2016. május 13. \\ Írásbeli vizsga

Május 13-án volt az írásbeli vizsgám! Túléltem... ahogy azt előre meg is jósoltam. Elmesélem nektek milyen volt az napom vizsgával, lábfájással és cicaüggyel kapcsolatosan. Előző este alig tudtam elaludni. Nem hiszem, hogy az izgulás miatt volt. Inkább azért, mert éjfél előtt szerettem volna beszunyizni, de túlságosan hozzászokott már a szervezetem, hogy éjfél után aludjak be. Valahogy sehogyan sem volt kényelmes az ágy és nem tudtam felvenni egy olyan pózt, amiben kényelmes lett volna aludni. 100 féle módon elképzeltem, hogy Jiyong ott van és mellettem fekszik / alszik / átölel, meg mindent. Az utóbbinál nem kell rosszra gondolni. Komolyan. Ha *arra* gondol az ember, akkor a szívverése felgyorsul és ezért még kevésbé tud elaludni. Ezért tehát eszembe se jutott. (De minek magyarázkodom egyébként is? Ha arra akarok gondolni, akkor fogok. Szabad ember vagyok még szabadabb képzelettel.)

Reggel 7 előtt keltem. 6-ra állítottam ébresztőt, de valahogy sikerült még majdnem egy órát ráhúznom. Megittam a szokásos reggel coffeemat, aztán gyakoroltam egy kis gyorsírást. Attól az egy résztől tartottam, de úgy voltam vele, hogy az is sikerülni fog valahogy. Eddig még nem nayon buktak meg ezen a vizsgán és nem hiszem, hogy én vagyok a legrosszabb. Lassan el is indultam. 10-kor kezdődött a vizsga, de már előtte fél órával benn kellett lenni. Be is értem 9:31-re. Liáékkal kommunikáltunk közben, akik már 9 óta benn voltak. Foglaltak nekünk helyet az utolsó előtti padsorban. A 40-es teremben voltunk, ami egy gépes terem. A jobb oldalon ültünk, ahol 4 gép van egymás mellett. Legbelül ült Lia, Mia, én, kívül pedig Becca. A gyorsírás tanár és az ilyen számítógépes ismereteket tanító, mondjuk "informatika" tanár volt bent, aki egyben az igazgatóhelyettes is. Mind a kettő nő és nagyon aranyosak voltak végig. 10-kor elkezdődött az első rész, azaz az "írásbeli". Arra volt 90 percünk. A feladat az volt, hogy két levelet kellett megformázni és megfogalmazni a tanultak alapján, betartva a szabályokat. A második egy körlevél volt, ahol külön egyesíteni kellett egy Excel-es táblázatot a Word-ben megírt levéllel. Egyszerű volt mind a kettő, de ez nem is lepett meg, hogy könnyűnek találtam. Ilyeneket csináltunk 2 éven keresztül állandóan. Elég szégyen lett volna, ha nem megy... legalábbis nekem. Nem mindenkinek van hozzá érzéke, én azonban informatikából is érettségiztem és úgy vélem értek hozzá. Alap szinten biztosan, ami egy ilyen munka betöltéséhez szükséges. Rendszergazda ugyan nem leszek, de az nem is vágyam. Mondjuk ez a munka sem igazán, de "B" tervnek tökéletes, ha valami nem jönne össze. Persze mindenki készen lett előbb. Feltöltöttük a szükséges dolgokat ahova kellett, aztán mentünk ki szünetre. Miáékkal kimentünk cigizni, aztán visszamentünk délre, amikor is a "gyakorlati B" rész következett. Az volt 150 perces és abban a részben volt a gyorsírás. Ettől mindenki félt, pedig így utólag... nagyon durva volt, hogy mennyit segítettek. A tanáraink annyira a mi oldalunkon álltak, hogy már szürreálisnak számított az egész. Másfelől pedig szinte lazább volt, mint egy tanóra a 2 év alatt. Simán beszélgettünk. Néha-néha ránkszóltak a vizsgabiztosok, de ennyi. Na de miért is mondom, hogy durva módon mellettünk álltak a tanárok? Nos... úgy kezdődött az a rész, hogy megkaptuk a feladatlapot. Az egész 150 perc lényege a jegyzőkönyv volt, amelyet 3 részből kellett összerakni. Az egyik része fel volt töltve e-tananyagra, ahonnan le kellett szedni. Az volt az utolsó része, a középsőt a lapról kellett begépelni 10 ujjas gépírással... és a jegyzőkönyv elejét a gyorsírással leírt szöveget kellett begépelni. Először lediktálta a tanárnő a szöveget 5 perc alatt. Nem mondom, hogy rosszul sikerült, de nem is lett túl jó. Kihagytam pár részt a szövegből, de a nagy része meg volt azért. Mégis, ami annyira sokkoló volt, hogy a feladatlap pár összetűzött lapból állt, aminek az utolsó oldalán nem más volt, mint a szöveg, amit lediktáltak és gyorsírással kellett volna leírnunk 5 perc alatt. Amikor megláttuk, el sem hittük, hogy tényleg az az. Akkor megállapítottam, hogy aki ezen megbukik, az tényleg egy értelmi fogyatékos lvl 1000. A tanároktól is nagyon sokat lehetett kérdezni végig és szinte mindent el is mondtak. Megcsináltuk a jegyzőkönyvet. Összeillesztettük a részeket, megformáztunk, csináltunk egy kivonatot, aztán a saját tempónkban megírtuk a gyorsírás szöveget is. Nem tudtam eldönteni, hogy most amit csinálunk, azt szabad-e, de nem szólt érte senki. Ja és... a szünetben még Becca a telefonján e-mailben elküldte nekünk a szöveget, amit gyorsírással kellett leírnunk. Azzal kezdtük az egészet, hogy lementettük egy Wordbe, szóval még csak be se kellett azt gépelnünk. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire laza lesz a vizsga. Ennél a résznél is előbb végzett mindenki. Egy újabb, azonban rövidebb szünet után elkezdtük a harmadik, azaz a "gyakorlati C" részt, amely csak az iktatás volt. Volt 3-4 feladat, hogy különböző adatok alapján iktassunk leveleket.

Ennyi volt a nagy vizsga. Becca kicsit hamarabb elviharzott, én viszont megvártam Liáékat... vagyis Miával megvártuk Liát, aztán elindultunk haza. Az úton egyszer Hamupipőkéset játszottam. A lábam persze nagyon fájt, de ki-be járt a cipőből a lábam. Durva volt, mert ahogy szállok fel a villamosra nagy lazán, valahogy a jobb cipőm beakadhatott valahova és beesett a villamos alá. Szerencsémre a végállomáson szálltam fel, szóvalnem kellett félni még attól sem, hogy bármelyik pillanatban elindul a villamos. Kicsit meglepődtem azért. Lehajoltam érte és szépen felhúztam a lábamra. Na... ez is csak velem történhet meg... legalábbis ott nagyon ebben a tudatban voltam. Leültem az egyik székre aztán jópár megálló után leszállva, sétáltam hazafelé. Összefutottam azzal a nővel, aki abban a társasházban lakik, ahol a cicát láttam és ahonnan el akartam hozni. Mennyire ironikus, hogy pont azelőtti nap említettem meg egy bejegyzésben, hogy rég nem láttam már azt a cicát, erre az a nő leszólít és mondja, hogy ott van még. Pedig én azóta nem láttam. Mivel nem lakom olyan messze, megbeszéltük, hogy amint megjelenik a cica, elhozza hozzánk egy dobozban. Itthon kicsit elvoltam, aztán egyszer csak megjelent. Kimentem, de ahogy megláttam a cicát, azonnal megkérdőjeleztem, hogy az ugyanaz a cica. Az egy kicsit vöröses volt, ebben azonban nem volt vörös. Egy kicsit ott beszélgettünk, hogy hogyan tegyük be, de én láttam a macskán - minimális szinten ugyanis értek hozzájuk -, hogy nem érzi jól magát és biztos, hogy nem fog nálunk maradni, hiába teszi be a kertbe. Nagyon ideges is volt végig a nő kezében. Többször el akart szaladni, de fogta. Ennek nem lesz jó vége - ez járt a fejemben. Közben haza is jött anyum, aki egy köszönés után otthagyott minket. Végül megjelent a kutyám, aki nem ugatott, csak lelkes volt, de a macska... nos az utcán nőtt fel... nagyon sok rossz tapasztalata lehet a kutyákkal kapcsolatban. Nagyon le akart menni, de végül a nő csak lefogta, aki annyira feltűnően nem értett a macskákhoz. Meg is lett az eredménye... méghozzá hogy belekapott az orrába, meg még valahova. Amikor én próbáltam lefejteni róla, a jobb hüvelykujjamat szétharapta. Végül elrohant. Magamban persze elküldtem mindenhova azt a macskát, de nem lehetett hibáztatni érte. A nőnek kicsit vérzett a sebe, az én ujjamból azonban ömlött a vér. Még jó, hogy nem leszek rosszul a vértől. Én csak a finom vágásoktól, sebektől leszek valamiért nagyon rosszul. Szerencsém volt, hogy a harapás az marcangolós seb és attól nem félek. Még váltottunk pár szót, persze közben nem tudtam mit műveljek az ujjammal, mert folyt a vérem. A pólóm persze olyan is lett. Az a nő nem lehet valami határozott személyiség, mert vagy 40-50 éves kora ellenére engem kérdezett, hogy el fog-e fertőződni. Megnyugtattam, hogy nem. A karmolás valószínűleg nem, ha kimossa, de amikor én meséltem például Minarunak, hogy mi történt, azonnal mondta, hogy fertőtlenítsem. Kimostam és bekötöttem, de külön nem fertőtlenítettem le. Annak már 6 napja és alig látszik a seb... ami kb már nem is seb, csak egy mini csík és egy pötty. Semmi bajom nem lett. Attól függetlenül azért amikor kérdeztem anyumat, hogy nem kéne-e elmenni megnézetni, azt mondta, hogy nem lesz semmi bajom, megígéri. Nos, köszike, hogy ennyire aggódsz értem azért. Jiyong szerintem már rég tárcsázta volna a mentőket. xD Jó, azért ez egy elég sarkított példa volt, de tényleg aggódott volna értem... vagy lesz*rta volna. Szerintem a kedvétől függ, de elgondolkozva... nagyon sok mindent tudok vele kapcsolatban, de ebben nem vagyok biztos, hogy egy ilyenre hogy reagálna. Vagy az "úristen, hívom a mentőket" vagy az "ez van, túléled".

2016. május 18. \\ Szóbeli vizsga

Pár napra az írásbeli után, szerdán eljött a szóbeli vizsga. Attól féltem a legjobban. Mindig a szóbeliktől rettegek a legjobban mindenhol, ugyanis írásban például van időd még gondolkozni, javítani esetleg, de szóban rögtön kell és azonnal rájönnek ha nem tudsz valamit. Félelmetes egy dolog nekem. Ráadásul és írásban még meg tudok nyilvánulni egészen tűrhetően, de szóban nekem nehéz. Nem csak a vizsgákon, de a hétköznapokban sem szoktam sokat beszélni. Inkább a "listener" típus vagyok. 20 tétel volt, ami annyira nem sok, de ami a legrosszabb volt az egészben, hogy nagy szükség volt a szerencsére, ugyanis az egyik tétel arról szólt, hogy hogyan rendezel be egy irodát, a mádik pedig, hogy beszélj erről, meg arról a jogszabályról. Nagyon nem volt ugyanazon a nehézségi szinten az összes. Főleg a 20-as tétel... amikor azt elkezdtem olvasni, az első oldal után azt hittem, hogy elbőgöm magam. 9 oldalas volt, tömör szöveg és a titoktartási szabályokról, meg mindenféle hivatalos dologról. Be voltam kissé tojva szerda reggel. 8-kor keződött egy "gyakorlati A" rész ami szintén egy írásbeli rész volt, amit arra a napra hagytak. Előtte be kellett érni legalább egy negyed órával. Nekem sikerült is. Ugyanott ültünk, mint az írásbelin. A feladat az volt, hogy a lapon lévő szöveget be kellett gépelni, megformázni szokásosan és még Excelben pár igazítás után egyesíteni kellett a Worddel, azaz egy újabb körlevelet kellett írni. Azután volt még egy Word, amiben volt nagyjából 10 kérdés, melyekre válaszolni kellett és feltölteni a többivel. Annyira figyeltek a tanárok is, hogy az egyik kérdésre a választ például a neten néztük meg, a többit pedig megbeszéltük. Az ofőnk volt benn felügyelni. Nem tudom, hogy direkt nem figyeltek ennyire, vagy nem érdekelte őket. Az írásbelin és ezen a szóbelis napon is ugyanúgy járt Mia. Tönkrement a gépe. Legalábbis lefagyott. Hívni kellett a rendszergazdát, de ő sem tudta megcsinálni, mert ugyanannál a pontnál mindig lefagyott, amikor egyesíteni szerette volna a körlevelet. Átült tehát arra a helyre, ahol az írásbelin is ült miután megadta magát a gépe, Becca elé.

Ennek a résznek 10-kor volt vége és 10:30-tól elvileg kezdődött a szóbeli. Mi amikor végeztünk az írásbeli résszel, lementünk a földszintre és ott vártunk. A gyomrunk görcsölt. Többször éreztem, hogy elhányom magam. Nagyon idegesek voltunk. Koncentrálni se tudtam semmire, annyira izgultam. Rendesen szédültem is. Mi kicsit távolabb ültünk a teremtől és elvileg ugye 10:30-kor kezdődött volna, de amikor odamentünk félkor, már öten benn is voltak. Azt hittük lesz valami "nyitóbeszéd", mint az érettségin, vagy beosztás, de semmi. Azután, hogy ezt megtudtuk Mia és Becca elmentek boltba és ketten maradtunk Liával. Próbáltunk Family Guy-t nézni, de "nagyon jó" volt az suliban a wifi, szóval nem jött össze. Nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Olvasgattuk a tételeket, de utána megállapítottuk, hogy ennek sincs már semmi értelme. Végül úgy voltunk vele, hogy akkor az utolsók között leszünk, pedig szerettünk volna már minél hamarabb túlesni rajta. Valahogy megpróbáltuk kitatktikázni, hogy akkor menjünk vissza, amikor még nem teszik vissza a tételeket. Nagyjából 11 fele odasétáltunk a teremhez, aztán egy kicsit várakozva először bement Mia. Az ajtón lévő ablakból kommunikáltunk. A 3-as tételt húzta, aztán Lia ment utána és ugyanígy lerendeztük a dolgot. Kézzel eljelelte nekünk, hogy a 12-est húzta. Ezután amikor kijöttek, mondták, hogy ketten menjenek be. Kaptunk is az alkalmon Beccával. Úgy alakult, hogy nem utolsónak mentünk be, inkább így a középsők és utolsók között félúton. Odasétáltunk az asztalhoz. Akkora szerencse volt már az, hogy pont akkor értünk be, amikor csak 3 tétel maradt ott és amint azt előzőleg megtudtuk, a 20-asat már kihúzták, a 19-est is és az összes rosszat. Utólag már biztosra tudom, hogy ami benn maradt az az 1-es, az 5-ös és a 16-os volt. Én végig azt hajtogattam, hogy a 16-ost akarom húzni. Az az önéletrajzokról és az álláskeresésről szólt. Szerettem azt a tételt, mert még ügyvitelen abból vizsgáztam és ott minden bele is ragadt a fejembe. Az 1-es volt az irodaberendezés, iroda kialakítása (környezetvédelmi szempontok), és az 5-ös a hivatalos levelek formai és tartalmi követelményei. Igazából nem veszíthettünk. Beccával ott álltunk, amikor ő kihúzta a középsőt, én pedig a legszélsőt. Kivettük a borítékból a lapot. Becca kihúzta az 5-öst... én... pedig... aaaaaaaaaaaaz 1-es tételt. Nos... minek nevezzem ezt? Szerencse vagy sem? Nem tudom eldönteni, hogy szerencsém volt-e vele, mert igazából az első a legegyszerűbb és simán megy, vagy mégsem volt szerencsém, mert ha más tétel lett volna ott, akkor azt húzom ki és nem a 16-ost, amit annyira szerettem volna. Nézőpont kérdése végülis. Pozitívan állok hozzá és akárhogy is legyen, rohadul nagy mázlim volt. Köszönöm az égnek, sorsnak, vagy nem is tudom minek, hogy az érettségis szerencsém után itt is rám mosolygott. Vicces volt, mert örültem a fejemnek, aztán leültem és... kiürült a fejem teljesen. "Most akkor mivel is kezdjem?" A nyomás pedig kicsit nagyobb volt rajtam, mert mindenki úgy volt vele, hogy "ah, az csak az egyes tétel, gyerekjáték". Pont ezt mondta a vizsgáztató nő is, amikor odaültem. Ketten voltak. Annyira durva volt, mert a lapra le voltak írva szépen a mondatok és nem tudtam visszaolvasni, se megfogalmazni amit szerettem volna. Féltem azért még akkor is. Néha kisebb szüneteket tartottam, hogy összeszedjem magam, de 1 másodperccel utána ugyanúgy dadogtam. A vizsgáztatóknak volt egy lap, amin címszavak voltak, melyekről beszélni kell a vizsgázónak. Amikor kiültem megláttam, hogy rajta van például a zaj is, ami eszembe sem jutott, szóval annak köszönhetően arról is szót ejtettem. Amikor végeztem, lassan felálltam és visszakérdeztem, hogy "mehetek?" Ezt szerintem minden szóbelinél eljátszom. Ilyenkor el sem hiszem, hogy túl vagyok rajta és szabadulhatok. Elköszöntem, aztán kilépve az ajtón még magamhoz sem tértem, de mindenki elkezdett faggatni. Végül onnan is sikerült szabadulnom.

Young, Wild & Free

A hangsúly itt azt hiszem a free-n van... vagy talán mindegyiken. Mi történt? Fel sem fogtam akkor még semmit. A folyósón ült Becca és az egyik osztálytársunk. Váltottam velük pár szót, aztán elindultam kifelé, hogy elszívjak egy szálat ezután a megpróbáltatás után. Összefutottam Miáékkal, így hárman mentünk ki. Annyira boldogok voltunk mindannyian. Örültünk neki, hogy túl vagyunk rajta és biztosan voltunk benne, hogy egyikőnk sem bukott meg. Visszamentünk a teremhez és ott négyen hülyéskedtünk. Képeket csináltunk és végig nevettünk. Annyira nem érdekelt minket, hogy ha hülyének néztek, hiszen leírhatatlanul megkönnyebbültünk akkor és iszonyatosan jól éreztük magunkat. Sok hülye kép készült, amiket jobb, ha senki nem lát. Szerettünk volna egy normális képet, amin mind a négyen rajta vagyunk, de nem jött össze ezek közül a feltételek közül a "normális" része a dolognak. Azt mondták, hogy a bizonyítványokat nem kapjuk meg aznap, de az eredményeket megtudjuk és megnézhetjük a dolgozatokat. Ott kellett még maradni, amíg a papírokat és bizonyítványokat kitöltik. Illetve nem tartottak ott senkit akarata ellenére, de mondták, hogy illik megvárni a végét. Beccának találkozója volt, szóval elment, de hárman ott maradtunk és megvártuk a végét. Minimum egy órát azért ott ülhettünk szerintem, amikor jöttek és bevonultunk a terembe. Leültünk és egyesével hívtak minket miután a vizsgabiztos nőci le nem nyomott egy hülye beszédet, hogy semmire nem fogunk ezzel menni, szóval tanuljunk tovább. Ez milyen dolog már? Jó, persze nem mondom, hogy ezzel a végzettséggel annyira könnyű lesz minden, de milyen már egy ilyen szöveggel előállni amikor az ember tök lelkes és boldog, hogy levizsgázott, erre konkrétan közli velünk, hogy felesleges volt minden. Az igazgatóhelyettes mögötte végig vágta a fejeket, hogy mennyire ne hallgassunk rá és ne figyeljünk oda erre. Amikor mentünk el, ugyanezt mondta is, hogy ne higgyük már el az egészet. Aranyos volt nagyon! Viszont... én a névsor elején vagyok, szóval hamar megkaptam a bizonyítványom. A nyanyusz se szegte a kedvem. Megnéztem és... igaz, nem vártam nagyon eltérő eredményt, de jelesre vizsgáztam le. Annyira csodálatos volt azt látni. Lefotóztam és anyumnak is elküldtem. A dolgozatokat is meg lehetett nézni. Az egyiknél emlékszem a pontszámra, ami 100-ból 96 volt és a többinél sem tért el ez nagyon. Büszke voltam magamra, pedig ilyen nem sokszor fordul elő. Liának és Miának négyes lett, amit nem értettem, mert szerintem nem voltak rosszabbak, vagy sokkal rosszabbak, mint én (illetve mi, mert Beccának is jeles). Sajnos elrontottak pár dolgot, azért sikerült így, de nem mintha akkora csalódás lenne, hiszen a lényegen nem változtat. Van egy szakmánk! Levizsgáztunk és megkaptuk az irodai asszisztens szakmát. Másnak szerintem nem nagy dolog, de azok után, hogy miken mentünk túl. 2 év után mégiscsak sikerült eljutni idáig és igenis büszkeséggel tölt el. A bizit nem kaptuk még meg, majd csak évzárón fogjuk, de már tudjuk, hogy meg van. Amikor kinéltem a suliból el is kiáltottam magam örömömben. Boldogok voltunk, ám megállapítottuk, hogy... hmm, tuti, hogy másnap felkelünk és elszáll minden, mert... oké, most akkor mit kezdjek az életemmel? xD Jó, azért ez nem így történt. Még mindig örülök az egésznek és alig várom a többi kalandot az életemben. Egész nap nem ettem semmit nagyjából 14-15 óráig, de végül bementünk a Burger Kingbe és betoltam egy sajtburgermenüt.

Sikerült hazaérnem anélkül, hogy elhagytam volna a cipőmet, bár a lábam fájt. Pihentem kicsit, aztán amikor hazaért anyum, elindultunk a nőcihez, aki megírja nekünk az adóbevallásunkat. Odaérve persze sikerült összevesznünk. Én nem mondtam semmi rosszat, csak nem voltam mosolygós, ahogy igazából soha. Utána hazamentünk, majd anyum felhívta és kiderült, hogy a nő elfelejtette. Igazából nem haragudott rá senki, mert nem fordult még elő ilyen és sokat tett már anyumért. Egyszer el lett nézve neki, főleg, hogy a gyereke beteg lett és azért rohangált mindenhova. Ahelyett viszont elmentünk a KFC-be. Furcsa, de van egy KFC a városban, ahova gyakran beülünk és ott olyan jókat tudunk beszélgetni. Szó esett sok mindenről és mondta, hogy mennyire büszke rám.

Én is az voltam. Egy szakasz most lezárult. Ezzel is előrébb jutottam. Sokat tanultam mindenféle értelemben. Megtapasztaltam sok dolgot is ezalatt a két év alatt. Hát még mennyit változtam. Pár embert elveszítettem, párat megismertem, de az biztos, hogy elfelejteni egyiket sem fogom, mert emlékezni fogok a szép dolgokra és nem utolsósorban tapasztalatszerzésnek mindenképpen jó volt minden ismeretség. Most itt vagyok 20 évesen egy szakmával, büszkén, lelkesen. Young, wild and free vagyok. A kihívások várnak rám és én is alig várom, hogy megküzdjek velük. Kíváncsi vagyok mit tartogat még az élet számomra. Az biztos, hogy igyekszem minél jobban kihasználni az életet és elérni minden kitűzött célomat. Valóra fogom váltani az álmom és soha nem adom fel!

[ Ay~ hey ladies | Ay~ hey babies | Ay~ everybody ]

Mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen a koreai kaja. Még sosem ettem... azt hiszem. Talán ilyen instant koreai levest vettem a Tescoban, bár az sem hiszem, hogy koreai volt. Bevallom őszintén, kinézetre egyáltalán nem szimpatizáltem velük. Láttam több doramát, showt, képet, melyek(b)en koreai ételekkel találkozhattam így látásra, de számomra egyik sem jött be. Úgy voltam viszont vele, hogy még ha nem is néz ki jól, attól még finom lehet. Reménykedtem egy ideig, hogy biztos finom... ám amikor meghallottam a Pinocchio című doramában a béllevest, lefordultam a székemről. Nem ítélkezel előre, Cassie, nem! Nálunk is van a pacal, amit sugárban tudnék kihányni (bocsesz), viszont finom ételeink is vannak. Kizárt, hogy ott ne így legyen. A híres, szent és sérthetetlen kimchit is szerettem volna kipróbálni. Ha valaki nem tudná, a kimchi olyan étel Koreában, hogy szinte még a fagyihoz is azt eszik. Szentebb, mint isten és nagyobb sztár, mint... nos, mint G-Dragon, I guess. Kíváncsi voltam már nagyon rá, csak eddig nem tudtam, hol egyek igazi koreai kaját. Úgy voltam vele, hogy majd évek múlva talán ha eljutok Dél-Koreába, ott lesz rá lehetőségem, de elég kilátástalannak tűnt a helyzet. Csak van Budapesten is egy koreai étterem! - reménykedtem. Van hát! Szerdán böngészgettem a Facebookot - úgy látszik néha jó valamire - és rátaláltam egy hirdetésre. Egy koreai étterem hirdetése volt. Megnéztem a helyszínt, meg mindent és eldöntöttem, hogy el kell látogatnom oda amilyen hamar csak tudok. Írtam Chibinek, hogy eljönne-e velem azon a napon, vagy esetleg másnap, de azt válaszolta, hogy nincs pénze, szóval megkérdeztem Hachit. Ő azért volt "csak" a második, mert Szlovákiában él és legutóbb is balhé volt azzal, hogy az utolsó pillanatban szóltam neki, hogy jöjjön el velem valahova. Most viszont írtam neki és meg is beszéltük a dolgot. Csütörtökön reggel ugyan még volt dolga, de lebeszéltük, hogy amint végez, ír nekem, hogy melyik vonattal jön és elmegyünk kajálni egyet a koreai étterembe, a K pointba.

Csütörtök reggel elég korán ébredtem fel magamhoz képest. Úgy 7-8 körül, amiről a nap folyamán meg is állapítottam, hogy ha nem állítottuk volna át az órát 6-kor keltem volna... és ez durva. Mostanában elég korán fenn vagyok, bár mondjuk nem tudom ez minek köszönhető. Biztos annak, hogy nincs suli. Jövőhéten pedig szörnyen fáradt leszek. Ráadásul mi megyünk reggel, ami kissé kiábrándító... de... tudjátok mi a durva? Nekünk már csak ez az egy hónap van a suliból. Az április van már csak. 29-én vége a sulinak, aztán május 10-e után valamikor meg jönnek a vizsgák. Ijesztő! Főleg a szóbeli... meg a gyorsírás része az egésznek. Nem tudom hogyan fog átmenni az osztály, de valami csak lesz. Most viszont még ráérek egy picit pihenni ezen a héten. Miután felkeltem, kávézgattam, szokásosan morcos voltam, de azért anyum kibírta és elhívott engem az Auchanba magával. Addig ráértem, amíg arra vártam, hogy Hachi végezzen a terítéssel, vagy mivel. Mármint nem az volt az elfoglaltsága, hogy otthon terítgetett, hanem valami étteremben kellett dolgoznia. Leginkább az Update bolt miatt mentünk oda, mert anyum fogyózik. Én is, csak én inkább nem eszek még ilyet se. Igyekszem alig enni. Vettünk ott pár dolgot, én azért kaptam egy pizzás csigát későbbre. Utána bementünk egy ruhaboltba, ami meglepett. Anyum kérdezte meg, hogy bemenjünk-e. Kérdeztem tőle, hogy miért, szeretne nekem venni valamit? Erre azt válaszolta, hogy ha úgy gondolom, hogy valami nélkül nem tudok élni, akkor megveszi. Furcsa volt, mert nagyon régóta nem voltam ruhaboltban nézelődni, főleg nem magamnak. Yes!, vagy mi a neve az üzletnek és kicsit furcsálltam, hogy mindenből csak egy méret van, de szerencsére én pont az a méretű emberke vagyok, ami beleillik ebbe, sőt még az ázsiai átlagméretbe is. Szerencsém van. Felpróbáltam egy ruhát, ami szerintem nem állt nekem jól, de anyum szerint jó volt. Végül megegyeztünk, hogy ha nem érzem jól magam benne, akkor nem érdemes megvenni, viszont vett nekem anyum egy felsőt. Piros-fekete kockás mintája van, hosszított és meg lehet kötni a derekánál. Régebben szeretettem volna egy ilyet, de azóta nem is gondolkoztam rajta, hogy szerezzek. Most is, ha anyum nem erősködik, akkor nem hiszem, hogy "kérem". Mondta, hogy ezt megveszi nekem, mert nagyon jó és jól áll nekem. Ráadásul még az aznapi ruháimhoz is passzolt. Egy piros nadrág volt rajtam, egy fekete haspóló és egy piros-fehér BIGBANG-es pulcsi, a cipőm pedig fekete volt. Egészen jól felöltöztem, büszke is voltam magamra. Igazából én úgy vagyok vele, hogy a tél nem a divatozás időszaka, így akkor nem nagyon szoktam odafigyelni, hogy milyen ruhát veszek fel. Legalábbis nem ennyire, na. Ilyenkor, amikor jó idő van, pont itt az ideje, hogy divatozzanak az emberek... bár... van egy mondásom, ami nagyon is igaz: A ribancok sose fáznak. Oh, ha érdekel a felső, akkor képért kattints IDE. Muszáj voltam kivágni magam a háttérben lévő kupi miatt. Bocsika. Hihi~

Azt hittem, hogy anyumnak kell majd kidobnia a nyugatinál, mert Hachi hamar végez, de még elég sokáig vártam itthon. Addig egész nap két joghurtot ettem, mert végülis úgy beszéltük meg, hogy kajálni megyünk... de szerintem egyébként sem ettem volna sokkal többet egész nap. Viszont elég éhes voltam és szerettem volna már indulni. Én úgy tevreztem, hogy ebéd lesz belőle, de majdnem vacsi lett... inkább uzsi. A 13:51-es vonattal jött Esztergomból. 15:10-re ért a nyugatiba, én pedig nagyjából 10 perccel utána. Az úton végig BIGBANG videókat néztem és zenét hallgattam. Találkozás után sétáltunk kicsit a 78-as troliig, azzal a Bethlen Gábor térig mentünk, eggyel a végállomás előtt szálltunk. Pont a megállóval szemben helyezkedik el az étterem, aminek a teljes neve K point restaurant & café. Ha jól tudom, akkor a KPOP nevű büfé "továbbfejlesztése". Tudjátok, az, ami még a keleti aluljárójában volt. Vagy még meg van? Nem tudom, nem szoktam arra járni. Ezt olvastam is, hogy abból alakult, illetve a nap folyamán láttam, hogy a nőn egy KPOP feliratú kötény díszeleg, ezért 99%-ig biztosra is vettem a dolgot. Nem mintha annyira érdekelne. Maga az étteremre voltam kíváncsi. A KPOP büfé egy kisebb csalódás volt még számomra, de teljesen új lappal tekintettem erre az étteremre. Kíváncsi voltam mivel lephetnek meg. Emellett nagyon szerettem volna már koreai kaját enni egyszer az életben legalább... most először. Nem tudom miért voltam ilyen béna, de nem tudtam kinyitni az ajtót, szerencsére a koreai nő azonnal odasietett és bentről kinyitotta nekünk. Azonnal egy nagy mosollyal és egy annyeonghaseyoval köszöntött. Abban a pillanatban megvett magának a... nos, az étterem még nem, csak az a nő. Annyira aranyos volt végig, hogy legszívesebben megölelgettem volna távozáskor, de nem igazán volt rá alkalmam. Meghajoltunk mi is és az ő nyelvén visszaköszöntünk neki. Le is ültünk, majd megkaptuk az étlapokat. Kicsit leesett az állunk. Mi a legolcsóbb ételt választottuk 2800 forintért. Volt ott polip rizzsel 12 ezer forintért. El sem hittük, amit látunk. Gondoltam, hogy nem olcsó hely, de sejtésem sem volt róla, hogy ennyire nem olcsó hely. *LOL* A Facebookon láttam az étlap egy részét, ahol ki is néztem magamnak ezt az ételt. Mind a ketten ugyanazt kértük, kimchi bokkeumbapot, azaz kimchis rizst. Most ugrik a majom a vízbe... na lássuk milyen az a híres-neves kimchi - így voltam vele végig, míg az ételt vártuk. Az étlapon az volt, hogy enyhén csípős és csak egy darab pirospaprika-jelzés volt az ételnél. Nos, én tisztában vagyok, hogy az ázsiaiaknál mit tesz az az "enyhén csípős". Nagyjából olyan "csak kicsit sz*rsz be tőle". Azt néztük az étel után, hogy vajon milyen lehet az, ahol három jelzés is van. Én nem rajongok annyira a csípős kajákért, de van olyan, amiben megeszem, például a KFC Longerjében kifejezetten ízlik.

Először kihozta nekünk, még rendelés előtt az evőeszközöket, aztán inni Hachi gyömbért kért - jó kis szénsavasat a csípős mellé -, én pedig bubimentes vizet. Miután rendeltünk, először hozott négy kis tálat amikből háromban különféle savanyúság volt... legalábbis olyasmi. Amellé pedig egy fekete edényt, amiben volt a kimchi. Ezután elsétált a nő, mi pedig Hachival kukán ott ültünk. Fogalmunk sem volt, hogy mi jön még, hogy hozni fog-e még rizst, vagy, hogy esetleg a kimchi aljára van bezsúfolva. Olyan nyugiban elsétált, hogy nem tudtuk, hozni fog-e még rizst, vagy el is feledkezett rólunk. Odahívtuk egy kis gondolkozás után és megkérdeztük, hogy most mi van. Annyira feltűnő volt, hogy először eszünk koreai ételt. Hachi még a pálcikát se tudta megfogni. Alapvetően megy neki, de ez lapos volt és fémből készült. Más volt mint azok a fa evőpálcikák. Nekem sikerült azért. A koreai nő is már nagyon hülyének nézhetett minket, de végig mosolygott, meg imádnivaló módon nevetett a bénázásunkon. Mondta, hogy ezután hozza majd külön a rizst mind a kettőnknek, mi pedig megnyugodtunk. Amikor kihozott mindent, elkezdtünk enni. A rizs első ránézésre úgy nézett ki, mint a rizses hús, aztán áttanulmányozva is egészen hasonlított rá csak kevés hússal, sok rizzsel, zöldséggel és... kicsit csípősen. Az igazából egészen finom volt, főleg mellé a tojás, ami szerintem tükörtojás volt, biztos valami extrával. A rizs, azaz a kimchi bokkeumbap egészen jó volt, meg néhány kis tálas savanyúság is. Aztán jöjjön a lényeg... a kimchi. Mi a véleményem a kimchiről? Oké, felkészültem, a világ összes koreaija és elvakult Korea-fanja meg fog ölni, de két falatot bírtam belőle enni. KILL ME!... de nekem akkor sem ízlik. Csípős, savanyú, meg olyan rossz szerintem na. Ízlések és koreaiak. A rizst azért megettük mind a ketten, mert az fincsi volt, meg még egy kis tálban volt valami fehér bigyusz, amiről nem tudtuk, hogy micsoda, de lehet jobb is volt, mert így nem volt olyan rossz íze. A kimchit ott hagytuk, de legalább több maradt nekik. Jó, nem hiszem, hogy megették utána, de ki tudja... lehet, hogy amennyire szent dolog, nem dobják ki. Amíg ott ettünk, volt egy pár is, akik SHINee dalokat kértek és mivel a nő YouTuberől tette be, sorban ment a többi is. Amikor a Lucifer jött, azt énekeltem is halkan, meg a Ring Ding Dongot, meg a Dream Girlt, meg mindegyiket, amelyiket ismertem és tetszett.

Evés után elkezdtünk számolgatni, hogy mennyit fogunk fizetni. Mivel nálam egy tízezres volt, így Hachi odaadta az övét nekem és egybe fizettünk mindent. Akkor viszont még nem jött el a fizetés pillanata, mert egész végig azon gondolkoztam, hogy igyak-e sojut. Mindig meg szerettem volna kóstolni és úgy voltam vele, hogy ez egy megfelelő alkalom rá, azonban 3000 forint volt és nem is olyan nagy üvegben adták. Kb akkora volt, mint egy üveges sör. Végül csak amellett döntöttem, hogy veszek, mert ha már ott voltam, akkor miért ne? Ki tudja mikor lesz rá legközelebb megint alkalmam, szóval kértem. Ki is hozta nekünk, azután pedig kérdeztem tőle, hogy megmutassam-e a személyimet. Igennel felelt és odaadtam neki. Megnézte, hogy mikor születtem, aztán arra benyögött egy olyat, aminél azt hittem megzabálom desszertnek, olyan édes volt. Azt mondta, hogy "hú, ilyen régi vagy?" Régi vagyok. Awww~ Valószínűleg szarkasztikus volt, de így még jobban jött ki az egész. Hachit meggyőztem, hogy igyon velem. Öntöttem mind a kettőnknek, aztán meg is kóstoltuk. Ízlett. Illetve, nem volt túl sok íze, de nem volt olyan erős, mint amire számítottam. Hachi ahhoz képest eléggé fintorgott és alig bírta. 17,5%-os, ami egyáltalán nem durva. Ő két pohárral ivott csak, én viszont többel. Nem mondom, hogy berúgtam, de kicsit jobban éreztem magam utána azért. Például, képzeljétek... jött egy szőke csaj, aki egyáltalán nem volt odavaló. Sokkal jobb lenne, ha csak koreaiak dolgoznának, de még el is fogadtam volna, ha nem lett volna a modorával gond. Illetve egészen pontosan két lány jött dolgozni, akik felszolgálók voltak. A koreai nőt odahívtuk magunkhoz és kértünk tőle BIGBANG-et. Annyira imádnivaló volt ahogy a koreai kiejtésével kimondta, hogy "BIGBANG". Egész nap tudnám azt hallgatni... Jiyongtól pedig pláne. (Biztos, hogy megkérném, hogy meséljen nekem egy esti mesét koreaiul. Nem érdekelne, hogy nem értem, imádnám anélkül is.) Na és miután az a nő betette a Bang Bang Bang-et, a szőke r*banc megszólalt, hogy "aj, ne már", olyan tipikus flegmán. Jó hangosan le is hülye p*csáztam és végig gonosz tekintettel méregettem. Persze miután vége lett a dalnak, azonnal elkapcsolta, hogy nehogy a következőre menjen. Úgy felháborodtam. Tudtommal mi voltunk a vendégek, mi a f*sznak nyúlkál bele? Majdnem szépen elmondtam neki a véleményem, de ehelyett kapott még egy hülye p*csát. A legviccesebb az volt, amikor ezzel a szép jelzővel illettem ezt a csajt és a másik odajött hozzánk, hogy szóltunk-e. Tök normálisan jött oda, mert tényleg azt hitte, hogy akarunk valamit. Erre így megrázom a fejem és mondom neki: "ja nem, a hülye p*csa nem neked szólt". Hachi úgy elkezdett nevetni, nagyon aranyos volt. Az ivás közben a nőtől kaptunk még ajándékként valami desszert-félét is! Annyira elvarázsolt vele, olyan jól esett. Nem édes, hanem sós volt és inkább a tojásrántottára emlékeztetett. Kissé ízetlen volt, de maga a gesztus annyira jól esett, hogy muszáj voltam enni belőle, amennyit tudtam.

Legvégül odahívtuk magunkhoz az aranyos koreai nőt. Legszívesebben neki is elpanaszoltam volna, hogy milyen idióta az a csaj, de inkább nem szóltam semmit. Helyette fizettünk. Tudjátok mennyit hagytunk ott összesen? 9500 forintot, amiből 200 forint borravaló... és hozzátenném, hogy tényleg a legolcsóbb ételt ettük ott. Jó, azt be kell vallani, hogy laktató, de biztosan nem fogok gyakran oda járni. Annyira nem is ízlett az étel, hogy feltétlenül visszavágyjak oda és elég drága is. Annál olcsóbb már csak a sima rizs volt 1000 forintért. A sojut nem ittam ott meg és mivel nem fért be a táskámba, kézben vittem haza és azóta is van még. Az étterem után visszamentünk a nyugatiba, ittunk egy-egy bubisteát a Westendben és egy jót beszélgettünk, amíg volt időnk. Megbeszéltük, hogy majd ha egyszer kimegyek Dél-Koreába, ha találok egy mekit, biztos, hogy amellé költözöm. Csak egy valamit ettem, de maga az ízvilága a koreai ételeknek nekem nem hiszem, hogy bármikor a kedvencem lesz. Azzal is hülyéskedtünk, hogy ha a szerelmem szülei meghívnának enni magukhoz, valószínűleg jó nagy sz*rban lennék. Áh, egy idő után kénytelen lennék megszokni, bár őszintén szólva én sosem terveztem, hogy majd odaköltözöm, de érte természetesen megtenném. Mondtam is Hachinak még az étteremben, hogy érte képes lennék megenni az egész edény kimchit, az összes csípős cuccal együtt. Ez így van, érte olyan dolgokra is képes lennék, amire senki és semmi másért nem.

Értékelésem: Összességében nem volt rossz. A koreai nő nagyon édes volt, az az idióta szőke rontott az összképen. A hely tényleg drága és annyira nem puccos ahhoz képest. Az étel azok számára mindenképpen finom, akik szeretik a koreai konyhát. Akik nem, azok nyilván nem járnak ilyen éttermekbe. Akik pedig még nem ettek, úgy gondolom egyszer megéri kipróbálni. Ha szerencséje van az embernek, nincs ott a szőke, vagy ha mégis, a borravalót nem hiszem, hogy megérdemelné. A koreai nő azonban mellé még az ölelést is megkaphatja. 10-ből 8-at adnék, de az is csak a zavaró tényező miatt és mert nekem nem lett a kedvencem a koreai ízvilág, illetve egy kicsit még fel lehetett volna dobni a helyet valahogyan.

Megjegyzés: Tudom, április elseje van, bolondok napja, ám amit ebben a bejegyzésben leírtam, minden igaz. Gondoltam szólok.

Még egy dolog, mielőtt elkattintanátok innen. Néha benézhettek a Reklámkönyvbe és hirdethettek, vagy ellátogathattok az ott található oldalakra. Most is ajánlanék nektek kettőt.

Jaj, TEDDYJEIM... help... a napokban annyira előjött az allergiám. Oké, nem mintha tudnátok segíteni, nyilván nem azért írtam. Egyszerűen csak gondoltam közlöm veletek, mennyire szarul érzem magam. Egy előző bejegyzésemben megemlítettem a tavasz beköszöntét és azt, hogy ezzel együtt jár egy allergiásnak a folyamatos szenvedés. Mondjuk az nem olyan biztos, hogy folyamatos. Nekem jobb esetben és szerencsére a legtöbbször olyan, hogy egy-egy napon random előjön, de akkor nagyon rossz. Akinek nincs allergiája, annak ez elképzelhetetlen és el sem lehet magyarázni, hogy mennyire rossz. Annyira kellemetlen, hogy egy influenzának jobban örülnék még akkor is ha az tovább tart. A másik az, hogy allergiára hivatkozva otthon se lehet maradni, pedig van olyan rossz, mint egy betegség... ha nem rosszabb. Nekem az az egyik hátránya az egésznek, hogy annyi mindenre vagyok allargiás, hogy fogalmam sincs éppen mi miatt jött ki. Ételre szerencsére nem, de az ilyen pollen, por, mindenféle növény kiváltja belőlem ezeket a reagciókat. Egy valamiben azért reménykedek: hogy elmúlik idővel. Az allergia ugyanis olyan, hogy bármikor előjöhet, de akármikor el is múlhat. Idegesítő egy dolog. Örülnék ha vége lenne. Eddig csak szerda óta szenvedek tőle és már annyira nem érzem, de félek, hogy bármikor újra előbukkan. Ez így is éppen elég ahhoz, hogy úgy érezzem, legszívesebben a falba verném a fejem 0-24-ben.

Szuper 4 napos hétvégét kívánok minden olvasómnak és látogatómnak! Ne felejtsetek el megemlékezni valamilyen formában a hőseinkről a forradalom évfodulójának idején! Pihenjétek ki magatokat a tavaszi szünetre! Hehe~

Lazítós hetem volt... oh yeah! Aludhattam... nos egy picivel tovább... ami igazából elég sokat számít, ha belegondolok. Jó érzés úgy lefeküdni előző este, hogy tudom, nem 5-kor kell kelnem, hogy beérjek 8-ra, hanem csak 11:30-ra kellett mennem. Mondjuk mindig is úgy voltam vele, hogy inkább bemegyek előbb, csak végezhessek hamarabb, de nem panaszkodom. Mostanában annyira fáradt vagyok állandóan, amit nem is értek. Folyton csak alszom és pihenek. Sosem érzem azt, hogy kipihent lennék, pedig hétfőn reggel amikor felkeltem, még a szükséges 8 óra alvás is megvolt. Ha a lányokkal el tudok hülyéskedni a suliban, akkor az feldob és akkor ezt el is felejtem, de amint hazaérek, rögtön álmosnak érzem magam. Nem tudom ez mitől lehet, mert aludni sosem szerettem. Mindig úgy voltam vele, hogy csak időpocsékolás. Lehet, hogy a szevrezetem pont ezért igényli most annyira... vagy csak mert nem vagyok boldog és amikor alszom, mindenkinek sokkal jobb. Ez a hetem egyébként jól telt. Vicces volt mind a három nap, amit ott töltöttem. Leginkább a hétfő és a kedd. Az első napon Becca nem jött suliba, de Liával és Miával éppen eléggé elszórakoztunk. Persze ez nem azt jelentette, hogy nem hiányzott. Hiányzik ha nincs suliban és ez k*rvára zavar engem. Nem kellenek nekem már barátok! Nem akarok függeni senkitől. Gyorsíráson volt egy kisebb botrány.

Az órán csapatokban kellett dolgozni. Én előreültem egy paddal, mert úgy jött ki. Nem Liáékkal voltam, hanem Jennyvel, Caseyvel és még három lánnyal. Nekünk az volt a feladatunk, hogy a 4-től a 8. leckéig ki kellett gyűjteni a rövidítéseket, illetve elmondani, hogy miről szól és írni 6 példamondatot. A tanárnő engem jelölt ki főnöknek... méghozzá ezekkel a szavakkal: "Gabika legyen a főnök". WHAT THE F*CK? WHY? Gabika? WHY? SRSLY?! Ennek elmondom az okát, hogy így hív. Van kát másik Gabriella is az osztályban rajtam kívül. Az egyiket elkezdte Gabikának hívni és most, hogy megjegyezte, hogy az én nevem micsoda, rendszerint engem is ezzel a becenévvel illet. De ne má'!!! Cassie, vagy még talán Gabriella. A többi tiltott! Pedig még arra is emlékszem, hogy neki is elmagyaráztam miért vagyok Cassie... mint ahogy az összes tanárnak egyesével. Kicsit sem volt unalmas. Örülök, hogy már nem lesz új tanárunk... de ha lenne se érdekelne most már. Úgyse tudják megjegyezni a Cassiet... pedig szinte az összesnek elmondtam még a sztoriját is, mert azonnal jött a kérdés, hogy "hogyan jött a Cassie?" Anyámból jött b*sszus.

Miután kijelölt lídörnek, megbeszéltük a dolgokat és megalkottuk a mondatokat is gyorsírással... nem akarok egoista lenni, de nagyrészt nekem köszönhető. Én mondtam kreatív mondatokat és nekem köszönhetően tudták azt leírni. Asszem jogosan lettem én a leader. Volt egy ilyesmi mondatunk: "Petra bátran tekercsel a Mátrában." Erre a tanárnő mondta, hogy milyen hülye, értelmetlen mondatokat írtunk. Mondom: attól még mert a tanárnő nem érti, értelmes. Ezután kimentem a táblához és elmagyaráztam, hogy ezek a leckék miről szólnak, majd felírtam két mondatot a sajátjaink közül, aztán folytattok az órát... vagy a szünetet. A legtöbbször alig tudjuk megkülönböztetni, hogy mikor van szünet és óra. Én olyan vagyok, hogy ha kiadja a feladatot, megcsinálom, de azt amit kell csinálni 5 tanóra helyett 1 tanórában is simán le lehetne adni.

A kis cicaharc...

A botrány végül abból adódott, hogy nagyjából elmondta az órai munkára adott jegyeket. Van az oszályban összesen két fiú és abból az egyikkel olyan szinten kivételezik. Mondta, hogy csak neki ad ötöst, mindenki másé 4-es vagy rosszabb. Na ezen kiakadtak az emberek, teljesen jogosan. Ez a kivételezés olyan szintű, hogy neki nem kell dolgozni órán, mert "ő úgyis tudja", neki semmit nem kell csinálnia, szinte még a dogát sem kell megírnia. Ha ő mond valamit egy kicsit másképp, az jó, mert "egyedi rövidítés", de ha mi mondunk ugyanúgy valamit, akkor nem tudjuk az anyagot. Nagyon gáz. A legviccesebb az egészben pedig az, hogy észre sem veszi magáról a nyanya, hogy kivételezik. Mondtuk is neki, de ő tagadja. Nagyon furcsa egyébként az egész nő. Aki nem ismeri, annak nem is lehet jól megfogalmazni, hogy miért. Mintha skizofrén lenne, vagy nem is tudom. Vannak ritka pillanatai, amikor az az aranyos nénike, de rendszerint ennek hamar vége, mert elgurul a gyógyszere és akkor egészen megváltozik. Annyira szenilis, or what. Például az óráján nevetünk és akkor már rögtön magára veszi, hogy biztosan rajta nevetünk. Senkit nem érdekel kb az sem hogy ott áll a teremben és akkor majf biztosan rajta fogunk nevetni. Állandóan azt mondja, hogy rajta nevetünk és akkor szó szerint besértődik és flegmázni kezd. Na meg hogy a telefonról nézzük az anyagot. Ja... hogy tudnánk onnan lesni, mikor a Googlen sincs fenn erről semmi. Sehol nincs fenn erről semmi. Gyorsírásról beszélünk, könyörgöm. Az őskorban használták! Az a nő olyan naiv még ráadásul... meg ha szeretnéd meggyőzni, akkor a legkisebb dologban sem lehet, mert minden úgy van, ahogy ő mondja. Szinte fel sem fogja, hogy mit mondasz neki, csak hajtogatja amit ő lát jónak. Ha mondjuk neki, hogy nem rajta nevetünk, azt sem hiszi el. Mellé pedig mártírkodik is sokszor, hogy ő mit meg nem tesz értünk. Okay, én azt értékelem, hogy sokszor jó jegyet ad. Legtöbbször ezért is kussolok. Én hozzá se szólok már, csak ha nagyon muszáj. Úgy vagyok vele, hogy hülyékkel nem állok le veszekedni. Például mond valaki egy észérvet és rácáfol, hogy az nem úgy van. A másik pedig, hogy ha kérdezünk tőle valamit, akkor vagy az a válasz rá, hogy ezt már vettük és tudni kéne, vagy nem arra válaszol amit kérdeztünk, hanem elkezdi előröl mondogatni a betűket. Nagyon fárasztóak az órái... leginkább emiatt. Igaz, hogy semmit nem veszünk órán kb, de ezzel képes lefárasztani. Amikor mondta, hogy én hátráltatom Beccát, akkor is jobbnak láttam csendben bólogatni és nem válaszoltam rá semmit.

Na és most órán a kis mintadiák kapott csak ötöst, az osztálytársaknak meg ez nem tetszett. Jogos volt a felháborodásuk, egyetértettem velük, de semmi értelme nem lett volna beleszólnom, így inkább csendben maradtam. Akkor szembesítették azzal, hogy milyen szinten kivételezget azzal a sráccal. Tényleg a legviccesebb az egészben nem is az, hogy ezt mondtuk neki, hanem az osztálytársam valahogy így fogalmazott, utánozta a tanárnőt: "XYka nem kell hogy dolgozzon órán"... és ezen akadt ki, hogy XYka... a "ka" becézésen, hogy ő nem szólította még így soha. HELP! Aztán mondtuk is neki, hogy de nem azon volt a hangsúly, erre ő: "de"... hát oké. Hülyékkel nem éri meg leállni vitatkozni, már bocs. Én négyest kaptam egyébként, amit elfogadtam. Ez volt a tanárnő döntése, ellenkezni nem fogok és felesleges is volna, pedig megérdemeltem volna az ötöst. Én azon "akadtam" ki, hogy az órai munkát a tudás szerint osztályozta. Ez hülyeség. Oké, hogy az a srác jó ebből, ezt nem is tagadom, senki nem tagadja, megérdemli, de az órai munkára adott jegyet éppen azért találták ki, hogy ha valakinek esetleg nem megy olyan jól a tananyag, de látja a tanár, hogy azért szorgalmas és igyekszik, azt tudja értékelni. Szerintem sokan vagyunk így, akik szorgalmasak, de egy emberen kívül senki nem kapott ötöst.

Hogy tudtam eddig Snapchat nélkül élni?

Ezután két adózási ismeretek volt... elvileg. Mármint volt, csak én SEMMIT nem jegyeztem meg az órából. Az sem tűnt fel egy ideig, hogy a tanár bejött és elkezdődött az óra. Liával és Miával egész órán hülyéskedtünk. Én hátrafordultam hozzájuk és egész órán egy telefonos alkalmazással szórakoztunk, ami nem más, mint a Snapchat. Oké, az alcímben már ígyis lelőttem a poént... de amit szeretnék itt megemlíteni, hogy odavagyok ezért az alkalmazásért. Hétfőn nekem még nem volt letöltve, így csak Lia telóján hülyéskedtünk ezzel. Annyi hülye képet csináltunk és végig szakadtunk. Van abban ugye face swap, ami kicseréli két ember fejét. Vagy rajzét, állatét... nos és mindent, amit felismer. Nekem valamelyik nap ezután a poszteren lévő Seungri és Jiyong lábával cserélte ki a fejemet. Nem tudom azt hogyan csinálta, de nagyon nagy. Emellett vannak mindenféle más hülyeségek és effektek. Nyuszi, kutyus, zombi, stb. Egy dolog van benne, amit nem tudom, hogy most negatív, vagy pozitív dolog. Némelyik effekt állandóan megvan, de vannak olyanok, amik mindennap változnak. Némelyik eltánik, ahelyett meg jön új minden egyes nap. Ez abból a szempontból rossz, vagy nem mindig tudod kiélvezni mondjuk azt, ami neked tetszik, de a változatosság nagyon is bejön. Mindig van valami új és ez tök jó. Néha mondjuk visszajönnek régiek is és ez a legjobb! Az órán kicseréltük a fejünket egymással, Mr. Beannel, Miley Cyrusszal, én egy rajzzal is, ami Lia kedvence lett... még a hívóképemnek is beállította, így mondtam, hogy majd ha rossz napja lesz felhívom. Oh és én Jiyonggal is, amiről Instagramra is feltettem egy képet. Hazaérve én is letöltöttem ezt a programot és anyummal is jókat nevettünk rajta.

Kedden már jött suliba Becca és nagyjából ugyanannyit csináltunk mint hétfőn. Snapchateztünk egész nap. Sajnos 8-ra kellett menni az egész osztálynak, amit előző nap este tudtunk meg, ahogy az lenni szokott ebben a suliban. De egyébként nagyon jó suli, ha szeretitek a szervezetlenséget és az átb*szást. Love The Way You Lie, right? lol... Eddig ez olyan óra volt, amin három csoportra voltunk osztva és úgy ellett bejárni. Nagyon jó volt... most viszont mindenkinek benn kellett lennie, mert elkezdtünk tanulni az iktatást. Beccával is beszéltük, hogy nem értjük miért kell ezt tanítani. Ott van a program. Oké, hogy egyszer elmagyaráz dolgokat a tanár, az jól jön, de annyira nem olyan nagy cucc, hogy ezt így be kelljen gyakorolni. Jó, igaz, hogy a gyakorlás sosem árt, de lusta vagyok, hé...! Szívesebben jönnék be később. Mi azért végiggépeztük az órát. Megcsináltuk, amit kellett. Juj... és... van ugye az iktatóprogram. Oda olyan felhasználónévvel léptünk be, hogy "tanulo" és kaptunk mögé egy számot. Nagyon néztem ott, hogy mi lesz és pont úgy jött ki a tanárnőnek a számolás, hogy én lettem a nyolcadik. Én feltűnően örültem neki, így a tanárnő is észrevette és mosolyogva visszakérdezett, hogy ezt szerettem-e volna. Bólogattam rá mosolyogva.

A suliban azután végig a Snapchattel hülyéskedtünk így négyen. Marketingen elő kellett adnunk azt a feladatot, amit még megkaptuk. Nos, azt Mia készítette el még az azelőtti napon, hétfő este. Becca és én mentünk ki előadni. Pontosítva: Becca beszélt a megtöbbet, én pedig néha-néha hozzátettem valamit. Fogalmunk sem volt, hogy miről beszélünk. Az volt a feladat, hogy egy közeli cukrászdát kellett ugye megfigyelni több szempontból. Egyrészt környezeti szempontból, mint vendégek, másrészt, hogy mennyire felel meg az ott dolgozóknak az a munkahelyi környezet. Nem mentünk el oda. Végig találomra válaszoltunk a tanárnő kérdéseire. Jó, azért voltunk előtte, így sok mindent láttunk, de benn nem jártunk. Ettől függetlenül négyest kaptunk rá, ami tök jó! Miután előadtuk amit elő kellett, folytattuk a hülyéskedést, amelyből olyan képek születtek megint. Azon a napon a Lia vs Smeagol volt a kedvencem.

Gyorsíráson már rögtön úgy jött be a tanárnő, hogy nem fogja elfelejteni, amit tegnap történt és ezután magázni fog minket, szóval viselkedjünk ahhoz mérten. Okay... Amikor ezeket mondta, nekem fogalmam sem volt, hogy mi olyan történt tegnap, ami miatt ennyire bedurcizott. Jó, persze az a kis "botrány"... de azért nem gondoltam volna, hogy így felkapja majd a vizet rajta. Annyira nem volt vészes, véleményem szerint. Szünetben meg is tárgyaltuk a női mosdoban Liával és Beccával a hétfőn történteket. Az órák után pedig végeztünk hamar, mert nekünk nem volt utána dokumentációkészítés.

Zsúfolt hét elé nézek...

Beccával megbeszéltük, hogy elmegyünk a Fürgediák szövetkezethez, mert ő talált egy munkát és, hogy arra mehetnénk együtt is. Én nem olyan régen, emiatt regisztráltam ahhoz a szövetkezethez. Elindultunk. Én nem tudtam, hogy hol van, így vakon követtem. Végül addig kóvályogtunk, míg feltűnt, hogy a Kálvin tér közelében vagyunk, méghozzá az Erkel utcában,a hol a "K-pop bolt" is. Azelőtt fogalmam sem volt róla, hogy ott van, de végül abban az utcában meg is találtuk a helyet. Belépve rögtön feltűnt a hely felszereltsége, amit plusz pontnak tudtam be. Egy fiatal, szimpatikus lány segített nekünk. Diktált időpontokat, hogy mikor mi lesz, hol és hogy fogunk dolgozni. Én el is vesztem a sok szó között, így Beccára támaszkodtam, aki írta. Én még nem végeztem teljesen a regisztrációmmal, ezért oda kellett mennem egy géphez befejezni. Ki kellett tölteni pár dolgot, amin először csodálkoztam. Például a magasságomat és a súlyomat. Abban mondjuk logikus, hogy egy 30 kg-os emberre nem sóznak megterhelő melót, de az a szempont is igaz volt, amit Becca hozott fel... a kinézet... néhol sajnos fontos. Volt olyan rész, hogy mihez értek még. Úgy voltam vele, hogy akkor már beírom a gyorsírást, basszus... nehogy már a semmiért tanuljam, legalább ennyi haszna legyen, ha több nem lesz a vizsga után. Miután végeztem vele, odamentem a nőhöz, aki aktiválta a regisztrációmat, ahhoz viszont kellett a TB kártyám száma, ami fogalmam sincs hol van. Anyumnak azonban van egy képe róla, amin megvan a szám, így írtam is neki. Amíg vártam, hogy küldje a képet, leültünk Beccával és megbeszéltük, hogy mi hogy lesz. Jövőhét szerdán lesz egy kis oktatás a melóval kapcsolatban. Eddig még azt sem tudom teljesen pontosan, hogy mit kell majd csinálnom. Egy angol kikérdezés viszont lesz vagy szerdán, vagy csütörtökön, arra nem emlékszem tisztán. A jövő hetem ennek köszönhetően elég zsúfolt is lesz. Hétfőn és kedden kipihenem magam, aztán szerdán, csütörtökön és pénteken meló, szombaton szóbeli nyelvvizsga, vasárnap meló.

Miután mindent elintéztünk, elmentünk a nyugatihoz és ott mekiztünk egyet. Éppen amikor betömtem magamba a sajtburgeremet, anyum megírja, hogy vett nekem Longert. Hát, mondom, köszike azért.~ Így is bűntudatom volt, hogy mennyit ettem már megint. Itthon mivel ahhoz képest elég későn értem haza, lefeküdtem. Mondjuk ha délre értem volna haza is tuti bealszok, ahogyan mostanában szinte állandóan.

Ügyviteli ismeretekkel kezdtünk azzal a nővel, akiről szintén meséltem már, hogy először milyen hárpia volt. A legelső órán nem voltam benn, de mindenki azt mondta, hogy mennyire gonosz. Utána viszont mintha teljesen megváltozott volna. Mások is ezt mondták. Mondjuk megvan a maga stílusa, de egyébként kedves és jófej. Nagyon aranyos, hogy mennyire nem ért az elektronikai dolgokhoz, azaz a számítógéphez és a telefonhoz. Az órán én végig bámultam ki a fejemből és telefonoztam. Nem igazán maradt meg semmi abból, amit a nő mondott. A meghívókat vettük, azt viszont tudom. Az óra végén a megadott szempontok alapján meg kellett fogalmazni egyet a füzetbe, betartva az eddig tanultakat is. Tehát a címzettet, meg mindent fel kellett írni. Én arra kaptam egy 4/5-öt. Örültem neki nagyon, mert így már három jegyem van, szóval nem nagyon kell aggódnom a továbbiakat illetően. Viszont... nem értettem, hogy miért nem lett ötös. Mivel csak gyorsan nézte meg, ugyanis véget ért az óra, nem akartam rákérdezni, meg egyébként sem szerettem volna hálátlannak tűnni, szóval inkább befogtam és elfogadtam a döntését. Mondjuk nem is kötekedni szerettem volna, csak kíváncsi lettem volna az indoklásra.

Etikán olyan feladat volt, amiben szerencsére nem igazán kellett részt vennem, csak oda kellett figyelni. Négy emberre volt szükség. A két fiú volt benne, mint vádlott és ügyvéd, plusz még két csaj ugyanebben a szerepben, akiket ki nem állhatok. Legalábbis az egyiket nagyon nem. A lényege röviden annyi volt, hogy először meghallgatta a fiúkat a tanár, aki azt mondta, hogy kiraboltak egy bankot, ő meg a tettestársa, aki kinn volt akkor a folyosón... és kérdezte hol van elrejtve a pénz, fegyver, stb. Ha az egyikük vall, akkor aki nem vall börtönbe kerül 10 évre, míg a másik csak 1 évet kap, ha egyikük sem vall, akkor távozhatnak, ha mind a kettő vall, akkor 5-5 évet kap mind a kettő... ők viszont nem tudták, hogy a másik mit tett. Valahogy így volt - annyira nem figyeltem oda. A fiú végül nem vallott, míg az a p*csa igen. Nagyon szép dolog volt tőle, de Miával már az elején megbeszéltük, hogy ez lesz. Nem vártunk mást. Ja igen, négyünk közül csak mi ketten voltunk benn suliban, de ő is elment az óra után, mert nem ugyanabban az angol csoportban vagyunk.

A sok hülye ember...

Ezután átsétáltam a másik épületbe, ahol három angol volt. Jaj, de nem szeretem az angol órákat. Már sokszor leírtam, így nem fogom megint ecsetelni, de nagyon rossz, na. Szódolgozatot írtunk az előző három feladat szavaiból. Becca a chatbeszélgetésünkbe elküldte a harmadiknak a szavait, ami aranyos dolog volt tőle. Egy kivételével mindenhova írtam valamit. Ötös nem lesz, de azért egyes sem. Egy kakikavaró osztálytársammal kellett dolgoznom az órán. Becca és én arra mindig jók vagyunk angolórán, hogy segítsünk, de amúgy meg le vagyunk sz*rva. Vicces. Na sebaj. Megoldottam vele a feladatot. Nagyon rossz volt egyébként vele dolgozni, mert végig vihogott a többiekkel és nem tudtam haladni vele. Én írtam a saját részemet... és többnyire az övét is, mert párban kellett eljátszani egy telefonos beszélgetést, ahogy minden órán.

Kifelé menet nem köszöntem a hülye portásnéninek. Jó, igazából gondolom valami recepciós, vagy nem tudom micsoda, de az a lényeg, hogy amikor jöttem be az épületbe, akkor megnyomtam a gombot, amely jelez neki... ő szintén megnyom ott egy gombot, amely kinyitja az ajtót. Van hozzá chipes kártya is, de minden diáknak egyébként is felesleges elkérni egyet. Na szóval annak a nyanyának, aki tipikusan az a nem-tudja-elfogadni-a-korát-nyanya az a feladata, hogy ott ül és megnyom egy hülye gombot, ami kinyitja az ajtót. Én épp jöttem és meg mertem nyomni a bejáratnál lévőt kétszer, ezért nagyon berágott és elkezdett nekem pofázni. Pontosabban nekem és még kát fiúnak akik jöttek, hogy ő nem portás (a f*szt nem) és, hogy ő nem fogja nyitogatni az ajtót. LOL... Reakcióm? "Maga ezt a szörnyen megterhelő munkát kapta, melyhez ez is hozzátartozik. Sajnos az iskolánkban nem áll rendelkezésre annyi kártya, amely elegendő lenne az összes diáknak, de ha lenne is, nem tudom mennyi időm lenne elkérni egyet, amikor 11:30-kor végzek ott és 11:30-kor kezdődik az órám itt. Szóval ha már ott ül, az a minimum, hogy befogja a pofáját és lenyom egy rohadt gombot. Higgye el, én sem azért járok ide, hogy önnel szórakozzak, sajnos itt van órám." - ezt akartam mondani neki, de ahogy észrevettem, mostanában nagyon megfontolt vagyok minden szempontból. Régen még simán beolvastam volna neki, de át kellett gondolnom, hogy tulajdonképpen ebben a helyzetben felettem áll. Ha ő nem nyitja ki nekem az ajtót - ugyan nem sírnék, hogy nem jutok be angolra, de akkor sem tudnék bemenni. Ha összeveszek vele, egyértelműen én jövök ki a helyzetből vesztesen, ezért csak összeszorítottam a számat, hogy ne válaszoljak rá semmit és hallgattam az okos nénit, majd szemforgatva mentem a dolgomra.

Csütörtökön nem volt sulim, ezért sokáig aludtam és nem csináltam semmit igazából. Ihletem sem nagyon volt, pedig szerettem volna összehozni egy bejegyzést. Fáradt voltam és tényleg szinte semmit nem csináltam egész nap. Mamámmal beszélgettem egy kicsit, aztán PewDiePie videókat néztem. Mostanában egyre többet csinálom azt. Emellett igyekszem már valami új dizájt is hozni. Ötletem már nagyrászt megvan, csak a megvalósításhoz vagyok lusta, mert nagyon sok dolgot kéne összehozni egyben. Viszont ha sikerül, akkor egész jól néz majd ki a dizájn.

Pénteken anyummal voltam egész nap. Persze elég rosszul indult a reggel. Úgy volt, hogy elkísér az SZTK-ba a bőrgyógyászatra. Megbeszéltük, hogy akkor lemondom az időpontot, amit 29-ére megbeszéltem egy másik orvossal és elmegyünk most (még jó, hogy nem tettem). Ehhez azonban kellett volna a TB kártyám. Ez kedden is gondot okozott. Sajnos fogalmam sincs, hogy hol van. Átkutattam nálam mindent, de nem lett meg, ami miatt ideges lettem. Nagyon szerettem volna minél hamarabb elintézni amit kell, de így nem tudtam. Már szinte sírógörcsöm volt. Tudom, hogy eltettem egy biztos helyre, csak az aztán olyan biztos, hogy még én sem tudom hol van. Anyum felajánlotta, hogy menjek el vele az Auchanba bevásárolni, de én előbb ezt akartam letudni és nem akartam feladni. Végül leültem az íróasztalomhoz és odajött. Mondta, hogy "fel a fejjel, nem mindig alakulhat minden úgy ahogy eltervezzük", erre én elkezdtem könnyezni és azt válaszoltam, hogy "soha semmi". Hát igen... eléggé úgy is gondoltam és elég sok mindenbe belegondoltam akkor, hogy semmi nem úgy alakul soha ahogy én szeretném. Főleg nem egy dolog, amire a legjobban vágyom. Ezután felöltöztem. Egy kicsit jobb kedvem lett, mert a BIGBANG-es mezemet vettem fel, ami teljesen eredeti, a YG-tól rendeltem. Nagyon szeretem és vigyázok rá. Elmentünk vásárolni. Vettük chipset... ami nagy bűn nálam, de hát most egy ideig nem lesz nyitva semmi... muszáj volt... öhm... 3 csomaggal venni. lol...~ Végre vettünk szemhéjtust is, mert a legutóbbit nagyon tönkretettem. Olyan ideges voltam, hogy nem jön belőle soha normálisan és nem tudom rendesen kihúzni a szemeimet, hogy széttörtem az egészet francba. Nos, a dührohamaim elkerülésén még kicsit dolgoznom kell, de ahogy a szerdai napnál is leírtam, kezdem úgy érezni, hogy egyre érettebb leszek. Már nem szólok vissza senkinek meggondolatlanul. Persze ez azzal is jár, hogy komolyabb lettem és nem érdekelnek az emberek. Már leginkább sehogyan. Barátokra sem támaszokodom annyira kétségbeesetten, mint egykor. A bevásárlás után meghívott kajcsizni... rántott lazacot ettem fűszeres krumplival és hagymakarikákkal, csak hogy még jobban megutáljam magam amiért megint rengeteget zabálok. Sebaj... nyárra meglesz az a 44 kg... menni fog!

Sziasztok! Éjszaka közepe van... holnap... azaz ma pedig 8-ra megyek suliba, ami azt jelenti, hogy 5-kor kelek, de én mégis fenn vagyok még. Jó, mondjuk este 10 körül keltem fel. Aludtam a délután nagyjából 4 órát. Még szerettem volna megmosni a hajam, de nem érdekel. Rájöttem, hogy már csak holnap van sulim ezen a héten, szóval úgymond felesleges. Hétvégén úgysem fog látni senki, szóval akár le is rohadhat a fejemről. Ha pedig mégis alaklulna egy program, lesz időm ezzel foglalkozni akkor. Igazából nem tudom mennyire érződik, de nagyon sz*rul vagyok. Leginkább lelkileg, de kezdem érezni, hogy már a testemre is átterjed. Gyenge és fáradt vagyok. Ott vannak a suliban Beccáék és tök rendesek mind a hárman. Most egy projectbe bele is kezdtünk négyen. Mármint... asszem marketingből az a feladat, hogy az osztályban 4-5 fős csapatokat kell alkotni és mindegyik csapat kap egy közeli helyet, amit "meg kell vizsgálni". Este van, fáradt vagyok, nem tudok fogalmazni. Nem érdekel. A lényeg, hogy mi a sulihoz közeli cukrászdát kaptuk. Ott kell majd állnunk, mint négy idióta és megfigyelni a környezetet... meg ilyen marketing szempontból. Most emiatt a feladat miatt van egy egy chatbeszélgetésünk. Kedvesek mind a hárman és igazából ők most az egyetlenek, akikkel beszélgetek. Fogalmam sincs mi történt a barátaimmal, de én már úgy vagyok vele, amit ki is írtam a Twitteremre, hogy senki ne merje a barátomnak nevezni magát, mert fejbe b*szom. Nem érzem, hogy lenne barátom, vagy bárki mellettem állna. Ez alapvetően nem is érdekel, csupán nevetségesnek tartom, hogy mennyire könnyen otthagynak a "nagy barátaim" a nehéz pillanataimban. Nem véletlenül válaszolom a barátaimnak mindig, amikor írják, hogy "rám számíthatsz", hogy "majd meglátjuk". Naná. Mindenkire számíthatok a jobb pillanataimban. Ezt nem kétlem. Igen, nyugodtan vegyétek magatokra. Mindegyik barátom aki annyira érdeklődik irántam.

Ma anyummal is összevesztem. Annyira hülyeség az egész, de mi nem tudunk nem összeveszni. Nem mondom, hogy csak az ő hibája, de ez az egész abból ered, hogy nem ismer és ami a legviccesebb, hogy nem is próbál megismerni. Nem akar. Össze sem tudom számolni az alkalmakat, amikor hozzá beszéltem, ő pedig a telefonját nyomkodta, mosolygott, valakivel beszélgetett, én pedig csak visszakérdeztem, hogy "hallod?", erre ő vagy egy kis szünet után "igen, miért ne hallanám?", vagy felháborodik, hogy visszakérdezek. Szerintem még azt sem tudná megmondani, hogy ki a kedvenc BIGBANG tagom. Biztosan rávágná, hogy Jiyong, mert róla szoktam beszélni. Sírtam is már előtte miatta, de azt sem hiszem, hogy komolyan vette. Nem ő az egyetlen... de mégis csak az anyámról van szó, akinek támogatnia kéne. Ezután az lenne, hogy elkezdene "mentegetőzni", hogy ő nem tudja ezeket a neveket és persze, mint mindig, neki állna feljebb. A BIGBANG tagok neveit ha nem emlegetem állandóan, akkor akármi legyek, komolyan. Csak azért nem tudja a neveiket, mert egy cseppet sem érdekli miről pofázok. Az már csoda, ha annyit válaszol, hogy "hmm" vagy "aha". Úgyis én lennék az, aki "nem mondok el neki semmit". Nos, először is de, elmondok neki dolgokat, csak sz*rik rá, másodszor pedig ha valamit nem mondok el neki, az nem véletlen. Nem bízom benne, ami hiába szomorú, ez van. Nem úgy nem bízom benne, hogy majd pletykál, vagy valami, csupán nem érzem úgy, hogy el akarok neki mondani bármit is. Minek tegyem, ha meg sem hallja?

Ma hazajöttem. Igen, puffogtam, mert nem volt jó kedvem... persze annak az okát sem tudja. Nem tűnik fel neki, hogy depresziós a saját lánya. Csak "hisztis" vagyok. Állandóan csak hisztizem, meg bunkó vagyok, de az nem tűnik fel neki, hogy nem vagyok boldog. Nem tagadom, tényleg hisztis személyiségem van... ez tény... de nem csak erről van szó. Az sem tűnt fel neki soha, amikor megvágtam magam, de még az sem amikor rózsaszín volt a hajam vége és ez a legnevetségesebb szerintem. Szóval igen... ma "hisztiztem". Igazából csak nem jópofiztam és nem mosolyogtam, de azt bunkóságnak tudta be. Egyetlen rossz szót sem szóltam hozzá. Alapjáraton nem beszélek sokat és nem vagyok a mosolygós fajta, de ezzel ugyebár nincs tisztában. Elmentem edzeni miután hazaértem, aztán mikor végeztem, megmelegítette a kaját. Ránéztem és: "tegnap este mondtam, hogy edzés után egy óráig nem eszem". Mit mondott erre? Azt hogy "negyed órát mondtál". Elkeserítő és egyben nevetséges, már-már szánalmas, hogy ennyire nem figyel oda arra, amit mondok. Tudom, hogy egy órát mondtam és arra is emlékszem, hogy a tőle megszokott módon nem éppen rám terelődött a figyelme. Ezután nem ettem egy ideig, a kaja is kihült már és volt itthon pizzás csiga, meg csokis muffin, elkezdtem azt enni. Természetesen lecseszett még azért is, hogy miért azt eszem. Hadd döntsem már el, hogy mit akarok enni. Ezt neki is mondtam. Nem, még ezért is lecseszést kapok. Mindenért lecsesz. Csodálkozom, hogy azért nem, hogy mondjuk ülni merek.

Egy valamin nem csodálkozom: persze, hogy más sem marad meg mellettem, ha a saját anyámat sem érdeklem és még neki sem vagyok elég jó.

Így a végére: szeretem anyumat, de sajnos helytálló amit itt leírtam.

A nap hátralévő részét átaludtam. Úgy döntöttem inkább alszom. Azért nem tud leszidni senki, azt csak nem csinálom olyan rosszul... még akkor sem ha szuszogok. Átöltöztem pizsamába, azaz felvettem egy polót és nem érdekelt semmi. Lefeküdtem aludni. Egy keveset sírtam, de ezúttal éppen Jiyong volt az akire gondolva lenyugodtam. Elképzeltem, hogy mellettem fekszik és átölel. Biztos, hogy ebben az esetben ezt tenné. A hátamat is simogatná, mert tudná, hogy mennyire szeretem, aztán úgy aludnék el a karjaiban. Most sem képzeltem el másként. Csak az az egy gond van ezzel, hogy igazából nem történik meg és nem is fog. Attól függetlenül úgy aludtam el, hogy azt mondtam magamnak, "csak várnom kell még és megtörténik". Félálomban elhittem a saját hazugságomat. Felkelve is Jiyong jutott eszembe először és ugyanúgy mellette keltem fel, ahogy elaludtam. Az a legérdekesebb, hogy még ha ő tesz boldogtalanná, ő az aki segíteni tud. Minden rosszat elsöpör az útból. Több, mint 8000 kilóméterre van tőlem, a létezésemről sem tud, de mégis ő az, aki boldogságot csempész az életembe, aki éltet.

Csak Jiyong legyen nekem, senki másra nincs szükségem.

Szervusz kedves cassieteddy / látogató / utálkozó! Hirtelen most ennyi jutott eszembe, és szerintem ez az a három nagy csoport akik a blogomon megtalálhatóak. Szép estét kívánok mindenkinek! Ez a két napom igencsak kellemes volt. Mielőtt azonban elkezdeném elmesélni azt, jöjjön valami, amivel már olyan rég találkozhattatok...

Ééééééééés here we go again. Egy szavazást szeretnék indítani. Gondolom nagyon meglep, de mivel nem kommunikáltok velem írásban, nincs más választásom. Pár kattintás egyszerűbb és névtelenebb ugyebár. Szóval... erről indítottam már el szavazást még a zárás előtt, viszont most megint kíváncsi lennék rá, hogy azóta változott-e az eredmény. Ha láttatok engem akkor sajnálatot érzek felétek, szóval kíváncsi vagyok kit kell megszánnom. Egyébként ha látsz, nyugodtan odajöhetsz. Igaz, hogy állandóan lenéző tekintettel nézek mindenre és mindenkire, de az biztos, hogy az olvasóimmal nem ez lesz a helyzet. Jó érzés lenne találkozni eggyel! Ja és logikusan, a barátaim ne szavazzanak.

Tegnap {02.17.}

Boldoooog cicák világnapját mindenkinek! ... Így utólag. Tegnap volt. Remélem mindenki kellően értékeli és szereti őket. Nem csak azon az egy napon kell ám szeretni őket, hanem állandóan. Olyan, mint a Valentin nap. Az sem olyan, hogy csak akkor szereted a párod. Ha meg igen, akkor az kicsit ciki. A tegnapi napom nagyon kellemesre sikeredett és kicsit mozgalmas is volt. Legalábbis mozgalmasabb, mint a legtöbb. Reggel 8-ra kellett suliba menni. Volt 3 ügyviteli ismeretek órám. Tudjátok, az az az (LOL, 3 "az" és tényleg értelmes) óra, amin kicsit hárpia a tanár. Ezen a napon egész normális volt. Előző órán önként jelentkeztem, hogy megírok egy panaszlevelet. Nem tudtam, hogy mit kell vele kezdeni majd, csak annyit, hogy legyen meg. Több ember írt levelet erre az órára, de mindenki más fajtájút. Volt, aki érdeklődő levelet, volt ajánlatkérő, és ilyenek. Tavaly egy csomó levelet fogalmaztunk meg mindenféle ilyen stílusban még üzleti levelezés órán és ahogy láttam, ezt velem együtt mindenki más is kihasználta. Olyan levelet használt fel mindenki, amit előző évben írtunk... de végülis nem gáz, mert egyszer akkor is mi írtuk meg saját magunk. Igazából kimentem a tanári géphez, betettem a pendrive-ot, kivetítőn megjelent a levelem és nem tudtam mit kezdjek vele. Mondta a tanár, hogy mutassam be, meg ilyenek. Kissé értetlenül állva a helyzet előtt mondtam, hogy "ez az iktatószám, ez a dátum, az ügyintéző", meg ilyesmik. Azután felolvastam azt és erre kaptam egy ötöst. Nagyon örültem neki! Én voltam az első, ami tök jó dolog, mert hamar túlesik rajta az ember. Az óra további részében pihengettem. Ezután az óra 15 percére bejött az igazgatóp*csa, és két képzési munkatárs (asszem ez a megnevezésük, ha nem akkor sorry). Az angol továbbképzés ügyéről volt szó. Az igazgató nevetséges volt. Végig csak másokat vádolt, meg, hogy mások tájékoztattak minket rosszul. Mindent másra kent. Persze nem ő vezeti a sulit és nem az ő felelőssége mindent kézben tartani. Idióta vén p*csa. Látszott, hogy annyira ideges volt már, nevetséges volt, ahogy viselkedett. A felnőttképzési vezető nagyon szimpatikus volt nekem. Ő legalább normálisan képes volt velünk beszélni és tájékoztatást adni. Az igazgató minden alkalommal mást mondott. Már én sem tudtam követni semmit. Eredetileg úgy volt, amikor ide jelentkeztünk, hogy az OKJ vizsga után 6 hét ráépülésen veszünk részt kb 30 ezerért nappali képzésen. Azután azt mondta, hogy ilyen nincs, majd szeptemberben kezdjük el felnőtt képzésen, majd most mégis van, csak 90 ezer összesen. Már komolyan nem is tudom követni, de nekem azt mondta anyum, hogy ez van, akkor kifizeti, mert ha már elkezdtem, ha ebbe belevágtam, akkor csináljam végig. Ezután a kis beszélgetés után az osztálytársaim eltökélték, hogy szeretnék lejjebb vinni a díjat, ami mondjuk nem olyan rossz dolog. Velem viszont az a baj, hogy ehhez a ráépüléshez kell az OKJ vizsga és az angol középfokú nyelvvizsga. Úgy alakult, hogy nekem az utóbbinak csak a fele lett meg, ami egy elég vicces történet, majd elmesélem. Ezért nem tudom, hogy májusig most meglesz-e a másik fele. Jelentkeztem most euroexamen az angol nyelvvizsgám másik felére, ami március 19-én lesz. Remélem sikerülni fog és akkor úgy már semmi nem akadályoz meg ebben ha meglesz a minimális létszám, ami 12 fő... Bár elég sanszos, hogy végül bukik az egész.

Lett volna egy etikám, amire csak pár embernek kellett volna maradnia, de végül egy kis beszélgetés után elengedett minket. Az úton írtam anyumnak, hogy nem lenne-e kedve elkísérni táskát venni. Beleegyezett, így vártam rá egy kicsit, de autóval felvett és elmentünk nézelődni. Persze ahogy az lenni szokott, táskát nem vettünk, mert egyik se tetszett, azonban mást igen. Annyira idegesít, hogy mindegyik táska ugyanolyan. Körbenézel és ugyanaz a fekete bőrszerű táska, ami most ugyebár olyan menő. Engem nagyon irritál. Nem tudtam választani, ezért bementünk a Tescoba és ott nézelődtünk kicsit. Mondtam neki, hogy szeretnék valami újdonságot enni, ezért megláttam a garnélarák falatokat és betettem a szatyorba. Anyum kicsit vonakodott, de belement azzal a feltétellel, hogy én csinálom meg. Mondtam neki, hogy oké, én megcsinálom, de akkor ő eszi meg. Azonnal nemmel felelt rá. xD Vettünk hozzávalókat is és végül mégis abban maradtunk, hogy én csinálom meg. Kíváncsi leszek, hogy hogyan fog sikerülni. Vicces lesz az én "főzőtudományommal". Ezután beültünk egyet kávézni a Cafe Frei-be. Az a kedvenc kávézom, mert ott tényleg vannak különleges kávék. Eddig még egyszer sem ittam ott ugyanazt. Most egy diós mellett döntöttem. Nagyon jó volt!

Annyit használt az a kávé, hogy itthon kb azonnal bealudtam. Anyum ágyán feküdt a cica. Mellételepedtem, elkezdtem simogatni, aztán bealudtam. Kómásan keltem fel 2 óra után, de úgy gondoltam, hogy így is túl sokat aludtam délután, ezért este majd nem tudok. Végül egy kis gépezés után azért sikerült 1-kor elaludnom.

Ma {02.18.}

11-kor keltem, mert ma 13-től kezdődött két órám. Egy kicsit nehezemre esett felkelni, pedig 9-re állítottam be az ébresztőt. Még anyummal beszélgettem kicsit, aztán kénytelen voltam elindulni sajnos. Benn igazából nem történt semmi. A jófej ügyvéd tanárunkkal volt óránk, méghozzá adatbáziskezelés gyakorlat, amin Exceleztünk. Egész laza óra volt. Megcsináltuk a feladatokat, aztán hazaindultam. Itthon nem öltöztem át kényelmesebb ruhába, mert mentünk is a rokonokhoz. Pontosabban a nagynénémékhez. Felköszöntöttük utólag is a szülinapja alkalmából. Kicsit ott voltunk, nagyjából 2 órát. Anyum a nagybátyámmal, mamám a nagynénémmel beszélgetett, én meg leginkább a kanapén ülve vörösborral a kezemben bámultam a tévét. xD Ma van a borivás világnapja, szóval muszáj volt!

 + 2 menüpont frissítve: Szabályzat & Cserefeltételek.

Laura blogján találtam ezt a kis tesztet. Megtetszett, szóval elkértem tőle és most ki is töltöm nektek.

1. Mi az, amit ma meg tudsz tenni, de tavaly még nem voltál rá képes?
Nem igazán van ilyen. Talán ma már könnyebben le tudom sz*rni az embereket és ez számomra pozitív dolog.

2. Hogyan állítanád fontossági sorrendbe a következő szavakat: boldogság, pénz, szerelem, egészség, hírnév?

1. szerelem = boldogság
   Számomra egy és ugyanaz a kettő, ha beteljesül. Vagy ha épp nem is minden esetben ugyanaz, akkor is egy helyen vannak számomra.
2. egészség
   Szerintem ezt nem kell elmagyarázni. Nagyon fontos, hogy az ember egészséges legyen.
3. pénz
   Hiába tagadja valaki, mindenkinek fontos a pénz, hiszen anélkül sajnos már ebben a világban nem lehet érvényesülni.
4. hírnév
   Kicsit gondolkoztam azon, hogy 3. vagy 4. legyen, de végül a pénzt fontosabbnak találtam. Ez számomra azért mérvadó mégis, mert szeretném ha sokan ismernének és ezáltal segíthetnék az embereknek.

3. Egyetlen mondatban válaszolj: ki vagy te?
I'm the queen.

4. Miről szeretnél ismert lenni?
A blogomról, hogy mennyi embernek segíthettem általa. Emellett pedig arról, hogy Jiyong barátnője vagyok. Kihasználásnak tűnhet, pedig eredetileg nem akarok általa híressé válni, viszont úgy gondolom ez egy idő után elkerülhetetlen... én pedig megfogalmazhatatlanul büszkén állnék mellette, fülig érő mosollyal és mondanám: "I did it. I made my dream come true... and I still love him more than anything else."

5. Ki az, aki mellett jobban érzed magad a bőrödben?
Igazából senkit nem tudnék itt megnevezni. Vannak olyanok, akikkel szívesen vagyok együtt, de azt hiszem ennyi. Hachival szeretek találkozni és Beccával szeretek minden nap együtt bolondozni.

6. Mi az a három tulajdonság, ami a legfontosabb számodra a barátságban?
Számomra pont három olyan dolog van, amit nagyon fontosnak tartok egy barátságban: álljon ki mellettem, figyeljen oda rám és mutassa ki, hogy fontos vagyok neki. Én legfőképp ezeket várom ez a barátaimtól.

7. Mit gondolnak rólad mások, ami egyáltalán nem igaz?
Azt, hogy nagyképű és érzéketlen vagyok.

8. Mi az a dolog ami egy hajótörés esetén sem tudnál elveszíteni, amit senki sem vehet el tőled? (nem dologi)
Az emberségem, a kitartásom és az állhatatosságom.

9. Ha lehetne egy üzeneted, amit az egész világ számára eljuttatsz, mi lenne az?
Soha ne adjátok fel azt amire igazán vágytok! Lehet, hogy nehéz lesz az út odáig, de még nehezebb lesz megbírkózni a tudattal, hogy feladtad és anélkül nem lehetsz igazán boldog soha. Az élet értelme egyébként sem a cél, hanem a cél felé vezető út. Erről szól az élet.

10. Mi az, amire azt mondtad, hogy SOHA, és a végén mégis megtetted?
"Soha többé nem leszek szerelmes." "Soha nem fogok egy fiú miatt sírni."

11. Mi az, amiről egészen más véleményen voltál három évvel ezelőtt?
Ez egy nehéz kérdés. Azt hiszem akkor még sokkal másképpen láttam a világot. Nem voltam ennyire magabiztos, viszont sokkal boldogabb és felszabadultabb igen. Jóval naivabb voltam.

12. Van bakancslistád?
Van, méghozzá itt.

13. Mennyire vagy előítéletes?
Közepesen. :D Olyan nincs, hogy valaki ne legyen az egy kicsit sem. Ha valaki azt mondja, hogy nem az, akkor hazudik. Még ha nem is kezded el magadban szidni, hogy milyennek gondolod, akkor is rögtön kialakul róla valamilyen kép, amikor meglátsz valakit. Én leginkább a r*bancokat ítélem el és a mai fiatal generációt.