, amiket a nyárra terveztetek, de nem jött össze. Sok ilyen van, igaz? Valószínűleg mindenkinek igen. Nekem is, amint láthatjátok az oldalmodulban. Semmi... aish... tényleg semmi nincs kipipálva. A ti listátok is hasonló, ha nem tévedek... ha ti nem vagytok olyan lusták, mint én. Nem baj az, ha igen. Nem ez volt az utolsó nyár... és nem csak a nyár a megvalósítások évszaka. Jön az ősz, és? Nincs veszve semmi. Én személy szerint nagyon szeretem az őszt és irritál is, ha valaki hisztizik miatta. Az elmúlás évszaka? A nagy ló... lovat, aha. Mi is múlik el pontosan? Semmi. Pihenni megy a fáradt természet. Ez neki is kijár... de nem azt jelenti, hogy elmúlik, aigoo. Úgy látszik ez az "elmúlás évszaka" szállóige mindenkiben mély nyomot hagyott az irodalomkönyvekből és a sok költő tollából. Attól még mert ők költők, nem feltétlenül kell a szavaikat visszhangként emlegetni. Lehetnek saját gondolataink. A művészetnek, költészetnek ez a lényege. Nem múlik el semmi. Nem csak a suli jellemzi az őszt és nem csak a fák leveleinek hullása, nem csak a hideg és nem csak a rossz idő. Számomra az ősz a színeket jelképezi, a sokszínűséget és a szépséget. Jaj, jön a suli ősszel... oh~ merre sírjak? Később nem csak ősszel jön a munka, nyáron is, bizony. Belegondolva az én helyzetembe, nekem a nyarak lesznek a legnehezebbek, ugyanis a reptéren fogok dolgozni, ami azt jelenti, hogy a nyári időszak kikészítő lesz. A sok nyaraló ember, valamint télen a telelő emberkék. Azt hiszem, számomra a tavasz és az ősz a megkönnyebbülés évszakai lesznek. Ráadásul ősszel még kevesebb pókkal is találkozom, kevesebb a szúnyog. Nem mindig csak szenvedni kell, nem árt a dolgokban meglátni a szépet és a jót. Vicces, hogy ezt pont én mondom, aki egyáltalán nem boldog, sőt sokszor pesszimista vagyok... de valahogy mégis igyekszem mindig a jót látni mindenben. Általában negatív dolgokat mondok, belül mégis a pozitívat várom, vagy... olykor fordítva. Mindennek a pozitív oldalát kell nézni. Múltkor anyummal kb. 20 percet álltunk a vasúti átjárónál és háromszor is meg kellett állnunk. Olyan hülyén van ott megoldva a dolog, hogy 2 autó átment, sorompó, újabb 2 autó, sorompó, újabb sorompó, aztán utána tudtunk átmenni. Anyum ott idegeskedett, pedig nem siettünk sehova, haza tartottunk. Mondtam neki, hogy legalább árnyékban vagyunk és légkondis kocsiban. Amikor előrébb jutottunk, már nem voltunk árnyékban sem, de épp K-popot hallgattunk a telefonomon, ezért mondtam, hogy legalább jó a zene és nem sietünk sehova. Jó, annyira anyum sem idegeskedett, de nevetséges volt a helyzet. Jót szórakoztunk rajta. Néha nehezebb a helyzet. Néha nehezebb a jót megtalálni, de mindenben van jó, így van egyensúly a világban. Amíg van miért köszönetet mondani, sosem szomorkodhatunk. A boldogságnak mindig van forrása, csak meg kell találni kinek mi az. Főleg az olvasóim nem adhatják fel, mert ők érdemlik a legjobbat. Sokat köszönhetek ám nektek. Fontosak vagytok nekem. Mind a hármótok. LOL. Let's move on.

 + INFO: Elkezdtem V appon lefordítgatni a SNUPER videókat. Eddig három kész is van és szép lassan a többivel is elkészülök. Élvezem, mert 1: szeretem a fiúkat, 2: segíthetek másoknak, 3: gyakorolhatom az angolt. Tök jó érzés az is, hogy mivel miután leforítottad, a V app csapata átnézi nagyjából és ők odaírták a Self Cam videókhoz, hogy "Fansubs by Cassie". Kellemes, hogy valahogy odafigyelnek a munkámra. A fordítgatást Self Camokkal fogom kezdeni, aztán jönnek az élő adások. Még kezdő vagyok feliratozás terén és néha kicsit nehéz értelmesen megfogalmazni magyarul, amiket mondanak, de azért remélem élvezhető és tudok segíteni az angulul kevésbé tudó, magyar Swingeknek! [ V Live Open, Self Cam 3. évad: 1. rész, 6. rész ]

Tegnap volt a munkahelyi megbeszélés. Azaz nem is éppen megbeszélés, hanem egyszerűen csak szerződésközés, ügyintézés. Nem éppen úgy ment, ahogy azt vártam. Azt gondoltam, hogy a nő majd tájékoztat pár dologról azért a munkával kapcsolatban. Kérdeztem volna én, csak előtte még egy kavarodás történt, aminek köszönhetően újra változtak a dolgok. Az elejéről kezdve a sztorit, kb. 1-2 órakor aludtam el, egészen addig álmatlanul forgolódtam. A szerelem miatt, oh... LOL, nem... amiatt a tipikus indok miatt nem tudtam aludni, hogy a szervezetem hozzászokott az éjjeli módhoz. Gondolom ezen majdnem mindenki átesik a nyáron. Éjszakákat virraszt át, aztán amikor elkezdődik a korán kelés időszaka, az szenvedéssel jár. https://45.media.tumblr.com/e7d71bd65465f9c960e8b9e8ff7da069/tumblr_o4fixoqQFC1ul2k3ro3_400.gifA gáz az volt a dologban, hogy 6:30-ra volt állítva az órám. Végülis felkeltem miután legalább 10-szer nyomtam az ébresztőt szundi módba. Oh, és az egy elengedhetetlen információ, hogy Suhyun hangjára keltem, ami segített. Az egyik műsorban, amikor szerepeltek a fiúk, mindegyikük külön mondott valami cuki szöveget ébresztő gyanánt. Persze Suhyun lelkesen, hangosan, szinte kiabálja, hogy "IREONA" ("ébredj fel") többször is, ami annyira imádnivaló. Még jó, hogy energiával feltöltve indul a napom neki köszönhetően. Mondjuk az idegesít, hogy a többiek belenevetnek és csatlakoznak. Nem azért, mert nem szeretem őket, de ha már ez Suhyun "ébresztője", akkor legyen csak az övé, ha a többiek is beleénekelnek, akkor az már inkább SNUPER. Sebaj, ez a hang mindenhogy imádnivaló. Mire magamhoz tértem, fél órám maradt összekészülni. Megijedtem, mert csak akkor tudatosult bennem, hogy 8-kor indulnom kell. Gyorsan felöltöztem, kávéztam, aztán elindultam. Bérletem sem volt, szóval út közben megálltam venni. Akkor még egész jó idő volt reggel, nem volt meleg, szóval nem volt vészes a buszra várni. Visszafelé volt szenvedés. Szerencsére 9-re megérkeztem. Amikor bementem, mondtam a nőnek, hogy miért jöttem, aztán adott egy csomó papírt, hogy az iroda előtti asztalnál üljek le és töltsem ki. Én azt hittem, hogy ott az irodában kell és majd megbeszéljük a dolgokat, de tévedtem. Kitöltöttem a lapokat. Egy csomó hülyeség volt köztük és némelyik annyira hivatalosnak hatott. Az is volt. Ez már egy munkahely. Szinte minden cselekedetemnek következménye van. Annak is, hogy mikor megyek ki vécére. Miközben töltöttem, kijött, hogy elvigye a bizonyítványaimat és lefénymásolja. Valami azonban nem volt nálam, méghozzá a legfontosabb: az érettségim. Úristen, annyira lesüllyedtem, hogy ennyire hülye vagyok, hogy komolyan azt nem hozom el, ami a legfontosabb. Az az egy kell manapság egy munkához... és anélkül bejelenteni se tud. Remek. Ekkora idióta is csak én lehetek. Kérdezte, hogy aznap vissza tudom-e vinni. Felhíavtam anyumat, hátha tud valamit, de nem tudott, így biztos voltam benne, hogy aznap nem tudom visszavinni, mert fogalmam sincs merre van. Miután kitöltöttem a papírokat, megbeszéltük, hogy mivel ők szabadságon vannak a következő héten, csak szeptember 5-én tudom vinni. Először is, esküszöm mindig szabadságon vannak. Legutóbb, mikor oktatásra mentem is szabadságon voltak. Jó egy meló, elfogadnám. Pláne, hogy az irodában ülnek egész nap a gép előtt és amikor bementem is zenét hallgattak. Álommeló lenne nekem, ha már a zene is megengedett. Senki nem innen kezdi azért... csak aki naaagyon befolyásos anyuci-apucival rendelkezik. Emiatt tehát a munkába állásom is tolódni fog. Valószínűleg 6-án már kezdek. Persze majd több kérdést is felteszek neki, amiket nem biztos, hogy tud, de én még annyira se. Kicsit ijesztő azért, hogy bemegyek első nap, konkrétan fogalmam sincs mit kell majd csinálnom és hogyan... vagy hogy hova megyek egyáltalán. Azért persze örülök annak is, hogy pihenhetek még egy hetet. Ha elkezdek melózni, tuti nem fogok már ennyit enni, mint most, szóval ezen a héten még hízok 1-2 kilót. Hazafelé, mint mondtam nagyon melegem volt és egy csomót vártam a buszra, de legalább a zene ott volt nekem. Szerencsémre pont hazaértem a SNUPER élő közvetítésére is, szóval mindenki boldog volt. Főleg én, hogy láthatom a srácaimat. A közvetítés közben egyébként pont a kedvenc NU'EST tagom, Aron is jelentkezett ugyanúgy a V appon, ezért telefonról ment a SNUPER, gépről pedig kb. 20 percben Aron. Legalább Aront értettem is. xD

Mozi [ 8/10 ] Dunaújváros [ 8/11 ] Macipark [ 8/12 ] Tévé [ 8/13 ]

Volt egy hét még augusztus elején, amikor anyum itthon volt. Azon a héten sok kedves élményben volt részem és végre kimozdultam itthonról. 10-én, kedden együtt mentünk el moziba. Itthon ültünk, aztán kitaláltunk, hogy nem is lenne rossz, ha elmennénk. Azonnal lefoglaltam a jegyet az "Amikor kialszik a fény" című horrorfilmre. Itthon elvoltunk, aztán miután elkészültünk nekiindultunk az útnak kocsival. Persze akkor kezdett el szakadni, ami azt jelentette, hogy még lassabb volt a forgalom. A jegyet fél órával a film előtt átt kell venni, azaz 17:45-kor át kellett volna vennünk, de akkor még az autóban ültünk. Amikor megérkeztünk, anyum engem kitett a Lurdy bejáratánál, beszaladtam a magassarkúmban, hogy ne vigyék el előlünk a jegyeket, pontosabban megmaradjon a helyünk. Amikor felértem, elég ideges voltam, mert nagy volt a sor. Annyira hülyeség, hogy a jegyeket és a kaját ugyanott kell megvenni. Emiatt halad mindig olyan lassan a sor. Végül, mikor én következtem, a csaj azt mondta, hogy már törlődtek a foglalások, de megvannak még azok a helyek. Meg is vettem két jegyet a legutolsó sorba. Amint anyum megérkezett, vettünk popcornt és teát, aztán egy kis várakozás után beültünk a terembe. A filmet nagyon élveztem. A mini-spoilerrel annyit elárulok, hogy én akkor ugrottam egyet, amikor a kissrácot behúzza az ágy alá, de amúgy annyira nem volt vészes. Valószínűleg azért, mert én már annyi horrorfilmet láttam, hogy mindig tudom mik történhetnek, amelyeket nagy eséllyel el is találok. A mellettem ülő srác akkorákat ugrott. Aranyos volt. xD http://kephost.com/images/2016/08/27/2c5d2d2092651f9b8fb2bda4e2cad4b8.pngMásnap 8 körül keltem, aztán pár óra múlva elindultunk Dunaújvárosba (én a BIGBANG-es dzsekimben). A mamám ott született és nőtt fel. Szeretett volna lemenni még a temetőbe a szüleihez, valamint az egyetlen olyan testvéréhez, akit szerettünk. A többi mind... hát... én nem ítélkezek, de nem a legjobb a kapcsolatuk. Annál a testvérnél, aki már pár éve elhúnyt, sokat nyaraltam és nagyon szerettem én is. Nagyjából egy órát utaztunk, aztán amikor megérkeztünk, én rögtön "találtam" egy cicát. (<<kép) Annyira édes volt! Olyan szelíd és, amikor felvettem, meg simogattam egy darabig, követni is kezdett. Annyira haza szerettem volna hozni, csak ez sajnos nem feltétlenül rajtam múlik és úgy tűnt, hogy nincs ott rossz helye. Általában így a temetőknél adnak enni a cicáknak, a hozzánk közelinél is ez a helyzet. A mostani cicám, Lucifer onnan van. Annyira rossz érzés volt, de végül sikerült elválni a cicustól. Rendbe tettük a sírokat, aztán Dunaújvárosban kocsikáztunk kicsit. Ugyanúgy 1 óra volt az út vissza, majd rendeltünk sushit, amit természetesen egyedül én faltam fel. Még jó, hogy rajtam kívül senki nem szereti a családban. http://kephost.com/images/2016/08/27/cd4e8638d9fa642ca6453e997a8b43d7.pngCsütörtökön, azaz 12-én anyummal a Veresegyházi Medveotthonba látogattunk el. (kép>>) Az odaút vicces, fárasztó, hosszú és zavaros volt. A GPS be akart minket rángatni az erdő közepére. Szinte oda se találtunk. Már meg is kellett egyszer állnunk, hogy vécézzek...~ nem szívesen, de megtettem egy pihenőnél. Végül nagy nehezen - el sem hittük -, de odataláltunk. Nem tudom meddig voltunk ott, de elsétálgattunk egy darabig. Beszélgettünk, nézegettük a macikat. Annyira édesek voltak! A medvék mindig aranyosak és ok nélkül biztosan nem bántanak senkit. Akár meg is ölelnék egyet. Olyan jó lenne! Lehetett őket etetni mézzel... csak mézzel... erre a sok hülye ott etette őket almával, meg keksszel, meg mindennel. Sok gyökér! Alma még oké, de keksz? Persze, azt a tartósítószeres sz*rt add neki. Mérgezd csak magad, de az állatokat ne. Anyum hála az égnek rá is szólt egyre, aki kekszet akart neki adni. Voltak a macikon kívül mósomedvék is, nyuszik, farkasok, stb. Amikor a rénszarvas mellett sétáltunk el anyummal, jött egy okos nő a férjével, meg a gyerekeivel. Voltak kis rénszarvasok is, amire mondta a gyerekeinek, hogy "kecske". Anyummal visszatartottuk a röhögést, amíg el nem sétáltunk onnan. Kecske? Komolyan? De még ha nem lett volna kiírva 100-as méretű betűkkel, hogy "rénszarvas". Valamint amikor jöttek, ugyanaz a nő: "milyen érdekes állatok". Jaaa~ nem lát a gyerek minden karácsonyi filmben rénszarvast. Miután végigjártuk a parkot, beültünk enni, ami elég nagy szenvedés volt az elején. Sok volt a hangos, hülye gyerek. Már bocs, de azok voltak és a szüleik sem voltak képesek rájuk szólni. Egyre sz*rabb szülők vannak, akik egy "nem"-et nem mernek odanyögni a gyereknek, pedig ha mindent megenged neki többet árt, mint használ. Sokáig tartott, míg készen lett az étel, de naaagyon finom volt! Hazafelé beugrottunk a Tescoba és vettünk pár dolgot. Többek között egy (eső)kabátot nekem. Végül, szombaton rávettem anyumat, hogy elmenjünk és vegyünk egy új tévét. Egy ideje már voltak jó csatornáink, szóval jól is jött egy új tévé. Mióta megvettük az új tévét, mindig YouTube videókat bambulok rajta. Legtöbbször SNUPER-t és mostanában NU'EST-et, de persze minden más K-pop klipet is, vagy akár showkat. Jó döntés volt megvenni, hasznos számomra.

 + Találkozó Ninával [ 8/19 ] 19-én, pénteken Ninaa Budapesten volt, ezért az életben először sikerült találkoznunk. Ott volt a barátja is. Jól éreztem magam és a bejegyzéséből leszűrve ő is. Megmutatta a PokémonGo-t, amit - vessetek meg -, de nem találtam akkora számnak. Szóba jöttek a zenék, meg úgy minden és Jiyong születésnapját - amit addig olyan szépen figyelmen kívül hagytam - is megemlítette. Thank you! xD A WestEndben ittunk bubisteát. Oh, mennyire hiányzott már! Emellett sétálgattunk, beszélgettünk és még ha nem is csináltunk olyan sok mindent, jól megvoltunk. Még képet is sikerült csinálni a gyönyörű aluljáróban, amit láthattok Ninaa blogján, ha felteszi. :D Jó volt tapasztalni, hogy ez ismét egy olyan internetes ismeretség, ami való életben is működik. Ezért vágok pofán mindenkit, aki azt mondja, hogy az interneten történő ismerkedés nem valós. Én eddig minden netes barátnőmmel a való életben is ugyanúgy kijöttem, mint írásban. Sőt, egyeseknek - köztük nekem is - az interneten könnyebb ismerkedni.

https://33.media.tumblr.com/7e96a2ad86d44f0f73df8c8106584b36/tumblr_inline_o1wii8rCqx1tlnwut_500.gif

Hamarosan megcsinálom a kihívást, amit Kira indított el és amire aranyos módon meg is hívott, valamint egy újabb bias tag-et is hozok. Addig is élvezzétek ki a maradék nyári szünetet és semmi búslakodás, szomorkodás! Lehet, a következő tanév lesz a legjobb az életetekben, nem tudhatjátok. Bármi megtörténhet. Bármi. Kitartás! Mondanám, hogy ne adjátok fel, de van egy amolyan láncreakció, hogy~ ha valamit igazán szeretnél, kitartasz, ha valamit igazán szeretnél, nem tudod elengedni, akármilyen nehéz, küzdesz érte és el is éred. Kellemes pihit és maradék hétvégét mindenkinek! Továbbra is legyetek kedvesek mindenkihez! (But I know you will, you guys are the best!) Kiseu cassieteddys!

The Last Weeks Of My Freedom // 10nk (6. nap)

2016.08.10. 16:36, Cassie

https://45.media.tumblr.com/98e76fefe70f9821153f4c6ae02d0fe8/tumblr_nplh8qMqcZ1sksx84o1_500.gif

Annyeong everyone! Hogy vagytoook? Én még mindig elég sz*rul, de semmi gond, még mindig magasan tartom a fejem. Rajtam nem fogja meglátni senki, hogy nem vagyok jól. Itt a blogomon sem szeretnék panaszkodni, mert úgy érzem pár emberre hatással vagyok. Többeteknek segíthettem már és nem szeretném hogy itt is azt kelljen látnotok, hogy bloggernimnek milyen keserűségesen borzadályos élete van. Mesélnivalóm viszont van egy pár, úgyhogy inkább térjünk rá arra ahelyett, hogy panaszkodni kezdenék. Mosolyogni fogok rátok, hátha átveszitek ezt a szokást ti is. Ren pedig még mindig perfect, oh my f*cking gooood... ahhh.

Ultimate bias. Ezt a jelzőt eddig senkire nem használtam. Nem is nagyon éltem vele, számomra a bias szó is kicsit furcsa volt. Van egy olyan "betegségem" - vagy minek nevezzem -, hogy én sokszor a felkapott dolgok ellen vagyok. Nem mindig, mert vannak olyan alkalmak, amikor elismerem olyankor is, hogy jó valami, de legtöbbször nagyon zavar, hogy mások ezzel szemben nem kapnak elég figyelmet. http://66.media.tumblr.com/dd2942fca6cf7bd4c7dc4257a8817ae9/tumblr_ob7fysRsex1rghadoo9_r2_250.gifEz most lehet egy banda is, de akár valamilyen öltözködési stílus, eszme, bármi, ami éppen "trendi" és "menő". Például a "bias" szó is számomra olyan volt, mint mondjuk a "swag", "yolo" és társai. Nem voltam oda érte, de most, hogy mégis találtam egy olyan idolt, akit első helyre sorolhatok ilyen szempontból, kénytelen voltam megbarátkozni ezzel a kifejezéssel. A BIGBANG ugye számomra több idoloknál. Rájuk nem igazán tudok ilyen szemmel tekinteni, úgyhogy még Seungrit, vagy Daesungot sem tudom ilyen szempontból kiemelni, pedig ők a kedvenc előadóim. Az ultimate biasom azonban nem más lett, mint... *dobpergés*... Choi Hyunggeun. Húúú~ gondolom ezzel most nem mondtam senkinek semmit... na jó, talán 1-2 embernek. Ő Suhyun a SNUPER-ből, akit mostanában nagyon megkedveltem. Iszonyúan fontos lett számomra, mint idol és mint ember. Egy szerethető, zabálnivaló kis drágaság. Minden alkalommal elmosolyodok és vele nevetek, amikor nevetni látom, vagy akár hallom azt az idióta kacajt. http://images6.fanpop.com/image/photos/39300000/-Snuper-kpop-39344192-250-141.gifNagyon szeretném, hogy a SNUPER végre megkapja a jól megérdemelt hírnevet. Én biztosan segítek, ahogy csak tudok. Ők képesek voltak elérni nálam, hogy megint rajongjak valakiért. Szeretem ezt a 6 bolondot és legfőképp Suhyunt, a csapat vokalistáját és legidősebb tagját, az ultimate biasomat. Suhyun állandóan mosolyog és az a mottója, hogy "Először mindig másokra gondolj". Egy igazi imádnivaló ember, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot. Főleg Woosunggal. Egyszerűen odavagyok a barátságukért. Annyira össhangban vannak mindig, hogy le sem tagadhatnák, hogy mind a ketten Mérlegek. Szuperül kijönnek és állandóan mindent egyszerre mondanak. Imádom őket együtt, na. Valamint a drága leader, Taewoong is egyre jobban bias-wreckerkedik itt nekem.

A fenti srácok mellett pedig egy új bandát kedveltem meg, ez pedig nem más, mint a NU'EST. Többször hallottam már felőlük, de eddig nagyjából 3 dalukat hallottam. Nem tudom miért, de ezelőtt nem figyeltem fel rájuk annyira, pedig most újrahallgatva a dalaikat, nagyon hülye voltam! A Face című dalt mindig is imádtam, de eddig valamiért elveszett a feledés homályában. Most megint hallgatgattam a Face-t és a többit. Rájöttem, hogy mekkora hülye voltam egészen eddig, hogy nem merültem el a világukban jobban. Sebaj, ami késik nem múlik. Azt viszont meg kell említenem, hogy a Pledis egy óriási barom állat, amiért nem szentelt rájuk elég figyelmet. Ha egy kicsivel jobban promotálta volna őket, biztos, hogy már a legnagyobb K-pop bandák között lennének, ugyanis a NU'EST nem egy olyan csapat, ami nem lenne erre kiváló "alapanyag". 100%-os dalok, 100%-os MV-k, 100%-os tagok, 100%-os csapatmunka, 100%-os minden. El sem hiszem, hogy ezt hagyták így elúszni. Nem kis potenciál van bennük, de a Pledis elég hülye volt ahhoz, hogy ne tudja ezt kihasználni. A Seventeen debütálásával pedig ez a helyzet csak rosszabbodott. Azért remélem még lesz lehetőségük bizonyítani, bár ez tényleg semmiben nem rajtuk múlik, hanem a hülye cégen. Annak kéne összekapnia magát. Számomra még ennek ellenére sincs semmi akadálya, hogy megkedveljem őket. A napokban showkat is néztem velük és valami eszméletlen, hogy mennyire édes az összes tag. Amikor kísértetházban voltak, egyszerűen imádtam Ren reakcióit... meg amikor Baekhoval a hullámvasúton kellett kirúzsozniuk egymást. Fantasztikus volt! Jót szórakoztam, az biztos. A kedvenceim, azaz biasaim, ugyebár, Ren és Aron. Egyelőre legalábbis, mert nagyon nehéz még döntenem. Mindegyik srác levett a lábamról.

https://33.media.tumblr.com/be44658e042b58f764a3f0f92ae5a71f/tumblr_nqadrs1sCl1ryhfvco1_540.gif

Nem tudom hányan vettétek észre, de egy ideje nem elérhető a Facebook, Twitter és Instagram oldalam. Csak gondoltam bejelentem, hogy ne érjen meglepetésként senkit. Azt hiszem jobb, ha egy időre legalábbis elzárom magamtól a közösségi média néhány formáját. Egy kicsit furcsa úgy ébredni, hogy nincsenek onnan értesítéseim, meg furcsa az is, hogy nem írok ki, vagy posztolok semmit, de egyáltalán nem rossz. Egy kicsit szerintem néha mindenkinek szüksége lenne szünetekre. Természetesen ahogy látjátok nem vagyok 100%-osan elzárva tőle, hiszen a blogom is hozzátartozhat akár, de mégis valamivel kellemesebb anélkül a szenny nélkül tengetni a napjaimat, ami sokszor ott fogad. Legszívesebben a személyes Facebookomat is felfüggeszteném, de ha azon a felületen tudnak elérni az ismerőseim a leginkább, szóval az üzenetek miatt hagyom csak, de erősen gondolkozok annak a felfüggesztésén is. Ha valaki szeretne velem kapcsolatba lépni, akkor itt megteheti. Akár a chatben, a vendégkönyvben, írhat e-mailt is, vagy akár a többi az elérhetőségeimen, amiket az oldalmodulban megtaláltok. Az a baj, hogy nagyon sok olyan dolgot nézek a médián keresztül amit nem kéne és ezzel magamnak okozok állandóan nagyobb és nagyobb fájdalmakat. Mazochista vagyok, gondolom. Mégis most úgy döntöttem, hogy jót fog tenni egy kis pihenés ezek nélkül. A Facebook pedig sajnos még mindig ott van, szóval tájékozódni mindig fogok, csak azt nem használom igazán. Felnézek esetleg ha írnak, vagy jön egy-egy értesítésem, néha-néha fellesek, de ennyi. Jobb lesz nekem így. Még nem tudom meddig (19-e előttig biztos nem). Majd kiderül.

https://67.media.tumblr.com/78640e3599b5408edb2f2b631381b841/tumblr_nzfbxeKvHt1ql0375o1_400.gifAddig is, amíg nem a közösségi médián lógok, van időm doramát nézni. Többé-kevésbé befejeztem a Goodbye Dear Wife-ot, ami nekem nagyon nem tetszett. A karakterek benne vagy gonoszak voltak, vagy unalmasak. Az egésznek a története is az volt. Nem igazán kötött le. Nem szép dolog ugyan és nem is szoktam ilyet csinálni, de már nem bírtam nézni, szóval beletekergettem az utolsó részbe, hogy mégis megtudjam mi lesz a vége. Ezután pedig végre elkezdhettem egy újat. Először a Pastát akartam elkezdeni, de ahogy láttam az nincs magyar felirattal, szinkronnal viszont igen. Úgy valahogy most nem volt kedvem elkezdeni, meg én doramát az eredeti hangján szeretem élvezni. Egyszer majd azt is megnézem, de most mégis egy másikat választottam. Azt a doramát, aminek a SNUPER énekli a betétdalát - igazából kettő ilyen van, de tegnap az Oh My Venust kezdtem el nézni. Mennyivel másabb, jobb! Még csak a második résznél tartok, de eddig tetszik! So Jisub tökély minden szempontból, már a Master's Sunban imádtam (bár ott jobb volt a haja). Shin Minah nagyon tehetséges színésznő! Igazán összeillenek ketten, még úgy is, hogy a női főszereplő "kövér"... bár ez számomra még mindig érthetetlen. Kicsit gondolom Betty a csúnyalányos beütése lesz a dolognak, ugyanis lefogy, meg minden, de szerintem így is szép, nem értem mi ez a nagy hűhó körülötte. Persze a lényeg, hogy meg legyen elégedve magával. Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat még számomra és előre sajnálom, hogy csak 16 részes. Eddig nem okozott csalódást, már most leköt.

Kivel találkozom a Block B koncerten? Gondolom a legtöbbetekkel igen. Mondjuk még abban sem vagyok biztos, hogy én megyek. Nagyon szeretnék, de pénz kérdése is, ugye, a másik pedig a munka. Akkor már 100%, hogy dolgozni fogok és ott nem úgy megy, hogy csak úgy bármikor bármerre. Azért remélem tudok majd menni, mert eddig még nem jött olyan K-pop banda Budapestre, akikért oda is voltam. A Block B-nek sem vagyok a legnagyobb rajongója, de szeretem a srácokat, mert eszméletlen nagy formák és tehetségek, a dalaik pedig egytől-egyig zseniálisak. Örülök, hogy megtisztelik majd októberben a jelenlétükkel kis országunkat. Szuper szülinapi ajándék lesz! Amikor megtudtam, hogy jönnek, sikítottam... annyira édesen mondták a Budapestet... ráadásul a második helyen, London után. Köszönettel tartozom azoknak, akik részt vettek a MyMusicTaste-s kampányban, én ugyanis végig szkeptikusan álltam a dologhoz. Én is csatlakoztam már valamikor, de nem nagyon figyeltem erre oda. Minden kpopper nevében, köszönöm azoknak, akik küzdöttek ezért! Ha hiszel benne, akkor küzdesz érte és akkor el is éred, hiszen semmi sem lehetetlen. Hehe.

http://25.media.tumblr.com/tumblr_maqq3z9vy81qkiilno2_r1_500.gif

Először is...
Még sok-sok boldog születésnapot a mamámnak! ♥ { 0809 }
Hétfőn anyummal elmentünk vásárolgatni. Vettünk tortát és ajándékot a mamámnak, aztán este megünnepeltük a születésnapját hárman. Pezsgőztünk és beszélgettünk.

Az oktatások végeztével az orvost kellett már csak letudnom. Tegnap, azaz 8. hó 9-én, kedden 10-re kellett mennem... tök jól jött így össze~ hehe. Reggel csináltam kávét! Bizooony! Ha ezt Lilith és Elisha olvasná, szerintem tuti szakadnának, mert tisztában vannak vele, mennyire ügyesen csinálom. Persze szarkasztikusan ügyesen. xD Viszont hétfőn, amikor ajándékot vettünk a mamámnak, vettünk egy új kávéfőzőt is, amivel már nekem is megy a kávékészítés. Kicsit vízízű lett, mert kevesebb kávét tettem bele, de a mai nagyon jó sikerült. Egy kis beszélgetés után elindultunk. Anyum elvitt kocsival, aztán meg is várt a rendelő várótermében. A doktornő nagyon kedves és szimpatikus volt. Leginkább csak kérdezgetett, hogy volt-e műtétem, ilyen-olyan betegségem, vagy esetleg van-e. Ilyen volt a nagyrésze, miközben el is beszélgettünk. Más nem volt ott, szóval nem tartottam fel senkit. Megmérte a vérnyomásom, pulzusom, aztán látásvizsgálat következett. Két papírt kaptam, aztán végeztem is. Arra figyeltem fel, hogy szinte végig nemmel feleltem. Nekem tényleg semmi komolyabb bajom nem volt soha. Oké, azon kívül, hogy majdnem megfulladtam kiskoromban az orrmandulám miatt, meg azon kívül, hogy allergiás vagyok, nem nagyon vannak komolyabb betegségeim. Legalábbis nem tudok róluk. Ezután anyummal beültünk a KFC-be, ahol szokásos módon ittunk egy-egy Mojitót, majd hazajöttünk. Itthon elég sz*ul éreztem magam, sokat sírtam és akkor döntöttem el, hogy nem fog ártani ha egy ideig nem leszek elérhető pár helyen... pontosabban én nem érek el különféle tartalmakat. Délután viszont hívtak a cégtől. Megbeszéltem a nővel, hogy mik a további teendőim, ugyanis pont végeztem az orvosnál is, szóval már csak az volt hátra, hogy felkeressem őt, de megelőzött. http://data.whicdn.com/images/253562716/large.gifKérdezte, hogy mikor tudnék bemenni, hogy megírjuk a szerződést és megbeszélünk mindent. Mivel a szerződés után már rögtön munkába kell állni, én pedig még szeretném kiélvezni legalább ezt a nyarat, ugyanis több ilyen már nem lesz, abban állapodtunk meg, hogy augusztus 26-án, pénteken megyek be 9 órára. Elvileg 11-kor végzek majd. Nem tudom mi fog 2 óráig tartani, de annyit tudok, hogy megbeszélés lesz, szerződéskötés, valamint kapok egy kártyát és azt is el kell intézni. Végül úgy lett megbeszélve a dolog, hogy habár 26-án meglesz minden, de szeptember 1-jén állok majd munkába. Izgulok és kicsit félek, de ez természetes. Egyelőre igyekszem kiélvezni ezt a pár hetet, ugyanis míg az iskolások sírnak, hogy mindjárt jön a suli - jaj de rossz lehet -, nekem több nyári szünetem nem lesz az életben.

Erre a hétre meg is vannak a terveim, ha már a nyári szünetről és annak kihasználásáról van szó. Kihasználása? Haha, persze. Ránézek a teendőim listájára az oldalmodulban és annyira szépen "pipátlan" az egész. xD Semmit nem csináltam, csak itthon ültem egész szünetben, de nem panaszkodom, ugyanis ezután nem biztos, hogy tudok majd ennyit "semmit csinálni". (Jaj de Hungarian volt ez a mondat.) Ezen a héten anyum szabadságon van, én meg kihasználom ezt, hogy végre elmenjünk valahova. Hétfőn együtt vásároltunk, kedden elvitt a dokihoz és együtt KFC-ztünk, ma pedig moziba fogunk menni este 18:15-re. Az "Amikor kialszik a fény" című horrot fogjuk megnézni. Elvileg jó film, én jókat hallottam róla. Pont a napokban akartam megnézni neten, ugyanis nem gondoltam, hogy lesz rá alkalmam moziban, de mivel mindegyik csak kamerás minőségben volt fent, ugy nem volt kedvem hozzá. Örülök, hogy nem tettem, mert ma este együtt fogjuk megnézni anyummal és ez tök szuper! Régen voltunk már együtt moziban, pedig kiskoromban sokat jártunk együtt a Lurdyba mozizni. Most is oda megyünk. Holnap leutazunk Dunaújvárosba, mert a mamám már régóta kérleli anyumat, hogy vigye le. Most eljött ez a pillanat is. Sokat voltam már ott is, mert a mamámnak az a szülővárosa... vagy faluja, mert akkor még falu volt, és Dunapentele, majd Sztálinváros, végül megkapta a mostani nevét. Sokat nyaraltam lent gyerekkoromban a mamám testvérénél. Sajnos pár éve elhúnyt, pedig csodálatos ember volt, csak a halál nem eszerint válogat. Holnap elmegyünk ott a temetőbe és még gondolom máshova is, de ha esetleg nem, nekem az is megfelel. Szeretek utazgatni és élvezni fogom, hogy kimozdulok végre itthonról. Pénteken pedig lehet, hogy elmegyünk a Maciparkba... vagyis a Veresegyházi Medveotthonba, szintén anyummal. Ez még nem 100%, de én nagyon szeretném ha összejönne, ami gondolom egyik olvasómat sem lepi meg. Imádom a medvéket és szerintem már többször voltam ott, de hogy tudnám megunni a drágáimat? Sehogy!

Erre a hétre ezek a terveim, a továbbiakban pedig valószínűleg leginkább itthon leszek és egy életre kipihenem magam, hogy aztán elkezdődhessen a felnőtt életem és minden azzal járó negatívum és... pozitívum, ha van. További kellemes nyári szünetet és nyarat kívánok! Remélem nektek szuperül és izgalmasan telt az eddigi része, vagy legalább egy jót tudtatok pihenni! Legyetek kellően rosszak, de mégis a legjobbak, ahogy mindig! Kiseu~!


Mielőtt elkezdenétek olvasni a 10 napos kihívást, muszáj meglesnetek ezt a videót. Az A.KOR Ahn Jiyoungja, azaz a csapat leadere nyűgözött le mindenkit az I Can See Your Voice-ban. Annyira csodálatos hangja van, hogy még a hideg is kirázott miközben hallgattam. Megérdemli a figyelmet, mert nem mindennapi tehetség! Nem véletlenül hangoztatom állandóan, hogy a tehetség nem hívnévtől függ!

10 napos kihívás

 - 1. nap (Min gondolkodsz ebben a pillanatban?) - 2. nap (Egy dzsinn ad 5 kívánságot, mit kívánsz?) - 3. nap (Szeret / Nem szeret lista) - 4. nap (Kedvenc idézet) - 5. nap (Gondolatok életről és halálról)

6. Kedvenc emlék?
Nagyon sok van, nem tudnék egyet kiemelni. A legjobbak azok, amikor még minden rendben volt. A 12. oszály körüli időszak volt a legjobb az eddigi életemben a sok fájdalom ellenére is, mert akármekkora fájdalmat okoz Ő, boldogságot is, ráadásul akkor voltak mellettem igazán az emberek. Akkor mindenkivel jóban voltam és sok-sok szuper emlékre tettem szert a barátaimmal. Most hirtelen az jut eszembe, amikor a 19. születésnapom alkalmával elmentünk a Horror Hotelbe és ott a Fürész témájú szobából kellett kijutnunk. Akkor lehettem talán a legboldogabb, ahogy körülvettek a számomra legfontosabb emberek (minusone). Akkor senkinek nem volt más fontosabb, minthogy az én születésnapomon megjelenjen és velem ünnepeljen. Ugyanez a 18. születésnapom, a limuzinozás a szeretteimmel, nagyjából ugyanazokkal az emberekkel. Amikor lenn voltunk a Balatonon Yuna dongsaenggel, aztán Sabine dongsaenggel. A sok megunhatatlan, véget nem érő beszélgetés Mimivel. A Mayvilles szerepjátékozások, az emberek akiket ott megismertem: Jayna, Hachi. Az a sok ottalvás Elishánál, amikor rendeltük a pizzákat, órákat tököltünk mire kiválasztottunk egy horrorfilmet, de végül úgyis végigbeszélgettük az egészet. Az együtt ivások, amikor egyszer nála voltunk és véletlenül hozzám rendeltük a pizzát. Az a csodás emlék, amikor Lilithtel elmentünk a Cat Caféba, aztán a nyár közepén eleredt az eső, mi pedig elmondhatatlanul élveztük. A Deákon még be is ugrottunk abba a lábáztató medencébe, holott nem szabadott. Amikor Lilith itt aludt, napokat, heteket töltött itt, amikor állandóan egymást szívattuk a másik szerelmével. A bubisteázások. A banda Katievel, Lisával és Karennel, amikor 4-en elválaszthatatlanok voltunk. Mindannyian különbözőek, de mégis a legjobbak voltunk együtt. A környezetgyakorlat órák a bolondos osztályfőnökünkkel. Amikor Katie kisminkelt, Lisa meghallgatott, Karennel a Starbucksos hagyomány. Ahogy mindegyikük támogatott és mellettem állt, ahogy csak tudott. Amikor anyummal Győrben egy 4 csillagos hotelban tölthettünk el pár napot és együtt fel is ültünk egy hullámvasútra. Az olvasóim, amikor írnak nekem és megköszönik, hogy segítek nekik, az külön mindegyik egy jó emlék. Sorolhatnám még tovább mennyi embernek vagyok hálás, hogy megszépítették az eddigi életemet, de sosem érnék a végére. Ha bármelyik volt barátnőm azt hiszi én ezeket elfelejtettem, nagyot téved. Ha bármelyikük azt hiszi haragszom rájuk és őket okolom, nagyot tévednek. Még mindig a legnagyobb értékként örzöm ezeket az emlékeket a szívemben, és ez így is marad örökre. Köszönök nekik mindent!

Back Again // 30nBBk (13. nap)

2016.06.06. 19:04, Cassie

http://www.teen.com/wp-content/uploads/2013/12/selena-gomez-demi-lovato-best-friend-pictures.gif

Ánnyonghászéjó! (kiejtés csillagosötös) Az elmúlt két napban Elishával voltam és minden tök szuper volt. Na... mesélek, mert már olyan régen tettem. Január óta nem beszéltünk, ami nagyon furcsa volt. Többször megemlítettem ugye, hogy minden barátom elhagyott, vagy idővel el fog hagyni. Ebbe őt is beleértettem, mert igazából nem vesztünk össze egyáltalán. Csak beszéltünk, aztán egyszer csak megállt ez a folyamat. Mind a ketten azt hittük, hogy a másik neheztel rá. Mint kiderült, egyikünknek sem volt semmi baja a másikkal, de mégis így alakult. Ő kitett dolgokat Facebookra, sok minden történt vele, például műtétje is volt és én olyankor nem voltam mellette, emiatt meg nagyon rosszul éreztem magam és azt hittem haragszik rám. Jogos is lett volna. Szerettem volna bemenni hozzá a kórházba, de nem tudtam mikor megy, mert nem beszéltünk. Ő azért hitte, hogy haragszom rá, mert például Twitteren még megosztottam egy olyat, hogy "a 7 évnél régebbi barátságok valószínűleg egy életen át tartanak" és ahhoz írtam, hogy "lol". Nos azt úgy is gondoltam, rá IS értettem, de nem azért mert nehezteltem rá, hanem mert úgy éreztem, hogy rám unt ő is és már elege van belőlem, csak úgy kisétált az életemből. Nem ő lett volna az egyetlen. Az egész életem során 2 olyan barátnőm volt / van, akikre nem tudok igazán haragudni és még hiányoznak / hiányoznának is. Igen, az egyik Elisha. Pár dolog megváltozott mind a kettőnknél míg nem beszéltünk, de a legtöbb dolog változatlan. A kettőnk kapcsolatát illetően viszont szerintem egyáltalán semmi nem változott. Igazából sosem változik, mert többször történt már olyan velünk, hogy összekaptunk és egy ideig nem beszéltünk, de végül mindig visszatalálunk egymáshoz és ugyanúgy folytatjuk a beszélgetést, mintha nem mi sem történt volna. Nem hiszem, hogy össze tudnánk úgy veszni, hogy ne béküljünk ki végül. Most pedig még csak össze sem vesztünk. Fogalmunk sem volt miért nem beszéltünk, de végül én írtam rá, mert régi képeket nézegettem és elküldtem neki azt a gyönyörűséges képet Jiyongról, amin együtt szórakoztunk. Szóval... most az egyszer... kicsit fáj kimondanom, de köszönöm Jiyong.

https://secure.static.tumblr.com/2da616ae1a9e46f9b4c265e280efbf23/ha3bg09/Vetnxsns0/tumblr_static_tumblr_static__640.gifSzombaton a szokásos helyen, szokásos időben találkoztunk. Ahogy vártam, semmi nem változott. Elmentünk a Kökibe, ahol először iettunk egy jegeskávét, eszegettünk, aztán egy kis sétálgatás, beszélgetés után bevállaltunk egy-egy mojitót is fehér rummal. A csaj öntötte és hát egy kicsit meglendült a keze, aminek köszönhetően az enyémbe jó sok rum került. Éreztem is az ízét, de nem rontotta el az italt, nagyon finom volt. Kint ültünk, besélgettünk és közben cigizgettünk is. Jó volt újra megbeszélni vele a dolgokat, esetleg az élet fontos dolgait, hülyéskedni és persze együtt utálkozni. Nem kell ám az utolsót annyira mellre szívni, nyilván nem mindenkivel kapcsolatosan, csak mondjuk aki olyan nadrágot vesz fel, hogy kinn van belőle az egész s*gge, meg ilyesmi. Ott ülve hívtak egy mentőt is az egyik hajléktalanhoz, aki már sz*rrá itta magát szinte. Ott csodálkoztunk, hogy minek hívták a mentőt, bezzeg ha valakinek tényleg szüksége van rá. Ezzel foglalkoznak, aztán mások meg haljanak csak meg. Nem, nem érzem, hogy szívtelen lennék. Nekem semmi bajom a hajléktalanokkal, többnek segítettem már és segítek is, de ha valaki nem árt neked, akkor semmi okod, hogy csak úgy elküldd a p*csába ténylegesen. Csak azért mert részeg vagy és így alakult az életed, nem jogosít fel arra, hogy ártatlanokkal szemétkedj. Nem tudom az ilyeneket sajnálni. Történt már olyan - akkor is Elishával voltam -, hogy egy hajléktalan leült hozzánk, cigit is adtunk neki, meg mindent és rendesen elbeszélgettünk, mert egy értelmes ember volt és voltak tervei és igyekezett így is küzdeni tovább egy szép élet reményében. Nem egyszerű dolog, de nagyon szimpatikus volt. Még a sültkrumplinkat is odaadtuk neki, ami megmaradt, mert kinn ültünk a mekiben akkor. Jó, ez olyan hülyén hangzik, mintha egy kutyának adtuk volna a megmaradt kaját, de akkor már megettük a többit na. Volt olyan is - szintén Elishával -, hogy felültünk a villamosra és még csak rá se néztünk a hajléktalanra, aki egy hozzánk közeli ülésben ült, de elkezdett minket szidni igen szép jelzőkkel megspékelve, mert, hogy nők vagyunk és "a nők tették tönkre az életét" és mindegyik milyen undorító, stbstb. Nem b*zdmeg, te voltál egy idióta f*sz, hogy hagytad, hogy kihasználjanak. Nagyon egyszerű mindent másra fogni. Nem mondom, hogy nincs ilyen nő... oh dehogynincs, nagyon sok ilyen van, de akkor sem az összes ilyen és akkor sem foghatja másra, amit ő b*szott el... vagy akkor fogja azokra, akik csinálták. Nekünk mi közünk van hozzá? Úgy gondolom mi szöges ellentétei vagyok annak, amit felsorolt, de persze, mondd csak a magadét gyökér. Persze leszálltunk, aztán felszálltunk a következőre. Nem volt kedvünk azt hallgatni egész úton. Most is nagyjából azt csinálhatta a csávó, csak nem velünk. A mentő persze elvitte, csak nem tudjuk hova és minek. Annyira nem is érdekes, igazából. Remélem azért jóra fordul még az élete. Ezután még egy kicsit sétálgattunk, aztán eldöntöttük, hogy átmegyek hozzá és a szokásos program lesz... horrorfilmet nézünk. Persze előtte a Tescoba beugrottunk és vettünk pár nasit. Amikor átértünk hozzá, a tesója szobájában - mert csak ott van gép - letöltöttünk pár filmet, játszottunk pár horrorjátékkal és videókat néztünk. Pár videót meglestünk Bturbotól, akit én csak most ismertem meg, de egészen jófej, ha több horrorjátékkal játszik majd, akkor lehet még nézni is fogom a videóit.

https://soshiifanss.files.wordpress.com/2013/01/jessica-jung-snsd-laughing-gif.gifRátettük a filmeket pendrivera, de még mielőtt elkezdtünk volna filmezni, lementünk a konyhába. Még a szobájában szóba jöttek a fanfictionök, mert megláttam egyet Facebookon, aztán végül megegyeztünk, hogy felolvasok egyet. Természetesen BIGBANG-eset és 18-asat. Kíváncsiak voltunk, hogy mit tudnak kihozni belőle 12 évesen. Szerintem elég nevetséges dolog, mert maga a dolog természetes dolog, de egy az, hogy annyi idősen még maximum a pornóból szerez valamennyi ismeretet, ami látszik is a történeten. Másrészt hogy képes ilyet leírni? Gondolom ezzel egyedül vagyok, mert sokan olvasnak ilyet, de nekem / nekünk rendesen kellemetlen olvasni, hogy ezt így leírják, mert az még más, ha egy könyvben van két kitalált szereplő. Az még oké szerintem, de gondoljatok már bele milyen lenne ezt a valós szereplőnek visszaolvasni. Na ez egy elég nyomós indok arra, hogy ne akarjak híres lenni, bár lányokkal nem nagyon van ilyen, inkább fiúkkal. Először rákerestem és yaoit adott ki, oké bye. Aztán több ilyen történetet is. Az egyiket kiválasztottam és felolvastam. A sztori végénél már a szobában voltunk és egyszerűen nem tudtam befejezni, így Elisha tette. Ott szakadtunk a történeten és parodizáltuk a dolgokat. Természetesen nem fogom leírni, hogy melyik történetről van szó, mert nem szeretnék senkivel gonosz lenni. Így innen üzenem annak, aki írta - bár nem tudja senki kiről van szó, de hátha magukra veszik egyesek -, hogy nem szerettem volna tiszteletlen lenni vele. Nincs vele személy szerint semmi bajom, sem a fantáziájával, sem az írásmódjával, csak magukkal a fanfictionökkel. Ha szereti, csinálja csak, én ugyan nem szólok bele.

Nekiláttunk a filmezésnek. Azt hiszem hat filmet szedtünk le, de abból ötöt "néztünk meg", bár volt ami csak ment, de annyira nem figyeltünk oda rá. Végül eldöntöttük, hogy ott alszom nála, mert mire lejöttek a filmek és elkezdtük nézni, este 8 is elmúlt. Írtam anyumnak, hogy nem megyek haza és ezzel elintéztem a dolgot. Az Antisocial című filmmel kezdtük. Azt még egész normálisan néztük, az még magyar szinkronos is volt legalább. Nem volt olyan rossz, csak kissé fura és annyira nem merültünk bele. Nem a legjobb film, de nem volt vészes... és félelmetes sem igazán. Ezután a The Forest következett, ami németül jött le, de mi így is megnéztük, hogy egy szót nem értettünk belőle. Legalább jót szórakoztunk ezen a "szép" nyelven. A filmet nagyjából ki tudtuk következtetni, de elég hülyeség volt. Egy félelmetes rész volt benne, az egyik japcsi szellemcsajnak a feje. A Japánban lévő öngyilkosok erdejéről szólt egyébként a film. Pont egy ugyanolyat láttunk még együtt, ami kevésbé lett népszerű, mert nem játszott benne egy GoT-os csaj, de szerintem valamivel jobb volt. Lehet, hogy csak azért gondolom így, mert németül volt és nem mindent értettünk, de ebben nem volt túl sok izgi rész.

https://media.giphy.com/media/3ornjO2Yjm5LjSASgE/giphy.gif10-ra volt beállítva az ébresztője. Amikor megszólalt, azonnal felkaptam a fejem. Elisha ott volt mellettem és szinte kétségbeesetten odaszólt nekem, hogy "állítsd leee", pedig az ő közelében volt a telefon, csak mesélte, hogy annyira elzsibbadt a karja, hogy alig tudta leállítani, de végül sikerült neki. Beszélgettünk kicsit, aztán elkezdtük nézni a Ház a kísértethegyen című filmet, amit még Ninaa ajánlott nekem. És tényleg benne van Marilyn Mansonnak az egy dala. Tök jó! A film annyira nem fogott meg. Szerintem kicsit értelmetlen volt és semmi ijesztőt, vagy nyugtalanítót nem véltem felfedezni benne. Közbe egyszer leállítottuk és lementünk kávézni, meg "reggelizni". Ezután befejeztük és neki kezdtünk egy másiknak, de akkor még nem tudtuk, hogy mire vállalkozunk. Hát gyerekek... vagyis cassieteddyk... szerintem - a Birdemic mellett - a világ egyik legrosszabb horrorfilmjét láttam. Ráadásul aranyos vagyok, amikor használom arra a f*stengerre a "horror" és a "film" jelzőket...

A címe The Hospital (2013), csak hogy még véletlenül se próbáljátok megnézni. Amikor azt mondom, hogy rossz, nem úgy értem, hogy "ah, rossz, nem tetszett", hanem, hogy tényleg... tényleg a világ legnagyobb f*szsága, aminél megkérdőjelezem, hogy mégis mi vezeti rá az embereket, hogy ilyenre pocsékolják a pénzüket és, hogy miért és hogyan születhetnek ennyire tehetségtelen és idióta emberek a világra - mind színészileg, rendezésileg, forgatókönyvíróként, hangosítóként, videószerkesztőként, pornórendezőként... - akik erről tudomást sem véve mégis azt csinálják, amihez nem értenek. Szeretitek a horrorfilmeket? Igen? Oké, akkor ne nézzétek meg, mert az minden volt, csak horrorfilm nem. Még pornónak se ment el. A pornónak legalább van valami célja, de ennek nem hogy lényege nem volt, az még hagyján, de a "színészek" a legalulról összeselejtezett valakik voltak és még mindig nem ez volt a legdurvább az egészben. Az a minimum, hogy ennek az alacsony költségvetésű (forintban a zsebpénzem több, mint amennyit erre rászántak) filmnek a 75%-ában nem "csak" szexeltek, hanem nőket erőszakoltak. Önmagában is undorító az egész, de ha valaki szeretne egy... megismétlem: EGY ilyet beletenni a filmjébe, azt is meg lehet oldani kulturáltan. Mutatták az összesnek a mellét, mert más ugyan nincs ebben a förmedvényben, ami miatt az ember megnézné, p*nák is voltak benne. Szószerint vegyétek ezt most: egy kivételével a filmben megjelenő ÖSSZES nőt megerőszakolták és az összeset mutatták. A "szellemek" a filmben olyanok voltak, amiket én is összehozok... nem hogy Sony Vegassal, de még Windows Movie Makerrel is, vagy egy telefonos alkalmazással. A gyilkolászós jelenetek... hát halljátok... legtöbbször az a számítógépes vér csodás volt, legalább nevettem egy jót. Viszont volt egy jelenet, amin úgy besírtam, hogy azt el nem hiszitek. A csávó rohan a folyosón, ahova ki van feszítve valami damil, ami pont levágja a fejét... de... de az a fejlevágás. Én ekkorát még nem nevettem horrorfilmen. Oké, ez nem is nevezhető annak, de na. Konkrétan úgy nézett ki, mint amikor lecuppan arról a gagyi minőségű Barbie baba nyakáról a feje és szépen elpattog onnan. A szereplők egyszerűen undorítóak és mérhetetlenül hülyék voltak egytől-egyig. Azok az alakítások már magában szenvedéssé tették a dolgokat, de még ha csak annyi lett volna, azt mondom oké, mert elnevetgélek rajta. Mindig újabb és újabb szereplők tűntek fel a semmiből, akik sehogyan nem kötődtek az előzőekhez, csak hogy legyen még kit megerőszakolni és megölni. Ennek a sz*rnak se eleje se vége nem volt. Már az első fél órában úgy tűnt, mintha 2 órája néznéd. Már azért néztük, mert kíváncsiak voltunk, hogy mi jöhet még, de persze kreativitás sem volt benne semmi. Monoton hobbi-erőszakolás. Szinkronizálva - totálisan érthető okoból kifolyólag - nem volt, szóval angolul néztük. A "rape" és az "oh no, please don't do this" kifejezéseket még ennyit nem hallottam soha. Semmilyen beállítás nem volt, ugyanis egy filmnél még azt is meg kell tervezni, hogy ki hol álljon, hányat lépjen, merre, stb. Itt 6-an vonultak egyszerre a folyosón és össze-vissza beszélgettek. Elemezgetném, hogy a szereplők is mennyire tucatok voltak, de felesleges azzal vesződni amikor még a világítást is valószínűleg elemlámpával oldották meg. A kameraállás siralmas volt, szemben a szereplővel, congrats. Össze-vissza erőszakoltak, kínoztak, gyilkolásztak mindenkit bármiféle "szabály" nélkül, a csöcsöket direkt mutatták, egy csávónak lerepült a feje, a szellemek valami telefonos appal összeszedett valamik, akik amúgy végül mint kiderült rendesek és segítettek a lányokon, a hanghatások pedig valószínűleg ha beírod Youtubeba, hogy "kislány nevetés", az első videóról van leszedve. Ennyire amatőr, gusztustalan és lényegtelen filmet még a büdös életben nem láttam. Egy gyors pontozással a tízből adnék rá minusz végtelent. Köszike a figyelmet.

Végül a Robertet néztük meg... németül, mert az is úgy jött le. Illetve az túlzás, hogy néztük. Leginkább a jó sokat hülyéskedtünk leginkább a Snapchattel. Olyan képek születtek, hogy azok már tényleg díjat érdemelnének. Olyat játszottunk, hogy letöltöttünk képeket sztárokról a telefonunkba, amit a Snapchat ugye a fejünkre tett és ki kellett találni, hogy melyik sztárt tette a másik a fejére. Szórakoztató volt ez a kis új általunk kitalált játék. Ezután elindultam haza. Elisha elkísért egy darabig. Egészen korán hazaértem ahhoz képest, hogy azt hittem még nyáron is sötétben fogok hazaérni onnan. Ilyenkor utálok itthon lenni, miután Elishánál voltam. Vagyis sosem szeretek itthon lenni, mert nem érzem ezt a helyet az otthonomnak. Az otthon nem egy hely, hanem egy személy, vagy személyek. Számomra itt nincsenek olyen emberek, akik megértenének és Elishánál sokkal szívesebben vagyok pont emiatt. Ilyenkor mindig annyira hirtelen és nagy erővel zuhanok vissza a valóságba és egyedül maradok a gondolataimmal. Ezért is szeretnék annyira elmenni innen. Akármi is lesz, én megyek Amerikába, most erre vágyom a legjobban. Itt biztos nem maradok. Szeretnék hátrahagyni mindent és nekivágni a saját kalandomnak, hátha egy nap sikerül elérnem az én "otthonom".

http://kephost.com/images/2016/06/06/82875d2a1bf10569e8ead759a48bc65c.gif

A kihívással kapcsolatban... most 2 napig nem tudtam folytatni, de jön a 13. nap, azaz ami a szombati lett volna és a holnapi nap megírom a soron következő három napot. Azok úgyis hasonlítanak egymásra, szóval gondoltam egy bejegyzésben válaszolok rájuk, ezzel pedig fel is zárkózom. Szerdán jön majd a 17. nap, csütörtökön a 18. nap, és így tovább.

30 napos BIGBANG kihívás

01. nap: A BIGBANG dal, aminek köszönhetően VIP lettél
02. nap: Kedvenc BIGBANG dalod
03. nap: Kedvenc BIGBANG fotósorozatod
04. nap: Kedvenc G-Dragon frizurád
05. nap: Kedvenc Taeyang "szem-mosolyod"
06. nap: Kedvenc Daesung "szem-mosolyod" fellépésed
07. nap: Kedvenc "panda szemű Seungri" képed
08. nap: Kedvenc T.O.P öltözéked
09. nap: Kedvenc BIGBANG párosod
10. nap: Kedvenc díjátadós képed díjátadód
11. nap: Kedvenc BIGBANG MV-d
12. nap: Kedvenc kacsintásod a Come To Play műsorból

13. nap: Egy lehetséges első barátnő Taeyang számára. Miért?

Öhm... Min Hyorin esetleg...? Oké, ez a kihívás nyilván régebbi, amikor még nem voltak együtt, vagy legalábbis nem tudták, hogy együtt vannak. Akkor is Min Hyorin a válaszom. Amíg Taeyang boldog vele, addig semmi gond, minden szuper... és öhm pont ezért ő a válaszom. Nem fogok valaki olyat mondani, akivel "jól nézne ki". Kit érdekel, hogy ki kivel néz ki jól és ki szerint ki kihez illik? Az a lényeg, hogy szeressék és boldoggá tegyék egymást.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon