Szervusztok macifalatok! Beszélnünk kell egy nagyon fontos dologról. Na jó, csak szimplán beszéljünk egy kicsit a... hetemről? Mondjuk. Nem volt olyan érdekes, iskolában voltam három napot és végre elkezdődött a tavaszi szünet! Olyan gyorsan elfog rohanni, ebben biztos vagyok, aztán jön az április, majd a vizsga, és ha azt a próbát majd sikeresen állom ki, akkor fogalmam sincs mi jön utána. Már megint ugyanabban a helyzetben vagyok, mint 2 éve, amikor leérettségiztem. Félek, hogy mi jön és, hogy nem érek majd el semmit. Én állandóan aggódom a jövőm miatt. Annyira ismeretlen és ijesztő. Szeretném sokra vinni, sokat tanulni és utazni, ez viszont sajnos nem megy olyan könnyen. Nem öröklök milliárdokat és nincsenek nagy befolyással bíró rokonaim, azonban ha sokat dolgozok érte, elérhetem, amit kitűztem magam elé. Nem is az a legnagyobb vágyam, hogy gazdag legyek, én csak szeretnék úgy élni, hogy ne kelljen aggódnom a jövőm miatt. A másik ami még fontos nekem, hogy nem fogok a férjemen élősködni, már ha lesz. Nem tudnék olyan házba költözni, ami csak az övé és ő tartja fenn, akármennyire is gazdag legyen. Ha már egy háztartásban élünk, hozzá kell járulnom mindenhez. Alapvetően sajnos lusta ember vagyok és sokszor szeretem ha a s*ggem alá tolják a dolgokat, de van egy határ, ami után már a büszkeségemről van szó. Ahogy például az sem fekszik nekem, hogy egy randin a fiú fizessen. Mindenki a saját részét fizeti. Miért kéne bárkinek is azt fizetnie, amit én fogyasztok el? Kinézem magamból, hogy ha valaki nagyon ragaszkodna hozzá, hogy fizetni akar, akkor egy üveg vizet kérnék az egész randin. Én így, vagy úgy, de mindig elérem azt, amit szeretnék. A vizet még fizetheti nekem... a csapvizet. Nem szeretek semmilyen formában adós lenni, még ha nem várja el senki, hogy visszafizessem. Megesett már, hogy mindig így álltam valakihez. Mindig kifizettem a saját részemet, ha esetleg meghívtak, visszafizettem, vagy visszahívtam őt / őket, majd végül mégis megkaptam, hogy mennyi mindent tettek értem, én meg egy hálátlan f*sz vagyok. Rendben. Az vagyok. Hálátlan. Ezentúl senki nem fog nekem fizetni semmit. Vagy ha igen, akkor visszahívom ugyanannyiért, vagy drágábban, illetve kifizetem. Múltkor Miának fizettem 130 forintot, mert nekem adta a croissantját. Mennyi minden szól a pénzről, sajnos. Kissé elszomorító, hogy ez iránytja a világot. Ha nincs pénzed, akkor egy senki vagy. Lehet, hogy az egyén ezt tagadja, hogy így gondolná, de a társadalom ranglétrájának akkor is az alján van és tűrje csendben, ahogy a szájába sz*rnak. Nem azért fogok sokat küzdeni, hogy mások szájába sz*rjak, hanem, hogy az enyémbe ne próbáljon senki. Visszakanyarodva kicsit a nyárra... mármint arra, hogy ha elvégzem az OKJ-t, mit kezdek majd magammal... ha minden jól megy kimegyek Angliába. Anyumnak az egyik barátnője ott dolgozik - és már megint a protekció menyilvánulása, mert máshogy nem érvényesülhetsz ebben a világban - és beszélték, hogy én is mehetnék. Még nem tudom pontosan mit csinálnék ott, hol laknék, hol dolgoznék, de lehet, hogy nem árt az embernek, ha kicsit belepottyan a mély vízbe. Nem éltem még egyedül soha. Nem főztem még soha egyedül. Még csak nem is nagyon vásároltam be. El vagyok itthon lustulva és kényeztetve ilyen értelemben. Ez tök jó, de ha nem szakadok el innen kicsit, akkor túlságosan tunyacsáp leszek. Jó, gondolom ez a hirtelen Anglia így nagy lépés... inkább ugrás lenne, de miért ne? Ha van rá lehetőségem, akkor szeretném ott sz*rrá szedni magam. Persze, ott sincsen kolbászból a kerítés, de az egyik volt osztálytársam például kinn volt. Alig tudott angolul, mégis tök jól megvolt és csomagolt, pakolt, aztán annyit keresett, amennyit itt egy év alatt se azzal a munkával. Igen, a másik az angol nyelv. Nekem megy és az tetszik annyira ebben, hogy így sokkal jobban el tudom majd sajátítani a nyelvet, ha native speakerek között tengetem majd napjaimat. Még egy előnye pedig, hogy talán voltam már Angliában, de mégis egy újabb utazási lehetőség, amelyet én sosem utasítanék el. Gondoljatok bele milyen menő lenne, ha odaköltöznék és onnan írkálnám a napjaimat. Ugyanolyanok lennének a bejegyzések, de számomra mégis egy új fejezet nyílna. A blogot természetesen folytatnám, legalább azzal is magyaroznék, hogy ne kopjon el annyira. Én remélem, hogy összejön majd minden és jó lesz nekem ott. Nem terveztem életem végéig ott maradni, de egy darabig szívesen éldegélnék ott. Tisztában vagyok azzal is, hogy nagyon honvágyam lenne és lehet, hogy sokkal jobban magamba zuhannék, de az csak mégegy próbatétel lenne. Fel kell nőnöm és élnem az életem! Élni is fogom és Jiyonggal majd úgy fogok találkozni, hogy az első pillanattól kezdve büszkén merjek a szemeibe nézni. Addig fogok küzdeni, amíg méltó nem leszek hozzá. Igen, tisztában vagyok vele, hogy igazából nem egy sznob, de én nem is azért gondolom így. Egyszerűen csak nem hiszem,h ogy elég jó vagyok hozzá különféle értelemben. Nem mernék elmenni vele sehova, mert fizetni se tudnék... ott még egy vizet sem. Na meg ezek szerint a sors is úgy gondolja, hogy fejlődnöm kell még sokféle szempontból. Például személyiségileg sem ártana, még ha ő ilyen bunkón és hülyén is szeretne engem...

Szeretne... még akkor is, ha én egy idióta vagyok... egy átlagos valaki... vagy egy senki inkább...? Ahh... tudjátok, vannak olyan pillanatok, amikor minden amire vágyom csak az, hogy írhassak valami hülyeséget Jiyongnak... mint pl... EZ A KÉP (kattints ide)... Igen, és én képes vagyok ilyeneket gondolkozni és ezen nevetni magamban. Az minden, amire vágyom, hogy beszélgessünk mint egy átlagos pár, akár telefonon, vagy üzenetben. Vagy mondjuk itt egy másik cukiság:

Jiyong: My d*ck is hard
Cassie: to find

BURNNNNNNNNNNN... Bocsika. xD Ez amúgy nem saját. Még WeHeartIten láttam egy ilyen képet és Beccával azonnal elkezdtünk nevetni rajta. Még meg is állapítottuk, hogy ez mintha egy köztünk lévő beszélgetés lenne. Nem, egyébként nem lennék ennyire köcsög. Biztos hogy nem szórakoznék ezzel, mert nyilván nem tetszene neki és még talán be is vágná a durcit. Így viszont azért viccesen hangzik, na. Csak beszélgessünk már... AISH!!! T_T

Mi történt ezen a héten? Hétfőn végigküzdöttük a gyorsírásokat a lányokkal, aztán kedden mivel csak Lia jött rajtam kívül suliba négyőnk közül, ketten hülyéskedtünk egész nap. Oh! Kedd! Most jutott eszembe, hogy reggel történt is valami, amit el akartam mesélni nektek. Elektronikus nyomtatványokkal kezdtünk, amire sajnos már az egész osztály jár. Ebből baj is lett. Pontosabban már megint a hely volt a probléma tárgya. Mondtam már, hogy mennyire irigylem azokat, akiknek ez a legnagyobb gondjuk? Nagyon! Az volt a lényeg, hogy én leültem oda, ahol már hetek óta ültünk Beccával egyébként, aztán mivel most jött iskolába a boszorkány, rögtön ki is tört a vita. Jó, talán nem csak miatta, mert van az osztályban egy másik csaj, aki tipikusan olyan, hogy mindenki bírja, pedig elég... öhm... érdekes dolgokat csinál. Meséltem is már erről az egyik bejegyzésemben. Az előbbre jutásért csinál pár dolgot, például, de oké, az ő dolga. Emellett nem is egy kedves teremtés. Amíg nem volt suliban, olyan nyugalom volt. Élveztem. Most kedden viszont beültem oda, ami elvileg az "Ő HELYÜK". Szerintem az iskola tulajdona, de ez persze csak az én véleményem. Ott ültem és hallgattam a zenét, aztán odajön a boszorkány, hogy "Cassie, elülnél a helyünkről?", de azzal a tipikus flegma, undorító hangsúllyal. Először nem igazán fókuszáltam rá, egy pillanatra el is gondolkoztam, hogy válaszra méltassam-e, aztán lassan és unottan kihúztam a fülemből a fülhallgatót és ránéztem. Nagyjából fél percig néztem őt egy szó nélkül, ő pedig nézett vissza rám, aztán megszólalt, hogy "hmm?!", mire én nyugodt stílusban: "légyszives, vagy valami? arra várok". Fú, látszott a fején, hogy úgy elöntötte a sz*r az agyát. Elég vicces látvány volt. Utána még nyökögött valamit, hogy ők mindig ott ülnek, amire olyasmit mondtam, hogy egy jó ideig nem voltak és mi is itt szoktunk ülni, emellett nincs ráírva a nevük a helyre... vagy lehet, hogy ezt már magamban jegyeztem meg, a többire annyira nem emlékszem, mert telefonoztam tovább, mikot ő továbbált. Mondanom sem kell, hogy nem ültem el onnan. Még ha szépen kérte volna, átgondolom, talán el is ültem volna, de nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát. Érdekes, mennyi mindent el lehet érni szép szóval, ha szépen kéred. Ha bunkó vagy, akkor ne is várj másféle bánásmódot. Még kultúrált is voltam. Szeretem nyugodtan lerendezni a dolgokat.

Ezután az a veszekedések napja lett. Legalábbis nekem úgy tűnt fel. Nem tudom pontosan felsorolni az összeset, de végig olyan hangulat uralkodott az osztályban. Ha valami miatt örólök, hogy elmegyek innen, az az osztály, akik bunkónak titulálnak anélkül, hogy ismernének, aztán mosolyognak a pofámba. Édibédik. Ez viszont nem csak az én esetemben van így. Egymást beszélik ki. Mindenki mindenkit, aztán cukiznak egymással. Meg, hogy én lenézek mindenkit. Nos, ezek után természetesen. Azelőtt nem tettem mindenkivel. A veszekedések egyike az volt, hogy gyorsíráson szokás szerint provokálta a tanárnő Liát, amiből jogosan elege lett és vissza is szólt neki. Mondta neki, hogy ő cseszteti állandóan, meg minden, aztán még azután a másik órán hozzá is tette, hogy szálljon le a felhők közül és, hogy mit képzel magáról. Köcsög vén p*csa... bár bocs. Még Liának volt lelkiismeretfurdalása, hogy megmondta neki a magáét teljesen jogosan.

Szerdán a suliban nem történt semmi extra. Angolon dogát írtunk, ami szintén egyes lett... szerintem... de már nem is érdekel, csak hadd húzzak el innen, ebből a suliból. Várom is, meg nem is, hogy végre elmenjek. Na de suli után viszont maradtunk egy kicsit Beccával és kitöltöttük a melós kérdőíveket és a gyalogosforgalomszámlálás papírt is. Az utóbbival tököltünk ott egy ideig, aztán 14 óra 45 perc körül néztem fel, hogy nekem indulnom kéne, mert Hachival megbeszéltük, hogy 15:10-kor találkozunk a Nyugati pályaudvaron, hogy odaadjam neki a cuccokat, amik megjöttek. Az övéi közül eddig a BIGBANG-es felső és a G-Dragonos sapka érkezett meg. Mivel együtt megyünk a Mondoconra, azt szerette volna felvenni, ezért megbeszéltük, hogy odaadom neki szerdán. Már nem igazán lett volna időm, hogy leadjuk a papírokat a diákszövetkezetnek, aztán elmenjek a nyugatiba is, ezért megbeszéltem Hachival, hogy a Kálvin táren a metróaluljáróban találkozunk. Oda is mentünk Beccával. Beszélgettünk egy kicsit, majd amikor megérkezett, elindultunk a szövetkezetbe. Milyen vicces dolog is a véletlen, pont ott volt az a csávó, akivel a szerződés, meg a helyszínek miatt össze is kaptam. Kérdőre vont minket, hogy hol voltunk vasárnap, mert kerestek minket, meg hívtak is. A lekezelő stílusa miatt annyira ideges lettem, hogy elkezdtem piszkálni a karkötőmet és azt mondogattam megemnak, hogy ne b*sszam le ott. Annyira felidegesített, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy lenyugodjak és ne húzzak be neki. Közben Becca ügyesen kidumálta a helyzetet. Ezután elvitték a papírokat, de én nem adtam le a jelenlétit, amely a fizetés miatt kell. Mondták, hogy vigyem be, de nem érdekel. Igazából egy napot dolgoztunk, ami abból állt, hogy nem írtak be a suliban hiányzónak és ahelyett a Budai várban sétálgattunk Beccával. Ezért nem várok el fizetést, se a két napért, amit nem dolgoztam le. Nem fogom bevinni a jelenlétit és ezzel a diákszövetkezettel végeztem is. Úgysem sokáig vagyok már diák. Addig hívogassanak csak, úgysem veszem fel. Becca mondta, hogy lehet, hogy még így ia kifizetik. Erre azt válaszoltam, hogy nyugodtan, ha már ennyire hülyék. Ezután Hachival benéztünk a K-pop boltba, aztán visszamentünk a nyugatihoz, ahol megittunk egy-egy bubisteát és kajáltünk egyet. Eközben jókat beszélgettünk. Jó volt találkozni vele.

Holnap együtt megyünk tehát a Mondoconra. Nem tudom mikor leszünk ott, de valószínűleg hamar érkezünk. Oké, ez így relatív. Mi nem fogunk reggel 6-tól ott várni. Van aki képes rá, gondolom. 11-körül fogunk odaérni. Én még nem tudom pontosan, hogy mit veszek fel, de lehet, hogy a G-Dragonos dzsekimet csak, hogy azért éreztessem már a dolgokat. xD Jó na... >< Hachi viszont fekete BIGBANG-es felsőben és G-Dragonos sapkában lesz, szóval ha őt felismeritek, mellette az a 163 centis "törpe" én vagyok. xD Habár... lehet, hogy magasabb leszek, mert felveszek egy magassarkút csakhogy mindenképp pofára essek. x3 Ha esetleg ti is ott lesztek és megláttok, rohanjatok oda megölelni! Ha utáltok, akkor is. xD Remélem sokatokkal találkozhatok majd a holnapi Mondoconon. Ha mégsem lesztek ott, azt sajnálom. Mindenesetre, mindenkinek kellemes tavaszi szünetet és jó pihenést!

Nya sziasztok!! Jó régóta nem jelentkeztem, igaz? Mondanám, hogy sajnálom, de nem mondom. Igazából nekem is rossz érzés feljönni az oldalra és látni, hogy nincs friss bejegyzés. Nem tölt el jó érzéssel, ha nincs semmi frissítés, de nem fogok sajnálkozni azért, mert elfoglalt voltam és nem jutott időm írni. Illetve időm talán lett volna, hiszen mindenre lehet időt fordítani, amire szeretnél, de nagyon fáradt voltam. Ezzel együtt azt se felejtsd el, hogy ha valaki szeretne időt fordítani rád, akkor megtalálja a módot, ha pedig nem, kifogásokat fog találni. Nem egy vidám dolog, de nagy igazság, sajnos. Ez mindenhol így van. Ha valakinek igazán fontos vagy, nem fog feladni téged. Én pont ezért nem adom fel Jiyongot, mert... ő az, aki igazán fontos nekem. Jaj... emlékszem régen mennyire oda, meg vissza voltam a barátaimmal, hogy mennyire szeretem őket. Akkor ez úgy is volt, de az én naiv énem képes volt azt hinni, hogy majd bármelyiknek is annyira fontos lehetek, mint amennyire ők voltak nekem. Nem mártírkodok, de az az igazság, hogy akármennyire is bunkó személyiség vagyok, azárt bármit képes vagyok megtenni, aki fontos nekem. Azonban állandóan azt tapasztaltam, hogy ez nem kölcsönös. Akkor nem is zavart, mert kutya módjára rohangáltam utánuk, de ráeszméltem, hogy nem értem miért is váltottam át kutyára, amikor az én személyiségem egy macska... mondhatnám úgy is, hogy a patrónusom is egy cica, meg minden más. A macska is tud hűséges lenni, de az ő bizalmát nem olyan egyszerű kiérdemelni. Pont ilyen vagyok most. A szokásos buszutamon el is gondolkoztam még a minap - azt hiszem szerdán -, hogy ez ugyan rossz tulajdonság, de annyira nem vagyok alkalmazkodóképes. Az életben ez egy nagy hátrány, mert a munkahelyen, meg mindenféle közösségben szükség van arra, hogy az ember tudjon alkalmazkodni. Ez em feltétlenül azt jelenti, hogy meg kell alázkodni, én mégis úgy fogom fel. Nekem nem megy, sajnos.

Meló, azaz sétálgatás a Budai várban

Hétfőn és kedden ugye nem volt suli a nemzeti ünnepünk miatt. Azon a két napon nem igazán csináltam semmit. Igyekeztem kipihenni előre a hetet. Csak szerdán volt sulink... legalábbis Beccának és nekem. Volt ugye ügyvitelünk, amin nem igazán csináltunk semmit. Annyira rossz érzés, hogy nem tudok aludni a suliban, pedig mindig olyan álmos vagyok ilyenkor. Nekem nem nagyon megy, mivel annyira nem tudok kényelmesen ledőlni a padra. Mást viszont nem igazán tudok csinálni. Talán rejtvényt fejteni, de már az is unalmas. Minden unalmas. Egy megszomorodott nyanyának érzem magam. Az is vagyok... csak kívülről nem látszik a "nyanya" része a dolognak. Ezután etika volt, amin a tanár arról beszélt, hogy meg kell találnunk a célunkat az életben és azért küzdeni. Végig egyetértettem vele és aprókat bólogattam, hogy ez pontosan így van. Nekem megvan a célom, ami egy személy, de az ugyanúgy lehet cél, mint akármi más. Ezután angolunk jött, amin kiosztották az előző órán írt dolgozatokat. Azt mondtam rá, hogy nem lesz ötös, de egyes sem. Lol... hát... egyes lett. Kicsit nevetséges volt, mert mondta a tanár, hogy nem jó ha mással helyettesítjük a szavakat, azokat ugyanúgy kell tudni, ahogy le vannak írva. Bocsika, én nem fogok magolni. Szerinte egy angolul alig tudó ember jobban megérti a hold-ot, mint a wait-et... de oké. Jaj, de irritáló az a tanár. Tanárnak legalábbis szörnyű. Mindegy, van egy egyesem, ez van. Sírni nem fogok, mert pont nem érdekel. Ez is csak azt bizonyítja, amit mindigis tudtam, hogy a jegyek nem tükrözik a tudást. A tanár ezután bejelentette, hogy elmarad az óra, viszont mi maradtunk Beccával egy ideig, mert 5-re mennünk kellett a munkával kapcsolatos oktatásra. Pont akkor hívta fel őt a nő, hogy 6-tól 7-ig lesz, szóval eldöntöttük, hogy hazamegyünk előtte. Itthon voltam 2 órát, aztán indultam vissza. Én ott voltam időben, de megvártam őt, ezért 10 perces késéssel értünk be. Ott volt egy kis kavarodás, mert eredetileg úgy beszéltük meg, úgy szólt a szerződésünk, hogy Beccával egy helyre megyünk, a Batthyány térre. Nos, hívták az embereket és mindenkinek adtak egy kis füzetkét, amire rá volt írva a helyszín, hogy hova menjen. Az elsők között szólították Beccát, de én már azt hittem, hogy rólam el is feledkeztek, mert csak a legvégén mondták a nevem. Ő a Batthyány teret kapta, én viszont a Nemzeti Galériát. Hangot is adtam a nemtetszésemnek. Mondtam a csávónak, hogy a szerződésemben nem ez állt, meg nem ez volt megbeszélve. Együtt jelentkeztem a barátnőmmel a térre. A csávó "vissza is vágott", hogy vele nem írtam semmilyen szerződést. Mondom: "veled nem, de a szövetkezettel igen". Ezután végül mind a ketten a Galériához kerültünk, ami angolnyelvű volt. Ott angolul kellett közvéleménykutatást végezni. Végül beleegyeztem, mert legalább együtt voltunk, de akkor sem ez volt megbeszélve. Szerintem utána még nekik állt feljebb, hogy én ezt szóvátettem, tök jogosan. Végül mégis jól sült el az a nap. Egész nap a Budai várban sétáltunk sé beszélgettünk. Tök jó volt! Élveztem azt a napot. Az idő is szuper volt és végig elhülyéskedtünk ott ketten 13-tól 17-ig.

03.18. - Péntek - Az utolsó zabálás

Végül úgy alakult, hogy pénteken nem mentem be dolgozni. 2 óra lett volna, de én akkor is szerettem volna elmenni. Igazság szerint kissé felb*szták az agyam. Névszerint Becca. A lényeg, hogy reggel, amikor pont időben fenn volt, hogy elinduljon, írt, hogy ő nem megy, mert felesleges és, hogy nem tudott aludni, stb. Nem is tudom hol kezdjem. Írtam neki, hogy persze, akkor álljak ott egyedül, mint egy hülye. Erre mondta, hogy amúgy is egyedül álltam volna, mert nem egy oldalon voltunk, meg minden... meg hogy én nem mentem volna át az ő oldalára. Most tényleg rám fogta? Nagyon tudom utálni, ha valaki felelőtlen. Ha egyszer elvállal valaki valamit, akkor teljesítse már. Az iskolával kapcsolatban is. Sokszor hallom, hogy az osztálytársaim is panaszkodnak, hogy rosszul vannak, meg sokszor hiányoznak. Van, ami érthető, de attól még mert én nem panaszkodom, nem azt jelenti, hogy sose vagyok rosszul... és csak azért mert ők hisztiznek, megkapják a lehetőséget, hogy pihenjenek, meg ilyenek. Komolyan ennyire sokat lehet elérni hisztivel? Oh, mindegy, most nem erről volt szó. Nagyon irritálónak tartom, ha valakinek nincs szinte semmi felelősségtudata, illetve ha nem tisztességes. Nem azt mondom, hogy én 100%-ig az vagyok, de azt sem mondtam soha, hogy magamat szeretem. Egy bizonyos szint után viszont engem is zavar. Most azért nem menni el dolgozni, mert "úgyse látják". Rendben. Az b*szott fel a legjobban, hogy ő rángatott bele az egészbe, ő hívott el és akkor még ő hagy faképnél ilyen helyzetben. Persze, hogy ezek után cseszek majd bemenni... viszont nem is várom el érte a fizetést. Pénteken tehát fostam ezen után az egészre, elegem volt, így visszafeküdtem. Nagyon nagy bűntudatom volt és szégyenérzetem, hogy nem mentem el dolgozni, de vannak ilyen szégyenteljes döntések az életben... és csak nekem ég le a pofámról a bőr emiatt? Miután felkeltem, egész nap csak zabáltam, mert ideges voltam a másnap rám váró nyelvvizsga miatt. A legrosszabb az egészben az volt, hogy egyedül kellett átvészelnem. Ez zavart a legjobban. Ha még hívhattam volna valakit, hogy velem legyen, nem féltem volna annyira. Hachit megkértem, hogy jöjjön el velem, de nem tette. Mondtam neki, hogy ilyenkor lenne a legnagyobb szükségem egy barátra és nem máskor, de ez is csak megerősített abban, hogy nincs barátom. Ismételten beigazolódott, hogy az ember csak önmagára számíthat az életben. Ha valaki azt hiszi, hogy van önzetlen ember, aki mellette lesz mindig, az nagyot téved. Illetve a családon kívül nincs ilyen. Anyumnak dolgoznia kellett, ezért nem tudott jönni.

03.19. - Szombat - Szóbeli angol nyelvvizsga

Eljött a szombat. Reggel 8 után egy kicsivel felkeltem. Olyan furcsán éreztem magam. Ideges voltam, de valamiért mégsem látszódott meg rajtam annyira. Nem éreztem annyira, hogy szétáradna bennem a "félelem". Persze, bennem volt az a kellemetlen, nyomasztó érzés, hogy éppen vizsgázni készülök, de közben úgy voltam vele, hogy egyedül leszek, nem lesz ott velem senki, nem támaszkodhatok senkire, muszáj, hogy magam boldoguljak. Inkább erre koncentráltam, felnőttesebbnek is éreztem magam, hogy senki nem volt a s*ggemben... ez azonban nem azt jelenti, hogy jó volt egyedül menni. Felöltöztem szépen, kisminkeltem magam, összefontam a hajam és küldtem Jiyongnak egy üzenetet, hogy b*ssza meg amiért ilyenkor nincs velem. Mennyivel könnyebb és jobb érzés lett volna elindulni, ha akkor egy annyit ír nekem, hogy "fighting"... arra azonban várhattam volna egy életet... vagy nem csak egyet. Aznap úgy délután 4 óráig nem ettem semmit, csak szőlőcukrot. Mást nem tudtam leeröltetni a torkomon. Vizet is alig ittam, de állandóan pisilnem kellett. Nem is értem ezt. Ha ideges vagyok, akkor mindig pisilnem kell, még ha egy napja nem is ittam, akkor is. A Ferenciek teréig mentem 3-as metróval, onnan pedig busszal tovább. Persze először rossz oldalon jöttem fel az aluljáróból. Néztem a menetrendet, meg a busz irányát és furcsa volt nekem, hogy átmegy a hídon. Tudtam, hogy nem Budán van a hely, ezért leesett, hogy rossz oldalon vagyok. Átsiettem a másikra, aztán felszálltam a buszra. Leszállva arról, besétáltam a suliba és nagyon meglepett, amit ott láttam. Jiyong fogadott egy csokor rózsával. LOL... na az aztán tényleg meglepne. Khm... komolyra fordítva a szót, meglepett, hogy sokan voltak. Azt hittem alig leszünk, hiszen szombat is volt és nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan vizsgáznak egyszerre. Amikor az előző helyre mentem szóbelizni, alig voltak annál a teremnél, de itt mindenhol hemzsegtek az emberek. Igazából ez érthető, nem is tudom miért gondoltam, hogy kevesen lesznek. Bele se gondoltam, hogy egyszerre mennyien vizsgázhatnak. Szerintem az előző helyen azért nem tűnt fel annyira, mert kisebbek voltak a folyosók és máshogy volt megszervezve az egész. Na meg itt most egyedül voltam. Volt időm ezen töprengeni, ahogy minden máson is. 11:40-kor kezdődött a vizsga, de már 20 perccel előtte ott voltam, ahogy azt megírták. Úgy mentem oda, hogy nem tudtam semmiről, hogy hogyan fog lezajlani a vizsga. Amikor hívtak, bementem és leültem egy padra. Akkor tudtam csak meg, hogy a listening, azaz a hallott szövegértés az első. Nem lett olyan vészes szerintem, de nem akarom elszólni, mert az előző vizsgámon is mindenre azt mondtam, hogy jól sikerült, mégis megbuktattak a szóbeli részen. Ezért most nem fogom azt mondani, hogy jó lett, csak nekem tetszettek a feladatok. Először kicsit nehezen ment a koncentrálás valamiért, de aztán sikerült belerázódnom. Ez a hallott szövegértés sokkal jobb volt, mint az előző. Jóval értelmesebb és több esélye volt az embernek jó választ adni. Miután azzal végeztem, megnéztem, hogy mikor lesz a szóbelim. 13:40-kor kezdődött, ami azt jelentette, hogy 1 órát vártam ott. Kimentem cigizni, aztán benn ültem és zenéthallgatva sudokut fejtettem. Nehezen ment, mert nem tudtam 100%-ig arra koncentrálni. 13:25-kor odamentem a teremhez, aztán 40-kor szólítottak. 8-an voltunk benn a teremben. Kicsit furcsálltam is a helyzetet, mert azt hittem, hogy már kezdődik is az elbeszélgetés, de rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Fogalmam sem volt róla, hogy mi fog még következni. Annyira nem értettem semmit. Én csak megcsináltam, amire utasítottak, de nem tudtam, hogy mit és miért csinálok. A teremben 8-ból 7 fiú volt és én, ezért is bírtam annyira, mikor a csávó behívott minket, aztán tudta, hogy kik vannak benn, de megkérdezte, hogy én ki vagyok. Mondom: öhm... Gabriella... kizárásos alapon. Az volt az első feladat, hogy 5 perc alatt írni kellett egy mesét a képekről. Mindenkinek másféle volt. Nem tudtam befejezni annyi idő alatt, mert sok gondolatom volt, de nem volt időm leírni. Szóltak, hogy vége, így befejeztem az írást és kíváncsian vártam, hogy mi jön ezután. Fogalmam sem volt a vizsga felépítéséről. Ezután a vizsgapartneremet és engem az egyik teremhez vezetett a srác. Egy fiúval voltam, akivel útközben elbeszélgettem. Neki mondtam, hogy semmit nem tudok. Ő tisztában volt mindennel. Kérdezte, hogy izgulok-e. Nem tudom már pontosan mit válaszoltam, de szerintem azt, hogy igen, egy kicsit azért izgulok. Amikor elértünk a teremhez, én léptem be először egy "good afternoon"-nal. Ezután leültünk a férfi elé, aki kérdezgetett minket. Kicsit arrébb pedig egy nő ült, aki jegyzetelte a dolgokat. Ezt sem akarom elszólni, de szimpatikusnak tűntek. Középkorúak voltak mind a ketten és általánosságban pokerfaceszel néztek ránk, de néha-néha elmosolyodtak. Az elején kérdéseket tett fel a férfi. Először a fiútól, aztán tőlem. Tőlem azt kérdezte, hogy szeretek-e vásárolni. Bírom az ilyen kérdéseket. Mindig ilyeneket kapok, csak mert lány vagyok. Mondtam, hogy nem igazán járok plázákba, meg ilyen helyekre, mert nem vagyok egy lányos lány, de vannak dolgok, amiket szívesen vásárolok, aztán kérdezett az internetes vásárlásról és mondtam, hogy azt már inkább. Ezután el kellett mesélni az általunk írt mesét. Annyira idegesítő, hogy a vázlatomban olyan szép, nyelvtanilag helyes mondatokat írtam, de ott valahogy nem tudtam kinyögni egyiket se. A vázlatra pedig nem nagyon lehetett ránézni. Annyira zavaró, hogy utólag mindig olyan szép mondatokat tudok mondani, vagy akár előtte, de amikor éles helyzetben vagyok, semmi nem jut eszembe. Ezután rövid szituációk voltak. Meg is lepődtem, hogy csak 2-2 reakció jutott mind a két félnek. Például az egyik az volt, hogy láttam, hogy sírt és meg kellett kérdeznem, hogy miért, aztán válaszolt rá valamit, majd arra én is, végül ő lezárta. Nem volt olyan rossz. Tetszett az egész vizsgában, hogy sokszínű volt és nem olyan monoton, hogy akkor most csak úgy beszélj a nagy semmiről. A vizsga legutolsó feladata az volt, hogy a technológiai fejlődésekről kellett beszélnünk a vizsgapartneremmel és 4 szempontot megemlíteni amiben megváltozott az élet emiatt az utóbbi 100 évben. Szerintem egész jól megoldottuk. Az volt a legjobb, hogy nem nyomtuk el egymást. Én kezdtem, de szépen beszélgettünk róla és nem harcoltunk azért, hogy most ki beszéljen. Amikor végeztünk, annyira megkönnyebbültem. Kisétáltunk a teremből, aztán mondtam a srácnak, hogy "ez szörnyű volt". Azt válaszolta, hogy szerinte annyira nem volt szörnyű, mert mind a ketten jók voltunk. Végülis igaza van. Nagyjából egy szinten voltunk és ügyesek voltunk. Kicsit még beszélgettünk, aztán megkérdeztem, hogy merre megy, de ő még megvárta a haverját. Szerencsére hamar jött, ezért hozzájuk csapódtam és végig beszélgettünk így hárman egészen a buszig. Nagyon jól elhülyéskedtünk, igazán jófejek voltak. Ők a buszról leszálltak a Keletinél, én pedig mentem tovább a Ferenciek teréig, ott anyum felhívott és beszélgettünk egy keveset.

 + Elkezdtem nézni a Lie To Me című koreai drámát. Eleinte kicsit unalmas volt, aztán jött az érdekesebb része és most megint kicsit uncsi. Igazából nem rossz. Yoon Eun Hye fantasztikus, mint mindig. Ezen kívül a Coffee Prince-ben láttam csak, de az ott nyújtott alakításával azonnal belopta magát a szívembe. Egy kicsit idegesít úgy az összes doramában, hogy a fiúk mennyi mindent megtesznek a lányokért benne. Jó, nyilván ezért sorozat és nem a való élet, de néhol azért nevetséges, hogy ennyire papucsot játszanak benne a csávók. Néhol irritáló, de nem baj, mondván, hogy a büdös életben nem találsz ilyen srácot, úgyhogy nézzed ezt és itt éld ki az ilyesfajta vágyaidat. To be honest, nekem nem is kéne egy papucs-boyfriend.

 + Képzeljétek... most március 26-án veszek majd részt életem első Mondoconján. Nem tudom milyen lesz. Igazából annyira nem is elengedhetetlen része az életemnek, mert sosem láttam értelmét. Vagyonokat fizetni konkrétan a semmiért. Oké, talán vannak jó cuccok, de kinek van kedve arra is költeni ezek után? Jó, biztos van olyan, de engem sosem vonzott igazán ez az egész. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy életemben egyszer azért elmegyek, hátha megváltozik az eseményről alkotott véleményem. Szombaton biztos megyek, a vasárnapban még nem vagyok biztos.

 + Éppen egy dizájnon dolgozok már... egy ideje, csak sehogy nem akar kirajzolódni. Ha sikerülne úgy megvalósítani, hogy a fejemben elképzeltem, annak nagyon tudnék örülni, mert úgy szép. A másik ok pedig, hogy eddig nem váltottam az Ninaa versenye. Ugyebár pontozi kell egymást és egy csomóan elkezdték már. Nem akarom most lecserélni, ha egyszer megírták erről az egészről a véleményüket. Most, hogy túl vagyok ezen a héten is, belehúzok a dologba, mert nekem is uncsi már ez kicsit.

Jaj, TEDDYJEIM... help... a napokban annyira előjött az allergiám. Oké, nem mintha tudnátok segíteni, nyilván nem azért írtam. Egyszerűen csak gondoltam közlöm veletek, mennyire szarul érzem magam. Egy előző bejegyzésemben megemlítettem a tavasz beköszöntét és azt, hogy ezzel együtt jár egy allergiásnak a folyamatos szenvedés. Mondjuk az nem olyan biztos, hogy folyamatos. Nekem jobb esetben és szerencsére a legtöbbször olyan, hogy egy-egy napon random előjön, de akkor nagyon rossz. Akinek nincs allergiája, annak ez elképzelhetetlen és el sem lehet magyarázni, hogy mennyire rossz. Annyira kellemetlen, hogy egy influenzának jobban örülnék még akkor is ha az tovább tart. A másik az, hogy allergiára hivatkozva otthon se lehet maradni, pedig van olyan rossz, mint egy betegség... ha nem rosszabb. Nekem az az egyik hátránya az egésznek, hogy annyi mindenre vagyok allargiás, hogy fogalmam sincs éppen mi miatt jött ki. Ételre szerencsére nem, de az ilyen pollen, por, mindenféle növény kiváltja belőlem ezeket a reagciókat. Egy valamiben azért reménykedek: hogy elmúlik idővel. Az allergia ugyanis olyan, hogy bármikor előjöhet, de akármikor el is múlhat. Idegesítő egy dolog. Örülnék ha vége lenne. Eddig csak szerda óta szenvedek tőle és már annyira nem érzem, de félek, hogy bármikor újra előbukkan. Ez így is éppen elég ahhoz, hogy úgy érezzem, legszívesebben a falba verném a fejem 0-24-ben.

Szuper 4 napos hétvégét kívánok minden olvasómnak és látogatómnak! Ne felejtsetek el megemlékezni valamilyen formában a hőseinkről a forradalom évfodulójának idején! Pihenjétek ki magatokat a tavaszi szünetre! Hehe~

Lazítós hetem volt... oh yeah! Aludhattam... nos egy picivel tovább... ami igazából elég sokat számít, ha belegondolok. Jó érzés úgy lefeküdni előző este, hogy tudom, nem 5-kor kell kelnem, hogy beérjek 8-ra, hanem csak 11:30-ra kellett mennem. Mondjuk mindig is úgy voltam vele, hogy inkább bemegyek előbb, csak végezhessek hamarabb, de nem panaszkodom. Mostanában annyira fáradt vagyok állandóan, amit nem is értek. Folyton csak alszom és pihenek. Sosem érzem azt, hogy kipihent lennék, pedig hétfőn reggel amikor felkeltem, még a szükséges 8 óra alvás is megvolt. Ha a lányokkal el tudok hülyéskedni a suliban, akkor az feldob és akkor ezt el is felejtem, de amint hazaérek, rögtön álmosnak érzem magam. Nem tudom ez mitől lehet, mert aludni sosem szerettem. Mindig úgy voltam vele, hogy csak időpocsékolás. Lehet, hogy a szevrezetem pont ezért igényli most annyira... vagy csak mert nem vagyok boldog és amikor alszom, mindenkinek sokkal jobb. Ez a hetem egyébként jól telt. Vicces volt mind a három nap, amit ott töltöttem. Leginkább a hétfő és a kedd. Az első napon Becca nem jött suliba, de Liával és Miával éppen eléggé elszórakoztunk. Persze ez nem azt jelentette, hogy nem hiányzott. Hiányzik ha nincs suliban és ez k*rvára zavar engem. Nem kellenek nekem már barátok! Nem akarok függeni senkitől. Gyorsíráson volt egy kisebb botrány.

Az órán csapatokban kellett dolgozni. Én előreültem egy paddal, mert úgy jött ki. Nem Liáékkal voltam, hanem Jennyvel, Caseyvel és még három lánnyal. Nekünk az volt a feladatunk, hogy a 4-től a 8. leckéig ki kellett gyűjteni a rövidítéseket, illetve elmondani, hogy miről szól és írni 6 példamondatot. A tanárnő engem jelölt ki főnöknek... méghozzá ezekkel a szavakkal: "Gabika legyen a főnök". WHAT THE F*CK? WHY? Gabika? WHY? SRSLY?! Ennek elmondom az okát, hogy így hív. Van kát másik Gabriella is az osztályban rajtam kívül. Az egyiket elkezdte Gabikának hívni és most, hogy megjegyezte, hogy az én nevem micsoda, rendszerint engem is ezzel a becenévvel illet. De ne má'!!! Cassie, vagy még talán Gabriella. A többi tiltott! Pedig még arra is emlékszem, hogy neki is elmagyaráztam miért vagyok Cassie... mint ahogy az összes tanárnak egyesével. Kicsit sem volt unalmas. Örülök, hogy már nem lesz új tanárunk... de ha lenne se érdekelne most már. Úgyse tudják megjegyezni a Cassiet... pedig szinte az összesnek elmondtam még a sztoriját is, mert azonnal jött a kérdés, hogy "hogyan jött a Cassie?" Anyámból jött b*sszus.

Miután kijelölt lídörnek, megbeszéltük a dolgokat és megalkottuk a mondatokat is gyorsírással... nem akarok egoista lenni, de nagyrészt nekem köszönhető. Én mondtam kreatív mondatokat és nekem köszönhetően tudták azt leírni. Asszem jogosan lettem én a leader. Volt egy ilyesmi mondatunk: "Petra bátran tekercsel a Mátrában." Erre a tanárnő mondta, hogy milyen hülye, értelmetlen mondatokat írtunk. Mondom: attól még mert a tanárnő nem érti, értelmes. Ezután kimentem a táblához és elmagyaráztam, hogy ezek a leckék miről szólnak, majd felírtam két mondatot a sajátjaink közül, aztán folytattok az órát... vagy a szünetet. A legtöbbször alig tudjuk megkülönböztetni, hogy mikor van szünet és óra. Én olyan vagyok, hogy ha kiadja a feladatot, megcsinálom, de azt amit kell csinálni 5 tanóra helyett 1 tanórában is simán le lehetne adni.

A kis cicaharc...

A botrány végül abból adódott, hogy nagyjából elmondta az órai munkára adott jegyeket. Van az oszályban összesen két fiú és abból az egyikkel olyan szinten kivételezik. Mondta, hogy csak neki ad ötöst, mindenki másé 4-es vagy rosszabb. Na ezen kiakadtak az emberek, teljesen jogosan. Ez a kivételezés olyan szintű, hogy neki nem kell dolgozni órán, mert "ő úgyis tudja", neki semmit nem kell csinálnia, szinte még a dogát sem kell megírnia. Ha ő mond valamit egy kicsit másképp, az jó, mert "egyedi rövidítés", de ha mi mondunk ugyanúgy valamit, akkor nem tudjuk az anyagot. Nagyon gáz. A legviccesebb az egészben pedig az, hogy észre sem veszi magáról a nyanya, hogy kivételezik. Mondtuk is neki, de ő tagadja. Nagyon furcsa egyébként az egész nő. Aki nem ismeri, annak nem is lehet jól megfogalmazni, hogy miért. Mintha skizofrén lenne, vagy nem is tudom. Vannak ritka pillanatai, amikor az az aranyos nénike, de rendszerint ennek hamar vége, mert elgurul a gyógyszere és akkor egészen megváltozik. Annyira szenilis, or what. Például az óráján nevetünk és akkor már rögtön magára veszi, hogy biztosan rajta nevetünk. Senkit nem érdekel kb az sem hogy ott áll a teremben és akkor majf biztosan rajta fogunk nevetni. Állandóan azt mondja, hogy rajta nevetünk és akkor szó szerint besértődik és flegmázni kezd. Na meg hogy a telefonról nézzük az anyagot. Ja... hogy tudnánk onnan lesni, mikor a Googlen sincs fenn erről semmi. Sehol nincs fenn erről semmi. Gyorsírásról beszélünk, könyörgöm. Az őskorban használták! Az a nő olyan naiv még ráadásul... meg ha szeretnéd meggyőzni, akkor a legkisebb dologban sem lehet, mert minden úgy van, ahogy ő mondja. Szinte fel sem fogja, hogy mit mondasz neki, csak hajtogatja amit ő lát jónak. Ha mondjuk neki, hogy nem rajta nevetünk, azt sem hiszi el. Mellé pedig mártírkodik is sokszor, hogy ő mit meg nem tesz értünk. Okay, én azt értékelem, hogy sokszor jó jegyet ad. Legtöbbször ezért is kussolok. Én hozzá se szólok már, csak ha nagyon muszáj. Úgy vagyok vele, hogy hülyékkel nem állok le veszekedni. Például mond valaki egy észérvet és rácáfol, hogy az nem úgy van. A másik pedig, hogy ha kérdezünk tőle valamit, akkor vagy az a válasz rá, hogy ezt már vettük és tudni kéne, vagy nem arra válaszol amit kérdeztünk, hanem elkezdi előröl mondogatni a betűket. Nagyon fárasztóak az órái... leginkább emiatt. Igaz, hogy semmit nem veszünk órán kb, de ezzel képes lefárasztani. Amikor mondta, hogy én hátráltatom Beccát, akkor is jobbnak láttam csendben bólogatni és nem válaszoltam rá semmit.

Na és most órán a kis mintadiák kapott csak ötöst, az osztálytársaknak meg ez nem tetszett. Jogos volt a felháborodásuk, egyetértettem velük, de semmi értelme nem lett volna beleszólnom, így inkább csendben maradtam. Akkor szembesítették azzal, hogy milyen szinten kivételezget azzal a sráccal. Tényleg a legviccesebb az egészben nem is az, hogy ezt mondtuk neki, hanem az osztálytársam valahogy így fogalmazott, utánozta a tanárnőt: "XYka nem kell hogy dolgozzon órán"... és ezen akadt ki, hogy XYka... a "ka" becézésen, hogy ő nem szólította még így soha. HELP! Aztán mondtuk is neki, hogy de nem azon volt a hangsúly, erre ő: "de"... hát oké. Hülyékkel nem éri meg leállni vitatkozni, már bocs. Én négyest kaptam egyébként, amit elfogadtam. Ez volt a tanárnő döntése, ellenkezni nem fogok és felesleges is volna, pedig megérdemeltem volna az ötöst. Én azon "akadtam" ki, hogy az órai munkát a tudás szerint osztályozta. Ez hülyeség. Oké, hogy az a srác jó ebből, ezt nem is tagadom, senki nem tagadja, megérdemli, de az órai munkára adott jegyet éppen azért találták ki, hogy ha valakinek esetleg nem megy olyan jól a tananyag, de látja a tanár, hogy azért szorgalmas és igyekszik, azt tudja értékelni. Szerintem sokan vagyunk így, akik szorgalmasak, de egy emberen kívül senki nem kapott ötöst.

Hogy tudtam eddig Snapchat nélkül élni?

Ezután két adózási ismeretek volt... elvileg. Mármint volt, csak én SEMMIT nem jegyeztem meg az órából. Az sem tűnt fel egy ideig, hogy a tanár bejött és elkezdődött az óra. Liával és Miával egész órán hülyéskedtünk. Én hátrafordultam hozzájuk és egész órán egy telefonos alkalmazással szórakoztunk, ami nem más, mint a Snapchat. Oké, az alcímben már ígyis lelőttem a poént... de amit szeretnék itt megemlíteni, hogy odavagyok ezért az alkalmazásért. Hétfőn nekem még nem volt letöltve, így csak Lia telóján hülyéskedtünk ezzel. Annyi hülye képet csináltunk és végig szakadtunk. Van abban ugye face swap, ami kicseréli két ember fejét. Vagy rajzét, állatét... nos és mindent, amit felismer. Nekem valamelyik nap ezután a poszteren lévő Seungri és Jiyong lábával cserélte ki a fejemet. Nem tudom azt hogyan csinálta, de nagyon nagy. Emellett vannak mindenféle más hülyeségek és effektek. Nyuszi, kutyus, zombi, stb. Egy dolog van benne, amit nem tudom, hogy most negatív, vagy pozitív dolog. Némelyik effekt állandóan megvan, de vannak olyanok, amik mindennap változnak. Némelyik eltánik, ahelyett meg jön új minden egyes nap. Ez abból a szempontból rossz, vagy nem mindig tudod kiélvezni mondjuk azt, ami neked tetszik, de a változatosság nagyon is bejön. Mindig van valami új és ez tök jó. Néha mondjuk visszajönnek régiek is és ez a legjobb! Az órán kicseréltük a fejünket egymással, Mr. Beannel, Miley Cyrusszal, én egy rajzzal is, ami Lia kedvence lett... még a hívóképemnek is beállította, így mondtam, hogy majd ha rossz napja lesz felhívom. Oh és én Jiyonggal is, amiről Instagramra is feltettem egy képet. Hazaérve én is letöltöttem ezt a programot és anyummal is jókat nevettünk rajta.

Kedden már jött suliba Becca és nagyjából ugyanannyit csináltunk mint hétfőn. Snapchateztünk egész nap. Sajnos 8-ra kellett menni az egész osztálynak, amit előző nap este tudtunk meg, ahogy az lenni szokott ebben a suliban. De egyébként nagyon jó suli, ha szeretitek a szervezetlenséget és az átb*szást. Love The Way You Lie, right? lol... Eddig ez olyan óra volt, amin három csoportra voltunk osztva és úgy ellett bejárni. Nagyon jó volt... most viszont mindenkinek benn kellett lennie, mert elkezdtünk tanulni az iktatást. Beccával is beszéltük, hogy nem értjük miért kell ezt tanítani. Ott van a program. Oké, hogy egyszer elmagyaráz dolgokat a tanár, az jól jön, de annyira nem olyan nagy cucc, hogy ezt így be kelljen gyakorolni. Jó, igaz, hogy a gyakorlás sosem árt, de lusta vagyok, hé...! Szívesebben jönnék be később. Mi azért végiggépeztük az órát. Megcsináltuk, amit kellett. Juj... és... van ugye az iktatóprogram. Oda olyan felhasználónévvel léptünk be, hogy "tanulo" és kaptunk mögé egy számot. Nagyon néztem ott, hogy mi lesz és pont úgy jött ki a tanárnőnek a számolás, hogy én lettem a nyolcadik. Én feltűnően örültem neki, így a tanárnő is észrevette és mosolyogva visszakérdezett, hogy ezt szerettem-e volna. Bólogattam rá mosolyogva.

A suliban azután végig a Snapchattel hülyéskedtünk így négyen. Marketingen elő kellett adnunk azt a feladatot, amit még megkaptuk. Nos, azt Mia készítette el még az azelőtti napon, hétfő este. Becca és én mentünk ki előadni. Pontosítva: Becca beszélt a megtöbbet, én pedig néha-néha hozzátettem valamit. Fogalmunk sem volt, hogy miről beszélünk. Az volt a feladat, hogy egy közeli cukrászdát kellett ugye megfigyelni több szempontból. Egyrészt környezeti szempontból, mint vendégek, másrészt, hogy mennyire felel meg az ott dolgozóknak az a munkahelyi környezet. Nem mentünk el oda. Végig találomra válaszoltunk a tanárnő kérdéseire. Jó, azért voltunk előtte, így sok mindent láttunk, de benn nem jártunk. Ettől függetlenül négyest kaptunk rá, ami tök jó! Miután előadtuk amit elő kellett, folytattuk a hülyéskedést, amelyből olyan képek születtek megint. Azon a napon a Lia vs Smeagol volt a kedvencem.

Gyorsíráson már rögtön úgy jött be a tanárnő, hogy nem fogja elfelejteni, amit tegnap történt és ezután magázni fog minket, szóval viselkedjünk ahhoz mérten. Okay... Amikor ezeket mondta, nekem fogalmam sem volt, hogy mi olyan történt tegnap, ami miatt ennyire bedurcizott. Jó, persze az a kis "botrány"... de azért nem gondoltam volna, hogy így felkapja majd a vizet rajta. Annyira nem volt vészes, véleményem szerint. Szünetben meg is tárgyaltuk a női mosdoban Liával és Beccával a hétfőn történteket. Az órák után pedig végeztünk hamar, mert nekünk nem volt utána dokumentációkészítés.

Zsúfolt hét elé nézek...

Beccával megbeszéltük, hogy elmegyünk a Fürgediák szövetkezethez, mert ő talált egy munkát és, hogy arra mehetnénk együtt is. Én nem olyan régen, emiatt regisztráltam ahhoz a szövetkezethez. Elindultunk. Én nem tudtam, hogy hol van, így vakon követtem. Végül addig kóvályogtunk, míg feltűnt, hogy a Kálvin tér közelében vagyunk, méghozzá az Erkel utcában,a hol a "K-pop bolt" is. Azelőtt fogalmam sem volt róla, hogy ott van, de végül abban az utcában meg is találtuk a helyet. Belépve rögtön feltűnt a hely felszereltsége, amit plusz pontnak tudtam be. Egy fiatal, szimpatikus lány segített nekünk. Diktált időpontokat, hogy mikor mi lesz, hol és hogy fogunk dolgozni. Én el is vesztem a sok szó között, így Beccára támaszkodtam, aki írta. Én még nem végeztem teljesen a regisztrációmmal, ezért oda kellett mennem egy géphez befejezni. Ki kellett tölteni pár dolgot, amin először csodálkoztam. Például a magasságomat és a súlyomat. Abban mondjuk logikus, hogy egy 30 kg-os emberre nem sóznak megterhelő melót, de az a szempont is igaz volt, amit Becca hozott fel... a kinézet... néhol sajnos fontos. Volt olyan rész, hogy mihez értek még. Úgy voltam vele, hogy akkor már beírom a gyorsírást, basszus... nehogy már a semmiért tanuljam, legalább ennyi haszna legyen, ha több nem lesz a vizsga után. Miután végeztem vele, odamentem a nőhöz, aki aktiválta a regisztrációmat, ahhoz viszont kellett a TB kártyám száma, ami fogalmam sincs hol van. Anyumnak azonban van egy képe róla, amin megvan a szám, így írtam is neki. Amíg vártam, hogy küldje a képet, leültünk Beccával és megbeszéltük, hogy mi hogy lesz. Jövőhét szerdán lesz egy kis oktatás a melóval kapcsolatban. Eddig még azt sem tudom teljesen pontosan, hogy mit kell majd csinálnom. Egy angol kikérdezés viszont lesz vagy szerdán, vagy csütörtökön, arra nem emlékszem tisztán. A jövő hetem ennek köszönhetően elég zsúfolt is lesz. Hétfőn és kedden kipihenem magam, aztán szerdán, csütörtökön és pénteken meló, szombaton szóbeli nyelvvizsga, vasárnap meló.

Miután mindent elintéztünk, elmentünk a nyugatihoz és ott mekiztünk egyet. Éppen amikor betömtem magamba a sajtburgeremet, anyum megírja, hogy vett nekem Longert. Hát, mondom, köszike azért.~ Így is bűntudatom volt, hogy mennyit ettem már megint. Itthon mivel ahhoz képest elég későn értem haza, lefeküdtem. Mondjuk ha délre értem volna haza is tuti bealszok, ahogyan mostanában szinte állandóan.

Ügyviteli ismeretekkel kezdtünk azzal a nővel, akiről szintén meséltem már, hogy először milyen hárpia volt. A legelső órán nem voltam benn, de mindenki azt mondta, hogy mennyire gonosz. Utána viszont mintha teljesen megváltozott volna. Mások is ezt mondták. Mondjuk megvan a maga stílusa, de egyébként kedves és jófej. Nagyon aranyos, hogy mennyire nem ért az elektronikai dolgokhoz, azaz a számítógéphez és a telefonhoz. Az órán én végig bámultam ki a fejemből és telefonoztam. Nem igazán maradt meg semmi abból, amit a nő mondott. A meghívókat vettük, azt viszont tudom. Az óra végén a megadott szempontok alapján meg kellett fogalmazni egyet a füzetbe, betartva az eddig tanultakat is. Tehát a címzettet, meg mindent fel kellett írni. Én arra kaptam egy 4/5-öt. Örültem neki nagyon, mert így már három jegyem van, szóval nem nagyon kell aggódnom a továbbiakat illetően. Viszont... nem értettem, hogy miért nem lett ötös. Mivel csak gyorsan nézte meg, ugyanis véget ért az óra, nem akartam rákérdezni, meg egyébként sem szerettem volna hálátlannak tűnni, szóval inkább befogtam és elfogadtam a döntését. Mondjuk nem is kötekedni szerettem volna, csak kíváncsi lettem volna az indoklásra.

Etikán olyan feladat volt, amiben szerencsére nem igazán kellett részt vennem, csak oda kellett figyelni. Négy emberre volt szükség. A két fiú volt benne, mint vádlott és ügyvéd, plusz még két csaj ugyanebben a szerepben, akiket ki nem állhatok. Legalábbis az egyiket nagyon nem. A lényege röviden annyi volt, hogy először meghallgatta a fiúkat a tanár, aki azt mondta, hogy kiraboltak egy bankot, ő meg a tettestársa, aki kinn volt akkor a folyosón... és kérdezte hol van elrejtve a pénz, fegyver, stb. Ha az egyikük vall, akkor aki nem vall börtönbe kerül 10 évre, míg a másik csak 1 évet kap, ha egyikük sem vall, akkor távozhatnak, ha mind a kettő vall, akkor 5-5 évet kap mind a kettő... ők viszont nem tudták, hogy a másik mit tett. Valahogy így volt - annyira nem figyeltem oda. A fiú végül nem vallott, míg az a p*csa igen. Nagyon szép dolog volt tőle, de Miával már az elején megbeszéltük, hogy ez lesz. Nem vártunk mást. Ja igen, négyünk közül csak mi ketten voltunk benn suliban, de ő is elment az óra után, mert nem ugyanabban az angol csoportban vagyunk.

A sok hülye ember...

Ezután átsétáltam a másik épületbe, ahol három angol volt. Jaj, de nem szeretem az angol órákat. Már sokszor leírtam, így nem fogom megint ecsetelni, de nagyon rossz, na. Szódolgozatot írtunk az előző három feladat szavaiból. Becca a chatbeszélgetésünkbe elküldte a harmadiknak a szavait, ami aranyos dolog volt tőle. Egy kivételével mindenhova írtam valamit. Ötös nem lesz, de azért egyes sem. Egy kakikavaró osztálytársammal kellett dolgoznom az órán. Becca és én arra mindig jók vagyunk angolórán, hogy segítsünk, de amúgy meg le vagyunk sz*rva. Vicces. Na sebaj. Megoldottam vele a feladatot. Nagyon rossz volt egyébként vele dolgozni, mert végig vihogott a többiekkel és nem tudtam haladni vele. Én írtam a saját részemet... és többnyire az övét is, mert párban kellett eljátszani egy telefonos beszélgetést, ahogy minden órán.

Kifelé menet nem köszöntem a hülye portásnéninek. Jó, igazából gondolom valami recepciós, vagy nem tudom micsoda, de az a lényeg, hogy amikor jöttem be az épületbe, akkor megnyomtam a gombot, amely jelez neki... ő szintén megnyom ott egy gombot, amely kinyitja az ajtót. Van hozzá chipes kártya is, de minden diáknak egyébként is felesleges elkérni egyet. Na szóval annak a nyanyának, aki tipikusan az a nem-tudja-elfogadni-a-korát-nyanya az a feladata, hogy ott ül és megnyom egy hülye gombot, ami kinyitja az ajtót. Én épp jöttem és meg mertem nyomni a bejáratnál lévőt kétszer, ezért nagyon berágott és elkezdett nekem pofázni. Pontosabban nekem és még kát fiúnak akik jöttek, hogy ő nem portás (a f*szt nem) és, hogy ő nem fogja nyitogatni az ajtót. LOL... Reakcióm? "Maga ezt a szörnyen megterhelő munkát kapta, melyhez ez is hozzátartozik. Sajnos az iskolánkban nem áll rendelkezésre annyi kártya, amely elegendő lenne az összes diáknak, de ha lenne is, nem tudom mennyi időm lenne elkérni egyet, amikor 11:30-kor végzek ott és 11:30-kor kezdődik az órám itt. Szóval ha már ott ül, az a minimum, hogy befogja a pofáját és lenyom egy rohadt gombot. Higgye el, én sem azért járok ide, hogy önnel szórakozzak, sajnos itt van órám." - ezt akartam mondani neki, de ahogy észrevettem, mostanában nagyon megfontolt vagyok minden szempontból. Régen még simán beolvastam volna neki, de át kellett gondolnom, hogy tulajdonképpen ebben a helyzetben felettem áll. Ha ő nem nyitja ki nekem az ajtót - ugyan nem sírnék, hogy nem jutok be angolra, de akkor sem tudnék bemenni. Ha összeveszek vele, egyértelműen én jövök ki a helyzetből vesztesen, ezért csak összeszorítottam a számat, hogy ne válaszoljak rá semmit és hallgattam az okos nénit, majd szemforgatva mentem a dolgomra.

Csütörtökön nem volt sulim, ezért sokáig aludtam és nem csináltam semmit igazából. Ihletem sem nagyon volt, pedig szerettem volna összehozni egy bejegyzést. Fáradt voltam és tényleg szinte semmit nem csináltam egész nap. Mamámmal beszélgettem egy kicsit, aztán PewDiePie videókat néztem. Mostanában egyre többet csinálom azt. Emellett igyekszem már valami új dizájt is hozni. Ötletem már nagyrászt megvan, csak a megvalósításhoz vagyok lusta, mert nagyon sok dolgot kéne összehozni egyben. Viszont ha sikerül, akkor egész jól néz majd ki a dizájn.

Pénteken anyummal voltam egész nap. Persze elég rosszul indult a reggel. Úgy volt, hogy elkísér az SZTK-ba a bőrgyógyászatra. Megbeszéltük, hogy akkor lemondom az időpontot, amit 29-ére megbeszéltem egy másik orvossal és elmegyünk most (még jó, hogy nem tettem). Ehhez azonban kellett volna a TB kártyám. Ez kedden is gondot okozott. Sajnos fogalmam sincs, hogy hol van. Átkutattam nálam mindent, de nem lett meg, ami miatt ideges lettem. Nagyon szerettem volna minél hamarabb elintézni amit kell, de így nem tudtam. Már szinte sírógörcsöm volt. Tudom, hogy eltettem egy biztos helyre, csak az aztán olyan biztos, hogy még én sem tudom hol van. Anyum felajánlotta, hogy menjek el vele az Auchanba bevásárolni, de én előbb ezt akartam letudni és nem akartam feladni. Végül leültem az íróasztalomhoz és odajött. Mondta, hogy "fel a fejjel, nem mindig alakulhat minden úgy ahogy eltervezzük", erre én elkezdtem könnyezni és azt válaszoltam, hogy "soha semmi". Hát igen... eléggé úgy is gondoltam és elég sok mindenbe belegondoltam akkor, hogy semmi nem úgy alakul soha ahogy én szeretném. Főleg nem egy dolog, amire a legjobban vágyom. Ezután felöltöztem. Egy kicsit jobb kedvem lett, mert a BIGBANG-es mezemet vettem fel, ami teljesen eredeti, a YG-tól rendeltem. Nagyon szeretem és vigyázok rá. Elmentünk vásárolni. Vettük chipset... ami nagy bűn nálam, de hát most egy ideig nem lesz nyitva semmi... muszáj volt... öhm... 3 csomaggal venni. lol...~ Végre vettünk szemhéjtust is, mert a legutóbbit nagyon tönkretettem. Olyan ideges voltam, hogy nem jön belőle soha normálisan és nem tudom rendesen kihúzni a szemeimet, hogy széttörtem az egészet francba. Nos, a dührohamaim elkerülésén még kicsit dolgoznom kell, de ahogy a szerdai napnál is leírtam, kezdem úgy érezni, hogy egyre érettebb leszek. Már nem szólok vissza senkinek meggondolatlanul. Persze ez azzal is jár, hogy komolyabb lettem és nem érdekelnek az emberek. Már leginkább sehogyan. Barátokra sem támaszokodom annyira kétségbeesetten, mint egykor. A bevásárlás után meghívott kajcsizni... rántott lazacot ettem fűszeres krumplival és hagymakarikákkal, csak hogy még jobban megutáljam magam amiért megint rengeteget zabálok. Sebaj... nyárra meglesz az a 44 kg... menni fog!

You guys there... yes... you... my cassieteddys~ Hello! Mi újság? Megvagytok még? Látogattok még azért...? Egy jó ideje nem jelentkeztem és ennek több oka is van. First: nem vagyok jól lelkileg, second: nem vagyok jól testileg, third: szinte átaludtam ezt a hetet, fourth: nem volt ihletem... ééés nagyjától azt hiszem ennyi is. Adok egy kis magyarázatot is, aki rászorul. Lelkileg, mint tudjátok, soha nem vagyok túl jól. Én tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a szerelmem még mindig szereti azt a p*csát, de annyira rossz sokszor tapasztalni. Sokszor gondolkozom el és néha eszembe jut Jiyong egy-egy dalszövege és ezt most tényleg nem gonoszságból, de el sem tudom képzelni, hogy hogy írhatott róla ilyen dolgokat. Nem érdemli meg, ez nyilvánvaló. A szerelem azonban vak, ezt mindenki tudja, szerintem. Az a r*banc nem érdemel ennyire kedves és mélyreható, szerelemmel teli szavakat... tőle. Komolyan el szoktam merengeni azon, hogy egy ilyen értékes ember, mint Jiyong hogyan szerethetett bele valakibe, aki ennyire nem érdemli meg. Erre megint csak az a válasz, amit fent is említettem. Elkezdtem beszélgetni az USA-ban élő barátnőmmel, aki egy tündér és tényleg mindig foglalkozik velem, még ha századszorra is hallja ugyanazt a hisztit. Most mondta nekem, hogy el kéne fogadnom a valóságot és talán úgy könnyebben túl lennék rajta. Igaza van. El kéne fogadnom. Viszont én abba már beletörődtem, hogy nem leszünk együtt, de akkor sem tudom őt feladni, mert ő életem szerelme, b*sszameg. Ha nem is leszünk együtt, akkor is beszélni fogok vele, ugyanis nem halhat meg egyikőnk sem anélkül, hogy ő ne szerezne tudomást a létezésemről és ne kedvelne meg... és tudjátok éppen ez az, ami miatt úgy gondolom, hogy a legjobbak lennénk együtt... mert ha már elkezdek vele beszélgetni, az biztos, hogy összehaverkodunk és azután kizárt, hogy ne legyen belőle több is. Aish! Whatever... >< Testileg... nos... a második és a harmadik eléggé összefügg. Egész héten szédültem és fájt a fejem. Még mindig fáj, de már annyira nem vészes. Ettől függetlenül voltam suliban, azután pedig hazaérve szinte azonnal lefeküdtem aludni. Most viszont van időm és ihletem is, tehát elmesélem nagyvonalakban a hetem történéseit. Are you ready? Let's start!

Hétfő // február 28.

Ez a nap elég jól telt. 11 órám volt, de attól függetlenül mégis elég gyorsan elszaladt. Ez annak köszönhető, hogy jól éreztem magam egész nap. Elég ritka nap az ilyen, de mindenki benn volt négyőnk közül. Én vagyok közülünk az egyetlen, aki mindig rendesen bejár és szinte egyáltalán nem hiányzik. Jó, van azért, hogy lógok, de nem olyan sűrűn, mint ők. Havonta egyszer ha előfordul és az is csak angol, mert azok nekem unalmasak. Ezen a napon viszont Becca, Mia és Lia is benn volt. Reggel azt hittem Becca nem jön, mert még mondta, hogy ezen a hétfőn dokihoz megy. Írtam is neki, de mint kiderült mégis jön. Volt még egy diáknap a suliban és azt megnyerte az osztályunk. Aki benn volt azon a napon, annak az a nyereménye, hogy az évben kivehetnek egy szabadnapot. Amikor azt mondta Becca, hogy dokihoz megy, akkor úgy értette, hogy csak akkor ha aznapra veszik ki azt a szabadnapot. Nos, én akkor nem voltam benn, szóval én ígyis-úgyis bemegyek majd, ahogy mindig. Azért is volt olyan jó nap ez a hétfő, mert alig voltak benn. Akkor volt az a tiltakozás, hogy sokan nem mentek be iskolába tüntetésképpen a tanárok jogai miatt... viszont én biztos vagyok benne, hogy nem azért nem jöttek, csak ezúttal foghatták arra. Engem egyáltalán nem zavart, sőt olyan jó kis nyugis nap volt, hogy senki nem b*szogatott senkit. Ez leginkább annak köszönhető, hogy az osztályban van egy p*csa, akit mindenki szeret, mi pedig Beccával így: "WHY". Komolyan... annyira undorító személyisége és stílusa van, de mindenki bírja. Van ilyen. Kb ő az egyetlen, akit tényleg rühellek. Emlékszem, hogy Valentin nap utáni hétfőn bementünk és reggel az asztalra dőlve pihentem, mert nagyon fáradt voltam az éjszakai bőgés miatt, aztán a tanár megjegyezte, hogy "biztos nem aludtam az este", mire az a csaj: "hajjaj Cassie, mit csináltál az éjszaka?" Nem hiszem, hogy beszólásnak szánta, de egyáltalán nem reagáltam rá semmit. Olyan nyugodtsággal engedtem el a fülem mellett, hogy az hihetetlen... és az a vicces, hogy mindenkivel így vagyok. Ezért nem is szólnak be nekem. A hátam mögött mondják csak, hogy milyen bunkó, meg egyéb cukiság vagyok. Sebaj, ők foglalkoznak velem, nem fordítva. Általában bemegyek az osztályba, túlélem ott a napot, nem foglalkozom senkivel, aztán hazajövök. 28-án viszont egészen jól szórakoztam. Volt először 4 dokumentációkezelés, aztán 5 gyorsírás, amit végighülyéskedtünk négyen. Olyan képeket és mini videókat csináltunk. Egyet fel is tettem Instagramra, de a többi jó helyen van a telefonomban, illetve a gépemen. Nagyon vészesek lettek, de pont azért olyan szuperek. Élveztem azt az 5 órát. Végre gyorsan eltelt. Ezután túléltünk 2 adózási ismereteket. Nem sokkal utánam ért haza anyum. Egy kicsit gépeztem, 9GAG-eztem, zenét hallgattam, aztán mentem is aludni. Az az éjszaka nagyon rossz volt. Annyira igyekeztem visszatartani a könnyeimet, hogy szó szerint majdnem megfulladtam, de végül sokat sírtam és nagy nehezen sikerült bealudnom. Akkor döntöttem el, hogy túlteszem magam rajta... valahogy.

Kedd // február 29.

Nem volt első két órám, mert az csak kéthetente van, ezért szerencsére nem 8-ra kellett mennem. A keddi nap nem volt a legjobb. Előző este is nagyon rosszul aludtam... de nem is csak azzal volt a gond. Egyszerűen nem vagyok jól még mindig. Szükségem lett volna aznap valakire, aki mellettem van és elfeledteti velem a gondjaimat, de semelyikük nem jött be. Elgondolkoztam, hogy ugyebár először Jennyékkel voltam és mivel ők hátrahagytak, vagy hagytam hátra őket - nézőpont kérdése -, egyedül voltam egy ideig. Nem nagyon beszélgettem senkivel a suliban. Nem is zavart. Olyan szépen hozzászoktam, hogy bemegyek, megcsinálom, amit megkell, aztán hazajövök és itthon meg elvagyok. Most, hogy "belépett az életembe" Becca, megváltoztak a dolgok. Eddig nem vártam el senkitől, hogy közelítsen felém, vagy legyen mellettem. Most, hogy vele jóban lettünk, kicsit megint kezdem azt érezni, hogy függök valakitől és ezt nem szeretem. Az az igazság, hogy nagyon rossz természetem van és mivel a közelmúltban sok barátom hagyott el - egyetlen szó nélkül -, úgy gondolom, hogy előbb-utóbb mindegyik elfog, ezért ezt ki is mutatom. Egyik "barátommal" sem vagyok túl kedves... azok közül, akik még hajlandóak szóba állni velem. Szerintem az életben az ember csakis magára számíthat, szóval eszerint is élek. Viszont én képes vagyok személyekhez nagyon kötődni, ez a gond velem. Nagyon gonosz tudok lenni ha akarok, de belül mégis arra van szükségem, hogy valaki tényleg odafigyeljem rám és foglalkozzon velem... hogy a legkissebb jelből is észrevegye, hogy nem vagyok jól. Belegondolva, a filmekben és mesékben is mindig az a gonosz, akinek a legtöbb szeretetre lenne szüksége. (To be continued on Thursday...) Az első óránkon, marketingen egyedül voltam, pedig lett volna egy közös project munkánk is. Az a szerencsém, hogy nem mi voltunk az egyetlenek, akik nem készítették el. Végigszenvedtem az egész napot. Utána volt gyorsírás. Egyszer az órán odajött hozzám és elkezdi: "miattad nem tud figyelni az órán Becca, azért szeretném, ha előre ülne. jó, hogy te tudod, de zavarod őt a tanulásban". Nem pontosan így mondta, de ez volt a lényeg. Úgy kikerekedtek a szemeim és néztem előre. Nem mondtam erre semmi különöset, csak helyeseltem és bólogattam végig. Nem fogok vele vitatkozni, de azért kicsit meglepett. B*sszus, nem vagyok a főnöke. Ha annyira zavarja a jelenlétem, akkor vagy elül, vagy rám szól, hogy kussoljak, mert figyelni szeretne. Ezután a mi csoportunknak lett volna dokumentációkészítés, de a tanárnő rendes volt - aki amúgy ugyanaz, aki a gyorsírást is tanítja - és elengedett minket. Itthon persze magamra maradtam és kicsit rosszul érintett pár dolog. Nagyon haragudtam Jiyongra és eldöntöttem, hogy a következő fiúval össze fogok jönni, akit szimpatikusnak találok és esetleg nyit felém olyan értelemben. Elég hamar bealudtam, ami nem meglepő. Elég kimerült voltam és nem voltam túl jól sem.

Szerda // március 1.

Huh... szerda. Az előző naphoz képest egészen jól telt a szerda. Vicces volt, én élveztem. 8-ra kellett menni, de nem volt olyan vészes. Egészen könnyen felkeltem, pedig még álmosnak éreztem magam. Itthon nem tudtam kávézni reggel, viszont amint beértem vettem egy hosszúkávét az automatában. A lányokkal való chatbeszélgetésben megtudtam, hogy az első órákra egyikük sem fog bejönni, így azt végigtelefonoztam. Úgy voltam vele, hogy utána már nem is jönnek, azonban etikára Mia és Lia mégis betoppant, ami meglepett. Etikán most egy elég érdekes feladatot csináltunk. Amikor kimondja a "játék" szót, már feláll a szőr a hátamon. Nagyon nem szeretek etikán mindenféle játékokba belefolyni. Az pedig pláne nem tetszik, ha "csapatépítő" jellegű. Itt nem kell építeni semmit. Erre mondtam csak azt még az órán, hogy "szarból nem lehet várat építeni". Ettől függetlenül egészen élveztem a játékot... oké, az túlzás, de részt vettem benne. Azt mondta a tanár, hogy ebben kiderül, hogy kinek milyen a személyisége, stb. Nos számomra kiderült valami magamról: én tudok irányítani ha akarok, csak legtöbbször lesz*rom az emberek fejét. Határozott is tudok lenni, de annyira nem foglalkoztat a dolog. Leginkább megvagyok én magamban. A tanár is mondta az óra végén, mikor odamentem a jelenléti ívet aláírni, hogy én is irányítottam a játékot. Az volt a feladat, hogy be volt kötve a szemünk. Még szemmaszkokat is hozott. Némelyik elég undorító volt, mert előtte is volt másokon és maradt rajtuk vakolat. Én mivel nem sminkelem magam, ezzel nem kellett foglalkoznom. Amikor már mindenkinek be volt kötve a szeme, kaptunk papírformákat. Az volt a lényege, hogy együtt ki kellett találni, hogy a tanárnál milyen forma van és, hogy az milyen színű. Egyedül azt tudtuk, hogy nekünk milyen színű forma volt a kezünkben. Az enyém lila volt. Azt ügyesen kiderítettük, hogy kinek milyen színű. Az már az elején megvolt, hogy a tanáré kék, nekem köszönhetően, mert én vetettem fel azt az ötletet, hogy valószínűleg minden színből ugyanannyi van, ezért számoljuk meg, hogy melyik színből mennyi van és amelyikből a legkevesebb, az lesz az övé. Be is vált. Ezután a formákkal volt egy kis gondunk. Azok is csoportosítva voltak. Az én formámat nagyon nehéz volt körülírni, de a lényeg, hogy azt is megoldottuk. Egészen ügyesen rájöttünk a megoldásra. Ezután angol jött... "kivételesen" nem lógtam el. Át kellett sétálni a másik épületbe. Közben rágyújtottam. Amikor odaértem, akkor vettem észre, hogy ott van Becca is. Meglepett, mert azt hittem nem jön be. Örülök, hogy mégis így döntött, mert vicces angolóra volt. Az első másfél óra persze azzal telt el, hogy a 2in1 képzésről volt szó. Magyarul végigdumáltuk azt a 1,5 órácskát, ahogy az lenni szokott. Szerencsére nem voltunk olyan sokan, összesen 6-an. Ezután kaptunk egy Call Center-es szöveget, amit meghallgattunk, ezután át kellett írni a feladat szerint. Mi Beccával azt a felkészülési időt végighülyéskedtük, persze angolul. Angolul beszélve elpoénkodtuk az egész feladatot, de amikor fel kellett olvasnunk a megoldásunkat, akkor szuperül ment... persze azért ott sem bírtuk ki, hogy ne nevessünk. Úton hazafelé, képzeljétek, ráírtam az első szerelmemre, Jackre. Akik régebb óta olvasnak, kicsivel többet is tudhatnak már róla, de most a lényeg, hogy Jacknek hívom a blogomon, és hogy még nagyjából 13 éves koromban szerettem bele, amikor drogozott. Csak egy annyit írtam, hogy "szóval... mikor jössz Bp-re...?", aztán csak vártam a választ. Mikor hazaértem, akkor válaszolt. Azt írta, hogy "csütörtökön, miért?". Nos... jócskán meglepett. Igazából én poénból írtam, hogy mikor jön, mert nem gondoltam volna, hogy tényleg jön ide... viszont elkezdtünk beszélgetni és elég sok minden kiderült, ami számomra eddig kérdéses volt. Most egyetemen tanul, amivel meglepett, és ezt neki is írtam, hogy 6 éve még nem hittem volna, hogy idáig jut. Bevallotta, hogy ő sem, mire én írtam, hogy örülök neki, hogy jól van. Megbeszéltük, hogy valamikor találkozunk és akkor majd elmesél mindent, ami engem annyira érdekel... hogy hogyan lábalt ki mindenből, hogy alakult az élete és, hogy mik történtek vele. Jó fej volt végig. Írtam neki, hogy "ha én nem zaklatlak, akkor úgysem fogunk találkozni, ami végülis jogos, mert én vagyok kíváncsi rád és nem fordítva", erre azt válaszolta, hogy ez hülyeség, mert ő is kíváncsi. Nos, azt nem mondta mire, bármire kíváncsi lehet... lol... lehetséges, hogy rám gondolt, de nyilván csak jóindulatból írta. xD (Mérleg, mint én, btw.) Igazából én úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy nem kell, hogy öribarik legyünk, nem is szeretném. Egyszerűen csak találkozni szeretnék vele egyszer, hogy meséljen, választ adjon a kérdéseimre, amik érdekeltek már régóta, amik bennem lezáratlanul maradtak, és utána felőlem a büdös életben nem kell többet kommunikálnunk.

Csütörtök // március 2.

Szerdán délután lefeküdtem 4 körül és csütörtökön nagyjából 9-ig aludtam. 15 órát aludtam, de még mindig nem voltam valami jól. Fájt a fejem, de szerencsére ráértem felkelni akkor, amikor akartam. 9-kor még mindig nem éreztem kipihentnek magam, de már visszaaludni sem tudtam. Suli előtt gépeztem kicsit, mert 13-ra kellett mennem. Bejelentkeztem egy magándokihoz. Nem, nem egy pszichológushoz, pedig az sem ártana. Ajánlották már nagyon sokan, vizsgálatokon is, hogy kéne járnom, de még nem sikerült eljutnom odáig. Nem tudom kihez menjek, nincs is rá pénzem és nem hiszem, hogy meg tudnék nyílni. Sőt, biztos, hogy nem. Még a barátaim előtt sem tudtam soha. Szerintem ha én elmennék egy pszichológushoz - akaratlanul, de -, képes lennék elérni, hogy felmondjon. Nagyon nehéz eset vagyok ha az érzelmeimről kell beszélni. Maximum részegen menne. Na, szóval bőrgyógyászhoz jelentkeztem be és azonnal hívtak is telefonon. 29-ére kaptam időpontot, ami b*sszus szinte egy hónap... de asszem még jól is jártam, hogy csak ennyit kell rá várnom. Délután 1-re bementem suliba. Amikor beértem, rögtön belecsöppentem a dolog közepébe... a tanár közölte, hogy akkor ez az órai munka jegyre megy. Mondom: "milyen szépen tetszett kifejezni, hogy dolgozatot írunk". Egy óra alatt készen lettem a dolgozattal, aztán Beccával elindultunk hazafelé. Itthon gépeztem kicsit és már megint nagyon sz*rul voltam. Hanának köszönhetem, hogy segített. Annyira nem becsüli meg magát, pedig nekem mindig nagyon sokat segít. Annyira hálás vagyok azért, amit a keddi nap leírásában már megemlítettem... ő szinte mindig tudja, hogy mikor vagyok rosszul, pedig nem írom meg senkinek. Most is így történt, ezért rám írt és tartotta bennem a lelket. Itt is nagyon köszönöm neki, hogy egy ilyen csodálatos ember és törődik velem!

Emlékeztető: SZAVAZÁS_01 (nincs határidő) ; SZAVAZÁS_02 (március 10-ig)

Bejelentés: Regisztráltam a Wattpadra. [Kattints ide, ha érdekel.] Anne oldalán láttam ezt az oldalt, szóval shout out neki. Egyébként ahogy ott is leírtam a bemutatkozásomban, fogalmam sincs, hogy miért csatlakoztam, ugyanis a sztorijaim nem publikusak, másokét pedig nem szokásom olvasni... de... miért ne? Egy felhasználóval több. Ha akartok regisztrálhattok, vagy ha már az megvan, bekövethettek, de nem igazán tudom még mit kezdjek ott magammal.

(Lol, tiszta SM-gif-es lett ez a bejegyzés.) Még nem volt alkalmam üdvözölni a tavaszt, szóval ezzel a két videóval gondoltam meg is teszem. Bár azt be kell vallanom, hogy bizonyos értelemben annyira nem örülök neki. Allergiás vagyok és szerintem mindenki tudja, hogy mivel jár egy ilyennek a tavasz beköszönte. Nos igen, jó sok hapcival, orrfolyással, orrfújással, szemviszketéssel, könnyezéssel, rossz közérzettel, fáradtsággal, stb. Ilyesmi egy allergiás élete... és ez mind egyszerre. De sebaj... itt van a tavasz és ennek örülni kell. Mindig érdekes szerintem ha egy új évszakba lépünk... még akkor is ha már szinte nincsenek is külön évszakok, annyira tönkretettük a bolygónkat. Én a jobb időnek most örülök. Nekem a pulcsis időjárás a kedvencem. Beszélgettünk egyszer Miával erről. Ő nagyon fázós, nekem viszont már a 25 fok is melegnek számít. Egyébként a jó időnek most azért fogok örülni, mert ugyebár rendeltem egy csomó cuccot, amikről itt írtam. Ezek közül megérkezett már három. Majd a közeljövőben írok a cuccokról, ha már a többi is itt lesz. Addig is... most elköszönök. Kellemes hétvégét nektek és legyetek a legjobbak, as always~! Pusszantás!

Hello béjbiz! (I'm Taeyang in this gif when I see chips. LOL) Nektek hogy telnek a napjaitok? Az enyémek többnyire elég uncsik. Bevallom, sosem értettem, amikor az olvasóim mondták, hogy nekem olyan érdekesek a napjaim, velem történnek izgalmas dolgok és milyen jó emiatt olvasni a bejegyzéseimet. Szerintem teljesen unalmas és átlagos dolgokról írok, szóval tényleg fogalmam sincs, hogy mit találnak ebben érdekesnek. Persze én azon vagyok, hogy minél jobban feldobjam a posztjaimat, de sz*rból sajnos elég nehéz várat építeni. Régen még történt is velem valami, de mára már üresek a bejegyzéseim, a napjaim és én is. Azt vettem észre magamon, hogy régen vizsgálgattam azért a körülöttem lévő világot és elgondolkoztam mindenfélén. Mindig eszemben volt, hogy na majd ezt, meg ezt leírom egy bejegyzésben. Ez sajnos elmúlt. Már gondolataim sincsenek. Állandóan üres a fejem. Oké, a haterek ezt eddig is tudták... meg én is, de tényleg nem gondolkozok el semmin. Egyedül azon, hogy "Jiyong így, Jiyong úgy..." Nonstop ez megy a fejemben és mivel senkit nem érdekel, se itt se sehol nem igazán adom ki magamból ezeket. Elég nehéz másra gondolni, ha az ember szerelmes és beteljesületlen is. Ha beteljesülne, akkor nem kéne azon törnöm a fejem, hogy mikor mit csinálnánk, ezért tudnék másra is koncentrálni... most sajnos csak a fájdalomra vagyok képes fókuszálni... I mean legfőképp érezni. Átlagos vagyok. Egy átlagos 20 éves lány, aki leérettségizett és idén fog vizsgázni az OKJ-n. Vannak háziállataim, hosszú barna hajam van, néha lógok a suliból és néha sírok. Egy átlagos depressziós 20 éves lány. Komolyan én szeretnék segíteni másnak, amikor én is segítségre szorulok? Kicsit ironikus helyzet. Úgy vagyok vele, hogy ha én nem vagyok boldog, legalább igyekszem másokat azzá tenni. Azokat, akik megérdemlik. Ha tudok valakinek segíteni, az engem is jó érzéssel tölt el. Ezért is szeretem a pozitív visszajelzéseket. Néha úgy érzem magam, mint Hannah Montana. Nappal egy átlagos lány vagyok, de éjszaka - illetve amikor itthon vagyok és megszáll az ihlet - egy blogger aki még inspirál is másokat. Erre az egyre legalább büszke vagyok. Nemigen van számomra jobb érzés, mint amikor elkészülök egy bejegyzéssel és publikálom.

Hétfőn nem történt semmi, majd ugyanez megismétlődött kedden is, továbbá szerdán annál inkább megtörtént ez a semmi, csütörtök pedig izgalmatlanságokban (igen, tudom, hogy ez nem egy szó) dús nap volt... és itt vagyunk most. Péntek van. Na jó, komolyra fordítva a szót... igyekszem azért valamit összehozni erről a hétről. Szerencsére ez a lazítós hetem volt, amikor nincs olyan sok órám. Hétfőn például nem volt első négy órám, azaz dokumentációkezelés. Kedden is csak 11:30-ra kellett mennem, ahogy hétfőn is. Meséltem már arról a projectről, amit négyen csinálunk... amiatt nem kellett bemenni kedden marketingre, viszont ha jól tudom a jövőhétre meg kellene csinálni... nem ártana nekiállni, asszem. Szerdán 8-ra mentem és aznap pedig pont 11:30-kor végeztem. Lett volna még angolom, de úgy döntöttem, hogy én nem ülök benn feleslegesen 3 órát. Nem szeretem az angolokat, mert nem tanulunk semmit. Általában végigbeszélgetik az osztálytársak a tanárral az órát, ráadásul mégcsak nem is angolul. Ha pedig nem lesz 2in1 képzés, pláne nincs értelme bemenni. Még mindig ezen csámcsognak, hogy legyen olcsóbb, csak az a truth, hogy semmi értelme ezen törni magukat, úgysem lesz meg a minimális létszám. Egy csomó embernek - köztük velem - még mindig nincs meg a nyelvvizsgája, pedig májusra kell... viszont az a különbség, hogy bennük a potenciál se nagyon van meg hozzá. Csütörtökön, azaz tegnap egész nap itthon voltam, mert nem volt órám. Azon rágódtam, hogy meg kéne írni valami bejegyzést, de ahhoz annyira nem jött az ihlet. Olyan szomorú, borongós nap volt, hogy az az egész napomra kiterjedt. Nem volt jó kedvem, azonban képzeljétek, elkezdtem írni egy történetet hosszú idő után először. Furcsa volt és tudom, hogy meg fogom bánni, hogy egyáltalán nekikezdtem. Nem tudom még, hogy mi lesz a sorsa, de elég sokáig jutottam vele, nemsokára be is fejezem. Valószínűleg ha megcsináltam a történetes menüpontot, akkor a regisztráltak elolvashatják.~ Ma 11-kor keltem, ami miatt mérges voltam magamra, mert jóval előbb akartam. Megkávéztam és most ezt a bejegyzést írom. Igyekszem hamar végezni vele, mert utána megyek és megcsinálom a garnélát. Húúúú, már itt nevetek. Kíváncsi vagyok mit fogok kihozni belőle. Szerintem ma koplalni fog a család... de önként vállalták be az éhezést, szóval nincs bűntudatom.

Féltékenység (ill. egyéb kategóriák)

Igen, féltékeny vagyok. Hmm ilyenkor jogosan merül fel bennem és gondolom másokban is a kérdés, hogy mégis hogyan és mire fel. Well... én Jiyong előtt sosem voltam féltékeny típus. Az első szerelmem egy hvcs (helyi vagány csávó) volt, tehát sok lány odavolt érte és persze nem mondom, hogy kellemes érzéssel töltött el, de mégsem éreztem, hogy annyira féltékeny lennék. Ráadásul ezután az akkori egyik legjobb barátnőm összejött a szerelmemmel... igen, bizony, ezt csinálta a kis cukibogár... ^^ és persze rohadtul kellemetlenül érintett, de ami a durva, hogy annyira nem is viselt meg. Jó, akkor talán úgy éreztem, hogy igen, de visszatekintve az még nem volt semmi ehhez képest. Oké, azért van különbség egy hvcs és egy vvcs (világ vagány csávója) között, de a szerelemben szerintem ezek nem így számítanak. Olykor rosszul esett, amikor eszembe jutott, hogy a legjobb barátnőm vele van, de mégis inkább a lány hátbatámadása sújtott le igazán. Ezután a fiú eltűnt a környékről és mindenhonnan, majd évek múltán, most 2015-ben a szülinapomon rám írt. Beszéltünk pár sort. Jól esett kicsit kommunikálni vele és azt tapasztalni, hogy egészen jól eléldegél és nincs semmi baja. Aggódtam érte (leginkább mert drogozott). Tudjátok, ha valakit nagyon szerettél egyszer, akkor talán az érzés elmúlik, de azután mindig törődni fogsz vele. Én legalábbis biztosan ilyen vagyok. Én ha valakit igazán a szívembe zártam egyszer, soha nem fog onnan elmenekülni, még ha az életemből ki is lép. Jiyongot úgy belezártam a szívembe, hogy még az életemből sem fogom elengedni soha, ha egyszer sikerül a részévé válnia. *evil laugh*

Na és rá is térek végre az alcímre, illetve arra, hogy miért is merült fel bennem ez a téma. Ahogy kezdtem, talán sokatok hülyének néz, mert nem érti, hogy én nekem mire fel van jogom féltékenykedni Jiyonggal kapcsolatban, de nem érdekel ki mit gondol erről. Szerintem azért "van jogom" hozzá, mert tudom, hogy nálam jobban senki nem szereti... mármint ilyen tekintetben. Nekem ő az életem szerelme és tudom, hogy ilyen szemmel vizsgálva a helyzetet, senki más nem tudja űberelni az én érzéseimet iránta. Bocsika, ha ez neked túl offenzív tartalom, talán nem kéne a blogomat olvasnod ilyen zártkörű gondolkodásmóddal. Vannak Jiyong rajongói, azzal nincs is baj, akik a normális kategóriába tartoznak. Egy ideig tényleg, még aranyos is és biztos, hogy ha együtt lennék Jiyonggal, még beszélnék is velük, mert szimpatikusak. Nyilván aki nem szeretne engem, azzal nem beszélnék. Nem foglalkoznék velük és nem is haragudnék rájuk egy cseppet sem. Mondjuk talán írnék nekik normálisan, hogy "nem értem miért gondolod így", vagy "én azért nem utállak téged, amíg Jiyongot támogatod", stb. Ők Jiyong rajongói és nem kötelesek engem szeretni. (LOL, úgy beszélek, mintha kajak együtt lennénk.) Tehát rájuk nem is lennék féltékeny és nem is vagyok. Az őrültebb rajongókról is szeretnék szót ejteni. Van az a 18 évesnél nem idősebb (de általában még 15-nél sem) kategória, akik arról írogatnak, hogy milyen pózokban és hogyan szeretnék ha megd*gná őket. Nem csak Jiyong, hanem mások idolok is. Erre nem tudok még csak féltékeny se lenni. Ilyenkor komolyan lehetetlenség számomra eldönteni, hogy nevessek-e, mert egyrészt k*rvára nevetséges, másrészt szánalmas. Szerintem mindenki átérzi ezt, amikor ilyet lát. Abban a korban még a méhecskénél és a virágoknál kéne tartani, nem a kámaszútránál, b*sszus. ._. De még ha az is a legnagyobb élvezete, hogy éjszakánként "jól érzi magát", legalább ne ossza meg senkivel a fejében lejátszódó, idolokkal lefolytatott perverzióit. Tartsa meg magának. Bocsika, hogy már megint kicsit 18-as a téma, de én 20 éves és tényleg szerelmes létemre nem csinálok ilyeneket. Még ha csinálnék sem írnám le.

Nem is tudom konkrétan, hogy most milyen viselkedésre vagyok féltékeny, de nagyon tudom utálni, amikor már úgy áradoznak róla, hogy túlzásba viszik és amikor "szerelmem", meg egyéb jelzőkkel illetik. Én a szerelmem jelzőt nem tudom csak úgy mindenkire ráaggatni. Fogalmam sincs, hogy ők ezt mennyire komolyan gondolják, de az biztos, hogy zavaró tényező(k). Vannak dolgok, amikkel néha ki tudnak akasztani az ilyen p*csák. Ezekre a dolgokra személyesen szerintem képes lennék ugrani. Van Facebookon is olyan, akinek legszívesebben betonfalba verdesném a fejét... és leginkább a magyar fanokról tapasztalom ezt. Jó, máshol nem is nagyon szoktam figyelni, Facebookon meg többször megakad az ilyeneken a szemem. Like, nope, b*tch... Most kicsit gondoljatok bele... idézzük fel kicsit az amerikai tinifilmeket. Tegyük fel, hogy Jiyong egy teljesen átlagos srác és mondjuk egy suliba járok vele, de nem szoktunk beszélgetni, mégis szerelmes vagyok belé. (Ez egyébként tök ugyanaz, mint ami nálam van, csak az a különbség, hogy Jiyong híres és nincs a közelemben, de persze az én érzelmeim elítélendők... no mindegy...) Aztán a suliban egy csomó csaj odavan érte, mert nagyon kis menőgyerek. Így már sokkal másabb a sztori, nemde? Ha a való életben is így lenne, akkor senkinek nem lenne semmi problémája azzal, hogy én szeretem őt. Ebben a helyzetben viszont senki nem hiszi el, mert... nos én nem tudom pontosan miért, de abban biztos, hogy a féltékenység számukra is nagyban közrejátszik, hogy utálnak engem és nem hisznek nekem. A különbség csak az, hogy én tényleg úgy szeretem Jiyongot, mint az embert és abba az emberbe vagyok szerelmes.

Reakció videó

Nem olyan régen megjelent már új MV, amit még mindig nem néztem meg. Azt terveztem, hogy csinálok rájuk egy reaction videót. Mit gondoltok? Szavazásra is bocsátom, hogy melyiket szeretnétek legjobban látni. Én arra gondoltam, hogy arra csinálok ilyen videót, amelyikre én szeretnék, de ha még pluszban megszavazzátok valamelyiket, akkor arra biztosan lesz. Aztán ki tudja, lehet a nagy részükre alkotok valamit ezek közül. Gondolkoztam, hogy lehessen-e többre szavazni, de gonosz voltam és inkább azt választottam, hogy csak egyet lehessen megjelölni. Az életben tudni kell dönteni (mondom én, oké). Hajrá! (Olyanokat soroltam fel, amiket még nem láttam. Volt amit direkt ezért nem lestem még meg.) A legtöbb szavazatot kapó videó nyer, 2016. március 10-én zárom le a szavazást!

Emellett kérlek ne feledkezzetek meg erről a szavazásról sem, ugyanis még mindig érdekel, hogy közületek hányan látták már "gyönyörűséges" fejemet. Ja és veletek is jó lenne találkozni! *-* Egyébként van valami - nem, nem egy találkozó, mert arra senki nem jönne el - amit már tervezek egy ideje... majd egyszer azt is bejelentem az egyik bejegyzésemben, vagy valamilyen formában, akár Facebookon. Look forward to it~!

Végezetül jöjjön egy kis teszt. Teljen mindenkinek szuperül a hétvégéje! Puszi! (A tesztért kattints a bővebbenre.)